Terebess
Ázsia E-Tár
«
vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Túszí
VERSEI
Tótfalusi István
fordításai
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
ASZADÍ ABÚ NÁSZR
IBN AHMAD TÚSZI (?1020-?1080) Túszban, Mervben vagy Herátban született.
A szelcsuk-török invázió elől Azerbajdzsánba menekült, és az ottani fejedelmek
udvarában élt. Úgynevezett monázereket - verses disputákat - írt. Ezekben két
személy, pl. a perzsa és az arab egy-egy prototípusa fejtik ki párbeszéd formájában,
ellentétes nézeteiket. Ez a műfaj, száz évvel később, provanszál trubadúroknál
is megtalálható.
(Faludy György gyüjtésében)
ASZADÍ-JE TÚSZÍ - korábban tévesen Firdauszí mesterének tartották. Egyes kutatók szerint két Aszadí működött; az apa írta volna a vetélkedőket (munázára), s a fiú lett volna a Gersászp-náme szerzője. Valójában mindezt egy Aszadí írta, aki a legrégebbi perzsa szótár, a Logbat-e Fursz szerzője is. A szeldzsuk hódítás elől Khorászánból Azerbajdzsánba menekült, ahol a helyi fejedelmek udvari költője lett. 1072-ben halt meg. A provencale tenzonékhez hasonló öt ránk maradt vetélkedője, e költői forma rendkívül ritka képviselői a perzsa költészetben. Főművében, a Gersászp-námé-ban, melyben a hős Rusztem ősének, Gersászpnak kalandokban gazdag életét eleveníti meg - a firdauszíi hagyományokat követi, de Firdauszí lenyűgöző nagysága nélkül.
éji útjára -
utalás Mohamed híres éjszakai utazására (Korán: Szúrat aliszrá'), mikor a legendás
hagyomány szerint Mekkából Jeruzsálemben termett. A vetélkedőben a muszlim rítus
számos eleméről esik szó.
irámi kert - a Paradicsomhoz hasonló szépségű legendás kert.
Holdam által számít évet - az araboknál holdév van.
dév - démon, gonosz szellem.
Hónapuk s évük a perzsák - a perzsáknál napév van.
Dirhemért egy fia dénárt - a dínár aranypénz, a dirhem ezüstpénz. Egy
kínárban húsz dirhem volt.
Adl - Aszadí pártfogója.
A NAP ÉS AZ ÉJ VETÉLKEDÉSE
Halld! az éjjel
és a nappal hogy vívják a vitát!
A szivétől fut a bánat, íly látványt aki lát!
Ama kettő vetekedvén, ki az elsőbb közülük,
Kérkedésben, csepülésben nem ismerték a határt.
Szólt az éjjel: "Becsesebb ám a napnál az örök éj,
Mert az éjből lett az Isten keze által napvilág.
Hiszen annál, ki fohászát nappal végzi, az Úr
Többre tartja, kik az éjjel mormolják az imát.
Mózes oktatta a népet, hogy az éji ima szent,
S éjnek éjén hagyta el Lót a parázna Szodomát.
Éjszaka volt, hogy a holdat Mohamed megfelezé,
Éji útjára is éjnek derekán szánta magát.
Takaró függöny az éj, bűnöket árúl el a nap,
Nyugodalmat hoz az éj, s a nappal bánatot ád.
Nappal egynémelyik órán az imádság tiltatik,
Ám a próféta s a hivő könyörög éjjelen át.
A Koránban nevem Allah teelébed helyezé,
Mert a fénynél a sötétség született meg hamarább.
Sáh vagyok, trónom a föld és palotám a magas ég,
Hold a hadvezérem, s szolgák hada csillag-miriád.
Az eget csak sima kék szőnyeged által takarod,
Tőlem ékes, mint irámi kert, ha nyílik a virág.
Holdam által számit évet az arabság s hónapot,
S Gábriel szárnya jelével veti Holdam sugarát.
Holdam orcáján egészség jeleit szemlélhedd,
Napod arcára pedig jelt a betegség keze vág.
Napod épp annyi utat jár be egy évben az egen,
Mint amennyit Holdam jár, hanem egy hónapon át."
Hallva ennyit, haragos lett a Nap és így szólott:
"Szót se többet! Hogy is ejté e szidalmat ki a szád?!
Hisz a nappalt nem is egyszer a magas Trón ura is
Esküjében feldicsérte, de nem úgy az éjszakát.
Nappal űlik meg a böjtöt, ha az ünnep sora jő,
Nappal ér szent céljához a zarándok-sokaság.
Napvilágnál támadnak fel a holtak majdan,
Nappal éledt fel a nemlétböl az ember faja, ládd.
A szerelmesnek a kín vagy s a gyereknek remegés,
Szív a dévnek kebelében, betegében kuszaság.
Baglyot és bőregeret bírsz, sereged dzsinn meg a dév,
Lovasid latrok, rablók, hadaid haramiák.
Égi naptól eredék én, te a föld szíve alól,
Én akárcsak ragyogó tűz, te a szén korma gyanánt.
Láthatárunk színe vélem ragyogó, rút teveled,
Én az ember-szemet fénnyel, de te kórral hatod át.
Bennem Iszlám szine gyúl ki, a gyaúré a tiéd,
Rám vigasság vete köntöst, tereád szomoruság.
Mint az angyal, igaz úton vezetek mindenkit,
Rossz uton jár, te sötét dév, akinek te mutatád.
Négus arcodra tekints: mért dicsekedsz szépséggel?
Mégha bálvány is, egy négust szépségért ki imád?
Mit is érsz csillagaidnak seregével, ha vadul
Menekül mind, amidőn látja napomnak zászlaját?
Baj is az, hogy Mohamednél elibém jött a neved!
A süketnél is a hallót sorolá ő hátrább.
Hogyha Holdad araboknak mutat évet s hónapot,
Hónapuk s évük a perzsák Napomon számlálják.
Bárha sárgán jön a Nap fel, de a Holdnál becsesebb:
Dirhemért egy fia dénárt, noha az sárga, ki ád?
A te Holdad Napom által nyeri fényességét,
S hódolatból fut előtte, meggörnyesztve magát.
Ha a hírnök sebesebben fut a napnál, mi marad
Hátra? száguldjon a sáhnál gyorsabban a futár.
Ima három vagyon írva nappal, éjjel kettő -
Épp ez egyetlen imával esel énnálam alább.
És ha szómmal nem elégszel s akarod, hogy legyen úgy,
Jó itélet ura, Adl, nosza döntsd el a vitát!"
G E R S Á S
Z P - N Á M E
(RÉSZLET)
GERSÁSZP CSATÁJA
Midőn lopva
rátört az éjre a nap,
S lovasverte porként a hajnal fakadt,
A lég, mint a jó szablya, kék lett legott,
A föld gyáva orcájaként sáppadott.
Csatához feszült most a két nagy sereg,
A bosszúra sort sorra rendeztenek.
Gerincén mereszté a farkát ökör,
A mézszín csuporból ma tejfel ömöl,
A Föld nyugta veszve, az Ég nem siet,
A hegy szíve vért ont ma forrás helyett;
A kopják fején szív a fürt és sisak,
A kardok ma nyelvek, halált szólanak.
Ahány sanda lépés, sisak jár nyomán,
Kifut rajt a vér, mint rubint bor kupán.
A kard mérget ontón hasított velőt,
Gerely szemkioltón a szívig döfött.
A félénk, a gyáva menekvésre kész,
Halált is kihívná csatán a merész.
Mint pányvát dob orrmányt a bősz elefánt,
a hősök nyakát fogja pányva gyanánt.
Az egyik vitézt gyors agyar dobja fel,
A másik vitézt lába tapodja el.
Gersászp elefántján viharzott tova,
Két mérföldre szíveket átvert nyila,
Eképp porrá, széllé tevé az eget,
Az égből, mely hét volt, csinált hetvenet.
Kezében nehéz kopjavas, hosszu, volt;
Lovashadja közt ő a bősz bosszu volt.
Elefántja hátán gerellyel haladt,
S nyeregből a felhőkbe küldött sokat.
A türkök hadát törte át hirtelen,
A császár vezérin hogy bosszút vegyen,
Az egyikre rátört gerellyel magas
Leséből, akárcsak gazellára sas,
A kőre hajítá, hogy széjjel repedt,
Levetvén ilyen módra más hősöket.
Csatázott soká elefántján eképp,
Sok kínai lepte a Nílus vizét.
S ez így ment, a nap míg a végére járt,
Az éj kurtitá meg a nagy, vad tusát.
Szuroktenger ömlött a földekre szét,
Kioltván a fény sáppatag kútfejét;
A síkról lehúzódva mindkét sereg
Előhadja formázott völgyet-hegyet.
TÉLI SÖTÉT ÉJ
Faludy György fordítása
Az újhold ezüst
sarló; a sarló belsejében
fekete bika les rád mozdulatlan fejével.
Egyetlen csillag ragyog magasan fenn az égen:
szikrázó fél szemével figyel a szálas néger.
MÉG SÖTÉTEBB
ÉJ
Faludy
György fordítása
Az éj faszén
köpenybe burkolt szingaléz szépség,
ki arcába fésülte még sötétebb sörényét.
A napot megláncolták, s mély pincelyukba zárták.
Az idő áll: nem látja, hová tegye le lábát.
POMPÁS PARIPA
Faludy
György fordítása
Gyors patkói
a felkelő napot magasra rúgják.
Nyomában a por ellepi a várost meg a pusztát.
Orrlyukai a szélvihart a horizontig fújják.
Ha felnyerít, a mindenség fülébe dugja ujját.
A NYÁRI ÉJ
Faludy
György fordítása
Gyönyörűszép,
mezítlen fiú. Kristály edények
közt ül s játszik türkizkék szőnyege közepében.
Teste kemény és sima. Ágyéka még keményebb.
Tapadj menyasszonyodhoz! Engedj a vőlegénynek!
NAPPAL ÉS ÉJSZAKA
Faludy
György fordítása
Ez fehér pejen,
az meg fekete ménen nyargal.
Ez görög vitéz arany-, az néger ezüstkarddal.
Ki üldöz kit? Nem tudni, bár a világ végéig
egymást kergetik körben és utol sosem érik.
TEST ÉS LÉLEK
Faludy
György fordítása
Tested viskó
vagy kéjlak egy kellemetes kertben;
belső világosságod lelked transzcendens lángja.
Nagy hirtelen majd egy nap szállásod összeomlik,
kerted homokba fullad és kilobban a lámpa.
