Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Vay Péter
KOREA
EGY MISSZIONÁRIUS FELJEGYZÉSEI A SZÁZADFORDULÓRÓL
Szerkesztette: Birtalan Ágnes
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Vay Péter, gróf (Gyón, 1864. szept. 26. – Assisi, Olaszo., 1948. febr. 28.): író, c. püspök. Rómában végzett tanulmányai után 1898-ban szentelték pappá. Rövid idő múlva elnyerte a szentmártoni javadalmas apátságot, majd apostoli protonotárius lett. 1917-ben az üszkübi püspöki címet kapta. Mint miszszionárius bejárta a világ minden részét. Utazásai során gyűjtött műkincseit a bp.-i Szépművészeti Múz.-nak adományozta. Számos útirajzban örökítette meg élményeit. – F. m. Kelet császárai és császárságai (Bp., 1906); Kelet művészete és műízlése (Bp., 1908); Angol ipar és iparművészet (Bp., 1908); Nach Amerika in einem Auswandererschiffe (Berlin, 1908); Amerikai naplókivonatok (Útijegyzetek, levéltöredékek, Bp., 1910).


Tartalom

Előszó (Birtalan Ágnes)

KOREA: BEVEZETÉS

KOREAI NAPLÓTÖREDÉKEK (1902)
Taku
A Sárga-tenger közepett
Chi-fu
Khina és Korea között
Chemulpo

KOREA TÖRTÉNETE
Földrajzi viszonyok
A népfaj és eredete
Korea nyelve
Általános művelődés
A hajdani Chosen
Irodalmi munkák, családi naplók
A jelen uralkodóház megalapítása
Pár japán sziget elfoglalása
A khinai politikai
Az ország kormányzata
Véderő
Kereskedelem
A közlekedés
Átmeneti viszonyok
A Nam-sangi seminarium
Általános viszonyok

KOREA NÉPE ÉS SZOKÁSAI
Az élet
Szokások
Viselet
Jellemvonások
Igazságszolgáltatás
Közoktatás
A kereszténység úttörései

SÖUL
A hajnali csend országának fővárosa
Söul
Első benyomások
Koreai nászmenet
Az angol követség
A r. k. missio
A fővárosi rendőrség
Temetés
Az est
Őszi hangulatok
Söul palotái
A keleti palota
A menny oltárja

KOREA CSÁSZÁRJA ÉS A TRÓNÖRÖKÖS

Az új palota és az udvar
A császár
A trónörökös

SÖUL FALAIN KÍVŰL
Séta a fehér Buddha felé
Német vívmányok
Puk-Hán
Forradalom a fővárosban

VIDÉKEN
Csemulpo
Tong-Nal
Masampo
Egy hadi hajó fedélzetén
Fusan

A KELETI FÉLTEKÉN (1913)
KOREÁBAN

***

Előszó

Gróf Vay Péter, a nagy tudású utazó és hitének alázatos szolgálója példaadó életet élt. Mindaz, ahogy a távoli, de számára valahogy sohasem idegen országokról, műveltségekről ír, igazi humanista szerzővé avatják. Utazásai során nemcsak misszióját igyekezett minél jobban teljesíteni, hanem aprólékosan megfigyelte azokat a népeket, melyekkel kapcsolatba került. Mindegy volt számára, hogy uralkodókkal, vagy a társadalom peremén élő szegényekkel beszél, mindenkiben az embert kereste, mindenkire odafigyelt. Tudásvágyának, beleélő képességének köszönhetően az élet minden apró rezdülése megérintette.
Koreai látogatásának naplójegyzetei értékes és részletes dokumentumok a XX. század fordulójának eseménytörténetéről, s enciklopédikus részletességű keresztmetszetet ad a koreai életről, mindennapokról, ünnepekről, vigasságról, gyászról, tudósokról és páriákról ... .
A mai olvasó gyönyörködhet élettel teli leírásaiban és rácsodálkozhat politikai éleslátására, mely szinte profetikus erővel jósolja a Távol-Kelet XX. századi viszonyait, s benne Korea helyét.

Hogy a szöveg korabeli zamatát megőrizzük, megtartottuk az eredeti helyesírást, csak néhány, a mai olvasó számára nagyon zavaró korabeli helyesírási formát javítottunk át.
Vay Péter szövegének újragépeléséért szeretnénk köszönetet mondani Iván Andreának.

Birtalan Ágnes



Korea

Kelet-Ázsia legkevésbé ismert országa Korea. A föld és népe felől alkotott fogalmak hiányosak. A híre rossz. Általánosan az a nézet, hogy a talaja szegény, a népe nyomorult, a kormányzata korrumpált. Mindezen állításokban, fájdalom, sok az igazság, de ennek dacára Korea a világ egyik legérdekesebb szöglete.
Tája változatos, hegyes-völgyes, erdői nagy kiterjedésűek, völgyei termékenyek. Szépek a tengeröblök, melyek gyakran Finnország fjordjaira emlékeztetnek. De amit legjobban szerettem: az a tiszta légköre volt. Korea átmoszferája adja meg télen, mint nyáron virányos tájképeinek e sajátos báját.
Igaz, hogy népe koldus. A legtöbbje csak a legszükségesebbel bír. Kényelemre, fényüzésre nem telik. De ezzel korántsem mondtuk azt, hogy nyomorog és szomorkodik, - ellenkezőleg: életfilozófiája inkább derült és a szórakozás számtalan olyan változata ismeretes náluk, mely pénzbe nem kerül. Vigad, amikor csak szerét ejtheti, és nem tulajdonit túl sok horderőt a föld nyomorúságainak.
Életbölcsészete sok tekintetben megegyezik a birman népfajéval. Arca vonásai, gyér szakála és bajusza is azt mutatja, hogy a maláji népekkel rokon . Amíg köztük jártam, felkerestem a nevezetesebb vidékeket, és laktam főbb városaiban, kikötőiben.
Érdekes időket éltünk a háború előestéjén , a forradalom közepett. Söul-ban egy nap arra ébredtem, hogy a követség ablakai előtt a felbőszült nép az egyik minisztert fel akarta koncolni. Oroszbarát volt, és a japán párt emberei, kik előkészítették a hangulatot a bekövetkezendő háborúra, idejekorán el akarták tenni láb alól.
Az egész ország két pártra szakadt : a szerint, amint hol az egyiktől, hol a másiktól reméltek több hasznot, toborzottak hol ennek, hol annak a külhatalomnak hiveket. Pártoskodás, cselszövény, ármány, fondorlat mintha beleette volna magát a nép vérébe száz meg száz esztendőkön keresztül.
Rég letűnt idők óta a hajnali csend országa pártvillongások és forradalmak színhelye volt. Hol Khina, hol Japán fennhatósága alatt élt és így külháborúkat nem viselt, tehát önmagára lévén utalva, helyi és személyes érdekért küzdött. A nemzet rendesen két vagy három pártra szakadt, melyek egymás ellen küzdöttek. Nemzetségek és családok, vérbosszut fogadva, atyáról fiura örökölték a haragot és a gyűlöletet.
A kormányzat zsarnoki kegyetlenséggel nyomta el és zsákmányolta ki a szegényeket, és a közhivatalok adtak az ország legnagyobb részének keresetet. Az állások folyton változtak. Csoda-e, ha minden tisztviselő lehető gyorsan kívánt magának valamicskét megtakarítani?
Az államkormányzat részben megváltozott, de hogy ilyen előzmények után a javulás nem lehet gyors - ez nagyon természetes. Ma Korea ujjáfejlődének korát éli. Megannyi ellentét, csupa ellenmondás, bármily irányba tekintsünk is. Ezeréves emlékek a legújabb vívmányoknak engednek utat. Sokszor meg ott áll mindkettő egymás szomszédságában, az ó az új mellett minden átmenet nélkül. A haladás rendes útját elkerülve, óriási ugrással sajátítják el a jelen kor vívmányait.
Söul a nemzet büszkesége, az ellenmondások végtelen láncolatát tárja elénk. Ma ugyan villamos vasut kerüli meg, de a kocsi ott mindenkor ismeretlen maradt. A város egyiptomi sötétségébe már a villany fénye tűzi világát, de a nép ma is a kicsiny kertjében termett kendermagból sajtolja az olajat és ezzel táplálja kezdetleges mécsét. kép (Utazás Koreában p. 26.)
Még nagyobb lehet a változás a félsziget lakóinak fogalom-világában. Napjainkig megőrizte patriarkális egyszerűségét s ebből a csendes szunnyadásból ébreszti fel a XX. század lármája. Kikötőiben kürtöl a hajó, minden posta új meg új eszméket terjeszt. Lehet-e csodálkozni, hogy az emberek fejében káprázatos zűrzavarrá keverednek a fogalmak és hogy megszédülve tétlenül várják az események fejlődését?



Koreai naplótöredékek

(Taku. - A sárga-tenger közepett. - Chi-fu. - Khina és Korea között. - Chemulpo. - Korea története. - Földrajzi viszonyok. - A népfaj és eredete. - Korea nyelve. - Általános müvelődés. - A hajdani Chosen. - Irodalmi munkák, családi naplók. - A jelen uralkodóház megalapítása. - Pár japán sziget elfoglalása. - A khinai politika. - Az ország kormányzata. - Véderő. - Kereskedelem. - A közlekedés. - Átmeneti viszonyok. - A nam-sangi seminarium. - Általános viszonyok. - Korea népe és szokásai. - Az élet. - Szokások. - Viselet. - Jellemvonások. - Igazságszolgáltatás. - Közoktatás. - A kereszténység úttörői.)


Taku

1902 november 11., reggel 8 óra.
Szép időben indulunk Korea felé. A Tairan-Maru kint horgonyoz a sík tengeren. Odáig kis gőzösön jutunk. Először vagyok japán területen. Nippon Jusen Kaisa-társaság a vállalat tulajdonosa. Flottillájok, mint hallom, nagyon jó. A hivatalnokok s a hajók személyzete mind nippon. Japán az utazó társaság nagy része is. Apró, sárga emberkék, mind európai ruházatot viselnek. A zsák-kabát, meg tölcsér-nadrág rendkívül komikus külsőt kölcsönöz nékik. Pár uraság Koreából annál méltóságteljesebb, eredetibb. Hófehér nemzeti kaftánban vannak mindannyian. Fehér a lábtyűjök: fehér a sarújok is. Csak a kalap fekete . Olyanféle, mint egy csonka cilinder. Csakhogy lószőrből van szőve. Átlátszó.


A Sárga-tenger közepett

Dél. - A Tairan-Maru födélzetén vagyok. Az apró sárga emberkék sürögnek-forognak. Sok nem nagyobb 10-12 éves gyerkőcnél. De csupa életerő, energia a legkisebb is. Ha egy nem bír az óriás ládákkal boldogulni - jő segítségére második-harmadik. Ezek azután mint hangyák, kik nagy morzsába kaptak, viszik a prédát.
A hajó öreg, de nem rossz. Kabinom kényelmes. Három ember számára van berendezve. De összes podgyászommal együtt, egyedül foglalom el azt.
Soká nem indulunk. Várjuk a dagályt. Taku vizei arról híresek, hogy - egyszerre csak leapadnak, iszappá, lagúnává lesz a tenger. A hajók ott fenekednek a sárban. Most is van valami hat vagy hét nagy gőzös zátonyon. Csavarjaik verik a vizet, jobban mondva, az iszapot. Azonban egy sem mozdúl. Mint egy-egy partra vetődött cápa, úgy vergődnek tehetlenül. Ez Peking kikötői viszonya. De hiszen a császárok, kik annak idején építették északi fővárosukat, nem is azt kivánták, hogy Peking könnyen elérhető legyen. Még pár év előtt, ki Taku-ban partra jutva, kikötött is, egy hétig vagy tíz napig utazhatott a város faláig.
Reggelinél tizenketten ülünk. A kapitány, pénztárnok, pár tiszt és nyolc első osztályú utazó. Egy amerikai, egy francia, egy japán, egy három tagból álló orosz család és én. Lehet, hogy nagyon érdekes egyének - de felette banálisaknak látszanak. Az amerikai mindent megkérdez, a francia mindent megbirál, az orosz családfő mindent fölfal. Soha ennyit enni és ilyen mohón nem láttam. Még tála tele van, már is kiabál, hadonáz, rendel új étket, megismétel minden fogást. Csoda-e, ha úgy meghízott, hogy helyére alig tud bejutni. Ez annál nehezebb, mert a Tairan-Maru japánok számára épült.
Délután indulunk el. Szép, csendes idő. Írok. Közbe-közbe visszanézek a szárazföld felé, mely eltűnt mind jobban. - Mintha nem is léteznék.
Sajnálom Khinát, ismétlem. Jobban mondva fővárosát, Pekinget, az óriás, a rejtélyes, a megfejthetetlen metropolist. A messze Kelet leghíresebb, egykor leghatalmasabb falait.
A naplemente szép. De korántsem olyan vakítóan aranyos, mint a Hatamen csúcsáról nézve.
Ebédre a reggeli társaság. Kivéve a kapitányt. De ez nem veszteség. Legalább nem az társadalmi értelemben. A tengeri fókák csodálatos lények. Ez a kis sárga japán pedig rozmárnak is beillik. De a mesterséggel jár a mogorvaság. Így látta ezt Angliában, ahol tanult. A japánnak pedig legerősebb az utánzó, az adaptáló képessége. Inventiója, alkotó ereje messze elmaradt a khinaié mögött. Amaz volt mindig a mester, emez a munkás.



Chi-fu


1902, szeptember 12.
A napot a szárazföldön töltöttem. Chi-fu híres kikötő. Kereskedése jelentékeny. Öblében nagy a forgalom, tengerpartja pedig az európaiak egyik üdülöhelye.
Reggel, amint megérkezem, mindjárt partra sietek. A Missio tágas épület. A templom csinos. Bár túlságosan íves, csúcsos, ez alatt a derült égbolt alatt. A gotikát csak északon szeretem. Iskola, óvoda minden nagyon jó karban van. A püspök csupa erély.
Később a khinai városba megyek. Nyomorult szűk utcák. Sár és szemét. A boltok is szerények, noha a kereskedés nagyon élénk. Többnyire átviteli cikket látok. Vásárra nagy része az ország belsejébe kerül. Az épületek is másodrendűek. Maga a mandarin, Yamen-je, sem sokat ér. Van egy buddhista egyház is előtte színpaddal, a homlokzatot csinos faragás díszíti. Chi-fu nevezetessége a falakon kívül esik. Egy jó puskalövésre fent a dombon emelkedik a pagoda, hol Li-Hung-Chang aláírta az utolsó béke föltételeit.
A kikötőben sok a gőzős. Még több a jonka. A víz sekély, így a kulik majd nyakig gázolva hordják a terhet. A szűk sikátorokban öszvérek, csacsik haladnak libák módjára végtelen sorokban. Még több a taligás. Egy nagy rozoga egykerekű lajtra fölraknak annyit, hogy ló nem volna képes megmozdítani. A kuli ezt is eltolja. Hogy miképen, alig hihető. Sír a taliga kereke, nyög a kuli. De a teher, habár lassan is, rendeltetése helyére ér: még pedig olcsó pénzért.
Soha ennyi napszámost. Egy házat, mely nem nagyobb jókora tyúkketrecnél, építenek vagy kétszázan. Minden mozdulatot dal kísér. Rhythmusban verik a cölöpöket, ütemre dobják a téglákat. Ilyen hangversenyről fogalmam sem volt.
Egy üres téren kötélverőket találok. Fonják, csavarják a mértföld, legalább khinai mértföld hosszúságú hajóköteleket. Egész legio ember áll kimért távolságokra. Ezek sodorják a juttát, hozzá énekelve érthetetlen nótákat. Még karmester sem hiányzik, a munka és dal ütemét - pálca helyett - mi nem látszanék elég messzire zászlóval adva meg. A sarki bolt előtt nagy a tolongás. Benézek. A földre terített gyékényen apró pénz hever. Körül munkás emberek guggolnak. A gyékény két végén, közepén pénztárnokok, mondjuk croupier-k. Játékbarlang, hol rouge, jobban mondva blanc-et-noirt játszanak. A khinaiak vérében van a játékszenvedély. A jelenet fölötte jellemzetes képet nyújt. A csoport undoritó és elszomorító egyaránt.
Amint a főutcára megyek, két öszvér elállja az egész utcát. Igaz, hogy Chi-fu-ban az utcák keskenyebbek, mint Pompejiban. Az öszvéreket két fenyőrúd köti össze. A rúdon egy koporsó nyugszik. Viszik a hegyek közé, az elhunyt szülővárosába. A nagy szertartások majd csak ottan lesznek. Ott égetik el összes tulajdonait papirosból utánozva, ott vendégelik meg szellemét. Csodálatos nép, csodálatos szokások. És mentől tovább maradunk köztök, annál jobban csodálkozunk.
Azután járok még tovább. Vándorolok utcáról-utcára. Hol a tenger partján, hogy a távolabbi halmok felé veszem utamat. A naplementét a jelző toronyból nézem. Pagoda-féle gloriette. Egy khinai őrzi. Lábaimnál a város, mint gyűrű köríti az öblöt. Mögöttem az európai negyed, a consulok házai: fertelmes alkotmányok. Nem, ezekben látogatásokat tenni, nincs bátorságom. Az utolsó órákat Khinában - Khinának szentelem. Nézem az öblöt tele jonkával. Nézem a sátortetejű város tömkelegét. Hallgatom zsivaját. Bámulom életerejét. Ebédre meg voltam híva - de kimentem magamat, fáradt is vagyok. Visszamegyek a hajóra.
Amint a dombról lefelé haladok, még alig alkonyodik, már is felkel a holdvilág. A kikötő ezüst fényben úszik. A közeli európai nagy utcából tódul a nép. Nagyjában idegenek mindannyian. Vállalkozók, kalmárok, félig művelt vagy teljesen műveletlen alakok. Azután eltűnnek dögletes, füstös korcsmák- vagy lebujokban. A levegőt émelygős alkohol szag kezdi betölteni. Távolról rekedt, borízű ének hallatszik. Egy pár ittas matróz már ott hever a járda sarában. Ezek tehát a nyugati civilisatio bajnokai?



Khina és Korea között

1902, november 13.
Még Chi-fu-ban vagyunk. Reggel bemegyek a városba. Missio. Posták: Később a khinai várost keresem föl. Több antiquitást találok és veszek. Mulatságos az alku. Sokat tanulunk mellette. Jó alkalom megismerni a nép ízlését, mit tart szépnek. Mit ad olcsón vagy drágán. Hogyan alkuszik.
Egy szép email dobozt (Kien-lung kor ) majd semmiért szerzek. Ellenkezőleg egy kis burnótüvegért 40 dollárt kért az árus. Kőfaragványai is csak akkor drágák, ha jáspisból valók. Én jobban szeretem a szép márványt, amelynek értéke csekélyebb. Egy ember hátán nagy batyu prémet visz. Megállítom. Tibeti kecskebőrök. Egészen jó minőségűek. Ide adná hét dollárért, nálunk tíz vagy húszszoros azok ára.
Dél felé az élet tetőpontjára ér. Hömpölyög és bömböl az ár. De milyen messzire elmarad Mukden ragyogásától vagy Peking nagy zajától. Ami Peking nagyságánál még jobban meglepett, az Peking finomsága. A vásárló és boltos született úr. Minden szavok művelt. E nép minden mozdulata gyengéd. Mosolya pedig gazdagnak és szegénynek - irigységre kelthetné a legjobb diplomatát.
Peking előkelőségénél nem találtam előkelőbbet. Udeipur-Takarjai, a kék Rajput-vér fiai, és Arábiai kalifái hozzá egyedül hasonlíthatók. De egyik sincs a túlfinomulásnak ezen a fokán.
A Rajput kéz olyan keskeny, hogy az európai kardjaik markolatát nem tudja tartani. Beduinok megjelenése királyibb sok koronás főénél. De se hindostán, se mór kifejezése nem bir ezzel az egykedvű, fáradt kifejezéssel, melyet az írók előkelőnek neveznek.
A legöregebb Skot-család hagyománya a VIII. századig megy vissza. A norman faj hőseinek kora későbbi. Mi magyarok arra vagyunk büszkék, hogy Árpáddal jöttünk be. Mi ez a pár száz év Khinának.
Egy órakor indulunk. Az idő még mindig szép, bár borulni kezd. A sík tengerről nézve Chi-fu partvidéke szép. Hegyes, szaggatott tájkép. Az egyik nyergen fal húzódik. Khina tele van falakkal. A falak és a kerítések országa. E bástya bármilyen hatalmas legyen, nem a nagy, az öreg falhoz tartozik. Az egész nem nagyon régen épült. Akkor, mikor egy ízben híre futamodott, hogy a japán seregek délen kikötöttek. Ilyen módon akarták az ellenséget föltartani.
Délután körülnézek a hajón. Az első osztályon a régiek. Kivéve a francia kereskedő utazót, aki a Maison Piver-t képviselte. Az illatszer, úgy látom, nagy kelendőségnek örvend Keleten. Helyette jött más: még közönyösebb alak.
A második osztályon a koreai urak és egy amerikai missionáriusné osztják meg a hajlékot. Korea urai csupa selyembe vannak burkolva. Az öreg yankee Miss fekete szőrköpenyt visel. De mint látom, a világos és sötét jól megtűrik egymást.
Legérdekesebb a harmadik osztály. Khina és japán van ottan összekeverve. Jó, hogy hajba nem kapnak. Halálos ellenségek. Hiszen igaz, hogy helyök sincs a birkózásra. Felülről nézve olyan a társaság, mint egy sakktábla alakjai. Mindenki parányi gyékényágyán húzza meg magát. Ennyire van joga, többre nem. De hát a khinaiak a tér értékét ismerik. Az alig méternégyszög területen valóságos házat építettek. Ott van szép sorba állítva, egymásra rakva motyójok. Edényeik, dohányzó készletük mind kiszabott helyen állanak. Khinai türelemjáték pontosságával van egymásba illesztve az egész vagyon. Sokkal még madara is vele van. Dehogy hagynák otthon kedvenceiket.
Egy páran kártyáznak. Orsóvékony újjaik a keskeny papirszeleteket mesteri ügyességgel keverik. Mások pedig ebédelnek már, fényes lakk-ládából csipkedve hosszú pálcák végére a félig főtt rizst. Mi tagadás, szebben esznek, mint nálunk, és előkelőbben kártyáznak, mint akár a Marlborough-Clubban. Aki nem részrehajló, és aki tud látni különbséget, elismeri, hogy az ő formáik a fejlettebbek, az udvariasabbak, az előkelőbbek. Itt a harmadik osztályon földre terített gyékényen valamennyi grand seigneur. Durva vagy közönséges csak akkor, ha az európai már elrontotta vagy az idegennel már érintkezett. Mi a Nyugat népei vagyunk, a darabosak, a durvák. Bocsássuk meg, ha barbároknak neveznek. Magunk vagyunk annak legtöbbször okai.
Örülök, hogy még így látom Khinát. Érdekelt évezredes civilisatiójának minden morzsája. Még meg volt őrizve régi nagyságából egy foszlány. Még a nagy fal nem dőlt romba teljesen. Hiszen az idő nincsen messze, mikor mindaz, mi hajdan erejét, hatalmát alkotta, majd teljesen elenyészik. Mikor majd lerázza magáról előitéleteit, formáit, egész ős-civilizacióját. Elveti majd mint ósdit, mint fölöslegest ezredes hagyományait, hogy az új, a nyugat eszméit állítsa helyébe. Minden, mi ma érdekes, mit megcsodálunk, rövid idő alatt el fog múlni. Elhal, kiél - visszahívhatlanúl örökre.
És a khinai kulturával eltűnik a legutolsó praehistorikus művelődés. Eltűnik anélkül, hogy nyomokat hagyna maga után. Mint eltűnt Dél- vagy Közép-Európa első lakóinak összes nyoma, és a mint kipusztult az ős Amerika, az inkák, az asztekek egész törzse. Mi maradt belőlök? egy-egy rom, törmelék, elszigetelve imitt-amott kapcsolatlanul - anélkül, hogy fogalmat alkothatnánk ma már azok összefüggéséről, értelméről. Fejlődött, virágzott, mint annyi civilizáció és aztán - elhervadt, elhalt valamennyi. Mint minden a világon. Változtatni a természet törvényein ember nem képes.



Chemulpo


1902, november 14.
Az idő megváltozott. A tenger nagy hullámokat verve háborog. Beborult. Északkeletről hideg szél fú. A tegnapi kánikulából télre ébredünk. De amint hallom, az idei pekingi idő teljesen kivételes volt. Ilyen őszre alig emlékeznek.
Tíz óra lehet, mikor Chemulpo vizeihez jutunk. Körös-körül kopár sziklák emelkednek. Apró szigetek terülnek. A finn partok jutnak eszembe. A száraz földből csak pár hegylánc látszik.
Egy darabig fönt sétálok a födélzeten. A szél majd lefú. Az apró japánok ott mászkálnak a köteleken. Mások mossák, tisztítják a padlót. Soha tisztább népet nem láttam. Ez a nagy előnyük a szomszédok fölött tagadhatatlan. Ha nem mossák a hajót, mossák magokat. A fürdő szobák mindig el vannak foglalva. Még a gépész és a fütő is tiszta. Legalább amíg szabad ideje tart. Lent a harmadik osztályon lehet vagy két tucat összezsufolva egy sarokban. De ágya, fehérneműje, bő köntöse mindannyinak fehér, mint a patyolat. Mert mind a nemzeti köntöst, a kimonot húzta föl, legalább az út tartamára.
Ebben már elemökben vannak. Ebben érzik apró tagjaikat kényelmesen. A bőrtopánok ott függenek egy szegen. A csontkeményre vasalt ing, gallár, kézellők, mind össze vannak hajtogatva. El van csomagolva a köcsög kalap, kürtő nadrág és mint gyermek, ki beleúnt a nagypapát játszani, boldogan, egymásután hányja el a sok nyűgöt és fut bő ingében játszani a porondra.
Szegény japániak, mennyire terhökre lehet ez a nyugati mundur. Hogyan szenvedhetnek az északi viszonyoknak megfelelő ruházatban enyhe szigetökön. Hogyan únhajták annak az egész nyugati civilizációnak száz - reájok nézve értelmetlen és fölösleges - kinövését. Maga a kapitány, tisztek alig törlik meg szájokat, ledobják aranysújtásos fekete posztó egyenruhájokat és a nehéz sarut, vászon lábtyűt húznak és beleburkolózva a selymes, vattás kimonóba, boldogan szürcsölik a teák.
Szegény japán! Félek, hogy a gyorsan fölkapott, magára szabott kényelmetlen nyugati civilizácio, jobban mondva, nyugati formákat elfogadva, nem egyet sirat hajdani kiváltságaiból. Aranykorát túl olcsón, nagyon is vakon, nagyon is hevenyében itélte el.
Chemulpóban csak délután kötünk ki. Reggelire még az egész társaság együtt van. Most már megismerkedtek egymással a legtöbben. Az orosz utazó, ki mindent felfal, egy vasúti mérnök, mint mondja, üdülni Japánba megy. Fia technikus. Amerika felé vándorol. A japán, egyetemi tanár, az amerikai baptista missionáriusné, a francia pedig az újonnan szervezett koreai követség tanácsosa.
Az első koreai követség a mennyei birodalomban.
Egy külön fejezet megkezdését érdemli. Korea függetlensége befejezett tény. A hatalmak elismerték. Khina - a hajdani hűbérúr - kénytelen volt meghajolni. Az öreg regens-császárné, ki uralkodása alatt a határállamokat egymásután látta elszakadni, Koreáról is lemondott.



Korea története

Korea története úgy hangzik, mintha mese lenne.
Messze a tengereken túl fekvő Remeteföld, olyan csodálatos, olyan ósdi, hogy alig tudjuk elhinni, hogy mindaz, a mi elénk tárul, való legyen. Mindaz, a mit látunk, tapasztalunk, ne volna merő káprázat.
A föld, nép, élet, minden sajátos. Minden más, mint a világ egyéb részeiben.
Alig hinném, hogy vándort erősebb meglepetés érhetne, mint Nyugat valamelyik gócpontjáról egyenesen a Kelet legtávolabb eső országában kötve ki.
Mintha megfordított világba érkezne az utazó. Minden épenséggel ellenkezője annak, amihez szokva volt.
Fogalmak és erények teljesen ellentétei a mieinknek. A materialis és spiritualis világ mintha más törvénnyel volna szabályozva.
Eredete olyan régi, hogy mythosszá változott. Multja annyira változatos, olyan sorozata a fénynek és árnynak, hogy olvasva, regének véljük. A jelen hű maradt hagyományaihoz és egyszerűen csodálatos.
De e dolgozatom keretében jobban szeretném Koreát használati oldalairól ismertetni, mint egyszerűen ősi hagyományait, bizarr szokásait és festői oldalait sorolni fel. Koreát nemcsak mint a földkerekség egyik legérdekesebb országát - sértetlen archaikus külsejét - de Koreát az átmenet korában, a haladás - vagy mondjuk egyszerűen az átváltozás első fokán.
Az Ó- és Új-Korea közötti eltérés igen nagy. A multat és jelent - alig pár év közbevetésével - már századok látszanak elválasztani.
Az utazóra nézve az előbbi állapot kétségkívül érdekesebb és tetszőbb. De a kit a világ e tarka nemzete és fiai közelebbről érdekelnek, ki nemcsak egyszerűen turista, hanem többet óhajt ismerni a vidék panorámáinál, és mélyebben hatolni a lakosság szívébe festői csoportjai lefényképezésénél, arra nézve a sokszor visszatetsző utóbbi viszonyok se nélkülözik az érdeket.
A régi állapot a feltünőbb. Az új átalakulás elvész a zömben. A külső még a régi, de a belső napról-napra módosul, a lélekvilág észrevétlen A mez megtartotta százados elavult formáját, fakó színét. De a gondolkozásmód napról-napra módosul, a lélekvilág észrevétlen átalakulásokon megy át. Új eszmék születnek és új eszmények lépnek a régiek helyére. A hajdani világnézlet magától szűnik meg és hal ki óráról órára.
A régi Korea napjai meg vannak számlálva. Az ósdi hagyományokat új szokások váltják fel. Az eredeti intézmények helyére hasznosabbak lépnek. És meg fog változni az egész ország képe. A csendes, méla vidéket majd vasutak cikázzák át. A művészies faragott épületeket, az egyszerű kunyhókat modern házak, gyártelepek váltják fel, a táj festői báját a kereskedelem és ipari élet fogják kiszorítani.
Mindez elkerülhetetlen, szükségszerű, az átalakulásokat a világ természetes folyása hozza magával.
De örülök, hogy ma vagyok itten és nem holnap. Örülök, hogy Chosent még úgy ismertem, amilyen a multban volt - a jövőben, ki, tudja, mi vár reá.
Első meglepetésemet hűen tolmácsolni soha sem leszek képes. Ami elém tárult, minden új volt. Amit megpillantottam, minden szokatlannak tünt. Ami környékezett, mind érthetetlen, szinte titokzatos színt öltött.
Korea Tibettel Ázsia legelszigeteltebb országa. A világnak nem volt évezredeken át földje, mely tovább őrizte volna meg eredeti intézményeit, hajdani szokásait.
Kapuit alig negyedszázadja tárta fel az idegenek számára. Gyökeres átváltozások e pár év alatt alig remélhetők: arra egy pár életkor szükséges. Egy ország és népe újjászületése nemzedékek műve.



Földrajzi viszonyok


Korea Kelet-Ázsia legnagyobb félszigetét foglalja el, hossza közel 3000 lysz. szélessége pedig 1300, az egész terület a 33. és 42. szélességi és 122. és 128. hosszúsági fokok közt fekszik. Három oldalról: nyugatról, délről és keletről határai a japáni és khinai tengerek . Északról a Chan-yan-alin hegység választja el Mandsuriától és az utóbbi időben sokszor emlegetett Ya-lu folyó, a Liao-kerület természetes határvonala.
Korea elszigeteltsége következtében a XVI. század előtt teljesen ismeretlen volt minálunk. A legkoraibb leirások, mint Japánt, szigetnek tünteték fel. Az ország térképeit a Pekingben ez időtájt letelepedett katholikus hithirdetők készítették, Kang-Hi császár megbízásából. Az e célra külön érkezett követség munkájában oly sok nehézségre talált a hatóságok részéről, hogy följegyzéseit a söuli palotában őrzött ódon térképről kellett vennie. A mult század közepén egy Kim nevezetű benszülött, katholikus lelkész készített a nemzeti levéltárban őrzött területfelvételekről egy javított kiadást, míg később a tudós Ridel püspök rajzolt egy részletesebb földabroszt.
Az ország földrajzi alakulását tekintve, az hegyes, hol szűk, hol kiterjedt völgyek hasítják keresztül-kasul.
A hegyek geologiai alakulása rendkívül érdekes. Külsőleg mint megannyi egymás mellé csoportosúló és egymás fölé tornyosuló csucsos süveg, melynek belseje kiaknázhatatlan gazdagságú ércrétegeket rejt. Arany, ezüst, mindenekfelett réz és aluminium nagy bőségben található. A föld termékenysége nem kevésbé kiváltságos. A folyókkal áztatott völgyek bőségesen megtermik a rizst és a gabona minden nemét, a tengerit és a hüvelyes vetemények nálunk nagyjára ismeretlen számos változatait. A fauna a maga nemében egyedüli. Korea őserdői óriás területeket foglalnak el és a fa minősége Birma vagy Siam terményével bátran kiállja a versenyt. Az éghajlat kedvező. Nyáron meleg és a legtöbb gyümölcsnem és szőlő megérik: a tél pedig hideg, de száraz.
A tengermellékeken az erős ellentéteket a lecsapódások mérséklik. Az ország belsejének légkörét heves légáramlatok tisztítják meg. Ritka természetes előnyök ellenére önkéntelenül vetődik fel a kérdés: hogyan lehet az, hogy Korea Ázsiának legszegényebb országa?



A népfaj és eredete

Az általános hanyatlás és degeneratio okát sokan a népfajban keresik, és azonban e nézetben nem osztozom. A körülmény inkább külső, mint belső és mindenekfelett a zsarnok uralom volt a hibás. Korea századok óta elvesztette önállóságát és Khinának vagy időközönként Japánnak volt hűbérese. Függetlenségét nélkülözve, hol az egyik, hol a másik szomszéd kényuralma alatt nyögött. Uralkodója a hűbéres szerepére volt szorítva és az ország belkormányzata az alkirályoknak, jobban mondva a mandarinok kényének volt kiszolgáltatva, kik a népet nemcsak anyagilag zsarolták ki, de szellemileg is a legalacsonyabb színvonalra törpítették. Hogy az elkorcsosodott állapotokról kellő áttekintést nyerhessünk, szükséges e nép eredetére és történetére pár futólagos pillantást is vetnünk.
Korea népének eredetére nézve a szaktudósok körében eltérő nézet uralkodik. Az egyik elmélet azt tartja, hogy az indiai mongol törzsek egyik ágából szakadtak ki. Közel rokonai a buthán shan és birmán fajoknak az Óceán áramlatai irányát követve, állítólag vízi járműveken érkeztek mai földjükre. Több praehistorikus emlék, hajóépítés mód, mondakör látszik ez állítás mellett bizonyítani.
A másik tudományos nézet Korea őslakóit éjszaki mongol eredetűnek tartja, tehát közös a mandsu és bizonyos fokig a burját-tal és e vélemény értelmében Nyugatról, a Yalu völgyén át érkeztek volna. Mind a két nézet kétségtelenül alapos, bár egyik sem kizárólagos. Legvalószínűbb, hogy érkeztek úgy Délről, mint Északról, és az eredeti királyságoknak Chosen és Mohan-nak népessége ellentétes eredettel birt és míg az előbbi szárazon, az utóbbi vizen vándorolt és csak később az idők folyamán egyesültek és mindenekelőtt a hosszantartó khinai uralom kölcsönözte annak későbbi együttes jellegét.
Ennek ellenére Korea fiai közt még ma is sokszor szembetűnő a fajbeli különbség, így mig az éjszaki hegységek lakói megőrizték a tatár typust, a déli partokon és mindenekfelett a szigetcsoportokon tulnyomó a maláji jelleg.
Külsejére nézve a nép középtermetű. Az éjszaki lakosság jelentékenyen magasabb a délinél. Erőteljes és egészséges. Arcbőre halványsárgás, orra egyenes, néha lapos, szemehéjai pedig mandulaszerűen vannak hasítva: haja sötét és szálai merevek. Arcán alig nő szakáll és bajusza ritka.



Korea nyelve

Korea nyelve a turáni csoporthoz tartozik. Egyik faja azon elterjedt családnak, mely magába zárja a törököt, finnt, szamojédot, osztjákot, mongolt, mandsut, tamilt, telugut és a legtöbb polynésiai tájszólást, melyeket Formozától a Manilán át Guinea és Ausztrálázsia legtöbb szigetcsoportjain beszélnek és amely családhoz a mi nyelvünk, a magyar nyelv is tartozik. E csoport főjellemvonása a sajátságos igeragozás és hajtogatás. A gyök maga változatlan marad minden esetben. A koreai ige, épen úgy, mint a magyar, megtartja mindvégig eredeti alakját. A szavak tagozottak és nagy változatokat mutatnak. A nyelv egyik legérdesebb sajátsága a rendes időkön kívüli különböző állapot jelzésénél nyilvánuló forma. Kételyt, tétovázást, intést, óhajt, nyugtalanságot és egyéb pillanatnyi helyzeteket módjában van az igével magával visszaadni, amit nyugati nyelv nem volna képes kifejezésre hozni, de ami a magyarban, kivált a nép nyelvén szintén szokásos. Pl. azt mondva: mendegél, vagy a népies mód: menedzik egyidejűleg világot vet az egyén lelkiállapotára is. Egy másik meglepő hasonlat nyelvökben a tájszólások hiánya . Különbségek, mint a germán és khinai vagy a latin népeknél, hol bár a nemzet ugyanazon nyelvet birja, egymást a különböző vidékek szóbelileg megérteni ne tudnák, épen úgy, mint nálunk, nem fordul elő, legföljebb a hangsúly és kiejtés lehet különböző, de a nyelv maga változatlan.
Egy másik analogiát a keresett euphemiában találok, mely minden erősebb ellentétet a hangzók között épen úgy elsimított, mint a mi népünk ajkán és míg nálunk minden látszólagos keménységet elemésztett a nép ajka és menjekből lesz mennyek, változik pl. a koreai apnok-ból amnok . Végre a hangsúlyt illetőleg nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy az olyanra nézve is, ki mindössze a nyelv elemeit ismeri és gyakorlattal alig bir, rendkívül kellemes benyomást tesz. A hanglejtés szépsége kétségkívül a mondat cadentiájában érvényesül, és ez annál inkább hathatós, mert a hang nyomatéka egész az igéig, mi rendesen a mondat végére jön, fokozatosan emelkedik. Korea szókincse kétségkivül még gazdagabb lenne, irodalma érdekesebb, ha a tudományos nyelv nem lett volna kizárólag a khinai. De úgy a kormányzat, mint a magasabb körök érintkezési nyelve is, hogy úgy mondja, kizárólagosan a khinai volt. Innét magyarázható, hogy az összes szakkifejezések Khinából vétettek kölcsön, amiként mi a latinból vettük a mieinket: de viszont Khina épen nem birt befolyással a nemzet grammatikájára, mint ahogy a mienket nem tudta a latin megváltoztatni.



Általános művelődés


A művelődés khinai volt. - A sárga császárság terjesztette tudományait, művészetét és vallását is, Confucius tanai képezték a szellemi élet alapját. A khinai irodalmi tanulmányok és azoknak nyilvános vizsgálata nyujtotta a kultura színvonalát, a szomszéd császárság akadémiái és iskolái mintájára. Volt a fővárosban irodalom, elvont tudományok, orvostan, földrajz, térképrajzoló-intézet, jogakadémia, magasabb számtani tanfolyam, órások és időszámítók iskolái, tehát összesen nyolc tudományos intézet.
A kérdésre, vajjon a koreai intellectualis-e, a felelet rendesen tagadó. A legtöbb Koreában járt idegen korlátolt tehetségűeknek jellemzi őket. Ami az én személyes tapasztalataimat illeti, azok bizonyos fokig ellenkező következtetésekre vezettek. Fölfogása lassúbb, mint a khinai és mindenekfelett a japáné. Az agyműködésnek e népnél nincs meg se az előbbinek speculativ fejlettsége, se az utóbbinak synthetikus képessége. De ami a fölfogást illeti, az éppen nem hiányos.
Ellenkezőleg a koreai könnyen tanúl és mi több, fölötte érdekli minden philosophikus tárgy, és még inkább a synologiai tudományok. Nem hiányzik se tehetsége, még kevésbbé szorgalma, és ha módját találja, szivesen tanúl.
De ne feledjük, hogy polgárai szellemi képességeinek fejlesztése nem volt érdekében azoknak, kiknek a hatalom kezükben volt és Koreát kormányozták. Az elnyomatás, mely alatt a nép évszázadokon át szenvedett, első sorban önállóságát és önérzetét, másod sorban pedig becsvágyát, fejlődésvágyát ölte ki tudatosan.
Korea fia ma eltunyult, közönyös, ki magasabb eszmények híján összetett kézzel vár és nyugszik meg mostoha sorsában.
De akik már fölébredtek az általános nemzeti lethargiából, azok eddig is nem egy példáját adták annak, hogy fejlettségi fokuk, erkölcsi színvonaluk a neveléstől függ. Az anyag megvan, a szellemi fejlődéshez szükséges lap nem hiányzik. A jó indulat is megvolna a feladat megoldásához, csak a helyes irányítás és önbizalom hiányzanak és hiányzik mindenekelőtt lelkületökből a remény.



A hajdani Chosen


Mi lepett meg leginkább abban a mesevilágban? Ha azt kérdeznék, ami a legkevésbbé meglepő - a felelet könnyebb volna. Monduk egy szóval: minden.
A föld, népe, szokásai, az élet, mind sajátos jellegűek. Megannyi határtalan teret nyújt a megfigyelésre. És valamennyi meglepő.
Föld, s nép, szokások, élet, mind eltérő, mind csodálatos. A látható és láthatatlan egyaránt meglepő. A természetben és atmosphaerában ugyanazon érzés jő kifejezésre. A kis szegényes falvak, a hallgatag lakosság hű tolmácsolói a melancholiának, a nemzeti lethargiának. Akit a psychologia érdekel, akit érdekelnek nemcsak a világ külső jelentkezései, hanem annak eredő forrásai és az élet elvont értékei, a nép szelleme, földjének légköre, arra nézve Chosen kiaknázhatatlan terület. És elvégre is ez a fontosabb. Ez mérvadó mindazokra nézve, kiknek sorsa és fejlődése szivén fekszik. Egy nép története, multja tanulmányozására leghasznosabb segédeszköz a nép jellemének ismerete, és az egyedüli kútforrás a jövendő fejlődés természete iránya megfigyelhetésére, annak puhatolására.
Hogy Korea mai helyzetéről némi tájékozást szerezzünk, okvetlen szükséges, hogy történelmi fejlődése és a nép főbb jellemvonása némileg ismert legyen.
Ha Korea bonyodalmas viszonyait jobban meg akarjuk érteni, az ország történelme és a nép jellemvonása nyujták a legjobb két segédeszközt.
Hogy jelenét fölfogjuk, szükséges a mult alakulásait, fejlődését ismernünk. Mai állapotai fölött csakis úgy hozhatunk itéletet, ha a nép főjellemvonásai nem idegenek.
Korea multját - mint a legtöbb ázsiai népét - homály fedi. A legrégibb emlékek mindössze mondák és legendák alakjában vannak megőrizve. Több a meseszerű elem, mint a történelmi valóság. Királyok és istenségek, hősök és szörnyetegek uralkodása felváltva, értelmetlen hősmondakörré alakúlva őriznek meg egy pár főbb eseményt az utókor számára.
Az ország állítólagos megalapítója Ki-Tsze khinai nemes, ki csapataival, kisérőivel 1121-ben telepedett le a félszigetre. Hogy mennyiben felel meg a tény a valóságnak, eldönteni nehéz. Tény, hogy a koreai nem a khinai, hanem a tatárfajhoz tartozik, így Ki-Tsze legfeljebb mint későbbi hódító érkezhetett. E hadjáratának országalapítói fontosságot a későbbi krónikások bizonyos fokig Khina dicsőítése céljából kölcsönöznek.
Korea viselt dolgainak hiteles adatait összegyűjteni kétszeresen nehéz azért, mert nemzeti történelem írását szigorúan tiltotta a törvény. Hogy a főbb események nem vesztek el teljesen az utókorra nézve, egy csodálatos szokásnak köszönhető.
Pár belső udvari hivatalnok naplót vezetett és feljegyzett mindent, ami fontosabb. Mindannyi saját tetszése szerint sorolja fel, ami érdekli és teljes titoktartás mellett pecsételi le irattekercseit, melyeket négy másolatban az ország négy kormányzósági helyén öntöttvasládákban őriznek. Az iratok így maradnak eltemetve mindaddig, amíg a jelen uralkodócsalád ki nem hal. Csak ha már nem lesz a trónuson, hanem ősei közé tér a sárkány udvarába , lesz megengedve történetöket nyilvánosságra hozni.



Irodalmi munkák, családi naplók

Nemzeti történelmi irodalom híján a külhóditók, khinaiak és japánok adtak ki számos munkát. Kivált saját hódításaikkal kapcsolatban, de hogy mennyiben hitelesek e könyvek, nehéz eldönteni.
Van egy népszerű koreai munka is, de inkább gyermekmesének, képeskönyvnek nevezhető, és ennél sokkal becsesebb az előkelőbb családok nagyjainak házi naplója, hova szakadatlan sorrendben jegyzik fel a napok és évek eseményeit.
A legkoraibb hiteles ismeretek az első századba vihetők. Tény, hogy az időben Korea területe három külön királyságra oszlott. Délre Sin-La , északra Kao-Li és nyugatra Pet-Si területei feküdtek.
Az első századok alatt folytonos belháborúk válták fel egymást, hol az egyik, hol a másik állam a győztes. A legtöbb diadalt a déli Sin-La vívja ki. Sokszor külbefolyásnak köszöni sikereit, Kao-Li és Pet-Si ellenkezőleg több ízben khinaiak és japánok hűbéreseivé válnak.
A három királyság végre a XI. század folyamán egyesül . Sin-La elveszti előbbi elsőségét. Pet-Si-vel együtt bekebeleztetnek Kao-Li-ba.
Kao-Li királyát északi vállalatában Khina segíti. És hála fejében az uralkodó mongol udvartól Korea hűbérjogát nyeri. Az egyesült hajdani három koreai állam fölött három századon át Kao-Li dynastái uralkodnak.
Hatalmok a pekingi mongol császárok elűzésével szűnik meg.



A jelen uralkodóház megalapítása


A XIV. században a Khinát hatalmába kerített Ming-dynastia 1392-ben Koreát is elfoglalja és a jelenleg is uralkodó császár őseit helyezi a Kao-Li-ház helyére . Tai-Tso az első király székvárosát Kai-teng-ből Hau-Jangba , a mai Söul-ba helyezi át.
A király új trónja biztosításául elismeri Khina fenhatóságát. Elfogadja a khinai naptárt. És Korea királya, évenként hódolata jeléül követségeket küld Khina császárjához.
Korea későbbi történeti menetének fejlődése e tényekben leli magyarázatát. A Csi-tsien dynastiával Khina hűbéresévé válik. És ezt nyiltan elismeri. A tény bizonyítására az évenkénti hódoló követség küldését, adó jobban mondva megszabott ajándékok átadását és viszont a khinai naptár elfogadását rendeli a hűbérúr.



Pár japán sziget elfoglalása

A következő királyok sikerrel vezetik az ország ügyeit és a XVI. században uralkodó Taimen-To Japán több szigetét foglalja el. De a dicsőség rövid tartamú volt.
A Ming-család bukásával Korea története egy új forduló ponthoz ér. A hódító Mandsu-ház elárasztja seregeivel az egész országot. Betör Söul-ba. A régi hűbéri kötelezettségeket még szigorúbbakká teszi.
A khinai naptár ezentúl az egyedüli hivatalos. A menny fia nemcsak hűbérúr, hanem korlátlanúl rendelkezik Korea királyának minden magán és nyilvános ügyéről.
Magánügyeket intéző császári leiratok mai napig nagy számmal vannak megőrizve és érdekes világot vetnek az udvar feslett élére.
Korea királyai ismételve ugy állanak, mint bűnös a biró előtt és a császár itéletét vakon követik. De tovább is mennek és egyszerű házi perpatvaraik alkalmával, válóperek ügyében, vagy egyéb kérdések elintézésében, Khina császárjához fordulnak tanácsért és itéletért. Az igazat megvallva, a büntetés rendesen elnéző volt.



A khinai politika

Ha a régi mongol uralkodók, részben tulszigoruk következtében, vesztették el koronájokat, a Ming-ek finom diplomaták voltak. Korea rokonszenvét tapintattal biztosították. Csoda-e, hogy emlékezetök nagy becsben áll, sőt az ország beligazgatása, törvényei, szokásai nagyjára a Ming-szellemet fejezik ki a mai napíg?
Khina jelen Mandsu-háza soha sem vívta ki a közrokonszenvet, jóllehet első hódításuk és diadalaik teljesítését, szigorú feltételeit soha sem követelték szó szerint. A
XVII. század közepe óta Korea nem viselt napjainkig külháborút. De ha ellenség nem dúlta is az országot, annál keservesebben folyt a belviszály.
Példával maga a királyi család járt elől. Egyenes férfi sarj hiányában a rokonság két pártra szakadt. Piek-Pai és Si-Pai nevezet alatt évekig küzdöttek egymás ellen. Vérontás, gyilkosság egymást követték: tőr és méreg volt elrejtve minden udvari köntös alatt.
A két töredék mai napig létezik, bár gyengült kiadásban. A Piek-párt a harc és haladás, a Sí inkább a csendes, békülékeny elemet zárja magába.
Az udvar és főhivatalnokok példáját a nemesség követte. Az ország főbbjei pártokra voltak szakadva. A pártoskodás eredete a XVI. századig vihető vissza. Az ok egy hivatal elnyerése. Arra a két leghatalmasabb nemzetség formál igényt. Innen származott a bonyodalom. A személyes kérdésből általános elv nőtt. Mindegyik fél támaszokat keresett: híveket számlált. Végre az egész ország áldozatává lett a pártoskodásnak, mint hajdan a Montecchik és Capulettik, vagy a Yorkok és Lancasterek alatt.
Ez előzményeket tekintetve véve, érthetőbbé válik Korea mai politikai helyzete.
Amint látjuk, az ország a legrégibb időktől fogva az egyik vagy másik szomszéd állam fenhatósága alatt állott. Hol Khina, hol Japán uralkodik. Rendesen Khina biztosítja hatalmát, noha nagyon is elnéző hűbért gyakorol, de hűbér ura. És bár belső kormányzatára nézve szabad kezet nyújt a népnek, de külügyi viszonyait kizárólag intézi. Jobban mondva, nem intézi azokat. Lett légyen a hűbérúr Khina vagy Japán, mindkettő egyedüli igyekezete oda irányult, hogy tartományai a külvilágtól el legyenek szigetelve. Látható vagy láthatlan falat vont körülöttük, mint saját "virágos földje" körül.
Ez az egyik és az első, a külső ok, miért maradt Korea elszigetelve századok folyamán át.
De van egy másik, egy belső ok is. a nép nem lévén képes területét megvédeni ellenség elől, arra törekedett, hogy országa lehetőleg ismeretlen maradjon.
Sőt tovább ment, saját polgáraitól is rejtette kincseit. Bányáinak rendkívüli gazdagsága századok óta ismert. De azok munkálását, kiaknázását szigorú törvények tiltották. Az állítólagos ok, hogy a távoli hegyekre összecsoportosult munkások könnyen szervezhetnének lázadásokat, és hogy nagyobb számú népcsoportosulások veszéllyel járnak a kormányra és uralkodó családra nézve. Így az arany, ezüst és rézben gazdag tárnákat csákány alig vagy soha sem érintette. Az aranyat legtöbb esetben egyszerűen a folyamok iszapjából mossák ki napjainkig.
Még féltékenyebben őrizte kikötőit, országútjait. Az utazó vagy vándor, ki ide vetődött, életével lakolt. Hasonló szigort csak Tibet gyakorolt. Mindkét ország Khina hűbérese volt. Több intézményben is mutattak analogiát. Tibet és Korea volt a világtól a két legtovább elszigetelt ázsiai állam.



Az ország kormányzata

Az ország hajdani kormányzata, mint a legtöbb keleti államban, rendkívül bonyodalmas. A rendszer kétségkívül fejlett államtudományi ismeretre vall. A mintát Khina szolgáltatja. A hiba és hiány főleg a végrehajtásban nyilvánul.
Az ország korlátlan ura, kizárólagos tulajdonosa a király. A trón körűl három fő és hat mellékminiszter állott. Mindegyik miniszter alatt egy államtitkár és egy tanácsos sorakozik. Az együttes kabinet neve Tai-Sin és ez egyszersmind államtanács is. A tanács befolyása csak névleges. A hatalom kizárólagos ura három elsőrangú miniszter. Vagy mondjuk: a miniszterelnök maga.
A miniszterelnöki állás ezenkívül Koreában élethossziglani volt. Csoda-e, hogy annak elérésére minden eszközt fölhasználtak? Nem volt mód, melyet ne kíséreltek volna meg az ország nagyjai.
De megjegyzendő, hogy a cim élvezői nem szükségképpen voltak a hatalmon. Egymást több ízben váltották fel azok. Csupán a rangot viselték.
Az ország területe, mint fent láttuk, nyolc főkormányzóságra oszlott. A főkormányzók hatalma sokban a khinai alkirályokéhoz hasonló - alattok alkormányzók járási bírók, körjegyzők, adószedők stb. - állottak. Nem tekintve azt, hogy a 8 főkormányzóság 332 kerületre oszlott, a közigazgatás természetesen nagy kiterjedést és bonyodalmas szervezetet igényelt.
Mindezt részben azért említem, mert szükségesnek tartom tájékozás céljából.
Csakis bizonyos fokú áttekintést nyerve, Korea százados intézményeit, kormányzását ismerve, szerezhetünk világosabb fogalmakat az ország mai viszonyaira nézve.



Véderő

A véderő és hadsereg szervezete nem kevésbbé volt fejlett. Legalább az aktákban.
A hadügyminiszter az állitólagos hadúr - a fővezérek a tartományok szerint oszlanak el. Minden kormányzatnak külön védereje van. Vár, fegyvertár, élés kamarák pontosan vannak feljegyezve. A katonaság névleges száma nem kevesebb mint egy millió és kétszázezer fő. Jóllehet, hogy egy százada sem látott fegyvert - de így szerepelnek a király elé nyujtott iratokon. Hasonló eset áll fenn a várakkal, fegyvertárakkal és élelmezési házakkal is. A várak romok, a fegyvertárak üresek - magtáraknak híre sincs.
Legalább ilyen volt az ország hadügyi állapota, midőn az első európai seregek bevonultak.
Ázsiának talán nincs egy második országa - pedig ezzel sok van mondva - hol a kormányzat sülyedtebb lett volna.
A főbb hivataloknak megvolt a magok kiszabott ára. Aki azokat el akarta érni, egyszerűen megvette. Ha aztán a mandarin elfoglalta állását, természetesen vissza akarta szerezni kiadásait. Különféle ürügyek alatt elkobozta a jobbmódú polgárság vagyonát. És minden ürügy nélkül zsarolta a népet.
Az utolsó negyedszázad váratlan változásokat létesít Koreában is. A merev elszigetelés mindjobban szünni kezd. A külvilágtól nem zárhatja el Chosen sem rejtett földjét.
Az első rést Észak-Amerika tengerészete üti. Az első nemzetközi szerződést a nyugati államok közül Comodore Shufeldt köti meg. Egy évvel később létesűl az angol-koreai kereskedelmi szerződés. A többi európai államok azután egymást követik. Eközben az idegenek iránti előitélet mindinkább gyengül. A nemzetközi érintkezés, forgalom első lépéseit kisérli meg.



Kereskedelem

Az idegen államok e befolyása mindenek felett kereskedelmi szempontból mutatkozik hasznosnak. És ez váratlan lendületet mutat fel, a rövid időt és a kezdetleges közlekedési viszonyokat véve tekintetbe. A vámok jövedelmi számai évről-évre növekednek, és míg az 1893-iki kimutatás 7.896,880 yen, 1898-ban 24.702,237 yenre emelkedik. Az utolsó statisztikai kimutatások 1902-ben a bevételeket L 122,783-ra teszik. Az ország összbehozatala L 1.382,381, kivitele L 846,039.
A jelen kereskedelmi szerződések értelmében a fő városok, Söul-on kívül Chemulpo, Fusan, Gen-San, Mokpo, Csinnampo, Masampo, Kimsan és Songcsin nyittattak meg a nemzetközi kereskedelemnek. A piac majdnem kizárólag japán és khinai üzletemberek kezében van. Japán e tekintetben az utolsó évek alatt rendkívüli haladást mutatott fel és míg 1897-ben behozatala 1.911,851 yen és Anglia 3.713,907 yennel van képviselve, már négy évvel később Japán bevitele 2.844,815 yenre emelkedik, Angliáé pedig 2.853,866-al csökken.
A későbbi évek kereskedelme, az osakai ipar-kiállítás óta még nagyobb lendületet mutat és így például az előbb Manchesterből szerzett pamutneműt ma Japán gyártmányai pótolják. A földrajzi és munkás viszonyok ez utóbbi államot illetőleg előnyösebbek. Tekintve azt, hogy a két ország távolsága alig vehető tekintetbe és hogy a munkabér egy hatoda az angol gyárvárosokénak, Európa Japánnal mind nehezebben versenyezhet. Japánnak kezében van a hajózás is, és az elmult év folyamán 3420 japán hajó vetett horgonyt Korea kikötőiben, közel egymillió tonna árúval. Japán és Anglia mellett Amerika kezd újabban piacot keríteni. Európa hatalmai közűl Németország van legtöbb árúval képviselve, bár ezek nagyjára csak apróbb gyártmányok, mint szegek, üstök, tűk, vegytani szerek, anylin festékek. Az összes német behozatal ez idő szerint alig haladja meg a negyedmillió yent.
Az itten letelepedett khinaiak patriarchalis egyszerűsége az oka, hogy a helyi kereskedést a japánokkal könnyen osztják meg. A boltos ha nem az egyik, úgy a másik nemzet fia. Mint Korea múltjáról, fejlődéséről beszélve láttuk, a népnek soha sem volt rendkívüli kereskedői ösztöne. Szükséglete nagyon kevés vala és azt nagyrészt házilag állította elő. Ruházatát régi időben asszony fonta, a családban szőtték és a feleség varrta meg. A kender a kertben termett. Minden házhoz annyi föld volt csatolva, hogy abból a ház népe jobban vagy rosszabbul megélhetett. Több nem kellett néki. Ez az oka annak, hogy jóllehet az ország földje gazdag, fele sincs mívelve.
Korea termékeny völgyei, előnyös éghajlati viszonyai, az olcsó munka dacára gazdaságilag jobbára kiaknázatlanok. Terményei között első helyet a rizs foglalja el. bőven van búza, zab, árpa, borsó és bab. Legjövedelmezőbb az orvosszerűl használt ginsen. Korea népe épen úgy, mint a khinai csodaerőt tulajdonít gyökereinek. A gyógyszertárban arany súlyával fizetik. Fiatalító hatással ruházzák fel és így e szer játssza a lokalis orvostudományban a főszerepet.
Termelése állami monopolium és az egyik legjövedelmezőbb ága a belső adóforrásoknak.
A földmívelés nagyon kezdetleges. Mai napság is egyszerű faekével szántanak, a cséplést pedig a kévét dorongolva verve végzik. Mezőgazdasági gépek ezideig ismeretlenek előttök.
Korea főgazdasága kétségkívül bányáiban rejlik. Az ország hegységeinek érctartalma rendkívüli. Az arany- és ezüstbányák egy része régebben ismert, bár kiaknázása törvényileg tiltva van.
A nemzetközi kereskedelmi szerződések megkötése óta néhány bányát idegen társaságok vettek kezelés alá, és az első években is sok hasznot húztak már belőlök. 1897-ben az aranykivitel 2.004,049; 1901-ben megkétszereződött és 4.993,351 yenig emelkedett. A pontos összeget a jelen viszonyok közt alig lehet megállapítani. Az arany dúsabb az északkeleti hegységben, mely részben német, részben belga tőkepénzesek tulajdona. Aranyon, ezüstön kívül ón, réz, vas, szén is található hegységeiben.



A közlekedés

De minden nagyobb gazdasági vállalatnak első akadálya: a közlekedési módok hiánya.
Koreának nemcsak hogy vasutai, hanem országutai sincsenek. A kocsiközlekedés mai napig ismeretlen. Teherhordó célra a "Futárok és házalók céhe", Korea egyik legrégibb szervezete szolgál. Alapítása századok folyamába vész el. E mesterséget apáról fiúra öröklik. Vannak nemzetiségek, kik emberemlékezet óta más kenyérkeresetet nem ismerek. Terhet, árut és hírt hordanak az ország egyik részéből a másikba, vándorolnak hegyen-völgyön keresztül, reggeltől estig, barangolnak egész életökön át. Csoda-e, hogy az ország belviszonyait jobban senki sem ismeri? Nem természetes-e, hogy nálok az állapotokról senki jobban értesülve nincs? Ők Korea hírhordói, ők képviselik a sajtót. Befolyásuk és hatalmuk mind nagyobb. A nemzet érzületének ők a legközvetlenebb tolmácsolói.
Nincs mozgalom, lázadás vagy forradalom, melyben ne lennének részesek. Az ő kezökön megy át minden fontosabb közlés. Ők élesztik, szítják a forrongás lángját.
Így érthető, miért említtetnek futárok, teherhordók és házalók olyan sokszor a jelen háború kitörése óta.
Folyója több van. A Han, a mely az ország középtartományait öntözi és az északi Jalu a két legjelentékenyebb. Az év némely hónapjaiban mindkettő be van fagyva. A közlekedés egyikéül a fa-Jonkák szolgálnak. Az utazó, ki kalandokat szeret, egy halászbárkát bérel. Fogad egy tucat hajóst, visz magával házi bútort és élelmiszert és betelepszik a bárkaszerű alkotmányba. Gőzhajózás a folyókon ismeretlen még.
Vasút tekintetében a viszonyok jobbak. Söul-tól Fusan-ig a háború óta japán seregek felügyelete alatt épül és rövid idő előtt egy francia társaság nyert engedményt az északi vonal készítésére. Az előbbinek munkálatai gyorsabbak s egy pár hónap mulva átadatnak a forgalomnak. A Mandsuria felé vezető rész, mely magántársaság kezében van, annál lassabban halad előre. De végre is csak idő kérdése, hogy Koreát vasutak szeljék át. És akkor kikötői Ázsia természetes kapui leendnek. Fagytól mentve, egész éven nyitva vannak déli öblei, melyek a legkitűnőbb kikötőket nyújtják és képesek a legnagyobb számú hajók befogadására. Chemulpo, de mindenekelőtt Fusan a félsziget végső déli pontja szükségképen az egész ázsiai kontinens egyik fő piacává fog válni. Ki a távolabb jövő Shanghai-ját látja benne, úgy hiszem, nem csalódik.
A vasutakon kívül Söulnak van egy villamos közuti pályája is. A másik nagy haladás a villamos világítás. Mindkét vállalat amerikai, s mint hallom, nagyon jövedelmezők. Az új pénzverő is európai mintára van szervezve. A pénzalap a japáni yen és aprópénz gyanánt a hajdani rézgyűrűket használják, amit újabban a nikkel sen vált föl.
Átváltoznak mindjobban az üzlet árúi is. A kis boltok kézi gyártmányát a gyár ipartermékei cserélik ki. Minden nap új szállítókat és gondolatokat hoz, egy-egy lépés előre a haladásnak kátyus útjain. A munka lassú. Sok bel- és külakadály teszi nehézzé, de föltarthatatlanul a természet menetével halad a jövő felé.



Átmeneti viszonyok


Korea átmeneti korszakának első stádiumát éli. A régi rendszer mindjobban összedűl és új intézmények emelkednek helyén. Ami kétségkívül meglepi az idegent, az: a mai ellentétek. A legtöbb esetben minden átmenet nélkűl látják összekeverve a százados mult és jelen intézményeit. Az ósdi város kapuján villamos kocsi halad keresztűl, csillagjós tornya szomszédságában gyárkémény épűlt. Fokozatos haladás híján egyik napról a másikra honosodnak meg a nyugat intézményei, szokásai.
Nem természetes-e, hogy az ország ma a legcsodálatosabb képet tárja elénk? Külseje megannyi ellentétet mutat. Belső élete, lelkülete csupa paradoxon.
Ilyenek viszonyai, midőn 1894-ben a japán-khinai háború kitör . Korea teljes függetlenségét vívja ki anélkül, hogy az ország jelentékenyebb részt vett volna akár politikai, akár strategiai szempontból annak elérésére.
Királyságból császársággá emelkedik. Ennyi az összes változás, egyedűl az elnevezésre szorítkozik. Korea függetlensége mindössze papiron van meg.
Khina souverain hatalma megszűník. A befolyás Japánra hárul át. A kilencvenes évek folyamán Nippon bámulatos tevékenységet fejt ki. Tőkét nagyobb mennyiségben fektet az ország területeibe. Banküzleteket nyit, kereskedő házakat alapít, vasutakat épít, kikötőiben rendes hajózást létesít. Sőt tovább megy. Igyekezik a nemzetet új életre serkenteni. Megkísérli kormányzatát Japán mintájára átalakítani. A hadsereget, mely névleg 80 ezer ember, de legfeljebb 10 ezredet számlál, és abból Söul-ban majdnem 8 ezer van, japán tisztek tanítják. Modern fegyverekkel látják el és szerelik föl a legénységet. Japán hadi iskolákat is létesít, új egyenruhákkal, és fiatalt, öreget saját mintájára akar átformálni.
Hevében talán túlhalad a korláton. Győzelmi gyümölcseit túlgyorsan akarja aratni. Azt ellensúlyozni a harmadik szomszéd ország jelentkezik.
Hogy melyek az eszközök, melyek az orosz barátságot a császári palotában és miniszteriumokban létre hozták, nem tartozik e sorok keretébe.
Egy egész pártszakadék nyiltan vallja magát oroszbarátnak. A kabinet több tagja az orosz követség tanácsait hűen követi.
Ilyen nagyjából az általános helyzet ma az orosz-japán háború kitörésekor.
A mint látjuk, Korea ez idő szerint képtelen önálló kormányzásra. Hol az egyik, hol a másik szomszéd szolgálatában áll. Mióta Khina letünt a hódító hatalmak sorából, Japán törekszik védelme alá helyezni. Az orosz katonai fedezet egy időre megszűnt.
Mintha feladata Ázsia népének felébresztése lenne. Mintegy hivatásának vallja a nyugati civilizácio terjesztését keleten. A mozgalom fontosabb, mint hinnők. Jelentősége még ma kiszámíthatatlan. Vajon Khina átalakulásának Japán lesz-e mestere, a kérdés egy másik sarkpontja. Már mai is mind nagyobb számmal mennek khinai ifjak Japán egyetemeire, iskoláiba. A japán ipar- és kereskedelmi intézeteket kormányköltségen is látogatják Pekingből, hol az európai út és lét elkerűlhetetlen hátrányai nélkül avattatnak nyugat tudományainak előnyeibe és sajátítják el nyugat vívmányait, fegyvereit, erejét.
Korea az átalakulás vagy megsemmisülés alternativájával áll szemben. Vajon japán vagy orosz fogja-e biztosítani végleges vezető szerepét? Mert a jelen háború több határvillongásnál, jelentősége a fehér és sárga faj harca Kelet-Ázsiának uralmáért. De dőljön el a jelen diadal jobb vagy bal felé, mi, akík Koreát ismerjük és sorsa iránt érdeklődünk, reméljük, hogy a győztesek teljesítik kötelezettségeiket. A kis ország megérdemli, hogy elfoglalói viszonyait tanulmányozzák komolyan és bajait orvosolják. Egyszerű kizsákmányolás és elnyomás helyett a javítás, támogatás még használati szempontból is előnyösebb leend.
Ép olyan fontos, hogy népe, mely bölcsőkora óta külellenség áldozata és mostoha belkormányzat prédája volt, nevelkedjék föl végre és ébredjen önérzetre.
A hajdani keresztény-gyűlölet mindinkább rokonszenvvé változik. Ujabban árvaház épült, hol a szüleiktől elhagyott gyermekeket nevelik föl és oktatják hasznos munkára. Van egy kis kórház is, és a gyógyíthatatlanok számára menedékház. A nép mind világosabb fogalmat nyer a keresztényekről. És akik látják, hogy a missionariusok mily keserves viszonyok közt élnek, mily nyomorult kunyhókban laknak és táplálékuk milyen rossz: meggyőződést szereznek, hogy ez emberek lemondtak minden előnyükről, lemondtak hazájokról, otthonukról, árvák fölnevelésére és sinylődők ápolására. Tartozhatnak bármely felekezethez, lehetnek pogányok, nap- vagy ősimádók, de látva ezt az önfeláldozást: az elismerés osztatlan, általános.



A Nam-sangi seminarium


A nép szellemi képességei megitélésére kétségkívül a missionarius iskolák szolgáltattak legbővebben anyagot.
Összes meglepetésem között - melyekben koreai tartózkodásom oly gazdag volt, legőszintébb csodálkozást a nam-sangi collegium és seminarium keltett, hol tizenkét és tizenhét év közti tanulók olyan szabatos feleleteket adtak, melyek Európa elsőrendű középiskoláiban sem várhatók. És amelyben Korea primitiv gyermekei a legklasszikusabb latinsággal beszélnek.
Érdekes megismerni munkaképességöket, látni szorgalmukat. Órákig ott maradnának könyveik mellett, ha tanáraik nem követelnék testgyakorlataik végzését. A keleti népek öröklött hajlamával mélyednek metaphysikai kérdések fejtegetéseibe. És örvendve hallottam, milyen könnyű hajlamaikat, tulajdonságaikat irányítani. Korea fiatalságát új világításban láttam. Az országok sorsa a növekvő nemzedékektől függ. Ha a nevelés gondos, alapja erkölcsös, irányítója igaz hit, csak az esetben nyújthat biztosítékot nyugalma és felvirágoztatása és csak akkor kerűl saját fiai kezébe.
Geographiai fekvése, természetes gazdasága, népének hajlamai mind annyi biztosíték, hogy egy napon földje felvirágozzék és mint egy semleges terület a három császárság érdekköre közé ékelve Kelet-Ázsia határvonalán a népek közt a barátságot, békét biztosítsa.
Országoknak mint egyéneknek megvan a magok moralis magasabb hivatása, mert ami rossz és vétkes, egy napon okvetlen elenyészik, saját bűnének áldozata lesz. Csak ami jó és erényes, számíthat végső sikerre és diadalra.



Általános viszonyok

De hogy a jelen politikai helyzetet némileg megismerjük, vessünk egy futó pillantást az elmult évtized eseményeire.
Tíz éve, hogy Korea függetlenségét kihirdette. A japán-khinai háború egyik következménye épen ez volt. De a simonoseki békekötés pontjai mintha csak arra szolgáltak volna, hogy kiaknázhatatlan forrást nyujtsanak további bonyodalmak számára. Korea földjéről Khina lemondott. De e perctől fogva igényt tart Japán arra, és azt be akarja kebelezni. Lobanoff herceg, ki mesteri diplomatiával aratja a Khina és Japán közti háború gyümölcseit, Port-Arthurt elfoglalja, Dalnyt felépítteti. Egész Mandsuriá-t kozákokkal lepi el országszerte. Korea elnyerését mindössze időkérdésnek tekinti a Néva-parti miniszterium. A nyilt háborút nem tartja érdemesnek meghódítására. Ebből nemzetközi kérdés támadhatna és pénze sincs a hadviselésre. Előnyösebb alkalomra várni, melynek következtében seregei átléphetik határt. Belzavarok, forradalom mindmegannyi ok a közbelépésre. És tekintve azt, hogy az óriási Amúr területet az angol-francia-khinai ellenségeskedések alatt Muraview gróf egy tollvonással nyerte el és hogy Mandsuria tényleg egy kardcsapás nélkül kerűlt orosz kézre, a Khina-japáni háború után, a várakozó álláspont nagyon érthető.
Eközben a Hajnali csend földjét bátran nevezhetnők éjjel-nappal zavar országának. Alig vonúl ki Söulból Khina képviselője, a fölkelés általános. A nemzet függetlensége mindössze protokolban áll, de egy helyett most két külhatalom uralkodik fölváltva.
A Japán és Oroszország közötti versengésről legjobb fogalmat az események chronologiai fölsorolása nyujt.

1984 szeptember A jelen Ye uralkodó család hatalma 500 éves évfordulójának ünneplése.
1984 szeptember 17. Jalui győzelem. Japán tönkreteszi Khina hajóhadát.
1984 október 5. Japán elfoglalja a fővárost, az országban élő khinaiak elhagyják Koreát.
1984 október 26. Gróf Inuye megkezdi Korea átalakítását Japán mintájára.
1984 december 17. Pak Yong Hio megalkotja az új miniszteriumot.
1985 április 6. Japán 3.000,000 yent kölcsönöz 6% mellett az újítások kivitelére.
1985 július 14. A hadsereg újjászervezésének törvénye lép életbe.
1895 október 8. A királynét orosz érzelmei következtében japán katonák fölkoncolják.
1895 október 17. Az orosz befolyás nyíltan érvényesül. Waeber miniszter nem ismeri el a forradalmi minisztériumot
1896 február 9. Az orosz követségre mint őrség 160 kozák érkezik.
1896 február 11. A király és trónörökös a Kyung-Pak palotából az orosz követségre menekülnek.
1896 február 12. Új oroszbarát miniszterium alakul.
1897 A király elhagyja Waeber házát és az orosz követség szomszédságában épített új palotába költözik.
1897 október 12. A király császárrá koronáztatja magát.
1897 december 20. Egy orosz hajóraj érkezése.
1898 Újabb lázongás tartja izgalomban az országot.
1899 január 10. Oroszország missio-telepet létesít Söul-ban.
1900 június 2. Korea posta-forgalmat nyit meg a külfölddel.
1900 augusztus 16. Liao-Yangból a boxerektől elkergetett oroszok Koreába menekülnek.
1900 október 14. Az orosz földrajzi társulat pár tagja jő Söul-ba térképfölvételeket eszközölni.
1900 november 20. Új fölkelés az idegenek ellen.
1901 Az orosz befolyás döntő marad.
1902 végén A japán-párt kísérleteket tesz érvényesülésre jutni.

J-Yung-Yk miniszter megbüntetését követeli, ki azonban egy Chemulpó-ban horgonyzó orosz hajóra menekül.
1903-ban a hangulat mind elkeseredettebb lesz. Az ország szabad kikötőiben élő japánok több ízben tűznek össze a benszülöttekkel.
Ekközben a partokon mind számosabban tünnek föl orosz és japán páncéloshajók. A két hatalom közt az összeütközés elkerülhetetlenné lesz.



Korea népe és szokásai

Az élet


Korea népe úgyszólván az utcán él. És ez megbocsájtható, ha házát ismerjük. A rendes épület nem sokkal különb az alföldi pásztor kunyhójánál. Fala sár, teteje szalma, s belseje sem valami fényüző. Egy-egy szoba legfeljebb öt-hat köbméter. Ami pedig bútorzatát illeti, az teljesen hiányzik. A falakat és padmalyt fehér rizs, a padlót pedig barna olajos papir fedi. És ezzel kész a lakás, mely jókora karton ládához hasonlít. Korea fia a földön ül és a földön alszik. A gazdag pár lapos vánkossal szereli föl otthonát és vagyonát rézzel kivert ládában őrzi, de ennél nem megy tovább igénye. Feje alá egy hengerszerű gyalult fadarabot helyez. Ruháját, ha meleg van, egy a sarokban keresztben függő rúdra veti, ha pedig fázik, magára teríti. Az írástudó, térdeit használja íróasztalul, világításra pedig egy hosszú oszlopszerű rézmécses szolgál, mely a ház büszkesége. Diszítésül egy cserép virágot helyez maga elé és azt, kinek módjában van, naponként változtatja. Ablaka nincs a szobának. A világosságot az ajtó szolgáltatja. Hogy pedig télen meg nem fagyjon, a padló alá, mint a kemencébe fűt be szalmával .
A milyen kezdetleges az otthon, épen olyan kezdetleges lakója. E nép maig megőrizte primitiv életmódját. Koreánál ósdibb országot, népénél hátramaradottabb lakosságot alig képzelhetünk. És ilyenek társadalmi szokásai, ilyen az egész nemzet élete.
A társadalom alapját az erősen kifejlett családi élet képezi. Az otthon Khina után alakult, bár kötelékei lazábbak.
Többnejűséget tűr, de törvényesen egy van csupán elismerve.
A családfő az úr. A férj hatalma korlátlan. Cselédei, gyermekei föltétlen engedelmességgel tartoznak. A nő állása teljesen alárendelt. Gyermekkora óta a házimunka az ő vállaira nehezedik. Nemcsak mos és főz, hanem őröl és darál, fon és sző, egyszóval a nyersterményt ő dolgozza föl a házi szükségletre: munkás, gyáros, iparos, szolga és hitves egy személyben. De e nagyon alárendelt szerep és nehéz munka dacára, egyénisége nem látszott szenvedni. Értelmes, és akik megkeresztelkednek, gyorsan művelődnek is. Az utolsó félszázad alatt nem egy kitünő katholikus asszony vált ki, és azok közé tartozott az udvar több tagja és a régebben elhunyt anyacsászárné.
A koreai fiú hamar elhagyja anyja szobáit. A nők lakosztályából apjához, jobban mondva az utcára kerül. Alig 8-10 éves, már is fő becsvágy férfiszámba vétetni, és ha szülei módosak, már mint gyermeket megházasítják, vagy legalább is eljegyzik. E korai násznak két fontos oka van. Az első, hogy a fiatal nő az anyóshoz kerülve, ott mint cseléd vagy rabszolga szolgálatokat végezzen. A második azon körülményben találja magyarázatát, hogy csak a férj vagy vőlegény a jogi személy.
Így a koreai élhet 80 évig, de ha nem házas, gyermekszámba megy halálig. Kiskorú, kit játszani küldenek és ki elkövethet minden balgaságot. Míg házas, bármi fiatal, szava mérvadó. Nevelés fogalma előttük ismeretlen. A gyermek ösztönének szabad folyás van engedve. És hogy e nép alapjában véve milyen jóindulatú, abból is látható, hogy ilyen állapot egyáltalában lehetséges.
Ha később iskolába kerül, szorgalmas és tudásvágyat mutat. Egy-egy ósdi iskola, hol pár tucat fiú guggol a padlón, a pápaszemes tanár előtt, igen érdekes látvány és jó világot vet a nemzet reményteljes ifjúságára.
Egy másik jó alkalom az ifjúság temperamentumát tanulmányozni a játéktéren nyílik. A legáltalánosabb szórakozás a sárkányok feleresztése . Ebben minden koreai suhanc mester, és verőfényes, szellős délutánokon a város határa fölött egész legió papiros-szörnyetegek keringenek. Egy másik népszerű sport a labdarugás, és a felnőttek között az íjjazás. Korea fia nem lovas, jobban mondva lóra csak közlekedés céljából ül. Vadászni is csak szükségből indul, ha a tigrisek nagyon sok kárt okoznak vetései között, vagy a medve és farkas veszélyezteti háza tájékát, vesz puskát a kezébe. De mi még sokkal gyakoribb, csapdákat állít föl és vermeket ás el a földbe. Korea rengetegei vadban nagyon gazdagok. Tigrisen, medvén, farkason kívűl van párduc, róka, vadkecske, nyúl, de kivált sok fácán és különféle nemű fogoly és fürj. Hogy e szárnyasok mily nagy számmal vannak, abból láthatjuk, hogy egy pár fácánt faluhelyen könnyen kapunk hét vagy nyolc krajcárért. A fogoly még olcsóbb.
Házi állatok közül a szarvasmarha a legfontosabb. Újabban húsát is eszik, de fejni a koreai mind ekkoráig nem tanult meg. A tejet csak kivételes orvosi szerként használja, és a tehenet a földre fektetve, a legcsodálatosabb módon igyekszik pár cseppet kisajtolni.



Szokások


Korea sajátos szokásainak ismertetése túl sok időt igényelne. Így bármennyire jellemzetesek és érdekesek is azok, e helyen csak egy párt, a szembetünőbbek közül, fogok felemlíteni.
A nép általános társadalmi viszonyait nézve, annak fő jellemvonása a vendégszeretet.
A koreainak higgadt vérmérséklete van. Családja körében megelégedett. Háza kicsi, de ha utas kopogtat ajtaján, nincs eset, hogy nem találna éjjeli hajlékot. Ebéddel is megkinálják, mely bármennyire szerény, mindössze egy tál főtt rizs vagy pár répa, elégséges egy-egy váratlan érkező megvendégelésére.
A gazdagabb házban a nemzeti eledelen, a rizsen kívül, mely az asztalról soha sem hiányzik, szolgálnak halat, főzeléket, és mint inyencség a kutya-comb a legkeresettebb.
Italul azt a vizet használják, melyben a rizs főtt . Az ebédet apró tálakban, tálcaszerű asztalon szolgálják föl és egyidejűleg pipákat is helyeznek a vendég elé. A koreai asszony és férfi dohányos. A dohányt Japánból honosították meg a XVI. század folyamán és ma is a föld egyik főterménye.
Szórakozásul a zene és tánc szolgál. De mint minden ázsiai nép, a koreai úr is csak passive vesz részt a mulatság e nemében és e célra fizetett táncosnők és zenészek alkotnak országszerte céhet.
A tánc jellege komoly, plasztikus, néhol drámai erővel ecseteli a belső érzéseket. A zene méla, melodikus. Hangszere a dob, síp és egy cimbalomhoz hasonló tambura . Európai fül nehezen szokik hangskálájához , bár kétségkívül minden keletázsiai zene között a koreai a legrokonszenvesebb. És hogy e népnek mily zenei érzéke van, azt abból is láthatjuk, hogy az újonnan szervezett gárdánál egy német karmester nagy sikerrel tanítja zeneszerzőink műveit.
Családi ünnepélyek mind zene- és tánckiséret mellett folynak le. A koreai szeret mulatni, minden családi ünnepélyt megül, sőt ha nincs egyéb ürügy mulatásra, akkor kirándulásokra, majálisokra hívja barátait. Szép tavaszi napokon, mikor a rét zöldül vagy verőfényes őszi délutánokon, amikor a fák levelei színöket váltják , völgyek mentén vagy a hegyek közt egész táborozást csap a fiatalság. És szól a duda, foly a tánc "kivilágos kivirradtig".
Az öregek ünnepe egy másik alkalom az általános vigadozásra. Ha a család valamelyik tagja a 60-ik évet megéri, azon napot nagy ünnepéllyel ülik meg . Összecsődül arra az egész határ és tiszteleg, mert attól a naptól fogva, amikor a hatvan évet meghaladta, az öregeket mint az egek kegyeltjeit nézik.
A koreai esküvő, mint ritus rövid. Mindössze abból áll, hogy a vőlegény és menyasszony, egymással, egy emelvényen szembe állnak és fejöket igenlőleg meghajtják.
Legtöbb esetben a fiatalok ez alkalommal látják egymást először. De akár tetszenek egymásnak, akár nem, a szülők akaratának eleget tenni kötelesek.
A szertartás alatt a legnagyobb közöny kifejezését írja elő az illemszabályzat és midőn a lakzi véget ér, a fiatal asszonyt az anyós veszi magához, a férj pedig pajtásai közé térve búcsúzik el legénykorától. Korea összes szertartásai között a legbonyodalmasabb és leghosszabb a temetés. A halottat, miután egy óriás tölgyfakoporsóba helyezik, minthogy a szobába nem fér, az udvar egy elkülönített részébe teszik és ottan őrzik hónapokig. Ez idő alatt a gyászolók reggel, este és minden étkezés után eljönnek az előirt lamentációkat elvégezni. E mellett eledellel és egyéb áldozatokkal kedveskednek az elhunytnak.
E közben a csillagjóslók alkalmas helyet keresnek az eltemetésre. Mindenekelőtt olyan sírhelyet óhajtanak, melynek területén a föld mélyében lakó sárkány erei ágaznak el. Hogy e babonában mennyire hisz a nép, az abból is látható, hogy az elhunyt császárnét kétszer temették el, mert a csillagjósok állítólag másodízben jobb helyet fedeztek fel. De hogy a sárkány létezését illetőleg itt-ott mutatkozik kétely, az abból is érthető, hogy a csillagjós kevésbbé igyekezett a sárkány erét megtalálni, mint inkább az új sírokkal egy olyan földet jegyezni meg, melynek kisajátítása nem annyira az elhunytnak, mint inkább az illető jósnak vált hasznára.
A császárné temetése napokig tartott, részt vett azon az ország kicsinyje, nagyja. Meg voltak híva a követségek tagjai és az ünnepélyek költségei az állam utolsó filléreit is fölemésztették.
A koreai gyász 27 hónapig tart. Azalatt a gyászoló a világtól teljesen elvonulva él. Zsákvászon kámzsát ölt magára és arcát egy szakajtókosárhoz hasonló kalappal fedi . A gyászolót megszólítani nem szabad és útjából mindenki kitér. Ez a gyászöltözet tette lehetővé, hogy az első missionariusok ismeretlenül közlekedtek.



Viselet

A mi a mindennapi koreai viseletet illeti, az nem kevésbbé eredeti. Kivétel nélkül fehér vászonból készül. Kaftán és bő bugyogóból áll . Télen gyapjúval van bélelve és a járókelők megannyi dunnához hasonlítanak. Lábain a szegény bocskort, a gazdag khinai topánt visel De a koreai viselet legsajátosabb vonása a kalap . Köcsög alakú, karimája széles és lapos. Szőve lószőrből van, átlátszó és olyan, mint a gyümölcstálak fölé helyezni szokott bura. A kalap alatt meg egy biretumszerű, hasonlóan lószőrből font süveget és végre homlokukon egy széles fekete szalagot viselnek.
És ami felette jellemző, hogy amilyen csúnya a kalap, biretum és pántlika, épen oly fölösleges, mert se hideg, se meleg ellen nem véd. Így ha esik, a kalap fölé olajos vászonernyőt kötnek és lábaikra fapapucsot huznak. A koreai kalap, mely a maga nemében egyedüli jelenség a kelet ruházatában, nem csodálkoznám, ha annak eredetét Németalföldön kellene keresni és ha a századok előtt Korea partjain sokat megfordult hollandi hajósok hozták volna magokkal annak alakját.
De ha eredeti a koreai fejdísze, nem csodálatosabb-e hajviselete? Fiú és leány hosszú hajfonatot hord, mely míg nőtlenek, a leánynál két, a fiúknál egy fonatban lóg a háton.
Az esküvőt megelőző napon a menyasszony barátnői és a vőlegény barátai tűzik föl azt.
De míg a leánynak megtoldják vendéghajjal, a legény leberetválja fejét és csak annyit tart meg, hogy apró kontyba köthesse feje tetején .
És e kontyra büszkébb Korea fia, mint egy koronára. E konty mutatja a világnak, hogy nős férfi, hogy független, egyszóval, hogy állampolgár.
A nők, ha kénytelenek az utcára menni, egy kaftánszerű köpenybe burkolóznak és annak gallérját vállaik fölött a fejőkre huzzák. De a jómódu koreai asszony utcára nem jár legalább nappal nem. Ha látogatóba megy vagy vásárolni, éjjel hagyja el házát.
Korea hajdani csodálatos szokásai közül egyik legsajátszerűbb épen az éjjeli élet volt. Minden este 9 óra felé a vásártorony harangja jelt adott, hogy a férfiak térjenek nyugalomra, a nők pedig elhagyhatják otthonukat. Ennek oka, hogy a piacot minden vásáros éjjel tartja. Naplemenet felé végtelen karavánokat látunk fát, szalmát, szénát, zöldséget és gyümölcsneműeket szállítani a város felé. Ökrök, tehenek, emberek keservesen megterhelve cammognak a nagy utca irányában, hol áruikat lerakva kis mécset téve a vásárfia elé és pipára gyújtva töltik az éjszaka nagy részét. Az utcát mind sűrűbben megnépesíti a fehérnép, foly a vásár, hangzik az alku és megered a pletyka, míg nem éjfél után két órakor megszólal ismét a nagy harang a két utca keresztezésénél levő toronyban, jelezve, hogy a nők siessenek nyugalomra, mert a férfiak zárórája lefolyt. Szerencsére a nép jámbor természetű és nagyon szófogadó s így engedelmeskedik századok óta.



Jellemvonások


A koreai legszebb jellemvonása kétségkívűl a szülők iránt tanusított mély tisztelet és az őszinte felebaráti szeretet. A családfő az atya, az egész háznép ura. Akarata egyedül kötelező és saját gyermekei úgy néznek reá, mint szolga urára. Jelenlétében a fia nem ül le, se nem mer dohányozni és ha az apa megjegyzést tesz, azt parancsnak veszik.
A másik szép erény a határtalan vendégszeretet és a bőkezűség. A koreai a pénzt csak azért szereti, hogy tovább adhassa. És nincs eset, hogy koldustól megtagadnák az alamizsnát, vagy vándortól az otthont. Az engedelmességet és felebaráti szeretet, úgy hiszem, a szükség fejlesztette ki.
Egy ország, melyben a lakosok legnagyobb százaléka egyszer-másszor kénytelen volt éhezni, nem utasítja el a koldust. Alamizsnát sohasem tagad meg, bármi kevese legyen, felét megosztja azzal, kinek semmije nincs. Koreában pedig gyakori az éhínség. Elég, hogy a lakosság egy része elpusztuljon, ha a rizstermés nem kielégítő.
Az ország törvényei a különböző vidékeken emelkedő magtárak megtöltését rendelik. Ilyen módon veszik elejét a bajnak. Hogy a magtárak azonban üresek, felesleges is említenem, és a jó esztendőkben a nagy termést olcsó pénzen külföldi kereskedők vásárolják meg. Sőt a rizs Japánnak már előzetesen el van adva, mert annak területe nem elég népességének eltartására. De a nép csodálatos megadással tűri az egymást követő csapásokat és azok mentől súlyosabbak, annál jobban eltompulnak érzékei, annál alább süllyed ellenállási képessége.
Egy másik hátrány, hogy a hivatalok tartama rövidre van szabva, mindössze pár évre terjednek ki s így nincs vesztegetni való idő. A mandarin rendesen két vagy három évet tölt egy helyen. Állítólag, hogy ne otthonosodjék meg. De a főok az lehetett, hogy a hivatalt másnak adták el a központon.
Csoda-e, hogy a nép ínségre jutott? Sőt, még azok is, akiknek volt vagyonuk, úgy éltek, mintha koldusok volnának. Máskülönben a mandarin különféle ürügyökkel foglalta el vagyonukat.
Ilyen volt Korea állapota századok óta, ilyen volt a kormányzatnak hivatalos élete. Cselekedetei és gondolkozásmódja meg volt mételyezve.
Ez állapot eredete ősi. Rossz szokásai a nép természetévé változtak. Az ok nemcsak vagyonilag juttatták tönkre az országot, hanem megmételyezték a közerkölcsiséget is. A nép nem volt képes többé uralkodni, mindössze tűrni tudott.



Igazságszolgáltatás

Ha a kormányzat és adminisztráció ilyen keserves állapotban sínylett, az igazságszolgáltatás még szomorúbb sorsra jutott. Vesztegetés, hamis vádaskodás, árulás napirenden voltak. Írigység, kapzsiság mind megkövetelték a magok áldozatát. Jó mód elég oknak tetszett, hogy a tulajdonost följelentsék és birtokát elkobozzák. Az áldozat pedig hálát adhatott sorsának, ha életét megmentette.
Korea igazságszolgáltatásának alapja patriarchiális. Ha két félnek baja van, a falu öregei elé terjesztik ügyöket. Az első fórum a községtanács. Ha megegyezés nem jő létre, a mandarin elé járulnak. Ha pedig a per bonyolultabb, a tartomány kormányzóságához fellebbeznek. A legfőbb ítélőszék az igazságügyminiszter maga, az utolsó fórum a király. A király, mint minden téren, úgy az igazságszolgáltatás terén is korlátlan hatalmat gyakorol. Elítél vagy megbocsájt saját tetszése szerint. Úr népének élete és halála felett.
A királyi kegy és figyelem megnyerésére napjainkig számos régi módszert őrzött meg a hagyomány. Minthogy a palotába jutni majdnem lehetetlen, a király pedig ott elzárkózva él, a kérvényező az udvar kapuja előtt levő nagy dobot veri, hogy az uralkodó figyelmét magára terelje. Egy másik mód a szomszédos hegylánc csúcsaira rakni tüzet, mit a király - ablakain kinézve - észrevesz és futárt küld a panaszosért.
A főbenjáró ügyek a polgári mandarin helyett a katonai hatóság előtt tárgyaltatnak.
A módszer azonban változatlan, a perrendtartás egyformán romlott. A törvénykezés módja, a tárgyalás nemcsak egyoldalú, hanem a megbotránkozásig igazságtalan. De a legszomorúbb része a bíráskodásnak a vallatás. A kínzás még ma is napirenden napirenden van. És mint sok más tekintetben, úgy e téren is Korea teljesen Khina példáját követte.
A kínzások nemeit tekintve, leleményességök kifogyhatatlannak bizonyult. A legkegyetlenebbeket, mint a térdek zúzását, a combcsontok elválasztását, tüzes vassal való kínzást a törvény régebben megtiltotta, de azt hiszem, hogy annak dacára a vallatás a mai napig is nagyon borzalmas. Akik valaha látták Kanton világhírű tömlöceit, ezekre gondoljanak, a koreai fogházak hozzájok hasonlítanak. Mindössze a magistratus belső udvarait használják a rabok őrzésére. Istálló vagy félszer tele vannak tömve bűnösökkel, ártatlanokkal. Rendszer ismeretlen előttök.
A söul-i igazságügyi yamen-ben pár apró magán cellát is láttam. Ezek a vagyonos osztálynak vannak fenntartva. Valamennyi, ha jól emlékszem, el volt foglalva. Az egyik lakója egy galambősz, tiszteletreméltó aggastyán volt. Mint a porkoláb magyarázta, a város leggazdagabb bankára. Zsarolt, mint mondják, és most a mandarin őt zsarolja.
Ügyvédek, jogtanácsosok sem hiányzanak, de a legtöbb esetben a tanúk száma és vallomása a döntő, már pedig ilyen van kéznél elég. A lakosság egy részének ez életkeresete. Aki többet fizet, a mellé állanak.
A büntetések nemei nem kevésbbé változatosak. A leggyakoribb a pénzbírság. Ez a hatóság egyik főjövedelme, miért is az elzárás ritkább. A fogház költséges, így jobban szeretik, ha a bűnős fizetni nem tudván, megszökik, vagy a per folyása alatt hirtelen elpusztul.
A halálbüntetés fölött külön biróság itélt. Gyakoriak voltak a vagyon- és a fejvesztés, mely a bűnös polgári állásának megfelelően különféle módon hajtatott végre. A felségsértés és hazaárulás fölött szintén külön biróság határozott. A szigor e tekintetben nem ismert határt. A bűnössel együtt egész családja lakolt s megesett, hogy egész nemzetségek irtattak ki hűtlenség vagy forradalmi eszmék gyanúja következtében. Ilyen volt a múlt igazságügye. Századokon át így sántikált az igazságszolgáltatás, s hogy bennök az igazság érzéke eltompult, érthető. Hogy a nép nem hisz és nem épül biráinak itéletén, természetes. A helyzet ma már javulni látszik. Kevésbbé kegyetlen a biróság, habár nem sokkal igazságosabb.



Közoktatás

Hogy nevelte Korea fiait, hogy kormányzata, igazságszolgáltatása ily mélyre süllyedt, önkéntelenül fölvetődő kérdés.
Hogy a helyzetet némileg tisztázzuk, előzetesen jegyezzük meg, hogy köznevelés nem létezik. Ami pedig a közoktatást illeti, teljesen a khinai rendszert követték.
Épen úgy, mint a sárga császárságban, nyilvános állásokra, államhivatalokra csak az egyetemi vizsgálatok sikeres letétele után bocsájtattak az ifjak. A tantervezet kizárólag khinai. De míg Khinában a nemzeti mestereket, Confuciust , Menziust tanítják, Korea tekintet nélkül saját történelmére, a sárga császárságból átveszi változatlanul a kész anyagot. Saját irói így alig találtak teret működésre. Tehetségök, ha volt is, nem fejlődhetett szabadon. Ez állapot sok tekintetben hasonló Európa középkori viszonyaihoz, midőn iskolák nagyobb gondot fordítottak a latin és görög írókra és a tanulóság országa történeténél jobban ismerte Hellas és Róma múltját.
A khinai vizsgálati rendszer ismeretesebb, hogysem ez alkalommal annak részletes leirására volna szükség. A fiatalság az utolsó doktorátus előtt Peking-be gyűl és a híres vizsgálati helyiség apró fülkéibe falazva, teljesen elszigetelve a külvilágtól, készíti el feladatait.
Korea fiatalsága Söul-ba utazik. Az ország legtávolabbi részéből ide vándorol a jogász, eldöntést várva, vajon hivatalképes-e. A rendszer khinai és alapjában véve demokratikus. Minden tekintetben egyenjogúságot biztosít a tanuló számára, csakis tudományát véve mérlegül. De Koreában, hol Khinától eltérőleg volt születési nemesség, a főbb állásokra e kiváltságos osztály fiai pályázhatnak csupán.
Mint a nyilvános élet egyéb mezőin, a corruptio általános volt. Az egyes vizsgálatoknak megvoltak a kiszabott árai, ki legtöbbet adott, az nyerte a legjobb bizonyítványt.
A tudományos doktorátus elnyerését számos régi eredetű ünnepély és hagyomány követte. A szerencsés fiatal doktor állásához megfelelő ruházatot ölt . Lóra ül és zenekiséret mellett teszi meg az állam főhivatalnokainál a hivatalos látogatásokat és ezzel mintegy nyilvánosan ismertetik el államhivatalnoki képesítése.
A bölcsészeti és irodalmi főiskolán kívül, mely egyedül ad jogot magasabb állásokra, volt nyolc különféle szakiskola. Orvosok, tolmácsok, számolók, ügyvédek, másolók számára.
Talán legcsodálatosabb a csillagászok és csillagjóslók intézete, hol a fiatalság a csillagok állásából a jövő titkait tanulja kiolvasni. Manapság hasznosabb tudományokat igyekeznek tanulni. Így majdnem minden európai nemzetnek van egy-egy iskolája, angol, amerikai, német, orosz, hol a fiatalság európai anyagot sajátít el, és az életbe lépve követségekben, consulatusokban vagy egyéb hivatalokban nyernek állást, alkalmazást. A koreai nem gyorsan, de jól tanul és amit egyszer tud, azt nem felejti el.



A kereszténység úttörései


A kereszténység elterjedése Koreában szinte csodaszerűen hangzik. Ahhoz hasonló módon sehol nép nem ismerte meg Jézus tanait. Se idegenből jött apostolok nem találtak távoli partjaihoz, se missionáriusok nem voltak az elsők, kik mint oktatók léptek volna fel a nép között.
Chosen, ha e kifejezéssel szabad élnünk, mintegy revelatio által jutott a keresztény igazságok megismeréséhez.
A katholikus egyház kelet-ázsiai munkájával és viszonyaival egy külön munkában foglalkozom. Abban ismertetem részletesen a koreai kereszténység helyzetét és a missiók munkáját. Ez alkalommal csak főbb vonásaiban akarom vázolni, hogy a Gondviselés milyen sajátságos utakat választott a hit terjesztésére.
A XVIII. század második felében azon alkalommal, hogy Korea uralkodója hódoló követségét Pekingbe küldötte, csatlakozott ahhoz egy fiatal nemes, ki a Pen nemzetségből származott. Mint irástudó és bölcsész, nemzete ifjúsága előtt is nagy tekintélynek örvendett. Legzsengébb kora óta sok hajlamot és fogékonyságot mutatott elvont tanok iránt. A buddhista esoterismus tételeit előszeretettel vitatta és mint a Zen felekezet tagjai, pár barátjával a hegyek közé vonúlva vitattak theologiai kérdéseket .
De mintha mindaz az anyag, mi rendelkezésökre állott, nem elégítette volna ki a fiatal tudósokat. Kutatásaik közben és a kezökbe került iratokból jött először tudomásukra, hogy a szomszédos nagy császárságba érkeztek hirdetői az igaz hitnek.
E körülmény szolgált inditó okul, hogy a fiatal nemes a pekingi követséghez osztassa be magát. A hosszú és viszontagságos út részleteit sok megfigyeléssel írta le barátai számára. Még érdekesebbek azok a lapok, hol a pekingi életet ismerteti.
Az érkezés szertartásai, a császárváros különböző látványosságai, fogadás az udvarnál, megannyi történelmi okmány. Érdekes kivált mindaz, mit a katholikus missiók helyzetéről és tekintélyéről említ. Befolyásuk ez időben nagy volt. Még a császári udvarnál is sokszor vették tanácsukat igénybe.
Élénk világot vet lelkületére a missio tagjaihoz való első összeköttetéseinek közlése. Melyek voltak a véletlenek, melyek közelebb kapcsolták a hithirdetőkhöz, hogy fejlődik ki a barátság, miként tárja fel lelkiállapotát, és hogyan kezdi el tanúlmányait: részletesen van leírva.
A portugall templom, hova reggelenként istentiszteletre eljárt, olyan meleg színekkel van elénk vázolva, mintha csak szemeink előtt állana és amint ottan emelkedett egészen az utolsó háborúig. Homlokzatát még láttam én is teljes nagyságában és az pekingi tartózkodásom alatt dőlt romba egy délután. A fiatal neophyta több időt töltött a császárvárosban tanúlmányainak befejezése céljából.
Megkeresztelkedése percétől fogva megszűnik minden kételye és világosan látja hivatását. Nemcsak Korea első kereszténye, de egyidejüleg nemzete első apostolává is lett. Bátran, lelkesülve néz jövő hivatása elé és emeli a keresztet vállaira.
Hazájába visszatérve, mint hittérítő lép fel és rövid pár hónap lefolyása után tanítványai száma ezekre emelkedik.
Kivált sok köztük az irástudó és tudós és számosan vannak, kik egész életöket Buddha vagy Confucius tanulmányozására szentelték és lettek a legjobb keresztényekké.
A Konen nemzetség , mely befolyásánál és tudományánál fogva egyformán nagy nevű volt, tömegesen keresztelkedett meg.
De volt ott sok hivő a földmműves osztály közül is és az ország egyes járásai rövid idő alatt kivétel nélkül fölvették a keresztséget.
A kereszténység terjedésének fényes napjaira hamar gyász következett. És mint Khinában, Japánban, úgy Koreában is kitör a vad üldözés.
Az első vértanú Kim-Pem-on Tamás . Maga Korea apostola is 1793-ban a legrettenetesebb kínzások közt múlt ki. Mindakét hőslelkű martyr sorsában számosan osztoztak és lehetetlen, hogy ne csodálkozzunk azon, hogy e nép, mely úgyszólván magától tért meg, minden lelki segély nélkül, meggyőződésében tántoríthatatlan és inkább meghal, mintsem hogy elvesztené hitét.
Az első missionarius Khinából 1794-ben érkezett, de életét ő is mint vértanú vesztette el . Üldözésnek van kitéve minden keresztény és ennek ellenére számuk, bár lassan, de biztos arányban növekedik.
Később a kegyetlenségekkel alább hagynak egy kissé. Az üldözések idejéből legszomorúbb emléket hagytak hátra a múlt század első évtizedei. És ezzel végére érünk az egyház megalapítása első küzdő szakának. 1831-ben Korea egyháza végre elválasztatott és XVI. Gergely pápa külön vicariatus-t létesít Söul-ban és annak vezetésével a párisi Mission Étrangere-t bízza meg. Pere-Brugiere Siam-ból jött s majdnem egy évig volt úton. Egyenes összeköttetés híján majd egy évig utazott szigetről szigetre, míg Khinába érkezett. Innen szárazföldön indult rendeltetési helyére. Koreát azonban soha sem érte el, mert fáradtságtól kimerülve, útközben, nem messze a határtól halt meg. Ezután következnek Pillaubant, Chaston, Imbert és a többi híres hithirdetők .
Megannyi szív és lélek, melyek arany betűkkel vannak oda vésve Korea egyházának történetébe.
Megannyi hős, kik életöket feláldozták e szerencsétlen nép boldogítására, kik elszántan haltak meg hitökért.
A mult század második fele alatt nem kevésbbé voltak az üldözések rettentők, mint azelőtt.
A keresztények csak titkon gyakorolhatták ájtatosságaikat és a papság elrejtve tartózkodott az ország területén.
Földalatti barlangokban éltek, vagy keresztény családok házaiban húzódtak meg. Kimenni csak éjjel, vagy gyászruhába burkolva lehetett, máskülönben a felbőszült tömeg az utcán darabokra tépte volna mindannyit. Istentiszteletet is csak titkon végezhettek. Templomnak, kápolnának híre sem volt. Vallásos életök folytonos rettegés közt folyt. Ilyen sanyarú viszonyok közt jutottunk el napjainkig. Az utolsó nyilt támadásnak az 1894-iki khinai-japán háború alatt volt kitéve a kereszténység.
Az ellenségeskedések tartama alatt egy titkos társaság a boxerek mintájára szervezkedett, célul az idegenek kiírtását tűzte ki, az úgynevezett Tong-kák, és áldozataik közé tartozott az országszerte nagy tiszteletnek örvendett P. Joseau is.
Vajon mennyi áldozatot fog még a tudatlanság és gyűlölet követelni, előre tudni nem lehet. Mint látjuk, a keresztény egyház megalapítása Koreában hasonlít az első századok apostoli működéséhez. A Rómában, Alexandriában lejátszódott szomorú jelenetek mintha megismétlődtek volna.
Az első koreai keresztények a Kim-ek Syengen-ek Youm-ok úgy éltek, mint a katakombák lakói és miként a martyrologia szentjei úgy vérzettek el. És azt hiszem, az úttörő keresztények, az apostolok és szentek példája volt csak képes bizalmat, kitartást nyújtani az első hittérítőknek. Így tehát ha olyan gyakran halljuk ismételni azt, hogy a térítés munkája hiábavaló, legjobb cáfolat arra maga a kereszténység története és terjedésének hosszadalmas és fáradságos, de szakadatlanúl növekvő munkája. Amiként kereszténnyé lett Európa, úgy lesz keresztény egész Ázsia egy napon, a messze jövőben, a mindenható Isten akaratából.


Söul

(A hajnali csend országának fővárosa. - Söul. - Első benyomások. - Koreai nászmenet. - Az angol követség. - A r. k. missio. - A fővárosi rendőrség. - Temetés. - Az est. - Őszi hangulatok. - Söul palotái. - A keleti palota. - A menny oltárja.)



A hajnali csend országának fővárosa

1902, november 14.
Szerencsésen megérkeztem Söul-ba. Este van. A holdvilág most jő fel. És a derengésben a világ legelhagyatottabb császári székvárosa még elhagyatottabbnak, még nyomorultabbnak, árvábbnak, kihaltabbnak látszik.
Hordszékem hosszú utcán át halad, vagyis inkább hosszú úton. Út jobb szó, kövezet hiján lévén az. Sár és agyagréteg fedi a gyalogjárókat, két oldalt apró házak. De a ház szintén nem jó fogalmat nyújt. Kunyhók- vagy ólaknak nevezhetők legjobb esetben, mit eddig látok.
Végre elérjük a belváros falait. Mert mindekkoráig csak a külvárosban voltunk. A fal csipkés, lőréses. Szemben sok tető, sok csúcsos kapu. Azt hihetném, Peking-be tértem vissza. A kép teljesen azonos. Hogy mindez mennyivel kisebb, most, az alkonyban, alig vehetem észre. Az általános hatás a régi. A jelleg az ismert Khina.
A hold feljebb-feljebb emelkedik. Mind jobban-jobban világít. De az út a falon belül sem változik. Söul főutcája csak olyan kátyus, sáros, mint amilyen lehetett az ősidőkben, mikor a vizek felszikkadtak volt. Házai sem változtak, csak olyan agyagputrik, minőket e földrész őslakók rakhattak magoknak egykor a fagy és hó ellen menedékül.
A hordszékvivőknek mondom, hogy csak lassan lépjenek. Az első benyomásokat nem akarnám elmulasztani. Egy ismeretlen ország előbb nem látott városának, első hatásai egyedüliek.
Mennyi varázs rejtőzik az ismeretlenben. Milyen csodálatos érdek fűződik a váratlanhoz. Első vándorlásaink egy-egy új város utcáin, idegen népek között, leírhatatlanok. Amíg minden új, minden rejtélyes, ameddig a való nem tette tönkre az illusiókat. Ameddig saját képzelőtehetségünk építi föl és népesíti be fantastikus alakjaival az egész helységet.
Az utcák mind szélesebbek. A sárkunyhók így csak még alacsonyabbaknak látszanak. A nagy téren megállok egy darabig, talán ez a város központja. Inkább keresztút, mint tér, ide szolgál több széles köz.
Alig van 7 óra. És már is síri csend.
A csend lep meg legjobban talán. Ez a túlságos nyugalom. Csendet és nyugalmat tökéletesebb kifejezésben nem ismertem. Széles utca, üres terek, végtelen temető. A lakok, nyomorult sárvermek, alig emelkednek ki a föld szinéről, úgy tetszik mint megannyi sírhant. És mintha halottak napja lenne. Mert minden hanton mécses ég. Minden ereszre kis lógó, sárgás világú lampiont akasztottak. De maga a nép megannyi hazajáró kisértet. Mind hófehérben van, mind néma. És teljesen nesztelen haladnak a végtelen temető útjain, míg végre eltünnek valamelyik kivilágított sír mélyében.
Csodálatosabb várost Söul-nál nem láttam. Legalább nem emlékszem ez első benyomásoknál meglepőbbekre. Amint most láttam, a holdas novemberi este, homályosan, némán, kihaltan, kisértetiesen, a mesevilághoz hasonlított jobban, mint a valósághoz. Egyikéhez azoknak a rémes városoknak, melyek minden nép költészetében változatlanul, kivétel nélkül fordulnak elő. És melyeket a gyermekszoba apró népe - mely még az élet borúját, gyászát nem ismeri - olyan mohó kiváncsisággal hallgat estéről estére.
Söul egy ilyen mese fővárosának tünt az érkezés első óráiban.



Söul

1902, november 15.
Dobpergés, trombitaszó ébreszt. Tehát a kisértetek ilyen zajosakká lesznek? Mi történhetett, hogy a csend és némaság lakói ilyen éktelen lármát csapnak? Sietek ablakomhoz. A nagy utcát, teret, minden talpalattnyi földjét katonaság foglalja el. Aprók, sárgák, fekete egyenruhába bújva. A fekete posztót széles vörös hajtókák diszitik. A fekete kaput, piros gallér, sárga ábrázatok csodálatos színvegyülékké válnak. De kétségkívül tarkák. Úgy látszik, ezt szeretik. És ha más célja nincs, kitünő céltáblák az ellenség számára. Talán akik ajánlották, ezt tartották szem előtt.
A lárma tart. A dob pereg, trombita szól, és a parányi fekete, veres, sárga alakok mint ólomkatonák mozognak előttem. Járnak fel s alá. Egyik utcán be, a másikon ki. Mint a színpadon szoktak a hadseregek. Egyik szinen le, a másikon feltünnek, mindig ugyanazok a statiszták, de azt hinnők, megszámlálhatatlan hadsereg.
És ehhez a sétához föltűzött bajonett csillog a fegyverek csöve mellett. Puskák, melyek majd agyonnyomják a parányi embereket. A dobok pedig peregnek szüntelen. A harsonák harsognak a fagyos reggelen.
Vajon mi történhetett? A koronázást még se halasztották volna el? A császár végre megtartatná az oly régen óhajtott ünnepélyeket?
Csengetek. Egy hófehér kontyos szolga jő nyomban. Kaftánja fehér vászon, kontyát lószőrkorong fedi, olyanféle, mint amely a gyümölcsöstálak tartalmát óvja a legyektől. A sajátságos alak kérdésemen még jobban látszik csodálkozni, mint én az ő liberiáján.
Hiszen e hadsereget európai tisztek szervezték. A nyugat mesterei tanították: lépkedni, mozogni, ölni. A tőlünk szerzett fegyverekkel látták el. Ennek a cifra komédiának előadásaiért emelték föl az adókat. És most én, a nyugatról jövő európai ember kérdem látható ironiával: mindez mit jelent? Észreveszem a helyzet mulatságos voltát, annak egész komikumát.
Hogy a hajtóka szélesebb pár ujjal és hogy a szín kissé rikítóbb, keveset változtat az egyenruha jellegén. Jelmez marad a legszebb és legjobb kiadásban is. A fegyver is csak pusztít, ha újabb vagy régibb gépezet lövi is ki a golyót. És legyen a katona valamivel szálasabb, arca bőre sárga vagy fehér, milyen keveset változtat rendeltetésén, szomorú foglalkozásán. Nem nevezik-e a legjobb harcosnak épen azt, ki a legtöbb életet ontja ki, legtöbb embert pusztít el a háborúban.
A hajnal reggellé lett. A boltok ajtai, jobban mondva táblái egymás után nyílnak fel. Sok elé mindössze gyékényt vagy pár deszkát támasztanak az éjjelre.
Később jönnek a vásárlók. Fehérben mind. Asszony, férfi patyolatkaftánt visel, patyolatból van béllelt lábbelije, fehér tetőtől talpig, a fekete lószőrkalap kivételével.
Közbe-közbe pár hordszék. Nem nagyobb jókora ládánál. Ki benne ül, összekuporodik. Kocsit, taligát, lovat mindekkoráig nem látok. Pedig a forgalom már nagyon élénk, bár teljesen nesztelen. Talán ez az oka, hogy még mindig azt hiszem, hogy a város teljesen kihalt.



Első benyomások

Az első nap látjuk rendesen a legtöbb jellemzetes vonást. Jobban mondva az első nap lep meg a legtöbb jellemzetes vonás. Mikor még fölfogási képességünk friss. Midőn szembeötlik minden részlet, meglep minden apróság.
Templom után sétára indulok. Szemben a palota kapuja. Előtte katonaság, azon túl egy hosszú utca, arra fordulok. Az, amelyik tegnap temetőhöz hasonlított. Most a házak nyitva állanak. Az utcára néző sövényfal ki van emelve. Sok bolt. Aprók, szegényesek. Nem látok portékát, ami meglepne. Az asztalosoknak vannak még a legdíszesebb árúik. Apró ládák kirakva sárgaréz cifraságokkal, megpántolva sárgaréz sarkakkal. Valamennyit nagy, csillogó lakatok zárják. Épen oly sajátságos, mint amennyire értékes bútordarabok. Sok kelendőségök lehet. Egy egész soron mást sem látok. Veteményárús is van elég. De kosaraikban negyedrésze sincsen a khinai fűszerészek gazdag választékának. Egyéb üzleteket nem igen veszek észre, legalább a többi nem lep meg. Alacsonyak, üresek: bent alig egy-két vevő.
Ami annál jobban szembe tünt, a sok őrház. Minden tizenöt-húsz lépésre egy-egy katona-faköpeny áll. Benne megannyi fekete-vörös-sárga katona. Felfegyverkezve, feltűzött szuronynyal járnak fel s alá. Vajon mi lehet a munkájok? Mit őrizhetnek? Amerre csak fordulok, tekintsek akár előre, akár hátra, katona-strázsát látok. Tehát ilyen armadiára van szükség, hogy ez apró népet rendben tartsák?
Alig teszem fel a kérdést, nagy csete-patét hallok. Zöldséget hordó kulik kaptak hajba. Szemben pedig két gyerek náspángolja egymást. De a közkatona mozdulatlan. Inkább harcra ingerlő tekintetet vet feléjök. Tehát a közrend nincs reája bízva. Ez úgy látszik, ressorjtán kívül esik. A kulik veszekedhetnek kedvökre a zöld káposztafejek körül. (A kép nagyon csinos. A kulik fehérben, hátokon a világos-zöld teher, amint összeverekedve lármáznak.) A gyerekek közül a kisebbik sírni kezd, homlokából patakzik a vér. A katonát ez sem indítja meg. Nem a vörös kereszt alatt szolgál, azt látszik mondani.
Még több lármás szóváltás, apró harc szinterén át vezet utam.
Mennyire elszoktam a verekedésektől, csak most veszem észre. Khinában nem láttam egyetlen egy embert sem felebarátjával hajba kapni. Ezredéves civilizációjuk odáig finomította szokásaikat.
Egy csarnokhoz érkezem, melyet most építenek. Olyan, mint a pekingi palotában vannak. Csúcsos tető. Széles eresz. Egy erdő fája már ott van összetákolva gerendák alakjában. És amint a munkásokat nézem, mint illesztik össze szegek híjján csapokkal és mértani pontossággal a részleteket, őszintén örvendek, hogy a régi építészeti hagyomány még nem halt ki teljesen.
Kiérek a régi palota elé. A nagy kapu előtti tér a kis úttól nyúlik. Két oldalt a hivatalos épületek. A miniszteriumok. Korea kormányzatának fonalait itt fonják. Itt bonyolítják szálait.
Külsőleg kevés a különbség. Csak olyan alacsony homlokzat, sárral betapasztott fal. Mindössze a kapuk nagyobbak. Khinai izlésű cserépfedéllel vannak koronázva.
A kapuk tárva. Kiterjedt belső udvarra nyílnak. Az udvarokon gyaloghintók, hordszékek sorakoznak. A cselédsereg, kisérők, tehervivők ott melegednek a napon. Mások labdáznak, de nem mint nálunk: kezeik helyett lábbal ütik föl és kapják el a labdát.
Az utcák közepén a hivatalokba siető mandarinok, előljárók, nagyságok. A legtöbben hordszéken, jobban mondva szegletes ládában zsugorodnak össze. A ládát két cseléd viszi. A járművet szövet takarja a jobbaknál, színe megfelel a szolgák liberiájának. Soké sötétkék, másoké csokoládé színű. De láttam szürkét és sárgásakat is.
Ilyenek a koreai előkelőségek fogatai. Legszebbek a gyászban lévők. Ezek színt nem viselnek, egyszerűen zsákba bújnak kifejezni szomorúságukat. De a zsákvászon nyers selyemből van utánozva. Hasonló nyers selyemmel van betakarva a kis kalitka és nyers selyembe vannak öltöztetve a hordozók is. A ruházatot leírni nehéz. Sajnálom, mert nagyon festői. A kaftán majd leér a sarkig, de körül fel van hasítva több helyen a derékig. Így járás közben mint megannyi zászló lobogva leng. Fejökön puha széles szalmakalap. Az ernyős karima lekonyul a vállakig. az illető ábrázatából nem látszik semmi. Finom szalmabocskort húznak a fehér kivattázott lábtyűkre is.
Legszebb egy gyászban levő nagy úr "fogata". A láda újdonat új zsákvászonnal van bevonva. Ilyen sárgás természetes színből való a két szolga földig érő felöltője. Hogy könnyebben mozoghasson, sebesebben szaladhasson, a varrásoknál föl volt hasítva derékig. Ez azonban csak divat, mert szaladni Koreát fiát még korbács se késztetné. Dereka alatt széles öv, elül csokorra kötve: lobogó, hosszan alá csüngő szalagokban végződik. Fejét annak, aki gyászban van, nem fekete, hanem szalma harang fedi . Olyan, mint egy jókora kenyérszakajtó kosár. Szélei le a vállakig érnek és a fejet azért teljesen elfödik. Egy egy ilyen gyászoló alak olyan, mint a földből kinőtt nyári sárga gomba. Az öltözetet szalma bocskor fejezi be.
És a csodálatos részleteknek, komikus összeállításuk mellett is összhatásuk jó. A szinek, a nyers selyemszínű zsák, szalmakalap, bocskor, csupa harmonikus finom árnyalat. Távolról nézve mind megannyi elefántcsont csecsebecse, mint amilyeneket a japáni antiquarius árul.



Koreai nászmenet

Távolról lárma hallik. A nyugati kapu felől tarka csoport tart felém. Vonul a nagy térre. Temetés vagy esküvő bizonnyal. De még sem veszek ki semmi részletet. Majd a tömegből két gyermek válik ki. Ők nyitják meg a menetet. Ruházatuk rikító. Zöld, lila, bibor selyembe vannak burkolva. Sötét hajuk fényes fonatokban övezi homlokukat. Ékességül virágok, pillangók, csokrok vannak fürteikre föltüzdelve. Utánok nagy ládát visznek. A láda vörösre van mázolva, fényesre simítva. Két-háromszorosan virágos selyem keszkenők fedik. Ez lesz a kelengye. Most jönnek csak a táncosnők. Párosan, de nagy távolságban egymástól. Öltözetük leírhatatlan, formája alig van. Szoknya szoknya fölött. Kendők, takarók, fátylak össze-vissza kötve, tüzködve. Mindegyik más színű. Mindannyi suhogó. Milyen eredeti népség. Van bennök sok Andalusia ghitanná-iból, még jobban emlékeztetnek az indiai gauchok-ra. A vőlegény fehér lovon ül. A lovat ezüst csattos bogláros szerszám takarja. A vőlegényen hosszú köntös. Nagyon fiatalnak látszik. De e népnek korát meghatározni alig lehet. Arca sima a legtöbbnek. A pár ritka hosszú szőrszál az ajkon bajusznak alig nevezhető, az ajkaik sarkaiból serkenő kis pamacs nem szakál. A lovas tartása szoborszerű. Mozdulatlanul ül kivert bőrnyergében. Szemeit lesüti, tekintete mereven van a földre szegezve. Így írja ezt elő a szokás. Így követeli az illem szabálya.
Körülte a rokonság. Csak férfiak természetesen. Korea asszonyai nappal nem láthatók.
De mit hoznak most? Alaktalan batyu, felnyergelve egy apró tatár lóra. Burához hasonlít, de baldachin is lehet. Közelebb jőve, jobban kiveszem a csodálatos tömkeleget. Most látom, hogy egy tyúkborító féle ketrec fölé függönyt varrtak és ilyen módon fedték el a kiváncsiak elől a fiatal menyasszonyt.
Hordszékek, vendégsereg, csőcselék zárja be a menetet. A jelent érdekes.
A kép fölötte hatásos. Kitünő a háttér hozzá. Pár vonással levázolom. A nagy palota kapujáig magam is elmegyek. Be van zárva mind a három ajtaja. Még őrség sem áll előtte. Mindössze két márványszörnyeteg vicsorog az érkező felé. Az épület a pekingi yamen-ek hű másolata. Csak kisebb és olcsóbb kiadásban. Egy emeletes. A tetőt fényes sárga cserép helyett egyszerűen mázatlan szürke tégla fedi. A falak se vörösek, mint a menny fiának városában. A vörös és sárga csak őt illeti.
Lassan hazafelé indulok. Meg-megállok minden lépten-nyomon. De hiszen minden új. Ma még minden megkap. Mindent följegyzek, mit holnap valószinűleg észre sem veszek már.
Az utca élete lankadatlan. Söulban mindenki a járdán, mondjuk: porondon él. Talán ezért olyan szélesek az utcák és szűkek a lakások. Ebben a koreai olyan, mint a latin népek fiai, a spanyol és olasz. Legboldogabb, ha házán kívül lehet. Áll küszöbe előtt, és sütkérezik napos pitvarán, vagy pipára gyújt és jár alá s fel óraszámra. Lassan, méltóságteljesen lép. Tartása szoborszerű, tekintete közönyös. Vajon hová mehet? Mire gondolhat ugyan? Sehova és semmire.
Közbe-közbe egy-egy közkatona sétál. Ő a haladás embere. Ha mást nem, járni megtanult a kaszárnya udvarán. Kontyát lenyírták. Először megsiratta. Hajfonata egy világnézletet jelképezett. Levágták azzal összes emlékeit, traditióját. De mint igazi gyermek, hamar feledte kontyát, hagyományait. Ma már büszke metamorphosisára. És mint a haladás, a jövő embere, néz le fehér kaftános, bocskoros, vaskalapos földieire.
A vendéglő elé érve, egy idegen uriember vár. Az angol követ. Hallotta, hogy megjöttem. Nekünk nem lévén követünk, fölajánlja vendégszeretetét.
Söul-ban az új vendéglő tiszta és jól van gondozva. Így nem akartam senki terhére lenni. A püspök uton lévén, és a követségek tagjait nem ismervén, független akartam lenni. A legszívesebb háziúrnak nem tudhatjuk, nem vagyunk-e útjában. A legkellemesebb látogatás ideje nem saját tetszésünktől függ.
Mindezt egész őszintén megmondtam. És megállapodtunk olyan értelemben, hogy napirendünkön nem változtatunk. Délelőtt ki-ki dolgozik magának. Csak egy órakor találkozunk. A délutánt pedig a körűlményekre bízzuk.



Az angol követség


Az angol követség az új palota túloldalán emelkedik. Csinos falusi lak. A kastélyszerű loggiás épület a part mentén emelkedik. Körül kert terűl. A telek másik felében áll a titkár háza. A bejáratnál a gárda lakása most épül.
Belseje typikusan angol. Mint ahogyan azt csak Albion középosztályának házaiban találjuk, hol az a közmondás: my house is my castle. És ahol a családi élet, a home olyan szép, olyan világosan tűnik szemünkbe, az otthon fogalma, Nagy-Britannia erőssége.
Szobám készen várt. Világos. Derült. Erkélyén még zöld a folyondár. Két ablaka lenéz a szomszédos palota udvarára, a harmadik az alant terülő városra.
Délután a német consulatusra mentem. Utam a menny temploma mellett vezetett. A dombon dupla tetős pagoda emelkedik. Szemben márvány oltár. Gyenge másolata a pekinginek. De tájképileg csinos folt. A sarkon apró házból nagy lárma hallik. Tagolatlan, gépies ismétlése ugyanazon szavaknak. A leckét így vágta be a rector azelőtt nálunk is. Az udvarajtó nyitva. Belépek.
Szemben egy szobába, mely nem nagyobb négyszög-ölnél, valami tíz gyerkőc lehet beszorítva. Ott kuporognak sorban egymás mellett. Ruházatuk fehér helyett színes vászon. Hosszú hajuk gazdag fonatban csügg alá. Kezökben nagy ABC könyvek. Minden szónak más a betűje. Ezt ismétlik, magolják. Hangosan mondva fel, miközben előre, hátra, jobbra, balra hajlonganak. A tanár úr szemben. De ő is csak a földön guggol. Szemein tallérnagyságú szemüveg, fején lószőrből szőtt korona . A bölcsesség megtestesülése. Legalább külsőleg. Gondolatai messze látszanak kalandozni. És olympusi magaslatáról teljes közönnyel nézi tanítványai vergődését. De hát a leghíresebb padagogus is azt mondja, hogy khinaiul irást, olvasást csak gépiesen lehet megtanulni. A legjobb tanítvány a szajkó.
A német követség új épület. De korántsem olyan lakályos, mint az angol. Herr ...... van megbízva az osztrák-magyar ügyek vezetésével is . Azaz volna, ha léteznének. de fájdalom nincsenek, bár Fiumén át üveghutáink, hajlított butorgyáraink és több egyéb gyártmányaink biztos piacot találnának, ha az illetékes körök a nemzeti iparfejlesztés iránt érdeklődnének. De a bécsi külögyminiszterium ez idő szerint még hűen látszik követni Kálnoky gróf tanácsát, melyet egy alkalommal egyik fiatal diplomatának adott: "Ha biztos előmenetelt óhajt pályafutásán, ne feledje - hogy soha se leszünk kegyvesztettek azért, amit nem teszünk."



A r. k. missio


Innen a missióba át csak pár lépés. Meglepetésem amilyen nagy, épen olyan kellemes, amint a vasrácsos kapun benyitok.
Előttem nagyszabású székesegyház emelkedik. Két oldalt tágas épületek. Körül parkszerű ültetvény.
Mintául egyik németalföldi templom szolgált. Vörös tégla, csúcsíves. A stílust, mint soha sem mulasztom megjegyezni, keleten nem szeretem. De ez csak artistikus érzéki hiba. Mint épület, kifogástalan. A maga nemében tökéletes. Ami még jobban meglep, az a tisztaság. Kövezete fénylik, mint a tükör. Padlója, mint egy asztal, úgy föl van súrolva.
A püspök távol van. Körútra indult. P ..... plébános fogad. Megmutatja az egész kis coloniát, iskolát, zárdát. de minderről más helyen részletesen írtam. Mikor elbúcsúzom, a nap lemenőben van. A köröskörül meredező hegycsúcsok violás árnyalatokban rajzolódtak a topáz sárga égboltra. A missió és a város mélyen a katlanban már kékes ködben úszik. Csak a székesegyház, fönt a dombtetőn látszik, mintha dicsfényben ragyogna.
Hazafelé nagy kerülővel térek. Az utcák még népesebbek, mint voltak ma délelőtt. Néhány boltba benézek. De nem sok a látnivaló. A szűcsöknek van a legtöbb dolguk. Szabják, varrják a sok zekét, gallért és bundát. Sok az ujjas is. Még több ujj nélkül készül, hogy a mellet és a hátat melegítse. Erre veszik föl a fehér vászon lebernyeget, a cihát. Csoda-e, ha olyanok, mint egy-egy mozgó dunna, mintha valamennyien tollas ágynemüben járnának.
Jobbra egy vendéglőt látok. Olyanféle, mint a khinai útszéli korcsmák. A hosszú, nyitott istállóban egy sor pici, kócos, gubancos ló áll. De még torzonborz szőrüket is védik, és hátokra szalmatakarók vannak vetve. Egy kuli vizet hoz a kútról. A két vízedény hosszú rúd végéről lóg. De a rúd nem a vállon nyugszik, hanem keresztbe a hátra van kötve. Csoda-e, hogy ember és terhe eleven mérleghez hasonlítanak?
A kis sikátor kaszárnya mellett vezet. Amilyen picinyek a katonák, olyan babaházszerű a tanyájok. Egy csoport ott könyököl az ablaknál. Egyik foglalkozás híjján tökmagot ropogtat.
Majd az antiquariusok sikátorába érek. Pár porcellán, néhány bronzdarab. Sok cserép, több lom. A keresztúton megint kaszárnya. Alacsony, de hosszú. Előtte az emberkék nem csak vörös hajtókát, hanem vörösdolmányt is viselnek. Itt van beszállásolva a lovasság. Egy csepp huszár épen most vágtat haza. A harcos nem nagyobb, mint Borsszem Jankó. Paripája alig olyan, mint jól kifejlett két hónapos borjú. És ennek az ici-pici huszárnak oldalán csörög egy végtelen pallos. Majd lehúzza paripájáról. Hiszen nyergét a nélkül is gyengén üli. Közelebb jőve látom, hogy az öldöklő szerszám közönséges lovassági kard. Azt is látom, hogy az egyenruha a legtarkább, mi életemben szemeim elé került. Pedig e tekintetben Európa nemzetei is nagy koloristák. A koreai huszár dolmánya cinóber vörös, gallérja, mint kézelője smaragdzöld: és mindehhez sáfrány-sárga sujtás diszíti. Ha mintául a papagáj tollait választották, mesteri másolatot értek el.



A fővárosi rendőrség

Aztán vándoroltam tovább. Egy kapu előtt majd lehúztak a kutyák. Söul utcái tele vannak csakúgy, mint Peking- vagy Konstantinápolyéi ebekkel. Csak hogy az idevaló komondor jól tartott, erős állat. És ha egy elvakkantja magát, megadva a jelt, felel reá mind a hány. Egy pillanat alatt az egész városrészben jelezve van a közelgő veszély. Így történt most is. Egyik küszöbhöz nagyon közel menve, őre azt hitte, be akarok hatolni területére. Teljesen jogában volt. Csak azt mutatja, milyen jó házőrzők. Nem volt se esernyő, se bot nálam, így ösztönszerűleg hajoltam le egy kavicsért. A mozdulat elég volt és a falka irgalmatlanul futott saját pitvarába.
Korea kuvaszairól lévén szó, megérdemlik, hogy foglalkozzunk velök, mert a város typikus alakjai. Meg kell említenem, hogy jobban betanított házőrzőt még nem láttam. Ha kint kószál a városban, a legjámborabb négylábú. Félénk, mint egy bárány. És egy szóra siet haza küszöbére. Tudni látszik, hogy kötelessége oda láncolja. Elfekszik reggeltől estig a szűk pitvar előtt. Legkedvesebb vacka a küszöb ütközője. Oda heveredik, még pedig úgy, hogy feje kint van az utcán, így messziről meglátja az érkezőt. Míg az utca közepén haladunk, alig vesz észre. Még a fekete emberekkel is, - kikhez pedig nincs szokva, mert mióta a világra jött, csupán fehér patyolatgúnyát látott, - mindössze farkas-szemet néz. Csak ha a ház felé tartunk, vakkant egyet-kettőt. Közelebb jőve aztán ugat torka szakadtából. A támadásra pedig akkor indul, mikor 2-3 lépésre lehetünk. Erre már elérkeznek a segédcsapatok is. A szomszéd négylábasok mind előkerülnek. Ugat, vicsorog az egész falka.
Ennyi csetepatéra végre kijő a házi úr, vagy valaki a családból. És mindössze egy szó elég, hogy a cerberus farkát csóválva húzza meg magát egy sarokban. Nálunk csak a vadász- és juhászkutyák fejlődtek a használati irányban eddig a fokig. A juhászkutyákhoz hasonlíthatók mindenekelőtt Korea ház őrzői. Mert mesterségökre nem annyira tanítva vannak, mint inkább hosszú idő multával mintegy ösztönükké vált.
Szemben egy pagoda körvonalai vetődnek a szürkületre. Karcsu épület. Majdnem oszlopszerű. Fedele nincs. Formája szokatlan. Kétségkívül a híres khinai császárné emléke . Söul főépítészeti nevezetessége, melynek minden egyes darabját Khinából hozták, valami 700 év előtt. A khinai emlékkel akarva jelezni az utókornak a Khinából származó császárné sírját.
Csúcsát a japán seregek verték le, a domborműveket is a nippon foglalók tették tönkre. De mindezt alig láthatom, kezd besötétedni. Majd visszatérek a napokban.



Temetés


A nagyútra fordulva, népvándorlás állja utamat. A teherhordók félre állanak. Ez épen nem könnyű mesterség, tekintve, hogy hét-nyolc láb hely szükséges keresztrudaiknak. Megettök pár ökrös taliga, még pedig tandembe fogva, és úgy összebonyolódik, hogy szinte gordiusi csomóvá lesz a két hosszú istráng. - E hosszú kötelek és a járom, ami mindössze egy nyakszirtre helyezett hasábfa, képezi a szerszámot.
Beesteledett. A csendes, hüvös őszi éjtszaka nesztelen hinti szürke ködfátylát a fehér városra. De mintha éjszaki fény törne át a sötétségen. Puk-han felől virradni kezd. Az ég boltja váratlanul kigyúl. Haragos veres fénye mind élesebb. Majd lobog, lángol száz és száz fáklya világa. Újabb meglepetés. A nap csodálatos jelenetei mintha apotheosis-ukat érnék el.
Fáklyásmenet, de minőt eddig nem láttam. Gyalogol, hordszékek, lovasok bonyolulnak ki hosszú menetben. Pazarul, pompás részletekben válnak ki az egyes alakok.
Milyen hatásos csoportok. A legutolsó részlet művészi érzékkel van kidolgozva. A legkisebb vonások bámulatosan vannak csoportosítva az összhatás fokozására.
A menetet gyermekek nyitják meg. Mindannyi fehérben, tetőtől-talpig. Mindannyi fején harangszerű borító. Aztán fáklyavivők, zászlóhordók, szolgák, póznákra tűzött feliratokat vive, mások lámpásokat lóbálnak. Utánok pedig egy másik csoport szalmaszövétnekeket éget.
A menet második szakasza megannyi lovas. Nyolc alak teljesen leborítva fehér lepellel üli nyergét. Azt hinnők, megannyi phantom, ha nem zokognának keservesen. Ők a fizetett gyászolók . Mint hajdan Rómában a sírónők. Temetés. A Min-család egyik tagját viszik végső pihenőre. Híres nemzetség sarja. Rokona a néhai császárnénak. Így megilleti a királyi pompa. És a gyászmenet pompás kétségkívűl, jóllehet az öltözetek mindössze fehérítetlen vászonból készültek. A díszítés nagy része papiros, de az összeállítás olyan hatásos, a terv és kivitel olyan teljes, hogy a részleteket nem tekintve, csak az összhatásokat csodáljuk.
A sírónők csoportját a szörnyetegek váltják föl. Megannyi mesebeli alak. Felöltözve mint megannyi mumus. Egyik veres, a másik sárga avagy zöld meg kék álarcot visel. De mindannyi rettenetes, ijesztő és valamennyi fejét leírhatatlan szarvak, tarajak, koronák díszítik. Aztán újabb és újabb csoportok válnak ki. Méltóságteljes léptekkel közelednek és tűnnek el az éj homályában.
Hogy meddig tartott az elvonulás, nem tudom, de mire a két aranyos katafalk föltűnt, pár ezren haladhattak el előttem. Mindkettő hasonló. Mindkét alkotmány monumentalis, valóságos pagoda. Csupa csúcs és cifraság. Fölépítve e nép ízlésének teljes eredetiségével. Kidíszítve a naiv képzelet összes közvetlenségével. A régi hagyomány által előírt két koporsó emelvényeken pihen, csúcsos baldachinok árnyékában.
A koporsó mögött egy zsákkal fedett alak. Egyszerű kámzsája hasonló az olasz misericordia csuklyás szövetkezete ismert egyenruhájához. A katafalk, koporsó, harminckét gyászoló vállán pihen, kik lassú, rhythmikus léptekkel haladnak előre.
De a menet még mindig nem ért végére. Hordszékek hosszú sorában az elhúnyt személyes tulajdonai vannak fölhalmozva. Ruházata, házi bútora, lovai, tehenei mind követik, hogy sírja előtt égjenek el áldozattűzképen. Mindez effigia, papiros-utánzat. A régi hagyományt ilyen olcsóbb módon őrizték meg a mai gyakorlatibb örökösök. A tallérok, mit a nyargaló kiso-k a nép közé szórnak, szintén csak utánzatok. Mindössze papiros-szeletek, a szegénység vagy nyomorúság árai. Azután hordszék hordszék nyomán. Teherhordók, szolgák csoportjai követik a család tagjait. Itt van az egész nemzetség. Egy egész ármádia, amint ott lovagolnak a csúcsos katafalk mögött. És mind zsákvászonba van takarva. Mind fehér. Fehérbe van öltözve az utolsó koldus is, fehér az egész végtelen gyászmenet. És amint ott kanyarul a csodálatos látomány a domb tövében, a kép hatása páratlan.
A sírónők és szörnyetegek, gyászolók és kíséret, az óriás katafalkok és az egész megszámlálhatatlan tömeg egyike a legsajátosabb hatásoknak, melyeket valaha megfigyeltem. A lobogó zászlók, himbáló föliratok, kitárt ernyők, derengő lampionok, amint ott meredeznek a sötétségben, a legbámulatosabb "staffageot" alkotják. Lobogó fáklyák fénye, sziporkázó és égő nád- és szalmacsóvák világítják veresen, vibrálva a hosszú, fehér, kísérteties menetet. Dobpergés, duda szolgáltatja a zenét és a sírónők siránkozása a méltó gyászkar. A csodálatos temetés hasonlít - mondjuk - a legmesteribb "danse macabre"-hoz...
A hold lassan, méltóságteljesen kezd a hegyek mögött fölkelni. Mintha még teljesebb volna, mint rendesen. Szomorú fénye rejtelmesen szűrődik át az éjszakán. Ezüstös sugarai halotti fénnyel árasztják el a fehér temetést.



Az est


Az első nap Korea fővárosában végére ért. Amint haza felé ballagok, a követségre vezető sikátor néptelen, csak a sarkon áll még két őr. Körül minden csendes. Mint amilyen csendes az est csak Söulban lehet. És a dombot megkerülve, megkísérlem emlékembe idézni mindazt, amit láttam, amit hallottam. Visszaemlékezni mindenre, ami új volt és a mi meglepett. Az első benyomások össze éles ellentéteit, fogalmuk incoharentiáját.
Ebédre nem voltak vendégek híva. És midőn házigazdám föltette a kérdést: "What do you think about Seoul", alig tudtam világos szavakba foglalni gondolataimat.
Mit is gondolok csak Söul-ról? Mit népéről? Mit életéről? Mit egész physiologiájáról és légköréről?
Le is írom azonnal. Mielőtt a tudás megsemmisíthetné a sejtelem hamvát. Ameddig minden árnyalat csillogó színben világít. Amíg minden részletet óriásra növeszt az ujság nagyító üvege.
Az utolsó nap, mielőtt elutaznám, majd áttekintem e jegyzeteket. És mint a vizsgáló tanító, veres tintával javítom ki a tévedéseket. Az összehasonlítás csak annál érdekesebb lesz. Várost és népét akkor már jobban fogom ösmerni, de az első nap bája, az ösmeretlen varázsa - az eloszlott örökre. –



Őszi hangulatok

Szebb őszre az öreg Ly sem emlékezik vissza. Pedig az elmúlt századot majd kezdetétől fogva élte végig. Még ma is jó egészségnek örvend. És hivatalos foglalkozása, mint időjósnak, nem nagy fáradtságot okoz neki. Látott sok tavaszt és sok őszt. Ismeri szülőföldjét derűben és boru napjai alatt. Megérzi, mint a higany oszlopa, előre a változásokat. Ő Söul barometerje.
Tehát az öreg azt mondja, szebb őszre nem emlékezik vissza. Elhiszem neki minden ellenmondás nélkül. Magam sem láttam szebb novembert. Még a Pyrenée-k lejtőin, vagy Kis-Ázsia völgyei között sem.
De az öreg Ly nemcsak városi időjelző, hanem egyszersmind szerencsekovács is. Ez utóbbi a jövedelmezőbb kenyérkereset. A hold és csillagok járásából következtetéseket von a mi planetánk állására is. A jó és balszerencsét marékszámra, bőkezűen osztja, mint sógora a rizskását, a kinek szatócsboltja a nagy piac sarkára néz. Kedvelt találkozópontja a sétáló közönségnek, hol a két fő utca keresztezi egymást. Elhalad arra Söul minden épkézláb fia. Meg is áll az ismert cégér előtt. Gyermekkora óta ott látta szép sorba fölállítva a szalmából font zsákokat. Tele rizzsel, kölessel, kenderrel és tökmaggal. Van vagy 40-50 féle vetemény. Több változatot, nem igen hiszem, hogy tudnak Söulban fölmutatni. Akinek pedig nem kell se kender, se tökmag, az az öreg Ly tanácsát kéri. Az ő árúháza még gazdagabban van fölszerelve. Meg olcsóbb is, mint a sógor veteménye. Pár lyukas vasért, - Koreában a réz-fillér közepén nagy lyukat fúrnak, úgy fűzik föl sodrott kenderfonalra és vállukon keresztbe vetve viszik a hosszú füzéreket, - kapnak kedvök szerint: esőt, kinek földje száraz, napos délutánokat, hol a dér megcsípte az új veteményt. Jó feleséget igér a vőlegénynek, hosszú életet az öregek számára.
Én megelégszem azzal, ha azt mondja, hogy bátran indulhatok neki a Puk-lejtőnek vagy a Han völgyébe. Még a köd ugyan sűrű. De esőről szó sincsen. Az idei ősz nyárnak is beillik. Ennyi elég, hogy esőköpenyem otthon hagyjam, és hogy teljes biztonságban indulja vándorlásomra. De az öreg, mintha azt gondolná, hogy nem érdemelte meg méltón keresetét, pedig csak annyit adtam neki mint a schweizi állomások automata barometerei perselyébe. Nagyot sóhajt és aztán alkalmi ábrázattal kezdi: Szép idő. Nagy annak a jelentősége. Nagy változásokat fog még látni a világ (a földkerekség reá nézve Gensan-tól Csemulpó-ig ér). Az ember lábai helyett kereken jár, vagy felrepül, mint a madár. A taliga megindul magától. A Szellő elviszi a szót, az asszonynép pedig ember módjára fényes nappal fedetlen ábrázattal mehet végig a városon. Férfi levágja a haját és a gyermekeke is felnőttek módjára fognak sétálni...
És ez a jóslat annyira megijesztett, hogy ahelyett, hogy kirándulásomra indulnék, a város falain belül maradok, bejárva utcát utca után, tereit, sikátorait, fölkeresem a régi Yamen-eket, a külváros árnyas berkeit. Meglátogatom híres pagodáit és a lámák csendes hajlékait. Megnézek mindent, ami régi, ami változatlanul maradt századok folyamán. Söul az elszigetelt, a kőfallal elzárt város, Korea, a világ eddig legismeretlenebb, legósdibb, legsajátságosabb nemzetének fővárosa. Népét úgy akarom látni, mint amilyen volt, mielőtt az első európai ember partján kikötött, ósdin halványan, mint a minők egy régi pergament megfakult miniaturejei. Hófehér ruházatban, elpuhult, finomult megjelenéssel. Sima modorral, melyet a modern felfogású harc a létért még nem tett tönkre.




Söul palotái

Söulban van négy palota . Északi-, nyugati-, déli és keleti császári lak, mindannyi külön épület, jobban mondva épület-csoport. Valamennyit nagy kiterjedésű kőfal-öv keríti. Ki engedelem nélkül behatolni merne, életével lakol. Így parancsolja a nemzeti törvény. A tilalom okozza talán azt, hogy Korea összes látnivalói közűl palotáira legkiváncsiabb az idegen. Azt szeretné legjobban látni, mi a nagy kőfalak megett terül. Bejutni a tiltott területre. Föltárni az éjjel-nappal őrzött ajtókat. Kinyitni a rozsdás, folyton zárt lakatokat. Átlépni a mohos küszöbökön. Barangolni a kihalt, néptelen udvarokban. Sorra nézni az elhagyott csarnokokat, csúcsostornyos kéjlakokat. Az elvadult virágos kerteket.
A főudvarmester, alig fejeztem ki óhajomat, sok előzékenységgel rendeletet adott, hogy Söulban tartózkodásom alatt tetszésem szerint látogathassam meg a császári otthonokat.
A ködös reggel szép délutánra fordult. Így alig villásreggeliztem meg, siettem a titkos édenek felé.
Első látogatásra az északi palotát választottam. A követséghez nincs messze. Kapuja mint az Arc d'Étoil ösmert körvonala emelkedik a főutca végén. Hivatalos neve Kijang-Bok . A forradalomig ez volt a császár kedvenc tartózkodó helye.
Legjobban szerettem volna egyedül barangolni benn. Élvezni a kihalt termek magányát, a cedrus-ligetek árnyát, susogását. De mindezt az etiquette másképen írja elő. A követségről velem jő egy hivatalos tolmács. És elkisér egy kiso, kinek semmi dolga. És kivált akire semmi szükség. De hát legkevesebb két kolonc nélkül lehetetlen itt akár csak a szomszédba is átmenni.
A palota kapujában az őrség vár. Ezenkívül pár udvari szolga hozza a kulcsokat. Pekingből jöttem Söul-ba. Megfordítva jobb lett volna. Ez amannak utánzata. Falai, egyenes utcái, yamen-jai, minden a nagy császárváros mintájára készült. És hozzá hasonlítva olyan, mint árnyék a valóhoz. De nem kell összehasonlítani, feledjük el, amit ott láttunk, és nézzük, ami itt áll előttünk.
Kezdjük a kőfalon. Vagy még előbb a nagy dísztéren. Az utca a palotához tartozik. Két oldalt a miniszteriumok, a gárda laktanyája, hivatalos épületek. Végén két márvány-szörnyeteg . Sárkány vagy teknősbéka. Mindegyikből egy kevés. Innen emelkedik egy lejtőszerű fölmenet. Enyhe emelkedésű. Szép kőkerítése van. Előtte nyilik a hármas kapu. Várfalszerű bástyába van vágva. Felette őrtorony. Szép terméskő épület. Kettős cserépfedéllel van tetőzve.
Beérek a nagy udvarba. Ami meglep, az méretei. Nagy, szabályos négyzet, körül nyilt csarnok szegélyzi. Alacsony földszintes, csak a sarkokon emelkedik egy-egy pagodaszerű torony.
Az udvart csatorna metszi át. A part, a meder ki van kövezve. Közepén márványív hidalja át. Ez igy van Pekingben is. Így parancsolják az udvari szabályok. A felség elé csak a rubicon-hidján, jobban mondva: három hidon át járulhatunk. A kövezett út egy második kapuhoz vezet. Oszlopos. Dupla a tetőzete és hármas az ajtaja. A belső udvar kevés változást mutat. Szabályos, négyzetszerű. Körül a kiséret, udvaroncok, eunuchok lakai emelkednek. Az előbbihez hasonló kapun át érünk a harmadik udvarba, a melynek közepén a fogadó csarnok emelkedik.
Kétszeres márvány emelvényen (a pekingi talapzata három emeletes) áll a trónterem. Méretei nagyszabásúak. Oszlopcsarnoka őserdőhöz hasonlít. Fedele valóságos tornyot alkot. Diszítése zöld, kék és arany rajzokat mutat. Mennyezetén két arany sárkány ragyog. Trónusa faragott bronzokkal van kirakva és mint az oszlopok, veresre van fényesítve. A hatás jó. Szingazdag. De nem rikító. A nagyság, a hatalom kifejezésre jő, mit más népek, más országok palotáinál alig láttam.
Windsor tornyaival, bástyáival kétségkivül feudalis lak. De milyen sok folyosón, lépcsőházon, kicsinyes előszobán jutunk csak az uralkodó mennyezetes zsölléje elé.
Versailles legpompásabb Európa összes fejedelmi lakai között. És még ott is, legyen a nagy fasor és perron bármennyire méltóságteljes, milyen szűk helyiségeken át kell barangolnunk a kristály díszteremig. És lett volna kész a híres nagykövetek lépcsőháza, még akkor is mennyivel szorultabb, polgáriasabb az érkezési mód, mint az ide való csarnokok sorozata.
A részleteket nem nézem meg. Nem jók. De ez mellékes vagy legalább csak másodsorban jő tekintetbe. A felfogás maga nagyszabású. A célnak megfelel.
Ha az uralkodó trónusán ül, alakját három oldalról faragott ellenző védi, feje felett az aranysárkányos mennyezet függ. Lábainál a trón zsámolya. Az emelvény, lépcsőzet, a csarnok ünnepély alkalmával üres. Be nem léphet senki. Kihallgatás alkalmával azonban virágoskertté, vagy gyümölcsössé alakítják. Tele mesteri vázákba illesztett csokorral, értékes tálakon halmazokban a déligyümölcs. Virág és gyümölcs. Lehet-e ennél szebb diszítés? Közbe füstölők. Illatos szelencék. A csarnok ereszéről baldachin függ. A világítás a sötét selymeken szűrődik át.
A nép a nagy téren térdepel. Márványtáblák jelölik helyeiket. Van tizenkét rangfokozat. A hierarchia nagyon szigorú. Hivatalos öltözete mindannyinak szigorúan elő van írva. Minden részletet a nagy csarnok berendezésétől a mandarin gombjáig előírt ó-százados hagyomány, udvari szokás, közjogi törvény állapít meg. Ilyen udvartartásokat csak kelet ismert régen, mert ma itt is minden megváltozott.
A fogadó csarnok megett a magánlakások terülnek. Kertek, udvarok, pavillonok. De olyan hasonlók, hogy azokat egymástól megkülönböztetni alig tudjuk. Mind terraszon áll. Valamennyinél apró lécezet helyettesíti a falakat. A léc zöldre van festve, üveg helyett rizspapir a tábla. Üveg és vas - ismeretlen fogalmak. Még csak egy szeget sem lehetne találni.
Az őrök megmagyarázzák, hol lakott a király. Hol fogadta az állam hivatalnokait. Melyik terembe étkezett, melyik fülkében tért nyugalomra.
Távolabb a királyné háza áll. Olyan, mintha babának épült volna. Apró helyiségek, szűk ajtó, ablak helyett körös-körül rácsozat a fala. Cselédsége a kisudvarban lakott. Az udvar körül magas fal húzódik.
Mellette egy másik fal másik udvart zár el a külvilágtól. A telken hasonló házikó, az előbbivel megegyező berendezés, habár kisebb is. Ez a másik, egy mellék királyné otthona. Aztán még több ilyen kéjlak, vagy fogház sorakozik a nagy park mélyében.
Az épület-tömkelegben legszebb a lotusvár. Vízi-liliomokkal tele hintet tó tükrén márvány-sziget épült. Diszítése faragás. Kerítése, karzata csipkés. Közepén nyilt csarnok emelkedik: oszlopsoros, loggiás, sátorszerű.
De milyen hiú szándék mindezt leírni. Milyen nehéz megmagyarázni. Mert végre is, a mi legszebb és a mi meglep, az se nem az épület, se nem a víz, se nem a márvány, a mi külön-külön kifogásolható, hanem a márvány, a víz, a lotusvirág együtt. Korea elzárt várkastélyában, a gondolat, melyet az kifejez, az érdekes: mint nyilatkozása egy nép, jobban mondva egy nép satrapája otthonának. "Idyll" és "tyrannia" mint jutnak érvényre. Közvetlen egymás mellett, vagy egymással összekeverve, értelmetlen, de lebilincselő chaoszszá zavarodva. Kyang-Bok nevezetessége, ahol majd az úti könyvek, ha egyszer készül egy Koreáról, csillaggal jegyzik meg a lapot, melyen azt a kis kerti lakot írják majd le, hol a királynét pár év előtt fölkoncolták, és hulláját kihurcolva, az erdő szélén elégették.
Söul-ban nagy időket, rossz időket éltek akkor. Volt idegen ellenség, volt hazai lázadás. A forradalmárok élén maga a király atyja állott. Egy éjjel két-háromszáz forradalmár és japán fölfegyverkezve az erdő felől átkelt a falakon. Megtámadták a kis filagoriát. Az őrség elfutott. A király elrejtőzött. A kit leginkább gyűlöltek a nipponok, az a királyné volt. Magokkal hozott arcképekről hamar fölismerték. De nem akarok se történelem-, se krónikaíró lenni. Az eset ismerős.
Leírták részletesen. Elmondtak mindent, amit mondani tudtak, vagy mertek.
A gyilkosok véres tettökkel még nem elégedtek meg. A rettenetesen eltorzított hullát a szomszéd berek széléig hurcolták. A gallyakból aztán máglyát rakva, elégették, hogy áldozatuknak még csak pora se maradjon. Később a hamvak között a pásztor egy hüvelykujjat talált meg. A megszenesedett porcot pompás koporsóba zárták. Nemzeti ünnepélyek közt temették el. Kincsek árán sírokat ástak, pagodát építettek fölé. De minthogy a csillagjósok azt mondták, hogy mindez nem volt elég, ez idő szerint választanak új temetőt más helyen, ásnak új sírokat, építenek új termeket, emelnek magasabb emlékeket. Lesznek még nagyobb ünnepélyek, és nyerészkedik még több kegyenc.
De minderről más alkalommal, mikor majd a sírokat keresem fel. Most még a palotákban vagyok.
A rémületes éjtszaka óta a király nem tért a Kyang-Bok-ba vissza.
Egy darabig az orosz követségen lakott. Ezalatt fölépült az új, a déli palota. Ez ismét Korea történetébe vág. Megnézem, ha tovább maradok. Mikor majd megismerkedem a kormány tagjaival, meglátogatom a minisztereket és voltam kihallgatáson a császárnál, csak akkor kisérlem majd meg a jelen politikai állapotokat ecsetelni.
Az öreg palotában töltöm az egész délutánt, vezetőim megmutatják minden részletét. A Chin-chang, vagy dolgozó csarnokból a király írószobája, a Chai, vagy bőjt termébe jutok. Nagy ünnepek előtt itten elmélkedik és vezekel a mennyek fia. Végre a Yun, az elköltözött lélek hajlékán át, ami utolsó pihenőül szolgált az elhunyt uralkodónak, mielőtt eltemetnék, átjutok a vadas kertbe. Vad nincs, de a fák szépek. Egyik dombot sűrű cédrus-liget árnyalja. A karcsú sugár fatörzsek harántosan, sötéten sávozzák az alkony pírját. Tömött, bársonyos koronáján szitálódva törnek át a nap hanyatló sugarai. A kőfalakon túl a város. Innét jól belátni a hosszú, keskeny utcákba. Csupa élet, csupa mozgás. A király, ki keleti országokban palotafogoly, e helyről nézve némi fogalmat alkothatott népe életmódjáról.
Vissza a királyné kertjén át megyünk. Ott terül a domb lábánál. Nem nagy, de jól van rajzolva. Jó részét tó foglalja el. Középen sziget. A szigeten pedig az elmaradhatatlan filagoria. A császárné itt töltötte legszivesebben délutánjait. Még az utolsó, a gyásznap alkonyán is átsétált az íves, szivárványt utánzó hidon a szemben levő Trianon-ból. A Trianon önkéntelenül jő tollam alá. A historiai hasonlat képe csak azután ébred föl.
A nyári lak, lugasok, vízesés juttatta eszembe Marie-Antoinette paradicsomát. Történetére csak másodsorban gondoltam. És mégis, milyen csodálatos az analogia nemcsak a két tusculum idyllje, de tragédiája között is. Ilyen szomorú a királynék legszebb álmainak - ébredése.



A keleti palota

A keleti palota, legalább kiterjedésre, kétségkívül a legnagyobb.
Parkja elnyúlik messze, egészen az északi hegylánc lejtőjéig. Belevész a távoli erdőbe és külső fala fent vonul el a vízválasztó nyergén. Mindössze 13 kapu nyit utat a belső területre. Ez ismét számtalan ligetre, kertre, külső, belső udvarra oszlik. Először az udvar valami 400 év előtt építtetett palotát e részen. A trónörökösnek készült. Csarnokai, díszudvarai mind kisebbek, mint a régi palotában. De a beosztás ugyanaz. Az építészet változatlan. A szellem, ízlés teljesen azon hierarchikus symbolikus, Confucius-féle alapon nyugvó. A Khinából átültetett kultura és a philosophiai elvek építészeti megnyilvánulása.
A keleti palota igazi varázsát fekvése nyújtja. A vidéke remek. Növényzete buja. Százados fái közt a fellegekig emelkedő hegység látszik. A sziklák rajza szokatlan. Körvonalai szaggatottak, szinök hamvas. Mint a hogyan a régi mesterek szerették képeik hátterét festeni.
Bizonnyal ez volt az indító ok a természet bája irány fogékony népnél is arra, hogy ura otthonát itt építse fel.
De amit a természet adott, azzal még nem elégedett meg. Előterét saját művészi felfogásuk szerint tervezték.
Ástak völgyeket, fölhordtak dobokat. Bevezettek csatornát, patakot. A víz hol sziklák közt csörgedez, hol tavakban pihen meg. Néhol zuhatagokban tör be, majd ismét szalagot rajzolva foly tova.
Nem tudom, ki rajzolta. Nevét Korea Le Nôtre-ének nem tudták megmondani. Rám nézve mellékes, ki írta a mű alá magát. Nagy művész volt. És alkotása élvezetes. A dombok csúcsán, patakok mentén, tavak közepén nyári lakok emelkednek. Mindannyi pár szobából áll. Némelyik egyszerűen nyílt gloriette, vagy tornyos pagoda. Pár fa-oszlop, finoman kifaragva, tarkára befestve, cifra cserepekkel fedve. Csúcsaik szokatlanok. Szeszély építette őket. Inkább meglepni, mint tetszeni a céljok. Komoly elismerés helyett csodálkozást keltenek.
Nem az értelemhez, hanem az érzékekhez szólanak. Ez a koreai rococo. Hogy a befolyás Kang-Hi vagy Kien-Lung udvarából jött-e, nehéz meghatározni. Még nehezebb, hogyan fejlődött ki az új irány Khinában? Az általános nézet az, hogy a jezsuiták hozták Európából. Mások meg azt állítják, hogy Európában khinai rajzok adták az első isnpirátiót. Ime a circulus vitiosus. Én azt találom, a stílusokkal, izlésekkel bizonyos fokig úgy vagyunk, mint a gondolatokkal, világnézetekkel. Áthaladnak az egész világon. Megkerülik a föld kerekségét. Vagy mint a ragályos nyavalyákkal. Megkapja mindenki a nélkül, hogy tudná hol és mikor, vagy hogyan.
Ha Söul-ban kellene maradnom, megkérném a császárt, engedje át a kis faházak egyikét. Üresek mind. Nem lakik évek óta bennök senki sem.
Rossz emlék fűződik e falakhoz is. Alig kezdte meg a fejedelem itt uralkodását, leégett az egész. Pár évvel később lázadás tört ki a palotában. Menekülni kényszerült. Évek mulva merték csak ajánlani, hogy térjen vissza az elveszett paradicsomba. Már majd el volt határozva, hogy bevonul az egész udvar, mikor a trónörökös lakásának gerendáiról egy kigyó zuhant a padlóra. Ime a felülről jövő intés. Kétség nem lehet tovább. A csillagjósok szava megegyezett urok sejtelmével. És többé a nyugoti palotáról senki sem beszélt. Lakatlan, romba dől. Biztos enyészete már reá mérte csákányát. Alig pár év és egyike a legszebb tündérpalotáknak, melyet keleti kényúr szeszélye emelt, összedől mindenkorra.
És elmondhatjuk, mit egy francia író jegyzett meg a pekingi kastélyról: "Une de plus belles chinoiseries du vieux monde s'effacera a tout jamais."
Az őszi szellő hidegen járja át a fasorokat. Az elsárgult levelek szomorúan hullanak. Itt-ott puha hatokat alkotva verődnek össze. És ez az őszi hangulat, a kihalt, elhagyatott, "az elveszett paradicsomot" még szomorúbbá teszi.



A menny oltárja

A menny temploma , ott emelkedik a város közepén. Szép helyen van. Napernyő formájú teteje jól illik Söul panorámájába. A kerek pagoda nélkül sokat veszitene a hely khinai jellege.
A nap süt. Szép délután. Mielőtt a palotába mennék, van még fél órám. Így sétálok. A nagy kapu alatt őrök. Nem akarnak beereszteni. Szerencsére zsebemben van a passe-partout. Mióta a főudvarmesteri hivatal átadta a kabbalistikus iratokat, mintegy varázsütésre tárul föl minden kapu.
Üres udvarba érek. Szemben kisebb kerítés, fal, kapu és ... da capo. Csak azután az oltár. Köralakú domb, befedve fehér terméskővel. Háromsoros terraszt alkot. Karzata szinte kő. Lépcsőzetét az ismert sárkány nyugvó alakja képezi. A pekinginek utánzata. Gyenge utánzat. De ami eredeti, az a fedél. Az ég boltja helyett, mely a pekingi felfogását olyan nemessé teszi, tölcsér alakban tető van fölé helyezve. A tölcsérhez annál jobban hasonlít, mert bádogból van. Ezt már nem Pekingben látták. Ez a modern Korea vívmánya.
A pagoda szerencsére még régies, bár alig pár éve épült. Részletei durvák, faragása ószerű, festményei rikítók. De messziről nézve mindez elenyészik, az egész hatása jó. És a menny pagodája Söul egyik legszebb körvonala, hova tekintetem mindig szívesen tér vissza.
Erkélyem épen arra néz. Mikor hajnalban a nap kél, akkor a legszebb. A láthatár színalapja olyankor sárgás, a pagoda tornya pedig mint hamvas kupola válik ki a reggel ködéből.


Korea császárja és a trónörökös

(Az új palota és az udvar. - A császár. - A trónörökös.)



Az új palota és az udvar

Mióta Granitzán épen ma három hónapja, a határt átléptem, a harmadik császárságban vagyok és a harmadik császári kihallgatásról most jövök.
Korea uralkodója délután négy órakor fogadott.
Személye szent, sérthetetlen, hatalma korlátlan. Kényura országának. Szabadon rendelkezik összes alattvalója felett. Élete és tulajdona felett parancsol.
Császárnál több. Bálvány, kit népe térdre hajolva imád. Teste érinthetetlen. Még ha meghalt, akkor is. Holttestét csak a szemfedélbe burkolva emelhetik előirt szabályok szerint koporsójába.
Aki a tilalmat áthágja és akarva vagy véletlen megérintené, szentségtörést követ el. Bűnéért halállal lakol.
De viszont, amit a király keze érint, a hely meg van szentelve.
Nevét hiába föl ne vedd. Aki azt kiejti, csak tisztelettel teheti, ha fölállva vagy sóhajok közt rebegi magasztos szótagjait. Korea pénzére soha sem vésik hasonmását, nehogy az avatatlan kezekbe kerüljön. Sőt arcképét is csak halála után festik meg. És fölfüggesztve az ősök csarnokában, tisztelet, imádat tárgya lesz.
Az első francia követek egyike, ki uralkodója arcképével akart kedveskedni, soha sem tudta átadni ajándékát a külügyminiszternek, mert az vonakodott ilyen blasphemia elkövetésére vetemedni.
Alakja láthatlan. Tizenkét éves korától fogva a belső paloták szentélyéből alig távozik. Nemzeti ünnepek alkalmával, amidőn egyik vagy másik imaházba viszik, az utcák, hol a menet áthalad, néptelenek. Minden kapu be van zárva. Az ablakokat friss rizspapirral ragasztják bel. A lakosok a küszöbön térdelnek, és fejökkel a földre vannak borulva.
A palota környéke is tiszteletben áll. Temetés arra felé nem veheti irányát. Ki előtte elhalad, leszáll lováról vagy hordszékéről. Kapuján át csak saruit oldva léphet be.
Falai között csak egy férfi él. A császár. Kívüle csak felesége, ágyasai, és az eunuchok lakhatnak ott. Császári hercegek, miniszterek, tábornokok, mandarinok csak rövid időre, kihallgatásokra jöhetnek. Így él a világ legkorlátlanabb uralkodója. Ennek a mesebeli fejedelemnek, kinek életéhez csak a dalai lámáé hasonlítható, voltam vendége ma délután.
Egy palota-szolga tegnap estefelé hozta a meghívást. A boríték nagy volt és veres. A cím arra volt írva az udvari szokás szerint khinai betűkkel. A meghívó alakja levél volt.
Szebb, ízlésesebb udvari meghívót nem láttam.
Monarchiánknak követe nincs . Érdekeinket a német főkonzul képviseli. Fél három óra lehetett, mikor a hordszékekkel értem jöttek. A palota szemben van. De világért sem lehetne másképen, mint négy embertől vive, másik négytől segítve odáig jutni. A fullajtár és kiso-k is elkerülhetetlenek. Távolság híján egy helyen toporzékolnak, hogy szolgálatukat ilyen módon jelképezzék.
A hordszék zöld. Gombja ezüst. Függönyei selymesek. Mindez a pekinginek hű másolata.
Reggel sokat olvastam Pere Dalé hires munkájában Korea udvaráról. A szép leírásokat aztán kifestettem a nyári palota színeivel. Emlékemben feléledt újra a Bok képe. A hófehér márványhidak, csillogó bronzpagodák, aranyzománcos csarnokok. A titokzatos császárné, amint ottan ült lefátyolozva fülkéje árnyában, mint bálvány. Egy szóval, a legcsodálatosabb udvar teljes pompájában. Utolsó lobbanásának teljes fényében.
Eközben a főtérre érünk. Egy skatulyaszerű vöröstéglaépület mellett fordulunk be. Lehetne méltán vasúti állomás vagy Chicago szomszédságában log-house. Homlokzatán hosszú tábla. Kékre van mázolva. Rajta sárga betükkel a büszke felírás olvasható: Hôtel du Palais. A másik oldalon nagy kapu. Deszkából van összetákolva, mint nálunk a csűröknél látjuk. Még a színe is az a csúnya, förtelmes vörösbarna, mint a falusi boltoké.
A kapu nagyot nyikorogva nyílik föl vas-sarkán. Küszöbére fut jobbról balról apró tarka népség. Egyik fegyverét szedi elő, másik trombitából veri ki a nyálat, harmadik dobot csatol vállára. Az általános szaladgálás közt egyik csákóját veszti, a másiknak cipője maradt a sárban. Első percre azt hiszem, egy convictus fiatalsága játszik katonásdit. Csak mikor a második udvarba kerültünk - majd fennakadva útközben a szűk ajtóban - hallom a parancsszót, dobpergést és harsonát: kezdek kételkedni, hátha a díszőröket riasztottuk föl déli álmából, kik a császár vendégeit megillető tisztelgéssel elkéstek.
A hordszékeket a tramway-állomás előtt teszik le. Most már igazán kezdek kételkedni, vajon nem álmodom-e? A pálya bizonnyal villamos, legalább a keresztűl-kasúl fonódó sodronyhálózat arra enged következtetni. A csarnok a terminus lesz, mert mellette vendéglő emelkedik, bejárata előtt aranysújtásos portás. Előszobájában a bizonyos jól ismert fehér porcellángombos sárgaszeges fogas. Elfogadó termében az a stereotyp bútorzat: kanapé, két karos-szék és hat szék, mi a hivatalos izlés eszményének tekinthető.
Hogyan jutottam ide, nincs időm megmagyarázni. Csodálkozásomból a konzul ver föl, ki bemutat a főszertartásmesternek.
Csak most jut eszembe ismét, hogy Korea udvarába indultam, s kihallgatáson vagyok az új palotában.
Tegnap a keleti, tegnapelőtt a régi palotákban töltöttem a délutánt, csodálva, elnézve a mult emlékeit, némi fogalmat alkotva annak hajdani nagyságáról, udvarának hatalmáról. Hogy a tegnap és tegnapelőtt után ma mit találok, arra igazán nem voltam elkészülve.
Az új palota története pár szóban a következő: Az udvari lázadás után a király (akkor még nem volt császár), elhatározta, hogy a régi palotát elhagyja. A királyné meggyilkolása félénk természetét valóságos rettegéssel töltötte el. Egy darabig az orosz követ házában reménylett biztos védelmet. Ott lakott majd két évig. Ezalatt fölépült az új palota a consulatus-negyedben, körülvéve az európaiak házaitól.
Csúnyább helyet egész Söulban alig lehetett volna találni. Mély kopár katlan. Se kilátás, se növényzet. Még csak friss levegője sincs. Ebben a sivatagban pár európai és kiváltképen amerikai vállalkozó tervezte a császári lakot. Innen magyarázható, hogy bejárata pajtaverőce. Fogadó csarnoka öntöttvas kiosk, szalonja - váróterem.
Érdekes jelenség, hogy a legtöbb izléssel bíró keleti népek is Európa legfertelmesebb gyártmányait szeretik. Egy indiai Maharaja, Marocco, Ázsia szultánjai, változatlanul a legrikítóbb vásári gyártmánnyal igyekeznek bebizonyítani, hogy a modern ízlés hívei, - a haladás hírnökei.
A szoba közepén kerek asztal mellett foglaltunk helyet. Mindössze nyolcan. Consul, főudvarmester, egy kamarás, egy szárnysegéd, egy palotatiszt és két tolmács.
A tisztek európai egyenruhákban voltak. A minta francia. Sötét posztó. Arany gombok és válldísz. A karon sújtások jelzik a rangot. Tollas csákó, lakcipő, fehér kesztyű. A minta tagadhatatlanúl jó. A kiállítás gazdag. Legjobb minőségű posztó, zsinórok, és minden az utolsó részletig. Sőt mi több gallérjok, kézelőjük kielégíthetné a
Guards-club legfinyásabb hadnagyát. Mindez kétségkívül London első cégeinek gyártmánya. És ez a művészies keresettség, a legapróbb részletekig vitt gondozás illik e parányi alakoknak, mert még apróbbakká és bábszerűbbekké teszi őket. Úgy néznek ki, mintha játékkereskedés kirakatából léptek volna ki.
A szertartásmester világlátott ember. Volt Európában több ízben. Végre kiviláglik, hogy régi ismerősök vagyunk. 1897-ben Viktória királyné gyémántjubileumán Koreát ő képviselte. Egy héten át mindennap együtt voltunk a Buckingham-palace termeiben.
Min-Yan herceg az elhúnyt királyné rokona. Nagy, kiváltképen befolyásos család feje. Amít látott, hallott, tanult, csak emelte befolyását.
Érdekelni kezd. És mialatt a cselédség teát szolgál föl, elkezdünk beszélgetni mindenféléről. A keleti nép sajátságos emlékezőtehetségéből ő neki is megvan a része. És a nyugaton szerzett tapasztalatokat jól meg látszik jegyezni. Beszél kissé angolul is, és így tolmács nélkül társaloghatunk.
Nevét a hirlapokban még fogom olvasni. Hogy a jövendő korszak alatt - ha megéli - szerepelni fog, az kétségtelen.
Becsvágyó, hatalomra törekvő, ez minden szavából kiviláglik. Hogy megbizható-e, nehezebb lenne megmondani. A szilárdság nem Korea tulajdonai közé tartozik. Az érintkezés az ellentétes nyugati diplomatiai áramlatokkal aligha fogják jellemét kifejleszthetni.
Ami engem illet, bármennyire érdekelt éles, friss fölfogása, finom, simulékony modora, jobban szeretem Korea egyszerű fiát, ki aranysújtásos Pool műhelyéből került frakk és fehér kesztyű helyett vászonkaftánt hord és hosszú haját magasra tűzi fekete lószőrből font sisakja alá. Ha észjárása lassú is, de kevésbbé romlott. Ha ma még ellenzi is az újításokat - de egyszer megértve azoknak becsét - őszintén fogadja el őket.
Eközben jelentik, hogy ő felsége vár. A szertartás-mester megadja a jelt az indulásra. A keskeny szalonajtón méltósággal még a parányi koreaiaknak se sikerül kilépni. Az ajtó szűk folyosóra nyílik. A folyosó egyik fala deszka, beragasztva kékvirágos fehér tapétával. Csúnyábbat nem láttam. De a vállalkozó épen azért küldte Ázsiába, mert Európában alig akadt volna arra vevő.
A folyosó udvarra szolgál. Körül kamrákat látok. Cseléd kalibák állanak. Istállók udvara rendesen csinosabb, bár tisztára van felsöpörve. A fal mellett fa járda vezet. Két vagy három deszka egymás mellett. Korlátképen lécek vannak összeütve. A deszkapadlóra futószőnyeget terítettek ez alkalomra. Szőnyegnél jobb szó a pokróc. Az a bizonyos virágosra festett nemez utánzat, amilyeneket hellyel-közzel régi kisvárosi előljárók hivatalában vagy falusi plébániák nappalijában találunk.
A cselédszobából ajtók mögűl rabszolgák kandikálnak, - mind vörös katfánt hord. Csak az a különbség, hogy némelyik zöld sisakot visel, míg a többinél az is vörös. Köpenyeg és sisak a legolcsóbb perkálból van varrva. Csoda-e, hogy udvari lakájok helyett inkább hasonlítanak carneváli dominókhoz?
Az udvarsarokba kapu van vágva. Mellette félszer. Ez a díszudvar bejárata. Nem különb az előbbinél. Még csak ki sincs kövezve. És a trónus elé, mint amott, sorban deszkajárdán járulunk.
A csarnok nyitva. Középen asztal, szemetsértő takaróval leterítve. Mögötte spanyol fal. A kettő közé szorúlva áll az uralkodó. Ruházata nemzeti, sárga selyem brocard, kihímezve százféle jelvénnyel. Öve kék jaspis, felfésült haján az elmaradhatatlan lószőrkorona. A hatás festői lenne, sőt talán királyi is, ha a környezet nem tenné tönkre. De szőnyeg, padmaly, falak olyan förtelmesek, olyan ízléstelenek, annyira nyomorúltak, hogy tönkre silányítanák Sába királynéja öltözetét is, ha utazásai közben idáig vitorlázott volna.
A császár balján a trónörökös: köntöse vörös. Állnak mind a ketten. Nagyobb atyjánál. Alig harminc éves, de aggastyánnak látszik. Alakja túlhízott. Arca duzzadt. Sápadt. Szemei üvegesek. Kifejezése merev. "La fin d'une race" - fáradt kifejezése félreismerhetetlen.
A császár és trónörökös között, valami kevéssel hátrább, mint árnyék, sötét alak emelkedik. Egy jő fejjel meghaladja mind a kettőt. Szegletes vállain túlnagy fej pihen. Nyaka nincs. Potroha annál nagyobb. Óriási kezeit kényelmesen pihentetheti rajta. Az udvari sötétzöld köpenyt viseli, mely sima és sújtást, hímzést nélkülöz. És ez a rideg egyszerűség még szomorúbbá teszi a gyászos alakot. Nem tudom, a halotti ing tünteti-e fel olyan hullaszerűnek a gyászvitézt, avagy az élőhalottaknak találták-e ki ezt a hozzájok illő szomorú köntöst. A fő eunuch.



A császár

A császár alapjában jól hat reám. Vonásai laposak ugyan, de arcza nyájas és arczkifejezése jóakaró. Alakja törékeny. Alig hiszem, hogy bármikor képes lett volna erősebb felhevűlésekre. Talán soha se gyűlölt és nem is szeretett. Tartózkodása a félénkséggel határos. Régi koreai sárga díszruhát visel, melyet sok-sok kabbalisztikus jel díszit. Dereka körül merev és fél bő nefrittel kirakott hivatalos övet hord. Olyan volt, mint egy rozoga hordót támogató vasabroncs, és a nyugati szem, a mely megszokta a testhez szoruló öveket, nagyon különös látványnak találta.
Hazánk tiszteletbeli képviselője, aki már régen van Koreában és aki nagy tudós, alig ért rá a szükséges bemutatást elmondani, amikor a császár már megkezdte a társalgást. Nagyon érdekelte, hogy milyen úton jöttem, és amikor meghallotta, hogy Szibirián át érkeztem, nem győzött eleget kérdezősködni. - Mikor indult el hazulról? - Mennyi ideig vándorolt? - Mi érdekelte a legjobban? - Hogy tetszik önnek Mandsuria? - Mivel foglalkoznak az emberek? - Mire törekszenek? - - - és így tovább. Érdekelte őt Magyarország is és főleg a Nyugat mindenféle ügye és szokása.
Hegyes vidék a szülőföldje? - Földmívelő nép lakja, mint itt? - Szép-e a főváros, és milyen a király palotája? Hallom, hogy ott fényes az udvari élet és sok a hintós díszfelvonulás. Amikor követeim visszatértek európai útjukról, nagyon érdekes részleteket mondtak el pompás városaikról, a jólétről és számos értékes emléket és képe hoztak haza. Fájdalom, már öreg vagyok, különben magam is elíndulnék, hogy lássam mindazt, amiről annyit hallottam.
Egyik kérdés a másikat érte, alig volt annyi időm, hogy feleljek rájuk. Én természetesen, semmitsem kérdezhettem, hacsak nem közvetett úton, mert Korea szilárdan ragaszkodik ahhoz az etiketthez, mely majdnem mindegyik udvarnál megvan, hogy tudniillik csakis az uralkodó adhat a társalgásnak új irányt.
- Amikor Söul-ba érkezett, bizonyára nagyon megörült, meglátva, hogy a legszebb épület az önök székesegyháza. Micsoda nagy erőfeszítés kellett ahhoz, hogy ilyen magas tornyot építsenek, és úgy hallom, a belseje is nagyon szép. - Ki építette? - Mennyibe került?
Elmondtam, hogy a szerzetesek egyike volt a mester, aki nagy gonddal tanulmányozta Violet-Leduc építészeti könyveit, és hogy a költség nagyon csekély volt, mert mindent jóformán ott a helyszinén készítettek.
De még sokkal jobban érdekelte őt a közeli árvaházunk, ahol csaknem kétszáz gyermek van, kik itt találtak menedéket a nyomor és a halál elől. Örült, hogy egy kicsit többet hallott arról, ami a palota kapuin kivül történik, hogy valamivel többet tud meg arról a jótékony munkásságról, mely a tulajdon országa javára kifejlődött.
Meglepő volt, hogy milyen éles figyelemmel követte magyarázataimat.
Szerette volna tudni, hogy mi a véleményem a koreaiak, főleg a koreai gyermekek és az iskoláinkban nevelődő jövő generáció felől. Örültem, hogy ilyen módon alkalmam nyilt megelégedésemnek kifejezést adni, és elmondtam, hogy mennyire meglepett, amikor a koreai gyermekeket dolgozni láttam és feleleteiket hallottam.
Nem hiszem, hogy akadnának másutt is olyan jó latin tanulók, mint itt, kik közül némelyek sokkal előrehaladottabbak, mint az európai iskolák ugyanolyan idős diákjai. Még sokkal jobban meglepődtem, amikor azt láttam, hogy a tanulás nekik milyen igaz gyönyörűség és mennyire iparkodnak haladni. Egészen máskép láttam ilyen módon a koreai jellemet és a kedélyt. És még sokkal jobban hatott reám az a tény, hogy ezek a gyermekek, akik minden évben nehány hónapra visszatérnek elhagyott otthonukba, ritkán maradnak ki a seminariumból, a legtöbbje visszajön, és sohasem felejti el azt, amire ott tanították.



A trónörökös

Közvetlenül a császár mellett állt a trónörökös, aki alig több harminc évesnél. Túlmagas és nehézkes férfi, egykedvű és lethargikus minden mozdulata. Nagyon csekély érdeklődést mutat minden iránt, ami az udvari élet légkörén kívül esik, és aligha van hajlama új eszmék befogadására. Nős, de családja nincsen.
Van azonban egy öccse, aki mindenben merő ellentéte. Arca derült, ő maga ügyes, mozgékony és a palota nyomasztó légköre helyett inkább a távol országok friss levegőjét keresi. Jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, szorgalmasan dolgozik, tanul, tudást, tapasztalatokat gyűjt, elsajátítja a kormányzás művészetét, ami, ugy lehet, és ő is ezt reméli, egykor még hasznára lehet neki és hazájának.
A császár és a trónörökös között egy óriás sötét alakja áll és komor fekete árnyékot vet reájuk. Arca durva; de mindenre figyel, és szemével követi mindazt, ami körülötte történik. Ő a palota fő eunuch-ja, előkelő személyiség és nagy befolyással biró ember. A kamarások és hercegek kisérik el hordszékeinket, amikor távozom. Bucsuzáskor megállapodunk, hogy holnap megmutatják nekem az ősök csarnokát és nehány nyilvános épületet.
Meg kell említenem, hogy valamennyien nagyon udvariasak és hogy szivesen állanak szolgálatomra mindenben, amiről azt hiszik, hogy hasznát vehetem. Végre elindulunk, a gyaloghintók a teherhordók vállain inganak. Elől megy egy lovas. A követségi szolgák meg a kiso-k őrséget képeznek. Amikor a palota előtt lévő nagy térre érünk, hullámzó embertömegre bukkanunk. Úgy hallom, a forradalmárok egy töredéke. A városban nagy az izgatottság. Amint tovább jutunk, mindenütt csoportokkal találkozunk.
Söul két pártra szakadt. Az egyik elkeseredett ellensége Oroszországnak és Y.-Yung-Yk kiadatását és megbüntetését követeli, akiben minden császári kegy és bizalom összpontosul ez idő szerint. A másik az orosz párt. amely hatalmasan védi érdekeit a japánbarátok ellenében. Mert ki a Muszkát, ki a Nippont szolgálja. Az előbbi Japánnal rokonszenvez, - de olyan párt, amely saját országáért harczolna, küzdene függetlenségeért és megvédené szabadságát, még nem igen létezik. Nagyon kevés eddig a koreai, aki Koreát lelkesül.



Söul falain kívül

(Séta a fehér Buddha felé. - Nemzeti tánc. - Német vívmányok. - Koreai tanár. - Puk-Han. - Emléktáblák. - Sajátos üdvözlés. - Fellegvár. - Forradalom a fővárosban. Y-yung-yk.)



Séta a fehér Buddha felé


1902, november 21.
A nyugati kapu, a khinai Yamen, diadalív, mélyút és a fehér Buddha voltak a mai délutáni séta állomásai.
Az új kapu táját régen ismerem. Sokszor ki-bementem íve alatt. Reggel és este mindig sok népet találtam előtte. A főutca ide szolgál. Nagy a forgalom szüntelen.
Párszáz lépésre keresztútakhoz érek. Az északra vezetőt választom. Erre érkeztek a khinai császár küldöttei. Alig négy éve még ők voltak a hűbérurak. Korea királya a város határáig jött eléjök. A helyet, hol térdhajlással ismerte el a khinai fenhatóságot, ma a szabadság diadalíve jelöli. A régi fa-alkotmány - a milyen Peking utcáin lépten-nyomon találkozik - összedőlt. Helyette építettek újat, kőből, divatos formában.
Balra a lejtőn áll a Yamen. Oszlopsoros csarnok. Fedele sátorszerű. Széles az eresz, fölperdült a gerendája. El van hagyatva régen. Lassú, de biztos pusztulásnak néz elé. De ma még áll és a tájképet diszíti.
Ez a kép pedig nagyon szép. A völgy mindjobban összeszűkül. Balra a hegység ormát a város lőréses falai koronázzák. Szemközt a sziklába mély hasadék van vágva.
A sikátoron át vezet az ország útja. A sikátoron, a hegyszakadékon átjutva, pompás körkép terül elém. Magas bércek és mély völgy, sötét berkek s világos patak. Talán nagyon is változatos, majdnem túlterhelt, mint az akademikus festők szerették. De a hely jellege komoly, az egész még olyan vad, hogy kicsinyes nem lehet. Sőt zordonnak látszik. Az első borúlt nap, mióta Söulban vagyok. Az égbolt szürke. Nehéz fellegek mélyen pihennek a hegység csúcsain. A hatás mélabús, szomorú.
Az országút mellett itt-ott pár ház, kisebb tanyák. Egy-egy ivó. Jobbra fák között egy dombon nagyobb épület. Buddhista kolostor vagy imaház. Jól illik az előtérbe.
Egy nyitott udvarból dobszó hallik. Közbe-közbe ének is vegyül. Benézek. A kapu mellett nyitott helyiség, előtte pár gyermek guggol. A félhomályból csak nehezen veszem ki a belsőt. Középen fehér alak forog . Lassan, rhythmikus mozgással kering. A helyiség részletei egymásután válnak ki. A falakat nagy papiros zászlók fedik. Legalább zászlóknak látszanak a tarka képek. Tele vannak festve harcosokkal, szörnyetegekkel, sárkányokkal. A mestergerendáról nagy csokrok lógnak alá. Összeállítva százféle cifraságból, mint a mi aratóink koronája.
A dob e közben szünet nélkül szól. Lassú méretben, nagyokat mordulva. A fehér alak is forog fáradhatlanul. És forgása közben a sok rongy, szoknya, kendő, mi e kisérteties megjelenés testét fedi: min nagyobb, mind alaktalanabb formát ölt. A háttérben több ilyen misztikus lény támaszkodik a falnak, mások a padló gyékényein guggolnak.
Vajjon mit jelent ez a csudálatos jelenet? Nászt-e vagy temetést? Tartásuk a forgás dacára szobor-, legalább is automataszerű. Arcuk kifejezése változatlan.
Megkérdezni nem tudok senkit. Nyelvöket nem ismerem. És ki tudja, felelnének-e? Hiszen mind úgy tesz, mintha egyáltalán nem vette volna észre, hogy itt állok, mintha nem is látnának.
Sétám célpontja a fehér Buddha volt. A pagodán túl a völgy mind jobban összeszorul. A hegy innét már nincsen messze. A hegylánc kopár, meredek sziklákban végződik. Néhol szédítően meredek. Másutt mintha vulkán láthatlan ereje okádta volna egymás tetejére bérceit. A Buddha-szobor nem sokat ér. Legalább művészi szempontból. Még csak szobornak sem nevezhető. Mindössze emberi formához hasonló levált szikladarabra van a bálvány mázolva. Phantastikus. Mint e gyermekes nép képzelőtehetségének, belső világának hű kifejezője érdekes. A földre hullott sziklából szörnyetegek alakít saját maga elrémítésére.
Sötétedik. Sétáimnak az az egy hátránya, hogy számításon kívül hagyja a vissza vezető út távolságát. Ha eljutok a célponthoz - azt hiszem - egyúttal haza is értem. De az este langyos. A keleti láthatár még sárgás viszfénynyel világít. És erre a kénes alapra a sötét gránitsziklák tépett körvonala még sötétebben rajzolódik. Pár távoli kunyhó ajtajából lámpás fénye dereng. Az országúton a munkából hazatérő nép siet, hogy haza érjen a nagy kapu zárása előtt.
A titokzatos pagodából hangzik a zene még mindig. A dob tompa pergésébe most már cintányér csattogása is vegyül. A méret sebesebb. Az ének rikkantóbb.
Az ajtó előtt többen állnak. Bent az előbbi jelenet, csakhogy a lobogó mécses lángjánál a hatás halottibb. Egy helyett hárman forognak. A lidércszerű alakok még sebesebben, vadabban hadonáznak, mint megannyi szörnyeteg a buddhista alvilágból. -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Német vívmányok


1902, november 22.
A napot a német consullal töltöm. Sorra mutatja nemzete vivmányait. Az általános versenyben Germánia sem akar elmaradni. A gyarmat-politika szálait e világtól elmaradt országba is kiterjeszti. Nemzetgazdasági téren már előnyöket is mutat fel.
Ez ideig Németország bevitele még csak bölcsőkorát éli. De hát minden kezdet nehéz. A legmagasabb számokat vegyészeti gyártmányai képviselik.
Azonkívül apró iparcikkek, rövidárúk, bőrtárgyak, de mindez elenyésző csekély. A piacon a mai napig Anglia foglalja el az első helyet. Utána Japán következik. De a kis szigetország oly rohamosan fejlődik az utolsó években, hogy veszedelmes vetélytárssá nőtt már is. Szorgalma, ernyedetlen törekvése nem ismer határt. Munkabére olcsó. Távolsága csekély. A szállítást saját hajói teljesítik. Koreában már ma a legtöbb árúház, japáni polgárok tulajdona. Az ország területén lehet több ezer.
De minderről külön. Korea közgazdaságáról, kereskedelméről bővebben lesz szó.
Az első állomást a német iskolánál tartjuk. Kivülről alig különbözik a szomszéd viskóktól. Alacsony sárkunyhó, előtte udvar. Pár melléképület szalmával fedve.
Benyitva, annál kellemesebb meglepetés vár. A tágas szoba, fehérre van meszelve. Egyik fala üveg. Levegős és napos. Tiszta és kényelmes.
Simára gyalult svéd rendszerű padokon vagy tizenöt-tizenhat tanuló ülhet. Koruk különböző. De mind a nemzeti fehér patyolatköntöst viseli. A tanár úr fogad. Herr ........ typikus német professzor. Rövid bemutatás után elfoglalja helyét - szemben hallgatóival. És aztán kérdez, examinál, méltányos, int vagy dorgál, amint a helyzet megkivánja, Hangja stentori, magatartása merev, nézése szigorú. Nagyon katonás úri ember. Nem csodálnám, ha otthon káplár lett volna, mert előadásában félreismerhetetlen a kaszárnyamodor. Az a bizonyos militärisches, a mire a mai német császárság olyan büszke.
Itt a koreai nap sugarától megvilágítva mindez még rikítóbb. Az ellentét a katonás mester és szelíd növendékek között még élesebb.
Az eredményt illetőleg csak dicséret hangján beszélhetek. Alig hihető, hogy e tanulók, kik németül - tanárjokat kivéve - beszélni soha sem hallottak, ilyen jól elsajátítsák a világ egyik legnehezebb nyelvét.
Írásuk kivált szabályos és némelyiknél olyan egyenletes, mintha lithographálva lenne.
Ez volt az utolsó osztály. A harmadik év vége. A másik két terembe is átmentünk. Kisebb növendékek, akik épen a fali abroszokra rajzolt alakokat nevezték meg. Der Hund, die Kuh, das Pferd. Mentől fiatalabban kezdik, kiejtésök annál jobb.
A kezdőknél fejeztük be a látogatást. Ami itt legjobban érdekelt, az maga a mester volt. Alig pár évvel idősebb koreai suhanc. Csak olyan fehér kaftánban, fekete lószőr süvegben, mint tanítványai. Amint németül előadott, a jelenet rendkívül eredeti volt. -------------------------------



Puk-Hán

1902, november 24.
Ragyogó hajnal. Szebben nap sehol nem kél, mint Koreában. Váratlanul, hirtelen tünik fel a keleti hegység bércei mögött. Az óriás ízzó tányér pillanat alatt emelkedik a felhőtlen láthatár fölé. Elárasztja fénnyel, meleggel az egész természetet.
Mire a nagy utcára érek, már az egész város talpon van. Az apró kirakatok elé most rakják a sok semmit. Mert Söulban mindenki kereskedik. Minden háznak van boltja. Vagy legalább az ajtaja elé kiterített gyékényre helyez két-három almát vagy körtét. Ha még az sincs, akkor egy marék kender vagy tökmagot. Aztán kényelembe helyezve magát a küszöbfülkében, pipára gyújt és elnézi óra hosszat az utca életét.
E közben fölkeresi számtalan ismerős. Meg-megáll és beszédbeered, kit útja arra vezet. Vásárol vagy nem, az nagyon mellékes. Ha tökmag és a zöldség el nem kél, megeszi maga a boltos ebédre és a mellett az a haszna van, hogy kellemesen szórakozva töltötte el idejét, és amit legjobban élvez: mozdulatlanul, tétlenül öli az időt.
A város nyugati kapuján özönlik a nép. Mind fehérben, és mind hoz valami batyut vagy portékát. Sok a teherhordó jószág is. Legtöbb a bika. Hátukon fél öl fa, vagy szénaboglya. Hihetetlen, mennyit elbír egy ilyen szarvasmarha. Igaz, hogy pompás példányok. Nagyjára vörösbarna, rövid szarvú. Mind meg van patkolva. Orrcimpáikon keresztül nagy vasgyűrűt kovácsoltakt, mint a medvetáncoltatók szokták minálunk.
Ló, jobban mondva, hegyi ponny is van szép számmal. De terhök könnyebb, Rendesen vetemény és lisztnemű két oldal függő kosarakba vagy zsákokban csomagolva. Kinek se lova, se szamara, maga viszi a vásárfiát. Hogy pedig egy koreai kuli mit bir elvinni, arról csak az tud fogalmat alkotni, ki Konstantinápoly teherhordóit látta egy-egy almáriummal vagy zongorával a hátán sétálni. Lapockáikra mint az üveges tótok, polcot erősítenek. Erre aztán mesteri kiszámítással van a teher erősítve. Legtöbb a tüzelő anyagot hozza a távoli erdőkből. Jobbára rőzse és fahéj. A levél még az ágakon van. És amint hosszú sorban százával érkeznek a hegység felől, azt hihetnők, hogy az erdők mozdultak meg.
Eközben kiérek a khinai országútra. Kis sárgám poroszkál a hasadék között.
Szemben az ismert tájkép. Balra egy kopár fa csúcsa, jobbra széditő ormok a város falaival. Szemben a kies völgy, a barátságos falu és apró kunyhók, tornyos pagoda és a kis patak. Mindezt jól ismerem. Sétáim sokszor vezettek arra. De most a reggeli világításban újra meglep. A lapályt még kékes köd födi. A hegységet vitorlás párák fátyolozzák. A legmagasabb csúcsok egymásután hasítják fel a ködöt. És csillogva, élesen rajzolódnak a zenith kék égboltjára.
Utam oda vezet. Vándorlásom mai célpontja a Puk-Han. Közép-Korea legérdekesebb hegylánca. Söul-tól nincsen messze. Hajdan a fővárosnak fellegvára volt. Ha ellenség közeledett, a bércek között biztos menedéket találhatott a király.
Reggelire egy tanyához érünk. Sárral tapasztott házak. Szalmával födve. Se ablak a falon, se kémény a tetőn. Nem jobb külsőleg közönséges veremnél. Bent a legtöbb tiszta. És a legszegényebbnek is több szobája van. Az asszonynép sohasem megy ki. Így ráér mindent rendben tartani.
A porták előtt a fiatalság a rizst épen most csépeli, ütemre veri a kalászt, közbe-közbe változatokkal, mint az alföldi cséplők szokták. A tanya másik felében paprika szárad. Így igazán otthon érezhetem magamat.
Tovább érve, a vidék jellege változik. A dombokat cédrusfák födik. A berkek távolabb erdőkké sűrűsödnek. Közbe-közbe egy-egy buddhista szentély vagy kolostor. Megannyi nyári lak. Csinos épületek, barátságos lámák lakják.
Még több a sirkő . Emléktáblák. Vannak minden nagyság- és minden alakban. A kezdetlegesebbek egyszerű szikladarabok, élükre felállítva. Be vannak tetőzve egy másik darabbal, a tetejére helyezett kővel. Mint egy-egy óriás taplógomba, olyanok a távolból. Aztán ahol egy van, rá mindjárt második és harmadik is következik. Egész hegyoldalak sűrűn tele szórva. Kiterjedt rétek fehéren pettyezve.
De közbe-közbe akad nagyobb szabású sirhalom. Valóságos dombokat hordott össze a kegyelet munkája. A csúcsot jelentékenyebb sírtábla diszíti. Előtte az áldozati asztal. Nagy terméskő tábla, rajta a füstölő edények. Megannyi hatalmas kőedény. Két oldalt pedig szörnyetegek, fenevadak néznek egymással farkas szemet. Sokszor emberi alakok is vannak kőből kifaragva. És az elmaradhatlan két oszlop. Ez egyiken föl-, a másikon lefelé futó mókus képezi a koronát. Ott vannak minden sírhant mellett. Őrt állanak hűségesen évszázadok óta. De miért, senki sem tudja megmondani. Megkérdeztem sokaktól. Fordultam öreghez és fiatalhoz. Beszéltem róla buddhista pungik-kal , koreai lámákkal. "Így a szokás, úgy volt mindig." "Így látták a legöregebbek is." Vagy "ez van előírva." Ez az összes magyarázat, melyet mindakkorig szerezhettem.
A nap delelő pontjára ér, mikor a Puk-hán lábához jutunk. Innen nagy mérvben emelkedik az út. Gyalog szeretnék a meredeken menni, de lélekzetem elakad. Szívdobogásom az utolsó időben rosszabbra fordult. Így vissza ülök a kis, gubancos sárga hátára. Majd kap dupla abrakot szolgálatáért.
Hirtelen fordulattal várkapu elé érünk. Hatalmas kőív. Alagútszerűen mélyed a bástyába, lőrések csipkézik. Kacskaringós kettős fedő tetőzi.
Olyanféle, mint minden khinai várkapu. Mint Peking páratlan "men"-jei, vagy mint magáé a nagy khinai falé. Valamivel szerényebb méret, de nagyszerű a fekvése.
Hogy a szédítő magas sziklanyergen várakat lehessen emelni, ki e népek építészetét nem ismeri, nehezen tudná elképzelni. De ez ügyesség vérökbe ment át. Atyáiktól öröklött mesterséggé vált, mint a hindostán kőfaragónál, ki minta nélkül ver csipkét márványból, vagy a fecskénél, ki sárból csipetenként hordja össze a fészkét.
A kapu előtt egy kis tisztás. Több fehér alak sütkérezik a napon. Megkérdezik a kiso-tól, hová sietünk. Mint ahogyan megkérdezte mindenki, ki útunkba akadt. Úgy látszik, ez a kérdés itt olyan, mint nálunk a "Hogy van?" Anélkül, hogy sokszor érdekelne, vagy anélkül, hogy megvárnók a feleletet. Egyszerűen megszólítási mód. Így van ez Koreában a "Hová mennek"-kel. "Hány éves", egyszerűen társalgási bevezetés. Üres forma. Így a kiso sokszor, mielőtt kérdezné valaki, ismétli a változatlan feleletet: "Puk-Han" és nevet utána egyet. Bizonyára, hogy megértesse földieivel ennek az idegen úrnak idegen gondolatát. Ha tőle függne, ő is inkább leheverednék a gyepre, fújná pipája füstjét a kék égbolt felé.
És ez milyen kék. Sötét és áttetsző. Nincsen egy bárányfelleg. Nem homályosítja egy foszlány.
A levegő tiszta, hideg. De alig érezni, olyan száraz. Ennek dacára nagyon érzem az emelkedést. Kiknek nem a legjobb egészség osztályrészök, szerencsére ritkán gondolnak arra.
Hozzá vannak gyermekségöktől szokva, hogy itt-ott kidőlnek vagy leroskadnak. Fölkelnek megint. Mintha semmi sem történt volna. Aztán folytatják pályájukat, ameddig lehet. Most mégis rosszúl esik, hogy nem tudok gyalogolni. Hogy szeretnék a patak partján ösvényen sétálni.
Irigy szemekkel nézek a kiso felé. Öreg ember. És ifjú ruganyosságával szökik szikláról-sziklára. Hajnal óta gyalogol. A kis táltos hol poroszkál, hol üget. De az öreg lovász soha sem marad el. Ha nincs mellettem, előttem jár. Ő adja a tempót. És amint kocog, a festőláda zakatolása mint dobpergés eleveníti, serkenti a fullajtárt.
Vízesés mellett csinos nyári lak. Csúcsos teteje négy vörösre festett oszlopon nyugszik. A lámák építették, a természet szépségének e páratlan tisztelői. A másik part még szebb. Ott terül a temető örökzöld fenyves közepett. Halottjaiknak tartják fenn a legkiesebb pontokat.
Ebédre egy kolostorba érünk. Pár khinai yamen. A nagy kapuhoz a sziklába vájt lépcsősor vezet. Belső tágas udvara van. Két oldalt a lakóházak, csarnokok. Szembe a szentély. Épen jő pár hivő, fehér patyolat ünneplőben. Fiatal emberek hoztak pár ezüst pénzt. Az öreg láma siet a kulcsokért. A lakat nagyot nyikorogva nyilik. Szemben három óriás Buddha alak. Meg vannak aranyozva tetőtől talpig. Homlokuk közepén a stigmák jele. Kifejezésök az elmélkedést jelképezi. Hasonló Birma és Ceylon bálványaihoz. A falakat freskók födik. Jelenetek Gadama életéből. Itt mint fiatal herceg van megörökítve. Ott mint bölcs áll. Itt fehér lován űl büszkén. Amott remeteként vezekel, gondolkozik vagy tanít. Nagyon egyszerű csoportok. Kezdetleges szinezés. De a kifejezés olyan közvetlen bizarr, olyan őszinte, hogy megbocsájtjuk a kontár kivitelt.-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Naplóm itt megszakadt. Befejezni nem értem reá, pedig sajnálom. Szebb kilátást, mint a Puk-Han csúcsáról alig élveztem. Közép-Korea egyik legfestőibb része terűlt el lábaim alatt. A széles Han-völgy, a távoli tengerpart, az északi hegylánc, mind egyszerre voltak láthatók.
Mint domborművű térképen vegyűlt össze hegy és völgy és mint megannyi hangyaboly pettyezték a sikságot a távoli városok. Hegynek és völgynek közepette emelkedtek ki Puk-Han szirtjei, mintha csupa cukorsüveget állítottak volna egymás tetejébe s a legmagasabb csúcsot koronázta az egykori fellegvár.
E meseszerű erőd volt a kirándulás célpontja. Elértem szerencsésen, de leírni báját és varázsát nem volt érkezésem. Emlékezetből vázolását sem merném megkezdeni. Majd leírom akkor, ha ismét visszatérek.



Forradalom a fővárosban

1902, november 27.
Két nap óta ostromállapot alatt vagyunk. Ma hajnalban puskaropogás ébresztett. Azt hittem, hogy a forradalmárok és a követség őrsége tűztek össze.
Mint később értesülök, mindössze a palotát védő katonaság ropogtatta puskáit és tartott lőgyakorlatokat, hogy figyelmeztesse a forradalmárokat. És hogy meggyőzze azokat mindenekelőtt, hogy zsebeikben éles töltésekkel minden eshetőségre elkészülve várják az események tovafejlődését.
Söul-ban ismét kiütött a forradalom. A lakosság meghasonolva forrong. Tegnapelőtt óta teljes az anarchia és a kedélyek fel vannak korbácsolva. A következmények és a zenebona tovafejlődése, előreláthatatlanok. Az optimisták azt mondják, mindössze egy kis szórakozás. Mint rakoncátlan iskolás fiúk náspángolják el egymást a város polgárai, hogy aztán annál teljesebb legyen a béke s a barátság. A pessimisták azonban a helyzetet nagyon hasonlónak találják az utolsó forradalom kezdetéhez.
Akkor csak úgy, mint ma a megelégedetlenség és apró személyes érdekek, pártkérdések adtak okot, de a multban épen úgy, mint a jelenben a bábszerű alakok megett külhatalmak állottak.
Jelenleg az elégületlenség oka az egyik miniszter. A nép állítása szerint zsarnok volt és sikkasztó, ki valódi kényuralmat gyakorolt az anélkül is megviselt és éhező lakosság felett.
Az éjtszaka folyamán házából álruhában szökött meg. Jelenleg a palotában rejtőzik. Ez az oka annak, hogy a nép mint medréből kitört ár, hullámzik a palota kapuja előtt. Pártokra szakadva tolonganak és dulakodnak az emberek. Az egész csőcselék két részre van osztva, mindakét eltérő párt hívei. Csőcselék, mert népnek nem nevezhetném e tömeget. A jobbmódú koreai nem szívesen vesz részt utcai felkelésben s még jobban óvakodik életét veszélynek tenni ki. Hanem aszerint, amint egyik vagy másik párttal van érdekközöségben, fogad meg embereket, hogy lármázzanak és verekedjenek helyette.
Meg van vesztegetve a félváros felülről lefelé. Az utolsó kuli is hasznot reményel húzni az általános csetepatéból. Mindenki a zavarosban halász. A lárma és zűrzavar így tart tovább, sőt mint látom, nagyobb arányokat ölt. Csak a katonaság nézi még tétlenül az izgalmas látványt.
Hogy a helyzetet némileg érthetővé tegyem, szükséges megemlítenem az előzményeket. Az ország, mint rendesen, két pártra van szakadva. Egyik japán, másik oroszbarát. Aszerint, amint az egyik vagy másik szolgálatában áll, mozdítja elő az egyik vagy másik érdekeit. Csak saját nemzetök jólétére nem ért eddig gondolni egyik sem. Csak a saját érdekeiket előmozdító párt hiányzik mindekkoráig.
Ma az orosz befolyás a mérvadó. A császár maga oroszbarát. Az utolsó forradalom óta, melyet nippon befolyás támogatott, e kapocs még szorosabb lett, sőt az 1896-iki palotaforradalom alkalmával, mikor felesége halálát lelte, egyenesen az orosz követségre menekülve keresett védelmet. Később a jelenlegi palota a követség szomszédságában épült fel, és az összeköttetés továbbra is fönmaradt.
Muszkabarát a kormány és első sorban a ma korlátlan hatalmú pénzügyminiszter, ki a jelen forradalom tulajdonképeni okozója.
Y-yung-yk élettörténete sokban hasonló az arab regék kánjaiéhoz. Pályáját mint szegény kuli kezdte. Később a palotában nyert alantas alkalmazást. A forradalom alatt, midőn ura palotájából menekedett, mint hallom, az ő vállain érte menhelyét.
Aggastyánnak öltözve jutott a császár az Y-yung-yk hátán az orosz követségre. Korea uralkodója hálás maradt rabszolgája iránt. Állása napról-napra emelkedett s azzal befolyása is. Így lett pénzügyminiszter, ami természetesen a legjövedelmezőbb állás, s így érte el határtalan befolyását, egyszersmind megszámlálhatatlan irigyeket és veszedelmes ellenségeket szerezve.
Ma ezek lázadtak föl ellene és miután nem sikerült őt állásában megingatni vagy a császárnál ellene gyanút kelteni, és minek utána még a többször megkisérlett mérgezések sem sikerültek - nyilt támadáshoz folyamodtak.
Hogy minő véget fog érni e fölkelés, megmondani nehéz. Koreában soha sem lehet tudni, mikor fordúl a komikum tragikummá.
Estefelé a lázadás még mindig tart, sőt mintha még nőne jelentőségében. A palotát még mindig ostromolják, tüntetnek.
Eközben kiso-k és stafeták vágtatnak minden irányban. A miniszterek egymásután érkeznek kihallgatásra. A különböző követségeken lázas tevékenység foly.
A távirdahivatalok valóságos ostromnak vannak kitéve. A külföldi hatalmak képviselői őrségűl tengerészcsapatokat kérnek Csemulpó-ból.
Este sokáig maradok kint a tágas erkélyen, honnan jó áttekintés nyilik a palota belső udvarára. Az utcák szokatlan elevenséget mutatnak. A nagy tér még tömve van. Az emberek tovább lármáznak, hadonáznak és ordítva követelik Y-yung-yk halálát. Azt látszanak reményleni, hogy a császár a növekvő veszélytől megijedve, élve vagy halva kiszolgáltatja az óhajtott áldozatot. Majd meglátjuk, mit hoz az éjjel.


Vidéken

(Csemulpo. - A kikötő. - Tong-Nai. - A vásár. - Rizsföldek. - Utazó uraság. - Masampo. - Orosz-japán concessiók. - Egy hadihajó fedélzetén. - Chorian felé. - Fusan. - A város képe. - Oskolások. - Naplemente.)



Csemulpo

1902, november 29.
A napot Csemulpó-ban töltöm. Ez Korea legélénkebb kikötője és legelső piaca. A nyugati befolyás, hogy ne mondjam, nyugati betörés kapuja. A díszlet megfelelő. Hevenyében épült raktárak. Bádoggal befedett félszerek. Lécből összevert bódék. Minden a pillanatnyi szükségletnek épült. Még tartósnak sem kell lenni az épületeknek. A vállalkozó, ki itt partra száll, hamar üzletet akar csapni. Még hamarabb igyekszik meggazdagodni. A kalandor, ha zsebeit megrakta, amily gyorsan jött, épen olyan gyorsan áll tovább. Komoly kereskedést nyitni, az országban letelepedni kevésnek van kedve. Zsákmányolni jobban szeret, mint kereskedni és keresni munkája árán. Kizsákmányolni az időt, helyzetet egyaránt és mindenekfölött a nép járatlanságát, jóhiszeműségét.
Európa kereskedelmi politikája ritkán tárul szomorúbb világításban elénk, mint épen e távoli kikötőkben. És a leggyanúsabb cégek, zsákmányoló vállalatok lobogtatják rendesen legmagasabban üzleteik fölött nemzeteik zászlait. Kétes egyéniségek biztosabb sikerre számítanak valamelyik követség árnyékába rejtőzve.
Tisztelet a kivételnek. Mindez nem illeti a komoly ipart és külföldi kereskedést. Szerencsére van ilyen is. Reménylem, azoké marad a végsiker. De minderről más helyen. Mielőtt Koreát végleg elhagynám, megkisérlem kereskedelmi állapotáról behatóbban írni. Végre is ez a kérdés érdekli ma legjobban Európát.
A hajó csak estefelé indul Fusanba. Így ráérek a várost megnézni. Régi ismerős. De fekvése olyan festői, hogy szívesen járom be újra. Halmok, dombok folyton új változatokkal csoportosúlnak. Távolban a hegység csúcsai emelkednek. Szemben a tenger, számtalan öblöt, fjordot hasít a sziklafalak között. És mind e természeti szépséget alig veszzük észre, a város maga olyan csúnya. Épületei annyira izléstelenek. Az a bizonyos loghouse stilus, mi Amerika olyan sok szép táját csúfította el, mérvadó itt is.
Olcsó és gyorsan épül: ez az összes előny, ha ugyan előnynek nevezhető. Tartós és jó épület többet érne. De, mint látszik, a "helyi viszonyok"-nak nem felelnek meg. Tégla és kő helyett sár és deszka. A tető bádoglemez vagy kátrányos lap. A kéménykürtő pedig vascső. Míg a felépítő meggazdagszik, eltart. Úgy reményli. Akkor pedig elbúcsúzik örökre, boldogabb zónák alatt költve el összeharácsolt vagyonát.
A délután folyamán voltam a japán hajózási társulat ügynökénél, német bankban, amerikai raktárban. A legtöbb bolt azonban japáni. Többnyire rövidárú, apróság, mint amilyen a boltos maga. Csemulpó-ban már ma több mint négyezer japán bevándorolt él, s Oroszországot csak egy pénzintézet és pár páncélos képviseli. Reggelire az angol consulatusra megyek. Egy promontoriumon terült el. Kis kert, csinos berendezés. A kényelmes otthon érzéke - nyugati értelemben - csak a brit kiváltsága. Mr. Fox, mint mondja, a jövő héten végleg távozik. Közép-Khinába helyezték át. Magával viszi összes bútorzatát. És e perctől kezdve kevésbbé tetszik a szép otthon. A sok apróság, csinos régiségek, bútorneműek, mintha egyszerre válnának kényelmi tárgyból odiummá, mióta a csomagolás, hurcolkodás, szállítás világításában látom azokat. A Genkai-Maru közel a parthoz horgonyoz. Nem nagy, de kényelmes hajó. Japáni, s így a tisztaság a főelőnye. A fedélzeten sok ember, többnyire hazatérő nipponok. Pár angol fiú és leány a chi-fui nemzetközi iskolából mennek szünetre. Szülőik a gyarmatokban élnek. Egyik sem volt anyaországban.
Mielőtt indulunk, temetés érkezik. Pár csolnakon a gyászmenet foglal helyet. Az elsőn a koporsó. De minden olyan apró, talán bánatuk is kisebb. Csacsognak, nevetnek, mialatt az evezők csapásai közelebb-közelebb hozzák a hajóhoz. Most már itt vannak. A társaság föláll, a kis koporsót zászló födi. Ekkor látom, hogy japánok. Amit hoznak, egyszerű hamvláda. Mintha meg volnának hatva, de csak egy pillanatra. A kis ládát elhelyezik egy sarokban, és aztán csevegnek, csacsognak tovább. Bú és derü milyen szoros szomszédságban nyilatkozik e népnél. Vagy talán csak a látszat olyan ellentétes, mert érzületeit még nem ismerem.
A barátok visszatérnek a kikötőbe. Vígan, derülten és a csolnakban maradt koszorúkat egymás után dobják a tengerbe. Virágok és hullámok együtt merűlnek el az enyészetbe, feledésbe.



Tong-Nal


1902, december 4.
A délelőtt nagy része vándorolva mult el. Utam Tong-Nai és Lu-San felé vezetett. Az első jellemzetes koreai kerületi székváros. A második látogatott fürdőhely.
Korán reggel indulok. A "Mapu" ) vezeti a ponnyt. Fusan-ig gyalog megyek. De vándorolhatnék estig. Az éjszaki szél olyan üdítően fú a halmok mögűl. A levegő tiszta. Az égboltot nem tarkázza egyetlen felleg sem. Sima, mint az acél, kék, mint a türkiz. Lábaim előtt a tenger terül. Sima, kék és csillogó, mintha csak az ég boltját utánozná.
Az első falu Korián. Vakolt sárkunyhói, mint megannyi fecskefészek, ott vannak elszórva, egymás mellé hányva, a domb partján. Főutcája már most, kora reggel is élénk. Apró boltjai előtt elkezdődött a vásár, foly az alku. Egy-egy viskó nem nagyobb jókora lisztes ládánál. De boltja azért van mindenkinek. Sokszor alig fér bele összezsugorodva, mintha gúzsba volna kötve, maga a kereskedő. Így árúját egy fadeszkára vagy gyékényre terítve, kirakja a pitvar elé. Korea fia dolgozni nem szeret. De az adás-vevés vérévé válott. Négy-öt éves fiúk, mint nálunk a gyufaárúsok, kis apró ládákba rakva kínálnak pár otthon sütött perecet s pogácsát. Korián nagy utcáján, ha összeszámolnám, azt hiszem, minden vásárlóra legalább is kétszer annyi boltos esnék. Pedig az utca nem néptelen. Most is csak nehezen tudok előre hatolni.
De kocsiút nem is létezik. Mindössze mesgyék kigyóznak pántlikaszűken a völgyek között. A Fusan és Gnone közötti szárazföldi közlekedés egyes helyeken olyan szorult, hogy a sziklafalak mentén vágott ösvényen két terhelt ló nem térhet ki egymásnak.
De talán épen a szokatlanság, változatosság adja meg a koreai országútnak sajátos jellegét, mondhatnám varázsát. Kit ez archaikus nép élete érdekel, menjen ki az országútra. Vándoroljon gyalog vagy lóháton pár napi járóföldre. Hogy hova, vagy merre veszi útját, mellékes. Mindegyik völgyeken át hegyek között vezet. Kiinduló és végpontja mindeniknek kerek, íves, csúcsos, tornyos városkapu. A helységek egyformák változatlanul. Hívják Fusan- vagy Gen-San-nak, középen a Yamen, előtte a nagy piac, egyik szélétől a másikig a főutca. Mindannyi a főváros mintájára készült. De valamennyi kisebb, szegényebb, romladozóbb. Ki Söul-t látta, ismeri Chosen mind a 34 városát. De mi új mindig, reggeltől estig változó, a nap minden pillanatában, az év mindenik szakában, az Korea országúti élete. Éjjel és nappal tele van járó-kelőkkel. Egyik a mellékfaluba sétál, a másik az ország másik felébe vándorol. De úton-útfélen ballag minden épkézlább halandó. Mintha otthon soha sem volna a nép. Ha haza megy, akkor is kint áll küszöbén, vagy leül pitvarára, hogy szóba álljon a vándorral, hogy lássa, mi történik a szomszédban. Még ha dolgozik vagy étkezik, akkor is kiakasztja a rizspapirral beragasztott szoba falát. Így egy lábbal kint marad, akkor sem tud az utcától megválni.
A vásár megkezdődött. Mindenki a kikötő felé siet. Sok a teherhordó, élénk a forgalom. A mapu-t és a kócos szürkét előre küldöm. Így van fullajtárom és úttörőm.
A második község Kokuán. Már lent van az öböl mentén. Még nyomorultabb, mint tőszomszédja. A kunyhók a lehető legkezdetlegesebbek. Boltjai üresek, csak népessége változatlanul sűrű. Sikátoraikban hullámzik az élet. A falu szélén korcsma, előtte szállás. Az üres jászol elé fél tucat szamár és ló van kötve. De a lovat és szamarat egymástól megkülönböztetni nehéz. Egyik sem nagyobb jókora kuvasznál. És mindannyit zsuptakaró fedi, mint a melegágyakat. A hajcsárok egy csárdába szorultak össze. Az ivó négy vagy öt láb négyszögterület, padlója alatt egy pincében szalmatűz lobog. A kang Korea sok szokatlan intézménye között egyike a legcsodálatosabbnak. A kályha vagy kemence helyett a házak alatt fűtenek, így a padló szolgáltatja, mint gőzfürdőben, a meleget. A család mintha reggeltől estig a takaréktűzhelyen pörkölődnék. A földet olajos carton födi. Arra terítik a takarót. A szoba bútorzata ennyiből áll. A takaró egyszersmind szék, zsölle és ágy. Asztalul pedig egy tálca szolgál, melyet, ha nincs használatban, a falra akasztanak. A legtöbb belső, ahol megfordultam, mind ilyen. Az olajpapiros sötét barna, a fal fehér szegénynél és gazdagnál. A különbség legföljebb a takaró minőségére szorítkozik és a sárgaréz mécsesre. Az olajos csésze lapos, szára pálczaszerű és élénken juttatja eszembe a római lucernákat.
Mindössze erre szorítkozik a kokuáni korcsma vendégszobájának bútorzata is. De több nem is férne el, tekintve, hogy a tíz utazó ott térdein guggolva úgy össze van szorítva, mint heringek a bádogdobozban. Szemközt a tenger partján kis mesterséges domb. A dombtetőn néhány a széltől korbácsolt girbe-görbe ágú vörösfenyő, árnyában pagoda. Csinos vignetta. Rajz és színek összeillenek. Fusan falainál az ország útja balra csavarodik. A városból nem látszik semmi, csak a csuporalakú domb, melytől nevét kapta. Fu-san koreai nyelven fazékhegyet jelent. A házak mind ritkábbak. Az utolsók is elmaradnak, mindössze egy-két tanya, majorság akad itt-ott utunkba. Jobbra-balra rizsföldek terülnek. Épen most szántanak. A négyszögletes táblákat földgátak kerítik. A víz így megáll és nehéz sarat hoz létre. ragadó, mint az agyag és a hosszú szőrű, rövid szarvú jószág alig tudja a mély boronákat gázolni.
Az eke kezdetleges, mindössze két keresztbe ékelt farúd. Se kereke, se járma. Cincinnatusé bizonnyal bonyolultabb földmívelési szerszám lehetett. Hasonló az indus ekéhez, de azzal a különbséggel, hogy éle nem fából, hanem vasból van. Olyan, mint egy kapa, hegyes szívformára kalapálva. A talaj nagyjára humus. Jobb nem is lehetne. Ennek ellenére gazdagon van trágyázva. Aki földmíveléssel foglalkozik, azt talán fogja érdekelni az a Koreában épen úgy, mint Khinában és Mandsuriában elterjedt szokás, hogy az út mentén, a vetések sarkán elkerített helyiségeket állít föl a gazda, részben az utasok kényelmére, részben földje termékenyítésére. - A nap delelő pontja felé jár, amikor a Nan partjára érünk. A folyó teljesen ki van száradva. Medrét puha homokréteg fedi. Ne csodálkoznám, ha aranyport is tartalmazna. A keleti hegység legtöbb vize aranylerakodást sodor magával. Az éjszak-keleti tartományok bányáiban több helyen alakultak bányatársulatok. Jöttek az utóbbi években amerikai, német, angol vállalkozók. És az első nagyszabású befektetések költségei dacára már is tiszta nyereséggel dolgoznak.
A folyón át szép kőhíd vezet, óriási granitlapok, egyszerűen keresztbe helyezve a hasonlóan granitból vésett cövekekre és oszlopokra. Kezdetleges, primitiv építmény. De fölfogása komoly, arányai jók, hajlása izléses. A hídfőnél vám. Az ajtó előtt egy csoport sötétkék zubbonyos alak áll. Fejökön a hivatalos fekete kalap. Karimájához vörös forgó van tűzve.
Mialatt a kis szürke pihen, vázlatokat készítek. A tájkép szép, mi több, fölötte jellemzetes. A híd a legjelentékenyebb építészeti mű, mely útamba esett. Koreában, hol minden határ tele van sziklával, sárból és fából épitenek. A legkitünőbb kő ott hever, anélkül, hogy fölhasználnák. Talán ezért lep meg annyira ez a kivétel.
A távolból porfelleg kavarog. Mind sűrűbb, mind közelebb fújja a szél. a porfellegből most pár fekete pont, zászlók, ernyők, lándzsák válnak ki. Majd egész alakokat különböztetni meg. Most már oda értek a túlpartra. Hosszú sorban a hídon halad át az egész menet. Elől pár zászló és föliratvivő lépdel. Utána napernyőt visznek. Csak aztán következik a három hordszék. Végre néhány lovas és a teherhordók fejezik be a menetet. A Tong-Nai-i kormányzó felesége és családja. Úton vannak hazafelé. őket várta a sok kékzubbonyos, vörös kócsagos, forgós közvitéz.
Itten a vámnál várta őket az új kiséret: gyaloghintó hordók. A hordszékeket sötétkék takarók fedik. Az ablakok le vannak függönyözve. A bennülő nők és gyermekek láthatatlanok. Rövid állomást tartanak, csak épen addig, míg a tartószíjjakat, jobban mondva a keresztrudakat pihent vállakra vetik át. Aztán sietnek tova. Abban a bizonyos kocogó, majd szaladó, majd gyors apró lépésben, mely a kiso-k egyik sajátsága.
Az én mapu-m is így üget reggel óta, fáradhatlanul, anélkül, hogy egyet köhintett volna. A khinaiak híres gyaloglók, de Korea fiai még rajtok is túltesznek. Egy nap pár száz li-t, 70-80 kilométert föl sem vesznek. A 24 órából 18-at könnyen talpon töltenek. Ebben a csodálatos országban minden ellentétekből van összeállítva. Egyik ember soha életében egy lépést sem tett, a szomszéd utcába is zsöllén viteti magát. A másik igavonó baromnál is többet gyalogol. A kettő között az átmenet ismeretlen. Csoda-e, ha jármű, kocsi, szekér vagy taliga szükségét az ország nem ismerte? Mióta Koreában vagyok, kocsin nem ültem...-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Masampo

1902, december 6.
Az új, mondjuk jövő Korea egyik kikötő városa Masampo lesz. Ma csak valamivel több a tervnél. De ez a valami eléggé fontos, hogy Kelet figyelmét magára vonja. A külföldi kereskedés még alig ismeri, a nyugati hatalmak tengerészete számára alig pár éve nyilott meg. Mindössze pár halászkunyhóból áll, azok is nyomorultak. Ami fontos, az a minden oldalról bezárt öböl, a biztos kikötő, a strategiai helyzet. Mindez a jövőben nagy szerepet biztosít számára. Az idylli csend, a koreai falu közepett két nagyobb szabású épület emelkedik. Az egyik a japán, a másik az orosz consulatus. Hogy milyen kereskedelmi érdekeket védnek a lakatlan vidék közepett, nehéz megmondani.
A két consulatustól távolabb két határkövekkel jelzett birtok áll. Az egyik a japán, a másik az orosz engedményezett terület. A sorrend a megfordított. Az oroszok eszközöltek ki először concessiót. De alig épült föl kaszárnyájok, a szomszédos domb a nippon kormány tulajdonába ment át. A söul-i kormány szívesen átengedte. A két jó szomszéd versengése az egyedüli biztosíték ingadozó függetlenségének megőrzésére.
Friss hóra ébredtem. A hegységet fehér lepel fedi. Beköszöntött a tél. Orkán tombolt egész éjjel. Még most is szakad az eső, fú a szél, tovautazásról szó sincs. Még bent az öböl vize is hullámzik. A szemben horgonyzó hajó inog jobbra-balra, mint az óra sétálója.
De nem bánom, ha huszonnégy órával meg kell is toldanom ittlétemet. Masampo Korea egyik legszebb pontja. Kivált most, hogy hegysége megannyi havassá változott. A vidék így még komolyabb, még nagyszerűbb.
És ki tudja, a jövőben nem lesz-e az ismeretlen név: Masampo, minden nyelven ismert? Nem lesz-e a távoli kelet küzdelmeinek egyik harctere? A történelem egyik sokszor ismételt tengeri ütközetének színhelye, mint Lissa vagy Trafalgar?
Délután kiderült. A tenger lecsendesült, az égbolt felhőtlen. A jó időt fölhasználom. Először is a kikötőt nézem meg. Mindössze pár ház. Ezek csak hevenyében épültek. Az egész telep új. Masampo alig néhány éve nyilt meg a külvilág számára. A két legszembetűnőbb porta a japán és orosz consulatusok. Ott emelkednek két szemközt levő dombon. Az előbbi fehérre van meszelve, emennek vörös tégla a fala. Haragosan néznek farkas szemet, mint két ellenséges tábor. A szomszédos öböl az oroszok tulajdona. Jókora terület, határát nagy kőhalmazok jelölik. Még teljesen lakatlan. Kikötője el van hagyatva, mindössze egy őrtanyát létesítettek. Ez idő szerint ottan 8-10 tengerész van elszállásolva. Mint hallom, egészségi szempontból. Üdülő állomás... Elhiszem. A levegő igazán kitűnő, kivált a mai fagyos délután. Tiszta és erősítő. Minden fáradtság nélkül érek föl a hegytetőre. Körül éa hófedett ormok merednek. Szemközt a nyilt tenger terül. Szebb pontot gondolni is nehéz. A pétervári kormány, ha hosszas alkudozás után kivívta a területet üdülő állomásul, kétségkívül azt bizonyítja, milyen fogékonysága van a természet bájai iránt. A választás szerencsésebb alig lehetett volna.
Visszafelé kerülővel, a régi halászfalukon át jövök. Apró kunyhók, sárból vannak tapasztva, szalmával fedve. Alig válnak ki a tájképből, úgy el vannak rejtve, olyan szegényesek. Pedig van sok. Chosen déli része a legnépesebb, lakosai is élénkebbek, életerősebbek. A legtöbb jól megtermett, erős alak. Csak akarata gyenge. Az egyik tanyán újabban missio is alakult. Szerény viskó. Semmivel sem különb, mint szomszédja. Vályogból van építve, náddal fedve. A lelkész egyedül és teljesen elhagyatva, önmagára utalva él. Ez az első parochiája, fiatal ember, alig került ki a seminariumból és ide zarándokolt egyenesen a világ egyik legárvább pontjára. Életét teljesen ennek a szegény elhagyatott népnek szenteli. Mikor hazájától, otthonától, családjától távozott, elbúcsúzott örökre. Családja, otthona, hazája itt lesz ezentúl.



Egy hadi hajó fedélzetén

1902, december 7.
Villásreggelire a hadi hajóra vagyok meghiva. A kikötőben egy tízevezős csolnak vár. Pár jó húzás és ott vagyunk a hajó oldalán. A lépcső már le van eresztve. A vörös szőnyeggel fedett hágcsón följutva, a fedélzeten a parancsnok fogad. A parancsnok a nemzetét jellemző szeretetreméltósággal teljesíti a háziúr szerepét. Alig ismerkedem meg a 14 tiszttel, az ebédlőbe vezetnek, hol a nemzeti "zaguski" már készen vár. A társalgás változó tárgyak körűl folyik. Kutatásokról és irodalomról, népekről és szokásokról, mindenféléről. Sokat látott, olvasott társaság. Érint minden kérdést, kivéve a politikát.
A hajó hosszabb tanulmányútra indúl. Fedélzetén 200 altisztjelöltet képeznek. Régies, árbocos naszád, vitorlák alatt teszi meg cirkálásait. Gőzt csak szükség esetében használ. Most Port-Arthurból érkezett, átlag 12 tengeri mérföldet hagyva hátra óránként. Később fölmegyünk a fedélzetre. A legénység ünneplőben épen partra készül. Mindössze 200-nál többen vannak a hajón. A legtöbb altiszti iskoláját végzi. Erős, egészséges alakok. A tengeri levegő még csak jobban kipirította piros pozsgás ábrázatukat. De mi még jobban meglep, mint a csattanó egészség, az a jóindulat, mely szemeikben olvasható. És amely mindannyit fölnőtt gyermekekhez teszi hasonlóvá.
Az orosz katonaságnál jobb elemet alig lehet találni. Engedelmes, jóakaratú, folyton megelégedett, igényeket nem ismer, csak bánni kell tudni velök.
A társalgást éles sípszó zavarja meg. Mellettünk egy gyors torpedó gőzöl el. Mióta Port-Arthur orosz hadi kikötő, Nippon nyugtalan szemmel követi az orosz cirkálók mozdulatait. Érkezzék orosz hadihajó Korea bármely kikötőjébe, nyomban ott terem pár japán torpedó vagy páncélos. Ha Oroszország nem óhajtaná jelenleg a békét, legalább míg a mandsuriai kérdés végleg elintézve nincs, és ha Japánnak volna pénze, a háború régen kitört volna már. Akik politikai jóslásokkal szeretnek foglalkozni, azt állítják, így is csak rövid idő kérdése. De hagyjuk a jövőt jövőnek. Kétségtelen, hogy a Sárga Tenger légköre nagyon puskaporos.
Az orosz hadihajóról egy kis japán postagőzösre megyek. Az összehasonlításokat nem szeretem. Úton vagyok ismét Chorian-ba. A fedélzet tele van utassal. Sok a japán, kiváltképen sok a szalokabátos japán. Az igazat megvallva, a fél civilizált elem sehol sem rokonszenves. Keleten épen tűrhetlen. Amilyen kellemes a japán, míg régi szokásaihoz, ősi művelődéséhez ragaszkodik, és amilyen festői nemzeti népviseletében, annyira kellemetlen, ellenszenves, ha Európa rossz szokásait és a kikötők ügynökeinek gorombáskodását utánozza.
De mindez átmeneti állapot. remélem, hogy a rossz szokás és rossz izlés mellett Nyugat jobb, de nehezebben utánozható tulajdonait is átveszik.
Ha csak ezt kölcsönöznék a nagy kulturállamoktól, ami mindössze külső és sokszor hibás, anélkül, hogy a belső erkölcsi tulajdonokat, és a keresztény erényeket gyakorolnák, vívmányainak értéke kétes maradna.
A tenger még mindig hatalmas hullámokat ver. A kis bárka, mint dióhéj himbálódik a habokon. A legtöbb utas rosszul érzi magát. A fedélzeten magam vagyok. Éjszakról dermesztő szél fúj. A felhőket sűrűn, sötéten kergeti. Csak itt-ott a foszlányok közt villámlik föl egy-egy csillag. De aztán az is elhomályosul.



Fusan

1902, december 10.
Hajnalban Fusan öblébe hajózva nem tudtam, hogy az estét is itten töltöm. Még kevésbbé azt, hogy esetleg a kis kikötő hosszabb időn át lesz otthonom.
A nap káprázatos fénnyel kel föl és vakítóan ragyog. A vidék megragadóan szép. A tenger változatos, szeszélyes belvizeket képez. Maga az öböl óriás medencéhez hasonlít. Körül hegység határolja.
A tájkép szépsége nem lett volna elég ok az ittmaradásra. Mielőtt elhatároztam magamat, látni akartam a helyet és tájékozódni viszonyai iránt. Megtudni, vajon nyujt-e tanulmányaimhoz anyagot, ismertet-e még új tételeket Korea multát - és jövőjét illetőleg.
A napot részben a régi koreai városrészekben, részben az új japán telepen töltöttem. Az előbbi ezredéves, romladozó, kihalt, az utóbbi uj, gyorsan épülés mindjobban népesedik. A két ellentétet tőszomszédsága még érdekesebbé, még élesebbé teszi. A két nemzet jellemzetes vonásai rikítóbbá válnak a közvetlen együttlét folytán. Multjok, jelenök, jövőjök bizonyos fokig magyarázatot kap, ha Fusan utcáin járva, kereskedőházait meglátogatva töltünk pár órát. Fölkeresve a japán kikötőt, laktanyát és nagy iskoláját, és végre hivatalos yamen-jait, sokat tanulhatunk. A hódító és meghódított egymáshoz való viszonya, a japán invasio, majd fegyveres, majd kereskedelmi hódítás jelenségei teszik Fusan-t mindenekfölött érdekes tanulmány tárgyává.
Sétámat a pár kilométerre fekvő Chorian-ban kezdem. Ma nagy része rom és törmelék. Az utcák üresek, terein gyep verődött föl. Udvarai kihaltak. A házak falai omladoznak. A nehéz khinai cserépfödélzetek roskadoznak. Pedig pár nagyobb yamen hajdani jólétről tanúskodik. A magas városfal még némely helyen fönnáll. A kapú, legaláb annak tornyos tetőzete sértetlen. A hajdani erőd hasznavehetlen vadonná lett. Művészi festői szempontból a haldokló város annál szebb. A kihalt utcák, néma csend, szomorú romok, olyan jól illenek a kopár, vulkanikus, de nagyszerű vidékhez. Chosen egész légkörébe ez a romba dőlt város olyan jól bevág. sohasem tetszett jobban ez a durva építészet, mint épen itten, hol már félig romba dőlt. A mi újkorában szemet sértő: a szegényes kunyhó, vakolat helyett szalmakötegekkel összekötött vályog és kőfal, a nádas tető, ha egyszer bomladozni kezd, kitünő rajzminta és festői tárggyá válik. De magok a csúcsos yamen-ek, városkapuk, pagodák, csak mint Pekingben és Japánban, hol minden részlet művészileg tökéletes, tűri az új mázt. Máskülönben közel áll a játékszerű-, a felületes-, a nevetségeshez, ha az enyészet páthosa nem ad komolyabb, szomorúbb kifejezést.
A keleti kapu kivált hű kifejezője ennek a közvetlen hangulatnak. Megkapó egy régi emléktábla és a szomszédságában épült kunyhó. Amaz a hajdani nagyságot hirdeti, emez a mostani nyomorról beszél.
Szemben az öböl másik oldalán Fusan, a japán telep épült. A távolság hat km. lehet. A part mentén mindenütt házak, koreai konyhók, khinai boltok. Korcsmák. Vendéglők. Ide térnek be a vidékiek. A csárdák mindég tele vannak az ország belsejéből jövő karavánokkal. Útak a hegység között nincsenek.
Az árút a kikötőbe szarvasmarha vagy apró helyi lovak szállítják. Még több a napszámos nép. Alig pár krajcárért mindig akad, aki hátán viszi el a terhet. Néhány újabb yamen is épült. A stilus részben a hajdani. Az ismert khinai motivumok. De jobban szemügyre véve az épületet, látjuk, hogy már az európai befolyás is erősen érvényesül. Ajtók, ablakok, gerendák nagyjára nyugati olcsóbb gyári munka.
A kormány új épületei állanak ki az előtéren. Távolabb a halmokon európai házak. Tagadhatlanul csúnyák. Megannyi missio. Az amerikai a legnagyobb, a szemet leginkább sértő. A legrégibb a katholikus iskola és paplak. Szerény épület. Alig észrevehetőleg húzódik meg a völgy mentén.
Eközben kiérek a tenger partjára. Porfelleg lepi el a kilátást. Siketítő lárma, kalapálás. Megbotlom egy sínben. Az új vasuti vonal munkálatai. Már gőzmozdony is jár 15 li távolságra. Öt év mulva, ha igaz, Söul-ig fog közlekedni. A vállalat Japán kezében van. Jelentősége kétségtelen. Kereskedelmi előnyeinél hadászati fontossága nagyobb.
Mire a kikötőbe érek, délre jár az idő. De azt hihetném, egész nap utaztam, és átkerültem a szoros másik oldalára, Mogi-ba vagy Szimonosaki-ba . Bátran gondolhatnám, hogy Japánban vagyok.
Az a jelenség, hogy miképen alakul egy gyarmat? Hogyan létesült Fusan? Mi módon halad a japán kivándorlás? Felette érdekes megfigyelés tárgya.
Mióta történelmi följegyzéseink vannak, Japán minduntalan mint félelmes szomszéd szerepel. Hajói ismételve horgonyt vetnek Korea vizeiben. Seregei a kis szigetországot elárasztják.
A japán invasiók leírásai töltik be a nemzet annaleseinek legszomorúbb lapjait.
Ma a helyzet változott. Vagy mondjuk, változtak a fegyverek. Az utolsó háború megtanította Nippon fiait arra, hogy a győzelem gyümölcse nem mindig a győzőé. És hogy ágyúi kerekeinek barázdájában más vet és más arat. Ma szegre akasztotta puskáját. Munkával akar hódítani. Anglia kereskedelmi politikáját utánozza. A csemulp-i, söul-i és fusan-i vasutak ilyen célra épülnek. A szerződésileg biztosított japán terület így létesült. A szerződés tanulságos. Az élet, mely a szerződés által biztosított kikötőben folyik, még tanulságosabb.
A parton nyüzsgő élet. Egyik csolnak hozza, a másik a gőzősökre szállítja az árút. A kivitel nyers termény. Rizs, borsó, veteményféle. A behozatal kőolaj, vas, épületanyag, szövetek, ruhanemű és százféle gyártmány.
A nehéz zsákokat, ládákat vállas koreai kulik hordják. A parancsot apró japánok osztják. A bővebb magyarázatot e tény szolgáltatja.
A szűk utcák tömve néppel. Csupa japán épület és üzlet. Csak a szolga és munkás koreai.
Az árú egy része európai. Sőt erősen van az amerikai ipar is képviselve. A legtöbb mégis a japán gyártmány. És számuk folyton növekszik. Bejárom az egész telepet. Megállok több bolt előtt. Néhol megkérdem az árakat, rendesen nevetségesen magasak. És tovább menve, a kereskedő kinálja a feléért. A legtöbb üzlet tele van. De nem vásárlókkal, mindössze beszélgető, nevető társasággal, mely mindenekfölött kellemesen akarja eltölteni a délutánt. Az egész Fusan városa nem kedvező benyomást tesz. Házai csúnyák, utcái szűkek, anélkül, hogy festőiek lennének. Népe lármás, néha neveletlen, sokszor durva és kellemetlen mindig. Sétámat a nagy iskola előtt fejezem be. Óriási falépület. Célszerű. A fiatalság épen kifelé jő. Ki ne ismerné a délutáni "sortie d'école"-t, amikor mindenik táskás, könyves honpolgár elsőnek akar a kapun kijutni. A budapesti népiskolák előtt, ha jól emlékszem, védkerítés is áll, hogy a fiatalság ne kerüljön a kocsik kerekei alá, vagy hogy a rohanó ár ne seperje el a járókelőket. De hogy a reményteljes nippon fiatalság mint tódul ki a fusan-i mintaintézetből, arról fogalma csak annak lehet, ki a lármázó, üvöltő, egymás hátán, fején áttörő sereget látta.
Egy iskola mindig jó alkalom népek temperamentumát, jellemzetes vonásait megfigyelni. Az iskolák játszóterei még jobbak. Eton cricket fieldjén az angol nemzet erős oldala szemetünőbben érvényesül, mint a parlament csarnokában. A fusan-i iskola előtt tágas tér van bekerítve. Egyik sarokban nyujtó és trapez állanak. Ez látszott a versenyfutás célpontjának. De a tornaszerek mintha csak ruhatárul szolgálnának, mert alig rakta le a fiatalság köpenyeit, sapkáit, könyveit, rohant tova és két csapatra oszolva, a nagy játéktéren megkezdődik a háborúsdi. Fele muszka, fele japán. És aztán elejét veszi a csata. Folyik az ütközet, kézzel-lábbal. Ki a mit ér, azzal veri az ellenséget. Dulakodik valamennyi, birkózik teljes erejéből. A tornaszerekre így nincs is más szükség, mint hogy fogasul szolgáljanak.
A csodálatos jelenetet elnézem sokáig. A döntő ütközetet nem tudtam bevárni.
Erősebben kifejlett harci kedvet gyermekeknél nem láttam. Most már teljesen megértettem az utolsó japán háború történetét. Nem csodálkoztam győzelmeiken. Ismerni kezdtem a nép katonaszellemét. Ma reggel óta bármerre tekintek, épen ez a vonás tűnik legélesebben szemembe.
A mióta Fusan-ba érkeztem, a japán hódító szellem kifejezése lep meg mindenekelőtt.
A sok halvány árnyalat, melyek még Söul-ban érvényesültek, itten teljesen elhomályosult a nyers japán világításnál. A bágyadt élet, Korea csendje és nyugalma meg van zavarva. A nemzeti jelleget, Chosen nostalgiáját tönkretette a hódító. Ma még csak árendás. Alig egy talpalattnyi föld haszonélvezője. De elég, hogy kohóul szolgáljon a foglalás befejezésére. Jó fekvése van mint kiinduló pontnak. Alkalmas későbbi terjeszkedésre.
Az iskolás fiúk fáradhatlanul játszák a katonásdit. Az ütközet mind komolyabb lesz, már vannak sebesültjeik is. Az egyik suhancnak homloka véres. A másik térdéről horzsolta le a bőrt. Oda sem néznek neki. Bekötik és sietnek vissza a sorok közé.
Az ütközet eredménye kétes. Az erők jól vannak megosztva. A kitartásra csak annál buzdítóbb ez. Annál édesebb lesz a győzelem. A tusa szenvedélyes. Mindenik kis katona úgy meg látszik győződve feladata komolyságáról, úgy át van hatva harci kedvtől, pusztító, öldöklő vágytól, hogy pillanatonkint magam is azt gondolom, valódi harctéren állok. Igazi háború tanuja vagyok. Szinte feledem, hogy amit látok, mindössze játék. De komoly az érzés maga. A gyermeksereg harci kedve őszinte kifejezője lelkületének.
A harc ösztönét világosabban kifejezve sehol nem tapasztaltam. Mi, kik Japánt többnyire csak aquarelljeiből, porcellánfestményeiből és selyemhímzéseiből ismerjük, nehezen szokunk a valóhoz, hogy ez az apró nép mindenekfölött katona. Mint az indiai rajputnak és a dontövi kozáknak vérébe ment át a harci kedv. Vagy helyesebben mondva a harcz ösztöne sohasem volt szervezetéből kiirtva, soha művelődés vagy vallásos érzés, bölcseleti erkölcstan vagy meggyőződés által enyhítve. A japán mindenekfölött harcos. Ha olyan gyorsan elfogadta a nyugati szokásokat és mindenekelőtt a nyugati népek létért való küzdelme fölfogását, talán épen azért történt, mert legjobban megfelelt harci ösztönének. Puskáink hamarabb elterjedtek, mint a kereszt. A keresztény szellem helyett jobban érdekelte a foglalás és a kereskedelmi politika. Legalább így láttam mindezt ma. Ez volt a legszembeötlőbb jelenség Fusan-ban.
De gyarmat, kereskedelmi vagy foglalási terület ritkán ismerteti a nemzeteket előnyös oldalról. Rövid idő mulva innen átvitorlázom az anyaországba. Remélem, ott alkalmam lesz e külsőleg rokonszenves nép nemesebb belső tulajdonaival ismerkedni meg.
Az iskola előtti téren a háború még mindig foly. Ki tudja, meddig fog tartani. Sajnálom, hogy a döntő ütközetet nem várhatom be. De alkonyodni kezd. A nap izzó gömbje ott hanyatlik a ton-san-i dombok felé. Vörösen, véresen, mint a hogyan a japán zászló fehér mezejére festik.
Tehát még a természetet, még az égboltot is meghódította már ez a fiatal nép? És a mint a naplementét csodálom, egymás után jutnak eszembe a délután benyomásai. Egymásután sorolom fel, ami szembetűnt, mi meglepett.
A romba dülő Chorian csendje, nyugalma, a szemben épülő Fusan lármája, és a kettő közt elterülő halmon a missio-iskolák és templom.
Ezek a nap utolsó benyomásai és azt hiszem, ezek lesznek az utolsók, melyeket a remete nemzetből magammal viszek.
Chosen homályos mult és kétes jövő között lebeg. Martalékul dobva belviszálynak, romba dőlő kulturájára hagyatva, kitéve külellenségnek, hódító seregeknek, kizsákmányoló gyarmatosoknak, kereshet-e másutt védelmet, mint saját erkölcsi és lelki erejében, a keresztény igaz hitben? És ezt csak a Mindenható adhatja meg neki.

***


A Keleti Féltekén

Koreában

Korea partjain junius tizedikén kötök ki. A hajdani viszontagságos hosszadalmas utazás - ma egyszerűen - kirándulás számba megy. Kyotótól mindössze huszonnégy órát vesz az igénybe és hozzá lehetőleg kényelmes. A hálókocsikkal ellátott vonat Shimonsaki kikötője mentén áll meg, hol a kis szalonhajók az átkelésre készen várnak. Ki merte volna mindezt csak egy évtized előtt is reményleni, amikor még Korea a világtól teljesen elszigetelve, úgyszólván hozzáférhetetlen volt.
Habár nem is mertem hinni, hogy az átváltozás ilyen gyorsan megtörténjék, már akkor megírtam volt, hogy Fusan, egyszerűen a földrajzi fekvésénél fogva Ázsia szárazföldjének végső kapujává fog alakulni. A nagy útvonal Európából Sziberián és Közép-Ázsián át vezet Japán és onnét Amerika felé. Azért választottam Fusán-t a jövendő nagy misszió telephelyéül.
Naplemente körül érkezem. A ragyogó világítás a partvidék hatalmas hegyláncát élesen emeli ki a biboros háttérről. Az orosz-japán háborúban olyan fontos szerepet játszott Tsutsima szigete ottan úszik mögöttünk a hullámos tengeren. Szebb tájékot alig képzelhetnénk. Korea Kelet-Ázsia egyik legmegragadóbb vidéke.
Fusán-ban partra szállva mintha először érkeznék, minden új ami környez. A fényesen kivilágított mólóval szembe húzódik a tágas végállomás. Ma ide érkeznek egyenesen Párisból, Berlinből, Pétervárról, mint azt annak idején meg mertem jósolni, a nemzetközi hálókocsi-társaság luxus vonatai. A "terminus", a végállomás tehát ma már valóban Fusan lett.
Mind e változások következtében a város is teljesen átalakult. A japánok gyorsan, ha nem is tartósan építenek. Minden irányban széles útvonalak vezetnek. Jobbról-balról a hajdani sárkunyhók helyébe jelentékeny épületek emelkednek. A nyomorúságos falu mentén ma valóságos város terül, úgy hogy alig tudom megtalálni a területet, melyet a misszió számára tizenkét év előtt vásároltam volt.
Taiku-ba az új vikariátus székhelyére Úrnapjának reggelén érkezem. Együtt találom Dél-Korea egész klérusát, mert az ünnep egyszersmind a püspöki székfoglaló évfordulója. Mgrt. Demanget még mint fiatal misszionáriust ösmertem. Vele közöltem első ízben terveimet Korea érdekében. Sok nehézség után a kezdetben, amióta Dél-Korea új vikariátussá lett és ő a püspök, eszméim végre meg kezdenek valósulni.
Ki Koreát ösmeri, lehetetlen, hogy ne lenne meghatva népeinek vallásos lelkületétől. Már maga az emberek megtérése csaknem csodaszerű, anélkül, hogy idegen lelkészek bejuthattak volna határain át, saját kebelében akadtak ájtatos lelkek, kik Kínában járva ott megismerték Jézus tanait. Azóta a kegyetlen üldöztetések és a sok megpróbáltatások ellenére Koreában az egyház ma nemcsak virágzik, de a leggazdagabb gyümölcsöket hozza.
Taiku-ban, hol pár év előtt még semmi sem volt, a nagyarányú székesegyházon kívül kényelmes püspöki lak és iskolák épültek. Az új szeminárium most készült el, a gyermekmenházat pedig én építettem. Így Taiku és a szomszédos Fusan, hol midőn első alkalommal erre jártam, semmi nem létezett, a hit és művelődés egyik gócpontjává fog alakulni Kelet-Ázsia végső határán.
A japán kormányzat, mely eleinte felette kegyetlen és zsarnoki volt, mindjobban megenyhül. Ito herceg meggyilkoltatása nem tévesztette el hatását. A kérlelhetetlen alkirály, ki jó hazafi lehetett, de mint ember kíméletlen, sőt határozottan szívtelen volt, saját életével lakolt a szerencsétlen koreai nép ellen kifejtett igazságtalanságáért.
A fővárosban, Seoul-ban is azt látom, hogy a kormányzat sokkal enyhébb, mint pár év előtt volt. A jelen főkormányzó Terauci elsősorban le akarja kötelezni az ország befolyásos elemei. Gazdasági előnyöket igyekszik biztosítani. Tény, hogy a japán foglalás óta az értékek felette emelkednek. Az ipar és kereskedelem mindenfelé fejlődi és a hajdan csendes városokban élénk piacok keletkeztek.
Az átváltozásokkal együtt Seoul hajdani mélabús jellege is elenyészik. Pedig nem ösmerek várost, mely csodálatos, kisérteties csendjével, sírszerű kunyhóival, fehér lakosságával jobban meglepett volna, mint épen Korea székhelye. A sajátos, álmatag első benyomás hatásait a "Revue des Deux Mondes"-ban írtam le.
Ittlétem alatt a bencések St. Benedikt-ipariskolájában lakom. Bizonyos fokig mint az intézet kezdeményezőjét, tekinthetném magam. Mert én beszéltem első ízben Korea fontosságáról az 1905-iki berlini misszionárius kongreszuson. Ott volt St. Otilien-ből az apát és több rendtag, kik ezután elhatározták, hogy Koreában házat alapítanak.
Művökre büszkék lehetnek. "St. Benedikt", mint a bencések házai rendesen, itten is páratlan helyen emelkedik és máris impozáns építmény, bár ezidőszerint csak egy szárnya van készen. A növendékeket különböző iparágakra képezik. Mindössze pár éve érkeztek az első tanítványok és meglepő máris milyen szépen dolgoznak. Igaz, hogy a koreai iparosok hajdan ügyesség tekintetében a kínaiakkal vetekedtek és a japánokat felülmulták.
A múzeum a város összes új épületei között az egyedüli, mely örömet szerez. A hajdani császári kert egyik halmán emelkedik régi nemzeti stílusban. Ide hordták össze az újabb ásatások eredményét és mindazon tárgyakat, melyeket még megszerezhettek. Sok ügyességgel van az egész elrendezve. Bár több szorgalom, mint tudás nyilvánul itt is, mint rendesen a japán múzeumok igazgatóinál.
Eléggé gazdag a kisebb bronztárgyak, tükrök és buddhák gyűjteménye. Ritka szépek a hajdani koreai keramika maradványai, kivált a celadon és fehér lazuros edények. Kitünően vannak mintázva és felette emlékeztetnek felfogásban a franciaországi úgynevezett "Henri II" tárgyakra. Vannak ékszerek is, pipák és egyéb dísztárgyak, jó fogalmat nyujtva, milyen előrehaladt volt e nép ipara, művészete.
A koreai festészet egyidőben versenyzett a kínaival. Itt a múzeumban is pár kitűnő tekercset állítottak ki, dacára hogy átlag későbbi keletűek. Mon-Min-Wang király , ki a XIV-ik századba uralkodott, pár rendkívül finoman rajzolt alakját őrzik. Yi-San-Yun (1450) tájképei Seshu műveire emlékeztetnek. Kym-Myong-Kük több nagy kompozicióval van képviselve. E XVII. században élt művész maig a legnagyobb hírnévnek örvend. Művei nagyszabásúak, merészek, sok tekintetben a Ming korszak irányára emlékeztetve, és azonban jobban szeretem a koraibb festők bár szerényebb, de kifinomultabb felfogását.
A mi Korea művészetét elsősorban vonzóvá tette, az épen a nemzet ízlésének finomultságában rejlett. E finomulást megőrizték még akkor is, midőn a hanyatlás régen bekövetkezett. Ritkán találtam népet, melynek modora, sőt lénye még koldusan is olyan természetes előkelőséget tanusítana. Hiszen épen ezen vonás tette a régi Seoul-t annyira rokonszenvessé.
Ma mindennek vége. Mint egy kardcsapásra hullott le a főváros hajdani jellege. A japánok szemfényvesztőszerű gyorsasággal lerombolták és építették újra az utcákat. Az új "Mozi", a kereskedelmi bank, Nippon-nagyárúház képezik ma a gócpontokat, a hajdani harang-torony, nagy pagoda vagy a dísz pailo helyett.
És az átváltozott díszlettel megváltoztak a szereplők is. A hajdan kizárólag hófehérbe öltözött lakosságot mindjobban kiszorítja a fekete kabátos új elem. E durva, kiméletlen emberek magukkal hozzák lármás szokásaikat, visszatetsző modorukat. Seoul hajdani csendjét, nemes előkelő jellegét megtörte, tönkre tette a civilizációnak nevezett materializmus.
Szabad óráimat legszívesebb töltöm az egykori királyi paloták kertjeiben. Még elhagyatottságok közepett is nagyszerűek, megragadók e hajdani hatalom ez otthonai. Szigorúan kínai ízlésben és kínai felfogás szerint épültek. Így felette nagyszabásuak. Mint a kínai építészet mindenkor úgy itten is az arányok és környezetek tudatos elrendezéseivel érte el szépészeti céljait.
A "Majestas", a méltóság fogalma sehol jobban kifejezésre nem jött, mint e népnél. Peking páratlan palotáihoz képest a Louvre is csaknem kicsinyesnek tetszik. A díszkapuk, sáncok, vízmedencék, hidak, a pavillonok olyan tudatos egymásutánban vannak elrendezve, az összhatás fokozására. Igaz, hogy a császári otthon területe több kilométerre terjed. De hiszen épen a tér, az arányok adják ez épületek, vagy mondjuk minden építészet valódi értékét.
A seoul-i Kyong-Pok palota hét egymásután következő díszudvarával, diadalkapuival, a nyított oszlopsoros sátortetős csarnokaival hűségesen utánozta a kínai szüverénnek, kinek vazalusa volt, a pekingi otthonát. Csak úgy, mint bár kisebb arányban, a Hue-ben lévő anami uralkodók palotája, avagy maga a mukden-inél, a tervrajz, a stílus mindenkor változatlan maradt, hova a sárga császárság hatalma kiterjedt.
Seoul-ban mindössze négy királyi otthon van . Mindannyit árnyas kertek veszik körül. Megannyi elveszett éden. Valamennyi páratlan kilátásokat nyujt a szomszédos magas sziklákra. Már maga a fekvés kivételesen szép, amit e ritka ügyes kertészek sok tudással és szorgalommal igyekeztek kihasználni. Itt egy halas tavat ástak, amott egy pagodát építettek. Fasorok, lépcsőzetek, nyári lakok páratlan ízléssel vannak elhelyezve. De hiszen a kelet kertészetét soha és sehol se multák felül .
A Kyong-Poh palota ligetében ölték meg a japánok a néhai császárnét . Egyik nyári lakba menekedett a szerencsétlen uralkodói pár. Éjszakának idején rontott rájok a rablóknak öltözött ellenség. Maga a császár csak női ruhába burkolva menekedhetett az orosz követségre, de felesége, ki a japán foglalás legelkeseredettebb ellensége maradt, ott a helyszínén lett felkoncolva.
Hogy a nippon hódítókat mindezek után a nép gyűlöli, végre is érthető. A századok folyamán mindig ők voltak a legkegyetlenebb ellenségei. Jingo császárné Dél-Korea meghódításának szomorú legendáját megtanulja anyjától minden gyermek, később a XVI-ik században Hideoshi betörésének kegyetlenségei eltörölhetlenül vésődtek az emlékezetbe. De minden hatalom és szigor ellenére a japánoknak sohase sikerült az országot végleg megőrizni.
Talán épen a túlságos szigor és felesleges kegyetlenség volt egyik oka, hogy a máskülönben elég puha nép ellen tudott állani. Az erős akció még szívósabb reakciót szült. Így ki tudja, hogy a jelen japán kormányzat átalakító kísérletei nem fognak-e leginkább a nemzet önérzetének felébresztésére szolgálni. A faj mint olyan kétségtelen magasabb fokon áll hódítóinál. És épen nincs kizárva, hogy Japán vívmányait elsajátítva, annak törekvő, nagyravágyó példáját követve egy napon ismét kivívja önállóságát.
Ha Korea első látogatásom óta lekötött és igyekeztem az itteni egyház érdekében működni, az sok tekintetben azért történt, mert a nehéz viszonyok mellett is láttam az elmaradhatlan fejlődést. Mindenkor meg voltam győződve, hogy e népre és mindenekelőtt ez országra fontos szerep vár a jövőben.


***