Terebess gyümölcskalauz
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Kertek és konyhák indexlapra

Egres
Ribes grossularia

A bokron termő finomságok közül érdemes megemlíteni az egrest (Ribes grossularia) amelyet valószínűleg már a középkorban is termesztettek. Termése az igen savanyútól az egészen édesig mindenféle ízváltozatban megtalálható. Az egres fogyasztható nyersen, kompótként, süteménybe sütve. Remek lekvár is készíthető belőle. Befőtt és lekvár készítéséhez nem teljesen beérett állapotban kell leszedni. Az egresbokor viszonylag igénytelen, évelő. Jól fejlődik és és a fertőzésekkel szemben ellenálló. Nincs nagy helyigénye, de érdemes napos helyre telepíteni, mert így édesebb és nagyobb termést hoz. A bokor a nedves, humuszban gazdag talajt kedveli. Érés idején nagy a vízigénye ezért mindenképpen fontos öntözni. A lisztharmat igen veszélyes a számára. Ezt fiatalító metszéssel megelőzhetjük, úgy, hogy a bokron csak kb.12 db kétéves egyharmadával visszametszett ágat hagyunk meg. A többi fiatal hajtást valamint öreg ágat a talaj felett vágjuk vissza. A kertészetekben már kapható lisztharmat rezisztens fajta is. Többnyire dugványozással és bújtással szaporítható. Az egrest még büszkének, pöszmétének valamint piszkének is nevezik.

II.
Kaszával a köszmétésben

Szabad Föld,
2006. augusztus 18.

Sajnos az idei gazdag gyümölcskínálatból szinte hiányzott a vitamindús köszméte, más néven egres. Ennek egyik oka, hogy az időjárás kedvezett az egyre erőteljesebben károsító amerikai lisztharmat fertőzésének.
A hajtásokon és a terméseken is megtelepedő gomba tünetei először a hajtásvégek leveleinek fonákján jelentkeznek. A kezdetben fehér, majd barnuló nemezes bevonat a hajtásokon, majd a bogyókon is látható, olykor jelentős felületen. A betegség a termést teljes mértékben tönkreteheti, védekezés hiányában a növények pusztulását is okozhatja. A kórokozó a fertőzött hajtásokon telel át, onnan csapadékos időben továbbfertőzi a környező növényeket, illetve metszéskor a vágóeszközök hiányos fertőtlenítésével is átkerülhet egyik növényről a másikra. Hideg telek után, csapadékos tavaszon és nyár elején jobban szaporodik a kórokozó, ami legjobban a hajtásnövekedés idején fertőz. A beteg hajtások folyamatos eltávolításával és megsemmisítésével, a vágóeszköz gondos fertőtlenítésével, valamint rügyfakadás előtti kénes lemosó permetezéssel alapozhatjuk meg ellene a védekezést. A továbbiakban - fertőzött területeken - májusban, a virágzás után javasolt egy permetezés kénpótló szerek valamelyikével, s ha szükséges, meg is lehet ismételni.
A kártétel jelentős mértékben csökkenthető a betegséget tűrő, illetve annak ellenálló fajták telepítésével. Az idei, erősebb fertőzés idején is tünetmentesek maradtak közülük a zöld termésű Invicta és a világospiros termésű Bíbor. Az előbbi erős növekedésű, nagy hozamú, közepesen zamatos fajta. A Nyírségben magvetésből szelektált Bíbor tetszetős, egészséges lombú, tüskementes. Bőven terem, bogyói közepes nagyságúak, teljes érésben ízletesek. A Szentendrei fehér, a Zöld győztes és a Zöld gyöngy fajták közepes ellenálló képességűek, a Pallagi óriás és a Piros ízletes fajták pedig érzékenyebbek az amerikai lisztharmat fertőzésére.
Mindegyik fajtának mérsékelhető a betegség iránti fogékonysága, ha a túlöntözést és a nitrogén-túltrágyázást elkerüljük, a bokrokat nagyobb tőtávolságra telepítjük, és metszéssel jól átszellőző, levegős bokrokat alakítunk ki. A növények ellenálló képességét erősíti, ha az ültetvény sorközeiben az aljnövényzetet csak kaszáljuk, nem irtjuk ki. A talajtakarás miatt elkerülhető a talaj túlzott felmelegedése, illetve erőteljes lehűlése, kiszáradása, kimosódása és a homokverés. Gyeppel fedett talaj esetében sem tűrhetők el azonban a mélyen gyökerező, agresszív gyomok, amelyek a sekélyen gyökerező köszméte elől elszívnák a tápanyagokat és a vizet. Gyomlálással, kaszálással és a kaszálék szétterítésével védekezhetünk ellenük.

Veszelszky Éva

III.
Köszméte

A ribiszkefélék családjába tartozó köszmétét vagy egrest sok helyen termesztik. Zöld vagy pirosas, enyhén csíkos álbogyóinak sajátos illata, fanyarsága a nyarat idézi.

A hegyi fanyar múltja

A köszméte Eurázsiai eredetű. Sziklás vidékeken, hűvösebb bozótosokban Franciaországtól kezdve a Kaukázus, illetve a Himalája hegységig őshonos. Természetes elterjedésének a hőmérséklet szab határt.

Sokáig nem vonták termesztésbe, csak gyűjtögették a hegyvidéki erdőkben. A római leírások is elsősorban gyógynövényként említik. Nemesítésével a XVI. századi Angliában kezdtek foglalkozni az európai, illetve az amerikai köszméte felhasználásával. Magyarországi elterjedését a filoxéra segítette elő. A szőlő-gyökértetű 1875-ban ugyanis hatalmas szőlőültetvényeket pusztított ki, amelyek helyén a hamarosan jelentős exportáruvá fejlődő köszméte növekedett. Ezek a telepítések később a lisztharmat miatt eltűntek, és ekkor kezdődött meg a lisztharmatnak ellenálló fajták nemesítése is.

Élettani/táplálkozástani hatásai

A köszméte vitamintartalma (A, B1, D) kiemelkedő, illetve közepes (C, E). Utóbbi két vitaminról azt tartják, hogy antioxidánsként a rák ellen is védi szervezetünket, bár ez tudományos szempontból még nem bizonyított minden kétséget kizáró módon. Ásványi anyagai közül fontos a kálium, kalcium, vas és a foszfor.

Rostforrásként étrendünk fontos kiegészítője lehet. Rostjai közül legjelentősebb a pektin, amely segíti a bélműködést, és kedvezően befolyásolja a koleszterinszintet. De az emésztést más módon is segíti: a benne található szerves savak és nyomelemek a belső elválasztású mirigyek, a máj, szív és vese működését kedvezően befolyásolják. Fogyasztása hasznos ízületi és veseproblémák esetén is.

Minek nevezzelek?

Kevés gyümölcs elnevezése ennyire változatos országunk tájegységei szerint. Nem véletlen ez, hiszen őshonos növényről van szó. Az egres név Czuczor-Fogarasi: A magyar nyelv szótára (1862) szerint a latin agrestis (mezei, vad) szóból ered, onnan vette át az olasz, a német és egyes szláv nyelvek. Mondják az éretlen savanyú szőlőre is: „Szőlőt várt, egrest szedett". Ugyanezen szótár szerint a pöszméte elnevezés a „szösz" jelentésű „pösz"-ből származik.

A köszméte/pöszméte elnevezés a Tiszántúl északi részére, illetve a Hajdúságra jellemző, míg a piszke a Duna-Tisza közén és a Jászságban terjedt el. Kivétel ez alól dél-kelet-alföldi püszke, illetve a Felvidék és a Borsod vidéke, ahol büszkének nevezik. Az egres egyértelműen a Dunántúlon használatos név.

Manapság előfordulhat, hogy a család az ebédhez egrest kér, amit az anya köszméteszószként készít, bár a recept piszkemártást ír.

Termesztési tanácsok

A köszmétét előnevelt bokor, vagy az ún. aranyribizli nevű fajra oltott törzses fácska formájában szerezhetjük be. A fácska tetszetősebbnek tűnhet és könnyebb szüretelni; viszont ellenálló képessége gyengébb, betegségeknek kevésbé ellenálló.

Félárnyékos, szélvédett helyre telepítsük. Kedveli a meszes, agyagos talajokat. Ültetése előtt lazítsuk fel a talajt, gazdagítsuk a mélyben is szerves anyaggal, mivel ezt a későbbiekben, a sekély gyökerezés miatt már nem fogjuk tudni megtenni.

Egy-egy bokor között legalább 1 méter távolságot hagyjunk. Ribizlivel felváltva ültetve a természetesebb környezetet teremtjük meg kertünkben, ahol a növények jobban érzik majd magukat.

A talajtakarásról folyamatosan gondoskodjunk. Lehet ez mulcs (fűnyesedék, szalma, avar), komposzt is. Ily módon biztosítjuk az eredeti élőhelyhez hasonló termőkörnyezetet, a tápanyagellátást és védjük a talajt a kiszáradás ellen is.

Ültetéskor minél több fajtát szerezzünk be. Mivel a köszméte viszonylag hamar termőre fordul, a betegségekre (pl. lisztharmat) fogékony, kártevőkkel (pl. hajtászsugorító köszméte-levéltetű) szemben nem igazán ellenálló fajtákat 2-3 év „türelmi időszak" után váltsuk le újabbakra.

Gondozásának része a félérett bogyók egy részének leszüretelése, mely el is maradhat. Ha azonban van rá időnk, érdemes megtenni, mert a maradék bogyók nagyobbra fejlődnek.

A metszés igen fontos a bokor fiatalítása érdekében. A gömb alak megtartása mellett minden ősszel távolítsuk el az idős vesszők java részét, amik mellett a bokron csak 8-12 db, egy, vagy kétéves hajtás maradjon.

Hogyan vásároljuk, hogyan tároljuk?

A köszmétét az érettség különböző állapotaiban különböző célokra lehet felhasználni (ld. lentebb). Ennek megfelelően vásároljuk, illetve szüreteljük.
Az éretlenebb szemek keményebbek, fényesek, zöldebbek, mint az érettek.
Keressünk repedéstől, foltosodástól mentes bogyókat.
Az érett köszméte nedvdús és puha, nehezen szállítható, könnyen romlásnak és penészedésnek indul.
Hűtőszekrényben 3-5 napig tárolható.

A sokoldalú köszméte

A gyümölcsöt számos módon használhatjuk:

az éretlen gyümölcsből kiváló befőtt készíthető;
magas pektintartalma miatt a félérett köszmétét más gyümölcsből készült lekvárok és befőttek sűrítésére, mártásokhoz, levesekhez használhatjuk;
éretten alkalmas nyers fogyasztásra, süteményhez, készíthetünk belőle lekvárt, de akár bort is;
jól fagyasztható;
íze kellemesen vegyül az alábbi ételféleségekkel: alma, szamóca, menta, bodza, bárány- és sertéssült, hal.

Receptek

Szász korhelyleves
Hozzávalók: 1 tyúk, 3 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, 1 közepes zeller, 100g mazsola, 100g apró szemű szőlő, 3-4 dl tejföl, 150g köszméte, citromhéj, fahéj, szegfűszeg, 50g vaj, 2 Ek liszt, só
A húsból és zöldségekből húslevest készítünk, amiből kivesszük a húst és feldaraboljuk. A lében megfőzzük a mazsolát és az apró szemű szőlőt, miközben külön edényben puhára főzzük a köszmétét a fűszerekkel, majd áttörjük. A vajjal és liszttel berántjuk a levest, beleszűrjük az egresszószt. Tejfölözzük és a húsdarabokkal együtt tálaljuk.

Köszméte ropogós
Hozzávalók: 100g vaj, 200g liszt, 100g barnacukor, 400g köszméte tisztítva, fahéj, őrölt szegfűszeg
A köszmétét jénai edény aljára tesszük, a többi hozzávalót pedig keverőtálban kézzel összegyúrjuk, majd a gyümölcs tetejére morzsoljuk. Kicsit lenyomkodjuk, majd 30-40 percig közepesen meleg sütőben megsütjük. Tejszínhabbal tálaljuk.

IV.
Köszméte

Szívesen választottam a 19. héten érő termények közül a köszmétét a hét terményének, mert az a véleményem, hogy a bogyósgyümölcsűeknek ez a Hamupipőkéje a jelenleginél nagyobb figyelmet érdemel.

A legtöbb népies neve a köszmétének van. Mondják pöszmétének, piszkének, büszkének, egresnek...

Ad vocem: egres. Nem érdektelen röviden elidőzni e szó eredeténél, és egy kissé visszanézni a múltba. Az éretlen és a savanyú gyümölcsöket ősi idők óta sokféleképpen használják: a patikusok gyógykenőcsöket, a háziasszonyok és a szakácsok levest, mártást, gyümölcssajtot készítettek belőlük. Ez utóbbit a görögök és később a rómaiak is omphacium néven ismerték.

Plinius szerint egy bizonyos omphaciumot éretlen szőlőbogyókból állítottak elő. A 16. század latin-magyar szótáraiban az omphacium magyar megfelelője az egres, ami valóban igen hasonlatos az éretlen szőlőbogyókhoz. Szikszai Fabricius Balázs 1590-ben megjelent nevezetes Nomenclatura című szószedetében is megállapítható az omphax és az egres szó azonos jelentése.

Rapaics Raymund: A magyar gyümölcs című könyvében úgy véli, hogy az egres szó a latin agrestisből származik, ami mezeit, vadat jelent. Ez a szó került be az olasz (gresso) és a francia (groseille) nyelvbe is. Tudományos neve, a grossularia is innen eredeztethető. A hivatalosan használt köszméte név szláv eredetű.

De nemcsak a növénynévnek, de termelésének története is kapcsolódik - immár hazai földön - a szőlőéhez. Akkor kezdték el nagyobb mértékben termelni, amikor a filoxéra (1875-ben jelent meg) elpusztította a szőlőket. Ekkor a szentendrei domboldalakat köszmétével telepítették be, és 300 holdas területről nagy mennyiséget szállítottak Németországba és Angliába mindaddig, amíg az Amerikából származó köszmételisztharmat (1908) megjelent, és tönkretette az ültetvényeket. Addigra szerencsére megismerték az oltványszőlők telepítésének technikáját, és újra szőlővel népesültek be a hegyoldalak.

Most Debrecenben és környékén termelik, főleg szakszövetkezetekbe tömörült kistermelők a köszmétét, de jó lenne, ha minden kertben volna belőle néhány bokor vagy fácska, mert ez a magyar kertek legkorábbi gyümölcse.

Termesztése

A köszméte az igénytelen gyümölcsfajok közé tartozik. A kemény téli hidegeket jól tűri, és a kis gyümölcsökkel megrakott fák a -3, -4°C-os fagyokat is elviselik. A nagy meleget viszont nem kedvelik, mert az lombhullást és gyümölcsperzselést okoz. Nem is különösebben fényigényes, ezért elviseli, hogy más gyümölcsfák közé ültessék, az állandó, mély árnyékot azonban nem szereti.

Legjobban a savanyú kémhatású talajokon díszlik, ahol jó a vízellátás, és bőségesen áll a rendelkezésére tápanyag. A könnyen kiszáradó, vékony termőrétegű területeken nyaranta többször is alaposan meg kell a bokrokat öntözni.

Házikertben legcélszerűbb törzses csemetéket ültetni. Ezeket oltással állítják elő a faiskolák, amelyek a 80-100 cm magas fácskákat aranyribiszke (Ribes aureum) alanyon nevelik meg.

A magas törzsű köszmétefácskáknak sokféle előnyük ismert: könnyebb a talajukat megművelni, egyszerűbb és könnyebb a metszésük és a szüretelésük. A lisztharmatnak a magasan, levegős körülmények között levő korona jobban ellenáll, és eredményesebben megvédhető, mint a talajszinten levő bokoré. Nem utolsó dolog az sem, hogy a kertben jól mutat a csinos, filigrán alkatú köszmétefácska.

Minthogy a köszméte korán fakad, ezért tavasszal ne ültessük. Telepítésének legjobb időszaka ősszel, a lomb lehullása után van. Egy-egy fácskának másfél m2 tenyészterületre van szüksége.

Igen fontos és nagy figyelmet igénylő munka a köszméte tavaszi metszése. Minthogy az egy-két és hároméves gallyak hozzák a legszebb gyümölcsöket, ezért arra kell törekedni, hogy levegős elrendezésben minél több ilyen termőrész legyen a fácskán. Ezért a metszést a ritkítással kezdjük, hogy a korona megújulhasson. A termőrészeket kissé visszavágjuk, míg a gyengébb vesszőket rövidre kurtítjuk. Különösen kell ügyelni arra, hogy a lisztharmattal fertőzött vesszővégeket eltávolítsuk.

A metszéssel egyidejűleg kell eltávolítani a tősarjakat, amelyek olykor elég nagy számban törnek elő a tő közeléből. Ezeket nem a talaj felszínén, hanem mélyebben kell elvágni, mert különben még több sarj fog előtörni.

A talajművelés a törzses fácskák között nem okoz különösebb gondot, arra azonban nagyon kell ügyelni, hogy a törzset a kapával ne sértsük meg, mert akkor a növényen farontó gombák telepedhetnek meg, amelyek az egész növény idő előtti pusztulását is okozhatják. Ezért az összefüggő, nagyobb köszmétésekből nem űzhetjük ki a Gramoxone nevű gyomirtó szert, amelynek használata azzal az előnnyel jár, hogy nemcsak a gyomokat, de az előtörő vadsarjakat is kipusztítja- és a gyakorlatlan kapálóval szemben - sértetlenül hagyja a köszmétefácskák törzsét.

Növényünk nem különösebben igényes a trágyázásra, de meghálálja a gondoskodást. Különösen a káliumhiányra érzékeny, és ezt a levélszél száradásával jelzi. A köszméte akárcsak a többi bogyós gyümölcsű növény - igen érzékeny a klórra, ezért kíméljük meg a kálium-kloriddal (50%-os kálisó) való trágyázástól, és használjunk - lehetőleg az egész kertben - kénsavas kálit (kálium-szulfátot).

A viszonylag vékony törzsű fácskákat, különösen, ha bőséges termést is viselnek, támasztékkal kell ellátni. Az egyesével álló köszmétefácskák legjobb támasztéka a karó. Ha a fácskák sorban állnak, akkor a korona alatt egy sor huzalt feszítsünk ki, és ehhez rögzítsük az ágakat.

A köszmétét rendszeresen kell permetezni a lisztharmat ellen. Erre a célra nagyon alkalmas a sokáig mellőzött, de most újra felfedezett és olcsó mészkénlé, a Karathane 0,1°%os és később a Chinoin-Fundazol 0,15%-os oldata. A rovar kártevők ellen csak fellépésük esetén kell védekezni.

Fajtái közül a Pallagi óriás, a Zöld óriás, a Szentendrei fehér és a ritkábban elérhető Gyöngyösi piros ajánlhatók a házikertbe. A köszmétefajták többnyire önmeddőek, ezért kielégítő termésük csak úgy lesz, ha egymás közelébe különböző fajtájú fácskákat ültetünk. A kiemelkedően jónak talált növényekről magunk is szaporíthatunk újakat.

Ennek egyik módja a dugványozás, amelyet - rendhagyó módon nem tavasszal, hanem - augusztus végén, szeptember elején végzünk. Ennél is egyszerűbb a kora tavaszi porbujtás: egy érett vesszőt úgy rögzítünk a földben, hogy csúcsa a talaj felszíne fölött maradjon. Ezt csak meggyökeresedés után távolítjuk el az anyatőről.

Egy fácskáról, kedvező körülmények között, 2-3 kg termést várhátunk.

Felhasználása

A köszmétét rendszerint félérett állapotban szüretelik. Ilyenkor az íze fanyar; de azért kitűnő mártás, kompót, dzsem, gyümölcslé készíthető belőle. A szedésével nem kell sietni, mert hosszú ideig megmarad a bokron.

Ha megvárjuk, amíg a bogyók (álbogyók) teljesen megérnek, akkor kellemesen savas, zamatos, áttetsző, tetszetős gyümölcsöt fogyaszthatunk. Ha a gyümölcsöket nem egyszerre szüreteljük le, hanem csak az éretteket, akkor a fácskán maradók még szebben fejlődnek ki.

Az érett köszmétebogyók mélyhűtésre igen alkalmasak.

Dr. Bálint György

V.
Csipkeszőlő a vadhoz megy

Szabad Föld
2008. július 18.

A köszméteszüret a sok apró tüske miatt felér egy akupunktúrás kezeléssel. Nem véletlenül hívják tüskeszőlőnek, csipkeszőlőnek az amúgy piszkének, egresnek is nevezett gyümölcsöt. Hogy miért hívták szőlőnek? Nem a savanyúsága miatt, azt csak a feldolgozóipar tudta értékelni. Az éretlen gyümölcsöt kereste, mert abból lett látványos a befőtt vagy a fagyasztott áru. Viszont, ha hagyjuk, hogy a gyümölcsök teljesen megérjenek, akkor olyan finomságban lesz részünk, mintha szőlőt csemegéznénk.
A köszméte ősrégi európai fellegvára Anglia, ahol az 1700-as években már több mint száz fajtát ismertek. A kutatók szerint innen terjedt el szerte Európában. Közeli rokonságban áll a ribiszkefélékkel, elsősorban a fekete ribiszkével. Frigyükből születtek közös utódjaik is, a ribiszke-köszméték. A Josta és a Rikő két olyan fajhibrid, amelyek gyümölcsei a fekete ribiszkére emlékeztetnek, ám bokraik tüskementesek. Azonban a köszméték között is találunk piros gyümölcsű változatokat, a fehérek és aranysárgák mellett. A Piros ízletes régóta a házi kertek kedvence. Újdonság a Bíbor, amely kései érésű, tüskementes, a lisztharmatnak ellenáll, ezért a biokertészek ásza lehet. A nemzeti fajtajegyzéken a fő fajták között találjuk a Pallagi óriást, amely valóban nagy gyümölcsöket hoz és rendszeresen terem. De ugyanígy nem csalódik, aki a Szentendrei fehér vagy a Zöld győztes mellett dönt. Különlegességnek számít az angol Invicta, a német Rixanta és Rolonda, valamint a svájci Rokula. A magyar újdonságok közül a Debreceni bőtermő emelkedik ki.
Nézzük meg, hogy melyik fajta mit is tud! A Bíbor ágrendszere tüskétlen, kivéve a veszszők alját. Bőven terem, bogyója piros, jóízű, közepes méretű, az amerikai lisztharmattal szemben ellenálló. A Debreceni óriás vesszői közepesen tüskések, gyümölcsei nagyok, zöld színűek, hamvasak, nem szőrözöttek. Termőképessége felülmúlja még a Pallagi óriásét is. Az Invicta erős növekedésű, sokat terem, nagy gyümölcse zölden érik, zamatanyagokban közepesen gazdag, és az amerikai lisztharmattal szemben eléggé ellenálló. A Rixanta bogyói sárgászöldek, bokra erős növekedésű. A Rokula gyümölcse piros, alig szőrözött, közepes méretű. Friss fogyasztásra és mélyhűtésre egyaránt alkalmas. A Rolonda gyümölcse sötétpiros, gyengén molyhos, hosszúkásan megnyúlt, erős növekedésű.
Néhány bokor köszmétével biztosíthatjuk a család ellátását. Termesztése nagyon hasonlít a ribiszkefélékhez. Törzses fácska formátumban és bokorként egyaránt forgalmazzák. A bokorforma a természetes, így lesznek hoszszabb életű növényeink, ám a törzses kombináció megkímél a hajlongástól. A konyhaművészetben elsőrangú szósz, mártás készíthető gyümölcseiből, például vadhúsokhoz, a francia konyhában pedig a makréla hallal került szoros kapcsolatba. A piros változatok tartalmazzák a rezveratrol nevű, antioxidáns vegyületet, amely bizonyítottan csökkenti a daganatos megbetegedések kockázatát.

Bozsik József

A köszmételisztharmatnak ellenálló fajták:

Rokula
Rochus
Pax
Jahn's Prairy
Lepaan punainen
Rolando
Invicta
Josselyn
Reflamba
Captivator
Spinefree
Jubilee
Pixwell
Greenfinch
Mucurines
Hinnonmaen keltainen
Remarka
Rixanta
Reverta
Roi
Germania
Martlet
Houghton
Thoreson
Pankiw
Oregon
Black Velvet
Worcester