Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
«
török költők tára
NÁMIK KEMÁL
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár
Sikoly (Vidor Miklós)
Óda a szabadsághoz (Vidor Miklós)
Honfi-dal (Vidor Miklós)
Négyes (Vidor Miklós)
Epigrammák (Vidor Miklós)
NÁMIK KEMÁL (1840–1888)
A török reformkor kimagasló politikai egyénisége és írója. Elkeseredett ellensége
volt az elmaradott török állapotoknak, a szultáni diktatúrának. Párizsban és
Londonban hosszú éveken át irányította török emigrációt és annak sajtóját. Hazájába
való visszatérte után többször bebörtönözték, száműzték. A rendkívül népszerű
költőnek több prózai munkája, így színdarabja is maradt ránk.
SIKOLY
Meshed – iráni város, híres mohamedán zarándokhely.
Hüszejn, Habib, Bedr, Hunejn – az iszlám korai periódusának kiemelkedő alakjai.
EPIGRAMMÁK
Álí – Álí Pasa, a költő politikai ellenfele.
SIKOLY
(Váveljá)
Első sóhaj
Ajkának színe testén visszajátszva,
Akár a frissen nyíló rózsa, s lásd,
Csak elfordult, menten vörösre vált
Nyaka ezüstös ciprus-tisztasága.
E szépséggel egy bimbó léphetett
Álmomba, mihelyt lehúnyom szemem,
Ábrándom épp ilyennek képzelem,
S szerelmem megzavarja hirtelen,
Ó, így sétálnak-é a kedvesek?
Nem rózsa az rajt – szemfödél talán,
Rólad szólok, ó, porbahullt hazám!
Második sóhaj
Így ifjan, telt szépségedben ragyogva,
Illik-e, jaj, a szemfödél neked?
Sebek borították el testedet
S te gyermekeid ölelted karodba.
Ne hidd, ne hidd, hogy túlél hű fiad –
A mártírnak nem rémítő a vég,
Ki érte sír: az árva maradék –
Könnynél több vér borítja tetemét.
Be ne csapódj, ha mást is mondanak:
Ha elvesznél, ne éljük túl mi sem,
Váljunk földdé, zokogva kebeleden.
Harmadik sóhaj
A Kábánál ölts gyászlepelt, kitárón
A próféta sírja felé kezed,
A másikat Meshed felé emeld!
A mindenség hát íly alakban lásson!
Az Isten is örül, rád így ha néz:
Tekinteted egy új világra dobd,
Szépsége a földénél is nagyobb,
Tagadják bár, de mégis fölragyog
S igazzá lesz, hitemre, mit remélsz:
Hazám, Istennek tárd ki kebledet,
És vértanúid mind elébe vesd!
Negyedik sóhaj
És mondd: „Ó, Istenem, hisz ez Hüszejned,
S mellette e dicső szent Habíbod,
E szemfedőtlen nyugvó mártírok:
Egyike Bedred, másik Hunejned.
Föltéped-e a vérző sebeket?
A prófétai sírt bor öntse el tán?
Szentélyed mélyét fertőztesse bálvány?
Csillagod helyén kereszt álljon eztán?
Hitünk ne hirdesse emlékműved?
Földi fiak lelke – egész sereg...
Szörnyű bosszúját rajtad állja meg?...”
Vidor Miklós fordítása
ÓDA A SZABADSÁGHOZ
(Hürrijet kaszídeszi)
Igazságot, biztonságot nem tisztelnek törvényeink,
A hatalomból mi tehát kivonultunk szívünk szerint.
Aki ember, nem röstelli népéért a szolgálatot,
Sosem húzza kezét vissza, kinyúl érte, ki elnyomott.
Testednek, mely, ím, a haza szentelt földjéből vétetett,
Szenvedés-e, hogyha érte fájó áldozatul veted?
A nemzet, ha elesnék is, hírén csorba sosem esik,
A drágakő, ha porba hull, értékéből mit sem veszít.
A zsarnokság támaszai hitvány lelkek, nemtelenek,
Kutya vagy, ha örömödet embervadászatban leled.
Örök értéket dob oda múló élvezetért, akit
Hazája hírneve helyett életének kincse vakít.
Mért csábít a hosszú élet annyi embert, miféle vágy
Őrizteti életüket hasztalanul egyre tovább?
Mindenkinél alábbvaló az, akiben maga előtt
Nincs szégyen, de pironkodik, ha a világ korholja őt.
A sorson a tapasztalt bölcs nemes bosszút csak úgy vehet,
Hogyha megbánása hasznát fölváltja az igyekezet.
A nemzetnek milljó szíve segítségre áhítozik,
Nyugalom csak valahányunk közös művéből születik.
Megforgatja a világot a hatalmasság ereje,
Állhatatos láb ha dobbant, egész világ remeg bele.
Egy időre tartogatja a konok sors minden kegyét,
Ne röstelkedj, ne pironkodj soha gyönge nemzetedért.
A láncravert oroszlánnak bűne-e, ha lába lerogy,
Szégyenkezzék érte a sors, jobb segítőt mért nem adott!
A magasság csúcsaiig a fénysugár ha nem hat át,
A természet szégyene az, ő röstellje érte magát.
Nemes fajta ága vagyunk, őseink az oszmánliak,
Belőlünk a világbíró hatalomnak törzse fakadt.
Az a nemes fajta vagyunk, akiknek a harc mezején
Könnyebb a sír földje, mint az aljasságon nyert televény.
Ontsa ránk a szabadságharc félelemnek, gondnak tüzét,
Előre a küzdőtérről elfut-e a férfi azért?
Lelket-rontó hóhér-pányva, erőszak sárkánya jöhet,
De a rabság láncainál ezerszerte fenségesebb!
Gyűjtse össze az ég minden panaszunkat, ha az uton
Megfordulnék, ha fölkelő népem harcát elárulom.
Él bennem az elszenvedett jogtalanság, száz sérelem –
Legcsekélyebb gyönyörük is vezérségnél többre teszem.
Hűtlen kedves lett a haza, nem ismeri hű fiait,
Száműzöttek lettek érte – igazán csak ők szeretik.
Nem félek és nem könyörgök, félre érdek! feladatom,
Jogom százszor szentebb nékem, mint a zsarnok, a hatalom!
Zsarnok, harcban néped ellen vérünk tüze égre csapkod,
És oltalmunk áldozatja elolvasztja most a kardod!
Zsarnok önkény szabadságunk pusztítója sosem lehet,
Emberségre ha van erőd, dolgozz, emeld föl szivedet!
Villogtasd föl szívedben az igyekezet gyémántkövét,
Az elnyomás dühe, súlya rászakadhat, nem zúzza szét.
Édes arcod, szép szabadság, varázslatos fényben ragyog,
Rabságunk hogy levetettük, szerelmedtől lettünk rabok.
El ne takard szépségedet, erőd vonzza szívünk híven,
Szenvedéstől, bútól arcod mindörökre távol legyen.
Eljövendő, boldog remény, szomjú lelkünk epedve várt,
Ezer bútól, szenvedéstől szabadul meg most a világ.
A hatalom kora tiéd, terjeszd ki hát parancsodat,
Jövendődnek minden vésztől Isten védő oltalmat ad.
Pusztáid, hol vándoroltál, hagyd a zsarnok kutyáinak,
Ébredj sebzett, hős oroszlán, rázd le végre mély álmodat.
Vidor Miklós fordítása
HONFI-DAL
(Vatan türküszü)
Az ellenség reánk szegzi fegyverét,
Föl, vitézek, mentsük hát meg a hazát.
Szabadító, hősi harc lesz a miénk,
Föl, vitézek, mentsük hát meg a hazát!
E hon nevelt mindnyájunkat, e vidék,
Bőségével ő táplált fel, jó anyánk,
Veszni hagyjuk, mikor minden fia ép?
Föl, vitézek, mentsük hát meg a hazát!
Honunk kincse mind e hívek, városok,
Szuronyunk az, mely nekik ótalmat ád,
Légyen tán a nemzet gyönge, elhagyott?
Föl, vitézek, mentsük hát meg a hazát!
Férfihitünk a vezérlő példakép,
Köveinkből ezer hős lélek kiált,
Nem is lelkünk, dicsőségünk most a tét,
Föl, vitézek, mentsük hát meg a hazát!
Férfitesten kitüntetés lesz a seb,
S ha halál vár, azt se bánjuk, katonák!
Egy a rangunk föld alatt és idefent.
Föl, vitézek, mentsük hát meg a hazát!
Vidor Miklós fordítása
NÉGYES
(Murabba)
Hagyjunk el most tiszta szívvel reményt, vágyat, örömöt,
Törd szét a test kalitkáját, hisz nem lehet börtönöd,
Hazánk minden sóhajtása bánattól dúlt, sírva nyög,
Segítséget tőlünk remél, Isten hangja ezt mondja.
Az irgalom az Istené, ránk a küzdés marad csak,
Jövőnk nemcsak a szegénynek érik s nem is a Sahnak,
Hallgasd, hiszen a te jajod, hallgasd e gyászsiralmat,
Ím, a honnak minden fia benne kiált sóhajtva.
Elpusztul a szabadságért a csalogány, hogyha kell,
Mi a gondban sínylő népért tán a bajt ne tűrjük el?
Haza, vallás, romló nemzet áldozatért esdekel,
Testünk korhadt kalitkája lelkünk vissza ne tartsa.
Valahányan élünk azért, bár az ország elveszett,
Ellenség e sanyargásnál iszonytatóbb nem jöhet,
Ellenséges pusztaságban, népem, ódd meg lelkedet,
Elég! el a múló kéjjel, hazám, ébredj magadra!
Vidor Miklós fordítása
EPIGRAMMÁK
Vélnéd, Álí, az állam nélküled megbukik.
Hiu remény, hogy pályád felível örökre.
Tudnám, mire nekünk elvánnyadt tested itt?
Tán a világot szarvad tartja, hitvány ökör, te!
*
Észért s becsületért díj, jutalom nem illet,
Bárha Kemál a jövőt nem látja, előtte titok,
Még hajaszála, szakálla fehérbe se játszik,
Hál’Istennek, az arca fehér és szíve nyitott.
*
Szívtépő, zsarnoki kedves, búsulsz, hát búsulok veled,
Szomoru vagy, hát szomorgok, bárha az ég fönn nevet,
De ha így halnék, nem érve meg népem boldogulását,
Irják síromra: Hazám bús, vígaszra én sem lelek.
*
Nem vonszoltam életemben rabság láncának sulyát,
Hitvány gondoktól szabadnak ismer engem a világ.
Ne fussatok a porondról, zsarnokság hóhérai!
Vagy tirátok, vagy rám küldjön itt az Isten pusztulást.
*
Magadban hordod a jogot s vágyát a küzdelemnek,
Beléd veti hitét, ha jobb jövendőt vár a nemzet,
Ne hidd, hogy méltóbb, hogyha csak magadért dolgozol,
Emberségednek záloga önzetlen él csak benned.
*
Föláldozván már testemet, nemzetem útja, érted,
Sorsommá lett e küzdelem, a harc eszméje éltet,
S bár nyeljen el a túlvilág, véremmel fojtalak meg,
Mert még akkor sem engedem, hogy eláruld e népet.
*
Míly félelmetlen rang a zsarnoké!
Palotája a mi karunktól dől meg,
Száműzzön a földgömb mélyébe bár,
Előtermünk, szétrobbantván a földet.
Vidor Miklós fordítása
DSEZMî
Mit tehet arról anyám meg apám,
A sors az oka, hogy megszülettem!
Bársonyba, fénybe takartak aztán,
De ide mégis szegényen jöttem.
Mezetlen testtel, csupasz tagokkal,
Éhezve szörnyen, szomjtól gyötörten
Epedve vártam egy csepp tejecskét,
Jajgattam érte, zokogva nyögtem.
Senkihez sem volt képem hasonló,
Csak ember voltam, röghöz kötötten...
Csak olyan ember, akár a rabnő
Hitvány szülötte ronggyal födötten.
A bölcs természet mit mutat íme?
Szemünk bekötve, sötétben, ködben...
Ujmutatásit miért nem értjük?
Nincsen különbség ember-szülöttben.
... Ez a világ itt nem az én földem,
Minek születtem, miért is jöttem?
Ezen töprengek, forgatom mindég...
Születni nékünk nem nagy dicsőség!
Dr. Mészáros Gyula fordítása
A »SÓHAJTÁS«-BÓL
Halovány teste, pirosló ajka
Oly üde, mint a kinyílott rózsa,
Arcát előlem rejtve dugdossa,
Félénk pirulás tükrözik rajta.
Mint a lengő ág, oly bájos, kedves,
Szemem lehúnyva álmomba téved,
Szerelmet ígér, örömöt, élvet,
Szivembe égő nagy érezést vet.
De hátha nincs is ilyen szerelmes...?
Véres lepel van nézzed e vállon,
Hazám te vagy tán e kedves álom?
Bájos orcádhoz, gyenge korodba’
Nem való hozzád e véres fátyol,
S te így is, vérzőn, mihozzánk vágyol,
Fiaid zárod védőn karodba.
Ha elpusztúlnál, mi hogy maradnánk...?
Minden fiadból vértanú lenne,
Ki megmaradna, az is könnyezne,
Nagy zokogással átalövezne,
Ne hidd el, ne hidd, mi sem maradnánk,
Ha meghalsz hazám, mi mind elveszünk,
Kebleden porrá, semmivé leszünk...
Dr. Mészáros Gyula fordítása
HONFI-DAL
Vidúljon fel arcod végre ó hazám és nemzetem,
Lobogj újra török zászló e mai nap reggelén.
Szakadjon szét sötét felhőd, süss ki az ég peremén,
Ragyogjon fel fényes arcod e mai nap reggelén.
Szabadságot adtál hazám végre minden fiadnak,
Jőjj el dicső szent igazság e mai nap reggelén.
Egyesűlve minden honfi nyújtsa égnek két kezét,
Kérjen áldást a szultánra, tartsa Isten életét!
Dr. Mészáros Gyula fordítása
VERS
Holdas éjjel a két karom
Derekát ölelte,
Hold-szépségű édes arcát
Kebelemre tette.
Égen s földön két hold állott
Egy a mással szemben,
Szégyenében egyik magát
A vízbe vetette.
Dr. Mészáros Gyula fordítása
