Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

OKTAJ RIFAT HOROZDZSU
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Akkor és ma (Kónya Lajos)
Gyönyörűen (Kónya Lajos)
Szabadság (Végh György)
Láttam a kezem (Végh György)
Sirató (Kónya Lajos)
Feleségemhez (Végh György)
Uludag utcai árusai (Végh György)
Egerek és emberek (Végh György)
Úton (Kónya Lajos)
Fűts át engem (Kónya Lajos)
Haladás (Kónya Lajos)
Hála (Kónya Lajos)
Gyerekek (Kónya Lajos)
Életemen merengtem (Kónya Lajos)
A fa, melynek nyugalma elszökik (Kónya Lajos)
Szégyenkezem előtted (Kónya Lajos)
Vértanúság (Kónya Lajos)
Kusdili (Kónya Lajos)
A felhő (Kónya Lajos)

OKTAJ RIFAT HOROZDZSU
A mai török költészet jelentős alakja, a haladó szellemű Orhán Veli Kanik irodalmi csoportjának híve. Az ötvenes években a „Karga ile tilki” (A holló és a róka) című verseskötetével jelentős irodalmi díjat nyert.
AKKOR ÉS MA
A versben szereplő helynevek a török történelem jelentősebb fordulóit, csatahelyeit, illetve békekötéseit idézik.
Koszova – Koszovo polje.
SZABADSÁG
Hürrijet – szó szerint „szabadság”; gyakori női név is; a költő a szabadság fogalom lejáratására céloz, mikor a prostituált „Hürrijet”-ről beszél.
ÉLETEMEN MERENGTEM
Melih, Dzsáhit – Melih Dzsevdet Andaj és Dzsáhit Szitki Tarandzsi a költő barátai.
Üszküdár, Besiktas, Ortaköj, Kediköj, Kuzgundzsu – isztanbuli negyedek.
A FELHŐ
Makál – Mahmút Makál fiatal tanító, szociográfus, akinek leleplező jellegű falu-tanulmányai az ötvenes években óriási port vertek fel Törökországban. – Eszma Badzsi – Eszma néne.


AKKOR ÉS MA
(O gün bugün)

Oszmán szultán volt az első
padisáh akitől
örökül maradt miránk a haza
előre előre előre hej
Iráni Hadjárat Bagdadi Hadjárat Krétai Hadjárat
hej Esztergom vára hej kedvesem hej
Nis Koszova Csaldirán
alattam föld fölöttem lomb
előre előre előre hej
Krími és Iraki Hadjárat Orosz Hadjárat
előre előre
Peszárofcsa Karlofcsa Kajnardzsa
Kajnardzsa Peszárofcsa Karlofcsa
Karlofcsa Peszárofcsa
előre hát testvérem előre
Inebahti Preveze Plevne
lágyan ó lágyan hull vérem a gyepre
előre előre
Egyiptom Jemen Szuez – hadjárat mennyi hadjárat
Reformkor Alkotmány és Köztársaság
ó térdem talán kibírod
Bécs és Sévres és Lausanne
S annyi beszéd mint a világ
s annyi fermán mint a világ
és újra faéket tart parasztjaink keze
s félig lakik jól éhen marad e nyütt
esett nép

Kónya Lajos fordítása


GYÖNYÖRŰEN
(Güzel)

A nő tűzhelyre lökte a lábast
mit főzzön mást mint babot
a férfi gondolkodott
s szólt: hatvanötért mérik a babot
huszonötért a hagymát
kilencven
a zsír meg kétszáz
kétszázkilencvenbe került neked
hej
a férfi gondolkodott
vennem kell egy cipőt mormogott
mert ez bizony semmit sem ér
a víz megette már elkopott
mit tegyek sóhajtozott
a gyerek dobta a golyót
a macska egeret fogott
az egér félt a haláltól
verejtékezett és vacogott
a tűz rotyogtatta a babot
a gyerek most a szőnyeg
sárga foltjáról a kékre majd onnan
a vörösre gurította golyót
az úton sok ember ballagott
az emberek fejében más-más álomkép ragyogott
az egyik tán egy fürdőt álmodott
s volt ki kenyeret hagymát
a felhő alábocsátkozott
s az ég kéksége megreszketett a futó felhők fölött
gyönyörűen

Kónya Lajos fordítása


SZABADSÁG
(Hürrijet)

Mit fecsegsz te áruló
te taknyos te piszok
te ocsmány mihaszna?
Szabadság van ebben az országban szabadság!
Jenisehirben szabadság
Kavakliderében szabadság
szabadság kívül szabadság bévül
le-föl sétál a szabadság
a lányok utcájában, mármint a szépszemű Hürrijet
ha a dinnyét felhasítod köldökénél
kijön belőle a szabadság
ha beleharapsz Gümüsháne almájába
hát a nyelveden nincs szabadság
s az orrodban nincs szabadság?
S a füleid nem szabadok?
A madarak és a tyúkok meg a legyek mind szabadok
országunknak minden legye
országunknak minden legye szabad!
Országunknak értelmisége
országunknak értelmisége is szabad!
Nézd például Ali Bejt
amelyik borbélyhoz akar oda lejt
szépen megborotválkozik
senki sem akadályozza meg ebben!
Ki merné mondani hogy ő nem egy szabad pacák?
Szabad ficsúr bizony szabad ha mondom!
Nos hát a mi Kara Memisünk
– Ne köpj be semmit Kara Memisről! –
még az a nyomorult is szabad
szabad persze tetveivel szabad
maláriájával szabad
mikor fiatal menyét igába hajtotta
a meggyötört földön szabadon hajtotta
a szabad kék ég alatt
kék ég lelkem-szivem
sok nekünk az ilyen szabadság!
Inkább áldással teljes
malária nélküli tetvek nélküli
az úr ökreiként kövér
s menye melleiként teli
nekünk illő
nekünk megfelelő
másfajta szabadságot küldj – erre vágyunk.

Végh György fordítása


LÁTTAM A KEZEM
(Elimi gördüm)

Vizet ittam és láttam a kezem:
rózsaszínű volt, áttetsző, fonom és pelyhes –
örömmel üdvözöltem: szervusz, szervusz, kezem,
tartsd szépen a poharat, villát, tartsd kecsesen,
s ha úgy fordul, akkor se pihenj meg,
fogd szépem a kardot, a puskát –
tarts ki vitézen, én két kezem, rettenetes és szép tigrisem.
Vizet ittam és láttam a kezem:
csöndes volt, szótalan, akár egy hallgatag ember,
épp olyan volt, akárcsak Ahmed, vagy Mehmed keze –
szervusz, szóltam, szervusz,
szervusztok, ti dolgos kezek,
kiknek egy mozdulatára kigyúl az áram a földön,
vonatok száguldoznak a vas-sineken,
kik kőbe, acélba fogalmazzátok meg az Eszmét,
kik fénybe, motorba szorítjátok a víz erejét,
széppé cicomázzátok a puszta világot,
bizony általatok zöld a mező,
s az ember is általatok nagy.
Vizet ittam és láttam a kezem:
él az egész, külön élete van,
bár nincs szeme és füle sem
a hüvelykujj fennhordja talán egy kicsit az orrát,
de a mutatóujj az erkölcs, a becsület szikár angyala,
a gyűrűsujj szemérmes, piruló leányzó
s a kisujj a maga világmindenségének istene-porszeme.

Végh György fordítása


SIRATÓ
(Agit)

Mind ami rajtad volt odavan
a hús a szem szemöldök odavan
mit magadban frissnek tudtál
odavan fiú odavan
jaj testvérem kezed-lábad elpusztult már
tollformájú ujjad körmöd
egy lelked volt de élő élő
testvérem hova hulltál
könyveidben élő sorsokká változtál
bőr haj szempilla nélkül
Jaj e világ be rossz volt
Orhán Veli csak egy volt
gyere testvérem Orhán
vedd el az én kezemet
szemeimmel tekints rám

Kónya Lajos fordítása


FELESÉGEMHEZ
(Karima)

A heverők teveled hűvösek
és szobáim boldogok teveled
vidámsággal teli egész napom
ha reggel a te ágyadban ébredek
Egy a családunk házunk éjünk és napunk
az alma fele te vagy fele én vagyok
pázsit a boldogság ott nő amerre jársz
s ha elmégy sötét van eloltod a napot

Végh György fordítása


MEHMET BEJ
(Mehmet bej)

Mehmet bej szemüveget illeszt a szemére
és sétapálcát vesz kezébe
a sétányon sétál negédesen
dereka reszket dereka reszket
A fickó bukszája tele lett
hogy lett tele? Módszerét ismerheted
van kedvese oly szép hogy mellette te
csúnya maradsz bizony ám kedvesem
Fontoskodó büszke mintha legalább-
is kicsiny hegyeket teremtett volna
de ha valaki nála csak egy ujjal nagyobb
fickónk behúzza sunyin a nyakát
Ha büszkeségét jobban megnézed nagy hazafi
a világ sorsa a kisujjában van
ne higgyél kedvesem ne higgy neki
a birtokával téveszti össze a hazát
Pofozni kell ilyen fickót én kedvesem
az út közepén estetájt
aztán kis pálinkát hörpinteni
és meghívni néhány rokont s barátot

Végh György fordítása


ULUDAG UTCAI ÁRUSAI
(Uludag szokak szatidzsilari)

Hazám fülemüléi, ti utcai árusok, ó,
jertek, lépjetek be hozzám, nyitva a kertem,
áruljatok szilvát, körtét, aranyalmát!
Ha kinyitjátok az ajtót, a hegy púpként a hátatokon van,
vállatokról kosaratokkal tegyétek a földre:
gyümölcseivel térjen be otthonainkba az évszak.
Ó, te hangyaszorgalmú fürge lap-árus!
Szájad szélről sóskalevél csüng!
Csupa játék kalandos szemed és szemöldököd íve!
S a sátán rémületes motollája biciklid!
Csupafolt csizmáddal, bársony fövegeddel,
ó, a gyermekkor talányos éveit hozd el újra hozzánk!
A kéményben lassan megőszül a füst, esteledik már,
ti pedig mentek, elhaló dalként tova kúsztok,
reggelből be az éjbe, nemszűnő éneketekkel!
Ti vagytok Isztanbul szája: te harsány pereces!
S te tejárus! csacsidon gyereket terelő!
Halil Ibráhím áldása lapos erszényeitekre!

Végh György fordítása


EGEREK ÉS EMBEREK
(Fárelerle inszánlar)

Ne nekem köszönd egér
e csapdának köszönd
mért nézel arcomba ily keserűen
nem vájtam ki szemed
nem nyúztam le bőröd
kezemben voltál hogy nyársra húzzalak
kezemben voltál hogy megmérgezzelek
kezemben voltál hogy kiheréljelek
kezemben voltál hogy elevenen eltemesselek
hát mondd szívedre téve mancsodat
hogy asszonyodat akasztottam-e fel?
Lányodat döftem-e le?
Fészkedet gyaláztam-e meg?
Neeem neeem egérke
rosszul hiszed ezt egérke
ez itten ici-pici csapda csak
nem tank
nem ágyú
nem repülőgép

Végh György fordítása


ÚTON
(Jolda)

Ankarából teherautóval
pusztákon át Mengelbe értem,
vezetőnk – arapkiri vagány – hajtott mint a szél!
Kiderült, hogy lyukas volt a karburátor,
a gépkocsin ült húsz személy.
Hej! – mondtam – eszünk ágában sincs,
hogy e világból kimúljunk!
Gerede előtt vertük már a port,
majd szétszakadt a derekam.
Csamkoru utcáján egy csikót láttam,
mint egy fiúgyerek, sárga volt,
a sövények mögött, kamillák szirma között,
esett parasztok ültek,
beteg bús napszámosok,
rongyban, lezüllve földig.

Kónya Lajos fordítása


FŰTS ÁT ENGEM
(Szarmas dolas)

Fűts át engem, hitem, ó, szabadság
fűts át engem az éjjelen
rossz takaróm, nyűtt fekhelyem
künn kegyetlenül hideg van, egyetlenem
künn fúj a kegyetlen szél, egyetlenem
künn zsarnokság
odakünn gyötrelem
künn a halál, tán megérted, kedvesem
húzódj mellém, hitem, szabadság
fűts át engem ez éjjelen
kezednek jó lesz forró tenyeremben
támaszd oldalamhoz két hűs térdedet
burokként végy körül és lakozz bennem
reményem, szabadság
reményem, szabadság
ez éjjelen

Kónya Lajos fordítása


HALADÁS
(Gecserken)

Felhős az ég, könnyű, könnyű
egyszerű, haláltalan
levelekkel ágain
elbeszélget önmagával
haramia, szeles, vad
de mint a tej, víz s erdő
gyűrűsen megnövekszik
mindenütt, mindennap
Égbolt, hegyeid és tölgyeseid vannak
illatozó, lágy füvek
falusiak, tarka-barka népek
esőt és levelet várók
lassú ökreid is vannak
mezítlábas kölykeid
régiek, mint az írás
magányosak, mint a képek
Ó, ég, reggelre felragyogó,
hegyeid nőjenek, nőjenek
ó, Haszánok, Alik, Velik, ti
bogos, termékeny ágak
szelíden búgó szelek
kisbabák a festett bölcsőben
mint az erek megnőjetek
érjétek el a holnapot!

Kónya Lajos fordítása


HÁLA
(Sükür)

Cipőmnek és köpönyegemnek
köszönetet kell mondjak.
Megkell köszönnöm még a hulló hónak,
a napnak, a szeretetnek...
Hála, hogy a havat taposom,
hála a földnek és az egeknek,
a csillagoknak, e névteleneknek,
a víznek, tűznek – hála, hála!

Kónya Lajos fordítása


GYEREKEK
(Szübján)

Meghalt s nem tudja, elvégeztetett,
két kezét oldalához szorítva viszik őt el,
nem szólhat: – Nem megyek.
Nem majszolhat süteményt, törökmézet,
nem köszönheti barátainak,
akik kicsi koporsóját viszik.
Ó, ilyen szörnyű halála nincsen senkinek!

Kónya Lajos fordítása


ÉLETEMEN MERENGTEM
(Hajátimi düsündüm)

Jaj, Isztanbul, már megőrjítesz te engem!
Ne juss eszembe, légy egy kissé néma!
Elég, ha az esti sötétben gondolkodom
holt anyámról, beteg asszonyomról.
Hitvesem tegnap lépett életembe
s mindenkinél közelebb van hozzám ma.
Melih s Dzsáhit messze – csak engem nyomaszt
Üszküdár kikötőjének magánya.
Ha hajóra szállnék s útrakelnék,
hol találom meg gyermekkoromat?
Besiktas, Ortaköj, Kadiköj szeret még?
Kuzgundzsugtól már lelkem elszakadt...
Jaj, én nagyon megváltoztam,
sok esztendő tört meg engem!...
A parton merengtem életemen, péntek este,
március tizennyolcadikán.

Kónya Lajos fordítása


A FA, MELYNEK NYUGALMA ELSZÖKIK
(Rahati kacsan agacs)

Etlik kertjeihez közel
ismerek egy magányos fát,
talán a boldogság nevét sem hallotta.
Nézzétek az Isten dolgát!
Tud az égről és a nappalról,
négy évszakról, szélről és hóról,
a holdfényért megbolondul,
de az éji sötétben egy rossz szót sem szól.
Én egy könyvet adok majd néki,
hogy elszöktessem nyugalmát,
ismerje meg a szerelmet.
Akkor lássátok azt a fát!

Kónya Lajos fordítása


SZÉGYENKEZEM ELŐTTED
(Szenden utinijorum)

Mindig szégyenkezem, tengerpart, előtted,
mikor munka nélkül vagyok,
amikor egészen üres zsebbel élek.
Úgy látszik, már csak akkor látlak.
Nézd, bizonyos, hogy holnapra munkát kapok,
holnaputánra tán meg is nősülök.
S akkor házamban szeretettel várlak,
tengerpart, téged.

Kónya Lajos fordítása


VÉRTANÚSÁG
(Sehitlik)

égi, rokon halottak külsejét öltik magukra
és szobámba lépnek észrevétlen.
Nézem, ez testvérem vagy nagybátyám,
s elnézem a másikat, ő a lengyel őrmester.
Hallom is szavát:
„Egy lányom volt, ötéves éppen,
meghalt, íme, együtt vagyunk.
De szomorúság fészkel a szívében,
kis kezeit Varsóban felejtette,
s nem hajthat karikát.”

Kónya Lajos fordítása


KUSDILI
(Kusdili)

Ha pénzem van, tán eladom
kávészínű öltönyömet?
Mintás ingem magamra kapom,
tarka kendő lobog nyakamon,
Kusdiliben szórakozom.
Ha pénzem van, el nem adom
kávészínű öltönyömet!

Kónya Lajos fordítása


A FELHŐ
(Bulut)

Csardak a mi Makálunk falva.
A jegyző úr éber füle hadd csengjen,
kapd a puskát, Debreli Redzsep,
ég és föld zengjen!
Amíg a felhő szomjat olt,
szemei, mint a findzsák,
habzik a szája,
légben úszik farka,
s összefont ágbogas sörénye.
De megállt, mert sorsa akarta.
Nézett a tág mezőre.
A sík egy széle Kocshiszár,
továbbá Konja
s a Sós-tó és Haszán hegy a vége.
Kurd és tatár falvak tarka csoportja:
Karagandere, Adzsipinar, Csardak.
Meddig a szem ellát, kopár puszta,
földek, földek, sárgák,
köröskörül sárgák.
Földházak, földtetők, sárgák, sárgák.
Az emberi arcok is föld-sárgák.
A felhő tetőtől talpig kövér.
Megérinted
s bőven ontja
záporát.
Akszaráj mezején tenyészik a dzsadzsik nevű fű.
Páros leveleket visel szára,
lóherénél nagyobbakat,
kányafűnél kisebbeket.
Szeretik fűszeres ízéért
a parasztok, amikor a nyár felragyog.
Se hús, se kása,
csak a dzsadzsikot eszik.
Erőt ád a dzsadzsik,
a dzsadzsiknak hála!
Íme, e füvek egyike
feltekintett a felhőre
s kezébe vette a lantot. Vajon mit dalolt? S mit válaszolt
a felhő? Mit feleltünk mi? Mit hallottak mindazok, akik füleltek?
Karaganderében hitvány fű vagyok,
hússal-combbal senkit jól nem lakatok.
Szomjúságomban magamat epesztem,
öntözz meg, felhő, ne hitegess engem!
Szél fútt, perzselt a nap, pörkölt vad heve,
Haszán hegyéig szállt a fű levele.
A falu szegénye dzsadzsikot főzött.
Öntözz meg, felhő, ne hitegess engem!
Szólt a felhő:
Én vagyok a felhők császára, aki a magasságot járom és meg-
érzem a szelek cselvetéseit, de a te vidékedet csupán negyven éven-
ként érintem, akkor is mélyen leereszkedve, felhő... felhő...
felhő vagyok én. Mondd, parányiságodban hogy mersz hozzám lant-
szóval szólni? Hiszen nálad nagyobb füvek, sőt, fák, emberek,
telefonpóznák, tornyok és hegyek vannak a földön!
Ha van valami kívánságod, mondd el egy náladnál nagyobb
fűnek, hogy továbbítsa a még nagyobb fának, a fa az embernek, az
ember a telefonvezetéknek, a telefonvezeték a toronynak, a torony
a hegynek mondja tovább. A hegy vagy közli velem, vagy gyékény
alá rejti. Ez már az ő dolga. Kéréseddel megsértetted a dolgok
rendjét.
Így szólt s ezzel végezte is.
Egy felhő ballag a mezőn, végigvonulva lustán.
Észak felé ballag büszke méltósággal.
Mondom, Haszán hegye megakasztja tán,
s a földekre ömlik tehetetlenül.
Mit gondolsz, leesik?
Élve és félholtan
várják, hogy lehulljon.
Íme, Eszma Badzsi is kinéz
rongyos gönceiben,
egyik lábán ócska bocskor,
másik lába csupaszon.
Mi újság, Eszma asszony?
Mi újság, Eszma Badzsi?
Eszma Badzsi tetőtől talpig bánat,
fájdalom tetőtől talpig.
Így szólt Eszma Badzsi:
Felhő, felhő, lelkem felhő,
szolgád, kutyád leszek én, felhő!
Meg se moccan a mag a földben,
essél, hitem, jövendő,
ess, pasa, ess,
ess, rózsám, ess,
ömölj Eszma Badzsi fejére!
Vettem egy szoknyát, gyönyörűm, gyönyörűm,
Fatime csillagomnak,
hét pénzbe került a szoknya.
Fel sem vette a szoknyát,
zsákban maradt a szoknya.
Eszma asszony szomorú,
Eszma asszony elesett.
Szakadj le, felhő, ess, eső,
búza, árpa bokrosodjék, szökjön szárba,
reménységem el ne vesszen!
De nem nevetett Eszma asszony.
Felhő, felhő, lelkem felhő,
szolgád, kutyád leszek én, felhő,
ömölj Eszma Badzsi fejére!
Véget értek szavai.
Ebek, juhok, tevék, szamarak,
Akszaráj tikkadt mezején felleget látván,
mind egyszerre felbőgnek és ordítanak:
Jaj, felhő,
szép esőfelhő!
Kenyeret visz szájában az oroszlán!
Nagyon nehéz kenyere enni
Akszaráj mezejének síkjain!
Bizony gőgös a felhő. Nem hajlik a szóra, sem a könyörgésre.
Méltóságosan mordult egyet-kettőt, s amikor Haszán hegyének szé-
lét elérte, megnyalta tenyerét. e Akszaráj falvaiban él egy Redzsep
nevű fiatalember. Ereje követ morzsol és vizet fakaszt. S íme, ez
a Redzsep a felhőre szegezte tekintetét. Mit tegyek, hogy észreté-
rítsem a felleget? – emígy töpreng. A felhő közben már-már át-
halad a Haszán hegye fölött. Redzsep látja, itt mást nem lehet
tenni, kapja puskáját és, az égre emelve, elsüti. A felhő megrázkó-
dik egyszer-kétszer, de a bendőjében hordott esőt immár nem tart-
hatja magában, s bőven megöntözi vele Akszaráj mezejét.
Mesélik, hogy Akszaráj mezején negyven nap és negyven éjjel
esett az eső.

Kónya Lajos fordítása