Terebess szórólapok
« szórólapok listája

 

A LAKK KELET-ÁZSIÁBAN

 

A Távol-Kelet lakkművességének alkotásai világszerte megbecsült, keresett darabok.

A természetes lakk (lacquer) kemény, vízálló anyag. amely a Rhus vernificera nevű fa nedvéből készült. Egészen korai feltételezések szerint a lakkfa őshazája Közép-Ázsia, valószínűen a Tibeti-fennsík volt. Onnét terjedt el egész Ázsiában. A fa mintegy tíz méter magasra is megnő, s a levelei őszre karmazsin színűvé válnak. Szürkéi fehér törzsébe késsel öt-tíz barázdát vágnak. Ebből csorog ki a vájat alá helyezett edénybe a tejszerű folyadék A csapolást éjszaka végzik, mert a nyers lakk érzékeny a fényre, gyorsan megfeketedik, és így veszít értékéből. Oxidálódva sötét barna, vagy fekete lesz.

A friss nyerslakkot lezárt cserépedényekben pihentetik Közben a víz kiválik belőle. A megtisztult lakk légmentesen zárható bambusztartályba kerül. Ott, bonyolult kezeléssel 2-3 év alatt megszüntetik fényérzékenységét, és ezzel alkalmassá teszik a művészi felhasználásra.

A lakkfa gyantáját kezdetben különböző tárgyak védelmére használták. A lakkozott tárgy ellenáll az esőnek, a levegő nedvességének. A lakk használati köre már az időszámítás előtti századokban egyre bővült.

A lakkművesség őshazája Kína. Nemrégiben lakkal bevont dobozokat találtak a dél-kínai Hunan tartománybeli Csangsza vidékén az i.e. 5. századi sírokban. Akkoriban ez a terület a Csou királysághoz tartozott. Valószínűleg innen származott a találmány. A lakk használata a Han-korszakban (i.e. 206–i.sz. 220) már széles körben elterjedt. A kínai és koreai sírokban Han-kori lakktárgyakra bukkantak. Az egyik koreai sírban szalagfestménnyel díszített lakkozott kosarat találtak. A lakkművesség Kínából terjedt el Ázsia más országaiba: Koreába, Japánba, Vietnamba, Thaiföldre és Indiába.

Japánba Kínából került át a lakkművesség Korea közvetítésével a buddhizmussal egyidőben az ötödik vagy hatodik században. A legrégibb japán művészi lakktárgy a 6. század végéről maradt fenn Nara közelében a Hóruju-dzsi buddhista kolostorban. A lakkművészetben a japánok felülmúlták a kínaiakat, tanítómestereiket. Ezt azzal magyarázzák, hogy a lakkfa Japán éghajlatát jobban kedveli, s a japánok esztétikai érzéke kifinomultabb.

A lakktárgyak alapanyaga főként a fa, de használnak fémet, csontot, textíliát és papírt is. Háromféle lakktárgy van:

 

1. A festett. A gondosan előkészített keményfa lapra több rétegben kenik fel a megolvasztott lakkot. Az alapot dobókocka nagyságú kővel és ujjheggyel csiszolják, fényesítik, amíg az a dörzsölés által keletkezett hőtől elnyeri a megfelelő simaságot, színt és távlatot. Minden újabb alapra festenek is. Rendkívül aprólékos, babramunka ez.

 

2. A faragott. A vörös faragott lakktárgyat agyagmaketten formálják meg. A makettre simított vászonra félig szárított, vastag – 50-60 réteges – lakkot kennek fel. Gumiszerű felületét finom késsel kimetszett díszítéssel látják el. Ezután szárítják keményre, s az agyagot óvatosan összetörik.

 

3. A berakásos. Az intarziás lakktárgyakhoz gyöngyházat, elefántcsontot, olykor tojás-, kagylóhéjakat használnak. A papírlap vékonyságúra csiszolt gyöngyház darabokat a nemesfa táblára kent lakkrétegbe rögzítik. A lakk három napi száradása után a tábla felszínét újra csiszolják, amíg szépen csillogó nem lesz.

Készítenek lakkfestményeket is. A virágos, leveles díszítmények, valamint figurális ábrázolások igazi művészi alkotások.