Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

SEJJÁT HAMZA
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Meddig futsz még a haláltól? ... (Vas István)
Nagy poharát ürítjük a halálnak (Vas István)
Miért heversz, tunya ember? (Demény Ottó)

SEJJÁT HAMZA (XIII. sz.)
Jeles misztikus költő. „Júszuf és Zülejhá” című elbeszélő költeménye különösen ismert volt.
NAGY POHARÁT ÜRÍTJÜK A HALÁLNAK...
Szalszál, Zál, Ál, Saddád, Kajhószer, Bahrám, Kubád, Csajpál, Hisám, Kiszri, Dzsemsíd, Dárius, Ferídún, Sándor (Nagy Sándor). Nerímán, Dzsem – híres keleti uralkodók.


MEDDIG FUTSZ MÉG A HALÁLTÓL?...
(Necse adzsaldan kacsuban...)

Meddig futsz még a haláltól, éjt-napot ölő tivornyán?
Mégy magad, vagy elvonszolnak, bizony, visszajutsz Elébe.
Hidd el, nem bírsz a halállal, légy akár erős oroszlán.
Hány kapun akarsz kopogni, meddig készülsz kertelésre?
Te tudás tárháza, fortély apja, nézz magadra, mint vagy!
A halál torkonragad s így szól: „A szemed nyisd ki végre!”
Te, ki szépekkel szemeztél, tiltott helyre néztél titkon,
Most fejeden állsz, nevetség, most szemed földdel tetézve.
Volt idő, hogy lóra szálltál, lágy selyemben feszítettél –
Mért rántott le paripádról a világ köz cselvetése?
Hol hatalmad, hevülésed, őrjöngésed haragodban,
Hol dühöd, hol nyalkaságod, gazdagságod büszke fénye,
Az arany föveg fejedről, kezedből a serleg hol van?
Derekadról az ezüst öv, arany köntösöd letépve.
Hol a házad? hol a kerted? hol a szőlő, a gyümölcsös?
El tudott ragadni mégis, aki az időt kimérte?
Hol a szőlő, hol a méhes? hol a nyájak? hol a kincsek?
Melled gőgös dagadása? Hol van? Mondd, mi lett a vége?
Mondtad: „Vagyok Salamon, a nagy király, a mindentbíró.”
Hozd, amid van! Az, ki számlál, annyit szól csak: száztíz éve.
„Ez a falu, ez a város, enyém ez a rózsakert is!”
És most ama „légyen és lőn” erejétől hullsz enyészve.
Soha senkit nem szerettél. „Én vagyok csak a világon!” –
Ezt mondtad és fittyet hánytál minden isteni igére.
Dicsőséged a világnak mindenségét betöltötte:
Lakomáid, vadulásid végeztén békét remélsz-e?
Sejját Hamza, íme, elmegy, immár bűnein tünődve:
Isten útjára ha nem lép, indul a csupasz sötétbe.

Vas István fordítása


NAGY POHARÁT ÜRÍTJÜK A HALÁLNAK
(Adzsal dutmis elinde bir ulu dzsám...)

Nagy poharát ürítjük a halálnak:
Sorsunkat isszuk – nincs, ki ellenállhat.
A józannak is tölt s a mámorosnak,
S vannak, kik elnyúlnak, mert úgy eláztak.
Gazdagnak, pórnak, bugrisnak, nagyúrnak,
Mindenkinek tölt sorba a pohárnok.
Furcsa ital: nappalról, éjszakáról
Nem tud, kit ebből egyszer megkínáltak.
Kik ez ivászaton berúgnak, immár
Sós mandulát s más étket nem kívánnak.
Milyen ital? Ki ismeri a színét?
Fehér? Vörös? Nyers bor vagy sűrű párlat?
E borkirály hány oroszlánt lebírt már!
Sárkányok néki megjuházkodának,
S szultánok, akik zsámollyá alázták
Az Anatóliákat, Szíriákat.
Szalszál és Zál, Ád és Saddád hová tünt?
Hol van Kajhószer? Bahrám merre járhat?
Kubád, Csajpál, Hisám és Kiszri, Dzsemsid,
S császárai Kínának és Bizáncnak?
Hol Dárius, Ferídún s ama Sándor?
Nagy Nerímán és Dzsem hova jutának?
Mind ittak e pohárból s elterültek.
Rajtunk a sor: nyujtják már a mi szánknak.
Nincs, kit e pohárnok meg ne itatna:
Kegyelmet, szíveslátást nincs ki várhat.
S nem furcsa, hogy attól, ki már megitta,
Üzenetet vagy hírt hiába várnak?
E pohárnok alaposan berúgat:
Itt nyoma vész hívőnek és imámnak.
Mézajak, rózsaarc se menekülhet,
Ezüst test, ámbrahaj hiába áltat.
E nemtörődömségből mért nem ébredsz,
Ó, nép? figyelj már: sorsodat vigyázzad.
Ez Sejját Hamza szíve, melyet Isten
Kegyelme és jósága mindig áthat.
Ragozást, mondattant, refrént nem ismer
S nem mestere a rímnek, metrikának.

Vas István fordítása


MIÉRT HEVERSZ, TUNYA EMBER?
(Ne jatur szen ajá gáfil?)

Miért heversz, tunya ember? Nézd a lét alapjait!
Ha Istenig akarsz jutni, vedd a Korán sorait.
Ha a Koránt olvasgatnád, gyógyírt lelnél bajodra.
Ne süllyedjél tunyaságba s meggyógyít téged a hit.
Tudásoddal ne kevélykedj, Mesterednél könyörögj.
Nála van lelked vezére, a bölcs ige, mely tanít.
Akivel ő szövetséges, a világtól elvonult
S csak Mózest dicsérte – mondván – Ennek értem szavait.
Nyolc paradicsom van értünk s bűnösöknek hét pokol.
Óvjon téged, aki adta a hívőknek lelkeit.
Akik mindenről lemondtak, a Túlvilág vizéért,
Koránt fognak, ők nyitják föl a bölcsesség kapuit.
Ki lelket ád mindeneknek, biz az Idők Ura az.
Fénye ragyog, lelkek s hívők mind csak őt csodáljuk itt.
Sejját Hamza! A te lelked nyugalma is nála van!
Lépj át romjain, és vesd meg a világ örömeit.

Demény Ottó fordítása