BELÜLRŐL FESTETT
KÍNAI TUBÁKOS FLAKONOK
–
Milyen takaros kis üvegcse! – gondolja az ember, mikor kezébe veszi ezt a
néhány centiméter magas, bölcs mondások kalligrafikus írásjegyeivel, tájképek,
alakok, mesebeli vagy mindennapos jelenetek finom, színes rajzolataival díszített
tubákos flakont. Ám, ha alaposabban szemügyre veszi, ujjaival végigsimítja
az üveg felszínét, rádöbben, hogy valami egészen különleges tárggyal találkozott,
amely nem kívül, hanem belül van festve.
Ez
az eljárás hihetetlen ügyességet kíván az alkotótól, hiszen az üveg rendkívül
szűk, mindössze néhány milliméteres torkán kell áthatolnia megfelelő szögben
hajlított, vékony ecsetjével, hogy elérje belsejét, amelyet azt a látszatot
keltve fest meg, mintha a kép a külső felszínen keletkezett volna. A kis flakonokat
mindig átlátszó üvegből vagy hegyikristályból készítették, majd belülről érdesítették,
hogy a tus vagy a festék megtapadhasson a felületen.
A
művészi miniatúra festésnek ezt a módját valószínűleg a lingnani iskola egyik
alapítója, Kan Hszüan-ven fedezte fel, akinek a legkorábbi ismert munkája
1816-ból való. Az ő nyomába lépve mások is készítettek belső festésű tubákos
flakonokat, de csupán elvétve. E művészet csúcspontját a 19. század végén
érte el, a pekingi iskolával, amelyet az 1870-es évek végén Csou Lö-jüan alapított.
A belül festett üvegcséken kívül a kínai mesterek más
tubákos flakonokat is előállítottak borostyánkőből, teknőspáncélból, elefántcsontból,
jádéből, kalcedonból, de fából, fémből, kerámiából is. Eredetük a 16. századra
tehető, amikor a Ming-dinasztia idején egy portugál misszionárius kezdte a
tubákolást elterjeszteni Kínában.
A tubák vagy burnót élvezete eredetileg az amerikai indiánok szokása volt.
A pácolt és szárított dohányt finom porrá őrölték, majd a port hüvelykujjukra
szórták, innen felszippantották az egyik orrlyukukba, miközben a másikat befogták.
A nikotin így az orr nyálkahártyáján át jutott be a szervezetükbe füstölés
nélkül, mellesleg kiszűrve a kátrány káros hatását, amely a cigarettázáskor
keletkezik.
Amerika felfedezése után a spanyolok és portugálok népszerűsítették Európában
a tubákolást, amelynek fénykora XIV Lajos idején a francia királyi udvarban
volt.
A tubákolás keleten azért tudott gyorsan elterjedni, mert ott tiltották a
„füstös” dohányzást. A 20. század elejére azonban a helyzet megváltozott,
a cigaretta kiszorította a tubákot, de nem a tubákos üvegcséket, amelyeket
ma is éppen olyan aprólékos kézműves munkával, ízléssel, művészi érzékkel
állítanak elő, mint egykor. Legkiemelkedőbb darabjait a nyugati féltekén két
nemzetközi társaság is gyűjti és tanulmányozza.A nálunk kapható
kis flakonokat és a hasonló technikával készített tojásokat egyedi, különleges
kivitelük avatja értékes, vonzó ajándékká. A rajtuk lévő, finom ecsetkezeléssel
belülről festett miniatúrák Kína távoli, titokzatos világáról vallanak.
Az
üveghátlapfestés ismeretes volt Európában is a német és cseh népművészetben,
de igazi tökélyre a kínaiak vitték. Bonyolult technikai megoldással az olajfestéket
fordított sorrendben kell felrakni, először a fényeket és legutoljára az alapot.
A kínaiak ugyanezt a technikát alkalmazzák a belül festett tubákos üvegflakonoknál.