Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
«
török költők tára
RIZA TEVFÍK BÖLÜKBASI
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár
Ne kérdezd, Hodzsám! (Jobbágy Károly)
Fájó emlék (Jobbágy Károly)
RIZA TEVFÍK BÖLÜKBASI (1869–1949)
Tanulmányait Isztanbulban végezte. Korán kezdett írni. Az abdulhamidi önkény
idején, majd az ifjú törökök uralma alatt ellenzéki magatartást tanúsított.
Szemben állt Kemál Atatürk mozgalmával is, ami miatt emigrációba kényszerült.
Hazájába 1943-ban tért vissza.
NE KÉRDEZD, HODZSÁM!
Dzsámi – mohamedán imaház, nagyobb a mecsetnél.
Szirat – a mennyországba vezető, nehezen járható híd, amely a pokol felett húzódik.
NE KÉRDEZD, HODZSÁM!
(Szorma hodzsam!)
Jaj, ne kérdezz! Mert a válasz oly nehéz.
Minden titkot nem fedhetek fel, Hodzsám!
Nem dara a való kincse, mit a kéz
Dzsámi-udvar kövére szór szét, Hodzsám.
A túlvilág tudata nem szomorít,
Szolgálatra vagyok kijelölve itt.
Legelteted gazdád éhes juhait.
Búcsú-köntöst mint varratnék én, Hodzsám?
Ne mondd nékem, hogy van: mennybemenetel.
Ki nem angyal, hogyan is jut oda fel?
Ember vagyok, nem gólya, mely kelepel,
Nehéz testem nem repülhet fel, Hodzsám.
Ne ijesztgesd „túlvilággal” a népet,
Idejemúlt s úgy sem hisznek tenéked.
Én sem vagyok szerzetes, ki elébed
Énekelve koldulni járul, Hodzsám.
Haláltól – ki hamar hal meg – sosem fél.
Isten titkát jobban értem sok szentnél.
S ha a Végzet e percben jön, szám nem kér
Kegyelmet s nem szöknék előle, Hodzsám.
Ne a bort tiltsd! Nem művészet, hidd nekem!
Bor nélkül is megszédít a szerelem.
A barátság tüze hamvad szívemen.
Nem is tudok vizet inni már, Hodzsám!
S ne igérd, hogy tűz ér, gyehenna-beli,
Mert hogy lelkem sok-sok nagy bűn terheli.
S ne mondd, hogy a szent könyv ezzel van teli,
Ez az írás nem érdekel már, Hodzsám.
Filozófus Riza vagyok, hitetlen.
De a vallást atyámnak én hirdettem,
... Kötéltáncos – hány kötélen libegtem?
Szirat hídján mégsem kelek át, Hodzsám.
Jobbágy Károly fordítása
FÁJÓ EMLÉK
(Katre katre vidzsdánima...)
Hófúvás, vihar, hó,
hideg.
Fagy peng. Csontig-ható!
Távolból fojtott hang libeg,
mint vad
üvölt;
Mint a kutyák, épp úgy vonít,
Mint a kimúló vadállat,
csattantja fogait.
Szerencsétlen év!... Ezerkilencszáztizenhét...
A háború felfalta mindnyájunk gyermekét.
Most éhség fojt s útálat,
Kihúnyt tűzhelyek állnak
Minden házban, és üres utcák várnak.
Őrült
Világ!
S Azravutköyüben, a kikötőben
Egy ilyen napon és ilyen időben
Könyvtáramban szinte átszellemültté váltan
filozofáltam.
Az Igazságot kerestem, az Istent imádtam.
Kérdve: Isten... De hát van?
Hitetlenül.
A gyilkos hideg, tomboló vihar
Rá-rácsapódva az ablaküvegre,
Megfélemlített; s úgy álltam remegve.
No de sebaj!
Elég volt már a gond, elég a bánat!
Szűkölködtem.
Nem láttam teli tálat.
Most éhség dúl tenálad
Hazám! a házak éhen állnak.
Nyögtem a mély, vad szenvedély hullámai alatt.
S ott maradt
Egy meggémberedett
Kisgyerek;
Fióka, ki egymaga ténfereg,
Mezítláb (hideg szél rohan)
Fedetlen fővel, rongyosan.
Lassan, lassan halad a hideg köveken.
Letört, beteg szegény és köhög rémesen.
Néztem, viszi magán a zsarnok förtelem
Bűnét; az anya-sóhajt, mely bosszulatlan, védtelen.
A piszkos utcán viszi, vonszolja betegen.
Éhes; szemétben turkál; bogyót fal szüntelen.
Én a könyvtárban bölccsé váltan filozofáltam.
Az Igazságot kerestem és az Istent imádtam.
De itt az Igazság velem?
Lent jár az utcán meztelen,
Egy ártatlan gyerek viszi didergő vállán.
S e tragikus lecke nyomán ledőlt a bálvány,
a filozófia, miből a jog ered.
Megértettem: Egy a fájdalom rajtam és az árván;
s adtam néki egy darab kenyeret.
Jobbágy Károly fordítása
