Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
«
török költők tára
NEDÍM
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár
Sztambul mellett... (Vas István)
Bútól terhes szívem súlyát... (Vas István)
Álomból nyílik szemed... (Vas István)
Hajnali szél ha fújja... (Vas István)
Kedvesem, ha jársz... (Vas István)
NEDÍM (XVIII. sz.)
III. Ahmed szultán korának, az ún. török „tulipán-korszak”-nak, az elvetélt
és külsőségekben megnyilvánuló kései török „reneszánsznak” a költője. Munkásságában
a klasszikus török líra új csúcspontjára ért. Költészete a merev klasszikus
formák bizonyos fellazulását
eredményezte.
SZTAMBUL MELLETT...
A költő a III. Ahmed szultán által pompásan kiépített és megszépített szádábádi
park, az udvari körök e kedvenc szórakozóhelyének szépségeit énekli meg.
Hizir – mohamedán próféta.
Khoten – a kelet-turkesztáni helység, ahonnan a mósuszt szállították a Közel-Keletre.
Gaffárí – iráni költő, aki különösen „Nigárisztán” c. művével vált ismertté.
Szasszanidák – iráni dinasztia (i. sz. III. sz. – VII. sz.)
Firdúszí (Firdauszí) – a klasszikus iráni költészet nagy mestere, a Sáhnáme
(„Királyok könyve”) alkotója (934–1021).
Núsirván (Anúsirván), Dzsem – iráni uralkodók.
BÚTÓL TERHES SZÍVEM SÚLYÁT...
Teszním vize – paradicsomi víz.
gazel – egy versforma neve.
sarki – dal.
SZTAMBUL MELLETT...
(Bak Szitanbulun...)
Sztambul mellett új lelkével kivirágzott Szádábád,
Lelkeddel a víz, a lég itt elvegyíti párlatát.
Szólj, hajnali szél, ha párját láttad – oly régóta már
Nézel a világra, szállsz Iránon át, Turánon át.
Égbolt, légy igaz, világot ékítő nap, légy kegyes:
Szóljatok, ha párja volna, hogy mindenki lássa hát.
Honnan ez a lélek-röpte? nem tudom – e kertbe itt
Tán Hizir az örök élet magvait plántálta át.
Örökkévaló erő: a nyíl hegyéből felszökő
Karcsu ciprus – érje bár csak egy csepp víz kopár vasát.
Milyen lét ez, hogy e hajnalszellőtől a kénköves
Alvilági füstoszlopból kivirít a jázminág?
Kikeletnek gyönyörétől szerteáradó erő
Hangzatával ostromolja mennyek kupolázatát.
Völgyön végig soselátott színek titka reszketett:
Hallatta a hegy a bülbül őrjöngő, új nászdalát.
Szűk a bimbó ajka nyíló mosolyának: szétveti,
Jókedv, várni nem tudó, pattantja föl rózsák raját.
Száz szökőkút felkanyargó útvesztőjén tiszta víz
Száll az égig százszorozva, mint a keggyel várt imák.
Ó, e mósuszillat! szél, e földből hadd küldjek veled
Khoten császárának: vedd szárnyadra s azzal szállj tovább.
Itt beszállnánk és ezüst csatorna vízén csónakunk
Ringatózva majd elérné édenkert bejáratát.
Lugasoknak ékessége – ha ilyen akadna még,
Gaffári Nigárisztánja csak jelezné tán nyomát.
Szasszanidák idejében már ha látja Firdúszí,
Sáhnáme e címet kapja, így magasztalván korát.
Ó, Nusirván lelke, hallgass! Dzsem nagy lelke, jól figyelj!
Nem hiszem el krónikások ömlengő szómámorát.
Esküszöm az öreg égnek szent hitére, esküszöm,
Nem láttatok, Dzsem, Núsirván, még ilyen világcsodát!
Mért az öreg égre, szóltok, földet illet esküvés:
Mert az ég hitetlen, ott fönn eskü nem talál hazát.
Ó, az ég a ti időtökben hitetlen volt – a szív
Bajnokai végigélték véghetetlen bánatát.
Most muzulmán lett a hívő, ég hitével egy a nép:
Ahmed törvényét követjük, Ahmed bölcs szultánszavát.
Vas István fordítása
BÚTÓL TERHES SZÍVEM SÚLYÁT...
(Bir szafá bahsedelüm...)
Bútól terhes szívem súlyát már magamban nem bírom,
Menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom!
Odalent a kikötő, hatevezős csónakon
Menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom!
Menjünk együtt játszani, az idő majd eltelik,
Új szökőkútból iszunk, Teszním vize felszökik,
Nézzük, hogy a sárkány szája ontja élet-csöppjeit,
Menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom.
Menjünk együtt kóborolni tó körül, fák alatt,
Nézzük meg a palotát, mennyi szép új árnyalat,
Énekeljünk hangot váltva gazeleket, sarkikat,
Menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom.
Kérj anyádtól engedélyt, szent imára, pénteken,
Egy napot majd elcsenünk a zord világtól, édesem,
Kikötőig, halk utcákon, nem vesz észre senki sem,
Menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom.
Nem lesz ott más, csak mi ketten és egy énekes kisér,
Ott Nedím vár válaszodra és ha szád „igen”-t igér,
Már aznapra, buja szépség, minden gondja véget ér,
Menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom.
Vas István fordítása
ÁLOMBÓL NYÍLIK SZEMED...
(Náz olur...)
Álomból nyílik szemed, s az áradó nyelv elapad,
Mosolyoknak fénye sápad, látva égő ajkadat.
Tavaszi szél fújja, fátylad pántlikája szétnyílik –
Azt hiszed, a szívnek fátyla-köteléke szorosabb?
Nem akartál visszatérni már a mulatók közé,
Láttam, ahogy útra keltél, nagysietve, egymagad.
Álom-jácintoknak játszótársa lettem, édesem:
Fölmerült csigás fürtökkel ágyadból omló hajad.
Azt hiszed, gödröcske az kerekded arcán? Nem, Nedím:
Nyom csupán, mit választó tekintetednek ujja hagy.
Vas István fordítása
HAJNALI SZÉL HA FÚJJA...
(Esztikcse bád-i szubh...)
Hajnali szél ha fújja, összetörve fáj a szív.
Látom, a kedvesed hajfürtje fűz rabláncra, szív!
Rózsanyíláskor borban vezekelni bűnökért:
Ezt, ugye, abbahagyni nem fogod megbánva, szív?
Felzokog égve síró tűzzel-tündöklés – mitől?
Fényedet elrejtetted tán e könnyes lángba, szív?
Mondtam-e, hogy ne idd a bort s a szépet elkerüld?
Nem tudom, mért menekülsz így, engem kijátszva, szív.
Mért marad ellenség örökre már a szív s az ész?
Legbelül él, de benned idegen világ a szív.
Olvad a tükröd már, mert egyszer rád csodálkozott:
Ó, mi vad, olthatatlan tűz vagy, Allah látja, szív!
Ott vagy a nagy zarándokútakon, szerelmesek
Közt lobog égő vágyad, mint a jelzőfáklya, szív!
Benned a kegyelem s a száz művészet napja süt,
Ó te, a szerelem-tavasz hajnalforrása, szív!
Szerelem serlegét adtad Nedímnek – irgalom!
El ne vond: hagyd, hogy oltsa végre már szomját a szív.
Vas István fordítása
KEDVESEM, HA JÁRSZ...
(Szevdügüm dzsánum jolunda...)
Kedvesem, ha jársz, a föld vagyok, cipőd alatt vagyok.
Menj, mint páva, ünnep ez, hol én az áldozat vagyok.
Jajgatván szerelmedért a bülbülmadarad vagyok.
Menj, mint páva, ünnep ez, hol én az áldozat vagyok.
Csak beléd szerelmes minden jóbarát – hallottad-e?
Mindnek szívét szépség kardja járta át – hallottad-e?
Mindegyik megtört e földön, vágyva rád – hallottad-e?
Menj, mint páva, ünnep ez, hol én az áldozat vagyok.
Néha menj sétálni, szórakozni, vár rád Fejzabád,
Ászáfábádban ha ringatózol, arcod holdvilág,
Jöjj megnézni Szádábádnak páratlan szép távlatát:
Menj, mint páva, ünnep ez, hol én az áldozat vagyok.
Hagyd, hogy szétterüljön rózsa sálod bíbor prémeden,
Éjfekete fürtöt önts kristály kebledre, édesem,
Hófehér nyakadra illatot locsolva kényesen,
Menj, mint páva, ünnep ez, hol én az áldozat vagyok.
Nyílj ki, rózsa: jácint lesz s szerelmedért zokog Nedím.
Fürtjeid hulláma lánc legyen s örök rabod Nedím.
Ringatózz csak: lábadhoz borul s imádni fog Nedím.
Menj, mint páva, ünnep ez, hol én az áldozat vagyok.
Vas István fordítása
KJATHÁNE*
Szabadba, csendbe, napsugárba vágyom,
Menjünk Kiáthanéba cipruságom,
Már vár a csónak lenn a parti gáton,
Menjünk Kiáthanéba cipruságom!
Merítsünk ott az élet Édenéből,
Igyunk a csergő gyöngypatak vizéből,
És lessük el, hogy mit regél a csermely,
Menjünk Kiáthanéba cipruságom!
Mi édes ott bolyongni gondfeledten,
És álmodozni künn a köskbe** ketten,
Ó jer, vigadjunk, zengve dalra új dalt,
Menjünk Kiáthanéba cipruságom!
* Isztambol egyik legkedvesebb kiránduló helye
az Arany-Szarv végén.
** Nyaraló, villa.
Anyádnak azt mondd, szent imákat végzel,
Hogy dsámi-szentegyházba járni mégy el.
Lopjunk a sorstól egy rövidke élvet,
Menjünk Kiáthanéba cipruságom!
Ketten gyerünk, a zaj, a lárma nem kell,
Ó jer szívem, szerelmes hű Nedîmmel!
Egy lantverő még, s nem kell más az útra,
Menjünk Kiáthanéba cipruságom!
Dr. Mészáros Gyula fordítása
SZIVEK RABLÓJA
Szívek rablója rózsa-ajkad bája,
A hét világ szépségedet csodálja.
Szememnek fénye, lelkem drága lelke,
Nincs több leány ily karcsu, ifju, lenge.
Ó mondd, miért is gyötröd így a párod,
Megperzsel engem fényes szemsugárod,
Villáma mért ont annyi bút, piros vért...?
Te hoztál minden bajt a földkerekre.
Pillantásodnak fogságába estem,
a bú-bánatnak megtört rabja lettem.
Ó szép kegyetlen, húrî-arcu* sátán,
Megölsz még engem... Allah istenemre!
Ne szólj az üdvről, halhatatlanságról,
Ne szólj az égi életvíz-forrásról,
Elég ez ajk, elég e karcsu termet,
A hívő szebbet Édenben se lelne.
Van egy rabszolga láncba kötve, fogva,
Van egy szerelmes jácint-illatodba,
Az én vagyok, Nedîm, dalos poétád,
Te vagy keblének visszajáró lelke.
* Paradicsomi örökszép leány.
Dr. Mészáros Gyula fordítása
GAZEL
Megittasúltam már borod tüzétől
Te csárdabéli szép gyaúr leány.
Piros borodnál még pirosabb ajkad
Oly mámorítón mért mosolyg reám?
Igértél úgy-e csókot és szerelmet,
S megcsaltál úgy-e szép gyaúr leány?
Feledd Nedîm, hisz ilyen mind a kjâfir,
Az istenfélő tolvaj, rút pogány!
De jó bort mért, és szép volt mindhiába
A hóhérfajzat, szép gyaúr leány!
Dr. Mészáros Gyula fordítása
