Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

NEFÍ
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Nem lel gyógyulást... (Vidor Miklós)

NEFÍ (megh. 1634)
Erzurum vidékén született. Járt a Krím-félszigeten is. A krími kán segítségével került el Isztanbulba, ahol sikerült a szultáni udvarba is bejutnia. A szultán és a vezérek kedvelt kaszíde (dicsőítő költemény)-írója volt. Sikerrel művelte a szatírát is. Ennek köszönhette halálát: a szultán eltiltotta a szatirikus versek írásától, s mikor kezébe került a költőnek egy titokban megírt szatirikus költeménye, haragjában kivégeztette.


NEM LEL GYÓGYULÁST...
(Ne tende dzsán ile...)

Nem lel gyógyulást a testben árva lelkem nélküled,
Sem válásod fájdalmával megbékélnem nem lehet.
Nem vigasztal az sem, hogyha tőled távol mulatok,
Sem a jósors nem segít, hogy összekerítsen veled.
Ha egy este ajtódnál nem leskelődném, meghalok,
Végítélet az est, melyen nem láthatnám termeted.
Szerelmednek vágyától e szív elválni úgyse bír,
Ha csitítom, szólongatnám, lángot lobbant, vad tüzet.
Bajom az, hogy szívem immár gondjaidtól sem szabad,
S kínomtól, mit érted érzek, vágyam egyre élesebb.
Míly sors sujtja, gyötri, íme, a szerencsétlen Nefít:
Boldogtalan akkor is, ha szíve szerintit szeret.

Vidor Miklós fordítása


GAZDAG AZ ÉN SZÍVEM

Gazdag az én szívem,
Kincsemet ámbár senki se látja.
Vágyódó lelkemet
Földi vagyonvágy, hír sose bántja.
Mulandó sorsunkat
Minek dícsérjem, minek ferdítsem,
Forgandó világban
Nem jár az elmém irigylett kincsen.

Dőzsölő víg korhely,
Sáh-arcú gazdag koldus vagyok én,
Gondtalan gondűző,
Csavargó lelkű kóbor vagyok én.
Szeretem még aztán
A víg enyelgést, a szép szerelmest,
Nem nagyon nehézkes,
Vidám barátot, könnyelmű kedvest.
Forgandó világban
Nem jár az elmém irigylett kincsen,
Megvan már mindenem,
Semmilyen dolgom sietős nincsen.

Csalárd a nagy világ,
Az emberektől semmit se kérek,
Könyörgésemmel is
Csupán az égi kapúkhoz térek.
Őszintén beszélek,
Nem értek én a képmutatáshoz,
Örűlni, vigadni
Víg társon kívül nem megyek máshoz.
Forgandó világban
Nem jár az elmém irigylett kincsen,
Megvan már mindenem,
Semmilyen dolgom sietős nincsen.

Keressen a bolond
Itt a világban tisztséget, rangot,
Adj a vén korhelynek
Bort meg szerelmet, furulyahangot.
Nem jár az én vágyam
Semmin se máson, csak a rózsámon.
De ha úgy kívánnám...,
Adj meg csak mégis mindent Alláhom.
Forgandó világban
Nem jár az én elmém irigylett kincsen,
Megvan már mindenem,
Semmilyen dolgom sietős nincsen.

Dr. Mészáros Gyula fordítása


RUBÁ’î

Gyenge rabszolgádon könyörűlj Alláhom,
Könnyíts a bajomon, segíts a hibámon,
Ne öntsd a szivembe a világ szerelmét,
... S ha a Dsennetbe csuksz, végűl azt sem bánom.

Dr. Mészáros Gyula fordítása