Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

RÚHÍ
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Ne hidd, nem szüreteltetik a mi borunk borágról (Vas István)
Imára mentem... (Vas István)
Elfogadjuk a szenvedést... (Vas István)

RÚHÍ (megh. 1605)
Életéről igen kevés adat maradt fenn. A bölcselkedő hajlamú misztikus költő Bagdadból származott. Terkíbibentje több költőt ihletett meg, számos átdolgozóra talált.


NE HIDD, NEM SZÜRETELTETIK
A MI BORUNK BORÁGRÓL...
(Szanman bizi kim síre-i engúr ile mesztüz...)

Ne hidd, nem szüreteltetik a mi borunk borágról:
Kezdettől fogva vígadunk, örök bennünk a mámor.
De mocskosnak a mocskos és aljasnak hisz az aljas
Akkor is, ha csak a pohár ajka csókjára vágyol.
Helyünk a serleg fenekén, mi csak a bort imádjuk;
A világ gyülekezni gyűl: bölcsebb maradni távol.
Mi senkit sose zaklatunk, mi csak békére vágyunk,
De a pohártörő szúfít jobb megfricskázni bárhol.
Ki rossz szándékkal jön felénk, maradjon messze inkább,
Mert biztosan céloz szemünk, s kezünk nyilazni bátor.
Nem koldus és nem gazdag úr az elmúló világban:
A nagyokat fricskázza, mert szegényt szeret a vándor.
Viszályunk nincs, iszik velünk a szív minden barátja,
Kocsmában részegeskedünk, de szerelem borától.
Lélek világkocsmája ez – fel, cimborák, ivásra!
Világ poharazóinak vagyunk szine-virága.

Vas István fordítása


IMÁRA MENTEM...
(Vardum szeherí táat icsün...)

Imára mentem reggel és ahova elvetődtem,
Egy vakbuzgó gyülekezet gyűrűben ült előttem.
Volt köztük elragadtatott, forgatta olvasóját,
De mindegyik nyelvén csupán ez forgott: „Negyven, ötven.”
És szóltam: „Mit számoltok itt? vagy vesztek és eladtok?
Allah s Mohamed nem kerül az ajkatokra közben.”
S felelt az egyik: „Városunk kormányzójára várunk:
Hogy jót tegyen, naponta itt megjelenik körünkben.
A szegényeknek ötvenest vagy negyvenest ad – immár
Az égi fényességű úr, ne félj, itt lesz legitten.”
Láttam, mért gyűltek össze hát szemforgató seregbe,
S szóltam menőben: „Emberek, tudom már, hova jöttem.
Ki távolodik tőletek, Allahhoz közelebb jut:
Utatok az a gonosz út, amelyet meggyülöltem.
Mert minden jámborságotok hazugság – mindhiába
Rajongtok és fogtok megint szemforgató imába.”

Vas István fordítása


ELFOGADJUK A SZENVEDÉST...
(Verdük dil ü dzsán ile...)

Elfogadjuk a szenvedést, ha úgy rendeli Allah,
A végzet sujtó keze sem fakaszthat léha jajra.
Így váltunk el hazánktól, így mentünk el idegenbe:
Hittük, dicsőséghez vezet az utak fáradalma.
Hány éve már, hány helyre már bolyongunk, hajt a szívünk,
És hajtja a bolond szivet a szerelem hatalma.
Bármerre jártunk, elfogott a szerelem, a szívünk,
A szívünk mindig elveszett, egy holdarc elragadta.
Hajnali szél, Bagdadba szállj, a hajdan boldogító,
Holdképü kedvesek felé hódolatot fuvallva.
S ha tán valaki Rúdíról kérdezne: „Szél, felelj hát,
Az a világboldogtalan akadt-e már utadba?” –
Úgy ezt a két sort megjegyezd s feleld a kérdezőnek,
Minden hű kedves érti majd, fuvalmadból kihallva:
Minket Damaszkusz szépei sorban rabságra vetnek –
Lettünk kóbor bolondjai szenvedő szerelemnek.

Vas István fordítása