Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
«
török költők tára
MEHMET ÁKIF ERSZOJ
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár
Függetlenségi induló (Tarbay Ede)
A régi falu (Tarbay Ede)
MEHMET ÁKIF ERSZOJ (1873–1935)
A Kemál Atatürk vezette nemzeti Felszabadító Háború lelkes híve és dalnoka.
Ekkor írt Függetlenségi indulója nemzeti himnusz lett. Később azonban a gyors
és gyökeres reformokkal szembefordult, s állásfoglalása miatt emigrációba is
kényszerült.
FÜGGETLENSÉGI INDULÓ
(Isztiklál marsi)
Ne félj, a vörös zászlók lángja messze világít,
Míg egyetlen tűzhely ég és izzik: mindhalálig.
Hazánk dicsőség-csillaga tündököl az égen,
Miénk, a nemzetünké, ragyog a messzi fényben!
Ne ráncold cifra arcodat, cicomázó félhold,
A kínból, szenvedésből, panaszból épp elég volt!
Vérük nem ontják többé, kik zászlódat kibontják,
Kik éltek, haltak érted: jogunkért, ős-szabadság!
Én mindöröktől fogva szabadon éltem, élek,
Őrült, ki homlokomra ütné a rab-pecsétet,
Akár az ár a partot, taposnám, összetörném,
Hogy új mederbe fogjon, nincs arra semmi törvény!
Ha napnyugat határán őrtállnak vasnaszádok,
Hitem acélfalával vértezve – szembeszállok!
Ne félj, a véreb szűköl! Nem fojtja meg hitünket,
Fogatlan ordasokkal mellünknek úgy se törhet.
Barát, vigyázz! Az aljast ne hagyd hazánkba lépni,
Mellvéd legyen a tested, mely golyóit kivédi.
Mégis remélj, az Isten derűs jövendölése
Beteljesül: ma, holnap – csak fegyvert fogj a kézbe!
Ahányat lépsz e földön, arra gondolj örökké,
Hány hősünk nyugszik ott lent, hány hősünk omlott röggé.
Halott apád kezéből vedd fegyverét kezedbe,
Hogy meggyalázza földünk, ne engedd senkinek se.
Nincs gyáva! Föl, előre e paradicsomkertért!...
És vértanú-had indul, megvédi ősi földjét.
Ház és vagyon, meg asszony nem kell a hosszú harcban,
Te légy velem, hazám, és segíts meg majd, ha baj van.
Lelkemnek, Isten, halld meg, örökké egy a vágya:
Szentélyed soha senki idegen ne gyalázza,
Fohászom szent hitünknek acélkemény alapja,
Igénk, hazám, a földed bevonja színaranyba.
Ezerszer izzó vassal égetném sírkövemre:
Hazám, teérted hullott sebemnek véres könnye,
Testem, magányos lelkem, mind följebb, égig szállna:
A párás éjszakán át világító világba.
Dicsőség dísze, Félhold, arcunkra vond a fényed!
Vérünk kiontott cseppje, az ős-jogot te védd meg!
Dúsan teremjen földed, gyümölcsös minden hajtás.
Kibontjuk, láng a zászlónk: vörös-szinű Szabadság!
Kardunk vasába írjuk hazánk: Függetlenséged!
Tarbay Ede fordítása
A RÉGI FALU
(Eszki köj)
Puszták, hegyek meg dombok, sík vidékek;
Öreg tanyák közt birkák nyája béget,
Fű fűre hull, vetés vetésre dől le,
Lovast lovával súlyos búza föd be;
A földeken a jószág szétbarangol,
Utak porában gyapjast gyapjas hajszol;
Tavak vizén tutaj a bivaly teste,
Mint elefánt, pihen meg, partra fekve;
Nagy ökrök szarva rét füvét hasítja,
Kövér a hátuk, zsíros bőrük síma,
Az orrlikukra ibolyák tapadnak
S kérődzve dűlnek esti szénaszagnak:
Szemük lehunyják, egyre rág pofájuk,
Vékony fonálban földre csordul nyáluk,
S amíg mormognak: macs-macs, gyűl a gyanta;
Távol leányok vérmes, szép csapatja
Nehéz hajával bíbelődik hosszan;
Tinók bökődnek, körmük kőre koppan;
Száz nyurga mént a határ szinte felfal;
Megtelt a völgy csikó- és kancahanggal.
Tarbay Ede fordítása
