Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Ha összefogsz, erőre kapsz
(ujgur népmese)
Buda Ferenc fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Buda Ferenc: Néhány szó az ujgurokról

  Hajdan-hajdanán volt egy öreganyó meg egy öregapó. Összes jószáguk egy öreg szamár volt. E szamara megvénülte miatt az öreg igen bosszankodott. Egy napon elővezette a szamarat, hogy lisztet hozzon haza vele a malomból, ám ahogy fölhátalta, a szamár farka bizony már leért a földig. Másnap megint hozott vele lisztet, harmadnap megint csak hozott, s ím, annak a farka már a földön vonszolódott. Látván, hogy szamara farka a földön vonszolódik, ráförmedt az öreg:
  - Takarodj, te pogány - mondta, azzal elkergette.
  Ment, mendegélt a szamár, mígnem útközben egy bánatos macskával találkozott. Megtudakolta tőle, miért búslakodik.
  - Nekem a gazdám alig adott ennem, mondván: "Nem fogsz már egeret" - felelte a macska. - Bizony megöregedtem, s így nem vagyok már alkalmas az egérfogásra. Ezért megbántódva eljöttem a háztól.
  Barátságot kötöttek egymással, s kettesben folytatták útjukat. Ahogy mennek, mendegélnek, egy lehorgasztott fejű kutyával találkoznak. Megkérdik tőle:
  - Hej, kutya, te meg mit üldögélsz itten?
  A kutya így válaszolt:
  - Azt mondta rám a gazdám: "Megöregedtél, semmire sem vagy már képes", s attól fogva alig adott ennem. Nem bírtam már ezt, így hát eljöttem a háztól.
  - Ej, ha így van, csak gyere! - mondták neki. - Légy a mi barátunk! - s hárman együtt folytatták útjukat.
  Ahogy mennek, mendegélnek, a szamár egy szomorú kakasra talál.
  - Hej, kakas - kérdi tőle - te meg mit álldogálsz itten?
  - Azt mondta rám a gazdám: "Nem tudsz te már hajnalonta hangosan kukorékolni, megöregedtél", s elűzött a háztól.
  - Ej, ha így van, hát gyere, légy a barátunk! - mondták neki.
  Azzal barátságot fogadva, négyesben folytatták útjukat. Miután egy éjjel s egy nap haladnak az úton, észreveszik ám, hogy messziről valami tűz világít a szemükbe. Közelebb érvén látják, hogy egy ház van ott. Vigyázva belesnek az ablakon, s hát kiderül, hogy odabent tolvajok tanyáznak.
  - Azt az abrakot, ha megehetném! - szólal meg ekkor a szamár.
  - Azt a laskát, ha megehetném! - mondja a macska.
  - Azt a pogácsát, ha megehetném! - mondja a kutya.
  - Azt a búzát, ha megehetném! - mondja a kakas.
  Ezek után tanácsot tettek, s ilyen döntésre jutottak: "Ezeket, bármi legyen is, rájuk ijesztvén ki kell ugrasztanunk a házból, s aztán majd magunk fogunk itt lakni. Álljunk az ablak tövibe, másszunk föl egymás hegyibe, ordítsunk, ahogy a torkunkon kifér, s a tolvajok tőlünk megrettenve világgá szaladnak. Ami pedig bennünket illet, mi leszünk majd a ház gazdái."
  Oda is álltak az ablak alá, s a szamár hegyibe a kutya, kutya hegyibe a macska, macska hegyibe a kakas fölkapaszkodván, elkezdtek ordítani, ahogy csak a torkukon kifért. A tolvajok pedig úgy megijedtek, hogy egymást taposva-tiporva rohantak el a házból.
  Bement a házba a négy barát, ki-ki megette, amit kívánt, majd nyugodni készülődtek. A szamár a ház főhelyére heveredett le, a kutya a küszöbön, a macska a tűzhelyen, a kakas pedig az ajtó szemöldökfája fölötti ülőrúdon helyezkedett el. Ekkor négyen egymás közt megegyeztek: "Ha a tolvajok ismét betoppannak, egyikünk se bántsa őket, míg a házba be nem lépnek, hanem tanítsuk meg őket úgy, hogy a házból kitakarodjanak."
  A tolvajok pedig egy kis idő múltán a ház közelébe settenkedtek, mondván: "Eddigre elmentek tán, akik ránk ijesztettek. Ha meg elmentek, hát gyerünk s telepedjünk be ismét." Féltek azonban egyszerre belépni mindannyian, így hát azon voltak, hogy előbb csak egyikük menjen be. Az egyik tolvaj erre-arra leskelve, óvatosan belopakodott a házba. Amint belép, egy vörösen izzó parazsat pillant meg a tűzhelyen.
  "Ez meg micsoda?" - gondolja magában, s kézbeli botjával óvatosan meg akarja piszkálni. Felszökken ekkor helyéről a macska, nekiront a tolvaj képének, s karmolni kezdi. Megretten ettől a tolvaj, rohanna kifelé, ám amidőn már-már kijutna az ajtón, a szemöldökfa fölötti rúdon ülő kakas elrikkantja magát: "Kot-kot-kot, kapd el a tolvajt, kapd el!", s csipkedni kezdi. Szaladna el, de jön a kutya, s jól beléharap. Onnét is elugorván még arra sincs érkezése, hogy kijusson az udvarra, fölpattan a szamár, s kettőt rúg belé.
  Így elszenvedvén az ütlegeket, fejét s eszét veszítve rohant a tolvaj a cimboráihoz. Állapota láttán azok féltek már belépni a házba, eltávoztak hát oda, ahonnét jöttek. A szamár, a kutya, a macska s a kakas pedig e házban lakozva folytatta életét.

 

Néhány szó az ujgurokról

Az ujgurok zöme, mintegy hatmillió lélek, Kína Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartományában él; kisebb részük - két-háromszázezer - pedig Kazaksztánban, valamint Közép-Ázsia szomszédos köztársaságaiban.
  Nyelvileg a törökség turki - más besorolás szerint: karluk-ujgur-csoportjához tartoznak. Etnogenezisükben fontos szerepe volt különböző iráni népeknek. Nyelvükön ez kitörölhetetlen nyomot hagyott: a mai ujgur szókincsének jelentős része iráni eredetű. Hasonlóképp nagy számban találunk náluk az iszlám révén befogadott arab szavakra, de a szoros szomszédság folytán használatba vett kínai szavak is előfordulnak.
  Kultúrájuk egymást követő szellemi áramlatok hatására alakult s nyerte el jelenlegi arculatát. A hajdani, eredeti sámánhitet egy időre a manicheizmus, majd a buddhizmus váltotta föl náluk, hogy aztán a középkor derekára végképp megtérjenek az iszlám kebelébe.
  Az ujgurok sok-sok évszázad óta letelepült földművesek és állattartók, fejlett kézműiparral. Városépítő tevékenységüket olyan maradandó földrajzi nevek hirdetik Belső-Ázsia térképén, mint Urumcsi, Kasgár, Turfán.
  Rendkívül gazdag folklórkincsük minden műfaj és műnem tekintetében máig kimeríthetetlen forrás. Igen fejlett hangszeres zenéjük a különböző fesztiválok jóvoltából ma már világszerte ismeretes.
  A mai ujgurok nem tekinthetők azonosnak a 7-8. század ujgurjaival. (Mutatis mutandis: amiképp a mai macedónok sem azonosak világbíró Nagy Sándor népével.)
  S még valami: kétellyel fogadjuk bizonyos "tudósok" elhamarkodott megnyilvánulásait, amelyekkel az ujgurok s magyarok közeli rokonságát próbálják bizonygatni. Természetesen vannak rokonságra - elsősorban kulturális rokonságra - utaló megegyezések a törökség s a magyarság között. E rokonságot azonban nem ingatag feltételezésekbe kapaszkodva kijelenteni, hanem bizonyítható tények, adatok szorgos - és főleg: türelmes - vizsgálata, a szálak kibogozása révén keresni kell. (Az is lehetséges, hogy a kínai határvidéknél valamelyest közelebb: a déli Ural tájékán, Baskortosztánban.)