Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Voith
Erzsi
Királyi építészet Nepálban
Forrás: www.epiteszforum.hu
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Elsőcikkes
szerzőnk Voith Erzsi, akit még a Műegyetemről ismerek. Ő volt az, aki a kilencvenes
évek elején a Lakóépülettervezési Tanszék könyvtárosaként elsőként vállalta,
hogy "maszekban" árusítja a Magyar Építőművészetet a hallgatóknak.
Azóta sokat fordult a világ, többek között az építészet sem pontosan azt jelenti,
mint akkor... Elutazása előtt pár hónappal ő keresett meg, és ajánlotta föl,
hogy tudósít Nepálból. Akkor ujjgyakorlatként küldte a Káptalantótiról írt cikkét,
és nemrég e-mailben érkezett a tudósítása Kathmanduból. Ennél igazibb karácsonyi
meglepetéssel nem tudnánk szolgálni az Építészfórum olvasóinak, kérem fogadják
békével, szeretettel.
Vargha Mihály
Palotatér
Kathmanduban
Bashandapur Durbar (bashandapur-terulet, durbar-palota) területén a Mella-dinasztia
időszakából (a Mella dinasztia a 15. század közepétől a 17. század végéig kb.
300 éven keresztül uralkodott)
Történelmi áttekintés
Az országot - mely erős keveréke múltnak és jelennek - Kína és India fogja közre. Az ókorban és a középkorban sok kis fejedelemség osztozott Nepál területén. 1768-1769-ben jött létre a Gurkha fejedelemség. A múlt század közepén a Rana-család ragadta kezébe a tényleges hatalmat; közülük került ki több mint száz éven keresztül (1846-1951) a mindenkori miniszterelnök. Hatalmuk a királyénál is nagyobb volt. 1793-tól Nepál kínai befolyás alá került. a 19. században pedig az angol terjeszkedés célpontja lett. Függetlenségét 1923-ban nyerte vissza. 1951-ben egy népi mozgalom véget vetett a Rana-dinasztia uralmának, és visszaállította a királyi hatalmat.
Királyi
palota Kathmanduban Bashandapur Durbar területén.
Prithvi Narajan Shah király 1771-ben építtette. A felső szinten kialakított
ferde ablakok jelzik, hogyan tekintett le a király népére. Az épület kilencszintes.
Jelenleg múzeum.
Soknemzetiségű ország. Az eredeti nepáli törzsek északon a tibetiekkel, délen az indiaiakkal keveredtek. A lakosság több mint felét (53%-ot) kitevő nepáliak az ország középső részét lakják. A Kathmandui-völgy őslakói az apró termetű, földművelő nevariak. Keleti részét a limbuk, a nyugatit a magar (a legújabb kutatások szerint rokonaink), a raj és a gurug törzsek népesítik be, míg délen a tharuk, északon a bhotia és serpa törzsek élnek. A lakosság túlnyomó többsége hindu vallású (90%), de lévén Nepál Buddha szülőföldje (Lumbini zóna, Butwal körzet, Taluihawa falu Kapilvastu elnevezésű kertjében született), számottevő a buddhista kisebbség is.
Történelmi
értékekben gazdag városrésze Kathmandunak Patan. Pagodái rendkívül gazdagon
díszítettek. A képen egy pagoda a Mella-dinasztia idejéből. Emeletek:
1. emelet: csak egy isten, általában Siva, a föld jelképe
2. emelet: Ananta - a föld alattiak istene
3. emelet: Ananta, Siva, Vaskara - a nap vagy mennyország jelképe
Kathmandu, a Nepáli Királyság fővárosa
A Himalája Kathmandu nevű völgyében, a Bagamati és a Visnumati folyó mentén fekszik, kb. 1300 méterrel a tenger szintje fölött. Éghajlata kellemes, monszuni. A várost a 8-16. században Kantipurnak hívták, mai nevét egy 1596-ban emelt templomról kapta (kath jelentése fa, a mandu szó: templom).
Templomtámasztó fafaragással.
Az oszlopok gazdag díszítettsége, az építtetők hatalmát fejezik ki.
A 12. századtól a 18. század közepéig Kathmanduban volt a nevar Malla-dinasztia államának központja . A Malla királyságnak Prithvi Narajan gurkha uralkodó vetett véget 1768-ban. Ő egyesítette a kis nepáli fejedelemségeket, és Kathmandut választotta fővárosául. A völgy őslakói nevarok, a főváros lakosságát fele részben ők, fele részben a többi nepáli törzs tagjai alkotják.
Swajambunath-Stupa.
Kathmandutól 4 km-re, 80 m magas dombon van, 600 lépcső vezet fel a stupához.
Ez több mint 2000 évvel ezelőtt építették, a legenda szerint egy lótuszvirág
helyén, mely akkor virágzott, mikor meg Kathmandu völgy egy óriási tó volt.
Fekvése festői, utcái hangulatosak - nevari stílusban épített pagodatemplomaira a vörös tégla, az agyag, a szög nélküli faszerkezetek, a fa díszes megmunkálása jellemző. Az óváros központja a Hanuman Dhoka tér (hanuman=majom, dhoka=ajtó). Ezt a teret Bashandapur Durbarnak is hívják. (bashandapur=terület, durbar=palota). A teret tucatnyi, vörös téglából épített, faragott faoszlopos, többfedelű pagoda, hindu és buddhista templom veszi körül, amelyek a 14. és 18. század között épültek.
Bauddhanat-Stupa
Kathmandutól 7 km-re,
Ázsia legnagyobb Stupája, 2500 évvel ezelőtt Mana Deva király építtette.
A nepáli építészet legrégibb és legeredetibb alkotásai a Stupa és a pagoda. A Stupa csak buddhista jellegű építmény, a pagoda hindu eredetű templom, de buddhisták is használjak. A pagoda három részből áll: lábazat, főszerkezet és tetőszerkezet. A lábazat általában négyszögletes, esetleg többemeletes kialakítással. A Hanuman Dhoka téren lévő templomok ablakrácsai hihetetlenül gazdagon és aprólékosan faragottak.
A téren hétköznapi élet zajlik, piaccal, kerékpárosokkal, turistákkal. Autóközlekedés nincs. A király minden évben egyszer ellátogat ide. A tér bejáratánál csak az idegen köteles belépőt váltani, nem vonatkozik ez a nepáliakra.
Bauddanath-Stupa.
Buddha szeme mindent lát - mondják.
Stupa
A Stupa szerkezetileg három részből áll: a lábazat, általában négyszög alaprajzú, és lépcsőzetes kialakítású. Erre épül tömör téglából egy hatalmas félgömb. Ezt mésszel vakolják, és mindig fehér mésszel festik. A négy oldalon általában oltárok helyezkednek el. A félgömb alakú nagy testre kerül a torony, amely lehet négyszögletes vagy kor keresztmetszetű, de mindig lépcsőzetes kialakítású hét vagy tizenhárom lépcsővel. A torony fémmel van burkolva. A torony alsó része mindig négyszög alakú és a négy égtájnak megfelelően egy-egy nagy szempárt festenek rá, mely jelképezi Buddha bölcsességét és azt, hogy mind a négy irányban mindenkire egyformán figyel és vigyáz.
Swajambunath-Stupa.
Jellegzetes Buddha szem.
Pagoda
A pagoda három részből áll: lábazat, főszerkezet és tetőszerkezet. A lábazat általában négyszögletes, esetleg többemeletes kialakítással. A nagy szerkezetű pagodák alapozása három-négy méter mélységű is lehet, amelyet, kőből vagy téglából készítettek. Az alapokra kerül a tömör, vastag téglafal. Ez zárja körül az oltárt, amelyhez vezető főkapu helyezkedik, nagyon gazdagon díszítve. Az ajtó fölötti vonalban a díszített párkány teljesen körülfut.
Erre támaszkodnak a támasztó gerendák. A 45 foknál mindig kisebb szögben elhelyezett támasztó gerendák tartják a tetőszerkezetet, amelyek körben mindig 1-3 m-re az épület elé nyúlnak. A tetőfedés általában szép, de gazdagabb kialakításkor bordázott fémlemezt, esetleg aranyozott lemezt is használnak. A tetőszerkezetek emeletei 1-7 között változnak, de általában 1, 2, 3 emeletesek. A pagoda díszítő elemei közé tartoznak az állatok kőből faragott szobrai. A kapu előtt mindig oroszlán áll. Értékesek a kővázra függesztett nagy harangok.
A királyi
palota, a kilencedik emeleti ablakok.
Talán érzékelhetők a ferdeségek.
Hogyan kerültem Nepálba?
Dr. Prakash Bir Sing Tuladhar hívott meg vendégségbe családjához. Ismeretségünk onnan ered, hogy 1974-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett építészmérnöki diplomát, 1977-1979 között pedig az Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési tanszékén készítette el és védte meg kandidátusi értekezését. Földközeli építészetet keresek, de egyelőre maradok a királyinál. Mívességük engem is megragad. Hogy megértsük, és értékelni tudjuk ennek a csodálatos országnak az építészetét, szükségünk volt e rövid történeti áttekintésre.
A Himalája
2002 decemberében
Bhaktapur, a
harmadik királyi város
A Kathmandu völgy keleti szélén fekszik Bhaktapur (Bodgáon), a harmadik királyi város. Ha lehet fénykorról beszélni e városok esetében, akkor Bhaktapurban ez a XIV. századtól a XVIII.század végéig tartott - vallják a nepáliak. Itt éltek a művészeteket legjobban kedvelő királyok, Jaksa Malla a XV.században, majd Bhúpatindra Malla a XVII. században.
A kathmandui Bashndapur-Durbar és a bhaktapuri Bashandapur-Durbar között a távolság 19 km. A két város mára már teljesen egybeépült. Talán a Hanumante folyót tekinthetjük határfolyónak a két város között.
Nagyon szépen megművelt teraszos földek mellett, általában vörös téglából épített régi és új lakóházak között vezet a kiépített négy-, majd kétsávos beton út Bhaktapurba. Autóbusz közlekedés folyamatos. A metróhoz tudnám hasonlítani a sűrűségét, de a forgalom rugalmasabb. Az autóbusz az utas kívánsága szerint bárhol megáll, letesz és felvesz bárkit.
Nincs megtelt autóbusz. Annyi hely mindig van, hogy egy ember még felszállhat. A buszjegy ára Kathmanduból Bhaktapurba 9 nepali rúpia (1Rp=3,6 Ft) Taxi is van mindig. Ennek ára 18 rúpia. A nagy nyüzsgés ellenére - ami európai ember számára szokatlan - mindig biztonságban éreztem magam. A középkori város utcácskáiban segíteni akaró felnőttekkel és gyerekekkel találkoztam, akik örülnek az idegennek, és beszélni akarják a nyelvét - még a magyart is.
Annak ellenére, hogy az oktatással problémáik vannak, ugyanis a magániskolák drágák, az állami iskolák nagyon szegények, szinte megkapó színes foltjai, idegenforgalmi látványosságai a városnak a szép egyenruhás iskolás gyerekek, akiknek természetes az angol beszéd, és a nepáli törzsi nyelvek is. Ez a példás oktatási rendszerüknek is köszönhető. Összesen 15 törzsi nyelv van. A TV és rádió is több nyelven ad tájékoztatást az eseményekről. Ha most vannak is problémáik az oktatási rendszerrel, biztos vagyok abban hogy megoldják, mert természetükből adódóan nem létezik olyan feladat, amit nem lehet megoldani (ez közhelynek tűnhet, de tapasztaltam, hogy igaz). A 15 ezer lakosú kis városnak egyeteme is van, ahol közgazdaságtant és humán tudományokat tanulhatnak a hallgatók.
Művészeti főiskolája nagyon keresett, és ismert országon belül, és országon kívül is (az agyagművészet és a textilkép-festés a legelterjedtebb).
A tér legrégibb épülete az ötvenöt ablakos palota. Három szintjének tagolása
és ritmusa az olasz reneszánsz firenzei palotáit idézi. A földszinti nagy vörös
téglaépületbe ritmikusan váltakozva kisebb és nagyobb, egyszerűen faragott,
sötét ablakkeretek illeszkednek. Ezek felett az első emeleten, ugyanebben a
ritmusban, díszesebb keretű ablakok vannak. A legfelső emelet fából faragott
egyforma, de mégis az első ablaksorok ritmusához igazodó ablaksora harmonikusan
tetőzi be a homlokzatot.
Az épülettömb három frontra néz. Ablakainak száma - a fából épült legfelső emeletet figyelmen kívül hagyva - valóban ötvenöt. Állítólag Jaksa Malla király építtette a 15. század első felében, aki ötvenéves uralkodása végén felosztotta fiai között az akkor hatalmas Malla királyságot.
A fa megmunkálásának aprólékosságát, igényességét jobban érzékelhetjük egy közeli
felvételen.
A palotasor
dísze az Aranykapu. Elnevezése nem túlzás, ez a valóság. Magas, vörös téglából
épült kapuzaton nyíló bejárati ajtó réz domborművei és a téglapillért fedő tóra
(tetődísz) sárgaréz dísze olyan vastagon van aranyozva, hogy két és fél száz
éve állja a monszun esőit és az időjárás minden más megpróbáltatását. A kapufélfákon
mitológiai figurák láthatók.
A
kapu felett, félkörösen, Garunda (isten, aki a kígyót megeszi) madáralakja tárja
ki szárnyait. A körülölelt térben pedig a sokkarú, többarcú Bagavati istennő
alakja. A kaput az utolsó Mella király készíttette a 18. század derekán, egy
ázsiai Cellini nevű mesterrel.
A
palotasort záró pagodatemplom az ötemeletes Nyatapola. A templomot egy titokzatos
istennő tiszteletére 1708-ban Bhupandria Malla király építtette. A több mint
száz láb magas épületet olyan mesterien konstruálták és építették, hogy az 1934-es
nagy földrengéskor sem sérült meg.
A magas templom elején lépcsősor vezet a templom bejáratához. Minden szinten egy-egy páros szoboralak áll őrt.
Alul
az első férfialak - doronggal a kezében - a mondabeli Erős Ember, aki tízszer
olyan erős, mint az egyszerű halandó.
Mögötte az elefánt, aki tízszer olyan erős, mint a mondabeli Erős Ember.
Azután az oroszlán vicsorgó figurája következik, aki tízszer olyan erős, mint az elefánt.
A negyedik ezután a griffmadár stilizált alakja, aki tízszer olyan erős, mint az oroszlán.
Az
ötödik szinten az istenség magasodik, aki tízszer olyan erős, mint a griffmadár.
Ezt az ötös fokozást nevezik Nyatapola motívumnak. Innen ered a palota neve.
Az épület
magassága, tartóoszlopainak mérete és a szobrok nagysága jól érzékelhető ebből
a nézetből.
Szinezzük
egy kicsit az építészetet étkezéssel. Ezekben az agyagedényekben árulják a joghurtot.
(ha fölfordítjuk az edényt, nem esik ki belőle a joghurt) Ezeket az edényeket
is Bhaktapurban készítik, és a kis városi tereken szárítják.
Vászonra
festő művészeti főiskolás hallgató. Munkájukat utcára nyíló kis, nyitott helyiségekben
végzik.
A
Kathmandu és Bhaktapur közötti út jellegzetes színfoltja ez a kis taxi, amit
TUK-TUK-nak hívnak.
Amit a turisták nem látnak, Kathmandu rejtett kincsei.
Ma mutatok neked valami szépet! - mondta egy napon a házigazdám, aki Kathmanduban építész. Minden mondatnál kicsit gondolkozik, aztán egyszerűen és pontosan fogalmaz. Prakash Bir Singh Tuladhar a város minden zugát jól ismeri.
Elindultunk a Bashandapur Durbar, a palota tér felé. Lakhelyünktől, a Naxal negyedből, Rani Pochari szentély felé tartottunk, ahol jobbra fordulva a Thamel felé vettük az irányt. Thamel egy olyan városrész, amit minden turista felkeres. Sajátos hangulata van. Régi épületek keverednek újakkal, szállodákkal, üzletekkel, zöldség- és ruhapiaccal, kézműves műhelyekkel. Szűk sikátorok, első ránézésre átláthatatlan kuszaságban, mégis valamiféle rendszerben. Mindenütt akad valamilyen tájékozódási pont: ablak, ajtó, imahely, szobor, vagy éppen a megszokott helyén állandóan ott üldögélő virágkötő vagy a zöld levelekből tányért fonó utcai árus - ahonnan az ember elindul, és előbb-utóbb oda vissza is tér. Egyes utcácskában alig van egy méternyi távolság két ház között, de van olyan is, amelyikben még az autó is elfér. Autók, motorok, díszes riksák, gyalogosok tömege hömpölyög az utcákon. Az új épületek többsége jól simul bele a középkori utcahangulatba, amelyet elsősorban a földszintes, illetve egy-két szintes épületek jellemeznek.
Prakash ablakokról, ajtókról mesél. Hogyan készítették ezeket évszázadokkal ezelőtt, és készítik még ma is vidéken, de a városban is, ahol hagyományőrző építkezés folyik. Facsapokkal, hagyományos fakötéssel, acél vagy fém szeget egyáltalán nem használva. Az ablakkereteket és ablaktáblákat fafaragással díszítették. Korommal vagy állati eredetű enyves festékkel színezték. Az előbbiek sötétbarnák, az utóbbiak csontszínűek. Naradevi. Ez az utca neve, ahol megállunk, szemben velünk egy viszonylag új építésű kétszintes ház. Hagyományos ablakokkal. De első szintje különleges. Nézd! - mutat az első szinten levő ablakra Prakash. Kis szünetet tart, hogy hatásosabb legyen, amit mond. Kicsit elérzékenyül, de arcán látszik a büszkeség. Ez itt Nepál legrégebbi ablaka. Várom a folytatást. Ő rám néz, és érzem, hogy tőlem vár valamit. Gyönyőrű – mondom. De mondd, mit jelent az, hogy a legrégibb? – Hát nagyon régi. – Beérem ennyivel, és nem faggatom. Ez egy nem nyitható rácsos ablak – folytatja. – A nem nyitható rácsos ablakok mindig a homlokzati síkban, vagy azon belül helyezkednek el. Ezeket nagyon díszes kivitelben, művészi módon készítették. Nyílásait belül bélésdeszkával burkolták. Alakjuk négyzet, kör, félkör, téglalap alakban volt a leggyakoribb. Úgy hívják tikijhya.
Nepál
"legrégebbi" ablaka a Naradevi utcában, a Thamel negyedben. Nem nyitható
rácsos ablak, a tikijhya
A másik jellegzetes ablaktípus az egyesített nyitható rácsos ablak, a sanjhya. Az egyesített nyitható rácsos ablakoknak az alaptípusai még a Mella-időszakban (12"18. század) alakultak ki. Általában műemlék épületeken találjuk ezeket. Jellemző rájuk, hogy csak páratlan osztással (1, 3, 5, 7) készültek. Ezt többszörözni is lehet, ilyen például az 55 ablakos palota Patanban. A négyzetforma a leggyakoribb, de ennél a típusnál is találhatunk téglalap, kör, félkör vagy ellipszis alakúakat. Az ablakszárnyakat nem fémpántokkal, hanem facsapokkal erősítették fel. Az ajtókat régen Nepálban fából, bambuszból, szalmaszövetből, nádszövetből készítették.
Az ajtó
méretét ezen a fotón lehet érzékelni.
Százéves házakon ilyen méretű ajtók vannak.
Magasságuk általában 150x170 cm, szélességük kb. 90 cm.
Vidéken nagyon sok helyen látható még ma is ajtó helyett bambusztok, nád vagy szalmaszövet függöny. A nepáli emberek azt mondják, hogy a bejárati ajtó mindig csak kétszárnyú lehet, mert az egyszárnyú ajtón a pénz istene nem jön be. Persze ezt nem mindig tartják be. Útközben a Thamelban még két ajtót megnézünk, ami egyetlen prospektusban sem szerepel. Az itt élők számára értékes, s most már nekem is.
Két-három szakasz van, mire beléphetünk a belső térbe. Ez egy kétszárnyú ajtó, de csak az egyik szárnya látható, a másikat leemelték. Így látható az a folyosóra emlékeztető szakasz, amelyen áthaladva a ház belső terébe juthatunk. Az ajtón levő nepáli szám: 48.
A történelmi
királyi palota bejárati ajtaja, ahol jelenleg múzeum van. Itt is szinte folyosószerű
bejárat van. Nem számít, hogy királyi, vagy egyszerű lakóházról van szó, kék
festéket mindenütt szeretik. Városban, vidéken és a Himaláján is.
Nepál az Élő Istennő, Kumari országa
Az istennő háza Bashandapur Durbar (Palotatér) szélén található. Hemzseg a turistáktól. Fejünket lehajtva bemegyünk a többrészes ajtón, a magassága 150"160 cm lehet.
Az Élő
Istennő házának bejárati ajtaja. Nem sokszor lépheti át a többszörös küszöböt.
Ha átlépi, akkor is csak anyai nagybátyja kíséretében hagyhatja el a házat.
Meglep a belső udvar mérete, alig 40 négyzetméter, és meglep a látvány is. Gyakran az épületek első látásra egyformáknak tűnnek, közelről mindegyiknek feltárul az egyéni varázsa. Ezt érzem most is. Leülünk a lépcsőre, én elmerülök az apró részletekben, és közben hallgatom a legendát, ami az épületről és lakójáról szól.
A belső udvarról szemlélhetjük meg a hármas osztással készült ablakokat. A belső udvar négyzet alakú, és minden oldalán hasonló ablakok vannak. Az ablakok alatt futó oszlopsor is megérdemel egy pillantást. Ezekből az ablakokból szokott néha kitekinteni az Élő Istennő. Ő nem szór pénzt a népének, (ahogy ezt a király tette a régi időkben), de ha neki adnak, elfogadja.
A legenda
A középkorban, egy alacsony kasztbeli leányka álmot látott. Káli istennő jelent meg álmában, aki arra utasította, hogy menjen el a királyhoz, és mondja meg neki, építtessen a számára templomot, és abban a templomban az istennő megszemélyesítője ő legyen. A kislány szemeiből ettől kezdve földöntúli erő sugárzott.
Az álom híre eljutott a királyhoz, és magához hívatta a gyermeket. A tekintetét és a fellépését, valóban démoninak találta, és megijedt tőle. A lánykát száműzte a városból. A királynő azonban kijelentette, hogy a száműzött leánykából a démon belé szállt, és követelte a gyermek visszahívását és kívánságának teljesítését. Azt állította, hogy addig nem lesz eső, míg a lánykát vissza nem hívják. A király megijedt felesége elborult elméjétől és a vészjósló jelektől. Kiadta a parancsot, hogy a kislányt azonnal hozzák vissza az ő kocsiján, és két fiú kísérje a saját kasztjából. Így a kislány diadalmenettel tért vissza Kathmanduba. Jelenlététől a királynő újra magához tért, és az eső is megeredt. A király ekkor felépíttette a templomot, szemben a királyi palota tróntermével, a Gaddi darbarral.
Az állatfigurák
egy tartóoszlopot díszítenek.
Az állatok nagyon fontosak a nepáli ember számára.
Legalább annyira kell óvni és vigyázni rájuk, mint az emberekre.
Szintén
állatfigurákkal díszített oszlopfő
Azóta mindig él a Kumari Bahalban (kumari=szűz, bahal=kolostor) egy leányka, akit a papok és a vének tanácsa titokzatos szertartások közepette választ ki az esélyesek közül. Az istennő addig van jelen a lánykában, míg az gyermek, és sem sebesülés, sem betegség nem éri. Amint a pubertás korba lép, vagy megsebesül, vagy beteg lesz, nem istennő többé. Rendszerint három-négyéves a gyermek, akit a papok megtalálnak a Banra nemzetség leányai közt, és általában hét-tíz évig lakik a Kumari Bahalban, mint Élő Istennő. Amikor "az égi jel" megérkezik, isteni mivolta megszűnik. Visszatér családjához, normális életet élhet. Férjhez is mehet. Az utóbbi időben elterjedt, hogy a Kumarik férjei házasságkötés után hamarosan meghalnak. Ezért nehezen tudnak férjhez menni, ettől szomorúak, de lelkük mélyén Istennők maradnak.
Néhány
lépésre az Élő Istennő házától, Kumarival hasonló korú kislány, aki virágcsokrokat
köt a thameli virágpiacon decemberben. Itt ő az Istennő.
