Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

DZSÁHIT SZITKI TARANDZSI
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Országot akarok (Végh György)
Szív (Végh György)
Robinzon (Végh György)
Az egyedüllét története (Végh György)
A lehetetlen barátság (Kónya Lajos)
Közös bánat (Kónya Lajos)
Nedímről (Kónya Lajos)
Álomnál szebb (Kónya Lajos)
Hazug világ (Kónya Lajos)
Jóhír (Kónya Lajos)
Kívánság (Kónya Lajos)
A malom (Kónya Lajos)
Jobb kezem (Kónya Lajos)
Az ismeretlen katona (Kónya Lajos)
Az ország (Kónya Lajos)
Optimizmus (Kónya Lajos)
Térképem (Kónya Lajos)
Harmincöt év (Kónya Lajos)

DZSÁHIT SZITKI TARANDZSI (1911–1956)
A borongós lelkű költő a mai török líra legnagyobbjai közé tartozik.
NEDÍMRŐL
A Vers Nedímnek (XVIII. sz.) és az általa megénekelt szádábádi parknak (a Kágitháne [Kjátháne] patak mellett) állít emléket.
AZ ISMERETLEN KATONA
Csanakkale, Szakarja, Dumlupinar – a török Függetlenségi Háború csatahelyei.


ORSZÁGOT AKAROK
(Memleket iszterim)

Országot akarok
égszínkék, zöldágú, sárgaföldű legyen
madarak és virágok hazája legyen
országot akarok
hol a fejben gond, a szívben vágy ne legyen
s a testvérviszálynak immár vége legyen.
Országot akarok,
hol gazdag s szegény közt különbség ne legyen.
S télen mindenkinek meleg fészke legyen.
Országot akarok
hol az élet-szeretet szívbőljött legyen
és ha panasz volna, az a halálért legyen.

Végh György fordítása


SZÍV
(Jürek)

Ökölnyi élő-holt anyag
kis húsdarab mely vérpiros
dobolva ver dalolva ver
a mellkasom baloldalán
Bátorság jóság szerelem
tebenned van mind mind szivem
élet és halál s ha majd megáll
mind hasztalan keresheted
Ó, szívem én egyetlenem
parancsoló nagy jó uram
ne állj meg üss verj hangot adj
te vagy szerelmetes szivem

Végh György fordítása


ROBINZON
(Robenszon)

Robinzon, és okos Robinzonom,
hogy vágyom rád, bár lennél itt velem!
Utat mutatnál szigeted felé,
hol megpihenne szép, fáradt fejem.
Légy kapitányom, én hajó leszek
s vitorlát bontunk majd egy hajnalon –
hogy szárnyal árnyékunk a tengeren!
Hipp-hopp! s máris szigetünkön vagyunk.
Tolmácsomul jönnél mindig velem,
a halakat bemutatnád nekem,
a madarakat és a virágokat,
és mondanád: meghitt barátom ő.
Hogy mi az, fára mászni: jól tudom,
s hogyan kell gyümölcsöt termeszteni,
követ törni is van elég erőm,
még tán tüzet csiholni, főzni is.
Robinzon, én okos Robinzonom,
ha nem merült volna el szigetem,
elvittél volna engemet oda,
de jaj, eltűnt az út, nincs már sehol...

Végh György fordítása


AZ EGYEDÜLLÉT TÖRTÉNETE
(Jalnizlik mádzserászi)

Oly nagyon egyedül maradtam életemben
hogy egyik nap meghaltam másnap isten voltam
volt egy anyám ölébe vágyakozva
térdére hajtottam fejem
sírtam hosszan keservesen
Ha egy barát megosztaná
az ember örömét-keservét –
de barát-váró reménnyel láthatod
bárhol kopogsz senki sem nyit ajtót
bárkihez támaszkodnék idegen lesz
Nem is gyúltam szerelemre és imát mormogva
a sivatagon egy Medzsnún vonult el és én
mint Kerem nem húzattam fogat e világon
Ferhátként a hegyet sem vertem buzogánnyal
nem lett a kedvesem Lejla Aszli Sírín
Aznap s ma is magam dögönyözöm a hátam
és reggel mielőtt az utcára kimennék
bátran bátran biztatgatom magam
ha jő az éj saját hajam becézem
miközben azt hiszem hogy kedvesem haja

Végh György fordítása


A LEHETETLEN BARÁTSÁG
(Imkánsziz dosztluk)

Ne hidd, testvérem, az ág nem zöld és nem kék az ég,
nem tudod, milyen világban élek s te mily világban!
Egyformák a kettőnk agyában elfutó képek?
Nem, testvér, tán csak a szél s a csillag, ám ez nem elég,
eltűnsz éjedben s én is a magam éjszakájában.
Más-más hajóra szálltunk, útjaink össze nem érnek!

Kónya Lajos fordítása


KÖZÖS BÁNAT
(Dertlesme)

Régi búmmal adósa vagyok még,
tenger, a te hazugságaidnak.
Nem elég a kenyér, miből nemrég
egy falatot mérgeztünk magunknak?
Hogyha ember ember ellen támad,
búzaföldek helyén vér ha árad,
s ciprusok fölé fut a parázs nap –
remény színe a szívben zöldel még?
Sírgödrödet vájd ki két kezeddel
s ülj tétlen, a segítséget várd csak!
Nem lehet így, testvérem, feledd el,
rossz leckét ád a sok letűnt század.
Vagy a nap is új pályán kering majd,
vagy mi változtatjuk meg eszünket,
új útra kell térni dolgainknak,
nyugodtan lenyelni levesünket.

Kónya Lajos fordítása


NEDÍMRŐL
(Nedímden)

Tulipánokat bont éppen az év,
mentem Szádábád mellett, roskatag,
Nedím kötetével hónom alatt.
Hová lett ez az élet, kérdezed.
Elfolyt az évek kín-oldó bora
és Szádábád kacsintó mámora.
Nem Szádábád ez, Kágitháne se,
ahol jövendőt mondott a cigány,
s a tulipánok kora – csak mese.
Hol vannak ama napok, jó Nedím?
Nyelvünkön annyi jóízű sorod,
s mind hallgat arról, merre van sírod.

Kónya Lajos fordítása


ÁLOMNÁL SZEBB
(Düsten güzel)

Ez az első szív-szerinti tavaszom,
sosem voltam józanabb és részegebb.
Álomnál szebb valóságban élek én,
ringatózom szép kedvesem mosolyán.
Te, sorsomat elrendező vígaszom,
földön lellek, ím – s mennyben kerestelek!
Lelked-tested lágy vidékén értem én
révbe, éltem negyvenedik tavaszán.

Kónya Lajos fordítása


HAZUG VILÁG
(Jalan dünjá)

Ó, megszolgált fényesség, kezdettől hozzád szoktunk,
anyánk arcán, barátok arcán, gyermekek arcán!
Naponta meg-megújuló dolgokkal jól sem laktunk,
valóságával s álmunkkal e föld fukarul bánt.
Megtanultuk az eget, ezt a meredt kék boltot.
Mikor gondban fő fejünk, és tördeljük kezünket,
az égbolt nyugtatja meg az okost, a bolondot.
Az égbolton felhők, sárkányok, remények ülnek.
Az embert minden évszak külön-külön öleli.
El kell múlni, de ennyi szépséget hogy hagyjunk itt?
Gyönyörrel üt az óra egyszer, gyönyörűn veri:
múljék el minden, ha szemünk, ha szemünk lecsukódik!

Kónya Lajos fordítása


JÓHÍR
(Müzsde)

A madarak nekem hírül adták:
valami történik nemsokára,
kívánságunk szerint süt a nap ránk,
s nevetést ír az ember arcára.
Epekedik a folyó ágyában,
juh a mezőn, farkas odujában.
Majd a földi békesség korában
eggyé válik álom és valóság!

Kónya Lajos fordítása


KÍVÁNSÁG
(Dilekcse)

Ó, tél, az én első s végső óhajtásom:
egy negyvenéves szegényt megörvendeztessél!
Meglátod, hogy nem magamat ajánlom.
Mindenképpen ily fényesen köszönj el, tél!
Hó is hullhat, pelyhekben, puha pelyhekben,
de hideged tartsd meg, nem kell ily ajándék.
Vigyázz, a kedvesem fázik a hidegben,
mindenképpen óvjad őt, hogy meg ne fázzék!

Kónya Lajos fordítása


A MALOM
(Degirmen)

Apadjon el vized, szakadjon le szárnyad, malom,
eleget őröltél engem!
Együgyűségem, tudatlanságom nem hagyom.
Jaj, tudás, elégek tüzedben!
Őrlődtem, ne őrölj már, báránykám, molnár bátya!
Nyugtalanságom értheted.
Sok keserű leckéd meg nem szokhattam, hiába.
Mester, ne forogjon köved!
Ha Istent ismernél, őrlő-munkád abbahagynád.
Meddig tart rémálmom, meddig?
Félérett gyümölcsöt a szelek az ágon hagyják,
az érettet földreejtik.

Kónya Lajos fordítása


JOBB KEZEM
(Szag el)

Oroszlán vagy, jobb kezem.
Oly sok mozdulatod van!
Eposzt váró jobb kezem,
lehet földi sorsomban
kívüled még támaszom?
Kenyerem is te adod,
műved a ház, nem a rom.
Magam általad vagyok.
Oroszlán vagy, jobb kezem,
barátnak, ellenségnek
mindig emberi kezem.
Nem tűröm szenvedésed!
Sorsom útján csak te vagy:
erő, hűség, szerelem.
Nevessek bár, vagy sírjak,
mindíg megmaradsz velem.

Kónya Lajos fordítása


AZ ISMERETLEN KATONA
(Mecshúl aszker)

Bármely vidékre mennék szántani,
ebbe a csontba akadna ekém.
Csillog a napon, mert fehérebb
a homlokunknál.
Hol elestél, égig emelkedik a föld,
Csanakkale, Szakarja, Dumlupinar.
Tisztesség, jog és becsület volt halni
Varsónak hősi kapui előtt.
Egyrészt csupa eposz, ami belőled sarjadt,
és tétovázó hálátlanság másfelől.
Egyszóval képtelenség, hogy virágomat
hegyen-kövön lelt sírodra tegyem.

Kónya Lajos fordítása


AZ ORSZÁG
(Memleket)

Anatólia erről, Rumélia amarról –
utasok, fogadósok, mienk ez a föld szerte!
Nem engedi az ország, hogy megváljunk a gondtól.
Ó, földim, szomorúbb sincs, és hihetetlenebb se.
Gazdánk, parasztunk ott áll a földjén, porba sújtva,
testvérünket, a munkást, harcok kudarca sújtja,
a balsors jó anyámat s nénémet összezúzta.
Őrizzen meg bennünket Allah kövér kegyelme!

Kónya Lajos fordítása


OPTIMIZMUS
(Ijimszerlik)

Napjaidat egyre szebben, derűsebben töltöd,
élek napról napra szerelmesebben, bátrabban,
a vágyott boldogság inge tündököl majd rajtam,
hogyha puplin-ingem szakadását összeöltöd.
Becsületes, tiszta fészkemet megraktam véled.
Ki szerelemből húz falat, az időt kiállja.
Legszebb s legboldogabb napok igérete várja
a szeretőket, kik tiszta arccal s szívvel élnek.

Kónya Lajos fordítása


TÉRKÉPEM
(Bir háritam vardi benim)

Szárazföld és tenger, tarka, tarka országú föld,
ilyen emlék iskolás térképem, így őrzöm én.
Vidám emberek, nyugodtan füstölgő kémények,
be szép világom voltál s nem ismerhettelek meg,
szárazföld és tenger, tarka, tarka országú föld!
Hullasd könnyeidet, szemem, térképünk csupa vér.
A Káin-vágta sebet senki sem gyógyítja meg.
Vén földünk nem válik eggyé, csak a sötétségben.
Csak a bánat közös bennünk, csak a kín s a szégyen.
Hullasd könnyeidet, szemem, térképünk csupa vér!

Kónya Lajos fordítása


HARMINCÖT ÉV
(Otuz bes jas siiri)

Harmincöt év! Életünk első fele.
Danteként elértük az út közepét.
Drágakő volt ifjúságunk szép heve,
keseregni, tűzben égni nem elég,
úgy elmúlik, nem tekint könnyedre se.
Mit tegyen, kit hó lep halántékain?
Istenem, enyém e sok ránc arcomon?
S szemem alatt kerek, lila árkaim?
Mért néztek ily ellenséges-zordonon,
tükrök, éveken át jóbarátaim?
Jaj, nem múlik el az idő nyomtalan!
Mennyi képre nézek s egy sem én vagyok.
Az öröm, a lelkesedés odavan?
E nevető emberarc sem én vagyok.
Jaj, hazugság, nem vagyok én gondtalan.
Első szerelmünk, akár minden álmunk,
emléke már idegenül tekint ránk.
S kikkel együtt indultunk, sok barátunk
útja lassan a mienktől különvált,
egyre jobban körülburkol magányunk.
Hej, azelőtt más színe volt az égnek!
Rádöbbentem, hogy kemények a sziklák.
Vízben fúlt meg az ember, tűzben égett!
Születő új napjaink minden kínját
érteni megtanítottak az évek.
Sárga birsek, rőt gránátalmák ősze!
Évről évre mindinkább híved vagyok.
Mért szállnak fenn a madarak körözve?
Honnan ez a holt-tetem? Ki a halott?
Hány kertet láttam már dúlva, letörve?
Mit tehetsz, ha fejednél áll a halál?
Majd elalszol, ha az időd kitelik.
Ki tudja hol, mikép, mikor – megtalál.
S császár léssz egy imádságnyi ideig,
a kő-trónon, melyen ravatalod áll.

Kónya Lajos fordítása