Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

SINÁSZI ÖZDENOGLU
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Én egy faluban, szemeim Isztanbulban (Csukás István)
Egyedüllét (Csukás István)

SINÁSZI ÖZDENOGLU (1922 – )


ÉN EGY FALUBAN, SZEMEIM ISZTANBULBAN
(Ben bir köjde gözlerim Isztanbulda)

Expresszként húznak el a szép napok
felettünk,
az emlék mint dal lebeg a levegőben s már el is tünt.
A város tűzvészként ellobog,
míg ámul szivünk.
Ó, lépkedünk-e még járdáidon, város?
S csókunk az igéző nők követelik-e?
Az utcák mámora, a tengerig futó, vár most,
s álmunkat díszíti az emlék szikrázó vitrine.
Mint barnacsuhás felhők, remeteképp,
a tarka forgatagba keveredünk-e még?
S lobogunk-e égig, mint öles lángok,
gerendákból kinyíló tűz-virágok?
Barátokkal kéz a kézben, vidám asszonyokkal kar a karban
az eső alatt futunk, hajunk árammal tele –
füttyeinkben s dalainkban végtelensége Anatóliának,
s a mozikban tömeg szorong, asszonyokból mósusz-illat árad;
sikolt a villamos, peronjáról a csillagok hunyorgó szeme
elé örömünk csengő madarai szállnak...
Ó, éveknek béke-éve, hónapok május hónapja!
Felejtve a vágyat, a kínt, a bút, a bajt,
homlokunkon tündöklő vízeséssel az éjbe szaladva,
szivünkben kigyújtjuk-é a drága, tiszta dalt,
az égre küldjük-e a legvadabb kacajt?

Csukás István fordítása


EGYEDÜLLÉT
(Jalnizlik)

Zsúfolt terek közepén egyedül vagyok.
Utcákon a halott
járókelők árnya:
nagyon árva
utcaként egyedül vagyok.
Csengő forrásoknál
dalt nem locsogván,
néma forrásként
egyedül vagyok.
Akár csecsemőket,
vagonokban hagytak;
állomások őrzik szétszórt
fiatalkoromat
s szívemet a változó évszakok;
űztem nyomukba habos lovamat –
anyácskám, ó, anyácskám,
mint érzelgős dalok,
csupakék szemed ragyog.
Mint üres fészkek, egyedül vagyok;
fiókát nevelő,
égnek elrepítő
megürült fészekként
egyedül vagyok.
Síkságokon,
víztelen, sívó homok
síkságként
egyedül vagyok.

Csukás István fordítása