Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Tőkei Ferenc
LAO-CÉRÓL ÉS W. S. MESTERRŐL

Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár


Az eredetileg `Lao-ce`, később `Tao tö king` című költemény az ókori kínai
filozófiai irodalom legfontosabb művei közé tartozik. Óriási hatása volt
az egész kínai gondolkodásra. Népszerűsége páratlannak bizonyult Európában
is; nagyon sok értelmezése és fordítása van, megértésének és
tolmácsolásának jóformán minden sinológus nemzedék nekiveselkedik, s még
kortársak is mintegy versengve próbálják újra meg újra magyarázni s
kommentálni minden sorát.

A kínai hagyomány szerint Lao-ce az i.e. VI. században élt és Konfuciusz
idősebb kortársa lett volna. Ámde Sze-ma Csien, a nagy történetíró az i.e.
I. században csak egy teljesen megbízhatatlan és ellentmondásos kis
biográfia- félét tudott összeállítani róla. Minthogy azonban a legenda is
értékes információkat nyújthat a maga módján, érdemes felidézni Sze-ma
Csien mondatait: "Lao-ce Csu fejedelemség Ku kerülete Li járásának Csüzsen
nevű falvába való volt, a személyneve Er, az adott neve Tan, családneve
pedig Li. Csou fejedelmének könyvtárában volt hivatalnok. Amikor
Konfuciusz Csouban járt, érdeklődött Lao-cétól a szertartások felől.
Lao-ce azt mondta neki: "Akikről beszélsz, azok az emberek a csontjaikkal
együtt már rég elporladtak, csak szavaik maradtak meg. A nemes ember
pedig, ha találkozik az alkalommal, akkor fogaton jár, de ha nem, akkor
fején cipelve batyuját gyalog ballag. Azt tanultam én, hogy a jó árut el
kell rejteni, mintha nem is volna, a kiteljesedett erényű nemes ember
pedig viselkedjék úgy, akár az ostoba. Vesd el magadtól gőgödet és sokféle
vágyadat, a szépség utáni áhítozásodat és zabolátlan becsvágyadat, mert
ezek egyike sem válik javadra. Ennyit mondhatok neked és nem többet".
Konfuciusz kijővén tőle így szólt tanítványaihoz: "Ismerem a madarak
röptét, a halak útját a vízben, az állatok járását. A szaladókra jó a
háló, az úszókra a varsa, a szállókra a nyíl. Ám a sárkányról nem tudom,
hogy száll fel szelek, felhők hátán az égre. Ma találkoztam Lao-céval, s
ő olyan, akár a sárkány". – Lao-ce tökéletesítette magát az út és erény
ismeretében, de tudományát elrejtette, névtelen igyekezett maradni. Hosszú
ideje élt már Csouban, s látta, hogy az ország hanyatlik, elhatározta hát,
hogy elmegy. A (nyugati) határra érvén a határkapu őre megörült neki, s
így szólt: "Uram, ha már el akarsz vonulni a világból, kérlek, írj nekem
egy könyvet". Lao-ce ekkor megírta könyvét két részben az Útról és
Erényről, több mint ötezer szóban, és elment. Senki sem tudja, hol
végezte". (Csongor Barnabás fordítása.) – Sze-ma Csien ezután még két
Konfuciusz-kortárs személyt említ meg, aki esetleg Lao-céval azonosítható,
majd leszögezi: "A világon senki nem tudja, hogy mindez így volt-e vagy
sem, hiszen Lao-ce elrejtőzött bölcs volt".

A könyv legendás szerzőjéről a késôbb kialakuló `taoista` filozófia, s
méginkább a taoista vallásos irodalom a legfantasztikusabb ötleteket
halmozta fel. Például Lao-ce születéséről, matuzsálemi életkoráról vagy
éppen halhatatlanságáról. Már a Sze-ma Csien említette nevek is
nyilvánvalóan legendásak, hiszen az Er jelentése "fül", a Tan jelentése
"hosszú fül", ezek pedig a bölcsesség és a hosszú élet atribútumai. Egy
i.sz. IV. századi legendárium még a Lao-ce nevet is Öreg Gyermeknek
értelmezi mondván, hogy már világrajöttekor is fehér volt a haja. Ám ezek
a legendák és mítoszok e helyütt több figyelmet aligha érdemelnek.

A `Lao-ce`, illetve `Tao tö king` című könyvről ugyanis minden kétséget
kizáróan megállapította a modern sinológia, hogy semmiképpen sem lehet
régebbi az i.e. IV. századnál, annak is legfeljebb a végén keletkezhetett,
sőt valószínűleg csak az i.e. III. század első felében írták. Föltehető
az is, hogy nem a taoista filozófia első műve, hanem a már virágzó
taoizmus egy rövid összefoglalása, amely legalábbis egyidős lehet a
`Csuang-ce` című gyűjteménnyel, sőt nem zárható ki az a lehetőség sem,
hogy maga a `Lao-ce` is több szerzőtől való gyűjtemény. Még ha illúziókat
rombolunk is vele, mindenképpen meg kell monda nunk, hogy ezek nem
találgatások, hanem komoly szövegkriti kán alapuló feltevések, amelyeket
bizonyos mértékig pontosítani még lehet, de alapvetően megcáfolni aligha.

És mégis, a Lao-ce legendában fel kell figyelnünk néhány fontos
mozzanatra. Ilyen például az, hogy az állítólagos Lao-ce Csu
fejedelemségből származott volna; hogy maga is "elrejtőzött bölcs" lett
volna, aki Csou-beli hivatalát adta fel, hogy kivonuljon az egész
világból. Mindkét mozzanat azért érdekes, mert a `Lao-ce` és `Csuang-ce`
filozófiájának előzményeit keresve már a `Lun-jü` (Beszélgetések és
mondások) XVIII. fejezetében ott olvashatjuk egész sor "visszavonult
bölcs" legendáját. Ezt a gyűjteményt az i.e. VI. században valóban élt
Konfuciusz tanítványai állították össze (legalább egy századdal később,
mai formájában pedig az i.sz. II. században); a jelzett fejezetben pedig a
hivatalt viselő Konfuciusz olyan bölcsekkel szembesül, akik a
hivatalviselést ilyen vagy olyan okból elutasítják. Köztük talán a
legérdekesebb Csu fejedelemség bolondjának intelme Konfuciuszhoz. A szöveg
így szól: "Csu bolondja, Csie-jü, elhaladván Kung-ce előtt, így énekelt:

Ó, főnix, ó főnix!
Mennyire hanyatlik az erény!
A múltnak már hiába tennénk szemrehányást,
de a jövőnek még elébe mehetünk.
Hagyd abba már, hagyd abba!
Veszélyes ma résztvenni a kormányzásban.

Kung-ce leszállt a kocsijáról és beszélni szeretett volna vele, de Csie-jü
gyors léptekkel elsietett, és így mégsem sikerült beszélniük". (XVIII, 5.)

Nagyon érdekes és fontos tény, hogy a konfuciánus könyvnek ugyanez a
története, tehát "Csu bolondjának" baljós tanácsa és intelme Kung
mesterhez, némileg módosított és bővebb szöveggel megtalálható a taoizmus
másik alapművének, a `Csuang- ce` című gyűjteménynek IV. fejezetében is.

A Lao-cénak tulajdonított híres költemény jobb megértéséhez tudni kell
egyet s mást a korról, amelynek terméke. A kínai társadalom ókorát, melyet
a nevezetes Csou- dinasztiáról (i.e. XI–III. sz.) szoktunk emlegetni, nem
szabad az európai, görög-római antikvitás mintájára elképzelni. Az ókori
Kínában, mint sok más helyén a világnak, a földművelő faluközösségek
megadóztatásával, részben közös érdekeiket szolgáló közmunkák
megszervezésével és persze hódítások útján jönnek létre először kisebb
fejedelemségek, majd birodalmak, a Csou-kor második felének versengéseiből
és hadakozásaiból pedig végül maga a Középső (vagy központosított)
Birodalom. Ez az adózásra épülő állam természetesen mind nagyobb létszámú
hivatalnokságot igényel és tart el. Nos, Konfuciusz és iskolája
éppenséggel ennek a hivatalnokságnak az ideológiáját fogalmazza meg: egy
olyan kormányzástant és etikát, amely szigorúan rögzíteni igyekszik
mindenkinek a "maga helyét" a patriarchális és bürokratikus hierarchiában.

Természetesnek kell tartanunk, hogy Konfuciusz tanításait a kor írástudói
egyáltalában nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel, sőt már igen korán
kritikusai és ellenfelei támadtak. Viszonylag korán kialakulhatott az a
magatartás is, amelyet már a `Lun-jü` XVIII. fejezete példáz a
"visszavonult bölcsek" legendáival, s amelynek nagyon egyszerű lényege az,
hogy hivatalt viselni pedig nem kell vagy csak egy bizonyos határig
szabad. Nagyon fontos előzménye a korszak végére kialakuló taoizmusnak Mo
Ti harciasan antikonfuciánus és antipatriarchális filozófiája is; ez a
filozófus az i.e. V. században élhetett, noha tanításait követői
jegyezték fel az i.e. III. században. A `Mo- ce` című gyűjtemény számos
gondolata, szembenállása a konfuciánus morállal, egyetemességre való
törekvése, háború- gyűlölete sorra föllelhető a `Lao-ce` szövegében is.
Sőt, a `Csuang-ce` XXXIII. fejezete, amely az "égalatti" filozófiai
iskoláival foglalkozik, eszmeileg a taoizmus előkészítőjének tekint még
több olyan gondolkodót, aki például békét vagy "természetességet", vagy
éppen panteizmust hirdetett. Előzményei között kell még megemlítenünk az
"egoistának" tartott Jang Csut, aki az i.e. IV. század közepén élt, s a
konfucianizmushoz kapcsolódó patriarchális szertartásoknak, így például
az ősök kultuszának esküdt ellensége volt. Tegyük hozzá, a `Lao-ce`
szövegében kimutathatók a később nagy szerepet játszó "törvénykezők"
filozófiai iskolájánal, sőt a kínai filozófia ún. szofista logikai
paradoxonjainak gondolatai is. Egyszerűen arról van szó, hogy ezek a
gondolatok a könyv keletkezésének idején mintegy a kor levegőjében voltak.
Ebből a szempontból tekintve a Lao-cénak tulajdonított könyv, amelyet a
taoizmus alapvetéseként tart számon a hagyomány, éppenséggel a taoista
filozófia rövid összefoglalásának is tekinthető.

A kor döntő kérdése, amelyre ez a sok filozófiai iskola versengve keresi
a választ: miképpen lehet az egymással marakodó sok kis fejedelemséget
életképes szövetségekbe tömöríteni, majd egységes birodalomba egyesíteni,
s milyen társadalmi erőkre, milyen elvekre épüljön fel a birodalom. A
történelem tanúsága szerint a kor döntő problémáját végül is a
"törvénykezők" iskolájának szellemében a nyugati Csin (C’in) fejedelemség
(amelynek területére a legenda szerint Lao-ce eltávozott Csuból) oldotta
meg fegyveres erôvel i.e. 221-ben. A híres Csin Si Huang-ti, az Első
Császár leromboltatta a fejedelemségeket egymástól elválasztó
határfalakat, hogy helyettük a híres Nagy Fal építtetését kezdje meg,
továbbá állítólag elégettette a konfuciánus könyveket, egységes
mértékegységeket vezetett be, egyszóval kemény antipatriarchális
politikával biztosította az egységes államiság feltételeit, beleértve
természetesen a fegyelmezett és rendíthetetlen hivatalnokság uralmát is.
A "törvénykezők" később úgy tűntek el a filozófiai iskolák közül, hogy
tanaik maradék nélkül beolvadtak a korszerűsített, immár egyértelműen a
hivatalnok-állam ideológiájának szerepét betöltő konfucianizmusba. A
konfucianizmus államvallássá válik, mellette azonban ugyanolyan
életképesnek bizonyul a filozófiai és vallásos taoizmus is.

Mármost a Lao-cénak tulajdonított `Tao tö king` korabeli filozófiai
jelentősége abban van, hogy a `tao` addig csak "helyes tanításként"
értelmezett fogalmát a dolgok, a természet, a világ önmozgása törvényeként
mutatja fel, az ókori kínai filozófiában ilyenformán megalkotva a
`természettörvény` fogalmát, nyilvánvaló előzményeképpen a "törvénykezők"
iskolájának, még akkor is, ha tanaikkal ugyanakkor alapvetően vitatkozik
is. Mert saját korán túlmutató jelentősége éppen az, hogy a "törvénykezők"
prakticizmusával ellentétben az egyetemes természettörvény fogalmának
értelmezései, materialista és idealista felfogása egyaránt, továbbá
érvényesülésének mondjuk dialektikus ellentmondásokban való mozgása,
széles és biztonságos alapnak bizonyult számos olyan törekvés számára,
amely a konfucianizmussal szembeszállt. Így óriási hatása volt például a
kínai esztétikai gondolkodásra, az egész kínai költészetre és festészetre;
a hivatalnokságtól való visszavonulás alapelvévé vált, népszerű vallássá
is lett; a híres `nem-cselekvés` gondolata ellenére tetteket is döntően
befolyásolni tudott, hiszen például még véres parasztfelkelések is
megtalálták benne vezérlő ideológiájukat.

*

A `Tao tö king` didaktikus költemény, bár a kínai fogalmak szerint igazi
versnek csak bizonyos részeit lehet elismerni. Ritmikája és
legdidaktikusabb részeinek is bizonyos költői fuvallata alapján, mint
például a metaforikus kifejezésmód, olyan tankölteményként élvezhetjük,
amelyben a tapogatózó, "homályos" és (a faluközösségi idill tekintetében)
utópisztikus jellegű filozófia, hogy jobban megértesse magát, segítségül
hívja a költészetet. Költőileg legmagasabb pontjain, például a XX.
fejezetben, ez a mű határozottan elégikus jellegű, tehát a `tao` szerinti
eszményt és a valóságot egymástól nagyon távolinak mutatja fel. Tudni való
mármost, hogy éppen Csuban tevékenykedett először reformer hivatalnokként,
majd jutott száműzetésre s lett száműzetésében a kínai irodalom első nagy
költője, Csü Jüan, akinek elégia-költészete világirodalmi mértékkel mérve
is klasszikus rangú.

*

Aligha mondunk újat az olvasónak, ha megállapítjuk, hogy Weöres Sándor a
klasszikus kínai költészet egyik legnagyobb magyar tolmácsolója, mégpedig
nem egyszerűen csodálatos verselőkészsége okán, hanem azért, mert
világfelfogását vagy világérzését fiatal kora óta szoros szálak fűzték a
kínai költőkéhez. Ugyanezért műfordításai közt minden bizonnyal
kitüntetett hely illeti meg kínai verfordításait. A kínai költészetre
pedig, mint mondottuk, különleges hatással volt a taoista filozófia,
életérzés, magatartás. Weöres Sándor egy interjújában azt mondotta, hogy
idegen költők közül magyarra a legszívesebben – William Blake mellett –
éppen a kínai Csü Jüant és Lao-cét fordította. E sorok szerzőjének még
hetvenedik évét betöltve is azt mondta, hogy régi együttműködésünket
felújítva örömmel fordítaná magyarra az egész `Csu versei` című
gyűjteményt, amelyben Csü Jüannak és iskolájának alkotásai is találhatók.
Kár, hogy ezt az ötletet akkor nem valósítottuk meg azonnal.

Weöres Sándor Lao-ce fordítása 1957-ben keletkezett, de a legendás
bölcsről és filozófiájáról Weöres már sokkal korábban, diák korában
szerzett ismereteket. Amikor tehát a lehető legnagyobb szöveghűségre
törekvő prózafordítást kézhez kapta, érdeklődése felfokozott volt, és a
műfordítás szükségképpen remekbe sikerült. Nem akarta mindenáron belevinni
a saját korábbi értelmezéseit, hanem – mint máskor is – a lehető
legpontosabb alapszöveget igényelte, megtudakolva mindig a nehezen érthető
sorok eszmei és tárgyi hátterét is. A verses fordítás feladatáról úgy
érezte, hogy az szinte reá várt, s valóban, a `Tao tö king` magyar
tolmácsolásai közül most már vitathatatlanul az övé a klasszikus fordítás.

Weöres Sándor világfelfogásának és egész költészetének van valami
"taoista", valami "kínai" jellege. A világtörvény szemszögéből ítéli meg a
kicsinyes jelenségvilágot, beleértve a dolgok természetes menetébe durván
beleavatkozó és gyakran etikátlan politikát is. A "rejtőzködő" magatartás,
a gyermeki, sőt a bolondos-játékos szerepekre való hajlandóság lehetővé
teszi számára azt is, hogy eredendő vonzalma szerint szívből örülni tudjon
a külvilág tárgyainak is. Költészete már csak e vonásai miatt sem érthető
meg igazán a kínai műfordításai nélkül.

Utolsó éveit súlyos betegség árnyékolta be. Egész életének végső
számvetését Károlyi Amynak fogalmazta meg ebben a három egyszerű szóban:
"Nem ártottam senkinek." Így volt.

*