« vissza Terebess Gábor különlapjára
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

 

Ryôkan: 44 haiku
PDF
Japán-magyar kétnyelvű kiadás
Fordította (és a kötetet tervezte): Terebess Gábor, a japán szöveget gondozta: Racskó Ferenc,
Terebess Kiadó, Budapest, 1999. 50 oldal, fűzve

 

A japán zen költő,

Rjókan, három dolgot ki nem állhatott: a költők versét, a szépírók ecsetvonását és a szakácsok főztjét. Kolduló körútjain le-leállt a gyerekekkel labdázni, bújócskázni – önfeledtebben és komolyabban játszott mindnyájuknál…
Soha nem akart felnőtté válni, mesterséget tanulni, inkább vállalta az otthontalanságot, a nincstelenséget, az egyedüllétet – ezt megtehette, mint zen buddhista remete, anélkül, hogy bolondnak nézték volna, bár nem lehet véletlen, hogy úgy hívta magát: Taigu „a Nagy Balga”.
Tavaly decemberben egy párizsi antikváriusnál kezembe akadt kétnyelvű haiku kötete,* és már útközben elkezdtem fordítgatni névjegyek hátára, újságok szélére. Ez kerekedett belőle.
Azt hiszem, Rjókan mindig is legkedvesebb japán költőm marad, őszinte, egyszerű, ellenséges érzelmektől mentes hangja („A világgal úgy vagyok, hogy se vele, se ellene.”) felejthetetlen élmény, ráadásul ugyanahhoz a szótó zen felekezethez tartozott, amelynek szerzetesei között én is éltem és tanultam valamikor Japánban.

Budapest, 1998. március 24.
Terebess Gábor


* Les 99 haiku de Rjókan, tr. Joan Titus-Carmel, Verdier, Lagrasse, 1989.

Rjókantól a legismertebb szakértők szerint: 99 (Kawaguchi Seitei), 102 (Tógó Toyoharu), illetve 113 (Tanikawa Toshiró) hiteles haiku maradt fenn.
Magyarra Kosztolányi Dezső fordította le leghíresebb haikuját, de ez nem szerepel Kínai és japán versek c. kötetében:

Kifosztva áll szegény lakom,
de a rabló a holdsugárt
meghagyta itt az ablakon.

Hosszabb verseiből Faludy György Test és lélek (Magyar Világ, Budapest, 1988.)
és Rácz István Fényes Telihold (Kozmosz Könyvek, Budapest, 1988.) c. köteteiben találhatunk néhányat.
A Terebess Kiadó gondozásában jelent meg Oravecz Imre Rjókan-kötete: Ablakban feledett hold.

A verseket a japán olvasat kezdő szavai szerint szedtük ábécé-rendbe, elkerülendő a hagyományos öt évszakba sorolás önkényét.

 

Ellibegőben
mutatja minden levél:
színét s fonákját.

Tiszta őszi ég –
verébseregek szárnyat
csattogtatnak.

Ablakom tárva.
Bedől a múlt, visszatér:
álmodni se kell.

Lyukas a tető:
ázott ágyamban hálok,
mint jégveremben.

Hallgat az új tó.
Ugorhat béka belé
vize se csobban.

Megizzadt, zihál,
idáig felkaptatott
a halaskofa.

Rizses bárkánk
egyenesen a félhold
felé igyekszik.

Kósza kancánk, hajh,
eliramlik a pusztán
egyes egyedül.

Elaludnék itt,
virágzó cseresznyék alatt.
Csak egy éjszakára.

Írisz-szirom, jaj,
kunyhóm falához simult,
s megrészegített.

Szilvát szakajtván –
őszi szél tépi le
aranygolyóimat.

Jövet: tapsolok,
menet meg: kopogok,
kerek egy éjt át.

Nyílnak az ágon
a szilvavirágok – de
hullanak holnap.

Metsző őszi szél.
Merev tekintettel el-
lovagol egy úr.

Szentély körül
cseresznye szirma potyog
magnóliákra.

Gyerünk, gyerekek!
Azáleák áhítozzák
ártó kezetek.

Gyerek ha fecseg,
fénybogár-fogásban
első sose lesz…

Hűsítő zöldjét
ezévi bambuszunknak,
el ne feledjük.

Suma-templom
históriáját – tudják
a vadcseresznyefák.

Hajnalban, fagyban,
evőasztalkám elé
letérdepelek.

Összefú a szél
elég hullott levelet,
hogy tüzet rakjak.

Leheveredik.
És heverten marad itt
sok kerti fűszál.

Yoshino cseresznye-
illatát idézi
kosárnyi virág.

Holnapi rizsem
már kolduscsészémben vár.
Hűsölök este!

Kezem tétován
nyugvó-helyét keresi
a legyezőmnek.

Nyáréjen, ébren,
bolháimat számolgatom
virradatig.

Üstöt sikálok.
Ám zaját a zöld békák
túl- s túlharsogják.

Kirabolt kunyhóm –
ablakába beragyog
az ottfelejtett hold.

Ej, Yahiko-hegy!
Elfelejtetted netán
az évvégét is?

Tavaszi zápor –
megsimogatom repedt
tökhéjkulacsom.

Tavaszi zápor –
meglátogattam volna
jó barátomat…

Kopogtatnak kint –
már megint vehetem le
ócska sityakom.

Nap mint nap mint nap
szitáló hideg eső…
Megöregedtünk.

A szélcsengők túl-
lengik a lengő nádat,
két-három lábbal.

Befagyott folyó
fölött – dermedt zsákmányát
fürkészi egy sas.

Vizek színére
hímes selymet szurkál a
tavaszi zápor.

Telihold-fénynél
kertem basho-fájához
mérem magamat.

Hófoltok közt, ím,
a régi réten zsurlók
sarjadoznak már.

Foszlik már az ősz –
együtt kéne szomorkodni
valakivel.

Minő élvezet!
Suma-parton, hullám-párnán,
elszenderedek.

Hideg-sújtotta
öregember: hó alatt
bambusz görnyedez.

Tökhéjból csíkhal –
vén kezemből kisiklik
a szerelem is.

Milyen jó lenne
kunyhómig kísérni
a lótusz madarát.

Vadludak hívnak:
induljak haza vélük
e késő estén.