Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Ha
összefogsz, erőre kapsz
(ujgur
népmese)
Buda Ferenc fordítása
Elektronikus
kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Buda
Ferenc: Néhány szó az ujgurokról
Hajdan-hajdanán volt egy öreganyó meg egy öregapó. Összes jószáguk
egy öreg szamár volt. E szamara megvénülte miatt az öreg igen bosszankodott.
Egy napon elővezette a szamarat, hogy lisztet hozzon haza vele a malomból, ám
ahogy fölhátalta, a szamár farka bizony már leért a földig. Másnap megint hozott
vele lisztet, harmadnap megint csak hozott, s ím, annak a farka már a földön
vonszolódott. Látván, hogy szamara farka a földön vonszolódik, ráförmedt az
öreg:
- Takarodj, te pogány - mondta, azzal elkergette.
Ment, mendegélt a szamár, mígnem útközben egy bánatos macskával
találkozott. Megtudakolta tőle, miért búslakodik.
- Nekem a gazdám alig adott ennem, mondván: "Nem fogsz már egeret"
- felelte a macska. - Bizony megöregedtem, s így nem vagyok már alkalmas az
egérfogásra. Ezért megbántódva eljöttem a háztól.
Barátságot kötöttek egymással, s kettesben folytatták útjukat. Ahogy
mennek, mendegélnek, egy lehorgasztott fejű kutyával találkoznak. Megkérdik
tőle:
- Hej, kutya, te meg mit üldögélsz itten?
A kutya így válaszolt:
- Azt mondta rám a gazdám: "Megöregedtél, semmire sem vagy már képes",
s attól fogva alig adott ennem. Nem bírtam már ezt, így hát eljöttem a háztól.
- Ej, ha így van, csak gyere! - mondták neki. - Légy a mi barátunk!
- s hárman együtt folytatták útjukat.
Ahogy mennek, mendegélnek, a szamár egy szomorú kakasra talál.
- Hej, kakas - kérdi tőle - te meg mit álldogálsz itten?
- Azt mondta rám a gazdám: "Nem tudsz te már hajnalonta hangosan
kukorékolni, megöregedtél", s elűzött a háztól.
- Ej, ha így van, hát gyere, légy a barátunk! - mondták neki.
Azzal barátságot fogadva, négyesben folytatták útjukat. Miután egy
éjjel s egy nap haladnak az úton, észreveszik ám, hogy messziről valami tűz
világít a szemükbe. Közelebb érvén látják, hogy egy ház van ott. Vigyázva belesnek
az ablakon, s hát kiderül, hogy odabent tolvajok tanyáznak.
- Azt az abrakot, ha megehetném! - szólal meg ekkor a szamár.
- Azt a laskát, ha megehetném! - mondja a macska.
- Azt a pogácsát, ha megehetném! - mondja a kutya.
- Azt a búzát, ha megehetném! - mondja a kakas.
Ezek után tanácsot tettek, s ilyen döntésre jutottak: "Ezeket, bármi
legyen is, rájuk ijesztvén ki kell ugrasztanunk a házból, s aztán majd magunk
fogunk itt lakni. Álljunk az ablak tövibe, másszunk föl egymás hegyibe, ordítsunk,
ahogy a torkunkon kifér, s a tolvajok tőlünk megrettenve világgá szaladnak.
Ami pedig bennünket illet, mi leszünk majd a ház gazdái."
Oda is álltak az ablak alá, s a szamár hegyibe a kutya, kutya hegyibe
a macska, macska hegyibe a kakas fölkapaszkodván, elkezdtek ordítani, ahogy
csak a torkukon kifért. A tolvajok pedig úgy megijedtek, hogy egymást taposva-tiporva
rohantak el a házból.
Bement a házba a négy barát, ki-ki megette, amit kívánt, majd nyugodni
készülődtek. A szamár a ház főhelyére heveredett le, a kutya a küszöbön, a macska
a tűzhelyen, a kakas pedig az ajtó szemöldökfája fölötti ülőrúdon helyezkedett
el. Ekkor négyen egymás közt megegyeztek: "Ha a tolvajok ismét betoppannak,
egyikünk se bántsa őket, míg a házba be nem lépnek, hanem tanítsuk meg őket
úgy, hogy a házból kitakarodjanak."
A tolvajok pedig egy kis idő múltán a ház közelébe settenkedtek,
mondván: "Eddigre elmentek tán, akik ránk ijesztettek. Ha meg elmentek, hát
gyerünk s telepedjünk be ismét." Féltek azonban egyszerre belépni mindannyian,
így hát azon voltak, hogy előbb csak egyikük menjen be. Az egyik tolvaj erre-arra
leskelve, óvatosan belopakodott a házba. Amint belép, egy vörösen izzó parazsat
pillant meg a tűzhelyen.
"Ez meg micsoda?" - gondolja magában, s kézbeli botjával óvatosan
meg akarja piszkálni. Felszökken ekkor helyéről a macska, nekiront a tolvaj
képének, s karmolni kezdi. Megretten ettől a tolvaj, rohanna kifelé, ám amidőn
már-már kijutna az ajtón, a szemöldökfa fölötti rúdon ülő kakas elrikkantja
magát: "Kot-kot-kot, kapd el a tolvajt, kapd el!", s csipkedni kezdi. Szaladna
el, de jön a kutya, s jól beléharap. Onnét is elugorván még arra sincs érkezése,
hogy kijusson az udvarra, fölpattan a szamár, s kettőt rúg belé.
Így elszenvedvén az ütlegeket, fejét s eszét veszítve rohant a tolvaj
a cimboráihoz. Állapota láttán azok féltek már belépni a házba, eltávoztak hát
oda, ahonnét jöttek. A szamár, a kutya, a macska s a kakas pedig e házban lakozva
folytatta életét.
Az
ujgurok zöme, mintegy hatmillió lélek, Kína Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartományában
él; kisebb részük - két-háromszázezer - pedig Kazaksztánban, valamint Közép-Ázsia
szomszédos köztársaságaiban.
Nyelvileg a törökség turki - más besorolás szerint: karluk-ujgur-csoportjához
tartoznak. Etnogenezisükben fontos szerepe volt különböző iráni népeknek. Nyelvükön
ez kitörölhetetlen nyomot hagyott: a mai ujgur szókincsének jelentős része iráni
eredetű. Hasonlóképp nagy számban találunk náluk az iszlám révén befogadott
arab szavakra, de a szoros szomszédság folytán használatba vett kínai szavak
is előfordulnak.
Kultúrájuk egymást követő szellemi áramlatok hatására alakult s
nyerte el jelenlegi arculatát. A hajdani, eredeti sámánhitet egy időre a manicheizmus,
majd a buddhizmus váltotta föl náluk, hogy aztán a középkor derekára végképp
megtérjenek az iszlám kebelébe.
Az ujgurok sok-sok évszázad óta letelepült földművesek és állattartók,
fejlett kézműiparral. Városépítő tevékenységüket olyan maradandó földrajzi nevek
hirdetik Belső-Ázsia térképén, mint Urumcsi, Kasgár, Turfán.
Rendkívül gazdag folklórkincsük minden műfaj és műnem tekintetében
máig kimeríthetetlen forrás. Igen fejlett hangszeres zenéjük a különböző fesztiválok
jóvoltából ma már világszerte ismeretes.
A mai ujgurok nem tekinthetők azonosnak a 7-8. század ujgurjaival.
(Mutatis mutandis: amiképp a mai macedónok sem azonosak világbíró Nagy Sándor
népével.)
S még valami: kétellyel fogadjuk bizonyos "tudósok" elhamarkodott
megnyilvánulásait, amelyekkel az ujgurok s magyarok közeli rokonságát próbálják
bizonygatni. Természetesen vannak rokonságra - elsősorban kulturális rokonságra
- utaló megegyezések a törökség s a magyarság között. E rokonságot azonban nem
ingatag feltételezésekbe kapaszkodva kijelenteni, hanem bizonyítható tények,
adatok szorgos - és főleg: türelmes - vizsgálata, a szálak kibogozása révén
keresni kell. (Az is lehetséges, hogy a kínai határvidéknél valamelyest közelebb:
a déli Ural tájékán, Baskortosztánban.)
