Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

ÁSIK ÖMER
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Mikor elmegy a tél... (Kónya Lajos)
Áldozata lettem... (Kónya Lajos)
Én szóltam.... (Kónya Lajos)
Részeg testembe... (Kónya Lajos)
Kinek panaszoljam... (Kónya Lajos)
Ó, szultánom, mi jut nekünk?... (Kónya Lajos)
Mert engem szívedből... (Kónya Lajos)

ÁSIK ÖMER (XVII. sz.)
Konja vidékén született; változatos, kalandos életet élt. Teológiai tanulmányokat végzett, így arabul és perzsául is jól megtanult; katonáskodott, sokat utazott, számos mesterséget űzött. Joggal tartják a legtapasztaltabb és legkulturáltabb lantos költőnek.


MIKOR ELMEGY A TÉL...
(Faszl-i sitá gidüp...)

Mikor elmegy a tél s megjő a tavasz,
Virágok díszítik fel a hegyeket.
Bár pihenőhelyet kínáltok nekem,
Szívem-lelkem nem lel nyugtot, ó, hegyek!
Ha kedvesétől egy ásik elszakad,
Menekülő szívek ha kiáltanak,
Minden rózsakertben zengnek a szavak,
Kedvesem keresni, vártok, ó, hegyek!
Tüzed megolvasztja a havat rajtad.
Kedvesed kezedből csak másnak adtad.
Szemeidnek kincsét lábamhoz raktad.
Fejetek mért nyúlik ködbe, ó, hegyek?
Mellemet döngetem már sóhajtozva,
Két szememből véres könnyeket ontva.
Szenvedek, gyötrődöm hónapok óta,
Mutassatok utat nékem, ó, hegyek!
Ömernek a bércek lettek szállásul,
Végül lemondott rokonról, barátról,
Kedves szerettétől esett ő távol –
Szeme nem könnyet, de vért ont, ó, hegyek!

Kónya Lajos fordítása


ÁLDOZATA LETTEM...
(Elá gözlerüne...)

Áldozata lettem szürke szemednek,
Arcodra néztem, be nem teltem abban!
Szépségre példának jöttél világra,
Szép szemölcseid meg sem olvashattam.
Szerelmednek tüze égeti keblem,
Ha már meggyötörsz, kegyed elnyerjem!
Amikor karommal nyakad öveztem,
Tündöklő arcodat nem csókolhattam.
Bejektől, agáktól eljöttem érted.
Zavaros árvízként könnyeim ömlének.
Sóhajtozva sírok, én árva lélek!
Búcsúzás tüzétől szomjan maradtam.
Maradt a bolond szív, könnyeket ontva.
Istenem, hallgass hát hő óhajomra!
A szép kedvesnek Ásik Ömer mondja:
Még istenhozzádot, jaj, azt se mondhattam!

Kónya Lajos fordítása


ÉN SZÓLTAM...
(Dedüm dilber...)

Én szóltam: Kedvesem, piros az arcod.
Ő felelt: Rózsa-seb, virág az rajtam.
Én mondtam: Teljesek szépséged jelei.
Felelte: Haj-ékek sebe van rajtam.
Én mondtam: Énnekem rendelt a sorsod.
Felelte: Szultánom, ezt minek mondod?
Mondtam: Gyenge csípőd hol kapott foltot?
Ő felelt: Te voltál, kezed nyoma rajtam.
Én szóltam: Eszedből engem kivetettél.
Felelt ő: Megbántad talán, hogy szerettél?
Én mondtam: Hervadó, sápadt mért lettél,
Felelte: Szenvedtem, a szív sebe rajtam...

Kónya Lajos fordítása


RÉSZEG TESTEMBE...
(Felek etti haszret...)

Részeg testembe vágyat vetett az ég,
Messzi országokat jártam meg sírva.
Zokogván kezembe köveket vevék,
Keblem téptem velük, szenvedtem sírva.
Elhagyott erőm, minden kitartásom,
Elszállt nyugalmam, szememből az álom,
Látok katonát, alig-alig szánom,
A kín kövei közt őrlődöm sírva.
Istenhez fordultam porbahullt arccal.
A szívnek a jövő adós a szózattal.
Mit könyvbe írnék: távollét, kaland, baj.
A toll megbénult, de rótta, sírva.
Bolond szív, mért vágyódsz a boldogságra?
Ne szállj bújdokolva szerelem lovára!
Szégyened válik végül megbánásra.
Kellett a szerelem, szenvedtem sírva.
Ömert a távolság keze megtépte,
Okulhat könnyein, ki szemébe nézne.
A kedves kegyetlen, a nép vesz nyelvére,
Magammal vittem én, szenvedtem sírva!

Kónya Lajos fordítása


KINEK PANASZOLJAM...
(Dád elinden...)

Kinek panaszoljam, igazság, kezed
Elválasztott engem hazámtól az ég!
Nincs nyugtom, az álom kerüli szememet,
Konok türelmemtől megfosztott az ég.
Asszony a te neved, hűtlenség átka!
Kinek voltál a világon javára?
Bármit tehetnék, bármire vágyva –
Magam vágyaitól választ el az ég.
Ha egy ásik vágyna kedvesemmel élni,
Bánat és kín jutna kezdetben néki.
Engem, boldogtalant, jussomból űztél ki,
Édes szerelmemtől választál el, ég!
Az idegen földet hazámmá tetted,
Társamat ríkattad, keserítetted,
Köröttem a földet tűzzel égetted,
Tavaszom és kertem pusztítád el, ég!
Ömert halálnál rosszabb sorsra adtad,
Most hát, nyelvemtől félvén, riadhatsz,
Deli ciprusfám tőlem elragadtad,
Szerzett javamból raboltál ki, ég!

Kónya Lajos fordítása


Ó, SZULTÁNOM, MI JUT NEKÜNK?...
(Bana niszpet mi szultánum...)

Ó, szultánom, mi jut nekünk?
Vetélytársakkal forgolódsz!
Angyalok nemzedéke szűlt,
Hogy ím előttem ködbe tűnsz?
Tán angyal szűlte kedvesem?
Ilyen gazella hol terem?
Holdhoz mérlek, az vagy nekem,
Holdként születsz, megkerekülsz!
Ékköves tőr derekadon,
Szó-ékkő nyelveden vagyon,
Kendő kezedben – lobbanón,
Cifrálkodón elpenderülsz!
Ásikok isszák hegy levét,
Szeretőt válogat a szép,
A szépség lobban és elég –
S te bánatodban elmerülsz.
Ömert az esze elhagyá,
A hűtlen kedvest fájlalá.
Egyszer, talán nem is soká,
A szépség lapjáról letűnsz!

Kónya Lajos fordítása


MERT ENGEM SZÍVEDBŐL...
(Csünkü beni derúnundan...)

Mert engem szívedből sosem szerettél –
Mit tettél, mikor arcomba nevettél?
Kínom orvosolni sosem siettél,
Szempillád ívével engem sebeztél.
Rajtam kívül nem volt más igaz híved,
Akaratlan tőrként sebzett tekinteted.
Tartós barátságra sose volt szíved.
Kettőnk dolgában, lásd, mit cselekedtél!
Keblemet hasító, kegyetlen voltál!
Szándékod szerint mással kóboroltál!
A sors könyvébe beleszakítottál.
Ásikok szívét rabolván, mit tettél?
Ömer mondja: Szíve teérted égett!
Kóbor áldozata szerelmed tüzének.
Ívelt szemöldökű, szíved mivé lett?
Elvetted szívemet, jaj, mit cselekedtél!

Kónya Lajos fordítása