Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

X=I. TÁBLA (123. oldal)
XX=II. TÁBLA
(125. oldal)

KOSSUTH ÉS A MAGYAR EMIGRÁCIÓ TÖRÖK FÖLDÖN

ÍRTA:
SZÖLLŐSY FERENC

A MAGYAR EMIGRÁCIÓ TAGJA
(FÜGGELÉK: ÚTIRAJZOK)
Lipcse, 1870.
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Szőllősy Ferenc (1796-1854) Kossuth elnöki titkára volt. Kolozsvári diákként katonának állt. Később kivándorolt Törökországba, ahol 1829-ben tiszti rangban harcolt az oroszok ellen. 1835-ben ő szervezte meg Albániában a csendőrséget. Hazatért Erdélybe, ahol perbe fogták, de fölmentették, és Zimonyba küldték keleti tolmácsnak. Az összes fontosabb keleti nyelveket ismerte, összesen 14 nyelven beszélt. 1848-ban a Batthyány-kormány Bukarestbe küldte, később Kossuth titkáraként teljesített szolgálatot. A szabadságharc bukása után Törökországba menekült. 1853-ban Máltán és Franciaországon keresztül hazatért. Kossuthról utóbb gyalázkodó iratot adott ki. Állítólag ő árulta el a császári kormányzatnak a magyar korona rejtekhelyét.

 

ELŐSZÓ

Több éve már, hogy e könyv sajtó alá volt szánva. S hogy mégis csak ma lép közönség elé, annak egyik oka nemcsak a sajtó, de egyúttal a politikai viszonyokkal is szorosan összefügg.
Míg a magyar nemzet az absolutismus nyomása alatt nyögött, igazságtalanság leendett oly adatokat közrebocsátani, melyek ellenében, minden egyebet mellőzve, teljes lehetetlen lett volna az önvédelem.
Ma nem úgy áll többé a dolog. A helyzet javult, s támadás visszaverésére egyenlő fegyverekkel rendelkezik a hazában mindenki.
A történeti igazság nagyérdeke követeli tehát, hogy a jelen munka gazdag adatai ne lappangjanak tovább is elrejtve, hanem nyilvánosságra juttatván lehetségessé váljék így a hozzászólás azoknak, kiket a nagy részben új és ismeretlen tények egyik-másika közvetlenül érint. Valószínű, hogy a cáfolatok vagy fölvilágosítások nem is fognak elmaradni, s ha ezáltal a magyar szabadságharc gyászos befejezését követő események tisztába hozatni s történeti bizonyossággal megállapíttatni fognak, teljesen elérte, mit elérni remélt és óhajtott

a névtelen kiadó.

 

SZÖLLŐSY FERENC
(Életrajz)

Negyedfél évtizeddel ezelőtt volt a kolozsvári reformatum collegiumban egy fiú, osztályában mindig legelső, tanulótársainak kedvence, a tanítóknak csintalanságban kifogyhatatlan ostora.
... Évek elteltével az ifjú gondolata túlszárnyalá a köznapi életet - s távoznia kellett.
Lángész, heves vér, kalandvágy: mi volna még, mi kitárja előtte a nagy világot?!.
Katonának állott.
De a tettvágyó ifjúnak nem igen tetszett a tétlenség sótalan kenyere, s első alkalommal odahagyta új pályáját.
A szökött katonát csak bizonyos, Bécsben lakó befolyásos rokona közbejárása szabadította meg nagyobb bajoktól; azonban néhány hetet kellett Bécs egyik kórházában, magát őrültnek tettetve töltenie, mert - csupán ily módon lehetett hibáját kimenteni.
A vágy mind tovább űzte - túl a hegyen, a határon, idegen földre... Törökországba.
Ez történt Szöllősy Ferenccel 1829-ben.
Talentuma, nagy ügyessége és ritka nyelvtanulási képessége csakhamar utat szereztek számára a legmagasb török katonai hivatalok felé.
Szöllősy mint táborkari tiszt vett részt az 1829-ki orosz-török hadjáratban; harcolt Ibrahim ellen; elkísérte Fevzi Ahmed rendkívüli követet Szent-Pétervárra, mely alkalommal Oroszhon legnevezetesb helyeit volt alkalma szemügyre venni s Miklós cárral a segédtisztek közül egyedül ő tudott franciául beszélni; kezet csókolt a cárnénak s Pétervártól Konstantinápolyig mindenütt oraculuma volt a törököknek.
Hazaérkeztével, szultáni rendelet következtében, a kis-ázsiai bányák megvizsgálásával s azok jobb kezelése felőli tervkészítéssel bízatott meg; hol sokszoros életveszéllyel eljárván teendőiben, e tárgybani felvilágosító véleményezésével sokat tett az ottani bányák célszerűbb karba állítására.
Ezután (1835) Albániába küldetett rendszerezett csendőrség szervezése végett, - s alig jutott el a vad gogalikok között Scodra (Skutari) fővárosba, midőn a rég forrongó fölkelés kitörvén, a lázadók dühe elől a pasával s kevés rendes katonasággal a városba szorult, hol május 19-től szeptember 11-éig, folytonos megszállás alatt, naponként egyen-egyen nyolc lat főtt máléval kellett megérniük.
Hét évet töltött Szöllősy napkelet fényes ege alatt; de vágyai iránytűje ismét hazája felé mutatott.
Az 1836-ki év februárjában érkezett vissza Erdélybe. Láttam azt a köpönyeget, melyet keresztüljártak a határszélen átiramló Szélim után fütyölő török golyók.
Pere három esztendeig folyt.
Ezalatt írta a "Napkeleti képek"-et, melyben érdekes törökországi tapasztalatai egy részét terjesztette a közönség elébe, és pedig csupán nagy emlékezőtehetsége után, mert, mint előbeszédében is megjegyzi, irományai az albániai lázadáskor mind elvesztek.
Itt bámulni lehet Európa majd minden művelt irodalmábani ritka jártasságát.
Első diák-éveiben elhagyva az oskolákat, távol a hazától, mégpedig Törökországban töltve közbeeső idejét - aki gyermekkorában is, mint gazdatiszt fia, elég gondos, de a középosztályúaknál akkor szokásban lévő szűk terjű nevelésben részesült - mikor hazajő, ismeri az olasz, frank, német, angol, latin és arab irodalmat, lord Byrontól Ariostóig, Sullytól Perseus-, Gibbon- és Schillerig*). -

*) A "Napkeleti képek"-et az akkori kritika igen kedvezőleg fogadta. L. a "Figyelmező" 1838. 2. és 30. számát. E könyv Kolozsvárott Steinnál leszállított olcsó áron most is kapható, s a török viszonyok érdekes találó festéséért, és a benne foglalt adatokért megérdemli a megvételt.

Végre csakugyan lefolyt a per, s Szöllősy nemcsak fölmentetett, hanem a kormány keleti nyelvek tolmácsává is kinevezte Zimonyban.
Itt még jobban nekifeküdt a nyelvtanulásnak, úgy hogy rövid időn az új-görögben is szép előmenetelt tett, s pár év alatt 14 nyelvet mondhatott sajátjának.
Sokszor hozzáfogott önéletírásához, s mindannyiszor azért hagyta félbe, nehogy a benne előforduló rendkívüli episoddokért sorait költeménynek tartsák.
A forradalom után, melyben jelentékeny szerepe volt - külföldre menekült.
Törökföldön átutaztában igen sok hasznát vette régibb ismeretségeinek. Nagyúri biztosúl a menekültek mellé testőrségi ezredes Szülejmán bej adatott, kitől ő azon időben, midőn tábornagy Fevzi-Ahmed pasának, Mahmud szultán kegyencének kedvelt segéde volt, s ki akkor körülöttük mint hadnagy gyakori szolgálatokat tett - némi köszönetre tarthatott számot. Szülejmán ráismert, barátságának minden kitelhető jelét igyekezett egykori jóltevője iránt tanúsítani, amiben, minthogy mindvégig ő maradt az emigránsok főfelügyelője, elegendő alkalma volt.
- Viddinből Sumlára költöztek.
- Onnan a többiekkel együtt Kis-Ázsiába belebbeztetett.
- Várnán, Gemleken, Brusszán, - a hajdani Bythinia fővárosán, - áthaladva, Kutajába érkeztek.
Itt egy esztendőnél tovább tartózkodott. Ekkor távozási engedélyt nyervén, örök istenhozzádot mondott az agg vár sötét mandolafáinak, a Borzuk ezüst habjainak, Persia kopasz bérceinek.
Máltában kiszállott tengeri fürdők élvezése végett. Hat héti itt mulatás után Frankhonba ment, Marseillet, Toulouset megtekintvén, a legnevezetesebb pyrenei fürdők egyikében - Baregesben ismét hét hetet töltött gyengült egészsége helyreállítása kedvéért, mely alkalommal Aragoniába, a kedves Spanyolország legszebb részébe is berándult.
1851. szeptemberében Párizsba érkezett.
Két és félévi itt-tartozkodását a császári nagy könyvtárban való búvárkodásra fordította, - s egyebek közt befejezé a mesmerismus körül még Kutajában megkezdett tanulmányait, - minek segélyével 1850. elején magát oly betegségből mentette meg, melynek meggyógyíthatása felől orvosai már minden reményüket elvesztették volt.
E tannal történt megismerkedése kedélyvilágában is fordulatot idézett elő, s nem ritkán alkalmat nyújtott neki, a rejtélyes tudomány által a Szent-könyv bűvös csudatételeit egész valóságukban újra föléleszteni.
A szülőföld emlékei nem hagytak nyugtot a bujdosónak.
Hazatérhetésért folyamodott, s legfelsőbb kegyelemből 1853. áprilisában újra megpillantá az imádott hon sötét határait.
1854. március 3-án meghalt Nagy-Szöllősy Szöllősy Ferenc, Oravicán, negyvennyolc éves korában.
Élete csak a futócsillag hirtelen ragyogása volt: elenyészet, mielőtt világíthatott volna.
A hegyvölgyes vidéken rohanó folyót mindig a rónára vonja valami. A meredeken gyűjtött kincset csak itt öntheti ki, - hol, tudja hogy egyedül várja pihenés hosszú futása után, a mező tárt karjain. De ha sohasem juthat a folyam a mosolygó vidékre? Ha elnyeli egy mélység s nem leszen látható többé? Ha az utolsó szirtről leesve, milliom szemre porlik, széttörik, megsemmisül s elvesz a benne rejlett drágaságokkal együtt? De ez nem a folyam sorsa, - inkább sorsa az embernek! Annyi talentum és a legszentebb akarat - oda lesznek egy perc alatt, ha a kebel megszűnt dobogni, nyom nélkül, ismeretlenül!...*).

*) A "Napkelet" 1856. I. félévi folyamából.

 

KOSSUTH
ÉS
A MAGYAR EMIGRÁCIÓ
TÖRÖK FÖLDÖN

Oravicza, július 3. 1853.

Kedves bátyám!
Elvégre honomba visszavergődhetvén, múlt ápril. 23-ka óta nőmmel együtt, ki távollétem alatt Temesvárt két ízben volt becsukva, napámnál tartózkodom; igen, tartózkodom; mert 20000 p. forintot meghaladó vagyonunk a forradalom alatt elpusztulván, nyomasztó szükség martalékává levénk.
A negyvennyolc- és kilenci évek engemet nőmmel együtt négy-öt ezer pforintnyi évi jövedelemtől talán örökre megfosztottak. Bányáinktól a Dunáig vivő elkezdett vasutunk félbeszakadván, a gőzhajótársaság kénytelenségből másfelé folyamodott, - kőszénbányanyitásra, s vasútépítésre milliókat előlegezett (4 milliót pengőben) s a tőlünki vásárlással felhagyott.
Kedves Károly bátyám! Negyvenkilenc óta én szép és nagy utakat tettem. - Utam egy részén az igaz utaztattam, de más részit proprio motu tettem.
Orsovától Kutájáig, egy évi itteni kipihenés után innen Máltáig vitettem. Ottan hét hetet mulattam, s a francia consulátus útján, Párisból a belügyminisztertől a Franciaországba beléphetésre nagy üggyel-bajjal szabadalmat nyervén, Marseillen, Toulouson keresztül a Pyrének közé Barégesbe mentem fürdőbe; - itt hét hétig mulattam, a gyönyörű vidéket bejárván, Spanyolhonban Arragoniában is megfordultam. - Baréges-ből Tarbes-Peaun IV. Henrik születése helyén, Bordeaux-, Nantes-, Tours-, Orleanson keresztül Párisba mentem.
Itten huzamosan mulatván, száműzetésemet fájdalmasan érzettem. A nagy és szép város népe tömkelegében hontalanságom tudata keblemet majd összeszaggatta. A cosmopoliticai érzeteknek bizonyos határai vannak, melyeket büntetetlen nekünk áthágni nem lehet.
Bujdosásimnak tapasztalásimon kívül az a haszna is leve hogy a frankhoni átkozott rossz dohány és szivar miatt a dohányzással örökre felhagytam. - Italt is, vízen kívül, semmit nem iszom. Mindnyájokra az egek áldását esedezve, s isten oltalmába ajánlva maradok.
Önnek kedves bátyám.
holtig tisztelő atyafi-öccse
Ferenc

Ön tőlem Odysseát kíván; ám legyen - megérthetés kedvéért vigyük vissza a fonalat az 1849-ik év nagyhetére, s jelesen szerdára. - Miután Gyöngyösön az Orczy-házban egy pár napot kényelmesen töltenénk, Kossuth szerdán reggeli kilenc órakor nékem ekképp szól: "Kedves lelkem barátom! Menjünk Jászberénybe egy kicsit akasztatni!" Melyre én: "A felmagasztalást, a természet törvénye szerint igazolni nem lehet s minden esetre, a rerum ezen ultima ratioját felette kényes palliativ szernek tartom." -
Jászberénybe érvén, az ottani főnökök közül hárman előhivattak, én velük a Kossuth belső szobájába megyek (nekem minden idegennel ab ovo, ad malum usque - benn kellett kellem) hol a G-dúron elkezdett quartett különféle kitérések után elvégre A-mollba ment át - szóval az ijesztés- és mentségből alakult párbeszédnek vége lőn, s nagy bel örömemre a bakó szolgálatja nem vétetett igénybe.
Vér tehát nem omlott, de folyt ám annál több vino santo - és lachryma christi - A commentar gondolom felesleges nem leend: Egy gazdag Jákob-ivadék 49-nek az elején több száz akó ménesi és ruszti aszúbort kereskedés végett Lengyelországba akart átszállíttatni; - szekerei, azon ürügy alatt, hogy a bort Schlick tábornoknak viszi, feltartóztatnak s Debrecenbe hajtatnak, hol brevi manu elkoboztatnak; mely bor később valahányszor Kossuth tábort járva korteskedett, elválhatatlan útitársunk lévén, az érintett nevek alatt nem csekély szerepet játszott.
A városház nagy termében egy patkóforma hosszú asztalt terítettek, melyet a Pest felé nyomuló magyar sereg főbb tisztjei körülültek, s midőn már a túroshaluskának is végére jutottak volna, egyszerre betoppan Leiningen, és huszár-őrnagy Kray. - Ez utóbbi éhgyomorra az úgynevezett vino santóból (ménesi) két boros poharat felhajt, s egész tűzzel legényei elhanyagoltatásán s rossz kosztján panaszkodik. - Damjanics csitítja - Kray felpattan, kardját leoldja, s az asztalra dobja, mondván: "készebb vagyok szolgálatommal felhagyni, mint legényeimet éhezni látni!" Kossuth e zajra színét vesztvén felkél s szobájába vonul - Krayt pedig Görgey a porkolábhoz küldi. - Damjanics és Kossuth kénytelenek valának később Görgeyt kiengesztelni - s a különben ügyes hibás, szabaddá lőn.
A félben lévő palackok, - poharak és tálak s tányérok tömege alatt vajudozó patkóalakú tölgyasztal körüli székeken több törzstiszt hosszan nyúlva kényelmesen hortyogott. - A kályha mellett pedig jó meleg bundámon nagyot aludott Görgey. - Én Kossuth szobaajtajánál hat széket egybetévén, s kabátommal takarózván, didergettem is, nem is.
Midőn a terem nagy faliórája, mely a patres conscripti részéről annyi csűrésnek-csavarásnak vala addig élő tanúja, 11 1/2-et kondított, a mellettem levő ajtó megnyílik, Kossuth kijön s velem együtt az alvókon szemlét tart, s midőn Görgeihez jutnánk, tőlem ezt kérdi: "Hát G... miért fekszik itt, nincs neki szállása?" - "De van, hanem nekem azt mondá, miszerint a jász atyafiakban nem igen bízik, s ennélfogva kéznél akar lenni!" A tömjénezés Kossuthnak nagyon tetszett - s miután szobájában nekem valami takarót kutattunk volna, egymásnak jó éjszakát mondottunk. Keresztényi kívánságunk, fájdalom! nem sikerüle, mert éjfél után egy órakor Kossuth kijön s nekem azt mondja: "tűz van!" Görgeyt felköltöm, ki az ablakhoz megy - kinéz, segédjének azt mondja: "veszély semmi, mindazáltal menjen ön, a tüzet oltassa el!" és azzal jó meleg bundámra viszont lefeküdt. - Mi pedig Kossuthtal egy ablakot kinyitánk, s három óráig, tűz multáig beszélgetve szivarozánk.
Másnap Szent-Márton-Kátára mentünk, ahol magunkat annak dacára, hogy a szobákban úgy valánk, mint a görögök a trójai falóban, jól kinyugodtuk, s nagy-péntekre, az isaszegi csatának napjára szerencsésen felvirradánk.
Kossuth délelőtti 10 órakor egy pár kocsin Kókára hajtatott, ottan a dombon lévő kápolnához felérvén, fűre heveredtünk, s szivarozás közben a távol haladó magyar serget szemléltük. Görgei nem sokára hozzánk ér, s hasonlólag fűre dől. - Egy idő vártatva Kossuth reá függesztett szemekkel tőle azt kérdi: "Hát a koronával mit csinálunk, ha a németet az országból kikergetjük?" Görgei reám néz, s szokott hidervérűségével azt mondja: "Adjuk Szőllősy barátunknak." Én erre: "Köszönöm szépen, engemet a dicskórság nem ostromol, tudok én annak egy jó helyet - küldjük Kubinyi Gusztinak (a nemzeti múzeum igazgatójának)." - Kevés idő múlva Görgei lóra ül, s Isaszegre vágtat; mi pedig Szt.-Márton-Kátára visszatérünk ebédre. Mielőtt ebédhez ülnénk Kossuth engemet félrehí, s azt mondja: "Kedves lelkem barátom én Önt a nőm után küldeném, hogy a pest-budai bemenetben Terézem is részesülhessen. - Ebéd után, midőn a nejének szóló levelet átadja, s megölel, így szól: Én Önre azt bízom, mi nekem a világon legdrágább," melyre én: "Szerintem első a haza, s az után jön a domina." - "Jól van jól, kedves lelkem barátom csak menjen!" Ez volt 5 1/2 órakor délután. Estvéli 6 órakor el is indultam, s orosz feldjágerhez illő sebességgel utazván, más nap délben Debrecenben termettem. - Húsvét első napján estvére Egerbe jutottam, hol Terézt sógorasszonyával Rutkainéval az érseki lakba beszállítom. Vacsora után a kályhához támaszkodva szivarozok, s az asszonyokkal beszélgetek, és nekik a jászberényi éjet episodjaival együtt elősorolom. A Kray tettére Teréz azt mondja: "Hát Kossuth nem lövette-e azt a hitvány őrnagyot főbe? Lettem volna csak ott, megtaníttattam volna én őtet az elnök iránti tiszteletre!" Melyre én "a mai időben a derék katonára szükség lévén, minden csekélységért nem igen lehet őket főbe lövetni." - S kevés variatio után így szól: "Hát a koronával, ha a németet kiűzik, mit mívelnek - mert elébb-hátrább úgy is a Kossuth fejére fog az kerülni?!"... Melyre én huzamos várakozás után, attilám szárnyát félrevonván négycsövű két pisztolyomat, s tőrömet mutatom s így szólok: "Honomat s az elnök urat sokkal inkább szeretem és becsülöm, hogy sem azt tűrjem, miszerint az elnök jó hírét és nevét a korona utáni kapkodással befertőztesse. Készebb volnék, ezen tőrrel, melyet oltalmára hordozok, életének véget vetni." A Teréz szemei hosszúkásságukat elvesztvén, mint a fókáé, kerekekké s kidomborultakká lőnek. - A két asszony ásítozni kezde s én nekik jó éjet kívántam.
Másnap délben a Gödöllőből visszatérő elnököt Hatvanban találtuk, s minthogy az ünnepélyes pesti díszmenetből ezúttal semmi sem leve, demisimus auriculas, s a paprikás szalonna hazájába visszatértünk.
Később az április tizennegyedikét megelőző nyugtalan gyűlések beállottak, Kossuth a képviselőkkel minden áron el akarta hitetni, hogy a seregek, különösen a felső fősereg a függetlenség kihirdetését sürgeti. - Ez a Kossuth és Görgey közti egyetértést örökre összezúzta s a beállott hidegséget és bizalmatlanságot a Kossuth családjához tartozó asszonyok gondolatlan pletykasága és sértő dölyfe napról napra öregbítette.
A túlbízottság idétlen szülöttje a függetlenségi okirat, melyen Kossuth 24 órát szakadatlanul dolgozott, végre meglett; s én, - megeshető, az egri párbeszéd következtében, - mint tanácsos a külügyminisztériumba mentem. Nem sokára másodízben Oláhországba küldöttek, de Verestoronynál tovább nem mehetvén, n.-szebenbeni huzamos mulatás után, az orosz Brassónál s Beszterczénél beütvén, visszasiettem - Pestet, Szegedet, Aradot, s Lugost rövid mulatás után, tudván hogy számomra nem sirászi rózsa-ágy van vetve, odahagytam s Orsovára vonultam. Az oláh határszélen, Ocserovánál egy török tábor létezett, s mi, kik csatabázisainkat szerencsésen végrehajtottuk, a török tábor szomszédjában lévő füzesben, még Magyarhon határán tanyáztunk.
Itt mulatásunk harmadik estéjén meghallom, hogy Kossuth alattomban Ó-Orsován tartózkodik - kétcsövű puskámat s vadásztarisznyámat a vállamra vetem, Orsovára beballagok, s éjjeli 11 órakor Kossuthhoz érek. - Látásán szívem csaknem megrepedt - se paróka, se szakáll se bajusz; a kétségbe esetre alig tudék reá ismerni. - Egekre kér, menteném meg! Másnap szemszúrásból Mehádiára küldöm, s én Új-Orsován - de csak a vár előtt a Duna bal partján, mert a várban, a jobb parton lévő szerb őrök miatt senki be nem mehetett, a közlekedés fennakadván csak nagy bajjal tudtam a várparancsnok titkárát átédesgetni. Mindent elkövetek. A várparancsnoknak száz, titkárának száz, s minket a Vaskapun ladikon levivő három töröknek kétszáz aranyat ajánlok, - s esteli 10 óráig megfontolási időt engedek - de sikertelenül, mert a Duna bal partján török, jobb partján pedig szerb őrök lévén, kutatatlanul senkit le nem bocsátottak, s török atyánkfiai auri sacra fames-ök dacára ringy-rongy életüket kockáztatni nem merék.
S más nap sem volt egyebet mit tennünk, mint a török sereg parancsnokávali többszöri parlamentirozás után, kedves honunknak szívszakadva istenhozzádot mondani, s az oláh földön lévő vesztegelő-intézetbe Turnu Szeverinbe számos török lovaskatona kíséretében bevonulni.
Kossuth, én, és segédtisztje benn az épületben valánk, a többek pedig a szabadban sátrak alatt vesztegeltek.
Minden szaladó között legelső volt a két Perczel, azután jött Dembinszkivel Mészáros - Szemere és Kossuth, sat. A Magyarországból menekültek között volt az utolsó Batthyány Kazimér - végre Erdélyből az öreg Bem 25 sebével - ennek az embernek teste olyan volt mint a foldozó cigány kezére jutott, igen-igen elavult rosta.
De térjünk csak a veszteglő-intézetre vissza. Hármunkat anyaszült meztelenre levetkeztettek. - Kossuthnak s nekem az orvos, ki oláh szolgálatban álló n.-szebeni szász volt, változót adott, ruháinkat chlor-mészfüstbe zárták s pénzünket sós vízzel jól megmosták. Kossuthnak volt ezer darab aranya, háromezerötszáz p.frt-ja ezüst huszasokban, s kétszáz nyolcvan frt ezüstben és osztrák bankjegyekben. Az ércpénzt Kossuthtal - mosás után - megszárítottuk, számláltuk, s mind az én éjjeli-zsákomba zártuk. A kiadásokat én vittem.
A törökök úgy ránk estek mint hollók a dögre, de az oláh sem maradt ám hátra. Szokásaikat, nyelveiket jól ismervén, nekik fügét mutattam, mindazonáltal szép fegyvereinkből, s mint egy kilencven aranyból Viddinig jóformán kivetkeztettek.
A veszteglő-intézetből kiszabadulván, ötven ozmán zsidás fedezete alatt kervánunk megindult. - Az első oláh állomáson, hol az egész nagy helységben fedeles avagy a nélküli ház csak egy volt, a miénk, vándortársaink, az erdélyi utóbbrendű hegyi pincékhez hasonló, lak nevet csak bitorló, sárba ásott, sárral borított egészségtelen lyukak körül tanyáztak.
Magunkat jó móddal ki se pihenők, midőn Kossuth segédtisztje, Asbóth egy régi ismerősét, egy temesvári szatócsnak egykori hajadonát, jelenleg pedig mérnökszázados Dembinszkihez férjhez ment Dulcineáját Kossuthank bemutatja. - Asbóth azelőtt a Béga kanálisának mérnöke lévén, az utolsó időben Kossuth mellé jutott. Egykor mint kamarális mérnök Hogl Emiliára vetette volt a szemét, de kosarat kapott, s most se érte el célját, mert Kossuthunk kiemelte a nyeregből. A derék nő, fekvő beteg férjéről megfeledkezve, a napot nálunk tölté.
Az állomásra érve, szekerünkről alig szállottunk le, s íme Éva anyánk sarjadéka elválhatatlan társunkká lőn. - Egész Viddinig így utaztunk.
Kalafátra érvén, midőn ladikra ülnénk, hogy Viddinre átmenjünk, tőlünk jobbra, mintegy 150 lépésre egy osztrák gőzös horgonyozott, a gőzösön egy vidékőrségi tiszt fennszóval ezt kiáltja németül: "Adjatok egy puskát, hogy azt a kutyát, ki a hazát ily nyomorba döntötte, meglőjem"! Szerencsénkre egy tőlünk balra horgonyt vetett török dunai őrhajó Aegise alatt a kész veszélytől nagy bajjal menekvénk - Kossuth olyan leve mint a fal, segédje lovait s szekerét követelte. A kalafáti török erőd parancsnoka pedig engemet kért, hogy minden veszedelmet kikerülendők, sietnénk; a hátramaradottakat ő átküldendi, tehát Kossuthtal s éjjeli-zsákommal ladikra szálltunk, s midőn az istenverte segéd belépne, a ladik egyik vége felbillen s éjjeli-zsákom a Dunába esik, - de szerencsénkre mély nem lévén, egy révész kiragadta s minden kitelhető sebességgel a török őrhajóhoz értünk, hol az üteg árnyékában társaimnak színük s szavok visszatért.
Viddinben a pasához vezettek, ki is miután bennünket pipával - serbettel jól tartott, mint féltő portékát a rendőrség igazgatójához (záptilárün agászihoz) beszállíttatott. Kossuth megkért, miszerint százados Dembinszkinek - akit őrnagynak s segédjének nevezett ki - szomszédunkba rendeltessek szállást; ki is egy becsületes zsidó Hipocratesnél egész illedelemmel lerakodtatott. -
Másfél év lefolyta alatt katonatiszti kinevezésekhez szokott Kossuthunk (Mészárosnak csak neve volt hadügyminiszter) nemcsak Viddinben, hol Steint tábornoknak, Kofflert s másokat ezredeseknek, s alezredeseknek nevezte ki, de még Kutajában is katonatiszteket nevezett ki. De miért is ne? Hát XII. Károly - kihez untalan hasonlítgatta magát, száműzetése ideje alatt, (előbb I. Napoleonhoz; - különös: a legfélénkebb egyén két ismeretes hőshöz - itt igazán el lehetne mondani "omnis similitudo claudicat") Benderben szakácsát nem nevezte-e ki kapitánynak?
Házigazdánk török étkekkel bennünket felesen ellátott, s az ujólag kinevezett segédtiszt nejével együtt vacsorán mindig nálunk volt. - Ebédet nekiek Don Quichot főzött, de látván azt, hogy a Hipocratesné minden edényt, melyet használtak, mint a jarganáti dalai-lámánál szokás, mint befertőztetettet földhez dobált, Kossuthot megkéri, hogy szegény segédnéjét, a bajból kiemelendő, látná el konyhaedénnyel. Felsőbb meghagyás következtében a szűkölködőt négy aranyból mind réz bográcsokkal, mind pedig cínzett réz tállal és tányérral illőleg elláttam.
Kossuthnak nem férvén a török koszt fogára, megkért, miszerint Gyurmánnénál, az egykori hiv. "Közlöny" boldog emlékezetű szerkesztőjének nejénél, - az ő és az én számomra két személyre 40 pengő kron levesből, sóbafőttből, és zöldségből álló ebédet rendelnénk.
Szűken szabott ebédünkben a tobozói szép e mathematicai paradoxont: ubi duo, ibi tres - megfejtendő, nemsokára részt vett, természetesen férje nélkül, s a délutánt a hon sorsán kétségbe esett Kossuthtal enyelegte el. A pasa és mások tőlem a botrányos viszonyt tudakolandók, különbféle kérdésekkel ostromoltak. - Kossuth eleinte az asszonyt atyafiának vallotta, de ezen állítás hitelt bajosan nyert, annyival is inkább nem, mivel a házigazda naponkint velünk vacsorálván, pirulva volt tanúja, miként csipegették ketten, mint két nyögdécselő gerlice, a Kossuth kezében lévő szöllőgerezd szemeit.
Én Kossuthot, kivel 1836 óta barátságos viszonyban állottam - figyelmeztettem, közölvén vele, hogy a törökök azt mondják: "Hogy' képes egy oly ember ki egy nemzetnek feje volt, s ki hazáját vérbe borította - mindenekről megfeledkezni!" S kértem miszerint hagyna fel vele, mert különben kénytelenittetném, a kontyosok csípős megjegyzéseit kikerülendő, tőle megválni. -
Ebet kötött karóhoz, könnybe borult szemekkel felkiáltva: "Kedves lelkem barátom! Hát Ön is el akar hagyni?!"
S én maradtam.
A kiadástól tartván, egy török hajótulajdonossal, kivel zimonyi lakásom ideje alatt jót tenni többször szerencsés valék, s ki nekem köszönet fejében mindenben készségét ajánlotta, megegyezek, hogy engemet Kossuthtal Ruscsukig vagy Szilisztriáig három emberével egy csolnakon elvitessen. Kossuthot török asszonyruhába beburkolván, - Várnából Stambulba, onnan Londonba akartunk menni, hol időnket a könyvtárakbani dolgozással töltvén, élelmünket irományaink által akartuk megszerezni. A belsejében megrázkodott, célt hibázott Kossuthnak dicskórsága akkoron szunnyadozni látszott.
Azonban ki nem adatásunk felől hivatalosan értesíttettünk, Canning pedig Kossuthnak azt írja, hogy magának kitüntetést s kormányzói nevet, melyről úgy is le mondott, ne igényeljen, mert az afféle által az emigránsok sorsát csak terhesebbitendi, hanem privatizáljon, s magát csendesen viselvén, állásán kétségen kívül könnyebbíteni fog.
A jó tanács s okos szavak a léget egy kevéssé megrázkódtatták - s a pusztában elhangzottak. - A török mindnyájunknak katonai rangot s ahhoz mért rátiót adott. - Kossuthnak osztályos-tábornoki rangot s napjára 60 közlegényi portiot, és ez által a dicskórság leláncolt ördögét bilincseiből feloldozta, - s isten hozzád szerénység! mely úgy is Kossuthunk hibái közé soha sem tartozott.
Gondjaink megmentéséni örömünknek tanúsítására egész délutánokat át késő estvéig kártyázgattunk. - S azalatt, míg Verestoronynál kimenekült honvédjeink a Duna partján szabadég alatt táborozván - sátor nem mindeniknek jutott, - meztelenségek miatt az éjeket marhaganéjból rakott dombban kényteleníttetének átdideregni, - mi egynéhányan meleg szobákban bőséges élelemmel ellátva, aranyainkat ferblin, faraon, makaon és halberzwelvén pazaroltuk. Én ki soha kártyás nem valék, Kossuth által felszólítatva, kénytelenítettem játszani. A szerencse avagy tudatlanságom annyira kedveztek, hogy Viddint 170 darab arany nyereséggel hagytam el. Szabó ezredes vesztett 60 db. aranyot - (lovai s szekere árát) Dembinszky 60 db-ot. Wagner őrnagy 100-nál többet. G. Batthyány István 80-at. Asbóth 30 db-ot. Kossuth, kivévén hogy a Dembinszky veszteségét a mellette ülő asszonynak visszapótolta: mindig nyereségben volt s mintegy 120 db-ot nyerhetett.
Azután többé, az egy whistet kivéve, még kártyát se vettem kezembe. Kártyázás alkalmával a Hogel kisasszony (így hívták a temesvári szatócsot) mindig Kossuth mellett ült, Kossuth vele folytonosan moitie volt.
Gyakran megtörtént, hogy éppen akkor mikor Kossuth gustirozásában mélyen elmerült, ez vagy amaz menekült táblabíró ínségét rajzoló kebelrázó panaszával, a hiperboldogot, - többszöri felszólításom sikertelen maradván - figyelemre kényszerítette, s tőle e feleletet: "Szöllősy barátunk majd eligazítja a pasánál - azaz más szóval: Szöllősy Önöknek majd rátiot adat" (minthogy eleintén csak a katonák s előkelőbbek kaptak rátiot - némelyek álszeméremből nem akarván a töröknek lekötelezettjei lenni, az ajánlott segédet el nem fogadták) préselte ki.
A félelem fonnyasztó aggodalmait jó Kossuthunk nyakáról lerázván, amúgy derekasan nekivirult, a délelőtti időnek is nagy részét szomszédasszonyánál töltötte. - Avval hogy török menyecskévé légyen, egyszerre felhagyott, s a londoni könyvtárbani írdogálás eszméje is, elrendezett utunkkal együtt dugába esett...
Azalatt míg engemet a bosszúság majd megemészte, megérkezik Londonból egy Thomson (való neve Stenningsen) nevű kalandor, (ki mint később tudám meg, már több helyen tetemes csalásokat vitt véghez) a Pulszky ajánlólevele úti-csizmájának magas sarkában volt beszegelve, melyet miután nagy bajjal kivettünk s elolvastunk, Kossuth egyszerre légvárakat kezdett építeni, s tenyérnyi papirosra Thomsont, (mint Magyarország törvényes kormányzója) a komáromi vár főparancsnokának kinevezi, s neki mindenekben tejhatalmat ád, - felköttetni, lövetni tetszése szerint!
Alapos ellenvetésim, s jelesen az, hogy Klapka Thomsont azonnal felmagasztaltatja, vagy míg elébe kerülne, e fáradságtól az osztrákok megmentik, sikertelen voltak, s a várparancsnok útnak indult, - de Belgrádon a Komárom feladását meghallván, ottan Kossuth számára egy néhány font szalonnát (ez neki legkedvesebb eledele) s a dámának egy néhány kesztyűt vásárol, Viddinbe visszatér, s onnan nem sokára Konstantinápolyba utazik.
Azonban az aradi kivégeztetéseket a lapokban olvassuk - szívem csaknem megreped - s könnyem özönnel omlik. Kossuth érzéketlen mint a sírásó által kidobott koponya, ismétleni borzadok: - "Igen jól esett" így szól s örvend. Rettenetes valami az oly teremtés, ki minden nemes érzelmet, - még a legszentebbet is, - dicskórsága mirigyének s bálványozott önzésének képes feláldozni.
Késő kiocsúdásom haj be fájt! - Ez időben Kossuth a hazába sokat írt; én kértem, ne tenné, úgy is elég áldozat hullott; de ő nekem azt mondta: "mentől több hulland, annál utálatosabb leend az osztrák." Az ily busenbaumi szavak, egy olyannak szájában, ki a veszélynek még árnyékától is ment, keblemben undorodást szültek, - s gondolkodni kezdettem, miként hagyhatnám oda. Az alkalomra nemsoká kelletett várni, mert segédje fondorkodásai Kossuthot Bémmel, Perczellel, szóval mindenkivel összevesztették, s midőn egy ily ármánynak végére járandó a magyar táborba mennék, borzalommal látom, mint szedik fel honvédjeink a török katonák - s mások által pipájukból kidobott sancos dohányt, mert még csak egy fillérük sem lévén, dohányt nem vásárolhattak.
Szállásomra érvén Kossuthot ráveszem, hogy ha egyebet tenni csakugyan nem akar, legalább a közvitézek számára három mázsa dohányt vágasson - a legolcsóbból; - a dohányt hevenyében megrendeltem, - s foglalót egy aranyat adtam.
Másod napon a dohány készen volt, de Kossuth már ekkor tettét megbánván, a dohányt kiváltani nem akarta. szóból szó kerekedett, s én minden pénzét egy fillérig átadván, oda hagytam. Ha séta közben vagy egy koldusnak egy pár parát adni akartam, ellenzette, mondván: "még mi is az ő sorsára juthatunk!" S az, ki a hazában kürtölgette Lucanus caesarja szerint: Civili toga modicum me compone civem, itt elvét így teljesítette. Elválásunkkor neki ezt mondtam: "Az ittlétel nekem nem kegyelem, én Önöknek úgy is útjukban állok, az Isten Önt érdeme szerint áldja meg!" Mintegy 400 arannyal és ezredesi relutummal bírván, az ismert tájakon független voltam.
Másnap a dohányárusnak azt mondtam, hogy dohányát zsákba rakván, vinné Kossuthoz s hagyná ott, mert a megvágáskor megnedvesített dohányt kár nélkül magának meg nem tarthatta. Végre csakugyan a honvédek kezére került a panaszos dohány.
A házigazda rimánkodott, a pasa kért, hogy mennék vissza, de én azt nem tehettem, s nekik feleletül ezt adtam: "Semmi hatalom nem képes engemet arra kényszeríteni, hogy tovább is azzal lakjam, kit többé becsülni képes nem vagyok." - Szép a délibáb, szép, de csak távolról. Egy kis lakba bevonultam, s keservesen folyt könnyüm megcsalódásomon, késő felébredésemen, s búsan zokogtam azon elpazarlott időt, melyet az Autosepha hitvallásával töltöttem. - Íme e földöni utolsó együttlétünk idejének szigorú igazsággal előadott végső szaka!
Ezután még másfél évig egy helyt léteztünk ugyan, de én többé vele soha sem beszéltem s neki még nem is köszöntem! Ő ugyan mindent elkövetett, hogy viszont hálójába keríthessen, de sípja előttem ismeretes lévén, célt többé nem ére.
Hogy a coulissák akadémiájából extemporizált árva emlékezetű egykori ephemér szegedi kormánybiztos Egressi a Kossuth és köztem lévő viszonyt nem tudhatván, azt, hogy neki Viddinben őrnagyi rátiot adattam, avval köszönte meg, miszerint reám kígyót békát kiáltson, azon éppen nem csodálkozom, mert kiki fazakához szít.
Önnek édes bátyám igaza volt, a naplóíró meg volt a felől győződve, hogy én honom szent földjét többé nem tapodandom. Egyébiránt mit írt, mit nem írt, azt csak fülheggyel hallottam, s íme szavamat adom, miszerint a színpadhős elmefuttatásival időm soha vesztegetni nem fogom. Most is borsódzik a hátam, ha hatfelvonásos levelei a szegedi kormánybiztosnak eszembe jutnak, s mindinkább-inkább meggyőződöm Chateaubriandnak ezen szavai felől: "Ha a kormányok megrázkodnak, a szájhősök kezdenek szerepelni, s a népek fő hibája nem az, hogy a nap hőséhez ragaszkodnak, hanem az, hogy elegendő criteriummal nem bírván, jurant in verba magistri, nem lévén képesek a csábító mézes szavaknak, önzés undok mirigyével saturált pokoli indokait átlátni vagy felfogni."
Elválásom utáni nap Kossuthnak mint Magyarország kormányzójának sallangosnál sallangosabb proclamatioja volt a viddini kapufalakra ragasztva, melyben még az otahiti királynénak Pomarénak is had üzentetett.
A világbéke azonban fel nem bomlott, s minket szépen felraktak és Sumlára hajtottak. Már Viddinben beteges lévén, Sumlára érve, ágyba estem, melyet ottlétünk ideje alatt ritka nap hagytam oda.
A török hatóság a Bém (Murád pasa) unszolásából az emigrációra való színleges felügyeletet Kossuthtól mint érdemetlentől elvette, s Perczelnek adta - ebből ugyan leve korteskedés, levelezés, szónoklás, míg az utóbbi győzött. A Sumlán lévő magyar emigráció számára rendelt pénz a Kossuth kezébe került, ki magát a tömeggel megkedveltetendő, a jobban fizetettek havipénzéből levont, s anélkül hogy a magáéból bár egy fillért áldozott volna, a gyöngébben fizetettek havipénzét pótolta.
A sumlai útnak két episodjára vissza kell térnem. Viddint elhagyván, első megállapodásunk Av'sar nevű faluban volt. Estve Kossuth néhány veletartóval (kik között Visocky lengyel dandárnok, kinek illo tempore nőül Kossuth Zsuzsi, Meszlényiné volt szánva, főhelyen szerepelt), - conferált, s brevi manu elhatározták, hogy a török iránti köszönetüket tanúsítandók, a keresztényeket a porta ellen fellázítsák. a háladús terv azonban nem sikerült. A Kossuth és Bem számára a Porta két hintót küldött volt, Bem segédjével utazott, - Kossuth pedig Dulcineájával tanú nélkül, - s olykor-olykor lovagolt.
Lovcsa nevű városkába érvén, pihenés ideje alatt Kossuth kedvesével egy ottani meglehetős síremlék meglátogatására ment; a mauzeleum egy egykori vezérnek s nejének hamvait fedezte. A vezér hajdan Temesváron kormányzott, s neje magyar grófi család tagja volt, kit a törökök magyar hercegnőnek neveztek. Látogatáskor Kossuth a sírőrnek ötven piasztert = 4 frt 30 kr. pp. ajándékozott mondván: hogy az ott nyugvó hercegnő, a mellette levőnek elődje volt. Mi, kik Kossuthot jól ismertük, mindamellett, hogy a szigorú igazságszeretetet sarkalatos hibái közé soha sem számítottuk, genealogico-heraldikai képességét is hallván, kénytelenek valánk egyet jót nevetni.
Voltak neki a jámbornak eleitől fogva oly gyengéi is, melyek nem nevetséget, hanem szánakodást arattak; p.o. a kápolnai csata estvéjén, midőn tiszafüredi szállásunk kertjében ketten szivarozva beszélgetnénk, előttem egyszerre csak megáll s így szól: "A holnapi csatát (a csata kimeneteléről akkor még nem tudtunk semmit, s hetven ezerből álló seregünktől sokat reméllettünk) én fogom commandírozni." Én erre: "Hát ugyan azt gondolja Ön, hogy a corpusjurissal csatákat lehet rendezni? Hiszen még azt se tudná Ön, hol kellene állást vennie, hogy az ágyúgolyó el ne érje!?" Ő: "Hát Napoleon?" "Napoleon egészen más volt, mert ő a tojásból kikelvén már katona, s később derék tüzértiszt levén, midőn az ágyúfüst fehér karikáját látta, már a golyó jártát tudta. Az istenért ne beszéljen a félét, mert félek, hogy valaki meghallja, s nevetség tárgya lesz!"
Az is különös gyengéje volt, hogy magát minden alkalommal Napoleonhoz szerette hasonlítgatni, soha se tudtam rá bírni, miszerint Washingtont venné mintául; e nagy ember nevét, szereplése ideje alatt, ajkán egyszer se ejtette ki.
Egy lutheránus pap a Sz.-János mennyei jelenései VIII. 18. versét (a LUDWIG szóból 666. hozván ki) Kossuthra alkalmazván, ez nem átallotta a táborbani poharazás között - s egyébütt - magát a megírott báránynak, mely a földi zsarnokok hatalmát egybezúzza - kürtölgetni. Az efféle alkalmazások még a nápolyi halász Massaniellora is megtörténtek. Anaxandre, egykor Nagy Sándor közelében lévén s nagy dörgést hallván, kéri Sándort - vallaná meg igazán, nem ő volt-e mint Jupiter fia, ki az egeket így megdördíté? Az ifjabb Plinius a Traján panegyrisében azt kívánja Rómának, hogy az istenek bár követnék Caesárt, s választanák mintául.
Eusebius szerint egy keresztény pap elég szemtelen volt Constantinnak azt mondani, hogy ő megérdemli, miszerint a népeknek ne csak ezen életben, de a jövőben is parancsoljon, a Jézussal egyetemben.
A híres törvénytudós Tribonius, Justinianusnak gyakran mondogatta, hogy ő attól tart, miszerint az angyalok a császárt akkor mikor az ember nem is gondolná, az égbe emelik. S helyesen mondja Juvenalis IV. St: Nihil est quod credere de se - non possit, cum laudatur diis aequa potestas. a Solonok, s Calistenesek ritkák.
Kitérésemért bocsánat, s engedelméből Sumlán maradunk!
Mindnyájukat Isten oltalmába ajánlva maradok
Önnek kedves bátyám
tisztelő atyafi öccse.

Közelebbi levelemben jóllehet Sumlán állapodtunk meg, mindazáltal egy két tárgyat érintendő, visszatérek Viddinbe.
Viszonyaink rendezésére Omer pasa Bukarestből egy Izmail nevű ezredest küldött Viddinbe, evvel csaknem ugyanazon egy időben érkezett az osmán székvárosból egy Szüleimán nevű ezredes is, szeraszkér Mehmed Ali pasától, de valósággal a nagy-úr meghagyásából. Ezen testőrségi ezredes azon időben, midőn én tábornagy Févzi Ahmed pasának, Mahmud császár teljes hatalmú segédjének s kegyencének, segédje s kedveltje valék, körünkben mint hadnagy gyakori szolgálatot tett, s csekélységem iránt némi köszönettel tartozott. Most reám ismert, s barátságát, minthogy kiszabadulásunkig a főfelügyelő reánk mindenütt ő volt, tőlem nemcsak el nem vonta, de még Párisba is írt nekem; ezredesi relatumot rendelt számomra, minden kitelhető megkülönböztetéssel.
De én mindebből, az Ézop sajtos hollójára igen jól emlékezvén, s különben is működésünk terét igen jól ismervén, - természetes hogy lármát nem ütöttem. S ennek tulajdonítható, miszerint Szüleimán béj bennünket Viddinben hagyván, - mindaddig míg Sumlára vitettünk, - s oda érvén, tőlünk Kutájába indíttatásunk idejéig viszont megválván - a magyar emigránsok havi pénzének egyetemét Kossuth kezére kerítvén, méltatlankodását velem éreztetendő, ezredesi relatum helyett őrnagyit adott, s ezt annál inkább is tehette, minthogy halálos betegséggel küzdvén, s relatumomra reá szorulva nem levén, nem sokat gondoltam, ugyannyira miszerint Sumlán havi pénzemet többnyire Cseh Imre vette ki, s szerencsésen el is költötte. A kárpótlás felől azonban, mely az Ahmed Effendi és Szüléjmán béj megérkeztével meg is történt, bizonyos voltam. A pénzkezelés pedig a Kossuth kezéből elvétetett, s a más erszényéveli korteskedhetés temetőtalpában megringattatott.
Kossuthtól Viddinben megválván, előbb ugyan egy hánban szobát vettem, s két nap múlva magamnak szállást rendeltettem. Az elindulás előtt pedig Batthyány megkért, miszerint Sumláig egy társaságban utaznánk. Két kocsija lévén, s neje a lovaglást kedvelvén, a szekerek egyikét sem használta, s ennélfogva a kényelmesebb utazhatás kedvéért ajánlatát el is fogadtam. Az útban szállásaink ahol csak lehetett egymás mellett valának. Utunkban, Tirnovát kivéve, nevezetest mit sem láttunk, Tirnovának fekvése a maga nemében egy hegytető.
A Tirnova kőszirtjei alkotó részeit teszik, az átmenet korszakbeli (ez alatt, a chaos és földünk lakhatósága közötti időszak értetik, geognostice) szürke mészkövek, melyek képesek nagy magasságokat képzeni. Még a Pyrineusok hat, hét, nyolc és kilenc ezer lábnyi magassága, vízzel bőven ellátott, smaragd színű bájdús kaszálókkal gazdag hegyeit is nagyobbára ős és átmenetkori mészkő szirtek alkotják.
De erről máskor, jelenleg maradjunk csak Tirnován. Az emigráció téjfelét - itt a Viddinből menő magyarokat értem - Kossuthot, Battyányt és Perczeléket a pasa vacsorára hívta. Midőn nagyban pipáldogálnánk, correcte dohányoznánk (korántsem mint az amerikai vad, földbe ásott két egymás melletti nyomorú lyukból, hason feküdve, hanem széken ülve, hat vagy hét araszos pipaszárakból egész kényelemmel) ezredes Szüleimán béj az oldalszobába szólít, az itt rám váró pasa mintegy 15 félig európaiasan öltözött görögtől körülvéve, a fal melletti asztalkák tömérdek üvegtányér és tál halmazati közepette rimánkodik, mondanám meg miként kellene egy asztalt ; á la francais - vulgo europaiason - összealkatni. Ámbár se Archimed, se Vauban nem vagyok, de azért a Heurékára nem sokáig várattam. Tervem alig érhete nyilvánosságot, s ímé a sok kéz a kész anyagból valóban csinosan kiállított asztalt varázsolt elő. - A hosszú asztal közepén jobb felől ült Kossuth, Battyány és Perczel Mór között - a bal oldalon Kossuthtal szemben a pasa, közöttem és Szüleimán között.
Földi létünk zsarnokának, a kis pokolnak illőleg tömjénezvén, Kossuth egy sallangos, hosszú beszédet kezdett, s oh jémine! megmagyarázására, recte törökösítésére, szerencsétlen fejemet felszólít: s fájdalom! Platonak a Synposionban (ha elmém nem csal) mondott szavai: "A megterhelt gyomor oly felhő, melyből csak zivatart és kárt okozó rossz gondolatok esője hull; holott a nem terhes gyomorból, okos, szelíd, és hasznot okozó jó gondolatok esője hull" - szóról szóra beteljesedtek. - Kossuth beszédében az orosz és osztrák ellen minden kigondolható gyalulatlan invectivát felhasználván, s a két birodalmat, kontyos barátaink segédével, mint a sors hajdan az avarokat, még az élők sorából is kitörölvén, nem a legnagyobb higgadtsággal, csaknem egy óráig szónokolt. Biblisnek nem gördültek nagyobb verejtékcseppek bús arcáról, mint mellettem ülő, pipa után sóvárgó, telehold képű szomszédomnak - a tirnovai pasának - kétségbeeséssel küzdő homlokáról. Ki is lelki és testi szorongattatásain segéllendő, más expedienst nem ismert, mint azt, hogy a tányérán lévő szőlőgerezd gyönyörűen rozsdás szemeit lefejtegetvén, egy négyágú ezüst villával egyenként felszúrogatta s szájába vitte.
S ha történetesen Hobbes-nek ezen állítása: "nevetésünk indoka, többnyire mások gyöngesége" eszembe nem jut, a szőlőevés ezen új modorán nagyot kellenék nevetnem.
A sok beszéd rövid értelmét egy pár szóban előadtam; Kossuth unszolt, hogy mindent megmondjak, de én arra azt feleltem, hogy azt éppen nem teszem, mert ennyi görög előtt azt tenni badarságnak tartanám; s miért igyekeznénk házi gazdánknak fejére szívességéért parazsat önteni?! Az asztalnak végre vége lőn, kávé, pipa rendre járt - s azzal szállásunkra ballagtunk.
Az egész idő alatt Bathynányné a pasa háremében mulatott és dohányzott, ez utóbbit most is űzi, de nem pipából, hanem csak amúgy spanyolosan papírból, cigaretteket.
Tirnovát 3 napi ott múlatás után elhagytuk, és sumlai utunkat minden nevezetes épisoda nélkül folytattuk.

Midőn éppen e sorokat írnám, akada Egressi Törökországi Naplója kezembe, s ellenzésem dacára, felszólíttatva kénytelen valék elolvasni. Csak úgy van az, mikor valaki nyelv- és szokásismeret nélkül - idegen ország tőlünk mindenben különböző népei felett elbízottan pálcát tör. A felüleges tárgyalás alap nélküli badar handabandánál egyéb nem lehet. Cicero a Tuscul. quest. ezt mondja: "Dicendum est ita, ut nihil affirmem, querens omnia dubitans, plerumque et mihi diffidens. - Ut potero, explicabo, nec tamen, ut Pythius Apollo, certa ut sint et fixa quae dixero; sed ut homunculus" etc. etc. etc.
De nem így ám Egressi. Egyébiránt: Ambubajarum gens pasta chimaeris. S jóllehet Megváltónknak Péterhez intézett ezen szavaira: "Ellenednek nemcsak hétszer, hanem hetvenhétszer is bocsáss meg" élénken emlékszem, mindamellett nem tehettem hogy a sivar rágalmazót, ki vakmerően merészkedett, jellemem szögletkövét, becsületemet megringatni, az ide mellékelt, szóról szóra lemásolt eredeti levéllel rendre ne utasítanám.
S tettem azt magán levélben, mert non ego ventosae plebis suffragia venor. De hagyjuk el a neve fanyarságával dosztig ellátott egyént, s nézzük körül magunkat Sumlán.
Sumla, a "Napkeleti képekben"*) tett leírásom óta, egy pár katonalakot, s a védő bástyáknak faragott kőbőli felépítését kivéve, keveset változott, - ha csakugyan némely tehetős bolgár avagy örmény rajának háza emeletessé létét változásnak nem nevezzük.

*) Szöllősynek 1839-ben megjelent úti jegyzetei.

Batthyánynak neje iránti gyöngédségből a sumlai leggazdagabb bolgár házában adatott becsületes jó szállás. Kossuth abbeli félelmében, hogy a keresztény lakban orosz befolyás által megmérgeztetik, elég nevetséges volt török házba szállásoltatását kérni. Egy nemzetőrségi tüzérőrnagy házába el is helyeztetett. A mellette lévők novemberben, mint május elején, a szélrózsa 64 vonalainak merőben kitett magas szállásokat követeltek, mely túlcsigázott igénylésért, a faépületekbeni didergésükkel csakugyan meglakoltak. Nekem a zajtól távol, kényelmes jó meleg szállást rendeltek; házgazdáimnál jobbakat álmomban sem kívánhattam. S azon állítás "milyen a vendég, olyan a gazda" talán nem egészen paradoxon. Menekülteink, mintha egyik lábbal kengyelben voltak volna, hét mérföldes, azaz combközépig érő zsíros csizmájuktól nem tudván megválni, a házgazda ágyneműjét, pamlagját, szőnyegeit, szóval minden bútorát az undorodásig bepiszkolták, s pipájukat mindenhová kivervén s azzal a kelméket kiégetvén, tivornyázás közben a háztulajdonost nem egyszer fenyegeték tűzveszéllyel. Örökös piszkolódással, szidalommal és meg nem szűnő lármával, vagy csekély vagy semmi fizetésért tőlük mindent zsarolván, magukat hogy nem igen kedveltethették meg, az igen is természetes. Az én házgazdáim készségükön mindenütt bámultak. E talány megfejtése nem egyéb, mint az, hogy cselédemnek sem szabadott egy vas-szegnyi kárt is tenni gazdámnak, s a rendet a hozzám jövőkkel is megtartattam. Si fueris Romae etc. etc. Lakom pökőládákkal, s pipakorom-felfogókkal el lévén erszényemből mindenütt látva, ott, hol huzamosabban mulattam, a rendes tisztaságot fenntartani képes valék. Ez Batthyánynál is így volt, de bezzeg nem úgy ám másoknál.
Sumlán létünk heted napján ágyba estem, melyet bár kevés időre csak hét hét múlva hagyhattam oda. Betegségemben egy két jó emberem s Battyány látogattak meg. A szathmári zászlóaljban altisztséget viselt derék Józsim, házi asszonyaim segédével a már-már kimúlót, isten kegyelméből lábra állították. Igen, lábra, de azért, hogy tizennégy hónapig szakadatlanul sínylődjön.
A sumlai társalgásokban részt felette ritkán vettem. De azért a történetek folyamát éber figyelemmel kisérvén, a Kossuth általi mystification gyakran kellett bosszankodnom. Magyar emigránsaink nagy része Kossuthot közelről nem ismervén, a lutheranus Busenbaum által álnokul kiugratott alaptalan híreknek bárgyulag hitelt adott. Most a porosz, majd az angol és amerikai minisztertől, vagy pedig elnök Tyler-től jött ilyen vagy olyan tartalmú levél. - Szegény honfitársaink légvárakat kezdettek építeni, s ami kevesek volt, azt is elpazarolták. Azonban a koholt levelek tartalma hazugsággá lőn, a közbizodalom csüggedni kezdett, s eddig kivívott tekintélyünk dugába, hogy ne essék, egy nem éppen közönséges expedienshez folyamodtunk.
Spatzeknek a Kossuth orvosának Dembinszkinét mesmeri álomba kellete meríteni. Spatzek, mint később nekem Kutájában megvallani kénytelen vala - a magnetismusnak sem nem hitt, sem nem gyakorolta; de azért Dembinszkinét, ki már azelőtt bétaníttatott, színlegesen elaltatja, s a pseudo Pythia, vagy cumai Sybilla szakadozott hangon így szól: "Április 17-két a budai várkastélyban fogjátok innepelni." Bezzeg volt ám dínom dánom, voltak kinevezések, ez kamara-elnöknek, a másik hadcsapatvezérnek, a harmadik főügyvédnek, ki az ország minden árulóját a bakó kezébe juttatja; majd lesznek ám nagyszerű nyakaztatások! A Robespierrek és Dántonok nagy hazafiaknak magasztaltattak. A nyomorult bosszúvágy csaknem általánossá lőn. A higgadtabbak szavai föl se vétettek, s fájdalom itt is beteljesedett "ridet ac despicit plebs facillimum intellectu; opus vero ei narratione fabulosa."
A készakarva lendített dínom dánom e mámoros korszakában vészterhelt felhő közelget. Kossuthné megérkezik, az Augiás istállójává vált férfi-lakot mint egy nőstény Hercules nem ugyan vízzel, hanem mennydörgő szavakkal kitakarítja, a reggelig tivornyázók csapatját nyelve-csorbát nem ismerő durindánájával szétveri, Kossuth jól leolvadott cassáját syloki körmei közé kaparintja, s a szegény Phrynét, mintegy megkérlelhetetlen Orozmán, télvíz idején Stámbolig kergeti. Mi több, útiköltség nélkül; s a szegény Kossuth csupán könyörületes szíve sugallatából kénytelen úti kiadása fedezésére Vagnertől 80 darab magyar aranyat kölcsönözni, melyeket nem elébb mint Kutajában vala képes neje híre nélkül a 14. hónapban visszafizetni, miután Vagner, vagyonából tökéletesen kipusztulván, többször kényteleníttetett Kossuth kötelezvényére pénzt kölcsönözni, s a titkot elárulni.
Teréz magát kipihenvén, Batthyánynét meglátogatta, s azzal kérkedett, hogy fejére az országban húszezer arany volt téve, s regényesen eléadta szenvedéseit, s útját. Mikor én meghallottam, hogy Péterváradon és Zimonyon ment keresztül, az ottani helyeket jól ismervén, mondottam: "Teréz asszony bizonyosan az osztrák kormány tudtával suhant ki, mely nem tudván a kézbe kerülttel mit tegyen, szemet hunyt"; szavaimat 13 hónappal későbbre Kutajában a haldokló Vagnerné a lengyel papnak a kaszárnyában többek hallatára szóról szóra meggyónta. Teréz a gyónót őrültnek nyilatkoztatta, de a szegény német asszony gyónás után még három napot élt, s elméje ép lévén, több más furcsa dolgot is felfedezett.
Kossuthné megtisztelésére színes papírlámpa-menet tartatott; az átlátszó papír-alkotvány négy oldala egyikén oroszlán volt látható e körülírással. "A hon nagy leányának." A papír-alkotványt készítette Cseh Imre szállásán Veigel, Kossuth parazitáinak egyike.
Az "istenhozottat" s a Vörösmarty verseit mások már eléggé érintették. Egy Prick nevű egyénke, ki a forradalom idejében Torontál-megyében falujegyzőjéből esküdtségig vala csupán képes fölemelkedni, nagy lármával szónokolt; hitvány beszédének, sokkal elaszottabb tartalma alacsony hízelgésnél egyebet magában nem foglalt.
Míg a sumlaiak magukat az április 17-dikével kecsegtetnék, Stambulban bőrünkről végeznek, s néhányunkat Kutajába bekebeleznek. A porta egyik udvari tolmácsa Ahmed Effendi, ezredes Szüleimán béjjel megérkezik. Kossuth pattog, fenyegetőzik, a törökök mosolyganak mondván: "Majd meglágyul." A korteskedés gépeinek minden rugói mozgásba hozatnak. De sikertelenül. Végre asszonyi nyögések, sóhajok s könnyhullatások is megkíséreltetnek, de azok is hiába. Azon nem is csodálkozom; mert a férfi nyögése s könnyhullatása tömeg láttára, vajmi utálatos, vagy is komédiásos, kivált oly férfinál kiről majd mindenki tudja, hogy könnyhullatási oly könnyen állanak, mint rossz papnál a köhécselés.
Minden protestationk dacára felrakának bizony minket szekerekre, s Várna felé útnak indítottak. Ahová ötöd napon elérvén, a pasa lakába bészállásoltattunk, néhányan külön szobákat kaptunk, mások épedig kaszárnyailag voltak ellátva.
A nagyúri hadigőzös megérkezvén, rászállíttattunk azon a helyen, hol én 21 év előtt, ifjúságom teljes erejében, Stambulra 4000 tyúkot vivő hajóra szállottam; s a kapitányi lakot, mely négy láb széles, és hat láb hosszú kis lyuknál egyéb nem vala, elfoglaltam. Mostani hajónk 10 külön szobát s két teremet foglalt magában csak az első helyen. Kossuth két szobát elfoglalt, de neje azonfelül még a kisebb termet is elkobzotta, s Battyhányné, Gyurmannéval a hajó ormán maradtak. Batthyányné nekem panaszol, s én közlöm Szüleimán béjjel. Ez a két asszonyt a kis terembe leviszi, melyben 8-an bátran megférhettek volna. Ezt Kossuthné meglátván, mindenét összeszedi, s a hajó ormán lévő kocsijába vonul, s felségsértéseni bosszújában az éjeket Gemlekig Kossuthjával együtt, a kocsiban szigorgatta el. - Szép időnk egyszerre megváltozott, hideg szél s hózivatar lepe meg, és sűrű hópillék özönében hagyók el a Bosporust és Stambult; Gemlekre érvén, míg a lovak és kocsik megrendeltettek, pár napot mulattunk. Onnan Brusszáig, az olvadás miatt csaknem járatlanná lett úton, csupán nagy üggyel, bajjal, a kocsiknak tökéletes alakadásával, másod nap juthattunk el. A hajdani Bythinia fővárosában az ázsiai Olympos tövében, az idő mostohasága miatt kénytelenek valánk több hétig mulatni.
Megváltónknak síron túli életünket biztosító szent ünnepét, a feltámadás nagy napját eltöltvén, poggyászaink tevékre rakattak, melyek, mint hogy a módosabbak magukat a szükségesebbekkel egész évre ellátták, nem kevesek voltak, - s útnak indíttattunk. Engemet, betegségem miatt, mint egy kelet-indiai nábobot, palanquinban vittek. Két erős öszvér a két rúd között a kalitkát erős szíjlekötők segedelmével a légben tartja, az ember kénye szerint ülhet, vagy hosszan nyúlva fekhetik.
Az utazás csendes ringás, s minthogy mind a két öszvér mellett hajtók gyalogolnak, biztos is. Felváltás okáért hátul más két öszvér is hajtatik. Kutája Brusszához a járhatóbb úton 36 óra, melyet mi hét vagy nyolc nap alatt szerencsésen át is vánszorgánk, egy egész századból álló lovascsapat őrizete alatt, kikre felügyelő egy Ahmed bej nevű lovasezredes volt, de ki mindenekben a főfelügyelőnek Szuleimán bejnek vala alá rendelve.
Az úton a két ezredes minden estve nálam szokott theázni, s az utolsó állomáson kieszközöltem, hogy Batthyány és én a városban szállásoltassunk, akkor, midőn a többiek mindnyájan a katonalakba vitettek. Kutajától mintegy két órányira, a várat megpillantván, Szüleimán hozzám jő s azt mondja: "a víz szélén megállandunk, reggelizünk, s ha a többi elinduland, Batthyányékkal maradjatok kevéssé hátra, s ha amazok jól elhaladnak, jőjetek őrzőitekkel utánunk."
Maradjunk ezúttal a reggelinél.

Orávicza, augusztus 19. 1853.

Egressi úr!
Felséges urunknak határtalan kegyelme következtében szeretett honomba visszatérhetvén, - mit Ön soha sem reménylett - nem csekély megilletődéssel olvastam Önnek törökországi naplója 69. lapján az olvasóközönség elébe bocsátott, személyemet megtámadó alaptalan szavait. Mivel pedig Önnek állításai felvilágosítást igényelnek, tehát a tárgyra:
1. "Kossuth Szöllősyt eltávolította köréből, miután ez kártyán tőle mintegy 300 db aranyat elnyert."
Kossuthtóli elválásom előtt három ízben figyelmeztettem őt, hogy mind a Dembinszkinéveli illetlen viszonnyal, mind pedig Canning tanácsa elleni törekvéseivel hagyna föl, mert különben odahagyandom. Dembinszkyné miatti összekoccanásunk estvéjén (s több más alapos okaim is lévén) Kossuthhoz intézett szavaim ezek valának: "Mint látom, én Önöknek útjokban állok, itt létem nekem éppen nem kegyelem, reggel meg fogunk válni" s azzal a szobából kimentem s lefeküdtem.
Másnap reggel adott szavamat teljesítendő, meg is váltam, de koránt sem eltávolíttatva, hanem jószántamból.
A Kossuth kártyaasztalánál nem 300 hanem 150 aranyat nyertem, éppen nem tőle (s ezt becsületemre állíthatom, mivel Kossuth minden pénze az én éjjeli-zsákomban volt, s a kiadásokat vele értekezőleg én vittem) hanem Vagnertől, Asbóthtól, Batthyány Istvántól, Dembinszkytől és Szabótól; - e két utolsó, szekerét lovait el adván, mintegy 60-70 aranyat vett bé.
A Dembinszky vesztéseit Kossuth ugyan az asszonynak, kivel kártya közben is moitie volt, gyakran visszafizetgette.
2. "Battyány vette őt magához tolmácsul s török nyelvmesterül."
Kossuthtóli megválásom után egy csinos magán szálláson laktam, előbb ugyan egy hanba mentem volt, de csakhamar szállást kaptam. Kosztra Gyurmannéhoz jártam, kinek kosztpénzen felül mintegy ötödfél arannyi ajándékot is adtam. Viddinbőli elindulásunk előtt Batthyány megkért, hogy Sumláig utaznánk egy társaságban. Szíves ajánlatát egészségem gyöngélkedése miatt annyival örömestebb elfogadtam, mennyivel inkább meg voltam az iránt győződve, hogy terhükre nem leendek, mivel Batthyány nejével nyeregben utazott, s két kocsiján számomra elegendő hely volt.
De azért se tolmácsa, se pedig nyelvmestere nem voltam. Mert betegeskedésemet elhallgatván, független létemre, senki kegyére szorulva nem voltam. Kossuth és Batthyányiék Sumlán egy magát nyelvmesternek feltolott menekült, Kálozdi nevű törökül mennyire tudott kitetszik abból, hogy én egyszer Mészárossal Batthyánynál whistezvén, a Batthyány gazdája a török nyelvvel hetvenkedő zsidótól ezt kérdi: "Hát Ön micsoda nyelven beszél?" E naiv kérdésre a héber irult-pirult, mi pedig mindnyájan egyet jót nevettünk.
3. "Midőn Kossuth Adakáléba (törökül, Szigetvár vagy új Orsova) volt átmenendő, Szöllősy töltött puskával lesett rá a Duna partján, hogy őt - mint maga mondá, - osztozásra kényszerítse. - La bourse etcet."
Perczelékkel s másokkal midőn az ocserovai hídnál tanyáznánk, ott létünk harmad napján estve meghallom, hogy Kossuth nagy titokban Ó-Orsovára érkezett. Vadásztarisznyámat, kétcsövű puskámmal vállamra vettem, s 3/4 óra alatt sötétben Ó-Orsovára béballagok. Ottani térparancsnok Fokner, Kossuthnak a Duna partján lévő szállására vezetett, kihez mintegy 11 órakor éjfél előtt, éppen midőn théáznék, bemegyek, s a többek közt értésére adom, hogy hallomás szerint Bolliák e tájon kóborol, melyre nekem Kossuth az Omer pasának szánt hét gyémántgomb s aranynak képzelt sarkantyú átvételére felhatalmazást ád írásban, s menekülésünket illetőleg megegyezünk, hogy más nap reggel Kossuth Asbóthtal együtt térne vissza Mehádiára, én pedig működnék.
Reggel jókor Bolliákot kerestem, de meg nem találván, - délutáni 3 órakor Gróf Zamoiskival (ki nekem Batthyány Kázmértól ajánló iratot hozott) s ezredes Kohlmannal a Duna bal partján - új Orsova irányába kocsiztunk.
A várba bemenni senkinek szabad nem lévén, huzamos kiabálás után, a várparancsnok titkára ladikon nagy nehezen hozzánk jött. A titkárnak 100, a várparancsnoknak 100, és az engemet Kossuthtal a vaskapun leviendő három török hajósnak a Kossuth meghagyásából 200 darab aranyat ígértem.
Ígéretem a titkár füleit csiklandoztatotta, s kért, hogy keveset várnánk s azzal a várba visszafordult, honnan kevés idő múlva - mintegy óra alatt - ily feleletet hozott: "A Duna mindkét partját keményen őrzik; a baloldalon törökök, a jobbon pedig mint láthatjuk szerbek vagynak, kik minden lemenő hajót, avagy ladikot feltartóztatnak, s meg nem állás esetében rá tüzelnek. Egyébaránt a járás a vaskapun még nappal is bajos, éjjel pedig lehetetlen, s a veszedelem bizonyos."
Nem boldogulhatván, mindhárman Ó Orsovára visszatértünk. Kossuth a nem is remélt akadályt tőlem megértvén, kért, hogy mennék az ocserovai török tábor parancsnokához, - ha jól emlékszem Ozmán béjnek hívták, - 20 arannyal. Az alezredes a pénzt megköszönte, s bennünket a nagyúr oltalma felől biztosított, s parlamentirozásom következtében még aznap estején Ocserovára mentünk. Útlevelünkben Kossuth Bloomfild manchesteri gyárnoknak, én pedig Schuller Phylolognak neveztettünk. Így tehát a Schuller név nem a törököktőli szepegés szüleménye volt, mint azt utóbb a hivatalos iratokban előfordult Szöllősy név eléggé tanúsította.
4. "Az osztozás Viddinben csakugyan megtörtént valamivel finomabb modorban."
Kossuthnak, midőn bennünket a turnuszeverini veszteglőintézetbe bevittek, minden pénzét u. m. egy ezer darab magyar aranyát, s hét vászon-zacskóban lévő, ezüst húszasokból álló 3500 (nem pedig az Ön alaptalan állítása szerint 13000) pengő forintját sós vízben megmosták, mit mi a mosás után megtörölgettünk, s számláltunk. Kossuth az egészet 280 pfrt osztrák bankjegyekkel együtt (e papír-pénzből Kossuth Viddinben Carossininek, midőn ezen Handlungs-Commis-t magyar vitézzé nevezte, 100 pftot ajándékozott) nékem átadta, oly kéréssel miszerint a pénzt venném magamhoz, s a költséget és kiadást fedezném.
Viddinben elválásunk reggelén Kossuthnak minden pénzét az utolsó fillérig átadván ekképp szólottam: "Íme Önnek minden pénze itt van, Isten Önt érdeme szerint áldja meg!"
Felvilágosító szavaim, hogy szóról szóra igazak arról becsületemmel jót állok! Valamint arról is:
Hogy ennyi rágalom, csupán - bel meggyőződése ellenére - pénzért nevetni avagy sírni képes, tennen magát túlbecsült konok egyén jellemével megférhető.
Ön, ki oly nagyon szereti elmécskéje idétlen szülöttjeit, szajkó módra idegen tollal felcicomázni, s irományai Záháráit az angol nagy szívbúvár velős mondataival népesíteni, úgy látszik hogy Shakespeare ezen szavait nem ismeri:
"Azon útonálló ki pénzedet elrabolja, hogy azzal a maga erszényét megtöltse, nem követ el oly nagy bűnt, mint az, ki becsületedben gázol s téged alaptalanul rágalmaz, mert az ily irigy pokolfaj néked ugyan árthat, de magának hasznot semmit sem hajt. S az ily nyomorult méltán megérdemlené, hogy a pokol minden ördögei, hátáról hasított szíjakkal korbácsolnák halálra" stb.
Nagy Szöllősi Szöllősy Ferencz.
U. i. Ezen levélnek eredetijét tegnap, úgymint 19. augusztus 1853. estveli 6 órakor tettem fel a postára.

 

Oravicza Aug. 30-án 1853.

A kis csermely partján Kutajától nem messze tehát megállottunk reggelizni; a merevélyen fehérlő kopár mész-szirtek, a nagy kiterjedésű s bástyákkal bőven ellátott, nagy részint ledőlt, vagy összeomlással fenyegető romvár baljóslatú külsője, Batthyány Kazimérre ki éltének nagy részét Európa fővárosainak kéjdús tömkelegében töltötte, leírhatatlan benyomást okozott, s a különben mértékletes, a kezében lévő frank égettborral (cognac) teljes palack tartalmával kelleténél inkább megismerkedvén, derekason meggajdult.
A többiek elindultak, mi még egy jó félórát mulattunk, végre mi is felszedtük a sátorfát, s én leghátul maradtam.
Lassan lépdelgetve nemsokára én is a városba értem, melynek rossz kövezetű, piszkos és szűk utcáin magamat legnagyobb ügyelettel midőn vitetném, egy hozzám siető török lovashadnagy által fölszólíttatom, hogy sietnék, mert Bathyány megőrült. Nemsokára egy dombocskán álló csinos külsejű ház előtt több száz embert látok; a házból képtelen lárma hallatszik, az ablakrostélyok összetörve az utcára hányatnak, s a bámészkodó törökök szokott egykedvűségükkel nevetnek. Palanquinomból leszállok, s midőn a ház ajtóba érnék, Szülejmán ezredes ki már a többit a kaszárnyában elhelyezte, elér. Együtt fölmegyünk. Batthyány dühöngött; nejének mondom: "csitítsa!" de a gondolatlan a helyett hogy azt tenné, még olajat önt a tűzre. Batthyány fölszólít mint becsületes magyar embert, hogy mondanám meg Szüleimánnak, miszerint "a Porta egy nyomorult porkoláb, és ő köp a Porta - a nagyvezér, szóval az egész Diván szemébe." Melyre én azt feleltem: "Én magamat ugyan becsületes magyar embernek tartom, de azért a gróf illetlen kifejezéseit nem használandom; aki oly beszédet tarthat, az nem kényteleníttetik Kutajában lenni" - s azzal én is Szüleimán is otthagyók.
Útközben Szüleimán nékem ekképp szól: "Hát így köszöni meg nekem Batthyány azt a sok szívességet mellyel iránta viseltettem? Neki is mint a többinek a kaszárnyában kellett volna lakni, s csupán barátságos kérésedért szállítottam a városba. Ezentúl nekem senkit se ajánlj, mert ezek az emberek a jótényre érdemetlenek, s éppen Battyánytól ily bánást legkevésbé sem reménylettem." A békétlenkedő ezredes szavainak alaposságát meg nem cáfolhatván, hallgattam. Szüleimán előbeszéli hogy Batthyány a reggelizés után, az úton zsebéből egy forgó (revolver) hat csövű pisztolyt kivévén magát főbe akarta lőni stb...
A Batthyány magaviselete eddigi fáradozásimat egyszerre dugába döntötte. Sumlától fogva mindent elkövettem, hogy a Kossuth befolyása fattyú sarjadékait, Batthyányék által egyensúlyoztassam; törekvésemet nem magán érdek (mert én általános visszavonultságban éltem) hanem honfitársaimnak sorsa könnyebbülése indokolta, előre átlátván, hogy a Kossuth túlzó követelései, s valódi rakoncátlanságai a mellette levőknek előbb-hátrább nyomasztó szigort vonandanak maguk után. Mitől féltem: megtörtént. A kaszárnyából senki katonakíséret nélkül ki nem mehetett. A kilovaglókat öt-hat legény kísérte. Nekem egyedül, s e szállásomon se kíséretemben katona nem volt. S ezen csekélység annyira szemet szúrt, hogy kitüntetésemért Szüleimánnál Kossuth panaszt tett. Melyre Szüleimán diplomatide azt felelte: "Látjátok, ő a nyelvet és szokásainkat jól tudja, és így megsértéseknek kitéve soha sem lesz; - de a többit járatlansága miatt kíséret nélkül könnyen kellemetlenség érhetné."
E párbeszédet közölvén velem az ezredes, kértem, hogy különben elég tágas (négy szobából állott) szállásomra szemszúrásból küldene egy katonát, ki ugyan nálam lakott, de kijárásaimban nem kísért.
A katonalak egy hosszukó nagy négyszög - melynek vastag kőfalai az ágyúgolyóknak is dacolhatnának, a belseje, mint a török épületek nagyobb része - fából van. Cseréppel fedett emeletes, melyben 1 gyalog ezred, és két escadron lovasság könnyen megfér. Az épület belsejében az alsó és felső folyosó nagy üvegablakokkal van ellátva. A négy szögletben négy tábornok, a homlok közepében pedig Kossuth szállásoltatott be.
a termek deszkafalak segédével több szobára osztattak, és Smyrnából hozott öntött-vaskemencékkel elláttattak. Ágy és ágynemű mindenkinek adatott. Fával, szénnel, szolgával ki-ki bővölködött. Egy korcsma és két lacikonyha (vulgo vendéglő) üttetett fel. A csapszéket egy Brusszán lakó, svájci eredetű borkereskedő jó borral és serrel bőven ellátta. A békeblezettek nagyokat iddogáltak, kártyáztak, s civakodtak.
Én a kaszárnyától mintegy ezer lépésnyire egy kis dombocskán laktam. Köztem s a katonalak között egy lőporos-torony létezett, melynek őslakója a Pallás füles madara andalgó huhogásaival éjjeleim síri csendjeit olykor-olykor félbeszakasztotta. A kaszárnya lakói ellenben az éji csend ellen semmi kifogást nem tehettek, mert a lak körül elszaporodott százat meghaladó ebek éjjeli ordításai, s folytonos harcai azt tenni ellenzették; s a füllel fölfogható argumentumok a táblabírói megrögzött hajlamot, a protestatiot háttérbe szorították. Különben is az ember végre még a csalogány kellemteljes hangjához is hozzászokik.
Szállásom tehát egy dombocskán létezett az alatta elnyúló másfél óra széles, négy óra hosszú, keletről nyugatnak tartó Borzuk nevű folyó hasította tért, északról Persiáig nyúló magas szirtes hegyek, délről pedig a közelben rónák, a távolban erdős, magasabb bércek környezték.
Délre nyíló ablakaimtól mintegy 300 lépésnyire ős cserfáinkkal versenyezhető fagyöngy zöldellő bokraival megrakott, kertész-kést avagy fűrészt nem ismert gyümölcsfák mutatkoztak, melyeknek sűrű lombjai között az ég tollas lakóinak százai tartózkodtak, az áthathatatlan csalitban pedig csalogányok hallatták magukat; a fák között itt-amott veteményt, s buján növő lóherét lehete látni, melynek smaragd zöldje a szemnek annyival kedvesebb volt, amennyivel kellemtelenebb hatást gyakorolt arra a körülvevő mészhegyeknek kopasz fehérsége.
A kertek kőfallal voltak körülvéve, az azok és a lakom közti tért pedig három csinos kő-csurgó díszesítette.
Magány-lakomnak némileg életet adandó s konyhámat is ellátandó, a házam előtt vásárra siető falusiaktól jó előre 150 tyúkot, 15 kakast, és 50 pulykát jó olcsón megvásároltam; a naponkénti száz-százhúsz tojás a tápnak, az árpának árát fedezte, s a majorság a felhasznált tojással haszonnak maradott.
Betegségem miatt sehová se mehetvén, időmet olvasással, s bámulásig megszelídült s hízott tollas vagyonom társaságában töltöttem, melynek azonban garádicsom ajtaján felmenni nem volt szabad.
Sumla óta ételemben-italomban szoros diétát tartottam, se kávét se bort, szóval víznél egyebet nem ittam, ételem pedig 14 hónapig egy tányér központosított levesből állott, melyben vagy tészta, vagy rizs, vagy pedig gyöngykása volt befőzve.
Levesemet még Cambacéres is megehette volna, s minthogy irigy nem vagyok, recipéjét közzé teszem: 2 font marhahús egy kövér tyúk vagy egy negyed pulyka, elegendő vízzel, lassú tűznél, föltöltés nélkül, petrezselyemgyökérrel és murokkal illőleg ellátva s megfőzve, adták napontai tápomat. A húst majd nem is érintettem; Józsim jó ropogós tésztát gyúrt csupán tojássárgával. Levesemnek oly híre volt mint a tatárjárásnak. Lehetett is, mert Kutája óta oly tápdús levest nem ettem.
Brusszában vettem volt négy egymásba járó réz-kásztrolt, melyet minden 15-ik nap kívül-belül megcineztettem; s minthogy szenen főzettem, edényem olyan volt mindig mint az ezüst. Ez okból, s még azért, hogy csupán friss vajat használtam a két ezredes gyakran vala vendégem. S ily alkalommal Józsi úgy kitéve magáért, hogy a finnyás Szüleimán bej, ki másnál soha sem evett, étkeimből még nejének is küldött.
Még vettem volt Brusszában 15 font mokkakávét és 7 font jó theát, melyet én még megsem kóstoltam, de azért Kutajában egy szálig elfogyott. A brusszai bevásárláskor, az igaz, 60 magyar aranyat adtam ki, de tettemet meg nem bántam, mert vásárlásim jók levén, elmenetemkor mindent csaknem haszonnal adtam el. S e mellett a nélkülözés kellemetlensége sem nyugtalanított.
Kutája a tenger színén felül öt ezer lábnyi magasságon fekszik, Brusszától addig a föld minduntalan emelkedik. Légje tiszta, és mérsékelt, tele zordon. Szőlő, barack nem terem. Gyümölcsei között a cseresznye megemlítést érdemel. Környéke őszi gabonát jót terem. Mákonyt termesztenek bőven. Török szépírói híresek. Írott koránjaikat tíz-tizenöt ezer piaszteren is eladják Persiában, (1000-1500 pfrt.) Földedényt szépet készítenek, de nagy kár hogy a meleget ki nem állja. A szép mázos edény, mihelyst forró vizet töltünk bele, széjjel omlik.
Népessége 35-40 ezerre felmegy. Lakóit törökök és örmények teszik. Mindkettejét a pénz örökös szomja epeszti. A város kiterjedése nagy, mindenütt tele romokkal; egykori jelentőségének csak nyomai látszanak. Utolsó fejedelme Jakub Cselebi volt, kit az ozmánok győztek le. Nagy vagyonnal bírván, fényt űzött; az eldöntő csata napján, reggeli elinduláskor konyha szereit 300 teve alig bírta el. A csata estvéjén pedig minden konyha edényit elbírta egy kutya. Herbelot a dolgot így adja elő: Jakub Cselebi megveretése estvéjén huzamos bujdosás után, néhány hív emberével magát biztos helyen meghúzza, s az éji csendet nagy nevetéssel egyszerre félbeszakasztja; mely megfoghatatlan vidámságnak okát hívei midőn kérdenék, így szól: "A sors változandóságán nevetek; - ma reggel 300 teve alig bírta el konyhámat, s íme most egyetlen kutya, fejét a szűk bögrébe dugván, konyhámat s vacsorámat magával viszi." Derék követője az indiai stoica philosophiának, melynek a görögök is csupán utánzói valának.
A metempsychos, és a trias áthozói Pythagoras és Plato, Egyptomban magukat környülmetéltetvén, onnan csekély változással csak is indiai bölcsészetet, és istentant hoztak hozzánk.
De hagyjuk a hierophantokat. A szúnyogból is hájat leső kutájabeliek jellemzésére legyen elég megemlíteni, hogy a nagy helységben az Ábrahám ivadékainak még csak egy porcikája sem lakik. A Kutajába jött s ott megtelepedni akaró két első zsidóról maguk a kutajaiak azt beszélik: hogy a két zsidó egymással az iránt tanakodván, mivel lenne a kereskedés legjövedelmezőbb? egy mellettük lévő 10 éves török gyermektől ily feleletet kaptak: "Vegyétek meg a juhböndőt; tartalmát egyétek meg, s a gyomrot vett árán viszont adjátok el, s bizonyára meggazdagodtok." A két héber a gyerkőce tanácsából a nép speculativ szelleme felől meggyőződvén, boldogulását másutt kereste. S azóta Kutajára több zsidó nem ment.
Kutája a száműzötteknek s álladalmi foglyoknak már nagy idők óta raktára. A számos ozmán főnököket elhallgatom, s csak érintem, miként a szép Frankhonnak is háromszáz hő vérű fia huzamos ideig kénytelenittetett a romok tollas lakóit nappali siestájokból a marseilli dal hangjaival felriasztani. A Napoleon egyptomi expeditiójában vesztett francia foglyok egy része huzamos ideig mulatott Kutajában, s ottlétének emlékéül a vár kopár déli részét mandolafákkal ültette be. Mely ültetvényt a török még most is a tiszteletnek bizonyos nemével mutogat.
Vajha magyarjaink is, civakodás s örökös viszály helyett, ilyes valamit hagytak volna emlékül!
Kossuth mint mondám, kaszárnyában lakott, de az őt jobbról-balról környező katonai őrizettel meg nem elégedvén, az őt követő magyaroktól ordonánci szolgálatot követelt s egy hatalmas napiparancsban, melyet segédéhez Asbóthhoz intézett - rendeli, miszerint a személye körüli szolgálatban éppen oly pontosságot kíván, mintha benn az országban, a kormányzói lakban lenne. S a szolgálatot tevő tiszt urakrai szoros felügyelettel, s az illő rend szigorú megtartásával vezérkari segédjét - Asbóth Sándor alezredes urat bízza meg. Asbóth a rendeletet köröztette; egynéhányan, jelesen: Koszta Marci, Harczi s mások azt mondották, hogy ők amit eddig tettek azt csupán jószántukból tették, de minthogy abból kötelességet akarnak csinálni, s ők pedig az afféle szolgai bánásmódhoz hozzá szokni nem akarnak, tehát minden ezentúli ordonáncsággal fölhagynak.
A kedélyek ily zavarodott állapotában megérkezik Rutkainé, Kossuth gyermekeivel. Ez a felizgatottságot valamennyire lecsillapította, de el nem oltotta. Távoztával minden elébbi kerékvágásába tért vissza.
Kossuth a szükséggel küzdő sumlai magyaroknak azt írja, hogy maradjanak együtt s válasszák őt viszont elnöküknek stb.
Azonban megérkezik Kutajába Tomson, s véle a hóbortos Urquhart, és egy gazdag angol gazdatiszt, Massinberd. Ezek a magyarokat együtt akarván látni: esti-lakomát rendelnek. A hívó íven Kosztának, Harczinak stb. nevei kihagyattak.
Míg mindezek történtek én ágyban fekvő beteg valék.
A lakoma megtartatott az Asbóth szállásán, Batthyány, Kossuth, Mészáros és Perczel Mór hiányzottak. Másnap az angolok Smyrnába utaztak.
A Batthyány által megsértett Szüleimán ezredes minden figyelmét Kossuthra s családjára fordítja, s azokat mindenféle ajándékokkal, lovakkal, nyergekkel, szóval mindennel bőven ellátja, melyet midőn nekem mondana az ezredes, mosolyogtam, s viszonoztam: "aratsz is ám majd köszönetet."
Nem sokára Szüleimánt Battnyányékkal kibékéltettem s Batthyányné által levélben felszólíttatván, száméra havonként 500 piasztert eszközlöttem ki, amennyit Kossuthné és Perczelné régóta húztak.
Kossuth túlzott igénylései, s szakadatlan követelései az ezredest végre felbosszantották; a szamár, ostoba, gazember epithetonokat, a macska szerepét játszó Lorodi (alias Eischel) által, aki hajdan a gyémántos Madarász elvbarátja s hivatalnoka volt, megtudván, annyira megharagudott, hogy a kilovagló Kossuthot tíz lovas katonával kísértette, s látogatására többé nem ment.
Ezen Kossuth felingerlődvén, Asbóth vezénylete alatt mintegy tizenöt egyént küld a Szüleimán szállására, a kormányzó személyén ejtett megsértésért fenyegetőzni. A fényes küldöttség némely tagja a boros pohárból kelleténél többecske bátorságot merítvén, azt mondja Szüleimán jelenlévő tolmácsának:
"Mondja meg ön az ezredesnek, velünk ne komázzék, mert mi ha fegyvere kelünk az egész kaszárnyát kiverjük."
A matamor szavait a tolmács megmagyarázza, melyre Szüleimán:
"Én önökkel mindeddig gyöngédséggel bántam, de fájdalom, önök főnökükkel együtt, ki önöket hasztalan izgatja, ily bánásra érdemtelenek; íme ezennel kijelentem, hogy ha önök magukat illedelmesen nem viselendik, én kinek-kinek szobája ajtajára őrt állíttatok, s azt főnökük ajtaján kezdetem el."
E szavak csodálatos hatással bírtak, a felbujtogatott hősök egyszerre megszelídültek, s maga Kossuth is meghunyászkodott.
A kaszárnyában egy zászlóalj gyalogság s egy osztály lovasság tanyázott. A lovas ezredes, és a gyalogság parancsnoka az őrnagy benn laktak. Szüleimánnak szállása kün lévén, csak nappal mulatott benn.
A Kutajában lévő magyarok és lengyelek hazájukból s övéiktől gyakori tudósításokat vettek. Csak én voltam egyedül oly szerencsétlen, - bár minden utat megkísértettem, s végre még a konstancinápolyi osztrák főconsulhoz is (kivel hajdan barátságban voltam) folyamodtam, - hogy minden törekvésem dacára egy betűt sem kaptam. Kínos betegségemben minden enyhítőt s szórakoztatót csupán az olvasás nyújtott. Batthyány nőtestvérét egy francia úr tartja. Ez őket jeles angol és francia könyvtárral látta el. A grófné a könyvek névsorát hozzám küldvén, az általam kijelelteket legényei által kezemhez szolgáltatta.
A forradalom alatti nyugtalan élet, annak bevégeztével összeköttetésben álló különféle felette érzékeny vesztéseim, testemnek mind anyagi, mind pedig erkölcsi erejét csaknem 0-ra depotentirozták. Korhadt egyéniségemnek isteni szikrája is elvesztette rugékonyságát. Bollingbrooknak, Humenek, Hobbesnak, Voltairenak, s több másnak ekkoron még nagyrabecsült elmefuttatásai, az atheismus, materialismus szóval a scepticusmus örvényében sodorván, lényem a nagy tenger hullámitól csapkodtatott, kormányát s árbocfáit vesztett horgony nélküli hajóhoz hasonlított: s enyészetem fenyegető végóráját az elszántságnak valami fattyú-közömbösségével vártam.
De lássuk szenvedésim diagnosisát:
Sumlára értemmel a dodecaria és scrotum közti hely dagadni kezdett, a daganat nőttön-nőtt, kínjaim leírhatatlanok valának, míg végre a 22. nap fájdalmaim megszűnvén, s mozoghatásra készséget érezvén, észre vesszük, hogy a daganat kipattant. A forradalom előtt falusi borbélyságot űzött, jelenleg pedig tábori-főorvosságot bitorolt Schneider nevű kínzómat hivatom, ki azt mondja: "semmi egyebet nem kell tenni, mint a sebet langy vízzel kimosni. A tudatlan tanácsát szerencsétlenségemre követtem, s a seb egy pár hét múlva behegedt.
Behegedés után nem sokára a seb viszont dagadni kezdett, s mire Kutajára értem, egy pár nap múlva nagy fájdalmak között ismét éppen az előbbeni helyen felpattant. A török szolgálatban lévő katonaorvos Baruero, ki quondam Piemontban hasonlólag haj- vagy szakáll-művész lehetett, a kórházból segédet külde, ki a sebbe naponta tépést tett; a supporatio 4 hétig tartott, s végre behegedt.
Ez alatt doctor Spatzekkel, Kossuth orvosával megismerkedem, ez nekem carbonas kali-t (talán borkő-sónak hívják magyarul) ajánl, melyet magam készítettem, s huzamosan éltem is vele, de nem nagy sikerrel, mert sebem megint dagadni kezdett; az érlelést Spatzek ugyan elősegítette s kínomat a korábbi kifakadás által némileg enyhítette, de segítni nem tudván, orvosimnak utat adtam. Ivóvizemet, meleg fürdőmet magnetizálni kezdettem, s íme az, kinek élete felett 14 hónap alatt a pálca többször eltöretett, s kinek meg nem maradhatása kimondatott, s ki az egész idő alatt mint egy múmia beburkolva, csak görbedezve volt képes járni, 14 napi tulajdon kezelés következtében, mindenek bámulására kilovagol!
Az egykori Saulust - Szt. Pált - a damaskusi út térítette meg, s engem pedig a magnetismus csodálatos ereje teve hívővé. S e pillanat óta isten segedelmével Kutajában, Máltában, Baregesben, Párisban, másutt, s még jelenleg is lényeges jót tettem, és teszek.
Igen, - jól tettem - s Isten kegyelméből ez után is teendek, de nem haszonlesésből, s nem silány magán érdekből, sem fitogtatásból, hanem valóságos belmeggyőződésből s rendeltetésem iránti tiszta hódolatból. Az ember lelke, mely az istenségnek része, megfoghatatlan mélységgel bír. S nyomoraink csupán annak meg-nem-fogásából erednek. Maga Kant is, Metaph: nem vallja-e be hogy az emberi lélek, melyből akaratunk ered, oly hatállyal bír, hogy idővel a test engedelmes rabbá leend?! Akaratunk kifejlődése eleinte ugyan nehezen megy, de huzamos gyakorlattal oda vihetjük, hogy fájdalmink elnémuljanak. Kant e szavait mind addig, míg kísérleteim sikere azoknak alapossága felől meg nem győzött, ábrándnak tartottam. S pedig Kant itt semmi újat nem mondott.
Isteni megváltónk Sz. Márk. 16. r. 17-18. v. nem így szólott-e: "És ezen jelek fogják a hívőket követni: nevemben ördögöket fognak kiűzni (azaz görcsöket s nyavalyatöréseket meggyógyítani) s ők úgy nyelvekkel beszélendenek (mely megtörténik az objektivitások általános absorbtioja után, midőn subjectivitásunk fölébred).
Ők a kígyókat megfogják, (én a kígyót útjában minden hozzáérés nélkül meglassítom, fára vagy bokorra hág s elalszik) - ők csak kezeiket fogják a betegekre tenni, s azok meggyógyulnak."
Íme édes bátyám, én se boszorkánysággal, sem feszített képzelődéssel nem vesződöm, mégis az itt elősoroltakat képes vagyok megtenni.
S nincs oly éles fájdalom, melyet csupa kézrátétel által ne enyhíthetnék, s ha a baj nem az idegekben rejlik, egyszerre el is mulasztom. A cronicus betegségeknél az természetes egészen másképpen áll, csak huzamos kezelést igényelnek, s a fáradozást nem mindenkor koronázzák sikerrel, de enyhet mindenesetre okoznak.
Szavaimon ne csudálkozzanak, mert ily apostoli orvosokat számosokat tudnék felhozni, (az apostoli orvos név alatt én a nem pénzért, hanem a felebaráti szeretetből segéllőket értem). Ilyen jelesen Th. Pyne a surbitonhilli angol lelkész, ilyen G. Sandby s mások többen, kik csupán kezeléssel bámulatos gyógyításokat visznek végbe, anélkül, hogy betegjeiknek mesmerizált víznél egyebet adnának.
Hatásunk nem csak az organicus testekre terjed, de az ásványok, növények országa, sőt még a fejünk felett ragyogó égitestek is nekünk segédkezet nyújtanak.
Én itt éppen nem a horoscopokkal foglalkozó csillagászokat értem, kikről már Tacitus így szólott: "Genus hominum potentibus infidum, sperantibus fallax, quod in civitate nostra et vetabitur semper, et retinebitur." Nem is caballával, vagy más megfoghatlan jegyekkel ábrándozókról szólok, gyermekjátékok ezek (mint azt már 1606-1648. Paracelsus s Van Hellmont megmondották) melyek, az akaratnak csak központosítására szolgáltak, - hanem értem itt a higgadt keblű emberbarátot, kinek minden boldogsága a másokkali jóttételben alapszik. S ki tudja, hogy hiten alapult jóakaratának s önzéstelenségének semmi elébe nem állhat, s mint a mi világunk rendszerének központja, erős lelkének isteni származásánál fogva, mindent a mi hatáskörébe esik áldást okozólag felhasználhat, s keblében az isten országát elővarázsolhatja. E tárgyról máskor bővebben. -
Ezúttal csak annyit mondok: a magnetizmus által magunk s mások fájdalmait eloszlatjuk, gyümölcsfáinkat, kerti és mezei veteményeinket, mind a kártékony férgektől megóvjuk, mind pedig termőbbekké tesszük, házi- s vadállatainkat megszelídítjük, s betegségeiket csupán kezelés és mesmerizált víz által, minden magukat baromorvosoknak kürtölő kínzó hóhéroknál hamarább s sikeresebben elosztatjuk. Melyet minden családatyának és anyának tudnia keresztényi kötelesség. Igen, keresztényi kötelesség, mert a mellett, hogy azáltal családjuk tagjain segéllenek, egy jóltévő felsőbb hatalom létezése, s földi pályánkrai befolyása felől a homileutikának kimerítésinél inkább meggyőznek, s a bevatatottakat a biblia kétes és megfoghatatlan helyeinek megérthetésére alkalmassá teszik. -
Íme én, jó órában legyen mondva, Isten segedelmével, gyógyíthatatlannak tartott kínos nyavalyámat elöltem, összerombolt testemet erős akaratomtól mindenben függővé tettem, s hánykódó keblemnek békés csendet szereztem, meggyőződvén a felől, hogy jelen pályánk egy vég nélküli jövendőnek csupán kezdete. -
Untató kitérésemért bocsánatot kérek. Javulásom után nem sokára Mészárossal s másokkal kiszabadultam, Koszta Marci is a szabadulók között volt. A későbbi események által érdekessé váltról pár szót: Koszta Biharmegye fia, születése helye N.- Várad környéke, a belényei Koszták közül, a Veres-toronynál kimenteknél százados volt. Kutajában idejét tanulással töltötte s a francianyelv birtokába jutott. Mathematicai és hadi tárgyakkal foglalkozott. Szilárd jellemű, becsületes, 25-26 éves ifjú.*)

*) Az óta külföldön elhunyt. Közlő.

Máltai elválásunkkor magyar bundámat, vadásztarisznyámat, theás-kannámat, atillámat sat. neki ajándékoztam.
Kiszabadulásunk előtt pár nappal két osztrák biztos jöve Kutajába s Szüleimán előtt nőmtől 3 levelet átadva, a különböző időkben írott, felbontott, ide s amoda utaztatott levelek megértették velem szenvedett káraimat körülményesen. Terhes 18 hó múlva ezek valának az első sorok hazámból, s jó Bertámtól.
Elindulásunk előtt Kossuth hozzám három egyént küldött, kik engemet kerülő szókkal a vele való kibékülésre, és a tőle való elbúcsúzásra vennének. Melyre én: "Én reá nem haragszom, de becsülni többé nem tudom, s minthogy se bizonyítványára, se előléptetésére, se pedig segedelmére szükségem nincsen, s e mellett könnyen álló könnyhullatásit is ismerem, az elbúcsúzást szükségesnek éppen nem látom." S én lévén csak egyedül, ki tőle el nem búcsúzott, a megsértet hiúság ellenem mit forralt: lássuk azt más levélben. Isten önökkel mindnyájukkal.

 

Orávicza Sept. 10.-én 1853.

Az elmenők között tehát csupán én voltam egyedül azon vakmerő merész, ki Kossuthtól el nem búcsúzott. Szilárd tettem, kivált azok szemében, kik a Kossuth tüdőjéből kieresztett légnél többet vagy kevesebbet beszívni nem merészlettek, hallatlan bűnnek tetszett. Kossuthot régi baráti és ismerősei már Viddinben kerülni kezdették. Azok pedig kik Sumlában hozzásimultak (az egy Házmánt kivéve; Asbóth is csak a debreceni catabasis alkalmával szegődött hozzája) lehendék nép valának. Grehenek, Weigel, Kapner, Kapler, Wagner, Eischel: Kossuthot azelőtt nem is látták. Ihász, és Biró mindketten egykori osztrák hadnagyok valának, az első 25 évi szolgálatát toborzásnál töltvén el, tudatlannak maradott; a második szép ismerettel bírt. Házmán és e két utóbbi Kutajában nálam gyakran ebédelt, mindaddig míg a hozzám jövetel e szavakkal: "Aki nem tart velem, az ellenem van; aki pedig ellenemet meglátogatja, s nála még eszik is, az honárulás bűnébe esik" - meg nem gátoltatott. Furcsa logika ugye bizony? Hja! Kossuth tennen személyével a hazát már régen ugyanazonosította volt. De miért is ne? Hát XIV. Lajos nem szokta-e mondogatni: "Franciaország én vagyok."
A kibékülés ajánlatának komoly visszatorlása, a Kossuth érzékeny hiúságán vérző sebet ejtett; fájdalmát enyhítendő, keble machiavellismusának tartalékütegét is a csatába hozta, s engemet elmenő párthíveinél honárulónak bélyegzett. Párisba és Londonban is ugyanazt írta, hozzá tévén hogy én Kutaját osztrák útilevéllel hagytam oda.
A konok, gyanúsító rágalomnak indoka mi volt? az, hogy előbbeni állásomnál fogva csupán én valék képes a honszeretet palástjába burkolt szívtelen Tartuffeöt a maga meztelenségében ismerni, s a demasquirozástól remegőt vak dühe annyira vitte, hogy útitársaimat reávette (?) miszerint azok engemet az útban egy vagy más úton végeznének ki. A pokoli tanácsot nem is gyanítva, útnak indulunk. Lovasságból álló kíséretünknek lovas-ezredes Ahmed bey parancsolt.
Kutajától mintegy órányira egy majorháznál megállunk, Szüleimán bey a búcsúlakomáról előre gondoskodván, lovainkról leszálltunkkor vízben hűtött palackokat s nyárson sütött bárányokat találtunk. Kossuth és emberei a kiszabadultakat eddig elkísérték; a társaság evett-ivott, én pedig a két török ezredessel beszélgetve heverésztem; a trombita harsogott, s mi lóra ülvén, egy rész Brusszának tartott, más rész pedig Szüleimánnal Kutajába visszafordult.
Én Ahmed béjjel lovagoltam; az első állomásra érvén, Koszta Marci hozzám jön s kérdi, nem monda-e Józsi nekem valamit? Nemmel feleltem. Mire Marci: "Az alatt míg Ön az ezredessel elől lovagolt, Timári, Józsihoz ment s neki így szólott: "Mondd honáruló gazdádnak, hogy kiadunk rajta, ha más nem is, de én tulajdon kezemmel ölöm meg a gazembert!" Józsit szólítom, s kérdem tőle, a dolgot velem miért nem közölte? Melyre ő: "nem akartam az urat fölbosszantani; Timári badar hetvenkedésére, íme Koszta kapitány úr hallotta, azt feleltem: "Ha Timári úrnak valami igazítni valója van gazdámmal, azt vele és ne velem közölje, gazdám nem fog Timári úrnak adós maradni." Erre én egyet nevettem, később Ahmed bey hozzám jött theázni, de a történtekről említést sem tettem. Lássuk ki az a Timári?
Timári neveletlen Versetz környékbeli rác, ki 48 végén Jankovics nevét Timárira változtatván, alszolgabíró leve; - Harczival, Eischellel Kossuthoz simult. Kiszabadulásunkkor ez őt századosnak nevezte ki, s személye iránti rendületlen hűségéről sallangos bizonyítványt adott.
Másnap az úton látván, hogy Timári kötőfékkel igazgatott hitvány kaboláján, félkengyelét elvesztve, igen megfontolva halad magára, jó kis iramló lovamat megsarkantyúzom s mellé lovaglok, mondván: "Timári úr! Én ha jól emlékszem Önnel életemben kétszer beszélettem, s tudtomra meg nem sértettem soha; mi adott okot Önnek arra, hogy engemet legényem előtt mások hallatára lepiszkoljon s még életemet is fenyegesse?" Melyre ő: "Nekem ugyan Ön nem vétett, de a kormányzó úrnak ellensége s ennél fogva a hazának is." Én: "Hát a kormányzó urat mióta ismeri Ön, s mióta lettek a rácok oly hőkeblű honfiakká? Tudja meg Ön, hogy én már akkor midőn Ön még magyarul sem tudott, honomnak szolgáltam, s még lehet szolgálandok, ha Önnek ezentúl valami baja van velem, jöjjön hozzám, és ne cselédemnek hetvenkedjék, s íme ezennel megtiltom Önnek rólam rosszat vagy jót mondani, mindaddig, míg szabad helyre jutván, Önt vagy kardlappal, vagy pedig megvető oldalbarúgással rendreutasíthatom."
Szeme, szája elállott, s a szerencséjére hallgatót odahagytam. Másfél évig tartó betegségem, s bepóláltan görbedező járásom minden piszkot rám bátorított, gondolván, hogy az kegy-uroknak örömet okozand. Egészségem s erőm visszatértével minden megváltozott ám. Nem oda Buda! Hol a német nyelv a térről ki volt szorítva, vajh, be tehetetlenek valának szegény magyarjaink. Mihelyt török avagy angol hajóra jutottunk, kénytelenek valának culpa meajok megvallása mellett hozzám folyamodni. Köztünk, rajtam s Mészároson kívül senki más - angol szót nem is ismert.
Brusszát kikerülve, megérkeztünk szerencsésen Gemlekre. A török hadigőzös, mely bennünket a Dardanellákig viend, még meg nem érkezett volt. Időtöltésből magyarjaink a velük jött lengyelekkel még egy utolsó demonstratiót kisértettek meg. A gőzös másnap megérkezett. Én, Koszta, s egy néhányan elsők szállottunk rá.
Magyarjaink a Portától útiköltséget követeltek, a lengyelek útileveleket s jövendőjük biztosítását is; a magyarok nemsokára észretértek, s hajóra mentek, a lengyelek szerencsénkre Gemleken maradtak. Azalatt míg gőzösünk a Stambulban előre felrakott, százat meghaladó honvédekkel a Mármora-tenger hullámait hasítaná, s a tisztség és legénység között a viszontlátás örömei nyilvánulnának, a Porta által küldött útiköltségül szolgálandó pénzük kiosztásáról volt a szó.
Honvédtisztjeink, jelesen pedig a Dézsi eseményekért közkárhoztatást érdemlett Katona Miklós, ki mint parasit-növény Mészáros nedvéből éldegélt, a mennyiség ellen kikelt, mondván: "hogy a Porta nyomorult adományát a tengerbe dobandja." Kiosztáskor azonban ő volt az első, ki a húsz pengőt zsebébe dugta. Én pedig, ki azt mondtam, hogy a Portának bármily csekély adományát is köszönettel veendem, a pénzt őrmesteren kezdve a legénység között osztottam ki, egy fél akó jó brusszai borral, melyet Ahmed bey számomra küldött volt a hajóra.
Hasonló körülmények között a legcsekélyebb adomány is hatást gyakorol; szegény adományom concurrentia nélküli lévén, a hajón lévő hontalanokat irántam jól disponálta, s a személyem ellen szőtt ármányt nemcsak megtudtam, de meg is hiúsítottam.
Ily körülmények között a Dardanellákhoz értünk. Hajónk megállván, nemsokára az angol és francia consul az oromra jöttek, én az előbbivel értekezvén, kértem, hogy adna nekem egy Frankhonba szóló útilevelet. De ő azt tilalom miatt nem tehetvén, egy máltai előkelő hivatalnoknak, ki neki apósa vala, érdekemben levelet írt, azt nekem át is adta.
A sauthamptoni társaság 500 lóerejű gőzöse minket Angliába viendő, négyszerezett dobogással habot kelepelve kopogtat, megérkezik s mi átköltözünk. Mindnyájunknak a második és harmadik hely jelentetett ki. Indulásunk után nemsokára a kapitányhoz mentem, vele az első hely iránt értekezendő, ki a hajó számadóját előszólítván, ügyemet átadta; ettől értém, hogy a szultán az előbbkelők számára Sauthamptonig 10 cabint (kis szobát) bérlett per 200 pengő forint, a többiért pedig fizetett fejenként 100 pfrt-ot. Cabinem árát bele tudván, az első hely díját mely 400 pftrt tett, - lefizettem s azzal az első helyre mentem.
Szép tágas szobácskámat alig foglaltam el, s íme a kapitány hozzám jön e szavakkal: "kérem Önt mondaná meg generalis Mészárosnak, hogy én neki adok az első helyen egy szobácskát Máltáig fizetés nélkül; ottan pedig minthogy India-fahrereinket (Indiából jövőket) fölveendem, megint a második helyre fog menni. Az angol hajón nem is reménylett szívesség következtében Mészáros a gép közelében mutatott szobáját elfoglalja. Az angol kereskedőhajók kapitányai, jó fizetésükön kívül, a jövedelemből procentumot kapnak, s ennél fogva a nagyon számító brit kétlakúakat a generositás bűnével terhelni nem lehet.
A második és harmadik hely lakói nagyon tömötten lévén, estve beálltával megkértek, hogy a kapitánytól nyernék engedelmet arra, miszerint egynéhány ezredes és őrnagynak engedtetnék meg az első hely ormáni eltöltése az éjnek. Mit a kapitány azon hozzátétellel, hogy reggel jókor mielőtt a hajót megmosnák, sátorfájukat felszedvén, visszatakarodjanak, meg is engedett.
Másnap délután a Smyrnai öbölbe érvén hajónk kőszénnel és élelmiszerekkel láttatott el.
Négy órai ittmulatásunk ideje alatt a Bonifacio-kávéház előtt többen partra szállottunk, ki egyet, ki mást vásárlandók. Egy láda szivarral egy pár könyvet vettem, s azzal a hajóra siettem. Társaink egy része rummal s borral magát ellátván s hasonlag visszatérvén, horgonyt emeltünk s tovább állottunk.
Estve a joniai partok magyar dalainkat hangoztatták vissza, s minden rendén ment, míg egynéhány garázda veszekedni kezdett, tettlegességre azonban a dolog nem került.
Másnap reggel a kapitány felszólít, adnám a menekülteknek tudtukra, miszerint a nagyban ivást és rakoncátlanságot a hajón éppen nem tűrendi, a rendbontót elcsukatja, s víz és kenyér mellett viendi Angliába. Az egész útra nézve az italnak a hajóbani behozatalát eltiltja. A szigorú figyelmeztetés használt s minden rendetlenségnek eleje vétetett.
Az angol hajókon az ember a vitelbért, melybe a koszt ára mindig bele szokott értetni, leteszi s egyéb gondja nincs.
A frank hajókon pedig a vitelbér olcsóbb, de a koszt sokba kerül.
Az angol hajók első helyén az élelemrend ez: reggel ha felkél az ember megborotválkozik, s megmosdik, kávé vagy thea tejesen, (a hajón tehén lévén, tej és friss írós-vaj - minthogy a tehén napjában 24-30 itcze tejet is ad - nem hiányzik), fél tízre fölösleges villásreggeli borral, 12 és 1 óra között egy kevés halikra, vagy egyéb, egy-két pohár madeirával. Négy, öt óra között az ebéd, porter-sörrel és oportói borral, hetenként háromszor pezsgővel vegyítve. Az ebédhez ki-ki újonnan mosdik és öltözködik, estvéli 7 órakor theázás, vajjal, sonkával stb. Kilenc órakor nyugalom kedvéért egy pár pohár bor és sajt. Ezen kívül az ebédlő terem egyik asztalán a nap lefolyta alatt scherrivel (oportóival) töltött palackok s vizes karafok állanak, melyekből kiki tetszése szerint ihatik. Egy velünk asztalnál ülő Smyrnából jövő gazdag manchesteri gyárnok ebéd felett három palack disznó erős scherrit egyedül kiürített; némely eszik, iszik négyért is, más pedig se ételt se italt meg nem kóstol. Kinek a sósvíz eleme, az otthonos; a tengerhez nem szokottnak pedig ha marcza-fánkkal kínálnák sem kellene. Ebben rejlik a költség egyensúlya.
Én diétából, Mészáros pedig szokatlanságból, csak csipegettünk. Harmadnap déltájban Málta fövénykőszirtjei kezdettek fehérleni. A számadó megtudván, hogy Máltában leszállok, sauthamptoni utamat, a Máltáig első helyen tett utamban betudván, pénzemet visszaadta; becsületességét egy szép tajték-pipával jutalmaztam meg. Borostyánköves törökpipámat pedig emlékül Mészárosnak ajándékoztam. Szeretett jó Józsimnak fehérneműmet, ruháim egy részét s két orosz imperiált adtam. Mindössze 54 körmöci arannyal bocsátottam el magamtól. Szegénytől, mint később Mészárostól Párisban hallottam - honvédeink valamelyike a pénzt a hajón Sauthamptonig ellopta; pedig biztosság okáért még tüszővel is elláttam volt. Délután 4 és 5 óra között a Málta keleti oldalán lévő öbölben a veszteglő-intézettel szemben horgonyt vetettünk. Egy veszteglő-intézeti egyén hajónkra jövén, elkülönzött állapotban tartott 24 óráig. Melyeknek elteltével a hajón lévő jóembereimtől elbúcsúztam s a Dunsford's hotelbe beköltöztem.
A 80 angol mértföld hosszú és 18 széles szigetet minden felől tengerbe nyúló szirtek környezik, melyek a kiszállást lehetlenné teszik. Lavaletta felől pedig ellenségnek közeledni a nagy üregű hármas ágyútelepek miatt éppen lehetetlen. Az angolok is csupán kiéheztetéssel veték be a franciáktól. A máltai, vagy Szt. János rend utolsó nagymestere gróf Hompesch osztrák születés lévén, a campo formiói béke titkos clausulájának engedelmeskedni tartozott s lövés nélkül adta fel Napoleonnak, ki az osztrák kormánnyal elhitette volt, hogy Máltát az orosz akarja kezére keríteni, hogy az által Görögországnak a Földközi-tengeren ura lehessen.
Egyébiránt Málta mindig azé leend, ki a Földközi tengeren túlsúllyal birand, mert 120 ezret meghaladó lakossága csupán gyümölcsöt termő szirtjein a külföld gabonáját s vágómarháját soká nem nélkülözheti.
S innen van, hogy eddigelé annyi úrnak fejet hajtott. A phöniciaiak, görögök, rómaiak, arabok, olaszok, spanyolok s jelenleg az angolok Máltát bírták és bírják. Ötödik Károly császár engedte volt - mint Nápolynak is ura - Máltát át nagymester Belle Isle Ádámnak oly feltétel alatt, hogy a kontyosokat életre-halálra csapkodják. Mint a sok gazdából hozzávetni könnyen lehet, a máltaiak nyelve zagyvaléknál nem egyéb; se A-ja, se B-je; valamit minden nyelvből megtartott. Az idegenekkel rendesen olaszul beszélnek. Az egymás közti nyelvben pedig az arabs, spanyol szavak túlnyomósággal bírnak.
A híres Barca-családnak mint idevalónak sírboltját mutatják, s még azt is állítják, hogy Hannibált Brusszából ide hozták volna.
Málta a Földközi tengernek csaknem közepén fekszik. Szicília végpontjától Capo possero-tól 60 ang. mértföldre, Afrikától pedig 180 vagy 220 mfnyire fekszik. Ege tisztaságával, a Nápolyét felülmúlja; hét heti ott mulatásom alatt másfél percig tartott esőt és felleget csupán egyszer láttam. Nyárban a trópusi hévvel hulló eső nagy cseppjei egy-két percig alig tartanak. Az esőzés ideje szeptember és október, melyet itt fagy nélküli, hideg szelei miatt télnek neveznek. Kertjei mindamellett, hogy a földet beléjük Szicíliából hajókon hozzák, számosok. Emberderék vastagságú narancsfáinak gyümölcse Európában a legízletesebb. A fügének is sok neme terem. A kertek között a Szt. Antoniai kertje a kormányzónak, ritka szépségűnek mondható. Az 500 lépés hosszú kertnek sétaútjai négyszög faragott kövekkel vannak kirakva, a kert földjének irrigatiójára szolgáló csatornák hasonlólag faragott kövek. A kert citrom-, narancsfákkal rakva - s exoticus plántákkal tele. Még pálmagyümölcs is terem.
A máltai házak faragott kőből terással ellátvák, mindenik háztető sétatér, és virágos kert.
A könyvtár megtekintést érdemel, nemkülönben a fegyvertár is. Szentegyházai között a Szt. Jánosé elsőséggel bír. Az élet általánosan véve nem drága. Vágómarhát Tunisból és Tripolisból hoznak. Lavalettában a fő utcák oly tiszták mint friss tojáshaj. A törökországi rondaság után, istenem, mily jóltévőleg hatott reám az angol rend és tisztaság.
A máltai tudatlanságból túlbuzgó; papjainak s papi növendékeinek száma ötezerre megy. Az angolt mint eretneket s mint szabadalmainak eltipróját szíve mélyéből gyűlöli. Az angol anyaországában szabad, de azon kívül zsarnok; önzéssel saturált kormányától alattvalói - Brittaniát és Scotiát kivéve - iszonyodnak. Az angol vele születet kevélységénél fogva az idegen nemzeteket lenézi, s külső alattvalóival megvetőleg bánik, innen van, hogy 30 év alatt Máltában angol és máltai között csupán két egybekelés történt. Az angol a máltaival nem társalkodik s ez is kerüli amazt.
Az angol hatóságot útilevél iránt megszólítván, azt felelte: a kiszolgáltatás meglévén tiltva, Londonból kell a feleletet bevárni s azért folyamodtam a francia consulhoz.
A francia consul Saint Andrée, kinek Belgrádon consulképpen lakott testvérével barátságban éltem, irántam minden készséggel volt. Frankhonba mehetésem szabadalmáért a belügyminiszterhez folyamodott, s ámbár reversalist adtam az iránt, hogy a francia kormány terhére nem leszek, a miniszter Leon Faucher, mégis mind újabb-újabb fölvilágosítást követelt.
Hét hét múltával a sok csűrést-csavarást megunván, egy orvostól bizonyítványt vettem az iránt, hogy a fürdőket éltem kockáztatása nélkül nem nélkülözhetem. E bizonyítvánnyal s Saint Andrének egy levelével Marseillbe menendő, egy angol gőzösre szállottam. A nagy szélvész miatt 60 órai utunkat, négy nap és négy éjjel alig valánk képesek megtenni. Marseillebe érvén a consul levelével július 11--ikén délutáni egy órakor a préfethez, főispánhoz mentem. Ki is a minisztert telegraph útján értesítvén, 780 kilométer (150 n. mértföld) távolságról még azon estve a feleletet megkapta, melynek következtében másnap júl. 12-kén 1851-ben reggeli 8 órakor útilevelemet a pyreneusi fürdőbe, mint emigránsnak oly megjegyzéssel, hogy a belminiszter parancsára adatott ki, kezembe adták. Dolgomat nyélbe ütvén, Marseilleben mulattam még 5 napot.

 

Oravicza október 4-én 1853.

Kedves barátom!
Múlt hó 21-én kelt becses levelét, termés miatti aggodalminak s egészségtelenség okozta panaszának elmellőzésével örömmel vettem. Az itteni termés nem rossz, a kukorica és szőlő megértek. Az első ugyan a nagy szárazság miatt nem mindenütt bőven szemző. Napjaink szépek, de éjeink hidegek. Az epeláz itt is dühöng, kivált a vaspálya munkásai között.
A koronának sem elsikkasztási bűnében, sem pedig megtalálási üdvös tényében részes nem voltam s vagyok. Viddinben midőn nálunk a korona miatt motóztak, Kossuth nekem becsületszavát adta, hogy a koronát nem látta, s azt bizonyosan Szemere hagyandotta a Debrecen-szegedi catabazis alkalmával az aradi várban. Némely lapban említett, papírból csinált, üveg darabokkal kirakott koronávali gyerekeskedése Kossuthnak Viddinben, légből kapott alaptalan mendemondánál nem egyéb. Tagadhatatlan tény azonban az, hogy a koronát Kossuth ásta el Asbóth Sándorral, ki ez alkalommal órakulcsát elvesztvén, melyet később cs. kir. őrnagy Kárger megtalált, - a turnu-szeverini veszteglő-intézetben óráját kulcsommal húzta fel. Később Viddinben azért kellett a Kossuth meghagyásából neki egy zacskó pénzt 500 frt pp. átadnom. Kossuthnak akkoroni bőkezűsége valóban megfoghatatlan volt előttem. Jelen combinatióim azonban Kossuth tetteit alaposan felvilágosítják, s ennélfogva erős meggyőződésem, hogy a honszeretet szent ügyét hiú terveinek elérésére csak palástul bitorló, szívtelenül önző cselszövőt a végzés feltartózhatatlan büntető karja annak idejében összezúzandja s azzal telhetetlen dicskórsága ámító fondorkodásinak szánakozást érdemlő áldozatai is megszünendenek... Amen!
A Törökországi Napló foltozgatója Egressi, mint azt borítékjából sejdíthettem, egy hat felvonásos levéllel tisztelt meg, amelyet én következetességből felbontatlan Pestre egy úrnak felküldöttem oly kéréssel, hogy azt rendőrség útján adassa vissza neki oly meghagyással, miszerint engemet viszketegség szülte nyugtalanításaival többé ne háborgatna, különben kénytelen leendek a törvény teljes szigorát igényelni vakmerő rágalmazóm megbüntetésére. Ez történt szeptember 2-án s azóta békében vagyok.
Ön édes bátyám engemet a mesmerismussali megismertetésére szólít föl, ám legyen! Jóllehet kívánságának eleget tenni, levélben nem a legkönnyebb feladatok egyike. Szorítsuk tehát Marseille leírását háttérbe, bármint békétlenkedjenek azok, kiket Szt. Ágoston hominum confusio-jának nevezett.
Egy tanult angol, Bayly, azt mondja: The truth... sat. - - - "Az igazság az igaznak, a tudomány a tanultnak, soha sem veszedelmes; de az esztelennek és csalfának az igazság szintúgy mint a tévedés egyaránt ártalmasak."
Mi a magnetismus, és mi sikere van a magnetizálásnak?
Több, évi angol, frank, olasz és német munkákbani búvárkodásaim után, Mesmernek a múlt század vége felé tett megjegyzéseit legcélszerűbbeknek tartom: "Valamint lehetséges, így szól, azon mozgást, melyet mi a magnesben észreveszünk, bizonyos kezelés útján a vasban is előidézni, éppen úgy lehetséges az emberi testben is a legfinomabb anyagot (a polaritás útján) feléleszteni s mozgásba hozni, melynek tüneményei a mágneséhez hasonlítanak. Azon alaplény, mely a testben munkálódik, láthatatlan tűz, melyet rendes érzékeink érezni nem képesek. Ezen tüzet egy egyénben elő lehet idézni, s meg lehet gyújtani kezelésinket vagy pedig a természeti magnetismus hatálydús eszközeit bizonyos fokozatig összesítjük, s az által ezen tüzet felélesztjük. Ezen alaplény teljességgel nem substantia, avagy anyag, hanem mozgás mint a hang a légben, hasonló a világossághoz, mely az aetherben modificálva van. Mindazáltal ezen ár (Fluth fluctuatio) nem hasonlít a közönséges tüzéhez, vagy a világosságéhoz, vagy az electricitaséhoz, vagy a mágneséhez, hanem oly rendhez tartozik, mely finomságával s mozgékonyságával mindent felülmúl, gyaníthatólag, azzal a substantiával, mely idegeinket átfutja - atyafias."
Ezen magneticus tűznek, ezen mozgási rugónak előidézése s illő kezelése neveztetik magnetizmusnak. Az ember soha se kezeljen kísérlettételből, avagy mások kíváncsiságának kielégítéséért.
Általános kezelés sok tapasztalást igényel, s minthogy az erő felette nagy, a tudatlansággal párosult hatalom hasonló a gyermek kezében lévő pisztolyhoz. Helybeli fájdalmakat, gyulladásokat, fő-, fog-, sat. fájdalmakat még az újonc is káros következés nélkül enyhíthet avagy elmulaszthat, az egész organismust aláásó betegségek pedig mesteri ápolást igényelnek. A Hercules csizmái gyermek lábára nem illenek. S e mellett minden külön test, egy kis világ (microcosmos), és sajátságos kezelést igényel a terhesb nyavalyákban.
A főkezelés kézzel történik; kezünk különböző állásának sajátszerű hatásai vannak, valamint ujjainknak befolyási is, kivált az ujjoskola szerint, különbözők. A kéz sajátságait tudni főképp azért, hogy azzal körülmények szerint positive avagy negative (tevőleg azaz gerjesztőleg, avagy tagadólag, nyugtatólag, enyhítőleg) hassunk: múlhatatlanul szükséges.
Tenyerünk belsőjét használjuk akkor, midőn azzal nagy vonalban, (a grand courant) hozzáérés nélkül magnetizálunk; ez legszelídebb, legegyformább neme a felélesztésnek, s felfrissítésnek, mely által a fájdalmat enyhíthetjük s elmulaszthatjuk.
A kéz hátával enyhítőleg hatunk, midőn görcsöt vagy más fájdalmat le akarunk előbbi helyéből húzni. Kezünk szélei hatása hasonlag különböző, a kéz belső része positiv, izgató, a külső pedig negatív, enyhítő vagy eltávolító, mint mikor azzal valamit le akarnánk törülni, akképp használjuk azt, ha fájdalmat akarunk oszlatni vagy elmulasztani, természetesen hozzáérés nélkül, két vagy három hüvelyknyi távolságra a szenvedő résztől. Gyulladásoknál jelesen a kezelésnek ezen nemét kell használni. Az ujjak a kéznek megosztott sugarai (radiusai); hatásuk az oly részekre, melyek felett végig húzzuk, igen nagy. Midőn bizonyos (egyes) helyekre hatni akarunk, azokat kell használnunk. S ha azokat a szenvedő részeken hozzáéréssel végig húzzuk, azokra oly erősen hatunk, mintha electrizálnók. Az ideg- és ínrendszert felizgatnunk ennélfogva nem minden beteg állja ki, csak is ott kell vele élni, hol az izgató és felélesztő bánásmód igényeltetik.
Ujjainknak külön-külön más-más hatásuk van. A hüvelyk a félkéz erejével bír s megfelel a tapintásnak. A mutatóujj a látásnak. A középujj a hallásnak. A gyűrűs ujj a szaglásnak. A kisujj az ízlésnek.
A positiv, vagy élesztő hatások között első helyet foglal el a szem; a merőben rászegzett szem villámait huzamosan sem állat sem ember ki nem állhatja.
A tekintet még némely állatnál is bűvölő erővel bír, p. o. a csörgőkígyó, kivált párosulása idején, az apróbb állatokat és madarakat annyira fascinálja, hogy azok a kígyó szemeinek hatása alatt reszketni kezdenek s a bűbájosnak egyenesen szájába vitettetnek, vonzatnak (atractio).
Az ember akarata minden erő legfőbbike, de hogy bizonyos hatása legyen, extaticusnak, azaz képzelődésünk által potentirozottnak kell lennie (nec ducitur ad actum, nisi excitetur accensa imaginatione ferventi desiderio). Ez egy lelki erő, melynek helye a sensorium commune (lásd az első táblán 1., 1.).
Az ember megmérhetlen mélységű lélekkel, és természetfeletti akarati erővel bír, s nyomorult csupán azért, mert tennen hatalmát nem ismeri. Mit előbb nem is ismerhetünk, hanem csak akkor, midőn a magnetizmusnak hiten alapult magasztos stadiumival megbarátkoztunk. Ezt nevezték a régiek fejér mágiának.
Az általános kezelés a következő stadiumokat idézi elé:
1-ször. Az álmot, mely rendesen csendes, megfrissítő és rövid szokott lenni s rendszerint egy óránál tovább nem szokott tartani.
2-szor. Az éber álmot, midőn az alvónak érzékiségei a külső objectumokra nézve elzárkóznak, hogy tennen belsőjére, azaz subjectivitására térjenek. Célszerű kezeléssel luciditást, belső felvilágosítást idézünk elé. A beteg tulajdon testét belsőleg legkisebb rétegeiben is látja. Nyavalyájának helyét, alakját megmagyarázza s gyógyszerét a kezelés nemével együtt megrendeli, úgy magának mint másnak, kivel érintkezésbe hozatik. A bensőleg felélesztett léleknek nincs többé se korlát, se távolság, a több száz mérföldre távol lévő betegtől egy pár sor, vagy egy kis hajtincs elegendő, hogy azt éber-alvómmal érintkezésbe (rapportba) hozzam, ki azonnal a távol beteg testét megvizsgálja s gyógyszerét megrendeli. Éber-alvóm mikor vagy magától felébred, vagy pedig általam felköltetik, a történtekről semmit sem tud.
3-szor. A tisztán látást; ezt már nem a kezelés, hanem a belalkotás fejti ki az éber álomból vagy somnambulismusból. A tisztánlátás stadiumában a lelki munkásság inkább ki van fejlődve, a betegség megismerésén s gyógyszerének megrendelésén kívül, elrejtett tárgyaknak feltalálásában, orzók feltalálásában, sikeres utasításokat adnak. A lélek mind a múltban, mind a jövőben biztosabban szokott látni; de csalhatatlan bizonysággal még nem bír.
4-szer. Stadium az extasis vagy elragadtatás ez vagy természetes azaz önkénytes, vagy pedig a tisztánlátásból fejlődik ki. Az önkénytessel bírtak a próféták, apostolok s oly egyének, kik a lélekvilág megfoghatatlan tömkelegeiben merengenek. Az ilyenek előtt se titok, se távolság, se múlt, se jövendő nem létezik. az ilyenek a külső világ objectivitására nézve csaknem elhaltak, csupán subjectivitásaik éberségében élnek s abban mint tükörben mindent látnak; - Svedenburg is ilyen volt. Az extaticus, legyen önkénytes avagy nem, az mindegy az olyannak ajkát hazugság soha sem fertőzteti, keblében irigység vagy más emberi gyarlóság nem lakhatik. A betegség útján kifejlett extaticus, felébredésekor a látottakról többé meg nem feledkezik. Legyen végre az elragadtatott bármely nemzetbeli s bármily vallású, a következő igazságból egy hajszálnyit nem változtatnak:
1-ször. Egy szívvel lélekkel vallomást esznek, egy örök teremtőnek bölcsessége, mindenhatósága, szeretete és igazsága felől.
2-szor. Általános vallomást esznek, az ember halhatatlansága felől, egy jövendő életről, földi éltünkben elkövetett jó vagy rossz tetteinknek aránylagos méltánylásáról.
3-szor. Általánosan tanúsítják, hogy van isteni gondviselés, az emberi nem vezetésére.
4-szer. Tanúsítják, miszerint a szeretet és ima múlhatatlanul szükséges arra, hogy az istennel egybeköttetésben maradjon.
5-ször. A rokon lelkeknek együtt, egy társaságban létét, és a viszontlátást.
Az istenségnek ezen tiszta eszméi, melyek a mysticismus, materialismus, intolerantia, és atheismus mirigyétől egészben mentek, nemde megnyugtatók? Elégedjünk meg ezzel, s az isten országának birtokába jutottunk.
A nagy verulanumi Bacon, emlékezetem ha nem csal, Novum Organonjában így szól: "kevés tudomány hitetlenné, sok pedig hívővé tesz."
A Példabeszéd 9. r., 10. r. nem éppen azt mondja-e ekképp: "az Istennek félelme, a bölcsességnek kezdete, és a szentnek megismerése okosság."
Az általános kezelés horderejét csak azért érintettem, hogy nehézségeit megfoghatóbbakká tegyem. Ha a kezelő tudatlan, félénk, heves, szívtelenül újság után kapkodó, önző, a beteg megeresztett képzelődésének idejében korlátot nem von, őrültséget, örökös bajt, sőt még halált is okozhat. Íme a pisztoly parabolája.
A részletes avagy kisebb kezelésnél pedig veszedelem nem létez, hogy ha szándékosan ártani nem akarunk.
Egyébiránt a siker mindkettőnél ezen alapszik: "akarj és higgy!"
A helybeli fájdalmak eloszlatására az én módom ez: teremtőmben vetett tántoríthatatlan hittel, segéllési szilárd akaratommal a beteghez közel állok s midőn a szenvedés helyét bizonyosan nem tudom, ezt kipuhatolandó, jobb kezem tenyerét gyöngén behajtott ujjaimmal a fájdalmas részeken felülről lefelé, nagyon lassan, a beteg testétől két vagy három hüvelyknyi távolságban, végig húzom: midőn húzásommal lejutottam, kezem fejét jó erősen megrázom, mintha arról tésztát vagy reá ragadt agyagot akarnék lerázni. Ezen lerázás által kétszeres célt érek el. Először ujjaim a betegségből, hogy ha valamit magukba vontak volna, azt lerázom. Másodszor a rázás által egy aura vitalis vagy a fluidum magneticum tenyerem közepébe és körömházaimba azaz körmöm körül és ujjaim begyébe gyűl. A rázás után ujjaimat béfogván, kezemből öklöt alakítok, s úgy emelem fel a fájdalmas részen jóval felül, s ezt azért teszem, hogy kezemet nyitva hagyván s azt a szokott módon visszavivén, a beteg részeket újonnan nemcsak impregnálnám s azáltal a fájdalmat növeszteném, de még a kóranyagot is könnyen visszavihetném, s amennyit használnék éppen annyit ártanék. Erre a kezeléseknél kiváltképpen ügyelni kell!
Tenyeremnek lassú lehúzásakor minden figyelmem oda van központosítva, s csakhamar észreveszem, hogy bizonyos helyen elébb apró, azután erősebb szúró ütésecskék érintik ujjaim begyét vagy tenyerem közepét, s íme a fájdalom helyét kipuhatoltam. Ez nem csekélység, mert a beteg sokszor fájdalma helyét, a test részek sympathiája s polaritásai miatt biztosan kijelölni nem képes.
A fájdalom helyét ha már egyszer kipuhatoltam, akkor a munkához látok, s fentebb előadott módon kezelek, de úgy, hogy a kezelést mindenkor a fájdalom feletti első idegcsomónál (Nervenknoten) kezdem, s nemsokára észreveszem, hogy a fájdalom előbbi helyét elhagyván a végtagok felé siet, s onnan őkelmét kiküszöbölöm.
Főképp ügyelni kell arra, hogy a fájdalmat a nemesebb részekről elvonjam s oly helyekre húzzam át, hol nem annyira veszedelmes p. o. a melly- és főgörcsöket a karba vagy lábba; s kevés hetvenkedést engedvén őkelméknek ott, vagy egészen megszüntetem ha frissek, vagy pedig enyhítem ha idültek; minthogy a görcsöknek ezen nemei általános és huzamos kezelést igényelnek, melyhez újonc nem ért.
Szív- és tüdő-görcsöket egyszerre megszüntetni anélkül, hogy magát egy kevéssé kifújja, nem kell. A görcsöknek enyhítésére s megszüntetésére jó ha a betegnek kezeibe holt faszenet adok rongyba vagy papírba takarva. Vagy pedig a görcs helyét erős meleg párámmal megfuvom. A meleg és hideg pára közötti különbségre vigyázni kell.
Az idegcsomókra előlegesen megjegyzendő: főcsomó van 9 pár. 1. A két halántékon. 2. A két fül mögött. 3. Vállvilláink felett (Schlüsselbein). 4. A két himlőoltási helyen. 5. Karjaink üregében (Achselhöhle). 6. Mellcsontunk végében (Magengrube, Sonnengeflecht, Herzgrube) (ezen hely az agy után a fő szerepet viszi). 7. Szeméremtestünk tövében kétfelől (Leistengegend) a sérvéskötők helyén. 8. térdeinken. 9. lábunk talpán. Ennyit előlegesen, a többi csomók rajzát jövő alkalommal.
Húzásaimat ha a főn kezdem, gyakran megtörténik, hogy a beteg elszunnyad; háborgatni nem kell, a szobának csendesnek s nem sok világossággal bírónak kell lenni. Vonásaim száma 7, 14, 21, csendes-lassúak legyenek. Ha pedig azt akarom, hogy a fájdalom egy helyre gyűljön, akkor ujjaimat egymástól egy kissé eltávolítva végek felé meggörbítem annyira, hogy begyei között egy asztalról felvet ezüst húszas megférjen, s kezemet ily állásban a fájdalmas rész felett két ujjnyi távolságban karikába kereken jártatom, ujjaimat megrázom, a kezelést ily módon folytatom, s végre a fájdalmat kezem szélével letörlöm. Ezt tehetem mindenik vagy pedig külön ujjaimmal, a szenvedés igénylése szerint.
Ha főfájást akarok eloszlatni, (lásd a II. szám alatti táblát) két kezemet az egy székre leültetett beteg fejének első része fölébe tartom (érintés nélkül), egy vagy másfél perc múlva kezeimet feje felett, a nagy vércsatorna felett 2. 2. a nyakcsigolyáig (nuclea) húzom, ujjaimat itten gyöngén a nyakra nyomom s kezeimet elválasztom, azzal gyöngédeden a fülek háta mögé az 5. 5. pontokra érek, kezeimet a nyakon kétfelől a 6. 6. sz. alatti ereken végig húzom s ujjaimat megrázom, másodszor megint az előfőn kezdem, s kezeimet a fülek felett viszem hátra a nyakcsigolyába, itten a 6. 6. kéz felé hozok s lerázom; ezen kezelést 10-15 percig folytatom, melyre a főfájdalomnak törik-szakad, enyhülni vagy múlni kell. Itten positív, szemgyulladásnál pedig, szóval minden gyulladásnál negatív kell hatni. Szemfájásnál előlről hátra kell húzni vagy a tenyérszélt vagy pedig a megfelelő ujjat a mutatót s a szemet meleg párával meg kell fújni. Fülfájdalommal az egyik fülbe a hüvelyt, a másikba pedig a kisujjat dugom, kevés idő múlva kiveszem, lehúzom, rázom, és segélek. Betegem a kezelés alatt ha elalszik, nyugodni hagyom, de ha álma nyugtalan és fárasztó lenne, avagy több óráig tartana, azon esetben felébresztem így: két kezét megfogom, felém húzom gyöngén, szemeit hideg párámmal megfuvom. Az alvót addig, míg föl nem ébred, senkinek rajtam kívül megérinteni nem szabad, mert a megérintés görcsöket s egyebet okozhat.
A kisebb betegségnek meggyógyítására az elaltatás éppen nem "conditio sine qua non", az ember csupán a vis medicatrix-ot ébressze fel s a természet a magáét megteszi, az egész mesmerismus kezelése nem egyéb, mint a cosmos mind organicus mind pedig anorganicus testeiben lappangó aura vitalisnak (mert még a kőnek és ércnek is meg van sajátszerű élete) felélesztése s felhasználása; ezen aura vitalist báró Reichenbach ód-nak vagy odil-nak nevezte, melyek szerinte is mind a Sideris mind pedig a Telluris testek telvék, s az ember mindent elérő s korlátozó erős akarata az egészet üdvös vagy káros célokra képes felhasználni; p. o. a fennakadt vagy megindulni nem akaró havitisztulást semmi által oly hamar meg nem lehet indítani, mintha a beteget a holddal hozom raportba, s ez utóbbi befolyásával az első mesmerizálom vagy magnetizálom; probatum est.
A házi állatok kezelése mindenek felett könnyű. A beteg állat szeme közé nézek egy pár percig, azután jobb kezemet kinyitva, hozzáéréssel avagy anélkül, fején kezdve, hátgerincén végig, farkán lehúzom, azután kezemet négy lábán lefelé végigviszem 7, 14, 21-szer s egy kevés mesmerizált vízzel ujjhegyeimmel megprecskelem, s italul ugyanoly vizet adok. Egyszeri-kétszeri kezelés után a legszilajabb állat is nemcsak hogy kezes lesz, de már távolról rám nyerít s közeledésemkor kezemet megnyalja. Legyen, taknyot kivéve, bármi belbetegsége, ezen egyszerű mód biztosabban segít, mint a magukat baromorvosoknak paródizált szívtelen hóhároknak minden mesterkedése. Ha pedig a seb külső, a megkelésnél oszlatólag elejét veszem, a kinyílt sebet pedig ha mesmerizált vízzel mosom, annak minden tüzét elveszem, s hamar meggyógyítom. Általánosan véve minden állati vagy emberi sebre a mesmerizált víz üdvös hatást gyakorol, probatum est.
Virágokat, plántákat (növényeket), fákat szép virágot és gyümölcsöt termőkké tenni, hasonlólag könnyű. A virágok és növények tetején kezdve gyökerekig előregörbesztett ujjakkal (mint azt az ezüsthuszasnál megírtam) 7, 14, 21 húzást tesze, s gyökerüknél a földet mesmerizált vízzel megöntöm. A fáknál valamicskével több a dolog. Ezt először átkarolom, azután egy magnetizált vas vesszővel, vagy sétabottal az ágak tetejéről a törzsükig egy-egy húzást teszek körös-körül, természetesen én a földön lévén s az ágakhoz nem közeledvén, húzásimat csak irányzom, s miután ily módon a fát hétszer vagy 14-szer megkerültem, tövére mesmerizált vizet öntök. az ily fákkal ha a beteg egy szőrsinor által érintkezésbe (rapport) hozatik, kimondhatlan könnyebbülést érez. S ha tudunk hozzá, a fa a betegséget magába szívja.
A betegség átköltöztetését az állatokkal igen könnyű végbevinni, p. o. a köszvényt az eb magába húzza, ugyannyira, hogy el is döglik tőle. A köszvényeseket tetőtől talpalatigi általános húzásokkal kell kezdetben kezelni, a fájdalmas részeken a meggörbített ujjakat kereken kell megjártatni, s a fájdalmat a testből kicsalni. A fájdalmas részeket mesmerizált vízbe mártott ruhadarabokkal kell betakarni, sat. sat. Fájdalmat enyhítő jó szer az aether aceticus (sive naphta aceti) és naphta carbon. depurat. mindkettőből egyenlő mennyiséget egy üvegben nagy ügyelettel jól fel kell rázni, s belőle a fájdalmas helyet tollal vagy kis festő-ecsettel be kell kenni. Egyébiránt a köszvény solaris betegség, mely meghonosulás előtt minden tavasszal a napnak a kosba léptével szokott beköszöntgetni, ilyenkor rajta segéleni még lehet, de a meghonosultat bajos ám a lakból kizaklatni. A hömorrhois (aranyér) pd. lunaris betegség, s erre nőknél és férfiaknál egyaránt a hold phasisai bírnak befolyással. A hólyagbeli kavics és fövény a köszvénynek és aranyérnek testvére.
De jöjjünk már valahára a mesmeri kezelésnek főpáncéljára a vízre, ez valóban fő szerepet játszik.
A víz magnetizálásának több módja van; célszerűbbnek ekképpen találtam:
A poharat vagy palackot vízzel tele, bal tenyeremre állítom, jobb tenyeremet hozzáérés nélküli felibe tartom; egy-két perc után ujjaimat (a jobb kezemét) az edény oldalán, hozzáérés nélkül lehúzom, ujjaimat befogom, s kezemet felviszem, s az elébbeni módon hétszer lehúzom. Ekkor ujjaimat kezem fejével a már többször érintett módon a víz színén, hozzáérés nélkül karikában jártatom, s az ujjaim hegyébe gyűlt fluidumot a vízbe precskelem (mind hozzáérés nélkül) így teszek hétszer. Végre meleg párámmal hétszer jó erősen a vízre lehellek s megvan. az egész idő alatt jóakaratomat Isten segédével kifejtem, elmémet központosítom, s szemeimet a vízre szegzem, mert ennek magának nagy befolyása van. Az ily víznél az a különbség van, hogy assimilatio nélkül a fájdalmas részre hat, megfoghatatlan sebességgel; az ily víz megromlás nélkül sokáig megtartható s más ízt vált, mit nemcsak a mesmerizáltak, de mások is észrevehetnek. Akinek nincs, széket okoz, akinek sok van, elejét veszi. 1620-ban az ily vizet aqua vitalis cardiaca microcosmica-nak hívták. Az ily víz csodálatos erejét naponta bámulom; most is estve-reggel ezt iszom, s hála az egek urának, egészségem jó.
Állatok számára, vagy öntözni, magnetizálni így kell: az edényben lévő víz színén jártatom tenyeremet kevéssé meghajtott ujjaimmal, a vizet egy párszor megérintem, kezem beléütöm s kereken megkeverem s egynehányszor ráfuvok. A fürdőkádban lévő vizet is így kezelem.
Istenem! A tárgy felette bő, azt sem tudom miről írjak? mert a legkisebb rész is magasztossággal bír. Ha valaki kérdéseket tenne... De kérdést hogy teend az, ki a tárggyal ismeretlen?! Legyen tehát azuttal elég. Ha kedvelést és hitelt nyerek, melyet a közelebbi bérmentetlen levele Önnek, édes bátyám értésemre adand, bővebb leendek.
Úgy bizony, majd el is feledém: Batthyány Kazimér Párisban egy Mont-Thabor nevű kis utcácskában lakik, a negyedik emeleten; a nővére egy ottani úrnak neje. Párisban mulatásom ideje alatt Battynány hozzám eljárogatott, én is hozzá; ő ahhoz képest most is úriason él, legényt, szobaleányt és szakácsnőt tart. Gondolom Fülöp herceg is segítendi annak idejében, most ugyan a gazdag bátya haragszik az öccsuramra.
Isten oltalmában ajánljuk.
Levelemet befejezvén, eszembe jutott, hogy a kenyérsütéshez megkívántató részeket, u. m. lisztet, vizet, sót, sat. előadtam ugyan, de a fő dolgot a kovászt elfeledtem, s hogy tehát a zsidók kovásztalan eledelénél valamicskével jobb tápszerrel szolgálhassunk, múlhatatlanul feladatunknak tartottuk a mesmerismusnak törvényes ágyból kelt származását tanúsító keresztelő-levelének bemutatását is. A leghitelesebb okiratok tartalma szerint a csak névre nézve ujjal bíró mesmerismus vagy magnetismus éppen nem tegnapi csibe. Memphisben, Buzirisban, Canobusban, Alexandriában és az aegyptomi Thebeben Isisnek, Serapisnak gyógy- és jövendölő templomai valának. Mindenekfelett legpompásabb volt Herodot szerint a Beluse, Babylonban. Ezen templomoknál, fürdők, alvó-szobák sat. voltak; a titokba beavatott papok a betegeket kezelés által vagy hamar vagy pedig későbbre meggyógyították.
A canobusi temploma Serapisnak tele volt raggatva oly táblákkal, melyekre a betegség gyógyszerei fel valának a jóltevő istenség tiszteletére jegyezve.
A görögöknél az Aesculap temploma Epidaurusban elsőséggel bírt, s Pausanias szerint az óvilág nagy részére hatást gyakorolt.
Fürdés, alvás, s vízital a főkellékek közé tartozott. Egészségeseknek az ily templomok belsejében semmi ürügy alatt bemenni nem szabadott. A templom előtermében ujját szájára tevő kép már előre a hallgatást ajánlotta.
Hogy a papok kezelése a mostanihoz hasonlított, arról némely megtalált mysticus képek és szobrok kezeskednek; sőt még a tulajdon kézzeli tennen kezelésnek is számos nyomai látszanak. A bramánok, a Pythiák, és Sibyllák vagy italt, vagy pedig gőzöket használtak érzékeik potentirozására. "Terrae vis Pythiam Delphis incitabat Sibyllam" - Cicero így szól. A trophoniusi barlang még a kérdezőkre is oly hatással volt, hogy azok midőn a barlangból kijöttek, szineveszett-, elaléltakká lőnek. Innen mondották a levert kinézésűekről: "In antro Trophonii vaticinatus est."
A Sibyllák hasonlóképpen barlanggőz- és hystericus görcsöknek valának alávetve. Ezért mondja Virgilius: "Bacchatur vates, magnum si pectore possit excussisse Deum."
A rómaiaknál még a nép közül is számosan ismerték a magnetizálást, mint a Martial. III. epigr. 82-dik verséből kitetszik: "Percurrit agili corpus arte tractatrix, manumque doctam spargit omnibus membris." Plautus pedig (in Amphitruo) így szól: "Quid si ego illam tractim tangam ut dormiat." Solon fragment. 59-62 verseiben így szól: Polláki etc. etc. "Kis fájdalmak gyakran nagy szenvedéseket szültek, s bármily enyhítő szerek hiányban szolgáltattak, mindazonáltal akit a terhes nyavalya keservesen kínzott, kézzel meg érintetvén egyszerre frissen kél fel."
Az emberi nemzet legidősb okiratai a Védák a léleknek magnetismusban tanúsított jeleneteivel telvék, s az egész megfoghatatlan mysticismusnak tartatott mindaddig, míg az újabb idő tapasztalásai azokra az igazság bélyegét rányomták.
Ezen elszórt, részint nem ismert, legalább nem rendszeresített kezelési módokat, az újabb időkkel a szerencsés non putaremek, az enyészettől vagy a leleplezhetetlen Sais függönyétől megmentették.
Mesmer Antal, orvostudor Bécsben, a mult században egy beteg karjáni érvágáskor látta, hogy a vér a szerint erősebben vagy lassabban foly, ami szerint ő távolabb vagy közelebb áll a beteghez, s innen arra a gondolatra jött, hogy az ember kezében egy a magneséhez hasonló vonzerő van, feltevén hogy a magnesnek bizonyos befolyásának kelletik lennie, s ehhez hasonló kifolyással minden organicus testnek bírnia kell, mely kifolyás bizonyos polaritást feltételez, s ezt különbség okáért állati magnetismusnak nevezte.
A testek sajátságos kigőzölgése okozza az anti- vagy sympathiat (rokon- és ellenszenvet). Ezen kigőzölgések vagy olyanok melyeket érzékeink észrevesznek, vagy pedig olyanok, melyek külső érzékeink előtt eltitkolvák s csupán effectumainak lehetünk tanúi.
Maga az emberi test is két részre van osztva, az agyvelőn kezdve talpunkig ellenkező két hatással bírunk; jobb oldalunk minden tagjai inkább negatív, azaz nyugtató hatást gyakorolnak, holott bal részeink positive, azaz élesztő hatással bírnak, tehát a bal rész a jobbnak ellenkezője.
Innen van az, hogy megnyugtató kezelés alkalmával nem bal- hanem jobb kézzel s jobb oldalunk közelítésével kell enyhet nyújtani.
A napnak, holdnak, fixcsillagoknak és planétáknak hatásai is, mit eddig mesének tartottak, hasonlólag különbözők. A nap és fixcsillagok negatív, a hold és planéták positiv hatással bírnak.
Levelemet ezúttal csakugyan befejezem. Isten Önökkel.

I. Tábla

 

X

 

1. 1. A nagy- és kis-agyvelőt körülvevő apró hólyagocskák sensorium commune psyche-animus, vagyis a belső léleknek külső kifejlődése, vagyis a lélek teste, vagy testi (állati) lélek. Ezen lélekkel bírnak az állatok is.
2. 2. Sugár alakú, apró fehér szálacskák, melyek a nagy-agyvelőtől a hátgerinc velőjéig lenyúlnak, és felfelé e sensoriumig hatnak: fibrae efferentes et afferentes. Ezen szálacskák két osztályba sorozvák; - egyik rész vezeti a testhez az akaratnak vagy léleknek parancsit, a másik rész pedig vezeti a test érzékeit a sensorium communehoz, az érzékiség általános rendszeréhez, a lélekhez.
3. Az agy két ganglionja.
4. A kis-agyvelő, mely levél idomú alkotásáért arbor vitae, életfájának neveztetik, ebbe a hátgerinc velőjéből fibrák - szálak - járnak.
5. Pons varolii.
6. A meghosszabbított velő.
NB. A benső lélek vagy az isteni rész neve pneuma németül Seele; ezzel csak az ember bír. A psyche - németül Geist - ez az állatokkal is közös.
Mikor a halál a lélek és test közötti összeköttetést feloldozza, akkor a halhatatlan embernek küldője a psyche, s e veszi át a tudva levő perceptiokat és sensatiokat, azért mivel a természetes test elválasztása által, a pysche vagy is a külső lélek lett a belsőnek (a pneumának) testévé. Ez amit Szt. Pál I. Korinth 15. 44. v. lelki testnek nevez 46. v. A lelki test nem az első, hanem a természeti test, s azután jön a lelki test. Szt. Pál ezen állításával, a legmélyebb philosophiára nyomta apostoli pecsétjét.

II. Tábla.

 

XX

 

1. 1. 1. Az agyhártya lefüggő rétege, mely a nagy-agyat két hemisphaerára osztja.
2. 2. A felső hosszabb vércsatornája kemény agybőrnek.
3. 3. Az alsó vércsatorna.
4. A negyedik vagy egyenes vércsatorna, mely a halánték alatti csonton ágazik el.
5. 5. A két oldaloni vércsatorna.
6. 6. A belső nyak- mell-erek (Drosseladern).

Még a hajón értesíttetvén az iránt, hogy a marseillei vendéglők, sokat ígérő külsejük ellenére, kitűnő tisztasággal nem bírnak, az egyptomi csapásokat kikerülendő, s ennen egyéniségemnek, az üres mérlegben magát billegető poczegérként, bizonyos súlyt adandó, az első szállodába, a Hotel de l'orient-be szállottam. A vendéglő udvara szemétdomb helyett virágos kertet képezett. Ablakaimból jobbra a praefecti (főispáni) lakot, balra pedig egy sétatér lombos fáit, szökőkútjait, s egy őrházat szemlélhettem. Tágas szobámat szőnyeg borította. Kárpitos, másfél métre (egy métre 3 láb) szélességű ágyamba rugonyos szalmazsáki helyettesen két nagy matrac terült el; a felső egymás mellé tett párnák alatt pedig lábnyi általmérőjű hosszú henger nyúlt el, ágyam egyik oldalától a másikig. A matracok, s az alsó vánkos helyettese a henger, juh-gyapjúval telvék, mint Törökországban. A piquet-, vagy finom flanel-takarónak végei és szélei, lábnál kezdve testközépig a matracok mellett gyöngédeden leszorítvák, mely célszerűség által mind az éjenkénti kitakarózásnak s meghűlésnek eleje vétetik, mind az alvó ide amodai hengergőzései s fordulatai legkevésbé sem korlátoztatnak; végre pedig az ágyban lévő nem kénytelen mint katona az őrház priccsén, csupán kinyújtózva feküdni. Egy szó mint száz, ami keskeny ágyúnk úgy hasonlít a franciáéhoz mint a Meszestető a Davalághirihoz, ez is hegy, az is hegy.
Bágyadtságomat az apologizált ágyon egy pár órai pihenés által elűzvén, arcom erdejének levágása, mosdás, öltözködés után, hallottam vígan kongni alulról egy harangot, a fürge pincér nemsokára meg is fejté a hangot.
Még a prikolicsnak is (szakállas farkas) becsületére váló étvággyal, a bájdús külsejű vendég-asztalhoz ültem. Fellázadt éhgyomraink rakoncátlanságának megzablására főzőkanál uram konyhatelepének tartalék-ütegét is a csatába rendelte, s a kis pokol üregeit á la mayonnaissel, fricandeau-val, sol á la normandais-sal, sat. sat. úgy eltöltötte, hogy a viszonti felkelésre, legalább huzamos időre, még a legkisebb jel is eltiportatott. Az apiciusi ebéd egy iccés palack veres borral, nem többre hanem csupán három frankra számíttatott. (1 fr. 12 kr. pp.)
A Dunsfords hotelben Máltában bezzeg más bírójárása volt. Hét hét alatt, vendégasztal nem lévén, szobámban kénytelenittetvén enni, előre kialkudott ebédem állott egy nap beefsteakból, másnap rostbeefből. Az első oly nagy volt, mint egy napernyő, a második pedig hat egerbegyi kaszás éhgyomrának is dacolhatott volna. Ezen hústömeghez egy nap zöldfuszulykát, másnap borsót adtak; a munduros burgonya pedig egyszer sem maradott el. A zöld paszuly és borsó csupán sós vízben voltak megfőzve, s lé nélkül szárazon tétettek az asztalra. Ezért fizettem kenyér és ital nélkül naponként három schillinget (1 fr. 30 kr. p. p.)
Az eredeti angol konyha valósággal kanásznak vagy juhásznak való; frank étkek csupán nagy asztalok alkalmával jönnek napfényre, különben elől-hátul rostboeuf s beefstaek, jobbról-balról (patatocs) burgonya s olykor-olykor egy-egy szilvaízzel töltött hitvány plumpuding. Az isten adta angolja, a jó kerti veteményt és zöldséget csupa vízben főzi meg s levét leszűrve úgy teszi előnkbe. Csak úgy van az, és ha neki van puffadt erszénye, nekünk is van ám jó töltött káposztánk.
Ebéd alatt meghallván, hogy az úgynevezett Virágkastélyban, (egy mulatókert neve) tűzijáték és táncvigalom leend, nemsokára kikocsiztam, s midőn a kertben ide-amoda ballagnék, s egyedüliségemben a sok nép között merengenék, a Máltából engemet ide hozott hajóskapitányra bökkenek. találkozásunknak kölcsönösen örvendettünk, a virágkastélybani mulatásunk idejére egymásnak Piladesei lettünk. Az angol postagőzösek itteni ügynöke nemsokára hozzánk csatlakozott, s mint régi lakója Marseillenek, leve mindkettőnk Palinurusa. A kert kéjhölgyektől hemzsegett, ezen bemeszelt sírboltok, hálójaikat ez vagy amaz idegennek megfogására erőltetett illedelemmel beburkolván, kárhozatos terveik elérésére mindent elkövettek. Nemsokára bealkonyodván, a tűzijáték elkezdődött, ennek végével a táncvigalom beállott. Ily valamit soha sem láttam.
December másodika a frank könnyelműségnek orrára némileg pipát még nem vetvén, a quadrillban a táncos lába minden pillanatban hölgye orra körül hadarászott. A lorettek (így nevezik a kéjhölgyeket) szoknyája hol a páva kiterjesztett farkához, hol az összeeresztett legyezőhöz hasonlított, vagy pedig viselője által legyezőnek használtatott; fordulások alkalmával néha-néha egy-egy vásott a gyufáknak egész tömegét szórta el a nyílt oldalú táncteremben, s ilyenkor voltak felfosztolkodások mint vízözönkor. A botrányig illetlen táncnak neve cancan. December 2-ka óta nyilvános helyeken tilalmas. Az is megtörtént, hogy a táncoló hölgynek fersingje hátulsó korcai kiszakadoztak, de a rendetlenség akadállyá éppen nem lett, ruhája alját félkezére gyúrta s táncolt széltibe.
Éjfél előtti 11 órakor a kertet a kapitánnyal oda hagytuk, én mentem a hotelbe, ő pedig a Mervinre.
Másnap reggeli 9 órakor Barégesbe szóló utilevelem két frank fizetés mellett kezembe adatott.
S jóllehet abban a magyar menekült (refugié hongroise) kitűnő nagy betűkkel belé volt írva, mindazonáltal örvendettem, mert törvényes hatóság útilevelével bírtam. Az útilevélben meg volt az is jegyezve, hogy az a belügyminiszter parancsára szolgáltatott ki. Mint többé már nem üldözött vad, szabadabban lélekzeltem s a börze és kikötő megtekintésére mentem. A biztos és tágas kikötőt, mely lópatkóhoz hasonlít s 900 hajót is befogadhat egyszerre, magas szirtek környezik, s a torkolatnál a vízben létező kőszálak miatti nem veszélytelen bejárást kétfelől Szt. János, és Szt. Miklós nevű erősségek védik. A kikötőnek legkisebb kifolyása sem lévén, a benne lévő tenger vize, a város kloákai kifolyása s mindennemű rondaságnak felvétele miatt, undorodásig fekete, szennyes; ennélfogva meleg évszakokban kigőzölgésével a közelben lévő házak légét befertőztetvén, az ottlakást egészségtelenné teszi. In ultima analysi, mindezen dancsságnak és piszoknak az oka mi? A francia kormánynak még undorítóbb szennyes önzése. Mert attól fél, hogy a tiszta öböl vizéből kipárolgatás által a szegénység sót nyerend, s azáltal sómonopoliuma tetemes kárt szenvedend. Hogy pedig a képzelt kár meg ne történhessék, tehát ezreknek egészsége és élete könnyelműleg kockáztatik. A tenger partjai oly szigorral őriztetnek, hogy Marseilleben ha az ember fejére áll, mégsem képes tenger vizéből egy meleg fürdőt kapni. De azért a rőfös betűk sok helyen ily címmel: "Meleg tengervíz fürdők" nem szűnnek meg a könnyen hívők zsebeiből a pénzt kicsalni. Mert a meleg tengervíz-fürdő nem egyéb mint büszhödt kútvíz, melyben egynehány marék só felolvasztatott. Probatum est.
A börze egy nagy négyszögű épület, melynek közepén ha megállunk, az első emelet alsó párkányára szegzett hosszú fekete táblákon ily felírásokat "spanyol, angol, holland, muszka, török, persa, sat. sat. pénznek beváltása" olvasunk, s ha akarjuk, ha nem, csak be kell biz azt vallanunk, hogy itt nagyobb közlekedésnek s világkereskedésnek kell lenni mint talán magában Debrecenben is! Ha pedig a különbnél különbözőbb nyelvek zsivajait figyelemmel kísérjük, világtörténetbeni járatlanságunk dacára is a Bél (assyr vagy cháld nyelven nap) tornyának építésére kell emlékeznünk. Ad vocem chaldaeai, rövideden megjegyzem: chalimas tesz mérget, daiő tudom, ismerem s ebből lett chaldöus vagy méregismerő. De hagyjuk az aosh-magim vagy tüzes vízzel bajlódókat, - kik adeptjeik beavatásakor Lucius apuleus szerint így imádkoztak:
"Te superi colunt; observant inferi; tu rotas orbem; regis mundum; caleas Tartarum; tibi respondent sidera; gaudent lumina; redeunt tempora, serviunt elementa; etc. etc. etc.
Marseille két részre oszlik, ó és új városra; az ó ronda, szűk utcákkal, az új széles utcákkal és szép épületekkel bír. Sétaterei, melyek hajdan erősítési árkok- s töltésekül szolgáltak, számosok. Piacai (vagyis köztérei) között a Castellane, Király és St.-Ferreol szebbek.
Székesegyháza hajdan az Endymion kedvesének s az Acteon gyilkosának temploma volt. Számos tudományos s jótékony épületei vannak. Könyvtára tömérdek kézirattal bír. Az idegen éghajlati növények meghonosítására szolgáló növénykertje megemlítést érdemel. A város utcáin lévő számtalan, frissítő itallal kínálkozó boltjaiban, a limonade akószámra van, a matróz, a teherhordó, az utcaseprő, a házaló beáll, s egy sou-ra (bankó-garasra) nagyot iszik. A boltbeli szolgák és szolgálók külsőjükre csinosak. Egyszer én is, csakugyan inkább kandiságból, neki duráltam magamat s beállván egy tiszta pohárban csaknem egy meszelynyi levet kaptam. Szomjas lévén, jót kortyintottam, de csakhamar ezen axiomról kelle elmélkednem: "olcsó húsnak híg a leve" mert a rothadt, penészes citrom savanyú nedve torkomat ugyancsak gürözdölte, s alkalmasint oly képpel mint az ecetbe nyalintott macskáé szokott lenni, tettem le öt centimes pénzemet (sou-mat) a márvány-asztalra. Mint Horácz a fokhagymát, úgy én is az akószámra készült marseillei limonádét megátkoztam, s azzal odább állottam.
Ajkaim redői azonban nemsokára kisimultak, halló műszereimet ezer meg ezer különbféle hang érintvén, nem mint Shakespeare embere, szagló műszere után, hanem fülem után menvén, a lég tollas lakóinak özönére bukkantam. Audoubon ugyan nem vagyok, de midőn a kolibritől a kondorig, az egész láncolatot, a papagájok hetvenkét nemével, testi szemeimmel, egy helyütt láttam, s a világ drágaköveit háttérbe szorító tollcsillámlást, s a színeknek utánozhatatlan mesteri összeillesztését s egymásba folyását bámultam, ihletéssel eltelt keblemnek feszültségin csupán magasztos sóhajjal könnyebbíthettem! Hát ha még bölcs Salamon lettem volna, kiről azt állították, hogy a madárnyelvet is értette.
Benső épületességre célzó kitérésemért bocsánat. Marseilleben látott tollas hugáink seregével a Meszes minden erdeit bőven be lehetne colonizálni.
Az Isten kegyelme maradjon mindnyájukkal.

 

Oravicza, november 11. 1853.

(Utazás folytatása.)
A marseillei madárvásárról menjünk környékére. Számos nyárilak díszlik szőlő- és olajfás kertjeiben, s a tehetősebbek hetenként egy pár napot szoktak eltölteni villájokban. A városnak Frankhon déli termesztményeivel roppant kereskedése van. Odessából, Oláhországból, Siciliából, Algirból a sok gabonát ide szokták Franciaország déli megyéi számára hozni s lerakni. Szép időben a raktár-bérnek kikerülésére a tengerparton nagy halmokban hever az élet.
A marseillei nép általánosan véve Franciaországban az a mi Magyarországon a debreceni, azaz goromba, s paraszt gőggel bír.
Július hó 16-án 1851-ben délutáni 3 órakor a Montpelliérebe menő gőzkocsik egyikében helyet foglaltam. Útitársaim egyike egy tengeri, másika pedig egy gyalog-sergi tiszt valának, az első Dél-Amerikát, a második Algirt bekószálta, s sebeik miatt mentek a pyreneusi fürdőkbe. A kocsiban csak hárman lévén, s egymást nem ismervén, a dohányzás kedvéért egymásra farkas szemeket hánytunk. Végre én felkelek, s a fejem feletti nyomtatott figyelmeztetést elolvasom, s a dohányzónak 50 frankkali megbüntetését élőszóval elmondom, melyre a tengerész így szól: "nekem nem kellene mondanom, de a büntetésnek éppen azért ne higgy, mert nagy; egyébiránt szoktál-e dohányozni?" s azzal szivartartójával megkínál.
Nemsokára mindhárman hátunkat egy-egy szögletnek vetvén, (omnis enim nebulo angulum quaerit) kényelmesen füstölgettünk. Igen, mert e dohányzás vala reám nézve a bokros füstöknek hattyúdala.
Nincsen ország naprendszerünk alatt, hol gyalázatosabb dohány létezne mint Franciaországban. Méregdrága szivarai ízetlen-bűzetlen megszárasztott káposztalapuhoz hasonlítanak, pipa-tápja pedig oly disznó erős, hogy az ember képe egy pár pipa után főtt rákhoz hasonlít. Csupán egynemű vágott dohányának neve Caporal, de nemhogy becsületes káplárnak megjárna, hanem még a cigány gefreiternek is igen rossz. Nyelvemnek nemcsak bőrét több ízben lehúzta, de még húsát is felette. A franciák egyenes nyakú pipácskája szabó-gyűszűnél nem nagyobb; két vagy három ily pipa-parodiával a francia ember egész napon be éri. De nem úgy ám mi, kiket a néhai Szuhai még Mikes Benedek korában így énekelt: "Jaj neked, nagy pipájú s kevés dohányú, édes magyar nemzetem!" -
Naponta tornyadozó keserűségeimet nyakamról lerázandó, a füstölgetéssel örökre felhagytam, s pipáimat elajándékoztam. A boritallal is hasonlólag felhagytam. Huszonnégy órában eszem egyszer, reggelimet ide nem értve, gyomrom pedig oly jó, hogy a buzogányt is megemésztené.
Marseille kertjeitől megválván, utunk kopár, köves vidéket hasított; egy tőlünk nem nagyon távol eső tengeröbölben gyönyörű tüneményt láttunk: úgy tetszett mintha a víz tetején egy rubin- és smaragdból alkotott várat láttunk volna libegni, a tengerész állítása szerint, e tájon minden időben láthatni a szép délibábot, francia nyelven: "mirages".
Kopár vidékünk kedvezőbb alakot váltott. A legelső francia falu figyelmemet nagyon igénybe vette. A kis ablakú, heges tetejű cseréppel fedett kőházak nincsenek rendben mint szász vagy magyar falvainkban, csakhogy kinézésük jobb, de elszórtságukra nézve mezőségi falvainkhoz nagyon szítnak. Két hold földet egymás mellett ugyanazon maggal bevetettnek látni ritkaság, már az egy holdnyin különbféle gabnanemek mutatkoznak. Több holdból álló úri birtokot egy tagban itten hiába keresünk. Egész déli Franciaországban csupán egy helyen láttam olyas valamit, Toulousenál a marchal Soultét, s ez is alig állott 25-30 holdnál többől. A francia gazdag földbirtokosok Normandiában és a Vendéeben vannak. - A híres provencei faolaj hazáját Aix-et jobbra hagyván Arlesbe értünk. A gőzkocsiállomás vendéglőjének asztalán mindennemű bornemek, sonkák s híres arlesi kolbászok magukat kedveltető tisztasággal valának rendezve. Egy ily francia büffét-nek látványa valóságos gyönyör.
Arlesből mentünk Nismesnek; e negyven ezer lakossal bíró város csaknem fele protestans, számos gyára van, s piacán egy pompás szökőkút. Innen bájdús vidéken, a francia aszuszőlő hazáján Lunel- és Frontignan-on keresztül Montpellierbe jutottam. E gyönyörű vidéket szép szőlőhegyek környezik jobbfelől, balra pedig a kies tér olaj-, mondola- s más gyümölcsfákkal díszlik. Frankhonnak ez legszebb vidéke.
Itten a Hotel Névé-be beszállottam. Ablakaim alatt egy szép sétatér terült el lombos fáival s szökőkútjaival (egész Frankhonban nincs oly kicsiny városocska, melynek sétatere ne lenne). A nagyobb városok közepében csaknem egész erdei léteznek a százados terebély fáknak.
A Hotel Névét egész utamban a legtisztább- és olcsóbbnak találtam, tulajdonosnéja egy capitalis angol asszony marasztalására itten három napig mulattam. Az asszony férje szobámba jön, s mondja hogy itten egy más magyar birtokos is van (az én útilevelemben ezen rubrika alatt: profession, ez áll: Propriétär (birtokos) s nemsokára egy bukaresti ismerősömmel Argyropulóval találkoztam. Az oláhországi s havasalföldi boérok külföldön magukat magyaroknak nevezgetik. Párisban Bibescot a középrend magyar hercegnek tartja. Az efféle ügyetlenségnek oka nem egyéb, mint az, hogy a franciánál a világon rosszabb geographus nincsen, az oláh pedig szégyenli nemzetiségét külföldön bevallani. Montpellierből Bezieres-, Carcassone-on át Toulouseba jutottam. A város szép, egészséges, nyílt fekvésű, melynek közepében egy nagy ovális tért hat gyönyörű kinézésű vendéglő környezett ugyanannyi pompás kávéházzal, a téren szép fák állottak, ezeket kőpadok környezték, a padokat pedig kereken álló bérkocsik. Második emeletben lévő ablakomból nem győztem e csinos és nagyszerű ovális piacon eleget bámulni s elhatároztam magamban az egy pár napi itt mulatást. -
Az úr kegyelme önökkel!

 

Oravicza, november 31-én 1853.
délutáni 3 órakor.

Folyó hó 22-én kelt, skeptissel telt igen becses levele, nekem nagy örömöt okozott; mind a Barabás példájára, mind pedig más ellenvetéseire készülve el valék.
Jókedvem bebizonyítására legyen elég annyi, hogy tegnap vett levelére ma már válaszolok, s csekély soraim holnap reggeli 6 órakor már Erdély felé fognak ügetni. Mielőtt a tárgy velejére mennénk, lássuk csak, mit mond Szt. Pál Corinth. 1-ső levél 1-ső rész 19. és 20. verseiben? "A bölcsek bölcsességét összezúzom, és megsemmisítem az okosnak tudományát. Hol a bölcs? hol az írástudó? hol vannak a világi okoskodók? Nemde nem változtatta-e Isten a világi bölcsességet bolondsággá?"
Tömérdek példávali bebizonyítása annak, hogy az apostolnak említett szavai éppen nem paradoxonok, nekem igen is könnyű lenne. Más egyebet elhallgatván, csupán egy csekélységet hozok elő, melynek én és Tamásnál is Tamásabb Bertám valánk tanúi. 1852-ik év november hó 7-én estvére bárégesi ismerősöm Scudamore úrhoz valánk meghíva, barátságos körünkben valának még: hercegnő Butturlin és Montbason marquisnő; mindkét nő kitűnő műveltséggel bírt.
Szóból szó kerekedett, s beszéd közben Scudamore pyrhonismusának még tartalékütegét is a csatába vitte s győzedelmét tökéletesnek tartotta. Azonban nője unszolására megegyezik abban, hogy velem a delejes álombani látásairól oly ismeretes Alexishez elmenjen. Másnap de. 10 órakor Scudamore és ladyje, Berta és én a Marcillet lakába megyünk; kevés idő vártatva Alexis megérkezik. A velem levők Alexist soha sem látták azelőtt, s én sem szólottam semmit. Marcillet, Alexis rendes elaltatója, felszólításomra a szobából kimegy, én jobb kezemet az Alexis balkarjára teszem, két perc múlva Alexis megrázkódik, s azt mondja nekem: elég! (assez!) kezem róla leveszem, s jobbjába a Scudamore jobbját beléteszem, - raportba (viszonyba) hozom őket. A még mindig scepticus angol szánakodó mosollyal Alexishez így szól: "akarsz-e velem utazni?" Igen, de merre? Délfelé! Nem bánom. Scud. Hol vagyok most? Alex. Egy városban melyen egy víz foly keresztül s egy kastéllyal bír. Scud. Kié a kastély? Alex. Királyé. (A Scudamore ajkairól a gúnymosoly elenyészik, szemei kerekedni kezdenek, s bámuló figyelme nőttön nő). Scud. A városhoz közel vannak-e hegye? Al. Nincsenek nagy hegyek, de a távolban látszanak a Pyréneusok, s a várost Pau-nak hívják. Scud. Menj velem a nagyutcába egy házba. Alex. mentem. Scud. Benn mit látsz? Alex. Két pár embert, egy pár öreget és egy pár ifjat. Scud. Az ifjú nőszemély milyen? Alex. Magas, szőke, a hasában van valami baja - igen, terhes. Scud. Elég, s azzal fejét csóválva félremegy, de megint előjő s azt kérdi: Testemnek van-e valami hibája? Alex. Van, mert ez előtt 25 évvel vadászaton egy faág jobb szemedbe csapott, s jóllehet szemeden külsőleg semmit sem lehet észre venni, de azért azon semmit sem látsz. (Az eseményről Scud, megfeledkezett volt, a következményt a nő nem tudta e percig.) Még más bajod is van, mert két év előtt jobb lábad szára kettétörött, de szerencsésen begyógyult. Scudamore félrevonult, dörmögvén ángolul: ez az ördög maga! - Az után lady Scudamorral hoztam érintkezésbe. Lady. Ápril. 19-én hol voltam? Alex. Egy társasággal az előbb említett városból egy nagy barlang megnézésére mentetek. Lady. Utunkban mi történt? Alex. A lovak elkaptak, de a veszedelmet egy ifjú, ki nektek később nagy bút okoz, elhárította. Lady. Hát nekem a kedvem milyen volt? Alex. Oly szomorú voltál, mintha valakit eltemettél volna. Lady. A barlangban én mit csináltam? Alex. Mint látom kalapodat, ruhádat le kezded tenni: levetkezél, mert az eső megáztatott. Lady. A levetkezésben ki segített? Alex. Azon szőke személy, akit a városban láttunk volt. Ez leányod, s férjhez ment az említett ifjúhoz; de nem úgy eskették meg mint rendesen szokás a keresztényeknél. Leányotok hibázott ellenetek. Én. Hibáját szülői megbocsátották-é? Alex. Az egyik már meg, a másik is nem sokára meg fog bocsátni a hibásnak lebetegedése után. (E szavakra a lady sírásra fakadott, mit Bertám is követett - Scudamore pedig az ablakhoz fordulva könnyűit törülgette.) Az alvót delejes álmából felébresztettem. Scudamore a 10 frankot letette a beszólított Marceilletnek, s azzal elmentünk. Útközben az angol pár a hallottakat szórul szóra igaznak vallotta, s a bámuló, eddig kétkedő angol magát csatavesztettnek nyilvánította, Bertámmal együtt. A Scudamore leányának rövid története ez: Atyja nagyon gazdag lévén, egyetlen örökösét, Laurát valami lordnak szánta volt, de a leány Pauban egy Drake nevű irlandi ifjúval megismerkedik, ez a leányt meg is kéri, tagadó választ nyer, s Laurát a gazdag örököst elszökteti s vele Bayonban az angol consul által összeesketteti magát. Parlamentaris acta következtében valóságos angol consuloknak szabad a hozzájuk folyamodókat egybeesketni. A non putarem meg esvén, Scudamore örökös haragot esküdött leányának, az anyai szív pedig megengedett. Folyó év márciusban azonban az atya is megengedett, s unokája keresztelésére a meghívást elfogadta. Az elősoroltakat sem én sem pedig Alexis nem tudhattuk. Ez utóbbi soha arra felé sem járt. Tehát a delejesség némely betegség gyógyításánál valamicskével többecske is, ugye bizony? Q. E. D. - Az effélét Tamás uraméknak látni kell, mert az olvasás nem elég.
Az Emma megfogásunk fölötti visioit, mint oly dolgot melynek bebizonyítása jelen pályánkon lehetetlen, ámennek nem tartom ugyan, de azért az alaptalanság bélyegét vakmerő elhittséggel reásütni éppen nem bátorkodom. Nem, mert a roppant egyetemben rejlő erőnek azon csekély ismerete is, mellyel bírok, annyira vitt, hogy természetfelettinek felette keveset, csodának semmit, csudálatosnak pedig nagyon sokat kényteleníttettem még tartani, mindaddig, míg ismereteim öregbedvén a csodálatos száma is leapadand. Az egyiknek az imádsággali, kézrátétteli sat. sat. gyógyítás csoda. A másik a physiologiai, a természeti rendes úttól eltérő jelenetet, vagy pedig egy egyénnek kitűnő tulajdonát, mely által az valami rendkívülit beszél, avagy tesz, csodának nevezi. Jelen korunkban csodának tartatik az, hogy a delejes álomba merültek behunyt (mesterségesen békötött) szemmel látnak, olvasnak, írnak, kártyáznak s a mások kezében lévő kártyákat egyenként megnevezik sat. sat. Az hogy a del. álomban lévő beszél s álmában titkokat fedez fel, egy felsőbb lény befolyásának tulajdoníttatik, hasonlólag az is, hogy az ember csupa akaratja által a távolba hat, természetfelettinek tartatik vagy pedig tagadtatik az ahhoz nem értők által. Holott mindezen tünemények, melyek a múlt korban s még jelenleg is sokaknak csudáknak tetszenek, nem egyebek mint a természeti törvényeknek természetes következményei.
A Corinth 1-ső levél 12. rész 4-től 11. verséig a nagy apostol így szól "Különböző adományok vannak, de a lélek egy" stb. Azért tehát az asztallali kísérletek úgy Angliában mint Franciaországban s egyebütt is nem egészen megvetendők, s vigyáznunk kell, hogy azon kísérleteknek se igen sokat, se pedig igen keveset ne tulajdonítsunk. Ítélettételeinkben felette óvatosaknak kell lennünk mert az avatottabbak méltán ezt mondhatják: Procul esto profani! Héj sok van a természetben aminek okát nem vagyunk képesek kifürkészni, de azért a tényeket tagadnunk nem lehet.
Az efféléről többet majd élő szóval, az ember úgy is szemének többet hisz, mint fülének.
Huzamosan kimaradott levelemnek hála Istennek, oka semmi baj nem volt, - mert a restséget - mikor csak olvasok, s gondolkodok, és egy betűt sem írok - nyavalyának nem mondhatom, - azonban szégyenemre meg kell vallanom, hogy olykor-olykor írótollam s jobbkezem három első ujja között huzamos időre halálos ellenszenv szokta felütni átkozott fejét.
Telünk kemény, havunk elég s csak amúgy hallom csikorgani az ablakom alatt járók talpai alatt.
A szeretetnek és kegyelemnek istene önökkel mindnyájukkal!

 

Oravicza, november 2-án 1853.

Múlt hó 24-én hozzám intézett felette becses levelét legtisztább örömmel vettem. Igen, mert feledhetetlen soraiból mind csekély személyem iránti őszinte vonzalmukat, mind pedig igénytelen közléseimmeli megelégedésüket gyönyörrel értettem. Ezer hála érette az egyetem nagy urának, hogy az örökös lekötelezettséggel tartozó tanítvány, jó nevelőjének, bátyjának és barátjának, némileg bár, örömöt okozhatott! s hogy isten értelmem tisztaságát ez élet örvényeibeni elmerüléstől különös kegyelme által megóván, a gyakori tűzpróbát kiállott keblet ily hasonlathatatlan gyönyör élvezésére képessé tette. Mert a tisztátalan edényben, még az ég harmatja is megbüszhödik. S íme ezennel legkisebb merészség nélkül biztosan állíthatom, hogy sokat küzdött keblemből az irigység, belnyugalmunknak ezen átkozott ellensége, az önzés, mely a hiúságnak szülője, örökre száműzöttek. -
Megváltónknak Sz. Máté VI. r. 33-ik versében mondott szavai igazsága felől lelkem mélyéből meg vagyok győződve, - s bel megelégedéssel mondhatom: Inveni jam portum, spes et fortuna valete, nihil mihi vobiscum, ludite nunc alios! Magyarul: Bármily alakban jelentse jöttét a vándor szerencse, sem nem rossz az sem nem jó, mind csak hiábavaló. Az isteni gondviselésbe vetett tántoríthatatlan hit csupán a szilárd alap, melyen az isten országa nyugszik. - Házi körömben meg vagyok elégedve. - Kárunkat a pénzügyminisztérium még ez óráig sem térítette meg. Ápril. óta kétszer sürgettem az előlegezést vagy az általános megtérítést, a feletetet minden pillanatban várom, - még ugyan várom. A kőszén még nem jövedelmez, mert sem a vasút nem kész, sem pedig az idegen tőkék behozatala nem karikacsapás; nem, mert kivált az angolok betolakodását bizonyos helyen nem jó szemmel nézik. Sebaj, a vasút a jövő évben megnyílik, s a kormány mely a vaspályára már eddigelő is több milliót elköltött s jelenleg is költ, a pálya bevégzésekor, minthogy azt (bányái kevés száma miatt, jelesen pedig az okból, hogy már is száz - száznegyven ölnyi mélységben dolgoztat nagy költséggel) elegendő kőszénnel, nyolc kimerített bányájából ha fejére álland is, el nem láthatja: kénytelen leend huszonnégy bányánkba ha akar, ha nem, beléharapni. Ércbányáink hasonlólag pihennek - a többitől az itteni bányakormány jó olcsón megvette - de mi nem akarván magunkat rászedetni, gazdag részeinket oda nem adtuk oly potom áron; nálunk nélkül pedig sem nem arondirozhat, sem pedig birtokbeli túlsúlyunk miatt kénye szerint nem mozoghat, ennélfogva elébb-hátrább illőbb árral kell fellépnie.
Jelenleg köztünk a legnyomasztóbb pénzhiány uralkodik, annyira, hogy még a több száz ezerrel bíró pupillans cassában sincsen tíz forint kiadni való. Kiásott kőszenünk százezer mázsánál több hever a bányáknál, a nagy szekérbér miatt a Dunához szállítani nem lehet. Minden szekeret lefoglalt a bányakormány, minthogy a resiczai vashámorral, hol a vaspálya-alapok (vails) öntetnek, és a dunai gőzhajó társasággal szigorú kötlevelei vannak, melyeknek megtartása jelenleg roppant áldozatába kerül, p. o. eddig a kőszénnek mázsáját a Dunáig tíz ezüst krért vitték, mostan pedig 28-an alul senki sem moccan. Hatszázezer mázsánál a különbség meglehetős mennyiségre rúg, ugy-e bizony? Szerencsénkre társaságunknak idejében jó orra volt, s a sáfrányillatot megérezvén, eddigi kötelezéseivel felhagyott.
Nemrégiben érkezett ide egy miniszteriális, Schmidt nevű titkár, kinek feladata volt végére járni annak, hogy mi okból vannak az idevaló bányakormánynak oly tetemes hiányai? holott ezelőtt az itteni ércbányák bőven jövedelmeztek s a kőszénbányák kevesebb költséggel műveltettek. A vizsgálódás következésében kisült, hogy az itteni kormány ráncorból, szolgálati készség ürügye alatt, a magánzók ércbányaművelése elibe mindennemű akadályokat gördítvén, azt elölte, s a megszeppent szegényebb egyének kezéből potom áron a részeket kicsikarta. A kőszénbányák drága művelését illetőleg pedig napfényre jött, hogy a mélység - sok drága hivatalnok s többnemű administrationalis hibák miatt, egy mázsa kőszénnek napfényre juttatása 5, olvasd öt pengő forintba kerül, melyet ő aztán nagy haszonnal (mint Bertók a csíkot) e szerint ád el: a nagynak vagy kőnek mázsáját 20, az aprónak vagy pornak mázsáját 15 pengő kron, szállítási költségen kívül. A mi bányáinkban pedig a műveltetési költség 4 és 2 kr-ba kerül mázsánként. Az eladási ár nálunk is hasonló.
Titkár Schmidt azt is nyilvánította, hogy a kamrai bányák a miénkek nélkül még fenn sem állhatnak, vagy is bányáinkat nem nélkülözhetik, s a mienkekre okvetetlen szert kell tenniük. E szerint a legkedvezőbb jövendőnek nézünk szeme közé, laposgutta-ütött erszénnyel a jelenben.
Isten áldása önökkel mindnyájokkal!

Mivel télküszöbén állunk, elmélkedjünk egy kevéssé a csúz- és náthalázról:
Mind a kettő ugyanazon egy nemhez tartozik; közös ok a bőrkigőzölgésnek fennakadása, azzal a különbséggel, hogy a csúznál az ideg- és inkiterjedések a náthánál pedig a lélegző utak nyálkahártyái szenvednek. - A lázsymptomában a hideg a meleget váltja fel s ezen cserebere gyakran több napig tart, s a náthának hűséges társai a takár, tüsszenés s többnyire a köhögés is - ez utóbbi olykor-olykor később szokott beköszönteni. A csúznál (rheuma) a tagoknak fájdalmas összehúzásai jelentkeznek, helybeli szevedésekkel, gyakori daganattal párulva, nem mozdíthatást s fattyunedvességet szülvén. A csúz gyakran a belrészekre is bekandikál s okoz tüdő- és agyvelő-, bőrgyulladást sat. sat. A fájdalom sátoroscigányként sátorfáját egy helyen felszedi s másutt üti fel. Az ütés a csúzban kemény és sebes, a náthánál kevésbé; - a szomj nem oly epesztő mint a forrólázban, a náthánál a szomj gyakran egészen hiányzik; mindkettőt a bőr szárazsága s ki nem gőzölgés jellemzi.
A gyógyítás áll a kigőzölgés helyreállításában, a takár és vizelet elősegélésében.
Mérséklett meleg szoba, s meleg öltözet fő kellék.
Nincsen talán kór (betegség) melyben a mesmerismus oly hamar és oly nyomósan jóltevőleg hasson, mint a kínos csúzban, s mi több, mákony, belény, salétrom és hánytató borkő nélkül, csupán tetőtől talpigi húzásokkal s m. vízzel. A vonások eleinte érintés nélküliek, később érintések. A derék- és csípőfájdalmat (a tagokban levő kínos, fúró érzelmeket) többnyire már az első kezelésben enyhítik sőt még el is oszlatják végképpen.
A fájdalom mentül kínosabb, a láz mentül égetőbb annál inkább kell a távolbóli hatásra ügyelni, s ha a fájdalom localis, kezünket több percig irányában kell tartanunk s azután tenyérháttal negatíve mintegy letörölnünk a lassú vonallal érintkezés nélkül a fájdalmat a végtagokra utasítnunk, s onnét végképp kiküszöbölnünk. az ily kezelés közben kezeinket m. vízzel meg kell nedvesítnünk s a betegnek óránként egy-egy pohár meleg vizet adnunk. - A helybeli fájdalmat az ember meleg párájával megfúja, vagy magnetizált vízbe mártott ruhadarabokkal beborogatja: a kezelés közötti időben pedig magnetizált gyapjúval avagy pamukkal vagy pedig flaneldarabocskával befedi.
Ha a csúz régi, egyszerre ritkán lehet ő kelmét elebrudolni. A chronisch vagy idült csúznál az electrika machinávali egyszer-kétszeri felizgatás nem árt, s a közvetlen kezelés és gyönge dörzsölés szükségesek, a dörzsöléseknél az össze-visszát kerülni kell s csak egy módon, vagy jobbról balra, vagy erről amarra kell karikába dörzsölni, vagy pedig előbbeni levelem tartalma szerint letörölni, - s ezen crisist magnetismus útján könnyebb elérni mint bárminő más úton, avagy más móddal.
Mikor a csúz a fejet vagy a mellhártyát lepte meg, oly esetben a fájdalmak csaknem kiállhatatlanok; eret vágni éppen nem kell, hanem kezdetben távolból egy pár általános húzást kell tenni, azután tedd mindkét kezedet a fejre, oly móddal, hogy tenyered egyike a homlokon nyugodjék gyöngédeden, másika pedig a fej hátulján feküdjék; ezen állásban kell hagyni egy pár percig. Ha pedig a fájdalom kiváltképpen az előfejben van, tedd tenyeredet a homlokra úgy, hogy ujjaid a halántékon és füleiden pihenjenek, vagy pedig tégy húzásokat a halántékokról a nyakcsigolyára; vagy pedig tedd kezeidet gyöngédeden a szemek végeire s pofacsontokra, ujjaiddal a füleket beborítván. Kezelésid hatályát igen növeszted, ha a homlokot és nyakszirtet meleg páráddal megfuvod, melyet mindenkor távolbani általános húzásoknak kell követni.
Makacs főfájásnál magnetizált meleg lábvíz nagyon helyén van, mint szintén a chronicus localis fájdalmaknál p. o. csípő- vagy hát-bajoknál hideg m. vízzeli borongatás, persze ruhadarabokkal.
Az igen nagy, mély fájdalmaknál, tartsd sugárkép kinyitott ujjakkal mindkét kezedet egy pár zollnyi távolságban két vagy három percig a szenvedő melleibe, azután vond kezeidet gyöngédeden a vállak felé, azokat kevés ideig a vállakon igen-igen csínján megnyugtatván, végre húzd le kezedet a szenvedőnek karjain s ujjain végig, a fájdalmat kiküszöbölvén. Miután ezt háromszor vagy ötször megtetted, mindkét kezedet a fájdalom tanyája felibe tartod, s azt a test két oldalán s lábakon végighúzod, s a bajt elűzöd.
A mellre tégy egy darabocska magnetizált vattát, vagy egy kevés magnetizált gyapjút, s ha a fájdalom mégis nyalakodnék, rendelj egy mosdótálban (mely ólom vagy réz ne legyen) m. meleg vízből kézfürdőt.
A náthát kezeld fejtől talpalatigi hosszú húzásokkal, kezeidet felváltva a fejre tedd, takár alkalmával egyik kezed ujjait tartsd az orr tövére - ez a két szemöldök között van - a m
ásik kezed tenyerét fektesd a fej hátulsó részére; azután tedd mindkét tenyeredet az orra tövére s a többi ujjaidat a fül fölött a fej hátulsó részére, két hüvelykedet húzd az orr két oldalán végig az arc felett a vállakra s onnan a karok felett az ujjak hegyén végig.
Nyakfájdalomnál tedd az egyik tenyeredet gyengén a nyak- a másikat pedig a nyakszirtre (nuclea), vidd ki a fájadalmat a karokon és lábakoni végighúzással a testből. A náthánál a hozzáérés inkább feltételeztetik, mint más forró betegségeknél, s ha a nátha nincsen nagy lázzal párulva, az electrizálás a kúrát tetemesen elősegélli. M. víz izzadást és sok vizeletet okoz. Köhögés alkalmával m. gyapjút vagy pedig vékony guttapercha-papírt kell a mellre tenni.

A fogfájás többnyire csúzzal jár, de sokszor complicált romlott nedvekkel s a nyálkás szervek gyulladásával, gastria, tisztátalansággal, foghússorvval, fogrothadással (caries) és arcorbánccal. S ez az oka annak, hogy a specificumok oly ritkán segélnek. Egyébiránt a m. kezelés minden más módot háttérbe szorít.
Ha a fogfájás csúzos s meghűlésből eredett, igen gyakran elmúlik, ha ujjamat hüvelyknyi távolságban két-három percig a fájdalmas helyfelébe tartom, s azután a nyakon és kezeken kiviszem; - ha őkelme nyakaskodik, akkor meleg tenyeremet gyöngén a fájdalomra teszem, s azt lefelé húzom a meleg párával: megfúvás felette hathatós segéd. Fogd meg a szenvedőnek azon kezét, mely fájdalmas oldalán van - másik kezedet pedig tedd gyöngéden a fejére, húzd azt le a fájdalom helyéig, állapodj meg egy kevéssé s hajtsd ki a bajt az ujjak végin. Ezen kezelés ha a fájdalmat egyszerre el nem mulasztaná is, azt bizonyosan enyhítendi.
Ha catarhalis vagy gastricus nedvekkel, vagy pedig cariessel vegyülnek a fogfájdalmak, azon esetben a localis kezelést általánossal kell összekötni, m. vizet kell inni és szájában tartani, s az alsó részekre nyomósan kell hatni.
Arc-orbánc alkalmával azt lehúzólag kell kezelni lassacskán, mintha azt tenyerünkkel az érintésig közel le akarnók törölni (de hozzáérni éppen nem kell), ujjainkkal a helyre hatunk (mint felül mondám). A meleg vagy hideg megfúvás a bőr tüzes
ségit eloltják s a forróság s daganat enyésztével a fogfájdalomnak is vége.
A fogfájásnak gyógymódját láttuk - lássuk már azt is, mivel lehet ezen átkozott kínnak elejét venni:
Mikor az ember megmosdik, megtörléskor nem kell - mint szokás, először az arcot megszikkasztani, hanem előbb a kezeket azután az arcot, ilyesmiben a hogy- s mintet? puhatolni nem kell, tudvágyunknak a sikerrel meg kell elégednie; - nekem két nagyon odvas fogam van, tisztán és szag nélkül tarthatás kedvéért naponként ki kell piszkálnom s takarítanom; hála istennek! legkevésbé sem fájnak. Locke egy helyen így szól: "A szentírás nem adatott az embereknek azért, hogy abból philosophiát tanuljanak"; ezen szavakat én a magnetismus némely jelenetére is tökéletesen alkalmazhatóknak tartom.
Magnetizált apróbb segédszerekről. Ezen segédszerek közé tartoznak: némely gyógyfüvek és virágok, ezeket zacskócskába tevén s meg s megmagnetizálván, kell a fájdalmas részeken hordozni manu medica, Phoebique potentibus herbis. (Virgil.) Ekképp használhatók még a gyapjú, gyapot vászon, - ezek által igen sokat lehet elérni. A magnetizált harisnyák a semmiféle úton meg nem melegíthető lábakat megmelegítik. Nem ugyan egyszerre, de 4-5 nap alatt bizonyosan.
Ha pedig gyomrodon magnetizált kendőcskét hordozol, a magnetizálás közti időben azt melegen tartja. Idegingerültségeknek s görcsök kitöréseinek eleit veszi, a kitörötteket pedig enyhíti.
Ha pedig éjszakán át fejedet egy magnetizált kötelékkel bekötöd (ez lehet kendő vagy vászon-szelet) fejed egyoldalú fájdalmát (migraine) sokszor elenyészteti.
Felette nagy orbánccal és tüzességgel párult fájdalmak alkalmával magnetizált tiszta vászon-darabocskák csodálatosan segéllenek.
Mily könnyű ily esetekben a segedelem! Egy zsebkendő avagy egy kelmedarabot mindenütt könnyű kapni (ügyelni kell, hogy az selyem ne legyen, avagy festett, mert a festéknek miralis része, ha az nem volt kimosva, a gyönge idegűekre kellemetlen hatást gyakorol) az efféle vászon- vagy kelmedarabocskát az ember kezeiben jól összedörzsöli, s meleg párájával (hit és felebarátodoni segéllés vágyával támogatva) jól - jól megfúja s a betegnek hátrahagyja s egy ily darabocska az unalmas álomtalan éjeket nagyon meg szokta rövidíteni.
A fülfájásról. Ez a testnek minden fájdalma közt a legélénkebb. A náthás gyulladást könnyű elmulasztani, de a csupán fülgyulladást (mely hála istennek felette ritka eset) nem oly könnyű. Mindazáltal a magnetismus itt is a legbiztosabb segéd. A náthás fülgyulladásnál tartsd tenyeredet, eleinte bizonyos távolságban a fülek eleibe, azután ihless reájok gyöngédeden s hagyd rajtok egy-pár percig: azután tégy 7-14 húzást a füleken, nyakon, karokon és hátán le, fúdd meg gyöngédeden meleg páráddal a füleket, s mi legkülönösebb, ha a beteg tenyerébe fuvsz, jobban mondva lehellesz, meleg páráddal, ez a fülekre felette nagy hatást gyakorol. Még a süketségben is ez gyakran jobban hall, ha tenyerébe beszélsz.
A csupa fülgyulladáskor bizonyos távolságban a fültől a nyakra piócákat kell tenni, azután lefelé húzásokat kezelni; magnetizált vízzel borongatni s magnetizált kézfürdőket használni. De éppen nem közvetlen positív befolyást gyakorolni.
Még egyszer megemlítem, miszerint a m. víz, szem- és fül-fájdalmaknál csodát tesz s a betegek tőle valami különös érzékenységet vesznek észre.
A bel és kül betegségekre, de különösen a külsőkre, a m. víz csodálatos hatást gyakorol.
Tegnapelőtt 76 éves öreg napám egy indigestio következésében elájult; Bertám szobámba szalad s engemet ségédül hí; napámat felucsitom, s egy pohár magnetizált vizet adok; két kanálnyit alig ivott, két perc múlva ápolóitól azt kérdi: mi volt a vízben? mintha legjobb tokaji aszúbort ittam volna, úgy átmelegítette hideg gyomromat, nemsokára elaludt s másnap gyomra terhétől s bajától megmenekült.

1829-ben kellemetlen házi körülményeim miatt Erdélytől megválván, s akkor még az oroszokat nem ismervén, minden igyekezetem a volt, hogy orosz szolgálatba lépvén, kontyos szomszédaink ellen küzdhessek. Célomat lendítendő Ó-Orsovára mentem s az ottani parancsnoktól, őrnagy báró Jovichtól a határszélnek megtekintésére szabadságot nyervén egy veszteglőintézeti szolga kíséretében az Alion-hegyre s onnan a voditzi malomhoz mentünk, az ocserovai török táborral szemben.
A császári tiszti őrhelytől balra az erdő közti ösvényen jól előhaladván, kisérőmtől hallom, hogy a bokáig érő patakon túl levő hegytetőn egy orosz táborocska létezik.
Leültünk pihenni, s falatozni. Ó-Orsován vásárolt két palack jó rózsolis levén kisérőm tarisznyájában, nógatásomra a sógor mind a kettőt kiürítette. Az ital erejét a nagy hőség pótencirozván, kisérőm nemsokára mély álomba merült. Erre én a sátorfát felszedem, a határszélt kijelölő patakocskán átugrom s az erdőbe az orosz tábor felé tartok. De egy pár puskalövésnyire alig haladtam, midőn egynehány török szolgálatban levő oláh pandúr körülvett, s fejemet, mint kémnek el akarta vágni, érette az uj-orsovai pasától egy pár aranyat nyerendő.
Szerencsémre oláhul tudván, zsebemből az udvari-kancellár lópatkó nagyságú pecsétjével ellátott útilevelemet kiveszem, s nekik megmutatván parancsoló hangon azt mondom "éppen jó hogy reátok akadtam, vigyetek haladék nélkül a pasához, mert fontos közlenivalóim vannak."
Mi a Duna jobb partjára átevezvén Omer pasa elébe mentünk. Nemrég Bécsből jövén le, csinos fekete ruhám külsőmet meglehetősen emelte, s a pasára kedvező benyomást okoztam.
Az összecsődült nép miután eloszlott, egy németül szóló egyén jön hozzám. Fején egy zsíros, színét vesztett vörös sapkácska, hátán egy legdurvább vitorlavászonból varrt bő ujjú ing, egy kis összeszakadozott veres mellénnyel; térdig érő bugyogója hasonlag durva fejér vászon volt. Napégette mezítelen lábát egy pár foltos durva papucs fedezte. Ezen egyénnek legnagyobb szegénységet tanúsító külsője engem szánakozásra gerjesztett, annyival is inkább, hogy tőle megtudtam, hogy csupán élelemért egy Hüszein nevű rendőrnél szolgál mint pipatöltő és kávéfőző.
Azonban látván, hogy a törökök engem kitüntetnek, neki is hamar segélyt ígértem. Felszólításomra a pasa nemsokára három újságot és egy jó Steinféle atlást rendeltette meg. Az újságokat én oláhul egy Molla Halil nevű írnoknak magyarázgatván, az a kivonatot törökre fordította s elolvasás végett Omer pasának adta, ki azután bátyjának, a viddini három lófarkas pasának Ibrahimnak küldötte. - Nemsokára Ibrahim Omernak azt írja: "Öcsém! nagyon szeretném, ha magát az újságmagyarázót küldenéd nekem a lapokkal, mert a török és európai (frenk) neveit a tartományoknak s egyebeknek, nem tudjuk itt megegyeztetni."
Omer pasa bátyjának e kívánságán, - minthogy engemet mint fiát szeretett, s tőlem megválni nem akart, nem kevéssé ütődött meg. Irántami szívességét tapasztalván én sem akartam jótevőmtől egy könnyen megválni, s Viddinbe küldés végett ajánlottam a németül tudó szegény kávéfőzőt. Kit midőn a pasa előhívatott s meglátott: maga elől kiküldött s a bátyjáhozi küldhetésre alkalmatlannak declárált. De én a pasa ellenvetéseit az által, hogy neki így szóltam "Uram! az csak tőled függ, hogy ezen egyént a piszokból és szegénységből kiemeld, parancsolj csak számára változót és tisztességes ruhát s meg fogod látni, hogy egészen másképp fog kinézni s a Viddinbe küldhetésre alkalmas leend." Mi megtörténvén, a mi kávéfőző-pipatöltőnk örömtől elragadtatva hozzám siet s jóságomat megköszönvén s szobámban magát körültekintvén, ily szavakra fakad örömittasan. "Jetzt sehe ich aus, wie eine Nonne", most úgy nézek ki, mint egy apáca! másnap Ömer (így hívták egyénünket), Viddinbe ment, s megérkeztével a pasa csibukcsiji (pipatöltői) közé felvétetett.
Én az újságokat ezentúl is mint azelőtt Molla Halilnak magyarázgattam s a magyarázattal a lapokat is Viddinbe küldöttem. Ez így folyt mintegy öt hónapig.
A viddini pasa Ibrahim bosniai pasának neveztetett ki. Bosnia fellázadt állapotban lévén, azt az új pasának meg kellett hódítani.
Ibrahim az akkori szokás szerint sereget kezdett gyűjteni s nagy pompával útnak indult, minket is magával vivén.
Csigamódra elvégre Scopiáig elvergődtünk; több havi itteni henyélés után Pristinébe mentünk, hol hasonlólag a legnagyobb tétlenségben kilenc egész hónapot töltöttünk el.
Bosniai pasának azonban Ibrahimnál életrevalóbb neveztetett ki, s az egykori hatalmas Ibrahim alig tudá a szerezi helytartóságot magának kieszközölni. Pristinében az igaz, hogy nem sokat tettünk, de nyugalmunk nem volt, mert a körülbelül levő arnautok az Ibrahim félénkségét és kincstárát hasznokra fordítván, minket szüntelen alármiroztak, úgy annyira, hogy lovaink éjjel-nappal nyergelve s magunk mindig fegyverben, még le sem vetkezhettünk.
Én nemsokára Konstantinápolyba menvén, az akkori időben mindenható császári kedvencnek Müssir Ahmed pasának segédtisztje s barátja levék. Ezernyolcszáz harminckettőnek a vége felé Ömer nékem egy levelet ír, melyben kér, hogy eszközölném ki, hogy őt Ibrahim bocsátná el; a pipatöltéssel már dosztig van, szeretne ő is Konstantinápolyba jönni.
Az Ahmed pasa parancsára Ibrahimnak Ömert útiköltséggel el kellett látni s útnak indítani. Ki is a fővárosba érvén, egyenesen hozzám tartott, s mindaddig, míg neki helyet szereztem, vendégem volt.
Az öreg Szérászkér Höszref pasa kérésemre magához vette, s leve nála peskirdzsi basi árkádási (az asztalkendőkre fő felügyelőnek segédje).
Ezernyolcszáz harmincháromban, midőn a tizenötezer muszka Hünkiár Iszkelénél táborozott, Konstantinápolynál mint segéd Mehmed Ali ellen, az orosz sereg mellett egy pár ezer török katona is tanyázott.
A török sereg parancsnoka egy Avni bey nevű ezredes volt, kivel igen barátságos viszonyban állottam.
Egykor, hivatalos látogatásom alkalmával nekem panaszolá, hogy a muszkákkal beszélni nem tud, melyre én azt mondom "menj Höszref pasához, kérd el tőle Ömer agát, ez mint horvát születés, a muszkákkal magát könnyen megértetheti."
Másnap Ömer a táborban egy sátort kapott lakásul. A hünkiár-iszkelei tractatus után az oroszok elvonultak s kérelmemre az öreg Hösref, Ömert fáradságaiért megjutalmazandó, egy gyalog sorezredbe őrnagynak nevezte ki.
Kineveztetése után csakhamar Ömer aga hozzám jött, barátságomat megköszönendő.
Szt. Pétervárról visszatérvén, Ömért csupán egyszer láttam, minthogy ide-amoda küldöztettem.
Ömer aga a kurdokat, a druzokat, az albanusokat és bosnyákokat meghódította; Oltenicánál és Csetátyénél az oroszoknak jól befütyölt s lőn szerdár (teljhatalmú alterego in militaribus).
Az Ömer atyja egy Lattás nevű cassirozott Verpflegsbeamter volt a likai végőrezredben, ő maga pedig éppen azon ezredben cadet-káplár s mint ilyen, egy Knezics nevű mérnökszázados irodájába rendelve. Knezics a Zárából Horvátországba vivő nevezetes velebiti utat készítette; egy kissé bőv sáfárkodás következtében a mi cadet-káplárunk, mondjuk őrmesterünk, a határon átment Bosniába s itten nehézségekről nehézségekre bökkenvén, egy az Al-Dunára menő hajóra mint evező szegődvén, ily terhes állásban Új-Orsováig vergődött, s ottan a hajótól végképpen búcsút vett.
A Lattás-család eredetére nézve spanyol s mint Ömer mondá, Harmadik Ferdinánd idejében jött Ausztriába.
Íme a derék Ömernek a legnagyobb hűséggel és igazsággal párult életírása.
S igazán elmondhatjuk: nagy Isten! mily megfoghatatlanok a te utaid! az egykoron fillérrel sem bírónak jelenleg havi fizetése öt-hat ezer pengő forintot jóval meghalad.
Hogy pedig azon drámának, melynek eljátszására a sors Ömert kijelölte, előjátékát vagy prologusát én készítettem, nagy örömömre szolgál.
Azonban azt is meg kell vallanom, hogy minden friss újságlapot nem kis rebegéssel veszek kezeim közé, félvén nehogy vak istenasszonyunk kedvencének, kevés időre bár, hátat fordítson.
Meddő közlésemért, ha untatni fog, bocsánatot kérek.
A kegyelem Istene önökkel mindnyájukkal!

 

Oravicza, november 16-án 1853.

Touluse fekszik a Garonne jobb partján, s a külvárosok némelyikével egy gyönyörű híd köti össze; a híd az európai hidak legszebbjeinek egyike, - e mellett a város déli részét egy jól tartott sétahellyel ellátott gyönyörű canalis mossa, melyet kis gőzösök s számos más hajó borít. - A városháza és színház nagyon szépek. Számos gyárai vannak, az iparműkiállításban én is vettem tizenhat frankon egy remek bicskot. A lakosság száma 65 ezret meghalad; nyájas, barátságos s nem oly haszonhajhászó mint a marseillei. Marechal Soult, ki az 1814-iki békekötés után ápril. hóban az egyesült angol-spanyol sereggel legutolsó megvívott, itt lakott. Kiesebb s jobb légű helyet bajosan is választhatott volna. A csatatért megjártam, Soultot láttam - s sátorfámat felszedvén, egy nagy mennykő három részre osztott kocsin, legelől az úgynevezett coupéban két nő között helyet foglaltam. Sem az anya sem pedig férjhez ment leánya nem akarták a jobb- vagy bal oldalt általengedni. Mit volt tennem - a coupé szélső helyei már tíz nappal előbb le valának foglalva - kényteleníttettem a rossz játéknak jó képet csinálni s utamat folytatni. Egy ily kocsin a conducteur a coupé felett ül s ha lejtőnek megy a szekér vagy pedig a lovak kelleténél sebesebben vágtatnak, jobb felől egy vasat forgat s az által mind a két hátulsó kerék egyszerre úgy bezáródik, hogy legkisebbet sem fordul - s a felborulásnak s elragadtatásnak eleje vétetik. A 16 utast magában záró s felül temérdek poggyásszal megrakodott kocsi nagysága egy hatlói pincével versenyezhet; s mégis öt erős, többnyire szürke ló, jó úton villámsebességgel szalad vele. Éppen nem kényelmesen töltött éjjelem után, ékségem (cuneus) dacára mindkét szomszédnőmmel megismerkedtem, s sorsommal kibékültem, s minthogy sem nem dohányzottam, sem pedig nem tubákoltam, mindkét nőtől dicséretet arattam. Tárbesen keresztül Luz-ba érvén, útitársnőim a saint-sauveuri fürdőbe menendők, midőn kiszállának, irántoki figyelmemet kézszorításokkal köszönték meg. Egymásnak istenhozzádot mondván, Luz-tól Baréges-ig egy egész német mértföldet azaz 7 kilométert felfelé, nagy mogoli kényelemmel utaztam.
Ideérvén a Hotel de France-ba beszállottam; szobát ugyan nem kaphattam, de másfél óra alatt a fürdők és sétatér szomszédságában 120 franknyi havi fizetés mellett egy meglehetős csinosságú szobát kibérelvén, beléköltöztem s magamat annak rendje és módja szerint kipihentem.
Másnap a kormány részéről ide rendelt polgári orvoshoz Pagét-hez mentem, betegségem diagnosisát vele közölvén; - idővártatva hozzám így szól "kénytelen vagyok Önnek őszintén megmondani, miszerint az itteni víz a pyreneusi fürdők között a legerősebb és legizgatóbb lévén, az Ön betegségével homlokegyenest áll - s minthogy Önnek veszedelmes vértolulásokat (congestiókat) okozhat, tehát nem ajánlhatom".
Melyre én: "Legyen orvos úr nyugodt e részben: a víznek testem irányábani heterogenitásán segélünk, s azt mesmerismus által homogenné változtatván, minden káros befolyásától megfosszuk" Ő: "Abban az esetben ellenvetésemmel felhagyok. Hát Ön a reggeli vagy délutáni órákat szereti? Én: "A feljövő napon a szabadban szeretek gyönyörködni!" Ő: "A 3-ik szám alatti fürdő reggeli 6 órától hét óráig az Öné leend. Hat fürdőt egymás után fog venni. A hetedik nap szünet." S ezzel egymástól elváltunk. Megérkeztemkor a barégesi fürdőben 3000 egyénnel több volt, ezeknek nagyobb része algíri csatákban sebesült vitézekből állott, kik többnyire a kőfallal és födéllel körülvett piscinában fürdöttek, kisebb-nagyobb csapatokban. A fürdés a nagy szám miatt éjjel-nappal tartott, - s engemet a reggeli hat órámért igen szerencsésnek tartottak.
Fürdőm rendben lévén, reggelim és ebédemről gondoskodtam. Reggelim, mely a székely délebéd helyét is kipótolta, állott két híg tojás, egy kevés friss írósvaj, egy meszely tej, és másfél meszely theából. A vajat, tejet és tojást egy hegyi lakónő hozta neponként, a theát pedig a magaméból vettem. Ebédem a table d'hote vagy közasztalnál volt 2 1/2 frank fizetés mellett, fél palack veres borral. Délután 5 órakori ebédünk jó és elég olcsó volt.
Már az első ebédnél megismerkedtem egy igen becsületes kinézésű egyénnel, ki nem más, mint a cáhorsi lovas gendarmériának Pélago nevű ezredese volt. Harmad nap egy angol család csatlakozott hozzánk, kik a felső végét az asztalnak e szerint foglalták el: - az asztal végét jobbról éppen tőszomszédomban Miss Laura Scudamore, az asztalfenéken Lady Scudamore és Miss Trotter, leányával szemben a baloldalon Mr. Scudamore of Herfordshiere, mellette pedig velem szemben Pélago. A helyeknek ily lelkiismeretes leírásával csak azért untatom, mivel fürdőkben, kivált az asztali mindennapi társaság öt-hat hétig a valóságos comfortok közé tartozik. Ebéd után együtt jártunk sétálni, vagy pisztollyal célba lőni s esténként egy-egy parthie whistet hasonlag együtt játszódtunk, egyszer sem tovább, mint fél 10-ig, mert mind én, mind Pélago pitymalláskor fel szoktunk kelni. Parthiem rendedesen vagy Laura vagy pedig a zsandárezredes vala s mindamellett, hogy alant játszódtunk, még többnyire öt-hat franknyi nyereséggel mentem el.
Scudamore roppant gazdag, de fösvény volt. Tudománya mindamellett, hogy kiskorúságában tutora a bedfordi herceg volt, semmi kitűnőséggel nem birt; fő figyelme a marhatenyésztés- és hizlalásra volt irányozva, de a vadászatnak, melyben ezelőtt több évvel lábát eltörte - sem volt ellensége.
A lady ellenben, kinek atyja egy időben teheráni követ volt, kitűnő míveltséggel és erénnyel birt. Leánya is nemcsak szépen rajzolt és lovagolt, de még az olasz, német és francia nyelvet is jól tudta. Nápolyban, Rómában, Párisban, szóval Európa kiesb helyein több évig laktak. laura egyedüli lévén a szé
kely szó teljes értelmében fiú-lány volt. - Szállásomat, fürdési órámat, reggelimet, ebédemet s társalgási igényeimet rendbe hozván, s többszöri fürdéseim után meggyőződvén afelől, hogy a víz mérges fogait is képes vagyok kiszedni, hálateljes kebellel, belnyugalom-okozta megelégedéssel, kezdettem a Végetlen nagyszerű remekműveiben a pyreneusi hegy láncolatokban gyönyörködni. Baréges maga a tenger tükrénél 3000 lábbal magasabban fekszik; északról, délről kétezer ötszáz s háromezer lábbal magasabban álló hegyek környezik. A másfél száz lábnyi völgyecskét a nagy kőtömegek közt kígyózó, több cataractát képező, kristályszínű haragot jelentő páratlan morajú Bastan vize hasítja. az ötezer lábnyi magasban mutatkozó térségeken itt-amott egy-egy chalet (hegyi lak) mutatkozik, rozs-, árpaföldektől, vagy pedig smaragdszínű élénk zöld kaszálóktól körülvéve. A szemet gyönyörködtető zöldség közepette itt-amott vízesések látszanak, melyeket sebességük miatt a távolban kivenni nem lehet, s az ember azt képzeli, hogy egy hosszan nyúló tükröt lát, melybe nézni, kivált ha a nap oda süt, fegyvertelen szemmel nem is lehet.
Szállásomról jobbra, keletnek esőleg a 6000 láb magas Pic du Midi látszott. Nyugatra pedig a St. Sauveur feletti szakadozott, s örökös hóval fedett magas hegyek nyúlnak el, melyeknek bájdús tekinteteken, kivált napfeljöttekor, ikertávcsövemmel nem győztem eleget gyönyörködni.
A Pyreneusok kiességei az Alpesek, s más hegyeket jóval felülmúlják. S erre a természettől vannak jogosítva. Spanyolhon felől kopár, meredek, rombolt szirteket képeznek s az egész láncolatnak három hitvány ásványos fürdőjénél többje nincsen; rendes vize is felette szűk. Frankhon felől nem úgy áll ám a dolog, itten amphitheatrumok emelkednek kies rónákra, egymást felváltólag mindaddig, hol az örökös jéghegyek kemény homlokaikat július és augusztusban szégyelletök miatt a felhők szoknyái alá dugják. - az innenső oldalon vándor hantunknak emlői megszámíthatlanok, s a jól irányzott öntözgetések fenn, alatt és mindenütt ott, hol vegetatió még létezhet, hó hulltáig tartó folytonos zöldséget varázsolnak elő. Melyhez hasonló szép és élénk szint soha sem láttam.
A Pyreneusoknak meglátogatást igénylő helyei számosak. A kirándulások koronája a Roland kapuja (Breche du Roland). Nagyszerű excursiokat többek társaságában tenni nem szeretem. A magasztos iránti hódolatban s merengéseimben mások által félbeszakasztatni nem kedvelem. Az apróbb kirándulásoknál a társaságnak ellensége éppen nem vagyok. Időt nyervén, napot határoztam s két bérbe vett lóval s egy legénnyel az öt órányi távol Gavarni-nak indultam. Utam magas bércek, számos vízesés között vezetett mindaddig, míg a Chaoshoz értem. - Rettenetes látvány! egy kétezer lábnyi magas gránit-hegyoldal 3/4 óra hosszában összezúzva, ház meg ház nagyságú gránit-szirteket össze-vissza egymásra halmozva (mintha a Titánok csatatere lenne), romban hever előttünk. Tíz millió fontot meghaladó szirtek alig-alig látszatnak szögleteiken nyugodni; s a legbátrabb ember is kénytelen a mélységbeni lezuhanást percenként rettegni.
A többféle alakban mutatkozó halál rémeivel dacolni tudó ember, előrehaladási ösztönétől sarkantyúztatva, rémülten ugyan de mégis magasztos érzelmektől áthatottan folytatja útját ünnepélyes csenddel, mintha attól félne, hogy hangjának legkisebb nesze a léget megrázkódtatja s a romtömeget enyészet halmaivá változtatja. A páratlan feszültségnek nemsokára vége lesz, s a chaosból kibonyolódott kutár megáll, visszafordul, felsóhajt s eszébe jutnak Szt. Dávid és Judith ezen szavai: "Előtted Uram! a hegyeknek reszketni kell, s a kőszirtek egybeolvadnak, mint a viasz!" (sz. írási fordításaim ha hibásak, azért bocsánatot kérek - hű útitársam, szt. bibliám, angol oxfordi kiadás).
E rettenetes romokat mi okozta? Egy a múlt század végén történt földindulás, mely Lissabonnak egy részét elnyelte volt.
A Chaostól Gavarni csak félórányira esik, esti 6 órakor oda érvén, a helység templomának, melynek ablakában 6 templarius koponyáját mutatják, nézésére siettem. A templomból jővén, egy órányi távolban a Marborée jégtorlatain megtörődött lemenő nap sugáriban gyönyörködtem. Szállásomra érvén ottan másnapi hajnalhasadtára két vezetőt rendeltem. Egy metszett ürücombot megsüttettem, kenyeret és két palack jó bordeauxit parancsoltam, s azzal lefeküdtem.
Szürkületkor lovaslegényem felköltött, lóra ültem, 3/4 órai lovaglás után éltemnek legóriásibb nagyszerű látványa előtt állottam. Egy több százezreket befogadható térségnek közepéről jobbra-balra és szemben 3000 métert meghaladó, hóval-jéggel borított váridomú meredek kőszirteket szemléltem. A magasban létező szirtdarabok, hol tollas hadi sisakhoz, hol pedig lelkes állatokhoz hasonlítottak; s egynéhány lépéssel előbb, balra, földünk ismeretes cataractáinak egyik legmagasabbját bámultam. 1400 méter magasságból a tourmalini örökös jég-borította tóból eredett vízesés a földtől mintegy hetven méternyire legfinomabb fátyolgőzzé válik, s csak alant válnak ismét folyó anyaggá a légi atomok.
A vízesésen túl egy örökös hóhíd létezik, melynek belseje a fergetegekben magasból lesodrott zergék s más állatok csontvázaival, s jégcsapokból alkotott élőfákkal s mindennemű más alakokkal tele.
Lovaink gondviselését egy ottani egyénre bízván, jobb felől a hegynek neki fogtunk. 1500 méternyi távolságban nehézségre ugyan temérdekre találtunk, de életkockáztatás még nem mutatkozott, s egyet pihentünk.
Vezetőim talpamra vasmacskákat, derekamra köteleket kötöttek s mászkálni kezdettünk, különös figyelemmel keresett lábam alapja olykor-olykor egy-két zollnyi kiévődött szikla-részecskéből állott, erre előbb reá kellett jól nyomni, mintegy megkérdezendő, hogy vajon a nehézség alatt nem lenne-e kedve kitörni? E veszélyteljes út tartott jó 3/4 órát, az alattam tátongó mélység 5-6 ezer lábnál kevesebb egyszer sem volt. S ha igaz az, mit a Nagyszebeni Királybíró szerzője mond: "Csak az ismeri a szédület hatalmát, ki merevélyek szélén állott": valami olyast én is éreztem. Gyomrom émelyegni s fejem szédülni kezdett, de szerencsémre akkor, midőn a mélység tátongó torkából kivergődve, szerencsésen az előttünk emelkedő jéghegy (Glaciers, Gletscher) tövébe jutottunk. - A tisztán ragyogó nap segédével egynehány kézvonallal műszerem egyensúlyát helyrehoztam. Toulousi remek bicskámat kivettem, az ürücombból egyet jót kanyarintottam, s egész nyugalommal, mint mikor a zsibói vadászaton a róka rózsáját együtt néztük, eddegéltem. Vezetőimet sem feledém el ám, ivóedény bőrbőli vadász-poharamon kívül egyéb semmi sem levén társaságunkban, némi aggályt okozott. De a spanyol csutora e bajon is segített. E bőredény olyan mint egy körtve, nyakában egy dugasz van, melynek közepén egy vastag árpaszalmányi nyílás létezik; a hozzászokott vezető a csutorát másfél arasz távolságban kinyitott szája felibe tartja s abba beléfecskendez; - ők azt mondják, hogy az italnak ezen módja a felhevült tüdőnek soha sem szokott ártani; hiszem. Boromat én az olvadó jég kristálynedvével vegyítettem s lassan-lassan szürcsölgettem.
Ízletes jó reggelink lankadt tagjainkat új rugékonysággal ellátván, felfelé kezdettem ballagni. Kézi baltával ellátott vezetőim a jéghegybe lábnyomokat vágtak s én őket követtem még pedig glacimetrice nyomból-nyomba tévén haladó lábaimat. Másfél órai fontolva haladás után végre a 9000 lábnyi Roland-nyíláshoz jutottunk.
Itt már hó nem volt. A 70 méter magasságú két csúcsos szirt már Spanyolországban van. Egész Arragon lábaim alatt terült el. Vezetőimet elhagyván egyik csúcs tövében térdre estem s az egyetem megfoghatlan urának hálát adtam azért, hogy én, ki a múlt nyáron Kutájában múmiaként begöngyölve kifáradás nélkül egyenes helyen 100 lépést tenni képes nem valék, jelenleg ennyi veszéllyel párult óriási fáradozásnak dacolhattam s forró imámat 9000 lábat meghaladó magasságról küldhettem kegyesen jóltévő teremtőm szent széke elébe.
A rege azt tartja, hogy az Ariosto hőse egy kardcsapással okozta az említett nyílást, mely valóban egy óriási kapuhoz hasonlít. Finom ikertávcsőim rendeltetésüknek miután derekasan megfeleltek, s mind a távolban mind pedig a közelben eső természeti remekműveken eléggé merengettem, térítőt fúvattam s a már említett hadicsellel vissza kezdettem vonulni. A hegy aljánál most kezdődött ám a hadd el hadd. - Ha a felmászás bajos volt, bezzeg a leereszkedés még százszorta bajosabb volt. Leérkeztemkor kimerülten nyúltam el a földön, levertségemből azonban számos ló dobogása nemsokára felriasztott. A kirándultak társasága állhatott mintegy 20 egyénből, közöttük 10-20 nő volt. A vízesésig közeledtek, azt, melyre éppen most a nap sütött s milliárd rubin s smaragd színeket játszott, bámulták s tovább ügettek. E vidék a pyreneusi fürdők látogatóinak valóságos Mekkája, s lord Butte, ki egykor a hegy aljáig jövén, e szavakra fakadott: "Ha jelenleg ismét Kelet-India mélyében volnék, s e hely nagyszerűségét tudnám, semmi sem lenne képes engemet attól eltartóztatni, hogy ide ne jöjjek s e páratlan vidéket ne bámuljam": semmi hitel felettit nem mondott.
A Roland-kapujához menők, vagy mászóknak száma éppen nem légió; többen hozzá fognak, de két-három száz méternyi út után visszakívánkoznak. Mások, mint vezetőim mondották, formaliter sírásra s rívásra fakadnak.
Gavarnira érvén egy jó adag theát a magaméból megittam, lóra ültem s esti 10 órakor Baréges-be értem. Éjjelem a nagy fáradság miatt nyugtalan volt. Másnapon vett magnetizált fürdőm testem bágyadtságán segített ugyan, de még is három-négy napig olyan voltam, mintha egy cséplőgép alól húztak volna elő. Orvosom pedig fürdés után s szünetnapon tet excursiomat meghallván, kezeit összecsapta.
Én pedig levelemet, visszaemlékezésem által kifárasztva, ezennel végzem.
Az Atyának szerelme, a Fiúnak kegyelme s a Szt. léleknek malasztja legyen önökkel. Amen!

 

Oravicza, november 12-én 1853.

A Pyreneusoknak is megvan a maga Ischlje, azzal a különbséggel, hogy az oda menők nem koronás fők, hanem a születési vagy pénzes aristocratia közé tartoznak.
A mulatási gyülpontnak neve Bagneres de Bigorre a Campan kies völgyében, Barégestől három órányira. A kis fürdőhely vendégei közt a különbség felette nagy. Baréges mankók városához hasonlít, hol a fürdés múlhatatlan szükségessége kinek-kinek homlokára van nyomva. Bigorban pedig alig lehet beteges képet látni, s a nagyobb szám csupán időtöltés-hajhászásból válik meg városa tisztátalan légétől. Barégesben férfiakhoz illő őszinte társalgási viszony létezik; Bigorban a felsőbb rétegek közti hunyászkodó tettetés, s legsemmibb semminek nagy feneket kerítő rágalom és szószátyárság emlőin csüggő jellemtelenség uralkodik. Bigorre szóval a legkitűnőbb erénynek is sírboltja; Frank és angolhon szerencsevadászival csordultig tele.
St. Sauveure ellenben a papoknak és clienseknek fürdője. Az oda gyűltek nagyobb része idejét fürdéssel, templomba járással és gyónással tölti.
St. Sauveure és Baréges között esik Lutz, hol az asszonyi nem előtt annyira ismeretes báréges kelmét gyártják. Ezen selyemmel vegyített szúnyoghálónak is beillő kelmék szépek ugyan, de drágák is. Lady Scudamorral választottunk Bertám számára egyet, a legszebbet, s gyári áron 89 frankot kellett érette fizetnem. Királynék, hercegasszonyok e gyárakból láttatják el magukat barégesekkel.
Nemcsak a kelmék, de még azon ok is, hogy a gavárnii út csupán csak Lutzon viszen át, tömérdek látogatót húznak ide. A nagy vendéglőben kivált szép napon a minden nemzetből állók száma légio.
A nőnem és férfiak többnyire lóháton vagy öszvéren és szamáron érnek ide. A lovagló nők lovagló costumejökben éppen nem szemet sértő látványok. - A mostani francia császárnét mint hajadont bászk öltözetben itt láttam először; a szép Montijo kisasszony finom, húzott arcával, szép szájával, egy kevéssé rőt hajával s bájoló szemeivel és a spanyol némberrel született negédességével ámbár a jövendőt senki sem gyanította, mindenki figyelmét igénybe vette.
Louis öcsém (nálam 3 évvel kisebb) ízlése előtt lobogómat leeresztem.
A pyréneusi félsziget lakónői számosan szokták a fürdőket meglátogatni s kitüntető bánásmódnak örvendenek.
A Montperdue, Maladetta sat. sat. nevű magas szirtek nevezetes tetők ugyan, de a Márboréval s a Rolland nyílásával se kinézésre se nagyszerűségre nem mérkőzhetnek, s ki ez utolsót látta, a többit könnyen nélkülözheti.
A Pyreneusok tövében lévő francia helységek többnyire a templariusoké voltak, vár- és templomromok számosan vannak most is.
Barégebeni mulatásom ideje alatt, július 31-én s augusztusnak is ugyanazon napján bőv havunk volt a tetőkön s kénytelenek valánk egy pár napig fűteni.
Egy ily fürdőben ha az ember egyszer a kerékvágásba beléjön, egész ottléte alatt abban marad. Egy nap olyan, mint a másik.
Hat hét után a ministernek Leon Fauchernak írtam, hogy fürdőimet végezvén szívességiből Párisba menendek gyógyíttatásomat bevégzendő, s e végre szept. 14. útnak indultam. Tarbesből Pauba (olv. Pó) érkeztem. A Negyedik Henrik születése helyén, a kastélyt meglátogattam; a romlásnak indultat Lajos Filep nagy költséggel helyreállította. Egy 2 1/2 láb széles, 3 1/2 láb hosszú gyöngyház-csigahéjat mutogatnak, mely a jó királynak bölcsőül szolgált. Malachitból, porphyrból több nagy urnát láttam; egy pár gobelint, (ezen szőnyegek a legszebb festéshez hasonlítnak) s 14. Lajosnak egy kék selyem-ágyát, melyet Mme Maintenon varratott volt ki, titokban tartott férje számára. A kastély egy kies dombon fekszik s alatta egy folyó hasította csinos város terül el.
A pyreneusi hegyláncolatok egész pompájukban látszanak: tömérdek szőlőhegyek körítik a kies tájt. A város egy részében a királynak egy ércszobra létezik, melyre bearn nyelven csak ennyi van írva: "Il nueste Enrico" (a mi Henrikünk). Egyszerű, de nagy horderejű, őszinte kifejezése egy nép szeretetének! Pau jó légű, egészséges, felette olcsó hely, tömérdek angol lakja, - iskolájuk, templomuk van. Ez a nép az európai kiesb és élhetőbb városokat méhrajként ellepi s mindent megdrágít; birtokosa gazdálkodásból utazik, többnyire azért, hogy ne kelljen honában rangjához illő számú cselédet s nyitott házat tartania. Pauból Orthe St. Severen keresztül Mont de Marsanon túl jó darabig Bordeaux felé fekete homokpusztákon hajtattunk.
A föld olyan, mint a kilúgolt sötét-veres hamu, itt-amott egy-egy hitvány fenyőerdő van belévetve. Az egész táj homokpusztáinknál sokkal nyomasztóbb kinézéssel bír. Esős időben feneketlen sárvidékein egy széles kövezet visz, melyet a spanyol háború alkalmával rakatott az új csatázási rendszer alakítója. E kopár vidéket, departamentumostól Landes-nek nevezik.
Bordeaux felé közeledvén a kellemtelen tájt kies váltotta fel, a gyönyörű szőlők, házak s majorok, mindenfelől vagyonosságot és jó ízlést árulnak el.
A város legjobb vendéglőinek egyikébe a Hotel de Franceba beszállván, legelső dolgom a Garonne feletti hídnak megtekintése vala. Ezen 1400 méter hosszú híd az európai remekművek egyike, másfél láb hosszú, egy láb széles érc keménységű téglaívei gránit-lábakon és alapokon nyugszanak. A karzat kétfelől hasonlóképp faragott gránit, s a kocsiút felett lábnyira felemelkedett kettős azaz bal és jobb oldaloni gyalogösvény asphálttal van bevonva, mint szintén a nedvesség átszivárgásának meggátlására az ívek is; csakhogy ez nem látszik, minthogy lábnyi réteg által fedeztetik. A híd oly tisztán tartatik, hogy az ember nem képes rajta egy szalmaszálnyi szemetet felfedezni.
A Garonne vize az Atlanti nagy tenger dagálya miatt minden 24 órában 18 lábat nő; e dagály holdtöltén legnagyobb szokott lenni; ebből kivehető, hogy egy állóhídnak építése nagy feladat vala. Napoleon 1808-ban a hídépítést célul tűzvén s mérnökeivel aziránt tanácskozván minden felől nem lehet-et nyert feleletül. A nem lehet szót nem ismervén végre egy (ha jól emlékszem) Gérand nevű mérnököt hivat, ez kevés várakozás után a nyugtalan császárnak így válaszol. "Sire! a híd építése lehetséges, csakhogy roppantba fog kerülni". Sebaj! kerüljön amibe kerül, csak épüljön fel hamar! volt a császári parancs. S lett Európában a legszebb híd, mely 18 millió frankba került.
Ezen remek híd, mely Bordeaux-t egy szép külvárossal köti egybe, Dodogni-hídnak neveztetik.
Második utam egy torony síri-raktárának megtekintése vala. A számos év óta elhalt egyének elrothadva éppen nincsenek, még arcvonásaik is kivehetők. Egy párviadalban megölt generális, kinek képén a harag és dühösség látható s egy teherhordó, kinek erőlködés közben belei kiomlottak s belső részei az akkori állapotot híven tanúsítják, nevezetesebbek.
Onnan visszatérvén, az újonnan építendő dook-nak (hajókiürítő helynek) megszemlélésére mentem s minthogy búvárharanggal dolgoztak, a mocsárléhez hasonló zavaros víz fenekén ebéd idejéig tátongtam.
Jó ebédemmel megelégedetten, a színház felé ballagtam. Ide érvén egyszerre több rács-sikátort vettem észre, melyben az emberek kettecskén, mint oskolás-gyermek temetés vagy más ünnepélyes alkalommal, igen-igen lassan haladtak a cassák felé, hol mindenütt egy rendőr állott, a pénz-kezelésre felügyelendő.
Mindaz, ki beléptijegyet előre nem vált, kénytelen a rácspróbát kiállani; tehát csekélységem is, oldalbordáimnak legkisebb panasza nélkül jegyet váltottam s az orchester szomszédjában egy kényelmes, kitöltött karosszékre öt frankért jól beléilleszkedtem. Franciaországban alatt, se zártszékben, sem pedig egyebütt, a földszinti páholyokat kivéve, némbert látni nem lehet.
Ikertávcsöveimet látóműszereimre illesztvén, a színháznak különös építési rendjén s szépségén nem kevéssé bámultam. Jó szomszédom franciához illő készséggel nekem megmagyarázta, hogy a nézőket tűz vagy más baj alkalmával semmi veszély nem érheti. Minden emelethez külön széles garádicsok visznek, melyeken 5 perc alatt a színházat tökéletesen ki lehet üríteni. Azonban a játéktért (Bühne) minden festvényével együtt, egyszerre víz alá lehet ereszteni, a nézőhelytől egészen el lévén válva. Mindenik páholy két oszlopon látszik nyugodni s erkélyhez hasonlít.
Beszélgetés közben jel adatik, s az orchester el kezdi a Proféta ouverturjét - s a legkisebb moccanásnak is vége lőn. A csáklyázás, koronázás s vég-vendégség, szóval a díszítmények remekek valának, s az énekesek jobbak voltak mint a párisi nagy operában (minthogy Albonit meghallgatandó ugyane darabot ott is láttam, tehát ítélhetek). A párisi orchester Európában az első, mivel a tagok többnyire virtuózok s a conservatorium tagjai.
A színház egy nagy piac közepén álló egyedüli épület, balról a fő vendéglők felől kávéházai állnak, s ezek előtt narancs- és citromerdők, virág-gúlák és vízesések vannak; a nap hősége elől vászon árnyéktartókkal beborított kies kertben lévő asztalkák felett a világ minden hírlapja kapható, itt mulatásom alatt én is e berekben szoktam reggelizni.
A tenger ide hajón 6 óra, vaspályán pedig a városnak Cette nevű tengerparti telepéig 1 1/2 óra. A Garonne Blaye helységnél már több német mértföldnyi széles; a közepében lévő szigeteken nagy mérőjű ágyúkkal ellátott kemény erősségek vannak, a tengeri nagy hajók ezen felül nem mennek, csupán a kisebbek horgonyoznak Bordeauxnál. Blaye-n túl a torkolatig a folyó roppant széles, bal partján vannak a híres bordeauxi boroknak termő helyei, mint Chateau Lafitte - St. Julienne et Chateau Margau.
A Chateau Lafitte magában Bordeauxban is - értem a valóságost, - felette drága; egy iccés palackot kísérlettételből 10 frankon fizettem, mellyel persze a Párisban, Bécsben s egyébütt 3 ezüst forinttal fizetett Lafitte nevet csak bitorló piros bor nem mérkőzhetik.
A jobb Bordeaux-borok termései már előre eladvák; nagy része Angliába, hol Clarét név alatt árultatik, vándorol, Amerika és Pétersburg is jóformán osztozik benne. Párisban magában ritkaság, s minthogy mindenki szeretne bordeauxit inni, tehát a francia csinál fehér borból pseudo-Bordeauxot eleget.
A Bordeaux-bornak az a különössége van, hogy vértolulást (congestiot) nem okoz; de a mi jó visontai, egri és budai borainkkal erejére nézve nem mérkőzhetik, azokat azonban kedves ízével s magát-itatásával felülmúlja. Ha az ember egy meszely jó egrit vagy visontait megiszik, arca tőle piros lesz, mint a főtt rák héja. Alsóbbrendű bordeauxt pedig egész iccés palackkal még a francia asszony is megiszik minden legkisebb következés nélkül. Annyit egyébiránt mondhatok, hogy magyar boraink jól s lelkiismeretesen kezelve, a föld minden borával versenyezhetnek, nemcsak, hanem azokat, a Madeirát és Xerest kivéve, felül is múlhatják. Az igaz somlainak (de nem a meszes szilágy-somlyainak) a világ fehér borai közt párja nincs. Hát ha még elgondoljuk, hogy a külföld borszesszel kénytelen szőlőlevét potentirozni s nálunk erre nemhogy szükség nincs, de azt még szelídítni kényteleníttetünk - így méltán reménylhetünk jobban kezelt borainknak világpiacot.
Bordeaux jóllehet kereskedő város, de azért szelleme és jelleme aristocraticus; széles utcái szép equipage-okkal tele; házai, villái felette csinosak, s a nép udvariasságával a marseillieket több percenttel felülmúlja. Bordeaux minden forradalomnak ellensége, Marseille pedig hű felkarolója. Az első hely legitimista, a másik pedig maga sem tudja mi, minthogy a soc. democratia agyrémnél nem egyéb.
A szép Bordauxból gőzhajón egy new-yorki Torosend nevű, igen művelt polgárnak társaságában, ki minden másod évben több havat szokott az európai jelesb városokban tölteni, Nantesnek mentünk. Gőzösünk a Loire-ba bekelepelvén poggyászunkat Torosenddel egy ott álló, ló nélküli úgy nevezett gyalog-kocsira adtuk, s midőn a szekér-tulajdonost arra kérnők, hogy poggyászunkat a tőlünk nem messze lévő vendéglőbe vitetné, goromba hangon azt felelte, hogy "várnánk mindaddig, míg minden utasnak poggyászát felrakodja." Erre mi poggyászunkat visszakértük, de sikertelen, s kénytelenek valánk egy óránál tovább várakozni, míg a tíz teherhordó által tolatott szekér megindult. Ezzel azonban az erőszaknak vége nem szakadt s gyötrelmünk még most kezdődött: az utazók nagyobb része szegényebb sorsúak közé tartozván s a külvárosok olcsóbb csapszékeibe szállván, egyik külvárosból a másikba kényteleníttettünk búcsút járni mindaddig, míg a sok holmi, mely a szekér fenekén levő poggyászunk fölibe volt rakva, lassanként leapadott, s végre harmadfél órai kínos hurcoltatás után a kikötő szomszédjában lévő vendéglőbe értünk. A vitelbért midőn öt frankkal ki akarók elégíteni, a teherhordók (faquinok) egész serege reánk támadott, bennünket aristocratáknak nevezgetvén, össze-vissza gazolt s rajtunk egyenként 15 frankot zsarolt. A nép szemtelenségén elbámulván s mindketten el levén a nagy meleg miatt alélva, minden további hurcoltatást s kellemetlenséget ki akarván kerülni, a követelt mennyiséget összesen harminc frankot letettük s szobáinkba vonultunk.
Az ily erőszakoskodás Nantesben, mint azt a párisi lapokban későbben olvastuk, hol egy angollal hasonlólag bántak s ki az egész bánásmódot az olvasó közönség elébe bocsátotta - nagyon is otthonias volt. Be jól esett, hogy az ily féketlen csürhének kapoczánt vetettek az orrára! Életemben soha sem bosszankodtam annyira, mint akkor arra a néhány zsebvágóra.
A francia pórnak kihívó, sértegető, arrogáns bánásmódjáról még fogalma sem lehet becsületes magyar embernek. A december 2-ka előtt történt események a déli részekben, a rácok és mócok kegyetlenségeinek igen keveset engednek. Pór a pór, mindenütt! Az infima plebs Rómában is Athenaeben is csak plebsnek maradott. A magyar pórnép, ezekhez hasonlítva, az utóbbi idők tűzpróbáját még a legvérmesebb óhajtást is jóval túlhaladólag kiállván s rendszeretetét meglepőleg tanúsítván, a históriában tüneménykép fog bámultatni. - Oly roppant zavarban más nemzetek pórnépe mily undorító kihágásokkal fertőztette volna be tennen faja jellemét!
Útitársammal a gyönyörű székesegyházat meglátogattuk s másnap a tisztátalan vendéglőkkel bíró, Debrecen civiséhez hasonló goromba jellemű várostól megváltunk. Augers-en, Tours-on, Blois-on, Orleans-on Penthiviers-en és Etampes-on át Párisba értünk, hol mindketten a Richelieu utcában a Hôtel des Princes-be szállottunk.
Szobám bírásáig vergődhetvén, minthogy a vendégek száma 300-t meghaladott, egy kis kentefitélés után a Palais Royal megpillantására siettem. E kunyhócska, melyben ns. D** városának népessége meg se kottyanna a legélénkebb képzeletet is felülmúlja. Az alsó ívezetek alatt körös-körül boltok vannak. Amíg ezeket nézegettem, szépen beesteledett. Egy ablakban diónyi epreket, hüvelyk átmérőjű spárgát látván - felül olvasom: Véri. Ezen gastronomok által imádott név engem is bevonzza. Étlapot (ez itt könyv) kérek, s szemem káprázani kezd, olvasván: egy kappan 12 frank sat. sat. Kérek egy meszely piros bort, egy adag barna muroklevest (potage á la St. Julienne), egy bifteket és egy adag borjúfejet csiperkegombával (téte de veau, á la tortue), melyen még rák is volt - s egy zsemlét. A szerény ebédecske az igaz jó volt; gyümölcsnek, désertnek vagy kávénak híre sem levén fizettem 8 frankot s a pincérnek 4 soust.
Isten önökkel!

Több évi haszontalan fáradozás után, végre Párisban a császári nagy könyvtárban Böhm Jakabnak "De signatura rerum" nevű munkáját nagy nehezen megtalálván, a mély elméjű philosophnak és theosophnak 1627-ben kijött remek műve keblemnek nagy éldeletet nyújtott. A felette ritka mű ezen megcáfolhatatlanul igaz szavakkal végződik:
"Tehát oh ember! értsd meg azt, ami kötelességed, tekints tennen belsődbe, és járj annak végire, hogy vajon anyádnak (melyből kezdetben kiemeltettél, vagy teremtettél) nyugodtságával bírsz-e vagy nem? ha nem, úgy tudd meg, hogy te egy elpártolt és engedetlen gyermek vagy, s tennen magadat tetted ellenségévé magadnak, minthogy tennen vágyaidnak és akaratodnak hódolván, tennen magadat tulajdonná tetted s ennélfogva első anyádban nem lakhatván, tennen magadban lakozol.
Tennen akaratod egész tulajdonodat elnyelte, s mindaz ami tégedet szomorít, bosszant és ijeszt az tennen tulajdonod vagy egyéniséged; magad lettél magadnak ellenségévé s tennen romlásodra sietsz.
Ha halálodból életre akarsz felderülni, akkor szükséges, hogy tennen vágyaidat, melyek az idegen tárgyak kívánásában alapszanak, egészen elfojtod. Egyéniséged s tennen vágyad legyen egy semmi, azaz, hogy magadnak semmit se ne akarj, se ne kívánj, hanem vágyaid ismét az örök nyugodtságba vagy isteni akaratba olvadjanak fel, hogy az ő kívánsága és akaratja legyen egyszersmind a te akaratod és kívánságod is. Ezen kívül minden egyéb igyekezet, hiú nyomor és halál!!!
Aki pedig vágyait az első anya akaratával azonosítja, az olyat az első anya viszont gyermekének választja, s azt az örökkévalóság egyedüli akaratával eggyé teszi. Aki pedig tulajdonságában (Selbstheit) megmarad, az az örökhalálban marad, mint valami örökös tennen-ellenségeskedésben. Íme egyedül ez neveztetik bűnnek, mert az Isten elleni ellenségeskedés, midőn a teremtmény tennenmaga akarja magát kormányozni!
Az elementisch és siderisch, elemi és magnesi ember csak eszköz legyen, hogy a lelki ember nyugodt akarattal működhessék, mert Isten őt csupán e végre teremtette!!!"
Egy bostoni igen okos és felette becsületes Haddvek nevű angol orvos Somnolism and Psycheism nevű munkájában a többek között egy Emma nevű 23 éves fehércselédjéről tesz említést. A betegség miatt mesmerizált hölgy nemcsak hogy ritka luciditást fejtett ki, de később minden kezelés nélkül, több hónappal előre figyelmeztetett extasisokba (elragadtatás) merülvén, bámulást gerjesztő leírásokat tesz. A nevezett személynek műveltsége semmi, még olvasni is most tanul. A közlés hosszacska, mindazonáltal gondolom az olvasást, kivált zordon téli időben, a kályha mellett, megérdemli.
Ezernyolcszász negyvennyolcban július hó egyik szombat estvéjén mesmerizáltatván Emma, nékem így szólt: hogy hétfőre virradóra hozzá egy asszonyság jövend (ezen elhalt asszony Emmának gyermekkori jóltevőnője vala) és neki egy könyvet mutatand, melyet én önnek fogok átadni olvasás végett, továbbá így szólott: az asszonyság holnapután, egy fertály tízre dél előtt, viszont hozzám jövend, s akkor tőle többet fogok megtudni. Felébredtekor mint rendesen, a történtekről mit sem tudott, s én sem mondottam semmit. Egy-két barátomat azonban megkértem, hogy szíveskednének hétfőn reggeli kilenc órára hozzám jönni. Az Emma szavaiból azon következést húztam, hogy ha a mondottakból valami leend, a könyvek alatt bizonyosan vallásos könyvek értetődnek. Ezek ketteje a háznál volt, harmadika pedig egy kis zsebbiblia, nem volt itthon s azt Emma tudta nélkül titokban haza hozván, a regálon lévő sok könyv közé tettem. Éjjel Emma felkelt s alvajárói állapotban a sötétben könyvtáromhoz ment; onnan a kis bibliát kikeresvén hozzám jött. Az ajtó megnyílásakor elébredvén, tetteit szemmel kísértem, ő pedig előttem megállván, így szólott: elhoztam önnek a könyvet, hogy ön nekem abból az asszonyság kívánsága szerint valamit olvasson. A könyvet kinyitva, írással lefelé a fejére tette, ennyit a sötétben is láthattam, mint hogy azonban a sötétben nem olvashattam, tehát gyertyát gyújtandó felkeltem, mely alkalommal a könyvet vigyázatlanságból keze közül kitaszítottam, ő azt felemelte s fejére tevén leveleit addig forgatta, míg ugyanazon helyet megtalálta, s olvasás végett nekem átadta. A választott szavak valának Josua 1-ső könyv 8. és 9. versei, melyek ekként végződnek: "Ne szomorkodj és semmitől se félj; mert az Úr a te Istened, mindenekben amiket teendesz, véled vagyon", midőn ezt fennszóval elolvastam, Emma így szólott: "lásd az asszonyság is ezt olvasta fel előttem", s midőn a 10-dik verset olvasnám, félbeszakasztott, mondván: "a dáma azt nem olvasta nekem". Az elolvasott sorok hallásánál nagy örömöt tanúsított, s nemsokára felébredt. Másnap reggel emlékezett arra, hogy ágyából felkelt, s hogy én a garádicson szobájába vezettem, de hogy miért kelt fel, azt nem tudta. Hétfőn reggel barátom fél kilencre hozzám jövén, Emma a megnevezett időben elragadtatásba esett, s a történteket előbeszélte; elragadtatásában olykor enni látszott.
Július 14-én, pénteknap, 1848-ban mesmerizált állapotban lévén azt mondja: hogy a dáma azt kívánja, miszerint ő nekem még egy más fejezetet is mutatna meg, és e végre az asszonyság maga eljövend. Ő pedig (Emma) a jövő szombaton esteli 10 órakor el fog menni, azaz extaticává lesz. Szombaton reggeli 4 órakor a zsebbibliát félig elragadtatott állapotban hozzám hozá, egy helyet nekem kijelölt s én az Apost. Cselekedetek 10-ik részében előadott látását Péternek elolvasám. Melyre ő így szólt: "helyesen, a dáma is ezt mutatta" s ezután még többet fog neki mondani. Felébredésekor a történtekről csak homályosan tudott valamit. Estvéli tíz óra beálltával elragadtatásba esett. Nemsokára egy nagy valamit látott az égből leereszkedni, mely mindenféle állatokkal meg vala rakva, még kígyók és oroszlánok is voltak rajta. Az állatoktól eleinte Emma félt ugyan, de a dáma biztatására nekibátorodott; egy körülálló egy madarat nyújtott neki megevés végett, mit ő meg is tett, s úgy látszott, hogy a madár a megevés által semmit sem szenvedett. Midőn tőle kérdeném, mint jutott ezen visióhoz? e felette különös feleletet adta: Ezen látványt azóta hogy az az ember látta (a Péter nevét nem tudta megnevezni), senki más nem látta rajta kívül, s mint hogy az emberek hitetlenek, s a régi látványnak megtörténtét kétségbe vonják, tehát ő most ugyanazon látványt csupán azért látta, hogy annak igazsága felől az emberek meggyőződjenek. E látvány előtt ő a dáma kezét meg nem foghatta, de a látvány után meg, s neki a dáma egy fehér köntöst (ruházatot) adott, de ez nem oly szép, mint a dáma köntöse. Szeptember 28-án 1848-ban egy csütörtöki nap Emma viszont extasisba esett, mint azt két hónappal előbb megmondotta volt. Ez mindeniknél kitűnőbb volt s tartott 4 egész óráig, holott az előbbiek 1/2 óránál tovább egyszer sem tartottak.
Az extasis ideje alatt számos egyén vala jelen. A jelenlévők kívánságára a tapasztaltakat s mondottakat minden változás nélkül leírtam. Délutáni 1 óra volt az Emma által megnevezett idő. Egy negyedórával előbb, nagy belrendetlenség miatt panaszkodott, s tekintete egyszerre különössé lett. Pontban egy órakor, egy kevés eltávozás után visszatérvén, Emmát egy széken ülve találtam, merevedten (kataleptisch); szemei egy helyre valának szegezve s nagyon kinyitva. Hozzá szólottam, de eleinte nem hallott. Láttam hogy szemei fel s befelé fordultak (mint mesmerizált állapotban szokás) s szempillái bezáródtak. - Kért hogy őt mostan ne vegyem el, azaz elragadtatásában ne háborgatnám, mit én meg is ígértem s Emmát egy kényelmesebb helyre vittem, hol a hátát megvethette. Nemsokára tökéletes lethargiába esett, olykor-olykor az állát mozgata, mintha valamit enne, máskor mintha láthatatlan személyekkel beszélene, mintha kérdezősködnék, ismét mintha a nyert feleletet fontolgatva ismétlené. Ezen foglalatosságát végezvén, úgy tetszett, mintha jelenlétünkről tudomást venne, s nekünk leírta azt, amiket látott és hallott. Midőn tőle kérdenők, miként látsz minket? ugye mint mikor mesmerizált vagy? azt felelte: hogy nem, mert ti most úgy néztek ki, mint az árnyékok vagy felhők, azonban én tudom hogy ti vagytok. Hát miért nem láthatsz minket mint ezelőtt? Mivel ti természetes állapotban vagytok, és én magasságban. Láthatod-e most az én tüdőmet, vagy valamelyik házi bútort? Nem. Hát a téged körülvévőket lelked tisztán látja-e? Igen, - annyira mennyire ember embert láthat, s látok mindent, ami valósággal itt van és mindenhez hozzányúlhatok (s holmit mint ti testileg is érezhetek) de csak azóta, hogy az állatokkal leereszkedett abroszt láttam, jutottam ennyire, azelőtt a tárgyakat csak láthattam, de nem érezhettem vagy tapogathattam.
Azt mondta továbbá: "hogy magát annyira jól érzi, hogy nem is vágyik többé visszatérni", jóllehet tudja, hogy vissza kell jönnie s ez őt nagyon szomorítja.
A következők tulajdon szavai Emmának. "A mint a széken ülnék, úgy tetszett nekem, mintha valami felém szaladna, és én egy tömkelegbe jutottam, azonban az ajtó megnyílott és én magamat egy más helyen találtam, holott jól tudtam, hogy a szobában vagyok, szemeim ki valának nyitva s nem bírtam őket befogni, azután bezáródtak, de én velek úgy láttam, mintha nyitva lennének. Több lény közelített hozzám, s nekem úgy tetszett, mintha hozzájuk tartoznám én is; ez akkor történt, mikor a másik székre vitettem, egy nagy garádicson felvezettek, s úgy tetszett, mintha a lényektől elhúztak volna. A lények között én magamat nagyon otthoniasnak éreztem; oly viszonyban éreztem magamat hozzájuk, mint most tihozzátok. A lények sokan valának, egy részét nem ismertem, más részét igen, egynehányan gyerekkoromban játszótársaim valának, s több év óta halvák, de reám ismertek, s látásomon örvendettek; engem egy kies kertbe vezettek, mely paradicsomhoz hasonlított. Az asszonyság legelső jött felém, s vele többen; a dáma egész idő alatt közelemben volt, midőn kezét megfogtam, megnézett, mosolygott és örvendeni látszott. Nekem úgy tetszett, mintha az idő mindig ugyanaz maradna ezen a helyen.
Midőn ezen lélekvilágba jutottam, mindjárt láttam, hogy jobbra felfelé egy út vezet a jók középlakába, egy más út pedig balra lefelé a rosszak középlakába; még egy mélyebbre vivő más út is létezett, de ezt nem láthattam.
A jók középlakába vivő úton kétfelől fák valának s mindenfelé gyönyörű virágok, sok helyen felírások léteztek különböző színű és alakú betűkkel, amit én fájdalmamra el nem olvashattam, azt mondották, nekem, hogy azok tanítások és szabályok lennének, s nekem olvasni kell megtanulnom, hogy azok értelmét megtudhassam.
A jók középtere nagyon nagynak látszott lenni, és felette sok lény létezett benne. Azok, kik itt tartózkodtak, nagyobbára mind egyszerű fehér ruhát viseltek, melyek bővek voltak, és testüket egészen elfedezték.
Egy dombtető felé néztem, melyre nekem azt mondották, hogy ott az angyalok laknak. Azon hely felé nem egyenes úton mentem, hanem egy más úton, mely valami keveset félrecsapott; a velem szembe jövő angyalok egy közelebb s egyenesebb úton jártak mint az, melyen én mentem.
Miután jobbra s felfelé egy darabot mentem volna, egy csodálatra méltó felette gyönyörű forráshoz vagy tóhoz jutottam, melynek vize a tiszta ezüsthöz hasonlított. A hegytetőről egy szép patak csergedezett le ezen tóba. Én még soha sem láttam és sehol oly szép kristály-tisztaságú fénylő vizet. A forrás-tó körül, valamint a folyónak mindkét partján a legszebb fák és virágok nőttek, melyekhez hasonlót soha sem láttam. Azok a levelek, melyek azon fákról lehullottak, arany és ezüstként csillámlottak, mikor a földön hevertek. Ha egy fáról egy levél lehullott, azonnal egy új levél nőtt helyébe, s a fák soha lombatlanokká nem lettek, mint nálunk. Ha pedig az ember egy virágot leszakasztott, helyébe éppen úgy más virág nőtt azonnal.
A hegyre (dombocskára) senki sem mehet, míg ezen tóban meg nem fürdik (felmenetel előtt nekem is meg kellett fürdeni és vizet inni), azután fel lehet menni a folyónak jobb vagy bal partján. Ezen tóban vala azon szép hal is, amelyből ennem kellett. A gyümölcsfák pedig, melyek gyümölcséből ettem, a folyó két partján léteztek. E gyümölcsöt itt kenyérként eszik, de az nem kenyér, hanem a legbecsesebb gyümölcs, a narancshoz hasonlít, s magva sok (talán fügét vagy gránátalmát értett). Miután megfürdöttem, a hegyecskére mentünk, s onnan visszatérve, a forrás mellé leültünk, gyümölcsöt ettünk, és sokfélét hallottam.
Úgy látszik, hogy az angyalok azt, amit tőlük kérdezni akarunk, már előre tudják, s mindent szívesen előadnak, amit szeretnénk megtudni. Amint az angyalokkal járkáltam, olyannak tartottam magamat, mint azon utas, aki útját befejezvén haza ért; de nem tudtam megmondani, miképp utaztam; barátim között találtam magamat igen megelégedetten.
Amint a forrásnál ülnék, azt kérdem: "az emberek hogy jönnek ide?" azalatt azt értvén, hogy hagyják el a világot halálukkor, feleletül ezt nyertem: az emberek nincsenek mindenkor meghalva, midőn barátaik azt hiszik, mert a test működései lassan-lassan szoktak elenyészni; némelykor két, három sőt több napba is belékerül, míg azon állapot áll be, melyet halálnak neveznek, mikor a lélek a testet végképpen elhagyja és a lélekvilágba öntudatra ébred (az nem egyformán szokott megtörténni), némelynek kevesebb, másnak több időre van szüksége. Ez alatt az idő alatt a személy álomba van merülve, s oly állapotban, mely a túl és innen között létezik. A haldoklót az angyalok előbb látják, mint ő az angyalokat. Ezek amazt körül szokták venni. Az angyalok páronként, kettő-kettő, szoktak a földre szállani; azt azonban nem tudom, hogy két hím, vagy két nőből állott-e a pár? arra egyébiránt tisztán emlékszem, hogy több párt láttam. A nemet könnyű megismerni, mert a némber-angyaloknak hosszú hajuk van, mely nyakukon lecsüng, s vállaikon egy gallér-formát viselnek; amint láttam, mindkét nem hosszú bő fehér ruhát visel.
Mihelyt új lelkek lépnek a lélekvilágba, azok az angyaloktól azonnal megszólíttatnak, kik a jötteknek megmondják, hogy hol vannak, s igyekeznek őket felfelé vezetni.
Ha pedig a jöttek bűnösök, azok itt is éppen oly hitetlenek, mint a földön valának s a mellett megátalkodottak és dacolók.
Minden lelkek az említett közép sphärában ébrednek először öntudatra. Az angyalok ezen helyet nyugvásnak nevezik. Ezen sphära a földi világhoz nagyon hasonlít, a közép sphärának legjobb helye annak közepe; házakat vagy más épületeket sehol sem láttam, hanem csak fákat és virágokat.
Meg akartam tudni, mi történik az oly emberekkel, kik magukat megölték? Erre nekem így feleltek: hogy ha az öngyilkosok oly egyének voltak, kik magukat különben jól viselték s csupán elmeháborodás következtében lettek öngyilkosokká, az olyanokat huzamos időkig a közép sphära alsóbb osztályaiban szokták tartani, hol nagy büntetéseket kénytelenek kiállani, végre az angyalok velük imádkoznak, s nékik lelki segélyt nyújtanak s ha valóban jókká váltak, utoljára azon helyből kiszabadulnak, és egy felsőbb fokozatra jutnak; egyébiránt mindenkor huzamosan kell szenvedniük és a büntetés helyén maradniuk, s csak azután nyernek feloldoztatást.
Ha pedig az öngyilkosok rossz emberek valának, úgy azok a büntetés helyéből ki nem szabadulnak és lejebb-lejebb süllyednek. Senki sem jöhet addig ki, míg meg nem változott az ily nemű rossz egyének pedig többé meg nem változhatnak. Előbb mindig azt gondoltam, hogy a csecsemők vagy gyerekek ha meghalnak az égbe jutnak és mindig gyermekek maradnak; de itt hallottam, hogy az nem úgy van. Mikor a kis gyermekek meghalnak, a más világba mint gyerek-lelkek mennek át, de nem maradnak gyerekek, hanem nőnek, ami felfogásunk szerint mint egy húsz évesig, éltesebbekké nem lesznek. Az oly egyének pedig, kik földi pályájuktól öreg korban váltak meg, úgy néznek itt ki, mint a 40 évesek, vagy valami igen kevéssel idősebbek.
Mikor a síron túli világba kis gyermekek mennek, azok némber-angyalok gondviselése alá adatnak, ezek reájuk ügyelnek és őket nevelik. Ily alkalommal a némber-angyalok éppen nem békétlenkednek, hanem foglalatosságaikat gyönyörrel teljesítik.
A hegyecske tetejéhez közel több ily iskolákat láttam. A kis gyerekek merőben meztelenek valának, kereken ültek, a középben a nevelőnő foglalt helyet. A gyerekeknek könyvük volt. Gyerekeket láttam itt, kik a mi számításunk szerint két hónaposak alig lehettek, futkározni is az angyalok tanítják. A gyermekek itt mindent hamarább tanulnak mint minálunk. Ha nagyobbak, ha nőnek, akkor ruhát kapnak és tanítókhoz járnak iskolába. Ily férfi-nevelő iskolát még nem láttam, de a közelebbi alkalommal, ha ismét ide jövendek, fogok látni. A kertben ugyan több ily oskolát láttam messziről, de bemennem nem volt szabad.
Egy nevelőnőtől egyszer azt hallottam volt, hogy a keresztelés nélkül elhalt gyerekek bujdosni kénytelenek, - sem a mennyországba, sem pedig a pokolba be nem bocsáttatnak. Itt azonban megtudtam, hogy az nem igaz, mert kis gyerekek akár keresztelvék, akár nem, mennyországba mennek. Ha a földön kereszteletlenek valának, itten a forrásnál megkereszteltetnek. Ezen keresztelés célirányos és üdvös, mert a gyermekekre a Krisztus nevét nyomja reá. Minden keresztelésnek Krisztus nevében kellene megtörténnie. Itt van egy fehér, kőnek tetsző öblös edény, melybe a forrásból víz omlik, ezen edényben szoktak a kis gyerekek megkereszteltetni.
A kert jobb oldalán láttam egy sírnak az ábrázolatát, de itt nem hívták sírnak, hanem kriptának (angolul: grave and sepulchre). Ennek fenekén tiszta víz csergedezett keresztül. A kripta előtt volt egy kő, mely elvétetett vagy eltűnt onnan, ez miként történt azt nem láthattam. A kripta fenekére néztem s láttam a vizet keresztülfolyni. Nekem azt mondották, hogy Krisztus előbb János által, később pedig e kriptában kereszteltetett meg. A Krisztus testét ugyan nem láttam, de hallottam, hogy itt feküdött és e vízzel kereszteltetett meg. Egyszersmind azt is hallottam, hogy a gyermekek megkeresztelése nálunk hasonlít a Krisztusnak János általi megkereszteltetéséhez. A gyerekeknek az itteni forrásnáli megkereszteltetésük pedig hasonlít a Krisztusnak a kriptábani megkereszteltetéséhez.
November 7-én volt Emmának egy hat óráig tartó hosszú elragadtatása, melyet ő hasonlólag előre megmondott volt. Kezdetben mindjárt Emma valami gyermeki énekhez hasonló valamit énekelt, melynek mikor okát kérdezném így felelt: csupán a kis gyermekekkel éneklek a fák alatt. Legelőször négy bárányt láttam, melyek párosan egy kocsi formában valának befogva, s előttem sebesen elnyargaltak jobbra, mielőtt a dáma és többen felkeresésemre jöttek volna. Mi a forráshoz mentünk s onnan a kertbe. Itt egy nagy lakot láttam, mely egy kastélyhoz hasonlított, a kapuba mentem s leültem minthogy a nagy út miatt el valék fáradva, előbb ily fáradságot nem éreztem, az igaz ily messze nem is mentem egyszer sem. Míg az út miatt elfáradva itt ülnék, valaki hozzám jött, megérintett, mondván: nyugodj! s fáradságom azonnal elenyészett.
Erre én felkeltem s mind a négy kertet megjártam, melyek mindnyájan felette szépek. Az utak közül némelyik olyan, mintha füvénnyel volna behintve, némelyik pedig mintha ezüst garádicsokból állana, pedig sem fövény, sem pedig ezüst nem volt. A szép gyümölccsel megrakott fák között több repkedő galambot láttam. A gyümölcsből adtak nekem is hogy enném; ízük felette kellemetes volt, maggal és lével telvék. A kertekben sokáig sétálván, több iskolát láttam, hol a tanítók férfiak valának. A gyerekek itten már mindnyájan fel voltak öltözve, a leánykáknak ruhájuk bővebb volt, mint a fiúké, az öltözet mindkét nemnél fehér volt, mindeniknek könyve volt, s abból látszott olvasni s tanulni, sokkal hamarább tanultak mint nálunk a földön.
Amint a kastély közelébe jutottam, láttam egy narancsszínű kocsi formát a tetőről befelé a térre sietni. Egy szép angyal ült a kocsiban egyedül, öltözete olyan volt, mint a többié. A kocsiban ülő és kiszálló angyal csak egynek látszott, jóllehet azután kettőt láttam, s úgy tetszett, mintha a nő-angyal a hím-angyalból állott volna elő. Midőn a kettőt észrevettem, hozzájuk közelebb állottam, mint mikor csak egyet láttam, de egészen közel ezen angyalokhoz egyszer sem mehettem. Tudni kívántam, hogy micsoda szekér az, amit láttam, s mit jelent? Feleletül azt nyertem "az az Egy kocsija". Már azt is tudni akartam, mit értenek ők ezen szó alatt: Egy? Azt mondták, hogy azt akként kell érteni, hogy ha a férfi- és némber-angyalnak ugyanazon egy akarata és ugyanazon egy érzelme van, a Krisztus belőlük egy lényt csinál, s azt szokták Egynek nevezni. Az olyat egyesültnek nevezték, de házasodottaknak vagy nősülteknek soha sem hallottam neveztetni.
Az Eggyé létel így történik meg: az Eggyé leendők ujját a lények vagy angyalok összekötik, s őket fátyollal beborítják, s mindazok kik Eggyé lesznek, azon narancsszín kocsiba kell hogy beléüljenek s kocsizzanak.
A kriptát (most Cetemerynek, halottak szántóföldének nevezte) ismét láttam: olyan volt mint máskor, de még sem egészen olyan; fejérbe öltözött angyalok vették körül s János is jelen volt; ennek öltözete gazdagabb volt mint az angyaloké. János magas, halovány s szelíd tekintettel bírt.
De én hallottam, hogy azon öltözet, melyben én az angyalokat láttam, nem az ő valóságos öltözetüket képezi, hanem csak azon ruházat, melyet ők magukra vesznek akkor, mikor a sírnál megjelennek. az égben ki-ki rangjához képest van öltözve. Itt nem szokás a ruhát felölteni s levetni mint nálunk, hanem úgy látszik, hogy azok lényegesen az angyalok személyéhez tartoznak, s csak akkor változnak, midőn az angyalok látszólag eltűnnek.
János a kripta-fedelét megérintvén, az azonnal megnyílott; úgy tetszett, mintha a fedél márvány lett volna, pedig nem volt az. Láttam most is, hogy víz csergedezett a síron keresztül, a sír fenekére ruhák voltak nagy renddel összefogva, letéve. Különböző fénycsíkok ragyogtak rajtuk; s belőlük csillagok jöttek ki, melyek felemelkedvén, nem nagy távolságban egy fehér márvány-tárgyra látszottak ragadni, sugáros csillagok voltak, melyek brilliántként ragyogtak. Mindezen csillagok egy nagy csillagban látszottak egyszerre egyesülni, mire a márvány-valami felpattant, s a közép (central) csillagból más csillagok ugrottak ki, mindenfelé tartván, s az egeket s minden helyet megvilágosítottak.
Mindez mit jelent? azt kérdeztem. Melyre nekem azt mondották: "Ne beszélj!" Meghunyászkodtam, félvén hogy valamit hibáztam, de János megérintett, s hozzám így szólott: "Ne aggódj!" s félelmem elmúlt azonnal.
Miután mindennek vége volt, nekem azt mondották: Ezen jelenés a Krisztus feltámadására vonatkozik, és jele vagy jegye az angyalok előtt annak, hogy ő valósággal feltámadott. Ezen kifejezést: "angyal", azért használtam, mivel ők is éltek vele, de nyilvános, hogy ők azalatt csupán a jó és boldogult lelkeket értik. Az angyal szó az ő nyelvükön hasonértelmű egy jó embernek tökéletessé lett lelkével.
Hosszú s talán untató közlésemnek Emmát illetőleg, vége - és a béke kegyelmes ura önökkel mindnyájukkal!
U. I. E levél nem hamar követi-e a másikat?

Múlt hó 28-án kelt s földi éltünk ízletes savával fűszerezett felette becses levelét nagy bel gyönyörrel olvastam, s ha Istennek is úgy tetszik, merem hinni, hogy keblünk kölcsönös érzelmei sírköveinket is túl fogják élni; még azt is bátor vagyok reméleni, hogy az egyetem nagy ura! engemet egykoron oly helyzetbe hozand melyben képes leendek feledhetlen nevelőm s barátom iránti hálámat öcséim irányában páratlan gyönyör érzetével nyilváníthatni.
Szíves meghívásának, édes bátyám! ezer örömmel eleget tennék, de jelen körülményeim ellenkezőt zsarolnak.
De azért ami halasztatik nem mulasztatik! s íme ezennel nyilvánítom, hogy nincsen nap, melyben lelkileg önök társaságában nem lennék; mert dacára azon isteni parancsnak: "Szeressed felebarátodat mint tennen magadat" haj be kevesen vannak, kik duzzadozó keblünk árjainak kárnélküli felfoghatására képesek! - E nélkül pedig földi pályánk oásisok nélküli Saharánál nem egyéb, melynek kellemetlen sivatagát főleg napunk hanyatlásakor nyomasztólag kényteleníttetünk érezni.
Vegyük a dolgot akárhogy, vannak még is barátságos viszonyban álló kebleknek oly rétegei is, hová legtisztább érzelmű nőink sem bírnak behatni; nem, mert a tények megbírálására múlhatatlanul föltételezett ismeretekkel nem bírhatván, ítéletük nyilvánításában elfogultság nélküliek nem lehetnek. - "Aki nem tud imádkozni, menjen a tengerre hajókázni" ezer régi mondás áll is nem is. Nem, mert én nemcsak szélvészeket állottam ki, de még hajótörést is szenvedtem, de azért álbölcselkedőkből merített ferde fogalmakkal elárasztott agyacskám, szívem józan sugallásit elfojtván, imádkozásra éppen nem buzdított, pedig már akkor ismertem a Bibliát; - igen, de azt, mint többen, nem érthetvén, elég hiú valék alaptalannak nyilvánítani, s legtermészetesebb tényeit egy kificamodott elme szánakodásra méltó bárgyú ábrándjainak bélyegezni. -
Tehát nem a tengernek, hanem a magnetismus nagyszerű jelenteinek tartozom örök hálával azért, hogy mind lelki, mind pedig testi szemeimről a lepel, némileg bár, felbillent. A magasztos látványok tanítottak meg arra, hogy a nyilvánítások nagy könyve a Biblia, nemcsak az Isten és ember közötti viszonyokat, nemcsak a hit és erkölcs örök törvényeit: hanem azokon kívül a lélek szenvedési, törekvési tulajdonságainak és tehetségeinek tökéletes történeti leírását is magában foglalja! -
Az evangelium tanai, a szt. Pál és Jakab levelei nemde nem tiszta napjai-e a világ minden tudománya rendszerének theologóia, metaphisica, psychologia, moral, philosophia, nem mint planéták forognak e körülettök? Minde tudományok úgy függenek az ott nyilvánított elvektől, mint a méhgyümölcs az anyától; Az azokban rejlő örök igazság azon köldöksinor, melyen lényünk tápot, erőt és gyarapodást nyer, avagy szív be. -
Imre bátyám özvegyének elvégre nyomába akadtam; az utolsó események nekiek is derekasan befizettek. Öt egész hónapig 2-3 száz oláh tanyázott, oltalom ürügye alatt udvarokon, kiket étellel, itallal és dohányra való pénzzel kelletett tartani, a tömérdek oláh felkelő között ők bántatlan maradtak ugyan alsó-verécei lakokban, de az oltalom elég borsos vala. Hat tehenet, 32 sertést, 60 libát, 40 pulykát, 6 negyvenes bogácsi finom ó-bort, 200 veder gabonapálinkát, 30 veder szilvóriumot, 15 veder aszuszőlő bort, 300 pfrtnyi kávét, cukrot, tömérdek zsírt, szalonnát, hüvelyes gyümölcsöt, zabot, szénát, szóval minden élelmiszert felemésztett az oláhok barátsága. Az oláh praefectek, tribunok, popák s később a muszkák sáskaként minden találhatót felemésztettek. Ez utolsók köszönetből gutaütött bátyámat fogva Sárkányba vitték az orosz generálishoz, honnan vele ment ángyom által hamar megszabadult, de a méltatlan vele való bánás következtében csakhamar elhunyt. Ángyom Erdélyt odahagyván Bécs egyik külvárosába ment lakni. Alsó-veréczei házát gazdasági épületjeivel s mintegy negyven hold szántóföldjével, két rétet is ide számítva, haszonbérbe adta, de két év óta egy fillért sem kapott érettük, mint e napokban leveléből értettem.
E havi hanyagságomat novemberi szorgalmam némileg talán kipótolta? ha nem: úgy a jövő évben megjobbítom magamat.
Üdvös és boldog új évet kíván mindnyájukat ölelő s Isten oltalmába ajánló
atyafi öccsök.

Midőn utolsó levelemet írtam, már kornyadozó valék, a kór mirigye magát bal-vesémre vetvén, kínos vesegyulladást okozott, mely szerencsémre supporatióba menvén, ez úttal a Hadestől megmenekültem.
A vesegyulladás tréfát éppen nem ért, hét - legfeljebb kilenc nap alatt a vese vagy megkél, vagy pedig brandba (fenébe) megy át, s menthetlen halált okoz; ha megkél, akkor a hólyagon át kitakarodik a tömérdek gennyedtség.
Fájdalmam helyét mihelyt kipuhatoltam, belsőleg magnetizált vizet, külsőleg pedig mag. compresseket használtam, s kezelés által a gyulladáson könnyítettem, s egyszersmind kínos fájdalmimat is enyhítettem. S Istené a dicsőség! minden idegen orvosi segéd nélkül egészségemet annyira nyélbe ütöttem, hogy most széken ülve ezen sorocskákat írhatom.
Több napig csupán jobb oldalomon heverhettem, ülni avagy állani egy pár percnél tovább képes nem valék.
Ami engemet illet, ügyemet már jókora idő óta az isteni gondviselés védő és vezető karjaira bíztam. Jőjön ami jön, semmi engemet véletlenül meg nem lepend. Már Senecától tudtam: vivere, est militare, - tehát mint jó katona, az útra vagy csatára mindig készen állok.
A "nemesember"*) volt kegyura Reinbold itten cs. k. pénztárnok a bányaigazgatóságnál; nekem jó barátom, sokszor vagyunk együtt, különösen az asszony nem győzi a György feleségét életrevalósága miatt eléggé dicsérni, őkelméről pedig azt mondják, hogy a nagy kortynak nem lenne ellensége; e már szerencsétlen szenvedély, akarom hinni, hogy a csak kárt szülő vonzalommal örökre felhagyott.
A kegyelemnek s szeretetnek istene mindnyájunkkal!

*) Szöllősy egykori mendicansa.

 

Oravicza, március 13-án, 1854.

Utóbbi levelem írásakor a mustármagról szóló könyvem másnál lévén, környülményesen nem írhattam, a hiányt kipótlandó, magának Pliniusnak szavait idézem: "Sinapis, cujus in sativis tria genera diximus, Pythagoras principatum habere ex his quorum sublime vis feratur, judicavit, quniam non aliud magis in nares et cerebrum penetret. Ad serpentium ictus et scorpionum tritum cum aecto illinitur. Fungorum venena discutit. Contra pituitam tenetur in ore, donec liquescat, aut gargarisatur cum aqua mulsa. Ad dentium dolorum manditur. Ad uvam (nyeldeklő csap) gargarizatur cum aceto et melle. Stomacho utilissimum contra omnia vitia, pulmonibusque. Execreationes faciles facit. Datur et suspiriosis. Item comitialibus tepidum sum succo cucumerum (a csupa vízben bevett magnak éppen az a sükere). Sensus, atque sternuramentis caput purgat; alvum mollit, monstrua et urinam ciet. Hydropicis imponitur, cum fico et cumino tusum ternis partibus. Comitiali morbo, et vulvarum conversione suffocatus excitat odore, aceto mixto; item lethargicos. Adjicetur tordilion; est autem id semen ex seseli.
Et si vehementior somnus lethargicos premat, cruribus aut etiam capiti illinitur cum fico et aceto. Veteres dolores thoracis, lumborum, coxendicum, humororum, et in quacunque parte corporis ex alto vitia extrahenda sunt, illitum caustica vi emendat, postulas faciendo. (A bevett magnak is, csakhogy lassabban, éppen ez a hatása mert a nyavalyát vagy a rosszat a testből kiküszöböli, külsebet azonban ritkán okoz.)
Utuntur ad alopecias cum rubrica, psoras, lepras, phthiriases, lithanicos, opisthotonicos. Inungunt quoque scabras genas, aut caligantes oculos cum melle. Succusque tribus modis exprimitur, in fictili, calescitque in eo in sole modice.
Exit et e cauliculi succus lacteus, qui ita cum indaruit, dentium dolori medetur. Semen ac radiae, immaduere musto conteruntur, manusque plenae mensura sorbentur, adfirmandas fames, stomachum, oculos, caput, sensusque omnes; mulierum etiam lassitudines, saluberrimo genere medicinae. Calculos quoque discutit (probatum est). Erit et oleum ex semine madefacto in oleo expressoque, quo utuntur ad nervorum rigores, lumborumque et coxendicum pertfrictiones."
Ennyit Plinius, az újabb idők tapasztalási azonban bebizonyították, hogy a köszvény ellen hathatós gyógyszer, amely állítás valósága felől könnyen meggyőződhetünk, ha a köszvényt bonckés alá vesszük. A köszvény az aranyérnek közel rokona, főtanyája a végbél-rendszerben létezik, hol phosphor és húgy-savany (némelykor pedig ezen savany téj- és rózsaszín savanyból áll) kóranyagokat formál; a természet ezen felesleges kóranyagtól menekülni akarván, azt két úton küszöböli a testből, vagy az arteriák, vagy pedig a vénák által. Az első esetben, ha a kiűzés az artériák által történik, lesz chiragra, gonagra és podagra, s az úgynevezett köszvény-csomók a tagok hajlásain, mely csomók phosphor savany-mésszel telvék, s égető fájdalmat okoznak, melyhez rendesen hidegláz szokott járulni. A második esetben pedig, midőn az anyagkór kiküszöbölése a testből a vénák útján történik, akkor az aranyérnek proteusi alakkal bíró számtalan seregei szoktak elő állítani, quorum historia difficile enarranda. A belrészek (s még maga az agyvelő is sokszor szenved) vannak a kóranyagnak tanyájául kitűzve.
Nálam hogy ezen veszedelmes kóranyagtól szabadulhassak, azt csupán a magn. vízben bevett fehér mustármagnak s olykori kezelésemnek köszönhetem. A megdugulás hólyaggyulladást s fájdalmas halált okozna. Napjában kilenc kávés-kanál mustármagot szoktam bevenni, ez májamra, vesémre, lépemre és hólyagomra jó hatást gyakorol s különösen az epe secretióját rendezvén, a már létező kóranyagot kihajtja, újnak formálását pedig megelőzi, s hatályát megsemmisíti.
Azonban minthogy a kitakarítandó kóranyag a felsőbb részektől megválni kénytelenittetett, közép testemre oly kellemetlenül hat, hogy egy-két pillanatig is alig ülhetek egy helyt, ezen sorokat is fennállva írtam.
Ebből megmagyarázható közléseimmeli egyszerrei felhagyásom is, s ennek és nem hanyagságomnak kérem azt tulajdonítani.
A fehér mustármagot márciusban fövény-földbe kell vetni, s az igazat megvallva a családapák nagyon hibáznak, hogy ezen felette jóltevő veteményt nem termesztik. Amióta itt egynehány szenvedőt e maggal megismertettem, Pestről 2 mázsánál többet lehozattak. Ignoti nulla cupido, ha Isten segél, a fehér mustármag hatályáról szóló kicsi könyvecskét lefordítva közrebocsátandom, s meggyőződésem, hogy felebaráti szeretet-szülte fáradságaimért sok szenvedőnek őszinte köszönetét fogom aratni.
Nőmmel együtt mindnyájukat üdvözölvén s ölelvén maradok
Önnek
tisztelő atyafi öccse
Sz. F.