Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
«
török költők tára
JASAR NÁBÍ NÁJIR
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár
Tízes párvers (Tarbay Ede)
Izzó reggelekre várok (Tarbay Ede)
A messzeség (Tarbay Ede)
Ősz (Tarbay Ede)
JASAR NÁBI NÁJIR (1908 – )
A mai török irodalmi élet kiemelkedő egyénisége. A legtekintélyesebb irodalmi
lap, a „Varlik” („Lét”) és a hasonló nevű irodalmi könyvkiadó igazgatója.
TIZES PÁRVERS
(Onar miszra)
Szemed ne húnyd le, nézz reám ma este,
órákon át, míg évre év pereg,
babúsgató az est, nyitott szemedre
villan a láng, a napból-jött tüzek.
Lelkemben izzik, ég a naplemente,
pilláidon ezüst-bárány az este.
A mindenség zajától messze, kék szemed
mutassa majd az éji fényeket.
Szemed ne húnyd le, nézz reám ma este,
órákon át, míg évre év pereg.
Sziget szunnyad a türkiz-búra mélyén,
a föld az égen mozdulatlan áll.
Szemedből csöndes álmodat idézném,
arany-napunk az égő szembogár.
A szíved halk és lassuló ütésén
áthallom: véred néha meg-megáll.
Bőrödről selymes tüllként pára száll,
és csókjaid magamba szívom s érzem:
fürdünk az égi óceán vizében,
míg rossz napunk s a bánat megtalál.
Tarbay Ede fordítása
IZZÓ REGGELEKRE VÁROK
(Beklijorum)
Legszebb álmot idéző messzeséget,
minden remények legnagyobbját nyisd ki,
engedj szemednek rejtekébe nyitni,
engedd, mélyéből vissza sose térjek.
A láthatárod Hold, Nap át nem hágja,
és felhő, színes nem feszül fölötte,
hullámod újabb hullám törte össze,
sötét öled a fényt magába zárja.
És most az izzó reggelekre várok,
fehér vitorla bontaná reményem,
engedj, engedj a végtelenbe néznem,
csönd, és tavasz, és nap, amit kívánok.
Tarbay Ede fordítása
A MESSZESÉG
(Meszáfeler)
Szemed, akár a tenger, végtelen,
vörös pupillád izzik, mint a nap,
a partra néző ablakból lesem
meddő időnk, a hulló lombokat.
Hiába hív a messzeség, kezem
ladikom tört lapátját fogja csak,
és míg a vízbe csonkját megmerem,
rozzant csónakom zátonyon marad.
Agyam az éj befonja, mint a pók,
kuszált a szál, a sok sötét talány.
Vágyom, akár a fáradt búcsuzók,
a gyorsvonat, a ringatás után:
tengerre vonz a sok vitorla-szárny
s izzó golyóként fúrja át szívem:
Tudom, örökké hív a végtelen.
Tarbay Ede fordítása
ŐSZ
(Szonbahár)
Arany-színű szemében egy szamovár-test fénylett,
hajából szerteomlott a langyos tea-illat,
mikor bőrömre lángok égő sebeket írtak,
a nyári nap szerelme, éreztem, megigézett.
Gyönyörködött az érett, leroskadt almafákban,
futott a nyári réten nevetve, visszanézve,
szeme a földet, lombot üres szivembe véste
s hogy már a szilva érett, lehullik, meg se láttam.
Az ég fagyott üveg lett, az ősz szürkére mosta,
fakó nap, ólmos felhő szakadt az alvó földre –
magam maradtam, elment s a nyarat elrabolta.
Elmúlt a legszebb álmom, elmúlt – és mindörökre:
fehér virágba szökkent szilaj tavaszi szélben
s mézes-pirosra érett a nyári tűz ölében.
Halott, a porba hullott, hová a dér ütötte.
Tarbay Ede fordítása
