Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

HETEDIK KÖNYV

Osztozkodás a kereit népen. Az öldöklésből Ong kán megmenekül, de Kori-szübecsi, a najman előőrs nem ismeri meg és megöli. Gürbeszü, a najman fejedelem anyja levágatja Ong kán fejét, s elhozatja, hogy halotti áldozatot mutassanak be előtte. Fia, Tajang kán, a najman fejedelem meg akarja támadni a mongolokat. Szövetségre szándékozik ellenük lépni az önggüt fejedelemmel, az azonban elhárítja a szövetséget, és üzenetet küld Dzsingisz kánnak. Dzsingisz kán hadirendbe szedi seregét, megszervezi az első ezredeket meg a testőrséget, s megindul a najmanok ellen. A mongol sereg 1204 nyarán felvonul a Szaari pusztában, széthúzódik az egész pusztán, s minden ember öt tábortüzet gyújt éjszakára. A najman előőrsöket sikerül megtéveszteni, híradásuk nyomán Tajang kán meg akar hátrálni, de mégis elszánja magát, hogy szembeszáll a mongolokkal. Felderítőit azonban a mongolok visszakergetik. Dzsamuka a najmanok oldalán áll, előbb uszítja őket, majd Dzsingisz kán vitézeinek túlzó magasztalásával kétségbeesésbe kergeti Tajang kánt, aki seregeivel egyre feljebb vonul a hegyre. A nagy csata a najmanok pusztulásával végződik. Dzsamuka szövetségesei Dzsingisz kánhoz pártolnak. Győzelem a merkitek felett.

(186) Imigyen leverte, kirabolta és szanaszét-osztotta a kereit népet. A Szuldusz-nembeli Takaj-baaturnak szolgálataiért száz dzsirgint adott.
Azután Dzsingisz kán így intézkedett. Ong kán öccsének, Dzsaka-gambunak két lánya volt; az idősebbet, Ibaka-bekit megtartotta Dzsingisz kán magának, a fiatalabbat, Szorkaktani-bekit Tolujnak adta. Ezért megkegyelmezett Dzsaka-gambunak, s nem hagyta, hogy kirabolják, hanem alattvalóival, örökös szolgáival együttmaradhatott, csorbítatlanul, hogy ő legyen az egyik kocsirúd.
(187) Aztán Dzsingisz kán még így rendelkezett. Badajnak és Kisliknek adom szolgálataikért Ong kán aranyos jurtáját, úgy ahogy az abban lakott, aranyos kupáit, serlegeit meg edényeit, az azokat gondozó emberekkel együtt. Az ongkodzsit-kereitek legyenek a testőreik. Legyen joguk tegezt viselni, inni az áldomás-serlegből, és hadd élvezzék a darkan-jogokat ivadékaik ivadékainak végezetéig. Sűrű ellenségre ha kell törniök' s ha zsákmányt ejtenek, amit zsákmányoltak, legyen az övék. Vadon vadjaira ha vadásznak, amit elejtenek, legyen az övék. Aztán Dzsingisz kán még így rendelkezett. Hála azoknak a szolgálatoknak, amelyeket életemben nekem Badaj meg Kislik tett, és mert az örök Ég pártfogásába fogadott, levertem a kereit népet, s magas trónra jutottam. Később, akik az ivadékok ivadékainak végezetéig trónomra ülnek, mind, mind gondoljanak azokra, akik nekem ilyen szolgálatokat tettek.
A kereit népet leigázták, maguk közt szétosztották úgy, hogy mindenkinek jutott belőlük bőven. A tümen-tübegeneken is megosztoztak, mindenki annyit vett belőlük magának, amennyi csak kellett. Még egy napig sem tartott, és az olon-dongkajit népet teljesen szétszedték. Csak a véres hadiruhákat zsákmányoló dzsirgin vitézeket nem tudták úgy szétosztani maguk között, hogy mindenkinek jutott volna belőlük. Dzsingisz kán miután a kereit népet így teljesen megsemmisítette, a telet Abdzsia-ködegerben telelte át.
(188) Ong kán és Szenggüm, csupasz életüket mentve, kijutottak a gyűrűből. Szomjúságtól gyötörve Ong kán oda akart menni Didik-szakal Nekün nevű vizéhez, ekkor azonban a najman előőrsbe, Kori-szübecsibe botlott. Kori-szübecsi elfogta Ong kánt, s bár az mondta, hogy Ong kán, de a najman nem ismerte, hát nem hitt neki, s nyomban megölte. Szenggüm nem jött Didik-szakal Nekün nevű vizéhez, hanem attól jól eltávolodott, s a Csölbe jutott. Mikor vizet keresett, vadlovakra bukkant, amelyeket legyek gyötörtek. Szenggüm leszállt a lováról, és lesbe állt. Szenggüm lovát Kököcsüre, a lovászra bízta, fogja meg. Kököcsü, a lovász a paripát kötőféken elvezette, majd visszafelé kezdett nyargalni. A felesége így szólt: Amikor

Színaranyba öltöztetett,
Szád ízes étkekkel tömte,

Kököcsüm volt a neved! Kánodat, Szenggümöt, hogy tudod így elárulni és cserbenhagyni! Felesége megállt, s ottmaradt. Kököcsü erre így szólt: Biztosan azt gondolod, hogy megszerzed magadnak Szenggümöt, mint férfit. E szavakra így válaszolt a felesége: Ezzel azt mondtad nekem: Asszonyember - kutyapofájú. Add ide legalább aranyserlegét, hadd merjen magának vizet, hogy igyék. Erre Kököcsü, a lovász ezt mondta: Fogd az aranyserlegét. Hátradobta, és elügetett. Így hát eljött Kököcsü, a lovász. Amikor megérkezett Dzsingisz kánhoz, így szólt: Megjöttem, és Szenggümöt így meg így a pusztaságban hagytam. Ezután mindent, amit egymással beszéltek, tövéről hegyére elmondott. Erre Dzsingisz kán így rendelkezett. A feleséget megjutalmazom, de Kököcsü törvényes kánját elárulva jött ide, az ilyen emberben ugyan ki bízhat meg most, amikor csatlakozni akar hozzám. Szólt, és kivégeztette, holttestét meg kidobatta a szemétre.
(189) A najman Tajang kán anyja, Gürbeszü így szólt: Ong kán régi idők nagy kánja volt. Hozzátok ide a fejét! Ha csakugyan ő az, áldozni fogunk neki. Erre Kori-szübecsihez követet küldött, az levágta a fejet, és elküldte neki. Tajang megismerte, letette egy fehér nemeztakaróra. Menyeivel elvégeztette a menyek halotti szertartását, áldomást rendelt, és megszólaltatta a kobzokat. Ekkor csészét vett kezébe, és áldozott. Amint így bemutatták az áldozatot, a fej elvigyorodott. Vigyorgott! - kiáltott Tajang kán, és széttiporta a fejet. Erre Kökszeü-szabrak így szólt: Egy halott fejedelemnek levágtátok a fejét, idehoztátok, utána meg darabokra zúztátok. Micsoda eljárás ez! Kutyáink ugatása vésztjóslóra fordult. Inancsa-bilge kán ezt mondta:

Asszonyom ifjú még,
Ámde jó magam
Agg vagyok immár.
Varázslattal értem el, hogy
Végre ez a Tajang
Valahogy megszületett.
Hej, te sikeretlen,
Hitvány fiam, fiacskám,
Ócsárolt szegény népemet
Ó, jaj, vajon tudod-é majd
Óvni és kormányozni?

Baljós ugatással ugatnak most a kutyák. Fejedelemasszonyunknak, Gürbeszünek kemény a törvénye; kánom, gyarló Tajang, te meg gyenge vagy. Solymászaton, vadászaton kívül nincs másra gondod, nincs is más erényed. Ezt beszélik rólad.
Erre Tajang kán így válaszolt: Azt mondják, valahol ott keleten él egy maroknyi mongol. Ezek az emberek Ong kánt, régi nagy ősök sarját puzdráikkal megrettentették, megugrasztották, s halálát okozták. Csak nem akarnak ezek most kánok lenni? Az égen ám legyen két fényes égitest, a nap meg a hold, és csakugyan van is nap meg hold, de a földön két kán hogyan lehetne? Gyerünk, s azt a néhány mongolt hozzuk csak ide. Erre anyja, Gürbeszü így válaszolt: Ugyan mit kezdenénk velük? A mongoloknak rossz a szaguk, mocskos a ruhájuk. Innen mesze távol élnek. Csak maradjanak ott! De talán ide lehetne hozatni nemes menyeiket, lányaikat, megmosatjuk a kezüket, és talán rájuk bízhatjuk teheneink, juhaink fejését. Erre Tajang kán így szólt: Ha meg így van, akkor mi baj van ezekkel? Menjünk hát a mongolokhoz, és szedjük el tegzeiket!
(190) E szavakra Kökszeü-szabrak így válaszolt: De fennhéjázóan beszéltek ti! Ó gyarló kán, vajon helyes a viselkedésed? Bújjatok el! Tajang Kökszeü-szabrak figyelmeztetése ellenére elküldte Torbi-tas nevű követét az önggüt Alakus-digit-kurihoz, ezzel az üzenettel: Azt mondják, valahol keleten él egy maroknyi mongol. Légy a jobbszárny, én innen harapófogóba szorítom őket; elszedjük a maroknyi mongol tegzeit. E szavakra így válaszolt Alakus-digit-kuri: Nem tehetem, hogy jobbszárnyad legyek. Miután ezt megüzente, Alakus-digit-kuri Jukunan nevű követe útján ezt az üzenetet küldte Dzsingisz kánhoz: A najman Tajang kán megindult, hogy elvegye a tegzedet. Azt üzente nekem, legyek a jobbszárnya, de én nem vállaltam. Azért küldöm ezt a figyelmeztetést, ha megjön, nehogy elrabolja tegzedet. Ezt üzente. Dzsingisz kán ekkor éppen a Temeen pusztán vadászott, és már bekerítette Tülkin-cseütöt, amikor megérkezett Alakus-digit-kuri követe, Jukunan az üzenettel. A hírre még a vadászat alatt elkezdték megbeszélni, mitévők legyenek. Ekkor többen ezt mondták: Paripáink soványak, mit csináljunk hát most? Amint így tanakodtak, megszólalt Otcsigin-nojan: Micsoda kifogás az, hogy a paripák soványak? Az én paripáim kövérek! Mikor ilyen hírt hallunk, hogy maradhatnánk veszteg! Belgütej-jojan megszólalt: Ha, míg él az ember, elveszi tegzét az ellenség, mi haszna van abból, hogy életben marad? Nem az a jó a férfinak, ki megszületett, ha egyszer meghal, tegzével, nyilával együtt nyugodjék teteme? A najman nép fennhéjázóan beszél, mert országa nagy, népe sok. Fogjuk hencegő szavukon, gyerünk ellenük! Hát nehéz-e elvenni tegzüket? Ha odamegyünk, tömérdek ménesük nem áll-e meg hirtelen, s nem marad-e hátra? Palota-jurtájuk üresen nem marad-e hátra? Tömérdek népük, hogy életét mentse, nem hág-e a dombokra? És mi tűrjük, hogy ily fennhéjázóan beszéljenek? Hogy maradhatnánk veszteg? Kapjunk lóra, ez a legokosabb!
(191) Dzsingisz kán helyeselte Belgütej-nojan szavait, abbahagyta a vadászatot, s felkerekedett Abdzsika-kötegertől, és a Kalka folyó mellett Or-nuu közelében fekvő Keltegej-kadánál táborozott le. Embereit megszámláltatta, és ezresével ezredekbe osztotta, majd kinevezte az ezredeseket, a századosokat meg a tizedeseket. Kinevezte a cserbiket is. Ezt a hat cserbit nevezte ki: Dodaj-cserbi, Dokulku-cserbi, Ögele-cserbi, Tolun-cserbi, Bucsaran-cserbi, Szüjketü-cserbi. Miután végzett azzal, hogy az ezreket ezredekbe, a százakat századokba, a tizeket tizedekbe ossza, kiválasztott magának nyolcvan éjszakai és hetven nappali testőrt. A testőröket úgy választotta ki, hogy közéjük állította az ezredek és századok parancsnokainak fiait és öccseit, valamint a közrendű emberek fiait és öccseit, azokat, akik ügyesek és szép termetűek voltak. Azután így rendelkezett: Megbízom Arkaj-kaszart, válasszon magának vitézeket, legyen az ezredesük. Háború idején álljanak hadirendbe, s előttem harcoljanak. Béke idején legyenek nappali testőreim. És még ezt mondta: A hetven nappali őrnek Ögöle-cserbi legyen a parancsnoka, de az Kudusz-kalcsannal egyetértésben járjon el.
(192) Aztán Dzsingisz kán így rendelkezett. A tegzesek, a nappali testőrök, a szakácsok, az ajtónállók, a lovászok, amint nappali szolgálatukat elvégezték, napnyugta előtt adják át helyüket az éjszakai őröknek, menjenek ki paripájukhoz éjszakai pihenőre. Az éjszakai őrök őket felváltva álljanak szolgálatba, s éjszaka a jurta körül foglalják el helyüket, és álljanak az ajtóhoz. A tegzesek meg a nappali őrök, másnap, amikor levesünket esszük, jelentkezzenek az éjszakai őröknél, és a tegzesek, a nappali őrök, a szakácsok, az ajtónállók, ki-ki sorjában, lépjen szolgálatba, s foglalja el a helyét. Három éjjel, három nap tartó szolgálati idejüket befejezve három éjszakát töltsenek együtt pihenéssel, majd váltsák fel őket, legyenek megint éjszakai őrök, s foglalják el helyüket éjszakára a jurta körül. Így szólt a rendelkezés. Miután ily módon megalakította az ezredeket, kinevezte a cserbiket, szolgálatba állította testőreit, a nyolcvan éjszakai őrt meg a hetven nappali őrt, kiválasztotta Arkaj-kaszarnak a vitézeket, a Kalka folyó melletti Or-nuu közelében levő Keltegej-kadától megindult lovasaival a najman nép ellen.
(193) A patkány-év (1204) nyarának első havában, tizenhatodikán, a telihold napján megszentelte a zászlókat és elindult. A Kerülen folyó mentén felfelé haladt, s előreküldte Dzsebét meg Kubilajt. Amikor a Szaari pusztára értek, a najmanok felderítői ott voltak már a Kangkar-kan csúcsán. Felderítőinkkel egymást ide-oda űzték. Felderítőinktől a najman felderítők elragadtak egy fehér lovat egy ócskanyereggel. Amikor a najman felderítők elfogták a lovat, egymás közt arra jutottak, hogy a mongolok paripái soványak. A mieink, mikor megérkeztek a Szaari pusztára, megálltak, és megbeszélték, mitévők legyenek. Ekkor Dodaj-cserbi ezt a javaslatot tette Dzsingisz kánnak: Mi biz kevesen vagyunk, de meg azonkívül hogy kevesen vagyunk, elcsigázódva is jöttünk meg. Itt, ahol most megálltunk, táborozzunk le úgy, hogy az egész Szaari pusztát ellepjük, amíg paripáink jóllaknak. Minden ember, aki csak él, gyújtson öt különböző helyen tábortüzet, hogy a tábortüzekkel megrettentsük az ellenséget. Azt mondják, a najmanok sokan vannak. De azt is mondják, hogy a kánjuk gyáva fickó, aki jurtájából még nem tette ki a lábát. Amíg a tábortüzekkel őket az egyik kétségből a másikba sodorjuk, paripáink meghíznak. Paripáinkat meghízlalva a najman felderítőket megtámadjuk, megverjük, s arra kényszerítjük, hogy térjenek vissza a derékhadhoz. Ekkor az általános kavarodásban megkezdenénk a harcot. Helyes volna ez? A javaslatot helyesnek találta Dzsingisz kán, és elrendelte: hirdessék ki a parancsot a katonáknak, és azonnal gyújtsanak tábortüzeket. Ily módon letáboroztak, a Szaari pusztát teljesen ellepték, és aki csak élt, öt különböző helyen tábortüzet gyújtott. Éjszaka a najman felderítők, mikor a Kangkar-kan csúcsáról meglátták a rengeteg tábortüzet az éjszakában, ezt mondták: Hát nem azt beszélték, hogy csak kevesen vannak a mongolok? Több a tábortüzük, mint csillag az égen! Tajang kánnak megküldötték már az ócska nyerges fehér lovat, de most megüzenték: A mongol csapatok letáboroztak úgy, hogy a Szaari pusztát egészen ellepték. Mintha minden nap többen lennének! Több a tábortüzük, mint csillag az égen.
(194) Tajang kán a Kangkaj hegység mellett, a Kacsir-uszun vizénél tartózkodott, amikor a felderítők híradását megkapta. Amint eljutott hozzá a hír, ezt az üzenetet küldte fiának, Gücsülük kánnak: Azt mondják, a mongolok paripái soványak, de több a tábortüzük, mint csillag az égen. Sokan vannak a mongolok. Ha most egyszer ölre megyünk velük, nyilván nehéz lesz majd elszakadni tőlük. Ha már szembekerültünk velük, merész szemük sem rebben ezeknek,

Feldühödt arcuk ha átdöfjük is,
Fekete vérük ha kiomlik is -
Vakmerő, szilaj mongolokkal
Vajon szabad-e szembeszállnunk?

Azt mondják, soványak a mongolok paripái. Népünket az Altajon át visszavonjuk, csapatainkat rendbeszedjük. Őket magunk után csalogatjuk, míg csak nem érünk az Altaj déli oldalához, közben kutyák módjára vissza-visszafordulunk, s beléjük marunk. Ami paripáink kövérek, hasukat leapasztjuk, a mongolok paripáit tönkrecsigázzuk, a végén szembefordítjuk velük seregünket. Ezt üzente.
E szavakra Gücsülük kán így válaszolt: Már megint ez a vénasszony Tajang! Inába szállt a bátorsága, ezért beszél így! Honnan volnának sokan a mongolok? Hiszen a mongolok többsége Dzsamukával együtt itt van nálunk. Ez a vénasszony Tajang,

Hová egy terhes nő elvánszorog,
Ha vizelnie kell - ő addig sem ér el.
Keréknyire megnőtt tulok hová eljut
Kint a legelőn - ő addig se merészkedik.

Biztosan inába szállt a bátorsága, azért üzenget nekem ilyeneket! Apjának a követekkel ezt a vérig sértő, porig alázó üzenetet küldte. Mikor közölték Tajang kánnal, hogy vénasszonyhoz hasonlítva gyalázták, ezt felelte: Az erős és büszke Gücsülük kán az életre-halálra szóló küzdelem napján büszkeségét csak szegre ne akassza! Ha egyszer birokra keltünk már, bizony nehéz lesz egymástól elszakadnunk.
E szavakra Kori-szübecsi, magasrangú nemesúr, aki Tajang kán alatt szolgált, így válaszolt: Atyád, Inancsa-bilge kán egyenrangú ellenségnek férfi hátát, paripa farát soha nem mutatta. Kora reggel van csak, miért hagyott cserben a bátorságod? Ha tudtuk volna, hogy ennyire gyáva vagy, elhoztuk volna anyádat, Gürbeszüt: asszony létére helyesebb lett volna rábízni a sereg vezetését. Jaj neked, hogy Kökszeü-szabrakon elhatalmasodott az öregség. Seregeinkben meglazult a fegyelem. A mongoloknak eljött a végzettől kijelölt órájuk. Vége mindennek! Gyatra Tajang, tehetetlen mihaszna vagy! Szólt, megrázta puzdráját, s elvágtatott.
(195) Tajang kán erre haragra gerjedt, s így szólt: Halandó élet, szenvedésre ítélt test, mindenkinél egy és ugyanaz. Ha így van, harcoljunk hát! Elindult Kacsir-uszun vizétől, végighaladt a Tamir folyó mentén lefelé, átkelt az Orhon folyón. Amikor a Naku-kun keleti szegélye mellett elhaladt, s a Csakir-mauthoz ért, meglátták Dzsingisz kán felderítői, és nyomban jelentették: Jönnek a najmanok! Amikor Dzsingisz kánnal közölték a hírt, az így szólt: Soknál a több, kevésnél a kevesebb káros. Majd támadásba lendült, s elűzte felderítőiket. Hadirendbe szedte a sereget, s megállapodtak, hogy karakana-bozótalakulatban vonulnak fel, tóállásban állnak fel, és fúrótaktikával harcolnak. Ezekután Dzsingisz kán maga állt az előretolt csapatok élére, Kaszarra bízta a derékhad vezetését, Otcsigin-nojanra hagyta a vezetéklovak gondját. A najmanok visszahúzódtak Csakir-mauttól, s Naku-kuntól délre, a hegy szegélyénél foglalták el állásaikat. Ekkor felderítőink a najman felderítőket üldözőbe vették, s egészen addig kergették őket, míg azok a Naku-kun déli oldalán a derékhadhoz vissza nem tértek. Tajang kán csak nézte, amint egész hazáig üldözték őket. Dzsamuka, aki szintén hadra kelt, és együtt jött a najmanokkal, éppen ott volt mellette. Tajang kán erre megkérdezte Dzsamukát: Mifélék azok ott, akik olyanok minta farkasok, melyek a birkákat a karámig hajszolják? Mifélék ezek az emberek, akik e hajszában erre közelednek? Dzsamuka így válaszolt: Temüdzsin andám négy ebet emberhússal etet, láncra verve szokta tartani őket. Ők azok, akik felderítőinket üldözve közelednek felénk. A négy eb az;

Vastag réz a homlokuk,
Véső a pofájuk,
Vékony ár a nyelvük,
Vasból van a szívük.
Éles kard az ostoruk,
Ételük dér, paripájuk szél.
Ezek öldöklés napján
Emberhússal élnek.
Elindulnak megütközni:
Emberhúst visznek
Ezek az útra.

Láncukról szabadulva most örülnek, mert nincs gát útjukban, tajtékozva tartanak erre. Hogy ki ez a négy eb? Dzsebe meg Kubilaj, Dzselme meg Szübeetej. Erre Tajang kán így szólt: Jobb, ha ezektől a gonoszoktól kissé távolabb húzódunk. Szólt, hátrább húzódott, s a hegyen vonult állásba. Mikor Tajang kán meglátta, hogy mögöttük vidáman fickándozva, bekerítő mozdulatokkal közelednek megint mások, megkérdezte Dzsamukát: Kik azok ott, akik - mint ahogy a reggel szabadjára eresztett csikók, miután megszopták anyjukat - csikók módjára körbenyargalják anyjukat? Miért közelednek így felénk bekerítő mozdulatokkal? Dzsamuka így válaszolt: Ezek

Vágtatva rohannak lándzsás férfiakra,
Vadul verik őket,
Véres ruhájukat elragadozzák.
Kardos férfiakat üldözőbe vesznek,
Kegyetlenül leöldösik őket,
Élelmüket, vagyonukat
Elszedik tőlük.

Uruut és mangkut a nevük. Hát nem örülnek ezek most, hogy vígan ugrálva erre tarthatnak? Ekkor Tajang kán így szólt: Ha már így van, jobb, ha ezektől a gonoszoktól kissé távolabb húzódunk, szólt, s még hátrább, a hegyre kapaszkodott, ott ütötte fel állásait. Tajang kán ezután megkérdezte Dzsamukát: Ki az ott, az élen, zsákmányra éhes

Sasként vijjogva
Serege élén ki közeleg?

Dzsamuka így válaszolt: Az, aki ott jön, Temüdzsin, az én andám.

Testén sehol sincs
Rés, annyi sem, hogy
Réz árral átdöfhetnéd,
Vagy annyi hely, hogy átszúrhatnád
Vasból való varrótűvel.

Temüdzsin, az andám úgy közeleg erre, tajtékozva, mint zsákmányra éhező sas. Nem látjátok? Najman bajtársak, azt mondtátok, hogy ha megpillantjátok a mongolokat, nem hagyjátok meg nekik még a gida lábán a bőrt sem! Hát most nézzetek oda! E szavakra Tajang kán így szólt: Ez bizony rettenetes, gyerünk feljebb a hegyre, ott foglaljunk állást. Szólt, s feljebb kapaszkodott a hegyre, és ott foglalt állást. Tajang kán megint megkérdezte Dzsamukától: Ki az, aki ott mögöttük a sűrű tömegben erre közeledik? Dzsamuka válaszolt: Höelün anya egyik fiát emberhúson nevelte,

Három öl a termete,
Három éves jószág kevés félfogára.
Háromrét páncél a testi ruhája,
Három bikát böködve közeledik.
Mérgében a puzdrásokat mind lenyeli,
Még csak meg se kottyan neki.
Egy embert ha lenyel szőröstül, bőröstül,
Ettől még csak éhesebb lesz.
Haragra gerjedve
Ha angkua-nyilát kilövi:
Hegy túlsó felén állókat
Húsz embert, nem tizet, nyila felnyársal.
Ellenség ha szemben áll véle:
Ellövi rájuk kejbür-nyilát,
Puszta túlsó végén álljanak bár,
Pattan az íj s felfűzi őket.
Keményen ha íját felajzza,
Kilencszáz ölnyire küldi nyilát;
Ő ha íját megfeszíti,
Ötszáz ölnyire száll el a vessző.
Senki emberfia
Sem fogható hozzá:
Sárkánykígyó anyától
Sarjadott bizony ő.

Dzsocsi-kaszar a neve. Itt van, ez ő. Erre Tajang kán így szólt: Ha már így van, igyekezzünk magasabbra a hegyen, kapaszkodjunk feljebb. Szólt, és feljebb kapaszkodtak a hegyen, ott foglaltak állást. Tajang kán megint megkérdezte Dzsamukától: Ki az, aki mögöttük erre tart? Dzsamuka így válaszol: Az ott Höelün anya legkisebb fia, neve Otcsigin, a rest. Korán fekszik, későn kel.

Háboroghat az ég, nem késik,
Háborúból el nem maradhat.

Tajang kán erre így szólt: Ha így van, gyerünk a hegy ormára.
(196) Dzsamuka Tajang kánnak e szavakat elmondta, majd a najmanoktól elvált, s különment. Dzsingisz kánnak jelentést küldött, ebben ezt üzente: Mondd meg az andának, Tajang kán szavaimra fejét vesztette, s rémülten menekült felfelé a magaslatra. Megöltem a számmal, ijedtében felkapaszkodott a hegyre. Anda, légy résen. Felmentek a hegyre, úgy látszik, nincs bátorságuk szembeszállni véled. Ami engem illet, otthagytam a najmanokat. Ezt üzente. A nap leáldozott, és besötétedett. Dzsingisz kán a Naku-kun hegyét körülvette, hadirendbe állott, és úgy töltötte az éjszakát. Éjszaka a najmanok fel akartak kerekedni, hogy elmeneküljenek, egymás hegyén-hátán szorongtak, de a Nakuról leestek, és együtt, összezúzott tagokkal a mélybe zuhantak. Egymáshoz szorulva, sorjában úgy haltak meg, s ott feküdtek mind, mint kidöntött fatörzsek. Másnap reggel Dzsingisz kán Tajang kánt tönkreverte, s elfogta. Gücsülük kán, aki külön tartózkodott, néhányadmagával kitört a gyűrűből, és elvonult. Emikor utolérték, a Tamirnál elsáncolta magát. Kerektáborában azonban nem tudta magát tartani, felkerekedett hát, és tovább menekült.
Dzsingisz kán a najmanok népét az Altaj hegység déli oldalán hát leverte, és a magáéhoz csatolta. A dzsadaranok, a kataginok, a szaldzsiutok, a dörbenek, a tajcsiutok, az onggiratok és mások, akik Dzsamukával voltak, ekkor szintén megadták magukat. Tajang anyját, Gürbeszüt Dzsingisz kán magához hozatta, és így szólt hozzá: Azt mondtad, büdösek a mongolok, no nem? Hát akkor minek jöttél ide? Szólt Dzsingisz kán, és birtokba vette.
(197) Ugyanebben a patkány-évben, ősszel a Karadal-hudzsaurnál Dzsingisz kán megütközött a merkit Toktoa-bekivel, visszaszorította a Szaari pusztára, elrabolta tőle egész népét, országát. Toktoa fiaival, Kuduval és Csilaunnal néhány ember kíséretében csupasz életét mentve elmenekült. Amikor a merkit népet így leigázta, a huasz-merkit Dajir-uszun magához vette leányát, Kulan-katunt, hogy Dzsingisz kánnak felajánlja. Amint elindult, útközben katonák feltartóztatták. Ekkor összetalálkozott a Baarin-nembeli Naja-nojannal. Dajir-uszun ezt mondta neki: Lányommal Dzsingisz kánhoz megyek, hogy felajánljam őt neki. Erre Naja-nojan így szólt: Lányodat vigyük ketten. Szólt, és feltartóztatta őt. Amikor feltartóztatta, ezt mondta: Dajir-uszun, ha egyedül mégy, útközben a katonák - ebben a zavaros időben - téged biztosan nem hagynak életben, de a lányod is bajba kerülhet. Három nap és három éjjel nem engedte őket tovább. Ezután Naja-nojan magához vette Kulan-kadunt is, Dajir-uszunt is, és elvitte mindkettőjüket Dzsingisz kánhoz. Ekkor Dzsingisz kán így szólt: Naja, hogy merted feltartóztatni őket? Nagy haragra gerjedt, és így szólt: Majd szigorúan, pontosan kihallgatjuk őt, s ítéletet mondunk felette. Amikor ki akarták hallgatni, Kulan-kadun megszólalt. Najaa azt mondta: Dzsingisz kán előkelő nemese vagyok, vigyük együtt a lányodat a kánhoz, mert útközben a katonák kellemetlenkedhetnek. Erre visszatartott. Ha történetesen nem Najaával találkoztunk volna össze, hanem más katonával, nem kerültünk-e volna nagy bajba? Alighanem szerencsénk volt, hogy összetalálkoztunk Najaával. Most, amíg kihallgatják Najaát, a kán kegyeskedjék engem, minden tagomat, melyet az Ég rendeléséből születésemkor szüleimtől nyertem, megvizsgálni. Amikor Najaát kihallgatták, ezt mondta: A kánon kívül nincs másra tekintetem. Idegen népnek széparcú lányára, asszonyára, jófarú paripára ha bukkanok, az mind a káné. Most is erre gondolok. Ha gondolatom más volna, mint ez, akkor inkább haljak meg. Dzsingisz kán helyeselte Kulan-kadun szavait, s még aznap, mikor tüzetesen megvizsgálta, kiderült, hogy pontosan úgy van minden, ahogy azt Kulan-kadun mondotta. Erre Dzsingisz kán Kulan-kadunt kegyeibe fogadta, s megszerette. Mivel Najaa szavai igazaknak bizonyultak, megdicsérte őt, és kegyeibe fogadta. Mint igaz szavú embernek, fontos megbízatást adott neki.


NYOLCADIK KÖNYV

A merkitek egy részének lázadása: legyőzetésük. Elmenekült fejedelmük, Toktoa szövetkezik a najman Gücsülükkel, de elesik; a szövetség széthull. A törzstáborban maradt merkitek fellázadnak; őket is leverik. Szübeetejt Dzsingisz kán Toktoa fiainak üldözésére küldi. Dzsamukát népének szétzüllése után öt kísérő bajtársa fogolyként elviszi Dzsingisz kánhoz, ő azonban a hűtlen híveket kivégezteti. Végső leszámolás Dzsamukával. Kívánsága szerint megölik, de vérét nem veszik, és magaslaton temetik el. Nagygyűlés az Onon forrásánál: kitűzik a kilenclábú fehér jakfarkos zászlót, Dzsingisz kánt káni címmel ruházzák fel, aki ekkor kezdi meg a legfontosabb főméltóságok betöltését és hűséges embereinek a megjutalmazását. Ekkor kapja Mukali a gujang címet, és ekkor nevezi ki kilencvenöt ezredesét. Sigi-kutuku tiszte a meghódított népek szétosztása a család tagjai között, ugyanolyan részt kap ő is, mint a vér szerint való testvérek; az ő feladata a bíráskodás ellátása, a "Kék könyv" vezetése. Mönglik és Boorcsu korábbi érdemeinek felsorolása és kitüntetésük. Mukali kitüntetése. Korcsi érdemeinek dicsérete; kitüntetése. Dzsürcsedej érdemeinek felsorolása; jutalmul megkapja feleségül Ibaka-bekit.

(198) Amikor Dzsingisz kán a merkit népet kirabolta, Toktoa-beki legidősebb fiának, Kudunak a feleségei, Tügej és Döregene közül az egyiket, Döregenét akkor Ögödej kánnak adta. A merkitek fele népe kivágta magát, és a Tajkalon eltorlaszolta magát. Erre Dzsingisz kán parancsot adott, parancsnoknak kinevezte Szorkan-sira fiát, Csimbajt, s meghagyta neki, hogy a balszárny csapataival támadja meg a magukat eltorlaszolt merkiteket. Toktoát, aki fiaival, Kuduval és Csilaunnal néhány ember kíséretében puszta bőrét mentve kitört, Dzsingisz kán vette üldözőbe, majd az Altajtól délre megállapodott telelni.
Az ökör-év (1205) tavaszán átkelt az Alajon, és megindult. Ekkor a najman Gücsülün kán, miután népét elvesztette, s kitörése után csak néhány embere maradt, a merkit Toktoával szövetségre lépett; az Erdisz mellett Bukdurma forrásánál egyesültek, és seregeiket rendbeszedték. Amikor Dzsingisz kán megérkezett, harcba bocsátkoztak. Toktoát egy eltévedt nyíl eltalálta, és elesett. Holttestét fiai nem tudták eltemetni, tetemét sem voltak képesek magukkal vinni, levágták hát a fejét, és azt vitték magukkal. A najmanok meg a merkitek azonban egyesült erővel sem bírták tovább a harcot, s menekülve elvonultak. Az Erdiszen átkelve legtöbbjük belezuhant a folyóba, és belefulladt a vízbe. A najmanok és merkitek, azok a kevesek, akik kievickéltek a folyóból, az Erdiszen való átkelés után szétváltak, és külön-külön elvonultak. A najman Gücsülük kán, az ujgurok és karlukok földjét érintve, a szartaulok földjén, a Csuj folyó mellett élő kara-kidatok uralkodójához, Gür kánhoz ment. A merkit Toktoa fiai, Kudu, Kal és Csilaun vezetésével a merkitek a kanglinokat és a kimcsautokat érintve távoztak. Ezután Dzsingisz kán visszafordult, átkelt az Alajon, és a törzstáborban telepedett le. Csimbaj a Tajkal torlaszában magukat eltorlaszolt merkiteket megadásra kényszerítette. A merkitekről úgy rendelkezett Dzsingisz kán, hogy a kiirtandókat kiirtatta, akik megmaradtak, azokat katonáival kiraboltatta. Azután a merkitek, akik korábban megadták magukat, újra fellázadtak, hogy kitörjenek a törzstáborból, de a törzstáborban levő szolgáink leverték őket. Dzsingisz kán erre így rendelkezett: Azt akartam, maradjanak együtt, egy csoportban, mégis fellázadtak. Ezért a merkiteket utolsó emberig más- és máshová szétosztotta.
(199) Ugyanebben az ökör-évben (1205) Dzsingisz kán parancsot adott ki, melyben meghagyta, hogy Szübeetej, a vastaligás Toktoa fiait, Kudut, Kalt, Csilaunt meg a többieket vegye üldözőbe. Mikor Dzsingisz kán Szübeetejnek kiadta a parancsot, követ útján tudomására hozta ezeket:
Toktoa fiait, Kudut, Kalt, Csialunt meg a többit mentükben megriasztottuk, majd kölcsönös lövöldözés után úgy mentek tova, mint lasszóval nyakán a vadló, nyíllal testében a szarvas. Ha szárnyuk nő, s az égre felrepülnek, Szübeetej, te akkor szongor-sólyommá válsz, ugye felrepülsz, hogy elfogjad őket? Ha mormotákká válnak, a körmükkel ásva a földbe bújnak, te ásó leszel, utánuk ásol, és ugye nyomukat követve megkeresed őket? Ha halakká változnak, s a Tenggisz tóba belebújnak, Szübeetej, te leszel a halász-háló, és ugye kifogod őket? Most azután, amikor elküldelek, magas hágókon haladsz majd át, széles folyókon fogsz átkelni. Gondold meg, hosszú az út, mely előtted áll. Sereged tartaléklovait addig kíméld, míg meg nem soványodtak, útravaló élelmeddel addig takarékoskodj, míg el nem fogyott. Ha már soványak a lovak, kímélheted őket, az mit sem ér. Ha élelmed már elfogyott, takarékoskodhatsz, az mit sem ér. Utatokon sok lesz a vad. Előrelátásból ne engedd, hogy a legénység a vonulás alatt a vadakra támadjon, és mérték nélkül hajtóvadászatra menjen. Ha hajtóvadászatot rendeztek, hogy a legénység úti élelmét kiegészítsétek és kíméljétek, vadásszatok mértékkel. Máskor mint a rendes vadászaton, ne engedd, hogy a legénység a farmatringot a nyereghez csatolja. Menet közben a kantárt nem szabad felrakni, a ló száját szabadon kell hagyni. Ha így rendelkezel, menetelés közben a legénység hogy tudna vágtázni? Ha egyszer kiadtad a parancsot, a parancs megszegőit el kell fogni, és meg kell csapatni. Akik parancsainkat megszegték, közülük azokat, akikről érdemes tudomást szereznünk, küldjétek hozzánk. A többit, akikről nem érdemes tudomást vennünk, azokat mind ott a helyszínen nyomban fejezzétek le.

Túl a folyón, ha elváltok,
Tovább is így vonuljatok.
Túl a hegyeken, ha elszakadtok,
Ti másra ne gondoljatok.

Ha az örökkévaló Ég erőtöket megnöveli, és Toktoa fiait kezetekbe kaparintjátok, felesleges őket hozzám küldeni. Mindjárt ott végezzétek ki őket. Így szólt a parancs. Azután meg ezt mondta Dzsingisz kán Szübeetejnek: Amikor téged erre a hadjáratra elküldelek, azért teszem, mert mikor még fiatal voltam, a három merkit közül az udujitok a Burkan-kaldunk háromszor megkerülve engem rettegésbe ejtettek. És most újra megesküdtem: Ennek a halálos ellenségnek eredj utána a magas csúcsára, a mély fenekére is. Szólt, és meghagyta, üldözze őket véges-végig. Vastaligát kovácsoltatott számára, és az ökör-évben (1205) elküldte a hadjáratra ezekkel a szavakkal: Amikor mégy, s arra gondolsz, hogy bár rejtve vagyunk, mégis mintha szemed előtt volnánk, bár távol vagyunk, mégis mintha közeledben volnánk, akkor a magas Ég is pártfogásába vesz. Így szólt a parancs.
(200) Mikor Dzsingisz kán a najmanokat és a merkiteket teljesen leverte, Dzsamuka, aki a najmanokkal tartott, elvesztette a népét, s öt kísérő bajtársával földönfutóvá vált. Felmentek a Tanglu hegyére, elejtettek egy vadkecskét, és megsütötték. Mikor evésre került a sor, Dzsamuka így szólt kísérő bajtársaihoz: Kinek a fiai ejtettek el ma vadkecskét, amelyet így eszegetnek? A vadkecske húsának fogyasztása közben Dzsamukát öt kísérő bajtársa megragadta, elfogta, és Dzsingisz kánhoz vitte. Dzsamuka, miután kísérő bajtársai elfogták, s idehozták, a kagán andának ezt üzente:

Fekete varjak
Fogtak maguknak
Karambaj-kacsát.
Közrendből valók,
Közönséges szolgák
Kezüket vakmerőn
Kánjukra emelték.
Kán andám ebben hogy tévedne?
Borzas, szürke egerészölyvek
Borcsin-kacsát fogtak maguknak.
Jurtám tájának cselédei
Józan eszüket elveszítve,
Fellázadtak uruk ellen,
Foglyul ejtettek engem -
Felséges andám hogy tévedne ebben?

Dzsamuka szavaira Dzsingisz kán így rendelkezett: Ezeket az embereket, kik kezet emeltek törvényes kánjukra, hogyan hagyjuk élni? Az ilyen emberek kinek kellenek barátnak? Ezeket az embereket, kik kezet emeltek törvényes kánjukra, ivadékaik ivadékáig irtsátok ki! Így rendelkezett. És Dzsamuka szeme láttára kivégeztette az embereket, akik rá kezet emeltek. Aztán így szólt Dzsingisz kán: Mondjátok meg Dzsamukának, most megint együtt vagyunk, legyünk bajtársak! Megegyeztünk, hogy az egyik kocsirúd leszünk egymásnak, de amikor így éltünk, te meggondoltad magadat, különváltál, és otthagytál engemet. Most egy helyben, együtt vagyunk: amit elfelejtettünk, juttassuk egymás eszébe, ami elszenderült, ébresszük fel újra.

Bár tőlem külön utakra tértél,
Boldog, áldott andám maradtál.
Bizony, vad öldöklés napján
Bensőd bánkódott, sajgott miattam.
Tőlem ha máshová mentél is,
Törődtél velem gyilkos csata napján,
Tüdőd, szíved sajgott miattam.

Hogy mikor? Amikor a kereit néppel a Kalakaldzsit homokpusztában küzdöttem, közölted velem, mit mondtál Ong kán atyának: ezt a szolgálatot te tetted nekem. Meg aztán amikor megizented nekem miheztartás végett, hogy a najman népet

Szóval gyötörted,
Szájjal gyilkoltad -

s kétségbe kergetted; ezt a szolgálatot is te tetted nekem.
(201) E szavakra Dzsamuka ezt mondta: Réges-régen, amikor kicsinyek voltunk, és a Korkonak-dzsuburban a kán andával egymásnak testvérséget fogadtunk, s együtt ettünk emészthetetlen ételeket, felejthetetlen szavakat váltottunk egymással, és ágyunkban mások elválasztottak egymástól,

Haránt acsarkodók
Haragot szítottak,
Oldalt ravaszkodók
Orvul belémdöftek,

és örökre elváltunk egymástól.

Fenekedő szavakat szóltunk,
Fájt ez nekem, - ha csak rágondoltam:
Fekete arcom bőrét lenyúzták.
Feléd se néztem,
Felséges kán andám
Forró arcát látni se bírtam - így éltem.
Parázs szavakat mondtunk párszor,
Piszkolódtunk, - ha csak rágondoltam:
Piros arcom bőrét lenyúzták.
Türelmes kán andám igaz arcát
Többé látni se bírtam - így éltem.

Most kán andám kegyes hozzám, és azt mondja, legyünk bajtársak! Amikor bajtársadnak kellett volna lennem, nem akartam a bajtársad lenni. Most már anda,

Féktelen népekre
Féket raktál,
Szomszédaid egy táborba
Szorítottad.

A fejedelmi trón neked jutott osztályrészül. Most, mikor már a földkerekség készen áll számodra, mi haszon lenne abból, ha bajtársadul szegődnék? Helyette csak álmodat kísérteném fekete éjszakában, fényes nappal szívedet gyötörném.

Tetű lennék gallérodban,
Tüske lennék nadrágodban.

Sok volt körülöttem a vénasszony. Mikor hűtlen lettem az andához, súlyos hibát követtem el. Most már ebben az életben, az andáéban meg az enyémben, hírem napkeltétől napnyugtáig eljutott. Anda, neked bölcs asszony az anyád, és te hősnek születtél; derék öcséid vannak, vitézeid, kísérő bajtársaid, hetvenhárom paripád lett. Anda, veled szemben alul maradtam. Én bizony kiskoromban szülők nélkül maradtam, nincsenek öcséim. Feleségem fecsegő, kísérő bajtársaim hűtlenek. Ezért maradtam alul az andával szemben, aki az Ég kegyeltje. Ha olyan kegyes vagy, anda, és gyorsan végzel velem, akkor nyugalmat szerzel szívednek. Amikor kegyesen megöletsz, anda, úgy öless meg, hogy vérem ne folyjék. Ha meghalok, és ott fekszem, tetememet helyeztesd magas helyre, ivadékaid ivadékainak végezetéig oltalmazni foglak téged, és áldásod leszek örökké. Rendkívüli, előkelő a származásom, de az andának, aki még előkelőbb származású, a védőszelleme legyőzött. Mondottam szavaim majd ne felejtsétek el, este és reggel idézzétek fel, és beszéljetek egymás között róla. Most pedig siessetek velem! Mikor ezt elmondta, szavaira Dzsingisz kán így válaszolt: Bár külön ment tőlem az én andám, és tele szájjal beszélt ellenem, de hogy életem ellen gonoszat forralt volna, nem hallottam soha. Olyan ember volt, akitől tanulni lehetett. És ő most nem lesz többé. Hogy megöljem őt, nem egyezik a sorsvetéssel. Nem illik, hogy alapos ok nélkül kárt tegyek életében. Nagytekintélyű ember ő. Talán mondjátok meg neki ezt az okot: Régen, amikor Dzsocsi-darmala meg Tajcsar nyájukat egymástól kölcsönösen elrabolták, akkor te, Dzsamuka anda ezért alattomban lázadást szítottál ellenem. Eljöttél, Dalan-baldzsutnál megütköztünk, és beszorítottál a Dzserene-kabcsijakba. Ugye te akkor engem megrettentettél? És most, mikor téged magam mellé vennélek bajtársul, nem vagy rá hajlandó. Mikor megkegyelmeznék életednek, kitérsz előle. Mondjátok meg neki ezt. És mondjátok meg neki ezt is: Úgy, ahogy kívánod, pusztulj el anélkül, hogy véredet ontanák. Aztán megparancsolta, végezzenek vele anélkül, hogy vére folynék! Ne dobjátok őt a puszta mezőre, temessétek el tisztességgel! Erre megölette Dzsamukát, holttestét eltemettette.
(202) Imigyen a nemez falú jurták népeit leigázván, a tigris-évben (1206) összegyűltek az Onon folyó forrásánál, kitűzték a kilenclábú fehér jakfarkas zászlót, és Dzsingisz kánt a kán címmel felruházták. Mukalinak a gujang címet szintén ekkor adták. Dzsebét is a najman Gücsülük üldözésére ekkor küldték hadba. A mongkoldzsin népet miután egészen rendbeszedte, Dzsingisz kán a következőképpen rendelkezett: Azokat, akik velem tartottak, hogy velem a birodalmat megalapítsák, az ezreket ezredekbe szedve, az ezredek parancsnokaivá teszem, és nekik elismerésemet fejezem ki. Ezredesekké ezeket nevezte ki: Mönglik atya, Boorcsu, Mukali-gujang, Korcsi, Ilügej, Dzsürcsedej, Kunan, Kubilaj, Dzselme, Tüge, Degej, Tolon, Önggür, Csülgetej, Borokul, Sigi-kutuku, Kücsü, Kököcsü, Korkoszun, Hüszün, Kujildar, Silukaj, Dzsetej, Takaj, Csakaan-koa, Alak, Szorkan-sira, Bulukan, Karacsar, Kökö-csosz, Szüjketü, Najaa, Dzsungsoj, Kücsügür, Bala, Oronartaj, Dajir, Müge, Budzsir, Mönggüür, Doloadaj, Bögen, Kudusz, Maral, Dzsebke, Jurukan, Kökö, Dzsebe, Udutaj, Bala-cserbi, Kete, Szübeetej, Möngkö-kaldzsa, Kurcsakusz, Geügi, Badaj, Kislik, Ketej, Csaurkaj, Onggiran, Tokon-temür, Megetü, Kadaan, Moroka, Dori-buka, Idukadaj, Sirakul, Davun, Tamacsi, Kauran, Alcsi, Tobszaka, Tungkujdaj, Tobuka, Adzsinaj, Tüjdeger, Szecsevür, Dzseder; Olar-güregen, a vő; Kinggijadaj; Buka-güregen, a vő; Kuril; Asik-güregen, a vő; Kadaj-güregen, a vő; Csigü-güregen, a vő; Alcsi-güregen, a vő; három ezred onggirat (parancsnokai); Butu-güregen, a vő; két ezred ikiresz (parancsnokai); az önggüt Alakus-digit-kuri, a vő; öt ezred önggüt (parancsnokai). Nem számítva az erdők népeit, a mongol nép ezredeseivé Dzsingisz kán kilencvenöt ezredest nevezett ki.
(203) Akiket a vőkkel együtt - rendelkezett tovább Dzsingisz kán - a kilencvenöt ezred parancsokaivá kineveztem, azokra ezredeket bíztam. Közülük azokat - rendelkezett Dzsingisz kán -, akik érdemeket szereztek, külön megjutalmazom. Mikor azt mondotta, hogy Boorcsu, Mukali meg a többi nemesúr jöjjön be, a jurtában Sigi-kutuku tartózkodott. Mikor Sigi-kutukunak azt mondta, hívd be őket, Sigi-kutuku így szólt: Boorcsu és Mukali kinél szereztek több érdemet, kinél szolgáltak jobban? Ha jutalmat osztasz, én csak nem szereztem kevesebb érdemet, csak nem szolgáltalak téged kevésbé?

Bölcsős koromtól kezdve
Büszke küszöböd rabja voltam.
Államon szakáll sem serkedt még,
Ám én máshová nem gondoltam.
Alfelem alá edényt raktak még:
Aranyküszöbödön éltem már akkor.
Míg számnál a szakáll ennyicskére nőtt meg,
Még hibás lépést egyszer se tettem.
Közeledben, hagytad, hogy feküdjem,
Kedves fiadként neveltél;
Engedted, hogy melletted feküdjem.
Édes öcsédként neveltél.

Nekem most milyen jutalmat adsz? E szavakra Dzsingisz Sigi-kutukuhoz így szólt: Hát nem vagy te az én hatodik öcsém? Neked, későn született öcsémnek a jutalma: Ugyanolyan részt kapj, amilyent az öccsök kapnak, továbbá érdemeid jutalmául kilenc bűnért ne bűnhődj. Így rendelkezett. Amikor az örökkévaló Ég pártfogásába fogadott, és az egész népet hatalmam alá hajtottam, te szem voltál a látásra, fül a hallásra. Oszd szét az egész népet, az anyának, nekünk öccsöknek, fiúknak, a népeket nevükön nevezve,

Nemez falú jurták
Nemzetségét külön kerítve,
Laposfa ajtós jurták
Lakóit szétválasztva.

Szavadat ne merje megmásítani senki! Így rendelkezett. Aztán megbízta Sigi-kutukut, bíráskodjék mindenki felett, az egész népben:

Ha tolvajt találsz, fenyítsd meg,
Hazugságot hozz napvilágra!

Ítéld halálra azokat, akik halált érdemelnek, fizettess váltságot azokkal, akik váltságfizetést érdemelnek. Azután az egész nép részekre osztását, a bíráskodási ügyeket írja be a Kék könyvbe, s foglalja könyvbe. És amit Sigi-kutuku velem egyetértésben meghatározott, s a Kék könyv fehér lapjain könyvbe foglalt, az ivadékok ivadékainak végezetéig meg ne másítsa senki! Azokat, akik megmásítják, meg kell büntetni. Így rendelkezett. Sigi-kutuku erre így szólt: egy későn született öccs, mint én, hogy kaphat egyenlő részt a többivel? Ha kegyes volnál, fejedelmi kegyként azt kérem, adj nekem embereket a vertfallal körülvett városokból. E szavakra így szólt: Te magad becsülted arra érdemesnek magadat, te intézkedj. Sigi-kutuku miután magát így megjutalmaztatta, kiment, behívta Boorcsut és Mukalit meg a többi nemesurat.
(204) Ekkor Dzsingisz kán megszólalt, és ezt mondta Mönglik atyának: Születni velem együtt születtél, felnőni velem együtt nőttél fel. Te szerencsés, áldott ember! Hányszor nem segítettél, hányszor nem óvtál engemet! Ezek közül például említem, mikor Ong kán atya meg Szenggüm anda cselből meghívtak, s én elindultam; útközben betértem Mönglik atya jurtájába éjszakára. Mönglik atya, ha te akkor nem intesz,

Lobogva buzgó vízbe,
Lángolva égő tűzbe

mentem volna. E szolgálatodra az imént is gondoltam, de az ivadékok ivadékainak végezetéig hogy lehetne róla megfeledkezni? Szolgálataidra gondolva, ezentúl itt lesz a helyed ebben a sarokban, és évente, havonta meghatározott ajándékot, fejedelmi jutalmat adok néked, és szolgálatodra leszek az ivadékok ivadékainak végezetéig. Így rendelkezett.
(205) Aztán Dzsingisz kán így szólt Boorcsuhoz: Kiskoromban, mikor a fakó paripákat, a nyolc lovat elrabolták tőlem, három éjszakát voltam úton, és üldöztem őket, akkor találkoztunk össze. Te ezt mondtad akkor: Bajában hozzám forduló baráthoz barátul szegődöm. A jurtában apádnak egy szót sem szóltál; a kancádat fejted éppen, fedeles vödrödet, fejősajtárodat eldobtad a pusztában. Otthagyattad vélem kopasz farkú pejkómat, egy hátán fekete csíkos fehér lovat adtál alám, te magad egy gyors járású pejlóra kaptál. Ménesedet gazda nélkül hagytad, s a pusztából azon mód hozzám szegődtél. Aztán három álló napig üldöztük a fakó paripákat. Amikor a kerektáborhoz értünk, ahová a rablók hajtották őket, ott álldogáltak a kerektábor szélén, mi ketten erőszakkal kihajtottuk, és futva elhoztuk őket. Az apád Naku-bajan volt, és te, az ő egyetlen fia, vajon mit tudtál te rólam, mikor barátul szegődtél hozzám? Szíved bátorságát követve szegődtél bizony hozzám. Ezután is sokat gondoltam én erre, és amikor elküldtem hozzád Belgütejt, hogy lépjünk szövetségre, te

Durva nemez köpenyed kapva,
Domború hátú pejlóra pattantál,

s eljöttél velem szövetkezni. Majd aztán ránk tört a három merkit. Amikor háromszor körülkerítették a Kaldunt, velem együtt bekerítettek téged is. És amikor aztán a Dalan-nemürgesznél szemben állottunk a tatár néppel, és éjszakázásra került a sor, az eső szakadatlanul zuhogott éjjel-nappal. Hadd aludjak nyugodtan, mondottad, s rám borítottad nemez takaródat, nehogy csontomig hatoljon az eső, és míg csak véget nem ért az éjszaka, ott álltál mellettem, csak egyetlenegyszer váltottál lábat. Ez is a te vitézségednek volt a jele. Ezeken kívül még milyen vitézi tetteidet soroljam fel? Boorcsu és Mukali, arra biztattatok, hogy jót cselekedjem, hibáimmal hagyjak fel; ezért jutottam erre a helyre. Most hát mindenkinél magasabb helyre üljetek, és kilenc büntetés alól legyetek mentesek. Boorcsu a jobbszárnyon az Altaj mellett lakókból alakított tízezrednek legyen a parancsnoka. Így rendelkezett.
(206) Aztán Mukalihoz így szólt Dzsingisz kán: Amikor a Korkonak-dzsubur menti Lombos-fánál megszálltunk, ahol Kutula kán táncolt, mivel világos volt az az előjel, amely az Ég elhatározását Mukalinak jelezte, Güün-koára gondoltam: megvalósult, amit Mukalinak mondott. Éppen ezért, amikor trónra léptem, a gujang címet adtam neki, hadd legyen Mukali ivadékainak ivadékáig az egész nép országos hercege. Úgy rendelkezett, hogy a balszárnyon a Karaun-dzsidun mellett lakókból alakított tízezrednek Mukali legyen a parancsnoka.
(207) Korcsinak ezt mondta Dzsingisz kán: Megmondtad a jövendőt, és amikor kicsiny voltam, attól kezdve mostanáig szüntelen

Esős időben velem áztál,
Erős hidegben velem fáztál,

bizony, te voltál a szerencsém. Korcsi, akkor te ezt mondtad: Ha beválik jóslatom, és az Ég megengedi, hogy szíved vágya szerint történjenek a dolgok, hadd legyen nékem harminc asszonyom. Mivelhogy most már rendben van minden, megengedem neked: a meghódolt népek legszebb asszonyait, legszebb leányait nézd meg jól, s válassz ki magadnak közülük harminc nőt. Így rendelkezett. Aztán még ezt a rendelkezést adta ki: A háromezer baarinon kívül Korcsi vegye még magához Takajjal és Asikkal együtt az adarkinok közül a csinoszokat, a tööleszeket és telenggütöket, s tízezerre kiegészítve őket, Korcsi legyen a parancsnokuk. Egészen az Erdis menti erdei emberekig szabadon válassza meg a szállásterületét; az erdei embereknek Korcsi parancsoljon, ő legyen a tízezredes. Korcsi beleegyezése nélkül az erdei emberek se jót, se rosszat ne cselekedjenek; ha beleegyezése nélkül járnának el, hogyne végeznénk velük rövid úton? Így rendelkezett.
(208) Aztán Dzsingisz kán Dzsürcsedejnek ezeket mondotta: Legfőbb érdemed az, hogy amikor megütköztünk a kereitekkel a Kalakaldzsit homokpusztaságában, és szorult helyzetbe kerültünk, bár Kujaldar anda vállalkozott rá, feladatát mégis te végezted el, Dzsürcsedej. És amikor végrehajtására került a sor, akkor Dzsürcsedej, te rohamra indultál, s a dzsirgineket, a tübegeneket, a dongkajitokat, Kuri-silemünt, az ezer nappali testőrt, a legkülönb seregeket mind leverted. Amikor pedig a derékhadhoz értél, Szenggüm pirosítóval kifestett arcát ucsumak-nyíllal átlőtted. Ennek következtében az örökkévaló Ég az ajtót és a gyeplőt megnyitotta számomra. Ha meg nem sebesíted Szenggümöt, ugyan bizony milyen sorsra jutottunk volna! Dzsürcsedejnek kimagasló, nagy érdeme volt ez. Amikor aztán elszakadtunk az ellenségtől, és a Kalka mentén lefelé megindultunk, menet közben úgy gondoltam Dzsürcsedejre, mint valami magas hegy nyújtotta oltalomra. Akkor elmentünk, és a Baldzsuna tavához értünk itatni. Amikor Baldzsuna tavától újra felkerekedtünk, Dzsürcsedejt előre küldtük felderítőnek, s elindultunk a kereitek ellen. Az Ég és a Föld erőnket megnövelte, a kereit népet megsemmisítettük, és legigáztuk.
A legfőbb országokat levertük; a najmanok és kereitek tekintélye megtörött, harcolni tovább nem bírtak: teljesen szétugrasztottuk őket. E harcok során a merkiteket meg a najmanokat szétszórtuk, de a kereit Dzsaka-gambut két lánya kedvéért alattvalóival, népével zárt egységben együtt hagytuk. Amikor azonban az másodszor is fellázadt, és elszakadt tőlünk, Dzsürcsedej Dzsaka-gambut, aki végleg szakított velünk, lépre csalta, csellel elfogta, és végzett vele; Dzska-gambu népét másodszor is teljesen leigázta. Dzsürcsedej második érdeme ez. Mivelhogy

Öldökölés napján
Önnön életét kockára vetette.
Halálos harc napján a
Halált kereste,

Dzsingisz kán Ibaka-bekit kegyesen Dzsürcsedejnek adta, miközben Ibaka-bekinek ezeket mondotta: Nem mondtam én, hogy jó természet benned nem volna, hogy külső megjelenésed csúf volna. De téged, aki szívembe, tagjaimba hatoltál, s feleségeim közt foglaltál helyet, most Dzsürcsedejnek ajándékozlak, mert szemem előtt tartom a nagy törvényt, mert gondolok arra a kötelezettségre, amelyet Dzsürcsedej rótt rám ama szolgálatával, hogy

Döfölködés napján
Dárda ellen pajzsom volt.
Ellenségim elől
Engem híven elrejtett.
Szétszaladt népemet
Szépen összeterelte,
Szétszóródott hadaim
Szerbe-számba szedte.

Ezért odaadlak most téged. Ezután nemzetségem tagjai, akik majd trónunkra kerülnek, gondoljanak az ily módon véghezvitt szolgálatokért járó kötelezettségre, szavaimat meg ne másítsák. Ibaka-beki rangját az ivadékok ivadékainak végezetéig ne kisebbítsék. Így rendelkezett. Dzsingisz kán azután így szólt Ibaka-bekihez: Atyád, Dzska-gambu kétszáz szolgálóleányt adott neked hozományba, azonkívül Asik-temür szakácsot, valamint Alcsik szakácsot. Most, amikor az uruut néphez mégy, rád való emlékezésül hozományodból add ide nekem Asik-temür szakácsot, meg adj száz szolgálóleányt. Mikor Dzsingisz kán ezt megkapta, így szólt Dzsürcsedejhez: Ibaka-bekimet neked adtam. Négyezer uruutodnak te légy a parancsnoka, jó lesz? Így rendelkezett kegyesen.


KILENCEDIK KÖNYV

A további kitüntetések során Dzsingisz kán Kubilajra bízza minden hadidolog legfőbb intézését. Kunan és társainak kitüntetése. Dzselme érdemei és kitüntetése. Tolun kitüntetése. Önggür és Boroul, a legfőbb szakácsok kitüntetése. Önggür a szétszórt bajaut atyafiakból alakított ezred parancsnoka lesz. Borokul feleségének, Altaninak a szerepe a gyermek Toluj életének megmentésében, mikor azt egy kóbor tatár meg akarta ölni. Borokul kitüntetése. A család női tagjainak megajándékozása. Üszün apó érdemeinek felsorolása és kinevezése a beki tisztségre. Kujildar önfeláldozásáért leszármazottai az árvák pénzéből részesülnek. Narin-tooril apja érdemeinek elismeréséül szintén megkapja az árvák pénzét, azonkívül összegyűjtött negüsz atyafiságának a parancsnoki tisztét. Jutalmat kap korábbi érdemeiért Szorkan-sira és fiaival együtt: szabad legelőhöz jutnak a merkitek földjén. Najaa érdemeinek elismeréséül a derékhad tízezredének lesz a parancsnoka. Dzsebe, Szübeetej, Degej és Kücsügür kitüntetése. A testőrség átszervezése; számukat 10 000-re emelik. A testőrök szolgálati szabályzata; kiváltságaik egyéb magas katonai tisztségviselőkkel szemben.

(209) Ezután Kubilajhoz így szólt Dzsingisz kán:

Vállasok
Vállát,
Fenekedők
Fenekét

kedvemért földre terítetted. Benneteket itt, Kubalajt, Dzselmét, Dzsebét és Szübeetejt, négy ebemet, mikor a szándékoltam helyre elküldöttelek,

Mikor mondtam: rajta,
Még a követ is szétzúztátok.
Mikor mondtam: előre, a
Magas sziklát szétmorzsoltátok.
Fényes követ szétzúztátok,
Folyó mély vizét elzártátok.

Amikor Kubilaj, Dzselme, Dzsebe, Szübeetej, benneteket, négy ebemet a szándékoltam helyre küldöttelek, és Boorcsu, Mukali, Borokul meg Csilaun, e négy vitézem mellettem tartózkodott, és amikor eljött az ütközet napja, Dzsürcsedejt meg Kujildart uruutjaikkal és mangkutjaikkal együtt magam előtt felállítottam, elmondhattam, hogy teljesen megnyugodott a szívem. Kubilaj, te légy minden hadidolgok legfőbb intézője, jó lesz? Kegyesen így intézkedett. Aztán: Bedüünre önfejűsége miatt megharagudtam, neki ezért ezredet nem adtam. Te jóban vagy vele, vele együtt lásd el az ezredesi tisztet, s járjatok el egymással egyetértésben. Bedüünt pedig most már majd megismerjük.
(210) Aztán a Genigesz-nembeli Kunannak ezeket mondotta Dzsingisz kán: Nektek, Boorcsu, Mukali meg a többi nemesurak, nektek, Dodaj és Dokulku, valamint a többi cserbi-tisztségviselőnek ez a Kunan hímfarkas volt a fekete éjszakában, fekete varjú a fehér nappalon. Vonuláskor meg nem állott, pihenéskor nem vonult tovább.

Álnok ember előtt
Álorcát nem öltött,
Halálos ellenség előtt,
Hamis orcát nem mutatott.

Kunan és Kökö-csosz beleegyezése nélkül ne tegyetek semmit. Kunannal és Kökö-csosszal egyetértésben cselekedjetek. Így rendelkezett. Fiaim közül a legidősebb Dzsocsi; Kunan, genigeszeinek az élén, Dzsocsi alatt legyen tízezredes. Így rendelkezett. Kunan, Kökö-csosz, Degej és Üszün apó, amit láttak, el nem titkolták, amit hallottak, el nem hallgatták. Ők négyen.
(211) Azután Dzselméhez így szólt Dzsingisz kán: Dzsarcsiudaj apó, kovácsfújtatóval a hátán, Dzselmével, akit a bölcsőből vett ki, leszállott a Burkan-kaldunról, és eljött hozzánk. Ekkor születtem én meg az Onon menti Deliün-boldaknál, és számomra egy cobolyprémből való pólyát hozott ajándékba. Akkor adtak téged is nekem szövetségesül, azóta vagy te

Aranyküszöböm rabja
Ajtóm örökös szolgája.

Dzselmének sok az érdeme. Születni együtt születtünk, nevekedni együtt nevekedtünk. Cobolyprémes pólyával kezdő, szerencsét hozó, boldog Dzselme, ha kilencszer vétkezik is, ne bűnhődjék érte! Így rendelkezett.
(212) Azután Tolunhoz így szólt Dzsingisz kán: Hogyan lehet apa és fiú külön egy-egy ezrednek a parancsnoka? Azért, mert amikor együtt gyűjtöttük a népet, atyád mellett te voltál a segítő félszárny, együtt húztad velünk az igát, együtt gyűjtötted velünk a népet, ezért neked a cserbi címet adtam. Most aztán a magad szerzeményének a felhasználásával alkoss magadnak ezredet, és vezesd azt Turukannal egyetértésben. Helyes? Így rendelkezett.
(213) Azután Önggür szakácsnak ezt mondotta Dzsingisz kán: A három Tokuraun, az öt Tarkut és te, Önggür, Mönggetü-kijan fia a csangsiutokkal meg a bajautokkal együtt egy kerektábort alkottatok nálam. Te Önggür

Sűrű ködben
Soha el nem tévedtél,
Csata napján
Cserben soha nem hagytál.
Esős időben velem áztál,
Erős hidegben velem fáztál.

Most milyen fejedelmi ajándékot akarsz tőlem, ha arról volna szó? Önggür erre így válaszolt: Ha megengeded nekem, hogy fejedelmi ajándékot válasszak magamnak: bajaut atyámfiai mindenféle törzseknél szanaszéjjel vannak szórva. Ha olyan kegyes volnál, hadd gyűjtsem egybe bajaut atyámfiait, ha már szó van ilyen dologról. No, jól van, bajaut atyádfiait gyűjtsd csak egybe, s mint ezrednek, légy a parancsnokuk - rendelkezett a kán. Aztán még így rendelkezett Dzsingisz kán: Önggür és Boroul, amikor ti, mint szakácsok jobb- és baloldalt kiosztjátok az ételt, és ha úgy osztjátok ki ti ketten, hogy nem kevés az a jobboldalt állóknak és ülőknek, nem kevés az a baloldalt felsorakozottaknak és a fel nem sorakozottaknak, akkor nem kapar nekem a torkom, nyugodt a szívem. Most aztán Önggür és Boroul, mikor hadjáratra vonulunk, ti osszátok ki az ételt a sokaságnak. Így rendelkezett. Erre utasította még őket: Amikor trónon ülök, a nagy hordó jobb és bal oldalán foglaljatok helyet, onnan ügyeljetek fel az ételre. Megmutatta a helyüket, hogy Tolunnal együtt ott üljenek, észak felé arccal.
(214) Azután Borokulnak Dzsingisz kán ezeket mondotta: Az anyám Sigi-kutukut, Borokult, Gücsüt és Kököcsüt, titeket négyeteket a törzsi táborhelyről, a földről felszedett, és amikor

Talpra állítván titeket,
Tulajdon fiaiként táplált, védett.
Nyakatoknál fogva húzván,
Nyakasokat, emberekké tett;
Vállatoknál fogva húzván,
Vállalta, hogy férfiakká tesz titeket.

Felnevelt benneteket, hogy nekünk, fiainak kísérő társaivá tegyen benneteket. Anyámnak hálátokat azért, hogy benneteket felnevelt, bizony, hányszor kimutattátok már jó cselekedeteitekkel és szolgálataitokkal! Borokul, bizony, mikor te hozzám szegődtél,

Hamar hadjáratban
Ha még eső vert is éjjel -

soha nem engedted, hogy éhgyomorral térjek éjszakázni.

Ellenséggel ha szembeszálltam,
El nem küldtél aludni leves nélkül.

Aztán meg amikor nagyatyáinkat, atyáinkat gyilkoló, halálos ellenségeinket, a tatárokat leigáztuk, bosszúnkat megbosszultuk, s elégtételt vettünk rajtuk, a tatár népet a tengelyszeghez mérve kiirtottuk és megsemmisítettük.
Ekkor történt, hogy a tatárokból való Kargil-sira földönfutóvá vált és elmenekült. Később azután ínségtől és éhségtől űzve visszajött a táborba. Bement az anya jurtájába, és így szólt: alamizsnáért jöttem. Hát ha alamizsna kell, ülj csak oda, mondották neki. Mikor le akart ülni a nyugati oldalon az ajtósarokban, az ágy szélére, kívülről bejött az ötéves Toluj, majd újra ki akart szaladni. De ekkor Kargil-sira felkelt, a fiúcskát hóna alá kapta. Amikor kifelé indult vele, kését megtapogatta, majd kihúzta menet közben. Borokul felesége, Altani, ott ült az anya jurtájának keleti oldalán. Az anya sikoltozni kezdett: vége a gyereknek! Hangjára Altani nyomába szegődött, együtt szaladtak ki, majd Kargil-sira után futva egyik kezével megragadta annak oldalcopfját, másik kezével pedig elkapta a tatárnak azt a kezét, amelyikkel a kést kihúzta, mire az a rántástól elejtette kését. A jurta mögött Dzselme és Dzsetej éppen egy csonka szarvú fekete ökröt vágtak a konyha számára. Altani hangjára Dzsetej és Dzselme fejszét kaptak a kezükbe, és vértől csepegő kézzel odarohantak. A tatárokból való Kargil-sirát fejszével, késsel azon nyomban megölték.
Amikor Altani, Dzsetej és Dzselme azon vetélkedtek, kinek az érdeme nagyobb a gyerek életének megmentésében, Dzsetej és Dzselme ezt mondták: Ha mi nem vagyunk, gyorsan oda nem szaladunk, és őt meg nem öljük, Altani mint asszonyember ugyan mit tehetett volna! A gyereknek odalett volna az élete! A fő érdem a miénk hát. Altani meg ezt mondta: Ha hangomat nem hallottátok volna, hogyan jöttetek volna oda; ha a kést el nem ejtette volna, mert én futva futottam, oldalcopfját megragadtam, kést szorongató kezét elrántottam, ugyan nem lett volna-e vége a gyerek életének, míg Dzsetej és Dzselme, ti odajöttök! Mikor végére értek a vetélkedésnek, a fő érdem Altanié lett. Borokul felesége, Borokulnak hűséges segítője Toluj élete körül szerzett hát érdemeket.
Hát ez a Borokul. Amikor a kereitekkel a Kalakaldzsit homokpusztaságban harcoltunk, Ögödej nyakán az ütőér egy nyíltól megsebesült. Amikor a földre zuhant, Borokul melléje telepedett, a megalvadt vért szájával kiszívta, s az éjszakát mellette töltötte. Másnap reggel lóra ültette, de mikor az nem bírt ülni, maga elé vette a nyeregbe. Ögödejt hátulról átölelte, s közben szívta, csak szívta a megalvadt vért, úgyhogy szája szöglete egészen veres lett tőle. Ögödej életét így megmentette, s épségben elhozta őt hozzánk. Azt a hálát, mellyel anyámnak a nevelésért, a fáradságért tartozott, két fiam életének megmentésével szolgálta meg. Borokul, mikor hozzám társult, intésre, hívásra, hangra és visszhangra soha nem késett. Borokul kilenc vétekkel vétkezzék bár, ne bűnhődjék érte. Így rendelkezett.
(215) Ezután így szólt: családom női tagjainak fejedelmi ajándékokat fogok adni.
(216) Aztán Üszün apónak Dzsingisz kán ezeket mondotta: Üszün, Kunan, Kökö-csosz, Degej, ezek négyen, amit láttak, amit hallottak, sem nem rejtették, sem nem hallgatták el előlem, hanem jelentették. Amit megtudtak, amit gondoltak, megmondták nékem. A mongolok törvénye szerint van olyan lehetőség, hogy valaki a beki tisztségre jusson. Te a baarinok fejének a nemzetségéből származol. A nálunk szokásos beki méltóságnál magasabb rangú beki légy te, Üszün apó! Beki rangra emelte őt, s elrendelte, hogy fehér ruhát viseljen, fehér lovat kapjon hátasul, ülni a legmagasabb helyen üljön, tiszteletet tanúsítsanak iránta; az évek és hónapok hosszú során át így legyen ez.
(217) Azután így szólt Dzsingisz kán: Mivel Kujildar anda elsőnek fogadta meg, hogy életét feláldozza értünk a csatában, azért a szolgálatért utódai ivadékainak ivadékáig részesüljenek az árvák pénzéből. Így határozott.
(218) Azután Csakan-koa fiához, Narin-toorilhoz így szólt Dzsingisz kán: Atyád, Csakan-koa nagy buzgalommal harcolt előttem, Dalan-baldzsutnál megölte őt Dzsamuka a csatában. Most, Tooril, atyádnak az érdeméből részesülj az árvák pénzéből. E szavakra Tooril így válaszolt: Ha oly kegyes volnál, negüsz atyafiságom mindenféle törzseknél szét van szórva. Ha megengeded, atyámfiait összegyűjtöm megint. Erre Dzsingisz kán így szólt: Ha így van, gyűjtsd csak össze negüsz atyádfiait, és a nemzedékek nemzedékeinek végeztéig légy a parancsnokuk. Helyes? Így rendelkezett.
(219) Azután Szorkan-sirának ezt mondotta Dzsingisz kán: amikor fiatal voltam, a tajcsiut Tarkutaj-kiriltuk és testvérei gyűlöltek engem, s fogságba ejtettek. Akkor, mivel testvéreim gyűlöltek, Szorkan-sira te, fiaiddal, Csilaunnal meg Csimbajjal leányod, Kadaan oltalmára bíztatok, elrejtettetek, aztán pedig szabadon engedtetek. E jó szolgálataitokra emlékezem én, fekete éjszakában álmomban, fényes nappal szívemben erre gondoltam mindig. A tajcsiutoktól ugyan késéssel jöttetek meg hozzám. Ha most megajándékoználak benneteket, miféle ajándékot szeretnétek kapni? Szorkan-sira fiaival, Csilaunnal és Csimbajjal együtt ezt válaszolta: Ha kegyes volnál, hadd legyen adómentes a legelőm. A merkitek földjén, a Szelenga melletti vidéket szeretném megkapni adómentes legelőnek; ezenkívül egyéb ajándék dolgában Dzsingisz kán döntsön. Erre így válaszolt Dzsingisz kán: Legeltessetek a merkitek földjén, a Szelenga vidékén, s legelőtök legyen adómentes. Azonkívül nemzedékek nemzedékeinek végéig legyetek tegezhordozóim, vegyetek részt az áldomás-ivásban; ez legyen a kiváltságotok. Kilenc vétekkel vétkezzetek bár, ne bűnhődjetek érte. Így rendelkezett.
Aztán Dzsingisz kán Csilaunt és Csimbajt még a következőképpen tüntette ki. Csilaun és Csimbaj, hogy feledkezhetném meg arról, hogy egykor mondott szavaitokra emlékezzem? Csilaun és Csimbaj, ha meg akarjátok mondani azt, amit gondoltok, kérni akartok valamit, ami nektek nincs, ne forduljatok szavatokkal közbülső emberhez. Magatok személyesen, szóban mondjátok meg nekem, amit gondoltok; amire szükségetek van, magatok kérjétek azt tőlem. Így rendelkezett.
Aztán Szorkan-sira, Badaj és Kislik, ti mint darkanok, ezekkel az előjogokkal rendelkeztek még:

Majd ha hatalmas hadra rohantok,
Martalékul ki mit mar, övé maradjon.
Vadon vadjára vadászván,
Vadat, ki mennyit ejt, övé a zsákmány.

Így rendelkezett. Ami Szorkan-sirát illeti, a tajcsiut Tödege népéhez tartozott; Badaj meg Kislik, ők Cseren csikósai voltak. Most pedig mint támaszaim, élvezzétek azt az előjogot, hogy tegezhordozóim és áldomásivásban társaim legyetek. Így rendelkezett.
(220) Azután Najaának ezt mondta Dzsingisz kán: Amikor Sirgötü apó veletek, fiaival, Alakkal és Najaával Tarkutaj-kiriltukot elfogta, és vele hozzánk közeledtetek, útközben Kutukul-nuuhoz értetek, ekkor ezt mondta Najaa: Törvényes kánunkat hogy áruljuk el, és hogy vigyük őt oda? De nem is tudta elárulni őt, hanem szabadon bocsátotta. És amikor Sirgötü apó fiaival, Alakkal meg Najaával megérkezett, akkor Najaa-bildzsiür így szólt: Törvényes kánunkat, Tarkutaj-kiriltukot elfogtuk, s ide akartuk hozni, de aztán nem tudtuk elárulni, szabadon bocsátottuk hát őt. Eljöttünk, hogy felajánljuk szolgálatainkat Dzsingisz kánnak. Ha úgy jöttünk volna meg, hogy kezet emeltünk törvényes kánunkra, akkor azt mondhatták volna rólunk: hogyan érdemelnének bizalmat ezután az olyan emberek, akik kezet emeltek törvényes kánjukra? Amikor elmondta, hogy kánját nem tudta elárulni, helyeseltem szavait, mert szem előtt tartotta az illendőséget és a nagy törvényt, és nem tudta elárulni tulajdon kánját. Azt mondottam akkor, valamit rá fogok bízni. Az imént megbíztam Boorcsut, a jobbszárnyon legyen egy tízezrednek a parancsnoka, Mukalit pedig, akinek a gujang címet adományoztam, a balszárny tízezredének a parancsnokságával bíztam meg. Hát most Najaa legyen a derékhad tízezredének a parancsnoka. Így intézkedett.
(221) Azután ezt mondta: Dzsebe és Szübeetej a maguk szerezte népeket úgy, ahogy azokat megszervezték, tízezredként vezessék.
(222) Azután Degej juhásznak megparancsolta, hogy a földönfutókká vált embereket gyűjtse egybe, és mint ezrednek, ő legyen a parancsnokuk.
(223) Azután ezt mondta: Mivel Kücsügürnek, az ácsnak kevés volt az embere, innen is, onnan is gyűjtögetett még magának; a dzsadaranoktól pedig egyenlő jogon hozzácsatlakozott Mulkalku. Güsügür és Mulkalku együtt legyenek ezredeseik, s közösen tanácskozzák meg a dolgokat.
(224) Akik vele együtt alapították meg az országot, s vele együtt fáradoztak, azokat az ezredek parancsnokaivá tette meg. Amikor az ezreket ezredekbe osztotta, kinevezte az ezredek, századok és tizedek parancsnokait, s a tízezredeket megszervezvén, kinevezte a tízezredek parancsnokait. A tízezredek és az ezredek parancsnokai közül akik jutalomra érdemesek voltak, azoknak jutalmat adott, akik dicséretet érdemeltek, azokat megdicsérte. Dzsingisz kán rendelkezése így hangzott: Régebben nyolcvan éjszaki őröm volt, és hetven nappali őröm teljesített testőrszolgálatot. Most, amikor az örökkévaló Ég akaratából az Ég és a Föld erőmet megnövelte, az egész birodalmat hatalmam alá rendelte, és kizárólag az én gyeplőm alá vetette, most azokat, akik nálam a nappali szolgálatot mint testőrök ellátják, az egyes ezredekből válogassátok ki, és osszátok be szolgálatra. Szolgálatba állításukkor, amikor az éjszakai őröket, a tegzeseket és a nappali őröket szolgálatba állítjátok, számukat tízezerre töltsétek fel, s úgy állítsátok őket szolgálatba. Így rendelkezett. Azután Dzsingisz kán a testőrök kiválasztására és szolgálatba állítására vonatkozó parancsát minden egyes ezrednél közhírré tette: Amikor számunkra a testőröket sorozzák, és amikor a tízezredek, ezredek, századok parancsnokainak fiai s a közrendű emberek fiai szolgálatunkba lépnek, a jó képességűeket és szép külsejűeket, azokat sorozzák be, akik alkalmasak arra, hogy mellettünk szolgáljanak. Amikor az ezredek parancsokainak fiait sorozzák be, azok tíz bajtársat s egyik öccsüket hozzák magukkal. Amikor a századok parancsnokainak fiait sorozzák be, azok öt bajtársat s egyik öccsüket hozzák magukkal. Amikor a tizedek parancsnokainak fiait sorozzák be, s amikor a közrendű emberek fiait sorozzák be, azok három bajtársat és szintén egyik öccsüket hozzák magukkal, s eredeti kötelékükből származó hátasokkal lássák el magukat, és úgy jöjjenek. Amikor a nálunk, személyünk mellett szolgálatba állítottakat megerősítik, akkor az ezredek parancsnokai fiainak a tíz bajtársat saját eredeti ezredükből és századukból bocsássák a rendelkezésükre. Ha atyjuktól kapott személyes vagyonuk van, ha maguk által gyűjtött, szerzett bármennyi emberük, paripájuk van, függetlenül személyes vagyonuktól, a törvényeink által meghatározott szabályok szerint vessék ki a járandóságukat, és bocsássák a rendelkezésükre. A századok parancsnokai fiainak öt bajtársat, a tizedek parancsnokai fiainak és a közrendű emberek fiainak három bajtársat ugyanilyen módon, személyes vagyonuktól függetlenül, ugyanígy vessék ki, és bocsássák a rendelkezésükre. Így rendelkezett. Amikor az ezredek, századok, tizedek parancsnokai és a legénység e parancsunkat megkapták, és meghallgatták, azok, akik mégis áthágnák, lakoljanak! Ha azok az emberek, akiket a mellettünk való testőri szolgálattételre beosztottak, a szolgálat elől kitérnek, ha berzenkedő emberek a mellettünk való szolgálatot nehéznek találnák, helyükre mást kell szolgálatba állítani, s az ilyen embert szigorúan meg kell büntetni, és szemünk elől messze kell száműzni. Így rendelkezett. Azokat az embereket, akik azért jönnek, hogy bent, a mellettünk való szolgálatot megtanulják, nem szabad elhárítani. Így rendelkezett.
(225) Amint Dzsingisz kán parancsa elhangzott, az ezredekből megtörtént a kiválogatás; a századok, tizedek parancsnokainak a fiait szintén e parancs szerint kiválogatták és előállították. Korábban nyolcvan éjszakai őr volt, most nyolcszázat tettek meg annak. Ezután így szólt: a nyolcszázon túl ezerre töltsétek fel a számukat. Aki az éjszakai őrök közé akar beállni, azt ne tartsátok vissza. Így rendelkezett. Az éjszakai őröknek Jeke-neürin legyen a parancsnokuk, és legyen egy ezred parancsnoka is. Így rendelkezett. Korábban négyszáz tegzest választott ki, a választás után Dzselme fiát, Jiszün-teet bízta meg a tegzesek parancsnokságával, mondván, hogy Tüge fiával, Bugidajjal egyetértésben járjon el. Most, amikor a nappali őröket és a tegzeseket különféle alakulatokba osztotta be, azt a rendelkezést adta ki, hogy Jiszün-tee egy csapat tegzes parancsnokságát vegye át, Bugidaj egy csapat tegzes parancsnokságát vegye át, Korkudak egy csapat tegzes parancsnokságát vegye át, Lablaka egy csapat tegzes parancsnokságát vegye át. A tegez felcsatolásakor a nappali őrök egy-egy csapata tegzeseinek parancsnokságát ily módon rájuk kell bízni. A tegzesek számát ezerre kell feltölteni, és Jiszün-tee legyen a parancsnokuk. Így rendelkezett.
(226) A korábban Ögele-cserbivel szolgálatba szegődött nappali őrök számát ezerre töltsétek fel, és Boorcsu nemzetségéből Ögele-cserbi legyen a parancsnokuk - mondotta. Ezer nappali őr parancsnokságával Mukali nemzetségéből Bukát bízta meg. Ilügej nemzetségéből Alcsidajt bízta meg ezer nappali őr parancsnokságával. Ezer nappali őrnek Dodaj-cserbi legyen a parancsnoka. Ezer nappali őrnek Dokulku-cserbi legyen a parancsnoka. Ezer nappali őrnek Dzsürcsedej nemzetségéből Csanaj legyen a parancsnoka. Ezer nappali őrnek Alcsi nemzetségéből Akutaj legyen a parancsnoka. Ezer nappali őrnek, ezer válogatott vitéznek, Arkaj-kaszar legyen a parancsnoka; ezek béke idején nappali őrök legyenek, háborúban pedig álljanak elöl, és legyenek vitéz bajnokok. Így rendelkezett. Minden egyes ezredből való válogatás után nyolcezer lett a nappali őrök száma; az éjszakai őrök meg a tegzesek együtt kétezret tettek ki. Így lett tízezer testőr. Dszingisz kán így rendelkezett. A személyes szolgálatunkra rendelt tízezer testőrt meg kell erősíteni, és a hadsereg derékhadává kell tenni. Így rendelkezett.
(227) Azután Dzsingisz kán így rendelkezett. A nappali őrök négy testőrcsapatának a parancsnokaivá a következőket nevezem ki: Buka egy csapat testőrnek legyen a parancsnoka, a testőröket szervezze meg, és lássa el a szolgálatot. Alcsidaj egy csapat testőrnek legyen a parancsnoka, a testőröket szervezze meg, és lássa el a szolgálatot. Dodaj-cserbi egy csapat testőrnek legyen a parancsnoka, a testőröket szervezze meg, és lássa el a szolgálatot. Dokulku-cserbi egy csapat testőrnek legyen a parancsnoka, a testőröket szervezze meg, és lássa el a szolgálatot. Amikor így a négy testőrcsapatnak az elöljáróit kinevezte, a szolgálat ellátására vonatkozó parancsát is közzétette: Mielőtt a szolgálatot megkezdik, a testőrök parancsnoka az alája beosztott testőrök számát ellenőrizze, és akkor kezdje meg a szolgálatot; három éjszakán át szolgáljon, azután váltsák fel. Ha a testőrség valamely tagja az őrség-szolgálat megkezdésekor hiányzik, az őrséget elmulasztott testőrt három botütéssel kell megfenyíteni. Ha ugyanaz a testőr másodszor is elmulasztja a ráeső szolgálatot, hét botütéssel fenyítsék meg. Ha pedig ugyanaz a személy anélkül, hogy beteg volna, anélkül, hogy erre parancsnokától engedélye volna, szolgálatából háromszor elkésik, harminchét botütéssel fenyíttessék meg. Ha pedig nálunk való szolgálatát terhesnek találná, szemünk elől messze földre száműzzük. Így rendelkezett. Az osztagok elöljárói kötelesek ezt a parancsot minden harmadik szolgálat ellátásakor közölni a testőrökkel! Ha nem közlik, a testőrök parancsnokait kell megbüntetni. Akik a parancsot hallották, és mégis áthágták, ha a szolgálatot elmulasztották, azok a parancsnak megfelelően büntetésben részesüljenek. Így rendelkezett. Az osztagok elöljárói azzal az indokolással, hiszen ők parancsnokok, a velük egyenlő beosztásban levő testőreimet engedélyem nélkül meg ne fenyítsék. Ha valaki a törvényt áthágná, azt jelentsétek nékem. Akik lefejezést érdemelnek, azokat majd mi lefejeztetjük, akik megcsapatást érdemelnek, azokat majd mi lefektetjük és megcsapjuk. Ha ti arra hivatkozva, hogy parancsnokok vagytok, s a veletek egyenlő rangú testőreimre kezet emeltek, vagy botütésekkel illetitek őket, a botütésért viszonzásul botütést, az ökölcsapásért viszonzásul ökölcsapást kapjatok.
(228) Azután Dzsingisz kán így rendelkezett: A külső ezred-parancsnokoknál az én testőreim magasabb helyet foglalnak el. A külső századok és tizedek parancsnokainál az én testőreim kísérő szolgái magasabb rangot foglalnak el. Ha külső ezred-parancsnokok testőreimmel egyenlőnek tartanák magukat, és emiatt testőreimmel összecivakodnának, az illető ezredeseket szigorúan meg fogom büntetni. Így rendelkezett.
(229) Azután Dzsingisz kán még így rendelkezett. A szolgálatot teljesítő csapatok parancsnokainak ki kell hirdetni a parancsot: a tegzesek meg a nappali őrök szolgálatukat elkezdvén, nappali szolgálatukat annak rendje és módja szerint végezzék, még nappali fényben csináljanak helyet az éjszakai őröknek, majd menjenek ki, s ott éjszakázzanak. Éjszaka az éjszakai őröknek mellettünk kell éjszakázniok. A tegzesek a tegezt, a szakácsok a csészéket és edényeket adják át az éjszakai őröknek, és úgy távozzanak. Mialatt mi reggeli levesünket esszük, azalatt a kívül éjszakázó tegzesek, nappali őrök és szakácsok a nyeregőrző állomáson tartózkodjanak, az éjszakai őröknek tegyék meg a jelentésüket. Amikor elfogyasztottuk levesünket, a tegzesek a tegezhez, a nappali őrök az őrhelyükhöz, a szakácsok csészéikhez és tálaikhoz térjenek vissza. A szolgálatukat egymás után elfoglalók ezen a módon, ezen szabályok szerint kötelesek eljárni. Így rendelkezett: Azokat az embereket, akik napnyugta után a palota-jurta mögött vagy előtt keresztben mennek át, el kell fogni. Az éjszakai őr éjjel fogságban tartja őket, másnap reggel pedig tartozik őket kihallgatni. Az éjszakai őr szolgálatba lépéskor tegyen jelentést, és úgy vonuljon fel; a szolgálatot váltó, kimenő éjszakai őrök szintén tegyenek előbb jelentést, és csak azután távozzanak. Az éjszakai őrök éjszaka a palota-jurta körül őrködjenek. Az ajtó őrzésére ott álló éjszakai őrök az éjszaka behatolni szándékozók fejét és vállát nyomban hasítsák szét, tetemüket pedig vessék ki. Sürgős jelentéssel éjjel érkező emberek az éjszakai őrnél tartoznak jelentkezni, az éjszakai őrrel együtt álljanak meg a jurta mögött, és ott várják meg, míg jelentésüket megtehetik. Az éjszakai őrnél magasabban senki sem foglalhat helyet. Az éjszakai őrön kívül jelentés nélkül senki be nem lépjen. Az éjszakai őrön túl senki se menjen. Az éjszakai őrök között senki ne járkáljon. Az éjszakai őrök létszámát ne kérdezzétek! Az éjszakai őrökön túl menni szándékozókat az éjszakai őr fogja el. Ha valaki az éjszakai őrtől a létszám felől kérdezősködik, attól az embertől az éjszakai őr vegye el a paripát, amelyen aznap lovagolt, nyergestül, kantárostul, a rajta levő ruhával együtt. Így rendelkezett. Eldzsigidejt, bár megbízható ember volt, de mivel kései órában az éjszakai őrön túl járkált, az éjszakai őr valahogy mégis elfogta.


TIZEDIK KÖNYV

A testőrök, tegzesek dicsérete; kiváltságaik és kötelezettségeik. Hadjárat a karlukok ellen, fejedelmük, Arszlan kán harc nélkül meghódol. Szübeetej leveri a merkit Toktoa fiait, Dzsebe pedig a najman Gücsülüköt. Iduut, az ujgurok fejedelme meghódol, megkapja feleségül Dzsingisz kán egyik leányát. Dzsocsi behódoltatja az erdei népeket. Boroul a kori-tümetek ellen indul, az erdőben azonban az ellenség előőrsei útját állják, s megölik. Megöléséért a bosszúhadjáratot Dörbej-doksin vezeti, a mit sem sejtő tümetek hátába kerül, s leveri őket. Korcsi és Kuduka-beki kiszabadítása. Dzsingisz kán családja tagjai közt szétosztja a meghódított népeket. A hét kongkotan bukása. Megverik Kaszart, Dzsingisz kán testvérét. Sőt egyikük meg is rágalmazza Kaszart, és ítélkezni akar fölötte. A kínos családi jelenetnek a váratlanul megjelenő anya vet véget. Teb-tenggeri vérszemet kap, Temüge-otcsigint, Dzsingisz kán másik testvérét is megalázza. Otcsigin birkózásban orvul megöli Teb-tenggerit. A helyzet veszedelmes. Teb-tenggeri tetemét egy jurtába helyezik, onnan rejtélyes módon eltűnik. Dzsingisz kán táborával sürgősen tovább vonul.

(230) Dzsingisz kán így szólt.

Felhős sötét éjszakán
Fényeresztős jurtámat
Fürkészve körüljáró
Fegyveres, kipróbált éji őreim!
Féltve őrzitek édes álmom,
Fényes trónra ti ültettetek.
Fenn csillagok ragyognak:
Fenséges palota-jurtám körül
Feküsztök ti, virrasztván,
Fejedelmi ágyamban hogy
Fel ne riasszon senki.
Boldog éji őreim,
Büszke trónra ti ültettetek!
Vágtató, vad hóviharban,
Vacogtató hidegben,
Rázkódtató esőben
Rácsfalú jurtám körül
Szünet nélkül vigyáztok,
Szívem nyugalmát óvjátok.
Hűséges szívű éji őreim,
Hősi trónra ti ültettetek!
Nekivadult ellenség közt
Nemez-csíkos jurtám körül
Szüntelenül őrt álltok,
Szemetek se rebben.
Nyíltszívű éji őreim!
Nyírfa-puzdra ha zörren,
Tétovázás nélkül
Ti talpon teremtek.
Fürge, kedves éji őreim!
Fűzfa-puzdra ha zörren,
Füleltek már s talpon álltok.

Szerencsét hozó éjszakai őreim, legyen a ti nevetek - "öreg éjszakai őrök". A hetven nappali őrnek a neve, akik Ögöle-cserbivel együtt léptek szolgálatomba, - "nagy nappali őrök" legyen. Arkaj vitézeit - "öreg vitézeknek" kell hívni. Jiszün-teet, Bugidajt meg a többi tegzest "nagy tegzeseknek" kell nevezni. Így rendelkezett.
(231) A kilencvenöt ezredből a személyem melletti szolgálatra kiválogatott tízezer személyes testőrömet - ezeket az én testőreimet - ezután trónomra kerülő fiaim a nemzedékek nemzedékéig, az én meghagyásomat szem előtt tartva, senki ne gyötörje, róluk jól kell gondoskodni. Az én tízezer testőröm vajon nem érdemli meg, hogy jó szellemeimnek tartsam őket? Ezt mondotta.
(232) Azután Dzsingisz kán így rendelkezett: A palota női tisztségviselőire, a jurta-legényekre, a tevehajcsárokra, a gulyásokra az éjszakai őrök viseljenek gondot, ők törődjenek a palota-jurta kocsijaival. Az éjszakai őrök tartsák rendben a jakfarkos zászlókat, a dobokat, a lándzsanyeleket. A csészéket és edényeket szintén az éjszakai őrök őrizzék. Ételünkre, italunkra az éjszakai őrök vigyázzanak. A színhúst az éjszakai őrök felügyelete mellett készítsék el. Ha ételben, italban pazarlás történik, a kárt a felügyelettel megbízott éjszakai őrökön hajtjuk be. amikor a tegzesek az ételt és italt kiosztják, a felügyelő éjszakai őrök engedélye nélkül azt nem oszthatják ki. Amikor az ételt kiosztják, a kiosztást előbb az éjszaki őrön kell kezdeni. Ezt mondotta. A palota-jurtába a belépést és a kilépést onnan az éjszakai őrök szabályozzák. Az ajtónál az éjszakai őrök közül való ajtónálló szorosan a jurta mellett álljon. Az éjszakai őrök közül ketten menjenek be, s ők tartsák a nagy italos tömlőt. Ezt mondotta. Az éjszakai őrök közül egyesek végezzék el a szállásmester feladatát is, és ők intézzék a palota-jurta letáborozását. Ezt mondotta. Amikor solymászni és vadászni megyünk, az éjszakai őrök menjenek velünk együtt solymászni és vadászni. Az egyik felük - pontosan kiszámlálva - maradjon a kocsiknál. Ezt mondotta.
(233) Azután így rendelkezett Dzsingisz kán: Ha mi személyesen nem vonulunk hadba, nélkülünk az éjszakai őrök se vonuljanak hadba. Így rendelkezett: Ilyen felvilágosítás után azokat a katonai parancsnokságot betöltő cserbiket, akik a parancsot megszegik, és az éjszakai őrök iránti féltékenykedésből azokat hadba küldik, büntetés alá kell vonni. Azt kérditek, hogy az éjszakai őrök közül való katonákat miért nem lehet hadba küldeni? Az éjszakai őrök, azok az én aranyos életemen őrködnek. Amikor solymászatra, vadászatra megyünk, velünk együtt fáradoznak. Meg vannak bízva a palota igazgatásával, és amikor vonulunk vagy pihenőn vagyunk, gondot viselnek a kocsikra. Énrám vigyázva tölteni az éjszakát, vajon könnyű dolog-e? Gondját viselni a jurta-kocsiknak, amikor a törzstábor vonulásban van vagy megszáll, ugyan könnyű dolog-e? Mivel ezekre az emberekre olyan sok és annyiféle kötelesség háramlik, azért határoztunk úgy, hogy nélkülünk, külön ne vonuljanak hadba.
(234) Aztán még így rendelkezett. A peres ügyekben az éjszakai őrök közül egyesek Sigi-kutukuval együtt döntsenek. Az éjszakai őrök közül mások a tegezt, íjat, páncélt, fegyvert őrizzék, és ők utalják ki ezeket. Ügyeljenek fel a paripákra, gondoskodjanak kötelekkel való felmálházásukról. Ezt mondotta. Az éjszakai őrök közül egyesek a cserbikkel együtt segítsenek kiosztani a selymet. Ezt mondotta.
Amikor a tegzesek és a nappali őrök táborhelyét kijelölik, Jiszün-tee, Bukidaj és a tegzesek, Alcsidaj, Ögöle, Akutaj és a velük levő nappali őrök a palota jobb oldalára menjenek; Buka, Dodaj-cserbi, Dokulku-cserbi, Csanaj és a velük levő nappali őrök a palota bal oldalára menjenek - mondotta. Arkaj vitézei a palota előtt foglaljanak helyet - mondotta. Az éjszakai őrök, miután a palotát és a jurta-kocsikat rendbehozták, a palota mellett baloldalt foglaljanak helyet - mondotta. Valamennyi testőr, a nappali őrök, a palota körül foglalatoskodó jurta-legények, a csikósok, a juhászok, a tevehajcsárok, a gulyások parancsnoka, közvetlenül a palota körül, Dodaj-cserbi legyen, szólt, s ezt a megbízatást adta neki. Így rendelkezett még: Dodaj-cserbi legyen mindig jelen, és legyen a palota megül kikerülő

Szétszórt hulladék az étele.
Száraz lóganaj tüzelője,

így lássa el feladatát.

(235) Kubilaj-nojant hadba küldte a karlukok ellen. A karlukok fejedelme, Arszlan kán azonban Kubilajhoz jött, és megadta magát. Kubilaj-nojan magával vitte Arszlan kánt, és kihallgatásra küldte Dzsingisz kánhoz. Mivel nem lázadt fel, Arszlant Dzsingisz kán kegyesen fogadta, s közölte vele, hogy neki adja egyik leányát feleségül.
(236) Szübeetej-baatur, a vastaligás, hadba vonult, hogy üldözőbe vegye a merkit Toktoa fiait, Kutut, Csilaunt meg a többieket. A Csuj folyónál utolérte és megverte őket.
(237) Dzsebe a najman Gücsülük kánt fogta üldözőbe. A Szarik-kulnál utolérte Gücsülüköt, megverte őt, majd visszatért.
(238) Az ujgur Iduut követet küldött Dzsingisz kánhoz, és At-kirak meg Darbaj követek útján ezt üzente:

Felhők tisztultával mintha
Fénylő napanyánkat látnók;
Foszlik a jég s mintha a
Folyó is vizet lelne.

Hallottam Dzsingisz kán hírét-dicsőségét, s nagyon megörvendeztem. Dzsingisz kán, ha oly kegyes volnál, és aranyos övednek függőin, sötétvörös ruhád selyem bugyrában valamit találnál számomra: ötödik fiad leszek, és erőmet néked szentelem. Ezt üzente hódolattal. E szavakra Dzsingisz kán kegyesen ezt üzente válaszul: Egyik lányom is neki adom; legyen az ötödik fiam. Csak jöjjön Iduut, hozzon magával aranyat, ezüstöt, kis és nagy gyöngyöt, brokátot, damasztot meg selyemszövetet. Mikor az üzenetet Iduut megkapta, nagyon megörült, hogy kegyesen fogadják őt. Aranyat, ezüstöt, nagy és kis gyöngyöt, selymet, brokátot meg damasztot vett magához Iduut, és megjelent kihallgatásra Dzsingisz kánnál. Dzsingisz kán kegyeibe fogadta Iduutot, s neki adta Al-altunt.
(239) A nyúl-évben (1207) Dzsocsit a jobbszárny seregeivel az erdei népek ellen hadba küldte. Buka ment velük úti kalauznak. Az ojrat Kuduka-beki a tümen-ojratok közül elsőnek hódolt meg békésen. Eljött, s Dzsocsinak megmutatta az utat, s elvezette őt tümen-ojratjaihoz, akikkel Siksitnél behódolt. Miután Dzsocsi az ojratokat, burjatokat, barkunokat, urszutokat, kabkanaszokat, kangkaszokat, tubaszokat meghódította, megérkezett a tümen-kirgiszekhez. A kirgiszek nemesurai, Jedi-inal, Aldi-er, Örebek-digin, a kirgiszek e nemesurai békésen meghódoltak; fehér szongor-sólymokat, fehér paripákat, fekete cobolyokat hoztak magukkal, és Dzsocsi elé járultak kihallgatásra. Miután Dzsocsi a sibir, keszdim, bajt, tukasz, tenlek, töelesz, tasz, badzsigit néptől innen élő erdei népeket meghódította, a kirgiszek tízezredeseit és ezredeseit, az erdei népek nemesurait magával hozta, a fehér szongor-sólymokkal, fehér paripákkal, fekete cobolyokkal Dzsingisz kánnál kihallgatásra megjelent. Mivelhogy az ojrat Kuduka-beki a kán elébe járult, és tümen-ojratjai élén előre meghódolt, jutalmul fiának, Inalcsinak adta leányát, Csecseigent. Inalcsi bátyjának, Törelcsinek Dzsocsi leányát, Kolujkant adta feleségül. Alaka-bekit az önggütökhöz adta feleségül. Dzsingisz kán Dzsocsihoz kegyesen így szólt. Fiaim közül te vagy a legidősebb. Most vonultál ki először otthonról, s az utat jó szerencsével jártad meg. Úgy jöttél meg, hogy a boldog erdei népeket leigáztad anélkül, hogy ott azon a földön az emberekben, paripákban kárt tettél volna, őket meggyötörted volna. Neked adom hát e népeket. Így rendelkezett.
(240) Ezután Boroul-nojant a kori-tümet nép ellen küldte. Amikor a tümet nép ura, Dajdukul-szokor meghalt, felesége, Botokuj-tarkun vette kezébe a tümet nép irányítását. A tümetek közelébe érkezve Borokul-nojan harmadmagával nekiindult, hogy még a fősereg előtt odaérjen. Azonban este a sötétben, amikor a sűrű erdőben egy ösvényen haladtak, hátulról az előőrsök váratlanul rajtuk ütöttek, és elzárták az utat előlük. Borokul-nojant elfogták, és megölték. Mikor Dzsingisz kán megtudta, hogy a tömetek Borokult megölték, igen megharagudott, és személyesen akart ellenük hadba vonulni, de Boorcsu és Mukali addig intették Dzsingisz kánt, míg az maradt. Később azonban a dörbenek közül való Dörbej-doksint bízta meg, hogy katonáit szigorúan szedje rendbe, könyörögjön az örökkévaló Éghez, s kísérelje meg a tümetek meghódítását. Így rendelkezett. Dörbej rendbe is szedte seregét, majd az utakon, mellékutakon és ösvényeken, melyeken korábban a katonaságnak haladnia kellett volna, s amelyeket az előőrsöknek biztosítaniok kellett volna, érkezésükről álhíreket terjesztett, ő maga pedig katonáival a vörös bika taposta úton megindult. És ekkor parancsba adta, hogyha valaki, aki a hadsereg rendes létszámába tartozik, gyávaságba esnék, csapassék meg; ezért minden ember hátára tíz vesszőt rakatott. De ellátta őket fejszével, szekercével, fűrésszel, fúróval, férfi eszközzel-szerszámmal. A vörös bika járt útján az útban álló fákat kivágatta, elfűrészeltette, és utat tört magának. Mikor így a hegy tetejére jutottak, a tümetekre, amint éppen mit sem sejtve, lakomázva üldögéltek, a jurták fényeresztő nyílásán keresztül rájuk zúdultak, és leigázták őket.
(241) Korcsi-nojant meg Kuduka-bekit a tümetek korábban elfogták, ezek most ott voltak Botokuj-tarkunnál. Korcsi elfogatásának ez a története. A császári parancs alapján, amely szerint a tümet nép szép leányai közül harmincat vehetett magának, elment, hogy a tümet népből kiválassza magának a leányokat. Azonban a nép, mely korábban békésen behódolt, újra fellázadt, és Korcsi-nojant elfogta. Mikor Dzsingisz kán megtudta, hogy Korcsit a tümetek elfogták, ellenük küldte az erdei népek szokásait ismerő Kudukát. De Kuduka-bekit is elfogták. Amikor most a tümet népet végleg leverték, Borokul holtteteméért száz tümetet adtak. Korcsi elvitte magának a harminc leányt, Kuduka-beki pedig megkapta Botok ujtarkunt.
(242) Dzsingisz kán úgy határozott, hogy a népet szétosztja az anya, a fiak és az öccsök között, mégpedig a következőképpen. Akik a birodalom népének összegyűjtésén a legtöbbet fáradoztak, az anya volt, fiaim közül legidősebb, a Dzsocsi, öcséim közül a legfiatalabb, Otcsigin volt az. Az anyának Otcsigin részével együtt tízezer embert adott. Az anya elégedetlenül duzzogott, de nem szólt semmit. Dzsocsinak kilenczer embert adott. Csaadajnak nyolcezer embert adott. Ögödejnek ötezer embert adott. Tolujnak ötezer embert adott. Kaszarnak négyezer embert adott. Alcsidajnak kétezer embert adott. Belgütejnek ezerötszáz embert adott. Daaritaj a gereitekkel összeesküdött, ezért szemem elől elpusztítom. E szavaira Boorcsu, Mukali és Sigi-kutuku egyszerre így szólt: Ez annyi volna, mintha saját tűzhelyedet oltanád ki, ez annyi volna, mintha saját jurtádat zúznád össze. Jó atyádról örökségül ez az egyetlen nagybátyád maradt meg csak. Hogyan pusztíthatnád el őt? Meggondolatlan volt, hagyd őt. Jó atyádnak ő a legfiatalabb öccse, a szállás füstjét hadd űzze el véled együtt. Így beszéltek neki, s addig beszéltek a lelkére, míg egészen ki nem szellőztették orrából a füstöt. Végül is azt mondta, rendben van, s jó atyjára gondolva megnyugodott Boorcsu, Mukali és Sigi-kutuka szavaira.
(243) Az anyának és Otcsiginnek tízezer embert adtam, a nemesurak közül Gücsüt, Kököcsüt, Dzsungszajt és Korkaszunt állítottam az élükre. Dzsocsinak Kunant, Möngkeürt és Ketét bocsátottam a rendelkezésére. Csaadajnak Karacsart, Möngkét és Idokudajt bocsátottam a rendelkezésére. Aztán Dzsingisz kán még ezt mondta: Csaadaj nehéz ember, kicsinyes természetű. Este meg reggel legyen mellette Kökö-csosz, s mondja meg neki azt, amit gondol. Így rendelkezett. Ögödej mellé Ilügét és Degejt rendelte. Tolujhoz Dzsedejt és Balát rendelte. Kaszarhoz Dzsebkét rendelte. Alcsidajhoz Csaurkajt rendelte.
(244) A Kongkotan-nembeli Mönglik atyának hét fia volt. A hét közül a középső Kököcsü Teb-tenggeri volt. Ez a hét kongkotan összeállt, és megverte Kaszart. Amikor Kaszar Dzsingisz kán előtt térdre hullva elmondta, hogy a hét kongkotan összeállt, s megverte őt, Dzsingisz kán más dolgok miatt éppen méregben volt, és amint Kaszar hozzá beszélt, Dzsingisz kán haragjában így förmedt rá: Te eddig másról sem beszéltél, csak hogy emberfia téged le nem győzhet! Hogy győzhettek hát le téged? E szavakra Kaszar sírva fakadt, felállt, és elment. Kaszar megharagudott, s három napig nem mutatkozott. Ekkor Teb-tenggeri így szólt Dzsingisz kánhoz: az örökkévaló Ég akarata a kánra vonatkozólag a következő jóslatot közli: Egyszer azt mondja, hogy Temüdzsin igazgassa az országot, egyszer meg azt, hogy Kaszar. Ha nem teszed ártalmatlanná Kaszart, nem lehet tudni, mi lesz. E szavakra Dzsingisz kán még azon az éjjelen lóra ült, s elment elfogni Kaszart. Azonban Gücsü és Kököcsü jelentették az anyának, hogy elment elfogni Kaszart. Amikor az anya ezt megtudta, még az éjszaka nyomban befogatott egy fehér tevét, és egy fekete ernyős kocsin elindult. Egész éjjel utazott, s mire napkeltére megérkezett, Dzsingisz kán már összekötötte Kaszar ruhaujjait, fövegét, övét elvette, és éppen vallatta. Mikor az anyja így meglepte, Dzsingisz kán megrettent, s félni kezdett az anyától. Az anya pedig haragra gerjedve ért oda. Ahogy leszállt a kocsiról, saját maga az anya oldotta meg Kaszar összekötött ruhaujjait, kiszabadította Kaszart és a süvegét, övét visszaadta neki. Nem tudta haragját palástolni, maga alá szedett lábakkal leült a földre, mindkét mellét kivette, térdeire helyezte, és így szólt: Látjátok? Ezek a mellek szoptattak benneteket! Ti voltatok, akik - mint mondani szokás - tulajdon magzatburkotokat mardostátok, tulajdon köldökzsinórtokat eltéptétek! Mit csinált Kaszar? Temüdzsin ezt az egyik mellemet szokta kiüríteni, Kacsiun és Otcsigin ketten nem tudtak egy mellel végezni. Kaszar, ő aztán mind a két mellemmel végzett, és megnyugtatott, szívem pedig megvidámodott. Szívemet ő teljesen felvidította. Ezért

Én Temüdzsinem
Érdeme
Érző szíve.
Előtte jár Kaszarom
Erőben és íjászatban:
Nyíl-harcban a futókat
Nyilával hódoltatja,
Menekülőket eltalálja
Messzelövő íjával.

És most, amikor az ellenséget már megsemmisítettétek, nem bírjátok többé Kaszart látni. Ezt mondotta. Miután az anyát végül is megnyugtatta Dzsingisz kán, így szólt: Hogy az anyát haragra gerjesztettem, megijedni bizony megijedtem, szégyenkezni bizony szégyenkeztem. Térjünk vissza, mondotta, és visszatértek. De anélkül, hogy az anyát értesítette volna, Kaszar népét titokban elvette, s Kaszarnak ezernégyszáz embert adott. Amikor az anya ezt megtudta, igen a szívére vette a dolgot. Így történt az eset. A Dzsalair-nembeli Dzsebke ekkor félelmében elmenekült, s a Barkudzsin földjére futott.
(245) Ezután a kilenc nyelvű nép összegyűlt Teb-tenggerinél. Egy csomó ember Dzsingisz kán nyeregőrző állomásáról is Tenggeri gyűlésére akart menni. Az összejövetelre Temüge-otcsigin alattvalói is elmentek Teb-tenggerihez. Otcsigin-nojan eltávozott népének visszahívására elküldte Szokor nevezetű követét. Teb-tenggeri azonban ezzel fogadta Szokor követet: Otcsigintől, tőletek két követet várunk, és a követet, Szokort megverte, nyergét hátára rakta, s gyalog hazaküldte. Mikor a követ, Szokor megverve, gyalog visszajött, Otcsigin másnap maga ment Teb-tenggerihez, és így szólt: Követemet, Szokort elküldtem hozzád, te őt megverted, és gyalog küldted vissza. Ezért most én jöttem el, hogy népemet visszakérjem. E szavakra a hét kongkotan Otcsigint jobbról is, balról is körülvette, s ezt mondta neki: Hogy követedet, Szokort elküldted, az helyes. Attól való féltében, hogy elfogják és megverik, Otcsigin-nojan ekkor ezt mondta: helytelen volt, hogy követet küldtem. A hét kongkotan erre így szólt: Ha helytelen volt, hát térdelj le és kérj bocsánatot. Teb-tenggeri mögött le is térdeltették, és népét sem adták vissza neki. Másnap reggel, mikor Dzsingisz kán még nem kelt fel, hanem ágyban feküdt, Otcsigin bement hozzá, és térdre rogyva zokogni kezdett, majd szólt: A kilenc nyelvű nép Teb-tenggerinél gyűlt össze. Elküldtem Szokor nevű követemet, hogy a fennhatóságom alá tartozó embereket Teb-tenggeritől visszakérjem. Ő azonban követemet, Szokort megverte, és gyalog, nyereggel a hátán küldte vissza hozzám. Amikor magam mentem, hogy visszakérjem őket, a hét kongkotan innen is, onnan is körülvett, s arra kényszerítettek, hogy bocsánatot kérjek, és Teb-tenggeri mögött letérdeltettek. Szólt, és zokogott. Mielőtt Dzsingisz kán egy szót is szólt volna, Börte nagyasszony felült az ágyában, előrehajolt, a takaró szélével keblét eltakarta, s amikor Otcsigint sírni látta, maga is könnyekre fakadt, és ezt mondta: Mit meg nem engednek maguknak ezek a kongkotanok! Legutóbb is Kaszart körülvették, és megverték. Hogy jönnek ahhoz, hogy most újra ezt az Otcsigint Teb-tenggeri háta mögött letérdeltessék! Micsoda eljárás ez! Még majd megölik titkon a te ciprushoz, lucfenyőhöz hasonló öcséidet. És valóban, később

Tested ha mint korhadt fa
Teljes hosszában eldől,
Kenderkóchoz hasonló népedet
Ki fogja majd kormányozni?
Tested, ha mint öreg oszlop
Terhek alatt leomlik
Madárrajhoz hasonló népedet
Majd akkor ki kormányozza?

Azok az emberek, akik így titkon ártanak ciprushoz, lucfenyőhöz hasonlatos öcséidnek, hogyan engednék meg az én három-négy szegénykémnek, hogy addig, míg felcseperednek, kormányozzanak? Mire nem vetemedtek ezek a kongkotanok! Te meg csak nézed, hogy azok így bánjanak velük! Szólt Börte, és könnyei megeredtek. Börte nagyasszony e szavaira így szólt Dzsingisz kán Otcsiginhez: amikor majd eljön ide Teb-tenggeri, rád bízom, azt tégy vele, amit csak tudsz. Erre Otcsigin felkelt, letörölte könnyeit, kiment, és három birkózóbajnokkal készenlétbe állott. Rövid idő múlva megjelent Mönglik atya hét fiával. Mind a heten beléptek. Amikor Teb-tenggeri a boros hordó jobb oldalán leült, Otcsigin megragadta Teb-tenggeri gallérját, és ezt mondta: Múltkor arra kényszerítettél engem, hogy bocsánatot kérjek tőled. Most keljünk birokra! Szólt, és gallérjánál fogva az ajtó felé rángatta. Teb-tenggeri szembefordult Otcsiginnel, és ő is megragadta a gallérját. Birkózni kezdtek. Birkózás közben Teb-tenggeri süvege a tűzhely peremére esett. Mönglik atya felvette a süveget, megszagolta, és keblébe dugta. Dzsingisz kán így szólott: Menjetek ki, bajnoki erőtöket ott mérjétek össze. Otcsigin Teb-tenggerit kivonszolta. Az ajtó küszöbénél a már készenlétbe állított három birkózóbajnok elébük ugrott. Megragadták Teb-tenggerit, kihurcolták, gerincét eltörték, és a baloldalt álló kocsik végébe hajították. Otcsigin bejött, és így szólt: Teb-tenggeri engem bocsánatkérésre kényszerített, amikor aztán azt mondtam, keljünk birokra, nem volt hajlandó, hanem cselből lefeküdt. Alkalmi barát!
Mönglik atya ebből megértette a dolgot, könnyekre fakadt, és így szólt:

Öklömnyi rög volt akkor még a barna földanya,
Ömlő tenger, folyó pataknyi víz volt még,

azóta vagyok kísérő bajtársad.
E szavakra a hat kongkotan fiú bezárta az ajtót, körülvették a tűzhelyet, s feltűrték ruhájuk ujját. Dzsingisz kán megrettent. Amint ott szorongatták, megszólalt: Engedjetek, kimegyek. Amikor kiért, Dzsingisz kánt körülvették a tegzesek meg a nappali őrök, és körülállták őt. Ekkor meglátta Dzsingisz kán, hogy Teb-tenggerit eltört derékkal a kocsisor végébe vetették. Előhozatott hátulról egy szürke sátrat, azt Teb-tenggeri fölé állíttatta, és így szólt: Fogjatok be, tovább vonulunk. És tovább vonultak onnan.
(246) A sátornak, amelyben elhelyezték Tebet, a fényeresztő nyílását befödték, ajtaját bezárták, s őrzésére embereket rendeltek. Azonban a harmadik napon, az esti szürkületben kinyílott a jurta fényeresztő nyílása, és Teb azon keresztül testestől eltávozott. Mikor megvizsgálták a dolgot, megállapították, hogy csakugyan Tebről van szó. Dzsingisz kán ekkor így szólt: Teb-tenggeri kezet emelt öcséimre, ok nélkül rágalmakat terjesztett öcséim között, ezért az Ég nem kedvelte őt, s életét testével együtt elvette. E szavak után Dzsingisz kán szidni kezdte Mönglik atyát: Nem fékezted fiaid természetét, vélem akartatok vetélkedni, végül is Teb-tenggeri fejével fizettetek érte. Ha tudtam volna, hogy ilyen a természetetek, úgy bántam volna veletek, mint Dzsamukával, Altannal, Kucsarral és a hozzájuk hasonlókkal. Így szidta Mönglik atyát, s mikor a szidásnak végére ért, még ezt mondta: Ha valaki, amit reggel mondott, estére visszavonja, amit este mondott, reggelre visszavonja, bizony könnyen meglehet, megmondják neki: szégyellje magát. Amit korábban mondtunk, az végleges. Jól van no. Szólt, és kegyes lett, s haragja megenyhült. Ha megfékezted volna féktelen természetüket, Mönglik atya nemzetségével ugyan ki vehette volna fel a versenyt. Miután megsemmisítették Teb-tenggerit, a kongkotanok tekintélye lehanyatlott.


TIZENEGYEDIK KÖNYV

Hadjárat a kitatok ellen (1211). A kitatok meghódolnak, súlyos adófizetés ellenében a mongolok visszavonulnak. Hadjárat a Kasin vagy Tangut ellen. A kitat nép újra szembefordul a mongolokkal. A kitatok Középső fővárosa, Dzsungdu mongol kézre kerül. A mongol seregek újabb győzelmek kivívása után hazatérnek. Dzsingisz kán hadjáratra indul a szartaul vagy mohamedán nép ellen. Mielőtt elindulna, Jiszüj asszony felveti az utódlás kérdését. Némi civódás és dulakodás után Dzsingisz kán fiai megegyeznek Ögödej személyében. Megkezdődik a mohamedán hadjárat (1219). A tangutok megtagadják a hadjáratban való részvételt. Nagy győzelem Dzsalaldin-szoltán és Kan-melik felett. Dzsingisz kán és fiai sorra foglalják el a mohamedán városokat. Csormakan hadjárata Bagdad ellen. Dörbej-doksin hadjárata a Bagdad és India közti terület ellen. Szübeetej-baatur nagy nyugati hadjárata. A győztes hadjárat után Dzsingisz kánhoz kerül két hvárezmi mohamedán, Jalavacsi és Maszkut. Mint a városi ügyek szakértői, előbb az elfoglalt mohamedán városok élére kerülnek helytartókként, később kitat városok helytartói lesznek. Bala Dzsalaldin-szoltánt és Kan-meliket eredménytelenül üldözi. Dzsingisz kán hazatér Tola menti szállására.

(247) Ezután Dzsingisz kán a juh-évben (1211) a kitat nép ellen vonult. Elfoglalta Fudzsiut, átkelt a Hünegen-dabaanon, a Róka-hágón, bevette Szöndejfut, Dzsebét meg Güjgünek-baaturt pedig elküldte előhadnak. Megérkeztek Csabcsijalhoz; a Csabcsijal hágót azonban védték. Ekkor Dzsebe így szólt: Kicsaljuk és mozgásba hozzuk őket, hadd jöjjenek ide, s akkor majd megütközünk. Szólt, s visszafordult. Amint elvonult, a kitatok seregei nyomába eredtek, hogy üldözőbe vegyék őt, úgyhogy a hegyet és a völgyet egészen eltorlaszolták. Amikor Dzsebe Szöndejfu hegyének nyúlványához ért, visszafordult, rátámadt a maga után csalogatottakra, s a nyomában hosszú sorban érkező ellenséget megverte. Dzsingisz kán, aki a derékhaddal a sarkukban volt, megingatta a kitatokat, a kara-kidatok, dzsüresetek dzsüjin alakulatának válogatott élcsapatait megverte: levágta őket, azok egészen Csabcsijalig úgy hevertek a földön, mint döntött fák. Miután Dzsebe elfoglalta a Csabcsijalkapuját, birtokba vette a hágókat, átkelt rajtuk, Dzsingisz kán pedig Sira-dektürnél táborba szállt. Megtámadta Dzsungdut, a Középső fővárost, majd seregeket küldött különféle megerősített helyek és városok megtámadására. Dzsebét elküldte, vegye ostrom alá Dungcsang városát. Mikor az Dungcsang városához ért, ostrom alá vette, de elfoglalni nem tudta. Elindult hát visszafelé, de amikor hatnapi járóföldre jutott, meglepetésszerűen újra visszafordult, és arcvonalba fejlődött. Minden embert vezetéklóval látott el, egész éjjel menetelt, s amikor azok mit sem sejtettek, megérkezett, és Dungcsangot elfoglalta.
(248) Miután Dzsebe Dungcsangot bevette, visszafordult, és Dzsingisz kánhoz csatlakozott. Amikor Dzsungdut ostrom alá vették, Altan kánnak egyik főminisztere, Ongging-csingsziang a következő előterjesztést tette. Nem érkezett-e el az Ég és Föld által megszabott végzet órája, az az óra, amikor a magas trón gazdát cserél? A mongolok hatalmas erőben jöttek ide, legbátrabb, legvakmerőbb embereinket, a kara-kitatok meg a dzsürcsetek dzsüjin alakulatának élcsapatait leverték, és utolsó szálig lemészárolták. A biztonságos Csabcsijalt is elhódították tőlünk. Ha most a seregeket újra rendbeszedjük, ütközetbe küldjük, s a mongolok újra legyőzik, kétségtelen, hogy hazamegy mindenki a saját városába. Ha pedig újra össze akarnánk gyűjteni őket, nem állnak majd kötélnek, hanem ellenünk fordulnak, s nem csatlakoznak többé hozzánk. Ha altan kán kegyesen megengedi, tárgyaljunk egyelőre a mongolok kánjával a meghódolásról. Ha a mongolok hajlandók és visszafordulnak, visszafordulásuk után más elhatározásra juthatunk ismét. Azt beszélik, hogy a mongolok közt az emberek is, a paripák is nehezen viselik el az időjárásunkat, s ragályokban szenvednek. Kánjuknak adjunk egy hercegkisasszonyt, a katonáknak pedig aranyat, ezüstöt, selymet meg más holmit, és lássuk el őket mindenből bőségesen. Ki tudja, hátha beleegyeznek javaslatunkba. Mikor Ongging-csingsziang megtette előterjesztését, Altan kán helyeselte a szavait. Ha kánnak a Güngdzsü nevű leányát, Dzsungduból, a Középső fővárosból pedig kiszállítottak a legénység rendelkezésére annyi aranyat, ezüstöt, selymet meg egyéb árut, amennyit csak bírtak, és Ongging-csingsziang mindezt Dzsingisz kánhoz vitette. Minthogy behódolni jöttek, Dzsingisz kán elfogadta a javaslatukat, a különböző városokat ostromló seregeket visszaparancsolta, és elvonult. Ongging-csingsziang a Modzsiu és Fudzsiu nevű hegylábakig elkísérte Dzsingisz kánt, majd visszatért. Katonáink annyi selymet, drágaságot rakodtak fel, amennyit csak bírtak; batyuikat tafotával kötözték át, s úgy távoztak.
(249) Ez után a hadjárat után Kasin népe ellen indult. Amikor a kitűzött irányban odaérkezett, Kasin népének feje, Burkan meghódolt. A jobbszárnyad leszek, erőmet neked szentelem - mondotta, és Csaka nevű leányát is elküldötte Dzsingisz kánnak. Burkan kán még ezt mondta: Dzsingisz kán hírét, dicsőségét már korábban hallottuk, és féltünk tőle. Most, hogy felséges személyedben ide érkeztél hozzánk, felségedtől rettegésbe estünk. Rettegünk, és mi, a tangut nép, a te jobbszárnyad leszünk, s erőnket neked szenteljük. Amikor erőnket neked szenteljük - mivel nekünk elmozdíthatatlan táboraink, vertfalú városaink vannak - és hozzád csatlakozunk,

Hamar hadban hadakozván,
Heves tusában tusakodván,

a hamar hadjáratban nem tudnánk véled lépést tartani, a kemény küzdelemben nem tudnánk veled együtt tusakodni. Ezért ha Dzsingisz kán kegyesen megengedi, mi, a tangut nép a magas gyékény-sás védelmében nevelt sok-sok tevénket kihajtjuk, és rendelkezésedre bocsátjuk; gyapjúanyagot szövünk, selyemanyagot készítünk számodra. Solymászó sólymokat idomítunk majd, összegyűjtjük őket, és közülük a legkülönbeket elküldjük néked. Ezt mondotta hódolattal. Amikor ezt elmondta, szavát beváltva a maga tangut népe tevéit összeszedte mind egy szálig, és elvitte neki.
(250) Dzsingisz kán abban a hadjáratban, amikor a kitat nép Altan kagánját meghódoltatta, rengeteg selyemre tett szert, amikor pedig Kasin népének Burkanját meghódolásra bírta, rengeteg tevéhez jutott. Dzsingisz kán, miután a juh-évben (1211) a hadjárat során a kitat nép Akutaj nevű Altan kagánját meghódította, valamint a tangut nép Iluku-Burkanját megadásra bírta, visszafordult, és a Szaari pusztaságban táborba szállt.
(251) Amikor ezután a Dzsaugunhoz tárgyalások végett küldött Dzsubkant meg a vezetése alatt álló követeket a kitat nép Akutaj nevű Altan kagánja feltartóztatta, Dzsingisz kán a kutya-évben (1214) ismét a kitat nép ellen indult. Miután már meghódoltatok, mint tartóztathattátok fel a Dzsaugonhoz küldött követeket? Szólt, s mikor megindult Dzsingisz kán a hadjáratra, a Tunggon szoros felé vette útját, Dzsebét pedig a Csabcsijalba küldte támadásra. Amikor Altan kán megtudta, hogy Dzsingisz kán a Tunggon szorosban működik, Ilének, Kadának és Höbögötörnek átadta a seregek parancsnokságát, s meghagyta, hogy zárják el az utat. A Vörös ruhásokat állítsátok az első sorokba, harcoljatok a Tunggon szorosért, és ne engedjétek, hogy átkeljenek a hágón! Ezzel az utasítással Ilét, Kadát meg Höbögötört a seregekkel együtt gyors menetben elküldte. Amikor megérkeztünk Tunggon szorosához, a kitatok katonái, hogy megvédjék a földet, elzárták előlük az utat. Dzsingisz kán, miután harcba bocsátkozott Ilével, Kadával és Höbögötörrel, Ilét meg Kadát visszaszorította. Toluj meg Csügü-görgen, a fejedelmi vő oldalról támadtak, és visszaszorították a Vörös ruhásokat; amint pedig odaértek, Ilét és Kadát is megingatták. Legyőzték, lemészárolták a kitatokat, hogy azok úgy hevertek a földön, mint korhadt tuskók. amikor Altan kán megtudta, hogy az ő kitat seregeit teljesen lemészárolták, elmenekült Dzsungduból, és Namgingba, a Déli fővárosba vette be magát. Megmaradt katonái elgyötörve elpusztultak; sokan emberhúst ettek és egymást falták fel. Dzsingisz kán, mivel Toluj meg Csügü-gürgen, a fejedelmi vő jól működtek, Tolujt meg Csügü-görgent, a fejedelmi vőt igen megjutalmazta.
(252) Dzsingisz kán előbb Kosifunál táborozott, most táborával a Dzsungdu menti Sira-keerre, a Sárga pusztára vonult. Dzsebe Csabcsijal kapuját elpusztította, a Csabcsijalt védő katonákat megfutamította, majd Dzsingisz kánhoz csatlakozott. Altan kán, amikor kivonult Dzsungduból, kinevezte Dzsungduban a liusiu-helytartó tisztségére Kadát, s úgy távozott. Dzsingisz kán a Dzsungduban felhalmozott arany-, ezüstkincsek, selyem- és egyéb holmi számbavételére Önggür-bavurcsit, a szakácsot, Arkaj-kaszart meg Sigi-kutukut küldte el. Érkezésük hírére, hogy ezek hárman érkeznek, üdvözlésükre elébük ment Kada, mégpedig aranyos mintás nehéz selymeket vett magához, és úgy ment ki Dzsungduból a fogadásukra. Sigi-kutuku e szavakkal fordult Kadához: Korábban ezek a Dzsungduból való kincsek, maga Dzsungdu is, Altan kán tulajdona volt, most Dzsungdu Dzsingisz Káné. Dzsingisz kán kincsét, selymét titkon hogy orozhattad el, hogy idehozd, s nekem ajándékozd? Nem fogadom el - mondotta. Sigi-kutuku nem fogadta el, de Önggür, a szakács meg Arkaj elfogadták. Miután ezek hárman Dzsungdu kincseit, holmiját számbavették, megjöttek. Ekkor Dzsingisz kán megkérdezte Önggürt, Arkajt meg Kutukut, mit adott nekik Kada. Sigi-kutuku így válaszolt: Aranyos mintás nehéz selymeket hozott a számunkra. Én azonban ezt mondtam: Korábban ez a Dzsungdu Altan káné volt, most pedig Dzsingisz káné lett. Kada, te Dzsingisz kán kincsét titkon elorozva hogy ajándékozhatod el? Ezt mondtam neki, és nem fogadtam el semmit. De Önggür és Arkaj elfogadták ajándékait - mondotta. Dzsingisz kán ekkor Önggürt meg Arkajt nagyon megszidta, Sigi-kutukut pedig gazdagon megajándékozta, mivel szem előtt tartotta a hűség nagy törvényét. Szem voltál, hogy lássak, fül voltál, hogy halljak, nemde? Ezt mondta.
(253) Miután Altan kán Namgingba, a Déli fővárosba bevonult, személyesen hódolt meg, tisztelegve leborult a földre és elküldte Tenggeri nevű fiát, száz bajtársával együtt, hogy az Dzsingisz kánnál nappali testőr legyen. Amikor Altan kán így meghódolt, Dzsingisz kán elhatározta, hogy hazatér. Csabcsijalon keresztül megindult hát visszafelé, Kaszart a balszárny seregeivel tovább küldte a tenger partján, és meghagyta neki: Bejging városánál táborozzatok le. Ha Bejging városát meghódolásra bírtátok, menjetek tovább, Fukanu dzsüresen főnök országa mellett. Ha Fukanu ellenállásra gondolna, rohanjátok le, ha meghódol, vonuljatok keresztül határain és városain, s az Ula meg a Nau folyók érintésével menjetek tovább; a Tavur folyó mentén haladjatok felfelé, keljetek át a folyón, és gyertek, csatlakozzatok hozzám a törzstáborban. Ezzel az utasítással útnak bocsátotta őt. A nemesurak közül Kaszarral együtt elküldötte még Dzsürcsedejt, Alcsit és Tolun-cserbit. Kaszar Bejging városát meghódította, a dzsürcset Fukanut meghódolásra bírta, az úton fekvő városokat elfoglalta. Ezután Kaszar a Tavur folyó mentén felfelé indult, és megérkezvén, a törzstáborban letáborozott.
(254) Történt pedig, hogy a szartaul nép Dzsingisz kán száz követét, Ukunával az élen, feltartóztatta, majd megölte. Dzsingisz kán ekkor így szólt: Hogyan tűrhetném, hogy a szartaul nép aranyos gyeplőmet eltépje, és elhatározta, hogy Ukunát meg a többi száz követét megbosszulja. Értük elégtételt venni meg is indult a szartaul nép ellen. Amikor hadba indulni készült éppen, Jiszüj-kadun alázatosan a következőkre hívta fel figyelmét: a nagy kán,

Szédítő hágókon átalhágott,
Széles folyókon átalkelt.
Hosszú hadjáratra indult,
Hadait hogy rendbeszedje.

De élőlénynek, ki született, nincs örökkévaló.

Tested ha mint korhadt fa
Teljes hosszában eldől,
Te majd kenderkóc néped kire hagyod?
Tested ha mint öreg oszlop
Terhek alatt leomlik,
Te majd madárraj néped kire hagyod?

Szülötted négy hős fiad közül melyiket nevezed meg utódodul? Arra hívnám fel figyelmedet, amit, mikor gondolkoztunk, megértettünk mi, fiaid, öcséid, a közrendűek sokasága és én, szegény. Döntsön a te szavad. Miután alázatosan ezeket elmondotta, Dzsingisz kán így szólt: Bár Jiszüj csak asszonyember, szava mindennél igazabb. Senki, sem ti, öccsök és fiúk, sem ti, Boorcsu meg Mukali nem figyelmeztettetek így engem; bizony, én is megfeledkeztem arról, hogy egyszer csak nekem is követnem kell az ősöket. Aludtam, mintha egyszer csak nem érne utol a halál. Miután ezeket mondotta, így szólt: Fiaim közül a legidősebb Dzsocsi. Mit mondasz te? Beszélj! Mielőtt Dzsocsi szóra nyithatta volna száját, Csaadaj így szólott: Amikor azt mondod, hogy Dzsocsi beszéljen, azt jelenti ez, hogy őt akarod utódodul? Hogy tűrhetnénk, hogy ez a merkit nemzetségből való pusztai fattyú bennünket kormányozzon? Ahogy ezt kimondta, Dzsocsi felugrott, megragadta Csaadaj ruhája gallérját, és ezt mondta: A kán atya nekem nem mondta, hogy én más vagyok. Hogyan különböztethetsz te meg engemet így! Milyen érdemben múlsz te felül engem? Bár egyedül a keményfejűségeddel bizonyosan felülmúlsz. Ha távolra nyilazunk, s legyőzöl engem, hüvelykem levágom, s elvetem. Ha birokra kelünk, s alul maradok, ne keljek fel a földről, hol elestem. Döntsön fejedelmi atyánk szava! Mialatt Dzsocsi meg Csaadaj egymás gallérját megragadva így álltak, Dzsocsi karját Boorcsu húzta, Csaadar karját Mukali húzta, Dzsingisz kán meg hallgatott, s némán ült. Ekkor Kökö-csosz, aki baloldalt állt, megszólalt: Csaadaj, miért heveskedsz? Kán atyád a fiúk közül beléd vetette reményét. Mielőtt megszülettél,

Csillagfényes égbolt
Csillogva forgott,
Nagyszámú nép forrongott,
Nem is tértek ágyukba,
Nekik egy volt fontos: fosztogatni egymást.
Kérges földanyánk
Keringett körbe.
Talpon állt az egész nép,
Takarójukra le nem pihentek,
Támadva egymásnak estek.
Biz ő azt nem kívánta,
Birkóztak akkor egymással a népek,
Dehogy akart ő odaszökni,
De akkor felfordult minden.
Ő nem volt szerelmes,
Öldöklés idején történt ez.

Úgy beszélsz, hogy megkeményíted anyádnak, a szent asszonynak vajérzelmét, megsavanyítod tej-szívét.

Langyos ölből langyosan
Nem ugyanazon méhből születtetek-é?
Hő ölből hevesen
Nem ugyanazon burokból lettetek-é?
Szívből szült anyátok -
Szívtelenül ha
Szidalmazzátok,
Szíve-lelke
Szigorú szótól
Hűltön-hűl,
Haragja nem enyhűl.
Méhéből szült anyátok -
Mért bántjátok őt meg?
Mély bánata nem kevesbűl.

Fejedelmi atyátok

Egész birodalmát
Egybekovácsolván,
Fekete fejét csak
Fenn nyugtatta, nyergén.
Fekete vérét
Folyatta tömlő-szám,
Fekete szemében
Félelem nem rebbent.
Sima fülét párnán
Sosem pihentette:
Ruhaujja volt vánkosa,
Ruhaszegélye a takarója.
Nyergében italként
Nyálát nyelte,
Fogai közül húscafatot
Fogyasztott estebédül.

Homloka verítéke a talpáig szállott, talpa verítéke homlokáig ért fel, életre-halálra buzgón így tört ő előre. És ekkor a ti anyátok együtt szenvedett-gyötrődött vele, miközben

Fejdíszét ő
Fejébe nyomta,
Szoknyája övét
Szorosra tűzte;
Fejdíszét feszesen
Fejébe tette,
Övével derekát
Összeszorította,

és amikor benneteket nevelt,

Falatját ha nyelni készült,
Felét nektek adta,
Torka összeszorult,
Tüstént mond od'adta,
Törődött és éhezett.
Vállatoknál fogva húzván,
Vállalta, hogy férfiakká tesz,
Nyakatoknál fogva húzván,
Nyakasokat, emberekké nevelt.
Fürge sarkatok felemelte
Férfinép válláig,
Formás ló faráig.

És még most is az a gondja, hogy a javatokat nézze, nemde?

Szent kán-asszonyunk szíve
Szépen fénylik mint a nap,
Széles mint a tó vize.

(255) Azután Dzsingisz kán ezt mondotta. Miért beszéltek Dzsocsiról így? Hát nem Dzsocsi az én legidősebb fiam? Ezután ne beszéljetek róla így - mondotta. E szavakra Csaadaj mosolyogva így szólt: Hogy Dzsocsi erős, és hogy kiválóságát elismerjük, arról nem érdemes beszélni. De

Szájjal megöltet szekérre rakni,
Szóval agyonvertet megnyúzni nem lehet.

A fiúk közül Dzsocsi meg én, mi ketten vagyunk a legidősebbek; a kán atyának együttesen fogjuk erőnket szentelni. Aki közülünk kihúzná magát a kötelességből, azt a másik keresztülhasítja! ki közülünk visszamaradna, annak a másik a sarkát levágja! Ögödej azonban nyugodt ember. Ögödejt választjuk. Helyes volna, ha Ögödej a kán atya mellett maradna, s te megtanítanád őt a külső magatartás meg a nagy süveg ismeretére. E szavakra Dzsingisz kán így szólott: Dzsocsi, mit mondasz te, beszélj! Dzsocsi így szólott: Csaadaj már megmondta. Csaadaj meg én, mi ketten együttesen fogjuk neki szentelni erőnket. Ögödejt választjuk. Dzsingisz kán erre ezt mondotta: Mi volna, ha együttesen cselekednétek? Tágas a Föld anya. Sok a folyó meg a víz rajta. Úgy osztok majd, hogy az osztható legelőket kitágítom, s helytartóságot adok nektek a tartományok felett - mondotta. Dzsocsi meg Csaadaj, tartsátok meg szavatokat!

Nép előtt
Ne nevettessétek ki magatok,
Kárörvendők se
Kacagjanak rajtatok!

Régen Altan és Kucsar hasonlóképpen közös megállapodásra jutottak, de mert nem tartották meg szavukat, hogyan bántak vélük? Mi lett a sorsuk? És most Altan meg Kucsar utódain veletek együtt osztozkodunk. Ha ezt látjátok, hogy is hanyagolhatnátok el kötelességteket? Ögödej, mit mondasz te? Beszélj! Ögödej erre így válaszolt: Amikor a kán atya nekem kegyesen azt mondja, beszéljek, mit is mondhatok magamról? Hogyan mondhatnám, hogy nem tudom vállalni? Azt mondom, hogy képességem szerint igyekezni fogok. Valahogy megtörténhetik azonban, hogy később utódaim között születik valaki, aki olyan lesz, hogy

Öles fűbe rejthetik,
Ökör nem fogja lenyelni,
Ha meg hájba csavarnák,
Hát a kutya is kiköpné,

aki talán elvétené oldalt a szarvast meg szemben a patkányt is. Ezt az aggodalmamat is hadd említsem meg. Mit mondjak még egyebet? Erre Dzsingisz kán ezeket mondotta: Ha Ögödej ilyen szavakat beszél, bizony, lehet benne valami. Hát Toluj, mit mondasz te, beszélj! Toluj így szólt: Bátyám mellett fogok állni, akit a kán atya kinevezett.

Ha mit elfelejtett,
Híven felidézem,
Ha mik elaludtak,
Hamar mind megébresztem.
Hű bajtársa leszek,
Hátaslova ostora.
Hitem meg nem szegem,
Hadból nem hiányzom,
Hosszú hadra kelek, ha kell,
Harcolok érte rövid tusában.

Mikor ezeket elmondta, Dzsingisz kán helyeselt, s így szólott: Kaszar leszármazottai közül bízzatok meg egyet. Alcsidaj leszármazottai közül bízzatok meg egyet. Otcsigin leszármazottai közül bízzatok meg egyet. Belgütej leszármazottai közül bízzatok meg egyet. Ha így gondolkoztok, és leszármazottaim közül megbíztok egyet, s parancsomat meg nem másítjátok, szét nem zúzzátok, nem fogtok tévedni, hibát elkövetni. Ha pedig Ögödej leszármazottai közt születik valaki, aki olyan lesz, hogy

Öles fűbe rejthetik,
Ökör nem fogja lenyelni.
Ha meg hájba csavarnák,
Hát a kutya is kiköpné,

csak születik utódaim közt egy kiváló gyerek is! Ezt mondotta, majd
(256) Elindult Dzsingisz kán a hadjáratra, és a tangut nép fejedelméhez, Burkanhoz követeket küldött, és ezt üzente: Azt mondtad, hogy a jobbszárnyam leszel. A szartaul nép eltépte aranyos árkányom, most elindultam ellene hadba, hogy leszámoljak vele. Jobbszárnyként indulj te is velem hadba! Mielőtt Burkan még válaszolhatott volna az üzenetre, Asa-gambu megelőzve őt ezeket mondotta: Minek kán az olyan, kinek nincs elegendő ereje? Nem adott segédcsapatokat, helyette fennhéjázó üzenetet küldött neki. Erre Dzsingisz kán ezeket mondotta: Hogyan viselhetném el, hogy Asa-gambu így beszéljen velem? A leghelyesebb az volna, ha most új irányba fordulnék, s nyomban ellenük indulnék. Miféle nehézségbe ütköznék ez? e várnom kell, most más emberek ellen kell fordulnom. Ha az örökkévaló Ég megsegít, és szorosra vonom aranyos gyeplőmet, akkor bizonnyal sor kerül majd erre is.
(257) A nyúl-évben (1219) megindult hát a szartaul nép ellen, s átkelt az Alajon. Dzsingisz kán feleségei közül Kulan-katunt vitte magával az útra. Az öccsök közül Otcsigin-nojant bízta meg a törzstábor parancsnokságával, úgy indult el a hadjáratra. Dzsebét elküldte előhadnak. Dzsebe hátvédéül Szübeetejt küldte, Szübeetej hátvédéül Tokucsart küldte. Őket hármójukat előreküldte, s meghagyta nekik, hogy kívül haladjanak, és kerüljenek a Szultán hátába. Ott várjanak meg bennünket; mikor megérkezünk, együttesen támadjuk meg majd őket. Dzsebe erre elindult; Kan-melik városainak érintésével, de anélkül, hogy azokhoz hozzányúlt volna, kívül elhaladt. Nyomában Szübeetej ugyanilyen módon szintén elvonult anélkül, hogy valamihez is hozzányúlt volna. Az ő nyomában azonban Tokucsar Kan-melik határmenti városait feldúlta, szántóvetőit kirabolta. Mikor Kan-melik látta, hogy városait feldúlták, ellenünk fordult, s megindult, hogy Dzsalaldin-szoltánhoz csatlakozzék. Dzsalaldin-szoltán és Kan-melik megindultak hát Dzsingisz kán ellen. Dzsingisz kán előtt Sigi-kutuku haladt előhadként. Megütköztek Sigi-kutukuval, és Dzsalaldin-szoltán meg Kan-melik Sigi-kutukut leverték, s győztesen egészen Dzsingisz kánig nyomultak előre. Ekkor azonban Dzsebe, Szübeetej és Tokucsar Dzsalaldin-szoltánt meg Kan-meliket megtámadták hátulról; most aztán leverték őket, s nagy öldöklést vittek véghez közöttük. Nem engedték, hogy Bukar, Szemiszgab és Udarar városoknál egyesüljenek, és győztesen egészen a Sin folyóig üldözték őket. Mikor pedig azok odáig jutottak, belezuhantak a Sin folyóba; szartauljaik közül ekkor sokan elpusztultak a Sin folyóban. Dzsalaldin-szoltán és Kan-melik életüket mentve a Sin folyó mentén felfelé elmenekültek. Dzsingisz kán a Sin folyó mentén szintén felfelé haladt, elfoglalta Batkeszen városát, majd mikor Eke-korokan és Geün-korokan vizéhez ért, Baruan pusztájában letáborozott. A Dzsalair-nembeli Balát elküldte Dzsalaldin-szoltán és Kan-melik üldözésére. Dzsebét meg Szübeetejt nagyon megdicsérte. Dzsebe, téged Dzsirkoadajnak hívtak, mikor hozzám jöttél a tajcsiutoktól; valóban Dzsebe, Fegyver lett belőled. Mivel Tokucsar Kan-melik határmenti városait saját feje után feldúlta, és így Kan-meliket ellenünk fordította, le akarta őt fejeztetni, végül is azonban nem fejeztette le, hanem igen megdorgálta, és a hadseregben viselt parancsnoki tisztétől elmozdította.
(258) Ezután Dzsingisz kán visszatért Baruan pusztájából, három fiát, Dzsocsit, Csaadajt és Ögödejt elküldte azzal a megbízatással, hogy a jobbszárny csapataival keljenek át az Amuj folyón, és Ürünggecsi városánál szálljanak táborba. Tolujt azzal küldte el, hogy Iru, Iszebur és sok más város alatt táborozzon le. Dzsingisz kán maga Udirar városa alatt táborozott le. A három fiú, Dzsocsi, Csaadaj és Ögödej ezt jelentették: Seregeink sértetlenül megvannak, megérkeztünk Ürünggecsi városához. Kinek a parancsa szerint járjunk el? E jelentésre Dzsingisz kán így rendelkezett: Ögödej szavai szerint járjatok el. Ezt üzente.
(259) Ekkor Dzsingisz kán, miután Udurar városát megadásra kényszerítette, Udurar városa alól felkerekedett, és Szemiszgab városánál szállott táborba. Mikor Szemiszgab városától is felkerekedett, Bukar városánál szállott táborba. Itt Dzsingisz kán Balára várakozott, s az Altan-korkan menti hegyoldalban a Szoltán nyaralójában töltötte a nyarat. Innen követeket küldött Tolujhoz, s ezt üzente: Melegre fordult az idő. A többi csapatnak is táborba kell szállnia, gyere, csatlakozz hozzánk. Mikor ezt az üzenetet Toluj megkapta, már bevette Iru és Iszebur városát, Sziszten városát pedig lerombolta, és éppen Csükcseren városának lerombolásával volt elfoglalva. Amikor a követek eljuttatták hozzá az üzenetet, Csükcseren városát Toluj még lerombolta, majd visszafodult, s megindult, hogy Dzsingisz kánhoz csatlakozzék, s ott táborba szálljon.
(260) A három fiú, Dzsocsi, Csaadaj és Ögödej Örünggecsi városát megadásra kényszerítette. Megosztoztak hárman a város népén, és nem adták ki Dzsingisz kán részét. Mikor a három fiú megjött, hogy táborba szálljon, Dzsingisz kán a három fiúra, Dzsocsira, Csaadajra meg Ögödejre ezért igen megharagudott, s három napig nem bocsátotta őket maga elé. Ekkor Boorcsu, Mukali és Sigi-kuduku így szólott: Az eddig még meg nem hódított szartaul nép Szoltánját leigáztuk, városait, népét hatalmunkba kerítettük. A felosztásra kerülő Örünggecsi városa, az azt egymás közt szétosztani szándékozó hercegek is mind Dzsingisz kánéi. Az Ég és a Föld erőnket megnövelte, s amikor a szartaul népet így leigáztuk, mi és az egész hadsereged örvendezünk, ujjongunk. Miért haragszik hát a nagy kán ennyire? A hercegek belátták hibájukat, s rettegésben vannak. Későbbi magatartásukra majd tanulnak belőle. Csak valahogy ezért a buzgalmuk meg ne csappanjon! Ha olyan kegyes volnál, lehetséges volna-e, hogy fogadd őket? Előterjesztésükre Dzsingisz kán haragja megenyhült, a három herceget, Dzsocsit, Csaadajt és Ögödejt megdorgálta,

Ősi igéket idézvén,
Öreg szókat szólván.

Úgy korholta őket, hogy azok csaknem elsüllyedtek álltóhelyükben, s homlokuk verítékét sem voltak képesek letörölni. Amikor így szidta, korholta őket, a három tegezhordozó, Kongkaj-korcsi- Kongtakar-korcsi és Csormakan-korcsi e szavakkal fordult Dzsingisz kánhoz: Mint a fiatal sólymok, amelyeknek éppen csak megkezdték az idomítását, a hercegek is azon a ponton vannak, hogy beletanuljanak a hadviselésbe; de alighogy visszatértek a hercegek, miért korholod őket ennyire? Úgy megrettentek a hercegek, hogy félő, még alábbhagy a bátorságuk. Napkeltétől napnyugtáig ellenséges népek élnek. Ha bennünket, a te tibeti ebeidet hajtóvadászatra küldesz ellenük, és ha az Ég és a Föld erőnket megnöveli, az ellenséget, aranyát, ezüstjét, selymét, kincseit, népét elhozzuk tenéked. Hogy milyen népre gondolunk Hát erre gondolunk: Itt él nyugaton Baktat népének Kalibaj-szoltánja. Ellene akarunk hadba indulni. Erre az előterjesztésre Dzsingisz kán gondolkodni kezdett, haragja megenyhült, és így rendelkezett: A három tegezhordozót, Kongkajt, Kongtakart és Csormakant megjutalmazom. Az Adarkin-nembeli Kongkaj és a Dolonggir-nembeli Kongtakar maradjanak mellettem. Az Ötegen-nembeli Csormakant hadjáratra küldöm Baktat népe ellen, a Kalibaj-szoltán ellen.
(261) A Hindusz és Baktat népe között lévő Aru, Maru és Madaszari népe, Abtu városa ellen a Dörben-nembeli Dörbej-doksint küldte hadjáratra.
(262) Ami pedig Szübeetej-baaturt illeti, őt észak felé küldte hadjáratra egészen a kanglin, kibcsaut, badzsigit, oroszut, madzsarat, aszut, szaszut, szerkeszüt, kesimir, bolar, kerel, e tizenegy törzs, állam és nép földjére, általkelve az Idil meg a Dzsajak vízben gazdag folyóin, egészen Kiva és Men-kermen városáig.
(263) Amikor aztán a szartaul nép meghódítását befejezte, Dzsingisz kán rendeletével minden egyes város élére helytartót nevezett ki. Ürünggecsi városából két szartaul jött, a Kurumsi-nemből valók, apa és fiú, Jalavacsi meg Maszkut nevezetűek. A városok szokásait és törvényeit elmagyarázták Dzsingisz kánnak, mikor az beszédükből a lényeget valamelyest megértette, a fiút, Maszkutot, a kurumsit kinevezte, hogy helytartóinkkal együtt igazgassa el Bukar, Szemiszgen, Ürünggecsi, Udan, Kiszkar, Urijang, Güszen-daril városát és más városokat. Apját, Jalavacsit magával vitte, s megbízta, hogy a kitatok Dzsungdu városát kormányozza. Mivel a szartaktaj emberek közül a városok szokásait és törvényeit Jalavacsi és Maszkut jól értették, megbízta őket, hogy a kitat népet a helytartókkal együtt igazgassák el.
(264) A szartaul népnél hét esztendőt töltött el. Mialatt ott a Dzsalair-nembeli Balára várakozott, Bala átkelt a Sin folyón, s Dzsalaldin-szoltánt meg Kan-meliket egészen Hindusz földjéig üldözte. Dzsalaldin-szoltánt és Kan-meliket azonban szem elől vesztette, bár Hindusz belsejéig hatolt keresésükre, de nem járt sikerrel. Ekkor visszafordult, Hindusz határmenti népeit kirabolta, sok tevét, sok juhot zsákmányolt, s úgy jött meg. Ekkor Dzsingisz kán elindult visszafelé. Útközben a nyarat az Erdis mellett töltötte, aztán a hetedik esztendőben, a tyúk-év őszén táborba szállott palota-jurtájában, a Tola menti fekete parti erdőben.


TIZENKETTEDIK KÖNYV

Hadjárat Tangut ellen (1226). Dzsingisz kán útközben lezuhan a lóról és megbetegszik. Asa-gambu kihívó magatartása és legyőzetése. A tangut városok és a tangut seregek mongol kézre kerülnek. Fejedelmük, Iluku-Burkan meghódol, s gazdag ajándékokkal megrakodva megjelenik Dzsingisz kán előtt személyes hódolásra, de az kivégezteti. Dzsingisz kán halála. Nagy kuriltaj a Kerülen folyó Ködeü nevű szigetén, itt trónra emelik Ögödejt (1228). Segédcsapatok küldése Csormakan-korcsi és Szübeetej-baatur részére. A legidősebb fiúk mozgósítása. Ögödej megsemmisítő hadjáratot vezet a kitatok ellen (1231). A hadjárat során Ögödej megbetegszik, Toluj feláldozza magát érte. Teljes győzelem után helytartókat hagy hátra és hazatér. Csormakan-korcsit kinevezi Baktat helytartójává. Szübeetej és a hercegek visszatérnek a nyugati hadjáratról. Batu jelentése Ögödejhez a hercegek civakodásáról; Ögödej rendet teremt. Ögödej felújítja és kiegészíti Dzsingisz kánnak a testőrségre vonatkozó rendelkezéseit. Bárány-adó a nagykánnak; bárány-adó a szegények részére. Tartalékraktárak létesítése. Kutak ásatása. A postaszolgálat megszervezése és kiépítése. Ögödej önvallomása: négy eredményes cselekedetének felsorolása, négy hibájának megvallása. A mű kolofonja.

(265) A telet áttelelte, majd az új állományt számba vette, hogy elinduljon a Tangut elleni hadjáratra. A kutya-év (1226) őszén Dzsingisz kán meg is indult a tangut nép ellen. Az asszonyok közül Jiszüj-kadunt vitte magával. Útközben, a tél folyamán, hajtóvadászatot rendezett Arbuka rengeteg vadlovára. Dzsingisz kán ekkor a Vörösderesen lovagolt. Egyszer csak vadlovak szaladtak át előtte az úton, a Vörösderes felágaskodott, és Dzsingisz kán a lóról lezuhant a földre. Testében nagy fájdalmat érzett, mire Csoorkatnál táborba szállott. Az éjszaka múltával másnap Jiszüj-kadun így szólott: Hercegek és nemesurak, beszéljétek meg, mi a teendő, mert a kagán lázasan töltötte az éjszakát. A hercegek és a nemesurak összegyűltek, s ekkor a Kongkotan-nembeli Tolun-cserbi a következő javaslatot tette: A tangut népnek vertfalú városai, szilárd szállásai vannak. Vertfalú városaikat nem veszik hátukra, és nem viszik magukkal; szilárd szállásaikat nem hagyják oda, és nem vándorolnak tova. Forduljunk hát vissza, s ha majd a fejedelem egészsége megjavul, ismét felvonulunk ellenük. Szavait a hercegek és a nemesurak mindnyájan helyeselték. Amikor azonban a dolgot előadták Dzsingisz kánnak, az így válaszolt: A tangutok azt mondanák, azért fordultunk vissza, mert gyávaságba estünk. De ha követeket küldünk hozzájuk, s megvárjuk itt, Csoorkatban, merre fordul a betegség, s ha már ismerjük a válaszukat, és úgy fordulunk vissza: erről lehet beszélni. Így hát a következő üzenetet bízta a követekre: Jó múltkor ezt mondtad, Burkan: Mi, a tangut nép, a jobbszárnyad leszünk. E szavaidra akkor ezt a kívánságot juttattam el hozzád: a szartaul nép nem hajlott a szavamra, ezért most ellene vonulok. Burkan, te nem tartottad meg szavadat, nem küldtél csapatokat, sőt sértő szavakat üzentél. Másfelé volt dolgom, úgy gondoltam hát, majd később számolunk. Hadra keltem a szartaul nép ellen, s az örökkévaló Ég pártfogásába vett, törvényes uralmam alá hajtottam. Most aztán eljöttem, Burkan, hogy leszámoljak veled. Az üzenetre Burkan így válaszolt: A sértő szavakat nem én mondtam. Asa-gambu erre megszólalt: Én mondtam a sértő szavakat. És ti, mongolok, akik annyira harchoz szoktatok, ha most is harcolni akartok, állok elébe. Alasajban van a szállásom, itt a nemezjurtám, itt vannak felmálházott tevéim. Forduljatok hát Alasaj felé, gyertek hozzám, s ütközzünk meg! Ha meg arany, ezüst, selyem, kincs kell nektek, forduljatok csak Eri-kaja és Eri-dzseü felé! Ezt üzente. Mikor Dzsingisz kánnak ezt az üzenetet elmondták, lázas betegen így szólott Dzsingisz kán: Hát ebből elég! Mikor ezek ilyen fennhéjázó szavakat engednek meg maguknak, hogyan fordulhatnánk vissza? Ha belehalok is, de a fennhéjázó szavakkal szembenézek. Örökkévaló Ég, légy a tanúm! Elindult az Alasaj felé, s mikor odaért, megütközött Asa-gambuval. Legyőzte Asa-gambut, s arra kényszerítette, hogy az Alasaj tetején elsáncolja magát. Végül is elfogta Asa-gambut, nemezjurtás, felmálházott tevéjű népét pedig kirabolta, s mint hamut szétszórta a szélben. Aztán megparancsolta, hogy a büszke és nemes tangutokat irtsák ki, a közönséges tangutokból pedig a legénység annyit vegyen magának, amennyit csak elfogni és zsákmányul ejteni tud.
(266) Dzsingisz kán a nyarat a Csaszutu hegyén töltötte. Azután csapatokat küldött, és azokat a tangutokat, akik Asa-gambuval együtt a hegyekbe vonultak, s ellenünk fellázadtak, nemezjurtáikkal, felmálházott tevéikkel együtt számba vették, s utolsó szálig fogságra vetették. Majd úgy rendelkezett, hogy Boorcsu meg Mukali jutalmul annyit vegyenek belőlük maguknak, amennyit csak bírnak. Dzsingisz kán még így rendelkezett. Boorcsut és Mukalit a következő kitüntetésben részesítem: Mivel a kitat népből még semmit sem adtam néktek, a kitat nép dzsüjinjeit osszátok el magatok között egyenlően, legyenek a tiéitek. Legszebb fiaik hadd hordozzák sólymaitokat mögöttetek. Legszebb leányaikat neveljétek fel, s hadd javítgassák asszonyaitok ruháinak szegélyét. A kitat nép Altan kánjának bizalmasai és belső emberei a mongolok nagyapáit és apáit irtó kara-kitatok dzsüjin népe voltak. Az én bizalmasaim és belső embereim most ti vagytok, Boorcsu és Mukali. Így rendelkezett.
(267) Dzsingisz kán felszedelőzködött Csaszutu hegyéről, és Urakaj városánál táborozott le. Aztán Urakaj városától is felkerekedett, s éppen Dörmegej városának lerombolásával volt elfoglalva, amikor Burkan kihallgatásra jelent meg Dzsingisz kánnál. Burkan, mikor hódolásra megjelent, aranyos Buddha-szobrocskákat hozott magával ajándékul, továbbá arany- meg ezüsttálakat, kupákat, kilencet-kilencet, fiúkat meg lányokat, kilencet-kilencet, paripákat meg tevéket, kilencet-kilencet, valamint egyéb holmikat kilencesével elrendezve. A hódoláskor Burkant bezárt ajtón keresztül fogadta. A kihallgatás alkalmával Dzsingisz kán undort érzett iránta bensőjében. Harmadnapra így rendelkezett Dzsingisz kán: Iluku-Burkannak a Sidurku, Meghódolt nevet adta, és Iluku-Burkan-Sidurkut elővezettette. Ekkor megparancsolta Dzsingisz kán, hogy Ilukuval végezni kell, mégpedig úgy, hogy Tolun-cserbi sajátkezűleg végezzen vele. Mikor aztán Tolun-cserbi jelentette, hogy Ilukuval sajátkezűleg végzett, Dzsingisz kán így szólott: Amikor megindultam a tangut nép ellen, hogy leszámoljak vele, útközben, mikor Arbuka vadlovaira vadásztam, akkor te voltál az, Tolun, aki életemért aggódva azt javasoltad, hogy gyógyítsák meg beteg testemet. Az ellenség mérgezett szavára jöttünk ide, az örökkévaló Ég erőnket megnövelte, kezünkre juttatta őket, s bosszúnkat megbosszultuk. Iluku idehozott mozgó palotája, az edényekkel együtt legyen a tiéd, Tolun. Így rendelkezett.
(268) Miután a tangut népet leigázta, Iluku-Burkant Sidurkuvá tette, s végeztetett vele, a tangut nép anyáit, apáit írmagostul mind egy szálig kiirtotta, megparancsolta, hogy étkezése alatt beszélni kell arról, hogy teljesen végük van, s beszélni kell kiirtásukról és megöletésükről. Mivel a tangut nép szavát adta, de szavát nem tartotta meg, Dzsingisz kán a tangut nép ellen másodszor is hadba vonult, eljött és a tangut népet megsemmisítette. A disznó-évben (1227) Dzsingisz kán az égbe szállt. Miután az égbe szállt, a tangut népből a legtöbbet Jiszüj-kadunnak adták.
(269) A patkány-évben (1228) Csaadaj, Batu meg a többi jobbszárnyhoz tartozó herceg, Otcsigin-nojan, Jegü, Jiszüngge meg a többi balszárnyhoz tartozó herceg, Toluj meg a többi derékhadhoz tartozó herceg, a hercegnők, a fejedelmi vők, a tízezredek és ezredek parancsnokai teljes számban valamennyien összegyűltek a Kerülen folyó Ködeü szigetén, és Ögödej kagánt Dzsingisz kán ama szavai alapján, amelyben őt megnevezte, káni rangra emelték. Csaadaj bátya emelte öccsét, Ögödej kagánt a káni méltóságra. Az éjszakai őröket, a tegzeseket, a nyolcezer nappali őrt, akik atyjuknak, Dzsingisz kánnak aranyos életét őrizték, kán atyjuk személye mellett szolgálatot teljesítő örökös tízezer testőrét Csaadaj bátya és Toluj Ögödej kagánnak átadták. A derékhad népét ugyanily módon szintén neki juttatták.
(270) Ögödej kagán megvárta, míg káni méltóságra emelték, a belső szolgálatot teljesítő tízezer testőrt, a derékhad népét neki alárendelték, s akkor Csaadaj bátyával történt korábbi megbeszélés alapján hadba küldte Okoturt és Mönggetüt Csormakan-korcsi megerősítésére, aki a Dzsingisz kán atya elintézetlenül hagyott népei közül Baktat népének Kalibaj-szoltánja ellen vonult hadba. Korábban Szübeetej-baatur is hadba indult, s eljutott egészen a kanglin, kibcsaut, badzsigit, oruszut, aszut, szeszüt, madzsar, Kesimir, szergeszüt, bular, kerel népig, átkelt az Adil meg a Dzsajak bővizű folyóján, s Meket, Men-kermen és Kejbe, valamint a többi város ellen vonult; ott azonban ezek a népek feltartóztatták Szübeetej-baaturt. Most Szübeetej megerősítésére útnak indította Batut, Bürit, Güjüköt, Mönggét és rajtuk kívül még sok már herceget. Megparancsolta, hogy mindeme hadra kelt hercegeknek Batu legyen a parancsnoka. Megparancsolta továbbá, hogy a derékhadból kivonultaknak Güjük legyen a parancsnoka. Ami e hadrakelteket illeti, a népet kormányzó hercegek fiaik közül a legidősebb fiút tartoznak hadba küldeni. A népet nem kormányzó hercegek, a tízezredek, az ezredek, a századok, a tizedek parancsnokai, s a közrendű emberek közül, mindenki fiai közül a legidősebbet tartoznak hadba küldeni. A hercegnők, a fejedelmi vők ugyanily módon fiaik közül a legidősebbet küldjék hadba. Így szólt a parancs. Ögödej kagán még ezt mondta: Ez a parancs, mely szerint a legidősebb fiúkat kell hadba küldeni, Csaadaj bátyától származik. Csaadaj bátya azt üzente nekem, hogy Szübbetej megerősítésére fiai közül a legidősebbet, Bürit küldi hadba. Ha a fiúk közül a legidősebbek vonulnak hadba, a sereg népes lesz. Ha a kivonuló sereg népes, akkor tekintélyes és hatalmas a vonulása. A szemben álló ellenség pedig sok államot számlál. Ott a végeken konok emberek azok. Ha haragra gerjednek, tulajdon kardjuktól halnak meg. Azt beszélik, hogy ezeknek a népeknek éles a kardjuk. Ezt üzente. Ögödej kagán ezeket mondotta, s mindenütt közhírré tette: E szavakra válaszul, Csaadaj bátya buzgalmára és erejére támaszkodva, a fiúk közül magam is a legidősebbeket fogom hadba küldeni. Ez a története annak, hogyan küldték hadba Batut, Bürit, Güjüköt, Mönggét meg a többi herceget.
(271) Aztán Ögödej kagán tanácskérés végett Csaadaj bátyához a következő üzentet küldte. Atyánknak, Dzsingisz kánnak kész trónjára ültem; valaki azt mondhatná nekem, milyen erények alapján ültem oda? Ha Csaadaj bátya, te helyeselnéd, fejedelmi atyánk a kitat nép Altan kánját otthagyta elintézetlenül; én most a kitat nép ellen vonulnék. Mikor ezt tanácskérés céljából megüzente, Csaadaj bátya egyetértett vele, és ezt üzente: Nincs semmi baj. Csak induljatok hadba, bízzatok meg megfelelő embert a parancsnoksággal a törzstáborban. Én innen küldök csapatokat. A törzstáborban Oldakar-korcsit bízta meg a parancsnoksággal, és
(272) Ögödej kagán a nyúl-évben (1231) elindult a kitat nép ellen, előhadként Dzsebét küldte előre. Nemsokára le is győzte a kitatok seregeit, s olyan mészárlást vitt köztük végbe, hogy úgy hevertek a földön, mint korhadt fatuskók. Azután átkelt a Csabcsijal hágón, megindította seregeit, hogy a városokat és az erődítményeket mindenfelé ostroma alá vegye. Utána Ögödej kagán Sira-dektürnél letáborozott.
Ekkor Ögödej kagán betegségbe esett. Amikor már elvesztette beszélőkészségét, s igen rosszul érezte magát, jósoltatni kezdtek mindenféle táltosokkal meg jövendőmondókkal. Kiderült, hogy a kitat nép földjének, vizének szellemurai és fejedelmei azért tombolnak oly veszedelmesen, mert népüket kirabolták, városaikat és erődítéseiket lerombolták. És amikor a lapockacsontokból jósolni kezdtek azzal a szándékkal, hogy váltságdíjul népséget, aranyat, ezüstöt, állatokat és élelmet ajánlanak fel, a betegség csak nem enyhült, ellenkezőleg, még vadabbul kezdett tombolni. Amikor a lapockacsontokból tovább jósoltak arra vonatkozólag, hogy a családtagok közül megfelelne-e valaki, a kagán kinyitotta a szemét, vizet kért, ivott belőle, s megkérdezte: mi történt? Erre a táltosok elmondták, hogy a kitat nép földjének, vizének urai, fejedelmei vadul tombolnak, mert földjüket, vizüket tönkreteszik, népüket kirabolják. Mikor a lapockacsontokból jósolva azt mondtuk, hogy váltságdíjul bármit adunk, a betegség még vadabbul kezdett tombolni. De amikor azt mondtuk, hogy a családtagok közül megfelelne-e valaki, a betegség alábbhagyott súlyosságában. Most döntsön a te parancsod. Mikor ezeket elmondták neki, így szólt: A hercegek közül ki van itt? Toluj herceg volt ott, és így szólott: Bár fölötted voltak még bátyák, alattad pedig öccsök, szent Dzsingisz kán atyánk tégedet, kán bátyát választott ki, mint valami paripát, megsimogatott, mint valami bárányt, és magasztos trónját számodra jelölte ki, a sok népet a te válladra rakta. Jómagam a kán bátya mellett élek, hogyha mit elfeledne, emlékeztetném majd; ha elszenderülne, felserkenteném majd. Ez lett a feladatom. Ha most téged, kán bátyámat elvesztelek, kit emlékeztetnék majd arra, mit elfeledett, kit serkentenék fel, ha elszenderül. Valóban, ha kán bátyám nem gyógyulna meg,

Erős, nagy mongol nép
Elárvahodna,
Kitat nép ünnepre
Készülődne.

Fejedelmi bátyámnak hadd lépjek helyébe,

Én pisztráng gerincét
Elroppantottam,
Tokhal hátát hányszor
Törte el ujjam!
Elöl igyekvőknek
Elébe vágtam,
Hátul állókat
Hamar átszúrtam.
Hiszen orcám nékem is szép,
Hátam pedig hosszú.

Táltosok, rajta, könyörögjetek, varázsoljatok! Amikor a táltosok megkezdték varázslataikat, Toluj herceg kiitta a varázslóvizet. Egy darabig csak ült, majd megszólalt: Részeg lettem... Míg részegségemből magamhoz nem térek, fejedelmi bátyám viselje gondját öccseinek, akik árvák és kicsinyek, özvegy menyének, Berüdének, egészen addig, míg meg nem állnak tulajdon lábukon. Mindent elmondtam. Megrészegedtem - mondotta. Kiment, és meghalt. Hát így történt.
(273) Ögödej nemsokára leigázta Altan kánt. A Szeüsze, Legény nevet adta neki, elrabolta aranyát, ezüstjét, arannyal átszőtt, hímzett szöveteit, értékeit, tarka lovait meg szolgalegényeit. Előőrsöket, parancsnokokat hagyott hátra, Namgingba, Dzsungduba, minden más városba pedig helytartókat nevezett ki. Ezután nyugodtan visszafordult, és Karakorumban letáborozott.
(274) Csormakan-korcsi Baktat népét megadásra kényszerítette. Ögödej kagán, mikor tudomására jutott, hogy ez a föld szép és kiváló termékei vannak, így rendelkezett: Csormakan-korcsi maradjon ott helytartónak, s évenként küldjön neki sárga aranyat, sárgás arannyal készített hímzéseket, brokátokat, nagy és kis gyöngyöket, hosszú nyakú, magas lábú nyugati lovakat, különféle fajta tevéket, teherhordásra pedig többféle öszvéreket. A Szübeetej-baatur megsegítésére hadba küldött hercegek, Batu, Büri, Güjük, Öngge és sok más herceg meghódították a kanglinokat, kibcsautokat meg a badzsigitokat, feldúlták az Edzsil, Dzsajak folyók melletti városokat és Meget városát, az oruszutokat leigázták, és kirabolták, mind egy szálig. Az aszutokat, szeszütöket, bolarokat, Men-kermen, Kiva meg a többi város lakosait leigázták, s megadásra kényszerítették; parancsnokokat és helytartókat hagytak hátra, s visszatértek. A dzsürcsetek és szolongkaszok ellen korábban hadba küldött Dzsalajirtaj-korcsi támogatására utána menesztette Jiszüder-korcsit, s megparancsolta neki, hogy maradjon ott helytartónak.
(275) Batu a kibcsak hadjáratból a következőket jelentette követek útján Ögödej kagánnak. Az örökkévaló Ég ereje által és a fejedelmi nagybátya szerencséje által Meget városát leromboltam, az oruszut népet leigáztam, tizenegy államot és népet a helyes útra térítettem, az aranyos gyeplőt szorosra vontam. Abban állapodtunk meg, hogy búcsúlakomát rendezünk. Felállítottam hát a nagy sátrat, és mikor lakomázni kezdtünk, minthogy az itt levő hercegek közül valamicskét idősebb volnék, elsőnek ittam egy-két kupával, ezért Büri meg Güjük rám megnehezteltek, a lakomán részt nem vettek, hanem ellovagoltak. Mikor ellovagoltak, Büri ezt mondta: Batu egyenrangú velünk, hogyan ihatott előbb?

Szakállas vénasszonynak
Szakasztott mása.
Rongyként kell
Rugdalni,
Talp alá
Taposni.

Güjük ezt mondotta: Ezeket a tegzes vénasszonyokat, ezeket fahasábbal kellene végigverni a mellükön. Eldzsigidej fia, Harkaszun pedig ezt mondotta: Majd kötök néki farkot fából. Ezeket mondották ők. Amikor bennünket idegen származású, lázadásban levő népek ellen küldöttek hadba, s amikor azt mondhatjuk, hogy bizonytalan a helyzetünk, akkor Büri és Güjük így beszél rólam, s engedélyem nélkül eltávozik. Most a fejedelmi nagybátya szava döntsön a dologban. Ezt a jelentést küldötte.
(276) Batu e szavaira a kagán nagy haragra gyúlt, nem bocsátotta színe elé Güjüköt, hanem ezt mondotta: Ez a közönséges ember ugyan kinek a szaván bátorodott fel annyira, hogy az idősebb testvért teli szájjal gyalázza? Egy tojás csak zápuljon! Ez az ember a bátya melle ellen lázadt:

Teszem őt előőrsnek.
Tíz ujjának körme míg
Tövig el nem vásik,
Hegymagas falakra
Hadd kússzék fel.
Őt im helytartónak teszem.
Öt ujjának körme
Míg csak el nem kopik,
Magas, vert falakra
Merészen hadd másszék fel!

És te piszkos, ócska, közönséges Harkaszun, kitől tanultad, hogy családunk tagját teli szájjal gyalázd, fennhéjázva! Güjüköt meg Harkaszunt majd együtt küldöm el hozzád. Harkaszunt le kellene fejezni, de azt mondanátok, hogy önkényeskedem. Ami Bürit illeti, mondd meg Batunak, üzenje meg a dolgot Csaadaj bátyának; Csaadaj bátya döntsön a sorsa felől.
(277) A hercegek közül Menggej, a nemesurak közül Alcsidaj, Kongkortaj, Dzsanggi és mások a következő javaslatot tették: Atyádnak, Dzsingisz kánnak volt egy döntése, amely szerint a pusztai ügyeket a pusztában kell eldönteni, a házi ügyeket a házban kell eldönteni. Ha a kagán oly kegyes volna, és meghallgatna, a kagán haragszik Güjükre; ez pusztai ügy. Talán helyes volna, ha Batuhoz küldené, és rábízná a döntést. Mikor megtették az előterjesztést, a kagán helyeselte e szavakat. Haragja megenyhült, maga elé bocsátotta Güjüköt, és intő szóval így korholta: Azt beszélik rólad, hogyha háborúba mégy, útközben akinek feneke van, még a feneke sem marad meg. Azt beszélik rólad, hogy a legénységnek tönkretetted az erejét, s az oda van. Azt hiszed tán, hogy féktelen haragodtól az oruszutok népe úgy megretten, hogy nyomban meg lehet hódoltatni? És úgy viselkedsz, mintha egymagad hódítottad volna meg az oruszutok népét, és úgy nekigőgösködtél, hogy bátyád ellen ellenségesen léptél fel. Atyánknak, Dzsingisz kánnak egyik mondása úgy szól, hogy a sok félelmetes, a mély halálos. Hát nem így van? Mintha mindent te vittél volna végbe egyedül, de te Szübeetej és Büdzsek oltalma alatt jártál el, és sokakkal, minddel összefogva hódítottad meg az oruszutokat meg a kibcsautokat. Egy-két oruszutot és kibcsautot meghódítottál, de még egy bakkecske patáját sem sikerült zsákmányként megszerezned. Legénykedsz, hogy egyszer eljöttél otthonról, és úgy hencegsz, mintha mindent egyedül te vittél volna véghez! Menggej, Alcsidaj, Kongkortaj és Dzsanggi visszatartották

Hánykódó szívemet
Hűséges bajtársként;

mint

Üstöt, ha fortyogva forr,
Öblös csanakkal csendesítenek,

megnyugtattak. Most minden rendben van. Ez pusztai ügy, és azt mondták, hogy Batu benne az illetékes. Güjük és Harkaszun felett Batu ítélkezzék - mondotta, és elküldte őket. Büri sorsáról Csaadaj bátya döntsön.
(278) Azután így rendelkezett Ögödej kagán. Most pedig közzéteszem a parancsomat, amely ismerteti azoknak az éjszakai őröknek, tegzeseknek, nappali őröknek, az összes testőröknek a feladatát, akik atyámnál, Dzsingisz kánnál teljesítettek szolgálatot. Megparancsolom, hogy most is ugyanúgy járjanak el, ahogyan korábban fejedelmi atyám parancsa szerint a szolgálatot ellátniuk kellett. A tegzesek, nappali őrök a nappali szolgálatukat ugyanúgy, mint korábban, annak rendje és módja szerint végezzék, és még nappali fényben csináljanak helyet az éjszakai őröknek, majd menjenek ki, s ott éjszakázzanak. Így rendelkezett. Éjszaka és éjszakai őröknek mellettünk kell éjszakázniuk. Az ajtónál és a jurta körül kell az éjszakai őröknek tartózkodniuk. A palota-jurta mögött és előtt álljanak őrt az éjszakai őrök. Azokat az embereket, akik napnyugta után, éjszaka járkálnak, az éjszakai őrnek el kell fognia, éjszakára ott kell tartania. A sokaság szétoszlása után az éjszakai őrséget teljesítő éjszakai őrökön kívül soraik közé vegyülő, behatolni szándékozó embernek azok az éjszakai őrök, akik őket elfogták, tüstént vágják le a fejét, és vessék ki őt. Ha valaki sürgős jelentéssel éjszaka érkezik meg, az éjszakai őrnél tartozik jelentkezni; álljon meg az éjszakai őrrel együtt a jurta mögött, és ott mondja el a jelentését. A palota-jurtába való belépés és kilépés dolgában Kongkortaj, Sirakan és a többi rendfenntartó tisztviselő az éjszakai őrökkel együtt intézkedjék. Eldzsigidejt, bár megbízható ember volt, de későn az éjszakai őrökön túl járkált, az éjszakai őr elfogta. Tehát csak a parancsot meg nem másító éjszakai őr megbízható - így szólt a rendelkezése. Az éjszakai őrök létszámát ne kérdezzétek! Azon túl, ahol az éjszakai őr tartózkodik, ne járkáljatok! Az éjszakai őrök közt ne járkáljatok! Azokat az embereket, akik az éjszakai őrökön túl járkálnak, vagy közöttük járkálnak, az éjszakai őrök fogják el! Ha valaki az éjszakai őrtől a létszám felől kérdezősködik, attól az embertől az éjszakai őr vegye el a paripát, melyen aznap lovagolt, nyergestül, kantárostul, a rajta levő ruhával együtt. Az éjszakai őrnél magasabban senki sem foglalhat helyet! Az éjszakai őrök tartsák rendben a jakfarkas zászlókat, a dobokat, a lándzsanyeleket, a csészéket és az edényeket. Az italra, az ételre, a színhúsra az éjszakai őrök ügyeljenek fel. Így rendelkezett. A palota-jurta kocsijainak az éjszakai őrök viseljék gondját. Ha mi személyesen nem vonulunk hadba, nélkülünk az éjszakai őrök se vonuljanak hadba. Amikor solymászni és vadászni megyünk, egyik felük, pontosan kiszámolva, maradjon hátra a palota-jurta kocsijainál, az éjszakai őrök másik fele pedig menjen velünk. Az éjszakai őrök közül egyesek végezzék el a szállásmesterek feladatát, és intézzék a palota-jurta letáborozását. Közvetlenül az ajtó mellett az éjszakai őrök álljanak mint ajtónállók. Valamennyi éjszakai őrnek, mint ezrednek, Kadaan legyen a parancsnoka. Így rendelkezett. Azután kinevezte az éjszakai őrök egyes osztagainak a parancsnokait. Kadaan és Bulkadar egy osztagot szervezzenek, közös parancsnoksággal egy osztagként vonuljanak fel, a palota-jurta jobb és bal oldalán foglaljanak helyet külön-külön, s ügyeljenek a rendre. Amal és Csanar közös parancsnokság alatt egy osztagot alkossanak, egy osztagként vonuljanak szolgálatba, a palota-jurta jobb és bal oldalán külön-külön foglaljanak helyet, s ügyeljenek a rendre. Kadaj és Kori-kacsar közös parancsnokság alatt egy osztagként vonuljanak szolgálatba, a palota-jurta jobb és bal oldalán külön-külön foglaljanak helyet, s ügyeljenek a rendre. Jalbak és Karaudar közös parancsnokság alatt egy osztagként vonuljanak szolgálatba, a palota-jurta jobb és bal oldalán külön-külön foglaljanak helyet, s ügyeljenek a rendre. Aztán még: Kadaan és Bulkadar osztaga, Amal és Csanar osztaga, ez a két osztag a palota-jurta bal oldalán táborozzék, s onnan induljon szolgálatba. Kadaj és Kori-kacsar osztaga, Jalbak és Karaudar osztaga, ez a két osztag a palota-jurta jobb oldalán táborozzon, s onnan induljon szolgálatba. Ennek a négy osztag éjszakai őrnek Kadaan legyen a parancsnoka. Aztán még így rendelkezett: Az éjszakai őröknek a személyem mellett, a palota-jurta körül kell állaniuk, s szorosan az ajtó mellett feküdniük. Az éjszakai őrök közül ketten menjenek be a palota-jurtába, s ők tartsák a nagy italos tömlőt. Aztán még így rendelkezett: A tegzeseket Jiszün-töe, Bukidaj, Korkudak és Lablaka külön-külön négy osztagba osszák be, és a tegzek felcsatolása céljából a nappali őrök négy osztagába külön-külön testőreik tegzeseit elrendezve sorolják be. Azután kinevezte a nappali őrök osztagainak az elöljáróit a korábban már tisztséget viseltek leszármazottai közül. A korábban már tisztséget viselt Alcsidaj és Kongkor-takaj közös parancsnoksággal egy osztag nappali őrt szervezzen meg, és lássa el a szolgálatot. Temüder és Dzsegü közös parancsnoksággal egy osztag nappali őrt szervezzen meg, és lássa el a szolgálatot. Mangkutaj a tartaléknak legyen a parancsnoka, egy osztag nappali őrt szervezzen meg, és lássa el a szolgálatot. A kagán aztán még így rendelkezett: Minden parancsnoknak Eldzsigidej az elöljárója, az ő utasítása szerint kell feladatát végeznie. Aztán még így rendelkezett: Ha a testőrség valamely tagja a szolgálat megkezdésekor hiányzik, azt a korábbi parancs szerint három botütéssel kell megfenyíteni. Ha ugyanaz a testőr másodszor is hiányzik az őrszolgálatból, azt hét botütéssel kell megfenyíteni. Ha pedig ugyanaz a személy, anélkül hogy beteg volna, vagy arra más oka volna, vagy a testőrök elöljárójától arra engedélye volna, harmadszor is elkésik a testőr-szolgálatból, és a mellettünk való szolgálatot terhesnek találná, azt harminchét botütéssel kell megfenyíteni, és szemünk elöl messze földre kell száműzni. Aztán meg ha az osztagok elöljárói elmulasztják a szolgálatot átvevő testőrök létszámát ellenőrizni, s valaki így mulasztja el a szolgálatot, az osztagok elöljáróit fogjuk megbüntetni. Az osztagok elöljárói minden harmadik szolgálatba lépéskor s a szolgálat átadásakor kötelesek közölni ezt a parancsot a testőrökkel. Ha a testőrök a parancsot meghallgatták, s a szolgálatból mégis elkésnek, ezeket a parancs értelmében meg fogom büntetni. De ha ezt a parancsot a testőröknek nem hirdetnék ki, az osztagok elöljárói érdemelnek büntetést. Az osztagok elöljárói azzal az indokolással, hogy ők parancsnokok, a velük egyenlő beosztásban levő testőreimet engedélyem nélkül meg ne fenyítsék. Ha valaki a törvényt áthágná, azt jelentsétek nekem. Ha valaki halálbüntetést érdemelne, azt majd mi lefejeztetjük. Ha valaki megcsapatást érdemelne, azt majd mi megcsapatjuk. De ha egyesek azzal az indokolással, hogy ők parancsnokok, anélkül hogy nekem a dologról jelentést tennének, saját maguk kezet emelnek rájuk, azok ökölcsapásért viszonzásul ökölcsapást, botütésért viszonzásul botütést kapjanak. Azután még így rendelkezett. A külső ezredek parancsnokainál az én testőreim magasabb helyet foglalnak el. A külső századok és tizedek parancsnokainál az én testőreim kísérő szolgái magasabb helyet foglalnak el. Ha külső ezredesek testőreimmel összecivakodnának, az ezredeseket meg fogom büntetni.
(279) Ögödej kagán még ezt mondta. Atyám, Dzsingisz kán által fáradsággal létrehozott birodalmat nem akarom gyötrődésben tartani, Boldoggá akarom tenni, úgyhogy a nép hadd tegye

Talpát a földre,
Tenyerét a fűre.

Atyámnak, a kagánnak kész trónjára ültem, s nem akarom, hogy a nép szükséget szenvedjen, ezért a lakosság minden egyes nyájból évenként egy kétéves bárányt adjon leves céljára. Száz juhból egyet be kell szolgáltatni, s azt ugyanott a köztük levő nincsteleneknek és szűkölködőknek kell adni. De ha a testvérek a sokaságot, a paripákat, a testőröket maguknak gyűjtik össze, akkor az italt mindezeknek hogyan hajtsák be a néptől? Különféle vidékek minden egyes ezredéből kancákat kell kiválogatni, azokat kell fejni, s a fejőket kell megbízni az őrizetükkel; a tábor-felügyelőket állandóan váltogassák, s egyben ők legyenek a kancák ápolói is. Ezenkívül, ha a testvérek összegyűlnek, ajándékot és jutalmat adok majd nekik. A selymet, a balta formájú ezüstrudakat, a tegzeket, az íjakat, a vérteket, a fegyvereket raktárakba gyűjtöm, s e tárolóhelyeket őriztetem majd. Különböző vidékekről raktárosokat és magtárosokat kell kiválogatni, s azoknak kell felettük őrködniük. Ezenkívül a birodalom lakossága között legelőt és vizet fogok kiosztani. A legelők kijelölésére helyes volna a különböző ezredekből legelő-felügyelőket kiválasztani és kijelölni. Aztán a sivatagi Csöl földjén vadakon kívül nincs semmi más. Hogy a lakosságnak kissé tágasabb lehetőséget biztosítsunk, Csanaj és Ujgurtaj felügyelete mellett a legelő-felügyelők ássák meg és falazzák ki a sivatagi Csöl kútjait. Aztán amikor lovas futárokat küldünk, lakott területen keresztül lovagoltatjuk őket; ez azonban mind a lovas futárok feladatának ellátásában késedelmet jelent, mind pedig a birodalom lakosságára zaklatással jár. Éppen ezért most egyszer s mindenkorra a következő eljárást vezetjük be. A különböző vidékek minden egyes ezredéből postásokat és lovászokat kell kiválogatni; minden egyes megállónál postaállomást kell berendezni, úgyhogy a futárokkal alapos ok nélkül a lakosságot nem zaklatnánk, hanem a postaállomásokon keresztül utaztatnánk őket. Helyes? Ezekről az ügyekről, melyeket Csanaj és Bolkadar megfontolt, s nekünk előterjesztett, s amelyeket mi is helyeseknek tartottunk, Csaadaj bátya döntsön. Ha ezek a neki előterjesztendő ügyek megfelelőeknek tűnnek, s azokat helyesli, akkor Csaadaj bátya döntése szerint legyen a dolog. Erre az üzenetre Csaadaj bátya a tőle megkérdezett valamennyi ügyet helyeselte, és visszaüzente: Ha így van, csináljátok csak! Ezenkívül Csaadaj bátya még ezt üzente: Én innen a postaállomások útján meg akarom teremteni felétek az összeköttetést. Batuhoz is követeket fogok küldeni: Batu meg énfelém teremtse meg az összeköttetést postaállomásai útján. Aztán még ezt üzente: Valamennyi ügy közül a postaállomások felállítása volt a leghelyesebb előterjesztés.
(280) Azután Ögödej kagán ezt mondotta: Csaadaj bátya és Batu, továbbá a jobbszárny hercegei és testvérei valamennyien, Otcsigin-nojan és Jegü, továbbá a balszárny valamennyi testvére és hercege, a derékhad hercegnői, fejedelmi vői, a tízezredek, ezredek, századok, tizedek parancsnokai helyeslésüknek adtak kifejezést mindahányan. Helyeselték, hogy a hatalmas kagán levese céljára a nyájból évenként egy kétéves bárányt kell adni; miért volna ez nehéz? Helyes, hogy száz juhból egyet be kell szolgáltatni, és a nincsteleneknek meg szűkölködőknek kell adni. Ha pedig postaállomásokat létesítenek, és számukra postásokat és lovászokat állítanak, ez a néptömegeknek nyugalmat, a futároknak kényelmet jelent. Minthogy ezt mindnyájan helyeselték, a kagán utasítását Csaadaj bátyának előterjesztették. Csaadaj bátya is helyeselt, erre elrendelték, hogy a kagán parancsa szerint az egész birodalomban, a különféle ezredek évenként leves céljára a nyájból egy kétéves bárányt szolgáltassanak be, száz juhból szintén egy kétéves bárányt. Elrendelték, hogy kancákat szolgáltassanak be, és kancákat őrző pásztorokat jelöljenek ki. Kancákat őrző pásztorokat, raktárosokat meg magtárosokat jelöltettek ki. Intézkedtek, hogy postásokat és lovászokat válogassanak ki, az egyes megállók egymástól való távolságát pontosan állapítsák meg, s állítsák fel a postaállomásokat. Aracsant és Tokucsart bízták meg a megszervezéssel. Egy postai megálló számára húsz lovászt állapítottak meg; valamennyi megálló számára húsz-húsz lovászt jelöltek ki. Ha a postaállomás paripái, az élelmül szolgáló juhok, a fejni való kancák, a taligába fogni való ökrök, a kocsik tekintetében az általunk itt megállapított mértékből csak

Rövid zsineg ha hiányzik,
Rögtön fejük vétessék.
Kanál vagy küllő ha elkallódnék,
Késsel az orruk vágassék le.

Így rendelkezett.
(281) Ögödej kagán így szólott. Miután atyám trónjára ültem, atyám után végzett egyik cselekedetem az volt, hogy a dzsakut nép ellen hadjáratra indultam, s a dzsakut népet megsemmisítettem. Másik cselekedetem az volt, hogy futáraink köztünk folyó gyorsforgalma, valamint hivatali dolgaink előmozdítása céljából postaállomásokat szerveztem. Ismét másik cselekedetem az volt, hogy víztelen területeken kutak ásását rendeltem el, s ily módon a birodalom népének vizet és füvet juttattam. Ezenkívül a különböző városok népénél előcsapatokat, s helytartókat hagytam, és segítettem abban, hogy a nép hadd tegye

Talpát a földre,
Tenyerét a fűre.

Fejedelmi atyám után négy kiváló cselekedettel gyarapítottam hát az övéit. Viszont amikor fejedelmi atyám trónjára ültettek engem, s rám rakták rengeteg birodalmát, hibát követtem el, mert hagytam, hogy legyőzzön engem a borital. Ez volt az én egyik hibám. a másik hibám az volt, hogy helytelenül asszony-ember szavára hallgattam, és elkövettem azt a vétkes cselekedetet, hogy Otcsigin nagybátya országából lányokat hozattam magamnak. És bár a birodalom ura és kagánja voltam, helytelenül mégis vétkes cselekedetekre ragadtattam magam, ez volt az egyik hibám. Aztán meg Dokulku titkon való megöletésének hibája miért volt hiba? Titkon megölettem Dokulkut, aki fejedelmi atyámnak, az ő törvényes urának szolgálatában életét kockáztatta, hiba volt ez és igazságtalanság. Most aztán az én szolgálatomban ki fogja értem életét úgy kockáztatni, mint ő? Magamat vétkesnek nyilvánítom abban, hogy ezt az embert, aki mindenkivel szemben jobban bebizonyította hűségét, vizsgálat nélkül, titokban megölettem. Aztán meg afölött való irigységemben, hogy az Ég és Föld rendeléséből született vadak netán átmennek a testvérek területére, kerítést és falat emeltettem ennek meggátlására; ezért aztán a testvérektől gyűlölködő szavakat kellett hallanom. Ez is hiba volt. Így hát fejedelmi atyám után négy újabb kiváló cselekedetet hajtottam végre, négy cselekedetem pedig bizony vétkes volt. Ezt mondotta.
(282) Befejeztük az írást, mikor a nagy kuriltaj összegyűlt, és amikor a palota-jurta a patkány-év dámszarvas havában a Kerülen folyó Ködee szigetén, Doloan-boldak és Silgincsek között táborozott.