Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

NÉHÁNY CSAN MESTER ÉLETRAJZA
(Terebess Gábor jegyzeteiből)

Chianghszi Tao-ji avagy Ma-cu (709-788)

A legenda szerint Pradzsnyátára, a 27. indiai pátriárka azt jövendölte, hogy Huaj-zsang mester lába alól egy csikó vágtat elő, és letiporja az egész világot. A jóslatot Huaj-zsang (677-744) egyetlen dharma-utódára, a Csianghszi tartományban tanító Tao-ji csan mesterre vonatkoztatták, mert eredeti családneve Ma volt. „Ma-cu" annyit jelent: „Ló pátriárka". Nemigen van rá példa, hogy egy buddhista szerzetes megtartsa a családnevét, még kevésbé, hogy a Huj-nenggel (638-713) megszűnt pátriárka rendszer óta egy mestert pátriárkaként tiszteljenek. De Ma-cu – minden idők egyik legnagyobb csan mestere – kivételes egyéniség volt. Kortársai már megjelenését is lenyűgőzőnek találták: „járása, mint a marháé, pillantása, mint tigrisé" – jegyezték fel róla. Tanítási módszereiben a botütés, rúgás, orrcsavarás, ordítás váltakozott a szelíd megjegyzésekkel, képtelen kijelentésekkel és talányos gesztusokkal.

Életéről keveset tudunk. Nancsouban született. Húszéves korában már szerzetes. A Heng-hegyen remetéskedett, amikor Huaj-zsang csan mester rátalált; tíz éven át oktatta, végül egyetlen dharma-örökösének ismerte el. Ma-cu ezután vándorútra indult, főleg Csianghszi tartományba és környékére. A Ta-li időszakban (766-779) telepedett le a Kaj-jüan templomban, Hungcsouban. Híre rohamosan nőtt, özönlöttek hozzá a tanítványok; csak dharma-utódainak száma is 139-re rúg, többre, mint bármelyik mesternek a csan történetében. Tőle és korának másik nagy mesterétől, Si-toutól (700-790) származtatja magát valamennyi későbbi csan és zen mester. „Csianghszi tartományban Ta-csi (=Ma-cu) volt a mester, Hunan tartományban Si-tou. Jöttek-mentek az emberek egyiktől a másikig minden időben, s aki soha nem találkozott ezzel a két nagy mesterrel, teljesen műveletlennek számított" – írta egy korabeli krónikás.

Hírneve tetőpontján Ma-cu hazalátogatott szülőfalujába. A földijei melegen ünnepelték, csak néhai szomszédja, egy öregasszony zsörtölődött: „Azt hittem, valami kivételes személyiség miatt van ilyen felfordulás, de ez csak a Ma szemetesék kölyke."

Posztumusz címét – Ta-csi (=Nagy Csend) csan mester – Hszien-cung császár adományozta 813-ban.

Nan-csüan Pu-jüan (748-835)

Nan-csüan csan mester Csengcsouban született. Eredeti családneve Vang volt, ezért emlegette magát gyakran úgy, mint „az öreg Vang mester". Már kilencéves korában tarra borotválták a fejét, de csak harminc évesen tette le a teljes szerzetesi fogadalmat a Szung-hegyen. Buddhista tanulmányai a szerzetesi rendszabályoktól és Buddha tanítóbeszédeitől a szövegmagyarázatokig és filozófiai értekezésekig terjedtek. Széles ismeretei alapossággal és odaadással párosultak. Végül is „kopogtatott Ma-cu csan mester kapuján, megvilágosult és elfelejtett mindent, amit addig tanult".

795-ben, 47 éves korában remetekunyhót épített magának a Nancsüan-hegyen, Csicsouban, és nem jött le a hegyről harminc évig. 828-ban Hszüancseng tartományi kormányzója, Lu Keng (764-834) hallott a mesterről, és maga is tanítványként járult elé. Ettől kezdve sereglettek köré a tanítványok.

„Leáldoznak a csillagok és elhomályosulnak a lámpafények, ne mondjátok, hogy egyedül én vagyok az, akinek jönnie és mennie kell." – szólt tanítványaihoz egy nap, 835 elején, és örökre lehunyta szemét. Nyolcvanhetedik évében járt.

Csao-csou Cung-sen (778-897)

Cung-sen csan mester egy caocsoui Ho család sarja volt. Szinte még gyerekfejjel lépett a szülővárosabeli Hutung-kolostorba. Tizennyolc éves korában Nan-csüan mester tanítványának szegődött Csicsouba. Miután megvilágosodott, a Szung-hegyre ment, hogy szerzetessé avassák, majd visszatért Nan-csüanhoz. Csak a mester halála után, majd hatvan évesen indult vándorútra, és kora valamennyi ismert csan mesterét végiglátogatta. „Egy hétéves gyerektől se restellek tanulni, ha többet tud nálam – mondotta –, de egy százéves embert se restellek oktatni, ha kevesebbet tud nálam." Csao-csou nem tanított se bottal, se ordítással, mint a kortárs csan mesterek, de „fény sugárzott az ajkáról".

80 éves korában elfogadta a Kuanjin-kolostor vezetését Csaocsouban; e helység után ismert Csao-csou néven. Haláláig a kolostor feje maradt, s bár birodalomszerte híres csan mesternek számított, s rajzottak körötte nevesebbnél nevesebb tanítványok, szerénységét megőrizte. Negyven év alatt egy alamizsna-kérő levelet sem írt, egy új bútordarabot se csináltatott, legfeljebb csak toldozni-foldozni volt hajlandó. Halála előtt – 120 éves korában – elküldte légyhessegetőjét a tartományi kormányzónak: „Egész életemben használtam – üzente –, de elhasználni nem tudtam."

Posztumusz címként a Csen-csi (=Végső Igazság) csan mester nevet kapta.

*

Csao-csou így beszélt egyszer az egybegyűlt szerzetesekhez:
– A bronz-Buddha megolvad a kemencében, a fa-Buddha elég a tűzben, a vályog-Buddha szétázik a vízben. De az igaz Buddha mibennünk él. Megvilágosulás és Nirvána, Nyilvánvalóság és Buddhatermészet – mindezek csak rosszul szabott göncök rajta. Szennyeződések. De ha nincs kérdés, nincs szennyeződés. Valójában nincs amihez ragaszkodhatnátok. Ha nem kavarognak bennetek gondolatok, sehol sem követhettek el hibát. Hogy felismerjétek a valóságot, csupán üljetek le nyugodtan vagy húsz-harminc évre, s ha ezek után is értetlenek maradtok, leüthetitek ennek az öregembernek a fejét. Minden olyan, mint egy álom, egy látomás, egy légvirág, s szaladgálni utánuk hiábavaló foglalatosság. Ha nem kalandoztatjátok el folyton a gondolataitokat, minden rendben lesz. Semmi nem jön kivülről, mire jó hát ez a sündörgés? Mi sarkall benneteket arra, hogy körbe keresgéljetek, mint a kutyák, akik minden sarokba bedugják az orrukat, s minden vacakot a szájukba vesznek? Emlékszem, Si-toutól bárki bármit kérdezett, ő csak azt mondta: „Fogd be a szád, ne ugass, mint egy kutya!" Én is azt mondom nektek: „Ne csaholjatok!"

Jün-men Ven-jen (862?-949)

A csan buddhizmus Jün-men irányzatának alapítója, Ven-jen, Szucsouban született, eredeti családneve Csang volt. Szülei koldusszegények lehettek, már gyermekkorában kolostorba adták. Éles esze, kifejezőkészsége korán megmutatkozott. Elöljárói ösztönzésére eleinte a szerzetesi élet szabályait tanulmányozta, de őt egyre inkább az emberi élet végső igazságai foglalkoztatták. Ezért kereste fel első csan mesterét, a Mucsou-beli Csen Cun-szet (780-877), akinek megvilágosulását és nyomorék lábát köszönhette:

„Jün-men kopogtatott Mu-csou mester kapuján.
– Ki az? – szólt ki Mu-csou.
– Ven-jen.
– Mit akarsz?
– Nem vagyok tisztában magammal – mondta Jün-men –, tanácsért jöttem.
Mu-csou kitárta az ajtót, Jün-menre nézett, de azon nyomban be is csukta. Három napon át napról napra bevágta az ajtót Jün-men orra előtt. A harmadik nap, ahogy Mucsou kinyitott, Jün-mennek sikerült betolakodnia a szobába.
– Most beszélj! – ragadta meg őt Mu-csou. – Beszélj!
De Jün-men nem tudta, mit válaszoljon.
– Te semmirekellő! – lökte kifelé Mu-csou, és rácsapta a lábára az ajtót.
Jün-men feleszmélt a fájdalomtól."

„Mu-csou ösztönzésére Jün-men útra kelt, hogy meglátogassa Hszüe-fenget. Amikor a kolostorhegy lábánál elterülő faluhoz ért, találkozott egy szerzetessel:
– Tisztelendő barát, megmászod ma a hegyet?
– Igen.
– Van egy üzenetem az apát úrnak, elmondanád-e néki úgy, mintha a sajátod lenne?
– El.
– Ha megérkeztél, várd meg, amíg a szerzetesek összegyűlnek a csarnokba. Amint a mester belép, állj elé, csapd össze a tenyered, és kiálts rá: „Hé, öreg! Akaszd már le a vasnyűgöt a nyakadból!"

Így is történt. Hszüe-feng a szerzetes szavaira leszállt a székéből és vállon ragadta:
– Beszélj, beszélj!
De a szerzetes nem tudta, miről beszéljen.
– Amit mondtál – taszította el őt Hszüe-feng –, nem a saját szavaid voltak.
– De igen – bizonygatta a szerzetes.
Hszüe-feng szólt a segédjének:
– Hozzatok botot, kötelet!
A szerzetes megijedt:
– Valóban nem az én szavaim voltak – vallotta be –, egy szerzetes üzente, akivel a faluban találkoztam.
Hszüe-feng a gyülekezethez fordult:
– Menjetek le a faluba, és köszöntsétek egy ötszáz főnyi közösség megvilágosult tanítómesterét. Hívjátok meg tisztelettel."


Jün-men igazi mesterére Hszüe-feng személyében (822-908) talált, Fucsouban. Így az ő eszmei utódjának tekintik. Későbbi vándorlásai során eljutott Saocsouba, a Lingsu-kolostorba, ahol Zsü-min csan mester halála után 918-ban a kolostor feje lett. Idővel saját kolostort alapított a Jünmen-hegyen, ott tanított haláláig.

Még életében elnyerte a Kuang-csen csan mester nevet, halála után pedig a Hung-ming posztumusz címet.

Jün-men a késői Tang-dinasztia legnagyobb csan mestere Lin-csi mellett. Iskolája háromszáz évig virágzott, végül beleolvadt a Lin-csi irányzatba a déli Szung-dinasztia (1127-1279) vége táján. Tanításuk valóban közel áll egymáshoz, de míg Lin-csi ordít és botoz, addig Jün-men fegyvere a szó. Villámgyorsan vág vissza, senkit-semmit nem kímél-tisztel, saját magát se, Lin-csinél is hitrombolóbb, buddhagyalázóbb. Későbbi éveiben egyszavas replikáiról (ji-ce-kuan) híres. Tanítóbeszédeit is ékesszólás jellemzi, mégsem becsülte semmire a puszta szót:

„Hacsak megszólalok, nyelitek a szavaimat, mint legyek a trágyát. Aztán hárman-öten összedugjátok a fejeteket, és végnélküli vitákba bonyolódtok. Nagy kár, Testvéreim!... Az idő nem áll meg a kedvetekért. Arra sincs biztosíték, hogy belégzés után kilélegezhettek... Mi lesz, ha hirtelen halálos nyavalyába estek? Mint a forró vízbe esett rákok, míg a lábatok össze-vissza kalimpál, ugyan hogy játsszátok meg magatokat, mivel henceghettek akkor?"

Soha nem engedte meg, hogy lejegyezzék mondásait. Ami fennmaradt, segédjétől, Hsziang-lin Ceng-jüantól származik, aki suttyomban jegyzetelt papírruhájára. De az ékesszólás és a szóiszony ellentéte csöppet se zavarta Jün-ment: „Beszélhetett naphosszat, de egy szót se ejtett ki a száján. Evett és felöltözött naponta, de mintha nem ízlelt volna egy rizsszemet sem, mintha nem fedte volna magát egy selyemszállal sem." Nemcsak azzal volt tisztában, hogy ezen az úton csak kevesek követhetik – „meredek a Jünmen-hegy" – írta egy költeményében –, de az útmutatása fölöslegességével is: „ha valaki önmagára talált, a mester sem kendőzheti el előle, de ha nem talált magára, a mester nem lelheti meg helyette."