Terebess gyümölcskalauz
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Kertek és konyhák indexlapra

Passiógyümölcs

Gyümölcstermő golgotavirág

Ez a különösen szép virágú gyümölcstermő növény soha nem élt bibliai tájakon, ám a fantázia nem ismer távolságokat. Az amerikai őserdők növénye az ősi dráma szimbóluma lett. Hitbuzgó szerzetesek figyeltek fel virágjának különleges szerkezetére, és gyorsan készen állt a magyarázat: a virág belső széle rojtokból álló koronája a tövises korona, a virágot alkotó szálacskák a véres ostorok, fehérsége az ártatlanság, a virág középső oszlopa a kereszt. Megvannak rajta még a szegek (bibeszálak) és a kalapács (porzó) jelképei is. Levelei dárdaszerűek, kapaszkodó kacsai kötélhez hasonlítanak. Magjai szív alakúak, a szerető szív jelképei.

A golgotavirág a XVII. században jutott el Európába és kezdte meg hódító útját. Sorsáról szépen ír Rapaics Raymund: „Akkoriban a nagyurak gyönyörködtek a golgotavirágban, később a nagyurak kedve más, újabb virágok felé fordult, s a golgotavirág kiszorult a külvárosokba, falvakba, ahol a szegény emberek ma is áhítattal őrzik ablakukban. Ott a botanika most is olyan ősi és bájos együgyűségek tudománya, mint volt valaha évezredek előtt."

Egy-egy kis fehér falusi ház csöppnyi ablakában, a létrácskákra vagy rácsokra futtatott virágzó növények különleges hangulatot árasztanak. A mediterrán vidékeken nagy kerítéseken, falakon ontják virágaikat — de kedvességben nem versenyezhetnek a magyar tájakon felbukkanó testvéreikkel. Gyümölcsét gyakran granadillának is nevezik, mert kerekded termései és sok kis apró magja a gránátalmára emlékeztetnek. A több száz, szemet gyönyörködtető faja mellett hármat termesztenek nagyobb területen, de legbecsesebb a Passiflora edulis, a passiógyümölcs. Egyik típusának, a Passiflora alatanak sok apró, táplálékul szolgáló magja szétharapva — mint a bennszülöttek teszik — részegítő bódulatot okoz.

A passiógyümölcs szaporítása és nevelése

Amerika trópusi vidékein őshonos; Brazília őserdeiben nem ritkák a 80 métert meghaladó példányai sem. Sokfelé termesztik; Dél-Amerika, Ausztrália, Ceylon, Hawaii, Dél- és Közép-Afrika, Új-Zéland, Új-Guinea, Fidzsi-szigetek. India, Indonézia évente nagy mennyiségeket indít a világ legkülönbözőbb vidékeire. A különleges virágú golgotavirágfélék (Passifloraceae) családjának tagja. A 400 ismert faja közül 50—60 fajának ehető termése van, amit a bennszülöttek a vad előfordulási helyeken gyűjtögetnek. Rendszeresen azonban csak három faját termesztik: a Passiflora edulist, a P. laurifoliat és a P. quadrangularist. Értékesebb gyümölcséért a P. edulis a legkedveltebb, ez az igazi passiógyümölcs. Sárga termésszínű változata, a Passiflora edulis varietas flavicarpa egyre jobban terjed.

A család legtöbb tagja csodálatos virágokat terem. Sok faja díszlik hazai üvegházainkban is, de legszebb közülük a P. coerulea. Rokonai nálunk vadon nem fordulnak elő. Különleges virágait a trópusok nagy testű rovarai és apró madarai látogatják.

A passiógyümölcs hosszú, kúszó szárú növény. Levelei váltakozó állásúak, ujjasan osztottak, fényes felületűek. Hajtásai 25—80 m-esre fejlődnek, csavarodó kacsokkal kapaszkodnak. A virágai nagyok, különleges szerkezetűek. A párta és porzókör között koronaszerű képződmény helyezkedik el, a termők a virágtengely folytatásában levő termőtartón ülnek. A virágok kétivarúak és öntermékenyülők; színük zöldesfehér. Termései 5—6 cm-es sokmagvú bogyók. A magokat húsos réteg veszi körül — ez a termés ehető része.

Külső felülete zsírfényű, sima, zöld színű; éretten lilásbarna vagy sárga színű; a lehullott termések néhány nap alatt megráncosodnak. A Passiflora laurifolia hasonló méretű, míg a Passiflora quadrangularis 15—20 cm-es, sima dinnyeszerű terméseket fejleszt. A magok feketék, zsírfényűek, szív alakúak, méretük 2—4 mm, felszínükön kerekded lyukszerű bemélyedések találhatók.

Magról, dugványozással és bujtassal könnyen szaporítható. A magokat az érett termésből kiszedjük; rövid idejű erjesztés utan (1—1,5 nap) a húsrészek mosással könnyen eltávolíthatók. A magvakat homokba vagy laza szerkezetű, humuszos talajba vessük; az üveggel lefedett cserepeket meleg, napos helyen tartsuk. Néhány nap alatt megindul a csírázás. 3—4 leveles (ezek a levelek még nem hasonlítanak az ujjasan osztott fejlett levelekre) korban külön cserepekbe ültessük át, jó komposztos talajba. A nyári termések magját rögtön elvethetjük, a késő őszi termések magját tanácsosabb tavasszal vetni.

A tenyészidő folyamán a hajtások minden része felhasználható dugványok készítésére. Homokban, kis cserepekben (nagyobb mennyiség esetén szaporítóládákban) meleg helyen jól gyökeresednek. A dugványozáshoz 2—3 leveles (nóduszos) darabokat vágjunk, majd alsó két levelüket tőből távolítsuk el. A dugványok alsó részét a nódusz alatt 2—3 mm-rel, éles késsel vágjuk simára. 1,5—2 cm mélyre helyezzük a homokba, hogy felső leveleik teljesen a fényen maradjanak. Ha ezek a levelek túl nagyok, 1/3 részüket ollóval vagy késsel távolítsuk el. A gyökeresedéshez sok fényt, meleget és állandóan magas párát kell biztosítanunk. A munka sikerét néhány hét után a felső levél tövénél megjelenő kis hajtások jelzik. Ilyenkor a homokból jó minőségű, tápanyagban gazdag humuszos talajba ültessük át a kis, gyökeres növényeket.

Leggyorsabban bujtásos szaporítással állíthatunk elő virágzó és termő példányokat. A ládában vagy cserépben díszlő idősebb növények jól fejlett hajtásait másik edény vagy cserép laza homokos földjébe lesüllyesztjük úgy, hogy a hajtás csúcsa a talajból jól kiálljon (30—50 cm). Ha a talajt állandóan nedvesen tartjuk, a benne levő szárrész gyorsan gyökereket fejleszt és az anyanövénytől elválasztva önálló, nagyméretű példányokat kaphatunk. Ezek a növények, megfelelő gondozás esetén már a következő évben kinyithatják első virágaikat.

A magcsemetéket és gyökeres dugványokat tápanyagban gazdag komposzt és melegágyi föld keverékébe ültessük. A dugványokat óvatosan ültessük át, mert a karfiolszerű kallusz-képződményről gyökerei könnyen letörnek. Az edényes növények nyáron a szabadban szépen fejlődnek. A trágyaleves öntözést és a különböző tápoldatokat nagyon meghálálja. Bőségesen öntözzük. A fiatal egyhajtású növényeket csípjük vissza, hogy minél hamarabb elágazzanak. A gyorsan növekedő hajtásoknak kapaszkodási lehetőséget kell biztosítani. Erre a célra különböző alakú rácsokat készíthetünk, amelyeket az edényre, vagy földjébe erősítünk. Jól tűrik a napot, de félárnyékos helyen is szépen díszlenek. Verandák, ablakok mutatós árnyékoló növényei.

Szinte minden jó vízáteresztő talajban szépen díszlik.

A magról szaporított növények a negyedik-ötödik évben virágoznak, a dugványok és bujtások már második-harmadik évben teremnek. Ettől kezdve rendszeresen, egész nyáron virágoznak és teremnek. A szabadban vagy szobában nyáron szépen fejlődő növényeket télen hideg, fagymentes helyen, csökkentett öntözéssel, nyugalmi állapotban teleltetjük. Szép zöld levelei jól telelnek és a tavaszí napsütés hatására újra folytatják növekedésüket. Télen melegen tartva a virágzás tovább folytatódik. A magvetésből származó növények is értékes egyedekké fejlődnek, de dugványozással biztosabban megőrizhetjük az anyanövény tulajdonságait. Nyáron a kertbe kiültetett növények óriási felületeket képesek befutni. Az így nevelt töveket ősszel kiásva hideg helyen (pincében) jól átteleltethetjük, és következő évben újra kiültethetjük. Enyhe teleken, ritka esetben betakarva a szabadban is kitelelnek. A következő évben az áttelelt növény hatalmas méretűvé fejlődik és sok-sok virága igazi egzotikus látványt nyújt. A szabadföldi teleltetés azonban nagy kockázat, és csak ennek tudatában vállalkozzunk rá.

Szép virágait trópusi hazájában különleges nagy testű rovarok és apró madarak porozzák be. Nálunk biztos termésre csak mesterséges beporzás esetén számíthatunk. A már teljesen kinyílt virágok portokjaiból finom ecsettel könnyen leválaszthatjuk a virágport, és óvatosan a bibére kenve magunk is elvégezhetjük a rovarok és madarak különleges munkáját. A sikeres termékenyülést a néhány nap múlva már látható gömbölyű terméskezdemények jól mutatják. A nem kötött virágok rövidesen maguktól lehullanak.

Betegségek és kártevők ritkán támadják meg. Külföldön és nálunk is előfordul a fonálféreg kártétele. A fonálférges növények fejlődése lelassul vagy leáll; de a legbiztosabb jel a gyökereken megfigyelhető sok apró gömbölyű kidudorodás, megvastagodás. Ezeket a növényeket meg kell semmisíteni. Dugványaikból egészséges példányok nőnek. Néha a hangyák is okozhatnak károkat.

Szilvaszerű termései folyamatosan érnek. Éréskor maguktól lehullanak és fokozatosan megráncosodnak. Ez idő alatt cukor- és zamatanyagai elérik a legmagasabb szintet. A termeséket vagy a természetes hullás után gyűjtsük össze, vagy a teljes színeződés után szedjük le a növényekről. Szobahőmérsékleten hosszú ideig tárolhatók — közben létartalmuk erősen lecsökken, de zamatanyagaik megmaradnak. A teljesen érett gyümölcsök frissen fogyasztva érdekes savanykás-édes-csípős, üdítő ízűek. A hosszában kettévágott termésekből a húsrész könnyen kikanalazható. Kevés cukor hozzáadásával különleges csemege.

Másik két ehető faja inkább csak érdekesség. A Passiflora quadrangularis nagy terméseinek húsa a sárgadinnyéhez hasonlóan fogyasztható, levét frissen tisztán vagy más gyümölcs levével keverve isszák.

II.
Marakuja, passiógyümölcs
Passiflora edulis Sims
Család: Passifloraceae (golgotavirágfélék)

A: passion fruit, purple granadilla;
F: grenadille, couzou;
S: chinola, maracuya;
P: maracujá;
N: Maracuja, Passionsfrucht

A marakuja évelő, a tövén fásodó, örökzöld kúszónövény, melynek hajtásai a 15 m-t elérhetik, és spirális, el nem ágazó kacsokat fejlesztenek. Levelei szórt állásúak, ék- vagy szíves vállúak és simák, fényes zöldek. A legfeljebb 15 cm széles levéllemez mélyen háromkaréjú, a középső karéj maximum 20 cm; a fiatal levelek tagolatlanok. Az 1-5 cm hosszú, felül barázdás levélnyél közvetlenül a lemez alatt 2 nyeles mirigyet visel; az alapjánál 2 keskeny-lándzsás pálha található. Pompás, levélhónalji virágai 2-5 cm hosszú kocsányúak, tövükön 3 tojásdad, fogazott szélű fellevéllel. Az 5 zöldesfehér csészelevél szétterülő, felülről nézve a szirmokhoz nagyon hasonló, de a csúcsán tövisszerű függelékben végződő. Az 5 vékony, fehér szirom teljes virágzáskor szintén szétterülő vagy hátratört. A szirmok felett 2-3 cm hosszú, ibolyaszínű, a csúcs felé fehér, fonalas, hullámos, a tövükön összenőtt viráglevelekből álló mellékpárta vagy korona található, a közepén a meghosszabbodott virágtengellyel (ivartartóval), amely az ivarszerveket a virágtakaró fölé emeli, az 5 széles, halványsárga, a tövi részén csőszerűen összenőtt porzót, továbbá a magházat és a 3 vízszintesen szétálló, bunkó alakú, hosszbarázdás, 1 cm hosszú bibeszálat. Ezen találjuk a nagy vese vagy szív alakú bibéket. A passiógyümölcs név a virág szimbolikájára vezethető vissza: a bibék a 3 szeget jelképezik, amellyel Jézust a keresztre feszítették, a korona a töviskoszorút, az 5 porzó pedig Krisztus sebeit szimbolizálja.
Termése: lúdtojás nagyságú csüngő bogyó, amely gömbölyű, tojásdad vagy körte alakú. A mintegy 3 mm vastag, tömör, szívós-bőrnemű, nedvdús termésfal (8 x 10 cm-ig) megérve kívül sötét lilásbarnára vagy feketésbarnára színeződik, felülete sima és gyengén fényes; a flavicarpa változat sárgászöld, fehéresen foltos terméshéjával különbözik. A bogyó belsejében nagy termésüreg található, amelyet vattaszerű, száraz, legfeljebb 2,5 mm vastag, fehér szövet vesz körül, rajta 3, befelé ívelő, 2 cm széles lemezzel. E lemezek 4 mm hosszú szemölcsöket hordoznak, ehhez tapadnak a nagy magköpennyel burkolt magok. A magköpenyeknek átlátszó, hártyás a héjuk, belsejüket üveges, narancsszínű, sűrűn folyós pulpa tölti ki, amely markáns, vavanyú-aromás ízű. A 6 x 4 mm nagyságú kemény, fekete magok laposak, és széles alapjukon kis fogat viselnek.
Felhasználása: a marakuját frissen a fáról szedve fogyasztják, vagy gyümölcsként tálalják, mikor is a bogyókat félbevágják, és a magköpenyt a nagyon ízletes pulpával együtt kikanalazzák; a magok is ehetők. A marakuját főként gyümölcsléhez használják, amely nagyon jellegzetes ízű, ezért többnyire hígítva és cukrozva isszák, vagy pedig más gyümölcsléhez, joghurthoz, jégkrémhez és egyéb édes ételekhez adagolják. A pulpából egyébként zselét vagy szirupot is csinálnak; az erős hevítés azonban csökkenti az aromát.
Elterjedése: Brazíliából származik, és világszerte termesztik a trópusokon és a szubtrópusokon, észak felé egészen a Mediterráneumig.
Termesztése és betakarítása: ibolyaszín termésű változata szubtrópusi területeken tenyészik, a belső trópusokon csupán montán fekvésekben, 1000 m felett; a gyenge fagyot eltűri. A sárga termésű forma a trópusi síkvidékek növénye. A marakuja a talajminőséggel és a csapadékviszonyokkal szemben igénytelen; növekedéshez és terméskötéshez 20 °C feletti hőmérséklet szükséges. Magról, ritkábban dugvánnyal szaporítják, és a szőlőhöz hasonlóan rácsokon nevelik. Kellő vízellátás mellett egész évben terem. A bogyókat a földről gyűjtik össze, amikor lehullanak, ritkábban szedik a növényről; mintegy 2 hétig tárolhatók.

III.
Édes granadijja
Passiflora ligularis Juss.
Család: Passifloraceae (golgotavirágfélék)

A: sweet granadilla;
S: granadita dulce, granadilla, parchita amarilla;
N: Süße Granadilla

Az édes granadijja a tövén fásodó, örökzöld lián, amely spirális kacsok segítségével magas fák koronájába is felkapaszkodhat. Levelei szórt állásúak. A levéllemez ép szélű, szív alakú, 8-20 cm hosszú és 6-15 cm széles, világoszöld és sima. A hengeres, 2 cm-nél nem hosszabb levélnyél 3, kb. 1 cm-es nyelű mirigyet vagy mirigypárt hordoz. A pálhák szív vagy tojás alakúak és legfeljebb 2,5 cm hosszúak. Virága a marakujáéval azonos szerkezetű; rendszerint párosával fejlődik a 4 cm-es kocsányon; a 3 gyengén fogazott szélű fellevél 4 cm hosszú és 2,5 cm széles. A virág átmérője mintegy 10 cm; lándzsás csészelevelei fehéreszöldek, a szirmok világos rózsaszínűek, a mellékpárta fonalai fehérek, kékesibolya sávokkal.
Termése: az édes granadijja termése széles tojás alakú, alul a kocsányba keskenyedő; vékony, kemény, törékeny, gyengén fényes héja kezdetben zöld, ibolya árnyalatokkal, éretten sárgásnarancs színű, zöldes és barnás foltokkal, valamint erezettel. A fehér, ízetlen terméshús szívós, száraz-szivacsos állagú. A belső terméshéjon 3, a nagy termésüregbe ívelő lemez található, amelyeken sűrűn 7 mm hosszú szemölcsök helyezkednek el, ehhez tapadnak a lédús magköpennyel burkolt magok. A magköpeny üveges, zöldes vagy sárgás színű, a pulpája zamatos, édes, csak enyhén savanyú ízű és gyenge szagú. A mag lapos, tojásdad körvonalú, széles végén tompán 3 fogú, fényes fekete, fehéres szegéllyel, felszíne gyengén ráncos; nagysága mintegy 7 x 4 x 2 mm.
Felhasználása: amíg a marakujából főleg levet készítenek, addig az édesebb, de kevésbé zamatos édes granadijját inkább gyümölcsként fogyasztják. A rideg héjat könnyű feltörni, hogy a magköpeny ízletes pulpáját az ízetlen magokkal együtt kikanalazzák. Levét vízzel keverve isszák, vagy más italokba és édes ételekbe keverik.
Elterjedése: a trópusi hegységekben tenyészik, 800 és 2500 m között. A nagy hőségre érzékeny, gyengén fagytűrő, egyébként viszonylag igénytelen; magról vagy dugvánnyal szaporítják, és rácsokon vagy más támasztékokon nevelik. A terméseket érett állapotban kell szedni, és kezelés nélkül csak rövid ideig tárolhatók.

IV.
Óriás granadijja
Passiflora quadrangularis L.
Család: Passifloraceae (golgotavirágfélék)

M: óriás golgotavirág;
A: giant granadilla;
F: barbadine;
S: granadilla grande, parcha, badea;
P: maracuja mamäo;
N: Rieses-Granadilla, Königsgranadilla

Az óriás granadijja örökzöld, a tövén fásodott, legfeljebb 40 m hosszú hajtású, gumós gyökerű kúszónövény. Szára négyszögletű, szárnyas. Levelei szórt állásúak. A levéllemez ép szélű vagy a vállán fogazott, széles-tojásdad vagy elliptikus, kihegyezett csúcsú, lekerekített vagy szíves vállú; elérheti a 25 x 18 cm-t. A háromszögletű, 5-8 cm hosszú levélnyél 3 mirigypárt hordoz; az alapjánál 2 lándzsás, ép szélű vagy mirigyesen fogazott pálha (2-5 x 1-2,5 cm) és egy el nem ágazó, legfeljebb 35 cm hosszú kacs található. A csüngő virágok mintegy 12 cm szélesek (a virág felépítését lásd a marakujánál), magánosan fejlődnek a levélhónaljakban; csészéjük harang alakú. Az 5 elliptikus csészelevél kívül zöld vagy pirosaszöld, belül fehér, piros vagy lila, legfeljebb 5 cm hosszú, az alapján összenőtt. Az 5 elliptikus szirom 4-5 cm hosszú és 1,5-2 cm széles, rózsaszín vagy bíborvörös. A mellékpárta fonalai fehér és lila vagy bíbor csíkosak, a csúcsuk fehér.
Termése: a tökhöz hasonló bogyó, amely a számos golgotavirág között a legnagyobb, szabálytalanul elliptikus, tojás vagy bunkó alakú, alig szögletes, a kocsánynál mélyen benyomódott, 35 x 15 cm nagyságú és akár 3 kg súlyú. A terméshéj vékony, sima, fényes és világos sárgászöld. A legfeljebb 4 cm vastag terméshús üveges fehéres színű, szilárd, húsos, lédús, gyenge ízű és szagú. A terjedelmes központi termésüreget igen nagy számú mag tölti ki, amelyek üveges magköpennyel borítottak, és rövid, kocsányszerű szemölcsökkel a termés belső falának varrataihoz tapadnak. A magköpenyeket szilárd, átlátszó hártya veszi körül; pulpájuk bő levű, színtelen vagy halvány sárgás-narancssárga és csak kissé zamatos, enyhén savanykás ízű. A lapos, elliptikus körvonalú mag mindkét végén beöblösödő, középen gyengén szemölcsös, vörösesbarna és legfeljebb 10 x 9 x 1 mm-es.
Felhasználása: valamennyi más Passiflora fajtól eltérően az óriás granadijja bogyójából nemcsak a magköpenyek ehetők, hanem a terméshús is, amely azonban csaknem ízetlen. Gyenge zamata ellenére a C-vitaminban gazdag bogyó Latin-Amerikában nagyon kedvelt piaci gyümölcs. A terméshúst párolva zöldségként fogyasztják, vagy cukorral megfőzve desszertként tálalják. Nyersen a meghámozott, apróra vágott granadijját megcukrozva és citromlével meghintve gyümölcsként vagy salátákba keverve eszik. A magköpenyek pulpája szirup és italok előállítására szolgál. A termés nyugtató hatású, csökkenti a fejfájást, az asztmát és a hasmenést, és segít álmatlanságnál. A levelek, gyökerek és éretlen magvak nyersen mérgezők; a népi gyógyászat májbántalmaknál, valamint hánytató és féregűző szerként alkalmazza őket.
Elterjedése: a trópusi Amerikában honos, és a karib-tengeri szigeteken, valamint Mexikótól Brazíliáig gyakran, míg Dél- és Délkelet-Ázsiában, valamint Észak-Ausztráliában és a trópusi Afrikában ritkán termesztik.
Termesztése és betakarítása: tartósan meleg, trópusi klímát igényel, ahol csekély a hőmérséklet-ingadozás és nagy mennyiségű a csapadék, továbbá mély rétegű, tápanyagban talaj szükséges az optimális fejlődéshez. Termesztése lényegében a trópusok síkvidékére korlátozódik; különböző fajtákat ültetnek, amelyek a termések nagyságában és aromájában térnek el egymástól. A gyors fejlődésű növényt magról vagy dugvánnyal szaporítják. Gyakori trágyázást kíván. A nyomásra érzékeny gyümölcs szürete akkor indul, amikor sárgára kezd színeződni.
Rokon fajok: az Andokban honos, trópusi és szubtrópusi területeken széles körben termesztett banán-passiógyümölcs agy kuruba (Passiflora mollissima Bailey) termése (5-12 x 3-4 cm) hosszúkás-elliptikus vagy orsó alakú, megérve halványsárga vagy sötétzöld, héja vastag, bőrnemű, gyengén pelyhes szőrű. A bogyókat hosszukban félbevágják, hogy az üveges lazacszínű, édeskésen savanyú vagy savanyúan aromás magköpenyeket a magokkal együtt elfogyasszák. A pulpát más termések levével elegyítik, vagy vízzel, illetve tejjel és cukorral keverve üdítőként isszák, alkoholos italokba teszik, vagy bort erjesztenek belőle. A pulpával egyébként édes ételeket zamatossá tesznek, de zselének is feldolgozható. A növény legjobban a trópusi hegységekben tenyészik. A nemzetség sok más vadon élő faja is ehető termést hoz, de ezek csak helyi jelentőségűek.