Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Vörös István:
Saját tao
(2006)
In: A Vörös István gép vándorévei (fejlődésregény)
Jelenkor Kiadó, Pécs, 2009, 191-260. oldal
A keskeny út
Ne utazz sehová,
az út jöjjön hozzád.
Ne nevezz nevén semmit.
Aminek nincs neve, lenn
van a földben. Akinek volt
neve: lenn van a földben.
Amire nincs ige, lenn történik
a földben. Amire van ige:
nem történik meg.
Ami nem történik meg, titok.
Kitárul a szemlélődés kapuja,
becsukódik a lét kapuja.
Kitárul a mélység kapuja,
becsukódik a magasság kapuja.
Csoda,
hogy a világról
mindig ugyanannyit tudunk.
Csak a szép szép,
a rút nincs benne, és nincs
kívüle, nem is beszélnek
egymásról.
Nem is beszélnek egymással.
Csak a jó jó,
a rissz nincs benne, és nincs
kívüle, nem is beszélnek
egymásról.
Nem is beszélnek egymással.
A nemlét nem szül létet,
és a lét is csak elmúlik,
de sejtelme sincs a nemlétről.
A nehéz nem könnyű, és
nem is a könnyű sokszorosa.
Ha kitárul a mélység kapuja,
becsukódik a magasság kapuja.
Becsukódik, aztán
befalazzák. Befalazza
a mélységet a magasság.
Befalazza a magasságot a mélység,
a halált elnyeli az egészség.
Aki tanít, többet felejt,
mint amit a tanítványok tudnak.
A tanítvány óra előtt
indul útnak.
Nem alkot művet, aki
igazi művész,
de olvas az igazi olvasó.
A könyvből a fehér falra átnéz.
Kettőjük közt a nemlét:
hóval teli hajó.
Ha nem keresed a haladást,
a világot végre változni hagyod.
Ha nem keresed az újat,
a régi megújul,
téged is megújít.
Ha senki sem keresi, olyan
csend lesz, mint a városban
egy nyári hajnalon,
amikor minen lámpa
egyszerre vált pirosra.
Olyankor a szent alszik,
a bölcs forog álmában,
az okos két szót motyog,
az értelmes felül és
körülnéz, az ostoba
az utcán jár
és élvezi a csendet.
Ne tudj róla, hogy mi történik
máshol. Ne mondd el, hogy
mi történik veled.
Ne csinálj rendet:
hogy rend legyen.
Az út lezárva:
elöntötte a Duna.
Sikló kel rajta át,
egy levélen hangya utazik.
De hogy a vízen vagy
az úton, egyikük se tudja.
Az út egyre mélyebb, már
térdig, már derékig ér,
belőle származik minden élet,
és belé minden halál visszatér.
Az ár kis házat sodor,
templomi oltárt,
port takar fénnyel.
Az út régebbi, mint
az útépítés. Az útépítés
régebbi,
mint az útlélek -
az maga a teremtő, aki
a legfiatalabb mindenek között.
Az ég képzelet szüleménye,
a föld kődarab.
A dolgok sokasága
kesztyűbáb vagy az egyik
vagy a másik kezén.
A szent képzelet szüleménye,
a szent kődarab.
A dolgok sokasága
kesztyűbáb vagy az egyik
vagy a másik kezén.
Ég és Föld között áll
a bábszínház.
A függöny mögött nincsenek
díszletek,
a bábokban nincsenek kezek.
A függöny fölmegy,
de nem lesz előadás,
a végén tapsolnak,
de nem lesz ráadás.
A közönség háttal ül,
a nézők nem látnak
a látók félrenéznek,
ki tulajdonít fontosságot
az egésznek?
A völgynek nincs már szelleme,
és a hegynek sincs ura,
ide kapu kellene,
hogy ne nyíljon ki soha,
és öröklét ellene,
percekből szőtt ruha.
Az ég örök. És a föld is majdnem.
De nem tudják, hogy megszülettek,
mert nem figyelték,
üresek, mint a nem figyelt ég,
és a nem lakott föld,
mindegyikük egy kis nemlétet örökölt.
Közülünk, aki önmagától üres,
elhajol magától - ezért talál másra,
és föl se tölthető önmagával,
nincs másik hely,
ahol addig az énje lenne,
amíg vissza nem térhet a belső végtelenbe.
A lakott ég és figyelt föld is örök.
Egy szent lakja, egy szent figyeli,
az űr emberközeli.
Az ég képzelet szüleménye,
de nem egy szent kézeli,
hanem a többi ember.
A szentnek semmi se jut eszébe.
A többi föld, a többi ég.
Végtelen nagyok,
de pár kilósak mérlegre téve.
A jó lezárva:
elöntötte a Duna.
Sárkány kel rajta át,
egy uszályon hangya utazik.
De hogy a vízen vagy
az úton, egyikük se tudja.
A víz jót akar. És most nagyon akarja.
A víz olyan helyekre is elmegy,
ahová nem jut el zarándok,
nem merészkedik el patkány.
A föld jó, mert
lakják.
A szív jó, mert lakják.
A barátság jó, mert kettő kell hozzá.
A beszéd jó, mert kettő kell hozzá.
A vég előbb van, mint a kezdet,
és ha bármibe belefogsz,
előre ránt, akár a hullámvasút.
A vég jó, mert lakják.
A kezdet jó, mert kettő kell hozzá.
Ha a jó kiárad,
a gátról lelökik a homokzsákot,
a buzgárok vizét ereklyetartóba gyűjtik.
A vendégségből
akkor kell
eljönni, amikor épp a legjobb,
mondta feleségem nagymamája.
87 évesen halt meg.
Jézus harmadnapra támadott föl,
a nemlét addig mégse őrá
borult, hanem a világra,
és 3 napig nagyon jó volt,
ózonlyuk Jeruzsálem fölött,
a világűr beáramlása,
hamis pénz hevert minden
utcasarkon, aki lehajolt érte,
derékfájást kapott;
aki átlépte, lesántult;
aki az új fénybe nézett,
rövidlátó lett; aki eltakarta
a szemét, sírt; aki látta őket,
hisztérikusan nevetett.
Jobb lett volna, nem ilyen
erősen kívánni a megváltást,
mondta Kajafás, és el akarta
hagyni a zsidó hitet.
Jobb lett volna, nem ilyen
erősen kívánni az igazságot,
mondta Pilátus, és föl akarta
venni a zsidó hitet.
A tanítványok hazudtak és féltek.
Jobb lett volna nem
találkozni a mesterrel.
Amikor evvel
mindenki jóllakott,
elmúlt a 3 nap.
Annyi énünk
van, ahány testrészünk.
A gyomor-én falánk, a tüdő-
én aszkéta, az agy-én próbál
nekik parancsolni,
az egyik fül-énen be,
a másikon ki, nem hang ez
már, hanem légvonat,
csattogva a levegő-síneken,
lég-váltókon, a torok-énen
és a nyelv-énen át közeledik.
Mindannyiuk helyett egy
duzzogó kis gömböc lát,
a szív szereti a köré sereglett
sok lelket. Az ég kapuja évente
kinyílik és egyet a tömegből
beenged.
A macskának
9 élete van,
az embernek 77
Minél kevesebben
maradnak
a testben,
annál kevésbé férnek el.
Megszerezni
és nem megtartani,
megtudni és értelmezni,
megérteni és rögtön tovább adni,
tanítani és elfelejteni,
elfelejteni és megszerezni.
A csokoládémikulás
belül üres.
A vákuumpalackból a semmi nyomja
ki, ami benne van.
A házak tömbjei, mint szuvas
fogak, mint az egér által
kirágott kétkilós kenyér.
Még a makaróni is, vagy az
ementáli sajt: csak körbe
keríti saját hiányát,
és épp az tartja,
mint hidat a pillér.
De ez a pillér befelé mutat.
Ami van, csakis azért lehet,
mert barátja a nemlétezőnek,
hogy vagyunk, a haláltól előleg,
a hétfő vasárnap közeleg,
a tavasz a nyár zsebében kutat.
A motor zúgása,
a szélvédő színe,
az utastér szaga
süketté, vakká és szagtalanná tesz.
A száguldó autóban
lelassulnak a mozdulataid,
aztán nem mersz az utcán parkolni vele,
mert meglátszik rajta a száguldás,
és meglátszik rajtad a lassúság.
A bölcs nem
a szemével lát,
nem a kormánnyal vezet,
leveszi a lábát a gázról,
leveszi a lábát a fékről.
A siker nagy
szégyen,
a bukás kis szégyen.
A rang, amit kívülről kapunk,
olyan, mint egy injekció,
mellyel másnak szánt gyógyszert
adnak be nekünk.
Ha felszabadítanak, kiderül,
hogy rabszolgák voltunk,
ha szolgaságba vetnek,
átalusszuk.
A nagy siker szégyen,
a kis bukás szégyen.
A másnak szánt
gyógyszer
nem segít rajta, ha én kapom,
a gyógyszernek szánt méreg
nem árt, ha nem túl tömény.
Az önszeretet hazugság
a tükör előtt, pedig már
a tükör is hazudik,
mindenki csúnyább,
mint amilyennek látszik,
de szebb,
mint amilyennek hiszi magát.
Aki magát hiszi, hitetlen,
aki hisz, az önmaga.
Ezért ne a hiszékenyre
bízd a dolgokat, ne a hívőre
a világot, ne a hitetlenre
a semmit, ne bízz a magabiztosban,
ne bíztasd a bizonytalant.
Ha becsukom a szemem,
meglátom, ami nem látható,
de csak ha így odanézek.
Ha elromlik a fülem,
meghallom, ami nem hallható,
de csak ha hallgatózom.
Ha visszahúzom a kezem,
megérintem a foghatatlant,
de csak ha távolodom magamtól.
E három meg nem szerzett
tapasztalat az Egyről beszél,
mely fölött nem fúj a fény,
alatta nem jár a csönd,
semmi sincs a neve helyén,
egy csillag se ring odafönt.
Formája: név nélküli név.
Témája: a semmi járta űr.
Tartalma: egy ág a kerítés mögül.
Ha jön, nem szembe,
ha megy, nem hátra,
ha száll, verembe,
ha lép, nincs lába.
Aki csak az épp létező
utakon jár, nem halad,
mert az út a múltból vezet
a megértés felé,
a megértésből vezet
a múlt felé.
Aki nem fordul vissza,
sose jut előre.
A régi mesterek saját korukban
a titkaik mögé húzódtak,
mi még mindig többet tudunk róluk.
Bátran megrajzolhatjuk alakjukat,
már nem leplezzük le őket:
óvatosak voltak,
mint gyalogos a téli járdán,
körültekintőek,
mint aki négysávos úton kel át,
úgy néznek most szét,
mint aki vendégségben jár,
beszívódnak a dolgokba,
mint a zseblámpa fénye,
formálásra várnak,
mint a frissen kevert beton,
nyitottak,
mint egy romváros,
nem ismerjük a szándékaikat,
ahogy nem ismerjük a megáradt Dunáét sem.
Aki a káosztól kér tanácsot,
megvilágosodik.
Aki a nyugalom sodrába lép,
nem léphet kétszer ugyanabba a vízbe.
Akik ismerik az utat a vízen át,
inkább a hídon indulnak.
Akik ismerik a tettek súlyát,
nem herdálják el az öregségüket.
Vess ki minden gondot a fejedből,
és nyugalmat aratsz.
A dolgok maguktól tudják a tennivalójukat.
Merülj a szemléletükbe.
Ami van, hadd nőjön,
árnyéka a kezdet felé dőljön,
az árnyékon át visszatérjen a kezdet,
az élet az állandóságnak enged.
Engedj az állandóságnak néha,
az állandóság a véletlen szándéka,
a kezdet nem akarja a véget,
a vég a középpel beszélget,
körbeforog a változás, mint a kerék,
az állandóság eltöri tengelyét.
A szent, a bölcs, az őrült
újat csinál, de nem szól, ha elkészült.
Felvilágosult elme, aki nem tudja a tudást,
az utat akarja, nem a változást,
aki megy rajta, visszafelé halad.
Az égen nem egyfelé tartanak az utak.
A vonuló szarvastehenek élén
mindig áll egy tapasztalt,
aki tudja az erdei utat.
A zenekar élén mindig áll
egy mester, aki ismeri a hangok
közti utat, nem szólalhat meg,
de pálcával mutatja.
Az emberek közötti összhang
szolgálatába fogadhat valakit,
de neki el kell némulnia.
Gyerekkoromban abban bíztam,
hogy a karmesteri pálca ad legalább
egy kis hangot. Pedig ő adja a csendet.
Az a zene, amiben nincs csend,
csak hallható. Az az erő,
amelyik érvényre akar jutni,
nem érti, hogy csak kölcsönbe van.
Az a kölcsön, amit visszakérünk,
elvész.
A szent, a bölcs, az őrült
sose kérjen kölcsön, mert kezéhez
ragad a hatalom, a jóság,
a káosz, pedig szórnia kéne,
mint parlagfűnek a virágporát.
Mikor a macskaköves ut at lebetonozzák,
máris végigmegy rajta az igazság.
Mikor az egyetemről kilép a miniszter,
az ábécét is elfelejti az ember.
Ha apád és fiad kinevetnek,
jó táptalaja a köteles szeretetnek.
Mióta arra nincs pénz, amire kéne,
magánúton lépünk az égre.
Ne kövessétek a szenteket,
ne tartsátok szentnek a bölcseket:
és a bölcsek szentek lesznek,
a szentek pedig bölcsek.
Nem jó, ha az ő tanácsuk nélkül cselekedtek.
Ne zülljetek hozzá az erkölcshöz,
ne tartsátok erkölcsösnek az unalmasokat:
és az erkölcsösök bölcsek lesznek,
a bölcsek pedig erkölcsösek.
Nem jó, ha az ő tanácsukra cselekedtek.
Ne tartsátok szentnek a gyerekeiteket,
ne züllesszétek magatokhoz a szüleiteket:
és a szülők gyerekek,
a gyerekek szülők lesznek.
Nem jó, ha egymás tanácsára hallgattok.
Ne kövessétek a mestereket,
ne kövessétek a tanítványokat:
és a szentek tanítványok,
a bölcsek együgyűek lesznek.
Műveltség nélkül nincs felejtés,
felejtés nélkül nincs megtisztulás.
Ne a pénzed számold,
hanem a csillagokat,
ne a csillagokat nézd,
hanem az eget.
Ne az égbe merülj el,
hanem önmagadba,
ne önmagadat ismerd meg,
hanem a világot.
Ne a világba indulj útnak,
hanem az utat nevezd világnak.
Ne a világot szórd szét,
hanem önmagad.
Ne az egységet bontsd meg,
hanem a többséget.
Ne utazz, az út jöjjön hozzád,
ne nevezz nevén semmit,
a név jöjjön hozzád.
Ne tanulj, a tudás jöjjön hozzád,
ne taníts, a kérdés jöjjön hozzád.
Ne te felelj,
a válasz álljon meg önmagában.
El kéne törölni
a tankötelezettséget,
bezárni a munkaügyi minisztériumot,
a bírákat cölibátusra kötelezni,
a gyávákat kung-fu edzővé tenni.
Milyen jó a
káosz a világban,
mint a cső a kukorica alatt,
mint hagyma belsejében a láthatatlan mag,
mint az étteremben ülő boldogsága,
ha a tavaszi vagdalt húst meglátja,
sört iszik rá, és azt hiszi, jósol,
csak én tudok távol maradni a jótól.
Még mindig újszülöttként nézek a világra:
a szeme nyitva, mégse látja.
Mért van inkább a valami, mint a semmi,
ezt szeretném a pincértől megkérdezni,
megtapsolják a flambírozott kacsával,
nem hallatszik be madárdal.
Be kéne zárni
az éttermeket,
a tenger tetejét bedeszkázni,
szentet, bölcset, őrültet
a szálkás végtelenbe zárni.
A sok tevő-vevőt, szerző-mozgót
magára hagyni önmagával,
lezárni az utakat,
elvágni a villanyvezetéket,
hogy ami elmúlt, múljon el,
fény ne szennyezze be az estéket.
A kezdetek világát egy mécsesben
meggyújtani,
nagyapánk és unokánk testvérévé válva,
saját nagyapánkká és unokánkká válni,
a halhatatlansághoz olyan közel kerülni,
mint egy kő, egy szög, egy kérész -
történjen aztán bármi.
A jó az úton
jön. Másképp
nem találna ide.
Mi az utat nem látjuk.
Ott kell lennie, ahol
a jó jön.
Titok fedi az utat,
mint őszi hajnalon a köd,
titok takarja a jót,
mint kenyeret a konyharuha.
Titok fedi az
utat,
mint a beton, rajta
gördülnek előre a kocsik,
titok takarja a jót,
mint bikini a meztelenséget.
De a tisztázatlan eredetű
anyatej átüt a titkon,
lehetőségek és virágpor,
édes étel és zsíros ital,
a kezdetek izzó szaga.
Az út melletti árokban
tej csordogál,
ha megállítod az autódat,
odahajol és iszik belőle.
Ha egy autó iszik a kezdet
tejéből, hatlovas
hintóvá alakul.
Ha a sofőr is iszik a tejből,
képes lesz fölülni a bakra,
képes lesz visszafordítani
a kocsit,
és szembemenni a szükségszerű
felismeréssel.
A kenyeret megeszik,
a kolbászból rőföt rőf után
vágnak le, de aztán újat
sütnek, újat füstölnek.
A bankszámlád helyén levő
üreg hónap elején
megtelik esővízzel.
Egyre több autó parkol
az utcán, egyre kitartóbb
a morgásuk, ha odébbállnak.
A világ egészét
már csak
a szent, a bölcs és az őrült
látja, de mindhármat őrültnek
nevezik, félembernek.
A szent ismeretlen marad,
szégyenli, hogy nem áll
a fénybe, azt mondják rá,
gyáva.
A tisztelet beteg.
A bölcs árnyéka hosszú,
szégyenli, hogy nincs egy
dicsérő szava sem magáról.
A tisztelet haldoklik.
Az őrült szégyenli,
hogy nem állt vezetőnek.
A tisztelet kihal.
A szelíd szégyenli,
hogy nem küzd,
nem tudják,
hogy sose győzte le senki.
A holnapiak
azt mondják rólunk:
a kenyér ehetetlen,
a kolbász vághatatlan.
Van ember, aki egy hétig
nem látja az eget.
Nem lát igazi növényt,
nem eszik igazi ételeket,
nem végez igazi munkát.
Nem minden út:
út.
Út az állatok járta ösvény,
út a Golf-áramlás,
tévút az egyenes, a betonozott,
a csak gyorsan járható.
Az autót a saját taója
betonútra vezeti. De az ember
és a gépek taója nem azonos.
Az ember és a gépek erénye
nem azonos.
Aki nem a saját útját járja,
elveszíti a saját erényét.
Aki az erényt veszíti el,
az elvesztést is elveszti.
Aki megtalálja az elvesztést,
saját magát látja kívülről.
És egyike már az úton
jár. Amelyik énünkkel egyesülünk,
az fog meghalni.
Aki toronyház
tetején
lakik, néha hetekig
le se jön onnan.
De az ablakon se néz ki.
Aki mozgójárdán nem áll meg
a repülőtér mozdulatlanságán mosolyogva,
az észre se veszi, hogy siet.
Az öndicsérők új értelmet
adnak a sikernek,
a dicséretnek,
az értelemnek,
az önismeretnek.
A szentek útja,
a bölcsek
iránytaxija, az őrültek
magasvasútja
ugyanazon a nyomvonalon
jár, egyetlen szó,
egy külvárosi átszállóhely felé:
ingyenebéd osztók
és az orrukat befogók,
tegnapi újságot árulók
és holnapi híreket olvasók
fordulnak meg erre,
mindegyik eszik valamit:
a szájuk nem üres,
a fejük nem üres,
mindig túlcsordulásig töltik
a kóláspoharat, foltos
és ragacsos marad
utánuk az abrosz.
Útlezárás előbb
volt,
mint maga az út.
A teremtés útlezárás.
Az ősrobbanás útlezárás.
Egy őrült megvilágosodása,
egy bölcs bizonytalansága,
egy szent ámokfutása
maga az út.
De mi az út ellentéte:
Az árok? A járhatatlan erdő?
A folyó? A légi folyosó?
A szántóföld? A zsákutca?
Az egyirányú utca?
A többsávos út?
Az út?
Négy dolog tartja
egymást,
mint fal a szöget, szög a képet,
kép, amit mutat:
a tágas tér,
a nap szúrós fénye,
a körbe futó horizont
és egy kisfiú, aki középen ül.
A tágas térben ott van valahol az út.
A nap fénye úgy hullik ránk,
mint az ég pora.
A horizont gyűrűjét
fölhúzhatja ujjára a kisfiú,
és beleköphet a porba
vagy a tenyerébe.
Amerre elindul,
arra kéne menni nekünk is.
Megszületni a legnehezebb,
meghalni a legkönnyebb.
Nem mozdulni: erő kell.
Hogy élünk: folyamatos ünnep.
A bölcs könyveket pakol,
néha beléjük lapoz.
Az utcán embernek ad
szállást egy nagyobb doboz.
Előtte a koldulócsésze,
benzingőzben meditál,
hordozza születését,
de nincs hátán a könnyű halál.
Utánozni csak a legeredetibb ember képes,
a hebegő-habogó nem biztos, hogy buta,
a gép nem tudja azt, amire használják.
A levegőre kötött csomó nem bomlik ki soha.
A szent, a bölcs, az őrült
megmerül irigységükben,
ezt adja nekik:
hogy olyanok lehetnének, mint ők,
a megfontoltak úgy képzelik.
Tanulni tőlük,
a példájukat követni,
azért nem jelenti
azt, hogy nem mi vagyunk a megrendelőjük,
világunk színes rakétáit a levegőbe lőjük,
lássák!
Nem nekünk kell meghatódni tőlük.
Ha a szent, a bölcs, az őrült
ezt elhiszi: hiba.
Ha letagadja: válság.
Vedd észre, hogy férfi vagy,
ha a benned lakó nőt észreveszed,
és tisztaságot adsz másoknak,
akár egy szellőző.
Vedd észre, hogy szellőző vagy
az ég s a föld között,
rajtad jár keresztül fiatalság és öregség.
Vedd észre a dicsőséget,
ha benned lakó kudarcot észreveszed,
és nyugalmat adsz másoknak,
akár egy utcai énekes.
Vedd észre, hogy a föld
s a föld között énekelsz,
rajtad jár keresztül gyerekkor és haldoklás
Vedd észre a ragyogást,
ha a benned lakó sötétet észreveszed,
és derűt adsz másoknak,
akár az örökké kinevettek.
Vedd észre, hogy te vagy
a levegő s a víz nevetése,
rajtad jár keresztül teremtés és halál.
Olyan vagy, mint egy
égig érő fa, melynek
gyökerei nem érnek le a talajig,
mint egy tornádótölcsér,
mely mellényúl a földnek.
Az önuralomhoz
nincs szükség rendőrre.
A világ átformálható,
mondod, de mozdulni
se tudsz a mondat súlya alatt.
A világ átformálható,
mondjátok, de mozdulni
se tudtok egymás akaratától.
A világ átformálható,
mondják nektek,
és mozdulni fogtok
egy közös akarattól.
A világ átformálható,
mondja a közös akarat,
és mozdulni se tud
a ti gyengeségetektől.
A világ átformálható,
mondja a világ,
és szeretne nem mozdulni.
A háborúnak nincs művészete,
a háborúnak nincs taója,
nem járható a hadak útja,
belevész a tövisbozótba,
drágább bárki rongy élete,
nem törli fel a vért vele.
A közkatona nagyobb úr,
mint a háborús győztes,
a béke kése messzebb szúr,
mint fegyverrel elérhess.
Győz a gyenge, kiabál:
A múlt, akár az üveg!
Győz a vesztes és duzzog,
de ki vigasztalja meg?
A béke nem művészet,
a művészet nem béke.
A háború fűrésze
összetörött végre.
A fűrész fája szálkás,
a fűrészlap villog.
A hold egy fehér lámpás,
de az égen: billog.
De az égen billeg
a hold fehér lámpája,
megéget az élet,
ha odaülsz alája.
Minden, amivel mghosszabbítod
a karod, a képzeleted,
a gondolatod: fegyver.
Fegyver a zongora,
az írógép, a telefon,
fegyver a görkorcsolya,
a hűtőszekrény, az emelő.
A másik életére tör,
aki le akar győzni valakit.
Ha nem akarja legyőzni,
hülye. Vagy hazudik.
Vagy gyáva. Vagy tudja,
hogy ő a vesztes.
Vagy tudja, hogy
mind a ketten vesztenének.
Vagy nem létezik.
Az út vajon
a létező világban kanyarog?
Az út helyett
mondhatsz
bármit: vízvezeték,
ütőér, légi folyosó.
Vagy azt: lócitrom,
sörösüveg, aranylánc.
De ne mondj:
dugulást,
trombózist, légiveszélyt.
Ne mondj: kipufogógázt,
műanyag palackot, hamis ékszert.
A tao bármit
jelent,
de nem akármi jelenti a taót.
Tornádótölcsér, mely mellényúl
a földnek, égig érő fa, melynek
gyökerei nem érnek le a talajig.
A csodák lehetősége,
az egyetlen igazi hatalom,
az ég csillagfoltos,
felhőszutykos üveglapja
fölé szakadt.
Ezért szerveződünk
idelenn országgá és világgá.
A nevek uralma ellen
ki merne föllázadni?
Aki megnevezné,
magát árulja el,
aki meghallgatná,
veszélyesen közel kerül
a valósághoz.
Az út hegyi
patakok vizén
kezdődik, lefelé zubog,
de nem a tengerhez.
Járd végig,
de ne szállj hajóra!
Ha az vagy,
aminek
mások hisznek,
nem is vagy.
Ha nem vagy, aminek
magad hiszed,
megizzadsz.
Ha azt teszed,
amit
más is akar,
még nem baj.
Ha nem teszed, amit
te is akarsz,
megzavar.
Ha akarod, amit
más nem akar,
az te vagy,
ha lemondasz róla,
s elfelejted –
rád marad.
Ha lemondasz
másról
és magadról,
megleled
magadban nem magad,
végedben a
kezdetet.
Az út átvezet
a fáradtságon
és a lustaságon,
a kapkodáson
és a tehetetlenkedésen,
a lámpafényen
és a sötétítő függöny mögött,
ott van a délutáni alvásban
és az éjféli virrasztásban,
a kifelejtett betűben
és a dadogásban.
Az út nem tér,
nem fogalom,
nem cselekvés,
nem módszer.
Az út nem jó,
csak aki rajta jár.
Az út nem tágas,
de még sose ütköztek rajta.
Az út nem keskeny,
mégis le lehet róla szédülni.
Az útnak nincs neve,
mégis van rá szó.
Az út nem kicsi,
mégse találják.
Az út nem nagy,
mégis mindenki arra akar menni.
Az út üres,
mégis elálljuk önmagunk elől.
Egy régi világ
emléke van a fejünkben,
a születésünk előtti,
csukott szemű időkből
jövő látvány.
A nemlétet tapintottuk
a magzatvízben.
Megittuk és kipisiltük.
Ki emlékszik
a nem létező világra?
A szent, a bölcs és az őrült.
Egy régi, igazabb
forma,
egy elveszett szín:
a sárga, kék és piros
negyedik testvére.
Aki látta:
fekete-fehérben álmodik.
Aki megérintette:
hátrateszi a kezét,
mint az iskolapadban.
A világ valamikor
gyerek-ököl méretű volt.
És könnyebb,
mint egy tojás.
A többit lebegő,
testetlen lények uralták.
A szent látja
a hűlt helyüket.
a bölcs szavakkal
önti ki a lábnyomukat,
az őrült megragadja
a köpenyük szegélyét.
A házat föl
kell építeni,
hogy le lehessen bontani.
Az ablakot üvegezni kell,
hogy be lehessen törni.
A falat függőlegesre kell építeni,
hogy egyszer vízszintes legyen.
De mi természetesnek
vesszük,
hogy van múlt.
Pedig a múlt,
ha nem
vigyázunk, meg se történik.
A vízszintes megelőzi
a függőlegest, a töredék
nem hisz az egészben,
a létező nem adja már át helyét
a létezni igyekvőnek.
Nem lenne szabad
tudnunk
a mélytengeri halakról
és az űrben imbolygó
mágneses kövekről.
Nem a tettek
beszélnek,
az út.
Nem a szavak cselekednek,
az út.
Nem a királyok
döntenek,
az út.
Nem a döntések uralkodnak,
az út.
Nem az akarás
hat,
az út.
Nem a hatás akar,
az út.
De nem az út
jár az úton,
hanem az ember.
38.
Az erényfa nem
terem gyümölcsöt,
a leveleit rágjuk.
Az erénycsősz gyümölcsökre vágyik,
és azokból ad el feketén.
Az erényfa mozdulatlan,
de a lombja zúg, az ágai letörnek.
Az erénycsősz kitartóan járőröz,
az oldalán pisztoly, az ágya alatt bili.
A korona legfelső
részét
hívják szeretetnek.
Oda nem tud fölmászni ember,
de följut a kígyó,
oda nem süt be a nap,
de berepül a varjú.
A korona középső részét
hívják igazságnak.
Oda nem tud fölmászni felnőtt,
de elér a gyerek,
madárfészket fosztogat,
nyelvet ölt a lent sétálgatókra.
Oda nem süt be a hold,
de behallatszik az autódudálás.
A korona alsó részét
hívják magaviseletnek,
ágai lehajlanak a földig,
oda nem kell fölmásszon az ember,
de nem tud lejutni a sas,
oda nem sütnek be a csillagok,
de bevetül a lámpafény.
Aki letér az
útról,
betéved az erényfa alá.
Aki elalszik az erényfa alatt,
a szeretetről álmodik.
Aki a szeretetről
álmodik,
az erkölcs szerint horkol.
Aki tudja, mi az igazság,
nem ismeri önmagát.
Az erénycsősz
kiáltozása:
feketemise,
egy öreg koldus csoszogása
az úton: az én.
Az erénycsősz meztelensége:
szőrbe vész,
az erényfa ősszel
ködben fürdik,
piros törülközőbe csavarja magát.
Az embert, ha
kettéosztod,
lesz belőle ég, lesz belőle föld.
A gömböt, ha kettéosztod,
lesz belőle férj, lesz belőle nő.
A világot kettéosztod,
lesz belőle rossz, lesz belőle jó.
A jót, hogyha kettéosztod,
marad két gonosz, erényhódító.
A rosszat, ha
kettéosztod,
lesz belőle jó, lesz belőle tűz.
A tüzet, ha kettéosztod,
lesz belőle szó, rögtön vízhez űz.
A szellemet
kettéosztod,
meghasad az ég, megnyílik föld.
A kettőt meg eggyéosztod,
földre hull az ég, égbe száll a föld.
Nem az út mozog,
az úton mozognak.
Aki arra megy, mért látszik nagyobbnak?
Minden, ami van, a léttel van tele.
Nem a lét üres, csak a lét kezdete.
Ha a szent,
a bölcs, az őrült
meglátja az utat,
úttá változik.
Ha a jó, az okos, a zavart
meglátja az utat,
hallgatni akar róla.
Ha a langyos, az okoskodó, a kelekótya
meglátja az utat,
kineveti.
Ha nem nevetnék ki,
tévútnak bizonyulna.
A mozgójárdán
vissza kell fordulni.
A sekély vízből ki kell lábalni.
A lépcső helyett a földszinten fölmeni.
A telefon helyett magadban beszélni.
A kutya helyett tücsköt tartani.
A nyaralás helyett otthon maradni.
A kocsi helyett képzeletben indulni.
Az indulás helyett ott kell lenni.
Az ottlét helyett aludni kell,
hogy az utat ne tévesszük el.
Hogy ne vétsük el a célt,
legyünk az, aki már célba ért.
A semmi egyvalamit
szeret:
önmagát.
Az egy is önmagát szereti,
de az már az árnyéka.
Aki átlép a saját árnyékán:
nőbe hatol, férfit szív be
- de az már kettő.
A gyerek meg akar születni
- az három.
A fű ki akar hajtani - az sok.
Bejártuk hát
a fönt
és a lent, a közöny és a szeretet
útját. Van aki
szembe igyekszik, és a sötétben
reflektorával arcunkba világít.
Van aki ugyanarra igyekszik.
Hogy lehagyhasson,
tarkón tülköl a napfényben.
A nap egyedül
van,
amikor a pénzét számolgatja.
A hold megsemmisül,
amikor hivatalba lép.
Királyok pedig már rég
nincsenek.
A hóvirág kevesebb, a póniló
kisebb, a gránátalma megosztottabb,
mint ahogy hisszük.
Pénz. Hatalom. Ország.
A választottaknak
és kijelölteknek
tilos hóvirágot szedniük,
pónilóra ülniük,
és gránátalmát lopniuk.
A tanítónak tilos hozzáadni
ahhoz, amit elfelejtett,
elvenni abból, amire nem emlékszik.
A kenyér elvágja
a kést,
de a vajon, ó a vajon,
kicsorbul. A sajt belseje
temető, üregeiből eltűntek
a halottak. A feltámadás
kerül vele a hűtődbe.
Meg se kell halnod
az öröklétért. Szavakat
se kell találnod a tanításhoz.
Főzhetsz szakácskönyv
és hozzávalók nélkül.
A lábasba be se öntött
víz az érintésedtől
felforr. Az ablakon
gyöngyözni fog a pára.
Amit mások gondolnak
rólam,
vagy amit én gondolok magamról?
Amit mások birtokolnak
belőlem,
vagy amit én birtokolok másokból?
Amit mások vesznek
el tőlem,
vagy amit én veszek el magamtól?
Amiről tudom,
hogy nem szerezhetem meg,
vagy amit eszembe se jut megszerezni?
Amikor azt hiszem, hogy tudok valamit,
vagy amikor tétlenségem legmélyére húzódom?
Ha valami hibátlan:
a hibája az –
mégis bíztatást jelent.
Ha valami végtelen:
a vége az ?
mégis belőle veszünk el.
Ha valaki igazmondó:
valamit elhallgat –
nem is hívja senki tanúnak.
Ha valaki nagy tehetség:
a középszerűsége az –
mégis ő lesz az ingyenkonyhán
az utolsó.
Ha valaki túl jól beszél,
olyan mintha dadogna.
Jobb, ha nem hallgatod meg.
Ha az éjszaka
hideg,
tele van mozgással,
hagyd, hogy szabadon fusson.
Ha a délután meleg,
tele van dermedtséggel,
dőlj le te is aludni.
Ha álmodban nem horkolsz,
ébren nem beszélsz,
munka közben nem cselekszel,
megtettél minden tőled
telhetőt a változás ellen.
A világ bölcsessége:
kék sajtharang a Földön –
felhővel tele.
A világ butasága:
a sajtharangban hagymát, erős paprikát,
kézigránátot tartani.
A szenteltvíztartóban
babot csíráztatni.
A pénzt becsületesen a legnagyobb
becstelenség megszerezni.
A pénzt még a párnánkban is
lustaság túl sokáig megtartani.
A pénzt véletlenül is
gyanús elveszíteni.
Akinek nincs,
eltelik a ninccsel.
Akinek van,
hiányát látja.
Egy fej hagymát az éhes tud
7 felé osztani.
Egy hetet a jóllakott
lát 7 napnak.
A szent, a bölcs,
az őrült
foglyok. Kénytelenek
a fogságot világnak,
a világot nemlétezőnek mondani.
Ezért vagyunk halandók.
A szent, a bölcs, az őrült
a tejúton császkál, a szemük
be van csukva, a köpenyük
lyukas, mint az égbolt,
a csillagok kikandikálnak
a bordáik alól.
Hogy megismerjem őket,
az ujjam a dárda ütötte
lyukba csúsztatom.
Megéget a sebfény.
Szembe jön bennem
valami más.
Párhuzamosan jön velem
valami azonos.
Reggel 100 ember
érkezik
vonattal az egyetemre.
Délután 101 megy el.
Ennyit tanultak.
Reggel 100 ember indul el
az erény útján.
Este csak 99 lép le róla
pihenni.
Egy ott maradt.
Ha keresni kezdjük – elveszítjük.
Ha oda akarunk jutni hozzá – távolodunk tőle.
Ha leülünk és nem gondolunk rá – mellénk telepszik.
Este 100 ember hagyja abba a munkát –
pedig csak 99 kezdte el.
Este 100 ember kezdi el a pihenést –
de reggel csak 99 hagyja abba.
Az az egy mind a kettőt végzi,
úgy pihen;
úgy tűri, hogy a dolgok
önmagukat tegyék meg és hagyják abba.
A szentnek nincs
saját szíve,
a bölcsnek nincs saját feje,
a többiek fejét, szívét
teszi a saját fejévé, szívévé.
Az őrültnek van saját szíve,
az őrültnek van saját feje,
az ő szíve a feje,
az ő feje a szíve.
A bölcs jó a jókkal.
A szent jó a rosszakkal.
Az őrült jó mindenkivel.
A bölcs hisz az igaznak.
A szent hisz a hazugnak.
Az őrült nem hisz senkinek.
A bölcs ember őrült a földön,
szent az égben.
A szent ember bölcs a földön,
őrült az égben.
Az őrült ember szent a földön,
bölcs az égben.
A van: apánk,
a nincs: anyánk,
kilenc helyen nyitva vagyunk.
De 4 helyet mi nyitunk fel.
10-ből hárman megváltozunk.
10-ből hárman
visszatérünk
saját létünk kezdetéhez.
10-ből 3 léte alján,
lemerülve követ érez.
A másik 7 nem
változik,
nem üti el autó, vonat.
7-ből három, ha alszik, a
halál térdénél tapogat.
De a térde csupa
homok.
Hogyha hagyják, imádkozik,
a bölcs érti, és az őrült
ad neki egy nyálas puszit.
Az útat elfedik
az utak,
elborítja a kő, az aszfalt,
járhatatlanná teszik a kocsik.
Az erényfát kivágják, mert
a pályát kell szélesíteni.
Az erényfából erényforgács
marad, és erénypapír,
erénybútor, erénygyufa készül.
Az utakat nem tiszteli senki,
csak használja,
nem látja, mi van körülöttük,
a sávok közt idegen halál gurul.
Az út csak gyalog lenne
járható. Legfeljebb biciklivel.
Az útból növünk
ki,
mint a fű vagy a kutyatej,
de a fejünk betonba
ütközik, a túlvilág esője
az árokba csorog róla.
Körülöttünk száraz a világ.
Az erényfa gyümölcse
beérik 20 év alatt,
de annyi ideje nincs.
Pedig nevelne minket,
ő lenne az óvónénink
és a szakdolgozatvezetőnk.
A helyére beszélő baba ül,
a helyére számítógépvírus ül.
Az éretlen gyümölcshöz
krumplit kevernek
és pálinkát főznek belőle.
A bölcsesség
fekete csillag
az ég fölött, női öl,
melynek ajkai körpályán
mozgó ködök, női
öl, mely fölött a bozót
a csillagok dúsan tenyésző,
fényes szőrzete.
Ha meg akarod ismerni
ezt az egyetlen nőt,
fel kell adj mindent,
fel kell adj semmit.
Ha be akarsz húzódni
a szétvetett galaxiscombok
közti odúba, mely a bölcsesség
bejárata, nem szabad
soha elfáradnod.
Először csak a magod
ömlik be,
aztán a véred,
a gondolataid,
végül önmagad hiánya,
minden, semmi
dörgölődzik egymáson,
jön ki és be,
a butaság sóhajai törnek föl
belőled — tanulsz.
Tanulsz — lesz mit felejteni.
Felejtesz — lesz mit továbbadni.
Családot alapítasz
a gondolatok között.
Közvilágítást tervezel
az út mellé, hogy éjszaka
is járható legyen.
De akkor mi teszi
járthatóvá nappal?
A nagy út mindenkinek
közös,
de mindenkinek számos
kis útja van.
A nagy út semmit
nem keresztez,
de a kis útjaink
keresztezhetik egymást.
A nagy utat
semmi nem keresztezi,
de egymás kis útjai
szembefordulhatnak,
össze is verekedhetnek egymással,
földhányást, tiltó táblákat
hagyva maguk után.
A nagy útra
nem lehet föllépni,
a kis útról nem lehet
lelépni.
Aki azt hiszi,
a nagy úton
jár, elhájasodik, meglassul,
gyanútlan lesz, mások
szeretetére ácsingóz,
mások gyűlöletére épít.
Aki nem tudja,
hogy a kis úton jár,
az megrabolja
önmagát, megrabolja
a világot, de a kincs
elvész a keze között,
a keze elzsibbad
a kincs alatt.
Az út nyílegyenessé válik
a tekintete előtt,
a hegyek elrejtik magukat
a beszédére.
A nagy út beszakad
a hallgatására,
a kis út levisz a barlangba.
A barlangba
a kis út visz le.
A kis út a nagy út
barlangfalra vetülő
árnyéka.
A kis út a nagy út alapjain
vezet át, mint a békajárat.
Az is szép, ha átmegyünk
egyszer a nagy út alatt.
Az is szép, ha a barlang
falára vetítve megjelenik
az igyekezetünk.
Mint amikor kifogy a toll,
és rögtön utána a másik is,
eltörik a ceruzahegy,
beszalad a papír,
a papír alatt új világ
nyílik meg,
a kis út papíron vezet,
a barlang fala papírból van,
a nagy úton papíremberek
járnak – gondolatok,
szőrcsuhás emlékek.
A család: nevekből
áll.
A falu: fából épült.
A király: rongyokba öltözik.
Mindehhez az erényfa rostjait
és termését kéne felhasználni.
A király rongyai 5 év alatt
öltönnyé kopnak.
A faházakat 5 év alatt
téglára cserélik.
A neveket 5 év alatt
egyszer se mondják ki.
Honnan tudom, merre
tart a világ?
Onnan, hogy merre tart
a papíron a ceruza.
Változnak-e
a világ törvényei?
Nőhet-e magasabbra az erényfa
egy bokornál?
Egy barackfánál? Egy cseresznyénél?
Egy iskolánál?
Aki az árnyékába telepszik,
bármekkora is ez az árnyék,
olyan védett lesz,
mint egy csecsemő.
Az erényfa kérgét,
ha megvágod,
olyan tejet ad,
mint a kaucsuk.
Egyre kisebb leszel,
mint egy összenyomott
gumilabda.
A csecsemő, ha kell,
egész nap ordít,
mégsem reked be.
A felnőtt, ha kell,
egész nap hallgat,
mégis bereked.
Csak akkor hallgass,
ha van miről.
Csak akkor beszélj,
ha mást meghallgattál.
De sosem lehetsz olyan okos,
26 tiszatáj
mint egy hatéves,
sosem lehetsz olyan kitartó,
mint egy hároméves,
sosem lehetsz olyan erős,
mint egy újszülött.
Az út vissza kell vigyen
önmagadhoz,
az idő egyszerre kell
teljen önmagával.
De az erényfának mindig
magasabbnak kell lennie
önmagánál.
Csak akkor hallgass,
ha mindent tudsz.
Csak akkor beszélj,
ha nem tudsz semmit.
Különben visszaélsz
a hallgatással,
különben a kérdéseid
nem lesznek ártatlanok.
És aki sem eleget, sem
elég keveset nem tud?
Az hallgasson
vagy beszéljen?
Ha megkérdezi:
hallgatnia kellett volna.
Ha hallgat:
ne hallgass rá.
A szent, a bölcs,
az őrült
sem rokona, sem ismerőse
nem lehet senkinek.
A szent, a bölcs, az őrült
sosem én vagyok,
sosem te vagy,
sosem ő.
A szent, a bölcs,
az őrült
mindig mi vagyunk,
mindig ti,
mindig ők.
Csak akkor szeress,
hogyha szeretnéd, ha szeretnének.
A világban kevesebb a kötelező rossz,
mint a választható. A kötelezőt
még egyensúlyba hozhatjuk a jóval.
Vagy azzal, ha legalább nem választjuk
a rosszat, mert nem választunk.
Maga a választás is rossz,
és a jó választása kerülőút.
Ha összeül a jók parlamentje,
nem fogják megállni,
és törvényeket hoznak nekünk.
Minél több törvényünk lesz,
annál többen válunk bűnözővé.
Adócsalók, hackerek, illegális
kazettamásolók, feketemunkások,
törvényhamisítók.
Ha a szent, a bölcs, az őrült
szavát meghallgatja
a profán, az ügyes, a józan,
hazamegy és nem kapcsolja be a tévét;
ha megérti,
többet nem is megy el hazulról,
ha megfogadja,
otthon lesz mindenütt.
Jó miniszter
az, akit nem venni észre,
nem jár hurkát tölteni vidékre,
nincs gyára vagy nagy vagyona,
nem volt rabló, nem katona.
Nem oktat ki, nem boldogít,
nem vesz el és nem utasít.
Nem hiszi, hogy tőle függhet,
ez az élet milyen üzlet.
Mert nem üzlet
a túlvilág,
nem örül, ha meghalni lát.
Nem parancsol másra lőni,
célja égi, léte földi,
mint az eper május végén,
földi kutya a föld mélyén,
az autó a mélygarázsban,
vezetékben váltóáram.
Erre lendül, arra mozdul,
régiben már ott van az új.
A bölcs hallgat,
a szent rajzol,
de az őrült elbitangol.
Mégsem titkol, nem beszél ki,
magát látja, aki nézi.
Nem téved el, mert nincs útja,
ceruza a papírt rója,
és a lámpa, de sötét van.
Sötét van, de mégis látunk
kis darabot a jövőből,
napsütés veri a hátunk,
a bölcs ott ül az árnyékban.
Szent lábnyomból olaj tör föl.
Aki kölcsönt
ad egy koldusnak,
embert akar venni.
Aki kölcsönt kér egy koldustól,
meg akar gazdagodni.
Aki alamizsnát ad a koldusnak,
valakit épp kirabolt.
Aki alamizsnát kér a koldustól,
annak semmi se drága.
Aki kölcsönt
ad a fiának,
az fél a jövőtől.
Aki mindent odaad a fiának,
fellázítja.
Aki hatalmat
ad egy koldusnak,
az jól fog aludni a kivégzése előtt.
Aki hatalmat kér egy koldustól,
az megkaphat bármit.
Aki kölcsönkért úton akar járni,
az csapdába sétál.
Aki mindenét kölcsönadja,
az elvesztette az erényérzékét.
A miniszter
halat süt:
ha új adót akar –
cápahúst,
ha szerelmes –
polipkarokat,
ha haragszik az emberekre –
angolnát,
ha megtalálta a jóviszonyt önmagával –
egészen apró sneciket.
A sütödéje egy
piacon áll,
a ponyvában meggyűlt
az esővíz, megsózza,
és egy kis halat visszadob
a rögtönzött tengerbe.
Mért van az,
hogy az erek
patakokká egyesülnek?
Mért van az, hogy a halottak
túlvilággá állnak össze?
Mért van az, hogy a patakok
folyókká egyesülnek?
Mért van az, hogy a falvak
várossá állnak össze?
Mért van az, hogy a folyók
folyammá egyesülnek?
Mért van az, hogy a városok
országgá állnak össze?
Mért van az, hogy a folyamok
a tengerbe futnak?
Mért van az, hogy a túl nagy
országok részekre esnek szét,
de a kicsik egyesülnek?
Mért van az, hogy a tenger
vize folyton párolog?
Mért van az, hogy a férfiak
és a nők egyesülnek?
Mért van az, hogy a felhők
visszalebegnek a szárazföld fölé?
Mért van az, hogy az élők
visszalebegnek a másvilág fölé?
Valami szomorú
sárkány hajlik
be az ég egy oldalpáholyából
a felhők alá:
az út – kondenzcsík az égen.
De nem a repülő utasai járják,
nem is a pilóta,
még csak nem is a légikisasszonyok.
Lentről egy koldus követi
pillantásával, elfeledkezik
munkájáról, az elé tett sapkából
valaki kikap egy papírpénzt,
és a bankkártyája mellé gyűri,
ma se keltem föl hiába,
motyogja, de megfogják
a könyökét: a koldus érte
utol, és a maradék
pénzt is a kezébe csúsztatja.
Ha van házad,
ne vágd ki
az udvaron a fát, nem baj,
hogy nem süt be teljesen a nap.
Egy hétig csak az árnyékok
játékát figyeld az abroszon.
Vegyél ki szabadságot,
ne hívd vissza az üzletfeleidet,
ne érdeklődj a főnöködnél
a fia bizonyítványáról,
ülj ki a fa alá, akit megmentettél
önmagadtól, és hallgasd
a tanítását. Közben csak üres
rizst egyél, egy kis joghurtos
salátát, és ne igyál egyebet
víznél, almalénél.
Az első nap csak a szelet
fogod hallani, ahogy a
leveleken babrál.
A második nap szavakat
is kihallasz a zúgásából,
de még a szélcsendből is.
A lakásban már egyre ritkábban
szólal meg a mobiltelefonod.
Az első futózápor miatt még
behúzódsz az eresz alá,
de a fa utánad kiabál,
visszamész alá, ott nem is
esik, azt mondja: mert
visszadobtál a zöld tengerbe
teljesítem 3 kívánságod.
Egy fénysugár aranylóan
megcsillan a kérgén.
Már nincs mit elérnem, feleled,
magadat is meglepve,
adj inkább 3 tanácsot!
„Ne akarj magasabbra nőni,
mint amilyen mélyre a gyökered ér.”
„Ne recsegj, ha fölmásznak
a koronádba.”
„Az út annyi felé visz,
mint egy terebélyes fa ágai.”
A szélcsend
elsimítja a tengert,
a szél a vízen jár.
Nem könnyű megmondani, mi lesz holnap,
de könnyű, hogy mi lesz 100 év múlva.
Nem könnyű legyőzni a gyengébbet,
de könnyű kikapni az erősebbtől.
Békében tisztaság uralkodik,
a szeméthalmok alján háború nő.
A tojásban már ott a rántotta, a madártej.
A hegyben már ott a ház, amit a köveiből építenek.
Az autóban ott az út,
melyen ezerszer fog oda-vissza járni.
A szent, a bölcs,
az őrült
nem őrjöng, nem bölcselkedik,
nem igazul meg.
Élvezi saját megfontoltságát,
butaságát, bűnismeretét.
A bölcs egy fát választ mesterének,
az őrült egy koldust tanít
számolni,
a szent egy ördög patáját
tisztogatja.
Válassz királynak
egy kacsát,
és majd puhán kibéleli
az országot, saját testével melegíti.
Válassz királynak egy öszvért,
és megtanít otthonosnak lenni
a különbözők közt.
Válassz királynak egy denevért,
és megtanít a sötétben is látni.
Az embereket nem szabad
embernek vezetnie.
Az úton kacsa totyog,
öszvér üget, denevér csapong.
Az ember rájuk lő,
szekeret fog be eléjük,
észre se veszi őket.
A királyok köztünk
járnak,
de a nép álruhába bújt.
Mért gyűlik
a víz
patakokba? Tavakba?
Mért gyűlnek az emberek
várossá, néppé?
A fókák mért ugyanarra
a partszakaszra járnak heverészni?
A szent leül
a patakpartra,
prédikál a városiaknak,
aludni jár a fókákhoz.
A bölcs megfürdik a tóban,
belemerül a népbe,
elriasztja a fókákat.
Az őrült átugorja a patakot,
mindenkivel külön-külön beszélget,
és nem ismeri föl a fókákat.
Hétfő.
Én.
Kedd – te. Csütörtök – mi.
Az én utam túl széles,
a kedd is hasonló.
A csütörtök a hét közepe,
nem visz sehová,
körutak közt csendes park,
pár pad, hinta.
Hangyák a homokozóban.
A bokrok alatt
nyúl lakik. A neve: szeretet.
A hangyaboly a közgazdász vára.
A park macskája történeteket mesél.
A történetek
arról szólnak,
hogy a macskák vezetik a világot.
A gazdálkodás arra mutat,
hogy a hangyák építik a világot.
A nyulak vakmerősége azt bizonyítja,
hogy a szeretet bárhová bemenekülhet.
Ne harcolj, ha katona vagy,
hogyha bíró, ne ítélkezz.
Az út mellett visz a patak.
Az öröklét néha véges.
Sose taníts, ha tanár vagy,
hogyha diák, meg ne tanuld,
ne fogadj szót a szabálynak.
Ha jövő vagy, várjon a múlt.
A szakács nem a gyomornak főz,
hanem a szájnak.
A hadművész nem az ellenséget
akarja legyőzni, hanem önmagát.
A zongorista nem a kottát játssza,
hanem a zenét.
Az éhezőművésznek nem a gyomra
okoz gondot, hanem a szája.
A békenő, nem a háborút akarja fönntartani,
amikor kikezd a kiskatonával, hanem önmagát.
A botfülű nem a zenét hallja,
hanem a többieket.
Szavakat még sohasem volt
könnyű megérteni,
és nem akadt bennük soha
megfontolnivaló.
De a nem értés érthető,
a parancs hiánya
parancsol.
A szavak apja a mondat,
anyja a kiáltás.
A szavak nagyapja a tett,
nagyanyja a tűrés.
Ez a családfa az út,
nem visz sehová,
nem hoz sehonnan.
Még sohasem hangzott el
egy érthető mondat sem
a világban.
Legfeljebb versek
voltak érthetőek.
A szó fia a betű,
lánya a kettőspont.
A szentnek nincsenek
gyerekei,
Jézusnak nem volt apja,
ezért lett ács,
fenyődeszkába ébenfa
éket vert.
Háromévesen kezdett el
beszélni, de ugyanannyi
hónap múlva már
olvasott és írt.
Ha a vizsgán többet mutatsz
annál, amit tudsz,
bizalmat ébresztesz mindenkiben,
és elrontottad az életed,
mert arra kapsz segítséget,
amerre nem lenne szabad
menned.
Ha a vizsgán kevesebbet mutatsz
annál, amit tudsz,
nem fognak rólad semmi jót gondolni,
megmentetted az életed,
nem kell menned semerre,
még arra se, amerre szabadna.
Legbölcsebb az útra rá se
lépni, legszentebb az
útra másokat irányítani.
De őrültség a szentekre
hallgatni, önismerethiány.
Legjobb el se menni a vizsgákra.
Az erényfa gyümölcse
kesernyés, de laktat,
jó fejfájás, gyomorégés ellen,
ám tilos olvasás közben enni,
mert előbb lapoz, mint te.
De ki az a te?
Kettőnk közül? Százunk közül?
Csak egy lehet.
Ne szorítsd be egy
városba, egy életbe.
Bárki kiadhatja magát
neki.
A szent ezt sosem engedi meg
magának.
A bölcs nem áll szóba
vele.
Az őrült azt hiszi, ő az,
pedig te nem vagy ő.
A nép azt hiszi, hogy álruhában
köztük jár.
Ne menj közéjük,
nehogy csalódjanak.
A sikert úgy esszük,
mint éhes kutya a szöges húst.
a kudarc a kezünk ügyében van,
mint a tegnapi kenyér.
Aki végigcsinálja a semmittevést,
pénzt vesz ki egy üres pénztárcából.
Aki nem mer merni,
markában csörgeti rég elköltött fillérjeit.
Az atomok apró pénzdarabok,
egy koldus elé dobták őket,
de megtorpantak alevegőben,
úgy sorakoznak egymás fölött,
mint az emeletek,
az anyag emeletei
egy tágas síkon,
egy félbemaradt pillanat szintjei,
ahonnan nem is lehet
a koldus tányérját látni,
mely mindörökre üresen marad,
és nem lehet az adakozó
kezét elérni, mely hideg,
pénzszagú és kérges.
Az élő fél a haláltól,
a halál nem fél az élőktől.
A haláltól legjobban
a hóhérok félnek, mert annyiszor
és annyi alakban látták már.
A halál mindig álarcot
visel, kutyasétáltató,
fagylaltos, ásítozó kalauz,
de amikor dolgozni kezd,
leveszi álarcát,
és a hóhér megfigyelte százszor,
hogy nincs alatta semmi,
az álarc is eltűnik,
minden halál
egy másik halál is,
minden félelem
egy másik félelem is.
A halálbüntetés legfőbb
ellenzője a hóhér,
nem szívsen ad át senkit
annak az eltűnő alaknak.
Az se baj,
ha állás nélkül marad.
A halál nem a halál dolga,
és nem is az embereké,
csak egyvalaki dönthet
róla anélkül, hogy az
ítélet legyen.
Aki helyére akar lépni,
úgy jár, mint a tűzoltók
közé keveredett részeg,
a lehelete tüzet fog
a forróságban.
Mi van, ha a nép
nem éhezik, így urai
gátlástalanul kirabolhatják?
Mi van, ha a nép nem
lázadozik, így aztán az irányítóinak
nincs mit csinálniuk?
Mi van, ha sikerül a nép
elől eltitkolni a halált, így aztán az emberek
gyanútlanul sorra halnak?
Mi van, ha az emberek
egyre több szót felejtenek el?
A nyelv felszabadul?
A vitatkozók egy másra morognak,
mint a sakál és a hiéna?
a beszédet őrültnek,
a hallgatást bölcsnek,
a dadogást szentnek
fogjuk tartani.
A csecsemő bükkfából van,
a haldokló papírból.
Az élet során a fát kivágják,
felfűrészelik, forgácsát
összegyűjtik, papír lesz
belőle, hogy egy kéz
pár szót írjon rá,
és egy szem, talán ezer
év múlva, azt a pár
szót majd elolvassa.
Aki az egyik útról az útra
rálép, olyan, mintha földön
heverő gereblyére taposna:
ami lent volt, fölcsapódik,
ami fölfelé nézett, vízszintes
lesz: fejbe vágja a gereblyenyél.
Akit az útra lépve
nem arculcsapás fogad,
nem a saját útját járja.
A nehéz út: adakozni.
A könnyű út: adóztatni.
Add meg az égnek, ami a földé,
add meg a földnek, ami az égé.
Fönt és lent helyet cserél.
36 igaz ember, fejét
az ég kéklő iszapjába nyomva,
két talpával tartja a Földet,
mint zsonglőr a fahordót,
hogy le ne zuhanjon.
Bele ne zuhanjon
az éhes kék mocsárba:
felszínén éjjel csillagnádak nőnek,
a hold géme és a csap sárgarigója
repül fölötte alacsonyan,
a mocsárgáz viharokat okoz a földön.
Rettenetes ég-állatai mozdulatlanul
lesnek a híg iszapban,
ujjukkal megtartják
a repülőket,
beleszagolnak
az utasok ételébe.
A víz bölcs: olyan alakú,
amilyen edénybe öntik.
A víz szent: bármekkora
terhet elbír, bármekkora
terhet elejt.
A víz őrült: kicsap
a partjára, áttöri a gátat,
hidakat, szállodákat visz el.
Erős és gyenge helyet cserél.
A szerelemben a nő kerül
fölülre, az égen
vizes hasú felhők ügetnek,
a földön száraz tavakat
formál az árnyékuk.
Aki egy ilyen vízen csónakkal
átkel, meghajolnak előtte
a csemetefák,
meghallgatják tanítását
az ezüstcombú bükkök,
átcsap rajta a napfény.
Minden igaz állítás
az ellentétét is jelenti.
Aki kegyet oszt,
irigységet teremt,
gyanakvást. Nem jobb
annál, mint aki jogokat vesz el.
Elvennie és adnia
csak valódi hatalomnak
lenne szabad, de a valódi
hatalom félrelökhető,
letagadható, túlparancsolható.
A valódi hatalom nem parancsol,
nem kér - hanem kérdez.
Nem ismeri az igazságot,
de sohasem fordul ellene.
Legyen egyre kevesebb az ember,
egyre kisebb az ország,
ne legyen tábornok, aki nem mer
visszavonulni,
legyen egyre kevesebb a haszontalan holmi.
Senki se bízza a sorsát
autóra, számítógépre,
ne vágyódjon
más vidékre
vagy másik világba,
ne tudakolja, az öröklétnek
mi az ára.
A múlt és a jövő összeérnek,
a jelen úgy nő, mint a beléndek
vagy a zsálya.
Gondolj a ringó bodzavirágra,
ne kívánkozz más országba,
ne akard az utazást,
az út attól nem lesz rövidebb.
Ne is kövess soha mást.
Aki magát köti meg,
majd téged próbál legközelebb.
Ne utazz és ne telefonálj,
ne szállj szekérre, biciklire,
ne tétlenkedj, ne cselekedj,
ne szeress bele valakibe,
ne legyél közömbös, ne izgulj,
ne bölcselkedj,
a butaság elől eltisztulj.
Ne akarj túl sokat,
ne érd be kevéssel,
ne taníts másokat.
Kattints az egérrel.
Ugass a kutsákkal,
voníts a farkassal,
ha nem jut egész fej
a nyakadra.
Mosolyogj az árnyalakra,
aki éjjel az udvarban megáll,
nem így jön el, nem így néz ki a halál.
Újhagymát húz ki a földből,
csillag potyog hozzá föntről.
Morog a kőfal, meleget ad,
bokron alszik a verébcsapat.
Hintáz egy felhő az ágakon,
itthon maradni jó alkalom.
Bemész a házba, aludni fogsz.
A világ itt-ott csodálatos.
Aki okosan beszél, nem őszinte.
Aki őszintén beszél, nem a szépség érdekli.
Aki szépen beszél, nem mond bölcsességeket.
A jó nem vitatkozik.
A beletörődő nem jó.
A vitatkozó nem okos.
Aki tud, nem tanít,
aki tanít, nem tud tanulni.
Aki tanulni tud, mindent tud.
A szerény fölhívja a figyelmet magára.
Akire figyelnek, eltékozolja magát.
Aki nem tud magával
takarékoskodni, senkit nem becsül.
A bölcs nem gyűjtöget,
a szent más javára se törekszik.
Az őrült mindent megóv és megbecsül.
Az erény útja nem út,
az égi
világ útja nem levegő,
az út erénye
nem erény.
Innen kell viszafordulni.
- oOo -
