Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Csia Pingao
TEÁSCSÉSZE

Kiss Marcell fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: http://www.nagyvilag-folyoirat.hu/arch/archset.html



Miután leszoktam az italról, megszerettem a teát, több teatartó alkalmatosságot is vásároltam. Először egy nagyobb, durva csészét használtam, de a pereme fölsebezte az ajkam, úgyhogy egy kis jihszingi teáskannára váltottam, még az előző napról maradt tea sem volt benne keserű, a csőre aprólékosan kidolgozott, szopogatása a szerelem érzetével járt. De eltelt három hónap, és hiányzott, hogy nem láttam a tea színét, még ha levettem a kanna tetejét, akkor is csak a víz fehérlett benne. Ha meglátogattak cimboráim, nem láthatták, hogy milyen értékes Sárkány Kút teát iszom. Úgyhogy akkor üvegpohárra váltottam, amely egyszerű formájú és természetes, Pilocsunt áztattam benne, néztem a zöld füstjét, a tealevelek alakulását, melyek újjászülettek, mint az ágak. Írtam is egy kis szöveget, és a falra akasztottam: könyvem lapozom dologtalan, teám kész, már csak vendég jönne. Az emberek egymásnak adták át a hírt, hogy nálam jó teát lehet inni, egyik a másiknak, a másik a harmadiknak, a harmadik meg ki tudja hánynak, sokan jöttek hozzám teázni mindennap, és ha kaptam is olykor írói honoráriumot, azért nem lehettem ennyire adakozó. A hűtőszekrény felső polcára rejtett teafüvem is napról napra apadt. És ami még fontosabb: mikor írok, egyik cigarettáról a másikra gyújtok, és egymás után ürítem ki a csészényi teákat. A cigarettával való bíbelődés nem befolyásolja a gondolataimat, de hogy a teáscsészét újra kell tölteni, az bizony már sok jó mondatomat tette tönkre. Ezért hát nagyobb teáscsészét akartam. Számos szaküzletet meglátogattam, de a teáscsészék mind kicsik voltak, egyre kisebbek. Egy üzletvezető azt mondta, hogy mostanság sok a gazdag és a szabadidővel rendelkező ember, úgyhogy a teaivás egyre kifinomultabb. Én nem vagyok sem gazdag, és szabadidőm sincs. Írás közben úgy szívom a cigarettafüstöt, mint a levegőt, testemnek és lelkemnek is szüksége van a teára, mint a vízre, melyre szomjazva kutat fúrunk. Ilyen dolgok kellenek vajon, hogy a szöveg megszülessen?
Október 15-én Szong barátom, a munkatársam invitált meg magához szójaszószban elkészített bárányhúst enni. Sokáig nem volt valami nagy kedvem, de aztán elnéztem Mu barátomhoz érdeklődni, és amint megpillantottam az asztalán a mintegy húsz centi magas teáscsészét, olyan széleset, hogy csak két marokkal lehetett átfogni, rögtön rabul ejtette a szívem. Még teteje is volt, az egész fehér, oldalán kékeszöld tájkép épületekkel és emberekkel, nem volt régi példány, vastag formájú. Kérdeztem, hol vásárolta. Nem is szeret teázni, és mégis ilyen csészét használ? Mu barátom hangja elkomorodott, egyedi darab, mondta, sehol sem lehet ilyet venni, de aztán azt is hozzátette, hogyha akarom, nekem adja, csak írnom kell neki valamit cserébe. Spórolok az írástudományommal, nem írogatok csak úgy mindenkinek. Egy teáscsészéért ezer jüant? - kérdeztem. De végül mégis írtam neki valamit, és a teáscsészét kitisztítva elhoztam.
Ettől fogva ebből a csészéből iszom a teát, akkor sem hagyom el a dolgozóasztalom, ha későre jár. Az a jó ebben a csészében, hogy mikor ázik a teafű, látható a tea formája, a víz színe, és csak én élvezem egyedül, mert nem lehet csak úgy kívülről akárkinek belebámulnia. Mikor megfogom a tető gombját, ellipszise mentes bármiféle zsírosságtól, akár a felmelegedő hó, mintha mellbimbót fognék. De ami a leginkább tetszik, az az esetlegessége. Amikor megmarkolom, vagy az asztalomra rakom, oldalról nézem, a füle valóban, akár az emberi fül, és a csésze, mint egy fej, mintha emberrel beszélgetnék. Megállás nélkül iszom írás közben, de tekintettel kimeríthetetlen tárolókapacitására, akár az életművem megalkotásának végéig ihatok belőle.
Gyakran arra gondolok, hogy a világon csak a hosszú utat járó sofőrök, no meg én használunk ekkora teáscsészét, mi, akik nagy erőfeszítéssel keressük meg a kenyerünket. De a sofőrök mégis inkább lezárható tetejű befőttesüveget vagy kávésüveget használnak, jómagam meg ezt a kékeszöld mintás fehér porcelánt. Ez lenne hát az egyetlen magasztos dolog az írástudó életében? Li Taj-pónak van egy mondata: csak aki iszik, annak a neve maradandó. Hogyha az ivás nemcsak az alkoholra, hanem a teára is vonatkozik, akkor én már ezek közé az ivók közé tartoznék. Ezen a télen a vendégeim mind nevettek, ha megláttak, nagy csésze, kis ész, mondták. Én is nevettem, de nem válaszoltam. A nagy csésze élvezetét nem lehet mással megosztani.

1996. november 22-én reggel