Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

FÁZIL HÜSZNÜ DAGLARDZSA
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Altató nélkül (Demény Ottó)
A fénytelen falu (Demény Ottó)
Gyermektelen falu (Demény Ottó)
Levéltelen falu (Demény Ottó)
Esőtlen falu (Demény Ottó)
Fátlan falu (Demény Ottó)
Az úttalan falu (Demény Ottó)
A hír nélküli falu (Demény Ottó)
Halhatatlan falu (Demény Ottó)
Halott (Demény Ottó)
A szivaszi hangya (Demény Ottó)
A Kizilirmak partjai (Demény Ottó)
A zászlótartó (Demény Ottó)

FÁZIL HÜSZNÜ DAGLARDZSA (1912 – )
A ma élő török költőnemzedék egyik legjelentősebb tagja. Első verskötetét 1935-ben adta ki.
FÁTLAN FALU
Aga – falusi gazda
A ZÁSZLÓTARTÓ
Fátih – II. Mehmed szultán, Konstantinápoly, a mai Isztanbul elfoglalója (1453).


ALTATÓ NÉLKÜL
(Ninnisziz)

Előmbe tódul páva ragyogása
álmaimban a messzi városoknak.
Gyermekem! hol vagy, Egyetlenem?
A negyven rablók tömlöcükbe fogtak.
Ünnepelve a boldog visszatérést
lombján tavaszi fáknak madárdal terem.
Gyermekem, hol vagy, Egyetlenem?
Hajad hajamhoz nem zizzen sosem?
Messzire ragyog az ifjú merészség.
Engem is hívott barátok fényes háza.
Gyermekem, hol vagy, Egyetlenem?
Kaland s szerelem tart leigázva?
Ismerem-e a sötétség hatalmát,
amelyben elveszett a sok szép pillanat?
Gyermekem, hol vagy, Egyetlenem?
A kertben más gyerekek játszanak.

Demény Ottó fordítása


A FÉNYTELEN FALU
(Isiksziz köj)

Bocsásd ránk fényeid, csillagaidat, éj.
a mi falunk fénytelen.
A földkunyhóknak boldogság az is, ha
izzanak körben a hegyek.
Bocsásd ránk fényeid, csillagaidat, éj.
Ragyogjon testünk, a fehér.
Mért vonítasz, hű kutyám, a hideg égre?
Feketék a síkok, sárga az ég?
Téged is tán a félelem fog
rabul a zúgó platánok alatt.
Mért vonítasz, hű kutyám, a hideg égre?
Mért szűkölsz félve?
Ragyog a gond a sötétség ölében,
és a szívben világosak a dolgok.
Kivirágzik a fájdalom a testben
fény nélkül is.
Ragyog a gond a sötétség ölében.
a juh, tehén s a nő pihenni tér az éjben.

Demény Ottó fordítása


GYERMEKTELEN FALU
(Csodzsukszuz köj)

Csepni falva füstje lebeg, sóhaj az.
Száll a sivár földkunyhókra, ül a meztelen síkon.
Görcsberángó gyermekekért vetett ágyakban matat
a betegség sötét keze, gyászt hoz itt minden óra.
Csepni falva füstje lebeg, sóhaj az.
Százhuszonhét halott gyereket sirat.
Csöndet, csöndet, vétkezik a síró ember!
Hasonlítsatok a néma madarakhoz.
Arcotokat fektessétek a könnyülő sötétséghez,
s ha a homlok ránca tűnik, törlődjön csak, mint az írás.
Csöndet, csöndet, vétkezik a síró ember.
Néma gyásztok követ mozdít, viaskodik az Istennel.
Ó, ha nem pirkad a szívben, hogyan érjük meg a reggelt
gyermekeink iszonyatos éjjeléből?
Szemük, mint a búza, sárga. Szemük, mint a vizek kékje.
Kinek az udvara fénylik búza nélkül, vizek nélkül?
Ó, ha nem pirkad a szívben, hogyan érjük meg a reggelt?
Mosakodni, fohászkodni, hogyan tudjon itt az ember?

Demény Ottó fordítása


LEVÉLTELEN FALU
(Mektupszuz köj)

Utam mi vágja el, szél vagy hó? nem tudom.
A hegyderék görbelejtője megnyúlik.
Csak egyszer érjem el a városi kutat.
Meglelném katona Iszmailom szavát.
Utam mi vágja el, szél vagy hó? nem tudom.
Hallasz-e, kisfiam? Hangod nem hallhatom.
Nagyanyja, míg matat, távoli tavaszon
tünődik; tudatni jött egy viráglevél.
„Üdvözölt a hősöm engem is, a fehér
papíron kék színnel húzva kezenyomát.”
Nagyanyja, míg matat, távoli tavaszon
tünődik. Csillog ott kristály a kék folyón?
Két hegy között az út szűk és köves nagyon.
Nem járom meg soha a hatórás utat.
Köd és füst, hogyha száll, nem látja vén szemem,
amelyben már szemed emléke elmerült.
Két hegy között a völgy szűk és köves nagyon.
Szivaszba aki jár, kérdezze levelem. Én nem utazhatom.

Demény Ottó fordítása


ESŐTLEN FALU
(Jagmurszuz köj)

Éhes vagyok, fekete föld, halljad, éhezem!
Fekete ökrömmel együtt éhezem nagyon.
Ő tünődik s gondolkodva lassan jóllakik.
Én tünődöm s gondjaimtól éhesebb leszek.
Éhes vagyok, fekete föld, halljad, éhezem!
Éhségemet eltitkolnom nem lehet.
Északi szél alszik falánk hegyeken.
Álmában a farkas és madár
Zsíros csillagokat néz – kelnek egymás után,
majd a sötétség összeér.
Északi szél alszik falánk hegyeken.
Éhségemmel lepihennem nem lehet.
Sötét arcunkon az éhség kiüt deresen.
Éhes a sík föld és a domb.
Nem esik az eső, kisült a vetés.
Mi a bűnünk, miért haragszik az ég?
Sötét arcunkon az éhség kiüt deresen.
Éhségünkkel élni tovább nem lehet.

Demény Ottó fordítása


FÁTLAN FALU
(Agacsszíz köj)

Se fenyő, se barack, se nyárfa, se fűz.
Néma a hajnali köd s a szelek sem könyörültek.
Fátalan maradt a falunk.
Hol csendüljön a madarak fohásza?
Se fenyő, se barack, se nyárfa, se fűz.
Szívemben nem lohad a tűz.
Az évszak változik, de kedvem keserűbb.
A tavasz itt van, virág nyit, igaz-e, aga?
Nincs fa, mely választ von közéjük,
üdezöld rovásjelet.
Az évszak változik, de kedvem keserűbb.
E néhány rossz levélen az álom elkerül.
Lejtőn ereszkedik az est, a táj lehül.
A szegénység, a magány még nagyobb lesz.
E fekete föld minket nem szeret.
Köszönteni nem küldött új rügyet.
Lejtőn ereszkedik az est, a táj lehül.
Széttépett sorsom hordom egyedül.

Demény Ottó fordítása


AZ ÚTTALAN FALU
(Jolszuz köj)

Nem hajthatod az ökreid, aga.
Kordénk félúton megakadt.
Járhatatlan a lejtő hótól, sártól,
a hegy nem ért az ember panaszából.
Nem hajthatod az ökreid, aga,
Már e homályból nem jutunk haza.
Nem tudod, nappal van, vagy éjszaka,
és nincsenek nyomok.
Sasszárny csapkod és farkashang üvölt.
Magányodban csak ez a hang kisér.
Nem tudod, nappal van, vagy éjszaka.
Elveszett föld ez, vadak otthona.
Kővé dermed az ember homloka,
Érzéketlen az ujja vége is.
Hallásod tompul, kezed lebegve elhágy,
s a fehér légben nő tekinteted.
Kővé dermed az ember homloka.
Sírj, árva bolond, Fatime fia.

Demény Ottó fordítása


A HÍR NÉLKÜLI FALU
(Habersziz köj)

Három elemit jártam,
szivem titkát lássa a mező háta;
lehajolok, a forrás megitat,
hol vagyok, kérdik az utak.
Három elemit jártam
s most minden hegy, virág, s minden madár a társam.
Mi igaz s mi nem az emberek szavában,
ki született a távolban s ki halt meg?
Mi jöhet,
és falunkon túl mi van?
Mi igaz s mi nem az emberek szavában?
Hírek nélkül élek e tájban.
Csépelj fényes ragyogásban.
Húzd a polyvát, nosza, nosza.
Vannak-e háborúk, süllyednek-e hajók?
Ebből érts, ez a világod!
Csépelj fényes ragyogásban.
Hírek vannak a föld zajában.

Demény Ottó fordítása


HALHATATLAN FALU
(Ölümszüz köj)

Keze, lába már mozdulatlan,
arca se rezzen.
Más gondot mormol, más fájdalmat őriz.
Azt, amit még el tudott vinni.
Keze, lába már mozdulatlan.
Fekszik a földalatti zugban.
Batyujában az örök, fogyhatatlan
búzaszem, kicsi gyapju,
s tán végtelenül kisérik a kordék
kórral, adókkal rakva súlyosan.
Batyujában az örök, fogyhatatlan,
mit már nagyapád őrzött s mely érik a fiakban.
Ahmedek, Musztafák a fekete hegyről jönnek sűrű csapatban.
Bírja a föld.
Varázsa van a víznek, kőnek, fának,
s a sors nem mozdul el helyéről sohasem.
Ahmedek, Musztafák a fekete hegyről jönnek sűrű csapatban.
A falu élete örök és halhatatlan.

Demény Ottó fordítása


HALOTT
(Ölü)

Elhagyatott városnegyedben
halok meg, ahol nincs imám.
Szépségemet senki se lássa majd.
Fejem, hajam s összezárt néma szám.
Holtomban szabad s tiszta lehessek én,
mint a hal messzi tengeren.
Én ne lennék muzulmán? Mentsen Isten,
de legyek túl a lármás tömegen.
Ne húzzanak rám fehér szemfedőt,
és sötétségem senkinek
ne fájjon! Vállról-vállra lebegni nem akarok,
ha tagjaim álomban lengenek.
Mert nincs ima, mely jóvátenné,
hogy e földön már élnem nem lehet.
Ne mossák testemet fagyottá. Ne mossák!
Élvezhessem még melegségemet.

Demény Ottó fordítása


A SZIVASZI HANGYA
(Szivaszli karindzsa)

Folyt a Kizilirmak, vén folyó, vén folyó.
Habja szakadt,
s egy távíróoszlop tövében,
akár az idő, tajték és gondok nélkül
némán haladt
egy kis szivaszi hangya.
Szemben a partról fényes
barna lovak
ríttak, nyiha, nyiha.
Elvált a kényes lovak dalától,
némán haladt.
A lovak tőle messzi vannak, nem értik.
Az ő lépteinek zaja boldog és elégedett,
útja, hol haladt
hősi út.
Vitte az éhség nagy méltósággal,
s ő csak haladt
azon a földön.
Nyugodt lépte elárulta,
tud ő sokat.
Víz ízét, fű ízét, hegy magassát,
s távol a hangya-testvérektől
némán haladt
hangyányi testvérekhez.
Igyekezettel, munkával, nem fáradva.
Hasonló volt
az afrikaiakhoz, a kínaiakhoz, a párizsiakhoz,
s olyan fekete volt, mint színe a földnek,
melyen haladt
szabadon a kiszabott sorstól.
Nem volt gondja sem álmokra, sem másra.
Amerre haladt,
nem az álom útja:
útja a búzaszemnek.
Arra haladt
a kis szivaszi hangya.

Demény Ottó fordítása


A KIZILIRMAK PARTJAI
(Kizilirmak kijilari)

Testvér, tévedsz, ez nem az a föld,
amelyről szóltál, amelyen táncot járnak.
Menj, Anatólia vár rád!
Kordékkal indulj, teherkocsikkal vágjál
neki a távolságnak.
Pusztul a nyír, halódik a fenyő.
Ott a szomorú dombok deres-sivárak.
S új rügyek idején
neked talán lesz élni kedved,
nem a fáknak.
Eszel terített asztaláról háromszáz éve már.
Erős lehetsz, de az ember jogának
ott nincs nyoma, közönyös a világ.
Hideg évszakok marnak, sekélyek a vizek,
és hol van régi súlya az aranyszín kalásznak?
Bús ökör mögött halad, hasadt ugaron.
Körme üszök s csonka ujja van e föld fiának.
Egész tested szégyenkezik,
gyáva vagy nézni közelről
azt a kezet, azt a lábat.
Kél a nap, a sok madárka összeröppen.
E fény nem rokona a régi pirkadásnak.
Százados álmok foglya, föl nem ébresztheted.
Álma ellenáll
az idő szavának.
Bánattól, nyomortól terhes.
Hulláktól feketül s e vad folyásnak
kristálya nincs,
más vize volt
a Kizilirmaknak.
De, Testvér, nem látott és mégis vallom én,
múltunknál szebb lesz a jövő ragyogása.
Tanúként szót emel az elveszett időért.
Győzelmekről beszél s behódolt csúcsokon
hullámzik fényesen a zászlók lobogása.

Demény Ottó fordítása


A ZÁSZLÓTARTÓ
(Alemdár)

Ércbuzogány
lábon álló
zászlótartó, íme, hogy
lobog kezében a zászló.
Sisakja érc, vaspallosa vág,
mint a szél egy sóhaja.
Janicsárhoz illik vértje,
s fürge, mint egy könnyű szpáhi.
Zászlaja a tűz s a vér szinében
sötétel. Rettentő szava száll.
Hallván, az ellenség úgy hiszi,
ez a halál.
Él még és milyen csoda! a harcban
haja s szakálla pompázva nőtt.
Fátih elvész e látvány iszonyában,
de látni Őt.
Nem hitt a tenger és nem hitt a hegycsúcs.
Nem hitt Fátih.
Tenger tűnik, hegycsúcs ledől
s lobog a zászló.

Demény Ottó fordítása