Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Csia
Pingao
TEÁSCSÉSZE
Kiss Marcell fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: http://www.nagyvilag-folyoirat.hu/arch/archset.html
Miután leszoktam az italról, megszerettem a teát, több teatartó alkalmatosságot
is vásároltam. Először egy nagyobb, durva csészét használtam, de a pereme fölsebezte
az ajkam, úgyhogy egy kis jihszingi teáskannára váltottam, még az előző napról
maradt tea sem volt benne keserű, a csőre aprólékosan kidolgozott, szopogatása
a szerelem érzetével járt. De eltelt három hónap, és hiányzott, hogy nem láttam
a tea színét, még ha levettem a kanna tetejét, akkor is csak a víz fehérlett
benne. Ha meglátogattak cimboráim, nem láthatták, hogy milyen értékes Sárkány
Kút teát iszom. Úgyhogy akkor üvegpohárra váltottam, amely egyszerű formájú
és természetes, Pilocsunt áztattam benne, néztem a zöld füstjét, a tealevelek
alakulását, melyek újjászülettek, mint az ágak. Írtam is egy kis szöveget, és
a falra akasztottam: könyvem lapozom dologtalan, teám kész, már csak vendég
jönne. Az emberek egymásnak adták át a hírt, hogy nálam jó teát lehet inni,
egyik a másiknak, a másik a harmadiknak, a harmadik meg ki tudja hánynak, sokan
jöttek hozzám teázni mindennap, és ha kaptam is olykor írói honoráriumot, azért
nem lehettem ennyire adakozó. A hűtőszekrény felső polcára rejtett teafüvem
is napról napra apadt. És ami még fontosabb: mikor írok, egyik cigarettáról
a másikra gyújtok, és egymás után ürítem ki a csészényi teákat. A cigarettával
való bíbelődés nem befolyásolja a gondolataimat, de hogy a teáscsészét újra
kell tölteni, az bizony már sok jó mondatomat tette tönkre. Ezért hát nagyobb
teáscsészét akartam. Számos szaküzletet meglátogattam, de a teáscsészék mind
kicsik voltak, egyre kisebbek. Egy üzletvezető azt mondta, hogy mostanság sok
a gazdag és a szabadidővel rendelkező ember, úgyhogy a teaivás egyre kifinomultabb.
Én nem vagyok sem gazdag, és szabadidőm sincs. Írás közben úgy szívom a cigarettafüstöt,
mint a levegőt, testemnek és lelkemnek is szüksége van a teára, mint a vízre,
melyre szomjazva kutat fúrunk. Ilyen dolgok kellenek vajon, hogy a szöveg megszülessen?
Október 15-én Szong barátom, a munkatársam invitált meg magához szójaszószban
elkészített bárányhúst enni. Sokáig nem volt valami nagy kedvem, de aztán elnéztem
Mu barátomhoz érdeklődni, és amint megpillantottam az asztalán a mintegy húsz
centi magas teáscsészét, olyan széleset, hogy csak két marokkal lehetett átfogni,
rögtön rabul ejtette a szívem. Még teteje is volt, az egész fehér, oldalán kékeszöld
tájkép épületekkel és emberekkel, nem volt régi példány, vastag formájú. Kérdeztem,
hol vásárolta. Nem is szeret teázni, és mégis ilyen csészét használ? Mu barátom
hangja elkomorodott, egyedi darab, mondta, sehol sem lehet ilyet venni, de aztán
azt is hozzátette, hogyha akarom, nekem adja, csak írnom kell neki valamit cserébe.
Spórolok az írástudományommal, nem írogatok csak úgy mindenkinek. Egy teáscsészéért
ezer jüant? - kérdeztem. De végül mégis írtam neki valamit, és a teáscsészét
kitisztítva elhoztam.
Ettől fogva ebből a csészéből iszom a teát, akkor sem hagyom el a dolgozóasztalom,
ha későre jár. Az a jó ebben a csészében, hogy mikor ázik a teafű, látható a
tea formája, a víz színe, és csak én élvezem egyedül, mert nem lehet csak úgy
kívülről akárkinek belebámulnia. Mikor megfogom a tető gombját, ellipszise mentes
bármiféle zsírosságtól, akár a felmelegedő hó, mintha mellbimbót fognék. De
ami a leginkább tetszik, az az esetlegessége. Amikor megmarkolom, vagy az asztalomra
rakom, oldalról nézem, a füle valóban, akár az emberi fül, és a csésze, mint
egy fej, mintha emberrel beszélgetnék. Megállás nélkül iszom írás közben, de
tekintettel kimeríthetetlen tárolókapacitására, akár az életművem megalkotásának
végéig ihatok belőle.
Gyakran arra gondolok, hogy a világon csak a hosszú utat járó sofőrök, no meg
én használunk ekkora teáscsészét, mi, akik nagy erőfeszítéssel keressük meg
a kenyerünket. De a sofőrök mégis inkább lezárható tetejű befőttesüveget vagy
kávésüveget használnak, jómagam meg ezt a kékeszöld mintás fehér porcelánt.
Ez lenne hát az egyetlen magasztos dolog az írástudó életében? Li Taj-pónak
van egy mondata: csak aki iszik, annak a neve maradandó. Hogyha az ivás nemcsak
az alkoholra, hanem a teára is vonatkozik, akkor én már ezek közé az ivók közé
tartoznék. Ezen a télen a vendégeim mind nevettek, ha megláttak, nagy csésze,
kis ész, mondták. Én is nevettem, de nem válaszoltam. A nagy csésze élvezetét
nem lehet mással megosztani.
1996. november 22-én reggel
