Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára


Jegyzetek az 1849-ik évi eseményekről.
- A hadjárat alatt összegyűjtött adatokból, később a keleti emigráció alatt történtekből egybeállította: Lászlófalvi Velics Károly 1848-49 honvédszázados és volt emigráns. -

Tordán 1848 év nyarán lett szervezve a nemzetőrség és alakult egy zászlóalj gyalogság és egy szakasz lovasság, Br Kemény Farkas parancsnoksága alatt. Folytak szorgalmasan a gyakorlatok. Századosok voltak: Kovácsi János, Tarsoly Gergely, Lengyel Ádám, Csipkés Albert és Velits Károly, a lovasságnál Pápai Lajos. Mindenki igyekezett azokban részt venni és a legnagyobb készséggel feladatának megfelelni. Egy pár hét alatt teljesen kiképzett s csatára kész őrséggel rendelkezett Torda városa.
A lelkesedés folyton nőtt s nemsokára zenekarunk is alakult. Főhadnagy Vajna Miklós és Salamon József ügyvédek nagy zenészek is lévén az akkori polgári zene- és dalkör tagjaiból szerveztek egy katonai zenekart s azután amellett vonultak kis naponta a gyakorlatokra s minden más alkalmi ünnepélyes felvonulásokra a nemzetőrök.
A nagyenyedi katasztrófa után 1848-ik év végével az oláhok vérszemre kapván, Axinte vezérlete alatt egy sereg oláhság nyomult, Felvinczet is felprédálva Tordára. A városhoz közeledve a rendetlen oláh csoportok az Aranyos folyó nyugati oldalán a nagy berekben a folyó partján szállottak táborba, s nagyban készültek Tordát is megrohanni s felprédálni. A tordai nemzetőrség és az összes polgárság egész erővel őrködtünk több napokig s éjjel nappal talpon voltunk. Egyidejűleg a város tanácsa is jónak látta kolozsvári katonai parancsnoksághoz folyamodni fedezetért, s addig is amíg a kért katonai fedezet megérkezik a város érdekében Axintyével is egyezkedni szükségesnek tartotta, hogy a lehetőségig feltartóztatni lehessen a mind veszélyesebben fenyegető megrohanást és egy küldöttséget is menesztett hozzá.
A küldöttségben volt a város (főhadnagya) ez idő szerint polgármester az öreg Szigety Csehy Sándor, az öreg Hentzi Samu nyugalmazott osztrák százados tordai birtokos és zászlófalvi Velits Lajos gyógyszerész mint a communitás tagjai.
Az egyezkedés egy pár napig tartott s Hentzi katonai egyenruhában kardosan jelenvén meg, a kormány nevében intette Axintyét s felelőssé tette minden eshető kihágásért, amíg az egyezkedések folynak bizonyos váltságdíj felett - ígérvén, hogy addig is a város tanácsa gondoskodni fog emberei élelmezéséről - ami meg is történt s két nap a város el is látta élelemmel s pálinkával az oláh tábort.
Ily eljárással sikerült a vérszomjas oláh sereget feltartóztatni mind addig amíg a katonai fedezet is megérkezett Kolozsvárról. Szerencsére éppen jókor mert Axintye türelmét vesztve nagyba készült még aznap éjjelén seregével a városra törni s egész nap az aranyos folyó túl partján ordítoztak s kiabáltak az oláhok s fenyegettek a betöréssel.
Ily szorongatott helyzetben a rémület úgy elfogta a tordai jobb módú családos polgárságot, hogy tömegesen családostól menekültek Kolozsvárra.
Eközben még aznap délután 2 órakor megérkezett a várva várt katonaifedezet Kolozsvárról s dobszó mellett vonult be a városba a főtérre egy század gyalogság a Gróf Leiningen ezredből Fornsek János százados vezénylete alatt. Az egész város lakossága feléledt és nagy örömmel fogadta.
Én a századost mint régi ismerősömet s barátomat, akinek az atyja azelőtt a tordai sóaknánál kamara ispán volt, magamhoz vittem szállásba, s azonnal értesítettem az elterjedt rémhírről a készülőben levő megrohanásról.
A katonák elszállásolása s ellátása egy perc műve volt s mindenki abba járt, hogy a házához bár egy katonát kaphasson és így közel a főtéren lettek elszállásolva. Amint bevégezték ebédjüket a százados fél század legénységet azonnal berendelt, maga pedig tisztjeivel élükön az Aranyos folyó hídjához vonult s ott a katonáit rendes őrszemre felállította s elzárt minden további közlekedést az oláh táborral. Azután egy tisztet egy szakasz katonával az oláh táborba küldött Axintye vezérükhöz azon rendelettel, hogy további intézkedésig sem előre sem visszavonulni ne merészeljenek. Ez idő alatt mi- és a városi nemzetőrség egész éjjen át fegyveresen őrködtünk s talpon voltunk.
Hogy mi történt ez éjszaka alatt az oláh táborral arról senki sem tudott semmit, reggelre azonban vezérestől együtt elhúzódtak s vonultak Jára községet is felprédálva a havasra. Így szabadult meg Torda városa a felprédálástól, s hogy nem jutott N.-Enyed sorsára azt a küldöttség tapintatos eljárásának s főleg az öreg Szigethy Csehi Sándor polgármester éber elővigyázata s gondos eljárásának köszönhette.
Ez idő alatt Kolozsvárt is válság állott be, a szomorú emlékezetű szamosfalvi ütközet Urbán seregével rosszul ütött ki és a magyar őrség visszavonulásával Kolozsvárt Br. Kemény Farkas felszólítására a csapatához többen csatlakoztak a menekültek közül s ott egyesülve a honvéd őrséggel vonultak ki Kolozsvárról Nov. 19-én 1848-ban Hunyad felé Csucsára és itt állást foglaltak addig amíg Bem tábornok megérkezett s átvette a főparancsnokságot.
Innen a sereg egy részével Bem tábornok vonult Deés felé Urbán ellen és a Csucsán maradt 11-ik zászlóalj Br Bánffy János vezénylete alatt és az ott alakult 72-ik zászlóalj őrnagya Br. Kemény Farkas vezénylete alat keményen harcolt az osztrák sereggel amely elnyomatásunkra törve nyílt ellensége lett a magyarnak, a március 15-iki események után, és a Camarilla felhasználta álnok mesterkedéseivel alattomban a nemzetiségi viszályt és az egymás iránti gyűlöletet nagy mérvben elősegítve előidézte szándékosan a polgárháborút Erdélyben is.
A csucsai szorosnál elkeseredett harc folyt mindkét részről a honvédek nagy nehezen vissza foglalták állásukat a szorosban és azt minden áron megtartani akarva - igyekeztek az ellenséget kereszttűzbe fogni és az elényomulást súlyos veszteséggel mindannyiszor visszaverték, míg végre a lovasság rohammal előre törve próbálta elfoglalni, de a folytonos kereszttűzben és a honvéd sereg elszánt kitartásával szintén kudarcot vallottak és azután hogy az ezredesük Szt. Quentin elesett nagy zavar támadt az osztrák seregben, s rohamosan menekültek visszafelé Kolozsvárnak, itt meg sem állva folytatták visszavonulásukat Torda felé s onnan is magukkal vitték a fedezetre rendelt századot, s meg sem állottak amíg a Fuchner táborát el nem érték, - neszét véve annak, hogy a Bem elévonulásával Urbán is menekült vegyes seregével, pótolván azt oláh lándzsásokkal.
A honvédsereg is nyomba követte a menekülő sereget, de többé nem tudta még megközelíteni sem, úgy siettek visszafelé, s tény az, hogy nagy része a menekülő seregnek Kolozsvárt is elkerülve haladt mellék utakon Komjátszeg s Thuron keresztül Tordának s ez alkalommal történt meg a hírneves szabadérzelmű szónok és szellemdús jó élceiért kedvelt Szakácsi P. Vitus Thuri plébánossal az az eset, hogy Thur mellett az országúton állingált többedmagával papi öltönyben, reverendáson Kossuth kalappal a fején és a menekülő sereggel a tisztek fenyegetve szidalmazták Kossuth kutyának s kiabálták: le a kalappal, amire páter Vitus is hirtelen lekapva kalapját utánuk kiáltotta s mutatta "ne féljetek vitézek hisz nem ágyú s nem sül el csak Kossuth kalap." Azok pedig tettetve hogy nem értették páter Vitust lesütött fővel, szó nélkül haladtak tovább.
Bem tábornok egy nappal hamarább érkezett meg Kolozsvárra s 1848 december 25-én vonult be a lakosság nagy örömére s lelkes fogadtatás között. Másnapra a honvédsereg is megérkezett Csucsáról Kolozsvárra és itt egy pár nap alatt magukat szervezve 3 részre oszlott a magyar sereg. Egy Dandár vonult Deésnek és január 29-én Czecz alezredes is megjött egy dandárral Tordára s elég sajnos, hogy N.-Enyed védelmére rendelt fedezet nem érkezhetett meg csak egy pár nappal ezelőtt s áldozata lett a vad vérszomjas oláhoknak. Kiraboltak és kegyetlenül leöldöstek mindenkit aki útjukba akadt s nem menekülhettek télnek idején, s végre fel is gyújtották s utolsó viskóig leégették a várost.
Egy pár nap mulva a katasztrófa után szánalmas állapotban jelentek meg Tordán az enyedi menekültekből számosan, akik a nagy tél dacára csak mellékutakon kerülve érhettek Tordára, mivel az oláh csorda a csinált úton tömegesen vonult Felvincznek, hogy azt is felprédálhassa. A menekültek között többen nők, leány és figyermekek elfagyott végtagokkal érkeztek meg s részint a kórházba s több privát háznál részesültek gyógykezelésben és ellátásban amíg haza kerülhettek és aki csak fegyverfogható férfi volt az mind beállott honvédnek és a szabadcsapatokba és a legelszántabb s legjobb harcosnak bizonyult mindvégig.
Tordán 1849 január 17-ig maradt a honvédsereg s ez idő alatt lett kiegészítve a 72-ik zászlóalj, őrnagy Br. Kemény Farkas parancsnoksága alatt és lett szervezve még a nemzetőrökből és az enyedi menekültekből 4 század szabad csapat és egy osztály lovasság s azonkívül három század nemzetőr, alezredes Br. Eglofstein parancsnoksága alatt s folytak a gyakorlatok amíg Bem tábornok is megérkezett Tordára január 15-én, Gróf Mikes Kelemen, Petőfi Sándor és Zársitzky lengyel szárnysegédek kíséretében. A bevonulása a tábornoknak nagy ünnepélyességgel történt, a házak ablakai nemzeti lobogókkal díszítve, az egész honvédőrség elébe ment és a tordai nemzetőrség zenekara kíséretében vonult be Tordára a főpiacra ahol rövid szemlét tartva másnapra rendelte ki az egész őrséget. Másnap reggel kiállott az egész őrség ami Tordán volt, alezredes Czecz, Inczédy Samu, Br. Bánffy János és Br. Eglofstein a Br. Kemény Farkas parancsnoksága alatt s miután Bem tábornok szemlét tartott felette s elrendezte Br. Bánffy János alezredest indította seregével Marosvásárhely felé s ő maga is követte gróf Mikes Kelemen és Petőfi Sándor szárnysegédeivel. Zársetzky ezredest, Czecz alezredes dandárjával Nagy-Enyed-felé Gyula-fehérvár alá s Balázsfalvára rendelte, hogy menet a környéket is felszabadítsa a rakoncátlan oláh fosztogatóktól, az oláhokat a havas felé űzze, Zárzetzky pedig Gyulafehérvárra érve a várat körül zárolja s minden további közlekedést az oláh sereggel elzárjon, minthogy a vár az osztrák sereg által levén megszállva az oláhokat innen látták el fegyverrel és lőszerrel. A Tordán maradt 4 század szabad csapat be lett osztva az Ormay ezredes parancsnoksága alá a 2-ik honvéd vadász ezredbe és századosoknak ki lettek nevezve: Tarsoly Gergely, Lengyel Ádám, Velits Károly és Csipkés Albert s ott volt még a 31-ik zászlóaljból 1 század honvéd Szatmári századossal, az aranyosszéki nemzetőrökből egy zászlóalj őrnagy Gyarmati Sámuel parancsnoksága alatt, egy osztály lovasság, őrnagy Pápai Lajos vezénylete alatt és a 3 század nemzetőrség Tordáról, ezek állottak alezredes Br. Eglofstein parancsnoksága alatt, s ki lettek rendelve a havas alá a jobb szárnyra a havas körülzárásához.
Mi tehát elindultunk Tordáról Március elején állomásunk elfoglalására. Engemet a századommal Oláh-Lapát község felibe rendeltek Kákova községgel szembe, ahol egy oláh sereg tanyázott, mellettem a balszárnyon volt felállítva Szatmári századjával és Gyarmati Samu őrnagy az aranyosszéki nemzetőr zászlóaljával fedezte a havasalját Felvinczig.
A jobb szárnyon volt felállítva a 3. vadász század is az osztály lovasság és így Jára községig fedeztük a vonalt, de azon túl már nem jutott a fedezetből, úgyszintén fel Enyed felől is üresen maradt a vonal s ott sem volt fedezet. Annak dacára, hogy Eglofstein mindezt tudatta Zarzetzkyvel s figyelmeztette az eshetőségekre, Zarzetzky elrendelte az elévonulást és az oláh sereg megtámadását ha ellenszegülnének és a fegyvert letenni vonakodnának. Meg lévén bízva Bem tábornok által, hogy a Gyulafehérvár körülzárásával a havasokra gyűlt oláh sereget szétoszlassa s lefegyverezze.
Ennélfogva Zárzetzky ezredes azután hogy körülzárta Fehérvárt és a közlekedést elzárta a havason táborozó oláh sereggel megindította hatra-vakra a havasi expeditiót anélkül azonban, hogy kellő hely ismerettel bírt volna vagy alaposabban ismerte volna az ottani körülményeket s elég sajnos amint a következményekből látható több honvéd feláldozásával minden várt eredmény nélkül.
Gyulafehérvárról azonnal megindult egy csapat a honvédekből a havasfelé űzve az oláhokat mind beljebb a hegyekre s egyidejűleg rendeletet kaptunk mi is az elővonulásra. Azonban az oláh sereg egy része amely Kákova község mellett táborozott nem is várta azt, hogy előre nyomuljunk s mielőtt megindultunk volna reánk tört és ők támadtak meg bennünket.
A támadás éppen az én vonalomon történt s századommal ellentállva a csatázást megkezdettem velük s sikerült is kemény tüzelés mellett egy pár rohammal őket visszaverni s nyomultunk előre Kákovára, mialatt a balszárnyon Szatmári is a századjával folytonosan csatázva az oláhokkal, vonul előre úgyszintén a jobb szárnyon levők is űzték az oláhokat felfelé Lupsa-felé a hegyekre. Mi is Szatmárival nyomba követtük őket nyomulva előre folytonos csatározással Offenbánya felé a hegyekre, de alig haladhattunk Kákován túl a balszárnyon levő Aranyosszéki nemzetőrök tömegesen hátráltak s nyomultak felénk az oláh seregtől űzetve, s jelentették, hogy Fehérvárról és Enyed környékéről elűzött Oláh csapatok a fedezetlen maradt résen hátuk mögé kerülve oldalt és hátulról is megtámadták s tömegesen vonulnak a hátunk mögé. Ezzel bekövetkezett a Zárzetzky hibás intézkedéseiből eredt baj, minek folytán a havasi expeditio meghiúsult.
E kétes helyzetben a balszárnyon a hátunk mögé törekvő oláh sereggel szembeszállva, kénytelenek voltunk irányt változtatni. Én a századommal továbbá a Szatmári századjával és a hozzánk csatlakozott egy század aranyosszéki nemzetőrökkel megtámadva az oláhokat, kemény tüzelés s folytonos megrohanásokkal végre visszaverni sikerült őket s mind beljebb hatolva a hegyekre lassan nyomulhattunk előre. Kis-Enyed körül az Offen-bányai hegyhez érve tűnt fel előttünk a nagy tömeg oláh sereg az egész hegyet s az oldalt is ellepve.
Kezdetben amíg a Kis-enyedi határt meg nem haladtuk az oláhság nem nagy ellentállást fejtet ki - hihető szándékosan - s haladhattunk előre, folytonosan csatázva űztek, - de sietnünk is kellett, mert a Zárzetzky rendeletében határozottan ki volt mondva, hogy még aznap estvére Lupsáig nyomuljunk előre - itt lett volna a főhadiszállás s itt kellett volna a működő csapatoknak találkozni - ami magában is csak a távolságot is tekintve kivihető nem volt - s ez is amellett bizonyított, hogy kellő helyismerettel nem bírván, minden intézkedése elhamarkodott volt. Arról tehát le kellett mondanunk, hogy még estvére Lupsáig nyomulhassunk előre s még kevésbé azután, hogy a jobb szárny is elszakadt tőlünk és az aranyosszéki nemzetőrök is elmaradtak, míg az oláh sereg tetemesb része felénk tolult s mind nagyobb számra szaporodva nagyobb ellenállást fejtettek ki s keményen harcoltunk egymás ellen.
Amint tehát az offenbányai hegyet megközelíthettük és a hegyen felfelé előre haladt csatárláncunk folytonos tüzeléssel nyomta az oláhokat felfelé a hegy oldalán a határőrvidékből (gremiszer) egy század osztrák katona az oláhokkal együtt oldaltámadást tettek a jobb szárnyon s megrohantak - s csakhamar ezek ellenében is egy pár sortüzeléssel csatárláncot bontva s keményen tüzelve, folytonos csatázás és megrohanással visszavertük s nyomtuk őket fel a hegyre - s már a közepe felé járt a csatárláncunk de a borongós idővel a felhők mindinkább tornyosultak felettünk és az eső is megeredt, s kevés időre a tüzelés is megszűnt mindkét részről - s észre sem véve éppen a csatárlánc vonalunkat lepte el hirtelen egy sűrű ködfelhő. A Szathmári századjából főhadnagy Kölcsey két szakasszal el volt borítva s egy pár percig egymást sem láthatták a honvédek - s mily különös s sajátszerű eset, hogy csakis a csatárlánc vonalán terült el a felhő a hegy felől is az alját szabadon hagyva.
E közbejött véletlen esetet az oláhság és a század határőrvidék felhasználva tömegesen rohantak a csatárláncra - s mire a felhő oszlani kezdett szuronyt szegezve folyt a tusa és vérengzés egymást gyilkolva és amíg segítségükre mehettünk volna, többen estek el a honvédek közül is - Kölcsey főhadnagy a Szatmári századjából, a vadász századból Ambrus József hadnagy, összesen 11 honvéd lelte itt halálát. Az oláhok közül is számosan estek el.
Amint azonban a segítségekre küldött 2 szakasz honvéd és 2 szakasz vadász rohammal az oláhokra tört, menekültek egymásra s egy pár sortüzeléssel a tömegre, vissza lettek űzve s többen maradtak halva a csatatéren - s csak is itt lett használatba véve 2 hegyi ágyunk ami meg is tette hatását, egy kis félszt verve az oláhokba, nyakra-főre menekültek előttünk.
E közbejött zűrzavarból kivágva s ujból rendezve magunkat már esteledni kezdett s délután későn vehettünk csak tudomást arról, hogy a jobb szárnyon levő fedezettől is elszakadtunk s körül vagyunk véve az oláh seregtől. Aminek elég sajnos, ily elhamarkodott gondatlan rendelkezés folytán be is kellett következni - mivel a nagyon is kiterjedt vonalra kellő fedezetről nem gondoskodva, az annyira felszaporodott oláh sereggel szembe kevesen voltunk. - De másfelől kicsinyelve ellenfelünket az illetők s elbizakodva arra nem is számítottak, hogy a reakció felhasznál minden alkalmat amivel ártalmunkra lehetett. - Az oláhokat is bőven ellátta fegyverrel és a szükséges lőszerrel és amint tapasztaltuk is Janku főtribun rendelkezésére fel volt küldve a havasokra több század oláh katona a határőrségből s e mellett ideje levén a táborába toborzott s összevegyült oláhokat is felfegyverezni s gyakoroltatni - kész és jól felfegyverzett katonákkal kellett harcolnunk.
E szerint a közbe eső főbb pontokon nagyobb ellenállásra találva ily Guerilla csapatokkal erdős helyen elszórva a hegyeken csatázva nem is haladhattunk rendesen egy vonalba előre.
Amint tehát beljebb hatolhattunk a hegyekre az összeköttetés is megszakadt s mindenik csapatőrség a maga erejére támaszkodva küzdött ellenfelével a körülményekhez képest s visszavonulni volt kénytelen.
Ily körülmények között a nagyobb veszélyt kikerülendők most ily szorongatott helyzetben nem volt mást mit tenni - mint teljes elszántsággal keresztül vágni magunkat a nagy oláh tömegen s kiindulási helyünkre vissza sietni.
Én intézkedtem is azonnal és Szatmárit a századjával előre küldve - én a századommal és az aranyosszéki nemzetőr századdal a bal és jobb szárnyfedezése mellett a háttérbe maradva a 2 hegyi ágyúval hátvédet tartva teljes rendben megkezdettük a visszavonulást s folytonos tüzelés és kirohanásokkal utat törve magunknak, kezdetben már sok akadályra találtunk - az oláhok minden oldalról tömegesen leptek meg és utunkat torlaszokkal igyekeztek elzárni, hogy késleltessék visszavonulásunkat, mialatt ordítoztak s kiabáltak jobbra-balra társaiknak, hogy közeledjenek felénk s ahol csak szerit tehették és a kanyarulatoknál közelebb juthattak hozzánk meg-megrohantak - mindannyiszor azonban nagy veszteséggel menekült aki tudott, mert sortüzeléssel és egy-egy kartács lövéssel ágyúinkból nagyon is megtizedelte a tömeget míg végre is belátták, hogy sikertelen minden megrohanásuk s hozzánk nem közelíthetnek - azután a bokrokba és fatörzsek mellé bújva onnan lövettek reánk s követtek bennünket amíg nagy nehezen elérve egy hegytetőre, mialatt már egészen besötétedett, kénytelenek voltunk itt állást foglalva az éjet itt tölteni. Az oláhok is három csapatba gyűltek össze éjjelre s tüzeket rakva futkároztak nem nagy távolságra tőlünk - egy csoport volt előttünk s 2 csoport a 2 oldalt.
Másnap reggel hajnalban visszavonulásunkat folytatandók, a csatárlánc megindult előre s Szatmári fél századdal kísérte s fedezte a 2 hegyi ágyúkat ami szóró golyóval volt töltve s én követtem a 2 századdal oldal és hátvédbe.
Amint azonban megvirradt az oláhok is közeledtek s utunkat elzárva egy nagy tömeggel állottunk szembe s keményen tüzeltek reánk. De mi sem vesztegettünk időt, ágyúinkat széttörve s folytonos sortűzzel közeledve megrohantuk őket és a tömegen keresztül törve, nagy akadályok között ugyan, egész nap folyamán rohammal s folytonosan csatázva nyomulhattunk Kis-Enyed felé.
Itt egy hídon kellett átvonulni amit az oláh sereg megszállva tartott, ellepve a környéket is, hogy Kis-Enyedre érhessünk s már esteledni kezdett s sietnünk kellett a hídon áttörni mert éjszakára ott nem állhattunk volna meg nagyobb veszély nélkül s megrohanva a hidat, egy utolsó mind két részről elkeseredett harc fejlődött ki, s mindenki a maga élete megmentésére szuronyt szegezve s magáért küzdve ölt s gyilkolt, hogy menekülhessen, míg végre az oláhok közül is többen elesve húzódtak jobbra s balra, sikerült magunkat áttörni a hídon. Az előőrs azonban nem sokat törődve a hátvéddel amint a hídon keresztül mehetett, ott hagyott bennünket Szatmári századjával és amíg én is kigázolhattam embereimmel e rendetlen tömkelegből s keresztül vághattuk magunkat az oláh seregen, már késő este volt és egész éjjel mentünk s csak így juthattunk reggel Nagy-Enyedre.
Szatmári a századjával más irányban Gyulafehérvár felé vonult s azután többet nem láttam s nem is tudom életben maradt-e s mi történt vele.
Nagy-Enyedre érve s számba véve a legénységet, a vadász századomból 15 ember hiányzott és Ambrus József hadnagy, s azután e nagy fáradság után kimerülve s éhesek is voltunk, aznap Nagy-Enyeden maradtunk. Az aranyosszéki nemzetőrökből is többen hiányoztak és akik Enyedig kísértek itt meg sem állva vonultak Felvinczre az elszakadt társaikhoz. Másnap reggel egybegyűjtve századomat azonnal indultunk s igyekeztünk vissza kiindulási helyünkre Oláh-Lapát község felébe, itt elfoglalva előbbi állásomat, jelentést tettem azonnal Br. Eglofstein alezredes parancsnokunknak a történtekről s kértem, hogy az annyira megviselt s megapadt századommal váltsanak fel, mert ily állapotban, lőszerünkből is kifogyva képtelenek vagyunk a fedezetre. Egy pár nap mulva fel is váltottak s századommal Kolozsvárra lettem berendelve.
Itt alig voltunk egy hétig mialatt századom ki lett egészítve s ujból felszerelve, rendeletet kaptam Br. Kemény Farkas ezredes térparancsnoktól, hogy azonnal induljak századommal Mező-Tur felé és a tordai hasadék jobb oldalán foglaljak állást és a vonalon csatlakozzam a jobb és balszárnyhoz s fedezzük e vonalt. Én tehát másnap reggel századommal M.-Turba mentem s ott elfoglaltam állásomat. Amint azonban a szükséges előőrsöket kiállítottam és a balszárnyon levő előőrsökkel csatlakoztunk - ahol Lengyel Ádám volt a századjával fedezeten, a tordai hasadék jobb oldalán, a hegytetőn tanyázó oláh sereg az előőrséget megtámadta s Lengyel Ádám századjával előre nyomulván verte őket vissza a tetőre - itt azonban az ugynevezett Monosterián nagyobb seregre talált - az egész környékből ide sereglett oláhok táboroztak ott s itt volt a papi lak körül a gyülhelyük, s nagy erővel állottak ellent s nekem a századommal segítségére kellett sietnem. Több órai kemény harc és rohamok után sikerült az egész tábort buv fészkükből kiverni s mind beljebb űzni a hegyekre. Ez alkalommal a hasadékba a rejtekhelyeket is kikutatva, hogy a hátunk megett ellenség ne maradjon több, rabolt tárgyra akadtunk amit az oláhok Enyedről és a környékből rabolva ide rejtettek el. Másnap szekerekre rakatva a rabolt tárgyak nagy részét a tordai térparancsnoksághoz jelentéstétel mellett küldöttük be Tordára.
Állásunkra ujból visszatérve a további rendeletig fedeztük a vonalt és be vártuk amíg a rosszul sikerült első expeditio után Szeben bevételével a havas körülzárására nagyobb erő lett fordítva a parancsnokságot Fehérvár körül Br. Stein ezredes vette át, Forró Elek és Br. Kemény Farkas ezredesek pedig a havasokon működtek s mindaddig késtünk az elényomulással amíg Biharmegye felől Vasvári és Lugos felől Hatvani mindenik a maga csapatával megérkezett.
Ez idő alatt Tur felett történt leverő esetet sem hallgathatom el: ugyanis, egy este későn egy gyanús embert fogtak el az előőrsön, aki lopva igyekezett a vonalon átsurranni Kolozsvár felé tartva, főhadnagy Csiky Antal volt az őrségen s letartóztatva bekísértette a főőrségre s ott megvizsgálva kisült, hogy egy osztrák kémet fogtak el, aki Puchner táborából volt küldve levelekkel Wardener és Urbán táborába Besztercze körül. Elég sajnos, hogy az illető egy kolozsvári jómódú magyar polgár szabó mester volt. Neve az illetőnek Dézsi, lakóháza volt a veres keresztnél, szabó műhelye a főtéren a Várda mellett, aki azelőtt is többnyire az osztrák tiszteknek dolgozott. Hatalmamba és módomba lett volna felsőbb meghagyás és határozott rendeletnél fogva az illetőt azonnal haditörvényszék elébe állítva agyon is lövetni, mint ellenünk működő árulót - de példásabb büntetésre számítva szükségesnek láttam őt fedezet alat beküldeni Kolozsvárra a felsőbb hatósághoz - akit el is zártak s vizsgálat alá helyeztek. - De a nemsokára bekövetkezet szomorú eseményekkel a muszka interventioval ő is menekült s utóvégre még rajtam állott bosszút, sujtó vádakkal lépve fel ellenem, később Urbán tábornok s teljhatalmú parancsnok előtt s lépten-nyomon üldözőbe vettek, mint főbb forradalmárt s lakásomat is kikutatva ami fegyverneműt találtak lefoglalták s szegény atyámat is több ideig elzárták érettem, mint kezest minden igaz ok nélkül.
Egy pár nap múlva mi is rendeletet kaptunk s újból megkezdődött az egész vonalon az elévonulás a havas felé. Én a századommal a tordai hasadék jobb oldalán rendes csatárlánccal haladva előre, a balszárnyon Lengyel Ádám a századjával, egészen Oláh Peterdig és Maguráig ellenségre nem találtunk. Én a századommal Magura községnek tartva - messziről feltűnt az oláh sereg, amely az egész környéket ellepte és a faluhoz közeledve állást foglaltunk - azután Derzsi hadnagyot egy szakasszal előre küldöttem azon utasítással, hogy szólítsa fel a falusiakat, a fegyver letételre s minden üldöztetéstől mentve lesznek - de szóba sem akartak állani s míg megtámadták csatárláncunkat s ezzel megkezdődött újból a csatázás s késő estig folytonos tüzeléssel s megrohanásokkal a faluból és kiverve az oláhokat űztük beljebb a hegyekre. Ez idő alatt a jobb szárnyon Tarsoly Gergely is megérkezett századjával s oldalba megtámadva az oláh sereget szaladással menekültek s oszlottak szét, s aznap éjjelre még Járáig nyomulhattunk előre.
Innen másnap Br. Eglofstein alezredes mint a vonal parancsnoka, az oláh-fenesi vonalra rendelt ki s itt kiegészítve egy zászlóaljat azzal fedeztem a vonalt Gyaluig s mindaddig itt voltam amíg Br. Kemény Farkas ezredes s kolozsvári térparancsnok a Kolozsvárt levő sereggel B.-Hunyad felé a kivonulást megkezdette. Ekkor Szász-Fenesre lettem berendelve s ott míg egy osztály lovasságot és egy üteg ágyút kaptam rendelkezésem alá, mint hátvéd fedeztem a kivonult seregünket B.-Hunyadig. Amint azonban megindultunk az osztrák sereg utánunk jött, s közelebb érve hozzánk a Dzsidás Ulánusokkal az ágyúinkat megrohanták, de rosszul sikerült, mert egy pár kartáccsal közibük lőve, s huszárjaink által üldözőbe véve hamar szétoszlottak s Hunyadig még megközelíteni sem mertek.
B.-Hunyadhoz közeledve Br. Kemény Farkas ezredes mint főparancsnok, Gál Sándor ezredes s többek kíséretében előnkbe jöttek s itt szemlét tartva felettünk rendeletet kaptam, hogy állást foglaljak s éjszakára künn maradva előőrsön, Hunyad felett a jobb szárnyhoz csatlakozva fedezzük a vonalt. Ennek folytán ágyúinkat elhelyezve és az előőrséget kiállítva éjjelre itt maradtunk, bevárandók a Jára környékén elmaradt Br. Eglofstein parancsnoksága alatt levő csapatokat is.
Nemsokára ezek is megérkeztek s itt letelepedtek. Másnap reggel rendeletet kaptunk Hunyadra bevonulni, itt kevés ideig pihenőt tartva, délután az egész magyar sereg, ami ide gyűlt össze, kivonultunk Hunyad mellett a rétre, és itt Br. Kemény Farkas és Gál Sándor ezredesek a sereget rendezve kétfelé osztották.
Ez idő alatt a vegyes osztrák és orosz sereg is megérkezett Hunyadra és itt megtámadtak s rendes ütközetünk volt velük - ami végre is a mi előnyünkre dőlt el és az ellenséget visszaverve ujból elfoglaltuk B.-Hunyadot. A rövid ideg tartott ütközet után Gál Sándor ezredes egy osztállyal előre ment Csucsára s Br. Kemény Farkas maradt egy osztállyal a hátvédben. Engemet 1 zászlóaljjal, Antost 1 zászlóaljjal és 1 osztály lovassággal ágyú fedezetre rendeltek a hátvédbe. Csucsára késő este érkeztünk meg s ott tartva másnap reggel követtük seregünket Zsibóig.
(Folyt. követk.)

Jegyzetek az 1849-ik évi eseményekről.
- A hadjárat alatt összegyűjtött adatokból, később a keleti emigráció alatt történtekből egybeállította: Lászlófalvi Velics Károly 1848-49-iki honvédszázados és volt emigráns. -

A világosi fegyverletétel után: ugyanis: Az erdélyi jobb szárnyon levő hadosztályt végleg Zsibóra hozták egybe s itt egyesülve a Kazinczy táborával 3 hadtest 600 ágyúval tétlenségre levén kárhoztatva, megadta magát. Zsibón több napig voltunk s vártuk a tudósításokat s folytak a haditanácsok a további teendők felett amíg végre is bekövetkezett nálunk is a fegyverletétel s zászlóaljként lettek a honvédek a várba berendelve, ahol fegyvereiktől megfosztva foglyul esett mindenki, aki berohant a várba. Kezdetben az a hír terjedt el a táborban, hogy az oroszoknak adjuk meg magunkat s szabadon bocsátják a honvédeket, mindenki belenyugodott sorsába s várta a felszólítást a bevonulásra. Miután azonban az ellenkezőről győződtünk meg, felbomlott a rend a táborban s mindenki azon törte fejét, hogy meneküljön. Hozzám is megjött a rendelet, hogy zászlóaljammal vonuljak be a várba s azt a zászlóaljjal tudatva elbúcsúztam tőlük, sarkantyúba véve lovamat menekültem Nagy-Bánya felé, mint tiszttársaim is menekültek és a legénység is más irányt véve követte s egy sem ment a várba fegyverét letenni. Megjegyzem, hogy főbb tiszttársaink közül azok akik azelőtt a rendes katonaságnál szolgáltak, egész bizalommal maradtak helyt s várták a rendeletet a bevonulásra, állítván, hogy Lüders orosz főparancsnok ígérete folytán biztosítva van a szabadon bocsátásuk, amint azonban csúful felültek később.
Megérkezve Nagy-Bányára a sok menekülttől alig lehetett mozogni a piacon s csak kerülő úton folytathattam másnap tovább utamat Szatmárra s itt is tele volt a város menekültekkel.
E keserves visszaemlékezésből annyit még meg kell említenem, hogy nagy része a honvédeknek menekült s fegyverét a közeli erdőkbe elrejtve indult bujdosni.
Br. Eglofstein ezredes is a végzetes haditanács után két tiszttársával állt helyt s agyonlőtték magukat. Az elkeseredés általános volt és az egész tábort zavarba hozta Varga Imre főtüzér, szemünk láttára a töltényes szekérre ült fel egyik társával s magára gyujtotta s többen végezték ki magukat az osztrák szökevényekből akik hozzánk átjöttek volt.
Szatmárra érve itt maradtam egy pár napig s több tiszttársammal találkoztam itt utoljára, mert ahányan voltunk, annyifelé oszlottunk s bujkáltunk, hogy elleneink kezébe ne jussunk s nagyobb része külföldre igyekezett a főbb tisztek közül. Szatmáron még magyar kormánybiztos volt Kende Sigmond, s általa többen kaptunk útlevelet. Én is kaptam Budapestre, s Tarsoly Gergellyel együtt szándékoztunk felutazni. Amint tehát sikerült lovainkat s egyet mást értékesíteni és a honvéd ruhát, polgári öltönyt felcserélni egy szekerest fogadtunk s azzal utaztunk a pusztákon Debrecenbe és onnan Budapestre s itt bujkálva vártuk be a további ténykedéseket. 1849 év végével kezdődött Haynau féle embertelen üldöztetések és kivégzések alatt itt voltunk többen honvéd tisztek az elővárosokba elrejtve, több polgári háznál a mentőangyalként őrködő a kormányzó anyja az öreg Kossuthné, Br. Radákné, Meszlényiné, Rutkainé s Ruzits Ilka pártfogásuk alatt, míg rendre közreműködésük mellett menekülhetett ki amerre lehetett és akart.
Nekem szándékom volt keletre menekülni s társaimat felszólítottam, hogy csatlakozzanak, de egyik sem vállalkozott - számítva arra, hogy az üldözések nem sokára megszűnnek és ennyi áldozat után e vandalizmusnak vége szakad. De nagyon is csalatkoztak - mert a kémsereg amivel abban az időben az egész országot elárasztották s úton, útfélen kémkedtek s kutattak - akit csak kézre keríthettek irgalom nélkül elfogták s elzárták s folyt ellene a vizsgálat, s többnyire kivégezték.
Tarsoly Gergelyt is nemsokára elfogták Keszthelyen ahová lerándult, hogy a gazdasági intézetbe felvétesse magát, s egyelőre besorozták a fegyenc csapathoz s többed magával kisérték Grácba, ahol többnyire honvéd tisztekből fegyenc csapatot alakítottak. Itt azután a sok embertelen nyomorgatások s zaklatások folytán kimerülve, betegen kerültek a kórházba többen s egyeseknek nagy utánjárással sikerült kezesség mellett szabadsággal családjukhoz visszatérni további intézkedésig.
Így került Tarsoly Gergely is családja közbenjárásával kezesség mellett betegen haza Tordára, s ahol nemsokára a folytonos üldöztetések folytán testben s lélekben megtörve agyonlőtte magát.
Noszlopit is elfogták a csendőrök, folytonosan kémkedve utána, este későn amint szállásáról kilépett s ezt is kivégezték az új épületben, s még csak Hatvanival maradtam - aki végre is elhatározta magát velem menekülni a keletre. De végzete ezt is hamar utolérte s őtet is elfogták. Nejétől, aki betegen feküdt a Ferenc városban egy háznál - s akinek már végórája közeledett, el akart búcsúzni - s alig lépett be a házba nejéhez a csendőrök egy kémmel meglepték és elfogták s vitték a vesztőhelyre az új épületekbe, ahonnan nem is menekült többet.
Magamra maradva egyedül s szülőimmel levél által érintkezve értesültem az Erdélyi katonai hatóság által gyakorolt brutális üldöztetésekről, ahol Urbán teljhatalommal űzte ténykedéseit mint Haynau Budapesten.
Ily körülmények között haza térni még akkor nem lévén tanácsos - egyelőre abban állapodtunk meg, hogy a Haynau által közzétett felülvizsgálaton eszközöljek pártfogóim által egy felmentési bizonyítványt, és azt küldjem haza felhasználás végett. Egy pár hétre sikerült is a felülvizsgálati bizonyítványomat kézhez kapni, mely szerint a / alatt ide csatolt eredeti bizonyítványból látható, hogy a felülvizsgálaton katonai szolgálatra alkalmasnak nem találtak. Kelt Budapesten 1850 március 22-én. Haynau által aláírva. Én tehát ennek a hiteles bizonyítványnak hiteles másolatát haza küldöttem atyámnak Tordára, hogy azt a katonai hatóságnál bemutassa, remélve, hogy az által a további zaklatástól szabadulhatok. De nagyon csalatkoztunk, mert Urbán előtt be lévén vádolva családunk mint főbb forradalmárok - és atyám letartóztatva Kolozsvárt, míg vizsgálat alatt volt - miután három fia szolgált a honvéd seregben, és atyám is mint nemzetőr százados, sok szolgálatot tett Tordán ugyanis: György öcsém a 31-ik zászlóaljban, mint főhadnagy, Lajos öcsém a veres sapkás 11-ik zászlóaljban hadnagy) és én mint vadász százados s parancsnok a havasi expeditióban működve több ütközetben vertem meg s oszlattam szét az oláh sereget s főleg nagyon is terhelő volt reám nézve s nagy kihágásnak volt beszámítva Dézsinek mint osztrák kémnek letartóztatása és a nála talált levelek elkobzása Tur feletti állomáson - s ez időben Dési nagy befolyással volt az Urbán ténykedéseinél s mint fő áruló s feladó szerepelt s többeket meghurcoltatott helyt Kolozsvárt is. - De különösen reám bosszúból is sokat áskálódott s mindenféle hamis feladásokkal terhelve, felmentésemről szó sem lehetett.
(Folyt. követk.)

Jegyzetek az 1849-ik évi eseményekről.
- A hadjárat alatt összegyűjtött adatokból, később a keleti emigráció alatt történtekből egybeállította: Lászlófalvi Velics Károly 1848-49-iki honvédszázados és volt emigráns. -

Amint tehát atyám a bizonyítványt kézhez vehette s Urbánhoz személyesen felvitte, azon megjegyzéssel bocsátotta el atyámat: Das war sehr fiffig angestelt mein lieber Herr, aber ich lass mich nicht ausspielen: s követelte, hogy a hadbíróság előtt jelenjek meg, s azonnal rendelkezett is, hogy mindenütt köröztessenek is, a budapesti titkos rendőrségnek is átirat ment letartóztatásom végett, ami abban az időben nagy horderővel bírt, mert a sok titkos kémekkel el volt lepve az ország és akit űzőbe vetek nehezen szabadulhatott.
Ily körülmények között itt az országban több maradásom nem volt s értesülve arról is, hogy Erdélyben is mily részrehajlólag folytak a vizsgálatok s mennyire üldözte Urbán a volt honvédeket semmi kedvem se volt ily önkénynek magamat kitenni s végre is elhatároztam egyedül is emigrálni.

II.
Budapestről 1851-ik év március 2-án sikerült nagy nehezen ugyan Páncsova felé Belgrádba menekülnöm. Minthogy azonban menekülésem is sok viszontagsággal s életveszéllyel járt - s mindamellett nagyon változatos élményes és élvezetes volt - Páncsovától kezdve a Dunán átkelés Belgrádba s onnan folytatólag egy teherhordó karavánnal Szerbián, Albánián és a Balkánon keresztül Salonikiig utazásom leírását sem mellőzöm el.
Budapestről álnév alatt, mint mészáros kaptam nemesszívű pártfogóim közreműködésével egy útlevelet Páncsovára, hízott ökrök vásárlására, s azzal megérkezve gőzhajón első teendőm volt a serházba hízott ökrök után nézni, amit elővigyázatból is meg kellett tennem miután itt is körül voltunk véve titkos kémekkel s különösen a határszéleken nagyobb felügyelet volt s el volt telve csendőrökkel is. Mindamellett még is számosan menekültünk itt is, mivel részünkről is voltak megbízható egyének mindenütt, akik közreműködtek s közvetítettek a menekülést s arról előre már gondoskodva volt a főbb intézők s tényezők által.
Mialatt tehát én személyesen a marhavásárlással foglalkoztam s egynéhányat a serháznál kiválasztva az eladóval alkudoztam, ez idő alatt megbízottam akihez utasítva voltam, abba járt, hogy az illető szerb csempészekkel megegyezzék s elintézze mikénti átszállításomat a Dunán Belgrádba a várba, ahol török katonaság volt. Itt volt beosztva török szolgálatba egy honvéd százados Omera név alatt. Árgai József Kossuth megbízottja, aki a menekülteket fogadta s továbbította, ellátva az illetőket a szükséges útlevelekkel. Miután sikerült még az nap egy téglát szállító Bárka tulajdonossal megegyezni, hogy másnap éjjel bárkába szállva, korán reggel átevezzünk Belgrádba én is siettem a vásárommal s 5 frt előleget adva úgy egyeztem meg az illetővel, hogy amint teendőimet végzem a 6 hízott ökör után jövök, hogy átvegyem s azzal a rendőrséghez mentem s útlevelemet vissza Budapestre keltezve zsebre tettem.
Este pedig átöltözve mint hajós legény a téglával megrakott szerb bárkához a Duna partjára vezettek s ott elhelyezkedve vártam az indulást, s miután a téglát Belgrádba szállították az átkelés is útlevél mellett történhetett csak s 3 emberre volt kiállítva, 2 evező és 1 kormányos, az egyik evező helyét én pótoltam ezúttal. Reggel hajnalban a bárka tulajdonos a Duna parton levő katonai őrháznál útlevelét láttamozta s azzal elindultunk, de alig evezhettünk a Duna jobb szárnya közepéig nagy szélvihar keletkezet, ami a márciusi napokban gyakori itt és a hajókázást nagyban akadályozza s több baleset is fordult elő.
Ezt kikerülendők kénytelenek voltunk a Duna közepén levő szigetre kikötni bárkánkat s ott bevárni amíg a szél csendesedik, ami azonban akkor tilos volt és az átellenben levő s egymáshoz közel fekvő katonai őrházak nem tűrték meg, hogy ott idegen emberek tartózkodjanak.
De nem volt mit tenni s nem lévén tanácsos a nagy Dunára kimenni ily nagy szélben a bárkát kihúztuk jól a partra s kikötöttük s mi beljebb a cserjébe telepedtünk le gondolva, hogy észre sem veszik az őrháznál. Dél felé a vihar szűnni kezdett ugyan, de még nem állott el, hogy tovább folytathassuk utunkat s vártunk még. Én azonban e kétes helyzetben szem és fül voltam s mindenre kiterjedt figyelmem s különösen az átellenben levő őrházakat folytonosan szemmel tartva, egyszer csak látom, hogy a katonák az alsóbb őrháznál a ladik körül forgolódnak s azt vízrebocsátva, abba fegyveresen elhelyezkednek s kezdettek felénk evezni.
A két hajós leheveredve szunnyadott, mikor figyelmeztettem a történtekre. Csakhamar bárkánkat kötéllel kivontattuk a sziget végére, ami közel volt hozzánk s bele ülve a nagy szélben csak fél vitorlát vonva fel s egyúttal evezve is igyekeztünk ki a nagy Dunára Belgrád felé irányozva bárkánkat, s miután már jól elhaladtunk érkeztek meg az osztrák katonák s nagyba kiabáltak utánunk, hogy térjünk vissza - mi azonban folytattuk utunkat tovább. A bárka tulajdonos eleget tűnődött ez eseten s mondta is, hogy ezért még megbüntetik.
Este 6 óra tájt érkeztünk meg szerencsésen Belgrád alá még a záróra előtt s hajónkat kikötve én a tulajdonossal siettem a vár alá a feljáróhoz s zörgettünk a vaskapun ami mindig zárva áll. a kaput nemsokára felnyitották és a török őrségből egy tiszt jött ki s megnézve útlevelünket és a bárka tulajdonossal törökül egy pár szót váltva bebocsátottak.
Én is csak ekkor tértem magamhoz s szabadon lélegezve, hálát adtam a mindenható Istennek, hogy szerencsésen megszabadulhattam üldözőim köréből s követtem vezetőmet fel a városba.
A bárka tulajdonos belgrádi szerb volt, s keveset tudott németül s oláhul is, és így ha nehezen is, megérthettük egymást, éjjelre magához vitt szállásba s megkésve a várba nem mehettünk. Nagy biztonságban azonban nem érezhettem magamat e csempész körében, bárha egy 6 lövetű revolver volt is felkötve a derekamon és így az éjjel töprenkedéssel telt el s alig vártam, hogy virradjon. Reggel korán vezetőmmel megindultunk a vár felé s hogy gyanút ne keltsünk az itten is elszórt s nagy számban felfogadott osztrák kémek előtt, vezetőm előre ment s én hátramaradva bizonyos távolságra követtem. A kalimydára kiérve (a vár feletti szabad tér is séta hely) nagyszerű látvány terült el szemem előtt e hegytetőről, az egész vidéke látható volt Zimony és Páncsovának a kiterjedt Duna és Dráva öböllel ahol a 2 folyó egyesül s itt megállva gyönyörködtem e nagyszerű látványban.
E hegy oldalán közel a Dráva torkolatához a Duna jobb partja felett fekszik a vár, hatalmas kőfalakkal körülvéve s ide megérkezve én a vár udvarán a kapun belől megállottam s vezetőm bement az őrségre, Árgai után kérdezősködni, aki nemsokára török egyenruhában kardoson meg is jelent. Hozzá levén utasítva Meszlényiné által s jegyemet elémutatva, nagyon előzékeny és szives fogadtatásban részesültem általa - s mint régi kartársak csakhamar barátok is lettünk - s vezetőmet megdicsérve pontos eljárásáért s általam is megajándékozva elbocsátottuk s engemet bevitt magával a laktanyára s törökösen meg is vendégelt csibuk törökdohánnyal s fekete kávéval. E pihenés alatt felfejtve állásomat s üldöztetésemet és szándékom felől is értesítve - a legnagyobb készséggel igérte közbenjárását, hogy minél hamarább folytathassam utamat tovább - s miután elbeszéltem neki fáradságos átkelésemet a Dunán és az álmatlanul töltött éjszakámat - azonnal elvezetett egy elsőbb rendű hotelbe s ott légyottot adva egymásnak bevártam másnap reggel amíg hozzám jöhetett.
Kevés időre, hogy a szobámba elhelyezkedtem kopogtatott valaki s benyitva szobámba Dézsi Sándort honvéd tiszt társamat ismertem fel Nagy-Enyedről s vele volt Endrődi Sándor is, s nagyon örültünk egymásnak, hogy ott találkozhattunk - meglepő volt reám nézve azonban e látogatás, s csak azután tudtam meg, hogy Árgaival találkozva Dézsi tőle hallotta itt létemet s azonnal fel is keresett, hogy értesítsen a történtekről s tudatta, hogy ő az amnestiát várja itt Endrődivel s szándékuk haza menni, miután Viddinbe is feloszlott az emigráció s Kossuthot is bekebelezték és semmi kilátás vissza térhetni hazánkba s elbeszélte mennyire bús és lehangolt mindenki szomorú sorsa miatt.
(Folytatása következik.)

E közleménynek, az április 1. számban megjelent részében, az első hasáb negyedik sorában "600 ágyú" helyett csak 60 ágyú olvasandó.

Jegyzetek az 1849-ik évi eseményekről.
- A hadjárat alatt összegyűjtött adatokból, később a keleti emigráció alatt történtekből egybeállította: Lászlófalvi Velics Károly 1848-49-iki honvédszázados és volt emigráns. -

Megvallva az igazat, reám is rossz hatást tett e nyilatkozat s kezdettem aggódni jövőm felett. - Másnap reggel 10 óra tájt Árgai is megjött s együtt mentünk az angol Consulhoz Fonblauk úrhoz, aki a legszívesebben fogadott s azonnal ki is állított egy útlevelet számomra Lászlófalvi előnevemre, mint Corfui angol alattvaló vissza térhetni Corfuba. Ezt magamhoz véve megköszöntem s Árgaival együtt távoztunk, egészen megkönnyebbülve hittem helyzetemet, hogy most már a további üldözéstől mentve vagyok s egy pár nap mulva szabadon folytathatom utamat. Amint azonban szállásomra visszatérni igyekeztünk Endrődi előnkbe jött s figyelmeztetett, hogy vigyázzak magamra, mert a titkos osztrák kémek nyomoznak csendőrökkel s el akarnak fogni s szállásom körül lesznek.
Abban az időben nagyban befolyásolták a szerb rendőrséget az osztrák kémek s mindig hátuk megett voltak itt is, és a menekültek közül akit lehetett el is fogtak s vissza kisértek.
E szorongatott helyzetben tanácskozva a teendők felett végre is abban állapodtunk meg, hogy Árgai most egyelőre a török őrségre vezet s ott fogok maradni amíg másnap körülnézve magát intézkedhetik elutazásomban. Én tehát Árgait követtem és ő a török őrségre vezetett s ott kellő biztonságba helyezve, Erdődivel felmentek szállásomra és ami poggyászom volt azt magukkal vitték s hozzám kihozták az őrségre, s egy alkalommal egy kis gyapjú szőnyeget is hoztak, amit éjjelre a priccsre terítve azon fekhessem. Megjegyzendő, hogy a török katona őrségen is mindenütt be van vonva a padozat is gyékénnyel s azon sáros vagy is az utcán járt csizmával járni nem szabad s nekem is még mielőtt az őrségre mentem sárpapucsot kellett szereznem, amit az előszobában hagyva, tiszta cipővel lehetett csak bemenni. Szerencsémre éppen másnap indult Belgrádból egy katonai török posta Caraván 1 szakasz török lovasság kíséretében Szerbián, Albánián, s keresztül a Balkán hegységen Salonikiba - ami havonként egyszer történt s azzal kapta a várban levő török katonaság élelmét és a szükséges pénzt. Menet is szállíthattak értékes tárgyakat mert a karaván 30 terü hordó állattal megrakodva indult el, ugyanis: 6 teve, 12 ló és ugyanannyi öszvérből állott s mindenik hátán volt egy vékony szalmazsák s arra téve egy terühordó fanyereg 5-8 mázsa terüvel és a tevéken még több is.
A karaván előtt megy a vezető a Szurudsibasival (parancsnok), mellette 2 Szurudsi, két oldalt a karaván hosszába párosával 6 szurudsi (kisérő) s hátul a karaván mögött 4 kisérő - s utánuk megy a fedezet - rendesen egy hadnagy egy szakasz lovaskatonával kiséri a karavánt. Megjegyzendő, hogy talpig felfegyverkezve, ugyanis: a Szurudzsiknak a derekán egy széles derékszorítóban van 2 pisztoly és egy handzsár, a nyeregkápában van 2 pisztoly, a hátán egy kétcsövű fegyver és lábnál egy hosszú, éles Dzsida rövid szárba. A katonaságnak a nyeregkápában van 2 hatlövetű revolver, a derekán kard, lábszárt dzsida és a hátán egy kétcsövű fegyver. - Én hátul a fedezettel mentem lóháton a tiszt mellett s miután Árgai százados, mint magyar honvéd tisztet bemutatott és gondjára bízott, nagyon figyelmes volt irányomban s mindenben igyekezett segítségemre lenni, bárha nagyon keveset értekezhettünk egymással, miután a tiszt csakis törökül beszélt s egy kísérő volt tolmácsunk aki keveset oláhul is tudott s ezáltal tudtunk valami keveset értekezni.
A karavánnal nagyon lassan haladhattunk az erdős helyeken s hegyeken keresztül s abban igyekeztek mindig, hogy az éjjeli nyugvás a szokott rendes őr állomásokon történjék - és Szerbián keresztül amíg Niss-be értünk (ez egy szép kis szerb kereskedői város, közel a határszélen) nem is volt semmiben fennakadásunk. - De amint Álbániába értünk itt a vadorzóktól tartani kellett s különösen éjjelenként, ahol megállottunk mindig résen kellett lenni - őrházak itt már nem voltak, csak egyszerű csapszékek, ahol italt árultak, s még vendéglőt sem lehetett látni s napközben utunkban gyakran találkoztunk velük, de csak kerülgettek.
A Balkán hegységen átkelve vadregényes utunk volt s többnyire változatos, a tetőn kopár kősziklák, görbe vadfenyvessel benőve, alább az oldalokban nagy erdős helyek többnyire fenyves, s míg alább egy-egy viruló szelíd völgybe jutottunk exoticus növényzettel, több helyen egész rózsaligeten mentünk keresztül, ahol a rózsaolajat is gyártják s különböző retortákon párologtatják át úgyszintén a Geranium olajat is, amivel rendesen vegyíteni szokták. Végre a 16-ik nap április 14-én délután megérkeztünk Salonikibe, s alig vártam, hogy e vadregényes utazásból szabaduljak. A karaván a katonasággal felment a várba a parancsnoksághoz, én pedig siettem egy vendéglőbe, hogy kipihenhessem magamat és valami főtt ételt egyem, amit egész utamban nélkülöztem.
Saloniki a tengerparton fekszik s élénk kereskedői keleti török város - görög, örmény kevés olasz és spanyol zsidó lakosokkal vegyes. Én egy európai szállodát keresve, éppen a tengerparton a Naphoz szállottam be és jó ideig gyönyörködtem a tengeri kilátáson amiről eddig még fogalmam sem volt. Itt az idegennek a francia vagy olasz nyelvet bírnia kell, hogy boldogulhasson. Én a francia nyelvet beszélve, miben sem volt fennakadásom s másnap reggel az Angol Consulatushoz mentem fel, hogy útlevelemet vizsgáltassam Constantinápolyban, itt amint útlevelemet előmutattam, feltűnt a magyar név kezdetben, de amint a tényállásról értesítetem a Consult - a legnagyobb készséggel láttamozta s így utasított is, hogy mire legyen figyelmem, hogy bajba ne kerüljek s különösen ajánlotta, hogy csakis a török gőzhajón utazzam tovább, mert az a legbiztosabb reánk emigránsokra nézve. Két napig kellett itt várnom, amíg egy török gőzhajó indult Constantinápolyba, s azzal folytattam utamat tovább. Április 16-án este felé én is a hajóra szállottam s 17-én korán reggel indultunk el.
A tengeri utazó gőzhajók is ágyúkkal vannak felszerelve és a matrózok rendesen katonák a törököknél. A hajó berendezése az angol hajókhoz hasonló, csak a fedélzet két részre van osztva és sűrű drótráccsal elzárva a török nők részére. - A fedélzet azon a felén gyékénnyel van számukra letakarva s arra az utazó nők egy szőnyeget terítve vagy derékaljt, letelepednek törökösen. Ülő széket ritka esetben használnak.
(Folytatása következik.)

Jegyzetek az 1849-ik évi eseményekről.
- A hadjárat alatt összegyűjtött adatokból, később a keleti emigráció alatt történtekből egybeállította: Lászlófalvi Velics Károly 1848-49-iki honvédszázados és volt emigráns. -

Aznap sok utas volt a hajón s többnyire törökök s Levantinerek, e néven ismerik a bennszülött keresztényeket. Az európaiakat "frank csorbasi" s többnyire "gyaurok"-nak hívják. Az idő is elég kellemes volt s jól haladtunk a sík tengeren, csak másnap a Dardanellákba érve, kezdett a tenger háborogni a tengerszorosban s hajónk is himbálózni, s ez így is tartott amíg a Marmora tengerre ki érhettünk. A Dardanellák torkolatán gyönyörű látványt nyújtottak a mindkét oldalon elterülő városok és a tengerből kiálló kőszikla csúcsok s zátonyok s nagy vigyázattal s lassú erővel csak vontatva haladtunk át. Kiérve azonban Mármora tengerre a déli széllel ami még mind emelkedőben volt, a tenger nagyban hullámzott, s kapitányunk is kénytelen volt hajójával a sík tengerre kimenni s távol a partoktól tartani hajóját, mivel a "Lodos" (déli szélvihar) mind erősebb lett s nagy hullámokat vert fel s azzal szemben irányozta hajóját, mivel a déli szélviharral csak lavirozva haladhatni előre s azzal szembe kell menni. Azáltal a nagy hullámok a hajó orrába ütközve a fedélzetre is felcsapott a víz s nemsokára a fedélzeten a női utasok is ázni kezdtek s volt rivalgás s szaladgálás, amíg alól a hajóba ellettek helyezve. Félelmes volt reám nézve is az első utam a tengeren s borzadva néztem kezdetben a fedélzeten tartózkodva az oldal rácsokba, amint a hajó egyik hullámról a másikra juthatott - ami 3-4 öl magasságban volt, a hajó orra felett s arra felkapaszkodva magával rántotta visszafelé a hajót is s arról leereszkedve s a másik hullám alá mélyedve s megint kapaszkodva így haladott tovább egyik hullámról a másikra.
Igen természetes, hogy a hajó e folytonos előre s hátra mozgással s csapkodással nagy ingásban volt s az utasok között a tengeri betegség is elé állott s abban többen szenvedtek. Nekem ugyan nem volt bajom vele, de sőt ellenkezőleg a tengeren mindig éhes voltam, s az étvágyam növekedett. A Mármora tengerre kiérve balról feltűnik a fehér márvány sziget s azzal szemben terül el a tengerparton Rodostó város ahol Rákóczy Ferencz fejedelem telepedett volt le menekült társaival. Rodosto távol benn egy öbölben fekszik. Amint tovább haladtunk egészen Constantinápolyig a tengerparton egyik város éri a másikat s nagyszerű látványt nyujt a szemlélőnek, és amint közelebb érve a kikötőhöz kimagaslik a Jedikule vár (széltorony) s ezzel szemben a Mármora szigetek a tenger közepén s ezek között a legmagasabb kősziklás sziget a Mazsarla vagyis a magyarok szigete ahol a régi török hadjárat alatt fogságban is voltak. Alább látható még Prinkipó Herceg szigetek és a Fenerbakce (lámpa kert) Radikőn alól.
Végre feltűnik a távolból is a legmeglepőbb látvány az óriási világváros Constantinápoly, balfelől a tenger-parttól a hegyoldal magaslatáig egymást érő ház-özön s a között kimagasló számtalan mecsettel és imaházak kupoláival Stambul. Jobb felől pedig (Skutari).
Az európai városrész Galata a tengerparton kimagasló tornyával, s feljebb Pera. E két városrész között benyúló tengeröböl az Aranyszarv elválasztja e két hatalmas várost egymástól a közlekedést hajó híd által fenntartva. Itt egymás hátán tolong a nép s folytonos nyüzsgés és mozgás látható. Az Aranyszarv öbölbe gyűlve a tengeri járművek nagy része itt a sok kisebb és nagyobb vitorlás tengeri hajók és az utazó gőzösök által el van lepve s egész árboc erdőt ábrázol messziről - s amint az utazó gőzhajók beérnek a kikötőbe s horgonyt vetnek, kezdődik a csolnak hajsza egymást űzve, az egész tenger felülete mozgósítva látszik a különböző csolnakok által ellepve s közeledve a hajóhoz, hogy az utasokat partra szállítsák. Amint hajónk is közel a karantinhoz megállott s horgonyt vetett először is a hajókém jelent meg s szemlét tartva a hajón amint a kapitánnyal végzett s a kiszállhatást jelző fehér lobogót az árboc-fára felhúzták megkezdődött a partra szállás. Ez idő alatt több ladik vette körül hajónkat s folyt az alkudozás, török, görög és olasz nyelven a partra szállítás végett, eközben megérkeztek a különböző nemzetiségű szállodák küldöttei a saját járművükön lobogókkal, angol, francia, olasz, német és görög szállodákból s felkúszva a hajóra kerestek utasokat.
Nagy bajjal én is kijutottam a partra, körülvéve a horvátoktól, akik azonban csak törökül beszéltek s így velük értekezni nem tudtam, de csakhamar akadtam egy zsidó tolmácsra, aki németül is beszélt s ezt magam mellé véve egyenesen a magyar egyletbe Pérára mentem vele. Egyelőre ott maradtam, amíg szállás után nézhettem.
Megjegyzendő, hogy a keleten többnyire az osztrák zsidók közül kerülnek ki a tolmácsok s ezek lesve lesik az utasokat a Galata kapunál s mint vezetők ajánlják fel magukat. Így érkeztem meg végre a nagyon is vágyott keleti tündérvárosba Constantinápolyba 1851-ik évben április hó 18-án délután 5 órakor egyedül magamra - s csak akkor jutottam a való öntudatra s eszméltem fel e hosszú zarándokolásból, amikor újból honfitársaim közé jutva a magyar olvasó egyletben anyanyelvemen érintkezhettem velük.
Emigráns társaim között egy régi ismerősre találtam - Erdélyből különben is kevesen voltak még akkor - itt volt Dobokay, Frits, Veress, Csiha, Balogh s később ide került még Gróf Karacsai Sándor s Gróf Teleki Sándor. az öreg Br. Orbán János még a forradalom előtt kijött családjával bizonyos örökösödési ügyben, miután neje után itt örökölt.
Este többen jöttek még az egyletbe magyar lapokat olvasni s itt találkoztam s ösmertem meg az elnököt Nyujtót s többeket u. m. Hágent, Veselényit, Szilágyi Danit, Türr Istvánt, Vinklert, Tótfalusit, Wavreket, Bányait, Kommandingart, Kun Albertet, Sipost, Balog Janit, Inczét, gróf Vayt és Kiss Tónit. Ezek mint rendes tagok többször megfordultak az egyletben s magam is tagja lettem s itt volt rendes összejövetelünk esténként a magyar emigránsoknak.
Másnap reggel fő gondom volt arra, hogy útlevelemmel rendben legyek amit megérkezésünk alkalmával a Galata Kapunál várt rendőr egy igazoló jeggyel kicserélve magához vett, amivel másnap a rendőrhivatalnál jelentkezve útlevelemet visszakaptam s siettem azonnal az angol követségnél azt bemutatni s Corfuban átvezetni, hogy azzal is rendben legyek, minthogy abban az időben az osztrák kémek itt is nagyban ténykedtek - s lesték az áldozatot a menekültek között, hogy kit keríthetnek kézre és aki magát el nem látta útlevéllel s minden protectio nélkül tartózkodott még akkor Constantinápolyban, a titkos kémek minden kigondolható ravasz és aljas feladással a rendőrség által elfogták s hurcolták fogságba, bármiféle nemzetiségű emigráns lett légyen az francia, olasz, német s főleg magyar és lengyel menekült, ez utolsókra fordítván főbb figyelmet, s megjegyzem, sajnos de ilyen titkos kém volt a menekültekből is felvéve s akadt ezek közül is ily elzüllött egyéniség. Ezek feladata volt a frissen érkező menekülteket azonnal feljelenteni, hogy az osztrák kémsereg saját megvesztegetett embereivel egy bécsi zsidó kém vezetése alatt üldözőbe vehesse.
Amint útlevelemet kézhez kaptam, azonnal szállás után jártam és egy szobát béreltem a kis kampon ez a városrész van a Galata világító torony felett, Ciprus fenyővel benőtt hegytetőn a legszebb kilátással az alatta elterülő édes víz öbölben, az Arsenálra és a csatornán túl fekvő Stambulra. Ez a hely egyszersmint sétatér, kávéházakkal ellátva, ahová esténként a korai ebéd után szórakozni jár a pérai lakosság előkelősége.
(Folytatása következik.)

Jegyzetek az 1849-ik évi eseményekről.
- A hadjárat alatt összegyűjtött adatokból, később a keleti emigráció alatt történtekből egybeállította: Lászlófalvi Velics Károly 1848-49-iki honvédszázados és volt emigráns. -

Azután első teendőm volt a Br. Orbán családot felkeresni akihez Rutkainé által ajánlva voltam és akivel érintkezésbe volt a Kossuth családja - itt is a legszívesebb fogadásban részesülve megismerkedtem Br. Orbán Balázzsal, aki már egy pár évig volt Constantinápolyban szülőivel, de nem volt emigráns s kiterjedtebb helyi ismeretséggel bírt. Általa a menekültek közül többen elhelyezést kaptak s segítségére volt amiben tehette mindenkinek, úgy az öreg szülői anyagi segélyben is részesítették a többieket és a menekültek érdekében sok mindent meg tettek - ami később az osztrák követségnél is feltűnt s kérdőre vonták az öreg Bárót mint osztrák alattvalót. Balázst pedig aki többnyire az emigránsok között volt, figyelmeztették, hogy kerülje a gyakori érintkezést velük, mert rossz vége lesz, ami később be is következett s őt is üldözték.
Alig rendezhettem be magamat új szállásomon, vendégeim érkeztek s meglepő volt reám nézve azokat fogadni itt akiktől egy pár hét előtt búcsúztam el Budapesten. Figyelmesi akinek vendégszeretetét több ideig élveztem Budapesten, Hatvani bujdosó társammal. Ő lepett meg Dr. Dombori (Gukkenberger) ferencvárosi körorvos és Makk tüzér őrnagy kíséretében. Ezek is menekültek nemsokára utánam, miután a rendőrség zaklatásainak voltak kitéve.
Feltűnő volt azonban mindnyájunk előtt, hogy másnapra következőleg reggel korán megjelent szállásunkon egy osztrák kém, a török rendőrséggel igazolási jegyeink felmutatását követelve, s még ki sem pihenhettük jól magunkat - már újabb zaklatásnak voltunk kitéve. Útleveleink szerencsére már rendben voltak, az enyém Corfuban láttamozva, mint angol alattvaló - nekik az amerikai követségtől volt útlevelük New-Yorkba utazandók ahová különben is szándékoztak utazni. Egy pár hét múlva el is utaztak mindhárman Londonba, dr. Dombori meg is telepedett. Figyelmesi és Makk kimentek Amerikába s ott katonai szolgálatba léptek s Figyelmessi fel is vitte tábornokságig.
Még ezután is, hogy Sumláról Kossuth kormányzót az emigráció egy részével bellebbezték Kiutahiába s Widdinből is érkeztek többen emigránsok Constantinápolyba, úgy azok is akik később menekültek, de itt folytonos üldöztetésnek lévén kitéve az osztrák kormány által akik török szolgálatra nem vállalkoztak, kénytelenek voltak Kis-Ázsiába távozni s Gömleken és Brussán tartózkodtak. Kezdetben arról is szó volt, hogy a török kormány ajánlatára egy magyar Coloniát alkossanak amit a lengyel emigránsok kezdeményeztek, ami a török kormány segélyezésével kedvező állapotban is volt. De a sok pártoskodás s egyet nem értéssel megállapodásra nem jöhetvén nem sikerülhetett, s mindenkinek a maga fenntartásáról kellett gondoskodni s foglalkozás után látni, hogy a maga erején megélhessen. Egyesek tehát a földmíveléshez szegődtek s nagyobb gazdaságnál alkalmazást kaptak, többen a Brussai selyemgyárnál kaptak alkalmazást és a gazdagabb törököknél s basáknál vállaltak szolgálatot, egy néhányan iparosok lettek és nagyobb kereskedői házaknál kaptak alkalmazást. Kevesen a német nyelvet bírták s bizony kemény sors várt azokra, akik csak a magyar nyelvet bírták s több végzett jogász és ügyvéd volt kénytelen mint lovász vagy kocsisszolgálatba lépni, hogy fenntarthassa magát és a szükséges nyelveket elsajátítsa.
E közben Brussán az a hír terjedt el, hogy Kiutahiában a kaszárnya ivóvize meg lett mérgezve, ahol az internáltak elhelyezve voltak - ezt a hírt Orbán Balázs Bárdival hozta Constantinápolyból s azonnal tovább is utaztak s mindketten siettek Kiutahiába, hogy efelől értesítsék az illetőket s főleg Kossuth kormányzót, ami meg is történt, és így eleje lett véve a szörnyű tettnek, minden rossz következés nélkül - a kutat azonnal betömték földdel és a parancsnokot elmozdították s ezzel be lett fejezve a vizsgálat ami különben is titokban történt. A legfőbb eredmény azonban az lett, hogy az amerikai követség, állítólag a Kossuth felszólítására azonnal közbe lépett, hogy a magyar emigránsokat Amerikába szállítsák - ami rövid idő alatt be is következett, miután ez a merénylet másodízben történt.
E bizonytalan állapot véget ért azonban, amint az amerikai gőzösök megérkeztek Gömlekre, hogy a magyar emigránsokat a bellebbezettekkel együtt Amerikába szállítsák s ide gyűltek össze a menekültek és Kossuth kormányzó is a bellebbezett társaival, ezek között volt egy néhány lengyel is. Az egyik hajót elfoglalta Kossuth kormányzó bellebbezett társaival, és azokkal akik kíséretéhez csatlakoztak, ezek között volt Br. Orbán Balázs is aki a történtek után, mint osztrák alattvaló tovább itt nem tartózkodhatott, s menekülni kellett úgyszintén Bárdi is velük ment.
A másik gőzhajó is megtelt magyar emigránsokkal s Gömlekről be jött a hajó a Constantinápolyi kikötőbe is, hogy innen is felvegye akik itt tartózkodtak alkalmazás nélkül, de az is megtörtént, hogy többen kényszerítve voltak elutazni, így Gróf Vay László és Kis Tóni s még többen fel lettek szólítva és a rendőrség által a hajóra kísérve, mint ügynökök s Kossuth megbízottjai akik Konstantinápolyban tartózkodtak.
Azután, hogy Kossuth bellebbezett társaival és a magyar emigránsok nagy része Amerikába elutaztak, megszűnt a további zaklatás, az osztrák kémek el oszlottak és a török rendőrség sem törődött többé a menekültekkel, és így akik még ezután is menekültek s érkeztek meg Constantinápolyba szabadon járt s kelt mindenki s nézhetett foglalkozás után s egyeseknek sikerült még ezután is a katonasághoz belépni, ahogy az emigráció itt is feloszlott, de csak úgy, ha renegált s Bangya volt az utolsó aki legkésőbben érkezett ide és renegált, s mint ezredes lett beosztva.
Az emigrációba a legjobb helyzet azoknak jutott, akik kezdetben török szolgálatba léptek s részint mint tisztek be lettek osztva a hadsereghez, vagy mint renegáltak rendes szolgálatba léptek; a szám feletti tisztek kezdetben mint a Szultán vendégei ellátásban részesültek mindaddig, amíg elhelyezve lettek. Azok akik Widdinbe és Sumlán léptek katonai szolgálatba, amint Constantinápolyba érkeztek, be is lettek osztva a hadseregbe s nagyobb része Kis-Ázsiába levő ezredekbe különböző helyekre s kevesen maradtak Stambulban s ezek is Kis-Ázsiába Skutariba levő ezrednél voltak.
A renegáltak közül Bem, Kmetty s Bátori Aleppoba lettek bellebbezve és akik még hozzájuk csatlakoztak Kollmann, br. Stein és Frits Gusztáv Stambulba maradtak s e két utolsó nemsokára a hadügyminisztériumba lettek alkalmazva, akik török nyelvet különben is jól beszélték, de Br. Stein Farkas basa az arabs nyelvben is jártas lévén, írni és olvasni is tudott törökül ami ritkaság volt s kevesen fejtetek ki akkora szorgalmat, hogy törökül írni és olvasni megtanuljanak, s azzal csak Szilágyi Dániel és Vámbéry dicsekedhetett, akik különben mint orientalista búvárok a török könyvtárakat tanulmányozták. De még a törökök maguk is kevesen tudnak írni és olvasni s ezek zöld turbánt viseltek fejükön s arról lehetett őket felismerni. Rendesen az ilyen írástudó musulmánok a Vakuftal (papi szék) kerültek ki s úton, útfélen kis sátrukba ütötték fel irodájukat s ott körülfogva az ügyfelek által, írták meg számukra különböző ügyiratokat a török katonaságokhoz.
Megjegyzem, hogy a magyar emigránsok könnyen és hamar megtanultak törökül beszélni s köztük léve folytonosan kevés idő alatt értekezhettünk velük, de tanultunk is törökül nagyban s többen vettünk órákat Szilágyi Dánieltől aki kész tanár volt a török nyelvben s Petőfi verseit is lefordította török nyelvre.
Mi is egy néhányan akik Skutariba a vezényletnél mint számfeletti tisztek voltunk a kaszárnyába laktunk s vártuk beosztásunkat rendes török katona ruhát viseltünk kékes szürke posztó magyarka sárgaréz-gombokkal és kékes színű pantallon és mellény, veresposztó fez s a közepén egy hosszú fekete selyem bojt és a tepelik vagyis nagy sárgaréz gombbal van leszorítva. Ez a katonai jelvény s civilnek a sárga rézgomb hiányzik s azt nem hordhat, csak katona.
(Folyt. köv.)

Jegyzetek az 1849-ik évi eseményekről.
- A hadjárat alatt összegyűjtött adatokból, később a keleti emigráció alatt történtekből egybeállította: Lászlófalvi Velics Károly 1848-49-iki honvédszázados és volt emigráns. -

Foglalkozásunk abból állott, hogy naponta egyszer gyakorlatokra jártunk, hol zászlóaljanként, hol az ezreddel, a kaszárnya mellett az ázsiai török temető alatt szép nagy gyakorlótér van a katonaság számára fenn hagyva, amiből később a tengerparton egy jó darabot felfogtak angol temetőnek a Krimia hadjárat alatt ahová Guyon tábornokot is eltemettük, akinek halálát egy véletlen eset okozta, ugyanis szokásban van a törököknél réz edényekbe főzni amit cinezve használnak, amibe azonban az ételnek kihűlni nem szabad, mivel könnyen mérgezés állhat elő s szegény Guyonnal is megtörtént e véletlen eset s egy ebéd után hirtelen rosszul lett s kevés időre elhalt.
Skulari ez egy városrész a Kis-ázsiai oldalon a tengerparton éppen a Boszporus végén s egy része ami lenyúlik Kadikőig már a Marmora tenger mellett van. A nagy négyszögű két udvaros kaszárnya szegleteken tornyokkal éppen a tengerparton egy kis magaslaton fekszik s ezzel szembe a Marmora tenger kezdetén és a Bosporus végén egy kis szigeten van a Leámder világító-torony. A kaszárnyából ahol laktunk nagyszerű kilátás van, a sík tengeren kimagasló kőszikla szigetek, átellenben Stambul a hegyoldalon elterülő házözönnel s alatta a tengerparton hatalmas kőfalakkal körülvett Jeni-szeráj, a Mahmus szultán egykori kastélya, jelenleg az özvegy szultánnők lakhelye s e mellett az Aranyszarv öböl temérdek tengeri hajóval s árboc erdővel. Jobbról Galata s feljebb Tophéme (ágyúöntöde) ahol az ágyúkat öntik és gyártják. Ez már a Bosporus partján van az Európai oldalán s még feljebb a Dolmabakcse a nagyszerű márvány kastély, amit az ötvenes években Abdul Medzsid szultán pazar fénnyel építtetett. Meg kell említnem még életmódjukat s sajátságos szokásaikat. A török katonaságnál női személy nem tartózkodhatik s ott női kiszolgálás nem létezik, mindent a férfiak végeznek főzést, sütést, takarítást, mosást, varrást stb. még a harisnya kötést is maguk a katonák teljesítik. Erre a szolgálatra az arra alkalmasabb egyéneket választják ki, de többnyire alkalmasak a törökök az ilyen női munkára is, mivel már otthon megszokták életmódjuknál fogva , ahol a nők rendesen a háremben elkülönítve ülnek a férfi családtagoktól. Ezek azután a katonaságnál egyébbel nem is foglalkoznak s ezek végzik azután rendesen a női teendőket. De nem egyszer láthatni, hogy a katonák a kaszárnyákban és az őrségen a homokóra*) szerint az őrszemet felváltják, fegyverét rendes helyére letéve veszi elő kötését s köti szorgalmasan a durva szőr lábbeli harisnyát, amire nagy szüksége van, miután a kaszárnyában s még a várdán is, ha bemegy a szobába, ami mindig le van borítva gyékénnyel künn az ajtó előtt leteszi felső topánját vagy sárpapucsát és a szőr harisnyával lép a gyékény szőnyegre, ha az nem volna mezítláb, de csizmával s sárpapuccsal soha. A tisztek többnyire és az altisztek is sarkatlan bőr cipőt fűzve viselnek s erre húzzák fel a katolisl (sárpapucsot) s ezzel járnak ki az utcára s megjegyzem, hogy ez általános s bevett szokás a törököknél s még a hivatalokba s úgy magán lakokba s még kevésbé a machákba v. Dzsámi (török templom) sem léphetik be senki cipővel vagy csizmával amint a szabadban járt. A bútorzatuk a legegyszerűbb a lakházakban úgy a kaszárnyákban is. Az ablaknál és a fel körül van a török dívány ami többnyire szalma vagy tengeri fűvel tömött surgyéból áll, leterítve szőr szőnyeggel és azon hasonló módon készült hátpárnákkal ellátva, a szoba végén az ajtó mellet vannak a dulábok, a falba alkalmazott chiffonok s ezekben áll a ruhanemű, a derékaljak és ágyneműk, amit éjszakára onnan kivesznek és a gyékényre terítnek, kész az ágy lefekvésre. Úgy a dívány is ahol azonban csak a tisztek hálnak, s nappal heverésznek, esznek s csibukolnak többnyire.
-----------
*) A fövény óra szerkezete nagyon egyszerű ami a katonai használatban van és a katonaságnál, kaszárnyákban és az őrségen is alkalmazzák; áll két kis üveg gömbből egymásba illesztve, aminek az alja lapos és a vége szűken el van zárva s ebbe töltik a finom tisztított fövenyt amit felfordítva 60 perc alatt lassan lefoly az alsó üvegbe, s akkor az őrszemet felváltják és az órát megint felfordítják úgy, hogy a fövénnyel telt üveg gömb függőlegesen fekszik a kiürült gömbön, emellett azonban a napórák is alkalmazva vannak az épületek oldalain.

Az evés ideje alkalmával ami naponta kétszer van szokásban, rendesen délelőtt 9-10 órakor villás reggeli és este 6 órakor az ebéd, ekkor a szolgalegények több törpe kerek asztalt helyeznek a díványokra és a szoba földjére a gyékényekre s azt kereken ülve törökösen vagy térdelve 4-8 egyén; egy darab kenyeret vesz mindenki a kezébe s azt tördelve falatozik az asztalra helyezett tál ételből a 3 ujjával jobb kézzel - s olykor egy fakanállal - kést, villát használni nincs szokásba, de nem is szükséges, szintén többnyire Guljás féle vagdalt hús ételeket főznek zöldséggel, emellett a piláfnak nem szabad hiányozni s ezzel záródik be bármily lukullusi vendégség legyen is az. A piláf hasonlít a mi ludas-rizskásánkhoz, azzal a különbséggel, hogy azt magában rántják juh vajjal vagy marha faggyúval, ugyanis: az ázsiai juh fajta többnyire széles farkú, mi teli van hájjal s ezt kiolvasztva szolgáltatja az úgynevezett juh vajat vagy zsírt s ezt használják az előkelőbb házaknál, de általánosan a keleten mind marha faggyúval főznek s faolajban rántják ki a halakat.
Nagyon kedvelt ételek a keleten az árticsoka, saláta ugorka, a párhagyma és különböző tök-féle növények, bámia és zöldpaszuly; kevés marhahúst esznek s többnyire juhhúst, továbbá fő eledelük a tengeri halak, csíkok, rák, osztriga, és a tengeri csigák; aztán a kaviár vagyis kisózott halikra - ezzel kezdődik az ebéd, amire citrom-levet facsarva s jól elvegyítve s kenyérre kenve falatozzák, ez a bevezetés minden ebédnél, s utoljára marad a sajt, ami szintén fő eledele a töröknek s jól is készítik a keleten - s általában minden tej étel kitűnő álluk s ízletesebb főtt és aludt tejet csak ott lehet enni.
Szeszes italt a törökök nem isznak, legalább nyíltan, de titokban ha szerit tehetik, attól sem tartózkodnak; kivételesen a mastikát vízzel étel előtt, ez a keleten általános szokás, étel előtt egy pohár mostikát vízzel vegyítve, mint étvágygerjesztőt inni, s ezt a török katona tisztek sem mellőzik.
Megjegyzendő, hogy mielőtt a reggelihez vagy estebédhez az asztal mellé ülnének első teendőjük kivétel nélkül a mosakodás és aztán az imádkozás, s rendesen ez idő tájban az Imámok (papok) a mecsetekbe (a török imaház tornyokba) fel mennek s ott a körülvett tornácon körül járva kikiáltják az evés idejét s fel hívják a mazulmánokat a szokott imára - ez pótolja náluk a harangozást - s ekkor mindenki megy először mosakodni az imaházak mellett e végre berendezett vízvezetékhez, ahol külön rézcsapokkal ellátott mosakodóhelyek vannak, s itt a kezüket, arcukat s utoljára a lábukat ha megmosták s megtörülköztek, mennek az imaházba s ott imádkoznak s csak azután ülnek asztalhoz étkezni. A szabadban vagy őrségen ahol imaház nincs közelben, mindenki veszi a maga cserép korsóját vízzel és a nyaka köré a kendőt s félre vonulva megmosdik s megtörülközve egy kis pokrócot terít a földre s napkeletnek fordulva végzi a szokott imáját.
(Folyt. köv.)

Jegyzetek az 1849-ik évi eseményekről.
- A hadjárat alat összegyűjtött adatokból, később a keleti emigráció alatt történtekből egybeállította: Lászlófalvi Velics Károly 1848-49-iki honvédszázados és volt emigráns. -

Ebéd után a hosszúszárú csibuk vagy a nárgila és ahhoz egy csésze kávé nem maradhat el és szokásban van abba többféle bódító szert is vegyíteni és a kávéba tesznek ambrát is vagy hasist. Az ambrát porrá törve a nargila vagy a csibukra tett izzó szénre is hintik és úgy szívják fel dohányozva és amikor kábító hatását érzik, dőlnek le a díványra és úgy ábrándoznak órákig. A nárgila áll egy subtilis üvegcsapos korsóból, aminek tetején van alkalmazva egy csibuk alakú cserép pipa egy hosszú réz csővel, aminek az alja sűrűn van kilyuggatva és addig vízzel feltöltve úgy, hogy a lyukakat a víz zárja el, most a hajlékony gumi vagy bőr szárt az üveg csapjára illesztik és kezdik szívni; így a füst a vizen keresztül szűrődve jut a szájba.
A nárgila inkább a cserkeszeknél honos, s onnan hozták az úgynevezett tömbeket a legerősebb narkotikus dohány fajt amit megvagdalva először vízzel megáztatják és azután száraz rongyba téve jól kifacsarják a levét és így, félnyersen kerül a pipába s úgy élvezhető csak s még ekkor is embere válogatja aki elszíhatja s rosszul nem lesz tőle. E kábítószerek terjesztői s főleg a hasis élvezői a dervisek; ez egy ingyenélő s lustálkodó papi szervezetből áll: az ordítozó vagy keringő és a kolduló dervisekből; ezek áldozata lett Br. Splényi Lajos a Guyon tábornok sógora is, aki annyira megszokta e kábítószerekkel élni s különösen a hasis gyakori használatával megőrült és úgy pusztult el, állítólag a dervisek laktanyája mellett a kertelés alatt találták meghalva, s általuk lett el is temetve a Stambuli török sírkertbe.
A kolduló dervisek szánandó állapotban, rongyosan néznek ki, s többnyire tigris bőrrel a hátukon, hosszú hegyes, durva szürke posztó süveggel, a karjukon többnyire a nagyobb cocusdió-héjból vagy ciprusfa-héjből készült szotyorral s kezükben a kolduló pálca Mekkából ami rendesen mozaik faragvánnyal s török imákkal körül van írva. Ezzel a szent ereklyével érintve meg a jámbor muzulmánokat áhítattal koldulnak a szerzet részére igéretet téve, hogy a szent földre eljutva, jövő üdvökért imádkozni fognak. Ezek nagy része csatlakozik is rendesen a búcsújárat alkalmával minden évben Mekkába a szentföldre zarándokoló karavánhoz. E főbb foglalkozás mellett rendesen henyélnek és dőzsölnek a dúsan összekoldult alamizsnából. Végre nem hallgathatom el, hogy e szomorú helyzetbe hanyatlott később Br. Splényi is, aki mint kolduló dervis hasonló kosztümbe járt, kelt, s nálam is megfordult és a túlzásig exaltált látományait felsorolva kéregetett.
A keringő és táncolva fohászkodó dervisek hosszú, földig érő különböző színű durva, vastag posztó, derékre kötött női szoknyát és ujast viselnek, hosszú süveg alakú kucsmát s többnyire hosszú szakállt és bajuszt hordanak. Ezek a török vasárnapokon azaz Pénteken és más ünnepnapokon a saját dzsámiakban (imaház) tartják sajátszerű szertartásukat. Galatán a tetőn a török negyedben is van egy kisebbszerű imaházuk. Skutariban és Stambulban, ahol a szerzet tartózkodik, vannak nagyobbszerű dzsimiik, ahol 2-3 sorban állva alkotják a köröket. Kezdetben körökbe állva mezítláb egymásnak nyújtják kezüket s körbe mozognak, jobbra, balra hajlongva, azután különválva mindenik a maga sorában maradva elkezd tipegve keringeni s karjával és kezével fel és alá kapkodva s jobbra, balra hajlongva s emellett fennhangon kiabálva mondja imáját. Ebben az állapotban azután addig tipeg és forog, amíg elszédülve s kifáradva kidől a sorból; s minél tovább bírja valaki e sajátszerű keringést, mozgást és ordítozást anélkül azonban, hogy a szomszédját érintené azé a tisztesség, s végre ha mind kidőltek a szertartásnak is vége szakad. E látományos és fáradságos önkínzásnak jutalma szintén az alamizsna, amit a hívektől alkalmilag kapnak, de sokan is látogatják s bárki is bemehet a szertartást nézni, jó baksis mellett, amit rendesen az ajtóban álló kiszolgált öregebb szerzetesek szednek a látogatóktól, különösen az idegenektől duplán.
A napi teendők mellett ami nagyon kevés elfoglaltatást adott, délelőtt és ritkán délután tartva 1-2 órai fegyvergyakorlat, volt elég időnk idegen nyelveket tanulni s tanultunk is szorgalmasan Inczével, Szilágyival és Hágennel a török és az olasz nyelvet s ez utolsóból rendes nyelvmesterünk is volt, hogy hamarább elsajátítsuk. Török tiszt társaink csodálkoztak s többször gúnyolódtak velünk, hogy nem megyünk velük mulatni.

Jegyzetek az 1849-ik évi eseményekről.
- A hadjárat alatt összegyűjtött adatokból, később a keleti emigráció alatt történtekből egybeállította: Lászlófalvi Velics Károly 1848-49-iki honvédszázados és volt emigráns. -

Szellemi foglalkozáshoz nem szokott a török s nem is törődik vele, s ritka a török tisztek között is az aki bár anyanyelvén írni tudna, könyvből baktatva olvas még törökül, de írni nem tudnak. A tisztek is többnyire henyélve töltik szabad idejüket s nagyon is korlátolt eszű egyének, minden természeti jó tulajdonuk mellett jó szívű, jámbor s becsületes emberek, de emellett önhittek; s minden más felekezetű ember előttük gyaur (hitetlen), s azokat lenézik, s csak a muzulmán számít előttük annyira fanatizáltak.
A társaságot s mulatságot szeretik, amennyiben intézményeik s török szokásaikkal nem ellenkezők, t. i. a férfiak úgy a nők is külön mulatnak, ott a társas együtt mulatságról szó sincs, még a közeli rokonok közt is. A nők külön lakásokon a háremben, vagy a szabadba kirándulások alkalmával, ami náluk gyakori, s minden pénteken s más ünnepnapokon a szokott mulató helyekre kirándulva töltik idejüket.
E végre keleten mindenütt számos üdülőhelyekről gondoskodnak a törökök, s helyt Constantinápolyban is az európai vagy a kis-ázsiai oldalon a legszebb helyeket rendezték be, kávéházakkal is ellátva; s több helyen még e végre több nyaraló kioszkot is láthatni a szultán és a gazdagabb basák heremének berendezve. Minthogy azonban a kirándulások általánosak a keleten s Levántin s több idegen családok is férfiakkal vegyesen gyakran keresik fel a természeti szép s látványos üdülő helyeket, gyakori eset az is, hogy a török nők által elfoglalt helyeket az eunukok (háremfelügyelők) azonnal körül kerítik gyékény vagy ponyvákkal, hogy elkülönítve lehessenek, itt a szabadban szőnyegeket terítve a földre feredzsijeket és a fátyolokat is letéve szabadon mulathassanak a maguk módja szerint.
A férfiak többnyire a kávéházakban töltik szabadidejüket ostáblázva, vagy dominózva, s más mulató helyeken szokásos keleti bohózatos előadásokon mulatják magukat napestig - addig, amíg naplementével 12 órakor törökösen, ami óránk szerint 6 órakor eljött az ima és ebéd ideje - amint rendesen a napórát vizsgáló hegyormon egy ágyúlövéssel jelzik a naplementét s viszont reggel a napkeltét. Ekkor kiürülnek a mulatóhelyek, s mindenki igyekszik a mosakodó helyekre, s onnan a templomba imádkozni s azután megy haza enni. Megemlítem még azt a jó szokást is, hogy az ily kirándulásoknál a népkonyha sem maradhat el s csoportonként árulják a török szakácsok a különböző főtt tejételeket, aludttejet, sajtot s ahhoz a szükséges cipót, azután a piláfot s mellette a török lepényt, vagy palacsintát, berendezett melegítő készülékkel ellátott kerek asztalokon. Azután az Arnant törökök körül hordják a salep s thae főzeléket, úgy szintén a fagylaltot is csészénként árulva, s végre a török cukrászok hordják szét a fejükön egy kerek asztalra kirakva a különböző befőtteket, cukorsüteményeket és édességeket s ezek között a többiket u. m. a Halvát, ami dió és mogyoróból készül cukorral főve, a török puliszkát, ami Riskása lisztből s cukorral főzik lágy tésztává, s még többféle keleti nyalánkságot, ami ott nagymérvben szokásban van. A kirándulók el vannak tehát látva mindennel s nem szükséges még arra is gondot fordítani s ételneműt magukkal cipelni.
Végre is 3 hó alatt megunva a henye életet nem várhattam tovább beosztásomat, s bárha a súlságig szabadok és függetlenek is voltunk, mint a szultán vendégei sok tekintetben, s azt tehettük, amit akartunk e helyzettel kibékülni s magamat beletalálni nem tudtam s más foglalkozás után vágyva, mindenfelé tudakozódtam, míg végre egy Flam nevű Elsaszi nyelv mesterem közbenjárásával sikerült Galatán több Schweiczi kereskedővel ismeretséget kötni s ezek között egy Lodermann nevű Drogonistával, akinek gyógyszer anyag raktára volt s azzal kereskedett. Ide azután gyakran eljártam s becsületes német ember lévén ezzel megbarátkoztam s nem sokára abban állapodtunk meg, hogy áljak be vele társnak s az üzletet megnagyobbítva kössük össze az Orséntális hívekkel, keleti gyógyszer anyaggal s olajneműekkel, amit külföldre direct szállíthatunk és így egy keleti export üzletet szerezve a remélt jó eredményt nem maradhat el. E vállalat nagyon előnyösnek mutatkozott előttem és a legjobb reményekkel kecsegtetve elfogadtam ajánlatát s miután még egy Müller nevű német emigráns ügyvéd barátomat, aki Galatán irodát tartott a dolgot megbeszéltük, csakhamar egyezségre is léptünk s nem sokára üzletember lettem a keleten.
Ezek után egy pár mulva felkerestem Frics alezredest s megkértem, hogy felmentésemet a katonaságtól eszközölje ki, miután Galatán egy üzletbe, mint társ akarok belépni s elmondva neki is szándékomat helyeslőleg vette tudomásul, s csak hamar meg is kaptam felmentésemet s Galatára át is költöztem ott lakást véve fel, minthogy a Drogoneria üzlet ott volt a Gingirli (zsindzsirli) Rhómba, (nagy raktárhelyiségek a khánok). Egyidejűleg azonban, amint felmentésemet megkaptam a katonaságtól folyamodtam a kormányhoz letelepedési engedélyért és a polgári jogért, s hogy azt mi hamarább megnyerhessem Br.Stein Ferhád basa közbenjárását vettem igénybe, akivel már azelőtt jó ismeretségben voltam, s hozzá folyamodtam először is, mint akinek nagy befolyása volt a kormánynál, miután hogy szakképzettségét és tudományos műveltségét kiösmerték a hadügyminisztériumhoz alkalmazták, s ott tekintélyes állást képviselt s figyelmet keltett maga iránt az által is, hogy a török nyelvet, mint donegal annyira elsajátította, hogy nemcsak beszélni, de olvasni és írni is tudott törökül. Befolyását nagyban elősegítette szerencsés házassága is, miután neje egy előkelő özvegy basáné volt s fad basának közeli rokona, s emellett gazdag és így az egykori könnyűvérű osztrák ezredes, aki Bécsben a wienerneustadti mérnöki akadémián nyerte a katonai tudományokbani kiképzését, a keleten mint egyik tekintélyes s befolyásos török basa élt itt s többen irigykedtek is reá.
Ily szerencsés körülmények között rövid idő alatt sikerült is a letelepedési engedélyt megnyernem, 1852. június hó 7-én, mint rendes Latin Raja (keresztény török alattvaló) megkaptam a polgári oklevelemet a minisztériumtól egy hivatalnok által, aki egyszersmint a Galatán levő Latin Cancelláriára vezetett, s ott Warthaletti főnöknek bemutatva oklevelemet registrálták és az azzal járó illetéket azonnal lefizetve, távoztam, mint törökhon polgára. Ezzel jogot nyerve Konstantinápolyba és a török tartományokba, mint Zatin Raja bármi üzlethez kezdeni s birtokot is szerezhetni minden további zaklatástól mentve voltam.
(A ./. alatt a török polgári okmányomat mellékelve beadtam az Ereklye múzeum részére.)

III.
Ez idő alatt hazulról atyámtól anyagi segélyt nyerve s Lodermannal egyesülve rendeztünk be Galatán egy export üzletet a keleti gyógyszer anyagból és Olajneműekből, s összeköttetésbe lépve angol, francia, olasz és német külföldi Drogunista és materiálista kereskedőkkel üzletünk napról-napra mind jobban fejlődött, s kiterjedettebb lett, s rövid időre egy év lefolyása alatt annyira emelkedett az export, hogy gondoskodnunk kellett még ahhoz értő s képzett segédekről, s főleg szükségesnek láttam egy szakértő végzett kereskedőt alkalmazni, mint üzletvezetőt és könyvvezetőt, aki a kereskedői üzletvilágban jártas és képesítve volt, akitől tanulni lehessen s elsajátíthassam a szükséges teendőket, mivel semmi jártassággal s ismerettel abba nem bírtam s Laderman is csak kontárkodott; nem lévén képzett szakember. Nemsokára sikerült is Bécsből Antos János hazámfiát alkalmazni, aki a kereskedő akadémiát Bécsben végezve ott egy elsőrendű üzletben Pfarntzert-nél, mint iroda és könyvvezető volt alkalmazva. Amint tehát megérkezett Antos Constantinápolyba s elfoglalta nálunk állását én is neki adtam magamat s tanultam s igyekeztem elsajátítani, ami hivatásommal járt, hogy annak meg is tudjak felelni, s mint végzett gyógyszerész előösmeretekkel bírva a kereskedői szakba is hamar beletaláljam magamat.
A kitartás s szorgalom mellett az eredmény sem maradt el, mert üzletünk mind előbbre ment s nagy exportunk volt a keleti gyógyszer anyagból külföldre s e mellett a piacon s börzén is hitelünk emelkedett s több figyelmet keltve jó hírnevünk is volt.
Én azonban Lodermantól nemsokára megváltam, aki el is utazott a keletről s azután az üzletet egészen átvéve egy gyógytárt is állítottam be Galatán Európai módra a Yukszem-Kálderius nevű főutcán, ahová azután a Drogoneria üzletet is átvittem és "Velits & Compagnie" cég alatt folyattam tovább, mind kedvezőbb eredménnyel 1862. júliusig, ekkor jöttem haza végképpen. Az üzletet virágzó állapotában átadtam Czakó János unokatestvéremnek, aki Braillából jött Constantinápolyba, ahol, mint a Lloyd gőzhajó társaság főügynöke volt alkalmazva. Czakó János is mint az akadémiát jelesen végzett kereskedő több ideig volt alkalmazásban Triestben s utóbb Fiuméba s itt lett azután a Lloyd gőzhajó társaság főügynöke, s Braillába áthelyezve, ahol meg is nősült Bukarestből vette el Koos Ferencz érdemdús ev. ref. lelkésznek nevelt leányát és rokonát, aki a keleten, mint ismert jeles hitszónok missióját felfogva annak híven meg is felelt, s közbecsülésben volt, mint a magyar szellem védője és terjesztője a magyar emigráció előtt is.
János testvér öccse volt a ma is emlékezetes s hírneves Czakó Zsigmond magyar drámaírónak, aki exáltált eszményképével, mint a magyar szabadság előharcosa Kossuthot dicsőítve s e felett vitatkozva a Szécsényi párt híve Bajza írótársa lakásán vált meg az élettől egy pisztoly-lövéssel. S mily sajátszerű végzetes összetalálkozása a sorsnak a túlizgatott kedély állapotban ily exáltált egyéneknél az az eset is, hogy János is utópillanatában önkezűleg vetett véget életének, amint édesatyjuk is tette, az öreg Czakó János királyi perceptor Deézsen, aki végnapjaiban megmérgezte magát; az ismert szoba tudós, nagy alchemista, gazdag előkelő birtokos és a kérői kénes fürdő alapítója s tulajdonosa, az itt elzárt földalatti laboratóriumában végre összes vagyonát az alchemiai kisérleteknek feláldozva; e rögeszméjével együtt szállt a sírba.
(Folyt. köv.)

Jegyzetek az 1849-ik évi eseményekről.
- A hadjárat alatt összegyűjtött adatokból, később a keleti emigráció alatt történtekből egybeállította: Lászlófalvi Velics Károly 1848-49-iki honvédszázados és volt emigráns.

Vissza térve a keleti emigráció ténykedéseire és a Constantinápolyban tartózkodók helyzetének ismertetésére - azután hogy az emigráció nagyobb része Amerikába utazott - akik még ott maradtunk és a török szolgálatot kilépve s többen még akik azután is menekültek, különböző foglalkozás után látva mint iparosok, kereskedők, bérlők s részint a kereskedői nagyobb házaknál szolgálatból vállaltak minden további zaklatás nélkül szabadon foglalkozhatott bárki amivel akart, többé senki sem állotta útját s nem is kérdezték, hogy miféle alattvaló s teljes reszpublikának örvendhettünk. Eltekintve a honvágytól ami mindnyájunkat keserített ugyan, de kedvező anyagi helyzetünk által némileg kárpótolva s családi élet után vágyva többen akik tehettük meg is nősültünk. Egyesek azonban a levántini nőkkel egyesülve a családi nyelv is hol olasz, hol görög volt. Én szerencsére magyar nővel kelhettem egybe Br. Orbán János leányát Irmát vettem nőül a Balázs kisebb testvérét, s irigyelt boldog családi életet is éltünk s egyéb kívánságunk sem volt csak hogy szülő földünkre visszatérhessünk, hej mert a magyarnak hazáján kívül nincs maradása s békés nyugalma a legáldottabb körülmények között is, ezt magamon is tapasztaltam s több ízben eszembe volt, hogy nem mind üres szó az, amit halhatatlan költőnk megörökített dicső himnuszában s mint való tényt megemlítem, hogy nem is sejtheti senki azt a keserű elhagyatott állapotot, amit az emigráció kiszenvedet s szerencsésnek mondhatja magát mind az, aki hasonló sorsban nem osztozott.
Azután, hogy egy néhányan megnősültünk s családi életet alkottunk, az amerikai misszionáriusok közbejöttével sikerült egy magyar protestáns hitközséget alakítanunk s azt részint azért is óhajtottuk, hogy létre jöjjön, hogy legyen a magyar menekültek részéről egy összetartó kapocs és ahová ünnep napokon az Isteni tiszteletekre családostól összegyűlve érintkezhessünk egymással s főleg azért is, hogy a gyerekek a magyar nyelv tanulásában részesüljenek. A hitközségnek tagjai lett aztán a keleten tartózkodó összes magyar menekültek és magyar iparosok akik Constantinápolyban letelepedtek.
A hitközség gondnokának engemet választottak meg s lelkészünk Amerikából jött Dudás János volt a neve aki Amerikába pápista pap volt s ott lett protestáns s később unitárius hitszónok s onnan küldötték be hozzánk lelkésznek; Szilágyi Dániel, a keleti nyelvbúvár pedig lett iskola tanító.
A lelkészt és tanítót fizette a missio főnöke, aki Bebekbe a Bosporus partján tartott lakást az Angol nevelő-intézetbe, valamint a házbért is fő fizette, egy arra alkalmas házat béreltünk ki a kis kampó negyedben ahol a lelkész és tanító lakás, azután iskolának egy szoba és imaháznak is egy külön nagy szobánk volt, amit ülőhelyekkel s egy emelvényes papi székkel csinosan berendeztünk s orgona helyett fiss harmonikát alkalmaztunk.
Ide gyülekeztünk össze azután ünnepnapokon sőt más alkalommal is érintkezhettünk egymással s hitközségünk összetartó kapocsul szolgált a magyarok részéről egészen a krimi hadjáratig. Az iskolába pedig több gyerek járt fel az idegen ajkúak közül is Német-, Oláh- és szerb-nemzetiségből s szorgalmasan tanulták tantárgyaikat és a magyar nyelvben is szép előhaladást tettek. Az amerikai missionáriusok főnöke Bebekből többször fordult meg az iskolában és az Isteni tiszteleten is részt vett s figyelemmel tartotta hitközségünket. Hozzám is eljöve számadásaimat átnézte s annak párját minden negyedévben beküldöttük Amerikába a missio-társulatnak a keleti magyar protestáns Colonia címén.
Ennek a társulásnak később az az előnye is megvolt, hogy a hitközség tagjai szabadon utazhattak az országban s külföldre is, mert az általam mint gondnok által kiállított bizonyítványra az amerikai követségtől útlevéllel el lettek látva mint protegáltak.
Ez idő közben jött Berzenczei László is a keletre s nagyban tanulta az angol nyelvet s fordította az angol bibliát magyarra, s hogy jobban is elsajátíthassa az angol nyelvet, egy angol tengeri hajón beállott matróznak s azzal Kalkuttába utazott s mikorra visszatért útjából angolul is tudott s felolvasásokat tartott az útjáról angolul s fordította szent könyvet s azzal tartotta fenn magát az olasz hadjáratig és amíg amnestiát kaphatott s haza mehetett.
Megjegyzendő, hogy az ily fordítókat jól honorálta az angol missió ami keleten is elvolt terjedve s főképpen az ó-testamentom lefordítása zsidó nyelvről angolra, s viszont az új-testamentumot angolról zsidó nyelvre fordítva érdekelte inkább és azokkal a rabbikat és írástudó zsidókat kik azzal foglalkoztak, dúsan fizette. Én magam is mint meghitt emberek s megbízottak Galatán egy Márkussohn nevű zsidó rabbinak az új-testamentum lefordításáért zsidó nyelvre fizettem 60 font sterlinget ami természetes titokban történt, s mind a mellett a Galatán is elterjedt muszka és német zsidó contingensből sokan keresztelkedtek ki akiket az angolok pártfogás alá véve azonnal alkalmazást is nyertek s ezek között elsősorban maga Márkussohn híveivel, akiket az áttérésre megnyerhetett.
Vámbéry a hírneves magyar orientálista is elindult keleti útjára, aki a törököknél nagy kegyben állott s Constantinápolyba tartózkodása alatt Szilágyi Danival együtt búvárkodtak s kikutatták a török könyvtárakat s földalatti helyiségeket a Mahmud szultán Jeni serályba, ahol nyomára is akadtak a török hadjárat alatt Magyarországból elhurcolt Mátyás király idejéből származó Codexeket s más eredeti s nevezetességgel bíró könyveket s kéziratú okmányokat amiket később Aziz szultán át is engedett a magyar kormány kérésére s tudtommal haza is hoztak. A krimi hadjáratot megelőzőleg Gál Sándor is megfordult Constantinápolyban, mint egyik vezér szerepet játszó s különcködő egyéniség állítván, hogy a Kossuth megbízásából jött a keletre, magával hozván bizonyos lázító kiáltványokat amit Erdélybe kellett becsempészni a székely atyafiaknak kiosztás végett.
Megjelenése e rendkívüli küldetésben mindnyájunknak feltűnt, s abban az időben éppen nálam volt gróf Teleki Sándor aki Orbán Balázzsal s gróf Kassai Sándorral künn tartózkodtak Kis-Ázsiában Radikő mellett a tenger-parton kies fekvésű Fener-bakcséba saját nyári lakásomon, ahol több ismerős európai és levantini kereskedő család tartott nyári lakást s nekem is sikerült egy ilyen nyári lakást, házzal és kerttel együtt magamnak szerezni, s azt mint sajátomat csinosan berendezve laktam nyáron által családostól s csak késő ősszel költöztem be a városba.
Vendégeim is csudálkoztak e nem is sejtett meglepetésen, s mint az emigráció ügyeiben beavatott és szerepelt befolyásos egyének kétségbe vonták e rögtönzött beavatkozást, aminek akkor még semmi értelme sem volt és amint a következmények sajnosan igazolták több áldozata lett ez oknélküli kisérletnek. Mind a mellett fel lettem általuk szólítva, hogy tartsak azonnal gyűlést egyházközségünkben, ahol e felett bővebben is értekezni lehessen s ahová Gál Sándor is meg lett híva hogy megbízását igazolja. A gyűlést meg is tartottuk de Gál Sándor nem jelent meg, ami eljárást még gyanúsabbá tette s mi több: minden érintkezést került velünk s csak kéz alatt működött s egyesekkel végezve dolgát utoljára is emberére találva szegény Váradi József ajánlkozott a kiáltványokat Erdélybe csempészni, akit végzete csakhamar utol is ért s Horváth Mihállyal együtt Maros-Vásárhelyt kivégezték. Különben maga Gál Sándor is szánandó rossz véget ért különcködő s kihívó szokásaival s Turinba pusztult el Hegyesivel.
Nem sokára gróf Teleki Sándor is útra kelt a szokott vándor útját folytatandó s ez úttal báró Orbán Balázzsal együtt barangolták be Franciaországot s onnan Londonba kerültek, itt kevés időt töltve végre a Normann szigeteken kezdetben Guernsey s azután Jersey-be telepedtek le, ahol a száműzött híres francia költő Eugen Sue is tartózkodott s később Dumas Sándor is csatlakozott, s itt e nagyszerű költők körében kellemesen s élvezetesen töltötték idejüket mind addig, amíg a várva-várt s nagy reménységekkel kecsegtetett olasz hadjárat kezdetét vette, ahol azonnal meg is jelent s tevékeny részt vett a hadjáratban Teleki is.
Azután, hogy az oroszok a Krimbe mind jobban telepedni kezdettek és a törököket mind kijjebb szorították, a muszka propaganda is elterjedt a keleten, az örményekből ki is telepített a muszka több családot a török földről s ezekből orthodox hitűek s főleg a görögök vérszemre kapva törökellenes tüntetéseket kezdeményeztek helyt Constantinápolyban is, a rakoncátlan kihágások már is annyira terjedtek úton-útfélen, hogy az európai lakosoknak gondot adott, s félni lehetett egy bekövetkezhető belforradalom kitörésétől. Utoljára is a külhatalmasságok beavatkozása vált szükségessé, hogy a már is túlsúlyra emelkedő muszka befolyásnak véget vessen és a keleti kérdést rendezzék. Addig is azonban a külföldi lakosok védelmére kevés vártatva meg is jelentek a Constantinápolyi kikötőbe az idegen hatalmasságok u. m. angol, francia és osztrák tengeri flották s egészen ellepték a Bosporust is a tengeri hadi-gőzösök katonakísérettel. A mi egyelőre ugyan a felizgatott kedélyeket csillapította, de azt elfojtani csak akkor sikerült teljesen, hogy a krimi hadjárat kezdetét vette.
A krimi hadjárattal az egész kelet nagy átváltozáson ment keresztül s nagy felfordulás történt helyt Constantinápolyban is, a sok idegen angol és francia katonaság által át szellemült az egész kelet s több ideig európai szellem uralkodott s új életkedv váltotta fel a keleti tunyaságot. A sok idegen, a katonaságot kisérők vállalkozók, alkalmazást keresők, rokonok és családtagok s a szolgaszemélyzettől, a sok járó-kelőktől csak úgy hemzsegett az utca. A kereskedésekben és a piacon a forgalom emelkedett; színház, kávéházak s más szórakozó s mulattató helyek és kertek mind tömve voltak minden nap, s nagy élénkség uralkodott mindenütt és azzal megszűntek a súrlódások a lakosok között is s mi több, az ellenszenv is nőttön-nőtt, az oroszok ellen, amint a forgalomba jött muszka rubelek apadtak s ki lettek szorítva.
Nem sokára megérkezett Klapka tábornok is kíséretével és gróf Karracsay Sándort felkeresve aki többnyire a keleten tartózkodott s helyt Constantinápolyban az előkelőbb basákkal jó ismeretségbe volt s együtt mentek br. Stein Feriz basához, aki a hadügyminisztériumnál volt alkalmazva s általa be lettek vezetve a hadügyminiszterhez Resid basához s Klapka felajánlva szolgálatát felkérte, hogy e magyar emigránsokat is alkalmazzák s vegyék fel katonai szolgálatba a hadjárat alatt. Minthogy azonban a keleti hadjárat alatt a törököknek csak a harmad szerep jutott és a szövetséges angol és franciák vitték a főszerepet s azok rendelkeztek, a törökök nem is alkalmaztak senkit s főbb tisztekre sem lévén szükségük, Klapka is elutazott vissza Schweitzba ahol rendesen tartózkodott.
Kezdetben amint az idegen hadtestek Ázsiába el lettek helyezve, a magyar emigránsok közül többen kaptak alkalmazást a közös hadseregnél s többnyire akik törökül is tudtak mint tolmácsokat századosi ranggal osztották be az ezredekhez részint az angol, részint a francia sereghez a többek között alkalmazva volt Szilágyi Dániel, Veress Sándor, Vesselényi József, Hágen Ignácz, Sipos Ferencz, Balogh Ferencz, Csiha János, Winkler József s még többen akik többnyire a táborban voltak.
Türr István, most nyug. altábornok akkor mint lovas százados az angoloknál volt szolgálatban s megbízva a keleten remonda lovak bevásárlásával az angol hadsereg részére s később át ment az egész commissióval egy angol őrnagy vezetése alatt Moldovába, onnan Oláhországba is lovakat bevásárolni s Bukarestben is megfordulva, ott történt meg vele az a szomorú eset, ami nagy feltűnést keltett abban az időben az egész keleten: Ugyanis; az osztrák megszálló sereg főparancsnoka Bukarestben Ocsronini az angol sorozó bizottságot letartóztatva Türrt mint osztrák katona-szökevényt és emigránst aki a forradalom alatt egy szakasz huszárral frontot cserélve egy ütközet alkalmával átment a magyarokhoz, ami még épp emlékezetekbe lehetett - s kapva az alkalmon, azonnal elfogatta, dacára minden védekezésének, mint angol alattvaló s szolgálatban levő katonatiszt - s kemény fedezet alatt szállította Bécsbe mint fogolyt a haditörvényszék elébe állítandót. Az angolokat a keleten nagyon is sértette ez eljárása egy szövetséges társnak s azonnal óvást tettek az ellen, s nagyban kikeltek s volt gal-dun úton-útfélen az angolok között, az angol követség útján pedig azonnal lépéseket is tettek a kormányhoz Türr szabadon bocsáttatása végett; s utoljára is amint később nyilvánossá is lett az Angol királyné magánkérő levele az osztrák uralkodóhoz mentette meg Türrt a bitófától s foglalhatta el újból állomását a keleten.
Hasznos foglalkozás akadt még az emigránsok részére a Contine vállalat a szövetségesek táborába s különösen akik oly szerencsések lehettek, hogy az angoloknál üthették fel sátorukat s ott folytathatták üzletüket, mint szeszes ital árulók s kávésok akik különböző szeszes italokat, teát, kávét, cukrot sat. árulhattak meg is lépesedtek csakhamar, különösen azok, akik a tisztek részére nyerhettek külön contint, amihez azonban csak protekció útján juthattak egyesek s főleg azok részesültek nagyobb pártfogásba az angoloknál, akik szabadkőművesek voltak.
Megtörtént az is, hogy a tolmács állásáról lemondva a tiszti Contine nyerve erre a vállalatra adták magukat s Szilágyi Dániel és Veress Sándor is ezzel a vállalattal boldogultak s szereztek maguknak vagyont, amivel később független állást biztosítottak maguknak s többen is megpénzelték magukat s szép vagyont szereztek a krimi hadjárat alatt s később amnestiát kapva hazájukba vissza is tértek: ugyanis: 1856-ik év végével a magyar emigránsok részére az általános amnestia ki lévén hirdetve, mindenki útlevelet kérhetett s azzal minden bántódás nélkül haza utazhatott.
A mi hitközségünk is összement s feloszlott a krimi hadjárat alatt, Dudás lelkészünk elhalt, Szilágyi Dániel tanító az angoloknál kapván alkalmazást mint tolmács, s a mellett, hogy angolul is jól megtanult, ezredese annyira megkedvelte s pártolta mint jó igyekezetű szolid embert, hogy később számára egy tiszti Contint engedélyezett.
Előbbi állásáról lemondva s utána állva üzletének a krimi hadjárat végével egy kis pénz tőkére tett szert s Pérán nyitott azzal magának egy keleti antiquar könyvüzletet, összeszedve a keleten mint elsőrendű orientálista a nevezetesebb régi görög, örmény, török és latin könyveket és kéziratokat és különböző okmányokat. Azután a külföldön levő antiquariusok s érdekfelekkel összeköttetésbe lépvén jó üzletet csinált s kedvező körülmények között élt mint nős és családos ember aki még az előtt egy német-ajkú, jó családból nősült, s később gyermekeit Budapesten neveltette, maga is mind készült hazájába visszatérni, de mint szenvedélyes keleti nyelv-búvár nem tudva onnan oly hamar megválni, tág mezeje lévén a keleten búvárkodni nem érhetett célt s élet ideje javában halt el Constantinápolyban, érdekes gyűjteményét azonban a magyar akadémia szerezte meg az örökösöktől.
(Folyt. köv.)

Jegyzetek az 1849-ik évi eseményekről.
- A hadjárat alatt összegyűjtött adatokból, később a keleti emigráció alatt történtekből egybeállította: Lászlófalvi Velics Károly 1848-49-iki honvédszázados és volt emigráns.

A krimi hadjárat alatt a magyar emigránsok közül akik a katonai szolgálatba voltak beosztva a Kis-Ázsiában levő török hadtesteknél működtek s Damaskustól kezdve egész Krimig különböző helyeken csatáztak az oroszokkal s helyt Krimben is volt egy török hadosztály s itt is voltak beosztva a főbb tisztekből Br. Stein Ferhát basa ekkor már Eerik basa itt volt.
A sebastopoli kikötőbe Matakoff főerőd ostroma előtt a szövetségesek haditanácsot tartva Br. Stein tábornok volt az, aki képes volt az egész erőd belszerkezetét alaposan ismertetni s azt rajzban is vázolva s körülírva a haditanácsnak bemutatni. Ezzel is mind több figyelmet keltve maga iránt, természetes mind több megbízatásban is részesült ami tiszttársait s különösen a török vezénylő basákat - gyaur létére - nagyon is ingerelte s irigykedve kezdettek tőle elidegenedni sőt üldözőbe venni.
Nagymértékben járult még ahhoz Kis-Ázsiába lett kiküldetése. Kársz körül a törökök veszteséget szenvedve az oroszok által be is lettek kerítve és a vár is körül volt zárolva és azok felmentésére egy külön hadtesttel lett Br. Stein tábornok kiküldve. Itt is megfelelve feladatának az oroszokat sikerült szétverni és vissza űzni, de a főparancsnok Ismael török basával már azelőtt is surlódásba levén nem férhettek meg együtt.
Ez idő alatt Sebastopol sorsa is eldőlt az orosz sereg megverve feladta az erősséget s menekült nagy része a tengeren s Krimből is kivonultak, s ezzel be is lett fejezve az orosz hadjárat a keleten s Br. Stein tábornok is és török nevén Ferhát renegátja Ferik pasa altábornagy vissza került Stambulba - vesztére szegény - mert kéz alatt ellenei s irigyei nagyban működtek, hogy őtet mint renegátot megbuktassák, félvén attól, hogy később még fejükre nőhet, mint egyidőben Omer basa aki szintén renegát volt.
Br. Stein irodalmi ember lévén, folytonos összeköttetésben állott a külföldi német írókkal és a lipcsei Allgemeine újságnak levelezője volt a keletről, emellett a napi eseményekről rendesen naplót vezetett s mindig tartott maga mellett egy titkárt, illetve egy másolót, aki kéziratait lemásolta s azt rendezte. Ezúttal is egy német emigráns volt nála alkalmazva aki házánál lakott, s vele érintkezett folytonosan s később meghitt embere lett s együtt dolgoztak, aki szintén az irodalommal foglalkozott. Többször fordultam meg magam is Stein-nál s olykor gróf Karacsaival együtt kerestük fel, akivel jó viszonyban voltunk s nála is ebédeltünk s kávézás közben ismertette velünk naplójából a napi eseményeket, sok tekintetben hozzá fűzve saját nézetét és észrevételeit s bizony bírálgatásai nem voltak kíméletesek, de részrehajlatlanul megrótta esetleg úgy a kormány eljárását, mint egyesekét. Megjegyzendő, hogy naplójából a magyarországi eseményekről és a forradalom alatt egyesek viselt dolgairól is sok érdekest olvashattam, és amennyire ismeretes voltam az akkori eseményekkel, főleg az erdélyi hadjárat alatt, megrovásait csak helyeselni tudtam magam is, ezek között a Gyulafehérvár ostroma alatt történtekről úgy a havasi helytelen expedicióról, ahol ő maga is tettleg befolyt s érdekelve is volt, nagyon is hűen vázolta a kezdetleges, egyoldalú s minden szakértelem nélküli kontárkodást Zárheczky és Br. Kemény Farkas működéseinél, s nagyon is megrótta s el ítélte gondatlan eljárásukért.
Egyáltalában nem csak érdekes, de tanulságosnak lehetett mondani kéziratait s naplóját, amit még fiatal éveiben mint akadémikus kezdett gyűjteni életpályáján, s csak sajnálni lehet, hogy az elfogultság és tudatlanság következtében megsemmisült s maga Stein is áldozata lett. Ugyanis: Ismail basa elmozdítása nagy ingerültséget szült a török főbb tisztek között is a minisztériumnál s több irigye levén, nagyban kezdtek Stein ellen áskálódni s mindenféle gyanúsításoknak lett kitéve. Mialatt Stein távol volt s Kis-Ázsiában az oroszok ellen működött, ellenei körül fogták német titkárát, hogy kéziratait és naplóját kézre kerítsék s szép szóval s nagy jutalom ígéretével sikerült is őt behálózni, és a német titkár csakhamar jellemző módon került lépre, szép összeg jutalomban megegyezve velük, megállapodtak abban, hogy másnap összes kéziratait Stein-nak magához véve beszolgáltatja Riza basa hadügyminiszternek, ahol az igért jutalomba részesülend. Amint a német másnap a minisztériumnál megjelent, Riza basa Nusedin bey titkárához utasította, hogy az iratokat átadja s egyszersmind jutalmát is átvegye, amint tehát a titkár a kéziratokat átvette az ajtónálló egyénnek egy iratot kézbesítve utasította őket a pénztárhoz, ahelyett azonban hogy a németet a pénztárhoz vezeték volna egyenesen az őrségre vitték s ott kurtavasra verve a Szerászkiriáknál földalatti börtönbe zárták, hogy elmélkedhessék ottan német alapos eljárása s jelleme felett. Mindezen eljárás azonban titokban történt s arról senki sem értesülhetett. Azután pedig hogy a kézirat a legfelsőbb katonai hatóság kezében volt s azt átnézték - hihető sok oly felfedezésre jöttek ami nagyban compromitálhatta a kormány eljárását s egyes főbb hivatalnokokat is, amint folytak abban az időben a kormány ügyek s talán még ma is folyhatnak a török rendszer mellett - s meg lehet, hogy még súlyosabb gyanú is férhet ahhoz, hogy Steint Ázsiából azonnal Constantinápolyba vissza rendelték, s letartóztassák. Kezdetben saját házánál szoba fogságot kapott egy katonatiszt felügyelete alatt, egy pár nap múlva azonban beszállították a Szeráskiriátba s egy külön szobába zárták s folyt ellene a katonai vizsgálat.
Szegény Stein, mit sem sejtve amint hazaért s e meglepetés érte, azonnal Karacsay után küldött s általa engemet is magához hivatott s nekünk elbeszélve az egész esetet s panaszolva német titkárjára, hogy az eredeti kéziratait is magával vitte s még aznap a török kormány saját lakásában házkutatást tartva, minden irományait s könyveit is lefoglalta s elvitette, üres könyvszekrényére s íróasztalára mutatva, ami fel volt törve.
Stein e szomorú helyzetében lesújtva szabadulást többé nem remélt, s előre sejtette mi várhat reá, s előttünk nyilvánította is, hogy e vizsgálati fogságból élve ki nem kerül, mert mindenki ellenséges indulattal van iránta s eljövetelünk alkalmával elbúcsúzva tőlünk engemet felkért, hogy küldenék neki valami méreg elleni szereket a szükséges utasítással ellátva, amit megígérve, ahogy haza a gyógytárba értem Dr. Frankfurter házi orvosommal is közölve háromféle ellenszert is küldöttem, annak dacára egy pár nap múlva arról értesítettek, hogy este ebéd után hirtelen rosszul lett, s reggelre meg is halt, s még aznap a török szokás s szertartás szerint el is lett temetve, szép csendben minden legkisebb ceremónia nélkül. A volt titkárát pedig a vizsgálat alatt még fogságából a Galatán levő Szent-Benois kolostor jezsuitái, akikkel folytonos érintkezésben volt megszöktették s el is tünt Constantinápolyból.
(Folytatása következik.)

Jegyzetek az 1849-ik évi eseményekről.
- A hadjárat alatt összegyűjtött adatokból, később a keleti emigráció alatt történtekből egybeállította: Lászlófalvi Velics Károly 1848-49-iki honvédszázados és volt emigráns. -

IV.
A krimi hadjárat után, amint fentebb is említetem, az általános amnestia kihirdetésével nagyon megapadott a magyar emigráció a keleten s csak azok maradtunk még künn, akiknek jó üzletünk volt, és akik renegáltak s katonai szolgálatban voltak.
Én is megkaptam az amnestiát 1857. nov. 14-én a constantinápolyi követség által (stb. vessző alatt ide mellékelve átadom az Ereklye Múzeumnak), de amint fentebb is említettem csak 1862-ik évben jöhettem haza. Künn volt még Constantinápolyban Szilágyi Dániel a kitünő orientalista, akinek antiquarius könyvüzlete volt Pérán. Kun Albert ennek egy nagyon keresett női-divat kereskedése volt szintén Pérán a főutcában s Tótfalusinak egy látogatott magyar vendéglője s szállodája.
Ezeken kívül még a forradalom előtt letelepedett Constantinápolyban négy magyar iparos, akiknek szintén kereset üzletük volt s jó anyagi helyzetben voltak, az egyiknek Köpe András-nak órás üzlete Galatán, azután Kommandinger Antal-nak Pérán nagy zongora raktára, s mind ketten a török szultán lifferánsai voltak s jó üzletet csináltak a Szerailba. Azután Barabás Samu mint kovácsmester Perán alakított egy kovács műhelyt s mint európai kovács nagyon keresett volt. Nikolics-nak pedig különböző fegyver-nemekből szép raktára s jó üzlete volt.
Az olasz hadjárat kezdetén többen jöttek ki Erdélyből s Constantinápolyban várták be amíg Olaszországba, Genuába el lettek szállítva, hogy a magyar légióba beléphessenek. Ez alkalommal ismerőseim közül felkerestek Pápai Lajos honvéd-őrnagy Tordáról, a székelyföldről Horváth László és Horváth Gyula, Kolozsvárról Bokross Elek, Schilling Rudolf és Hegyessi; ez utolsó katona szolgálatban volt Brassóban s onnan menekült. Gr. Karacsay Sándor volt Constantinápolyban megbízva, Berzenczey László pedig Moldovában Dobrudzsa környékén, hogy a menekülteket Olaszországba szállítsák. A Turinban székelő magyar Comité intézkedése folytán Klapka tábornok és Gr. Karacsay vezetése alat nagyobb tevékenység s mozgás indult meg a keleten és az oláh határszélen, ahol Berzenczei és Buda működtek; ugyanis tervbe lett véve ez oldalról is a betörés Erdélybe s részben már szervezve is volt a határszélen Dobruzsából kiindulva a fölkelés. Genuából nem sokára egy hajón több láda fegyver küldemény is érkezett Constantinápolyba üzleti címemre ládákba pakolva, mint különböző küldemény és bútor, amit azonban Galatzra kellett továbbítani, de hibásan volt feladva, mert a transitó sorát el feledték a küldeményre reá írni, és így mint minden direkt küldemény ez is a Dugánába (Vámházba) lett kirakva. A küldeménnyel Wavrek János őrnagy volt megbízva s ugyanazzal a hajóval érkezett meg ő is Constantinápolyba s azonnal fel is keresett s tudtomra adta a küldeményt a Comité meghagyásával, hogy azt haladék nélkül tovább szállítsam Galatzra. Ez elég sok bajt s utánjárást okozott ugyan, de kerülő úton s módon sikerült e kényes természetű s tiltott küldeményt felbontatlan kicsempészni a vámházból s rendeltetési helyére elszállítani s Wavrek is a küldeménnyel utazott Galatzra, ahol Berzenczei várta, hogy tovább szállítsák a határ szélre a kitűzött helyre.
Azonban utóvégre is minden terv és előkészület az Olasz-hadjárattal füstbe ment. Napoleon visszavonta igéretét, hogy külön hadsereggel a magyaroknak segédkezet nyujt, hogy az Osztrák önkényuralmat lerázhassák nyakukról s szabadságukat vissza nyerhessék és az emigrációt falba rugva s mellőzve kibékült kéz alatt az Osztrákkal s azzal odább állott. Az Olasz kormány közbevetésével annyit még is megtett, hogy a kibékülésnél kikötötte a magyar légió és emigránsok részére az általános amnestiát. A hadjárat után a magyar légió is feloszlott s egyesek kivételével nagyobb része a magyaroknak, akik Olaszországban voltak nem sokára haza is utaztak. Az olaszországi hadjárat után vége is szakadt minden betörési kísérletnek, a keleten is csendesség lett s minden agitáció megszűnt.
A magyar emigrációból még csak egyesek maradtak meg Constantinápolyban s azok közül is egy néhányan alkalmazást nyerve a Sulina torkolatnál az európai közhatalmasság által újból folyamatba vett vízszabályozásnál, oda utaztak. Az arra következő 1861-ik évi kiegyezés alkalmával pedig mind visszatértek hazájukba s még csak azok maradtunk még künn akiknek üzletünk volt helyt Constantinápolyban s azzal le voltunk kötve.
Nem sokára a kiegyezés után Budapesten a tudományos társulatok mind nagyobb tevékenységet fejtettek ki s búvárlati kirándulásokat is szerveztek, és így a keletre is a régészeti és a geológiai szakosztályból ki lettek küldve búvárkodni Ipolyi Arnold prelátus és Henczelmann mint régészek, Kubinyi Ferenc és Dr. Szabó József mint geológusok s Gróf Lázár Kálmán által egyenesen hozzám voltak utasítva Constantinápolyba mind aki a társulatnak tagja s nagy ornithologus lévén s magam is a keleten e természet tudománnyal foglalkozva, vele összeköttetésben voltam s aki azelőtt a keleten nálam már megfordult volt s ismerte a keleti madárfajt, rovar- és plánta-gyüjteményemet s azzal csere viszonyban is állottunk együtt, s tudva azt is, hogy mennyire érdeklődöm a természet-tudomány iránt s általam búvárkodásaikban könnyebben célt érhetnek s sok tekintetben csak nyerni fognak.
Örömmel is fogadtam honfitársaimat s igyekeztem kedvükbe járni s együtt kerestük fel a nevezetesebb helyeket Constantinápolyban s vezettem őket mindenfelé, azután a vidékre is, a nevezetesebb helyekre kirándulásokat tettünk.
Először is régészeti szempontból bejártuk az összes Byzanti styl szerint épült templomokat, Constantin idejéből, most mind megannyi török szultán nevét viselő török mosénak átalakítva 2-6 mecsettel. Ezek között a nevezetesebbek a Mohamed, Achmed, Mahmud, Solimán és Válidi szultán mosék s végre a legnevezetesebb Aja-Szofia mosé 6 mecsettel s különböző színű márvány oszlopokkal s mozaik kupolával s pazar fénnyel díszített antiqua byzant styl épület. Azután megnéztük az Atmeidán a Theodosius obeliszket, a kígyó érc-oszlopot és Constantin kőoszlopot s végre a Jedikulit, a sahtorony várt, ahol egy időben a magyar foglyok elzárva voltak. Az egyik torony belső falán Eszterházi neve van bevésve. Innen hazatérve a sajátságos s bámulatos keleti bazár- vagy csársi árucsarnokon mentünk keresztül. E nagyszerű építményeket régészeink nagy érdeklődéssel tanulmányozták s arról méreteket s jegyzeteket véve, e művelet több napot vett igénybe.
Azután a vidék megszemlélése s tanulmányozása következett s kirándulásokat tettünk a Bosporusba, hol gőzösön hol csolnakon, s először a Dalmabakcse Abdul Medzsid szultán pazar fénnyel épült palais-ját néztük meg, azután az ősrégi híres római vízvezetékét és reservoirt Bujukdirébe, ahonnan Constantinápoly lakossága a ruméliai oldalon Bujukdirtől kezdve az Aranyszarv tenger-öbölig nyeri az átszűrt ivóvizet, szivárványos és földalatti vízvezetéken, ami valóságos mestermű s egyetlen építmény a maga nemében.
Azután bejártuk még a régibb és újabb stylben épület szultán palais-okat, Tophánán az ágyúöntödét és Kaszinbaa városrészben az Arsenálban a nagyszerű hajógyárt, ahol többnyire angol gépészek dolgoznak, az ágyúöntödében pedig poroszok. Innen kimentünk az európai édes víz forrásokhoz ahonnan ered az Aranyszarv-öböl, ami geológiai tekintetben igen érdekes, s utoljára a török gőzfürdőket néztük meg. Megjegyzendő, hogy a kirándulások alkalmával a Bosporus európai, úgy a kis-ázsiai oldalán Dr. Szabó egyetemi tanár és Kubinyi geológiai értekezleteket tettek s többféle kőtelepeket és bányát kerestek fel s kutattak ki s érdekes kőzet és márvány leleteket vittek magukkal. A kis-ázsiai oldalon, Skutarin alól a Mármora tengerparton fekszik Kadikő s nevezetes Calcedon telepen s alább a Tenerbaktse öbölben kiálló kőszirthez s környékén, ahol ez időben lakásunk is volt a Bysanti időből még fenn maradt, erődök s tornyok, úgy a szemben levő Herczeg-szigeteken feltűnő keleti növényzet s különböző kőzetek s kőtelepek mind megannyi vizsgálat tárgyát képezték s érdekes adatokat szolgáltattak természet-tudósaink búvárkodására.
Azután május hó közepe táján nagyobbszerű s több napi kirándulásokat tettünk a távolabb levő nevezetesebb helyekre s gőzhajón utaztunk Gömlekre. Itt a tengerparton levő sófőzdét - ahol a tenger vizéből lepárolás útján állítják elő - a száraz sót, néztük meg. Innen lóháton folytatva utunkat Brussára mentünk. Itt a kénes gyógyfürdőket s különböző kőtelepeket s végre a selyemgyárt is megnézve - folytattuk utunkat s felmentünk a Kis-Ázsiában levő Olympus hegyre lóháton. E vadregényes keleti dús növényzettel s gyümölcsfákkal telt dió- és gesztenye erdőkön haladva keresztül, kellemes utunk volt egészen a hegy aljáig, itt babérfa erdőben mentünk egy darabig s feljebb a különböző fenyőfa erdőségbe jutottunk s ebből is kiérve egy kis lapályon közel a tetőhöz letelepedtünk, miután feljebb a hó lepte hegycsúcsig nem mehettünk. E lapályon a növényzet megszűnik s kopár kősziklás nyílt e hely ahonnan nagyszerű kilátás terül el egészen a tenger síkságig, s gyönyörködtünk e nagyszerű látványban.
Ez utunkban is sok érdekes megszemlélni való merült fel s vizsgálat tárgyát képezve, mindenkinek jutott mivel foglalkozzék és a keleti növényzet, rovar s madár fajokból, úgyszintén a különböző ásvány s kőzetekből gyűjteményét szaporítsa.
Innen hazatérve egy pár nap múlva elutaztunk Nikomediába Iszmitre s itt első dolgunk volt az itt elhuny Thököly sírját felkeresni, amit meg is találtunk a görög temetőben, ahol még több magyar menekült van eltemetve. Iszmidnél a Marmora-tenger egy nagy öbölt alkot s itt kereken a parton van még több sófőzde amit megnéztünk és egy pár kőbányát megjárva s a parton több érdekes tengeri csigát gyűjtve - délután 4 órakor gőzhajóra szálltunk s azzal visszamentünk Kadikőre, itt már várt reánk saját csolnakom s azzal haza csolnakáztunk Fenerbaktseba nyári lakásomba.
Végre az utolsó kirándulásunk Rodosto volt és az azzal szemben levő márvány-sziget ahol a legszebb fehér márvány követ termelik. A telep nagy kiterjedésű s egészen a Dardanella bejáratig terjed s több külön álló faépületekkel ellátott márvány-bánya van folytonos termelés és munka alatt. Innen szállítják nagy mennyiségben Constantinápolyba a különböző épületekhez szükséges fehér márvány követ és nagy kelendősége is van. A rakparton több vitorlás hajó rakodik folytonosan. Geológusaink részéről az egész márványtelep érdekes vizsgálat tárgyát képezte.
Innen visszatérve Rodostora a Rákóczy Ferencz fejedelem utolsó tartózkodási helyére a tengerparton meglepő kies fekvésű lakházát kerestük fel, ez egy nagy emeletes faépítmény keleti szokás és ízlés szerint építve, amit még jó állapotban találtunk s a török kormány gondozása alatt áll s csak egy felügyelő lakott a földszinten, a többi része lakatlan s üresen áll, azzal a berendezéssel, amint Rákóczy hagyta.
Közvetlen a ház mellett van egy görög-egyesült katholikus templom s körülötte van a sírkert is ahol több bujdosó van eltemetve a Rákóczy kíséretéből s itt nyugossza örök álmát Mikes Kelemen is eltemetve a sírkertbe.
A fejedelem lakosztálya és annak berendezése is meglepett, az emeletre fel menve, először is egy tágas nagy terembe értünk, ezzel szemben levő fülkében van egy áhítatosan berendezett kápolna díszes oltárral ellátva a falon függő szentképekkel, itt misézett s imádkozott később a fejedelem naponta és a katholikus hitre áttérve részesült azon kegyeletben a jezsuitáktól, hogy Constantinápolyban a Szt.Benois jezsuita kolostor kápolnájába lett eltemetve az anyjával Zrinyi Ilonával együtt. Egy külön szobát találtunk még az emeleten esztergályos műhelynek berendezve. Itt keresett a fejedelem szórakozást s elfoglaltatást száműzött napjaiban az esztergapad mellett, hogy ádáz sorsán enyhítsen.
E szomorú visszaemlékezés behatása alatt főtisztelendő Ipolyi Arnold prelátus az elhunyt bujdosók emlékére egy szép könyörgést mondott magyarul a Rákóczy kápolnában és mi áhítattal vettünk abban részt, s egész megilletődéssel adóztunk ily messze földön számkivetésben szenvedett s elhunyt honfitársaink emlékének.
Délután 4 óráig amíg gőzösünk megjött, volt még időnk körüljárni e csinos tengerparti várost vegyest török és görög lakosaival, fő foglalkozásuk és kereset forrásuk a tengeri halászat és rákászat, a különböző tengeri halak, rák és csiga nemekből s ezzel kereskednek s nagy mennyiségben szállítják Constantinápolyba.
Azután 4 órakor a Dardanellából megérkezett gőzhajón tértünk vissza Constantinápolyba s onnan a közlekedési gőzössel Kadikőbe s innen csolnakon haza lakásunkra Fenerbaktseba.
Ezzel a nagyon is emlékezetes, tanulságos és élvezetes kirándulásoknak és búvárkodásnak vége szakadt. Tudósaink másnap kellemes emlékek vissza hagyásával útra keltek s haza utaztak Budapestre.
Én azután még egy pár hétig ott maradtam, amíg mindent elrendezve és a keleti gyűjteményemet gondosan ládákba bepakolhattam s útnak indíthattam; ugyanis keleten tartózkodásom alatt az Erdélyi Múzeum gyarapítására magam is honfi kötelességemnek tartottam egy gyűjteménnyel járulni, és a keleti éghajlat alatt tenyésző tengervízi és szárazon élő madár fajokból több érdekes példányt gyűjtve - azt preparálva s balgba tömetve - úgy szintén a rovarfajokból és a különböző keleti plántákból is érdekes gyűjteményt küldöttem Kolozsvárra a múzeum részére.
Végre 1862-ik év július hó 10-én apósommal az Öreg Br. Orbán János és nőmmel együtt búcsút véve a kelettől útra keltünk s gőzhajón utaztunk a Fekete-tengeren a Szulina torkolatánál Galaczra.
Innen azután a Dunán utaztunk Orsováig. Itt a hajóról kiszállva folytattuk utunkat a szárazon s mentünk Mehádiára a Hercules fürdőbe. Itt e gyönyörű látványos vidéken s elsőrendű fürdőhelyen kellemesen töltöttünk egy pár hetet, mialatt a kénes fürdőket is használtuk. Innen azután visszatérve Orsovára Llyd gőzösön utaztunk a Dunán felfelé a Vaskapun át Báziásig, itt is egy hetet töltve a fürdőn, utaztunk tovább vasúton Temesvárra. Itt egy pár napot ültünk s innen folytatva utunkat vasúton Gyulafehérvárig, s végre egy pár nap múlva értünk kocsin szülővárosunkba Tordára az annyira óhajtott otthonomba, ahonnan az előtt 14 évvel a kényuralom önző hatalmánál fogva kényszerített távoznom, hogy a bűnös merényletek elől szabadulhassak s én is áldozatul ne essem.
(Vége.)

Gál Sándor a Velics Károly cikkeiben.

Tekintetes Szerkesztő Úr!
Becses lapjában a "Történelmi Lapok" idei 5-6., - kezdődőleg, s a 20. számban bevégzett - e cím alatt "Jegyzetek az 1848-49-ik évi eseményekről Lászlófalvi Vélics Károly 1848-49-iki honvéd-százados úrtól egy igen érdekes s valóban elolvasásra méltó közlemény jelent meg.
A többek közt Gál Sándorról lévén szó, cikkíró őtet különcködő, s kihívó egyénnek festi. Gált ösmerte Magyarország, Erdély, s különösen ösmertük mi székelyek, de minthogy ez a kifejezés az embernek egyéni természetét érinti, arra csak annyit lehet mondani: de motuis aut bene, aut nihil.
Azt mondja, hogy Gál Sándor Constantinápolyban is megfordult, állítólag Kossuth megbízásából, hogy a magával hozott bizonyos lázító kiáltványokat Erdélybe a székelységhez becsempéssze; cikkíró engedelmével mi akkor midőn a haza érdekében valamely fölhívás kibocsáttatik - ha eredménytelenül is, - nem lázító, hanem más címen tanultuk azt mondani, egyéb iránt ez az egyén fölfogásától függ, non est disputandum. Azt írja, hogy Gál Sándornak ezen föllépése az ott levő emigráció tekintélyes tagja által kétségbe vonatott, hogy az eljárásai igazolása végett megtartott gyűlésen nem jelent meg, eljárását még gyanúsabbá tette.
De oly jellemes ember, mint Gál Sándor volt, - ki a haza szentségére eskü alatti titoktartási fogadást tett; hozhatta-é titkát egyszerre többeknek tudomására, nem azért mintha a gyűlésen jelenlevőkben kétségeskednék - de egy véletlen percben egy cseléd által is kiszivároghatott volna, bizonyára nem tehette, s mégis minden óvakodása dacára megtörtént, mert éppen Constantinápolyból lett a tett Bécsbe denuntialva, honnan a vizsgálat nyomozó szálai még korán ki lettek terjesztve.
De tulajdonképpeni fölszólalásomra - a történeti igazságnak megóvása érdekében is - okot az szolgáltatott, hogy cikkíró közleményében azt írja, hogy Váradi Józsefet, kit Gál Sándor a kiáltványoknak Erdélybe való becsempészésével megbízott, Horváth Mihállyal Maros-Vásárhelyt végezték ki" ezen állítása vastag tévedésen alapszik, mert Váradi József 1854. április 19-én Sepsi-Szt.-Györgyön bitófán lelte nemzeti mártír halálát*" Horváth Mihály név a Váradi, illetőleg a Makk-féle mozgalomban nem szerepel, hanem igenis Horváth Károly, ki Török János és Gállfy Mihály társaival Maros-Vásárhelyt a Posta-réten 1864. március 10-én végeztetett ki az absolut hatalom kegyhajhászó bérencei által.**)
------
*) Lásd Orbán Balázs: Székelyföld leírása III. kötetét.
**) Lásd Orbán Balázs: Székelyföld leírása IV. kötetét.

A drága nemzeti mártírhalált szenvedettek örök emlékét a Magyar Nemzet kegyeletes tisztelettel fogja megőrizni.
Továbbá azt írja: hogy "maga Gál Sándor is szánandó rossz véget ért, különcködő, kihívó szokásaival s Turinban pusztult el" hogy mennyiben van ebben is igaza cikkírónak, szolgáljon bizonyságul a következő püspöki bizonyítvány, melynek eredetije kezemnél van:

Joseph Marino sacrae Theologiae et u. s. Doctor Canonicus Theologus, - Cathedralis Ecclesiae Nuterinae Paganorum, Jam Pro vicarius Generalis Defuncti Episcopi, nunc sede, vacante Vicarius generalis capitulorie.
Universis et singulis has nostros testimoni oles litteras lecturis visurisve, notum facimus atpue testamur: D. Alexandrum Gál qvondam Fraucisci filium emigrantem Tribunum sev Colonellum ungarum, caducam in hoc eivi tote fini isse vitam sub die 17 Junii 18 sexagesimi sexti, eiusque cadaver sequenti die sepultum fuisse in cemeterio publico-vulgo Campo santo. Quae omniae colliguntur ex libro mortuorum Parochialis Ecclesie sub titulo I. §. corporis Christi hoyos met civitatis. Datum Nucerinae Paganorum die 19. Julii anni 1871. Vicarius generalis capi tularis. Joseph canonícos theologus Marino mp.
Hogy Gál Sándor az 1848-49-iki szabadságharcokban minő szerepet vitt, azt a részrehajlatlan történetíró meg fogja örökíteni, s a nemzeti kegyelet meg fogja őrizni emlékét.
Azt hiszem, hogy cikkíró fent idézett és írt bizonyítékaimat csak tudomásul fogja venni, s ennek reményében - bárha nem szívesen teszem, de mert hogy egy 1848-49-es honvéd, egy más már elhunyt 1848-49-es szabadságharcokban kimagasló férfiú, székely atyánkfia fölött a valóság elferdítésével oly kicsinylőleg nyilatkozott.
Csik-Szereda, 1895. December 1.
Benedek István
1848-49-beli honvéd hadnagy
jelenleg a csikmegyei honvéd-egylet elnöke.

Lászlófalvi Velits Károly
- Képpel -

Lászlófalvi Velits Károly 1848-49. honvédszázados, született Tordán 1823. év március hó 29-én. Szülei hétéves korában beadták tanulni a nagy-enyedi ev. ref. Collegiumba ott az érettségi vizsgát letéve ment a medgyesi gimnasiumba, s mint deák tanulta a német nyelvet. Innen egy év mulva 1840-ik évben haza ment Tordára és az akkori gyakorlat szerint a márkális székgyülésen a hazai törvényekből vizsgát tett s mint a vármegye assessora lett felesketve. Azután a megyénél még félévig írnokoskodott s onnan a gyógyszerészi pályára lépett. Kezdetben atyja gyógytárában Tordán, később N.-Szebenben a Dr. Kladny Ferencz chemiai gyárában és gyógyszertárában mint gyakornok tanult és a 2-ik év végén a vizsgát letéve, ment fel Budapestre az egyetemre. Itt az egyetemen a 2 évi cursust végezve, 1843. június 25-én rigolozált s mint okleveles gyógyszerész hallgatta az analytika chemiát. Innen azután 1844-ben ment fel Bécsbe a polytechnicumba a chémiát tovább tanulni, s mint rendes hallgató járta a Dr. Meiszner chémiai tanár előadásait; azután még fél évig dolgozott a Br. Paqualetti analytika chemia laboratóriumában és az év végén abból is vizsgát tett. Azután Németországban egy körutat tett s Berlinben és Münchenben is egy pár hetet töltve haza jött Tordára 1845. év végével s itt volt az atya gyógytárában a forradalom kezdetéig. 1848-ban kezdetben a nemzetőrségnél volt mint százados, azután a szabadcsapatban s később a 3-ik honvéd vadász ezredbe mint század parancsnok át lett helyezve. Azután a századával a kolozsvári őrséghez kiegészítés végett lett rendelve, s innen a járai vonalra a havas elzárásához kiküldve s ott volt a zsibói visszavonulásig. Zsibon Kazinczy táborával egyesülve. A fegyverletétel után menekült Budapestre, később 1851. év elején Konstantinápolyba. 14 évi távollét után égő honvágya haza hozta s Tordán majd Magyar-Frátán telepedett meg. Emlékiratait az emigrációból lapunk m. é. folyama közölte. Mint birtokos jó anyagi körülmények között nyugalomba él.