Terebess gyümölcskalauz
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Kertek és konyhák indexlapra

Ananász

Ananász Katolikus Ferdinánd udvarában

Az egyik legfinomabb trópusi gyümölcs az ananász. Amerika bennszülött népei, de különösen az indiánok régóta ismerik és nagyon szeretik. A spanyolok megjelenése előtt már jól ismert ananásztermő központok alakultak ki Dél-Amerikában, Brazília és Paraguay trópusain.

Kolumbusz csak második útján figyelt fel az újvilági guadeloupe bennszülöttekre. Furcsa, tobozszerű terméseket ettek, amit a spanyol hajósok el is neveztek fenyőtoboznak. A tupisz indiánok jobb névadónak bizonyultak, mert tőlük származik a ma is használt ananász név.

Így hát az európai ember 1493-ban kóstolta meg először az ananászt, még Amerika földjén. A hazafelé tartó spanyol hajókon az ananász is megérkezett Európába. Az első termések Katolikus Ferdinánd udvarában kerültek közszemlére. Szemet gyönyörködtető gyümölcsei V. Károlyban bizalmatlanságot ébresztettek. Amikor elévitték egyik termését, hiába biztatták, nem akarta megkóstolni.

Terjesztésében a portugálok is szerepet kaptak és a XVI. század közepén Indiába is eljutottak furcsa gyümölcsei. Ekkorra már az amerikai trópusokon fontos gazdasági növénynek számított.

Gyors terjedését megkönnyítette az is, hogy a terméseken levő hajtáscsúcs és a növény sarjai hosszú szállítás, sanyargatás után életben maradnak és meggyökereztethetők.

A Fülöp-szigeteken, a XVI. század elején új hasznáról érkeztek hírek. Ezen a vidéken az ananász leveleinek rostjából szöveteket készítettek, de igazi sikerét különleges illatával és ízével aratta. Akik leküzdötték bizalmatlanságukat és megkóstolták, végleges barátságot kötöttek vele. Ez a kapcsolat lett mozgatója az európai termesztés fejlődésének. A XVIII. század már az ananászipar kivirágzásának kora. Az ananászházak trópusi levegőt varázsoltak a ködös európai országokba és bőven ontották az ízletes, de méregdrága gyümölcsöket.

Hazánkban híresek voltak az alföldi Glatz grófság és az Esterházyak kismartoni üvegházai. A kismartoni házban 1830-ban csak ananászból 400 db érett évente. A hazai ananász termése nem olyan édes, de szépsége versenghet a külföldről hozottal.

Az ananász szaporítása és nevelése

Dél-Amerika trópusain honos növények. Napjainkban Közép- és Dél-Amerikán kívül a nyugat-indiai szigetek, Tajvan, Malaysia, Hawaii és Dél-Afrika szállítja a legnagyobb mennyiségben. Az ananász, Ananas comosus a Bromeliaceae család tagja. Nagyon sok faj tartozik ebbe a családba. Legnagyobb és legfontosabb nemzetségének, a broméliának 850 faja ismert. Ezek főleg dísznövényként termesztett növények. Az ananász talajlakó, de sok ún. „epifiton" tulajdonság figyelhető meg rajta. A család sok tagja fán lakó (epifiton) életmódot folytat. Legtöbb fajának levelei tölcsért képeznek, és a levelek által összegyűjtött vizet és a benne levő tápanyagokat a tölcsérben levő pikkelyszőrökkel veszi fel.

Az ananász rokonai trópusi, szubtrópusi növények, hazánkban csak üvegházakban tenyésznek.

A termesztett ananásznak három vad típusa él Brazíliában és Paraguayban. Ezek a típusok hasonlóak az ananászhoz, de gyenge, rossz minőségű terméseket fejlesztenek.

Az ananászfajták három nagy csoportba sorolhatók: a „Spanyol" (fehér húsú), a „Királynő" (fehér húsú) és a sárga húsú típusok.

Erős, rövid szárú (30 cm-nél rövidebb) növény. Magassága 60—90 cm. Húsos, merev, keskeny levelei 60—120 cm hosszúak. A levelek széle szúrós, tüskésen fogazott. A fejlett növény levelei levélrózsát (rozettát) képeznek, tölcsérszerű üregükben az esőt és harmatot összegyűjtik. A levél külső rétegében — az epidermiszben — nagy víztároló sejtek találhatók.

Gyökerei rövidek, vastagok. A levelekből álló rozetta közepéből tör elő a vastag, hengeres alakú virágzat. A virágzat szára rövid, 30 cm körüli. A virágzatot 100-nál több fehér vagy világos ibolyaszínű virág alkotja. Az ananász virágja tömött, tojásdad alakú füzérvirágzat.

Összetett termése piros, sárga, narancs- vagy zöldes színű. Bogyótermései a fellevelekkel és virágzati tengellyel összeforrtak, és jellegzetes terméságazatot alkotnak. Minden virágjából egy bogyótermés fejlődik.

Nagy pikkelyes áltermése fölött levélrozetta található. A termések általában mag nélküliek. Néhány típusnál időnként magok is fejlődnek. A különböző típusoknál a gyümölcs színében és méretében nagy eltéréseket figyelhetünk meg.

Az ananász vegetatív részeinek (sarjainak) és csúcsi rozettájának gyökereztetésével szaporítható. Az idősebb, termő korban levő növények nagyszámú tősarjat fejlesztenek. Ezek a részek a legjobb szaporítóanyagok. Jól gyökeresedik a termések csúcsi részén levő rozetta és az ennek tövéből eredő kis sarjcsoport. Ha termésében esetleg magot találunk (ez ritka dolog), magvetéssel is nevelhetünk növényeket.

Hazánkban a gyümölccsel érkező rozetta és annak sarjai könnyebben hozzáférhető szaporítóanyagok. Az ezekből fejlődő növények később teremnek a tősarjnövényeknél, de könnyen beszerezhetők.

Szép, egészséges, nagyméretű rozettával rendelkező termésről szaporítsunk. Az elkészített csúcsot cserépbe vagy ládába ültessük. Homokban, homokkal kevert lomb, erdei föld vagy savanyú tőzegtalajban jól gyökeresedik. A gyökeresedéshez magas hőmérsékletet kell biztosítani (25—30 °C). Az erős napsütés ellen árnyékoljunk, és rendszeresen langyos vízzel permetezzük a levélrozettákat. A talajt keveset öntözzük és a levélrozettát ne ültessük túl mélyre, mert könnyen rothad. 3—4 hét után a begyökeresedett növényeket fokozatosan szoktassuk a fényhez és a nyár folyamán a hőmérsékletet 21—27 °C között tartsuk.

A jól fejlett, termőképes növények tősarjai a legjobb szaporítóanyagok. Ezeket még a termésérés kezdete előtt ajánlatos leszedni. Termésérés alatt a sarjak leszedése megzavarhatja az érés folyamatát. A sok meghagyott sarj is káros — mert az anyanövény fejlődését hátráltatja —, ezért ezeket időben távolítsuk el és használjuk fel szaporításra.

A termés csúcsi részén levő levélrozetta tövében szintén megjelenhetnek sarjak (légsarjak). A rozetta levágása után ezeket vagdossuk le és a rozettához, tősarjhoz hasonlóan gyökereztessük. A légsarjak ültetésénél is figyelni kell az ültetés mélységére. A mély ültetés itt is könnyen okozhat rothadást. A sarjak tavasztól nyár végéig könnyen és jól gyökereztethetők.

Az ananászgyümölcsök általában mag nélküliek. Nagyon ritkán magok is vannak a termésben. Ha ilyet találunk, felhasználhatjuk szaporításhoz. A magokat a kiszedés után rögtön vessük el, mert csírázóképességüket hamar elveszítik. A vetésre használt cserepekbe savanyú tőzeg, bükklomb és homok keverékéből készített földet rakjunk.

A magokat a beöntözött talaj felszínére rakjuk. A cserepeket üveglappal takarjuk, hogy párás levegőt biztosíthassunk. Egy-két hét alatt elindul a csírázás. A fiatal csíranövényeket eleinte árnyékoljuk, majd fokozatosan szoktassuk szabad levegőhöz. A csíranövényeket 1 hónapos korukban ültessük át egyenként 8-as cserepekbe.

Az először cserepekben nevelt ananászokat később termő korban, ládában, dézsában, kisebb kerti üvegház vagy szobaüvegház talajába kiültetve termeszthetjük. Nyáron a szabadba is kihelyezhetjük az edényes növényeket, de ilyenkor az erős, forró naptól árnyékolni kell, a környezet gyakori permetezésével pedig a szükséges páráról és hűtésről gondoskodni kell.

A begyökeresedett sarjakat laza szerkezetű, savanyú kémhatású földkeverékbe ültessük. 4—5,5 pH között fejlődnek kielégítően. A megfelelő talaj savanyú tőzegből és tápanyagban gazdag melegágyi földből (1:1 arányú keverék) vagy különböző lombföldek (bükklomb) és trágyaföld keverékéből készíthető. A föld lazításához homokot használjunk.

Az ananász tápanyagigényes. Az elkészített földkeveréket trágyalével vagy műtrágyával dúsíthatjuk. A fejlődésben levő növényeket a nyár folyamán híg trágyalével öntözzük. Az istállótrágya mellett a baromfitrágya is jó eredménnyel használható. Vízben feloldott műtrágyákkal és más tápoldattal szintén öntözhetünk. A talajba kevert szaruforgács lassú bomlással folyamatosan biztosítja a növények foszforigényét. A növények levélrozettájának közepén levő levélsarjak a vizet és a vízben oldott tápanyagokat könnyen felveszik. Híg tápoldatokat — így a bőséges nitrogéntartalmú ammónium-szulfát-oldatot — a leveleken keresztül juttathatunk be a növény szöveteibe. E célra néhány ezrelékes hígításokat használjunk.

Szárazságtűrésük ellenére vegetációs időben rendszeresen öntözzünk. A rossz talajkeverékben a felesleges víz megrekedhet, ami káros következményekkel — gyökér- és levéltőrothadással — járhat. Az öntözésnek hatásos módszere a langyosvizes permetezés. Ezt különösebb veszély nélkül, gyakran végezhetjük. Esővízzel vagy lágy vízzel öntözzünk. Az ananász jó telelésének alapfeltétele a gondos öntözés. A hűvösben tartott növények könnyen rothadnak, télen alig öntözzük, inkább csak permetezzük a leveleit és a növények környezetét.

Növekedésének optimális hőmérséklete 21—27 °C. A nyári nagy hőségben árnyékolással és permetezéssel védjük. 16 °C alatt a növekedés leáll, 27 °C fölött gátlódik és a levelek elszíneződnek. A fejlett, jó állapotban levő példányok —2, —3 °C-os hideget rövid ideig károsodás nélkül átvészelnek. A fiatal növényeket hűvös helyen teleltessük. (10—14 °C). A nagyobb, már termőképes példányokat 15 °C-os helyen tartsuk és csak a növények környezetét permetezzük. Az ananászsarjak hazájukban egy-két év alatt érik el a termőképességet.

A tősarjakból 12—15, a légsarjakból 18—19, a termés rozettájából 20—24 hónap után várhatók termőképes növények. Nálunk ez az idő 2—3, illetve 4 év. A megeredt sarjak kiültetésétől tehát a következő teendőink vannak a termés éréséig:

1. A 10—14 °C-os teleltetés ideje alatt alig öntözzük.

2. Tavasszal átültetjük tápdús talajba.

3. Nyáron rendszeresen öntözzük és permetezzük, a nagy melegek idején árnyékoljuk, permetezzük a környezetét is.

4. Ősz felé az öntözést csökkentjük. Ha növényeink gyengék, megismételjük az első téli tartást.

5. A szép, jól fejlődő példányokat (legalább 20—30 nagy levél) melegben, 15 °C-on teleltetjük, csak a környezetet permetezve.

6. Tavasszal, nyár elejéig a virágzat megjelenéséig alig öntözzük, és főleg csak a leveleket és a növények környezetét permetezzük langyos vízzel. A virágzat megjelenésétől rendszeresen öntözzük vízzel és trágyalével. Ezek a növények nyár végére beérlelik termésüket.

A magról kelt növények csak 10—12 éves korukban teremnek. Itt az első évre vonatkozó nevelési feltételeket kell rendszeresen biztosítani.

Az ananász termesztett fajtái öntermékenyülésre képtelenek, általában mag nélküliek. A virágzás tavasztól nyár elejéig tart. Ilyenkor meggyorsul a tősarjképződés és termésérés idején a legerősebb. A virágzástól a termések beéréséig 3—4 hónap szükséges.

Régebben (az európai ananásztermesztők) a termés kialakulása idején a „terméskorona", a rozetta csúcsi részét (szívét) kimetszették, hogy erős növekedését meggátolják, így a termések nagyobbra fejlődtek. A mesterséges virágzásserkentést üvegházban végezzük, abban az esetben, ha a növények már elérték a termőkort (20—30 nagy levél), és nem virágoznak. Az acetilén- és propilénkezelések mellett az indol-ecetsav és alfa-naftil-ecetsav 5—10 ezrelékes oldatával serkenhető a virágzás. Növényenként 25—50 ml oldatot juttatunk a levélrozettába. A tél végi kezelés hatására megjelenő virágzatokból a természetes körülményekhez viszonyítva hosszabb idő után (5—7 hónap) fejlődnek csak termések.

Az ananász legelterjedtebb kártevői a pajzstetvek és gyapjastetvek. Káliszappanos lemosással és a forgalomban levő permetezőszerekkel védekezzünk ellenük.

A gyümölcs érését színének megváltozása jelzi. Az egészen beszínesedő (pl. megsárguló) termések friss fogyasztásra szedhetők. A teljesen érett termések íze a legkellemesebb. A termések tömege 1—4 kg között változik, meghámozva, szeletelve, cukrozva fogyasztható. Húsa bőlevű, kellemesen aromás, savanykás édes ízű, frissítő hatású.

A megfőzött és kisajtolt ananász levét egyes vidékeken más, kevésbé savanyú gyümölcsök befőzésénél használják fel. A forgalomba kerülő konzervek cukorszirupban főzött készítmények. A konzervipari feldolgozás melléktermékeiből alkoholt, ecetet készítenek. Leveses húsából lé, bólé és különleges borok is készülnek. Az ananászlé: 10,1—17,8% szárazanyagot, 1,2—13,6% cukrot és 0,6—1,8% savat tartalmaz. Ezek mellett protein-, karbohidrát- és vitamintartalma (A-, B-komplexek) kiemelkedő.

II.
Ananász
Ananas comosus (L.) Merr. (A. sativus Schult. F.)
Család: Bromeliaceae (broméliafélék)

A: pineapple;
F: ananas;
S: piňa;
P: abacaxi;
N: Ananas

Az ananász talajlakó, 0,5-1,5 m magas évelő broméliaféle. Sűrűn álló, spirálisan, tölcsér alakban elrendeződő, tőlevélrózsát alkotó levelei merevek, szálasak, keresztmetszetben homorúak, 50-150 cm hosszúak és 5-8 cm szélesek, ívben széthajlók, húsos-rostosak, fogazott vagy ép szélűek, éles csúcsban végződnek. A levélrózsa közepéből rövid, levéltelen száron egy zömök, henger vagy tojás alakú virágzat emelkedik ki, amelyet sűrűn álló, legfeljebb 200, fűrészes szélű, egymást átfedő, zöld, sárga vagy vörös fellevél borít. Mindegyik fellevél egy ülő, jelentéktelen, 3 rövid, húsos csészelevélből és 3, csőszerűen összenőtt sziromból álló virágzatot vesz körül.
Termése: az egész virágzatból egy terméságazat (cönokarpium) fejlődik, miközben a virágok növekedő bogyói a fellevelek húsos vállával összenőnek, és az ugyancsak megduzzadó virágzati tengellyel együtt tömör egységet alkotnak. A terméságazat csúcsát széles-lándzsás, zsúfoltan elhelyezkedő levelek alkotta üstök koronázza, amely a virágzati tengely meghosszabbodásán áll. A terméságazat felszínén a résztermések 8 szögletű, domború mezőkként felismerhetők maradnak; ezeket a maradó csészelevelek zárják körül, amelyek a fellevelekkel összeforrva kemény héjat képeznek. A terméságazat érett állapotban sárgászöld vagy narancssárga, gömbölyded vagy henger alakú, legfeljebb 25 cm hosszú, 15 cm széles, súlya 1-3 kg. A szilárd terméshús világos- vagy narancssárga, nagyon bő levű, zamatosan édeskés, a hajtástengely többnyire erősen rostos. Megtermékenyített kultúrananászokban ritkán lapított, tojás alakú, kihegyezett, ráncos barna magok fejlődnek, amelyek 3,5 x 2 mm nagyságúak.
Felhasználása: a teljesen érett termés vitaminban gazdag, nagyon ízletes húsát a héj eltávolítása után többnyire nyersen, gyümölcsként vagy salátaként fogyasztják; a rostos hajtástengelyt el kell dobni. Az ananászból befőtt, lekvár, zselé, illetve lé készül, karikára vágva és megszárítva finom aszalt gyümölcs. A léből bor és ecet erjeszthető. A termés fehérjebontó enzimet (bromelaint) tartalmaz, ezért tejes vagy zselatinos ételekben nem használható fel; a húsételek ananász hozzáadásával puhábbá válnak. Az éretlen termés mérgező, heves hasmenést okoz; a Molukkákon állítólag magzatelhajtó szerként használják. A levelek finom, fehér rostjaiból hálókat, táskát, függőágyat, papírt és szövetet állítanak elő. A levél nedvével égéseket kezelnek. A bromelain enzimet, mint emésztésserkentő gyógyszert, a termésekből nyerik.
Elterjedése: alakjai a trópusi Dél-Amerikából származnak; a nemesített fajtákat világszerte termesztik a trópusokon és a szubtrópusokon.
Termesztése és betakarítása: magas hőmérsékletet kíván, szárazságtűrő, az egyenlítői hegyvidéken 1500 m magasságig termeszthető; minél hűvösebb a klíma, annál nagyobb termésének savtartalma. Tősarjakkal és levélüstökökkel szaporítják, amelyek könnyen meggyökeresednek. A kiültetett csemeték 10-18 hónap múlva virágoznak; mivel a spontán virágképződés rendszertelen, az ültetvényeken növekedésserkentő szerekkel és etilénnel szabályozzák az egyidejű virágzást. A termések virágzás után mintegy 4 hónap múlva érnek meg. A nagyszámú fajta a levélzetben, a termés nagyságában, színében és zamatában, valamint a termőhelyi igényekben különbözik egymástól. Legfinomabb zamatúak a növényen beérett termések, amelyek azonban nyomásra nagyon érzékenyek és csak rövid ideig tárolhatók.
Rokon fajok: Dél-Amerikából különböző vadon élő Ananas fajt írtak le, amelyek terméseit csekély mennyiségben használják fel.