Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

NEDZSIP FÁZIL KISZAKÜREK
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Állomás (Kalász Márton)
Hotelszobák (Vas István)
Álombeszéd (Kalász Márton)
A járda (Kalász Márton)
Vágyódás (Kalász Márton)

NEDZSIP FÁZIL KISZAKÜREK (1903– )
Isztanbulban született, tengerészeti és filozófiai tanulmányokat végzett, s ezek során több évet töltött el Párizsban is. Később újságíróként tevékenykedett, több folyóiratot is alapított.


ÁLLOMÁS
(Isztaszjon)

Lelkünket itt hálózza be
sivár napok unalma.
Kolomp szól, mintha fekete
menetben bujdokolna.
Vonatfütty szabdal hirtelen,
sikolya éled-éled:
– Barátod indul, s idegen
bámul, ha visszatéved.

Kalász Márton fordítása


HOTELSZOBÁK
(Otel odalarinda)

Keskeny szállodaszobák mélyein panasz lobog,
leng a lámpafüstön át, leng a lámpafüstön át.
Titkon őrzi szürke-zöld tükre ócska üvegén
elvillant szemek nyomát, elvillant szemek nyomát.
Ingólábú asztalon szétdobálva öltönyök,
holttetemnek tartanád, holttetemnek tartanád.
Hosszú, üres folyosót papucs talpa verdesi,
rejtelem csoszog tovább, rejtelem csoszog tovább.
Kínok érverése ver, dobban a csupasz falon,
szögverte sok seben át, szögverte sok seben át.
Még a padlás fája él, fejed fölött felropog,
hallod az idő fogát, hallod az idő fogát.
Jaj, ki némán, egyedül hal meg majd tibennetek,
elhagyott hotelszobák, elhagyott hotelszobák.

Vas István fordítása


ÁLOMBESZÉD
(Szajiklama)

Lábomnál macska fekszik, szemére álom szitál,
csöndet gombolyit, körme kis-ágán leng a fonál –
álom szitál,
leng a fonál.
Üvegen át, óriás szem, egyre fürkész az éj,
törpehad táncol körül, dúdolja: ne félj, ne félj –
fürkész az éj,
ne félj, ne félj.
Oltsátok el a lámpát, a homályban messze megyek,
városnyi fényekkel a lelkemre figyeljetek –
messze megyek,
figyeljetek.
Csituljon, aki messze-messze tőlem már elsirat,
fiatal vagyok, örök vágy lüktet bőröm alatt
már elsirat,
bőröm alatt.
Milyen jó lenne most, ha asszony puha keze
vigasztaló szavak közt tétován érintene –
puha keze,
érintene.

Kalász Márton fordítása


A JÁRDA
(Kaldirimlar)

Akár a hős, ki életét kínálja
végső reményként, árulod magad.
Rádnéz, mint rab a gyaloghintajára
s bandukoltok a messzi fák alatt.
Mikor szerencséd a járdán veszett el,
közös tégelyben olvadt lelketek;
árnyékát szürcsölted mohó szemeddel,
koponyád az ő koponyája lett.
Neki nincs, neked sincs hitvesed, barátod,
árvák vagytok s végtelen szabadok.
Nincs másotok, csak szikkadt koponyátok,
fehéren jelzi minden utatok.
Elszáll a kövek árama, halálba
fordultok majd e rossz élet után.
Senki sem ért meg úgy, ahogy a járda,
s a járdát ti értitek igazán.

Kalász Márton fordítása


VÁGYÓDÁS
(Hirsz)

Sziklán dobogsz, gyengecsontú ünő, lenn
horkanok én, kapaszkodó vadállat.
Kérd a világot, tán elrejt előlem
s önmagam testeként sosem csudállak.
Bárhova fuss, többé nem lelsz nyugalmat,
Ág-roppanások, torz zajok kísérnek.
Iszonyú álmok ölelése altat,
lélegzetem számuma éget, éget.
Havas este, ha szobádba osonnál
s ijeszt egy moccanás – ó, ne feledj el!
Mondd: hajnalig ő neszez ablakomnál,
mondd: nem a szél, az ő sikolya ver fel.
Torkomon át a hús mérge kicsobban,
elsorvaszt, mint a törékeny virágot.
Bujdosnál te is messzi városokban,
s a végső napon mégis rádtalálok.
Akár e vágy, kezdheted majd előlről,
halál cinkosa, én, várlak, figyellek.
Földeld be vágyam, él; a temetőtől
sírod fejfájaként is elperellek.

Kalász Márton fordítása