Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Lao-cï
TAO TÖ KING
Tőkei Ferenc fordítása
Forrás: Kínai filozófia, Ókor, Második kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964, 17-54. oldal

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

32

33

34

35

36

37

38

39

40

41

42

43

44

45

46

47

48

49

50

51

52

53

54

55

56

57

58

59

60

61

62

63

64

65

66

67

68

69

70

71

72

73

74

75

76

77

78

79

80

81


Tőkei Ferenc: A TAOIZMUS ALAPVETÉSE

A taoizmus hagyományos fő művének eredeti címe: Lao-cï; s ez a cím, amely Öreg Mester-t jelent, a hagyomány szerint a mű szerzőjének neve. Ez a hagyományos szerző Konfuciusz egy idősebb kortársa lett volna; a személyéről szóló hagyomány azonban ellentmondó és bizonyíthatatlan, ezért nem érdemel különösebb figyelmet. Annál kevésbé, mert maga a Lao-cï (később Tao tö king) című könyv bizonyíthatóan nem lehet régebbi az i. e. IV. századnál. Sőt, ez a dátum is csak a lehetőségek felső határa. H. Maspero szerint a Lao-cï (Lao Tan) személyére hivatkozó szerző e művet az i. e. IV. század vége felé, Csuang-cï működése után írta (H. Maspero, La Chine antique. Paris 1955. 407-408. 1.), mint az akkor már javában virágzó taoista tanok egy rövid összefoglalását. A. Waley még tovább megy, szerinte a Lao-cï-t 240 körül írták (A. Waley, The Way and its Power. London 1934. 86. skk.), és a könyv főként az ún. legista filozófusok ellen irányuló polémia. Feng Ju-lan is úgy véli, hogy a Lao-cï megszületése nem képzelhető el a "vitatkozó" (másként, "nominalista") filozófusok, Hui sï és Kung-szun Lung működése előtt (Fung Yu-lan, A Short History of Chinese Philosophy. New York 1960. 93-94. 1.) Nos, a Waley által javasolt i. e. 240 körüli időpont a lehetséges datálás alsó határa. A mű minden olvasója könnyen megállapíthatja, hogy bármily tömör és aforisztikus szöveg is a Lao-cï, lehetetlen nem észrevenni benne bizonyos polémiát a legista nézetekkel, valamint a név (ming) problémáival való viaskodást. Elképzelhető tehát, hogy a mű legalábbis egyidős a Csuang-cï-val. S hogy kötetünkben mégis a Csuang-cï elé helyezzük, annak oka nem a hagyomány (amelynek egyébként ma is vannak képviselői), hanem a mű jellege. Tömörségével és világosságával kiválóan alkalmas arra, hogy az olvasó megismerje belőle a taoista filozófia alapgondolatait.
Az i. e. IV. század vége és a III. század első fele (a Lao-cï keletkezésének ideje): a taoizmus fokozatos kialakulásának időszaka. Hogyan, miből fejlődött ki a taoizmus? Feng Ju-lan nyomán rámutattunk már (vö.: Az egoista Jang Csu", Kínai filozófia, Ókor, Első kötet, Akadémiai Kiadó, 1962. 301-303. 1.) a taoista gondolkodás két csírájára: a Lun-jü-ben olvasható, "visszavonult bölcsek" legendájára és Jang Csu "önzés" elvére. Nem kétséges, hogy az i. e. III. századra kiteljesedő taoista filozófiának ez a két mozzanat volt a legfontosabb előzménye. A "visszavonult bölcsek" legendáját Jang Csu "egoizmusával", s mindkettőt Lao-cï (a mű ismeretlen szerzőjére gondolunk) és Csuang-cï taoizmusával a közélettől való visszavonulás magatartása köti össze, ez a magatartás pedig meghatározó jelentőségű az egész taoista gondolkodás számára. A taoizmus legáltalánosabb meghatározása ez lehetne: a közélettől való visszavonulás ideológiája. Ahhoz azonban, hogy megértsük, hogyan hozhatott létre ez a számunkra igazolhatatlannak látszó magatartás nagyon jelentős és később a "közélet" számára is nagy hatású filozófiát az ókori Kínában, egy pillantást kell vetnünk a kínai társadalom ókori fejlődésére.
Aligha szorul bizonyításra, hogy a Csou-kor átmeneti típusú, patriarchális-bürokratikus társadalmában e civilizáció kezdetei óta két alapvető emberi-politikai magatartás áll szemben egymással: hivatalnokká lenni vagy elutasítani a hivatalt. A fejlődés elején, a Csou-kor első felében azonban ez a két véglet még nem állhatott szemben egymással összemérhető módon, mert akkor még a patriarchális családi szervezetek és az ezekre épülő állami intézmények közti konfliktus állt előtérben. Ezért találunk a konfuciánus és motista tanításokkal (amelyek közt a döntő ellentmondás feszül) szemben a IV-III. századig csupán elszórt és kezdetleges "visszavonulás"-elméleteket, s ezért lehetetlen, hogy már Konfuciusszal egy időben kifejlődött volna a taoizmus is. A IV-III. századra azonban a kuo (állam) és a kia (patriarchális család) konfliktusa olyan élessé lesz, mint eladdig soha, és az utópiák világából a gyakorlati politika napirendjére kerül az egységes állam megteremtésének feladata. Meng-cï műveiből láthattuk, hogy a IV. század második felében viszonylag igen eleven és sokszínű filozófiai élet bontakozik ki, éles viták folynak, amelynek során polarizáció megy végbe: az egyik oldalon a konfucianizmus még fokozottabban a patriarchális arisztokrácia apologetikája lesz, a másik oldalon Mo Ti hajdani utópiája gyakorlati megvalósításának lehetőségeit keresik a legizmus előfutárai. S ahogy a történelem mind közelebb hozza az egységes kínai állam megteremtésének pillanatát, ahogy a patriarchális arisztokrácia és az állami hivatalnokok harcából fokozatosan egy egységes hivatalnoki osztály, a patriarchalizmust a maga szolgálatába állító mandarinság kerül ki győztesen, úgy alakul ki fokról fokra a mindenféle hivatalviselés elutasításának magatartása. Attól fogva, hogy C'in sï Huang-ti megteremti az egységes kínai államot, majd a Han-dinasztia az egész császári Kína történetére szólóan intézményesíti a mandarinizmust, a taoizmus, mint a hivatal elutasításának ideológiája, hatalmas szerepet játszik Kína politikai és kulturális életében. Ezzel azonban - a taoizmus nagy jelentőségének hangsúlyozása érdekében - túlságosan előre szaladtunk. Mint látni fogjuk, a taoizmus igen nagy szerepet játszott még a legizmus kialakulásában s ezzel együtt az egységes kínai állam megteremtésében is.
Visszakanyarodva a taoizmus kialakulásának problémájához, előzményei között feltétlenül meg kell említenünk a konfucianizmus első nagy ellenlábasát, Mo Ti iskoláját is; Mo Ti logikus érvelésmódja, szembenállása a konfuciánus morállal, egyetemességre-törekvése, háború-gyűlölete stb. mind fellelhető a Lao-cï lapjain. Sőt, a Csuang-cï XXXIII. könyvének szerzője gondolatilag a taoizmus előzményének tekinti a békét hirdető motista Szung Hing-et (Szung K'eng, Szung Jung-cï) és Jin Wen-t, valamint a természetességet (ha nem panteizmust) hirdető P'eng Meng-et, T'ien P'ien-t és Sen Tao-t is. Ezek az i. e. IV. század második felében élt filozófusok lehettek a Lao-cï szerzőjének kortársai is, de ez esetben is bizonyosra vehetjük, hogy komoly hatást gyakoroltak reá; ha nem személyesen, akkor úgy, hogy ezek az elméletek a kor levegőjében voltak. Ehhez még hozzá számíthatjuk a legizmus kortársai előfutárait, valamint a kínai "szofistákat", s akkor megközelítően felvázoltuk a taoizmus születésének ideológiai körülményeit.
Lássuk most, milyen választ ad a Lao-cï szerzője a kor alapvető kérdéseire. A Lao-cï filozófiájának megítélésében döntő jelentőségű a tao fogalmának értelmezése. Ismeretes, hogy akadtak európai interpretátorok, akik a tao-ban valamiféle egyisten-fogalmat fedeztek fel. Tudnunk kell, hogy - mint Mo Ti "ég" fogalmának vizsgálatakor láttuk - a Csou-kori Kínában az egyistenhit kialakulása is előrelépés lett volna, hiszen egyetlen hatalomnak rendelte volna alá a patriarchális család őseit, erkölcsi normáit, intézményeit. Ám a Lao-cï-ben megfogalmazott tao ennél lényegesen több: alapjában véve nem más, mint a "dolgok", az anyagi világ mozgását meghatározó törvény, természettörvény. A tao mindenekelőtt az örökké mozgó, változó világ végső egységének elve, s hogy a Lao-cï szerzője ezt az egységet nem egy különös vagy egyes anyagban véli fellelni, mint a korai görög materialisták, hanem egy általánosban, a törvényben, ezzel a világ anyagiságának felismeréséhez legalább olyan közel jut, mint Hérakleitos a maga logos-fogalmával. A tao korábban, a konfuciánusok műveiben nem jelentett mást, mint morális tanítást, erkölcsileg helyes utat; ezt a fogalmat a taoizmus általánosította a természettörvény jelentésig, s ez a Lao-cï szerzőjének legnagyobb vívmánya.
Jang Hing-sun egy bizonyos egyszerűsítéstől nem mentes könyvében Drevnyekitajszkij filoszof Lao-czi i jego ucsenyije (Moszkva - Leningrád 1950) a Lao-cï szerzőjét naiv materialista és ösztönös dialektikus gondolkodónak tartja. Jang Hing-sun szerint a XLII. fejezet első mondatát, hogy ti. "A tao szülte az Egyet, az Egy szülte a kettőt, a kettő szülte a hármat, s a három szülte az összes létezőket", valahogy úgy kell értelmeznünk, hogy a tao őskáoszából először az "ősanyag" ("lehelet", k'i) emelkedett ki, ebből az ellentétes elvű jin "ősanyag" és jang "ősanyag", e kettő szüntelen harcából az ég, a föld és az ember, s e háromból származik minden dolog. Nos, ez elképzelhető, de annyi bizonyos, hogy a tao anyagisága a műben nincs kifejtve, még az idézett megfogalmazásban is igen homályos, hogy tehát a Lao-cï tao-fogalma csak annyiban anyagelvű, amennyiben minden nyílt vallásos elképzelést kizár, és amennyiben mi, huszadik századi emberek tudjuk, hogy minden törvény hordozója az anyag. A Lao-cï szerzőjének gondolkodásában ez korántsem lehetett ilyen világos, és semmiképpen sem szövegromlás vagy hamisítás eredménye, hogy a tao az egész műben elvont marad, elvontságával alkalmat kínálva arra, hogy ez a természettörvény-fogalom más taoisták kezén valamiféle anyagon túli, természetfeletti világba helyeződjék át. A Lao-cï szerzője a világnak anyagiságában való egységét legfeljebb megsejthette, és sejtésének adekvát kifejezést éppen az elvont törvény-fogalommal adhatott. Nagy igazságot sejtett meg, de tovább nem léphetett, nem is lépett senki az ókori Kínában. Az egyes fejezetek olvasásakor tanúi lehetünk a szerző hatalmas küzdelmének a jobb kifejtésért, pontosabb meghatározásért; ezért találkozunk annyi hasonlattal (Völgy, víz, asszonyiság stb.), ismétléssel, új meg új nekirugaszkodással. De így is, a költészet mankóival is: a Lao-cï tao-fogalma az ókori kínai filozófia legmagasabb rendű kategóriája, legjobb általánosítása, egyik legnagyobb vívmánya.
Mert a tao: a világ dialektikus mozgásának törvénye. A világon minden változik, keletkezik és elpusztul, mégpedig úgy, hogy minden dolog a saját ellentétébe csap át, az ellentétek harcban állnak egymással és egységet alkotnak (a szerző ez utóbbit hangsúlyozza), s mindez maguknak a dolgoknak belső törvénye, a dolgok mozgásába beleavatkozni nem lehet és nem szabad. A bölcs ember - ehhez szól az egész könyv - egyetlen feladata, hogy felismerje és tétlenül (wuwei) szemlélje a törvény működését, s éljen vele összhangban, ezzel mutasson példát. A nép minden baja éppen onnan ered, hogy a hivatalnokok nem hagyják érvényesülni a természeti törvényt, megsértik a tao-t, visszaélnek hatalmukkal. Az örök változás dialektikájának felismerésétől - az etikai és politikai állásfoglaláson keresztül - eljutunk az örök nyugalom eszményéig. Hogyan lehetséges ez? Ha felkutatjuk a taoizmus osztály-alapjait, egészen természetesnek fogjuk találni.
A Lao-cï eszményi életformája egy olyan kicsiny és elszigetelt faluközösség, amelynek lakói minden újat elutasítanak, és hiába hallik át a szomszéd faluból a kutyák ugatása és kakasok kukorékolása, még oda sem mennek át egész életükben (LXXX. fejezet). A hivatal elutasítása tehát: paraszti elzárkózás, falusi idill. A taoista filozófusok természetesen nem voltak parasztok, de a taoista filozófia objektíve a paraszti faluközösségek érdekeit fejezte ki. A faluközösségek azok, amelyek szemben állnak mindenféle kormányzással és hivatallal, konfuciánus erkölcsi normákkal és műveltséggel, minden "városi" újítással, "versengéssel", "cselekvéssel", "okossággal", "hamissággal", kereskedők ravaszságával és hadvezérek dúlásával; ebből a nézőpontból kerül egymás mellé a konfucianizmus és a "legizmus" szelleme, egyszóval minden, ami pusztulással fenyegeti a faluközösséget. Másrészt ezen a talajon foglalható nagy rendszerbe a "visszavonult bölcsek" hagyománya, Mo Ti "békeszeretete", Jang Csu "mindent magának" elve, valamint a kortársi filozófusok pacifista és panteista tanításai. A paraszti álláspontról lehet keményen bírálni a fennálló rendet, patriarchalizmust és bürokratizmust egyaránt, de vajon lehet-e megnyugtató és főleg célra vezető választ adni a kor alapkérdésére, az "égalatti" egyesítésének problémájára? A Lao-cï itt-ott arról tanúskodik, hogy ebben még szerzője sem volt mindig biztos (pl. a XX. fejezet).
A taoizmus még nem adott helyes választ a döntő kérdésre, de a Lao-cï jól megindokolt konfuciánus-ellenessége, a dolgok dialektikus változásáról szóló tanítása, legfőképpen pedig a természettörvény felfedezése nélkül sohasem lett volna legista ideológia, de egységes kínai állam sem. Ez a Csou-kori taoizmus történelmi jelentősége.
A hagyományos felosztás szerint a Lao-cï két részből áll: az első könyv (I-XXXVII. fejezet) magával a tao-val, a második (XXXVIII-LXXXI. fejezet) a tao attribútuma szerepét játszó "erény"-nyel, "hatalom"-mal (tö) foglalkozik; e felosztásnak azonban nincs jelentősége. A szöveg, amely fordításunkban olvasható, a Wang Pi (226-249) által (kommentárjaival együtt) ránk hagyott legrégebbi, hagyományos szöveg. Ennek elrendezését és pontosságát az újabb szövegkritikusok vitatják. A szövegkorrekció dolgában a legradikálisabb Ma Sziü-lun (Lao-cï kiao-ku, Peking 1956), ezért jegyzeteinkben az általa javasolt fontosabb módosításokat tüntetjük fel; így az olvasó meggyőződhetik róla, hogy a Lao-cï alapgondolatait még a legmerészebb szövegkritika sem módosíthatja lényegesen.


Lao-cï
TAO TÖ KING

I
A tao, amelyet szavakkal ki lehet fejezni, nem az örök tao. A név (ming), amelyet meg lehet nevezni, nem az örök név.[1] Az, aminek nincsen neve, az ég és föld kezdete (sï). Aminek neve van, az minden dolog (wan-wu) anyja.
Ezért: csak az ismerheti meg (a tao) csodálatos titkát, akinek soha nincsenek vágyai; akinek pedig örökké vágyai vannak, az csak véges formáját szemlélheti. Ez a kettő <a lényeg és a jelenség> közös eredetű, csak a nevük különböző. Együtt nevezzük őket csodálatosnak, s egyik csodálatostól a másik csodálatos felé (haladni): minden titkok kapuja.

II
Amikor az égalattiban mindenki felismeri a szépről, hogy szép, akkor megjelenik a rút is. Amikor mindenki felismeri a jóról, hogy jó, akkor megjelenik a rossz is.
Ezért: lét (ju) és nemlét (wu) egymásból születik, nehéz és könnyű egymást hozza létre, hosszú és rövid egymást alakítja, magas és mély egymásba hajlik, zeneszó és énekhang egymással cseng össze, előbbi és későbbi egymást követi.
Így aztán a bölcs ember (seng-zsen) a nem-cselekvés (wu-wei) tevékenységével él s a szavak nélküli (pu-jen) tanítást valósítja meg. (Akkor) minden dolog hat rá, és (ő ezt) nem utasítja vissza.[2] (A bölcs) létrehoz, de nem veszi birtokába; teremt, de nem ragaszkodik (ahhoz, amit teremtett). Művét beteljesíti, de nem él vele. S éppen azért, mert nem él vele, nem is veszítheti el.[3]

III
Ha nem becsülik meg a kiválóakat (hien), akkor a nép közt nem lesz marakodás. Ha nem tartják nagyra a nehezen megszerezhető vagyontárgyakat (huo), akkor a nép közt nem lesz többé rablás. Ha rá sem néznek arra, ami felszíthatja vágyukat, akkor a nép közt nem lesz többé felfordulás.
Ezért a bölcs ember úgy kormányoz jól, hogy üressé teszi a szívét, [4] de megtölti a hasát, gyengévé teszi az akarását (csï), de erősíti a csontjait. Mindig arra törekszik, hogy a népnek ne legyen se tudása, se vágya. Arra törekszik, hogy akinek pedig tudása van, az ne merészeljen tevékenykedni. Megvalósítja tehát a nem-cselekvést, [5] és minden a legteljesebb rendben lesz.

IV
A tao üres, de ha velük élünk (jung), sohasem tudjuk kimeríteni. Milyen mélységes! Igazi ősatyja (cung) minden dolognak. Tompít minden élességet, megszüntet minden zavarosságot, mérsékel minden ragyogást, egyesít minden porszemet.[6] Olyan mély, hogy senki sem tud a végére járni! Én nem tudom, hogy szülötte-e valakinek. (Csak azt tudom, hogy) mint képmás (sziang), [7] az ősöket is megelőzi.

V
Az ég és a föld nem emberséges (zsen), minden létezővel (wan-wu) úgy bánik, mint afféle szalmakutyával.[8] A bölcs ember sem emberséges, úgy bánik az emberekkel (po-szing), mint afféle szalmakutyákkal. De az ég és föld közötti tér éppen olyan, mint a kovácsfújtató! Üres, és mégsem omlik össze, ha pedig mozog, egyre több jön ki belőle. Bármennyi azonban a szó, az mind kimerül. Sokkal jobb, ha megőrizzük azt, ami bennünk van (csung).

VI
A völgy szelleme <az üresség> sohasem hal meg.[9] Ezt nevezzük csodálatos asszonyinak (p'in). A csodálatos asszonyinak a kapuját nevezzük ég és föld gyökerének. Örökké jelen van, s kimeríthetetlenül élhetünk vele (jung).

VII
Az ég örök, a föld maradandó. Az ég és föld azáltal lehet örök s maradandó, hogy egyikük sem önmagának él. Ezért képesek örökké élni. Ugyanígy a bölcs ember önmagát a háttérbe helyezi s így kerül előre, önmagával nem törődik s így őrzi meg énjét. Nem igaz-e, hogy egyéni érdekeit (szï) éppen azáltal tudja betölteni, hogy nincsenek egyéni érdekei?

VIII
A legmagasabb jóság (sang-san) hasonló a vízhez. A víz jósága (san) az, hogy hasznára van minden létezőnek, anélkül hogy küzdene; s megelégszik azokkal a helyekkel, amelyeket minden ember gyűlöl. Ezért van (a víz) oly közel a tao-hoz.
Lakozásra legjobb a föld, érzelmekben legjobb a mély, az emberi kapcsolatokban legjobb az emberség (zsen), a szó legyen mindig megbízható (szin), a kormányzás teremtsen mindig rendet, a szolgálat feleljen meg a képességeknek, a vállalkozás igazodjék a megfelelő időhöz.[10] Ez mind azért (jó), mert nem vezet vetélkedéshez, s ezért nem hibázik.

IX
Aki túlságosan megfeszíti íját, az jobban tette volna, ha idejében abbahagyja (a feszítést); aki pedig túlságosan élesre feni (kését), az nem tudja sokáig megőrizni (élesen). Az arannyal és drágakővel teli termet senki sem tudja megőrizni. Aki gazdagságával és előkelőségével kevélykedik, maga zúdít magára szerencsétlenséget. Ha művedet véghezvitted, nyomban vonulj vissza, (mert) ez az ég tao-ja.

X
Aki lelke (p'o) nyugalmának megóvására megtartja az egységet, abban nem fog meghasonlás <vágy> ébredni. Aki leheletét (k'i) úgy tudja irányítani, hogy egészen gyengévé teszi, az hasonlóvá lesz egy újszülött gyermekhez. Ha tökéletesen megtisztítja a 'csodálatos tükröt' <szemléletét>, akkor semmi folt nem marad rajta <sohasem téved>.
Ha szereti a népet s jól kormányozza a fejedelemséget, akkor nincs szüksége okoskodásra (csï). Az ég kapuinak kinyílásában és becsukódásában <a világegyetem működésében> ő tehát asszonyi <passzív> szerepet játszik. Ennek a sarkigazságnak a megértése teszi lehetővé számára a nem-cselekvést.
Megszülni (a dolgokat) és táplálni őket, megszülni és mégsem birtokolni őket, megalkotni őket és nem élni velük, vezetőnek lenni (csang) és mégsem uraskodni (cai): ezt nevezzük csodálatos erénynek (tö).

XI
Harminc küllő együtt tesz ki egy kereket, de a kerék használhatóságát éppen a (küllők közti) nemlét <űr> biztosítja. Agyagot forgatva csináljuk az edényeket, de az edény használhatóságát éppen a benne levő nemlét biztosítja. Ajtót és ablakot vágva csináljuk a házat, de a ház használhatóságát éppen a benne levő nemlét <belső tere> biztosítja. Ezért a lét hasznot (li) hajt számunkra, a nemlét azonban használhatóságot (jung) biztosít.

XII
Az öt szín vakká teszi az ember szemét, az öt hang süketté teszi az ember fülét, az öt íz eltompítja az ember ínyét.11 A sok lovaglás és vadászat megbolondítja az ember szívét. A nehezen szerezhető vagyontárgyak mozgásában gátolják az embert. Ezért a bölcs ember a bensőjével törődik s nem a szemével. Elveti tehát az "azt", s az "ezt" választja.

XIII
A dicsőség és szégyen: félelem. Az előkelőség: nagy csapás, (mely) mintha csak testünket érné. Miért mondjuk, hogy a dicsőség és szégyen félelem? Mert a dicsőség olyan az alattvalók (hia) számára, hogy amikor megszerzik, félnek, és amikor elveszítik, ugyancsak félnek. Ezért mondjuk, hogy a dicsőség és szégyen: félelem. S miért mondjuk, hogy az előkelőség nagy szerencsétlenség az életben? Mert éppen akkor lesz osztályrészem nagy szerencsétlenség, ha számomra csak saját énem létezik. Ha azonban elérem, hogy ne (csak) saját énem létezzék a számomra, akkor miféle szerencsétlenségben lehetne részem? Ezért: az égalattit csak arra lehet rábízni, aki úgy előkelő <tölti be hivatalát>, hogy saját énje egy az égalattival, és az égalattit csak arra lehet ráhagyni, aki úgy tudja szeretni, hogy saját énje egy az égalattival.

XIV
Nézem és nem látom, ezért a neve: észrevehetetlen (ji). Hallgatom és nem hallom, ezért a neve: illanó (hi). Megragadom, de nem tudom megfogni, ezért a neve: parányi (wei). E három (tulajdonságot) nem lehet tovább elemezni, így hát összeolvadnak és egységet alkotnak. Felkelvén nem fénylik, lenyugodván nem homályosul el; végtelen, és nem lehet megnevezni, s minduntalan visszatér a dolgok nemlétébe. Ezért nevezik alaktalan alaknak, testetlen képnek; ezért nevezik homályosnak és ködösnek. Szembe megyek vele s nem látom az elejét, utána megyek s nem látom a végét.
Aki megragadja a múlt tao-ját és azzal irányítja a jelen létét, aki fel tudja ismerni a régi kezdetet, az elmondhatja, hogy (kezében tartja) a tao fonalát.

XV
Hajdanában azok, akik legjobbak voltak az írástudók közül (sï), a legészrevehetetlenebbek, a legcsodálatosabbak voltak. Titokzatos erők hatották át őket, és senki sem tudta kiismerni őket. És mert senki sem tudta kiismerni őket, én is csak erőszakoltan adhatok képet róluk. Óvatosak voltak, mint aki télen folyamon kel át; aggodalmasak, mint aki tart a szomszédaitól; méltóságteljesek, mint aki vendégségben jár; engedékenyek, mint a jég, amely éppen olvadni kezd; egyszerűek, mint a megmunkálatlan fadarab; mindent-befogadók, akárcsak a völgy; és átláthatatlanok, akár a zavaros víz. Ki képes zavarossá lenni a tisztasággal, lecsendesítvén azt ragyogó tisztává válni? Ki képes nyugalomban lenni a tartóssággal, mozgásba hozván azt és lassanként életre kelteni? Akik megőrizték a tao-t, s nem vágyakoztak telhetetlenül. És éppen mert nem voltak telhetetlenek, el tudták viselni az elhasználódást megújulás nélkül.

XVI
Elérek a teljes ürességig, megőrzöm a rendíthetetlen nyugalmat, és minden dolog maga növekedik, én meg csak szemlélem visszatérésüket <körforgásukat>. Íme, minden dolog felvirágzik, s minden visszatér a gyökeréhez <kezdetéhez>. A gyökérhez való visszatérést nevezik nyugalomnak, erről pedig azt mondják: meghódolás a sors előtt (fu ming). A meghódolás a sors előtt: állandóság. Aki megérti az állandóságot, az felvilágosult (ming). Aki az állandóságot nem érti, az vakon megy a szerencsétlenségbe. Ismerni az állandóságot: mindent magába fogadni (zsung). Mindent magába fogadni: igazságosság (kung). Az igazságosság: királyi tisztség (wang). A királyi tisztség: megfelelés az égnek (t'ien). Az ég pedig: megfelelés a tao-nak. Végül a tao: örök. Ha (teste) el is vész, nem pusztul el ő maga.

XVII
A legfelsőbbekről az alattvalók éppen csak tudták, hogy vannak. Az utána következőknek a közelébe igyekeztek, és magasztalni kezdték őket. Ezután félni kezdtek tőle, végül pedig megvetéssel illették. Ezért ha a bizalom (a nép iránt) nem elegendő, hogyne lenne bizalmatlanság (a nép részéről is)? Ám aki meggondoltságával minden szavának megbecsülést szerez, annak vállalkozásai beteljesülnek, dolgai sikerülnek, és a nép (po-szing) mind azt mondja, hogy ez a természetesség (cï-zsan).[12]

XVIII
Mikor a nagy tao-t pusztulni hagyták, megjelent az emberség (zsen) és az igazságosság (ji). Mikor pedig elkezdődött a bölcselkedés, megjelent a nagy képmutatás. Mikor a hat rokon [13] nem tudott többé békében megférni egymással, megjelent a gyermeki kegyelet (hiao) és a szülői szeretet (c'ï). Mióta a fejedelemséget és családjait (kuo-kia) felfordulás borítja homályba, azóta megjelentek a "hűséges alattvalók".

XIX
Ha elvetnék a bölcsességet (seng) és a tudást csï), akkor a nép haszna százszoros lenne. Ha elvetnék az emberséget (zsen) és az igazságosságot (ji), akkor a nép újra szülőtisztelő (hiao) és gyermekét szerető (c'ï) lenne. Ha elvetnék a műveskedést (k'iao) és a haszonlesést (li), akkor tolvajok és rablók nem léteznének többé. E három dologról azt tartják, hogy műveltségnek (wen) nem elegendők. Ezért elrendeltetik, hogy legyen, ami még ehhez tartozik: legyenek olyan egyszerűek, mint a megmunkálatlan fadarab, (szüntelenül) csökkentsék önzésüket (szï) és mérsékeljék vágyaikat.[14]

XX
Ha nem lenne többé tanulás (hio), nem létezhetne bánat sem. Az "igen" és a "jól van" között voltaképpen mi a különbség? S a jó meg a rossz között mily nagy a különbség! Amitől az emberek tartanak, attól bizony tartani kell.[15]
Ó, mily zűrzavaros (a világ)! Még nincsen közepe <nincs látható rendje>! A sokaság emberei ragyognak, mintha éppen a Nagy Áldozatot (t'ai-lao) mutatnák be, vagy éppen a Tavasz-toronyba (cs'un-t'ai) igyekeznének felfelé. Csak én vagyok mozdulatlan, jósjelet sem adva magamról! Akárcsak az újszülött, aki még nem is mosolyog. Fáradtan bolyongok, mint akinek nincs hova megtérnie! Az embereknek mind van fölöslegük is, csak én vagyok olyan, mint aki elvesztette mindenét. Valóban, az én szívem az ostoba emberek szíve! Ó mily zűrzavar! A közönséges emberek (szu-zsen) ragyognak, csak én vagyok maga a homály. A közönséges emberek egyre fürkésznek-kutatnak, csak én vagyok mindig egykedvű. Ó, nyughatatlan vagyok, miként a tenger, és hányódom egyre, mintha sose lenne megállásom! Minden embernek van mivel foglalkoznia, csak én vagyok buta és semmirekellő. (Mert) csak én vagyok más, mint a többi ember: én az Anyából való táplálkozást tartom a legtöbbre.[16]

XXI
A hatalmas erény (tö) formái csak a tao-nak vannak alárendelve. A tao maga, mint dolog, homályos és megfoghatatlan.
Ó, megfoghatatlan és homályos! (De) benne képek (sziang) vannak.
Ó igen, homályos és megfoghatatlan! (De) benne dolgok vannak.
Ó, átláthatatlan és sötét! (De) benne csírák (cing) vannak. Ezek a csírák nagyon igazak, benne van (tehát) az igazság (szin). A régmúlt időktől mind a mai napig nem is veszett el a neve (ming), hanem minden dolog kezdetének jelölésére szolgál. Hogy honnan ismerem én minden dolog kezdetét? Éppen általa.[17]

XXII
A nem teljes teljessé válik, a görbe egyenessé lesz, az üres teltté lesz, az elöregedett újjáalakul, a kevésből pedig sok lesz. A sok aztán zavarokat okoz.[18]
Ezért a bölcs ember megőrzi az egységet, és az égalatti példaképe lesz. Nem mutogatja magát, ezért ragyog; nem bizonygatja kiválóságát, ezért kiváló; nem dicsekszik (előre), ezért szerez érdemeket <sikerülnek a dolgai>; nem követel tiszteletet magának, ezért lesz elismert vezető (csang). Nem küzd senkivel, s éppen ezért az égalattiban senki sem képes megküzdeni vele.[19]
Vajon üres szavakat mondtak-e a régiek, akik így szóltak: "a nem teljes teljessé válik"? Ha igazán teljessé válik (az ember), akkor visszatér (a tao-hoz).

XXIII
A kevés beszéd az, ami természetes (cï-zsan). Ugyanezért a dühöngő szél nem tart egész reggel, a zuhogó eső nem tart egész nap. S ki csinálja ezeket? Az ég és a föld. Ha pedig az ég és föld sem képes hosszan tartó dolgokra, hogyan csinálhatna ilyet az ember? Ezért kell minden dolgát a tao szerint végeznie.
Aki a tao szerint él, azonosul a tao-val. Aki birtokolja az erényt (tö), azonosul az erénnyel. Aki az erénytelenségen fáradozik, azonosul az elvesztéssel. (De) aki azonosult a tao-val, az a tao-t már meg is szerezte; aki azonosult az erénnyel, az az erényt már meg is szerezte; aki pedig azonosult az elvesztéssel, az az elvesztettet már vissza is nyerte. Ha valakinek a bizalma (szin) nem elegendő, az mindig bizalmatlansággal találkozik.[20]

XXIV
Aki lábujjhegyre áll, nem áll szilárdan; aki (túlságosan) nagyot lép nem halad előre; [21] aki magát mutogatja, nem ragyog; aki bizonygatja kiválóságát, nem tartják kiválónak; aki előre dicsekszik, nem szerez érdemeket; aki megköveteli magának a tiszteletet, nem lesz elismert vezető. Ha a tao-hoz tartjuk magunkat, minderre csak azt mondhatjuk: fölösleges etetés, haszontalan cselekedet; az ilyet pedig minden létező (wu) gyűlöli. Ezért aki birtokolja a tao-t, nem tesz ilyesmit.

XXV
Van egy dolog (wu), mely a káoszban (hun) is teljes volt, s mely még az ég és a föld előtt született. Ó, mily hangtalan, milyen üres! [22] Magában áll szilárdan és nem változik, mindenüvé eljut, és nem fenyegeti semmi veszély. Méltán tartják őt az égalatti anyjának. Nem tudom a valódi nevét (ming), kisebbik nevén szólítva (cï) nevezem tao-nak. Erőszakoltan nevet adva neki azt mondom, hogy "nagy", a "nagyot" pedig "tovahaladónak" is mondhatom, a "tovahaladót" "messzeségbe tűnőnek", végül a "messzeségbe tűnőt" "visszatérőnek". Ezért nagy a tao, ezért nagy az ég, ezért nagy a föld, s ezért nagy a király (wang) is.[23] Mert "határainkon belül" négy nagyság létezik, s a király ezek közül az egyik megtisztelő helyen lakozik. Az ember a föld törvényeit követi, a föld az ég törvényeit követi, az ég a tao törvényeit követi, a tao pedig a természet (cï-zsan) törvényeit követi.

XXVI
A nehéz a könnyű gyökere <alapja>, a nyugalom a mozgás ura (kiün). Ezért "a bölcs ember ha egész nap utazik is, nem hagyja el kocsija nehezét" <terhét>. S legyen bármily ragyogó látvány a szeme előtt, ül tovább nyugodtan, vágyaktól mentesen. Vajon megengedhetné-e magának tízezer hadiszekér ura, hogy könnyű <könnyelmű> legyen az égalatti (kormányzásában)? Ha könnyelmű, elveszíti az alapot; ha folyton mozog, elveszíti az "urat".

XXVII
Aki jól tud előrehaladni, annak nem kell keréknyom <példa>; aki jól tud beszélni, nem mutat gyengeséget; aki jól tud számolni, nem használ számoló-szerszámot; aki jól tud ajtót zárni, reteszek nélkül is úgy bezárja, hogy nem lehet kinyitni; aki jól tud kötni, kötelek nélkül is úgy megköti, hogy nem lehet megoldani.
Ezért a bölcs ember mindig kész legyen, hogy megsegítse az embereket, és soha ne vesse el magától az embereket; mindig kész legyen, hogy megsegítse a lényeket (wu), és soha ne vesse el magától a lényeket. Ezt nevezzük igazán mély bölcsességnek.[24] Így a tökéletes ember (san-zsen) a tökéletlen emberek mestere, a tökéletlenek pedig a tökéletes ember nyersanyagai. Aki nem becsüli meg a mesterét, vagy aki nem bánik szeretettel a nyersanyagával, az tudhat akármennyit, nagy tévelygésben leledzik. Ezt nevezzük a legfontosabb titoknak.

XXVIII
Aki tudja, mi a férfiasság, mégis megőrzi a nőiességet, az hegyipatakká lesz az égalatti számára. Aki az égalatti hegyipatakja lett, azt nem hagyja el az örök erő (cs'ang-tö), és visszatér a csecsemőállapotba. Aki tudja, mi a fehér <ragyogás>, mégis megőrzi feketeségét <ismeretlenségét>, az példaképpé lesz az égalatti számára. Aki az égalatti példaképe lett, annak örök ereje nem tévelyeg, és visszatér a határtalanságba. Aki tudja, mi a dicsőség, mégis megőrzi szégyenét <mellőzöttségét>, az maga lesz a Völgy az égalatti számára. S aki az égalatti Völgye lett, annak ereje állandóan elégséges lesz, s visszatér a faragatlan fa állapotába (p'u). Amikor a faragatlan fa szétdarabolódik, szerszám lesz belőle.[25] De ha a bölcs ember felhasználja, akkor a hivatalnokok vezetője lesz. Ezért a nagy kormányzáshoz nem kell erőszak.

XXIX
Aki (erővel) meg akarja hódítani az égalattit s ezért tevékenykedik, az - én látom - nem fogja elérni célját. Az égalatti egy szent edény (sen-k'i), amelyhez nem lehet hozzányúlni. Aki hozzáér, megkárosítja; aki megragadja, elveszíti.[26] Mert a dolgok (wu) közül megy az egyik, követi a másik, meleget lehel az egyik, hideget fúj a másik, erősödik az egyik, gyengül a másik, gyarapszik az egyik, elpusztul a másik.
Ezért a bölcs ember elutasítja magától a túlzásokat, elveti a mértéktelenséget, elveti a szélsőségeket.

XXX
Aki a tao-val szolgálja az emberek urát <a fejedelmet>, az nem igázza le hadsereggel az égalattit, hiszen ez a tette könnyen ellene fordulhat. Mert amerre hadsereg járt, csak tüske és tövisbozót terem, s a nagy háborúk nyomában mindig ínséges esztendők járnak.[27]
Az igazán jó (hadvezér) célhoz ér és megállapodik, s nem vetemedik arra, hogy erőszakot alkalmazzon. Célhoz ér, de nem emeli fel magát; célhoz ér, de nem dicsőíti magát; célhoz ér, de nem kevélykedik; célhoz ér, de csak azért, mert nem tehet mást; célhoz ér, de nem alkalmaz erőszakot.
Ha a dolgok (wu) elérik erejük teljét, elöregszenek. (Az erőszak) tehát ellentmond a tao-nak. A tao-nak ellentmondani pedig: korai halál.

XXXI
A remek fegyverek: a szerencsétlenség eszközei. A létezők (wu) mind gyűlölik ezeket, az tehát, aki a tao-t birtokolja, nem él velük. A nemes ember (kiün-cï) békeidőben a baloldalt tiszteli, háborúban azonban a jobboldalt tartja nagyra. A fegyverek: a szerencsétlenség eszközei; nem lehetnek a nemes ember (kiün-cï) eszközei. Csak akkor élhet velük, ha nem tehet mást, mert a nyugalom megőrzését tartja a legfontosabbnak. Ha kivívta a győzelmet, nem tartja azt szépnek, mert aki győzelmét szépnek tartja, az örvendezik az emberek legyilkolása felett. Aki pedig örvendezik az emberek legyilkolása felett, az becsvágyát az égalattiban soha el nem érheti. Szerencsés eseménykor a baloldalt becsülik, szerencsétlen eseménykor a jobboldalt. A szárnyak vezérei baloldalon állnak, a fővezér pedig a jobboldalon: elmondható, hogy (a háborút) temetési szertartásnak kell felfognunk.[28] A legyilkolt emberek sokaságát bizony gyászolni és keservesen siratni kell; a háborús győzelem bizony temetési szertartás.

XXXII
A tao örök és nincsen neve (ming). A faragatlan fa <a természetiség> lehet akármilyen kicsiny, az égalattiban senki sem képes szolgájává tenni (cs'en). Ha a fejedelmek és királyok (hou wang) képesek rá, hogy megőrizzék, akkor minden létező (wan-wu) magától fog hódolni nekik. Akkor az ég és a föld harmóniában csengene össze, s édes harmatot <boldogságot> bocsátanának alá, a nép pedig minden parancs nélkül, magától megnyugodna.
Amikor elkezdődött a faragás <a rend megteremtése>, megjelentek a nevek (ming). S minthogy a nevek már megjelentek, (velük) meg lehet ismerni a határokat is.[29] Aki tudja, hol kell megállnia, elkerülheti a veszélyeket.
Olyan az égalattiban a tao létezése, mint mikor a hegyi patakok és völgyi vizek a folyókba és tengerekbe ömlenek.

XXXIII
Aki ismeri az embereket, az okos; aki ismeri önmagát, az bölcs. Aki másokat legyőz, az erős; aki önmagát legyőzi, az hatalmas. Aki tudja, mikor elég, az gazdag. Aki erőszakosan törekszi, az (csupán) becsvágyát birtokolja. De aki nem veszíti el a helyét, az sokáig él. Aki pedig meghal, de nem felejtik el, az halhatatlan.

XXXIV
A hatalmas tao szétömlik mindenüvé, megtalálni jobbra is, balra is. Minden létező (wan-wu) reá támaszkodva születik meg, s ő sohasem tagadja meg őket. Az ő érdeme (kung), hogy megalkotta őket, de nem (kell neki az) a hírnév (ming), hogy birtokolja őket (ju).[30] Ruház és betakar minden létezőt (wan-wu), de nem akar urukká (csu) lenni. Soha nem kíván semmit; megérdemli a Kicsiny <szerény> nevet. Minden létező (wan-wu) visszatér hozzá <hódol neki>, de nem tudják, hogy uruk van. Megérdemli tehát a Hatalmas nevet. Mivel önmagát sohasem tartja hatalmasnak, éppen ezért tud igazán hatalmassá válni.[31]

XXXV
Aki szilárdan tartja a Nagy Formát (ta-sziang), az jár (szabadon) az égalattiban, mívelkedik, de senkit sem bánt. A békesség és nyugalom a legnagyobb (jó). A muzsikaszó és lakoma-illat az arra járó idegent pihenőre csábítja. (De) a tao, amely elhagyja szájunkat, milyen sótalan, mennyire nincs íze! Ha valaki nézi, nincs mit meglátnia; ha valaki hallgatja, nincs mit meghallania. Aki azonban használja (jung), az nem tudja kimeríteni.

XXXVI
Amit össze akarnak zsugorítani, elkerülhetetlenül kiterjesztik; amit meg akarnak gyengíteni, elkerülhetetlenül megerősítik; amit el akarnak pusztítani, elkerülhetetlenül felvirágoztatják; amit el akarnak lopni, elkerülhetetlenül odaadják. Erről mondják, hogy nehezen érthető (wei-ming). A lágy legyőzi a keményet, a gyenge legyőzi az erőset. A halnak nem ajánlatos elhagyni a víz mélyét. A fejedelemség éles fegyvereit nem tanácsos mutogatni az embereknek.[32]

XXXVII
A tao mindig nem-cselekvő (wu-wei), de nincs olyan, amit ne tudna megtenni.[33] Ha a fejedelmek és királyok (hou wang) képesek lennének megőrizni (a tao-t), akkor a tízezer létező (wan-wu) nyomban megváltozna magától. És ha megváltozván is tevékenykedni akarnának, meg kellene fékeznem őket a névtelen (wu-ming) egyszerűségével (p'u).[34] A névtelen egyszerűsége (wu-ming csi p'u) éppen abban áll, hogy egyáltalában nincsenek vágyai (wu-jü). Nem vágyakozni pedig: nyugalom; és az égalattiban magától helyreáll a rend.[35]

XXXVIII
A magas erény birtokosa (sang-tö) nem mutogatja erényét, s éppen ezért birtokolja az erényt. Az alantas erény birtokosa (hia-tö) nem tud elszakadni az erény mutogatásától, s ezért nincs birtokában az igazi erény. A magas erény nem-cselekvő (wu-wei), s a nemlét (wu) révén működik (wei); az alantas erény tevékenykedik, s a lét (ju) révén működik. A magas emberség (sang-zsen) tevékenykedik, s a nemlét (wu) révén cselekszik (wei); a magas igazságosság (sang-ji) tevékenykedik, s a lét (ju) révén cselekszik. A magas szertartásosság (sang-li) tevékenykedik, és amikor senki sem felel neki, akkor (birtokosa) felhajtja ruhaujját és előre tör <erőszakkal kényszeríti az embereket a szertartások betartására>. Ezért a tao elvesztése után jelenik meg az erény (tö), az erény elvesztése után jelenik meg az emberség (zsen), az emberség elvesztése után jelenik meg az igazságosság (ji), s az igazságosság elvesztése után jelenik meg a szertartásosság (li).
Márpedig a szertartásosság: a hűség (csung) és bizalom (szin) külső héja csupán; s minden felfordulás kezdete. Az előre-tudás pedig: a tao virága csupán, s az ostobaság kezdete.
Ezért a (tao megértésében) felnőtt ember a szilárd alapra helyezkedik s nem marad meg a vékony héjon; a gyümölcsnél marad, és nem a virágnál. Így távol tartja magától az egyiket, megragadja a másikat.[36]

XXXIX
Íme azok, amelyek már az ősidőkben elérték az egységet: az ég az egység révén lett tiszta, a föld az egység révén lett rendületlen, a szellem (sen) az egység révén jutott öntudatra (ling), a völgy az egység révén lett tele, s minden létező (wan-wu) az egység révén született, a fejedelmek és királyok (hou wang) is az egység elérése útján lettek az égalatti irányítóivá. Mindez az egységnek köszönhető.[37]
Ha az ég nem lett volna általa tiszta, szétesett volna; ha a föld nem lett volna általa rendületlen, meghasadt volna; ha a szellem nem jutott volna általa öntudatra, semmivé válna; ha a völgy nem lenne általa tele, kiszáradna; ha a tízezer létező nem általa születne, (születés helyett) elpusztulna; ha a fejedelmek és királyok nem általa lennének irányítók s ezért megbecsültek, akkor megdöntenék őket.[38]
Ezért az előkelő a jelentéktelent tartja alapjának, a magas az alacsonyt tartja alapzatának. S ezért mondják önmagukról a fejedelmek és királyok: "Árva", "Elhagyatott", "Ellátatlan". Nem azt jelenti-e ez, hogy a jelentéktelent tekintik alapnak?[39] S éppen ezért: ha egyenként számba vesszük a kocsi (darabjait), az nem a kocsi.[40] Ne vágyakozzunk hát a jade ragyogására, legyünk inkább egyszerűek, akár a kő.

XL
Az ellentétesség (fan): a tao mozgása; a gyengeség: a tao tulajdonsága (jung). Az égalattiban minden dolog (wan-wu) a létből (ju) születik ugyan, de maga a lét a nemlétből (wu) születik.

XLI
Ha kiváló képességű ember (sang-sï) a tao-ról hall, minden erejével igyekszik azt megvalósítani (a maga gyakorlatában). Ha közepes képességű ember (csung-sï) a tao-ról hall, hol megőrzi, hol meg elveszíti (a hallottakat). Ha pedig alantas képességű ember (hia-sï) hall a tao-ról, nagyot nevet rajta. Ha nem nevetne rajta, (az, amiről hallott) meg sem érdemelné, hogy tao-nak nevezzék.
Ezért született a mondás: "A világosság útja (tao): mintha sötét lenne; az előre vivő út (tao): mintha visszafelé haladna; a sima út (tao): mintha hepehupás lenne; a magas erény (sang-tö): mintha közönséges lenne; a legfehérebb: mintha maszatos lenne; a hatalmas erény: mintha fogyatékos lenne; az erény erősítése: mintha gyengítése lenne; a természetes állapot: mintha (színes lenne, csak színe) megfakult volna."
A legnagyobb négyszögnek (ta-fang) nincsenek sarkai, a hatalmas edény (ta-k'i) csak sokára készül el, a hatalmas zene (ta-jin) alig ad hangot, s a hatalmas képnek (ta-sziang) nincsen alakja (hing). A tao rejtett, és nincsen neve. Mégis csak a tao tud támogatni (tai) és beteljesedéshez juttatni (minden létezőt).

XLII
A tao szülte az Egyet, az Egy szülte a kettőt, a kettő szülte a hármat, s a három szülte az összes létezőket (wan-wu). Minden létező hátán hordja a jin-t, keblén viseli a jang-ot, s az átható lehelet (k'i) teremt összhangot (e két princípium között).
Amitől az emberek legjobban irtóznak, az éppen az "Árva", "Elhagyatott", "Ellátatlan" állapot, s a királyok és fejedelmek (wang hou) mégis így nevezik magukat. Ezért a dolgok (wu) gyakran azáltal növekednek meg, hogy csökkentik őket, s gyakran azáltal csökkennek, hogy növelik őket.[41]
Csak amit mások tanítottak nekem, azt tanítom én is másoknak. Azt az erőszakos embert, aki természetes halált hal, mesteremnek fogom tekinteni.

XLIII
Az égalatti leglágyabbja <a víz> mindig legyőzi az égalatti legkeményebbjét <a sziklát>.[42] Ami a nemlétből (wu-ju) jön, az oda is behatol, ahol nincs közbülső tér (wu-kien). Így értem én meg a nem-cselekvés (wu-wei) hasznosságát. Ám a szavak nélküli tanítást és a nem-cselekvés hasznát az égalattiban csak nagyon kevesen érik el <értik meg>.[43]

XLIV
A hírnév vagy az élet: melyik áll közelebb hozzánk? az élet vagy a vásárolt javak (huo): melyik jelent többet? A szerzés vagy a vesztés: melyik a rosszabb? Így van az, hogy aki nagyon zsugori, hatalmasan pazarol, s minél többet halmoz fel valaki, annál nagyobb lesz a vesztesége. Aki tudja, mikor elég, az nem kerül szégyenbe; s aki tudja, hol kell megállni, nem kerül veszedelembe; így lehetünk biztonságban örökké.

XLV
A nagy tökéletesség (ta-cs' eng) olyan, mintha tökéletlen lenne, hasznossága (jung) azonban nem fogyatkozik <működése végtelen>. A nagy teljesség (ta-jing) olyan, mint az üresség, hasznossága azonban sohasem merül ki. Ami nagyon egyenes, az hasonló a görbéhez; aki nagyon ügyes, hasonlít az ügyetlenhez; aki nagy vitatkozó (pien), hasonlít a dadogóhoz. A mozgás legyőzi a hideget, a nyugalom legyőzi a forróságot; a tiszta nyugalom az égalatti rendező elve (cseng).[44]

XLVI
Mikor az égalattiban érvényesül a tao, visszahozzák a vágtató lovakat, hogy trágyázzák a földet. Amikor az égalattiban nem érvényesül a tao, hadilovakat tenyésztenek még a külvárosban <a szent áldozati helyen> is. Nincs nagyobb bűn a sok vágyakozásnál.[45] Nincs nagyobb szerencsétlenség, mint nem tudni, mikor elég, s nincs nagyobb veszedelem, mint nyereségre vágyni. Ezért aki meg tud elégedni azzal, ami elég, örökké elégedett lesz.

XLVII
(A bölcs) ki sem lép az ajtón, s megismeri az égalattit <a világot>. Ki sem pillant az ablakon, mégis látja az égi tao-t <a természet törvényét>. Minél messzebbre kalandozik valaki, annál kevesebbet ismer meg. Ezért a bölcs ember (seng-zsen) nem járkál, mégis megismeri (a dolgokat); nem nézelődik, mégis megnevezi (a dolgokat); nem tevékenykedik, mégis beteljesíti (művét).

XLVIII
Aki tanulással foglalkozik, az napról napra gyarapodik (tudásban); aki a tao szerint él, az napról napra csökken (vágyak dolgában). Elvesz belőlük és ismét elvesz belőlük, s végül elérkezik a nem-cselekvéshez (wu-wei). A nem-cselekvés számára pedig nem létezik olyan, amit ne tudna megtenni. Az égalatti megnyerése csak a nem-dolgoztatás (wu-sï) révén lehetséges. Aki dolgoztat (ju-sï), sohasem tudja megnyerni az égalattit.[46]

XLIX
A bölcs embernek (seng-zsen) nincsen saját szíve; a nép (po-szing) szívét teszi saját szívévé. Én <a bölcs> a jókkal jól bánok, s jól bánok a rosszakkal is; (így) szerzek [47] jóságot (san). Én hiszek a megbízhatóaknak, s ugyanúgy hiszek a megbízhatatlanoknak is; (így) nyerek bizalmat (szin). A bölcs ember félénken él az égalattiban, s az égalattiért együgyűvé lesz. Mindenki (po-szing) megfeszítve figyel szemével és fülével, de a bölcs ember mindent úgy érzékel, mint egy csecsemő.

L
Aki kilép az életbe, belép a halálba. Az "élet követői" tizenhárman vannak; a "halál követői" szintén tizenhárman.[48] Miért van az, hogy az ember életében és tevékenységében tizenhárom "halálos hely" <sebezhető pont> van? Mert (az emberek) életüket nagyon is bőségesen táplálják.[49]
Hallottam, hogy aki jól tudja irányítani az életét, az szárazföldön járva nem találkozik tigrissel és vadbivallyal, hadba szállván pedig nem kell fegyvert hordania. A vadbivaly sehol sem tudja belédöfni szarvát, a tigrisnek nincs hol belévájni karmait, s a katonák nem tudják, hol döfjék át kardjukkal. Miért van ez így? Mert nincs rajta halálos hely.

LI
A tao életre hívja (a dolgokat), a tö pedig táplálja őket. A dolgok (wu) formát öltenek (hing), erősségük <képességük> kiteljesedik. Ezért a létezők (wan-wu) között nincs olyan, amely ne tisztelné a tao-t s ne becsülné nagyra a tö-t. A tao-t tisztelet illeti, a tö-t becsülés illeti, (mert) egyik sem parancsol (ming), hanem (maga) az örök természetesség (ju-zsan).
A tao tehát életre hívja (a dolgokat), a tö táplálja őket, vezeti és neveli őket, érleli és tökéletesíti őket, ápolja és védelmezi őket. Életre hív, de nem birtokolja; létrehoz, de nem tartja meg, vezet, de nem parancsolgat: íme, ez a titokzatos tö.[50]

LII
Az égalattinak van kezdete <alapelve>, s ezt nevezzük az égalatti anyjának.[51] Aki elérte már az anyát, általa megismeri a gyermekeit is. S ha ismeri már a gyermekeket, s ekkor visszatér az anyjukhoz: élete végéig nem kerülhet veszedelembe. Aki betömi (vágyainak) nyílását, aki bezárja (vágyainak) kapuját, az élete végéig nem fárad el. De ha kitárja (vágyainak) nyílását, ha elmerül a tevékenységben, akkor élete végéig nem menekszik meg a (bajtól).
Meglátni a kicsinyt: világosság; megőrizni a gyengét: erő. Aki felhasználja a (külső) ragyogást, majd visszatér a (belső) világossághoz, [52] az megóvja önmagát minden bajtól. Íme, az örökkévaló gyakorlása.

LIII
Ha csak szemernyi tudással rendelkezem és a hatalmas tao útján haladok, akkor csak attól van félnivalóm, hogy letévedek róla. A hatalmas tao útja sima, de az emberek (min) szeretik a mellékutakat.
Ha az udvarban nagy rend uralkodik, akkor a szántóföldeket gaz borítja, a magtárak pedig üresek. Ékes kelmékbe öltöznek, éles kardokat viselnek, dúskálnak ételben és italban, vagyonuk (c'ai huo) több a kelleténél. Mindezt úgy hívjuk: rablás és hivalkodás. Nem ez a tao útja!

LIV
Akit szilárdan megalapozott (a tao), azt nem lehet elragadni; akit jól átölelt (a tao), azt nem lehet elmozdítani. A fiak és unokák áldozataival (így) marad meg (az ősök erénye).
Aki tökéletesíti (a tao-t) saját magában, az az erény (tö) által igaz lesz; aki tökéletesíti a családjában, annak (családja) az erény által bőséges lesz; aki tökéletesíti a falujában, annak (faluja) az erény által kimagasló lesz; aki tökéletesíti a fejedelemségében, annak (fejedelemsége) az erény által gazdag lesz; aki pedig tökéletesíti az égalattiban, annak erénye egyetemes (p'u) lesz.
Így magunkról megismerhetjük, mi az: önmagunk; a családról megismerhetjük, mi a család; a faluról megismerhetjük, mi a falu; a fejedelemségről megismerhetjük, mi a fejedelemség, s az égalattiról megismerhetjük, mi az égalatti. Hogy honnan tudom én, milyen az égalatti <a világ> ? Hát innen <magamról>.

LV
Aki birtokában van az erény (tö) teljességének, az olyan, mint egy újszülött. Mérges rovar és kígyó meg nem csípi, bőszült vadállat nem támad reá, ragadozó madár nem tépi szét. Csontjai gyengék, izmai lágyak, mégis szilárdan tartja (a tao-t). Mit sem tud még a férfi és nő egyesüléséről, mégis képes (életet) teremteni. Ez az életerő legmagasabb foka. Egész nap képes kiáltozni, mégsem reked be soha. Ez a harmónia legmagasabb foka.
Ismerni a harmóniát: örökké létezni. Ismerni az örökkévalóságot: világosan látni. Csordultig tölteni <habzsolni> az életet: baljós előjel. Ha a szív <a vágy> hajszolja az életerőt (k'i), megmerevedést okoz. Ha valamely létező (wu) ereje teljében megöregszik, akkor elmondhatjuk, hogy nem a tao szerint él. Aki pedig nem a tao szerint él, az korai halállal pusztul el.

LVI
Aki tud, az nem beszél; aki pedig beszél, az nem tud.[53] Betömni (a vágyak) nyílásait, bezárni (a vágyak) kapuját, tompítani minden élességet, megoldani minden csomót, mérsékelni minden ragyogást, elegyengetni (t'ung) minden port: íme, ezt nevezzük titokzatos azonosításnak (t'ung). Ezért (a bölcset) nem lehet közeli rokonként kezelni, nem lehet távoli rokonként kezelni, nem lehet hasznot hajtani neki, nem lehet megkárosítani, nem lehet mint előkelőt tisztelni, s nem lehet mint közrendűt megvetni. Így lesz ő a legelőkelőbb az egész égalattiban.

LVII
A fejedelemséget egyenességgel <szabályokkal> lehet kormányozni, háborút pedig ravaszsággal <szabályoktól elrugaszkodva> lehet viselni. Az égalattit meghódítani azonban csak a nem-dolgoztatás (wu-sï) útján lehet. Hogy én honnan tudom azt, hogy az égalattiban így van? Hát innen:[54] minél több tilalmas dolog van az égalattiban, annál szegényebb a nép; ha a népnek sok éles fegyvere van, a fejedelemségben és a családokban (kuo kia) felfordulás támad; minél több ember lesz ügyes mester, annál több ritka tárgyat <árut> találnak fel; s minél több a törvény és parancs, annál jobban elszaporodnak a rablók és tolvajok.
Ezért a bölcs ember (seng-zsen) azt mondja: Ha én nem-cselekvő vagyok (wu-wei), akkor a nép magától megváltozik; ha én szeretem a nyugalmat, akkor a nép magától megjavul; ha nekem nincs tevékenységem (wu-sï), akkor a nép magától meggazdagodik; s ha nekem nincsenek vágyaim, akkor a nép magától visszatér a faragatlan fa állapotába (p'u).

LVIII
Amikor a kormányzat unott és levert <nemtörődöm>, akkor a nép egyszerű és boldog; amikor a kormányzat fürkésző <éber>, akkor a nép szerencsétlen. Ó, a szerencsétlenség: erre támaszkodik a szerencse![55] Ó, a szerencse: ezen alapszik a boldogság! Ugyan ki ismeri a végleteket? Ott nincs igaz és hamis. A szabályos újra meg újra szabálytalanná lesz, a jó újra meg újra rosszra fordul, és az ember mily régi időtől fogva tévelyeg!
Ezért a bölcs ember (seng-zsen) négyszöget formál, de nem nyeseget (másokat), sarkot alakít, de nem vág le (másokból), egyenes, de nem feszít meg (másokat), ragyogó, de nem vakít el (másokat).

LIX
A fejedelemség kormányzásában és az ég szolgálatában semmi sem oly fontos, mint a felhalmozás. Ez a felhalmozás az, amelyről elmondhatjuk, hogy korán kell összeszedni. Az idejében-alkalmazás esetén beszélhetünk az erény (tö) nagy felhalmozásáról. A felhalmozott erény: legyőzhetetlen. Ami legyőzhetetlen, annak senki sem ismeri a határát. Aminek pedig senki sem ismeri határát, azzal birtokban lehet tartani a fejedelemséget (ju-kuo). Aki a fejedelemséget birtokolván az Anyához megy, maradandóságot biztosít. Ezt nevezik mély gyökérnek és biztos alapnak. Ez az örökké létező tao.[56]

LX
Egy nagy fejedelemség kormányzása olyan, mint kicsiny halak sütése <magától megy>. Ha az égalattit a tao-val kormányozzák, akkor a holtak szellemei (kui) nem művelnek csodákat (pu-sen). S nemcsak hogy nem művelnek csodákat a holtak szellemei, hanem: csodáikkal (sen) nem ártanak többé az embereknek. S nemcsak hogy ők nem ártanak többé csodáikkal az embereknek, hanem: a bölcs ember (seng-zsen) sem árt többé az embereknek. Ha pedig ezek ketten nem ártanak, akkor tö-jük találkozik és egyesül.

LXI
A nagy fejedelemség legyen (a folyókat maga felé irányító) alsó folyás vidéke, az égalatti minden dolgának gócpontja, az égalatti nősténye. A nőstény mindig a nyugalom révén győzi le a hímet, s a nyugalomnak megfelelően mindig alul van.[57]
Ezért a nagy fejedelemség állítsa magát a kis fejedelemség alá, s akkor nyeri meg magának a kis fejedelemséget; a kis fejedelemség pedig, amely a nagy fejedelemség alatt áll, éppen ennek révén nyeri meg a nagy fejedelemséget. Tehát egyszer az önmagunk alulra helyezése révén nyerünk meg valamit, máskor meg azáltal, hogy valóban alacsonyan állunk. A nagy országnak nem szabad többet kívánnia, mint hogy egyesítve (további népeket) megszaporítsa lakosságát; a kis fejedelemségnek pedig nem szabad többet kívánnia, mint hogy csatlakozván (egy nagy fejedelemséghez) foglalkoztatni tudja (sűrű) lakosságát. Így mindkettőnek teljesül a vágya. A nagy tehát mindig alul helyezkedjék el.

LXII
A tao: minden dolog (wan-wu) délnyugati sarka <alapja>.[58] A jó embereknek kincse, a rossz embereknek oltalmazója. A szép szavakkal lehet a piacon tiszteletet szerezni, tiszteletre méltó tettekkel lehet hivatalt szerezni; [59] de azok (is), akik rosszak, vajon miért vetnék el (ezeket az alkalmakat)? Ezért amikor elfoglalja trónját az Ég Fia, és helyén áll a három főember (szan-kung), bár vannak, akik drágakőkorongot nyújtanak át és négyesfogatot vezetnek elő, nincs különb (ajándék), mint (otthon maradva) ezt a tao-t küldeni be (a palotába). Mi volt hát az ok, amiért a régi időkben oly nagyra becsülték ezt a tao-t? Az, hogy (joggal) mondhatták: "Aki keresi, megtalálja; akinek bűne van (ju-cui), bocsánatot nyer." Ezért tartották az égalatti legértékesebbjének.

LXIII
Aki a nem-cselekvéssel (wu-wei) cselekszik, a tevékenység-nélküliséggel (wu-sï) intézi ügyeit, ízletesnek találja az íz-nélkülit (wu-wei), az meglátja a nagyot a kicsinyben s a sokat a kevésben, a gyűlöletet erénnyel (tö) viszonozza, [60] nehéz dolgot tervezve a könnyebbjével kezdi, nagy dolgokra készülve a csekélyekkel kezdi. Mert az égalattiban minden nehéz dolog feltétlenül könnyűből jön létre, s az égalatti minden nagy tette feltétlenül csekélyből fakad.
Így a bölcs (seng) sohasem művel nagy dolgokat, s éppen ezért képes nagy dolgokat vinni véghez. Aki könnyen ígér, az iránt mindig megfogyatkozik a bizalom. Aki sok dolgot tart könnyűnek, mindig sok nehézre bukkan. Ám a bölcs ember (seng-zsen) mindent nehéznek tart, s éppen ezért (igazi) nehézséggel sohasem találkozik.

LXIV
Ami nyugalomban van, azt könnyű megtartani; ami még jósjelet sem adott magáról <meg sem született>, arról könnyű tervet szőni; ami törékeny, azt könnyű szétzúzni; ami pedig parányi, azt könnyű szerte szórni. A dolgokkal már akkor törődni kell, amikor még nem is léteznek; rendet teremteni akkor kell, amikor még nincsen felfordulás. A fatörzs, amit egy ember (éppen) átölel(het), egy apró sarjból nőtt ki; a kilenc emeltes torony egy kis földhányásból emelkedik ki; s az ezer mérföldes utazás egyetlen kis lépéssel kezdődik.[61]
Aki cselekszik, kudarcot vall; aki megragad valamit, elveszíti. Ezért a bölcs ember (seng-zsen) nem-cselekvő (wu-wei), s így sohasem vall kudarcot; nem ragad magához semmit, s így nem is veszít el semmit.[62] Azok az emberek, akik tevékenykednek (c'ung sï), mindig közel jutnak a sikerhez, mégis kudarcot vallanak. Aki a végre éppen úgy vigyáz, mint a kezdetre, azt dolgiban sohasem érheti kudarc. Ezért a bölcs ember (seng-zsen) csak arra vágyik, hogy ne vágyakozzék; nem becsüli nagyra a nehezen megszerezhető javakat <az árukat>; csak azt tanulja meg, ami nem tudomány (pu-hio); oda fordul vissza, amit az emberek maguk mögött hagytak (ti. a dolgok eredeti állapotához). Így segíti elő, hogy a dolgok (wan-wu) megmaradjanak természetes állapotukban (cï-zsan), és sohasem merészel cselekedni <beleavatkozni a dolgok folyásába>.

LXV
A régi időkben azok, akik tudták, hogyan kell gyakorolni a tao-t, [63] nem arra törekedtek, hogy felvilágosítsák (ming) a népet, hanem arra, hogy (ismét) ostobábbá tegyék. A népet akkor nehéz kormányozni, ha sokat tud. Ezért a fejedelemséget ismeretek (csï) segítségével kormányozni: a fejedelemség megrablása; ám a fejedelemséget a nem-tudás (pu-csï) segítségével kormányozni: a fejedelemség boldoggá tevése. Aki e kettő közt különbséget tud tenni, annak már van mértéke s példája. Ha mindig megértjük e kettő (különbségét), az mérték és példa lesz. S ha valaki ezeket alkalmazza, az a titokzatos tö. A titokzatos tö mélységes és messzire ható, s a dolgokkal (wu) ellentétes (fan), de végül is vele lehet eljutni a nagy összhanghoz (ta-sun).

LXVI
A folyam és a tenger azért tud a száz völgy <minden más patak és folyó> királya lenni, mert alattuk helyezkedik el. Ezért tud a száz völgy királya lenni.[64]
Így tehát (a bölcs embernek), ha fölötte akar állni a népnek, akkor úgy kell beszélnie, mint aki alatta áll. Ha előtte akar járni a népnek, önmagát kell hátulra helyeznie. Ezért a bölcs ember (seng-zsen) felül áll, de úgy, hogy a nép nem érzi súlyát; elöl áll, de úgy, hogy a népet nem éri károsodás. Így aztán az égalatti örömmel fogadja irányítását és sohasem elégeli meg. És mert sohasem harcol, az égalattiban senki sem képes versengeni vele.

LXVII
Az égalattiban mindenki azt mondja, hogy az én (tao-m) mintha nagyon hatalmas, de mintha oktalan (pu-sziao) lenne. Pedig éppen azért látszik oktalannak, mert hatalmas. Ami normálisnak látszik, annak végül mindig kiderül a kicsinysége!
Három kincsem van, ezekhez ragaszkodom, ezeket őrzöm. Az elsőt úgy hívják: kegyesség (c'ï); a másodikat úgy hívják: mérséklet; s a harmadikat úgy mondhatom: nem merészelem az égalatti elé helyezni magamat. Csak aki kegyes, az képes bátorságra; csak aki mérsékelt, az lehet hatalmas; csak aki nem merészeli magát az égalatti elé helyezni, az lehet feladatát jól betöltő vezető.
Manapság azonban kegyesség nélkül akarnak bátrak lenni, mérséklet nélkül akarnak hatalmasok lenni, önmaguk háttérbe helyezése nélkül akarnak elöl járni; így hát elpusztulnak. Pedig aki kegyességgel háborúzik, azé a győzelem, s aki vele védekezik, az rendíthetetlen. Akit az ég <a természet> meg akar menteni, azt a kegyesség által védelmezi meg.

LXVIII
Az igazán jó tiszt (si) nem vágtat előre (hadiszekerén), az igazán jó harcos nem haragos. Aki igazán győzni tud az ellenség fölött, az nem harcol vele; [65] aki igazán irányítani (jung) tudja embereit, az önmagát alájuk helyezi. Ezt nevezzük a nem-harcolás tö-jének, ezt hívjuk erőnek az emberek irányítására, s erről mondjuk, hogy végső foka a régi időktől fogva létező éggel <természettel> való egyesülésnek.

LXIX
A hadművészetben (jung-ping) azt szokták mondani: "Nem merek gazda <védő> lenni, inkább leszek vendég <támadó>. Ha nem merek egy hüvelyknyit előre nyomulni, egy lábnyit vonulok vissza." Ezt nevezik előrehaladás nélküli (wu-hing) előrehaladásnak, ruhaujj feltűrésének a meztelen kar mutogatása nélkül, szembenállás nélküli sorbaállásnak, fegyvertelen megragadásnak.
Nincs nagyobb szerencsétlenség, mint lebecsülni az ellenséget <meggondolatlanul támadni>; az ellenség lebecsülése már-már elvesztegeti az én kincsemet <a tao-t>. Ezért van, hogy amikor két hadsereg összecsap, azé lesz a győzelem, amelyik siránkozik (a háború miatt).

LXX
Az én szavaimat nagyon könnyű megérteni, s nagyon könnyű megvalósítani is őket. Az égalattiban mégsem tudja megérteni senki, mégsem tudja megvalósítani senki (a tanításomat). Pedig szavaimnak van őse <alapja>, tetteimnek van ura <vezető elve>.[66] Éppen ezt nem tudják megérteni az emberek, s ezért nem ismernek engem. Nagyon kevesen értenek meg engem, de éppen ebben rejlik értékem. Hiszen a bölcs ember (seng-zsen) durva ruhát visel kívül, de jade-t hord a keblében.

LXXI
A tudást nem-tudásnak tartani: a legmagasabb fok. A nem-tudást tudásnak tartani: betegség. Csak aki betegségnek ismeri fel a betegséget, az tud ezáltal megszabadulni a betegségtől. A bölcs ember (seng-zsen) sohasem beteg, mert azáltal, hogy betegségnek tudja a betegséget, megszabadítja magát a betegségtől.

LXXII
Ha [67] a népnek nem kell félnie a hatalomtól, akkor érkezik el az igazán nagy hatalom. Ne szűkítsd össze a lakóhelyét <ne zárd börtönbe>, ne háborgasd abban, amiből él, és ha nem fogod zaklatni, éppen ezért nem fog téged megelégelni. Ezért a bölcs ember (seng-zsen) ismeri magát <hatalmát>, de nem mutogatja magát; szereti is magát <becsüli bölcsességét>, de nem állítja előkelő helyre magát. Elutasítja tehát az egyiket, s a másikhoz tartja magát.

LXXIII
Aki úgy bátor, hogy mindent mer, az öl. Aki abban bátor, hogy nem mer, az életet ad. Ez kétféle (bátorság): az egyik hasznot hajt, a másik kárt okoz. Az ég <a természet> gyűlöli az egyiket, de ki tudja ennek az okát? Ez még a bölcs embernek (seng-zsen) is nehezen érthető.[68]
Az ég <a természet> tao-ja sohasem harcol, mégis győzni tud; sohasem beszél, mégis helyes választ tud adni; nem hív senkit magához és (minden) magától jön el hozzá; csendben van, mégis tud tervezni <irányítani>. Az ég hálója hatalmas, de bármily nagyok a szemei, senkit át nem ereszt.

LXXIV
Ha a nép nem fél a haláltól, miért kell akkor a halállal <halálbüntetéssel> rettegésben tartani? És ha feltételezzük, hogy az emberek félnek a haláltól és rendkívüli dolognak tartják azt, ki merné megragadni és megölni őket?
Az öldöklésnek örökös irányítója van (ti. a tao), aki öldökölhet. És ha valaki az öldöklés irányítója helyett öldököl, arról elmondhatjuk, hogy az ácsmester helyett próbál hasogatni. Ám aki az ácsmester helyett próbál hasogatni, az ritkán menekül meg attól, hogy megvágja a kezét.

LXXV
A nép azért éhezik, mert a fölötte állók (sang) túlságosan sok adógabonát (sui) esznek. Csak azért éhezik. A népet azért nehéz kormányozni, mert a fölötte állók sokat tevékenykednek (ju-wei). Csak ezért nehéz kormányozni. A nép azért veszi semmibe a halált, mert (a fölötte állók) oly mohón habzsolják az életet. Csak ezért veszi semmibe a halált. S bizony, aki semmit sem tesz az életéért, az bölcs igazán (hien) az élet becsülésében (kui seng).[69]

LXXVI
Az ember születésekor lágy és gyenge, halála után pedig kemény és erős. Minden dolog (wan-wu), minden fű és fa születésekor lágy és hajlékony, halála után pedig száraz és merev.
Ezért ami kemény és erős, az a halál követője; ami pedig lágy és gyenge, az az élet követője. S így van az, hogy amelyik fegyver erős, elpusztul, s ha a fa (törzse) erős, eltörik. Az erős és hatalmas mindig alulra kerül, a lágy és gyenge azonban felülre kerül.

LXXVII
Az ég <a természet> tao-ja hasonlít az íj megfeszítéséhez: mikor az addig magasan álló részét leszorítják, az addig alacsonyan álló rész felemelkedik; ahol addig nagyon sok volt, onnan elvettek, ahol pedig nem volt elég, ott gyarapítottak. Az ég tao-ja elvesz attól, akinek túlságosan sok van, s gyarapítja azt, akinek elegendője sincs; az emberek tao-ja azonban nem ezt teszi, hanem elvesz attól, akinek elegendője sincs, hogy felajánlja annak, akinek amúgy is túlságosan sok van. S ugyan ki képes oly sokat birtokolni, hogy azt felajánlhassa az egész égalattinak?[70] Csak az, ki a tao-t birtokolja. Így hát a bölcs ember (seng-zsen) befolyásol, de nem támaszkodik erre; beteljesíti művét, de nem időzik el (a sikerben); mert sohasem vágyik arra, hogy mutogassa kiválóságát (hien).[71]

LXXVIII
Az égalattiban semmi sem lágyabb és gyengébb, mint a víz, s mégis, ha megtámadja a kemény és erős dolgokat, nincs, ami versenyre tudna kelni vele. És nincs, ami meg tudná változtatni.[72]
Hogy a gyenge mindig legyőzi az erőset, a lágy pedig legyőzi a szilárdat, azt az égalattiban mindenki tudja, de nincs senki, aki meg is tudná valósítani. Ezért a bölcs ember (seng-zsen) azt mondja: "Aki elfogadja a fejedelemség (jelképes) göröngyét, azt nevezik a föld- és gabonaistenek (sö-cï) urának (csu); aki pedig elfogadja <magára vállalja> a fejedelemség minden szerencsétlenségét, az az égalatti királya (wang) lesz."
A helyes szavak (cseng jen) olyanok, mint az ellentétük (fan).

LXXIX
A [73] nagy elégedetlenség megbékítése (ho) mindig tápot ad újabb elégedetlenségre. Hogyan lehetne (ezt) jónak tartani! Ezért a bölcs ember (seng-zsen) kezében tartja a baloldali rovásokat <jogainak bizonylatát>, de sohasem terheli meg (követelésével) az embereket. A tö birtoklása: rovásokkal <kötelezvényekkel> rendelkezni; a tö hiánya pedig: adókkal (cs'ö) rendelkezni <be is hajtani a követelést>. Az égi <természeti> tao-nak nincs rokonsága <nem részrehajló>, hanem mindig a jó ember pártján áll.

LXXX
Legyen kicsiny az ország (kuo), de kevés a népe. Legyen úgy, hogy birtokoljanak bár tízszeres és százszoros (munkát végző) szerszámokat (k'i), de ne használják azokat. Legyen úgy, hogy a nép inkább két halált haljon (otthon), de ne menjen soha messzire. Birtokoljanak bár hajókat és kocsikat, senki se szálljon azokra; birtokoljanak bár páncélokat s fegyvereket, senki se vegye elő azokat. Legyen úgy, hogy az emberek ismét csomókat kötözzenek, s azokat használják (írás gyanánt). Találják édesnek az ételüket, szépnek a ruhájukat, lakjanak békésen otthonukban, s leljék örömüket szokásaikban. A szomszédos országokból (kuo) akár át is lássanak egymáshoz, s hallják kölcsönösen a kakaskukorékolást és kutyaugatást, a nép mégis úgy érje el az öregséget és halált, hogy sohasem fordult meg odaát.

LXXXI
A megbízható szavak nem szépek, a szép szavak nem megbízhatóak. Aki jó, az nem vitatkozik (pien), s aki vitatkozik, az nem jó. Aki tud, az nem tudóskodik (po), s aki tudóskodik, az nem tud.[74] A bölcs embernek (seng-zsen) nem kell felhalmoznia; mindent az emberekért tesz, s neki annál több lesz; mindenét az embereknek adja, s ezáltal csak gyarapodik. Az ég <a természet> tao-ja úgy élesít (li), hogy sohasem vág (hai); a bölcs ember (seng-zsen) tao-ja úgy cselekszik, hogy sohasem harcol.


JEGYZETEK
Lao-cï

I
1 A mű e két bevezető mondatának fordításunkban olvasható hagyományos értelmezését újabban vitatják. A hagyományostól legtávolabb álló javaslat szerint az "örök" (cs'ang) szót "közönséges"-nek kellene értelmeznünk. Ennek egyebek között az is ellentmond, hogy a cs'ang helyett eges szövegvariánsokban sang-ot olvashatunk, amelynek értelme: "magasztos".

II
2 A harmadik bekezdés első mondata Ma Sziü-lun szerint a XXXVII-ben van a maga helyén, harmadik mondata pedig Ma szerint voltaképpen kommentár, mely később csúszhatott bele az eredeti szövegbe.
3 A három utolsó mondat Ma Sziü-lun szerint csupán az LI-ben van a maga helyén.

III
4 A mondat úgy is fordítható, hogy a bölcs uralkodó "üressé teszi (a nép) szívét, de megtölti (a nép) hasát" stb.
5 Ma szerint ez a félmondat is kommentárból való.

IV
6 A mondat Ma szerint az LVI-ban van a maga helyén.
7 A "képmás" (sziang) értelme valószínűleg: "képzet".

V
8 Értelme: a természet nem ismeri az "emberség" konfuciánus erényét, minden létezővel úgy bánik, mint élettelen tárggyal. Szalmakutyákat az ókori Kínában temetések alkalmával "áldoztak fel".

VI
9 Egy szövegkorrekció a "völgy" jelentésű ku írásjegy helyett a "gabona" jelentésű ku írásjegyet olvasná, s "tápláló (v. éltető) szellem"-nek fordítaná az első két szót. Valószínű, hogy a "völgy" és a "gabona" egyébként is rokon fogalmával - a kiejtés homofóniája segítségével - a szöveg tudatos szójátékot űz.

VIII
10 A mondatban több olyasmi olvasható, ami, különösen az "emberség" dicsérete, ellentmond a mű más helyeinek. Ma Sziü-lun kihagyja a szövegből.

XII
11 Az öt szín: kékeszöld, sárga, piros, fehér, fekete. Az öt hang: a kínai pentaton skála hangjai, ezenkívül öt hangnem. Az öt íz: keserű, savanyú, sós, csípős, édes.

XVII
12 Ma Sziü-lun szerint az "annak vállalkozásai" szavakkal kezdődő befejezés a XXXVII végére helyezendő.

XVIII
13 A hat rokon: valószínűleg az apa és az anya, az idősebb és a fiatalabb fivér, valamint a feleség és a gyermek (v. a férj).

XIX
14 Ma Sziü-lun a XX első mondatát ide helyezi, ugyancsak bevezető mondatnak. Ugyanő a "műveltség" (wen) helyett "kormányzás"-t (cseng) javasol.

XX
15 A bevezető mondatról lásd előző jegyzetünket. A bekezdés utolsó mondatát Ma Sziü-lun a LXXII-be helyezi.
16 Ma Sziü-lun a második bekezdés mondatait átrendezi, anélkül azonban, hogy ezzel a szöveg értelme jelentősen módosulna.

XXI
17 A három utolsó mondat egy ugyancsak lehetséges fordítása: "A régmúlt időktől mind a mai napig nem veszett el a rendeltetése (ming), hogy általa buzdíttassék az Atyák serege. Honnan tudjuk, hogy így áll a dolog az összes Atyákkal? Ez által."

XXII
18 A bekezdés utolsó mondatát Ma Sziü-lun elhagyja.
19 Ma a bekezdés első mondatát a XXXIX-be, második mondatát a XXIV-be, harmadik mondatát a LXVIII-ba helyezi. A második mondat utolsó része így is fordítható: "nem fitogtatja (sikereit), ezért azok tartósak (cs'ang)".

XXIII
20 Az eléggé problematikus szöveg több kritikusa az utolsó mondatot elhagyja. Ma Sziü-lun a fejezet első mondatát az első bekezdés végére helyezi.

XXIV
21 A mondat hátralevő részét Ma Sziü-lun a fejezet végére helyezi, majd ennek is utána csatolja a XXII-ből elhagyott mondatot (vö. 19. jegyzetünkkel). Az "aki megköveteli magának a tiszteletet" stb. így is fordítható: "aki fitogtatja (sikereit), annak (eredményei) nem tartósak" (vö. ugyancsak 19. jegyzetünkkel).

XXV
22 Ma Sziü-lun szövegében ezután az olvasható: "Az űrben (lebeg), meg nem áll!"
23 Egy szövegvariánsban a "király" (wang) helyett az "ember" (zsen) írásjegy olvasható.

XXVII
24 Ma Sziün-lun szövegében a második bekezdés első két mondata helyett egy a LXII-ből ide helyezett mondat olvasható: "Lehet-e olyan eset, hogy a nem-tökéleteseket (pu-san) elvessük?" Az "igazán mély bölcsesség" lehet "a megvilágosodottságra való hagyatkozás" is.

XXVIII
25 A "szerszám" (k'i) szó átvitt értelemben "hivatalnok"-ot is jelenthet; így érthető a mondat kapcsolata a következővel. - Ma Sziü-lun szövegkorrekciója a fejezet értelmét nem módosítja.

XXIX
26 Ma Sziü-lun ide toldja be a LXIV-ből a következőket: "Ezért a bölcs ember nem-cselekszik, s így sohasem vall kudarcot; nem ragad magához semmit, s így nem veszít el semmit". Ma a bekezdés utolsó mondatában is megváltoztatja a hagyományos szöveg több írásjegyét, jelentős értelem-módosítás nélkül.

XXX
27 Ma Sziü-lun a mondat utolsó részét elhagyja. A második bekezdésben Ma a "célhoz ér" írásjegyeket "merészel" írásjegyekkel helyettesíti.

XXXI
28 Ma Sziü-lun a második és negyedik, valamint a nyolcadik és kilencedik mondatot kommentárnak tartja.

XXXII
29 Ma Sziü-lun a fejezet java részét a XXXVII-be helyezi, itt csupán a következőket hagyja: "A névtelennek csak akkor lett neve, amikor elkezdődött a faragás. S mikor már a nevek megjelentek, azóta tudjuk azt is, hol álljunk meg."

XXXIV
30 A mondat Ma Sziü-lun szerint - helyesebb formában - csupán a LXXVII-ben van a maga helyén.
31 Ma szerint az utolsó mondat a LXIII-ba tartozik.

XXXVI
32 Ma szerint "A lágy legyőzi a keményet, a gyenge legyőzi az erőset" mondat a LXXVIII-ba tartozik, onnan viszont e fejezet végére helyezendő: "Ezért a bölcs ember nem kívánja mutogatni bölcsességét (hien)".

XXXVII
33 Ma szöveg-rendezésében: "A tao örök, s nem-cselekvése nincs amit meg ne tenne" (vö. 29. jegyzetünkkel).
34 Ezután Ma szerint a XXXII-ből ide utalt mondatok következnek (vö. 29. jegyzetünkkel), majd a XLIII-ból a két utolsó mondat, ezután a II-ből: "Így aztán a bölcs ember a nem-cselekvés tevékenységével él s a szavak nélküli tanítást valósítja meg" (vö. 2. jegyzetünkkel); végül pedig a XVII-ből: "Vállalkozásai beteljesülnek, dolgai sikerülnek, és a nép mind azt mondja, hogy ez a természetesség (vö. 12. jegyzetünkkel).
35 A két utolsó mondatot Ma Sziü-lun kommentárnak tartja.

XXXVIII
36 A fejezet több szövegvariánsban maradt ránk, a változatok azonban csak egyes írásjegyeket érintenek, s az értelmet alig módosítják.

XXXIX
37 Ma Sziü-lun a fejezet első bekezdése elé a XLII első bekezdését helyezi, a bekezdés utolsó mondatát pedig kommentárnak tartja.
38 Ide Ma Sziü-lun beiktatja a XXII második bekezdésének első mondatát (vö. 19. jegyzetünkkel).
39 Ide Ma Sziü-lun a XLII második bekezdésének első mondatát iktatja.
40 Egy szövegvariáns szerint: "Ezért a túlzott dicséret nem dicséret". Ezt fogadja el Ma Sziü-lun is, majd beiktatja még a XLII második bekezdésének második mondatát is.

XLII
41 Ma Sziü-lun a fejezet első bekezdését a XXXIX elejére helyezi (vö. 37. jegyzetünkkel), második bekezdését pedig a XXXIX második felébe (vö. 39. és 40. jegyzetünkkel). Szerinte ennek a fejezetnek eredeti szövege csupán a harmadik bekezdésből állt.

XLIII
42 Ide Ma Sziü-lun beiktatja a LXXVIII első mondatát.
43 A két utolsó mondatot Ma a XXXVII-be helyezi (vö. 34. jegyzetünkkel), helyébe a LXXVIII második mondatát is ide iktatja.

XLV
44 Ma Sziü-lun a fejezet második felében néhány értelmi kiegészítést lát szükségesnek, az utolsó mondatot pedig így alakítja: "A nagy hideg legyőzi a meleget, a fagy legyőzi a forróságot; aki ismeri a tisztaságot és ismeri a nyugalmat, az rendet teremt az égalattiban."

XLVI
45 Ez a mondat egy a Han Fei-cï-ben olvasható idézet alapján helyezendő a hagyományos szövegbe.

XLVIII
46 Ma Sziü-lun a fejezet végére helyezi az LVII első három mondatát, valamint befejezésül a "Hát innen" szavakat.

XLIX
47 A "szerzek" és később "nyerek" jelentésű tö írásjegy helyett Wang Pi hagyományos szövegében az "erény" tö írásjegye olvasható.

L
48 Az "élet követői" és a "halál követői": az emberi test négy végtagja és kilenc nyílása. Az első bekezdés azonban másképpen, a hagyományos felfogástól eltérően is értelmezhető. A "tizenhárom" helyett "tíz közül három" fordítással: "Akik az életet követik <az élet felé tartanak>, tízből hárman vannak; akik a halált követik, tízből (ugyancsak) hárman vannak; végül olyan ember, aki az életet keresve halála helyéhez jut, tízből (megint csak) három. Miért van ez így? Mert (az emberek) életüket nagyon is bőségesen táplálják."
49 Ide Ma Sziü-lun betoldja a LXXV utolsó mondatát.

LI
50 A fejezet első bekezdésében néhány nem jelentős szövegmódosítás lehetséges. Az "íme, ez a titokzatos tö" szavak Ma Sziü-lun szerint a LXV-be valók, helyükbe a II befejező mondatait oktatja (vö. 3. jegyzetünkkel).

LII
51 Ma Sziü-lun szerint: "minden dolog anyjának"; ami értelmileg indokolt módosítás.
52 "Aki felhasználja a ragyogást, majd visszatér a világossághoz"; ez Ma szerint az LV-be tartozik.

LVI
53 Az első mondat Ma szerint a LXXXI elejére helyezendő.

LVII
54 Az első mondatok a "Hát innen" szavakkal bezárólag Ma szerint a XLVIII végére valók (vö. 46. jegyzetünkkel).

LVIII
55 Ez és a következő mondat Ma szerint kihagyandó. Helyette Ma szerint a fejezet a következőkkel végződik: "Ó, szerencsétlenség: erre támaszkodik a szerencse! Ó, a szerencse: ezt gyűri maga alá a szerencsétlenség! A bölcs ember látja ezt egyedül. A közönséges emberek (csung-zsen) hogyan tudnák ennek határát?"

LIX
56 A két utolsó mondat a hagyományos szöveg szó szerinti fordításában: "Ez az útja annak, hogy mélyre nyúló gyökerekkel és szilárd alappal örök legyen az élet a tartós nézéssel <szemlélettel>".

LXI
57 Ma Sziü-lun szerint "az égalatti minden dolgának gócpontja" szavaktól az első bekezdés a LXVI-ba helyezendő, onnan pedig ide hozandó annak első bekezdése.

LXII
58 A ház délnyugati sarka a családi áldozatok bemutatásának helye, s ilyenformán a ház legtiszteltebb, alapvetőnek tekintett pontja.
59 A harmadik mondat eddig: Ma Sziü-lun szerint a fejezet végére való; ez esetben a mondat hátralevő részét is némiképpen módosítani kellene.

LXIII
60 "A gyűlöletet erénnyel viszonozza" szavak Ma szerint a LXXIX elejére valók. A bekezdés hátralevő részét, valamint a második bekezdés első mondatát Ma a LXIV-be helyezi át.

LXIV
61 Ma átrendezésében a szöveg az első bekezdés utolsó mondatával kezdődik ("A fatörzs, amit egy ember..."), utána kerül a LXIII-ból áthelyezett három, majd a fejezet hagyományos szövegének első két mondata.
62 A második bekezdés első két mondatát Ma a XXIX-be helyezi (vö. 26. jegyzetünkkel).

LXV
63 Ma szövegében: "akik tudták, hogyan kell kormányozni az égalattit".

XLVI
64 Ma az első bekezdést a LXI-be helyezi, onnan pedig ide iktatja az első bekezdés másfél mondatát (vö. 57. jegyzetünkkel).

LXVIII
65 Ma a fejezet szövegét némiképpen átrendezi, ide pedig a XXII második bekezdésének utolsó mondatát iktatja (vö. 19. jegyzetünkkel).

LXX
66 Ezt a mondatot Ma a fejezet végére helyezi.

LXXII
67 Ma a fejezet első mondatául ide iktatja a XX első bekezdésének utolsó mondatát (vö. 15. jegyzetünkkel).

LXXIII
68 A bekezdés utolsó mondatának Ma szerint a LXIII-ban van a helye.

LXXV
69 Az utolsó mondatot Ma az L-be helyezi át (vö. 49. jegyzetünkkel).

LXXVII
70 Ma javaslata szerint: "felajánlhassa annak, akinek nincs elég".
71 Ma az utolsó mondatot a XXXVIII-ba utalja, helyette ide helyezi a LXXXI negyedik és ötödik mondatát.

LXXVIII
72 Ma az első bekezdést a XLIII-ba utalja (vö. 42. és 43. jegyzetünkkel).

LXXIX
73 Ma első mondatnak ide iktatja a LXIII-ból való "A gyűlöletet erénnyel viszonozzuk" szavakat (vö. 60. jegyzetünkkel).

LXXXI
74 Ma szerint a fejezet eredeti szövege csupán ennyi volt; csak az elejére helyez még egy mondatot az LVI-ból (vö. 53. és 71. jegyzetünkkel).