Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Ha összefogsz, erőre kapsz
(ujgur népmese)
Buda Ferenc fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Buda Ferenc: Néhány szó az ujgurokról

  Hajdan-hajdanán volt egy öreganyó meg egy öregapó. Összes jószáguk egy öreg szamár volt. E szamara megvénülte miatt az öreg igen bosszankodott. Egy napon elővezette a szamarat, hogy lisztet hozzon haza vele a malomból, ám ahogy fölhátalta, a szamár farka bizony már leért a földig. Másnap megint hozott vele lisztet, harmadnap megint csak hozott, s ím, annak a farka már a földön vonszolódott. Látván, hogy szamara farka a földön vonszolódik, ráförmedt az öreg:
  - Takarodj, te pogány - mondta, azzal elkergette.
  Ment, mendegélt a szamár, mígnem útközben egy bánatos macskával találkozott. Megtudakolta tőle, miért búslakodik.
  - Nekem a gazdám alig adott ennem, mondván: "Nem fogsz már egeret" - felelte a macska. - Bizony megöregedtem, s így nem vagyok már alkalmas az egérfogásra. Ezért megbántódva eljöttem a háztól.
  Barátságot kötöttek egymással, s kettesben folytatták útjukat. Ahogy mennek, mendegélnek, egy lehorgasztott fejű kutyával találkoznak. Megkérdik tőle:
  - Hej, kutya, te meg mit üldögélsz itten?
  A kutya így válaszolt:
  - Azt mondta rám a gazdám: "Megöregedtél, semmire sem vagy már képes", s attól fogva alig adott ennem. Nem bírtam már ezt, így hát eljöttem a háztól.
  - Ej, ha így van, csak gyere! - mondták neki. - Légy a mi barátunk! - s hárman együtt folytatták útjukat.
  Ahogy mennek, mendegélnek, a szamár egy szomorú kakasra talál.
  - Hej, kakas - kérdi tőle - te meg mit álldogálsz itten?
  - Azt mondta rám a gazdám: "Nem tudsz te már hajnalonta hangosan kukorékolni, megöregedtél", s elűzött a háztól.
  - Ej, ha így van, hát gyere, légy a barátunk! - mondták neki.
  Azzal barátságot fogadva, négyesben folytatták útjukat. Miután egy éjjel s egy nap haladnak az úton, észreveszik ám, hogy messziről valami tűz világít a szemükbe. Közelebb érvén látják, hogy egy ház van ott. Vigyázva belesnek az ablakon, s hát kiderül, hogy odabent tolvajok tanyáznak.
  - Azt az abrakot, ha megehetném! - szólal meg ekkor a szamár.
  - Azt a laskát, ha megehetném! - mondja a macska.
  - Azt a pogácsát, ha megehetném! - mondja a kutya.
  - Azt a búzát, ha megehetném! - mondja a kakas.
  Ezek után tanácsot tettek, s ilyen döntésre jutottak: "Ezeket, bármi legyen is, rájuk ijesztvén ki kell ugrasztanunk a házból, s aztán majd magunk fogunk itt lakni. Álljunk az ablak tövibe, másszunk föl egymás hegyibe, ordítsunk, ahogy a torkunkon kifér, s a tolvajok tőlünk megrettenve világgá szaladnak. Ami pedig bennünket illet, mi leszünk majd a ház gazdái."
  Oda is álltak az ablak alá, s a szamár hegyibe a kutya, kutya hegyibe a macska, macska hegyibe a kakas fölkapaszkodván, elkezdtek ordítani, ahogy csak a torkukon kifért. A tolvajok pedig úgy megijedtek, hogy egymást taposva-tiporva rohantak el a házból.
  Bement a házba a négy barát, ki-ki megette, amit kívánt, majd nyugodni készülődtek. A szamár a ház főhelyére heveredett le, a kutya a küszöbön, a macska a tűzhelyen, a kakas pedig az ajtó szemöldökfája fölötti ülőrúdon helyezkedett el. Ekkor négyen egymás közt megegyeztek: "Ha a tolvajok ismét betoppannak, egyikünk se bántsa őket, míg a házba be nem lépnek, hanem tanítsuk meg őket úgy, hogy a házból kitakarodjanak."
  A tolvajok pedig egy kis idő múltán a ház közelébe settenkedtek, mondván: "Eddigre elmentek tán, akik ránk ijesztettek. Ha meg elmentek, hát gyerünk s telepedjünk be ismét." Féltek azonban egyszerre belépni mindannyian, így hát azon voltak, hogy előbb csak egyikük menjen be. Az egyik tolvaj erre-arra leskelve, óvatosan belopakodott a házba. Amint belép, egy vörösen izzó parazsat pillant meg a tűzhelyen.
  "Ez meg micsoda?" - gondolja magában, s kézbeli botjával óvatosan meg akarja piszkálni. Felszökken ekkor helyéről a macska, nekiront a tolvaj képének, s karmolni kezdi. Megretten ettől a tolvaj, rohanna kifelé, ám amidőn már-már kijutna az ajtón, a szemöldökfa fölötti rúdon ülő kakas elrikkantja magát: "Kot-kot-kot, kapd el a tolvajt, kapd el!", s csipkedni kezdi. Szaladna el, de jön a kutya, s jól beléharap. Onnét is elugorván még arra sincs érkezése, hogy kijusson az udvarra, fölpattan a szamár, s kettőt rúg belé.
  Így elszenvedvén az ütlegeket, fejét s eszét veszítve rohant a tolvaj a cimboráihoz. Állapota láttán azok féltek már belépni a házba, eltávoztak hát oda, ahonnét jöttek. A szamár, a kutya, a macska s a kakas pedig e házban lakozva folytatta életét.

 

Néhány szó az ujgurokról

Az ujgurok zöme, mintegy hatmillió lélek, Kína Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartományában él; kisebb részük - két-háromszázezer - pedig Kazaksztánban, valamint Közép-Ázsia szomszédos köztársaságaiban.
  Nyelvileg a törökség turki - más besorolás szerint: karluk-ujgur-csoportjához tartoznak. Etnogenezisükben fontos szerepe volt különböző iráni népeknek. Nyelvükön ez kitörölhetetlen nyomot hagyott: a mai ujgur szókincsének jelentős része iráni eredetű. Hasonlóképp nagy számban találunk náluk az iszlám révén befogadott arab szavakra, de a szoros szomszédság folytán használatba vett kínai szavak is előfordulnak.
  Kultúrájuk egymást követő szellemi áramlatok hatására alakult s nyerte el jelenlegi arculatát. A hajdani, eredeti sámánhitet egy időre a manicheizmus, majd a buddhizmus váltotta föl náluk, hogy aztán a középkor derekára végképp megtérjenek az iszlám kebelébe.
  Az ujgurok sok-sok évszázad óta letelepült földművesek és állattartók, fejlett kézműiparral. Városépítő tevékenységüket olyan maradandó földrajzi nevek hirdetik Belső-Ázsia térképén, mint Urumcsi, Kasgár, Turfán.
  Rendkívül gazdag folklórkincsük minden műfaj és műnem tekintetében máig kimeríthetetlen forrás. Igen fejlett hangszeres zenéjük a különböző fesztiválok jóvoltából ma már világszerte ismeretes.
  A mai ujgurok nem tekinthetők azonosnak a 7-8. század ujgurjaival. (Mutatis mutandis: amiképp a mai macedónok sem azonosak világbíró Nagy Sándor népével.)
  S még valami: kétellyel fogadjuk bizonyos "tudósok" elhamarkodott megnyilvánulásait, amelyekkel az ujgurok s magyarok közeli rokonságát próbálják bizonygatni. Természetesen vannak rokonságra - elsősorban kulturális rokonságra - utaló megegyezések a törökség s a magyarság között. E rokonságot azonban nem ingatag feltételezésekbe kapaszkodva kijelenteni, hanem bizonyítható tények, adatok szorgos - és főleg: türelmes - vizsgálata, a szálak kibogozása révén keresni kell. (Az is lehetséges, hogy a kínai határvidéknél valamelyest közelebb: a déli Ural tájékán, Baskortosztánban.)