Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Nagy Balázs
A TÖBBRÉTEGŰ VALLÁSI MINTÁZAT KIFEJLŐDÉSE JAPÁNBAN
Ichiro Hori: Folk Religion in Japan, Continuity and Change - című munkája alapján
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: http://balubox.gq.nu/


A japán népi vallásosság a mai formájában egy rendkívül komplex jelenség. Egyfelől (kis-tradíció) (1), az ősi japán hitvilág maradványait tartalmazza, vagyis azokat az elemeket, amelyek a későbbi ritualizálás és intézményesedés során nyertek "vallási" arculatot, s amelyeket összefoglalóan -- a taoizmus példáján -- shintonak (2) neveztek el. Másfelől viszont (nagy-tradíció) (3), az i. sz. III.-VI. században a országba beszivárgott, illetve "importált" vallások (buddhizmus, konfucianizmus, taoizmus) nemcsak a vezető rétegek kultúrájára gyakoroltak hatást, hanem fokozatosan teret nyertek a népi kultuszokban is, s ezáltal -- fokozva azok összetettségét -- megteremtették egy sajátosan japán vallási szinkretizmus alapjait.

A legkezdetlegesebb népi hiedelmek a korai idők társadalmi berendezkedésére épültek. A társadalom szerkezetének alappillérét az ekkor még hierarchiába nem rendeződött klánok (dozoku) (4) jelentették.

Az egyes dozokuk egymással patrilineáris rokonságban álló, valamint nem vér szerinti ("fiktív") rokonságú család(csoport)okból álltak. A dozokunak a közösség egészét irányító és koordináló családját főcsaládnak (honke) (5), a neki engedelmességgel tartozó családokat alcsaládnak (bunke) (6) nevezték. Az érdekközösséget képező egyes családokat a mindennapi életben való kölcsönös segitségnyújtás (tetőfedé s, kútásás és egyéb köz-munkák) valamint a közösen végzett kultusz tartotta össze. A főcsalád -- irányító hatalma révén -- felelősséggel tartozott a dozoku egyes tagjainak tevékenységéért is: noha a külvilág felé ő képviselte a közösség érdekeit, az esetleges törvénysértésekért is a főcsalád lakolt.(7)

A kultusz középpontjában a dozoku védőszellemének (ujigami, a.m. "nemzetség-isten") tisztelete állt, mely szorosan összefonódott az egyes családok mítikus őseinek kultuszával. A dozoku összetartozásának szimbóluma a szenté ly (miya), amely a közösségi rítusok színhelye volt. Az ujigami híveinek száma szigorúan korlátozott volt, mivel kizárólag az adott dozoku tagjainak érdekét képviselte az istenség. Ezt a jelenséget (exklúzió), mely az egyes kl ánokat élesen elhatárolta egymástól "az ujigami féltékenységének" nevezték.

Az ujigaminak -- a későbbi -- más típusú istenségekkel ellentétben nem tulajdonítottak semmiféle külön funkciót, hatalma is közvetlenül kellett, hogy érvényesüljön a hívek, azaz az adott dozoku tagjainak gazdasági, társadalmi és kulturális körülményeiben.

Az istenség tiszteletének fő funkciója a tagok helyének kijelölése volt a patrilineáris- hierarchikus rendszerben. A tagok kötelezettsége a dozoku jó nevének fenntartása és az ősök kiemelkedő cselekedeteinek folytatása volt. A kultusz irányítását is a honke végezte, az évköri rítusokat is közösen, a főcsalád telkén álló szentélyben hajtották végre.

Azonban a kezdetben még viszonylagos autonomitást élvező dozoku-csoportok fejlődése és növekedése következtében, az idő haladtával, az egyes közösségek fokozatosan hierarchikusan is elkülönültek egymástól: néhányuk gazdasági felemelkedése maga utá n vonta hiedelemrendszerének terjedését és fokozatos meghatározóvá válását. A kezdeti állapotra -- a dozoku védőszellemének kultuszára -- rárétegződött a helyi domináns közösségek hajdani védőszellemének kultusza, mely merőben új típusú vallási rendszer létrejöttéhez vezetett.

Az ujigami - típusú rendszer kizáró és elhatárolódó voltával szemben az új rendszer széleskörű család- és klánfölötti követőrétegekre épített: híveit nem korlátozta egy adott társadalmi család szolgálatára, s származás és területi elhelyezkedés he lyett sokkal inkább a kultusz tárgyát képező személyes istenségbe (hitogami, a.m. "ember-istenség" ) vetett hitre fektetett hangsúlyt.

Íly módon -- a már meglévő ujigami-rendszer felé rétegződött -- hitogami-rendszer sem rendszerező, sem újrarendező funkciót nem vállalt magára. Mindenki számára való nyitottságán túlmenően másik lényeges jellemzője az ember-istenség erős eg yénisége (hatalma, sajátos képességei) és kiemelt funkciója (rizspalántázás istene, gabonabetakarítás istene, stb.) volt. Ezek a tulajdonságok közvetlenül tükröződtek közvetítőjének, a sámánnak, vagy legtöbbször sámánnőnek (himiko) m ágikus hatalmában, extázistechnikájában valamint politikai-gazdasági helyzetében. A hitogami jóindulatának elnyerése illő tisztelettel és szófogadással volt lehetséges. Ez a tény pedig erősítette a fokozatosan államokká szerveződő faluközösségek é lén álló karizmatikus sámán-vezetők politikai hatalmát. Erről ad számot a kínai Wei-krónika (Wei Chi) is:

"Az országban azelőtt egy férfi uralkodott, de utána vagy hetven-nyolcvan évig zavargások és háborúskodások voltak. Végül az emberek megegyeztek abban, hogy egy nő kormányozzon. (...) [A királynő] mágiával és varázslással foglalatoskodott és elbűvöl te a népet. Noha idős volt, nem ment férjhez. Volt egy öccse, aki segítségére volt a kormányzásban. Amióta ő [a királynő] lett az uralkodó, alig látta valaki. Ezer nő szolgálta, de csak egyetlen férfi. ő [a férfi] szolgálta fel ételét-italát, s a társalg ásban is ő működött közre közvetítőként (...)"(8)

Japánban az i.sz. VI. századra végleg meghonosodott a buddhizmus s vele együtt állandósult az a kulturális áramlás, amely a szigetországot a kontinens felől (Kína és Korea irányából) érte, s a későbbi Japán politikai-gazdasági életének bizonyos aspektusa it nagymértékben befolyásolta, valamint kulturális-vallási életét örökre meghatározta. A külső hatások nyomán a hitogami-rendszer részleges átalakulásával egy új hiedelemrendszer fejlődött ki, melynek középpontjában a halottak rosszindulatú, kísér teni folyton vissza-visszatérő szelleme, a goryo(-shin) állt. Az eredeti kínai hagyományban a halott ember lelke, ha nem emlékeztek meg róla illendően, démonná (guei) válhatott. A kínai hagyomány azonban Japánba átkerülve sok módosul áson ment keresztül. Ilyen ártó szellemmé (goryo) válhattak a politikai csatározásokban elhúnyt nemesurak lelkei is, sőt, a halálán lévő ember akár pusztán saját akaratából is goryová változhatott.(9)

Az ártó szellemeket általában a szerencsétlenségekkel, járványokkal hozták kapcsolatba, melyekről a sámánnők és varázslók jóslataiból értesülhettek. A goryo - kultusz a VIII. és a XII. század között egész japánban elterjedtté vált. Volt olyan közösség ahol az ártó szellemet istenségként (kami) kezdték tisztelni, s erre a célra külön szentélyeket (goryo-jinja) avattak fel.

A IX. század végétől a X. század végéig a goryo-k hatásának megfékezésére három mágikus vallási irányzat alakult ki a nenbutsu, a shugen-do és az onmyo-do. E három irányzat elterjedésével és egymásba hatolásukkal a többrétegű-szinkretikus japá n néphit színes palettája alakult ki: a nembutsu irányzat egy imádságról kapta nevét ("buddha-fohász") melyet mágikus mantraként (10) alkalmaztak a nyugati paradicsom (11) buddhájána k Admidának (12) ezoterikus kultuszában. Az erre épülő mágikus szertartással kivánták a goryo nemkívánt hatását kivédeni elhárítani (negatív mágia) (13) mégpedig úgy, hogy Amidához f ohászkodtak, hogy a földön maradt emberi lelket (mely goryo alakját öltötte magára) vigye el a "tiszta földre" (jodo). A goryo-hit terjedésével a Nenbutsu- mágia is teret hódított, népszerű formái a mágikus táncok és drámajelenetek a későbbi japán színjá tszásban éltek tovább mágikus-művészi szórakoztató elemekként, elvesztve korábbi vallásos arculatukat.

A shugen-do ("az önuralom megszerzésének útja") eredetileg egyfajta buddhista aszketikus irányzat, mely mágikus praktikákból, valamint testi és szellemi tréningből épült fel, melyet a hegyekben élő aszkéták (melyek yamabushi, azaz "hegyi lebo rulás" vagy shugen-ja, azaz "a shugen-t végző személy" néven voltak ismertek), később sámánok és varázslók is alkalmaztak. A shugen-do célja az exorcizmus, azaz az ártó szellem kiűzése (pozitív mágia) (14). Éppen ezért feladatának a goryo feletti mágikus hatalom elérését tűzi ki. A yamabushik vándor, aszketikus életmódot éltek, s bár nagyrészük buddhista szerzetes volt, nem vágták kopaszra hajukat, s feleségük is lehetett. Az esetek túlnyomó többségében olyan sámánnők et választottak partnereiknek, akikkel együtt tudtak dolgozni: a sámánnő észlelte a szellem jelenlétét és révületbe esett tőle, a yamabushi pedig kiűzte a szellemet belőle. Minthogy a yamabushik állandóan vándoroltak a shugen-do mágikus praktikái hamar elterjedtek szerteszét az országban.

Az onmyo-do ("A yin és a yang útja"), azaz a vallásos taoizmus szintén kinai eredetű. A valláson túl filozófikus, asztrologikus, animista és mágikus elemekből is áll. Művelői közül később sokan udvari asztrológusokká, mágusokká, jósokká vagy naptárkészít őkké váltak. IX.- XI. században a shintoval összekeveredve fokozatosan elterjedt az országban. Az onmyo-do jóslásai, mágikus szertartásai kezdetben a jó termésért, a jó szerencséért, a megtisztulásért, stb. konkrét célokért való segítségkérések voltak, melyek azonban a goryo-kultusz terjedésével fokozatosan az ártó szellemet távol tartani kívánó (negatív) mágiává alakultak át. Az onmyo-do mágusai a falvak bejáratánál és útkereszteződéseknél ételt-italt és egyéb ajándékokat helyeztek el, hogy az arra já ró gonosz szellem azokkal "lakjon jól" és ne hozzon pusztító járványt a falu lakóira. Előírták a falu lakosainak továbbá, hogy a közeli folyóvizekben tisztálkodjanak, valamint, hogy tartózkodjanak bizonyos ételek fogyasztásától, és attól, hogy emlegessék a szerencsétlen napokat, annak érdekében, hogy elkerülje őket a rontó szellem. Néha szintén sámánnőket alkalmaztak segítségként, hogy megtudják a goryo akaratát, az alacsonyabb rendű varázslók pedig faluról-falura járva amuletteket és talizmánokat oszto gattak a szellemek és az általuk okozott rontás távoltartására.

 

Jegyzetek

1 A helyi hagyományok összessége. vissza

2 Azaz az "istenek útja" (shin: "szellem", "istenség" , to: (= a kinai tao) "út", "ösvény"). vissza

3 Egy nagyobb régió meghatározó hagyományai. vissza

4 Kb. annyi, mint "ugyanaz a nemzetség". Egy másik elnevezése: maki = "zárvány", "bekerített (terület)" . vissza

5 Annyi, mint "gyökér-család" vagy "eredeti család". A másik elnevezés szerint: maki-gashira, azaz "a maki feje". vissza

6 Annyi, mint "rész-család". vissza

7 A kollektív felelősség egyik markáns példája a Wei Chi krónikában maradt fenn: "A tolvajlás és a törvényszegés ritka eset, és tudvalevő, hogy egy családtag kihágásától az egész család szenved, ha pedig valaki egy komolyabb törvénysértést követ el, úgy mind családját, mind annak mellékágait kiirtják." (idézik: Yosoburo Takekoshi: The Economic Aspects of the History of the Civilisation of Japan, London 1930. vol. I. p. 2., valamint R. Tsunoda - W. deBary - D. Keene: Sources of Japanese Tradition, Colum bia University Press, New York 1964. vol. I. p. 5.) vissza

8 Idézik: Tsunoda - deBary - Keene: id. mű, vol. I. 5-6. pp., Takekoshi: id. mű, vol. I. 2-3. pp. vissza

9 A szépirodalom többek között megőrzött egy olyan esetet is, amikor egy élő személy lelke az illető pillanatnyi tudatától és akaratától függetlenül goryová változott: A Genji Monogatariban Rokujo úrhölgy (Genji herceg egyik szeretője) féltékenysége miat t tudtán kívül lelkével goryoként megszállva tartja Genji egy másik szeretőjét, Yűgaót, majd feleségét, Aoit. "És eszébe jutott,[mármint Genjinek] a hatodik kerületben lakó hölgy is, Rokujo. Képzelhető, milyen haragra gerjedt! Ezúttal aztán van alapja fé ltékenykedésének. -- Ilyen és más gondolatok jártak a fejében, mikor egyszerre a lányra [Yűgao] pillantott, aki oly bízón feküdt mellette, és mit sem sejtett abból, ami benne zajlott. (...) Késő éjszaka volt már, s időről időre elszenderedtek. A herceg egyszer csak látja, hogy ágyuk mellett ott áll egy magas felséges termetű asszony [Rokujo szelleme].

( Az idézet helye: Muraszaki: Gendzsi regénye, Európa, Bp. 1963, ford.: Hamvas B., vol. I. p. 94.) (id. mű: vol. I. pp. 231-232.) vissza

10 Ráolvasás szerű, folyton-folyvást ismételgetett mágikus szöveg, szó vagy szótag elsősorban a hindu és a buddhista hagyományban.

Innen az ezoterikus buddhista irányzatok összefoglaló elnevezése is ( mantrayana ). vissza

11 Amida-buddha lakhelye a saiho-jodo, azaz a "nyugati tiszta föld" vissza

12 Szanszkritul: Amitabha-buddha, ő segít a halottak lelkeinek eljutni a tiszta földre, a végtelenül hosszú úton. vissza

13 Közvetett elemekből felépülő mágia, elhárító-védő célzattal, mely azonban nem olyan "aktív", mint az ördögűzés. vissza

14 Többnyire névmágián alapuló, a szellemmel való közvetlen interakcióban megnyilvánuló mágia. vissza