Szerkesztőség Terjesztés Könyvlista Index Előkészületben Szórólapok

Terebess szórólapok
« szórólapok listája

 

SOLITAIRE
(Szoliter vagy remetejáték)

A játék eredete

A Solitaire türelemjátékot már az ókorban is játszották, Publius Ovidus Naso (I. e. 43–I. sz. 17), a nagy római költő is elismeréssel szólt róla, talán száműzetésében, Tomiban (ma Constanza), a Fekete-tenger partján, „a világ végén, elhagyatott homokparton” maga is evvel múlatta az időt.

A játék többször feledésbe merült, de újra és újra feltalálták, játszották mindazok, akik egyedül voltak vagy unatkoztak a föld számos pontján: egyiptomi rabszolgák, dél-amerikai ültetvényeken dolgozó indiánok éppúgy, mint spanyol vagy portugál főnemesek, uralkodók. Sokan feltételezik, hogy mai formájában a hírhedt párizsi börtönben, a Bastille-ban született meg, ahol egy ott raboskodó politikai fogoly alakította ki, hogy segítségével elmeneküljön mindennapjaiból, a félelem, az éhség, a magány kínjai elől.

A 18. században Franciaországon kívül elterjedt Olaszországban, Németországban és Angliában is. G.W. Leibniz, a kiváló német filozófus és matematikus szerint ez a türelemjáték „a szellem legtökéletesebb csiszolója, a gondolkodás és elmélkedés művészetében.”

 

A játék ismertetése

A játék igen egyszerű, de figyelmet és kombinációs készséget igényel. Játszhatjuk egyedül, de tetszés szerinti számú partner is 32 egyforma koronggal (bábuval vagy a táblába beszúrható tüskékkel).

– Állítsuk fel a 32 korongot a mellékelt táblán látható kijelölt pontokra, szabadon hagyva a középpontot (amit minta-játékunkban a 17-es számmal jelölünk).

 

Mellékelünk egy példát a sikeres játékhoz:

– lépjünk a korongokkal. Szabály: egy korong átugorhat egy szomszédos korongot, ha mögötte üres hely van. Ezzel az átugrott korongot kiütöttük, azt le kell vennünk a tábláról.

Egy lépésben csak egy korongot lehet kiütni, átlósan nem léphetünk, csak egyenesen felfelé, jobbra és balra.

Az egymás utáni lépések során mindig más-más koronggal szabad ütni. A játék akkor ér véget, ha már csak egy korong van a táblánkon a középpontban, ha több egymástól távol álló korongunk marad, elvesztettük a játszmát.

Az alábbiak szerint mozgassa a korongokat, betartva a sorrendet:

– A 15-ös számon álló korongot tegyük a 17-es számra, emeljük le a 16-os számon lévő korongot, s a továbbiakban is eszerint folytassuk:

15-17,          28-16,            21-23,            24-22,            7-21,
21-23,          26-24,            33-25,            18-30,            31-33,
33-25,           6-18,             13-11,            10-12,            27-13,
13-11,           8-10,             1-9,                16-4,              3-1,
1-9,             18-16,             16-4,              4-6,                6-18,
18-30,         29-17,            10-24,            23-25,            30-18,
19-17.   

 

A játékot érdekesebbé és nehezebbé tehetjük kétféleképpen:

1. A kezdő üres pontot nem középen, hanem valahol másutt jelöljük ki.

2. 32 korong helyett 36-tal játszunk, kibővítve táblánkat a pirossal jelölt pontokkal.