Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

ZIJÁ OSZMÁN SZABÁ
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Isztanbul (Kalász Márton)
Isztanbul zokogva dalol (Kalász Márton)
Elég (Jávorszky Béla)

ZIJÁ OSZMÁN SZABÁ (1910 – 1957)
ISZTANBUL
Kücsükszu, Ejüp Szultán, Csengelköj, Rumelihiszár, Kadiköj, Üszküdár, Bejoglu – isztanbuli negyedek.
Tünel – az isztanbuli földalatti sikló.


ISZTANBUL
(Isztanbul)

Idézlek újra, városom,
tekintetemmel hadd öleljelek,
egyenkint: minarétet, házat,
utat s teret.
Bogazicsi kikötőjéből
induló gőzös sípszava oson.
Kék habok felett újra a fehér,
karcsú torony.
Baloldalt a reggel hüsében
Besiktas partjai: szülőhelyem.
Tünődöm, mennyi hajlat – itt bolyongtam
ötévesen, tizenöt évesen, húszévesen.
Valamely dombok régi iskolám,
szemben a laktanya, ott voltam katona.
Az anyakönyvi hivatal, ahonnan
egy napon ifjú asszonyt vezettem haza.
Egyik se lehet már enyém? –
Kezemre vágyik, zokog érte,
Kücsükszu: apám nyughelye,
Ejüp Szultán: anyám vidéke.
Előttem ölelni vágyó szoros,
Csengelköjben majd átszállsz Rumelihiszár felé.
Isztanbul, én Isztanbulom,
és Kadiköj, Üszküdár az övé.
Állok még a híd közepén, tudom,
alvók fenyők szigetére bámulok át.
Bejoglura vágyik szívem,
áhítom a Tünel szagát.
Fölötted felhő úszik el,
hajó siseg, megáll,
régi dalod „Mosott ruhával
telistele” epedve száll.
Mennyeden lestem, mint hízik a hold,
mezőiden megérzem a tavaszt,
minden, ami bennem e város,
emlékeket fakaszt.
Meglátlak újra, nemcsak képzeletben,
mennyed fölöttem száll, fuvalmad lelkemen.
Szülővárosom, életem – minden köved
csókok áhítatával hordaná fejem.

Kalász Márton fordítása


ISZTANBUL ZOKOGVA DALOL
(Garíp Isztanbulumun türküszü)

Isztanbul zokogva dalol...
Negyedeit figyeld, ahol
szegények, árvák, özvegyek
folytatják a gyászéneket...
Vén nő a dzsámi lépcsején,
„Új Élet!” – rikkantja szegény,
fiatal nő a fal tövén,
ajkán, bús altató, lebeg
a dal: kölyök szunnyad ölén.
Isztanbul zokogva dalol...
Bújnának össze valahol
öten-hatan, rongy-életük,
reszkető, aszott termetük
arcukra sose csal derűt.
Isztanbul zokogva dalol...
Reggel villamos zakatol,
mást dolgozik, másként keres
utcaseprő és szekeres.
Isztanbul zokogva dalol...
Panasza fölcsap, bujdokol –
fáradt munkások, csecsemők,
lányok a kenyérbolt előtt,
barakkban álmukat-szövők,
akik vádolnak és akik
terhüket némán cipelik,
ki se mondják: mi fáj nekik...

Kalász Márton fordítása


ELÉG
(Jetisir)

Gondolt: jó lenne
szívem két meleg tenyeredbe venni.
Ha látsz az utcán, csak nevess,
s hagyd egy kicsit
kezed kezemben megpihenni.
Vendégként bár mehetnék hozzád!
Kínálnál: itt egy csésze még.
Hideg kancsóból adj csak egy
pohár vizet – nekem
az is elég.

Jávorszky Béla fordítása