Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

II. Nem emberi lények

Már az első futólagos pillantásra is világos, hogy a természet minket illető földi rendjének nagy részét nem kizárólag az emberiség kényelmére vagy végső előnyére célozta. Valószínűleg mégis elkerülhetetlen volt, hogy az emberi faj legalább is gyermekkorában azt képzelje, hogy ez a világ és minden, amit tartalmaz, csupán az ő hasznára és javára létezik, de kétségtelen, hogy ez idő szerint ki kellett nőnünk ebből a gyerekes tévedésből, és felfognunk saját helyünket, s a vele összefüggésben levő kötelességeket.

Mindennapi életünkön látszik, hogy legtöbben még nem tartanak ott, nevezetesen az állatvilággal szemben tanúsított gonosz kegyetlenség által, melyet sokan, akik valószínűleg igen civilizáltnak tartják magukat, szokásszerűen követnek el a sport nevében. Még aki az okkultizmus tudományát csak most kezdi tanulni, az is tudja, hogy minden élet szent és egyetemes együttérzés nélkül nincs igazi haladás, de csak aki előrehaladott tanulmányaiban, fedezheti fel, hogy milyen sokszerű a fejlődés valóban, és milyen kis helyet tölt be aránylag az emberiség a természet háztartásában.

Az ember előtt világossá válik, hogy amint a föld, levegő és víz sok miriád formáját tartja el az életnek, melyeket észlelhetővé tesz a mikroszkóp, bár szabad szemmel nem láthatók, éppúgy a földünkkel összefüggő magasabb síkok is sűrű népességgel bírnak, melyeknek létezéséről rendesen nincs tudomásunk. Minél többet tud az ember, annál bizonyosabb affelől, hogy valami úton-módon a fejlődés kihasználja minden lehetőségét. És hogyha úgy tűnik, mintha a természet erőit pazarolná, vagy adott alkalmakat hanyagolna el, akkor tudhatjuk, hogy nem a világegyetem tervezetében rejlik a hiba, hanem a mi tudatlanságunkban rendszere és szándéka felől.

Az asztrális világ nem emberi lakóiról szóló jelen fejezetben legalkalmasabb, ha kihagyjuk az egyetemes életnek kezdetleges formáit, melyek olymódon fejlődnek az atomok, molekulák és sejtek különböző fokain át, amelyeket nem igen érthetünk meg. Ha az elemi birodalmak legalacsonyabbjánál kezdjük, még akkor is nagyszámú asztrális lényt kell ide beosztani, melyet csupán említhetünk, mert részletes leírásukhoz egész enciklopédia kellene.

A nem emberi lényeket az asztrálsíkon legalkalmasabban négy csoportba oszthatjuk, de ezek az előbbi fejezettől eltérően, a természetnek egész nagy birodalmaira vonatkoznak, melyek legalább olyan nagyok és sokszerűek, mint például az állat- vagy növényvilág. A csoportok némelyike határozottan az emberi alatti, némelyik velünk egyenrangú, míg mások jóságban és hatalomban messze felülmúlnak minket. Némelyik a mi fejlődési rendszerünkhöz tartozik, ami azt jelenti, hogy vagy hozzánk hasonló emberek voltak, vagy lesznek; mások egészen eltérő utakon fejlődnek.

Előrebocsátom, hogy itt nem említem naprendszerünk más bolygóiról alkalomadtán megjelenő magas Adeptusokat, sem még messzebbi és még magasztosabb látogatókat, mert bár elméletben lehetséges, de elképzelhetetlen, hogy az ilyen megdicsőült lények szükségesnek tartanák olyan alacsony síkon mutatkozni, mint az asztrálsík. Ha bármilyen okból mégis kívánatos volna, mint a Nirmanakaya esetében, ennek a világnak megfelelő ideiglenes testet csinálnak bolygóink asztrális anyagából.

Továbbá a négy csoporttól egész függetlenül és azon kívül bolygónkat még hét fejlődési ág osztja az emberiséggel, melyekről nem szabad jelenleg beszélnem, mert rendes körülmények közt nem kívánatos, hogy az emberek tudjanak létezésükről, vagy ők a mienkről. Csupán a legelőrehaladottabb varázslók tudják szertartásaikkal azt az esetet előidézni, amelynek előre nem látott hibája folytán ilyen lény a fizikai világban láthatóvá válik. Nem valószínű, hogy ez újból előforduljon, bár már megtörtént.

1. Fejlődésünkhöz tartozó elemi esszencia. Mivel ezt a kifejezést „elemi” a legkülönbözőbb írók az ember halála utáni legkülönbözőbb dolgokra vonatkozólag használták, és a nem emberi szellemek közül a legmagasabbakra és a legalacsonyabbakra is, szögezzük le, hogy a jelen esetben csupán a monád esszenciájára vonatkoztatjuk, amit úgy definiálhatnánk, hogy az anyagba leáradó szellem, vagy Isteni Erő.

Mielőtt ez a kiáradás eléri az individualizációt, az egyénné válást, amikor is az ember kauzális testét alkotja, egymásután hat különböző fejlődési fokon haladt át, és éltette mindegyiket: az állat-, növény- és ásványvilágon és három elemi birodalomban. Ezért néha állati, növényi vagy ásványi monádnak is nevezték, bár ez a kifejezés határozottan félrevezető, mert rég, mielőtt ezekbe a birodalmakba elérkezik, az egy monádból sok monáddá vált. De a szó megmaradt, és azt fejezi ki, hogy bár a monád esszenciájában már régen megkülönböztetés állott be, még nem érte el azt a fokot, amikor egyénivé válhatna.

Amikor a monád esszenciája az ásványvilágot megelőző három nagy elemi birodalmat élteti, akkor „elemi esszenciá”-nak nevezik.

Ha a bármelyik síkon nyugvó szellem az alatta lévő síkra akar leszállni, akkor szükséges, hogy annak a síknak az anyagjába burkolja magát, és hasonlóképpen, ha még egy síkkal lejjebb száll, annak az anyagából kell magára leplet vonnia, és akkor azt mondhatjuk, hogy teste olyan atomokból áll, melyeknek külső burkolata ez utóbbi sík anyagából való. Az éltető ereje, úgyszólván lelke, azonban olyan állapotban van, mint az első színvonalon volt, vagyis az elsőnek isteni ereje, és azonfelül a másodiknak az anyagából egy burok. Ha még lejjebb száll, akkor az atom még sokszerűbbé válik, mert még egy negyedik fajta anyagból von maga köré testet. Elképzelhetjük, hogy ez a folyamat, mely a naprendszerünk minden alsíkján ismétlődik, mikor eléri a fizikai világot, annyira beburkolta már az eredeti erőt, hogy nem csoda, hogy az emberek egyáltalán nem ismerik fel, mint szellemet.

Feltéve, hogy a monád esszenciája ezt a beburkolódzási folyamatot egészen a mentális világ atomi színvonaláig vitte, és ahelyett, hogy annak a világnak összes alsíkjain át szállna le az asztrálisba, közvetlenül beleveti magát az asztrális világba, melynek atomi anyagát maga köré gyűjti és élteti. Ilyen összetételű az asztrális világ elemi esszenciája, mely a nagy elemi birodalmak harmadikához tartozik, és közvetlen megelőzi az ásványvilágot. Az asztrális világban 2401 féle változata folyamán az alsíkok sok különböző összetételű anyagát vonzza magához, de csak ideiglenesen. Lényegében mégis egy birodalom marad, melynek jellemző tulajdonsága az, hogy monádjának esszenciája a mentális világ atomi színvonalú anyagába van csak burkolva, de az asztrális világ atomi anyaga által nyilvánul meg.

A két magasabb elemi birodalom a magasabb, illetve alacsonyabb mentális világban létezik és működik, de jelenleg nem foglalkozunk velük.

Az elemi birodalommal kapcsolatban egy elemi lényről beszélni - mint azt gyakran szokták - helytelen, mert tulajdonképpen ilyen lény valójában nincs. Az elemi anyagnak óriás halmazát találjuk, mely az emberi gondolatok legmúlandóbbja iránt is bámulatosan érzékeny, és pillanatok alatt hihetetlen finomsággal reagál még az olyan vibrációkra is, melyeket az emberi akarat vagy vágy öntudatlanul idézett elő.

De abban a pillanatban, amikor az ilyen gondolat vagy akarat hatása élő erővé alakul - amit helyesen nevezhetünk elemi lénynek, - akkor már nem is a jelen csoportba tartozik, hanem a mesterséges lények közé. Még akkor is csak igen múló különálló léte, mert amint az ok elmúlik, visszamerül a megfelelő alsík meg nem különböztetett tömegébe, ahonnan jött.

Túl hosszadalmas volna csoportosítani, de általános körvonalakban azt mondhatnánk, hogy az elemi lények aszerint az anyag szerint kapták elnevezésüket, amelyben laknak. Itt is mutatkozik fejlődésünk hetes rendszere, mert hét ilyen főcsoport van, melynek mindegyike a fizikai anyag egyik állapotára vonatkozik: „föld, víz, levegő és tűz”; vagy hogy ezt a középkori jelképes beszédet modern egzakt kifejezésbe fordítsuk le: szilárd, folyékony, gáznemű és a négy éter halmazállapotnak megfelelően.

Szokásos a középkori alkimisták tudatlanságát lesajnálni és gúnyolni, mert olyan anyagokat neveztek „elem”-nek, amelyekről a modern vegytan felfedezte, hogy összetettek. De igazságtalan fitymálva beszélni róluk, mert tudásuk e tárgyról bővebb volt, mint a mienk, nem szűkebb. Ők talán nem osztályozták azt a nyolcvan vagy kilencven anyagot, amit mi most elemnek nevezünk, de biztos, hogy nem úgy nevezték őket, mert okkult tanulmányaikból megtanulták, hogy ebben az értelemben csak egy elem létezik, amelynek ezek és az anyag többi formája is csak változatai. Ezt az igazságot a jelenkor legnagyobb vegyészei csak kezdik sejteni.

Tény az, hogy lenézett elődeink osztályozása a miénknél mélyebbre hatolt. Ők megértették, és meg tudták figyelni az étert, amit a modern tudomány csak mint teóriájához szükségeset állít fel. Ők tudták, hogy az éter a gáznemű fölötti négy különböző állapotú fizikai anyagból áll, ezt a tényt ma még nem fedezték fel újra. Ők tudták, hogy minden fizikai tárgy az anyag egyik vagy másik halmazállapotából áll e hét közül, és minden szerves test összetételében mind a hét többé-kevésbé található, ezért beszélnek ők tüzes vagy vizes vérmérsékletről és „elemekről”, ami nekünk igen nevetségesnek tűnik. Kézenfekvő, hogy ez utóbbi kifejezést az alkotó részekre vonatkoztatták, és egyáltalában nem azt jelentette, hogy az anyagot nem lehet tovább felbontani. Azt is tudták, hogy az anyagnak ezek a csoportjai a fejlődő monádi esszencia nagy csoportjainak megnyilvánulása számára alapul szolgálnak, és ezért nevezték azt elemi esszenciának.

A szilárd anyagnak minden részecskéjében egy a földdel kapcsolatos elemi lény lakik - hogy a középkori tudósok képes kifejezését használjuk, - vagyis amíg ebben a halmazállapotban marad, addig a megfelelő élő elemi esszencia bizonyos mennyiségét találjuk benne. Hasonlóképpen találunk folyékony, gáznemű és éterállapotban víz-, levegő- és tűz-elemi lényeket. Megfigyelhetik, hogy ez az első csoportosítása a harmadik elemi birodalomnak úgyszólván vízszintes, vagyis a különböző csoportok alig észlelhető fokonként mind kevésbé anyagiak, amint felfelé haladnak, és érthető, hogy a csoportok mindegyike újból hét alcsoportra osztható, mert a szilárd, cseppfolyós és gáznemű anyagok is különböző sűrűségűek.

Ezenkívül van még egy másik, függőlegesnek nevezhető beosztás is, amely sokkal nehezebben érthető, különösen azért, mert az okkultisták igen keveset mondanak róla. Azt, amit tudunk róla, talán úgy lehet legérthetőbben magyarázni, hogy az összes vízszintes csoportban ismét hét különböző típusú elemi lény található, melyek nem annyira anyagiságuk fokain különböznek, hanem inkább jellegük és vonzásuk szerint.

Ezek közül mindegyik hat a másikra, és bár lehetetlen lényegüket elcserélni, mindegyikben hét altípus található, melyet a reájuk jellegzetes színezés különböztet meg, amit az őket legkönnyebben mozgató hatásnak köszönhetnek. Látható, hogy ez a függőleges beosztás teljesen eltérő a vízszintestől, amennyiben sokkal állandóbb és alapvetőbb. Mert az elemi birodalom fejlődése abból áll, hogy alig észlelhető lassúsággal a különböző vízszintes színvonalakon áthaladjon, és egymásután mindegyikhez tartozzék. A különböző típusok azonban az egész úton változatlanok maradnak.

Azt nem szabad elfelejteni, amikor az elemi birodalmak fejlődését próbáljuk megérteni, hogy az ívnek lefelé irányuló felén halad, vagyis mindjobban közeledik az anyagba való teljes beburkoltság felé, amit az ásványvilágban látunk, ahelyett, hogy az anyagtól eltávolodna, mint a legtöbb más fejlődés, amit ismerünk. Számára a fejlődés azt jelenti, hogy leszáll az anyagba, ahelyett, hogy magasabb síkokra felemelkedne, és ez néha különös torzképét adja a tényeknek szemünkben, mindaddig, amíg fel nem fogjuk a helyzetet. Ezt állandóan szem előtt kell tartani, nehogy a látszólagos rendellenességek megriasszanak.

A számtalan eltérés ellenére ennek a különböző élő anyagesszenciának minden fajtája közt közös tulajdonsága is van, de ezek is oly eltérőek a fizikai világban ismert tulajdonságoktól, hogy végtelen nehéz megmagyarázni azoknak, akik saját maguk nem láthatják működésüket.

Tegyük fel tehát, hogy ennek az elemi esszenciának egy része egy pár pillanatra külső befolyások iránt egészen változatlan marad (ami alig fordul elő), akkor nincs semmi meghatárolt saját formája, bár így is gyors és szüntelen mozgásban van. De a legcsekélyebb zavarra, melyet talán valami arra haladó gondolatáramlat okoz, vad zűrzavaros, állandóan változó formákba rajzik, amelyek ide-oda cikáznak, és oly gyorsak tűnnek el, mint a forró víz felületén a buborék.

Ezek a múló alakok többnyire valamilyen emberi vagy egyéb élőlényt ábrázolnak, ami nem azt jelenti, hogy az elemi esszenciában külön élő lények léteznek, csupán változó és sokféle hullámhoz hasonlíthatók, melyeket a csendes tó tükrén hirtelen szél idéz elő. Tükrözéseinek látszanak csak az asztrális világ óriás raktárának, de mégis többnyire megfelelnek annak a gondolatáramlat jellegének, amely őket létrehozta, bár majdnem mindig valami furcsa torzítással, valami ijesztő vagy kellemetlen vegyülettel.

Természetes kérdés, hogy mifajta értelem választja ki ezeket a formákat, és mi torzítja el. Most nem az erősebb és hosszabbéletű mesterséges elemi lényekkel foglalkozunk, amiket határozott és erőteljes gondolat hoz létre, hanem a félig öntudatlan, akaratlan gondolatok árjának eredményével, melyet az emberiség többnyire haszontalanul hagy elméjén átözönleni. Tehát világos, hogy az értelem nem a gondolkozó agyvelejéből származik, és egész bizonyosan nem tulajdoníthatjuk magának az elemi esszenciának, mely még az ásványvilágnál is távolabb áll az egyénivé válástól és hozzátartozó ébredező értelemtől.

De bámulatos alkalmazkodóképessége van, mely gyakran megközelíti az intelligenciát, és valószínű, hogy emiatt nevezték a korábbi könyvek az elemi lényeket „az asztrális fény félig értelmes teremtései”-nek. A mesterséges elemi lények ennek az erőnek további bizonyítékait nyújtják. Ha jó vagy rossz elemi lényekről olvasunk, akkor azok mindig a mesterségesekhez tartoznak, vagy a természeti lények valamely fajtájához, mert az elemi birodalmakban nincs olyan fogalom, mint jó vagy rossz.

Kétségtelen azonban, hogy minden fajtájukat egy bizonyos hajlam vagy gátlás hatja át, amely az emberiség iránt inkább ellenségessé, mint barátságossá teszi. Minden kezdő tudja ezt, mert legtöbb esetben az első benyomása az asztrális világról a proteuszi szellemek óriás serege, akik fenyegető magatartással közelednek hozzá, de ha bátran szembeszáll velük, akkor mindig visszavonulnak, vagy szétfoszlanak. Erre vonatkozik a fent említett kellemetlen torz voltuk, amelyről középkori írók azt állítják, hogy az ember csak önmagának köszönheti, hogy az elemi lények nem oly barátságosak, mint az aranykorszakban. Akkor az emberiség átszellemültebb volt, és kevésbé önző, mint a szürke jelenkorban, amikor közömbös és szeretetlen más élőlényekkel szemben.

Az elemi esszencia bámulatos finomságából, mellyel gondolataink vagy vágyaink leghalványabb mozzanataira felel, azt következtethetjük, hogy az egész elemi birodalom általában olyan, amilyenné az emberiség gondolatainak összessége teszi. Ha elgondoljuk, hogy mily kevéssé felemelő jelenleg az emberiség gondolkozása, nem csodálkozhatunk azon, hogy úgy aratunk, amint vetettünk, és ez az elemi esszencia, melynek nincs önálló értelme, csak vakon felfogja és visszatükrözteti azt; amit belevetítenek, rendesen barátságtalan jellemvonásokat mutat.

Nem kételkedhetünk abban, hogy későbbi fajokban vagy ciklusokban, amikor az egész emberiség már sokkal magasabb színvonalúvá fejlődött, az elemi birodalmakra is hatni fog a megváltozott gondolkodás állandó áramlata, és akkor nem lesznek ellenségesek, hanem könnyen kezelhetők. Ugyanezt mondhatjuk az állatvilágról is. Bármi is történt a múltban, a jövőben meglehetős jó „arany korszakot” várhatunk, hogyha az emberiség nagy része nemessé és önzetlenné válik, és akkor a természet erői szívesen fognak velük együttműködni.

Az a tény, hogy olyan könnyen befolyásolhatjuk az elemi birodalmakat, mutatja felelősségünket, hogy mily módon használjuk befolyásunkat. Sőt ha elgondoljuk, hogy milyen körülmények közt léteznek, láthatjuk, hogy a velük egy világban lakó értelmes lények gondolatainak és érzelmeinek hatása számottevő tényező az elemi birodalmak fejlődésének tervében.

A nagy vallások állhatatos tanítása ellenére is az emberiség nagy tömege nem törődik a gondolatvilág iránti felelősségével. Aki azzal hízeleg önmagának, hogy tettei és szavai nem bántanak senkit, az azt hiszi, hogy megtett mindent, amit tőle kívánni lehet, és elfelejti gondolatai hatását, melyek talán évekig szűkítő és lealacsonyító befolyással voltak a körülötte élők értelmére, és környezetét képzeletének szürke, piszkos teremtményeivel töltötte el. Ennek a kérdésnek még komolyabb oldalát látjuk a mesterséges elemi lény esetében. Itt elegendő annyit mondani, hogy kétségtelenül hatalmunkban áll az elemi esszencia fejlődését siettetni, vagy hátráltatni aszerint, amint tudatosan vagy öntudatlanul is használjuk.

Lehetetlen egy ilyen kis könyv keretein belül a különböző célokat megmagyarázni, melyekre a gyakorlott ember az elemi esszencia különböző erőit használhatja. A mágikus szertartások nagy része majdnem teljesen ezen múlik, vagy közvetlenül a mágus akaratának hatása alatt, vagy általa e célból segítségül hívott asztrális lények által.

Az elemi esszencia segítségével keletkezik majdnem minden jelenség, amit a szeánszokon előállítanak, továbbá a kődobás és harangozás a kísértetek által látogatott házakban. Mindezt valami földhöz kötött emberi lény próbálkozásai, vagy a harmadik csoporthoz tartozó természeti szellemek csintalansága idézheti elő. Ezek az elemi lények önmaguk nem elsődleges mozgatók, hanem csupán alvó erők, melyeket külső hatalom kell, hogy mozgasson.

Bár az elemi esszencia minden fajtájának megvan az a képessége, hogy asztrális képeket visszavetít, némely változata sokkal könnyebben befolyásolható, és szinte kedvenc formáiba özönlik, ha felzavarják (kivéve, ha erővel más formába kényszerítik); ezek az alakok kissé kevésbé múlók, mint rendesen.

Mielőtt tárgyunknak ezt a részét elhagyjuk, figyelmeztetni kell az érdeklődőt, nehogy - mint néha előfordul - gondolatban összetévessze az elemi anyagot azzal a monádi esszenciával, amely az ásványvilágon át nyilvánul meg. Ez utóbbi az emberiség felé vezető fejlődésének egyik fokán az elemi birodalomban megnyilvánul, egy későbbi fokon az ásványvilágban, de az a tény, hogy a monád esszencia két különböző tömege egy és ugyanaz időben a megnyilvánulás különböző fokán áll, és a megnyilvánulás egyike (a föld elemi lényei) ugyanezt a helyet foglalja el, mint a másik (mondjuk egy szikla), semmiképpen sem zavarja sem az egyik, sem a másik fejlődését, és azt sem jelenti, hogy a kettőben rejlő monád-esszencia egymással összefügg.

2. Az állatok asztrálteste. Ezek óriás nagy csoportot képeznek, de szerepük nem nagyon fontos, mert csak rövid ideig tartózkodnak az asztrális világban. Az állatok túlnyomó többsége még nem szerzett állandó egyéniséget, és ha közülük egyik meghal, akkor a benne megnyilvánult monád-esszencia visszafolyik abba a mederbe és színvonalra, ahonnan jött, és magával viszi azokat a tapasztalatokat, vagy haladást, amiket ebben az életben szerzett. De ezt nem tudja azonnal megtenni, mert az állat asztrálteste is átrendeződik rétegekbe úgy, mint az emberé, úgyhogy az állatnak bár rövid, de igazi asztrális léte van, melynek hosszát értelmének fejlődési foka határozza meg. A legtöbb esetben, úgy látszik, csak álomszerű tudattal bírnak, de teljesen boldogok.

Az az aránylag kevés háziállat, amely már önálló egyéniséget nyert és azért ebben a világban nem fog többé mint állat újraszületni, az asztrális világban sokkal tovább és élénkebben él, mint kevésbé fejlett társaik. Asztrális életük végén lassanként szubjektív állapotba merülnek, mely nagyon soká tarthat. A „Titkos Tanítás” első kötete egy emberszabású majmok asztráltestéből álló érdekes állatcsoportot említ, melyek már egyéniséget nyertek, és az emberi alakban való születésre a következő ciklusban, vagy talán egyesek még hamarabb is készen lesznek.

3. Mindenféle természeti szellem. Olyan sok különböző fajtája van ennek a csoportnak, hogy tulajdonképpen erről a tárgyról külön könyvet lehetne írni. Itt legyen elég némely közös tulajdonságukra rámutatni.

Itt olyan lényekről van szó, akik lényegesen különböznek az eddig említettektől. Bár az elemi esszenciát és az állatok asztráltestét jogosan osztjuk a nem-emberiek közé, mégis a monád-esszencia, amely őket élteti, sok idő múlva olyan fejlődési fokot fog elérni, hogy a miénkhez hasonló jövő emberiségen keresztül nyilvánuljon meg. Ha vissza tudnánk tekinteni saját elmúlt fejlődésünk számtalan előbbi ciklusára, látnánk, hogy ami most kauzális testünk, az hasonló fokon haladt felfelé.

A természeti szellemek óriási birodalmára ez nem vonatkozik, ők sohasem voltak, sem lesznek a miénkhez hasonló emberiség tagjai, és csak annyiban függnek velünk össze, hogy ez idő szerint ugyanazt a bolygót lakják. Mivel szomszédok vagyunk, természetesen szomszédokhoz illő barátsággal tartozunk egymásnak, ha találkozunk, de fejlődésünk iránya annyira különbözik, hogy alig lehetünk egymás segítségére.

Több író ezeket a természeti szellemeket az elemi lények közé osztotta be, és tényleg egy magasabb evolúciónak az elemi lényei, vagy helyesebben mondva állatai. A mi elemi esszenciánknál magasabb fejlettségűek, de mégis van közös tulajdonságuk, mint például az, hogy ők is hét nagy csoportra oszlanak, és mindegyik a neki megfelelő halmazállapotú anyagban lakik, melyet a hozzá tartozó elemi esszencia hat át. Tehát, hogy a számunkra érthetőket említsük, a föld, víz, levegő és tűz (vagy éter) természeti szellemei laknak és működnek ezekben az anyagokban, mint egészen határozott értelmes asztrális lények.

Arra a kérdésre, hogy miképpen lehetséges, hogy bármilyen teremtmény a tömör sziklában lakjék, az a felelet, hogy a természeti szellemek asztrális anyagból vannak, és azért a szikla anyaga nem akadály mozgásuk vagy látásuk számára. Továbbá a szilárd állapotú fizikai anyagban érzik magukat elemükben, itt vannak otthon, és ehhez vannak hozzászokva. Ugyanezt mondhatjuk azokról, akik a vízben, levegőben, illetve tűzben élnek.

A középkorban ezeket a szellemeket gyakran gnómoknak nevezték, a vízi szellemeket „undinák”-nak, a levegő szellemeit sellőknek, és az éterét szalamandernek. A nép sok név alatt ismeri őket: tündérek, manók, szatírok, faunok, koboldok, törpék, lidércek stb, melyek közül némelyik csupán egy fajára vonatkozik, mások mindre megkülönböztetés nélkül.

Sok különböző formájuk van, de leggyakrabban kicsi emberi alakot öltenek. Mint az asztrális világnak majdnem összes lakója, tetszésszerinti alakot tudnak ölteni, de kétségtelenül megvan a saját határozott formájuk, vagy talán helyesebben mondva kedvenc alakjuk. Rendes körülmények közt egyáltalán nem láthatók fizikai szemmel, de materializáció által láthatóvá tudják magukat tenni, ha akarják.

Végtelen sok fajtájuk van, melynek egyes tagjai értelem és hajlam szempontjából épp oly eltérőek, mint az emberek. Nagyrészük szemmel láthatólag jobban szereti az embert kerülni, mert szokásai és emanációja kellemetlen számukra, és nyughatatlan, fékezetlen vágyai által elindított asztrális áramlatok zavarják és bántják őket. Másrészt sok oly esetről tudunk, amikor természeti szellemek megbarátkoztak emberekkel, és amennyire hatalmukban állt, segítették őket.

Ez a segédkező magatartás azonban aránylag ritka, és legtöbb esetben, amikor az emberrel találkoznak, közömbösek, vagy ellenszenvet mutatnak, vagy kajánul örülnek, ha megcsalhatják és rászedhetik. Elhagyatott hegyvidékeken gyakran hallani a falusi parasztoktól olyan történeteket, amelyekből ez a különös tulajdonság kitűnik. Aki szeánszokra szokott járni, emlékezhet buta, de nem rosszindulatú tréfákra, amelyek majdnem mindig alacsonyabb fajta természeti szellemek jelenlétét árulják el.

Nagyon segíti őket tréfáikban az a képességük, hogy azokat elkápráztatják, akik befolyásuknak átadják magukat. Az ilyen áldozat akkor csak azt látja és hallja, ami a tündértől jön úgy, mint a hipnotizált egyén csak azt látja, hallja és érzi és hiszi, amit a hipnotizáló kíván. A természeti szellemnek azonban nincs olyan hatalma, mint a hipnotizálónak, amellyel uralkodna az emberi akaraton, kivéve egész gyengeelméjű embereket, vagy olyanokat, akik tehetetlen rémületbe esnek, ami által akaratuk egy időre kikapcsolódik. A természeti szellemek csak az érzékeket kápráztathatják el, egyebet nem tehetnek, de ennek a művészetnek kétségtelenül mesterei, és hallottunk olyan esetekről, amikor nagyszámú embert kápráztattak el egyszerre. Az indiai szemfényvesztők a természeti szellemeket hívják segítségül, hogy ezzel a különös képességükkel legbámulatosabb mutatványaikat segítsék, tényleg pedig az egész nézőközönség hallucinál, mert arra kényszerítik, hogy képzeletben lássa és hallja az események egész sorozatát, amely tényleg sohasem történt meg.

Majdnem úgy tekinthetnénk a természeti szellemeket, mint asztrális emberiséget, csak éppen hogy nem bírnak állandó reinkarnáló egyéniséggel, még a legmagasabbak sem. Úgy látszik tehát, hogy ebben az egyben eltér az ő fejlődésük a miénktől, hogy sokkal magasabb arányú intelligenciát kell kifejleszteniük, mielőtt állandó egyéniséget nyerhetnének, de mit sem tudhatunk sem azokról a fejlődési fokokról, amiket maguk mögött hagytak, sem ami még rájuk vár.

Különböző fajaik életének hossza nagyon eltér, némelyik egész rövid, más sokkal hosszabb, mint az emberi élet. Annyira kívül állunk az ilyenfajta életen, hogy lehetetlen számunkra körülményeit megérteni. Az egész olyan egyszerű, boldog és felelősségnélküli létnek tűnik, amilyent egy sereg jókedvű gyermek különösen kedvező fizikai környezetben tölthetne.

Bár pajkosak és csintalanok, ritkán rosszakaratúak, kivéve, ha jogtalan beavatkozás vagy bántalmazás hívja ki őket, de bizonyos mértékig ők is részt vesznek az ember iránti általános bizalmatlanságban. Úgy látszik, nem jó szemmel nézik az újonc első megjelenését az asztrális világban, úgyhogy többnyire valami kellemetlen vagy ijesztő formában ismerkedik meg velük az ember. De ha nem ijed meg csínyeiktől, előbb-utóbb elfogadják, mint szükséges rosszat, és nem törődnek vele többé, sőt talán akad olyan is köztük, aki megbarátkozik, és találkozás alkalmával örömet mutat.

Sok fajtájuk közt van olyan is, amely kevésbé gyerekes, hanem inkább méltóságteljes, és ezeknek az alacsonyabb fajtáit tisztelték, mint az erdők és falvak isteneit. Az ilyen lények megérzik az irántuk mutatott tiszteletben rejlő hízelgést, és ezért az élvezetért szívesen tesznek valami csekély szolgálatot viszonzásul. (Előfordul az is, hogy a falu istene mesterséges lény, de erről majd később beszélünk.)

Az Adeptus tudja, hogyan használhatja a természeti szellemek szolgálatait, ha szüksége van rá. A közönséges mágus kétféleképen nyerheti meg segítségüket: vagy úgy vonja magára figyelmüket, mint kérelmező, aki alkut köt velük, vagy olyan hatásokat indít meg, amely a természeti szellemeket engedelmességre kényszeríti. Egyik módszer sem kívánatos, és az utóbbi nagyon veszélyes is, mert aki használja, olyan határozott ellenségeskedést kelt fel, mely könnyen végzetessé válhat számára. Szükségtelen említeni, hogy aki szakavatott Mester vezetése alatt tanulmányozza az okkultizmust, annak nem szabad ilyesfélét megpróbálni.

4. Angyalok. Ez a földünkkel összeköttetésben a legmagasabb fejlődési rendszer, magasabbról nem tudunk. A hinduk déváknak, fénylőknek hívják, másutt angyaloknak stb... Úgy tekinthetjük őket, mint az emberiség fölötti birodalmat, hasonlóképpen, mint ahogy az emberiség az állatvilág fölött áll, de egy fontos különbséggel, hogy az állat számára nincs más fejlődési lehetőség, csupán az embervilágon át, holott ha az ember egy bizonyos magas színvonalat elért, több különböző út nyílik meg előtte, melyen tovább haladhat. A nagy angyali birodalom ezeknek egyike.

A Nirrnanakaya magasztos önmegtagadásával összehasonlítva ezt a fejlődési irányt némely könyv úgy említi, mint aki „enged annak a kísértésnek, hogy istenné váljék”, de ebből a kifejezésből nem szabad arra következtetni, hogy aki ezt az ösvényt választja, az a legcsekélyebb szemrehányást is érdemelné. Ez az ösvény nem a legrövidebb, de annak ellenére igen nemes, és ha az embert intuíciója arra készteti, akkor bizonyosan ez képességeinek a legmegfelelőbb. Sohasem szabad elfelejteni, hogy a szellemi és fizikai hegymászásban sem mindenki bírja ki a meredekebb ösvény fáradalmait. Sokan vannak, akik számára a látszólag lassúbb út az egyetlen lehető, és igazán nem lennénk méltó követői a nagy tanítóknak, ha tudatlanságunk által vezetve másokat lenéznénk, akiknek a választása eltér a miénktől.

Bármilyen bizalommal viseltetünk a jövő iránt, nem tudva az eljövendő nehézségekről, jelenleg lehetetlen megállapítani, hogy mit is fogunk tenni, ha sok türelmesen végigküzdött élet múltával megérdemeltük azt a jogot, hogy saját jövőnket megválaszthassuk. Tény az, hogy még azoknak is, akik engedtek annak a kísértésnek, hogy istenekké váljanak, eléggé dicső sorsuk lesz, mint később látni fogjuk. Félreértések elkerülése végett mellékesen megjegyzem, hogy az „istenné válásnak” van egy másik, egészen gonosz értelme is, de abban a formában sohasem válhatna kísértővé a fejlett ember számára, és mindenesetre egészen távol áll a jelen tárgytól.

A keleti irodalomban a „déva” szót gyakran mindenféle nem emberi lényre alkalmazzák úgy, hogy egy részt nagy isteneket, másrészt természeti szellemeket és mesterséges elemi lényeket jelent. Itt azonban csakis arra a magasztos fejlődési irányra használjuk ezt a kifejezést, amelyről jelenleg beszélünk.

Az angyalok földünkkel összeköttetésben állnak, de nem szorítkoznak bolygónkra. A jelen bolygóláncunk mind a hét világa együtt számukra egy világot képez, mert ők egy hétláncú nagy fejlődésen át haladnak. Az ő seregeiket eddig nagyrészt a naprendszer más emberiségeiből toborozták, melyek közül némelyik alacsonyabb, másik magasabb a miénknél. A mi saját emberiségünknek csak kis része érte el azt a színvonalat, amelyen lehetséges az angyalokhoz csatlakozni. Egész bizonyosnak látszik azonban, hogy az angyalok nagyszámú fajtái közül sok egyáltalán nem ment át a miénkhez hasonló emberi fejlődésen.

Jelenleg nemigen érthetjük meg őket, de annyi bizonyos, hogy fejlődésük célja sokkal magasabb a miénknél. Az emberi fejlődés célja ugyanis az emberiség sikeres részét a hetedik ciklus befejeztével az okkult fejlődés egy bizonyos fokára emelni; az angyali fejlődés pedig a megfelelő korszak alatt a legelőrehaladottabb tagjait sokkal magasabb fokra viszi. Az ő számukra is megnyílik akkor egy meredekebb, de rövidebb ösvény még magasztosabb magaslatok felé, de hogy ez az ő esetükben mi, arra csupán következtethetünk.

Az asztrális világgal kapcsolatban csupán a legalacsonyabb angyalokat említhetjük. Lentről kezdve a három alacsonyabb fajtájúkat Káma-, Rupa- és Arupa-angyaloknak nevezik. Mint számunkra fizikai testünk a lehető legalacsonyabb, úgy a Káma-angyal rendes teste az asztráltest. Egy sokkal későbbi, fejlettebb emberiségnek megfelelően az asztrális világban él, és ha magasabb világokba megy át, akkor mentális testét használja úgy, mint mi az asztráltestet használnánk; és ha a kauzális testbe emelkedik fel, csak annyi erőfeszítés kell hozzá, mint nekünk, ha értelmi testünket akarjuk használni.

Hasonlóképen a Rupa-angyal rendes teste az értelmi test, mert ő a mentális világnak négy alacsonyabb, vagy formasíkján tartózkodik, az Arupa-angyal pedig a három magasabbon, és nincsen alacsonyabb teste, mint a kauzális test. De ez utóbbi két fajta angyal oly ritkán mutatkozik az asztrális világban, mint az asztrális világ lakói a fizikain, úgyhogy itt csak megemlítjük őket.

Ami a legalacsonyabb fajta angyalt illeti, tévedés volna azt képzelni, hogy mérhetetlen magasan áll az ember fölött, mert némelyikük egy nálunknál némely tekintetben alacsonyabb emberiségből lépett be soraikba. Az átlag köztük sokkal magasabb, mint az emberek közt, mert mindaz, ami szándékosan és tettlegesen gonosz, náluk már rég nem található, de hajlamaik szerint nagyon eltérőek, úgyhogy egy igazán nemes, önzetlen és átszellemült ember magasabb fejlettségű lehet, mint némely angyal.

Figyelmüket némely mágikus hívás magára vonja, de az ember akarata nem uralhatja őket, csupán a magasabb Adeptusoké. Rendesen alig tudnak rólunk a fizikai világunkban, de néha előfordul, hogy egyikük észrevesz valami emberi nehézséget, ami felébreszti sajnálatát, és talán megpróbál az illetőnek segíteni úgy, mint bármelyikünk megpróbálna egy szenvedő állaton segíteni. Ők nagyon jól tudják, hogy a jelen fejlődési fokon minden beavatkozás az emberi ügyekbe több bajt okozhat, mint jót. A fent említett háromfajta angyal fölött még négy nagy osztály létezik, és még azok fölött és az angyali birodalmon túl a bolygók szellemeinek óriási serege, de ilyen magasztos lényekről nem volna helyénvaló az asztrális világról szóló könyvben beszélni.

Nem állíthatjuk, hogy bármelyik említett csoportba tartoznának, de talán mégis itt kell említeni a négy „Devaraja”-t, vagyis Angyali Királyt, ezeket a csodálatos és fontos lényeket. Ezek a királyok nem olyan értelemben angyaliak, mint az angyalok, és nem az angyali birodalom fölött uralkodnak, hanem a négy „elem”, vagyis föld, víz, levegő és tűz fölött, a bennük lakozó természeti szellemekkel és elemi anyagokkal. Nem tudhatjuk, hogy milyen fejlődésen át emelkedtek jelenlegi hatalmuk és bölcsességük magaslatára, de úgy látszik, hogy nem haladtak át a miénknek megfelelő emberiségen.

Gyakran úgy írják le őket, mint a föld kormányzóit, vagy a négy világtáj angyalát, és hindu könyvek „Chatur Maharaja”-knak nevezik őket, és mindegyiknek külön nevet adnak, valamint az elemi lények seregeinek is, melyek hozzájuk tartoznak. Észak, kelet, dél és nyugat az övék, és a megfelelő színeik arany, fehér, kék és piros. A Titkos Tanítás említi őket, mint „szárnyas gömbök és tüzes kerekek”-et, és a keresztény bibliában Ezékiel hasonló szavakkal igyekszik őket leírni. Minden vallás szimbológiájában találkozunk velük, és mint az emberiség védelmezőit, mindig nagy tiszteletben tartották őket.

Ők az ember karmájának végrehajtói földi élettartama alatt, ami által nagyfontosságú szerepet játszanak az emberi sorsban. A kozmosz nagy karmikus istenségei, akiket a Titkos Tanítás „Lipiká”-nak nevez, minden egyes személy tetteit mérlegelik, amikor asztrális élete végén a különböző princípiumai végleg szétválnak, és akkor olyan formát adnak át éterikus hasonmásának, amely a következő életében éppen alkalmas az illető karmája számára. Az Angyali Királyok, akik az „elemeknek” parancsolnak, összeállítják az arányt úgy, hogy pontosan megfeleljen a Lipikák szándékának.

Ők állandóan őrködnek, és ellensúlyozzák azokat a folytonos változásokat, amelyeket az embernek életében saját és környezetének szabad akarata okoz, hogy ne legyen igazságtalanság, és a karma pontosan kihasson valami úton-módon. Emberi anyagi alakot tudnak ölteni, ha akarnak, és tudjuk, hogy ezt több ízben megtették.

A magasabb természeti szellemek mind, és a mesterséges elemi lények seregei az ő közegeikként működnek az ő szédítő munkájukban, és mégis az összes szál kezükben fut össze, és az egész felelősség az övék. Ritkán mutatkoznak az asztrális világban, és olyankor ők a legfigyelemreméltóbbak a nem emberi lakók közül. Aki az okkultizmust tanulmányozza, annak nem szükséges megmondani, hogy mivel hét nagy csoportra oszlik úgy a természeti szellemek, mint az elemi esszencia is, szükséges, hogy hét és nem csak négy Angyali Király legyen, de a beavatottak körén kívül keveset tudnak, és még kevesebbet mondanak a magasabb háromról.

III. Mesterséges lakók

Ez az asztrális lények legnagyobb csoportja, és a legfontosabb is az ember számára. Teljesen saját alkotásai, és karma szoros szálai fűznek hozzájuk úgy, hogy szüntelen és közvetlen hatást gyakorolnak az emberre. Félig értelmes lényeknek óriási tömege ez, melynek egyes tagjai olyan mértékben térnek el egymástól, mint az emberi gondolatok. Egyáltalán nem lehet őket rendszerbe beosztani, legfeljebb annyiban, hogy a legtöbb mesterséges elemi lényt az emberek többsége öntudatlanul és akaratlanul alkotja, a mágusok pedig határozott szándékkal, és van egy harmadik fajta csekély számú mesterségesen összeállított lény, aki tulajdonképpen egyáltalán nem elemi lény.

1. Öntudatlanul alkotott elemi lények. Az elemi esszencia számtalan fajtája, mely minden oldalról körülveszi az embert, kiválóan befolyásolható az emberi gondolat által. Még a kósza gondolatnak is az a hatása, hogy hirtelen sebesen mozgó, múló formák felhőjét hívja elő, melyet fent leírtunk. Most azt nézzük, hogyan hat az emberi értelemnek határozott céltudatos gondolata vagy vágya.

Az előidézett hatás igen meglepő. A gondolat megragadja az idomítható elemi esszenciát, és rögtön megfelelő alakú élő lényt formál belőle, mely ha egyszer így létrejött, többé nincs megalkotójának alárendelve, hanem saját életét éli, amelynek hossza megfelel az őt életbehívó gondolat vagy kívánság erejének. Tény az, hogy csak addig él, amíg a gondolaterő összetartja. A legtöbb ember gondolatai olyan múlók és határozatlanok, hogy az általuk formált elemi lények csupán egy pár percig, vagy néhány óráig élnek. De egy gyakran ismételt gondolat vagy komoly kívánság által alkotott elemi lény napokig is élhet.

Az átlagember gondolatai nagyobbára önmagára vonatkoznak, ezért az elemi lények, melyeket életbe hívnak, körülötte lebegnek, és igyekeznek az őket éltető gondolat ismétlését előidézni, mert az ilyen ismétlések nem új elemi lényeket alkotnak, hanem már létezőknek adnak új erőt és életet. Aki gyakran és tartósan kívánja ugyanazt, olyan asztrális kísérőt alkot magának, mely hogyha újabb és újabb gondolattal táplálja, évekig üldözheti, és mind erősebbé válik, s az embert mindjobban hatalmába keríti. Ha ez a vágy gonosz volt, akkor könnyen érthető, hogy hatása a jellemre milyen végzetessé válhat.

Még több jót vagy rosszat teremt az ember gondolataival, melyeket másokról gondolt, mert ezek nem maradnak alkotójuk körül, hanem az illető köré csoportosulnak, aki a gondolat tárgyát képezi. A jóságos gondolat vagy jókívánság bárki iránt barátságos mesterséges elemi lényt alkot és vetít feléje. Ha a kívánság határozott, mint például az, hogy az illető betegségéből felgyógyuljon, akkor az elemi lény olyan erőt képvisel, mely fölötte lebeg, és előmozdítja gyógyulását, és elhárítja azokat a befolyásokat, amelyek a gyógyulást hátráltatják. Az elemi lény, mely így működik, meglehetős értelmesnek és alkalmazkodónak látszik, holott tényleg csupán olyan erő, mely a legkisebb ellenállás irányában halad, állandóan ugyanegy irányba nyomulva hasznát veszi minden adott vezetéknek úgy, mint a tartályban levő víz nyomban megtalálja egy tucat zárt cső között az egy nyitottat, és kiözönlik rajta.

Ha a kívánság csak határozatlan általános jókívánság, akkor is annak megfelelően az elemi esszencia csodás befolyásolhatósággal olyan lényt alkot, mely erejét legelőnyösebben és a legkönnyebben elérhető módon árasztja az illetőre. Mindenesetre a kiárasztható erőmennyiség és az elemi lény élettartama az eredeti gondolat vagy kívánság erejétől függ, mely megalkotta. Bár az is előfordul, hogy más ugyanoda irányuló jókívánság és barátságos gondolat éltetheti, erősítheti és meghosszabbítja életét.

Továbbá úgy látszik, hogy mint minden más lényt, az az ösztönszerű vágy serkenti, hogy életét meghosszabbítsa, mely által visszahat megalkotójára mint olyan erő, mely állandó ismétlését igyekszik előhívni annak az érzésnek, mely őt létrehozta. Másokat is hasonlóképpen befolyásol, akikkel találkozik, de ez a kapcsolat természetesen nem olyan tökéletes.

Mindaz, amit itt a jókívánságok és barátságos gondolatok hatásáról elmondtunk, az ellenkező irányú rossz kívánságokra és haragos gondolatokra is vonatkozik. Ha elgondoljuk, hogy milyen nagymennyiségű irigység, gyűlölet és szeretetlenség létezik a világban, könnyen megérthetjük, hogy micsoda szörnyű teremtések láthatók a mesterséges elemi lények közt. Akinek a gondolatai vagy vágyai rosszindulatúak, állatiasak, érzékiek vagy fukarok, az magával viszi saját fertőző légkörét, teli azokkal az undok lényekkel, melyeket teremtett, és melyek kísérő társai. Az ilyen ember nemcsak maga sajnálatraméltó, hanem veszedelmes embertársai számára, mert aki szerencsétlenségére találkozik vele, az ki van téve az őt körülvevő szörnyűségek hatásában rejlő erkölcsi fertőnek.

Az irigy vagy féltékeny gyűlölet érzése egy másik személy iránt gonosz elemi lényt küld az illetőre, mely fölötte lebeg, és gyenge oldalát keresi, hogy azon át hathasson. Ha az ilyen érzés kitartó, akkor az elemi lényt állandóan táplálja, és ezáltal hosszú időre nyújthatja nem kívánatos tevékenységét. Csak akkor hathat arra, aki felé irányították, ha az illetőnek is van valami rokonhajlama. A tiszta gondolkozású és rendes életű ember aurájáról lehullnak az ilyen befolyások, mert mit sem találnak, amibe belekapaszodhatnának, s azért egy különös törvény hatása alatt teljes erejükkel visszahatnak eredeti alkotójukra. Benne rokonteret találnak tevékenységük számára, és így a rossz kívánságának karmája ugyanazt a lényt használja eszközül, melyet ő maga hozott létre.

Alkalomadtán előfordul, hogy az ilyen mesterséges elemi lény különböző okoknál fogva sem a céljára, sem küldőjére nem tudja erejét kiontani, és akkor vándorló démonná válik. Az elemi lényt könnyen magához vonzza az, aki hasonló érzelmeket táplál, mint amelyek alkották. Az elemi lény ezáltal serkenti az érzelmeket, hogy belőlük erőt nyerjen, vagy pedig ráontja rossz befolyásának egész tömegét, amint erre alkalom nyílik. Ha elég erős, gyakran megragad valami arra haladó burkot, és benne lakik egy ideig, mert azáltal takarékosabban tudja kezelni borzasztó készletét. Ilyen formában médiumon át tud megnyilvánulni, és a jól ismert barát szerepében, melynek magát tetteti, néha még olyan emberekre is hathat, akiket máskülönben nem igen tudna befolyásolni.

Mindez mutatja, hogy milyen fontos gondolataink fölött szigorúan uralkodni. Sok jóindulatú ember, aki szóban és tettben nagyon óvatos, ami felebarátai iránti kötelességét illeti, azt hiszi, hogy gondolatai nem tartoznak másra, és ezért különböző irányba hagyja őket kicsapongni anélkül, hogy észrevenné, hogy gonosz romboló lényeknek seregével népesíti a világot.

Ijesztő felvilágosításként hatna az ilyen emberre, ha alaposan megértené a gondolat és kívánság hatását, mellyel mesterséges elemi lényeket teremt, másrészt sok szeretetteljes és hálás léleknek nagy vigaszul szolgálna, akik le vannak sújtva, mert úgy érzik, hogy jótevőik bőkezű jósagát nem tudják viszonozni. Barátságos gondolatot és őszinte jókívánságot éppoly könnyen és hathatósan küldhet a legszegényebb, mint a leggazdagabb, és majdnem mindenkinek módjában van, aki fáradságot vesz magának, hogy szeretett rokonai, barátai vagy gyermekei mellé őrangyalszerű lényeket állítson, ha a világ bármely részében tartózkodnak is.

Sok anyának a szeretetteljes gondolatai és imádságai váltak gyermekének őrangyalává, melyek segítették és védték. Kivétel csak az olyan majdnem lehetetlen eset, amikor a gyermekben nem volt semmi, ami a jóra felelt volna. Az ilyen őrangyalt gyakran lehet látnoki képességgel látni, és volt olyan eset is, amikor egyikük eléggé materializálódott, hogy pillanatnyilag fizikai szemmel is láthatóvá vált.

Azt a különös tényt is meg kell említeni, hogy még miután az anya átmegy a mennyei világba, a szeretete, melyet gyermekeire kiáraszt, akikről azt képzeli, hogy őt körülveszik, tovább is hat a gyermekekre, bár még ebben a világban élnek, és támogatja az őket őrző mesterséges elemi lényt, amíg a gyermekek maguk is meghalnak. Blavatskyné megjegyzi, hogy az anya szeretetét az élő gyermekek mindig megérzik, mutatkozni fog álmukban, és gyakran egyéb eseményekben, mint a sors védő keze, amely veszélyektől megmenti őket, mert a szeretet erős pajzs, melyet tér és idő nem korlátoz. Az őrangyalok beavatkozásáról szóló történeteket nem szabad mind a mesterséges elemi lények tevékenykedésének tulajdonítani, mert sok esetben ezek az „angyalok” élő vagy nemrég elhalt emberi lények voltak, és az is előfordult, bár ritkán, hogy tényleg angyalok.

A komoly kívánságnak ez a hatalma, - különösen ha gyakran ismétlődik, hogy tevékeny mesterséges elemi lényt teremt, mely erővel saját beteljesedésének irányában halad, - a tudományos magyarázata annak, amit áhítatos, de nem bölcselkedő emberek az imádságra való válasznak neveznek. Vannak esetek, bár jelenleg ritkán, amikor az imádkozó egyén karmája megengedi, hogy egy Adeptus vagy tanítványa közvetlenül segítségére lehessen, és még ritkábban, hogy egy angyal vagy barátságos természeti szellem beavatkozzék, de mindenesetre a segítség legkönnyebb és legszembeötlőbb formája, hogy a kívánság által alkotott elemi lényt erősíti, és értelmesen irányítja.

Egy különös és tanulságos esettel találkozott nem régen egyik kutató, amiből látható, hogy kedvező körülmények közt milyen kitartó az ilyen mesterséges elemi lény. Aki az ilyen tárgyakról szóló irodalmat ismeri, tudja, hogy a régi családok közül sokban él a halál előtti figyelmeztetés hagyománya, mely valamilyen jelenség által többnyire néhány nappal előbb figyelmezteti a családfőt a bekövetkezendő eseményre. Szép példa erre az Oxenham-család jól ismert története, mely szerint Erzsébet királynő ideje óta fehér madár jelenik meg, hogy a család valamely tagját a közelgő halálról értesítse, egy másik esetben halotti kocsi érkezik a kastély kapujához, mikor a halál közeleg.

Egy ismerős családdal kapcsolatban hasonló fajtájú jelenség mutatkozott, de sokkal közönségesebb és kevésbé feltűnő, mint a fent említettek. Abban áll, hogy a haláleset előtt három nappal ünnepélyes és hatásos halotti zenét hallanak. A család egyik tagja, aki már két esetben maga hallotta ezt a titokzatos zenét, és meggyőződhetett a figyelmeztetés helyességéről, továbbá tudva, hogy a családi hagyomány szerint több századon keresztül ugyanaz ismétlődött, okkult módon látott hozzá, hogy a különös jelenség okát megfejtse.

Az eredmény váratlan, de érdekes volt. A XII-ik században a családfő elment a keresztes háborúba, mint sok más hősies ember, és magával vitte a legfiatalabb és kedvenc fiát, hogy az lovagi sarkantyúját elnyerje a szent háborúban. Az apa leghőbb vágya ennek a reményteljes ifjúnak a sikere volt, de a fiatalember elesett a harcban, és a kétségbeesett apa nemcsak a fia halálát gyászolta, hanem azon is búsult, hogy oly hirtelen, a gondatlan és nem egészen feddhetetlen ifjúság derekán ragadta el a sors. Az apai szívnek ez annyira fájt, hogy visszavonult a lovagi élettől és szerzetes lett, hogy élete hátralevő részét imával töltse, nemcsak fia lelki üdvéért, hanem a célból is, hogy utódait ne érhesse, ami egyszerű és vallásos lelkének borzasztó veszélynek tűnt: váratlan halál. Évekig napról-napra lelkének egész energiáját ebbe az egy erős kívánságba öntötte, és biztosan hitt abban, hogy valamiként a hőn kívánt eredmény beteljesül.

Aki az okkultizmust tanulmányozza, könnyen megállapíthatja, hogy az ilyen határozott és hosszantartó gondolatáramnak mi a hatása. Jó szerzetesünk óriási erejű mesterséges elemi lényt teremtett, mely saját céljainak elérésében végtelen leleményes, és azt olyan erőkészlettel töltötte meg, mely kívánságait hosszú időn keresztül teljesítheti. Az elemi lényt tökéletes töltésű áramtelephez hasonlíthatjuk, és tekintettel eredeti erejére, és hogy aránylag milyen ritkán kell használnia, nem csodálkozhatunk, hogy még most is kitűnő erővel bír, és figyelmezteti az öreg keresztes vitéz egyenes leszármazottait bekövetkező halálukról azáltal, hogy a 800 évvel ezelőtt Palesztinában elesett fiatal hős temetési zenéjét ismétli.

2. Tudatosan alkotott elemi lények. Ilyen eredményeket értek el a gondolaterejükkel olyan emberek, akik egyáltalában nem voltak tudatában annak, hogy mit csináljanak, könnyen elképzelhetjük tehát, hogy a mágus, aki ismeri a tárgyat, és láthatja az előállított eredményt, milyen hatalommal bír ezen a téren. Tény az, hogy az okkultizmusnak úgy a fehér, mint a sötét irányát követő egyének gyakran használnak munkájukban mesterséges elemi lényeket, és alig van olyan feladat, amit ezek a teremtmények véghez ne tudnának vinni, ha tudományosan készítették, és ügyességgel és tudással irányítják őket. Mert aki tudja, hogy hogyan lehet, az az elemi lénnyel összeköttetést fog fenntartani, és irányítja, bármily messze működik is, úgyhogy az elemi lény úgy cselekszik, mintha mesterének teljes értelmével bírna.

Ilyen módon határozott és hathatós őrangyalokat alkottak már, bár valószínűleg ritkán engedi meg a karma az egyén életébe való ilyen beavatkozást. Az Adeptusok tanítványának azonban feladata lehet, hogy megkockáztassa, és szembeszálljon olyan erőkkel, melyeket segítség nélkül nem tudna legyőzni, és akkor olyan védelmezőkre találhat, akik hatalmas és éber őröknek bizonyultak.

A fekete mágia előrehaladottabb módszereivel is lehet hatalmas mesterséges elemi lényeket előállítani, és az ilyen lények már sok gonoszat tettek a maguk módján. De ezekről is, mint az előbbi csoportbeliekről állíthatjuk, hogy ha olyan emberre irányítják őket, akit jelleme tisztasága miatt nem bánthatnak, akkor borzasztó erővel hatnak vissza alkotójukra. Ez annak a középkorbeli történetnek az alapja, amely szerint a varázslót az általa hívott démonok darabokra tépték.

Előfordul, hogy az ilyen lények alkalomadtán különböző okokból kifolyólag kiszabadulnak azoknak a hatalma alól, akik őket használni akarják, és ilyenkor céltalanul vándorló démonokká válnak, mint az előző csoport közül némelyek. Ide a jelen csoportbeliek sokkal okosabbak és erősebbek, élettartamuk is hosszabb, tehát ennek megfelelően veszélyesebbek. Kivétel nélkül mindig az életüket akarják ezek a lények meghosszabbítani vagy azáltal, hogy mint vámpírok kiszívják az emberek életerejét, vagy arra késztetik őket, hogy áldozzanak nekik, és a félig vad törzseknél gyakran sikerült a falu vagy család isteneként elismerést nyerniük.

Az olyan istenség, amely vérontással összefüggő áldozatokat kíván, ezeknek a lényeknek mindig a legalacsonyabb és legundorítóbb fajtájába sorolható, más kevésbé visszataszító fajtájúak megelégszenek rizs és egyéb főtt étel áldozásával. India némely részében mai napig is mindkét fajta található, és Afrikában valószínűleg még számosabban.

A táplálék által, melyet az áldozatokból nyernek, és még inkább az életerőből, melyet a híveikből kiszívnak, sok évig meghosszabbíthatják életüket, sőt évszázadokig is, és elég erejük marad, hogy alkalomadtán közepes jelenségeket létesítsenek, hogy követőik hitét és lelkesedését serkentsék. Ha azonban a szokott áldozatokat elhanyagolják, akkor mindig valami módon kellemetlenkednek. Egy indiai faluban például azt találták, hogy valahányszor elmulasztották a helybeli istenséget rendszeresen táplálékkal ellátni, hirtelen tűz tört ki házaikban, néha három-négy helyen egyszerre, olyan körülmények közt, hogy emberi közreműködést lehetetlen volt feltételezni. Ilyen és hasonló történeteket gyakran lehet hallani abban a csodákkal teli országban.

Úgy látszik, az atlantiszi mágusoknak, „a sötét arc urainak” az volt egyik különleges művészete, hogy kiválóan erős és életteljes mesterséges elemi lényeket tudtak alkotni. A Titkos Tanítás említi, hogy mire voltak képesek; beszélő állataik voltak, akiket véráldozattal kellett lecsendesíteni, nehogy felébresszék gazdáikat, és figyelmeztessék őket a fenyegető pusztulásra. De ezektől a különös állatoktól eltekintve egyéb mesterséges elemi lényeket is alkottak, akikről azt suttogják, hogy olyan erősek és hatalmasak voltak, hogy némelyikük a mai napig is életben tudott maradni, habár több mint 11000 év múlt el a pusztulás óta, mely gazdáikat elsöpörte. A szörnyű indiai istennő (Káli), akinek a nevében híveinek borzasztó gonosztetteket kellett elkövetni, és akit a mai napig is leírhatatlan visszataszító rítusokkal tisztelnek, valószínűleg az atlantiszi rendszer maradványa, melyet el kellett söpörni, még a földrész elsüllyesztése és hatvanötmillió emberélet árán is.

3. Mesterséges emberi lények. Ebbe a csoportba csak kevesen tartoznak, de egy modern nagy mozgalommal való összeköttetésük révén a számukra nézve egész aránytalan fontosságot szereztek, mert bár határozottan emberiek, oly távol esnek a rendes emberi fejlődéstől, annyira egy kívülálló akarat produktumai, hogy talán helyesebben a mesterséges lények közé sorolandók.

Leírásukat legkönnyebben történetükkel kezdhetjük, és e célból a nagy atlantiszi fajra kell visszatekinteni. Amikor ennek a figyelemreméltó népnek az Adeptusaira és okkult iskoláira gondolunk, természetesen eszünkbe jutnak azok a gonosztettek, amelyekről Atlantisz hanyatlásával összefüggésben hallottunk. De ne felejtsük el, hogy az önzés és hanyatlás kora előtt hatalmas civilizációja sok nemeset és bámulatra méltót hozott létre, és vezetőik közt találjuk azokat, akik most az emberiség által eddig elért legmagasabb fokon állnak.

A jó törvény Adeptusai által alkotott központok egyike a beavatást megelőző okkult tanulmány céljából Amerikában volt, amely ország akkoriban egy atlantiszi uralkodónak hódolt, „az Arany Kapu isteni uralkodói” egyikének. Bár sok viszontagságnak volt kitéve, és székhelyét egyik országból a másikba kellett áthelyeznie, amint azokat a későbbi civilizáció zavaró elemei sorban elárasztották, ez a központ még ma is létezik, és még ugyanazt a régi világbeli szertartást használja, sőt még szent és titkos nyelvként ugyanazt a régi atlantiszi nyelvet tanítja, amelyet alapításakor használtak sok ezer évvel ezelőtt.

Ez a központ még most is az, ami eleinte volt, tiszta és emberszerető okkultisták köre, akik tanítványaikat, kiket erre érdemesnek találtak, messze vezethetik a tudás útján, és a birtokukban levő pszichikai erőket csak a legszigorúbb megpróbáltatások után ruházzák a jelöltekre. Tanítói nem állnak az Adeptus színvonalán, mégis száz meg száz ember tanulta meg általuk, hogy miként lehet az ösvényt megtalálni, mely őket későbbi életükben Mesterré tette. Nem közvetlen része ez a Himalájai Testvériségnek, de ez utóbbinak némely tagja elmúlt életeiben összefüggésben állt az amerikai körrel, és azért több mint közönséges baráti jóindulatot tanúsít ténykedésével szemben. Sőt jól emlékszem, hogy a kör jelenlegi vezetője mély hódolattal adózott az egyik Mester képének.

Vezetőik, bár magukat és társaságukat szigorúan a háttérben tartották, időnként minden tőlük telhetőt megtettek, hogy az igazság előmenetelét a világban elősegítsék. Egy évszázaddal ezelőtt kétségbeestek az Európában és Amerikában dúló anyagiasság miatt, mely minden szellemi irányt elfojtott, és elhatározták, hogy újfajta módszerrel próbálják leküzdeni a materializmust. Minden gondolkodó embernek alkalmat akartak nyújtani, hogy meggyőződhessen az élet létezéséről a fizikai testen kívül is, amit a tudomány hajlandó volt tagadni. Maga a jelenség, melyet mutattak, nem volt ugyan egészen új, mert a történelemben is hallottunk egyik-másik formájáról, de a megszervezése, és hogy szinte parancsszóra lehet előállítani, ez határozottan újdonság a modern világ számára.

Az a mozgalom, amelyet így megindítottak, lassanként a modern szellemidézés kiterjedt rendszerévé fejlődött. A kezdeményezőket nem lehet a bekövetkezett eredményekért felelőssé tenni, de meg kell hagyni, hogy céljukat annyiban elérték, amennyiben tömegesen sikerült meggyőződés nélküli embereket valamilyenfajta túlvilági életben való hitre megtéríteni. Ez kétségtelenül nagyszerű eredmény, de vannak, akik azt tartják, hogy túl nagy áron érték el.

A módszer az volt, hogy egy közönséges halandót halála után az asztrális világban teljesen felébresztettek, és bizonyos mértékig kioktatták az ottani erők és lehetőségek felől, azután rábíztak egy spiritiszta kört. Ez az illető hasonlóképpen más elhalt egyéneket tanított ki, és mindannyian azokra hatottak, akik szeánszaikat látogatták, és médiummá fejlesztették őket, úgyhogy a spiritizmus nőtt és virágzott. Kétségtelen, hogy az eredeti kör élő tagjai alkalomadtán megjelentek asztrális formában a szeánszokon - sőt talán még most is megjelennek, de legtöbb esetben megelégedtek azzal, hogy olyan utasítást és vezetést adnak az általuk megbízott személynek, amilyent szükségesnek tartanak. Úgy látszik, a mozgalom sokkal gyorsabban növekedett, mint tervezői elvárták, és nemsokára egészen túlszárnyalta az ellenőrzésüket, úgyhogy a későbbi fejleményekért nem közvetlenül felelősek.

Azoknak a felfokozott asztrális élete, akiket a körök vezetésével megbíztak, késleltette természetes haladásukat, és bár az volt a terv, hogy amit így veszítenek, azért teljesen kárpótolja őket jó karmájuk, melyet azáltal szereztek, hogy másokat az igazsághoz vezetnek; mégis nemsokára kiderült, hogy lehetetlen ilyen „szellem-vezető”-ket hosszabb ideig használni anélkül, hogy komoly és maradandó baj ne származna ebből számukra. Ezért némely ilyen „vezető”-t visszahívtak, és másokat küldtek helyettük, más esetben nem volt kívánatos változásokat létesíteni, és akkor alkalmazták azt a figyelemreméltó módszert, mely által ez a különös teremtménycsoport: a mesterséges emberi lény keletkezett.

Az eredeti „vezető” magasabb princípiumainak megengedték, hogy igen késleltetett fejlődésüket folytathassák, és tovább haladjanak a mennyei világba. De az ,,árnyékot”, melyet hátrahagyott, elfoglalták, visszatartották és erősítették úgy, hogy bámulói körében megjelenhessen, mint azelőtt. Ezt eleinte az eredeti kör tagjai maguk csinálták, de ez a módszer kellemetlen, vagy alkalmatlan lehetett, vagy talán erőpazarlásnak tekintették. Ugyanezek az ellenvetések vonatkoztak a mesterséges elemi lény ilyen célú használatára is, ezért később úgy határoztak, hogy az az elhalt személy, aki a régi „szellem-vezető”-t követte volna ilyen minőségben, foglalja el az utóbbinak az árnyékát, vagy burkát, és egyszerűen az ő külsejét hordja megjelenésekor.

Állítólag az eredeti csoport némely tagja ellenvetette, hogy bár a cél egészen jó lehet, mégis egy bizonyos mértékű megtévesztéssel jár, de az általános vélemény az volt, hogy az árnyék ugyanaz maradt, és az eredeti tulajdonosa alacsonyabb értelméből tartalmaz egy keveset, úgyhogy ezt nem lehet megtévesztésnek nevezni. Így keletkezett tehát a mesterséges emberi lény, és némely esetben már többszörösen kicserélték anélkül, hogy azt bárki is gyanította volna. Másrészt a spiritizmus tanulmányozói megfigyelték, hogy hosszabb idő elteltével a „szellem-vezető” jellemében és modorában hirtelen változás észlelhető. Szükségtelen megjegyezni, hogy az Adeptusok testvérsége közül senki soha ilyenfajta mesterséges lényt nem csinált, de Ők nem avatkozhattak bele mások eljárásába, akik helyesnek találták így cselekedni. Ennek a módszernek egyik gyenge oldala, hogy az eredeti körön kívül mások is átvehetik, és nincs semmi, ami a fekete mágusokat abban gátolná, hogy üzengető „szellemeket” alkossanak - mint ahogyan ezt már tényleg meg is tették.

Ezzel a csoporttal be is fejeztük az asztrális világ lakóiról szóló áttekintést. A fentebb említett kivételtől eltekintve elég tökéletes, de még egyszer hangsúlyozom, hogy az óriás tárgynak csupán körvonalait vázolja, melynek részletes leírásához egy egész élet tanulmánya és nehéz munkája volna szükséges.

NEGYEDIK FEJEZET
Jelenségek

Egy bizonyos szempontból ennek kellene a könyv első fejezetének lennie az utolsó helyett, mert ennek az anyagából keletkezett a többi.

Bár ebben a kézikönyvben több fizikainál magasabb jelenséget említettem és magyaráztam bizonyos mértékig, szükségesnek tartom végül még azokat a tárgyakat felsorolni, amelyekkel a tanulmányozó leggyakrabban találkozik, és megmagyarázom, hogy minek tulajdonítjuk keletkezésüket. Az asztrális világbeli lehetőségek azonban olyan változatosak, hogy majdnem minden általunk ismert jelenséget több különböző módon lehet előállítani, úgyhogy csupán általános szabályokat lehet erre vonatkozólag felállítani.

Jó példa erre a szellemjárás, mert ez alatt a kifejezés alatt az asztrális világ majdnem bármely lakóját érthetjük. Pszichikai képességű egyének állandóan látnak ilyesmit, de ha közönséges ember „szellemet lát”, akkor valószínűleg vagy a szellem materializálódott, vagy az illetőnek pillanatnyi pszichikai látása volt. Ha ez a két lehetőség nem volna olyan ritkaság, akkor utcáinkon épp oly gyakran találkoznánk szellemekkel, mint élő emberekkel.

Ha szellemet látunk egy sír fölött lebegni, az valószínűleg egy nemrég eltemetett ember éterburka, de lehetséges az is, hogy egy élő ember álmában asztráltestében látogatja egyik barátjának sírját. Lehet azonban materializált gondolatforma is, vagyis mesterséges elemi lény, melyet valakinek a gondolatereje alkotott, aki magára gondol, amint ezen a helyen jelen van. Akinek asztrális látása van, könnyen megkülönböztetheti ezeket a változatokat egymástól, de a gyakorlatlan ember mindet szellemnek nevezi.

Halottak megjelenése. Nem ritka eset, hogy valaki halála előtti pillanatban megjelenik másutt, és ez gyakran tényleg a haldokló látogatása asztrális formájában, bár az is lehetséges, hogy egy barátját akarta meglátogatni, mielőtt ismeretlen környezetbe menne át, és ezáltal gondolatformát létesített. Néha előfordul, hogy a látogatás a halál utáni pillanatban történik, és akkor a látogató tényleg szellem, de több oknál fogva a megjelenés ilyen fajtája ritkább, mint a másik.

Kísértetek által látogatott helyek. Gyakran a gonosztevő gondolatformája alkotja a kísértetet azon a helyen, ahol a gonosztettet elkövette, mert a gonosztevő, akár élő, akár halott, de különösen ha meghalt már, állandóan újra meg újra végiggondolja cselekedetének körülményeit. Természetesen ezek a gondolatok különösen elevenek az eredeti gonosztett évfordulóján, ezért gyakran ez alkalomból olyan erős gondolatformákat alkot, melyek materializálódnak és puszta szemmel is láthatók. Innen ered az effajta jelenségek időszakisága. A megátalkodott gonosztevők azonban már túl elfásultak, hogy egy bizonyos tettük emlékezete különösebben megindítsa őket, és az ilyen esetben más tényezők szerepelnek.

Még az is közrejátszik az ilyen jelenségek alkalmával, hogy ahol bármilyen megrázó értelmi nyugtalanság fordul elő - legyen az borzalom, fájdalom, szomorúság, gyűlölet, vagy bármifajta erős szenvedély érzése -, mindez oly erős benyomást hagy hátra az asztrális anyagban, mely az ilyen helyeket körülveszi, hogy aki a legcsekélyebb pszichikai képességgel bír, határozottan meg kell, hogy érezze. Ha még egy kissé fokozhatná érzékenységét, az egész jelenetet láthatná, amint minden részletével lejátszódik szeme előtt, és ez esetben azt mondaná, hogy az kísértet által látogatott hely, és ő látta a szellemet. Az olyan ember is kellemetlen benyomást nyer, aki egyáltalán nem pszichikai képességű, és sokan rosszul érzik magukat az ilyen helyeken, bár maguk sem tudják, hogy kényelmetlenségüket a borzalomnak és gonosztettnek az asztrális anyagban hátrahagyott nyomai okozzák, és visszataszító asztrális lények, akik az ilyen helyek körül állandóan nyüzsögnek.

A családi kísértetek, akik az ősi kastélyokhoz tartoznak csodálatos történetekben, lehetnek gondolatformák, vagy az asztrális anyagban hátrahagyott élénk benyomások, vagy tényleg földhöz kötött ősök, akik még mindig azt a helyet látogatják, mely életükben gondolataik és vágyaik középpontját képezte.

Egy másik fajta kísértetet már említettem, mely köveket dobál, harangoz, vagy edényeket tör, ez majdnem kivétel nélkül az elemi erők munkája, melyet vagy valami tudatlan egyén ügyetlen igyekezete indít meg, aki élő barátainak figyelmét ezáltal magára akarja vonni, vagy gyerekes, haszontalan természeti szellemek csinálják szándékosan. Ez a „Poltergeist”.

A természeti szellemektől ered mindaz, ami valóság van a tündérmesékben, melyek bizonyos vidékeken oly gyakoriak. Az elhagyatott hegyvidék lakói közt nem ritkán fordul elő az időszaki látnoki képesség, ami által a késői vándor megfigyelheti a tündérek vidám játékát. Néha rászedik megriadt áldozatukat, és például házakat varázsolnak eléje, ahol ő tudja, hogy valójában nincs ház. Az ilyen káprázat nemcsak pillanatokig tarthat, hanem hosszas és megdöbbentő képzeletbeli kalandokat élhet át az ember, míg végül hirtelen eltűnik a csodás környezet, és ő egyedül találja magát valami elhagyatott völgyben, vagy szeles síkon. Másrészt nem megbízható minden tündérekről szóló történetet, mint tényeken alapulót elfogadni, mert falun a legdurvább babona vegyül beléjük, amit az előforduló borzasztó gyilkosságok is mutatnak.

Ugyanezeknek a lényeknek tulajdonítható a spiritiszta szeánszokon előforduló fizikai jelenségek nagy része, sőt sok szeánszot kizárólag ezek a pajkos teremtések tartottak. Az ilyen ülés könnyen egészen meglepő mutatványokat hozhat magával, mint pl. felelet kérdésekre, ál-üzenetek átadása kopogás által, szellemfények, távollevő tárgyak elhozása, a jelenlevők gondolatainak olvasása, iratok és rajzok vetítése, sőt még materializáció is.

Tény az, hogy ha a természeti szellemek a fáradságot vennék, oly szeánszot tarthatnának, amely vetekedne a legcsodálatosabbal, melyről valaha olvastunk. Mert bár van olyan jelenség, amit nem tudnának könnyen előállítani, olyan bámulatosan el tudják kápráztatni az embereket, hogy könnyűszerrel elhitetnék az egész kört, hogy a jelenség tényleg megtörtént - kivéve persze, ha olyan ember lenne jelen, aki a megfigyelésben gyakorlott, és megérti fogásaikat. Az ilyen tudná, hogyan kell őket ebben megakadályozni. Általában azt mondhatjuk, hogy amikor egy szeánszon buta viccek és ízetlen tréfák fordulnak elő, ott bizonyosak lehetünk az alsóbbrendű természeti szellemek jelenlétéről, de lehet hanyatlott típusú ember is, aki életében is az ilyen értelmetlenségekben örömét lelte.

Ami azokat a lényeket illeti, akik szeánszokon „üzenhetnek” vagy a transzban lévő médiumot megszállhatják, és rajta keresztül beszélhetnek: az ő nevük légió. Az asztrális világ sok különböző lakója között alig van egy fajta, melynek soraiból ne származhatnának. De a fenti magyarázatokból látható, hogy a legnagyobb valószínűség szerint nem jönnek magas színvonalról. A jelentkező szellem gyakran az, akinek vallja magát, különösen privát szeánszokon, melyeket művelt és komoly emberek vezetnek; de gyakran egészen más, és a szeánszok rendes látogatójának nincs módjában az igazit a hamistól megkülönböztetni, mert az asztrális világban oly nagy lehetőség nyílik a fizikai síkon levő személy félrevezetésére, hogy még abban sem bízhatunk, ami első pillantásra a legmeggyőzőbb bizonyítéknak mutatkozik.

Ha a jelentkező szellem az ember rég elvesztett testvérének mondja magát, akkor sem tudhatja biztosan, hogy ez az állítás helyes-e. Ha olyan tényről beszél, melyről csak az illető és testvére tudott, az sem meggyőző, mert tudjuk, milyen könnyen olvashatta értesülését az illető értelméből, vagy asztrális környezetéből. Még ha a szellem tovább megy, és olyasmit mond a testvérére vonatkozólag, amit ő maga sem tudott, de ami később igaznak bizonyul, akkor is tudhatja, hogy még ezt az információt is az asztrális feljegyzésből nyerhette. Vagy amit maga előtt lát, az testvérének az árnyéka lehet, és így emlékezőtehetségével bír anélkül, hogy máskülönben ő maga lenne. Egy pillanatig sem tagadjuk, hogy fontos közlemények származtak már szeánszokon olyan lényektől, akik pontosan annak nevezték magukat, akik tényleg voltak; csupán azt állítjuk, hogy a szeánszot és különösen nyilvános szeánszot látogató átlagember számára egész lehetetlen biztonságot szerezni afelől, hogy nem csapják-e be egy fél tucat különböző módon.

Egynéhány esetben a fentebb említett okkultisták körének tagjai, akik a spiritiszta mozgalmat kezdeményezték, médium által maguk adtak értékes tanítást mélységesen érdekes tárgyakról, de ez mindig csak szigorúan zártkörű családi szeánszokon történt, nem nyilvános mutatványoknál, ahol belépődíjat fizetnek.

Asztrális lehetőségek. Hogy azokat a módszereket megértsük, melyek által a jelenségek nagy csoportja keletkezik, szükséges azokat a lehetőségeket némileg megérteni, melyeket az asztrális világban működő személy alkalmazhat. Ez tárgyunknak olyan ága, melyet nem könnyű megmagyarázni, különösen, mert bizonyos szemmel láthatólag szükséges korlátozások védik. Segítségünkre lesz, ha szem előtt tartjuk, hogy az asztrális világ a fizikai nyúlványának tekinthető, és hogy az anyag éterállapotba mehet át (amikor bár nem kézzelfogható számunkra, de mégis tisztán fizikai anyag marad), ez mutatja, hogy az egyik miként olvad bele a másikba. A hindu felfogás szerint az éber állapot a fizikai és asztrálsíkot magába foglalja, melynek hét része közül négy megfelel a fizikai anyag négy állapotának, és azonkívül még három asztrális osztály van, melyet fentebb magyaráztam meg.

Így aztán könnyebben megérthetjük az asztrális látást, vagy helyesebben asztrális érzékelést, melyet egy bizonyos szempontból úgy definiálhatnánk, hogy az ember végtelen kiterjedt számú, különböző fajta rezgést foghat fel. Fizikai testünkben a rezgések egy kis sorozatát mint hangot észleljük; egy másik kis sorozat, amely sokkal gyorsabb vibrációkból áll, mint fény hat ránk; egy harmadik mint villamosság; de végtelen nagyszámú közbeeső rezgés fizikai érzékeinkre egyáltalán nem hat, úgyhogy nem fogjuk fel őket. Könnyen érthető tehát, hogy mivel ezek a közbeeső rezgések a különböző hullámhosszak által előállítható változataikkal láthatók az asztrális világban, azért a természetet azon a színvonalán sokkal jobban megérthetjük, és sok olyan ismeretet szerezhetünk, amely most még rejtett számunkra.

Ezek közül a rezgések közül némelyik egész könnyen áthalad a szilárd anyagon, ami megmagyarázza tudományosan az éterikus látás sajátosságát, bár az asztrális látást jobban és teljesebben magyarázza a negyedik dimenzió elmélete.

Tisztánlátás (clairvoyance). Világos, hogy aki asztrális látással bír, azáltal olyan dolgokat tehet, ami csodálatosnak látszik, pl. hogy csukott könyvben olvas. Ez a képesség továbbá magába foglalja a gondolatolvasást (amennyiben a gondolatok befolyásolják az érzelmeket) és az asztrális áramlatok irányításának ismeretével együtt képesíti tulajdonosát, hogy egy kívánt tárgyat a világ bármelyik részén megfigyelhessen. Láthatjuk, hogy a látnoki képesség sok esete megmagyarázható, anélkül, hogy az ember az asztrális színvonal fölé emelkedne. Bővebbet erről a „Clairvoyance” című könyvemben olvashatnak a különböző fajtáiról, számos példával.

Valóban gyakorlott és teljesen megbízható látnoki képesség még az asztrálsíknál magasabbra tartozó képességeket is ébreszt fel. A pontos jövőbelátás is teljes egészében egy magasabb sík tartozéka, de gyakran pillanatnyi visszatükrözése mutatkozik a puszta asztrális látás számára, különösen az erre alkalmas környezetben élő egyszerű embereknél, amire Skócia hegyvidéki népe jó példa.

Az asztrális világnak bármely értelmes lakója nemcsak látja ezeket az éterrezgéseket, hanem ha megtanulja, hogy ezt hogyan lehet tenni, saját céljaira alkalmazhatja, sőt maga indíthatja meg őket.

Asztrális erők. A fizikainál magasabb erőkről nem sokat lehet jelenleg nyilvánosan írni, sem azokról a módszerekről, melyekkel azokat kezelhetjük; de van okunk feltételezni, hogy nemsokára egynéhánnyal legalább megismerkedik a világ. Megkísérlem anélkül, hogy a megengedett határokat túllépném, az egyes jelenségek keletkezési módját vázolni.

Aki nagy tapasztalatot szerzett olyan spiritiszta szeánszokon, ahol fizikai eredményeket állítottak elő, valószínűleg találkozott annak a majdnem ellenállhatatlan erőnek a bizonyítékával, amely pillanatok alatt óriási súlyokat emel, stb., és ha az illető tudományos észjárású, talán azon tűnődött, hogy honnan szerezték ezt az erőt, vagy milyen emelőszerkezetet használnak. Mint rendesen az asztrális jelenségeknél, ezt is több módon lehet előállítani, most csak négyet említek.

1. Éteráramlatok. Állandóan nagy éteráramlatok söprik földünk felületét egyik saroktól a másik felé, melyek éppoly ellenállhatatlanok, mint a tenger árja. Vannak módszerek, melyekkel ezt az óriási erőt teljes biztonsággal lehet használni, bár a megfékezésére irányuló gyakorlatlan kísérletek félelmetes veszéllyel járnának.

2. Éternyomás. A légköri nyomáshoz hasonló, de sokkal nagyobb éternyomás létezik. Hétköznapi életünkben egyikről sincs tudomásunk, bár mindkettő létezik, és ha a tudomány az étert úgy ki tudná vonni egy adott helyről, mint a levegőt, akkor ezt be is tudná bizonyítani. A nehézség abban rejlik, hogy az éterállapotban levő anyag szabadon hatja át az összes alatta levő halmazállapotú anyagot, úgy hogy még nincs fizikusainknak módjában az éternek egy csoportját a többitől elkülöníteni. A gyakorlati okkultizmus azonban megtanít arra, hogy az éternyomás hatalmas erejét hogyan lehet használni.

3. Szunnyadó energia. A potenciális erőnek bőséges raktára található az anyagban, amint az a finomabból a durvábba süllyedt, amely folyamatot involúciónak nevezzük. Azáltal, hogy az anyag állapotát megváltoztatjuk, ennek az erőnek egy része felszabadul, és használhatóvá válik, hasonlóképen, mint ahogyan a látható anyag állapotváltozásából hőenergiát lehet felszabadítani.

4. Szimpatikus rezgések. Sok kisebb-nagyobb meglepő eredményt lehet azáltal elérni, amit a rokon rezgések elvének kiterjedésének nevezhetünk. A fizikai világból vett példák inkább torzítják, mint magyarázzák a jelenségeket, mert mindig csak részint lehet őket alkalmazni, de a mindennapi életből két esetet említek, melyek segítenek a tárgyunk megvilágításában, ha a hasonlatot nem vesszük betű szerint.

Ismert tény, hogy ha egy hárfa egyik húrját erősen megrezdítjük, ez a mozgás rokon vibrációkat hív elő a közelébe helyezett más hárfák megfelelő húrjain, ha össze vannak hangolva. Azt is tudjuk, hogy ha nagy sereg katona vonul át egy lánchídon, akkor nem szabad egyszerre lépniük, mert a rendes menetelés tökéletes szabályossága olyan rezgésbe hozná a hidat, amely minden lépéssel fokozódna, amíg az acél ellenálló-képességének határát túllépné, és akkor az egész szerkezet darabokra törne.

Ha erre a két hasonlatra gondolunk (és nem felejtjük el, hogy csak részben alkalmazhatók), érthetőbbé válik, hogy ha valaki pontosan tudja, milyen hosszúságú rezgéseket kell megindítania - vagyis úgyszólván ismeri a kívánt anyagfajtának a rezgési alaphangját, - ezzel az alaphanggal nagyszámú rokon rezgést hívhat elő. Ha ezt a fizikai világban tesszük, nem fejlesztünk külön erőt, de az asztrális világban másként áll a dolog, mert anyaga kevésbé renyhe, és ha rokon rezgések tevékenységre hívják, saját élő erejét hozzáadja az eredeti impulzushoz, melyet azáltal sokszorosára növelhet, és ez eredeti serkentés ismétlése által - mint mikor a katonák a hídon átmennek - a rezgéseket annyira felfokozhatjuk, hogy az eredmény látszólag egyáltalán nincs arányban az eredeti okhoz. Sőt azt mondhatnánk, hogy a nagy Adeptus kezében, aki a lehetőségeket teljesen uralja, ez az erő szinte korlátlan, mert magát a világegyetemet a kimondott szó (ige) rezgései építették fel.

Mantrák. (Varázs-szavak). Az a fajta bűvös szó, ami nem valami elemi lény által éri el hatását, hanem csupán azáltal, hogy bizonyos hangokat ismételnek, szintén szimpatikus rezgések működésétől függ.

A feloszlás (dezintegráció) jelenségét végtelen gyors rezgések okozhatják, melyek legyőzik az illető tárgy molekuláinak összetartó erejét. A rezgéseknek egy más fajtája még gyorsabb rezgésekkel alkotó atomjaira bontja a molekulákat. Az olyan testet, amelyet ily módon éteri halmazállapotba tettünk át, az asztrális áramlat igen gyorsan viheti egyik helyről a másikra, és ha az eredeti rezgések, melyek éterivé tették, megszűnnek, akkor az éter nyomása kényszeríti, hogy visszatérjen előbbi alakjába.

Eleinte talán nehéz megérteni, hogy miképpen lehet az így kezelt tárgy formáját megtartani. Mert ha egy fémtárgyat, pl. egy kulcsot beolvasztunk és a hő által halmazállapotát gőzneművé változtatjuk, majd elvonjuk a meleget akkor - bár visszanyeri szilárd halmazállapotát - nem lesz többé kulcs, hanem csak fémdarab. Az ellenvetés helyes, csak a hasonlat nem. Az elemi esszencia, mely a kulcsot alkotja, szétoszlana azáltal, ha állapotát megváltoztatnák, nem mintha az anyag esszenciájára hathatna a hő, hanem ha időszaki szilárd testét elpusztítják, az elemi esszencia visszaárad a nagy tartályba éppúgy, mint az ember magasabb princípiumai, amelyekre bár a hideg vagy meleg nem hat, mégis el kell hagyniuk a fizikai testet, ha azt tűz pusztítja el.

Tehát ha az, ami kulcs volt, ismét lehűl és visszatér a szilárd halmazállapotba, akkor az elemi esszencia (mely a „föld”-höz, vagyis a szilárd fajtához tartozik) visszaáradna bele, de nem volna ugyanaz, mint amit előbb tartalmazott, tehát semmi ok sincs arra, hogy ugyanazt a formát öltse. De ha valaki egy kulcsot azzal a szándékkal oszlat fel, hogy az asztrális áram által más helyre szállítsa, akkor gondosan megtartja ugyanazt az esszenciát, pontosan ugyanabban az alakban, amíg az áthelyezés megtörtént, és akkor formának használja, amelybe a megszilárdítandó részecskék folyhatnak, vagy helyesebben: amely körül újra felhalmozódnak, amikor a feloszlató akaraterejét megszünteti. Hacsak az illető koncentrációja alá nem hagy, a tárgy pontosan megőrzi alakját.

Spiritiszta szeánszokon így hozzák néha majdnem pillanatok alatt nagy távolságból a tárgyakat, és kézenfekvő, hogy feloszlatott állapotban bármilyen szilárd anyagon akadály nélkül át lehet hozni, mint pl. egy háznak a falán, vagy bezárt doboz oldalán. Láthatjuk tehát, hogy ha helyesen értelmezzük, az anyag az anyagon éppoly könnyen hatolhat át, mint a víz a szitán, vagy a gáz folyadékon át vegytani kísérletekben.

Mivel lehetséges a rezgések megváltoztatása által az anyagot szilárd halmazállapotából éterivé változtatni, érthető, hogy a folyamat fordítottja is lehetséges, és éteranyagot szilárddá lehet tenni. Az egyik a feloszlás jelenségét magyarázza, a másik a materializációt. Az előbbi esetben kitartó akaraterő szükséges, mely a tárgyat gátolja abban, hogy eredeti alakját felvegye, a materializációban ugyanilyen kitartó erőfeszítés szükséges, mely az anyagiasított tárgyat megakadályozza, hogy éteri halmazállapotba térjen vissza.

A közönséges szeánszon a materializációhoz szükséges anyagot lehetőleg a médium étertestéből kölcsönzik, ami káros az egészségnek, és máskülönben is hátrányos. A materializált forma ezért szorítkozik rendesen a médium közvetlen szomszédságára, és alá van vetve annak a vonzásnak, amely visszahúzza a testhez, ahonnan jött. Hogyha túl sokáig tartják távol a médiumtól, akkor összeesik és az anyag, amelyből állott, visszatér az éterállapotba, és azonnal visszaözönlik eredetéhez.

Némely esetben kétségtelenül még sűrű és látható fizikai anyagot is vonnak el egy időre a médium testéből, bár ennek a lehetőségét nehéz elképzelni. Én magam láttam eseteket, ahol ez a jelenség kétségtelenül megtörtént, amit a médium fizikai testsúlyának jelentékeny vesztesége bizonyít. Hasonló eseteket ír le Olcott, Aksakow és Madame d'Espérance.

Azok a lények, akik szeánszokat irányítanak, azért tudnak könnyebben sötétben működni, vagy legalább is tompított fénynél, mert erejük rendesen nem volna elegendő, hogy materializált alakot, vagy „szellem-kezet” a fényes világítás által előállított vibrációk közepette pár pillanatnál tovább össze tudjanak tartani.

Aki szeánszokra szokott járni, biztosan észrevette, hogy háromféle materializáció van: olyan, ami kézzelfogható, de nem látható, olyan, ami látható, de nem kézzelfogható, és olyan, ami látható is és kézzelfogható is. Az első fajta a leggyakoribb, ide tartoznak a szellemkezek, amelyek gyakran simogatják a látogatók arcát, és apró tárgyakat visznek körül a szobában, és a beszélő szervek, melyekből a „közvetlen hang” kiárad. Ebben az esetben olyan fajta anyagot használnak, amely a fényt sem nem tükrözi, sem meg nem akadályozza, de bizonyos körülmények közt olyan rezgéseket indít meg, amelyek reánk mint hang hatnak.

Szellemfényképek. Ennek a részleges materializációnak egy fajtája az, amely bár képtelen olyan világosságot visszatükrözni, amelyet mi látunk, az ultraibolya sugarakra azonban hat, és többé-kevésbé határozott benyomást tesz az érzékeny fényképlemezre. Így nyerjük a szellemfényképeket.

Amikor nincs elég erő kéznél, amely teljes materializációt alkosson, néha gőzhöz hasonló formák láthatók, melyeket azonban nem szabad megfogni - mondják a szellemek. Ritkább eset az, amikor elég erő áll rendelkezésre egy teljes materializációhoz, melyet legalább egypár másodpercig látni, és megfogni is lehet.

Ha az Adeptus vagy tanítványa szükségesnek találja asztrális vagy mentális testét materializálni, sem a saját, sem más étertestét nem használja erre a célra, mert megtanulta, hogy hogyan kell a kívánt anyagot az őt környező éterből közvetlenül kivonni.

Egy másik jelenség, amely tárgyaknak e részével szorosan összefügg, a megduplázás, ami úgy történik, hogy a lemásolandó tárgyról tökéletes mentális képet alkotunk, és azután köréje gyűjtjük a szükséges asztrális és fizikai anyagot. E célból a tárgynak minden külső és belső részecskéjét egyidejűleg pontosan szem előtt kell tartani, aminek következtében ennek a jelenségnek az előállításához a gondolatkoncentráció meglehetős ereje szükséges. Aki a megkívánt anyagot nem tudta a környezet éteréből közvetlenül kivonni, néha az eredeti tárgyból kölcsönözte, amely esetben ennek a súlya a megfelelő mértékben csökkent.

Okkult könyvekben levelek és képek vetítéséről (precipitáció) olvasunk. Ezt is, mint minden egyebet, többféleképen lehet előállítani. Ha egy Adeptus valamit közölni akar valakivel, maga elé tesz egy ív papirost, mentális képet alkot az írásról, amelyet megjelentetni óhajt rajta, és az éterből kivonja azt az anyagot, amely a kép objektívvé tételéhez szükséges. Vagy ha jobban tetszik neki, ugyanezt az eredményt állíthatja elő egy papíron, mely a címzett előtt fekszik, bármilyen távol vannak is egymástól.

Egy harmadik módszer, amelyet sokkal gyakrabban használnak, mert időt takarít meg, az, hogy a levél egész lényegét egy tanítvány elméjébe vésik, és reábízzák a vetítés gépies munkáját. Akkor a tanítvány vesz egy darab papírt és elképzeli azon a Mester kézírásával írt levelet, azután objekívvé teszi az írást a fenti módon. Ha túl nehéznek találná a két műveletet egyszerre végezni, vagyis az anyagot kivonni a körülötte levő éterből, és az írást papírra vetíteni, akkor közönséges tintát vagy színes port tehet maga elé az asztalra, amelyet könnyebben használhat, mivel az már sűrű fizikai anyag.

Láthatják, hogy ez a képesség veszélyes fegyver lehet a lelkiismeretlen ember kezében, mert könnyű bárki írását utánozni, és a hamisítást a közönséges eszközökkel semmiképpen sem lehet felfedezni. A tanítvány, akit határozott kapcsok kötnek Mesteréhez, csalhatatlanul meg tudja állapítani, hogy bármely üzenet attól a Mestertől jön-e, vagy sem, de mások számára az eredet bizonyítékát csupán a levél tartalma nyújthatja, és hogy milyen szellem árad rajta át. A kézírás, bármilyen ügyesen utánozzák is, mint bizonyíték, teljesen értéktelen.

Ami a művelet gyorsaságát illeti, az olyan tanítvány, aki még kezdő a vetítés munkájában, valószínűleg csak néhány szót tud egyszerre szem előtt tartani, ezért alig haladna gyorsabban, mintha a levelet egyszerűen leírná. De a gyakorlottabb egyén, aki egy egész oldalt, vagy talán az egész levelet egyszerre láthatja, sokkal könnyebben végezheti. Így történik néha szeánszokon, hogy egész hosszú leveleket néhány másodperc alatt állítanak elő.

A képek vetítési módja ugyanaz, kivéve, hogy itt elengedhetetlenül szükséges az egész tárgyat egyszerre szem előtt tartani, és hogyha több szín szükséges, akkor még bonyolultabb azoknak az előállítása, elkülönítése, és hogy a kép árnyalatait pontosan adják vissza. Itt a művészi tehetség számára nagy tér nyílik, és nem szabad azt képzelni, hogy az asztrális világ bármely lakója ily módon egyaránt jó képet tudna előállítani. Aki életében nagy művész volt, és ezáltal megtanulta, hogy hogyan lásson, és mit nézzen, biztosan jobb eredményt érne el, mint az átlagember, ha halála után megkísérelné a vetítést az asztrális világban.

A tábla közé való írás, aminek az ellenőrzés alatti előállítása a legnagyobb médiumok némelyikét híressé tette, néha vetítés által történik, bár gyakoribb, hogy a két tábla közé tett iróndarabkát szellemkéz vezeti, amelyből csak az a kis rész materializálódik, ami az irón megfogásához szükséges.

Felemelkedés (levitáció) néha előfordul szeánszokon, de gyakrabban a keleti jógik közt, és abban áll, hogy az emberi test a levegőben lebeg. Amikor ez médiummal történik, gyakran kétségtelenül csupán szellemkezek emelik fel, de van egy más és tudományosabb lehetőség is ennek a látványnak az elvégzésére, amit keleten mindig használnak, és néha itt is. Az okkult tudomány ismeri azt a módszert, amely általa nehézkedés vonzását semlegessé lehet tenni, sőt teljesen meg is lehet fordítani, és világos, hogy ennek az erőnek az ügyes használata által könnyen lehet a felemelkedést előállítani. A régi indusok és atlantisziak valószínűleg ismerték ezt a titkot, és ezáltal emelték fel a földről léghajóikat, melyeket így elég könnyűvé tettek a mozgatás és kormányzás céljaira. Az is lehetséges, hogy a természet finomabb erőinek ugyanez az ismerete nagyon megkönnyítette a ciklópi építészetben és a piramisok és Stonehenge építésénél használt óriási kődarabok felemelését.

Szellemfényeket könnyű előállítani, ha az ember ismeri a természetnek azokat az erőit, amelyek az asztrális világ lakóinak rendelkezésére állnak. Van enyhén foszforeszkáló, vagy vakítóan fényes változata, és különös táncoló fénygömbök, amivé a tűz elemi-lények egyik fajtája szereti magát változtatni. Minden fény éterrezgésekből áll, tehát kézenfekvő, hogy aki ezeket a rezgéseket el tudja indítani, könnyen állíthat elő bármilyenfajta fényt.

Az éter elemi eszenciájának segítségével keletkezik az a bámulatos mutatvány is, amikor valaki tűzhöz nyúl, és nem égeti meg magát, bár lehet más módon is előállítani. Az éteranyag legvékonyabb rétegét úgy lehet kezelni, hogy a hő nem tud rajta áthatni, és ha médium, vagy más ember a kezét ezzel a réteggel bevonja, akkor parazsat vagy izzó vasat is megfoghat, és semmi baja sem fog történni.

A fent említett különleges erőkön kívül a közönséges emelőrendszert is gyakran használják kisebb jelenségek előállítására, mint asztaltáncoltatás vagy kopogás. A támaszpont ez esetben a médium teste, amelyből az ektoplazma emelőrúd kinyúlik.

Most beszéltünk a szeánszokon leggyakrabban előforduló eseményekről, de még van egy-két ritkább külvilági jelenség, amit meg kell említeni. A fémek átváltoztatását (transmutatio) középkorbeli alkimisták álmának tartották, és bizonyosan sok esetben csak a szív megtisztításának jelképes leírása volt. De bizonyítható, hogy némely esetben tényleg megtörtént, sőt keleten jelentéktelenebb mágusok állítólag még ma is véghezviszik a fémek átváltoztatását ebben az irányban, és valószínűleg idővel sikere is lesz. Tény az, hogy a végső atom egy és ugyanaz minden anyagban, és csak az elrendeződése különbözik, tehát bárki, aki egy fémdarabot atomi halmazállapotba tud átváltoztatni, és atomjait másképpen tudná átrendezni, könnyűszerrel véghezviheti bármely fémmé kívánt átváltoztatását.

A rokon rezgések elvén alapszik a különös és kevéssé ismert jelenség, amit visszahatásnak (repercussio) neveznek, amely által minden sérülés, amely a materializált testet vándorlásai közben érte, visszahat a fizikai testre, és minden jel a fizikai testen is meglátszik. A középkori boszorkánypörök tanúvallomásaiban ennek nyomait találjuk, ahol nem ritkán azt állítják, hogy a seb, melyet a boszorkányon kutya – vagy farkas alakban ejtettek, a boszorkány megfelelő helyén látható lett. Ez a különös törvény vezetett néha a médium igazságtalan megvádolásához, amikor például a materializált szellemekre valami festékanyagot dörzsöltek, és az utólagosan a médium kezén volt található, ezért azt mondták, hogy a médium csalt. A magyarázat az, hogy ebben, mint sok más esetben is, a „szellem" a médium éteri hasonmása, melyet a vezető befolyások arra kényszerítenek, hogy saját formájától eltérő alakot öltsön. Tény az, hogy a fizikai testnek ez a két része oly szorosan összefügg, hogy lehetetlen az egyiknek alaphangját érinteni anélkül, hogy a másikban rögtön megfelelő rezgések ne keletkeznének.

ÖTÖDIK FEJEZET

Reméljük, hogy az olvasó, akit a tárgy eléggé érdekelt, hogy a könyvet idáig elolvasta, most már az asztrális világról és lehetőségeiről általános képet nyert, úgyhogy a nekik megfelelő helyükre be tudja sorozni azokat a tényeket, amelyekről az asztrális világgal kapcsolatban olvas. A kiterjedt tárgynak csupán legáltalánosabb körvonalait adhattuk, de talán ez is eléggé rámutat az asztrális felfogóképesség mérhetetlen fontosságára a biológia, fizika, vegytan, csillagászat, orvostudomány és történelem tanulmányozásában, és hogy mindezek a tudományok mennyit nyerhetnének kifejlesztése által.

De az asztrális látást nem szabad célnak tekinteni, mert bár azáltal bizonyos pszichikai erőket lehet nyerni, azok csak a jelen személyiséghez tartoznak, és mivel megszerzésüket nem veszik körül őrök, valószínű, hogy az illető helytelenül fogja azokat használni. Ezt a módszert keleten „laukika”-nak nevezik, és ide tartozik a vegyi szerek alkalmazása, elemi lények segítségül hívása és a Hatha Jóga légzési gyakorlatok, stb.

A másik módszer, melyet „lokottara”-nak neveznek, magába foglalja a Raja Jógát, vagy szellemi fejlődést, amely bár kissé lassúbb, mint a másik, az állandó egyéniség számára szerez nyereséget, melyet sohasem veszíthet el újra, aki a Mesternek haladéktalanul engedelmeskedik, és az ő gondos vezetése biztosítja az erők helyes alkalmazását. Akkor az asztrális látás megnyitása csupán egy fok, egy igen kis lépés a nemes és nagy felfelé vezető úton, amely az Adeptus kimagasló színvonalára vezeti az embert, és amelyen túl a bölcsesség és erő olyan kiterjedése létezik, melyet véges értelmünk most még nem foghat fel.

De ne gondolja senki, hogy az asztrális látás tiszta örömet jelent tulajdonosa számára, mert a világ bánata és nyomora, rosszasága és kapzsisága nagy teherként sújtja le az embert, úgyhogy gyakran Schiller szenvedélyes szavait szeretné ismételni: „Miért vetettél az örök vakok városába, hogy nyitott szemmel hirdessem jóslatodat? Vedd vissza ezt a szomorú tisztánlátást, vedd el szememről ezt a kegyetlen világosságot! Add vissza vakságomat - érzékeim boldog sötétségét; vedd vissza rettentő ajándékodat!” Az ösvény korai fokain ez az érzés természetes, de magasabb látás és mélyebb tudás nemsokára meghozza a tanulmányozó számára azt a biztos tudatot, hogy minden együttműködik az összesség végső javára, hogy

nap nap után, mint nyíló virág
terjed igazság igazság után;
mert a nap elhomályosodhat, és a csillagok kihalnak; de Isten törvénye megmarad.
dicsfénye ragyog és hatalma nő,
amint a természet lassú műve megnyilvánul az ázalagtól a mindenség Uráig
évmilliókon keresztül.