Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
«
török költők tára
DZSEJHÚN ATUF KANSZU
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár
Ibibik (Csukás István)
Gyermekdalok (Csukás István)
Hogyan érte el a halál (Csukás István)
Terített asztal (Csukás István)
DZSEJHÚN ATUF KANSZU (1919 – )
IBIBIK
(Ej ibibik kusu)
Milyen bú gyötör, tudod-e,
ej, furcsa ibibik-madár?
Ha mondanám, megosztod-e,
ej, furcsa ibibik-madár?
Mint káprázat, halkan csendült
völgyek hangja, mégis szótlan:
a nyári délben súlyos csend ült,
árnyék aludt tömött lombban.
Hol az ezüstcsipkét verő
szökőkút, dús platán-árnyban?
Érzem halkan visszacsengő
zenéjét vérem áramában.
Ájult olajfüzeken a
sárga, kábító virágok
hol vannak? S mely bérc üzen a
régi tavaszokkal: várlak?
Kevésszer altatott hangod,
érzelmes, szomorú madár?
Megkönnyeztet mégis, hallod,
s a bánat újra megtalál!
Jaj, te csupaszív ibibik,
elhagyott mezőm madara:
a szívem egyre könnyezik,
s könnyem már-már kicsordulna.
Anyácskám: elhagyott földem,
vissza hozzád csikó-módra
ha futhatnék: réten, völgyön
bánatom elmaradozna!
Hűtlen elhagyott otthonod
s szeretőd – a legnagyobb kínt
szeresd! válaszul ezt kapod –
ezt suttogja az ibibik.
Csukás István fordítása
GYERMEKDALOK
(Csodzsuklar sarkilari)
Mi ejt meg e játszi gyermeki dalokban?
Dünnyögöm, majd dúdolom, és lelkem, mint a hárfa, zsondul,
öröm fénylik benne s mélyül, mint az árnyék, omló bú:
mint az élet alkonyán, ha szél táncol a lombban.
Nem is sejted, hogy szerelemről szól e dal –
dúdold csak és ámúlva majd hallod: szerelmet énekel,
finoman, mint hajkoszorú álomképpé foszlik el –
nem is sejted, hogy szerelmes szív panasza e dal.
Utazol, röpít már, hallod, rugós batár;
tenger hív, álom-messzeség, dúdolsz csak, csattog vitorla –
terebélyes diófáról bámulsz kék horizontra;
ebben a kristályos reggel, abban éjszaka vár.
Lélek, ez a kis dal csúfosan elárul,
szerelmedet, gonoszságod, költő-voltod kézre adja;
dünnyögöd kis álmaidat játszi gyermeki dalra,
s míg szádon formálódik: szíved is kitárul.
Csukás István fordítása
HOGYAN ÉRTE EL A HALÁL
(Bilememisler ki)
Hogyan érte el a halál őket, jaj, mint vesztek el?
Ezt az anyja régen látta, akkor volt kis fiúcska:
eme gyönge csontú holtnak megjáratlan az útja;
amabban a fájó lélek megenyhült egy alkonyon;
egyszerű ez, könyörtelen világosság, s mi vajon
lassú délelőtt, vagy fénylő délben húnyjuk le szemünk,
míg az élet tört képeit forgatja képzeletünk?
Hogyan érte el a halál őket, jaj, mint vesztek el?
S mégis szép, kell e cammogó, ócska, kopott világunk!
Konok szivünk egyre veri, dobogja elmúlásunk;
fájdalmában bármily mélyre hull is a lélek, él, izen,
nem akarja, véget érjen élte, bármi bús, hiszen
érthetetlen óra, melyen végzetére rátalált
s magadón a mutatóra ráfagyasztja a halált!
Hogyan érte el a halál őket, jaj, mint vesztek el?
Derűjéből feketére mért nem vált át a mennybolt,
mért ünnepel? Kiterítve fekszik most a merev holt!
Fiatalon kéket öltött nő fásultan tévelyeg:
visszafelé életében idéz tűnt emlékeket –
s a süppedt síron fonnyadt fű, kardját nyújtja a tövis,
s fejtáján a név, évszám: fiatalon halt meg ő is!
Hogyan érte el a halál őket, jaj, mint vesztek el:
ki tudja, nem tudhatjuk, jaj, ki mondja meg s ki felel,
Csukás István fordítása
TERÍTETT ASZTAL
(Ücs kisilik szofra)
Ki nem akarja köztünk, hogy asztala asztal legyen:
teli tányér terpeszkedjék, kancsó álljon hűvösen?
Három fogás váltsa egymást, levese párologjon,
s köztük ezer színű, ízű gyümölcs is mosolyogjon?
Gazdagok vagyunk, gyümölcsünk változatos, rengeteg,
virágos tányérban tedd hát eléjük, a gyerekek
hadd ízleljék: alma, körte mily tündéri, mily csuda;
tudják meg, hogy cirmos alma, vérbélű körte husa
nemcsak a Szultán lányának, nemcsak hercegnek ízlik,
tavasszal rózsaszín virágot a fa értük is nyit!
Add hát oda kedveskedve, szívből add és melegen.
Ki nem akarja, hogy élete teljes élet legyen?
Ha a munkában elfáradt a tested, árnyas alkonyat
szerelemmel, pihenéssel terítse asztalodat!
Csukás István fordítása
