Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
«
török költők tára
AHMET HAMDI TANPINAR
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár
Burszában az idő (Kalász Márton)
Míly kecsesen (Kalász Márton)
Tavasz (Kalász Márton)
A szfinksz (Kalász Márton)
Semmi se változott (Kalász Márton)
Fülemüle (Kalász Márton)
Nem gázlom, mint gém, az időt (Kalász Márton)
Eső (Kalász Márton)
AHMET HAMDI TANPINAR (1901 – )
Az Isztanbulban született költő irodalomtörténeti tanulmányokkal is foglalkozik.
1950 óta az isztanbuli egyetem irodalomtörténeti tanszékének professzora. Több
tanulmánya és összefoglaló munkája jelent meg az elmúlt évszázad irodalmáról.
BURSZÁBAN AZ IDŐ
Bursza – Brussza, az oszmánli birodalom első központja, Oszmánnak, Orhánnak,
az első oszmánli szultánoknak és utódaiknak székhelye.
Murádíje – a burszai dzsámi neve.
BURSZÁBAN AZ IDŐ
(Burszada zamán)
Burszai dzsámi – omló cinterem,
szökőkút vize táncol szüntelen,
Orhán idejében épült falak
a velük egykorú platán alatt.
Levelein át déli fény szitál,
tűnt álmok bánata, mint a madár
kés-szárnya, áttetsző emlék-ködöt
szabdal a zöld s a kék látvány között:
alul a síkság és fölül az ég
őrzi a szent helyek legszebbikét.
Akármelyik név győzelmet jelent.
Ami elmúlt, meglopja a jelent,
egyetlen perc, nap, korszak az idő,
varázsa kövekből tortyog elő.
Íme, a galamb-tekintetű csend
régi napok lángjaiért eseng.
Ezüst hajnal győzelmi tükre, te,
türelem almája, Murádije,
életed jele: rózsa a tavon,
türbe, dzsámi, virág-birodalom,
hősöket hirdető oszlopsorok,
zsivaj, amely felhőkig hánytorog,
emlékezteti a járókelőt...
Így alussza át Bursza az időt,
hajnalonkint így ocsudik s nevet
derűsen ciprusok, rózsák felett,
issza források hűs ábrándjait.
Csoda hálóz be, mint ámulok itt!
Víz moraja, szárny suhogása nő,
fehér csillár Burszában az idő.
Türbéjét jártuk, míg feljött a hold,
mint régi idők muzsikája, szólt
fülünknek a kancsókba írt Korán.
A dicsőség napjait most csupán
a te mosolyod láttatja velem,
arra gondoltam, e régi helyen
álmodom veled végső álmomat,
amíg a földrehajló ég alatt
e fény villámlik, ezek a szinek;
túlvilági harmónia lehet
itt bizonnyal a halál, tavaszi
álom, melyet kár fölriasztani,
tán őseink álma, melyet csodás
kertként ölelget a víz-csobogás.
Kalász Márton fordítása
MILY KECSESEN
(Bütün jaz)
Mily kecsesen futott a nyár,
a kert kései alkonya...
Szeplőtelen voltál, akár
a liliom, s oly tétova...
Mintha a holdas éjszaka,
álmaid ostromló szeráj,
zenéjét ittuk volna így;
talányok börtönrácsait
nem feszíthettük szét soha.
Mily kecsesen futott a nyár,
a kert kései alkonya...
Kalász Márton fordítása
TAVASZ
(Bahár)
Est: üres óráit játssza az élet,
lombrácson át a napfény idetéved.
E tavaszi kert szirmai lobognak,
érkező, távozó nesze a kék haboknak,
fülemüle panasza a faágon,
tűz keszkenője tövises virágon.
Kalász Márton fordítása
A SZFINKSZ
(Szfenksz)
Tengeralatti zöld-világ,
fény árasztja el a vizet,
mohos ürességein át
valami von-vonz engemet.
Csillag-homályban, fénytelenül,
egymást váltva alszanak ők,
a szomorúság arcukra hül,
fölszeletelik az időt.
Csönd lehelletében ring a hold,
csillár, minden agancsa ég;
e piramisban sose volt
hozzánk az Isten közelébb.
Ragyogás gyönyörű mértana,
a végtelen kertje tiéd!
Halljátok, mint röpül haza,
muzsikál a bogár s a méh.
Valaki: – Kétszer egyazon
forrásból nem ihatsz – így üzent,
búcsúk özönét hallgatom,
ahogy az ismerős fövenyt.
Bizonyosság kékje alatt
melyik galambszárny élte át,
miközben vonaglott, mint a hab,
e kéj utolsó mozzanatát,
s hangtalan éjszaka arany
tálcán lebegtetve, melyik
kéz nyújtotta árnyéktalan
napok piros gyümölcseit?
Ó, a pillanat küszöbén
folyton változó ősi szörny...
– Lényegülésem gátjait én
fénylő tánccal összetöröm...
*
Tenger vizébe hanyatló nap,
vijjogó madarak hánykolódnak;
Istenem, e zajok, e lángok,
hiába feszülő szárnycsapások
rajza a hűlő áramokban;
az est – korall-ág – egyre jobban
tündöklő álma a habokban.
Kalász Márton fordítása
SEMMI SE VÁLTOZOTT
(Her sej jerli jerinde)
Semmi se változott; a vízre fa vigyáz,
régi szekrény ajtaja sír-sír valahol,
szabadulna a tárgy nehéz álmaiból,
futókák s rovarok zenéje ez a ház.
Semmi se változott; asztal, kancsó, pohár –
fény foltjai reszketnek zöld bokrok előtt,
mint gazellát, bűvölik a félénk időt,
a némaság mohos malom, zümmögve jár.
Alvó testedet rejti a homály, tudom –
húnyt szemed vízmélyi barlangja odalent
élveid hűvös, zárt világában dereng;
e lomha délután mosoly gyúl arcodon.
Tán álmodban feslett e sok piros virág,
ciprusok koronáján e tétova fény,
ki nem fogyó szerelem a gerlék szivén –
hisz életünk álma csak hull alább s alább.
Semmi se változott; a szekrény ajtaja,
mint hazajáró lélek, sír szüntelenül,
némely kalandunk emléke villan s kihül,
sárga levelet visz a szél valahova.
Kalász Márton fordítása
FÜLEMÜLE
(Bülbül)
Mintha az ősz mezítelen
játéka lett volna e hang,
a madáré, mely hirtelen
a táj kék tükrébe zuhant.
Levél az est csatáiról,
hajnal kezében reszketett!
Aki halandó, valahol
eléri ez az üzenet.
Ének, melyet nem vonz a kert,
kopár alatta remény,
fájdalma a fűbe tepert
rózsákban bong ősz idején.
Örök illatot keresett,
régi tavasz feledte itt,
holdfényben a falevelek
mosollyal teli álmait.
Kalász Márton fordítása
NEM GÁZLOM, MINT GÉM, AZ IDŐT
(Ne icsindejim zamánin)
Nem gázlom, mint gém, az időt,
partján se heverek hanyatt.
Testem előtt, testem mögött
nyílik s zárul a pillanat.
Különös látomás szine
hálóvá köt minden alakot,
szélben a fák levele se
olyan kecses, mint én vagyok.
Némaság malma a fejem,
garatja üresen sose szól.
Bensőm, akár a meztelen,
üdvözült dervis, csupa mosoly.
Világ gyökere csontjaimon
indaként fut, úgy érzem én,
óriás mennyet szelve uszom
s befog a fény, befog a fény.
Kalász Márton fordítása
ESŐ
(Jagmur)
Szemeden tétova függöny, aludj!
Arcodról messzire szálljon a bánat.
Mikéntha lélek nevetne utánad.
A hold-szőtte idő, jaj, hova fut?
Fuvalom járja be a kerteket.
Esőt igyék a föld minden bokornál.
Mikéntha más világ követe volnál.
Ablakok kékjébe merült szemed.
Kalász Márton fordítása
