« vissza Terebess Gábor különlapjára
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

 

Terebess Gábor: SCHRAMMEL IMRE ÁTLŐTT PORCELÁN HASÁBJAI
(Művészet, XX. évfolyam, 4. szám, 1979. április, 46. oldal)

Az agyagnak nincs saját, eredeti formája, mint a fának, bőrnek, kőnek, ércnek, rostnak; képlékenysége és jellegtelensége szinte minden más anyagnál alkalmasabbá teszi az ember teremtette formavilág megvalósítására.

Schrammel Imre kiforrott műveiben közvetlenül az alaktalan agyagtömbből indult ki. A legkülönbözőbb ráhatásokkal alakította: kézzel, keze ügyébe kerülő bármilyen szerszámmal, néha egész testével, néha a tűz kiszámíthatatlan szeszélyével. Látszólag együtt haladt így a modern kerámiaművészet uralkodó irányzatával, mely többé-kevésbé szabályosra korongozott vagy építgetett formákat rombol-roncsol, hasít, torzít, tép, lyuggat. Ezek a művek a meghasonlott ember magatartásának kövületei, ugyanis homlokegyenest más lelkiállapot kell a forma szokványos és precíz előkészítéséhez, mint brutális bontásához. Schrammel hasonló beavatkozásai azonban – akár gyengédek, akár erőszakosak voltak is – talán előfordultak ugyanazok a gesztusok –, mivel az alaktalan rögre irányultak, éppen a rombolással teremtettek formát. Műveiből ugyanakkor ki-kiérzett a beavatkozó ember kelletlensége, aki legszívesebben hozzá se nyúlna az agyaghoz, csak mozdulatlanul csodálná bármikori szépségét.

Schrammel újabb munkáival, előbb hasított, majd átlőtt hasábjaival, egy kicsit visszatért a modern kerámia fővonalába. Bár nála nincs ellentét a szabályos mértani alakzatok gondos megformálása és indulatos, feloldást kereső pusztítása között. Lövéssel átszakított formáinál a hasáb leszelése, a célzás és a ravasz meghúzása egységes, mérnöki vagy katonai pontosságú művelet. Világos és szervezett. Lenyűgöző módon korunkbeli, annyira különbözik a népi fazekasságtól, mint az atomháború a lovagi tornától. A tudományos kísérlettel rokon: nem egy elképzelt belövést mintáz meg, hanem agyagba fogja a golyó röptét.

Schrammel ismeri mestersége minden hagyományos csínját-bínját – tanítja is az Iparművészeti Főiskolán –, de nem él vele. A mindenkori technológiát maga a készülő mű határozza meg. A kerámiát ősidők óta díszítik tárgyak lenyomatával, de Schrammelnél a gyorsan mozgó tárgy nyoma nem csupán díszítmény, maga a forma.

A lövéskor elszabadul az anyag szelleme, Schrammel alkotókészségét feladva várja a kiszámíthatatlant – mint később a száradó, vastag masszában keletkező repedéseket is –, hogy az anyag magától bontakozzon ki. A lövés alakját a porcelán massza rögzíti, a porcelán massza viselkedését pedig a lövés hozza ki, mint egy pillanatfelvétel. Az absztrakt hasáb és a naturalisztikus áttörés – a megszervezett véletlen nem alkot szerves egységet. A két forma – az egyik pozitív, a másik negatív – egymásba olvadt, de egymásban is feloldhatatlanul más. Telitalálatnak az egyetlen lövéssel áttört hasábokat érezzük. Több lyuk helyesbítést, újrakezdést, bizonytalanságot sejtet.

A felület pőre, a forma finom változásait nem leplezi máz. Színét a redukciós tűz füstje, a fehér porcelán vagy rőt városlődi agyag természetes festékanyagai adják.

Mi célja van önkényesen áttört szabályos formáival? Jelképezni az emberi civilizáció pusztulását vagy éppen fennmaradását a rombolás ellenére? Vagy házaink faláról eltüntetett háborús belövések megőrzése szobadíszként? Lőtt sebek a múzeumi vitrin örökkévalóságában, miután a lőfegyvert rég szétmarta a rozsda? Egyedi kerámia mechanikus eszközzel? Vagy csak önfeledten játszani a sárral, mint a gyermek? Az eredetiség nevében visszatérni a fazekasmesterség születése előtti kerámiához? A vulkánok spontán működését idézni nagyipari technológiával? A lágy agyag természetét hihetetlen magas tűzön üvegkeményre égetve mutatni be? Szembeállítani a kiterveltet az esetlegessel, a pozitívat a negatívval, a világost a sötéttel – vagyis kisplasztikában újrafogalmazni a jin-jang elvet? Vagy egyszerűen szexuális jelképet állítani? (Frízei alkotása hevében Schrammel szinte közösült az agyaggal. Ez az áttételes érintkezés irónia? Vagy fáradtság?)

Azt hiszem, Schrammel Imre nem célokkal foglalkozik, hanem az anyaggal.

Amikor az emberiség egyedi, kézműves alkotásait múzeumok raktáraiba hordjuk, otthonainkat pedig sokszorosított ipari termékekkel rendezzük be, egyre inkább sóvárgok, hogy Schrammel remekműveihez hasonló tárgyak között élhessek. Amint ezt írom, széria-kávéscsészém mellett egy csomag papírzsebkendő hever az asztalon. Kiveszek egyet, kettészakítom, majd négyfelé. Megpróbálom nagyobb lendülettel tépni a következőt, hozza ki jobban a zsebkendő sajátos papírszerűségét. Hamarosan megtelik az asztal szabálytalanul áthasított négyzetekkel. Most, mint kavicsot a vízbe, kockacukrot ejtek a kávémba. Csak a becsapódás pillanatáig tart a kölcsönös feltárulkozás. Ez a fekete lötty más, mint az agyag, nem őrzi meg a találkozások nyomát.

Feltekintek. Künn a szél természetét mutatják a hajladozó fák.
 

Lőtt oszlopok, 1981-85
1978-as katalógusából (SCHRAMMEL, Artbureau, Artex, Budapest), Lelkes László fotói (kinagyíthatók)
 

 

 

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.
Enciklopédia Kiadó

SCHRAMMEL , Imre
keramikus, (Szombathely, 1933. október 29. - )

1952-1957: Magyar Iparművészeti Főiskola, mesterei: Borsos Miklós, Gádor István. 1966: Munkácsy-díj; 1970: II. Országos Kerámia Biennálé I. díja; 1974: Faenzai Kerámiabiennálé aranyérme; 1971, 1984: Faenzai Kerámiabiennálé nagydíja; 1972: Vallauris-i Biennálé II. díja; 1973: AIC-ezüstérem, Calgary; 1980: VI. Országos Kerámia Biennálé I. díja; 1982: Janus Pannonius-díj; 1983: Bayerischer Staatspreis; 1987: 2. Faenzai Quadriennálé, az Európa Parlament elnökének díja; érdemes művész; 1988: Gualdo Tadino, aranyérem; 1990: Gualdo Tadino I. díj; a Művészeti Alap díja; 1991: Kossuth-díj. 1970-től a Nemzetközi Kerámia Akadémia tagja, 1981-ben vezetőségi tagja, 1986-ban alelnöke. 1958-tól a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára; egyetemi tanár (1990). 1993-1999 között a Magyar Iparművészeti Főiskola rektora. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanára, a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola tanára, a Művészeti Egyetemek Rektori Székének elnöke (1997); vendégtanár: Haystak Mountain School of Crafts, USA (1983), Art Didacta, Innsbruck (1987-88), Banff Centre, Kanada (1987), Europäische Akademie, Trier (1988), University of Haifa (1989). A 60-as években természeti formákból - lopótök, csepp stb. - porcelánedényeket tervez, keresi a porcelánedény, dísztárgy formai megújításának lehetőségeit. 1969-ben megszervezi az első siklósi kerámiaszimpóziumot, ezzel megalapítja a magyar szimpóziummozgalmat, amely a nemzetközi művészcsere révén a korszerű művészeti áramlatok megismerésének hosszú ideig egyedüli fóruma. A 60-as évek végétől kutatja az elemi erők, a természeti törvények hatását az agyagra. A samottos agyagot fémekkel keveri, 1200-1400 fok fölött égeti ki, és az égetés közben kiolvadó fémek színezik szürkére, barnára a mázatlan, durva felületeket. Belső energiáktól duzzadó, meghasadó gömbformákat, egymásra torlódó földrétegek mozgását idéző kerámiaplasztikákat készít, amelyekre 1971-ben a faenzai Kerámiabiennálé nagydíját kapta. E korszakának fő műve a váci Művelődési Ház 1976-os hatalmas samottreliefje. A 70-es évek közepétől folytatja porcelánkísérleteit: porcelánhasábokat égetés előtt fémszállal meghasít vagy lövéssel deformál. A még puha porcelánba vágó fémszál, csapódó lövedék, szétnyíló, kibomló formákat produkál. A mulandóság dimenzióit kutatja 1977-től készített madárlenyomatain: halott madarakat samottos agyagban, kb. 1200 fokon kiéget. A csontváz ugyan megmarad, de a testnek csak lenyomatát őrzi meg a samott. A 80-as évek elején üreges belsejű agyagfigurákat mintáz, amelyeket puha állapotban ütéssel, hajlítással, összenyomással deformál: kutatja, hogyan viselkedik az üreges agyagfigura a különböző erők hatására. Krisztus-testet, Willendorfi Vénuszt, Köpönyeges Madonnát, Minótauruszt, férfi és női aktot mintáz, s az összenyomással groteszk és esendő régészeti leletként hatnak. 1995-1998 között újabb alkotói korszak következik, egy velencei karnevál élményéből megszületett a herendi porcelángyárban a Karnevál-sorozat: maszkos figurák fantasztikus kavalkádja, ahol a Varázsló, a Minótaurusz, a Bohóc, a Hölgyek ruháján, testén, arcán Herend régi mintakincse szürreális virágokat hajt. ~ nyers, nagy erejű, természetelvű kerámiaszobrászata érinti korábban a nonfiguratív, majd a figurális-posztmodern áramlatokat, de lényegében ezektől független, öntörvényű és különös maradt. Nemcsak műveivel, de elméleti, szimpóziumvezetői munkásságával, technikai találmányaival is egyik megújítója az ezredvég magyar kerámiaművészetének.

Mesterei

Egyéni kiállítások

Válogatott csoportos kiállítások

Köztéri művei

Művek közgyűjteményekben

Irodalom

Film

 

 

Schrammel Imre herendi porcelánjai
Akadémiai beszélgetések 2., Magyar Művészeti Akadémia
http://www.mmakademia.hu/ab/2/205.php

Makovecz Imre: Schrammel Imre, az Iparművészeti Főiskola rektora, világhírű művészünk. Mint a Herendi Porcelánmanufaktúra igazgatótanácsának tagja, és annak felmentésével kísérve, belefogott abba az óvatos, de elhatározott komoly szándék megvalósításába, hogy megtartva a manufaktúra hagyományait, merőben újat hozzon a porcelán pangó nemzetközi üzleti világába. Az ismertető szavak, és a tárgyak megszemlélése után a művész nagyon szívesen venné, hogyha nem pusztán a magasztalásnak a nyelvén szólalnának meg a kedves vendégek, hanem a legkeményebb kritika hangját is használnák.

Schrammel Imre: Pár diát vetítek, így könnyebben elmondhatom azokat a technikai variációkat, melyeket a kiállított tárgyakról fontosnak tartok. Röviden stíluskísérletnek szántam az itt, körös-körül látható vázlatokat. Ott a televízió tetején is van egy. Azt szeretném kifürkészni, hogy Herenden, az ott megvalósítható készítési módokat lehet-e a hagyományoktól távolítani, vagy éppen azon belül kell maradnom? A vázlatok arra is szolgálnak, hogy a színek alkalmazása miként változtatja meg a formákat. Rögeszmém, hogy a porcelán fehér alapja maga is szín legyen, ne csupán a minták hordozója. Az itt látható ülő és heverő figurák kanapén, tulajdonképpen úgy illenek a bútor rajzolta keretbe, mint a képek a rámába. A bútor kontúrja fogja össze a kompozíciót. Az egyik ilyen kompozícó, a kék, a szürke és a fehér, mely a hölgy kezében látható kis vörös virágtól lesz igazán színessé. A festészet remek példákkal szolgál, hogy a szobrokat is hasonló felfogásban színezzük. Mind mázalatti, mind a Herenden hagyományos mázfeletti festékkel színeztem e vázlatokat és természetesen használtam az aranyat. Mintáztam egy leányalakot, alapállásban, később egy Minotaurosz figurát, és ezeket az öntőformából kiemelve, még képlékeny állapotban tovább alakítottam. Azt próbálgattam, hogy hányféle kompozíciót állíthatok össze ilyen módon, és megtaníthatom-e a figuraöntő szakmunkásokat erre a technikára? Így valóban egyedi figurákat készíthetnénk, melyek ici-picit térnek csak el egymástól. Reliefként is elképzeltem ezeket. A falat is meg kellene hódítani a porcelán számára. A sorozatokkal mintegy mesélhetnénk, hiszen a két alak kívánság szerint kiegészíthető további kutyával, macskával, sárkánnyal, virággal, satöbbi. Azután a színekkel további változatok jönnek létre.

A háttér az alapsík, mely gazdagon variálható és ezzel a jelenet költői térbe kerül. - A porcelán kitűnően alkalmas meselények, mitológiai alakok, bohócok, sárkányok megjelenítésére, mert maga az anyag is valószínűtlen. Lényeges még, hogy a meselények a világ más tájain is megszólítsák a publikumot, hiszen a herendi porcelán a világ minden sarkába eljut. Csináltam egy sorozat bohócot. Pontosabban jelmezbe öltöztetett figurát, melyet a velencei karneválon látható jelmezesek ihlettek. Ez szintén örök téma a porcelánban. Kitűnő lehetőséget kínál, hiszen a bohóctól kezdve a gótikus, a reneszánsz, a barokkos öltözékek bármelyikét párosíthatom a másikkal, mert a karneválon minden együtt található. Fontos még a maszk! A festett arc! Itt áll egy bohóc, zöld arccal és zöld kezekkel. Virágmasszából gyúrt szalagokkal öltöztettem fel, de ugyanígy lehetne virágokból is a ruhája. Amott a két figura egy asztalkát fog közre és az asztal lapján burjánzó színes formák. Mindenáron szeretnék eltávolodni a megszokott figurafestési szokásoktól, mert annak kialakult a merev modora: barna a haj, vörös a mente, zöld a szoknya, satöbbi. Kifestőkönyv! Legyen a figura színösszeállítása olyan, mint egy kis festmény! A három itt látható karneváli figurát egy kitűnő herendi festő festette a vázlataim alapján. A szürke és kék változatokat magam pingáltam mázalatti fémsókkal. A bohócokkal csaknem mindent megcsinálhatok, mert a valóságban is a legkülönösebb dolgokat veszik magukra. Ettől lesz a jelmezük érdekes. Nos, röviden erről szólnak az itt bemutatott vázlatok.

Mezei Gábor: Elmondom, hogy mit csinálnék a Herend helyében. Szerintem ez az egész dolog nem esztétikai probléma. Tudniillik ez az anyagszerű ráció. Ez gyönyörű, ezek remekművek, és nyilván még fokozható is korlátlan módon. Amit igazán korproblémának látok, az, hogy ez hogyan illeszthető bele abba a fogalomba, amit mindenki tud, és azt takarja, hogy Herend. Szerintem sehogy. Ebbe a dologba nem illeszthető bele olyan értelemben, hogy ha most ebből megcsinálnak három darabot és odateszik a tízezer másik, hagyományos herendi porcelán mellé, akkor ennek vége van. Azt csinálnám, hogy elkezdeném gyártani - hogy melyiket, arról majd pár szót mondanék, de ez részletkérdés - és megpróbálnék csinálni egy olyan más kategóriájú, egyedi arculatot, amire azt mondanám, hogy: Schrammel kötőjel Herend. És nem keverném bele a hagyományos herendi tárgyak közé, tudniillik Herend kópiákat gyárt. Herend korábbi formáknak a reprodukcióját csinálja, s ameddig ez megy, addig nyilván csinálni fogja. Azt hiszem, ehhez kétség nem fér. Itt nem arról van szó, hogy le kell valamit váltani. De bizony nagyon jó volna, hogy ha egy magasabb nívójú szobrász ezt a dolgot mégis elmozdítaná. De külön kellene kezelni attól, ami eddig történt. És megpróbálni ezt nem abban a kereskedelmi formában, ahogy minden szuvenírboltban árulnak csészét, poharat, ezt vagy azt, hanem galériában és egyéb helyeken. Külön kezelve, de azért a Herend természetesen szerepeljen, és kis szériákban, számozott és aláírt példányokban, ahogy a képzőművészetben a metszeteket és litográfiákat, és minden egyebet. Amiből látni, hogy ebből készült ötven példány s ez a 17/50 és alá van írva a művész neve. És Herend kvázi mögé áll ennek a dolognak, mint kivitelező, anyagilag és szellemileg egyaránt. Én ezt csinálnám. Nagyszerű volna, hogyha ez megvalósulna. Nekem a legszimpatikusabb a kanapés és a karnevál. Az a benyomásom, hogy a porcelánvásárló a polgári rétegben ez olyan polgári reminiszcenciákat ébreszt, ami nem olyan erősen különbözik attól, amit porcelánként megszoktunk. Ugyanakkor hihetetlenül magas művészet.

Keserű Katalin: Nem csak Herend szempontjából szólnék. Számomra az volt a feltűnő, hogy miképpen sikerült az abszolút herendiséget belevinni azokban a szobrokba, amelyek kifejezetten Schrammel munkák. Tehát elsősorban a kanapékról beszélnék. Nem azért, mert világ életemben arra vágytam, hogy ilyen kanapén heverészgessek. Sosem volt rá időm, de valójában lenyűgöző. És ténylegesen a kanapé motívumai abszolút tradicionális herendi motívumok. Emellett az is feltűnő, hogy Imre koncepciója egy kifejezetten vevőszempontú koncepció. Olyan sorozatokat előállítani, amelyek egymásból következnek, tehát aki egyet megvesz, az feltehetőleg a másikat is meg fogja venni. Idővel a harmadikat is. Nagyon érdekes, hogy egy tiszta üzleti gondolat milyen jól tud együtt működni egy művészi gondolattal. Másfelől a figurális herendi hagyomány nem túl erős. Tulajdonképpen meglévő szobroknak a kópiái készültek a történelem során Herenden kicsinyített változatban. De itt valóban mód van arra, hogy egy erre hivatkozó, ebből kinövő ágazatot lehessen csinálni. Nem tartom annyira elkülöníthetőnek a herendi hagyománytól. Én inkább azt gondolom, fantasztikus dolog, hogy egy alkotó és nem másoló személy összetalálkozott egy hagyománnyal. Mert ez rendkívül ritka dolog. A herendi tradícióba ez tökéletesen beleillik. Természetesen sikeres dolog lenne ezeket külön galériákban árulni, de én ezt Herendhez tartozónak érzem. Nagyszerű dolognak tartom, hogy a herendi Porcelángyár erre egyáltalán lehetőséget teremtett. Nem emlékszem, hogy valaha is ilyesmit csináltak volna Herenden. Gondolom, hogy ezt folytatni kellene és idővel más embereket is bevonni, de mindenképpen Imre munkáiból egy nagyon nagy dolog indult el.

Makovecz Imre: Az egyik legfontosabb kérdés és probléma az , hogy egy kitűnően működő üzemben jól felkészült, nyugodt, zárt, magas színvonalú társasággal lehet-e együttműködni. Egy tárgynak a sorsát azt hiszem, nem kis mértékben eldönti az, hogy az embereknek, akik ott dolgoznak és hozzászoktak bizonyos tárgyakhoz, bizonyos festési módszerekhez, bizonyos belső rendszerhez, mit szólunk egy újhoz? Az idáig elvégzett munka alapján hogy ítéled meg? Ennek a gyártási folyamatba való elhelyezése milyen módon oldható meg?

Schrammel Imre: Kérdésednek az egyik felére próbálok válaszolni, a másik felére a körünkben lévő herendi kollégák jobban tudnának valamit mondani. Tehát hogy a gyáron belül egy -egy ilyen dolognak milyen a megítélése, mert hozzám nem minden jut vissza. A Felügyelő Bizottságnak volt egy ülése, ahol tárgyalták ezt a gyártmányfejlesztést és ott volt két kolléga is. Galambos Imre úr föltette a kérdést, hogyan fogadják ezeket? Az egyik kolléga azt mondta, hogy amennyi az ő fülébe jutott, a herendiek szerint ez nem herendi. Most én ott nem kérdeztem vissza, hogy ő vajon mit ért herendi alatt, mert hiszen a herendi nagyon sokmindenből tevődik össze, és ha negyven, ötven vagy hatvan évvel ezelőtt odakerülő figurák idejében kérdeztem volna, hogy mi a herendi, akkor arra is mondhatták volna, hogy nem herendi, mert addig olyan ott még nem volt.

Amit nekem mondtak így, az nagyon érdekes volt, mert a festő fiú, Pető Attila, akivel együtt dolgoztam, amikor megértette, hogy mit akarok csinálni, akkor nagyon lelkesen csinálta. És úgy nézett ki, mint hogyha tetszene neki. Még mielőtt oda jutottunk, hogy nekiálljon, erős tartózkodás volt benne, hogy Herenden ezt nem így csinálják, mondta is nekem. Kértem, hogy lazán, ne olyan mereven. Megértette, s akkor már szívesen csinálta. De végül is nem beszéltem vele arról, hogy általában hogyan fogja fel. Ott van a zongora tetején lévő szélső bohóc, avval elég sok ilyen probléma volt. Segített nekem az elején, hogy azt a szabályos, hagyományos herendi motívumomat ráfessék. Mikor az megvolt, akkor kértem meg, hogy egy ilyen, attól teljesen idegen bohóc kockát tegyen a másik oldalára. Tehát két össze nem tartozó dolog menjen össze. Először úgy megijedt. Mikor mondtam neki, de karnevál van és a karneválon minden nyavalyát fölvesznek, s mutattam neki fényképeket, akkor nekiállt és azonnal megcsinálta. Utána teljesen magától ezt a fekvő dolgot úgy bíztam rá, hogy mondtam, most olyan kockás legyen, ahogy ő akarja. Így festette le. Ez már jó. Végül is egy ilyen próbálkozás után a másodiknál teljesen otthon volt. Ezt tudom erre mondani, de én szívem szerint inkább a herendi kollégákat kérdezném meg, hogy ők mit mondanak? Ők hogy látják ezt? És a másik, hogy a gyáron belül mentek ezek a figurák, kemencébe, festőműhelybe, ide-oda, ők esetleg a véleményeket is tudják.

Makovecz Imre: Ha a herendi urak még gondolkoznak a válaszon, akkor Cserny József Kossuth-díjas designert kérem szólásra.

Cserny József: Egy kicsit cukkolni akarom a herendieket. Egyetértek azzal, amit Mezei kolléga mondott, hogy ez bizony Schrammel, úgy ahogy van. S hogy Herend a gyár. Ezt a kettőt úgy lehetne összekapcsolni, hogy Picassónak is voltak ilyen szerelmei porcelángyárakkal. A másik a húzó része ennek, ami őrületesen fontos designe probléma. Tehát az, hogy ezt nem lehet stanecliba, meg faforgács közé ládába rakni. Ehhez kell egy csomagolás. Grafika, satöbbi, tehát ehhez kell csomagoló galéria, ahol az készül, akár egyedileg is. A másik pedig, hogy majdnem kíván egy belsőépítészeti bútorprogramot is az egész. Tehát úgy, ahogy annak idején a biedermeier meg az egyéb korszakokban. Ez egy fantasztikus műhelymunkát indítana be, és itt én Herendet nagyon kicsinek és gazdagnak érzem ilyen értelemben, hogy a keresztapja lehet ennek, de ez fantasztikus nagy programot igényel. Ma Magyarországon elvesztettünk valamit és keressük. Én a soproni iskolának vagyok egyik szervezője. Most is iparról beszélgettünk, amíg itt vártuk az előadást. Hogy Sopron a selmeci Bányaakadémiának az utódja. Ezt mindenki úgy elteszi, hogy jó, rendben. Igen ám, de Selmecet annak idején 1270-ben a bencések alapították és az első olyan technikai iskola volt, ahol a legtitkosabb csillagászati, arisztotelészi filozófia, geodézia, földmérés, alkímia, bányászat, kohászat, kémia, erdészet állt össze. Tehát egy fantasztikus hierarchia. És Selmec mozgalmai bekapcsolták az irodalmat. Ott volt először technikai nyelvújítás Magyarországon. Utána követte csak az irodalmi nyelv. És ugyanúgy volt egy zeneiskolája is. Fantasztikusan sokféle zeneszerzővel. Mozart is a selmeci Bányaakadémia tagja volt. A Varázsfuvolát a selmeci ásványtan tanárnak, Born Ignácnak írta, amikor a foncsorozási eljárásáért a király kitüntette. Azért mondom mindezt el, mert nem merünk babrálni a múltunkkal. Legalábbis én magamról tudom, hogy az elmúlt negyven évben egy kicsit elhülyültem és szögletes lett az agyam. Gondolom másnak is. S az ilyen ébresztők, mint ez a Schrammel féle dolog is, jótékonyan hatnak. Ez azt jelenti, hogy indulhat egy program. Fogjuk meg egymás kezét. Ez a polgárrá válásnak a lehető útja.

Lovag Zsuzsa: Amit itt látunk, az egy óriási művésznek gyári háttérrel - bocsánat, manufakturális háttérrel - létrehozott sorozata. És így önmagában Schrammel Imre életművének egy darabja. Az igazi kérdés az, hogy ezt Herend csinálja vagy nem csinálja? Eddig csinálta. Schrammel Imrének rendelkezésére állt a manufaktúra, hogy ebből sorozat készül-e vagy nem, nyilvánvalóan ez a kérdés. Mezei Gábor azt mondja, hogy Herend reprodukál. Azért ott az utóbbi évtizedekben mindig is voltak új formáknak és új színezéseknek kísérletei. Azt nyilván tudják Herenden, hogy ezek kereskedelmileg hogyan adhatók el, mert amikor manufaktúráról van szó, akkor az eladásról van szó. És a piacról. Hadd mondjam el, hogy az édesanyám különféle alkalmakra évente mindig kapott valamilyen herendi dolgot. Mióta ő meghalt, ládában az alagsorban őrzöm, és el nem tudom képzelni, hogy ezt a sorozatot folytassuk. Hogy én vennék, vagy én kapnék a családtól évente egy-egy herendi figurát. De Schrammel Imre sorozatából én is szívesen kapnék évente egy-egy darabot. Nem biztos, hogy a kanapéból. Ha a kanapét egyszer valahova oda teszem, abból nekem biztos, de talán másnak is elég egy. Ami végtelenségig variálható, azok a karneváli figurák, és nekem ez a Minotaurosz sorozat tetszik. Mert hiszen abban igaza van Mezei Gábornak, hogy a porcelán polgári műfaj, de aki ezt a porcelánt megveszi, az már nem biztos, hogy az a polgár, aki bájt akar csak látni a vitrinjében. És nem biztos, hogy egy ilyen stúdiósorozatot külön kellene választani. Mert Herend mindig is abból fog élni, hogy az étkészleteiből Japánban annyit vesznek, amennyit el tud készíteni, meg itthon is meg tud venni egy bizonyos vagyonos réteg. De ha egyszer Schrammel Imre Herend számára készíti, és ez Herend, akkor össze lehet keverni. Ebből nem biztos, hogy meg tud élni, de egy stúdió, egy gyűjtő, egy olyan sorozatot, aki valóban művészi alkotást akar vásárolni, majdhogynem egyedit még Herendről is, az biztos, hogy ezt megveszi. Ennek megvan a létjogosultsága, meg az igénye is. Csak nyilván ki kell számítani, hogy mi az a kör. És mi az az ár, amiért ezt Herendnek csinálni lehet vagy kell.

Fekete György: Az 1990-től 1994-ig tartó személyes helyzetemben két nagy európaközösségi, nemzetközi konferencián képviseltem a Művelődési Minisztériumot. Az egyik a maastrichti szerződés kulturális pontjaival kapcsolatban a nyelvről szólt, az európai nyelvekről, prioritásaikról, szűkítéséről, bővítéséről. A második pedig arról, hogy az a kb. 30-35 közép-kelet-európai, kelet-európai és eurázsiai ország, aki a rendszerváltás folytán ideológiát cserélt és gazdasági helyzetet is cserélt, milyen szerepet játszhat a 90-es évek Európájában. Illetve Európa milyen szerepeket oszt le ennek a világnak, ezeknek az országoknak, akár akarják, akár nem akarják. Egyszerűen a potenciális helyzetüknél fogva, milyen szerepbe fognak kerülni. Nyilvánvaló, hogy a világ alapteljesítményeinek, alapcikkeinek, divatcikkeinek, alaptechnológiájának előállításában nem lehet ennek a régiónak soha megfelelő szerepe. Úgy van felosztva a világ gépgyártása, alapanyagainak feldolgozása, a technikai fejlesztés, a számítógépipar, hogy ezek az országok legfeljebb összeszerelési tevékenységet folytathatnak, s ha valahol valami csoda folytán egy egészen jelentős alapkutatás nem születik, Európa csak statisztálhat. S Európának olyasmit kell produkálni, ahol a vesztett szerepet egy másik síkon tudja visszaszerezni. Kelet-Európának pozitívuma, hogy itt az emberek nagyon sokmindenhez értenek. Úgy specialisták, hogy még nem vesztették el szegénységük és nyomorúságuk folytán minden iránt az elemi érzéküket és affinitásukat. Még a mérnökök enciklopédikus tudása is hatalmas a nyugati mérnökökéhez képest. Miközben az első éveket és évtizedeket jórészt bérmunkával és ipari prostitúcióval fogják általában eltölteni, és ez nyilván nem a EU országaira vonatkozik, hanem a magyar, román vagy a lengyel, szlovák ipari struktúrára. Addig kellene felkészülni arra, hogy miként tudunk az európai közösség számára egyéniségben olyan ajánlatokat adni, aminek a szellemi tartalma olyan magas, amire Európa a nála elhalt tudások folytán már nem képes. Ha ebből a nézőszögből nézem, az eredetiség az lesz, amit Herend hozzá tud tenni az összes korábbi önmagához most és holnap. Mert az amerikaiak vagy a hollandok, németek, brazilok mások. Nekik az lesz Herend, amit Herend ajánl. És nem lesz az Herend, amit Veszprémtől délre herendinek hisznek. Ezt a sanszot természetesen el lehet játszani. Ezt a sanszot természetesen nem lehet kihagyni. Lehet doktrinernek lenni, rengeteg mindent lehet csinálni, attól még Herend fantasztikusan meg fog élni, nemzetközi téren marad minden, csak elveszti a prioritását. És minél több magyar vállalkozásnak, kicsinek és nagynak és közepesnek, létezőnek és nem létezőnek arra kellene törekedni, hogy ezeket a specialitásait, ezeket a többleteit minél hamarabb igyekezzék kizsigerelni, kicsalni azokból az emberekből, mérnökből és művészből, aki ezeket tudja, mert Európa halálosan unja azokat az országokat és embereket, akik saját kultúrájukat igyekeznek másodrendű módon otthagyni. Erre nem fogékonyak. Ez a bérmunkának a legalacsonyabb szintje. Én, aki egy házban lakom Imrével most már évtizedek óta, látom, hogy azok a világra szóló eredményei micsoda fáradtságból, és időnek, óráknak és perceknek az elképesztő beosztásából születnek, és a kutyák, a macskák és a barátok és a főiskolai gondok közepette hogyan izzad ki egy ilyen gyöngysorozatot. S akkor nekem összeszorul a szívem, hogy vajon tud-e a dolog nagyságához méltóképpen reagálni, érzi-e a pillanatot, hogy itt miről van szó. Üstökön tudja-e ragadni ezt a lehetőséget? Mert Schrammel ebben az egy darabban, ebben a sok-sok egy darabban letett egy művészi teljesítményt, s ő kisebb vagy nagyobb művész attól már nem lesz, hogy ebből lesz e öt vagy tíz, lesz-e nemzetközi szalon Párizsban belőle, vagy elviszik-e Amerikába, vagy bedobják-e a new yorki biennálékra. Vagy miként dolgoz ki egy jó management egy olyan üzleti tervet, amely kilép a racionális image mágiából vagy üzleti szokásokból. És aggódom. Tulajdonképpen a porcelánokért aggódom. Nem Herendért és nem Schrammelért, mert Herend megél Schrammel nélkül és Schrammel megél Herend nélkül, csak Schrammel és Herend ketten nem a két minőségnek a számtani összeadása, hanem valami teljesen más, efölött való. És hogyha ilyen s hasonló teljesítményeket be tudna tenni a magyar ipar vagy magyar képzőipar, akkor ezen a területen kicsit több remény volna arra, hogy ne ajkbiggyesztve nézzenek ránk Európából.

Kovács József: Fölmerült az a kérdés, hogy vajon a herendi munkatársak hogyan viszonyulnak ezekhez a próbálkozásokhoz? Azt tudni kell, hogy Herend hagyományos sváb község, habár a mai napokra már fölhígult. Ezt azért mondtam háttérként, hogy egy jó értemben vett hagyománytűzdelt konzervativizmus benne van a tősgyökeres herendiekben s még azokban is, akik hosszú ideje Herenden dolgoznak. S ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ezért mindenfajta új arccal szemben egyfajta óvatos tartózkodás nyilvánul meg. De a herendi festők, korongosok és egyáltalán, a szakembergárda nagy kincs, mert olyan képességekkel megáldott emberek dolgoznak, nem kevesen, akik, ahogy én szoktam mondani, célművészek. Azért célművészek, mert nem a saját elképzeléseiket viszik az anyagba, nem saját elképzeléseiket festik, hanem nagyon pontosan, jó mesterember módjára másolnak. Azt, hogy eddig mit másoltak, az nyilvánvalóan a tradíció, a piac diktálta körben zajlott. De most már egy-két próbálkozás azt jelzi, hogy a másságot is elfogadják. Csak bizonyos óvatossággal kell ehhez közelíteni. Úgy gondolom, hogy az igazi értéket megértik és idővel el fogadják. A herendi munkatársak nyitottak az új irányzatokra, de azért őket ebbe be kell vezetni. Hiszen a szakmunkásképző első óráitól technikailag egy bizonyos irányra vannak ráállítva. És ezt valamilyen módon át lehet, és át is kell törni.

Tanai Tamás: Mikor itt a véleményeket hallgattam, eszembe jutott egy dolog. Műszaki ember vagyok és emiatt műszaki dolgokra gondolok. Nemrégen olvastam egy újságban, hogy a Mercedes autógyár készített egy tanulmányautót. Több mint száz éves az autó, s amióta autót gyártanak, azóta négy kereke van, kormánya, meg egyáltalán, ami kell egy autóhoz. És most egy olyan autót gyártottak, aminek van négy kereke és nincs kormánya. Azt gondolom, hogy ez teljesen újfajta felfogás és valószínű, hogy az 1997-es modell még nem ilyen lesz, meg az 1998-as sem, de a Mercedes gyár valószínűleg azért gyártotta ezt az autót, mert gondolt a jövőjére. És valószínű, hogy majd egyszer azokat a gondolatokat, amik ennek az autónak a gyártásánál felvetődtek, fel fogják használni. Herendnek is kell gondolni a jövőjére. Voltak Herend történetében és történelmében olyan időszakok, amikor elég komoly váltások voltak. És feltétlenül szükséges erre gondolni. Egy másik gondolatom még az, hogy a Herendi Porcelán Manufaktúrában maga a gyártmányfejlesztési tevékenység még - hogy finoman fogalmazzak - nem kialakult tevékenység. Ennek a fejlesztése és kialakítása mindenképpen nagyon fontos feladat lesz, és ebbe lehet vagy kell beleágyazni az ilyenfajta új munkákat.

Kocsár Miklós: Kívülállóként és zeneszerzőként szólok hozzá egy olyan dologhoz, amihez nem nagyon értek, csak nagyon szeretem. És talán egy ilyen dilettáns és kívülálló vélemény is jelenthet valamit, vagy hozzátehet a gondolkodáshoz. Herendi vagy nem herendi? Szerintem minden olyan, amit Herenden készítenek, azzal a technikával és tudással, az mind herendi. Tehetünk mellé külön még egy másik címkét is, de egyértelműen Herendre jellemző dolog jött létre. De kétségtelen, hogy az a pár ember, vagy kis csoport, akik segítenek az újak létrehozásában, azok gazdagodnak szemléletben, sőt még azt hiszem kézügyességben is. Valóban nem lehet ezt nagy példányszámban gyártani, de egy kis példányszámú, jelzett széria nagyon sok ember számára vonzó lehet. Azt is el kell mondanom, hogy amikor először megláttam ma délután ezeket a szobrokat, nem nagyon tetszettek. Nem azért, mintha idegenkednék bármi újtól, de általában ezeket az üvegeket nem nagyon szeretem. De ahogy lassan már órák óta figyelem ezeket a figurákat, egyre közelebb kerülnek hozzám. Különösen ezek a farsangi, karneváli figurák. Ezek leginkább olyanok, melyeket bármilyen lakásban el tudok képzelni. Gondoljunk arra, hogy itt Magyarországon nagyon sok panelházi lakás létezik, tele széria bútorokkal. Ezekben Schrammel Imre figurái rettentően jól mutatnának. Gondolom, hogy még siker is lehet. Én is szívesen elfogadnák egyet-kettőt. Nagyon drukkolok, szurkolok és kívánom, hogy minél több emberrel és több művésszel teremtsenek ilyen építő kapcsolatot, mert ez a gazdagodásunkra válik.

Köller Ferenc: Egy megjegyzést arra, amit a művész úr mondott, hogy ami Herenden készül, az mind herendi. Sajnos a reakció tényleg az, hogy ami nem a hagyományos herendi, az nem herendi. Szoktam vitatkozni, hogy ha ez Herenden készült, akkor mégis miért nem herendi?

Keserű Katalin: Minél több olyat kell csinálni, ami nem herendi, s akkor egyszerűen meg lesz zavarodva a közönség, s azt mondja, igen kérem, ez mind herendi. Nem értem, hogy miért is jut eszébe valakinek azt mondani, hogy nem herendi. Nem tudom, mi lehet ennél jobban herendi. Azt mondom, hogy tele kell nyomni a világot olyannal, ami mind Herenden készült.

Köller Ferenc: Köztünk nincs vita. Tolmácsoltam most vállalaton belül is, meg a világ más részeiben is. Ott áll Tamás Ákos, fiatal művészkollégám, ő nagyon szép és modern dolgokat csinál. Az a baj vele, hogy mindent egyedül és egyedileg akar csinálni, pedig lehetne reprodukálni egy-két dolgot belőle. A hagyományos csatornákon keresztül nagyon keveset tudunk eladni, mert amelyik kereskedő egyáltalán megnézi, az azt mondja, hogy ez olyan, mint a Rosenthal. Annyiban olyan, mint a Rosenthal, hogy a Rosenthal mai termékei mások, mint amit pár évtizeddel ezelőtt csináltak. Azt mondják, hogy ez nem eredeti. Ez a hagyományos csatornák véleménye. A fogyasztók véleményét nehéz fölmérni. A meglévő kereskedőink nem partnerek abban, hogy valamilyen közvéleménykutatást folytassanak. A magyarországi boltokban a világ minden nációja megfordul, csak a magyarok nem nagyon.

Makovecz Imre: Nem csak Herendnek, hanem a világ más pontjain lévő porcelángyáraknak is problémája, hogy a vevőköre egy bizonyos mértékig módosult. A vevőkörbe belekerültek olyanok is, akik bizsut szeretnének vásárolni. A porcelángyárak természetesen kereskedelmi megfontolások miatt ráfutnak erre a változó igényre, és így Herenden is megjelentek - most leegyszerűsítve mondom - a pepita elefántok, fókák és egyebek. Ezek nagyon komoly piacot jelentenek Herend számára, de egyben azt a veszélyt is jelentik, hogy elmozdul egy nem stabil vásárlóközeg irányába. Ez a kényszerű, automatikus, szinte észrevétlen eltolódás kétségkívül minőségi sápadtságot és romlást eredményez. A Herendi Porcelánmanufaktúra belülről, tehát nem külső nyomásra úgy gondolta, hogy ezen a téren elmozdulást kellene még időben valamilyen módon elősegíteni, mert Herendnek jó a pozíciója a világban, arányosan jobb, mint más neves porcelángyáraké, és megengedheti magának azt, hogy kísérletet tegyen egy óvatos elmozdulásra ebből a pepita oroszlán kategóriából, erről a bizonyos, kicsit félelmes helyről. Ez, amit itt tetszenek látni, ennek a herendi szándéknak az egyik megnyilvánulási formája. Én most hadd tegyem hozzá a saját szubjektív véleményemet. Az összes kanapés, az összes kék zöld és arany változatú tárgy, ami itt ki van téve, sült herendi, úgy ahogy van.

Fekete György: Szerintem is sült herendi, annál is inkább, mert Schrammel Imre semmi mást nem talált ki, mint amit közvetlen főiskolás kora óta egyfolytában feszeget. Már a diplomamunkája körül ott vannak ezeknek a figuráknak negyven évvel ezelőtti változatai. Azok pedig egy olyan tudásnak az eredményei voltak, amely tudáson kívül nem is volt más, mint a herendi. Mert Schrammel Imre egy olyan kvázi szocialista Magyarországon született, ahol azt sem tudta középiskolás korában, hogy Magyarországon kívül bármi van. És ő a magyar porcelánon keresztül fedte föl azt a fajta képzettségét és intelligenciáját, amivel elindult a főiskolán, hogy aztán ezt a főiskolán más nyelven kifejezze. De van egy óriási veszély abban, hogy ez az anyag megvan. Mert könnyen lehet, hogy egy év múlva ez a rosenthali. Ugyanis ha egy művész megcsinálta a teljesítményt két katalógusban, vagy elviszi egy nyugat-európai kiállításra, a világ nagyon kevés született tehetséges művészből áll, és másolók és epigonok ezreivel és tízezreivel rendelkezik, akik arról a trambulinról ugranak, ahova Schrammel érkezett hatvan éves korában. Pillanatok alatt vesztené el két másodperces előnyét Herend ezekkel, ha azonnal nem csinál belőle terméket, mert a világ összes nagy porcelángyára vissza fogja találni az ezeknek az utánérzéseiből támad szuper Schrammeleket, amiknek aztán Schrammelhez nem is lesz semmi köze. Hiszen erről szól a történet. Erről szól az autógyártás, a chipek története, az egész huszadik század végi technika, hogy hogyan lehet ellopni egy szabadalmat, s három perc múlva úgy kilépni vele a világba, hogy csak bámul a szabadalom létrehozója és invesztálója a szabadalom után. Érzésem szerint létkérdés, hogy valaki ennek az anyagnak utána kapjon, és mert ez az anyag jövőre ott van a világ első számú porcelánkínálatában. Herendtől és Schrammeltől függetlenül. Mert ez már nem titok ettől a pillanattól kezdve. És borzasztó egyszerű lemásolni, mert Herend is és Schrammel is már végig keserveskedte az elmúlt egy-két évben azt az őrületet, ami ebben a termelésben és pénzben, meg emberek kiszakításában, kiművelésében, betanításában szükséges volt.

Hernádi Gyula: A szociológusok szerint az emberiség tíz százaléka előrefelé dinamikus, tíz százalék nagyon hülye és hátrafelé dinamikus, nyolcvan százaléka középen van. Ezt a dinamikus tíz százalékot kellene tizenegyre fölemelni. S ez nem csak a herendi porcelánon múlik, hanem ez az általános emberi schrammelizmuson múlik. Azon múlik, hogy általában az emberi ízlés, az emberek kulturáltsága, dinamizmusa tizenegy vagy tizenkét százalék legyen.

Köller Ferenc: Hogy a herendi művészkollégáink évek alatt mit produkáltak, arról azt hiszem, a társaságnak valami ismerete biztosan van. Az, hogy Herenden mi indult el ebben az évben, onnan datálódik, hogy a közgyűlésen elhatároztuk, művészileg is egyfajta emelt szintre akarunk eljutni. A kollégáim hozzáállása, akiknek naponta hallom a véleményét, több irányú. Az egyik idegenkedik az ilyenfajta megpróbáltatástól. A másik részük pedig nagyon érdekesnek tartja és fejleszthetőnek ítéli meg. A másik csoport az, akik művészi szinten dolgoznak, nagyon kreatívak és a maguk módján segítik a művészeket ebben az alkotómunkában. Azt, hogy Herenden a tradicionális jellegű figurákat és egyéb díszárukat készítünk, azt jelenti, hogy nem csak lekopírozzuk, hanem hogyha valakinek alkotó kedve van, az ezt kiélheti, megvalósíthatja. S ezt valamilyen módon bemutathatja. Amit Schrammel Imre rektor úr produkált azzal a technikával, amit látunk, hogy egy alapformát elkészít csodálatosan és utána átalakítja, formálja, vagy magát az anyagot úgy alakítja, hogy ilyen dekoratív formában mutatkozik meg, ez számomra is gyönyörű, és én büszke vagyok arra, hogy Herenden dolgozom. Azt, hogy a munkatársaim munkáját mennyire színesíti ez, látható azoknak a szemében, akikkel ott dolgozunk. Nagyon érdekes a technikai kivitelezés, ugyanis ez a fajta megoldás, hogy egy alapformát készítünk s azt különböző alakokba úgy formáljuk, ahogy akarjuk és például a rózsamassza precizitásával ezek a redőzetek, különböző dekorációk még színesebbé tehetik. Én abba a kategóriába tartozom, aki ezt nagyon érdekesnek és fejleszthetőnek tartja. Mi is ilyen kockafejnek voltunk minősítve hosszú éveken át, s most ebből próbálunk kitörni. Ezek az első próbálkozásaink. Én, aki naponta foglalkozom különböző fejlesztésekkel, s megpróbálom a saját tudásomat is hozzáadni, megmondom őszintén, minden nap sikerélménnyel megyek haza, hogyha valami újdonságot sikerül létrehozni, s aminek majd a végeredménye az lesz, hogy a frankfurti vásáron szeretnénk ezt be is mutatni. Nagyon várom annak a kiállításnak a fogadtatását, hogyan minősíti majd ezt az európai közösség.

Lovag Zsuzsa: Lenne egy zenei analógiám. Nem hiszem, hogy Bartók Bélának, amikor az első Cantata profana-t bemutatta, széles népi tömeg tapsolt. Schrammel Imre ennek a szakmának a nagy megújítója. Útkeresője. Én nem hiszem, hogy a zsenit bele lehet egy gyár koncepciójába préselni, s nem tudom, hogy a gyárnak miért kéne Schrammel Imrévé lenni? Schrammel Imre egyedi jelenség, és az is marad. A hatása úgyis érződik majd előbb-utóbb a gyáron. Azzal viszont veled értek egyet, hogy le kéne védeni ezeket a tárgyakat és múzeumi szinten bemutatni Herend termékeként. Mi most arra törekszünk, hogy egy modern kortárs kerámia galériát csináljunk a múzeum mellett. Nem hiszem, hogy most rá kellene erőltetnünk a munkásokra azt, hogy féltsék a kenyerüket, hogy hirtelen elveszíthetik. Erre időt kell adni. Akármilyen zseniális és új alkotások ezek, meg fog érni az idő, amikor természetesek lesznek. S lehet, hogy ezek a szabadon formált figurák lesznek a jövő század kerámiái. Ehhez idő kell.

Keserű Katalin: Szerintem föl se merült, hogy ezerötszáz ember ne a munkáját csinálja. Tulajdonképpen az, hogy mit szólnak a herendiek a dologhoz, fontos kérdés volt, de szerintem mi fordítottuk át hibásan arra, hogy a manufaktúra dolgozói mit szólnak hozzá. Ehhez öt ember is elég. És öt ember biztosan van, aki ezeket tudja csinálni. Nem kell a herendi gyárat átalakítani ahhoz, hogy Schrammel Imre művei bizonyos szériában elkészüljenek ott.

Kovács József: Egy kis faluban lévő, százhetvenedik éve töretlenül fönnálló vállalkozás a Herendi Porcelánmanufaktúra. Még a szocialista időkben is tulajdonképpen vállalkozás volt. Korlátok között, de azért folyt egyfajta vállalkozás. Többé-kevésbé öntudatlanul vagy tudat alatt az előző százvalahány év is ilyen volt, egy iparos és egy kereskedő hozta létre ezt a vállalkozást, nem egy király és nem egy herceg. Ennek a nyomai megvannak nálunk. Egy kis faluban 1550 ember, és ha a családokat nézem, akkor sokkal több ember él ebből a tevékenységből. Egyfajta le nem írt, a vezetők és beosztottak által önként vállalt, és elvárt filozófia vagy kötelesség ezt a vállalkozást megtartani. Tehát szociális munkahely ilyen megfontolásból. Egy gazdálkodó vállalat, részvénytársaság, ahol a tulajdon 75 százaléka a miénk, egyéni magántulajdonban van. Tehát minden egyes dolgozóé. Ezért a vállalkozást egyfajta felelősségérzet terheli, hogy azzal az emberrel mi lesz? Tehát ha el kell bocsátani, akkor mi lesz vele, mert semmi máshoz nem ért. Valami teljesen újat kell tanulnia, amivel éveket veszít. A hagyományos termékeinket kisebb-nagyobb gondokkal, de azért eladjuk. A termelés jelentős hányada egyedülálló módon rendelésre készül. Valamilyen oknál fogva minket még megvesznek. Kereskedelempolitikai megfontolásból ki kell találni valami olyan terméket vagy termékeket, amit más még nem csinált és eladható. És nem olcsó dolgokra gondolok, mert egy manufaktúra nem tud olcsó dolgot produkálni. Egyfajta igényesség van saját magunkkal szemben is. Még akkor is, ha a termékeink a közmegítélés szerint a nyolcvan százaléknak is megfelel. De ebből élünk. Hogy ez herendi vagy nem herendi, ez nekem sem kérdés természetesen. Csak azért kérdés a pozíciómnál fogva, mert egyelőre a viszonteladóink véleményét figyelembe kell venni. Mint mondtam, vannak még más csatornák, vannak még más emberek, ahol ezt a nem herendit vagy újherendit igenis sikerrel be lehet mutatni. Fontos a gondolkodás, hogy mások legyünk. Tehát találjuk fel a nem spanyolviaszt. Egy olyanfajta terméket, amit más még nem tudott produkálni. Megpróbálunk valami olyat kitalálni, ami szép nekünk, Herendnek, és lehetőleg annak a tíz százaléknak is nyerje meg a tetszését. S abszolút nem zavar, hogy Hernádi úr példájánál maradjak, ha az a tíz százalék tizenegyre emelkedik a nyolcvan százalék rovására. Szeretnénk végül is megmozdulni, mert a legújabb vállalati stratégiánk még nem teljesen kész. Azt szeretnénk, ha Herend a magyar művészeti kerámia központjává válna, vagy az Európai porcelán és kerámiaművészet központjává. Ez nagyon merész elképzelés. Persze, kitűzni sokmindent lehet, és vagy megvalósítjuk, vagy nem. Megyünk Európába, ahogy az okosok mondják. Mi 1830-tól Európából, Nyugat-Európából élünk, 1953-tól Amerikából is. Mi az európai kultúra részei vagyunk.

1996. december 12.

 

Barta Boglárka: Agyagvarázsló
Magyar Demokrata, 2008/11. szám
http://www.demokrata.hu/heti-hir/agyagvarazslo

A közelmúltban Prima Primissima-díjjal jutalmazott Schrammel Imre keramikust, az Iparművészeti Egyetem volt rektorát az ezredvég magyar és egyetemes kerámiaművészetének megújítójaként tartja számon a szakma.

– Már legelső munkahelyéről, a Hollóházi Porcelángyárból is újításai miatt kellett távoznia, s ennek következményeként bezárultak ön előtt a magyar porcelángyárak kapui. Kísérleteit azonban nem hagyta abba, s a kerámia felé fordult.

– Valóban meg szerettem volna változtatni a Gorka Géza, Gádor István és Kovács Margit nevével fémjelzett kerámiaszemléletet, hiszen úgy éreztem, hogy maga a kerámia-alapanyag önmagában több szépséget tud nyújtani, mintha bekenném üveggel, vagy is a mázzal. Ez az alapanyag ugyanis azonos a földdel, márpedig ha én a földből dolgozom, akkor megpróbálom kicsikarni belőle azokat a mondandókat, amelyeket lényegesnek tartok. Szerettem volna azt csinálni az anyaggal, amit az tenne, ha gondolkodni tudna. Ha az ősembernek elég volt a két keze s az orra előtt található agyag, s abból remekműveket csinált, hátha nekem is sikerül. Így indultam el, s ennek nagyon sokféle leágazását próbáltam ki.

– Egyik ilyen a madártetemekből készített kerámiái. Hogyan jutott eszébe ilyen, sokak által talán morbidnak tűnő ötlet?

– A művészet lényege az élet és a halál határkérdése. Ha belegondolunk, az élet és a pusztulás is egyfajta égés. Én a kerámia kiégetésével csak felgyorsítom egy kicsit ezt a folyamatot. Ha találok egy elpusztult madarat, s otthagyom a földön, akkor abból – ha csak a hangyák, vagy valami meg nem eszi – végül ugyanolyan lenyomat lesz, mint ezek a kerámiáim. Pontosan olyanok ezek, mint az ősállatkövületek.

– Mikor és hogyan került kapcsolatba Herenddel?

– Az Iparművészeti Egyetem rektoraként 1993-ban meghívtak a herendi igazgatósági tanácsba. Gyanítom, nem gondoltak arra, hogy értek a porcelánhoz, inkább díszpintynek kellettem volna oda. De kiderült, hogy tudom, milyen munka folyik ott, s nemcsak úgy, hogy kinézek az igazgatói irodából, hanem úgy is, hogy gatyára vetkőzve lemegyek, és megcsinálom. Herend a privatizáció előtt valutatermelő állami üzem volt, s bármennyi forintot megkapott, mert dollárt tudott hozni. A gyár nagyon jól élt, de művészeti irányba nem fejlesztett, kizárólag a mennyiséget növelte és valamennyire korszerűsítette a technológiáját. A privatizáció után azonban hirtelen megszűnt ez a korlátlan forint-apanázs, a piacról kellett megélni. Természetesen Herendet sokan meg akarták venni. Az Antall-kormány idején azonban úgy döntöttek, hogy Herend egy hungarikum, nemzeti érték, amelynek nem szabad külföldi kézre kerülnie. Végül a saját dolgozói vették meg a részvényeit. Ekkor azonban rádöbbentek, hogy dönteniük kell, merre tovább. Mindenesetre a fejlesztés ekkorra már szükségszerű volt. Én a figurákhoz nyúltam.

– Miért éppen azokat választotta?

– Herend eredeti profilja a klasszikus porcelánmanufaktúrák termékeinek a kiegészítése, pótlása volt. A meisseni, bécsi s különösen a távol-keleti mesterek azonban nem ugyanilyen technológiával dolgoztak, mint a mieink, akiknek ezért meg kellett tanulniuk a különböző gyártási trükköket. Ez pedig egy őrületes tudásvagyont jelentett a gyárnak. A figura azonban valamiért háttérbe szorult, kimaradt. A két világháború között aztán az jutott eszükbe, hogy különböző műtermekből, így Lux Elektől, Strobl Zsigmondtól, Vastagh Györgytől szobrokat vesznek meg, s azokat ültetik át porcelánba. Ebből pedig kialakult egy olyan stílusidegen kollekció, amelyet, úgy éreztem, nem lehet tovább folytatni.

– Így született meg a híres karneváli sorozat.

– Igen, mert kézenfekvő volt, hogy a karnevál mindenkit érdekel. Ráadásul ebben a témában lehet a legjobban kihasználni a porcelán egyik legfontosabb jellemzőjét, a hazugságot. Tudniillik, ha egy porcelánra ránézünk, a fény csillogása felbontja a formát, s így az nem olyannak látszik, mint amilyen. Velencében láttam egy gyönyörű, korallvörös ruhájú nőt, s egyfolytában azon járt az eszem, hogy te jó Isten, ha most levetkőzne, s a ruha alatt egy ronda, vén öregasszony van, akkor megütne a guta. Vagyis a jelmeznek is az a lényege, hogy valami másnak mutassuk magunkat.

– A figurákat a klasszikus herendi motívumok díszítik. Soha nem próbálkozott saját mintákkal?

– Először igen. Egy festőfiúval, Pető Attilával leültem, felrajzoltam, hol vannak a minta súlypontjai, de az atyaúristennek nem akart sikerülni. Akkor megkérdeztem tőle, hogy a herendiek közül melyik motívumot tudná megfesteni. Rámutatott egyre. Ezzel megfordult a dolog, s attól fogva nem én rajzoltam a mintát, hanem kiválasztottam az övékből, s csupán a helyüket határoztam meg.

– Hogyan fogadták az újításait?

– Amikor az elsőket megcsináltam, gyanakodva nézték, háromnegyed részéig megfestve ott álltak hosszú időn keresztül az egyik porcelánfestő polcán. Majd jött egy svájci nagykereskedő, aki felfigyelt rájuk, s megkérdezte, hogy mik ezek, s miért nem ezekkel foglalkoznak. Akkor hirtelen nekiálltak.

– Körülbelül hányféle figurája van?

– Azt hiszem, huszonnégy, de nem vagyok benne biztos.

– Ma is tervez még Herendnek?

– Már három éve nem vagyok velük kapcsolatban, mert a vezetőváltást követően újra el kellett volna magyaráznom az elképzeléseimet, de addigra már meguntam, hogy mindenkivel mindig elölről kezdve veszekedjek valami olyasmiért, ami működik, ráadásul jól. Belefáradtam a kompromisszumok kötésébe, s azt mondtam, hogy köszönöm szépen, ebből elég. De ha visszagondolok, mindig mindenhol akkor fogtak vissza, amikor egy dolog már igazán sikerült.

– Legutóbbi munkáival, amelyek közül jó néhányat láthat is a közönség a most megnyílt kiállításán, az 1956-os forradalom és szabadságharcnak állított emléket. Lehet azt mondani, hogy ezek a kerámiái egyfajta emlékképei a forradalomnak?

– A dolog ennél egy kicsit bonyolultabb. Pont ’56-ban diplomáztam, ott ahol a forradalom központja volt, a Kinizsi utca és az Üllői út sarkán. Ahol mindent szétlőttek, köztük a diplomamunkámat is. Ott feküdtek az utcán a halottak, mi pedig közöttük jártunk-keltünk. Egy csomó ismerősöm is eltűnt. Ötven év elteltével aztán visszagondoltam rájuk. Azt próbáltam meg ábrázolni, amikor az ember visszakerül a földbe, vagy is azt, hogy a „porból vétettél, porrá leszel” tulajdonképpen hogyan is történik. Hát így sikerült.

Kísérletei során a porcelánhasábokat égetés előtt fémszállal hasította meg, vagy lövéssel deformálta, máskor a samottos agyagban halott madarakat égetett ki, de arra is van bőven példa, amikor az üreges figurákat még puhán deformálta, s ezzel ijesztően groteszk agyagfigurákat hozott létre. A szélesebb nyilvánosság a nevét mégis inkább a velencei karnevál élményéből született herendi figuráiról ismeri. Legfrissebb kiállítása március 6-án nyílt meg a Kecskeméti Nemzetközi Kerámiastúdió Museion No. 1 Galériájában az Üllői úton.