Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

SZABÁHATTIN KUDRET AKSZAL
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Az első éjjel (Csukás István)
Kikötő, városnegyed, piac (Csukás István)

SZABÁHATTIN KUDRET AKSZAL (1920 – )


AZ ELSŐ ÉJJEL
(Birindzsi gedzse)

Egy asszonyra emlékezem: szép, de szép, de szép...
A tengerre emlékezem: kék, de kék, de kék...
Hogy hagytam el a házat: nem tudom semmikép,
s miért fizetsz, boldog emléke, milyen bánatért?
S mégis, kérdve sorsom, amely itt e földön vár,
örömöm lobog a lángban s szellőben ő jár;
s a dal oly ritkán szólal meg: kényeske madár;
ifjúkorom mért is szórtam futószélbe? Kár!
Térdet verve sóhajtozni, ember, mily botor!
Hogyha vége: vége; emléked ne lepje por
s mint zsindelyt, ne mossa, verje zápor semmikor!
Visz a sorsunk, ringó hajó, parttól elsodor.
Mégis meglep sötét mámor: a halál suhan,
örömeid búra válnak, érzed: hazugan!
Hisz az élet gazdag; mint az ár, zúg parttalan;
sóvárogva öröklétet áhítnak sokan.

Csukás István fordítása


KIKÖTŐ, VÁROSNEGYED, PIAC
(Liman, mahalle, csarsi)

Korán ébredtem, hűs virradatkor,
éreztem, más rend tesz törvényt itt,
korán ébredtem, hűs virradatkor,
az álmoktól terhes éj búcsúzva felém int,
s új dalt kezdtem keresni, feledve a régit.
A tengerrel kezdtem, a tengerrel,
játszó gyerkőcök prüszkölve mosdottak,
a tengerrel kezdtem, a tengerrel,
mindnyájunk sugárzó szerelmével;
s szelíd emlékek lágyan karonfogtak.
Tarka hajók ringtak a kikötőben,
üdvözlet néktek, bolygó tengerészek!
Tarka hajók ringtak a kikötőben,
izmok duzzadtak, veríték is ömlött bőven;
mely égtáj hív, hajók, karcsúk, merészek?
Hová visz, milyen messzi partok mellé,
duzzasztva vitorlát, hazám szilaj szele?
Hová visz, milyen messzi partok mellé;
szemem az égalján hogyha fellelné,
boldog utaitokat csöndben elperelné.
A boldogságot szívembe zártam, azután
kopogtattam új paradicsom kapuján,
a boldogságot szívembe zártam, azután
új szerelmeket ízlelt mohó, kapzsi szám;
létet kerestem, mely nem lesz igám.
Ütött-kopott, rácsos faházak negyedében
virágok égtek minden asszony ablakán,
ütött-kopott, rácsos faházak negyedében,
hittem, vergődnek a gond börtönében;
s virágok égtek kihűlt szerelem után.
Gitár hangja pergett a házból,
moccanatlanul éveket repültem,
gitár hangja pergett a házból,
asszony dalolt az eltünt boldogságról,
fiatal koráról, elkeserülten.
Menyasszony-ruhát ölt álmában,
s keblén levélkét dug el éppen,
menyasszony-ruhát ölt álmában
élete alkonyán, hogy szánjam,
s hogy megalázzon tehetetlenségem!
Nyár volt éppen, szép korai verőfény,
terhét: piros gyümölcsét ringatta az ág,
nyár volt éppen, szép korai verőfény;
ó, szerelem ritka szaka, a dőrén
édes! – sosem felejtem ízét, illatát!
Piacon mentem, üzletek zsibongtak,
néztem játékvonatot, és léggömböt sorba,
piacon mentem, üzletek zsibongtak,
a tanoncgyerek szemei leragadtak,
s alattuk ragyog a játékok tündéri boltja.
Az ódon bútorral tömött szobában
az első éjszaka varázsát látta ő.
Az ódon bútorral tömött szobában
üde arc gyúlt ki a kisimult ráncban
s visszahozta első szerelmét az idő.
Éjjelre mind visszatérnek a házba
s kívül reked ajtójukon a nappal,
éjjelre mind visszatérnek a házba,
mennyi külön szív, vágy, és mind egy lázban
igyekszik messze halk álom-fogattal.

Léptemet, út, gyárak, dokkok felé vezesd,
hol harsányan zengett a győzedelmes munka,
léptemet, út, gyárak, dokkok felé vezesd,
ím, e nap öröksége! Testálni holnapra ezt
tudom: dalt, mely hasonlít a dalukra!
Kinek mondjam szerelmem, nem tudom,
sétámat elkerített telkek, házak nézik,
kinek mondjam szerelmem, nem tudom,
réttel, madárral, fűvel is beszél dalom;
álmaim a teljes világot kérik!

Csukás István fordítása