Terebess fűszerkalauz
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Kertek és konyhák indexlapra

Valódi levendula
Lavandula angustifolia Mill.
Család: ajakosvirágúak (Labiatae, Lamiaceae)

Népi név: szagos levendula
Angol név: True lavender
Német név: Lavendel

Leírás és előfordulás:
a valódi, szagos, francia vagy keskenylevelű levendula Európa mediterrán vidékein honos évelő félcserje, melynek nagyüzemi termesztésével számos európai országban és Észak-Amerikában is foglalkoznak. A növény magassága 40-60 cm, az idősebb bokrok átmérője 80-120 cm. Virágot viselő hajtásai 20-40 cm hosszúak, egyszálasak, csak az alsó részükön levelesek. A levelek átellenesen helyezkednek el, szálas lándzsásak, 3-5 cm hosszúak, 0,2-0,5 cm szélesek. A hajtások csúcsain álfüzérbe rendeződött virágaik zigomorfak, színük lila. A francia levendula nagyüzemi termesztése Magyarországon dr. Bittera Gyula nevéhez fűződik, aki az 1920-as években a Tihanyi-félszigeten létesített Franciaországból hozott szaporítóanyagból levendulaültetvényt. Európában és hazánkban is sok helyütt termesztik a levendula természetes hibridjét (Lavandula intermedia Lois.), amelyet angol levendula vagy lavandin néven ismerünk.

Felhasznált részek:
a virág (Lavandulae flos) és az illóolaj (Aetheroleum lavandulae).

Hatóanyagok:
a francia levendula virágai 1-3%, az angol levenduláé 2-5% illóolajat tartalmaznak, melyeknek értékét a bennük lévő linalil-acetát tartalom fejezi ki (ennek legalább 35%-nak kell lennie). Az illóolaj mellett 5-10% cserzőanyagot, valamint flavonoidokat is tartalmaznak.

Hatások:
a virágok nyugtató (szedatív) és epehajtó (kolagóg), az illóolaj antibakteriális, görcsoldó (antispasmodicus), gyulladáscsökkentő (antiflogisztikus) és nyugtató (szedatív) hatású.

Alkalmazások:
népi gyógyászatunkban a virágokat borecetben áztatják és a kivonattal átitatott ruhát fejfájások esetén borogatásra, forrázatát vagy szeszes kivonatát szemgyulladás és árpa kezelésére használják. Más európai népek hagyományos gyógyászatában a virágokat szélhajtó és görcsoldó teaként gyomor- és bélpanaszok esetén fogyasztják, forrázatával sebeket mosnak, helyenként pedig alvás elősegítésére levendulavirággal kitömött párnán alszanak.
A fitoterápiában a virágdrogokat nyugtató és epehajtó hatású teakeverékek alkotórészeként nyugtalanság/idegesség valamint epebántalmak (hepathopathia) esetén ajánlják. A virágdrogokat és az illóolajat egyaránt használják reumás bántalmak elleni fürdők, bedörzsdölőszerek és masszázsolaj készítésére

Ajánlott napi adagok:
belsőleg virágokból 3-5 gramm, illóolajból 70-300 milligramm. Külsőleg 20 liternyi fürdővíz készítéséhez 20-100 gramm virágdrog.

Figyelmeztetések:
az illóolaj belsőleges alkalmazása a várandósság ideje alatt ellenjavallt. Epilepszia és láz esetén az illóolaj belsőleges alkalmazása óvatosságot igényel.

Dr. Babulka Péter

• Lavande fine, valódi levendula - Lavandula angustifolia Mill. (~ vera, ~ officinalis)
Más néven: francia, orvosi, keskenylevelű, "nőstény", illatos levendula. 600 és 1500 méter közötti hegyvidéken terem meg.
Latin nevének eredete érdekes: a lavare = mosni szóból származik. Ennek oka, hogy fürdéskor, mosáskor a növény virágait illatosításra használták.
A Földközi-tenger nyugati mellékén a mediterránumban honos növény 25-55 cm magas fás szárú, félcserje. Keskeny, lándzsás levelei molyhosak. Virágzata „végálló” ibolyaszínű, álörvökből kialakult füzér. Termése makkocska kb.: 2 mm nagyságú, barna színű.
Magvetéssel és dugványozással is szaporítható. Homokos, meszes, száraz talajba ültessük. Növekedése ezeken a helyeken a legszebb.
A virágzatát gyűjtik, sötét, de meleg helyen szárítják. A szárított virágzat kellemesen kesernyés ízű. Csekély mennyiségű (0,75 -1,5%) illóolajat (linalol, borneol, linalilacetát, kámfor), kumarint és cserzőanyagokat tartalmaz.
Megfigyelések szerint riasztja a hangyát és a levéltetveket ezért a környezetében lévő növények nem tetvesednek.
Fűszerként főként Dél-Európában használják hallevesek, halételek, ürühúsok ízesítésére, fűszerező szószok alkotóeleme. (A Gyros vagy Savarma öntetének egyik alkotórésze).
Fiatal, leveles, apróra vágott hajtásvége felhasználható (kis mennyiségben, erőteljes fűszerező hatása miatt) friss, vegyes (növényi) salátákban (gyengén ecetes, olívaolajos lében jön elő igazán az íze!)
Gyógyászatban – az illóolaj tartalma miatt – bőrfertőtlenítésre, vérbőség előidézésére használják külsőleg. A virágjából főzött tea enyhíti a fejfájást, nyugtatólag hat az idegekre, enyhíti a bél- és gyomorgörcsöket.

A franciák többnyire nem használnak a konyhában csak szárról leszedett virágokat (fleurs mondées): tejben forrázva, cukorszirupban, likőrben vagy ecetben. A dél-francia konyhában ízesítenek vele főzelékeket és húst is, valamint a provanszi fűszerkeverék részeként grillhúshoz és szárnyashoz használják.

A "lavandin" a hibrid levendula francia neve (tévesen: "angol" ~), L. X intermedia = Lavandula latifolia Vill. X Lavandula angustifolia Mill., csak ipari felhasználásra és molyirtó zacskók, csokrok készítésére való. Gyógynövényként sem használják.

Lavande aspic - Lavandula latifolia (~ spica)
A széleslevelű levendulát (más néven: "hím", spikinárd ~) csak olaj- és porcelánfestékhez használják, Spanyolországban és Portugáliában termesztik.

http://www.mediterraneangardensociety.org/plants/Lavender.html

II.
Levendula, lavandula

Az alkoholos illatszerek, a „vizek”, sorában a rozmaringszeszen kívül nevezetes szerepet játszott a lavandulaszesz is. A Lavandula mindenképen későbbi jelenség ugyan a virágok és az ilaltszerek között, mint a rozmaring, de azért méltó arra, hogy megemlékezzünk róla.

A régiek a lavandula-nemzetségnek csak azt a fajtát ismerték, amely ma már nem divatos többé és annyira nem hasonlít a mai lavandulánkhoz, hogy története nem is tekinthető a mi lavandulánk előfutárának. Ez a Lavandula stoechas, amelynek az ókori görög és latin munkákban stoichas volt a neve. A stoichas a kalász görög stichos nevének származéka. Ezt a nevét meg is érdemelte, mert álfűzér virágzatát élénk-kék murvalevelekből álló üstök teszi feltünővé. A középkorban és még a renaissance korában is itt-ott Középeurópában a kertekben is megtaláljuk a gyógynövények között, de egészben véve ekkor már csak alárendelt szerepet játszott.

A modern lavandulák álfűzéreinek csúcsát nem koronázza üstök, hanem a virágok tűnnek szembe kék színükkel. Különösen két nyugatmediterrán faj nevezetes a spikinárd (Lavandula latifolia) és a lavandula (Lavandula officinalis). Előbbinek magyar neve német átvétel, a német Spikanard pedig a latin spica nardi kifejezés származéka. A spica a görög stoechas fordítása latinra, tehát kalászt jelent, nárdus-nak pedig az ókorban és a középkorban különféle illatos növényeket neveztek, egyebek közt például a kelta gyökönként (Valeriana celtica). A spikinard tehát körülbelül hamis nárdust jelent. A régies divat szerint hímnek is mondták ezt a szélesebb levelű és valamivel nagyobb termetű fajt szemben a következő s ma általánosan lavandulának nevezett fajjal, amelynek levele keskenyebb, termete átlagban alacsonyabb. A lavandula szó valószínűleg a latin lavo, mosok, ige származéka. A növény olasz neve lavanda, franciául lavande, angolul lavender, németül és magyarul lavandula s ebből Lavandel és levendula.

Ez a szó mint növénynév már a IX. századból ismeretes, de még bizonytalan jelentésben. A XIII. századtól kezdve átlalánosan használatos. Úgy látszik a növény a lovagkorban került a kertekbe s már akkor eljutott olyan északibb vidékekre is, ahol nem honos. A renaissance és a barokk korban még mindkét fajt, a spikinárdot és a lavandulát egyaránt szívesen tartották a kertben a fűszeres növények közt, de a rokokó korától kezdve az erősebb illatú és kényesebb spikinárd kiment a divatból. Magyarban legrészletesebben ismertette Lippay, aki azt is elmondja róluk, amit a középkor hagyott ránk ismeretükből.

„Lavendula, levendula, – írja Lippay – ennek igen jó illata van, s a levele keskeny hosszúkás, hegyecske, de nem olyan zöld, mint az izsópnak, hanem sötétebb színű avagy hamuszinű zöld. Egy arasznál nem igen nő magosabbat, kibül nő négyszegletű vékony száracska ki, annak tetején, mintegy kalászocskából nőnek apró kék virágok ki. Szélesebb levelü levendulát is találni érsek urunk őnagysága pozsonyi kertjében, kinek virága fehér. A gyökere a levendulának fás, a magva feketéllő verhenyeges, akiről vethetni őtet, de jobb, ha az ágait egy darab gyökérrel elszaggatják és ugy ültetik szélről az ágyak körül kikeletkor vagy ősszel.

Spica, azaz spikinárd; ez igen egyes természetében a levendulával, azért him levendulának hiják, s más közönségeset nőstény levendulának. A spikinárd magosabb, bokrosabb a levele is szélesebb és a szaga is erősebb. Kikeletkor zöldül meg ez a fű, juniusban és juliusban virágzik, amely időben kell a virágit lemetélni és frissen vizét venni, meg is áll egész esztendeig. A misculantiában (vegyes salátában) is szedhetni keveset belőle, egyébaránt nemigen élnek a konyhán vele (ugyanis Lippay a veteményes kert növényei között szól a lavandulákról), hanem főmosni való lugnak és ferdőnek igen jó, mert megerősíti mind a két fü az embernek lankadt agyagvelejét, a főfájást is elüzi, sőt minden hideg nyavalyáját annak elveszti, ugymint a szédelgést, gutaütést, álmos betegséget, görcsöt, reszketést, contractuát és bénaságot. A hideg gyomrot megmelegíti, a szeleket elszéleszti, a vizelletet kiüzi, megnyitja a megrekedt máját és lépit embhernek. Mindezek a nyavalyák ellen vegyen az ember spikinárd és levendula füvet virágjával együtt, főzze meg borban vagy vízben, és abból igyék egynéhány nap egymás után. Hasonló ereje vagyon az égett vizének (v. i. alkoholos párlatának) és olajának, aki ezen a vizen felül lebeg, kinek legerősebb szaga van. Ha ezen füveket ecetben megfőzik, avagy olajukat a fájó fogon tartják, elveszi a fájdalmat. Ha abból csinált égett borból, aki elvesztette szavát, a szájába veszen egy keveset, megjön a szava. A szivdobogást is elveszi, ha fahéjat és szegfüvet tesznek hozzá s ugy élnek vele. Igy a nádméz és conserva is. Ezt a füvet, ha igen száraz hideg tél vagyon, be kell egy kevéssé fedni szalmával, legalább a gyökerén.”

Franciaországban, ahol a déli részben nagy területeket borít a lavandula, nagy mennyiségben gyűjtik és desztillálják. A termelőkhöz vándordesztillátorok járnak ki és a környékről odahordják a frissen szedett anyagot, ahol a lepárló készüléket felállítják. A spikinárd olaja ma már kevéssé használatos, a lavanduláét különösen Angliában még most is előnyben részesítik a többi „vízzel” szemben. Éppen ezért Anglia déli részében nagy területeken ültetik és termelik a lavandulát.

Az angliai illóolajvidék központja Mitcham, ahol botanikai és vegyészeti szempontból egyaránt sokat foglalkoznak az illóolajat adó növényekkel.

Különösen felkapta a divat a lavandulát a rokokó korában. Tudjuk, hogy a rokokó szívesen utánozta az ebben az időben közelebbről is megismert Kínában élő szokásokat. Keletázsia nem élt át sem renaissanceot, sem Amerika felfedezését, sem barokk kort, ott még élnek a középkori szerzetesi és lovagi kultúra szokásai s ezek egészen elbűvölték az új divatot kereső európaiakat. Keleten még nagy divatja volt a füstölő illatszereknek s a rokokó egyszeriben rávetette magát ezekre, mintha soha az ókorban nem égettek volna el a római császárok egész vagyonokat füstölőszerekben.

De a rokokó kereste a visszatérést a természethez s azt hitte, hogy ez is olyasvalami. Annak a kornak vastagfalú kastélyai, erősen elfüggönyözött ablakai a napsugárnak minden betörő kísérletét meghiúsították. Mit is keresett volna a napsugár azokban a szobákban? A dohos levegőben selyembe és bársonyba burkolt, ragyogó drágakövektől csillogó, vérszegény, főfájós, sápadt emberek sorvadtak, akik féltek a naptól, a víztől és talán legjobban az egészségtől. Napfény? Friss levegő? Kitiltották a szobákból s füsttel a potpourri-val, igyekeztek pótolni. Mikor lehullottak az első derek s a művészi, de rosszul fülő kályhákban felgyultak az első tüzek, a kályhákra rákerültek a potpourris edények, többnyire szép görög vázák utánzatai és a szobákban csakhamar kellemes illat áradt, amely a képzelet rokokó álomlovagaival elhitette, hogy egészség és boldogság telepedett meg a vastag, nyirkos falak között.

Mindenütt szépnek hitték ezt az életet s még a biedermeier polgárai is utánozni igyekeztek. E sorok írója még a mult század végén is ilyen környezetben nőtt fel egy kis erdélyi városkában, ahol még akkor is éltek reliktumként a rokokó és biedermeier hagyományok. És a csodálatos életű öregekkel, akik azóta már mind elköltötzek az égi rokokó lovagok és hölgyek közé, együtt szedte a kiskertben a lavanduláról és a rózsáról a virágokat, hogy megteljen nyáron át az öblös váza, amelyben egy réteg lavandulára egy réteg rózsaszirom s arra némi konyhasó került, míg a váza teljesen megtelt. A kiskert virágai nem vesztegették el hiába szirmaikat, hervadás előtt szárítószövetre raktuk a sziromhalmot s mikor árnyékos helyen lassan összezsugorodtak, beraktuk a vázába potpurrinak. Mult század közepén írt Parfümeriekunst című könyvecskében így írták meg a potpourri receptjét:

Getrockneter Lavendel 1 Pfund

Ganze Rosenblätter 1 Pfund

Grob zerquetschte Violenwurzel 1/2 Pfund

Grob zerkleinerte Gewürznelken von jedem 2 Unzen

Grob zerkleinerte zimmt von jedem 2 Unzen

Grob zerkleinerte Nelkempfeffer von jedem 2 Unzen

Kürchensalz 1 Pfund

És a szerző régimódi őszinteséggel folytatja: „Wir brauchen kaum zu bemerken, dass das Salz hier bloss angewendet wird, um das Volumen und das Gewicht der Mishung zu vermehren, um dieselbe wohlfeiler verkaufen zu können.” De ezt a jó Erdélyben éppenúgy nem tudtuk, mint nem tudta Weszprémi, hogy Praevotius is hasonló célból költötte a rozmaringszeszhez a magyar királyné meséjét, és el nem hagytuk volna a potpourriból a sót. Pedig magunknak raktuk a szirmokat a vázába.

A mult században szerte európában lavandulás asszonyok hordták a városokba a lavandulát és hangos dicsérettel kínálták a városi népnek. Ez a szokás francia eredetű s valószínűleg Montpellierből terjedt el. Bécsen át eljutott Magyarországba is. Némelyik potpourrihoz használták fel a lavandulát, mások egyszerűen a fehérneműt őrző szekrénybe rakták. Így legalább a régi molyűző füveket is pótolta. Még ma is megjelennek június végén a budapesti utcákon a lavandulás asszonyok és ma is a régi buzgalommal kínálják a kertjükben nevelt lavandulát. A budai hegyekben itt-ott még most is akad az ember olyan helyekre, ahol néhány tő lavandula beszél elmult idők boldogságáról. Talán kertben volt, talán szellőben, de a szőlőt elvitte a filokszéra, a kertet valami rossz vállalkozás, nem maradt az egészből más, mint a lavandula.

Rapaics Raymund: A magyarság virágai (1932)

III.
Levendula
Lavandula augustifolia

A valódi szagos, francia vagy keskenylevelű levendula Európa mediterrán vidékein honos évelő félcserje. Számos európai országban és Észak-Amerikában is termesztik. A gyógyászatban virágzatát és illóolaját egyaránt használják.

Az ókori görögök és rómaiak is jól ismerték, de a középkorban is nagyon becsülték gyógyhatását. A XV. századtól kezdve hazai használatáról is találunk utalásokat. Illóolajának legértékesebb összetevői a linalool és linalilacetát; görcsoldó, nyugtató, gyulladáscsökkentő hatásokkal rendelkeznek. Emiatt a levendula virágzat és illóolaj gyakori alkotórésze a nyugtató, feszültségoldó teáknak és gyógyfürdőkeverékeknek.

Az alvás elősegítésére szárított virágzatát gyakran teszik az alvópárnába vagy alá. Nyugtató hatását könnyen észlelhetjük fürdőadalékként, vagy a lakótér illatosítására párologtatóban is. Teaként rendszerint összetett készítmény formájában idegfeszültség, nyugtalanság, ideges gyomor- és bélpanaszok alvászavarok esetén javasolják. Feszültségoldó hatása előnyösen érvényesül funkcionális szívfájdalmaknál, illetve kombinált készítményekben reumatikus és neuralgikus fájdalmaknál, légúti- és egyes bőrfertőzések esetén.

IV.
Oregánószagú levendula
Lavandula multifida (syn. Lavandula canariensis)

angol: Fernleaf lavender, Egyptian lavender
német: Oregano-Lavendel

Mediterrán fűszer és virág, évelő, de nálunk csak egynyáriként nevelhető magról. Egyébként dugványozással és tőosztással is szaporítható. Ezüstös, szeldelt leveleit szétdörzsölve oregánó illatot áraszt. Napos helyre kell ültetni, szárazságtűrő, amíg nedves a földje, ne is öntözzük.
A marokkói népi orvoslás gyulladáscsökkentőnek használja, ezt tudományos vizsgálatok is igazolták, különösen a szeszes kivonat hatásosságát.

V.
Levendula nevek

Lavandula angustifolia Mill. (syn. Lavandula vera, ~ officinalis) = illatos levendula, francia ~, keskenylevelű ~, közönséges ~, orvosi ~, szagos ~, valódi ~, "nőstény" ~

Lavandula X intermedia = Lavandula latifolia Vill. X Lavandula angustifolia Mill. = "lavandin" a hibrid levendula francia neve (tévesen: "angol" ~)

Lavandula lanata = gyapjas levendula

Lavandula latifolia (~ spica) = széleslevelű levendula, nagy ~, "hím" ~, spikinárd ~, franciául: lavande aspic

Lavandula multifida (syn. Lavandula canariensis) = oregánószagú levendula, páfránylevelű ~, egyiptomi ~

Lavandula stoechas = füzéres levendula

Lavandula viridis = zöld levendula