Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

DZSÁHIT KÜLEBI
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Szivasz útjain (Kalász Márton)
Gyerekek (Kalász Márton)
Elbeszélés (Kalász Márton)
Hazám (Kalász Márton)

DZSÁHIT KÜLEBI (1917 – )
SZIVASZ ÚTJAIN
Szivasz – város Középkelet-Anatóliában.


SZIVASZ ÚTJAIN
(Szivasz jollarinda)

Szivasz útjain éjszaka
kordék végtelen sora nyikordul
tölgyfa a kerekük
ölfát, sót, beteget visznek-e rajtuk
a némán cammogó atyafiak?
Szivasz útjain éjszaka
kordék elgyötört hada csikordul.
Csillagok habja nem fordul az égen,
szerelemtől sem ujjong fel a szív.
Szél ront, mely lilára dagasztja
kezünket-lábunkat, akár a kés.
Szivasz útjain éjszaka
kordék elgyötört hada csikordul.
Teherkocsik jönnek-mennek, teherkocsik vonulnak,
poron át, ködön át
reflektor fénye táncol a csapáson,
fogatok hőkölnek, vezetők átkozódnak,
Szivasz útjain éjszaka
kordék végtelen sora nyikordul.

Kalász Márton fordítása


GYEREKEK
(Csodzsuklar)

Kicsi fám, a te sorsod
sorsa minden gyereknek.
Mit művelt a huszadik század –
sosem kiáltja: gyermekem!
Pipiskedő madár a szó,
amikor azt mondod: gyerek,
lakhelyet szeretne, kenyeret szeretne,
csókot, símogatást szeretne.
Kicsi fám, e világon
annyi város épült, ahol
kővel sebzett madárcsapatként
sétál a sok gyerek.
Mindegyik szemében nagyon kék
füstök keringenek,
lába a porban és szemétben
vándorló fekete csalit.
Soknak nem él az apja, bujdosik
vagy naponta járja a golgotát,
soknak az anyja még kendőt se vehet, az
izzadtság hajába tapad.
Kicsi fám, a te sorsod
sorsa minden gyereknek.
Mit művelt a huszadik század –
sosem kiáltja: gyermekem!
Kis zsiványom, gazella-kölyköm,
gyenge inad, karod,
mint a fa ágai,
naponta nő, erősödik.

Akár az éji ablakok,
csillogjon-égjen a szemed.
Fuvalom légy, vitorla légy,
dalodra sírjon fel a város.
Lám, a világ is, holdfénye is
nappal és éjszaka gyönyörüszép,
jer, növekedjünk,
jer, kicsi fám!
Kis zsiványom, gazella-kölyköm,
gyenge inad, karod,
mint a fa ágai,
naponta nő, erősödik.

Kalász Márton fordítása


ELBESZÉLÉS
(Hikáje)

Ajkad, miként a piros rózsa,
kezed, miként a hó,
kezem kezedbe zárd, szivem,
ringasd kicsit.
A falvakban, ahol születtem,
diófa sose nőtt,
tudod hát, miért szeretem az árnyat,
becézz kicsit.
A falvakban, ahol születtem,
gabona sose nőtt,
terítsd szét hajadat, szivem,
dobáld kicsit.
A falvakban, ahol születtem,
északi szél loholt,
ajkam sok parányi piros cserép,
csókolj kicsit.
A falvakban, ahol születtem,
esténkint rabló-nép osont,
ezért nem viselhetem a magányt,
beszélj kicsit.
A falvakban, ahol születtem,
sosem nyílt nevetésre száj,
ilyen suta ezért vagyok,
biztass kicsit.
Úgy ragyogsz, oly szép vagy, mint Törökország,
szépek a falvak is, ahol születtem,
mesélj nekem a te szülőfaludról,
mesélj kicsit.

Kalász Márton fordítása


HAZÁM
(Jurdum)

1917-ben
születtem – itt s tenéked.
Az anyám melléből buggyant tejet
forrásaid, mezőid adták.
Rokonaim mesgyéidért
fegyverkeztek s pusztultak el.
Tornyaid ablakából
sárkánnyal üzentem az égnek,
pucéron csapdostam csermelyeidben.
Akár a cserje, magasodtam
földjeiden.
Nagy-nagy teherkocsikra szöktem,
hatalmas városokba kellett
mennem a tudományért.
Zsiványok állták utamat,
üres iszákomat kutatták.
Íme, a föld, hol
fickándoztam, lányért epedtem,
tünődtem s jó barátra leltem.
Oly napok értek, hogy elszomorodtam,
társ nélkül kószáltam utcáidon;
visszatértek az öröm napjai
s jártam-keltem gondtalanul.
Mellem kínáltam illatos,
hűs szeleidnek,
amikor öbleidben
csodáltam a tenger vizét.
Néptelen partjaid sivatagában
napokig kóboroltam.
Ha zokogtam – teérted,
ha nevettem – teérted.
Olyan vagy, mint a csókkal illetett,
homlokomon fénylő kenyér.

Kalász Márton fordítása