Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Jankovich Andrea
TERMÉSZET ÉS BUDDHIZMUS
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: Új Pedagógiai Szemle. 1999. 6. szám


Már kétezer-ötszáz évvel ezelőtt, amikor még a Föld természeti kincsei romlatlan szépségükben pompáztak, a Sákjamuni Buddha megfogalmazta természettel kapcsolatos etikai nézeteit. A környezetre vonatkozó tanításai olyan morális viselkedésrendszernek a részét képezték, amely a létezés szenvedésének megszüntetését a magas szintű koncentrációra alapozott moralitásban keresi. Ez a minden szándékot, mozdulatot és gondolatot átható erkölcsiség mutatta az utat a természet méltánylása és teljes elfogadása felé. Ez a személet olyan életmódot igényel, amelyben az emberek számára minden élőlény és természeti képződmény szenvedésének csökkentése és igényeik elfogadása válik a fő célkitűzéssé.
A nyugati ember a természetet jogos birtokaként kezeli, amelyet igényei és vágyai szerint öncélúan használhat. Ez a hozzáállás vezetett környezetünk nagymértékű károsodásához.


Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy Földünk életfeltételei nagy veszélybe kerültek. A civilizáltnak nevezett környezet fenntartása érdekében végzett hétköznapi cselekedeteink súlyosan sértik az ökológiai rendszereket. Csodálatos erdők tűntek el kidobható papírtermékek képében, mosószereink súlyosan megfertőzték vizeinket, mohó étkezési szokásaink állatfajok kipusztulását eredményezték. A kényelem és a rövid távú személyes élvezetek nevében bolygónk felemésztődik egy viszonylag szűk embercsoport hasznára.

A buddhizmus természetfelfogása segítségével teljesebb képet kapunk a környezeti pusztítás okainak hátteréről. E szemlélet feltárja az emberi lények természettel kapcsolatos lelki összetevői és a fizikai környezetük közötti láncszemeket.

Az ember és a természet közötti egyensúlyt feláldoztuk az új technológiák oltárán. Ezen egyensúly visszaállítása csak egy magas szintű moralitás segítségével lehetséges, amely nemcsak az ökológiai rendszer megvédéséért vállal felelősséget, hanem az egyén éntudatát is alakítja.

A buddhista természeti etika

„Földünk békéje és túlélése, ahogy mindannyian tudjuk, éppen azon emberi tevékenységek miatt került fenyegetett helyzetbe, melyek nélkülözik az elkötelezettséget a humánus értékek mellett. A természet és forrásainak pusztítása a tudatlanság, mohóság és a Föld élővilága iránti tiszteletlenségnek a következménye. Ez a tiszteletlenség még a saját utódainkra is kiterjed, a következő generációra, amely egy nagymértékben lepusztult Földet kap örökségül, ha a teljes körű béke nem valósul meg, és a környezeti rombolás a jelenlegi mértékben folytatódik...

Egyértelmű, hogy kulcsnemzedék vagyunk. A globális kommunikáció lehetősége megnyílt a számunkra, mégis gyakrabban használjuk ezt összeütközésekre, mint értékes dialógusokra a béke érdekében...

Az univerzum külső bolygóinak feltárásába kezdtünk, miközben Földünk saját óceánjai, tengerei, forrásai egyre szennyezettebbekké válnak, és különböző életmegnyilvánulásaik még mindig nagymértékben ismeretlenek.

Földünk ritka élőlényei, állatai, növényei, rovarjai és még a mikroorganizmusok közül is jó néhányat egyáltalán nem fog ismerni a jövendő nemzedék. Megvan a képességünk és a felelősségünk. Lépnünk kell, mielőtt késő lesz.”
Őszentsége: a Dalai Láma


A buddhista tradíció két szempontból közelíti meg a természetet. Az egyik, hogy csupán a természeti törvények tökéletes elsajátítása révén hasznosíthatóak a források az emberi felhasználás számára, mely szemléletet az állatok és a növények életkörülményeinek javítása teszi teljessé. A másik megközelítés kontemplatív, segítségével a természeten keresztül észlelhetővé válik a saját belső béke és nyugalom. A buddhista szerzetesek a természetben keresték az elvonulásra és egyedüllétre alkalmas helyeket. Számukra a környezettel való összhang annyira fontos volt, hogy a nyári időszakban, amikor az apró bogarak, rovarok és növények száma megnövekedett, hónapokat töltöttek barlangokban meditatív gyakorlatokkal, hogy minél kevesebb állat és növény életét veszélyeztessék.

Ez a kontemplatív attitűd az esztétikum oldaláról is megalapozza a természet megőrzését. Minél magasabb etikai szintet képvisel egy személy, annál jobban méltányolja és csodálja a környezet szépségét. A buddhista gyakorlók képesek a természet tükrébe oly módon tekinteni, hogy a ragaszkodás mohósága nélkül érezzék vele az egyenlőséget és egységet. A mulandóság lényege megismerhető a természet ritmusából, a lehulló virágokból, az évszakok változásaiból. A természethez való intim hozzáállás áttevődik az emberekhez és állatokhoz való viszonyra is, megváltoztatva annak minőségét. Manapság erős tendenciává vált a személytelen kapcsolatok kiterjedése. Úgy bánunk egymással, az állatokkal és a növényekkel, mintha csak gépek lennének. Elvesztettük a gondoskodó, gyengéd, aggódó érintésünket széles értelemben egymás iránt, kapcsolatainkban ezen mozzanatok leszűkülnek a családi és baráti viszonyokra.

A modern ökológiai rendszer túlélése a kielégíthetetlen fogyasztástól függ. Amíg a buddhisták az egyszerű, mértékletes életet keresik, amely az önmegtartóztatásban ölt testet, addig a legtöbb ember önmaga meghatározását és kiteljesítését éli meg a minél nagyobb mennyiségű termék felhalmozásával és fogyasztásával. A természetvédelemmel kapcsolatos viták nagy része a források biztosításával foglalkozik ahelyett, hogy a jelenlegi életmódok fenntarthatóságát elemeznék.

Nemcsak a környezeti ártalmak veszélyeztetnek bennünket, hanem tudatunk szennyezettsége is, amelyet a különböző gyógyszerek, kábítószerek és az alkohol egyre szélesebb körű használata is fokoz. Buddha megkísérelte túllépni az egészségtelen és káros emberi mohóságot. Ennek egyik lehetősége egy olyan önkritikus szemlélet, amely képes a felmerülő fejlődési modelleket integrálni. Ennek érezzük ma a legnagyobb hiányát.

Buddha tanítása szerint az emberi létezés szenvedéssel teli, annak mintegy lényegi összetevője. E szenvedés mélyen fekvő okai a mohó vágyakozás, az elutasító harag és az elhomályosító tudatlanság. A mohóság hétköznapi megnyilvánulásai az érzéki vágyak túlzott hajszolása és a birtoklási vágy határtalan kiterjesztése. A harag fejeződik ki az egymás és környezetünk iránti destruktív és erőszakos viselkedésben. A megszerzési és felhasználási késztetés a vágyakozás és kielégülés véget nem érő körforgását hozza létre. Csak egy magas szintű tudatosságon alapuló etikus viselkedés mutathat utat a következő századoknak.

A buddhista etika elvei alapvetően meghatározzák a környezettel kapcsolatos döntéseket. Ennek legfontosabb princípiuma az élet értékének hangsúlyozása, amely az emberi lények mellett kiterjed az élet más formáinak tiszteletben tartására is, így az állatok és a természetes környezet dimenzióira. Egyik legfontosabb elv a természeti pusztítás érzéketlenségének elkerülése. A humán értékek megvalósításának szintjét nem az emberekkel való bánásmód mutatja meg kizárólagosan, hanem az állatokkal és a még alacsonyabb élő szerveződési formákkal szemben tanúsított viselkedés színvonala.

A második fontos alapelv, amely az ökológiai etikát meghatározza, a kölcsönös függés. A buddhizmus számára a számtalan biológiai, fizikai-kémiai és pszichikai tényező kölcsönös egymástól való függése alapvető jelentősségű. Egyetlen élőlény sem rendelkezik egyedülálló lényeggel, és nem vonhatja ki magát a rá ható és őt körülvevő ok-okozati rendszerből.

A harmadik alapérték a túlélés a jövendő generáció érdekében és az emberiség fejlődése iránti elkötelezettség. A megőrzés biztosítása mellett a jelen helyzet orvoslása útján való előrelépés is alapvető elvárás. Ennek bázisa az egyéni felelősség, amely nem engedi a környezetet károsító cselekedetek megjelenését, és aktívan támogatja az ökológiai szemlélet széles körű terjesztését és a természet értékének felismerését.

A negyedik alapelem az érték elsődlegessége a technológia felett. A technológiák jelentősége éppen abban mutatkozik, hogy segítségükkel ellensúlyozhatóak a szennyezés káros következményei.

Erich Fromm kifejtette, hogy az ipari és technikai fejlődés fokozódása azt az illúziót eredményezte, hogy a határtalan termelés és fogyasztás eredményeképpen az emberek boldogsága és szabadsága beteljesül, mivel mindenhatókká és mindentudókká válnak. Ezt a reményt az a tévedés alapozta meg, hogy az életben az olyan boldogság elérése a cél, amelynek egyetlen eszköze vágyaink és szükségleteink minél teljesebb kielégítése, amely elvezet a szabadságérzés egyre teljesebb átéléséig.

A buddhizmus szempontjából az egész gondolatmenetet át kell értékelnünk. Az élet értelme e filozófiai rendszerben is a boldogság elérése, de olyan szélsőségektől mentes kiegyensúlyozottságon keresztül, melyhez éppen megtisztító szenvedéseken és próbára tévő nehézségeken keresztül vezet az út. Ezen egyensúly elérésének egyetlen eszközét a vágyak, a ragaszkodás, az indulatok és a tudatlanság leküzdésében és a morális cselekedetek kialakításban látják, melyet a tudatosság kiterjesztése és biztos, erős fenntartása eredményez. A mohó vágyainkért és kielégítésükért vívott, mások és önmagunk elleni egocentrikus küzdelem olyan morális vétség, amelynek természeténél fogva nem lehet eredménye a személyes szabadság és harmónia elérése. A szükségletek és kielégülésük ugyanis újabb és újabb vágyakat eredményeznek, belehajszolva az egyént egy olyan véget nem érő folyamatba, mely éppen az egyéni szabadság és döntési képesség lehetőségét korlátozza.

Az ipari és technikai fejlődéssel és termeléssel egy időben az egyén természethez fűződő viszonya ellenségessé vált. A természetben olyan vetélytársat látnak, amely határtalan kihasználásának esetenként ellenáll vagy kiszámíthatatlanságával gátjává válik. A természet leigázásának igénye már egy olyan énközpontú szemlélet megjelenését sugallja, amelyben az emberi világ és a természeti környezet szétválasztása megtörtént és szembefordult egymással.

A buddhizmus énkoncepciója és a kiterjesztett ökoself

„A történelemben először függ
az emberiség fizikai túlélése
az egyén gyökeres lelki megváltozásától.”
Erich Fromm

Buddhista nézőpontból a természetvédelem és a természettel való kapcsolat kritikus pontja az én (self) koncepciója. A környezet felé történő erőszakmentes és kifinomult hozzáállás az egyetlen viszonyulási mód, amit a buddhizmus ökológiailag elfogadhatónak tart. Az agresszív, kizsákmányoló magatartás éppen abból az önző mohóságból táplálkozik, amely csak a rövid távú anyagi haszonszerzést helyezi előtérbe, nem törődve azokkal a hosszú távú hatásokkal, melyek a következő generációkat érintik. Az egészséges, pozitív szándék elérése környezeti fejlődést eredményezhet, míg a kontrollálatlan önzés és kapzsiság olyan káros, mint a lustaság és a közöny.

A személyes éntudat képezi identitásunk, énképünk és énprezentációnk alapját. A nyugati szemléletben ez az éntudat a személy centrális, behatárolt, folyamatos és időben állandó magja. Az önmagába zárt és a külvilágról lehasított egótól eltérően az ökológiai éntudat kiszélesedik bolygónk teljes élő tartományára. Ez az identifikáció kiterjesztése révén jöhet létre. A személyes éntudat képessé válik arra, hogy önmagába foglalja akár egy állatnak vagy növénynek az énjét. Ily módon érzékelhetővé válnak annak ingerei, érzetei, működései. Ezzel a befogadással a külső környezet különállása, szeparációja megszűnik, egységes élettérré válik. Ebben az éntudati állapotban minden, amit a környezetünkben és a természetben teszünk, önmagunk segítésévé, támogatásává vagy támadásává, gyengítésévé válik. Nemhogy részévé, de mi magunk válunk a természetté. Ez a kiterjesztett éntudat ad egyedül lehetőséget, hogy átéljük a bolygónk élővilágának egészében fennálló összefüggések rendszerét, amelyben minden tényező hatást gyakorol egymásra. Ez a szemlélet nyújt lehetőséget arra, hogy a saját családunk, életterünk, országunk határain és az azon túl bekövetkező változásoknak magunkra és másokra való hatásait megértsük. Életünket és döntéseinket nagyban leegyszerűsíti az a gondolkodásmód, amely nem törődik más országok, földrészek emberi vagy természeti problémáival, mivel úgy érzi, saját környezetében is talál eleget.

A buddhizmus szerint minden cselekedetnek olyan a következménye, amilyen szándékkal és morális tartalommal viszik véghez. A következmények számbavételéhez azonban nem rendelkezünk megfelelően széles tudással és látókörrel, így nem kiszámíthatóak a jövőbeli hatások. Ha szembenézünk azzal a ténnyel, hogy képtelenek vagyunk annak belátására, hogy mi történik a Föld vizeivel, levegőjével, erdőivel, növény- és állatvilágával, a földterületek állapotával, kiderül, hogy szinte lehetetlenné válik a közeljövő hatalmas kihívásainak felvállalása az élet értékének, a többi élőlénnyel való harmonikus együttélés spirituális gyökereinek átélése nélkül.

A nyugati társadalmak patológiás individualizmusát több tényező is változásra kényszeríti. Egyrészt a másoktól különálló egó szembe kell hogy nézzen a tömeges emberi megsemmisülés lehetőségével és veszélyével. Másrészt a tudományos fejlődésben is végbement egy paradigmaváltás, amelyben a rendszerszemlélet került előtérbe. Mindezek mellett nagy segítséget jelent az olyan nem dualisztikus spirituális rendszerek felerősödése, mint a buddhizmus. Ezen összetevők lehetetlenné teszik a személyes egó határainak hagyományos fenntartását.

Ez a folyamat elvezet oda, hogy már nem hagyhatjuk figyelmen kívül környezetünk kritikus helyzetét, és kénytelenek leszünk felelősségünket felvállalni. Ekkor lehetővé válik számunkra annak a mély fájdalomnak és szomorúságnak az átélése, melyet akár az amazoniai esőerdők leégése, akár az afrikai éhínség, akár a tibeti környezetszennyezés vagy saját városunk hajléktalanjai váltanak ki. A szomorúság, a harag vagy a félelem érzését már nem tagadhatjuk le magunk előtt, többé nem maradhatunk közömbösek. Ez a mély együttérzés, a fájdalom átélése hoz közel mindannyiunkat egymáshoz. Az éntudat határainak kitágításával a fájdalom attól szűnik meg, hogy a természet jelenségeinek legmélyebb ritmusába kerülve, működésének alkotórészévé válik az én.

Buddha tanítása szerint a fájdalom, szomorúság megoldása nem az élettől való megfutamodás és lemondás útján lehetséges, hanem olyan mély tudatossággal, mely képessé tesz arra, hogy a változásokhoz oly módon alkalmazkodjunk, amely mentes a vágyakhoz való ragaszkodástól. E ragaszkodásról kell lemondani, nem a világról.

Az én kiterjesztésének buddhista módszere
A buddhista tradíció egyik tanítása szerint az univerzum minden alkotóeleme más-más időszakban az anyánk volt. Ugyanígy mi is a szülői voltunk minden atomnak, részecskének. Ezek az összetevők adtak nekünk életet, ahogyan mi is nekik, tápláltak, ahogyan mi is tettük ebben a véget nem érő folyamatos létezési láncolatban. Ennek a tanításnak a mélyebb megértése megváltoztatja látásmódunkat, hallásunkat, más minőséget nyer értésünk és tudásunk a természetről.

Ha származásunkról gondolkodunk, egyértelmű, hogy az anyánk adott életet számunkra. A létezés kezdetét gyakran megszületésünkkel azonosítjuk. Valójában létezésünk az anyánk testében kezdődött. Mikor belül éltünk, ő jelentette a teljességet, a világot. Ő volt a Földünk és az Ég. Ő volt a folyó, az időjárás, a Nap számunkra. Mindeközben anyánk is a világ belsejében élt. A világ teste volt számára a Föld és az Ég, a folyók, az időjárás. Ez a két test egyszerre élt a világ belsejében. A világ teste az univerzum belsejében él, akárcsak a magzat az anyja testében.

A tudásunk egymás fizikai és lelki jelenségeiről olyan mértékben természetes élmény anyánk testében, ahogyan a fák tudják, hogy jön az ősz, leveleik elszíneződnek, majd lehullanak. Olyan mély tudás ez, amely jóval túlmutat az intellektuális ismereteken, helyesebb tudatosságnak nevezni. Ehhez a tudatossághoz nem az intellektuális tanuláson keresztül vezet az út, hanem a meghitt tapasztaláson, a teljesség átélésén keresztül. Úgy, mint ahogyan ismerős a folyók moraja, a fa ágainak zúgása a szélben, a madarak szárnyainak csattogása a levegőben.

Önmagunkba nézve látjuk meg sorsunkat, mindannyiunk sorsát, amelyet a többiekkel együtt viszünk végbe ezen a bolygón. Mindannyian egyek vagyunk egymással és a természettel, egymáson belül, csak magunkban.

Ennek a meghittségnek az átélésére a buddhizmus szerint a meditáció nyújt lehetőséget. A mozdulatlan ülő meditatív pozíció során a testhatárok érzete megszűnik, a külső és belső egybeolvad. A testi folyamatok, a légzés, szívdobogás a külvilág és a belső egységének átélését segítik. Meditáció közben érezzük ennek az intimitásnak a jelenlétét. Átéljük mozgásunk és lélegzetünk egységét a világmindenséggel. Belégzésnél érezzük a beáramló természetet, az életet, kilégzésnél személyessé válik a halálunk. Eközben az ego centrális érzete hirtelen váltakozó testi és tudati működési folyamatok érzékelésére esik szét. Ez a tapasztalat folyamatosan mélyíti azt a tudást, hogy fizikai-pszichés rendszerünk a szakadatlanul változó univerzum része, amely végső soron nem rendelkezik elkülönült énnel. Másrészt segíti a lelassulást és annak megértését, hogy kevesebb cselekvéssel többet érhetünk el, mivel megfontoltságunkkal kevesebbet ártunk.

A buddhista szemléletű természetvédelmi képzés

Könnyű belátni, hogy az előzőekben bemutatott buddhista szemlélettel a természeti kincsek megvédése és a tudatos környezetvédelem azonos önmagunk ápolásával, és ily módon a mindennapi cselekvések része.

A buddhisták kulturálisan és életmódjukban megnyilvánuló természetvédelmi szemléletük mellett is fontosnak tartják, hogy minél hamarabb felnyissák gyermekeik szemét a fenti problémákra. Ennek magyarázata, hogy a gyermekek még közel állnak ahhoz az együttes élményhez, amelyet édesanyjuk testében átéltek. Énjük sokkal rugalmasabb és határai még nem merevedtek meg. Tudatuk tisztább, jobban összpontosítható, és kevesebb káros cselekedetet vittek véghez életkoruknál fogva is. A fájdalmat és az együttérzést természetes módon élik át, ami érzékenységüket és érdeklődésüket fenntartja. Mivel születésük még közel, a különböző létszférákhoz (mint az állati is) nagyobb érzékenységet mutatnak.

A tibeti buddhisták még az utolsó században is teljes harmóniában éltek a természettel. Hagyományaikban örökölték egymástól azt az útmutatást, ahogyan az állatokkal, növényekkel, vizekkel és a földdel bántak. Hiedelmeikben sokszor megjelenik a haragos, büntető természet, melynek indulatait az önző, csak saját érdekeiket szem előtt tartó személyek váltották ki. A falusi tibetiek számára természetes volt, hogy minden hulladékot felhasználtak, hogy külön folyóból vették az ivóvizet és egy másikba öntötték a szennyvizet. Nem kételkedtek a bányászat és a fakitermelés káros következményeiben. Azt gondolták, ha valaki elveszi a föld tulajdonát, az olyan, mintha egy asszonytól vennék el gyermekét. A vadállatok kipusztítása, véleményük szerint, mindig balesetet vagy szerencsétlenséget idézett elő a lakosok közt.

Az első problémákat az okozta, amikor olyan anyagok jelentek meg a környezetükben, melyek felhasználását már nem tudták megoldani. A műanyagok és üvegek egyre nagyobb mennyiségben jelentek meg a háztartásokban. A kémiai anyagok használata a földművelésben és a mindennapi tevékenységek során szintén egyre nagyobb gondot okozott. Nagy tömegben jelentek meg gazdálkodásuk során a műtrágyák, rovarirtók, kémiai úton előállított gyógyszerek, melyek terjesztéséhez elsősorban gazdasági haszonszerzés indítéka vezetett. Ily módon szükségessé vált a felvilágosító és tudatosító nevelőmunka annak érdekében, hogy a buddhizmus szemléletét az emberek mindennapjaik során ismét meg tudják valósítani, és szembenézzenek azokkal a következményekkel, amelyeket e káros anyagok helytelen használata okoz.

A gyermekek képzésében a felvilágosító információk és tudás átadása mellett nagy hangsúlyt fektetnek a tudat tisztítására és a morális képzésre is, ugyanis véleményük szerint a tiszta, káros tulajdonságoktól, gondolatoktól és cselekedetektől mentes személy a környezetét is tisztán tartja és felelősen kezeli.

Az elméleti képzés anyaga gyermekek számára
Az elméleti képzés akkor lehet sikeres, ha arra a tradicionális, kulturális és vallási tudásra épül, amely a gyermekek számára evidenciaként jelenik meg. Mivel a nem ártás és az együttérzés minden élőlénnyel alapvető buddhista érték, ezért a gyerekeknek azokat a tudományos ismereteket és módszereket szükséges megmutatni és bennük tudatosítani, melyekkel használhatnak környezetüknek, illetve elkerülhetik, hogy kárt okozzanak.

A képzés hangsúlyozza, hogy nem az ismeretgyűjtés az elsődleges célja, hanem hogy aktivitásra sarkallja a gyerekeket a megértett tudás hatására. Ebben a háromlépcsős folyamatban az első szakasz a természetről való ismeretszerzés, amelyet a közvetlen környezetből nyert tapasztalatok követnek, melyek elvezetnek a természetért való cselekvésig. Például a gyermekek megtanulják a műanyag szerkezetén keresztül, hogy milyen káros az elégetése, milyen mérgező a füst, amely az égésnél keletkezik. Ekkor sétára indulnak, és megnézik, hogy az erdőkben, utcákon mennyi nejlonzacskó és műanyag szemét fekszik szerteszét, amelyet valószínűleg égetéssel fognak eltüntetni. Ekkor a gyerekek, amellett, hogy szabadidejükben összeszedik ezt a szemetet és a megfelelő újrafelhasználó helyre viszik, szokásaikon változtatva nem nejlonzacskót használnak a vásárláshoz, hanem vászontáskát, amely természetbarát megoldás.

Az elméleti képzéshez tankönyv áll a tanulók rendelkezésére, amely tíz témakört tartalmaz.

1. Az első témakör az elméleti képzés bevezetése: az ökológia alapelveinek megismerése.

– Az élő és élettelen környezet összefüggései, az alapvető források, az organizmusok életterének és azzal való kapcsolatrendszerének bemutatása.

– A változás szükségszerűsége minden élő folyamat lényegi összetevője. Az élő szervezetek alkalmazkodása és egyensúlyra való törekvése.

– Az energiaáramlás, a táplálékláncok és a táplálékhálózatok.

– Az élő és élettelen anyagok újrafelhasználásának folyamata, az életfontosságú elemek körforgása.

– A dinamikus egyensúly elmélete.

– Emberi kölcsönhatások a természettel.

A fenti témák mellett hangsúlyt kap annak megértése, hogy az ember nem képes anyagot teremteni és megsemmisíteni. Minden, amit kidobunk, velünk marad, még ha más formában is. Ugyanígy nem teremthetünk vagy semmisíthetünk meg energiát, csak az állapotát változtathatjuk meg. Az átalakítás azonban mindig energiaveszteséggel jár. Bármit teszünk a természetben, mindennek következménye lesz, amely sokszor előreláthatatlan.

2. A második témakör a föld és a talaj kezelésének lehetőségeit mutatja be.

– A talaj leromlása: világméretű krízis.

– A talaj szükségessége és alkotóelemei.

– Talajtípusok és fejlődési folyamatuk.

– A talaj fizikai jellemzői, kémiai anyagtartalma.

– A talaj termékenysége.

– A Földünk eltűnik: a talajerózió fajtái, hatótényezők, megelőzése.

3. A harmadik témakör a mezőgazdasági ismereteket tartalmazza.

– Legnagyobb természetvédelmi problémák a mezőgazdaságban.

– Kémiailag előállított műtrágyák és rovarirtó szerek hatása és az alternatív megoldások.

– Energiafelhasználás a mezőgazdaságban.

– Organikus farmok és széles körű mezőgazdasági tervezés.

4. A negyedik témakör az erdők állapotát mutatja be.

– Létfontosságú erdeink feladatai.

– Az erdőirtás következményei, alternatív megoldások.

5. Az ötödik témakör a vízgazdálkodásról szól.

– A víz körforgása és alapvető forrásai.

– A vízszennyezés és a vízhiány következményei.

– A vízszennyezés megelőzése és a víztisztítás módszerei.

6. A hatodik témakör a levegőgazdálkodást mutatja be.

– A levegőszennyezés fajtái, amelyek otthoni, közlekedési, ipari és mezőgazdasági tevékenységekből származnak.

– Az ózonréteg megrongálódása.

7. A hetedik témakör a szilárd hulladék felhasználásának lehetőségeiről szól.

– A csomagolások bűvöletében élünk, melyeket gondolkodás nélkül dobunk el.

– Hármas követelmény: a fogyasztás csökkentése, újrafelhasználás és hulladék-visszaváltás.

– Mérgező hulladékok.

8. A nyolcadik témakör az energiaforrásokat mutatja be.

– Természetes energiaforrások.

– Alternatív energiaforrások és felhasználásuk a mindennapi életben.

9. A kilencedik témakör a természetes felüdülés lehetőségeit tárgyalja.

– A természet értéke és haszna.

– Ökoturizmus – érintetlen és elzárt területek megismerése azzal a céllal, hogy a kultúrát és a természetet közelről tanulmányozzák és megismerjék oly módon, hogy a legkisebb beavatkozást, zavart és kárt okozzák a természetben és a helyi emberek életmódjában.

– A természettel összhangban álló viselkedés jellemzői a kirándulás és a kikapcsolódás során.

10. A tizedik témakör a változás tényezőit veszi számba.

– Ki és hogyan tud változást előidézni?

– A globális gondolkodás és helybeni cselekvés elve.

– Genetika és evolúció.

Gyakorlati képzés gyermekek számára
Amint a fentiekből kiderült, a természetvédelmi képzés fontos szerepet szán a tapasztalatszerzésnek és a problémafeltáró terepgyakorlatoknak.

A természetben való tanuláshoz négyszintű belső változás előmozdítását tartják szükségesnek. E folyamat első szintje a gyermekek lelkesedésének felkeltése. Ekkor a játékosságon keresztül a gyermekek energiáinak áramlására kerül a hangsúly, amely közelségérzést teremt egymás között. Ez alapozza meg az értelmes tapasztalatszerzés érzelmi hátterét.

A gyermekek a játékos bevonódáson keresztül kerülnek a második szintre, amely a figyelem összpontosítása. Ahogyan a buddhizmus gondolataiból kiderült, a figyelemnek különös jelentősége van a megismerés és a mélyebb tudásszerzés szempontjából. Minden személyes kapcsolat alapja is a figyelem. Az első szinten kialakított energia segíti a ráhangolódást és a befogadást, amely a tudat lecsendesítését igényli. Erre nagyon alkalmas játék például a hangok gyűjtése, amikor mindenki keres egy nyugodt helyet, és ott néhány percig figyeli a természet neszeit.

A harmadik szinten történik a közvetlen tapasztalatszerzés. Ez olyan közeli élményt jelent az élőlényekkel, amely az érzékelés megszokott szintjeinél mélyebb kapcsolatot feltételez a természettel. Itt már az érzékszervek és a képzelet kiterjesztésének lehetünk részesei. Mozgáson keresztül is lehetővé válik a növények, állatok belső átélése. Az intuitív megismerésen keresztül fejlődik a beleérző képesség.

A negyedik szinten az átélt meghitt élmények megosztására kerül sor. A kölcsönösségérzés tovább növekszik, hiszen a gyermekek átélik, hogy vissza tudják adni egymásnak a magukba szívott csodát. Ezen a szinten a gyermekek tudása elmélyül, és érzelmileg megnyílnak egymás és a természet kincsei iránt.

Közösségi környezetvédelmi nevelés
A buddhisták a gyermekek felkészítése és természethez való érzékenységük fejlesztése mellett nem mondhatnak le a felnőttek, a szülők ismereteinek bővítéséről és hozzáállásuk alakításáról. Már csak azért sem, mivel a gyermekek jó szándéka és tenni akarása gyakran esik áldozatul a szülők közömbös és elutasító magatartásának.

Néhány évtizeddel ezelőtt Ázsiában a környezetszennyezésnek és a hulladékfelhalmozódásnak még híre-hamva sem volt. Ezeket az új keletű jelenségeket a modern technológiák megjelenése okozta. Akkoriban ugyanis a természetes hulladékot az állatok megették, a többi maradékot pedig hideg estéken égették el az emberek. Sajnos ez az évszázadokig jól működő rendszer a nejlonzacskók, elemek, műanyagok, kémiai festékek, olajok és más vegyi anyagok megjelenésével megszűnt. A nyugaton korszerűnek tartott csomagolóanyagok, műanyag flakonok (melyeknek mellesleg nyugaton többé-kevésbé megoldott az elszállítása és újrahasznosítása) itt értetlenül fekszenek a földön szanaszét, csodálkozva, hogy tehetetlenségükben sem az állatoknak nem kellenek, sem a föld alá nem tudnak bújni. A még nagyobb baj csak akkor kezdődik, amikor az ázsiai szokások szerint eltüzelik azokat, s ekkor sűrű füstöt eregetve mérgezik a körülötte melegedőket. Sajnos az emberek nagy részének fogalma sem lehet arról, hogy milyen káros ez. Az újfajta, természetre veszélyes anyagok ugyanis eddig ismeretlen bánásmódokat igényelnek, amelyekkel az őket használó emberek nincsenek tisztában.

Az évente megrendezésre kerülő környezetvédelmi napnak éppen az a célja, hogy felkeltse a figyelmet arra, hogyan tudnának a település lakói nagyobb harmóniában élni a természettel, illetve milyen káros hatást gyakorolnak környezetükre az ismeretek hiányában. A rendezvény néhány ezres lélekszámú kis közösségekben, falvakban tud hatásos lenni, mivel az emberek nagy arányban részt vesznek a rögtönzött bemutatókon, előadásokon, zenés mulatságon.

Az indiai Dharamsalában például ezt a napot a természet világnapján rendezik. Már reggel nagy izgalom támad, amikor 20-30 ember tüntetésszerűen vonul végig az utcákon, és a természet megóvására buzdító szlogeneket kiabál. Felszólítanak például a nejlonzacskók használatának mellőzésére vagy a fogyasztás csökkentésére és a hulladékok újrahasznosítására. A nap során mindenfelé csoportokba verődnek az emberek, hogy az utcákon felhalmozódott szemetet összeszedjék és a megfelelő helyre összegyűjtsék. Mások virágokkal és fákkal díszítik a parkokat, fontosabb területeket. Itt már hagyománya van az egész napos rendezvénynek, így a lakók tudják, hogy sokféle műsor követi a reggeli tüntetést. A helyi iskolák bemutatóival folytatódik a programsorozat egy erre alkalmas téren. A gyerekek a természettel kapcsolatban adnak elő darabokat, táncos, énekes műsort, amelyben a környezet jut főszerephez. Mindezen figyelemfelkeltésnek az a célja, hogy a falu lakóit azokhoz a bemutató asztalokhoz vonzza, amelyek a nevelő célzatú információkat és tárgyakat rejtik.

A felvilágosítás a következő témakörökben történik:

1. Mérgező anyagok a háztartásban

– Műanyagok, amelyek elégetve súlyosan károsítják a környezetben lévőket, különös tekintettel a terhes kismamákra és magzatukra. Megelőzésük lehetőségei, vászontáskák használata, műanyag csomagolás nélküli élelmiszerek vásárlása.

– Elemek, amelyek a földre hajítva az esővíz és a mechanikus hatások következtében mérgező tartalmukat a környezetbe engedik, szennyezve ezzel a földet és a vizeket. A megelőzés lehetőségei: az elemek gyűjtőhelyre való szállítása és újratölthető elemek használata.

– Vegyi rovarirtók használatának káros következményei, veszélyei a gyermekek fejlődésére. Alternatív megoldások vegyi anyagok nélkül.

– Kémiai úton előállított gyógyszerek felhasználhatósági idő utáni eltávolításának lehetőségei. A háztartási hulladékok közé keverés veszélyei.

2. Tisztálkodási és tisztítószerek a háztartásban

– Szappanok, samponok, mosószerek, amelyek vegyianyag-tartalmuk miatt rongálják a testünket és a környezet vizeit, valamint állati alapanyaguk miatt pusztításukhoz is vezet. Alternatív megoldások, természetes anyagból készült tisztító- és kozmetikai szerek.

3. Napenergia-felhasználás a mindennapi életben

– A napelemek használatának lehetőségei, vízmelegítés, elemtöltés, számítógép-működtetés és egyéb felhasználási lehetőségek.

4. Az újrahasznosítás lehetőségei és szükségessége

– Papír-, műanyag és üvegáruk.

Mindezekről az érdeklődők szórólapokon hazavihető információkat kapnak, miközben az asztaloknál kiképzett fiatalok várják a kérdéseket és mutatják be az alternatív lehetőségeket. Ily módon az egész család egy nagy fesztivál keretében szerzi az információkat, és alakul a szemlélete a környezetvédelem lehetőségeiről. Az egész rendezvény célja, hogy az emberek megértsék, a természet megtisztítása, megóvása és megmentése rajtuk múlik, velük kezdődik, saját viselkedésüknek a függvénye. A rendezvény évről évre sikeresebb, a helyi lakosok egyre nagyobb arányban vesznek részt a programokban, ami azt mutatja, hogy az emberek növekvő mértékben vállalják a felelősséget környezetükért.

Irodalom

Tibet, Environment and development issues 1992, Department of Information and International Relations of His Holiness the XIV Dalai Lama.

FROMM, E.: Birtokolni vagy létezni. Budapest, 1994, Akadémiai Kiadó.

BAIRD, A.–PICKWORTH, A.: Caring For Our Planet, An Introduction to Environmental Studies, Department of Information and International Relations. (Environment and Development Desk.)

Darma Gaia, A harvest of essays on Buddhist Ecology, USA.

His Holiness the XIV Dalai Lama, On the Environment, Department of Information and International Relations, 1995.