Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

MEHEMMED DSELÂL
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár


SZERELMES CSÓK

Száll már a nap nyugvóra tengervízbe,
Jer hát velem, karod karomba fűzve,
S amíg az ég sok csillagát csodáljuk,
Az árnyas lombok alját sorba járjuk,
Szorítsd az ajkad ajkaimhoz!

Kelet felől a rózsás-kert fölébe
Feljő a hold is fényes köntösébe,
Szerelmeinknek áruló tanúja,
De hogyha tán felhők mögébe bújna,
Szorítsd az ajkad ajkaimhoz!

Ó nézd a rózsás-kert feslő virágját,
Hallgasd e csermely zsongó dallos árját,
S hogy minden rózsa rád nézzen csodálva,
Fehér válladra fürtid szétzilálva
Szorítsd az ajkad ajkaimhoz!

Bölcsődal minden vízhab csobbanása,
Minden dal egy madárszív dobbanása.
Sátort borít a bokrok orgonája,
S amíg fészkünket megraknánk alája,
Szorítsd az ajkad ajkaimhoz!

Ha isten dörgő hangja zeng az égben,
A villámtűz cikázik künn az éjben,
S a felhő könnye hull, csak szüntelen dől,
S remegve bújsz hozzám a félelemtől,
Szorítsd az ajkad ajkaimhoz

S ha felvesz majd a végzet jég-ölébe,
Borúlj vonagló ajkaim fölébe,
S míg csókod ér, szemem már megmerevszik,
Ha vár a végzet még egy múló percig,
Szorítsd az ajkad ajkaimhoz!

Dr. Mészáros Gyula fordítása


PENGESD...!

Eső esik, s a köd gomolyg a légben,
A hegytetőn megűl a szürke pára,
Bánat folyik minden patak vizében,
A völgyeknek felhallszik bús siráma.
Vedd lantodat, jer rózsaajku szépem,
Vidítsd a lelkem édes énekeddel,
A felhőt űzd el lelkem bús egében,
Ködös, borús nap árnyát rólunk vedd el,
Pengesd a lantod, pengesd angyalom!

Dalolj..., hogy hadd feledjem Éden-kertünk,
Dalolj..., hogy hadd feledjem szenvedésim.
Ha van dal, melytől mindent elfelejtünk,
S vidámodunk a húrok pengetésin,
Miért könnyeztetsz lantodnak szavával,
Mely búsabban szól, mint minden madárdal,
Vidámíts ajkad víg, derűs dalával,
Járjunk szerelmünk rózsás-berkin átal,
Pengesd alantod, pengesd angyalom!

Vedd hát a hangszert lágy pamuk-kezedbe,
Vesd vállaidra fürtjét szép hajadnak,
Te légy a nap felhősátorba fedve,
S a fényes hold, mit hajfürtök takarnak.
Kacsints reám a lelkem hadd örűljön,
Aztán az újjad csókdossák a húrok,
S a rólam szóló ének hadd zendűljön,
Dalodtól többé tán sosem busúlok,
Pengesd a lantod, pengesd angyalom!

Ha feljön majd a hold a Napkeletről,
Fehér felhők között fényben ragyogva,
S igérgetőn tekint a kék egekről,
Gyerünk a kertbe, s árnyas lombsorokba.
A pázsiton a harmatgyöngyök űlnek,
Nyusztos prémedbe burkolózva jer hát,
Meglásd a szép peri-k* körünkbe gyűlnek,
És lejtve szállnak majd dalodra, jer hát,
Pengesd a lantod, pengesd angyalom!

* Tündérek

Feslő tavasszal, színes napkelettel
A rózsaszínű nagy virágmezőkben
Megtell a lelkünk bűvös, szent ihlettel,
Pillangók szállnak tarka szép mezükben,
S ahol selymes gyep vonja bé a hantot,
Pihenjünk künn a lombok hűs ölében,
Gyerünk, emeld kebled fölé a lantot,
S dalolj a nyíló orgonák tövében,
Pengesd a lantod, pengesd angyalom!

Dalolj..., zengd el szerelmem összes vágyát,
Dalolj..., s reszkessen benne sóhajtásom,
Emeld az égig lelkem szálló szárnyát,
Jártasd az elmém méla álmodáson,
Mutasd meg dalban szépséged csodáját.
Hadd lessem szódat bűbáj-megkötötten,
Mutasd meg bimbóm lelked összes báját,
Mosolygva, reszketőn, megihletetten
Pengesd a lantod, pengesd angyalom!

Dalolj..., s taníts mindenkit sóhajodra,
Tanítsd elsírni lelkünknek sirását,
Hadd reszkessen meg minden szív dalodra,
Dalolj..., és búgd a bánat összes gyászát.
A szél-ingatta lombok suttogása,
A zsongó hullám, hogyha habtaréjt vet,
S a bülbül minden zengő csattogása
Hadd halljon téged, hadd szeressen téged,
Pengesd a lantod, pengesd angyalom!

Te fényesíted minden éjszakámat,
Te vagy minden sötétség holdvilága,
De arcodon miért űl annyi bánat,
Miért ó mondjad szépségek virága...?
Sötét hajaddal arcodat ne fedd el,
Vesd újra rám szemed sugára fényét,
Leomló fürtöd fátyolát emeld fel,
Értsd meg szememnek esdeklő beszédjét:
Pengesd a lantod, pengesd angyalom!

Mosolygásodra hogyha búsnak látnál,
Tudd meg, révedt szemed betegje lettem.
Dalodra hogyha némának találnál,
Fehér nyakadnak ámulója lettem.
Halljad meg ím e jeltelen beszéddel
Szerelmes szívem, titkos álmodásom,
Töröld le könnyem lágy pamuk-kezeddel,
Elhervaszt engem még e vágyódásom,
Pengesd a lantod, pengesd angyalom!

Dalolj..., szivem bár megrepedne tőle,
Szemed sugára sebhelyén találja,
A bánat súlya bár lelkemre dőlne,
Dalolj..., hervadjon el szived Dselâlja...
Vedd lantodat, s pengessed búsan, szépen,
Hadd halljam szódat végső ihletemmel,
Hallgass meg édes jázminkeblü szépem,
Ezt kérem tőled véglehelletemmel:
Pengesd a lantod, pengesd angyalom!

Dr. Mészáros Gyula fordítása


...  MÉGSEM LETT

Fekete fürtje arcát takarta,
E bájt örökké elnézném rajta.
Mosolygott, s aztán tovább sietett,
Virágok nyíltak, s tavasz mégsem lett...

Dr. Mészáros Gyula fordítása


VÁRJ MÉG!

Bánatát sírta a könnyező ég
Egy borúlt, felhős őszi reggelen,
S szivem is olyan bús, reménytelen,
Benne a bánat oly égetőn ég.
Egyedül így ez únott magányban
Mint hogyha búval színig megtelne,
Örűlni mintha képes sem lenne.
De míg itt űlök rideg tanyámban,
A szél mint hogyha azt súgná: Várj még!

Lehúllt a fáknak minden virágja,
Merő búbánat, merő hervadás,
Ráűl mindenre az elhamvadás,
S a rét virága a tavaszt várja.
Hegyeknek ormát a köd befedte,
Olyan, mint egy bús poéta-álom,
S a rózsás-kertben minden fűszálon
Elmúlás látszik, a dér belepte.
De lesz még tavasz, majd eljön, várj még!

Hej szép csillagom, csillogó álom...
Dselâl lelkén a kétség hatalma,
Hová lett szívem gyermek-nyugalma,
Elveszett kincs az, úgysem találom.
Ellenségem már mindenki nékem...
Mondd csak virágom, mért szaladsz tőlem,
Olyan sietve mért futsz előlem,
Koporsómat bár nézd meg szépségem,
Kékszemű párom ne siess, várj még!

Dr. Mészáros Gyula fordítása


EGY LEÁNY SÍRKŐFELIRATA

Tegnap még mosolygott kis bimbó-ajka,
Tegnap még szagolta jácintvirágit,
S ma már lehullott az égről csillagja,
A halál széttépte szép rózsa-ágit.

Lángokba gyújtotta fájó lelkemet,
Nézd csak e halmot, s sírja nevet még,
Tegnap még mosolygó szép kedvesemet
E sírdomb alá, nézd, ide temették.

Dr. Mészáros Gyula fordítása


ELGONDOLKOZOM...

Ha ég a csillag fenn a holdas égben,
S ott állva hosszan nézem künn az éjben,
Szemem reászögezve szótlan, némán,
Merengek holdas éjjelente mélán,
Csendesen, hosszan elgondolkozom...

Ha feltűn néha kedvesemnek képe
Az éjszakák sötétlő fellegébe,
El-elborúlva és nagyot sóhajtva,
A két kezembe bús fejem lehajtva
Csendesen, hosszan elgondolkozom...

Ha ifjú lány koporsójában fekszik,
Arcára fényes égi fény telepszik,
Míg angyal-lelke már a túlvilágon,
Virágos, bús koporsóját ha látom,
Csendesen, hosszan elgondolkozom...

S a fény előttem vak sötétbe mállik,
Tavasz derűje felhős őszre válik,
Elnézve mindezt búsult sejtelemmel,
Mindkét szemem megtellik könnyeimmel,
S csendesen, hosszan elgondolkozom...

Dr. Mészáros Gyula fordítása


KÖDÖS HEGYEK

Bánatba merűlt szomorú kertek,
Ilyen búsan tán rám sem ismertek,
Visszajár minden újra álmomban,
S e patak víze oly búsan csobban...
Ti ködös hegyek, mondjátok nekem,
Titokban annyit mért sír a lelkem...?

Itt járok, s újra feltűnik képe,
Beszédét hallom minden rezgésbe,
S amíg a nap száll alkonyat-tájon,
Míg a bülbül szól kesergőn, fájón,
Ti ködös hegyek, mondjátok nekem,
Titokban annyit mért sír a lelkem...?

Ha mást is megtör, s tép a fájdalom,
Ha ifjú lányka bús dalát hallom,
Madárdalt hallok, ének búgását,
Omló patakvíz lassú folyását,
Ti ködös hegyek, mondjátok nekem,
Titokban annyit mért sír a lelkem...?

Ha lombok közzé űz ki a bánat,
S e lombok közt ha suttogás támad,
Csak nő a sajgás e titkos zajtúl,
S tenger hulláma hogyha felzajdúl,
Ti ködös hegyek, mondjátok nekem,
Titokban annyit mért sír a lelkem...

Ha egy szép keblen piros vért látok,
Ha egy bús orcán árnyékot látok,
Ha elém támad egy hervadt álom,
S megtörött fényű szépségét látom,
Ti ködös hegyek, mondjátok nekem,
Titokban annyit mért sír a lelkem...?

Dr. Mészáros Gyula fordítása


FELEJTHETETLEN HELYEK

Sugáros szép sziget,* te fényes Éden,
Mi szép vagy így a reggelek ködében,
Örűlni jár mindenki partjaidhoz...
Könnyes szememnek sírdogáló fészke,
Kelő napod nekem csak bánatot hoz.

E partokon megtört hullám verése
Lelkembe mind keservek lüktetése,
Könnyes szememnek sírdolgáló fészke,
E tenger itt, s árnyéka minden lombnak,
Emléke egy-egy titkolt fájdalomnak.

Feslő virágok tarka köntösében,
Szín és fény árad mindegyik szögében,
Könnyes szememnek sírdogáló fészke,
Minden csepp könnyem kertjeid harmatja,
Minden csepp könnyem lelkem új bánatja.

Sötét éjedben mennyi borzalom van,
Ha villám csattog benn a mély vadonban.
Oly rettentők e bús, magányos éjek,
Napnyugtod minden árnyékától félek,
Könnyes szememnek sírdogáló fészke.

Szerelmesemnek egykor víg tanyája,
Minden zúgodban emlékeztetsz rája.
Ó szépségem..., azóta más honod van,
Könnyes szememnek sírdogáló fészke
Szegény te..., most a szél süvít nyomodban.

* Prinkipó a Márvány-tengerben.

Dr. Mészáros Gyula fordítása


SZULTÂN OSZMÂN GÂZî

Leáldozhatsz már nap, irigy lehetsz rája,
Szebben ragyog nálad hírem koronája,
S hol maradsz az égről Napkeletnek holdja,
A kardom a fényét helyetted is ontja.
Büszke nagy hegyeknek megdőlt az ereje,
Keresztül tört rajtuk Ertogrul* serege.
S zöld puszták ti jó hogy szót fogadtok esdőn,
Még mielőtt kardom ítéletet nem tőn.
Ha félholdunk hírt, fényt nem nyerne nevemből,
Vedd ki sors e handsárt harcoló kezemből.
S patakvíz te láttál úgy-e sok nagy embert,
De láttál-e mint én, íly híres lszkendert?**
Rajta hát bajtársak, fel a szent csatára,
Dicsőséget hozni az egy prófétára!

* Híres hódító szultán
** Nagy Sándor

Dr. Mészáros Gyula fordítása