Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

DZSEJHÚN ATUF KANSZU
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Ibibik (Csukás István)
Gyermekdalok (Csukás István)
Hogyan érte el a halál (Csukás István)
Terített asztal (Csukás István)

DZSEJHÚN ATUF KANSZU (1919 – )


IBIBIK
(Ej ibibik kusu)

Milyen bú gyötör, tudod-e,
ej, furcsa ibibik-madár?
Ha mondanám, megosztod-e,
ej, furcsa ibibik-madár?
Mint káprázat, halkan csendült
völgyek hangja, mégis szótlan:
a nyári délben súlyos csend ült,
árnyék aludt tömött lombban.
Hol az ezüstcsipkét verő
szökőkút, dús platán-árnyban?
Érzem halkan visszacsengő
zenéjét vérem áramában.
Ájult olajfüzeken a
sárga, kábító virágok
hol vannak? S mely bérc üzen a
régi tavaszokkal: várlak?
Kevésszer altatott hangod,
érzelmes, szomorú madár?
Megkönnyeztet mégis, hallod,
s a bánat újra megtalál!
Jaj, te csupaszív ibibik,
elhagyott mezőm madara:
a szívem egyre könnyezik,
s könnyem már-már kicsordulna.
Anyácskám: elhagyott földem,
vissza hozzád csikó-módra
ha futhatnék: réten, völgyön
bánatom elmaradozna!
Hűtlen elhagyott otthonod
s szeretőd – a legnagyobb kínt
szeresd! válaszul ezt kapod –
ezt suttogja az ibibik.

Csukás István fordítása


GYERMEKDALOK
(Csodzsuklar sarkilari)

Mi ejt meg e játszi gyermeki dalokban?
Dünnyögöm, majd dúdolom, és lelkem, mint a hárfa, zsondul,
öröm fénylik benne s mélyül, mint az árnyék, omló bú:
mint az élet alkonyán, ha szél táncol a lombban.
Nem is sejted, hogy szerelemről szól e dal –
dúdold csak és ámúlva majd hallod: szerelmet énekel,
finoman, mint hajkoszorú álomképpé foszlik el –
nem is sejted, hogy szerelmes szív panasza e dal.
Utazol, röpít már, hallod, rugós batár;
tenger hív, álom-messzeség, dúdolsz csak, csattog vitorla –
terebélyes diófáról bámulsz kék horizontra;
ebben a kristályos reggel, abban éjszaka vár.
Lélek, ez a kis dal csúfosan elárul,
szerelmedet, gonoszságod, költő-voltod kézre adja;
dünnyögöd kis álmaidat játszi gyermeki dalra,
s míg szádon formálódik: szíved is kitárul.

Csukás István fordítása


HOGYAN ÉRTE EL A HALÁL
(Bilememisler ki)

Hogyan érte el a halál őket, jaj, mint vesztek el?
Ezt az anyja régen látta, akkor volt kis fiúcska:
eme gyönge csontú holtnak megjáratlan az útja;
amabban a fájó lélek megenyhült egy alkonyon;
egyszerű ez, könyörtelen világosság, s mi vajon
lassú délelőtt, vagy fénylő délben húnyjuk le szemünk,
míg az élet tört képeit forgatja képzeletünk?
Hogyan érte el a halál őket, jaj, mint vesztek el?
S mégis szép, kell e cammogó, ócska, kopott világunk!
Konok szivünk egyre veri, dobogja elmúlásunk;
fájdalmában bármily mélyre hull is a lélek, él, izen,
nem akarja, véget érjen élte, bármi bús, hiszen
érthetetlen óra, melyen végzetére rátalált
s magadón a mutatóra ráfagyasztja a halált!
Hogyan érte el a halál őket, jaj, mint vesztek el?
Derűjéből feketére mért nem vált át a mennybolt,
mért ünnepel? Kiterítve fekszik most a merev holt!
Fiatalon kéket öltött nő fásultan tévelyeg:
visszafelé életében idéz tűnt emlékeket –
s a süppedt síron fonnyadt fű, kardját nyújtja a tövis,
s fejtáján a név, évszám: fiatalon halt meg ő is!
Hogyan érte el a halál őket, jaj, mint vesztek el:
ki tudja, nem tudhatjuk, jaj, ki mondja meg s ki felel,

Csukás István fordítása


TERÍTETT ASZTAL
(Ücs kisilik szofra)

Ki nem akarja köztünk, hogy asztala asztal legyen:
teli tányér terpeszkedjék, kancsó álljon hűvösen?
Három fogás váltsa egymást, levese párologjon,
s köztük ezer színű, ízű gyümölcs is mosolyogjon?
Gazdagok vagyunk, gyümölcsünk változatos, rengeteg,
virágos tányérban tedd hát eléjük, a gyerekek
hadd ízleljék: alma, körte mily tündéri, mily csuda;
tudják meg, hogy cirmos alma, vérbélű körte husa
nemcsak a Szultán lányának, nemcsak hercegnek ízlik,
tavasszal rózsaszín virágot a fa értük is nyit!
Add hát oda kedveskedve, szívből add és melegen.
Ki nem akarja, hogy élete teljes élet legyen?
Ha a munkában elfáradt a tested, árnyas alkonyat
szerelemmel, pihenéssel terítse asztalodat!

Csukás István fordítása