Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
SEN
CSI-CSI MESÉJE
Zsen, a rókatündér
Viktor János fordítása
A
sárkánykirály lánya: Tang-kori történetek, Új Magyar Könyvkiadó, Budapest,
1956, 11-23. old. és
A rászedett kísértet, Nippon Grafikai Stúdió,
Budapest, 1995, 67-82. old.
Sen
Csi-csi Szucsouba való neves konfuciánus filológus,
történész és novellista.
A 8. század második felében élt
Volt egyszer egy fiatal nemes, név szerint Vej Jin, a hszinani herceg leányának kilencedik fia. Meglehetősen féktelen ember volt, sokat ivott. Volt egy unokahúga, annak a férjét meg Csengnek hívták. Ez a Cseng hatodik gyerek volt a családjában, de csak a vezetéknevét ismerjük. A haditudományokat tanulmányozta, s ugyancsak szerette a bort meg az asszonyokat. Szegény ember lévén, nem volt saját háza, hanem felesége szüleinél élt. Cseng és Vej nagyon összebarátkoztak, és mindig együtt jártak. A Tien-pao időszak kilencedik évének nyarán, a hatodik hónapban egy nap együtt igyekeztek Csangannak, a fővárosnak utcáin a Hszincsang-negyedbe, egy kis borozgatásra. De Csengnek még dolga volt valahol, s a Hszüanping-negyedtől délre elvált barátjától, mondván, hogy majd a mulatságon találkoznak. Vej továbbment fehér lován keletnek, Cseng pedig a Sengping-negyed északi kapuján át délnek fordult a maga szamarán.
Egyszer csak három lány jött Csenggel szembe az úton. Az egyik - tetőtől talpig fehérben - csodálatosan szép volt. Kellemes meglepetésében Cseng megnógatta a szamarát, és hol elébük, hol mögéjük került a lányoknak. Szerette volna megszólítani őket, de ehhez nem volt bátorsága. A fehér ruhás lány azonban oly biztatóan nézett rá, hogy Cseng tréfálkozva mégiscsak megkérdezte tőle:
- Ilyen szép lányok mért járnak gyalog?
A fehér ruhás lány rámosolygott, és így felelt:
- Mi mást tehetnénk, ha a hátasállatok gazdái nem olyan udvariasak, hogy felajánlanák szolgálatukat?
- Ilyen szép lánynak különb állat dukálna, mint az én göthös szamaram - mondta Cseng -, de szívesen felajánlom, és boldog leszek, ha magam gyalog követhetlek.
Ezzel Cseng meg a fehér ruhás lány egymásra néztek, és elnevették magukat. S hogy a két szolgáló is belenyelvelt a beszélgetésbe, hamarosan szót értettek. Cseng elkísérte a lányokat kelet felé, egészen a Loju-kertig. Mire odaértek, egészen besötétedett. Gyönyörű ház előtt álltak meg, vastag falai voltak és hatalmas kapuja. Mikor a fehér ruhás lány belépett a kapun, visszanézett, és így szólt:
- Várj egy kicsit.
Egyik szolgálója a kapuban maradt, és megkérdezte Csengtől, hogy hívják. Cseng megmondta, s azután ő is megkérdezte a lány nevét. Megtudta, hogy Zsennek hívják, és huszadik gyermek a családjában.
A következő percben Csenget beszólították. Épp hogy kipányvázta szamarát a kapu előtt, s kalapját odatette a nyeregbe, amikor a házból hozzálépve egy harminc körüli asszony köszöntötte - Zsen nővére volt. Gyertyát gyújtottak, és asztalt terítettek. Miután több pohár bort megittak, a lány is újra megjelent, átöltözve. Jócskán ittak még azután is, ugyancsak vígan voltak, s késő éjszaka együtt bújtak ágyba. A lány kedvessége és kacérsága, ahogy énekelt és nevetett, a mozdulatai - mindez valami rendkívüli, túlvilági gyönyör volt. Mikor már hajnalodott, Zsen így szólt:
- Most jobb, ha elmégy. Bátyám a császári zenészakadémia tagja, és a császári testőrségben szolgál. Hajnalban hazajön... nem szeretném, ha itt találna.
Miután megbeszélték, mikor megy oda ismét, Cseng távozott. Mikor az utca végéhez ért, a városnegyed kapuja még zárva volt. De ott volt valami külországi tésztasütő boltja, abban világosság égett, a kemencét is befűtötték már. Odahúzódva a ponyva alá, Cseng beszélgetni kezdett a boltossal. Gondolta, nála várja ki a reggeli dobszót. Arra mutatva, ahol az éjszakát töltötte, megkérdezte:
- Innen keletre van egy hatalmas kapu; kié az a ház?
- Rom az csak - mondta a boltos. - Nincs ott már ház.
- De hiszen ott voltam - makacskodott Cseng. - Hogy mondhatod, hogy nincs ott ház?
A boltos rögtön megértette, mi történt.
- Ó, tudom már! - kiáltotta. - Egy rókatündér él arra, s az gyakran elcsábítja az embereket egy-egy éjszakára. Háromszor is látták már. Így hát te is találkoztál vele, no lám!
Cseng azonban szégyellte beismerni az igazat, inkább tagadott. Ahogy kivilágosodott, újra megnézte azt a helyet. A falak és a kapu valóban ott voltak mögöttük azonban csak burjánzó gyomot és elhagyott kertet talált.
Mire hazaért, Vej már várta és rátámadt, amiért előző este nem ment utána a megbeszélt találkozóra. Cseng kitalált valami kifogást. Még most is el volt bűvölve a tündér szépségétől, és alig várta, hogy újra láthassa. Nem tudta kitörölni képét szívéből. S vagy két hét múlva, a Nyugati Piac egyik ruhásboltjában, egyszerre csak megint ráakadt. Két szolgálója is vele volt. Amikor megszólította, a lány megpróbált eltűnni a sokadalomban, de Cseng ismételten nevén szólította, és odatörtetett hozzá. Ekkor a lány - még mindig háttal neki és legyezőjével is rejtve magát - megkérdezte:
- Hiszen tudod már, ki vagyok. Miért követsz mégis?
- És ha követlek? - kérdezte Cseng.
- Szégyellek a szemedbe nézni - mondta a lány.
- Annyira szeretlek! Hát el tudnál hagyni? - tiltakozott Cseng.
- Nem akarlak elhagyni, de attól félek, hogy gyűlölsz.
Cseng megesküdött, hogy változatlanul szereti, s rendületlenül kitartott kérése mellett. A lány végül megfordult, és leengedte legyezőjét. Éppoly káprázatosan szép volt, mint első találkozásukkor.
- Sok rókatündér van a világon - magyarázta Csengnek. - Csak nem ismeritek fel őket; mert mindig valami különleges alakot kerestek.
Amikor Cseng kérlelni kezdte, hogy térjen vissza hozzá, a lány így szólt:
- Az emberek nem szeretik a rókatündéreket, mert azok gyakran ártanak nekik. De én nem vagyok afféle. Ha továbbra is vonzódsz hozzám, szívesen szolgállak életem végéig.
Amikor Cseng arról kezdett beszélni, hogy hol lakjanak, Zsen azt mondta:
- Keletre innen találsz egy házat, teteje fölé hatalmas fa tornyosul. Csendes kis utcában áll. Miért nem veszed bérbe? S aznap, hogy a Hszüanping-negyedtől délre először találkoztam veled, egy úriembert láttam fehér lovon kelet felé lovagolni. Nem a sógorod volt? Neki van bőven bútora otthon, tőle kérhetsz kölcsön.
Vej nagybátyjai történetesen oda voltak valami hivatalos úton, s bútorukat erre az időre elraktározták. Hallgatva Zsen tanácsára, Cseng felkereste Vejt, és megkérte: adja kölcsön neki azt a bútort. Amikor Vej megkérdezte, miért van rá szüksége, így szólt:
- Gyönyörű szeretőt szereztem, és házat béreltem neki. Az ő számára kérem tőled a bútort.
Vej elnevette magát, és azt mondta:
- Amilyen deli legény vagy, biztosan valami förtelmes nőre bukkantál. Még hogy gyönyörű!
Azzal adott neki kölcsön néhány függönyt, egy ágyat, ágyneműt, és elküldte vele egy értelmes emberét is, hogy nézze meg a lányt. Egyszer csak jött vissza a szolga, lihegve és izzadva. Vej eléje ment, hogy megkérdezze:
- Láttad? Igazán olyan szép?
- Csodálatos! Soha nem láttam hozzá foghatót.
Vej sokat próbált ember volt, és számtalan kalandja során nem egy szép nővel volt dolga. Megkérdezte hát, hogy Cseng szeretője van-e olyan szép, mint azok közül valamelyik.
- Össze se lehet hasonlítani őket! - lelkendezett a szolga.
Vej még négy vagy öt nevet említett, de szolgája egyre csak azt hajtogatta, hogy semmi értelme a hasonlítgatásnak.
Volt Vejnek egy sógornője, Vu hercegének a hatodik lánya, páratlan szépség, tündéri bájos nő.
- Szebb-e az a nő - kérdezte - Vu hercegének hatodik lányánál?
Szolgája megint csak azt mondta, hogy össze se lehet hasonlítani őket.
- Lehetséges volna?! - kiáltott Vej, összekulcsolva kezét bámulatában. Azután gyorsan vizet kért, megmosta a nyakát, fejére turbánt kötött, ajkát kipirosította, és indult Csenghez.
Cseng történetesen nem volt otthon. Mikor Vej belépett, csupán egy söprögető legényt talált az ajtóban, meg egy szolgálót, senki mást. Kérdezgetni kezdte a fiút, de az csak nevetett, és azt mondta, hogy nincs otthon senki. De mikor bekukkantott a szobába, az egyik ajtó mögött piros szoknyát pillantott meg, s közelebb lépve látta, hogy ott bújik a lány. Előhúzta a sötét sarokból, és úgy látta, annál is szebb, mint ahogy neki elmondták. A szenvedélytől eszét vesztve átölelte a lányt, hogy magáévá tegye - csakhogy az ellenkezett. Addig-addig szorongatta azonban, míg a lány így szólt:
- Legyen meg, amit akarsz, csak hadd jussak egy kis lélegzethez.
De mikor Vej ismét megrohanta volna, a lány éppúgy ellenkezett, mint előbb. Ez megismétlődött háromszor vagy négyszer. Végül is Vej minden erejével lefogta, s a lány kimerülten és verítékben úszva úgy érezte, most már aligha menekül. Teste egyszerre elernyedt, és úgy nézett Vejre, mint akinek a szívét törték össze.
- Miért nézel ilyen szomorúan? - kérdezte Vej.
Nagyot sóhajtva felelt a lány:
- Cseng miatt bánkódom.
- Hogy érted ezt? - firtatta a férfi.
- Hat lábnál is magasabb, de nem tud megvédeni egy asszonyt... Mármost férfinak nevezheti-e magát az ilyen? Te fiatal vagy és gazdag, sok szép szeretőd van. Nem egy asszonyt láttál már hozzám hasonlót. De Cseng szegény fickó, és csakis engem szeret. Hogy tudnád hát elrabolni egyetlen szerelmét, amikor neked még annyi van? Ő persze szegény, és másokra szorul. A te ruháidban jár, a te élelmedet eszi, és hatalmadban van. Ha el tudná tartani magát, nem jutottunk volna idáig.
Vej nagylelkű és igazságszerető ember volt. Ezek hallatára felhagyott próbálkozásával, összeszedte magát, és bocsánatot kért. S mikor Cseng hazaért, szívélyesen üdvözölték egymást. Ettől kezdve Vej gondoskodott róluk.
Zsen és Vej gyakran találkoztak, s együtt sétálgattak, hol gyalog, hol kocsin. Vej jóformán minden napját a lánnyal töltötte, és végül is elválaszthatatlan barátok lettek, mindketten határtalanul élvezték egymás társaságát. Zsen lett Vej mindene, csak éppen szeretője nem, s Vej ugyancsak szerette, tisztelte, és semmi kívánságát meg nem tagadta volna. Már enni vagy inni sem tudott anélkül, hogy rá ne gondoljon közben. Végül is Zsen, látva Vej szerelmét, egy nap így szólt hozzá:
- Szégyellek elfogadni tőled ennyi kegyet. Nem érdemlem meg ezt a kedvességet. Meg Csenget sem akarom megcsalni, nem tehetek hát kedvedre. De Cinben születtem, és Cincseng városában nőttem fel. Hozzátartozóim mindnyájan színházi emberek, nőrokonaim valamennyien gazdagok szeretői vagy ágyasai, ismernek a fővárosban minden kurtizánt. Ha találnál egy szép lányt, és nem tudnád megközelíteni, én megszerzem neked. Szívesen megteszem, hogy megháláljam annyi kedvességedet.
Vej elfogadta a lány ajánlatát. Figyelmét a piactéren egy Csang nevű varrónő ragadta meg, világos bőrével és remek alakjával. Megkérdezte hát Zsent, ismeri-e az asszonyt, s a következő választ kapta:
- Unokatestvérem! Őt azután igazán könnyen megszerzem neked.
Nem telt bele tíz nap se, s vitte hozzá az asszonyt. De néhány hónap múlva, mikor Vej ráunt már Csangra, Zsen így szólt hozzá:
- Ezeket a piaci lányokat könnyű megszerezni. De keress magadnak valami finomabb nőt, akit megközelíteni is szinte lehetetlen. Én megteszek érted mindent, ami tőlem telik.
- A Hideg Étel Ünnepének napján - szólt Vej - elmentem néhány barátommal az Ezer Boldogság templomába, s ott voltunk, amikor Tiao tábornok zenészei játszottak a nagy csarnokban. Volt a zenészek között egy tizenhét év körüli lány, nádorgonán játszott, haját két fülére fésüli. Elragadó volt, rendkívül bájos! Ismered-e?
- A tábornok kedvese - felelte Zsen. - S a nővérem lánya. Ám lássuk, mit tehetek!
Vej meghajtotta magát, és Zsen megígérte, hogy segítségére lesz. Zsen ettől kezdve gyakori látogató volt a tábornok házában. Egy jó hónap múltán Vej sürgetni kezdte, és megkérdezte, mit tervez. A lány két vég selymet kért tőle az érdekeltek megvesztegetésére, s ezt meg is kapta Vejtől. Két nappal később Vej éppen együtt ebédelt Zsennel, amikor a tábornok a leányért küldte komornyikját egy fekete lóval, s arra kérte: keresse fel őt házában. Hallván a meghívást, Zsen rámosolygott Vejre, és csak ennyit mondott:
- Megvan.
Úgy látszik, olyan betegségbe ejtette a tábornok kedvesét, amire nincs orvosság. S mikor a leány anyja meg a tábornok minden tudományukból kifogytak, egy varázslót hívtak segítségül. Zsen pedig megmutatta a varázslónak, hol lakik, és megvesztegette, hogy mondja azt: a beteg lányt őhozzá kell szállítani. Ennek megfelelően a varázsló így szólt a tábornokhoz:
- A lány nem maradhat itthon. Vigyék ebbe és ebbe a házba, a város délkeleti részén. Lakjék ott, hogy magába szívja a környék életadó levegőjét.
A tábornok meg a lány anyja utánajártak, és megtudták, hogy a ház Zsen háza. A tábornok tehát arra kérte Zsent, engedje meg, hogy a lány nála lakjék. Zsen először megtagadta a kérést, mondván, hogy háza túl kicsi, és csak ismételt kérésre egyezett bele a dologba. Ekkor a tábornok elküldte a lányt kocsin Zsen házába, ruháival és minden csecsebecséivel, anyja kíséretében. Alighogy odaértek, a lány már meg is gyógyult. Néhány nap múlva Zsen titokban bemutatta neki Vejt, s egy hónap múlva a lány várandós volt. Ekkor az anyja megrémült, és sebtiben hazavitte a lányt a tábornokhoz.
Így végződött az ügy.
Egy nap Zsen így szólt Csenghez:
- Tudnál-e szerezni öt-hatezer tallért? Mert ha igen, hasznot hajtó üzletet tudok.
Csengnek tetszett a dolog, és kölcsönkért hatezer tallért. Ekkor Zsen azt mondta neki:
- Menj ki a piacra a lócsiszárokhoz. Találsz ott egy lovat, foltos a fara. Azt vedd meg és hozd haza.
Cseng kiment a piacra. Jött is egy ember, aki a lovát akarta eladni, s a ló farán valóban fekete jegy volt. Cseng meg is vette és hazavezette.
Sógorai azonban kinevették, mondván:
- Ez a ló azután igazán senkinek nem kell. Minek vetted meg ezt a gebét?
Nem sokkal később Zsen így szólt hozzá:
- Itt az ideje, hogy eladd azt a lovat. De harmincezren alul oda ne add.
Cseng tehát kihajtotta a lovat a piacra. Valaki húszezret ígért érte, de ő nem adta annyiért. Az emberek csak ámultak.
- Miért akar ez ilyen drágán lovat venni? S az meg miért nem adja oda?
Mikor Cseng hazaindult a lóval, a másik a kapuig követte, és már huszonötezret ígért, de Cseng nem engedett. Kijelentette:
- Harmincezer alatt szó se lehet vásárról!
De ekkor körülfogták a sógorai, s nem hagyták békén, míg kényszerűségében el nem adta a lovat valamivel kevesebbért, mint harmincezerért.
Később azután rájött, vevője miért ragaszkodott annyira a lóhoz. A Csaojing megyei kincstári lovak gondnoka volt. Három évvel ezelőtt kidőlt egy lova, annak fekete jegy volt a farán. A fickó most a felmentését várta, meg járandóságát a lovak gondozásáért, hatvanezer tallért. Ha sikerül megszereznie egy lovat feleennyiért, és azt szolgáltatja be a hivatalnak, még úgy is keres a dolgon. Különben is háromévi takarmányért fizették neki ezt a pénzt, olyan zabért, amit a lovak soha nem ettek meg. Ezért ragaszkodott annyira a foltos farú lóhoz.
Zsen egyszer új ruhákat kért Vejtől, miután a régit mind elnyűtte. Vej selymet akart venni neki, de a lány azt mondta: jobban szereti a készruhát. Vej tehát megbízott egy Csang nevű boltost, szerezze be a ruhákat, s azután odaküldte Zsenhez, válasszon tetszése szerint. Amikor a boltos meglátta a lányt, nagyon elcsodálkozott, és utóbb azt mondta Vejnek:
- Ez nem akármilyen asszony. Csak nemesi házból származhat. Nem jól teszitek, hogy itt tartjátok. Remélem, hamarosan visszakülditek családjához, még mielőtt bajba kerülnétek.
Ebből is látszik, milyen feltűnő megjelenése volt Zsennek.
De sehogy sem értették, miért ragaszkodik a készen vett ruhához, ahelyett hogy mérték szerint csináltatna magának.
Csenget egy évvel később kinevezték kapitánynak Huajli helytartóságba. Csincseng volt a székhelye. Csengnek tulajdonképpen felesége is volt, s bár a napot kedvesével töltötte, éjszakára mindig haza kellett mennie, és ilyenkor nagyon hiányzott neki Zsen. Most hát arra kérte a lányt, kísérje el állomáshelyére. De Zsen nemet mondott.
- Csak egy-két napig lehetnénk együtt - fejtegette -, azért pedig aligha érdemes. Sokkal okosabb lenne, ha kiszámítanánk, mennyi költőpénzre lesz szükségem, amíg oda vagy, s itthon várnám meg, hogy visszajöjj.
Cseng még vitatkozott vele, megpróbálta rábeszélni, de a lány rendíthetetlen volt. Ekkor Cseng Vejt hívta segítségül, és Vej szintén megpróbálta rábeszélni a lányt. Végül is megkérdezték, miért nem enged. Zsen nagy sokára így szólt:
- Egy boszorkány megmondta, hogy az idén szerencsétlenséget hoz rám, ha nyugatra megyek. Ezért nem akarok elmenni.
Cseng azonban annyira szerette volna, ha a lány vele tart, hogy egyre csak ezen járt az esze. Kinevette Zsent ő is meg Vej is, és azt mondták neki:
- Ilyen eszes, okos lány, mint te, hogyan lehet ennyire babonás?
S megpróbálták meggyőzni.
- Ha mégis igazat mondott a boszorkány - szólt Zsen -, és én meghalok, mert veled mentem, nem fogtok búsulni?
- Badarság! - mondták azok ketten, és tovább erősködtek. Végül Zsen kénytelen volt akarata ellenére elmenni Csenggel.
Vej kölcsönadta lovát a lánynak, és Linkaóig maga is elkísérte őket. Másnap elértek Mavejbe. Zsen ügetett elöl a lovon, Cseng mögötte szamarán, és Zsen szolgálója meg néhány más kísérő követte őket. A vadászok éppen ott idomították kutyáikat Locsuan város nyugati kapuja előtt már vagy tizedik napja. Amikor Zsen odaért, a vadászkutyák egyszerre kiugrottak a bozótból, és Cseng csak azt látta, hogy Zsen a földre szökken, rókává változik, és dél felé próbál menekülni a kutyák elől. Rohant utánuk, és kiáltozott a kutyákra, de nem tudta visszatartani őket. Néhány száz méteres versenyfutás után elkapták a rókát. Cseng könnyezve vette elő a pénzt zsebéből, hogy legalább tetemét visszavásárolja. S ahol eltemette, hegyes karót szúrt a földbe, hogy a helyet megjelölje magának. Amikor visszafordult, a lány lova békésen legelészett az út szélén, ruhái ott voltak a nyeregben, cipője és harisnyája a kengyelen csüngött, mint valami vedlett kígyóbőr. Ékszerei szétszóródtak a földön, de minden egyebe eltűnt, beleértve a szolgálóját is.
Körülbelül tíz nap múltán Cseng visszatért a fővárosba, Vej boldog volt, hogy láthatja, s amikor elébe ment, hogy üdvözölje, mindjárt megkérdezte:
- Hát Zsen? Jól van-e?
Cseng sírva felelte:
- Zsen meghalt!
A hír Vejt is gyászba döntötte. Átölelték egymást, és úgy keseregtek bánatukban. Végül Vej megkérdezte, milyen betegség vitte el a lányt.
- Vadászkutyák ölték meg - felelte Cseng.
- A legádázabb kutyák se tudnak megölni egy embert - tiltakozott Vej.
- Csakhogy ő nem volt ember.
- Micsoda?! - kiáltott fel Vej megdöbbenésében. S ugyancsak elámult, amikor Cseng elmondta neki az egész történetet, és egyre csak sóhajtozott. Másnap együtt hajtottak el kocsin Mavejig, s miután felnyitották a sírt, és megnézték a tetemet, nagy szomorúan visszafordultak. S ahogy felidézgették Zsen egykori életmódját, csak azt az egyet nem tudták megmagyarázni, miért nem akart soha mértékre készült ruhát viselni.
Cseng később a császári istálló felügyelője lett, és igen gazdag ember. Több tucat lóra viselt gondot. Hatvannégy éves volt, amikor meghalt.
A Ta-li időszakban Csunglingban éltem, és sokat voltam együtt Vejjel. Többször is elbeszélte nekem ezt a történetet. Végül már betéve tudtam. Vejből később császári udvari kancellár lett, s ezzel egyidejűleg Lungocsou helytartója. Ott halt meg végül északnyugaton, állomáshelyén.
Bizony szomorú rágondolni, hogy egy emberi alakot öltött állat ellen tud állni minden erőszaknak, s hű és állhatatos marad urához haláláig - de hány asszony mondhatja el ugyanezt magáról manapság? S milyen kár, hogy Cseng nem volt értelmesebb. Őt csak Zsen bájai érdekelték, de sajátos természetével nem sokat gondolt. Pedig az igazi bölcs azt is megfigyelte volna, milyen törvények szabályozzák Zsen átváltozásait, kutatta volna a természetfeletti lények természetét, és gondos megfogalmazásban hagyta volna ránk e titkok lényegét, ahelyett hogy csak a lány szépségével, kellemével törődjék, és ennyivel beérje. Ez bizony pótolhatatlan mulasztás.
A Csien-csung időszak második évében bal felőli tanácsos voltam, s éppen aznap indultam Csucsouba, amikor Pej Csi tábornok, Szun Cseng helyettes városi elöljáró, Cuj Hszü, a polgári ügyek minisztere és Lu Sun jobb felőli tanácsos útra kelt a Jangce völgyébe. Csienből Szucsouig szárazon és vízen együtt utaztunk. Velünk tartott Csu Fang nyugalmazott tanácsos is, éppen körúton volt. Hajón leereszkedtünk a Jing és Huaj folyókon, egész nap lakomáztunk, éjszaka meg beszélgettünk, s mindegyikünk elmondott valami különös történetet. Mikor az urak hallották Zsen históriáját, valamennyien őszintén megrendültek, és felettébb elámultak. Megkértek, jegyezzem fel e különös mesét - ezért írtam meg történetemet.
JEGYZETEK
Tien-pao időszak kilencedik éve - 750
reggeli dobszó - egy város vagy városnegyed kapujának nyitását jelzi
Hideg Étel Ünnepe - vagy Holtak Ünnepe: három napos ünnep a kínai holdév harmadik havában, mikor a holtakra emlékezvén három napig nem gyújtanak tüzet, nem főznek, csak hideg ételt esznek
Ta-li időszak - 766-779
Csien-csung időszak - 780-783
