Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

FUZÚLÍ
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Szenvedélyek tengere (Vas István)
Hej, szemem!... (Kónya Lajos)
Részletek a „Lejla és Medzsnún”-ból (Kónya Lajos)

FUZÚLÍ (XVI. sz.)
A kor egyik legjelentősebb költője a mai Azerbajdzsánban ált. Költeményének nyelve is erről tanúskodik. Az azerbajdzsáni nép joggal tekinti nemzeti költőjének. Hatása azonban túlnőtt e területen: az oszmánli birodalom minden részén ismertek voltak művei.
RÉSZLETEK A „LEJLA ÉS MEDZSNÚN”-BÓL
E munkájában a költő egy arab eredetű, régi szerelmi legendát dolgoz fel, amely Keleten több mestert is megihletett. Története a következő: Lejla és Kajsz még gyermekkorukban megszeretik egymást. A szülők azonban elválasztják őket egymástól. Kajszot szerelmi fájdalma teljesen megőrjíti. A pusztában bujdokol. A nép már Medzsnúnnak, „Őrült”-nek  hívja. Mikor Lejla felkeresi, nem is ismeri fel. A két szerelmes lelke végül halálukban egyesül.
Zejd – a költemény egy szereplője, aki Medzsnúnt Lejla haláláról értesíti.


SZENVEDÉLYEK TENGERE
(Derjá-i ah...)

Mit nekem, ha érte meggyűlölnek majd az emberek!
Csak te megmaradj nekem, s többé hiányt nem szenvedek.
Szenvedélyek tengerére szálltam egy szál csónakon,
Önmagamnak ellensége nálam ártóbb nem lehet.
Élet múlik, test elporlik, test és élet semmiség,
Amíg élek, addig érnek szenvedések és sebek.
Búcsu kínjától lett édes minden új találkozás,
A szakítás éjszakája sok titokra fényt vetett.
Énnekem csak füst a ciprus, csak hamú a rózsakert,
Néked jut a rózsa, nékem a parázs, mely égetett.
Ama holdnak pillantása villanó kard, jól vigyázz,
Nékem sírni, néked halni – szívem, elvégeztetett.
Ó, Fuzúlí, szerelemnek ösvényét el nem hagyom,
Szeretőknek útját jártam, útjukon temessetek.

Vas István fordítása


HEJ, SZEMEM!...
(Szacsma ej gőz!...)

Hej, szemem, ne szórd a szívben égő tűzre könnyeid,
Mert az ilyen heves tűzre nem hoz írt a gyenge víz!
Nem tudom én, hogy az égbolt ilyen víz-kék színü-é,
Vagy szememnek könnyeiből árad égre az a víz?
Csoda-e, ha szemed tőre szétszabdalja szívemet?
Hisz a falakon lefolyva, réseket szakít a víz!
A sebzett szív óvakodva nézi szempillád nyilát,
A sebesült kortyolgatva issza, mert megárt a víz.
Kertész már ne fáradozzék, jöjjön hát az áradat!
Nem terem oly rózsa, mint te, hullhat permetként a víz.
Ha szempillám könnyben úszik, hogy láthatnám arcodat?
Rózsát vágyva nem kár sírni, bár tövisre hull a víz.
Bús vagyok, a szívem fáj, ne sajnáld pillantásaid,
Sötét éjszakán, betegnek, enyhülésül kell a víz.
Tűrd a tőr sebét, szívem, a kedves messze van, nyugodj!
Ha szomjaznám sivatagban fakadjon számomra víz.
Ajkad kéne, bár a szúfik adnák az éden vizét.
Bort kíván a részeg, ám a józanoknak jó a víz.
Paradicsom-kert a kedves, feléje folyik a víz,
Karcsú, délceg ciprusába szerelmes lett tán a víz.
Bár lennék föld, kedvesemhez folyó víz útján a gát,
Nem engedném soha hozzá, vetélytársam már a víz.
Társaim, ha vágyva kezét csókolni halnék meg én,
Korsó legyek, poraimból érje ajkait a víz.
Nem hallgatja meg a ciprus a gerlice panaszát.
Ruhádat érintve esdjen, lábadhoz hullván a víz.
Fülemile-vért szeretne inni, csellel, rózsafa –
Rózsa ágait elöntse, mentse meg szegényt a víz!
Mindenek tudják a víznek megtisztító hajlamát,
Felséges próféta útját járja örökké a víz.
Nagy, legnagyobb a próféta, szemelt gyöngyök tengere,
Csodáival, rossz-tüzekbe, kezeiből hull a víz.
Ámulván, kezét harapná, ki a csodát hallaná:
Harag napján ujjából hullt híveire drága víz.
Társak nyelvén kígyó-méreg hűs itallá változik,
Az ellenség nyelve alatt kígyó-méreg lesz a víz.
Élet-őrlő esztendőkön át vágyait kergeti
S fejét kőbe verve árad, célhoz ér a tiszta víz.
Poklot-félő kín ereszté sajgó szívembe tüzét –
Kegyeidnek felhőjéből hull és lángot olt a víz.
Fuzúlí dicséretének fogadd drága ékszerét,
Mint esőcsepp áprilisban, gyönggyé változik a víz.
Bár a végítélet napján megláthatnám arcodat!
Együttlétünk forrásából – szomjuhozlak! – hull a víz.

Kónya Lajos fordítása


RÉSZLETEK A „LEJLA ÉS MEDZSNÚN”-BÓL

Medzsnún szerelmi vallomása
Szólt Medzsnún: Tündér termetű leány,
Száraz bozótra, hej, tüzet ne hányj!
Engem felgyújt már halovány árnyad,
Fogytán türelmem, hogy hozzád járjak.
Jaj, jázmin-keblű, már pihenjél meg,
Ne vesd rám fényét arcod tükrének!
Ily kicsinyeknek, testetleneknek,
Mi hasznuk, hogyha tükörbe lesnek?
Szememben fény volt, hej, húri, aznap
Szememnek arcod tükrét nem adtad.
Nehezebb immár tégedet látnom –
Mért állsz elémbe mostan, virágom?
Frígyünket Allah erőssé tette,
Lelkem lelkeddel egyesítette.
Látásra vágyam már nékem nincsen –
A hiuságtól mentsen az Isten.
Jaj, te szív-rabló, örömet én már
Kaptam lelkemben, jaj, lelkemért kár!
Hosszú ideje, lelkem elszálla,
Más lelket rejt már testemnek sátra.
Kedves, testemben te vagy a lelkem,
Fény vagy szememben, vér vagy eremben
Engem magamtól elválasztottál –
Felmutatnálak, kinek ragyognál?
Te vagy, ki bévül töltesz meg engem,
Nem is vagyok már, csak te vagy bennem.
Te vagy, ki most is bennem sugárzol,
Megmenekültem mindenki mástól.
Ha én volnék én, te hol lakoznál?
S én is mi volnék, ha te nem volnál?
Mikor tevéled vagyok már telve,
Kereshetem a világon szerte
Léted jeleit, magamtól távol,
Kutathatom, de meg nem találom.
Medzsnún értesül Lejla haláláról
és a vágyakozásban meghal
Bánat kertjében kik rózsát szednek,
A földön rossz hírt marékszám vetnek.
Mikor a bánat könyvét szerezték,
Értelmül abba ezeket tették:
Boldogtalan Zejd, kit bajok vernek,
Mikor tudtára jutott a hírnek,
Indult az úton, percet se késve,
S Medzsnúnnak mindent el is beszéle.
Jaj, szerencsétlen, te szegény árva,
Minden buzgalmad veszett már kárba!
Sorsod végül is gonoszra fordult,
Mi jutott néked? Jó dolgod elmúlt.
Bomlott világ ez, szedd sátorfádat,
Hátat fordítsál már e világnak.
Az életet, lásd, Lejla rád hagyta,
Te élj, ő elment már más utakra.
Elment, kiért te nem szántad élted,
Csak lelkét adta cserébe néked.
A Paradicsom útjait járja,
Tőle borult az éden virágba.
Mikor a rossz hír Medzsnúnt elérte,
Olyat sóhajtott nagy keservébe,
Hogy sóhajtása elszállt a földön,
Holt kedvese is meghallá rögtön.
Nem sokon múlt, a kedves, ki elment,
Örök álmából hogy föl nem serkent!
                            *
Mikor szívének titkát kimondta,
Tudta, ez lészen már az ő sorsa.
Az Isten végül megsegítette,
Vágya kertjébe el is vezette.
A vágy kertjében rózsát szakítva,
A sors kelyhéből a bort megitta,
Kedvese sírját átfogta karja,
Bánatos lelkét a sírnak adta.
Lejla, ó, Lejla! – S édes szerelme
Sírjába tért meg nyugtalan lelke.

Kónya Lajos fordítása


GAZEL

Ciprusfádért sóhajtozom, szellőben ingóért,
Véres könnyem hullatom én mosolygó bimbódért.

Mosusz-szagú fürteiden ámulatba estem,
Széjjelbomlott szép hajadnak szerelmese lettem.

Mámoros két nárciszodért* beteg az én lelkem,
Gyöngyöt hintő rubintarcod vérbe borít engem.

Lángra gyúltam, s folyton égek, mint a gyertya lángja,
Tenélküled borult az én éjjelem magánya.

Szenvedésim búbánatnak zsákmányául vetnek,
Megmenteném szívem, lelkem nárciszos szemednek.

Adj életet a szemembe, lásd e bú hogy éget,
Szivem mélyét neked őrzöm, egyedül csak néked.

Hej Fuzúlî, a pokolról szólt a molla nemrég,
Bánatodról akart szólni, fogadni is mernék.

* Szemeidért.

Dr. Mészáros Gyula fordítása


GAZEL

Azt mondták, hogy meggyógyulok a csókjától egyszer,
S más azt mondja, nincs már az én bánatomra gyógyszer.

Ha az Alláh szerelmünkért kárhozatot adna,
a menyország húrî-serge magára maradna.

Nem kell annak csapszék többet, aki meglát téged,
Sátán háza hatalmának mért vetettél véget...?

Nyilad sebe hadd sajogjon, nem kell rája balzsam,
Bennem törött nyílnak hegyét minek is bolygassam?

Honnét tudja a tudatlan, hogy Alláh mivégből
Küldött nekünk Kórán-könyvet a szent, magas égből.

Az angyal sem várná ki a könnyeimnek végét,
Siralmammal az égben sem hagynék neki békét.

Hej Fuzúlî, míg a Dsennet forgatagján álmodsz,
Úgy látszik, hogy a sors-örvény hullámain hányódsz.

Dr. Mészáros Gyula fordítása