Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
«
török költők tára
ÁSIK DERTLI
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár
Elhagytam hazámat... (Kónya Lajos)
Szerelmed fájdalma... (Kónya Lajos)
Ne bontsd ki a fezből... (Kónya Lajos)
Tavaszi árvízként.... (Kónya Lajos)
Nem tetőled támadt... (Kónya Lajos)
Könnyeinket látva... (Kónya Lajos)
Fényből teremtett... (Kónya Lajos)
Mikor javaidat osztottad, Isten... (Kónya Lajos)
ÁSIK DERTLI (XVIII–XIX. sz.)
Az egész Anatóliát bejáró, tanult költő igen hányatott életet élt. A faluról
Isztanbulba került költő az ismert mecénás, Huszrev Pasa támogatását élvezte,
az ő köréhez tartozott. Később azonban ismét a vándorló lantos költők keserű
kenyerét ette. Az öreg költő végül önkezével vetett véget életének.
ELHAGYTAM HAZÁMAT
Júszuf próféta – a bibliai József, a szépség szimbóluma.
NE BONTSD KI A FEZBŐL...
Hadzsi – a Mekkát járt zarándok neve.
TAVASZI ÁRVÍZKÉNT...
Tekke – derviskolostor
Mürsid – vallási vezető.
Sejh – kolostorfőnök.
ELHAGYTAM HAZÁMAT...
(Terk-i dijár ettim...)
Elhagytam hazámat, az Isten áldjon,
Kedvesem, légy boldog, hisz sokat adtál.
Testemet-lelkemet égetted lángon,
Szerettelek, tudd meg, bár sokat ríkattál!
Ha becstelent kívánsz, nem méltó erre,
Nem száll le az álom síró szememre.
Igaz barát, kedves, nem kellett neked se.
Maradj gyámola magadnak immár!
Szerelmedben égtem, hamuvá válva.
Úgy néztem rád mindig, mint igaz társra.
Kegyetlenségedtől szenvedtem, hiába.
A széles országút legyen társam már.
Ha húri volnál is, maradj magadnak,
Ha nem ember, de halhatatlan vagy,
Júszuf prófétához hasonlatos vagy –
Kedves, én tőled elbúcsúzom már.
Ki annyit gyötörtél, jer, inkább ölj meg!
Szemem víz-árként önti a könnyet.
Dertli nekivág az idegen földnek,
Ellenség közé fut, ott vesz bosszút már...
Kónya Lajos fordítása
SZERELMED FÁJDALMA...
(Söjle zajíf etti...)
Szerelmed fájdalma úgy legyengített!
Láthatatlanná lett testem a szemnek.
Szerelmed nyila szívembe tépett,
Zúzta, pusztította várát a testnek.
A szépség kertjében egy bimbó van még,
Fülemilék gyűltek oda, körülülték.
Küszöbödre hajtván fejem, ha meghalnék,
Szemfedőmet szőke fürtöddel varrd meg.
Kedvesem, a tiéd e bódult lélek!
Feláldozott Dertli mindent szerelmének.
De ha a hold-sarló felől kérdenének –
Enyém, Istenemre, csak engem illet!
Kónya Lajos fordítása
NE BONTSD KI A FEZBŐL...
(Csikarma sevdigim...)
Ne bontsd ki a fezből hajad hiába,
Hajfürtöd nem tép már sebet szívemen!
Elmult régen javas-erőd varázsa,
Hajfürtöd semmit sem jelent énnekem.
Szerelmedtől nem gyúl az ásik lángra,
Fejét fogva fut idegen országba.
Holló fürtjeidet hadzsi-szem lássa.
E Kába-köntöshöz méltót, kedvesem!
Jezdán alkotása feszes szempillád,
Tekintsd úgy, mint Isten szép ajándékát.
Ha egy hajékedet el-elhullatnád,
Keresd fürtjeiddel az én keblemen.
Mást sosem kedvel meg már e kivert szív,
Gyengével-erőssel egyként verekszik.
Ilyen fájdalommal az őrült Dertlit
Elpusztítja lassan fürtöd, kedvesem!
Kónya Lajos fordítása
TAVASZI ÁRVÍZKÉNT...
(Bahár szeli gibi...)
Tavaszi árvízként hegyeket mostam,
Nézd, hogy összetörtem, míg kavarogtam.
Mint aki szabadult az ispotályból,
Láncomat vonszolván, sokat bolyongtam.
Éltem pusztítottam, sors útját jártam,
Százezernyi gond van minden dolgában.
Távollét tűzhelyén, szerelmes lángban
Perzselődött bensőm, mint a pokolban.
Olykor, mint a koldús, útnak eredtem,
Vagy Medzsnún-köntösben pusztát kerestem,
Szerencsém hajszolván az idegenben,
Kínokat szenvedtem és hánykolódtam.
Imádtam a szúfít, beteltem véle,
A tekke bűvkörén átléptem végre,
A mürsid tanított, beteltem véle,
Égi gonddal terhelt – beh telve voltam!
Mit a sejhek adnak, kevés szívemnek,
Sok úrnak szolgáltam, mit nem tettem meg
Hivatalnokoknak és vezéreknek! –
Ám Dertlinek része nem volt, csak kínokban.
Kónya Lajos fordítása
NEM TETŐLED TÁMADT...
(Bana olan dzsefá...)
Nem tetőled támadt ez a gyötrelem,
Sorsom sötét nékem, hidd el, kedvesem,
Nemtehetek róla, szeretlek igen,.
A szív vezetett csak – s merre, kedvesem?
A szépség kertjének itt egybimbaja,
Nem ismerek már rá rózsafáira,
Akárcsak a bülbül. Szempillád nyila
S a vágy kése tépett engem, kedvesem!
Hozzád hasonlónak kedvese volnék,
Kilépnék testemből, messze bújdosnék,
Eltűnnék előled, s ha hiányoznék –
A „Kesergő Dertlit” keresd, kedvesem!
Kónya Lajos fordítása
KÖNNYEINKET LÁTVA...
(Bakip rahmejlemez...)
Könnyeinket látva, sem szán meg végre,
Szűntelenül kínoz minket a leány.
Ne szakadjon ily baj katonák fejére!
De az Isten szabta örökre reánk.
Szemöldök-ívednek hív rabja lettem,
Amikor nem látom, eszemet vesztem.
Egynap? Öt-tíz nap kell ígysenyvednem!
Ne küldj ily kínokat örökké reánk!
Ruhámat türelmem tűzzel égette,
Pányváját énreám a vágy vetette.
Itt hagyott ő pőrén, báránysüvegbe.
Igazságos Isten, mit küldtél reánk!
A sors eleve kínt osztott szívemnek,
„Kesergőnek”, Dertli, ezért neveznek!
Nincs haszna belőlem gyereknek, kedvesnek,
Fészkem is elpusztult, kivert a világ!...
Kónya Lajos fordítása
FÉNYBŐL TEREMTETT...
(Nurdan mi jaratmis...)
Fényből teremtett az Isten téged,
Ó, észvesztő vagy, hozott az Isten!
Sötétszeműtől engem eltéptek.
Ó, oldottfürtű, hozott az Isten!
Angyalom, hogyha téged meglátlak,
Szemem kigyullad, nap-lobogás vagy!
Nappal és éjjel ezt kértem, lássad.
Szépek szultánja, hozott az Isten!
Ily Lejla formált Medzsnúnná engem,
Felséges Isten adá szerelmem.
Dertli, vér-könnyet ejtvén, siessen!
Szépek szultánja, hozott az Isten!
Kónya Lajos fordítása
MIKOR JAVAIDAT OSZTOTTAD, ISTEN...
(Nahmü kaszemnáda takszímde Mevlá...)
Mikor javaidat osztottad, Isten,
Énnekem e szomorú sorsot adtad!
Részeltettél mindent örömeidben,
Énnekem a bút-bajt, fájdalmat adtad!
Mióta világra szűlt anyánk méhe,
E szívet szűntelenkín és bánat érte.
Felettünk sok baj vonult – mivégre,
Hogy nékem a nehéz fájdalmat adtad?
Az égnek kiittad méregpoharát,
Szívednek sereg kín dúlta városát –
Dertli, ideje, hogy megnyugodj, de lásd,
A messzire-űző fájdalmat kaptad!
Ó, szörnyű sors, van-e ki mindezt értse?
Magvaid szétszórtad egykor a szélbe.
Dertli idegenbe jutott végtére,
Néki csak a válást, a vágyat adtad.
Kónya Lajos fordítása
