Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

IBRÁHIM SINÁSZÍ
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Resíd pasáról (Vidor Miklós)
A méh és a szúnyog (Vidor Miklós)
Szerelmi óhaj (Vidor Miklós)

IBRÁHIM SINÁSZÍ (1826–1871)
Széleskörű irodalmi tevékenységet fejtett ki. Az ő nevéhez fűződik az első török újság kiadása is. Irodalmi és társadalmi tevékenységének egyik központi problémája az irodalmi nyelv fejlesztése volt.


RESÍD PASÁRÓL
(Gelelim zát-i Resídin...)

Rajta, gyerünk, Resíd úrnak dicsőségét zengeni,
Méltó reá küldetése, állam-mentő tettei.
A műveltség világának büszkesége vagy, kinek
Korát, mint a boldogságét, őrzik a kortárs-szivek.
Elragadó szónoka a bölcsességnek ajakad,
Világos sor a világnak, szádon a szó ha fakad.
Csodálja az egész nemzet köztünk járó testedet,
Szerencsétlen lehet csak, ki e csodát nem érti meg.
Igazságos, nemes lelked nem mérhetik Newtonok,
Értelmedet, elméd fényét nem mérhetik Plátonok.
Jóindulat és igazság a világnak lelket ad,
És az ember neve, híre értelemből nő ki csak.
Szivünk napja ez a lélek és kincse a becsület,
Igazságod szélfogóján meg nem tűrsz zsarnok-szelet.
Szabadságunk te szerezted, zsarnok foglya volt e nép,
Tudatlanság lánca fogta, megbéklyózta önkezét.
Pátense lett mindnyájunknak törvényed, e szent irat,
Látja becsét a szultán is: népe most immár szabad.
Élhet-é oly bölcs, miként te, esztelenül ontva vért?
Becsületed arca tűrné ártatlan vér szégyenét?
Ember ökör kórja: átkos, fanatikus gyűlölet,
Rendszabályod megtisztítja tőle ezt a nemzetet.
Olyan orvos vagy, ki adna sebre gyógyírt százszor is,
Ám betege megzavarja, mert kínt hoz a gyógyszer is.
Gondolatom bárha finom, mégis durva lett szavam,
Mintha tintával írnám le itt a húrit, hasztalan.
Tetté válva jószándékod, mely lelked mélyén lakik,
Így lelnek benn dicsőséget hálás embertársaid.
Isten hívta egybe lelked bíróságát egykoron?
Eszméid, ím, uralkodnak a világi gondokon.
A nagy jövő hatalmával élj ezerszer s vidd tovább,
Irányítva bölcs eszeddel nemzetünket és hazánk.

Vidor Miklós fordítása


A MÉH ÉS A SZÚNYOG
(Ari ile szivriszinek)

A szúnyog egy méhvel találkozott
És hetykén így büszkélkedett legott:
„Hozzám hasonló lélek hol akad,
Ki maga ura, bátor és szabad?
Amint egy várba, kastélyba visz röptöm,
Szerelmeseket csókolgatok rögtön,
Nagyok s kicsik vérétől részegen
Táncot lejtek, zümmögve énekem.
Be kár, hogy dolgod űzöd egyre csak,
Hiszen az ember látja hasznodat.”
A méh pedig így válaszolt szavára:
„Derék haszon a gondos munka ára.
Igaz, a te fajtádnak nincs vezére.
Lófarkas úrként jártok szerteszéjjel,
Ma palotában, pompa közt csapongsz,
Holnap helyed talán a trágyadomb,
S mikor utadba szép arc nem akad,
Buzgón csókolgatsz mocskos lábakat,
S ha egyszer, zengő táncod béreképp
– Hisz megfájdítod mindjüknek fejét –
Egyikünkben fölgerjed a harag,
A kiszítt vérért vérdíjjá avat.
Mi a királynő parancsát követjük,
A mi rajunk egyszívű egytől-egyig.
Fénylő virágszirmon lelünk tanyát
S kincsünk csak az, amit a munka ád.
Kaptárunkban viaszt készítve s mézet,
Mi ezt érezzük boldog kedvtelésnek,
Hisz viaszunkból fényt nyer majd a nép
S ínyén megérzi mézünk örömét.”

Vidor Miklós fordítása


SZERELMI ÓHAJ
(Arz-i muhabbet)

Páratlan gyönyörű leányt szeret szívem,
Rejteném enszemem elől féltékenyen.
Keblem keblét eléri a vágynak idején,
De szerelmemnek kínja nem távozik, bennem él.
Folyondárként ölelném jázmin-szép termetét,
De gyönge, karcsu teste menten meghajlanék.
Mióta szívem érti már ifju kedvesem,
Kívüle senki nem kell, ha húri lenne, sem.
Szemében mámor ég és kéjes önkívület,
De magához tér, ha arcán forró könnyem pereg.
Ájulatos szeme többé nem tépi keblemet,
De szájában a méz-szók új vágyra keltenek.
Önszépségétől arca röstelkedőn pirul,
S hogy eltakarja, befödje, holló haja ráborul.
Ábrándos fürtje láttán vad őrületbe esem,
Így Medzsnún sem szerette Lejláját, nem, sohasem!
E vergődés helyett, bár adhatnám lelkemet,
Áldoznám könnyen éltem, ha szívem így szeret.
Hadd ássa meg szerelmem vértanú-síromat,
S rajt véres könnyeimmel írva a sírfölirat.

Vidor Miklós fordítása


GAZEL

Mindennél legjobb orvos a jó bor,
Mámoros főnek nincsen jobb ennél.

Bortöltő kezed hadd csókolom meg,
Nálam hűbb társat már úgyse lelnél.

Válladra omlott hajfürteid közt
Mintha kristályba liljomszál lennél.

Boros kupámban tükröző arccal
Mintha tengerből kelő hold lennél.

A borhullámban megfúl a bánat,
Nincs rá pusztítóbb, jobb örvény ennél.

Dr. Mészáros Gyula fordítása


GAZEL

A kancsó rózsás szép lányos arca
Engem is néha meg-megnevettet.

Egy csepp borocska örömre gerjeszt,
S teremt a búból virágos kedvet.

Ez ihlet éngem új bölcseségre,
Csak áldom érte a szőlő-nedvet.

Ez ím az ember nagy próbakője,
Bölcs útra sokszor csak ez vezethet.

A Keüszer* után, mondd, mit óbégassak,
Adj inkább bort, meg virágos kedvet!

* Egy paradicsomi folyó.

Dr. Mészáros Gyula fordítása


GAZEL

Töltsd a kupákat, töltsed meg újból,
Szerelmes szívnek ez a lámpája.

Elönthet mindent a bor-özönvíz,
Én leszek, ne félj, Noé bárkája.

A szent ha tudná a bor hatalmát,
Még ő is inná, úgy meg nem állja.

Aki a mámort kupából issza,
Égből lehulló sugár száll rája.

A költő is lám, e kor költője
Ihletettségét a bortól várja.

Dr. Mészáros Gyula fordítása


VERS

Szerelmest kívántam, szeretni akartam,
S az én szép páromra reá is akadtam.
Vennék tőled csókot, hogyan adod szépem,
A lelkemet máris foglalónak adtam.

Dr. Mészáros Gyula fordítása


MEDHîJE*

Fürteidet, szép arcodat aki látja,
Azt hinné, hogy sötét felhők közt ragyog a
Hajnali nap fényes képe.
Pergő könnyem, ömlő vérem aki látja,
Azt mondaná, megfúlad még ez a kis lány
Könnyeimnek tengerébe.

Dr. Mészáros Gyula fordítása


A SZAMÁR MEG A RÓKA
(Mese)

Összejön a róka egy öreg szamárral,
Szőlőt visz a szamár két nehéz kosárral.
Éhes volt a koma, s a szőlő illatja
Szimatoló orrát ugyancsak izgatja.
Közelébb somfordál a csacsihoz szépen,
És beszédbe ered illedelmesképen:

»Színed elé jövök szabad-é arszlánom,
Szépségedet innen közelről csodálom.
Jóságod árnyéka végtelenbe nyúljon,
Minden lépésedre rózsavirág hulljon.
Fricskát ne adj érte, csupán ettől tartok,
Megszagolnám máskép mosusz-szagú farkod.
Értem a sugarát két okos szemednek,
Ékesszavú rímek és versek illetnek...«

S ordít örömében, se hossza se végi,
Akár dinnyehéjat mutogatnál néki.

»Jaj de szép volt ez a harsogó víg dallam,
De azért ne folytasd, légy egy kicsit halkan,
Meghallja a bülbül, s utóbb megtanúlja,
Még ellopná tőled, s folyton ezt dalolja.«

Így fecsegett néki, addig nyalta-falta,
Míg a csacsit szépen egy kút mellé csalta.

»Akol van odalenn, tele minden jóval,
Kár, hogy nem férsz hozzá ilyen nagy batyúval.
Alhatsz ott eleget, csupa boldogság ér,
Ihatsz is, ehetsz is, amennyi beléd fér.
Még a nősténynek is más ott a szokása,
Pillants le csak belé, van-e bárhol mása...?«

S amint belekandít a kútnak vizébe,
Visszavigyorog rá önnön füles képe:

»Jaj de édes jószág, áldom azt a szép szád...!«
»Kiálts egyet néki, talán kijön hozzád!«

Bele is ordított, fújta szakadásig,
S épúgy visszakiált onnan az a másik.

»Látod, úgy-e mondtam, elhiheted nékem,
Most még be is hívnak, áldhatsz érte éngem.
Dobd le ezt a nyűgöt, tedd ide a kőre,
Majd utánad ugrom, siess csak előre...!«

S a szamár a terhét földre dobja menten,
És ugrik a kútba nagy esze-veszetten.
A róka meg ott fenn a szőlőskosárban
Áldja manap is még nyugovó porában.

Dr. Mészáros Gyula fordítása


GONDOLATOK

Bölcs az, ki korába beleillik mindig,
Ha a kor épen tán hozzá nem is illik.
                               *
Maga dolgát ki-ki dícsérgeti, áldja,
A fiát a holló sasmadárnak látja.
                               *
Aki völgyben lakik, az irigy a hegyre,
Aki hegyen lakik, a völgybe néz egyre.
                               *
Aki szeret engem, rabszolgája vagyok,
Aki gyűlöl engem, a szultánja vagyok.

Dr. Mészáros Gyula fordítása