Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Tőkei
Ferenc
KÍNAI VICCEK
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
(Első
változata megjelent a TEKINTET 1994/5-6. számában)
Van, aki úgy véli, a kínai humor – a régi kínai társadalom
sajátosságai következtében – nem igazán szatirikus, nem radikálisan
kritikai, a kínai irodalomból hiányzik a szatíra. Nos, a szatíra
természetesen nem önálló műfaj, így aztán nem is műfaját, hanem a
szatirikus magatartás megnyilvánulásait kell keresnünk a kínai
irodalomban. Az pedig nem tagadható, hogy például a klasszikus kínai
irodalom regényszerű elbeszélésfolyamaiban, vagy éppen novellisztikájában
(Pu Szung-ling) és komédiáiban temérdek szatirikus részletre, fejezetre
és műre bukkanhatunk. Van azonban egy forma, amelyben a kínai szatirikus
humor közvetlenül is megjelenik, ez pedig a vicc.
Nem bonyolódom itt semmiféle humor-, szatíra- vagy viccelméleti
okoskodásba, egyszerűen leszögezem, hogy véleményem szerint a humor
mindig szatirikus, "irodalmon kívüli", főképpen beszélt, folklorisztikus
formája pedig a vicc. Mármost a kínai vicc kutatása azért is nehéz, mert
a kínai gyűjtemények többnyire összekeverik a viccet az anekdotával,
tanmesével és hasonlókkal, s teszik ezt mind a mai napig. Ezért a
következő vicc-példák forrásául egy olyan kiadványt választottam,
amelyben megítélésem szerint valóban vicc-félék, mégpedig népi tréfák
találhatók. Csou Csi-ming állította össze és jelentette meg 1958-ban,
a pekingi Népi Irodalmi Kiadónál; a címe "Négy viccgyűjtemény a Ming-
és Csing-korból", a négy könyvecske összeállítója pedig a Ming-kori Csao
Nan-hszing és Feng Meng-lung, valamint a Csing-kori Csen Kao-mo és Si
Cseng-csin volt. Ennek a kiadványnak a lapszámaira hivatkozom majd azok
számára, akiket az eredeti kínai szöveg is érdekel.
A vicc fordítása mindig különleges feladat, alighanem még a
versordításénál is nehezebb. A vicc a népi vagy nemzeti tapasztalatok
olyan mély rétegéből fakad fel, hogy sokszor bizony fogalmunk sincs
róla, mit nevetnek mondjuk a franciák vagy a németek a saját
vicceiken. A kínai viccek ráadásul többnyire elbeszélő stílusúak,
mondataik múltidejűek; ezt a mi szokásainknak megfelelően meg kellett
változtatnom. Egyébként szó szerinti pontosságra törekedtem. Érdemes
lenne lefordítani magyarra a négy kis gyűjteményt. Ezúttal azonban
csak – jóformán találomra kiválasztott – példákat mutathatok be. A
csoportosítás szempontja az, hogy a népi szatíra a kínai társadalom
mely jelenségeit veszi célba. Legyen első példánk a hivatalnokságra
törekvő, hivatali vizsgájára készülő szegény írástudó, a diák. Egy
ugyancsak szatirikus vicc, amelynek megértéséhez számolni kell a
kínai nyelv sajátosságaival is, magyarul így lenne mondható:
A szarköltemény
Egy diáknak kitellettek az életévei, s ő megjelenik a pokol
királya előtt. A pokol királya éppen szarik, és a diák szépen felkínál
neki egy ódát a szarhoz, mely így hangzik:
Magasra emelt arany fenekedből
Árad szerte a drága illat,
Olyan, akár egy húros hangszer zenéje,
Vagy mint a mosusz édes illata.
Szolgád éppen az alsó szélben áll
S alig győzi szagolgatni pompás illatát.
A pokolkirály megörül a versnek, s meghosszabbítván a diák életét
még tíz esztendővel, nyomban vissza is engedi a felső világba. Amikor
kitellik a tíz év, a diák újra megjelenik a pokol királya előtt, s
meg akarván mutatni nagy becsvágyát, reszketve néz föl a felséges
trónusra. A pokolkirály megkérdezi, miféle ember volna ez, és az
ördögök ezt felelik:
- Ez a diák, aki azt a szar költeményt írta. (Id. mű 5.)
Vagy egy másik vicc a szegény diákról:
Teli has, üres has
Egy diák a
vizsgájára készül, és se éjjel, se nappal nem szabadul
az ő nagy gondjától. A felesége vígasztalni próbálja mondván:
- Látom, milyen nehezen írod azt a dolgozatot! Hiszen ez éppoly
nehéz lehet, mint gyereket szülni!
- Csak nektek gyereket szülni könnyebb - feleli a férj.
- Miből látni ezt? - kérdi a feleség.
- Neked akkor legalább van valami a hasadban - mondja a férj - de
az én hasam teljesen üres!
(Uo. 4Ó.)
Hogy ez már favicc? Hát az is a vicc autentikus fajtája. Egy másik
kedvelt célpontja a szatírának: a kínai orvos. Lássuk a példát:
Az orvos
Egy orvos megérkezik
a házba, s amíg a beteg pulzusát vizsgálgatja,
hatalmas zápor kerekedik.
- Ezt senki nem ússza meg - szól az orvos.
Valaki megkérdi tőle:
- Hogy mondhatod egy ember pulzusa alapján, hogy senki nem ússza meg?
- Ez a nagy zápor - feleli az orvos - elveri a vetést, ezt nem ússza
meg senki.
(Uo. 6.)
Vagy hallgassuk meg a következőt:
Orvosság a székletre
Egy ember súlyos
beteg. Az orvos megvizsgálja a pulzusát és így
szól:
- Ha beveszed az orvosságot, figyeld, mikor ad hangot a hasad, és
akkor siess székelni, mert különben összecsinálod magad.
Kis üldögélés után az orvos hallja a szarás hangját.
- Mi a helyzet? - kérdezi.
- Becsináltam - feleli a beteg.
- Akkor jó - mondja az orvos.
(Uo. 54.)
Kedvelt célpontja a népi szatírának a hagyományos esküvői menet.
Mintha csak az új kínai filmművészet remek filmjeit látnánk, amelyekben oly
gyakori a menyasszony leendő – és ismeretlen – férjeurához cipelésének
jelenete. Halljuk az egyiket:
Kiszakad a gyaloghintó feneke
Egy menyasszony
gyaloghintójának, útban férje házához, kiszakad a
feneke. A hintóvivők tanakodni kezdenek, mondják, hogy nem tudják tovább
vinni a fiatal asszonyt, ahhoz pedig, hogy visszaforduljanak, túlságosan
messze vannak már.
Az asszonyka hallja, mit beszélnek, s így szól:
- Van egy ötletem.
A szolgák örömmel kérdik, mi volna az.
- Ti kívülről viszitek a hintót, én meg majd gyalogolok benne.
(Uo. 45.)
A fenn-az-ernyő-nincsen-kas valóban szatírára érdemes kritikájának
tehát már több évszázados hagyománya van Kínában. Ám a gyűjteményben
nyomban ezután olvasható a viccnek egy más nézőpontú változata is:
Nem sírok
Egy menyasszony,
útban férjének háza felé, keservesen zokogni kezd.
A gyaloghintóvivők nem állhatják a sírását, azt mondják hát neki:
- Kisasszony, forduljunk meg és vigyünk vissza?
- Már nem sírok - feleli az asszonyka. (Uo.)
Általában azonban a látszat megőrzésének kötelessége gyakoribb
vicc-téma. Például:
A tetű
Egy ember a
barátja szeme láttára tetűt fog. De meg akarja őrizni a
látszatot, ezért a földre dobja és így szól:
- Azt hittem, tetű!
A barátja meg tapintatosan fölcsippenti, megnézi és így szól:
- Én azt hittem, nem tetű.
(Uo. 94.)
Természetesen
nem csak az ősi hagyományok lehetnek tárgyai a kínai
szatírának, hanem minden emberi gyöngeség. Például a fukarság:
Aki nem marasztalja vendégét
Egy messziről
jött vendég sokáig elüldögél. Az udvar tele van a
házigazda tyúkjaival és kacsáival, a vendégtől mégis azzal búcsúzik el,
hogy a ház szegény és nem merik étkezésre marasztalni. A vendég akkor kér
egy kést és le akarja vágni ennivalónak a már fölszerszámozott lovát.
- De akkor hogyan jutsz haza, uram? - kérdi a házigazda.
- Kérek majd tőled, uram, egy tyúkot vagy kacsát - így a vendég,
- és majd szépen annak a hátára ülök.
(Uo. 5Ó.)
Kedvesek és élvezhetők a következő viccek is:
A vízbe esett ember
Egy ember vízbe esik, és a fia kiabálni kezd, mentsék ki gyorsan.
Az apa ekkor kidugja fejét a vízből és így kiált:
- Aki három ezüst fillérért kiment, az jöhet, de aki többet akar,
ide ne jőjjön!
(Uo. 81.)
A vendéglátás
Egy ember vendéget hív, de nincs elegendő húsa s így egyszerre föl
tudja tálalni a lakomát.
- Van egy lámpásod, amit kölcsön adhatnál? - kérdezi a vendég.
- Mire kell a lámpás? - így a házigazda.
- Az asztalra tett dolgokból - feleli a vendég - semmit sem látok.
(Uo. 96.)
Aki a bort szereti
Apa és fia bort visz a vállán egy korsóban, és útközben a korsó
összetörik. Az apa csak mérgelődik, de a fiú lehasal a földre és issza-issza
a bort. Egyszer aztán fölemeli a fejét és így szól apjához:
- Te talán ennivalót is akarsz hozzá?
(Uo. 99.)
Igen gyakran gúny tárgya a részegség is. Például:
A barát
Egy szerzetes
valami bűnt követett el, s egy ember elfogja. Éjszakára
egy fogadóban szállnak meg, és a barát töltögeti a bort, biztatgatva emberét,
hogy igyék, és mikor az lerészegedik, levágja annak haját és elmenekül.
Amikor embere kijózanodik, a házban mindenütt keresi a barátot, de nem
találja. Végül is a fejéhez ér a keze és rádöbben, hogy nincsen haja.
- A barát itt van! - kiáltja el magát. - Csak én mentem el valahová!
(Uo. 7.)
Egy másik példa:
Messzire vagy közelre
Borozgatás
után a vendégek arról beszélgetnek, kinek mekkora utat
kell megtennie hazáig. Egy berúgott vendég így szól:
- Itt a gyékényen ülők közül nekem kell a legkevesebbet mennem.
Az egybegyűltek mondják, hogy a legkevesebbet a házigazdának kell
mennie.
- Ha házigazdánk a szobájába megy, egy kis utat csak meg kell tennie
- feleli rejtélyesen a részeg. - Én azonban egy tapodtat sem mozdulok már
innen.
(Uo. 52.)
A viccek szatírája bepillantást enged a patriarchális család
valóságába. Nagyon kedvelt vicc lehetett, mert a négy gyűjtemény közül
kettőben is megtalálható a következő:
Aki fél az asszonytól
Egy férjet
verni kezd a felesége, s ő mit tehetne mást, bemászik
az ágy alá.
- Azonnal gyere ki! - kiabál az asszony.
- Én meglett férfi vagyok - jön a felelet, - ha tehát azt mondom,
hogy nem megyek ki, akkor nem is megyek!
(Uo. 9. és 49.)
Vagy hallgassunk meg a családi viszonyokról még egyet:
Nincs egyedül
Egy kurtizán
így szól a vendégéhez:
- Amíg te itt játszadozol, a feleséged egyedül van odahaza.
- Nincs egyedül - feleli a vendég.
- Hogyhogy nincs egyedül? - kérdi meglepetten a kurtizán.
- Hát azt hiszed, ha egyedül maradt volna otthon, elengedett volna
engem?
(Uo. 47.)
S ha már egy szerzetesről is szó esett:
Van amire gondolni is jó
Egy szerzetes
meg egy asszony egy csónakban utaznak, s a szerzetes
állandóan bámulja az asszonyt, aki végül is haragra gerjed és megparancsolja,
hogy verjék meg a barátot. A szerzetes ettől fogva csukva tartja a szemét,
így érnek partra, ám akkor az asszony újra megvereti.
- Most mit vétettem - kérdi a szerzetes.
- Most csukott szemmel is arra gondolsz, milyen jó volna megkapni
engem!
(Uo. 1Ó6.)
Két különböző feledékenységről:
A szakács
Egy szakács,
amikor otthonában húst szeletel, kebelébe rejt egy
darabot. A felesége észreveszi és megszidja érte:
- Ez a saját húsod, miért dugod el?
- Elfelejtettem - így a felelet.
(Uo. 56.)
A feledékenység
Egy ember megkérdezi
egy öregnek a nevét, és az megmondja:
- Csang a nevem.
Nem sokkal utóbb újra megkérdezi, és az öreg ismét megmondja.
Mikor azonban harmadszor is megkérdezi, az öreg már méltatlankodik:
- Mondtam már, hogy Csang a nevem, miért kérdezed annyiszor?
S a feledékeny ember:
- Joggal méltatlankodol, tiszteletreméltó Li uram.
(Uo. 72.)
Szatíra tárgya a tudatlanság is, kissé göregáboros modorban:
A harang
Két falusi
ember bemegy a városba, és harangszót hallanak.
- Mi adja ezt a hangot? - kérdi az egyik.
- A harang - feleli a másik.
- És jóízű a harang húsa? - kérdi az egyik.
- Sárból csinált dolgot hogy lehetne megenni? - feleli a másik.
(Uo. 75.)
Olvad a jég
Egy tökfilkó
az apósa házában jár, s ott történetesen ízesített
jeget eszik. Ízlik neki, papírba csomagol hát belőle, s az övébe teszi.
Hazaérve így szól a feleségéhez:
- Apád házában valami nagyon finomat ettem, de hoztam belőle
neked is, kóstold meg.
Azzal benyúl az övébe, ahol a jég akkorra már persze elolvadt. Az
ember meghökkenve mondja:
- Összepisálta magát és megszökött.
(Uo. 76.)
Kis ízelítőnket ezúttal be is fejezem – még egy faviccel:
Szidják azt, aki beszart
Együtt üldögélő
emberek között valaki összecsinálja magát. A
többiek nem tudják, ki volt, de mind egyvalakire gyanakodnak, ujjal
mutogatnak reá és szidalmazzák. Az az ember egyáltalában nem szart be,
de mégsem vitatkozik velük, csak nevetgél.
- Mit nevetsz? - kérdik a többiek.
- Azon nevetek - feleli az ember - hogy aki beszart, az is veletek
együtt szid most engem.
(Uo. 132.)
Rendben van, tovább nem bosszantom a tisztelt olvasót.
***
