Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Szalay László

Jágjaszéní

 

 

Draupadí története

Szinmű három felvonásban

 

 

 

 

Készült Pratibha RayÁldozatra születtem” (Lál kiadó 2004) című, nagysikerű regényének felhasználásával

 

 

 

 

 

 

Köszönetnyilvánítás:

Ezúton mondok köszönetet Syámá devi dási-nak, aki hozzájárult, hogy újságcikkét felhasználhassam a harmadik felvonásban. Az ő segítsége nélkül talán meg sem születhetett volna ez a színdarab.

 

 

Szalay László

 

 

 

 

 


 

Szereplők:

 

Jágjaszéní (a többi neve: Krisná, Draupadí, Pánycsálí), Draupada király leánya, az igasság győzelmének, a dharmának, illetve a bosszúnak az eszköze, az egység megteremtője - Az áldozati tűzből pattant elő.

Judhisthira, Kuntí anya elsőszülött fia

Bhíma, Kuntí anya másodszülött fia

Ardzsuna, azaz Phálguni, Kuntí anya középső fia, Krisna odaadó barátja, szakhája

Nakula, Kuntí anya gyermeke, Mádrí egyik ikerfia

Szahadéva, Kuntí anya gyermeke, Mádrí másik ikerfia

Kuntí anya

Krisna, Góvinda, Dváraká hercege, Isten földi megtestesülése, Ardzsuna odaadó barátja, szakhája

Egy látogató Indraprasztha palotájában

Nárada, vándórló bőlcs, a híreket hozza-viszi

Karna, a szekérhajtó fiának is mondják, Kuntí anya talált, később dharma szerinti örökbefogadott fia (A forrásszöveg szerint Kuntí anya később elismeri, hogy saját elsőszülött fia, de ez ebben a darabban nem kap jelentőséget.)

Májá, szolgálólány

Egy szolgálólány Karna udvarából

Duhsászana, Dhritarástra király másodszülött fia

Rituvatí, Karna egyik felesége

Kislány

Sok-sok mellékszereplő lehet a rendezés jellegétől függően, királyok, hercegek, vendég brahmanák, más vendégek, az udvartartás emberei, szolgálók, bámészkodók, erdei remeték stb.

 

Fontos megjegyzés: A WEB-es megjelenítés nem teszi lehetővé Krisná (Jágjaszéní) és Krisna (Góvinda) ragozott alakjának megkülönböztetését, ezért e ragozott alakjaikban a Krisná alapszó után következetesen kötőjel áll (pl.: Krisná-nak, Krisná-hoz; jelentése: Jágjaszénínek ill. Jágjaszéníhez), míg Krisna nevét kötőjel nélkül ragozzuk (pl.: Krisnának, Krisnához; jelentése: Góvindának ill. Góvindához).

 


Első felvonás

 

I. szín

 

Az erdőben.

 

Jágjaszéní Ardzsuna oldalán fáradt léptekkel halad. Ardzsunának szemmel láthatóan nem okoz fizikai megterhelést a hosszú gyaloglás. Mögöttük, távolabb Ardzsuna négy testvére közeledik: Judhisthira, Bhíma, Nakula és Szahadéva.

 

Ardzsuna:

-  Krisná-dévi, a szertartás szerint még nem nyertem el a kezed. Az esküvő majd akkor fog megköttetni, ha anyám is áldását adja rá. De, ha te is jónak látod, a karomra támaszkodhatsz, miközben átkelünk ezen a nehéz ösvényen.

 

Jágjaszéní odaadóan valóban Ardzsuna karjára támaszkodik.

 

Ardzsuna:

-  Hallottam, hogy édesapád, Draupada király eltökélte: a harmadik Pándava fivér lesz a veje, s hogy ebbe, te magad, a hercegnő is beleegyeztél. Sajnos, mind az öt Pándava a halál martaléka lett, s így végül egy szegény brahmanát, engem kellett vejéül elfogadnia. Krisná-devi balsorsa minden pancsáli polgárt mélyen lesújtott. Remélem nem szenvedsz emiatt nagyon?

 

Jágjaszéní:

-  Fáj a szivem. Nem magamért, érte. Hogy annak, aki maga volt az erény és a bátorság, ilyen természetellenes halállal kellett meghalnia a Kauravák fondorlata által. Nem tudom elhinni, mégis megtörtént. Magam miatt miért sajnálkoznék? Tisztában voltam vele, hogy egyedül Ardzsuna, Árjavarta legkiválóbb hőse teljesítheti a mennyegzői versengés feltételeit. Magam csak azt tudtam, hogy akit Krisna becsül, az Ardzsuna. Ezért aki a férjem lett, a szememben maga Ardzsuna. Most hogy enyém lett Arjavarta legnagyobb hőse, máris elnyerte Draupadi édesapám egyetlen leányának a tiszteletét.

 

Ardzsuna hangjában ravaszság:

-  Azt is hallottam később, hogy Krisna előrelátásának köszönhetően az öt Pándava fivérnek mégiscsak sikerült élve megmenekülnie a Kauravák lángoló csapdájából. Ha Ardzsuna él és egy napon meglátogat, mit teszel?

 

Jágjaszéní kis gondolkodás után:

-  Soroljam el, hogy mi a feleség kötelessége? Ha egy ilyen nemes személyiség tér be a házamba, természetesen illő vendégszeretettel fogadom majd. A vendég Nárájanát képviseli. Ha nem így tennék, oda a háziasszonyi dharmám. Sőt, még arra is megkérném, hogy legyen a férjem barátja.

 

Ardzsuna meglepődik:

-  Hogyan?

 

Jágjaszéní:

-  A férjem az én szememben Ardzsuna.Ő meg egy másik Ardzsuna. Mi sem természetesebb annál, hogy a két Ardzsuna összebarátkozzon.

 

Ardzsuna:

-  Hallottam, hogy a hercegnő jártas a szentírásokban. Akkor úgy gondoltam, hogy egy nő számára a szentírások ismerete annyit jelent, hogy elismétli őket, mint egy papagáj. Most már látom, hogy te nem egyszerűen bemagoltad a szentírásokat, hanem el is sajátítottad őket. Elismerem, hogy legyőztél.

 

Tovább haladnak kéz a kézben, majd Ardzsuna csatlakozik négy testvéréhez.

 

Jágjaszéní elölre lép. A közönségnek mondja:

-  Isten meghallgatta az imáimat! Annyi nélkülözés közepette, hatalmas kinccsel ajándékozott meg: két idősebb sógorral, akik olyanok, mint két báty, és két fiatalabbal, akik olyanok, mint két fiú. Mi más kellene még? E fivérek ereje a gazdagságom, a nagyságom. Én, a ksatrija hercegnő, mi többet akarhatnék?

 

Néhány pillanat múlva valamennyien egyszerre állnak meg Kuntí anya kunyhójának ajtaja előtt.

 

Judhisthira lehajol s lelkesen bekiált a nyitott ajtón:

-  Anyám! Páratlan dolgot hoztunk ma haza. Nyisd ki az ajtót és nézd meg! A fiaid nem tértek haza üres kézzel!

 

Kuntí anya:

-  Fiaim, bármit is hoztatok, azt egyenlően osszátok el magatok között!

 

Kint a várakozók döbbent csendben merednek egymásra. Jágjaszéní előbb meglepetten, majd egyre inkább segélykérőn néz hol Ardzsunára, hol a többi testvérre. Mire mindannyiuk szivéhez elér az édesanya szavainak és a dharmának, a szófogadás törvényének könyörtelenül szigorú jelentése, Jágjaszéní szégyenében és kétségbeesésében arca elé kapja mind a két kezét. Még ekkor sem szólal meg egyikük sem. Jágjaszéní ájultan esik össze.

 

II. szín

 

A díszes palota egyik vendégszobája.

 

Judhisthira, a legidősebb fivér és Jágjaszéní beszélgetnek.

 

Judhisthira:

-  Remélem, nem bánkódsz nagyon, Draupada leánya, Krisná-déví. Bizonyos értelemben belekényszerültél ebbe a házasságba. Másrészről viszont szerencsésnek mondhatod magad. Az ékacsakrai nyomorúságos fazekaskunyhó helyett palotában lakhatsz, szegény brahmana feleség helyett visszakapott birodalmunk gazdag és büszke királynéja vagy, a megmenekült Pándavák igazi szeme-fénye és boldogsága.

 

Jágjaszéní:

-  A szerencse, ahogyan jön, mindannyiszor el is pártol hamarosan. A gazdagság? A gazdagság sosem lehet az élet igazi boldogsága. A büszkeség pedig csak mérgezi az igaz lelkeket.

 

Judhisthira:

-  Haragszol rám? Boldogtalan és szomorú vagy?

 

Jágjaszéní lehajtott fejjel mondja, nem néz Judhisthira szemébe:

-  A fivérek közül te vagy a legidősebb, te vagy a dharma ura. Bármit is teszel, közben soha nem feledkezel meg a dharmáról. Ha emiatt bárki is szomorú, az azt jelenti, hogy nem tartja tiszteletben a dharmát. Én magam a dharma áldozati oltárából születtem, ezért mélységesen ragaszkodom a dharmához, hiszen az én természetemben és lényemben rejlik a lehetőség, hogy a világon helyreálljon az igazság. Mondják, én hozom majd az egységet, s én leszek a nagy háború kiváltó okozója.

 

Judhisthira hangjában végtelen tisztelet:

-  Jágjaszéní! Tudtam, hogy nélküled lehetetlen megőrizni a dharmát. Ezért kellett, hogy megszerezzelek magamnak. A tűz szine előtt feleségül jöttél hozzám - nekem ennyi elég is. - Kedvesen: - De ne feledd, nem könnyű ám mind az ötünknek a kedvében járni! Más az izlésünk, mások a vágyaink. Amit én szeretek, az iránt a többiek közömbösek. Én egyvalakinek szeretnélek látni, ők valaki másnak. Ha azt mondom, menj a templomba, Bhíma arra kér majd, menj a konyhába. Ardzsuna legszivesebben vadászni vinne, Nakula az erdőbe lóháton barangolni. Szahadéva meg egyszerűen kettesben szeretne üldögélni veled az udvar egyik csendes zugában, némán bámulni a csillagokat, s a jövőről álmodozni. Mit csinálsz majd akkor? Kinek a kérését fogod teljesíteni? Szenvedni fogsz, Jágjaszéní. Egyikünk sem akar majd egyetlen pillanatra sem szem elől téveszteni. Azt sem fogjuk tűrni, hogy akárcsak a legcsekélyebb mértékben is közönyös légy. Mit kezdesz majd ilyen helyzetekben?

 

Jágjaszéní:

-  Miattam, azt hiszem, egyikőtöknek sem kell majd szenvednie. Krisna névrakona, Krisná nem olyan, mint a föld, hogy mindent elviseljen, de a ravaszságot és a hűtlenséget szívből gyűlöli.

 

Judhisthira:

-  Megértettem. Most pedig azt hiszem, fáradt lehetsz. Biztosan nagyon megviselt a közös erdei sétánk. Térj csak nyugovóra! Én majd leülök és játszom.

 

Jágjaszéní:

-  Játszani fogsz?

 

Judhisthira:

-  Igen, kockázni fogok.

 

Jágjaszéní:

-  Kivel?

 

Judhisthira mosolyogva:

-  Egyedül, magammal…

 

Jágjaszéní:

-  Egyedül, magaddal?

 

Judhisthira:

-  Mindenki ezt csinálja! Vagyis te, én, mindenki, még a legutolsó rovar is. Nem magunktól játszunk. Valaki irányít bennünket, mi pedig játszunk. Ebben a világban mindenki a saját életét éli, és saját magáért él. - Szünetet tart, lesüti a szemét. - Jágjaszéní! Ma, az első házastársi találkozásunk alkalmával kötelességem, hogy felfedjem előtted életem legnagyobb gyarlóságát. A kockázás a legnagyobb gyengém. Minden területen tudom magam fegyelmezni, a kockázást kivéve.

 

III. szín

 

Hasonló környezet.

 

Bhíma Jágjaszéní kezébe adja sisakját, ékszereit és felöltő ruháját.

 

Bhíma:

-  Ez most már a te dolgod. Tudod, a hasamon kívül semmi nem érdekel. Nem érdekel se a testem, se a ruhám. Először gondoskodj a gyomromról, aztán jöhet a többi. A második gyengém az, hogy számomra fontos, hogy pontosan akkor légy velem, amikor én úgy akarom. Ez minden! Megértetted? Mindenből én kapom a legnagyobbat. Anyám is így rendelkezett. A te felelősséged, hogy minden rendben legyen velem. És még egy: Eléggé hírtelen a természetem. Senkitől sem viselem el a duzzogást és a haragot. Ha észreveszem, hogy valaki nem teljesíti a kötelességét, azt azon nyomban keményen megtorlom. Én nem ismerek olyat, hogy megbocsájtás. Igaz, haragtartó sem vagyok. Ami a szivemen, az a számon. A következő pillanatban azután már el is felejtem a mérgemet, de ehhez az kell, hogy el tudd viselni. Tudom, nagyon művelt, okos és türelmes vagy. Egy nőnek ilyennek is kell lennie! Ha egy nő nem képes mindent elviselni, akkor a családi kötelékek meglazulnak. Ha nem tudod elviselni a dühömet, akkor szenvedni fogsz!

 

Felkacag. Jágjaszéní szóhoz nem jut a csodálkozástól.

 

IV. szín

 

A harmadik pompásan feldíszített vendégszoba.

 

Jágjaszéní szeme könnyes, zavarban van. Ardzsuna a vállára teszi a kezét.

 

Ardzsuna:

-  Krisná! Ne sírjunk amiatt, amit már úgysem tudunk meg nem történtté tenni! Sokszor előfordul, hogy az embernek fel kell áldoznia személyes érdekeit a világ üdvéért. A világ most nagy veszélyben forog. Értsd meg, nem saját magunkért jöttünk a földre, hanem egy magasabb rendű cél érdekében! Én sem vagyok más, mint a fivéreim. Persze, hogy büszke vagyok rá, hogy én egyedül nyertem el a kezed a mennyegzői versengésen, de ez csupán férfiúi önzés. Mert ki vagy te és ki vagyok én? És ki az én négy testvérem? Honnan jöttünk és hová megyünk? Még ezt sem tudjuk. Ha ez alatt a pár nap alatt, amit ezen a földön töltünk el, hozzá tudnk járulni az emberek boldogságához, miért kellene sajnálkoznunk a magnk büszkesége miatt? Nem lenne ez hatalmas önzés a részünkről?

Hangja fájdalmasra vált:

-  Krisná! Te nemcsak gyönyörű hercegnő, de híresen művelt és okos nő is - költő vagy. Az életben nagy szükség van a könnyekre. Jöhetnek olyan idők, hogy ha nem sírhatsz, elveszíted az eszméletedet. Nem helyes hát, hogy szeszélyesen pazarlod a könnyeidet. Azok az igazi barátok, akik a bajban is velünk tartanak, s ezek a könnyeink. Ne vesztegesd őket feleslegesen!

 

Jágjaszéní letörli könnyeit, Ardzsuna leülteti maga mellé, majd folytatja:

 

-  Két okból akartalak feleségül venni. Először is amiatt, hogy a neved Krisná. Az én legkedvesebb barátom, szakhám, Krisna nevére emlékeztetsz. Így hát beleszerettem a nevedbe. Másodszor meg azért, mert művelt vagy, költő vagy. Elmondanál néhányat a verseid közül?

 

Jágjaszéní zavarodottan:

-  Ezt meg kitől hallottad?

 

Ardzsuna:

-  Tudod, Krisna, a szakhám egy valóságos látnok. Gyerekkorában sok csodás tettet hajtott végre. Emberfeletti képességekkel rendelkezik. Szokta időnként dúdolgatni a verseidet…

 

Jágjaszéní megenyhülten, incselkedve:

-  Szóval, Krisna kedvesebb neked, mint Krisná?!

 

Ardzsuna hasonló hangnemben:

-  Krisna nagyon kedves nekem, de az említett versekből tudom, hogy Krisná-nak is igen-igen kedves Krisna. - nevetve - Mindketten tudjuk, hogy Ő csodálatos lény. Szeretetével, gondoskodásával, képességeivel mindig embertársai javát szolgálja. Sokat tud. Néha már azt hiszem, előre látja a dolgokat.

 

Jágjaszéní felszabadultan nevetve:

-  Mindenben nagyon-nagyon hasonlít hozzád…

 

Ardzsuna:

-  Kedves feleségem! Még a végén féltékennyé teszel!

 

V. szín

 

Kinn a szabadban egy istálló előtt

 

Jájaszéní Nakulával beszélget.

 

Nakula:

-  Pánycsálí-déví! Látod a lovamat? Ez az egyetlen szenvedélyem. Személyesen gondozom. Tudod, mit hallottam? Hogy nagyon szereted az állatokat és a madarakat, hogy az otthonod egy gyönyörű menedékhely. Hogy értesz a madarak és az állatok nyelvén, hogy a feldühödött elefántok megnyugszanak, amikor meglátnak, és ha rálépsz egy kígyóra, elfelejt megmarni. Örülök, hogy mostantól te is gondját viseled majd a lovaimnak. Szerető gondoskodásod révén a világ legszebb lovai lesznek. Ha akarod, ide hozhatod a kedvenc állataidat. Amikor egy nap majd újra visszatérünk Hasztinápurába, te leszel a királyné, s a kedvenceid főúri kényelemben élhetnek. Hallottam, hogy ha nem esznek, te is koplalsz, s hogy nem tudsz meglenni nélkülük.

 

Jágjaszéní:

-  Honnan tudsz rólam ennyi mindent?

 

Nakula:

-  Góvinda elmesélte nekünk az egész életedet, a születésedtől kezdve egészen mostanáig. Amikor a szépségedről és a tulajdonságaidról mesélt, titokban valamennyien vágyakozni kezdtünk utánad. Örök hálával tartozunk Góvindának azért, hogy végül sikerült elnyernünk a kezedet.

 

Tükröt vesz elő a zsebéből. Ruházatát és ékszereit kezdi igazgatni.

 

Nakula:

-  Remélem, tetszem és a külsőm is megfelel a várakozásaidnak. Tudom, egy szép nő elvárja, hogy a férje is szép legyen. Neked kell megitélned, hogy ebben a tekintetben megfelelek-e.

 

Jágjaszéní tettetett hízelgéssel:

-  Elhalványodom a szépséged mellett. Inkább én kérdezhetném, hogy tetszem-e neked. Ezt a házasságot végtére is Judhisthira kényszerítette rád, anyátok parancsára. Neked az egészbe semmi beleszólásod nem volt.

 

Nakula:

-  Krisná! Eddig azt hittem, a Teremtő minden szépségével engem ruházott fel. Aggódtam is, nehogy a párom ebből a szempontból ne legyen kielégítő. De a Teremtő bölcs. Csak azért, hogy világot elbűvölő szépséged mellett ne kelljen jelentéktelennek látszanom, a barátom az én külsőmre is hatalmas gondot fordított.

 

Jágjaszéní felszabadultan kacag.

 

VI. szín

 

Ismét egy díszes vendégszoba

 

Szahadéva és Jágjaszéní ülnek egymással szemben. A csend egyre kínosabb. Jágjaszéní szemlátomást röstellené, ha nem az ura törné meg először a csendet.

 

Végre mégiscsak Szahadéva szólal meg:

-  Krisná! A földön egyedül az ember tudja, mi a halál, egyedül őt foglalkoztatja a jövő. Emiatt fél, emiatt aggódik, álmodozik, tervezget. És ugyancsak ezek miatt szenved is. Az állat nem aggódik amiatt, hogy mi lesz holnap. Csak a jelen foglalkoztatja. Ez a különbség ember és állat között. Az ember, miközben a jövőt tervezi, bűnös és erényes tetteket egyaránt elkövet. Ősidők óta hajtja a jövő iránti kiolthatatlan sóvárgás és kíváncsiság. A te jövőd abban a pillanatban villant fel előttem, amikor a mennyegzői versengésen először megláttalak. Olyan romantikus volt az egész, hogy már aznap azt kívántam, bárcsak a társad lehetnék. Hasztinápurai hercegek vagyunk, de komoly megpróbáltatásokkal kell szembenéznünk. Hogy Góvinda miért fűzte össze az életünket a tiéddel, azt egyedül csak Ő tudja. Én csak annyit tudok, hogy méltó társunk lehetsz. Amikor ezt megértettem, elnyomhatatlan vágy ébredt bennem. De egy dolgot jegyezz meg! Ha mondok valamit, sohasem lehetek teljesen őszinte, mert gyermekkorom óta nagyon érzékeny vagyok. Mi ketten Nakulával Mádrí ikerfiai vagyunk. Nakula sokkal szebb, életrevalóbb, erősebb, mint én, ezért mindenben maga mögé utasít. Olyannyira, hogy még a szüleinktől kapott szeretetből is kevesebb jutott nekem. Ha a testvéreim - erősebb egyéniségek lévén - maguk mögött hagynak a szeretetedért, tiszteletedért, meghitt társaságodért vívott versenyben, nem foglak téged okolni érte. Elvem az, hogy mindig megelégedjek azzal, ami az utamba kerül. A feleségnek azonbam kötelessége megérteni, mi zajlik a férje lelkében. Ha megfelelően végzed a kötelességed, sohasem kell majd semmit szóvá tennem.

 

Jágjaszénínek erre nincs, nem is lehet mondanivalója.

 

VII. szín

 

Lakomára, fogadásra feldíszített nagyterem.

 

Sok vendég, Kuntí anya, az öt fiú, mindenki jelen van. Krisna és Krisná, azaz Jágjaszéní elvonulnak a társaságtól.

 

Krisna egy gyűrűt ad át Jágjaszénínk. Titokzatoskodva mondja:

-  Ez a kettő a kedvencem. A kék zafíros gyűrűt áldásom jeléül adom neked. A legkedvesebb gyűrűm, személyesen viseltem. Van egy különleges tulajdonsága: ha az ember kitartóan nézi a közepét, sok gondja megoldódik. - Ekkor egy szolgálólányt int magához. Gyengéden Jágjaszéní elé állítja. - Gyermekkoromtól fogva velem van. Mindig csalhatatlanul tuja, mire van szükségem. Annyira szeret, hogy nem tudja elviselni, ha más szolgál. Ha bárki zaklatna, ő mindig készenlétben áll mellettem. De azt, aki egyszer őt a szívébe beengedni képes, olyannyira rajongja körül majd a szeretetével, hogy az illető attól fogva semmi másról nem lesz képes tudomást venni. Ez a cselédlány, Májá épp annyi bánatnak az okozója, mint amennyinek a megszüntetője. Sok feladatomat valósítottam meg az ő segítségével. Ha ő nem lettt volna, nehéz lett volna Dváraká, Hasztinápura és a Pándavák megannyi gondját megoldanom. Ardzsuna, bár nem a legidősebb fivér, a prija-szakhám, a legbensőségesebb barátom. Te pedig a felesége lévén a prija-szakhím vagy ettől a pillanattól.. Első ajándékként fogadd hát tőlem ezt a kedves lányt, Máját!

 

Jágjaszéní:

-  Májá oly hosszú ideig szolgált és segített Téged minden gondodban-bajodban. Ha most elajándékozod, ki fog akkor gondoskodni Rólad?

 

Krisna:

-  Te most mindenesetre sokkal nehezebb helyzetben vagy, mint én. Neked kell öt férjjel együtt élned. Állandóan újabb és újabb nehézségekkel fogod szembetalálni magad. Májá biztosan nagy segítségedre lesz a megoldásukban. Ezért hagyom itt veled. Annyira nehéz lesz öt férjjel együtt élned, hogy előbb-utóbb úgy döntesz majd, inkább az erdőbe vonulsz aszkétának. Ki fogja az utadat állni akkor?

 

Kuntí anya közeledtére Krisna észrevétlenül eltűnik a nagy társaságban.

 

Kuntí átöleli az újdonsült királynőt:

-  Krisná! Isten adja, hogy egész életedben boldog légy! A leányom lettél. Gondolj, kérlek, mindig férjeid lótuszlábára, s szolgáld úgy a vendégeket, s a látogatókat, mintha isteni lények volnának. Ó, milyen szerencsés is vagyok, hogy ilyen tanult menyem van!

 

Jágjaszéní tiszteletteljesen térdet és fejet hajt, s azon nyomban arrébb sodródik az emberek társaságában. Ekkor óhatatlanul fültanújává válik egy beszélgetésnek:

 

Egy látogató:

-  De Góvinda! Mi volt a célod azzal, hogy Krisná-dévít ilyen szörnyű helyzetbe hoztad? Miért tetted ki ekkora szégyennek? Az isteneknél szokás csupán, hogy több feleséget tartanak. Ez az ő dicsőségüket csak növeli. De gondoltál-e arra, hogy milyen szégyent és lelkiismeret-furdalást kell kiállnia egy olyan nőnek, akinek több férje van? Ez sértés a női nemre nézve! Éppen Dváraká Ura ne tudná ezt?

 

Jágjaszéní szinte kilép a tömegből. Haragos gondolatait halljuk:

-  Nem! Ez nem lehet igaz! Egy nő jellemének eredendő tisztaságát nem lehet beszennyezni! Semmiképp sem lehet! Még akkor sem, ha több emberhez megy feleségül. Hát milyen gonosz, igazságtalan világ ez?!  A szegény-gazdag, előkelő-alacsonyrendű, bráhmana-csandála, férfi-nő kettősségén alapuló valamennyi társadalmi rítust és törvényt, az erény és a bűn megitéléséből fakadó mélységes egyenlőtlenséget mind-mind fel kell számolni! Ha kell, élethosszig tartó háburú árán is!

Laksmana felesége,  Úrmilá tizennégy évig élt szobafogságban a férjére várva. Ajódhjá városa mégsem az Úrmilá hűségét dicsőítő kiáltásoktól visszhangzott. Ezzel szemben Szítá-dévít elrabolta Rávana, és az Asóka-erdőben tartotta fogva. Ott élt Rávana démonkirállyal és a többi démonnal, akik mindent megtettek, hogy elnyerjék a kegyeit, mégis minden pillanatban csak a férjére gondolt, egyedül őrá várt. Ezért válhatott híres szatívá.

Mi hősiesség van abban, ha az ember olyan körülmények között ragaszkodik az értékrendjéhez, amikor nincs más választása? Ha nem lenne bűn, hogyan lehetne piedesztálra emelni az erényt? Ha nem lenne adharma, hogyan lehetne megalapozni a dharmát? Sötétség nélkül hogyan érthetnénk meg, mi a fény? Végtére is a bűnösöknek köszönhetjük, hogy Isten időről-időre megjelenik a földön.

Fejét lehajtva, szomorúan:

Hát pontosan az ilyen nézeteim miatt mondják rólam, hogy másként gondolkodom, mint egy közönséges hercegnő! Nem! Nem lesz erőm végigcsinálni! Belepusztulok! Ó, istenem! Miért adtál ilyen nehéz feladatot egy gyenge nőnek! Micsoda szégyen! Ó Jágjaszéní! Ó, Panycsála hercegnő Panycsálí! Ó, Daupada lánya, Draupadí! Hibába az öt férjed, a barátaid, a gazdagságod, egyedül maradsz a megaláztatásban!  Nem leszel képes véghezvinni a feladatot, amire teremttettél?

 

Ekkor Krisna lép oda hozzá. Jágjaszéní mintha álmából ébredne, összerezzen.

 

Krisna:

-  Nyugtalannak látszol, kedves szakhí. Az én páratlan barátom feleségének sosem szabadna lehangoló gondolatokkal foglalatoskodnia. Légy boldog! Hiszen minden lehetőséged megvan rá!

 

Jágjaszéní:

-  Úgy érzem Krisna gúnyolódik Krisná-n. Ez nem méltó a férjem legkedvesebb barátjához. Hát senki sem ért meg engem?

 

Krisna:

-  Mond el, mi az, ami bánt!

 

Jágjaszéní eddig szemmel láthatóan uralkodott magán, de egyre nyugtalanabbá, zavarodottabbá válik:

 - Hiszen Te tudod a legjobban! Judhisthira már mindent előkészített a kockajátékhoz., egész éjjel Veled akar játszani. Azt mondta, hogy ma előttem akarjátok összemérni kockatudományotokat. Persze! Mert Góvindának az egész világ csak olyan, mint egy nagy játék! Góvinda úgy érzi, nyerni fog? Azt mondta, tegyünk egy próbát!

 

Közben észrevétlenül Nárada csatlakozik a társaságukhoz.

 

Nárada:

-  Szavaidból indulat árad.

 

Jágjaszéní:

-  Kérlek, ne szakíts félbe. Most Judhisthirától kérnem kellene egy kis időt, hiszen az öccsei is mind hivatnak. Mégsem mondhatom neki, hogy miután mindegyikükhöz elmentem, visszajövök és végignézem a játékotokat! Bhíma a hálószobájában vár rám. Túl sokat evett reggelire, s most rosszul érzi magát. Pihen és szüksége lenne a társaságomra. Ardzsuna a könyvtárszobában ugyancsak rám vár. Egy tudós érkezett hozzá messze földről, hogy a szentírásokról meséljen. Ardzsuna úgy gondolja, illő volna, ha én is jelen lennék. De ez még nem minden, hiszen öten vannak! Nakula éppen az istállóban próbálja ki a hozományként kapott lovakat, s arra kér menjek én is oda. És akkor megkapom Szahadéva üzenetét, hogy szeretné megbeszélni velem, helyes-e ha Panycsálában maradunk?! Vjászadévától megtudta ugyanis, hogy látnoki képességekkel rendelkezem?! Hát valóban öt felé kellene szakadnom?

 

Nárada Krisna felé fordulva:

-  Az öt Pándava egysége érdekében, hiszen ők lesznek hivatottak visszaállítani az igazságot az egész világon, Pánycsálít arra kényszerítették, hogy mind az ötükhöz menjen feleségül. Most azonban úgy fest a dolog, hogy Draupadí miatt versengés, féltékenység, gyűlölködés, ellenségeskedés, összeesküvés, és végül megosztottság üti fel a fejét közöttük.

 

Jágjaszéní Krisnához:

-  Csak azt tudnám, kedves szakha, miért van az az érzésem, hogy örömödet leled az ilyen és hasonló felfordulásokban. Azt mondják, azért vagy közöttünk hogy az egységet, az egyetértést, a dharma és az igazság megszilárdítását szolgáld a földön. Hogyan lehetséges akkor az, hogy ehelyett kockajátékkal és gúnyos megjegyzésekkel mulattatod Magad és a környezetedet?

 

Krisna „elbeszélve” Jágjaszéní feje fölött:

-  Ne aggódj Nárada! Az igazság az, hogy Judhisthirát öccsei istenként tisztelik, ezért közöttük ilyen ellenségeskedés a valóságban sosem fordulhatna elő. Judhisthira parancsára hajlandóak akár azonnal száműzetésbe. vonulni. Egyetlen szavára még a királyságról is lemondanának.

 

Naradá:

-  A királyságról, a gazdagságról, a bírtokról könnyű lemondani, de a legkiválóbb nőről, Draupadiról már korántsem. Krisná születésekor megjósolták, hogy ő lesz a harcosok rendjének, a ksatriják bukásának az oka. Hát mégis a Pándavák lennének ezek a bukásra itált ksatriják? Komolyan aggódom. Bhímától már önmagában is kitelik, hogy ha Draupadí nem engedelmeskedik neki, pozdorjává zúzza a buzogányával, a többi Pándavával egyetemben. A düh nem tisztel sem embert sem istent, Bhíma dühe pedig különösen nem. Jobb, ha nem is beszélünk róla.

 

Jágjaszéní könyörgőn letérdel Naradá elé:

-  Dévarsi! A szavaid aggodalommal töltenek el! Én is úgy érzem, a sok férjet nem leszek képes úgy szolgálni, ahogyan illene, és ez csak egyre nehezebb lesz. Segíts a tanácsoddal! Mit tegyek?

 

Naradá nevetve hátrébb húzódik:

-  Leányom, ez a te magánügyed. Egyáltalán nem értek a házasélet és a nők ügyes-bajos dolgaihoz. Szerintem Góvinda sokkal járatosabb ezekben. Azt mondják Rá, Ő igazi szakértője a női léleknek.

 

Jágjaszéní Góvindához fordul az előbbi módon:

-  Az anyósomtól hallottam, hogy bármit teszel, az mindig a javunkat szolgálja. Kérlek mutass nekem kiutat!

 

Krisna édesen mosolyogva:

-  Már ne is haragudj, Krisná, de ezek az ügyek kizárólag a férjre és a feleségre tartoznak. Miféle tanácsot adhatnék? Mivel te művelt nő vagy, tégy, ahogyan jónak látod! Különben is, neked adtam Máját, mi szükséged lenne akkor az Én tanácsaimra?

 

VIII. szín

 

Főúri vendégszoba.

 

Karna teljes harci páncélzatában nyugtalan léptekkel járkál föl és alá. Kopoktatnak. Mikor ajtót nyit, Kuntí anya lép be hozzá. Igen rossz állapotban van.

 

Kuntí anya:

-  Karna fiam! Kívánom, hogy légy halhatatlan és híres. Hallottam, hogy Durjódhana jóvoltából hírtelen nincstelenből király lettél. Mégsem vagy boldog? Tudom, Bhíma féltestvéred gúnyolódása mélyen megbántott. A fogadott fiam vagy, de mindannyian Te és a vér szerinti fiam, egyformán kedvesek vagytok számomra. Ne vedd hát szívedre Bhíma meggondolatlan szavait! Azért gúnyol, mert mindig is felsőbbrendűnek képzelte magát hozzád képest.

 

Karna:

-  Anyám! A tested forró, a tagjaid reszketnek a gyengeségtől. Nem kellet volna egy jelentéktelen dolog miatt ilyen messzire eljönnöd. Bhíma gúnyolódása nem új keletű. Diákkorunk óta folyton emlékeztet rá, hogy nem vagyok herceg, hogy csak talált gyerek, egy szekérhajtó fia vagyok. Szekérhajtók vére csörgedezik az ereimben. Csak azt mondja, ami az igazság. Miért kellene emiatt haragudnom rá?

 

Kuntí anya:

-  Születése óta állandóan bosszant. Mindig mondom neki, hogy ne bántson. De az a tény, hogy Kuntí fia, határtalanul gőgössé tette. A mai napon elhatároztam, letöröm a gőgjét. A fiammá fogadlak. Igazi, dharma szerinti fiammá.

Szertartásos mozdulattal ételt tesz fia szájába.

-  Ha az anyád nem lett volna kilátástalanul nehéz helyzetben, sosem bízott volna a folyó vizére egy olyan fiút, mint te. Vedd úgy, hogy halott az a szerencsétlen asszony. Mától fogva én vagyok az anyád. Mostantól Kuntí anya fia vagy. Így Bhímának sem lesz többé oka a gőgre.

 

Karna zavarba jön, meghatottan borul Kuntí anya nyakába.

 

Karna:

-  Anyám! Kész vagyok feláldozni bármikor férfiúi önbecsülésemet, csakhogy a fiad lehessek. Mindig is az anyámnak tekintettelek. Mostantól úgy fogok rád gondolni, mint az igazi édesanyámra. Az édesanyámra, aki a méhében hordott. Ez talán vigaszt nyújt majd elkeseredett életemben. - Nagyon szomorú hangon: - De tudod jól, mennyire sért büszkeségemben, ha szánalomból, könyörületből kapok valamit. Vitézségem, minden, amit eddig elértem a saját erőmből értem el. A királyság, a gazdagság, amit Durjódhanától kaptam, félek, már későn érkezett. Te nem tapasztaltad azt az érzést, amit nekem kellett átélnem Draupada király udvarában, amikor, szekérhajtó fiaként, még csak versenyre sem kelhettem a mennyegzői megmérettetésen. Nekem bizonyítanom kell! S ha nem bizonyíthatok sokan lesznek kénytelenek szembenézni nemes bosszúm erejével.

 

Kuntí anya:

-  Fiam! Ez nem szánalom, vagy könyörület részemről. - Zokogva: - Ez szívem önkéntelen érzése. Nem olcsó fogás, nem képmutatás. Egy anya szívét soha sem értheti meg igazán a saját fia, hiszen férfi.

 

Karna elcsukló hangon:

-  Most legalább megismerted szívem igazi fájdalmát és sebzett büszkeségét.

 

Kuntí anya halvány mosollyal:

-  Csak az anyja előtt tárul fel a fiú sértett büszkesége a maga teljességében.

Távozóban az ajtóból még visszaszól:

-  Fiam! Nem jól teszed, ha Ardzsunával harcolsz. Nagyon elszomorít.

 

IX. szín

 

A palota udvara

 

Este van. Jágjaszéní és Májá a vendégház ajtaján kopogtat. Kezükben ételes edények. Karna nyit ajtót, de máris elállja az utat előttük. Szemmel láthatóan nem örül a késői vendégeknek.

 

Karna szomorú hangon:

-  Nem illő a királynénak ilyen késő este a vendégházba jönnie.

 

Májá:

-  Anya utasítására Krisná királyné maga hozta az ételt. Pedig a királyné ma már igen sokat dolgozott, jól esett volna neki hamarabb lepihennie. Anya azt parancsolta, hogy személyesen szolgálja fel vendégünknek a vacsorát.

 

Karna:

-  Kuntí anyát biztosan elvakította az anyai szeretet, és elfeledkezett az illendőségről.

 

Májá:

-  Az anyakirályné fogadott fia és a palota díszvendége vagy. Abban a lakosztályban laksz, ahol csak a királyi család tagjai szoktak tartózkodni. Mivel Krisná királynő felelős a háztartásért, illő, hogy ő gondoskodjon a vendégről is.

 

Karna:

-  Ha maga a királyné hozta az ételt, bűn lenne visszautasítani. - Elgondolkodva: - De csak gyümölcsöt kérek. A főtt ételt vigyétek vissza!

 

Májá:

-  Miért csak a gyümölcsöt? Talán valami különleges böjti nap van ma?

 

Karna rövid hallgatás után:

-  Először is bocsánatot kérek Krisná királynőtől, de gondoljon bárki bármit is, szeretném leszögezni, hogy vannak bizonyos bevett szokások, amelyeket nem hagyhatok figyelmen kívül. A nőnek az a dharmája, hogy csak egyetlen férje legyen. Amennyiben a férje meghal, bizonyos körülmények között engedélyezett, hogy másodszor is férjhez menjen. De azt egyetlen szentírás sem hagyja jóvá, hogy egy nő egyszerre öt férfival lépjen házasságra. Erre még nem volt példa a múltban, s talán a jövőben sem lesz. Elég csak megérinteni azt a vizet, melyhez egy ilyen nő hozzáért, az ember máris beszennyeződik. Ezekben a dolgokban meglehetősen merev és maradi vagyok. A királynéd, mivel ő Jágjaszéní, választhatott magának öt férjet úgy, hogy közben messze földön híres maradt az erényességéről. De egy közönséges nőt hasonló körülmények között erkölcstelennek itélnének. Hogyan fogadhatnám el ezek után a főztjét? Én az ilyesmire különösen kényes vagyok.

 

Jágjaszéní szinte remeg a haragtól és a fájdalomtól. Szemmel láthatóan nem tud megszólalni a sértések súlya alatt.

 

Májá válszol helyette:

-  Uram, ön sértegeti a királynénkat. Ez lenne a válasza arra, hogy nem tudta elnyerni a kezét, hogy nem engedték közönséges szekérhajtó fiaként versenyre kelni a mennyegzői megmérettetésen?

 

Karna haragtól sápadtan:

-  Csak azt mondom, amit a szentírások jóvá hagynak. Hallottam, hogy a királyné igen művelt és bölcs. Kérdezd meg őt, hogy a szavaim tényleg megfelelnek-e a szentírások állításainak! De szokásom, hogy akkor is kimondjam az igazságot, ha az kellemetlen.

 

Az ajtó becsukódik, Májá is eltűnik hírtelen, Jágjaszéní magára marad az éjszaka csöndjében. Könnyeivel küszködik.

 

Jágjaszéní:

-  Ó, Istenem! Miért kapom ezt a büntetést? Az áldozati tűzből pattantam ki. Életem rendeltetése, hogy egységet teremtsek férjeim között, hogy a bosszú és a dharma eszköze lehessek a nagy viszály kirobbantásában. Férjeim, a Pándavák az egyik, - száz másik testvér, ráadásul ugyanabból a családból, - a Kauvérák a másik oldalon. Még azt is tudhatom előre, hogy a győzelem, az élet örök igazságossága folytán, a Pándaváké lesz. Hogyan nézek majd ki, mint győztes, büszke királyné? Ez a mostani rágalom évszázadokra belevésődik majd a világtörténelembe. Hát Krisná lenne mindezért a felelős? Hát kicsoda Krisná? Egy eszköz csupán?

-  Nem! Élő, hús-vér ember!

-  Büszkeségemmel, ragaszkodásaimmal, csakúgy mint bárkit ezen a földön a lehetetlennél lehetetlenebb helyzetekbe - kényszerítettek csupán. Akkor miért kell Krisná-nak a sértést, a sértés minden terhét és fájdalmát szó nélkül elviselnie? Ó, férfiak által teremtett, esztelen világ! Hát nincs igazság a földön? Ki értene meg ebben a szörnyű bánatomban - engem, aki öt férjem ellenére egyedül maradtam szégyenemben? Hát senki nincs, aki segítene rajtam?

 

Könnycseppek csorognak az arcán. Ardzsuna tart éppen saját lakosztálya felé. Meglátja feleségét, de megpróbál lehajtott fejjel, észrevétlenül elosonni mellette.

 

Ardzsuna látva Krisná segélykérő pillantását kelletlenül:

-  Mit akarsz tőlem?

 

Jágjaszéní:

-  Phálguni! Ne beszélj így velem! Rosszul érzem magam. A szívem bánattól nehéz.

 

Ardzsuna sietősen, hadarva:

-  Ez természetes is az egész napi kemény munka után. Szólok bátyánknak, Judhisthirának. Talán pihenned kellene. - Kicsit megenyhülten: - Értsd meg, nem tehetek semmit! Te szabtad a feltételeket. Még két évet kell várnom rád, hiszen két bátyám van előttem a sorban. Tényleg azt akarod, hogy egyezségszegőként tizenkét évig a vadonba vonuljak aszkétának?

 

Bhíma hangja hallatszik távolabbról:

-  Bátyánk Durjódhanával kockázik éppen. Ma éjszaka megszakítás nélkül nyer. Egész éjjel játszani fog. Ritkán fordul elő, hogy nyerjen, s azt mondja, az ilyen alkalmat nem szabad elszalasztani. Azt üzeni, menj a nagyterembe, hogy együtt ünnepelhesd vele a győzelmét.

 

Jágjaszéní:

-  Hát szakadnék ötfelé?! Az az érzésem, ti mindannyian gúnyolódtok velem! Karna is, te is, a fivéreid! Mindannyian!

 

Ardzsuna:

-  Draupadí-déví! Csakugyan fáradt lehetsz, ha ilyeneket gondolsz.

 

Jágjaszéní:

-  Nem csak ezt, de még azt is, hogy ebből egyszer igen nagy baj lehet még! Nem tudom megmagyarázni, de valami miatt félek ettől az egész kockázástól. Hiszen minden szenvedély veszélyes. Lehet, hogy Durjódhana soha életében nem fogja elfelejteni azt a szégyent, hogy veszített Judhisthirával szemben? El sem tudom képzelni, hogy titokban milyen bosszún töri majd a fejét.

 

Ardzsuna:

-  A nők természetüknél fogva gyanakvók és rendszerint mindent felnagyítanak. Ezért is szenvednek többet. De bocsáss meg Krisná, ezt majd holnap beszéljük meg! Délután szakítunk rá időt. Akkor Krisna szakha is itt lesz, majd az Ő jelenlétéban beszélünk róla. Most menj, teljesítsd Judhisthíra kérését!

 

Ardzsuna távozik. Hamarosan Krisna érkezik. Kedvesen mosolyog:

-  Drága szakhí! Megkértem Judhisthirát, mondjon le ma este a társaságodról. Mondtam neki, kimerültnek látszol, nehéz nap áll mögötted. Azt hiszem, nem vette zokon. Fel sem nézett, úgy bólintott rá, annyira elmerült a játékban.

 

Jágjaszéní kissé magához térve:

-  A férjem szakhája talán olvas a gondolataimban? Vagy egyszerűen csak mindent lát, ami a távolban történik? Azt mondják, ismered a jövőt is. Miért nem akadályozod meg hát családom pusztulását?

 

Ebben a pillanatban Kuntí anya alakja rajzolódik messze a holdfényben. Mozdulatai kétségbeesést, reménytelenséget sugároznak. Szinte halljuk vígasztalan sóhajtását.

 

Jágjaszéní Kuntí felé mutatva folytatja:

-  Te vagy mindennek az oka. Te ébresztettél vágyat és kíváncsiságot az öt Pándavá fivérban irántam. Te vagy az, aki pontosan tudod, nagyon is jól tudod, hogy ki lehet féltékeny bátyánk, Karna sógorom – édesapja. S azt is, mindenkinél jobban… Nem! … nálad jobban talán csak Kuntí anyakirályné tudhatja, - hogy a testvérek milyen gyilkos haraggal fogják kiírtani egymást. Ó, jaj, Góvinda, milyen sorsot szántál nekem és a családomnak? Mit vétett Kuntí, s mit vétett ennek az országnak sok gyanútlan, bűntelen polgára? Ártatlan gyerekek édesapjukat, odaadó, hűséges asszonyok erős, biztonságot adó férjeiket, bűntelen testvérek, barátok szeretteiket fogják örökre elveszíteni ebben a nagy, kilátástalan háborúban! Te pedig csak mosolyogsz, kedvesen gúnyolódsz velem nap nap után. Hát milyen ember vagy? Mi a célod mindezzel? Miért játszol ily kegyetlenül az emberekkel?

 

Krisna:

-  A lótusz levele a vízben van, mégsem nedves. Ilyen vagyok Én. Te meg úgy teszel, mintha mindezt nem tudnád, és ilyeneket mondasz nekem, drága szakhím? Márpedig a te gondolataidtól félni kell, hisz költő vagy, lobbanékony természetű. Ha mindent elhiszel, amit az emberek mondanak, végül mit fogsz gondolni Rólam? Hogyan fogok az emberek szemébe nézni?

 

Jágjaszéní megenyhülve a hízelgéstől:

-  Szavaidban a kedvesség mentegetőzés, vagy ravazság csupán? Őszinte lennél? Nem! Nem tudok kiigazodni Rajtad! Férjem legkedvesebb barátja vagy! Hallottam, olykor fölolvasod neki Hozzád írott verseimet, pedig soha meg sem mutattam Neked! Hát mindenütt csak a bajt, a rosszat hozod ki az emberekből? - Egyre inkább megdöbbenve saját szavai hallatán: - Vagyon, gazdagság, hatalom, hírnév, barátok, rokon, férj, fiak, lányok, feleség - ha ezeket mind megadja a sors, az embernek akkor is szüksége van egy megértő barátra, aki örömet hozva örömébe, százszorosára növeli a boldogságát, bánatában osztozva, enyhíti fájdalmát. Miért van az, hogy mikor haragom és bánatom feltárom Neked, megkönnyebbül a szívem, nagylelkűen kinyílik s ragyogóvá válik, mint a mannyország? Pedig haragszom Rád. Te mindent tudsz rólam, ezért hát szívem magától tárul fel előtted mint a virág szírmai a nap első érintésére. Semmilyen titok nem marad bennem. Pillantásod, mint a nap ragyogása, a szívem pedig, mint egy bontakozó virág. Mikor elviselhetetlenné válik a fájdalom, azt kívánom, bárcsak itt lennél. Van néhány sérelem, és sok-sok érzés, amely az ember egész életében kimondatlan marad, de Góvinda előtt, magam sem tudom, miért, minden titok, minden tétovázás, minden távolság szertefoszlik. - Maga elé halkan: - Azt hiszem, magam sem tudom már, kinek és mit beszélek…

 

Krisna:

-  Még jó, hogy Phálguni szakhám nics itt, nem hallja, miket mond Nekem drága, királyi felesége. De tényleg Szakhí, te nem vagy igazán boldog…

 

Jágjaszéní mélyen elgondolkozva:

-  Megaláztak, holt fáradttá hajszoltak, félek, rettegek a jövőtől. Fiaim lesznek, erősek, műveltek, erényesek, akik elpusztulnak majd a nagy csatában. Örökké siratni fogom őket. Egyre több és több elviselhetetlen megaláztatást kell majd végigélnem egészen a tűrőképesség legvégső határáig. Kockára teszik és elveszítik országomat, gazdagságomat. Cselédként, utcalányként rángatnak majd a Kauvérák elé, hogy olyan sértésben lehessen részem, amit évezredekig az egész női nem szégyenének neveznek majd. - Hosszú, hosszú szünetet tart, majd mosolygó, könnyes szemmel Krisna szemébe nézve, halkan, határozottan mondja. - Igen. Azt hiszem végtelenül boldog vagyok. Hogyan  is lehetnék más. Életem célja a dharma, az igazság. A férjeimé is az. Az édesanyjuké ugyancsak. A férjem legjobb barátja, Te magad is az igazság megszilárdításáért jöttél közénk a földre. Aki ilyen családban, ilyen társaságba születik, ilyen barátok között élhet, annak boldognak kell lennie. Boldognak mind-örökké.

 

Megszédül, elveszíti egyensúlyát. Krisna valahogyan eltűnik a sötétben. Ekkor ki tudja honnan, Májá terem ott hírtelen. Karját nyújtja Jágjaszénínek, ő pedig megadóan fogadja el, hogy hazasegítsék alvó lakosztálya felé.

 

 

Második felvonás

 

I. szín

 

A Satadru-folyó partján, az erdőben.

 

Jágjaszéní, Krisna és Ardzsuna a folyóparton sétálnak.

 

Krisna:

-  Azért hoztalak ide titeket, mert éreztem, hogy szakhínak hangulatváltozásra van szüksége.

 

Jágjaszéní:

-  Igen. Azt hiszem nagyon vágytam már a szabad levegőre, a zöldbe, hogy belefeledkezhessem a természet csodálatába. - Távolabbra mutat. - Nézzétek! A testvérek is milyen jól érzik magukat. Judhisthira néhány szolgával elment, hogy láthassák, hogyan is megy az erdőlakók sora, akik a tiszta vizű Satadru partján élnek. Bhíma bevette magát az erdőbe, hogy érett gyümölcsöket keressen a délutáni lakomához. Nakula a lovakat futtatja, Szahadéva pedig leült egymagában a folyópartra, hogy kiszámolja, mely időpontok kedvezőek Krisna szakha Dvárakába utazásához.

 

Krisna:

-  Igen. Hamarosan indulnom kell. Kuntí anya ragaszkodik hozzá, hogy mindenképpen kedvező időpontot válasszak a visszatéréshez. Itt Indraprasztában nincs már szükség a segítségemre. Judhisthira most már egyedül is elboldogul frissen kapott és helyreállított királyságban.

 

Jágjaszéní:

-  Szakha! Miért nem maradhatnál még néhány napig… Bár igaz, Dvárakában nyolc királynő is vár, de…

 

Ardzsuna:

-  Nemcsak nyolc királynő, de Szakha távollétében feleségek ezrei epekednek Dváraká belső szobáiban. Ha túl sokáig marasztaljuk, még megátkoznak bennünket.

 

Krisna:

-  Szakhí, most azt hiszed, én vagyok Árjavarta legnagyobb csábítója. Igaz, az említett nyolc feleségemen kívül még valóban sok van mindenfelé a világon. De higgyétek el, nem tehettem mást, mindannyiukat feleségül kellett vennem. A szégyentelen és aljas Narakászura börtöneiben több ezer fiatal leány raboskodott évekig. Narakászura arcátlansága minden képzeletet felülmúlt. Hogy békét teremtsek a királyságban meg kellet ölnöm őt. Kiszabadítottam ezeket a szerencsétlen hercegnőket, és értesítettem a szüleiket. De az apák, akik évekig siránkoztak leányuk balsorsa miatt, most egyszeriben nem akarták visszafogadni őket. Egyetlen egyet sem. "Nincs más kiút számukra, csak az öngyilkosság - mondogatták. - Ha visszatérnének, az csak rossz fényt vetne a királyságra."

 

Jágjaszéní:

-  Micsoda igazságtalanság!

 

Krisna:

-  Vaidéhí-dévinek is ezért kellett többször kiállnia a tűzpróbát. Végül a Földanya méhében keresett menedéket.

 

Ardzsuna:

-  És aztán… mi történt azután?

 

Krisna:

-  A többiek hozzám fordultak oltalomért. "Ó, gópik öröme! - mondták. - Nagy veszélybe sodortál minket azzal, hogy megölted Narakászurát. Ő volt egyedüli menedékünk. Mihez kezdjünk most nélküle?"

Erre hát meghívtam a világ összes hercegét, hogy vennék feleségül ezeket a hercegkisasszonyokat. Azt hiszitek, akadt akár csak egy is közülük, aki legalább könyörületből vállalta volna az áldozatot?

Megírtam a hercegkisasszonyoknak, hogy az én királyságomban oltalmat lelnek majd. Ruhában, ételben nem lesz hiány. Egész hátralévő életükben minden szükségletükről gondoskodom.

Rájöttem, kötelességem feleségül venni őket. Így talán rádöbben majd a világ férfitársadalma, hogy nem becsületes dolog az, ahogyan a nőkről gondolkodnak. Ha a lélek rátalál az üdvözülés útjára, és előre halad rajta, akkor folttalan marad és tiszta. Én a lelkét tiszteltem az ezer hercegnőnek, úgy fogadtam és vettem el feleségül őket. A lelküket szerettem meg, s ők is cserébe az én lelkemet.

 

Ardzsuna gúnyosan tréfálkozva:

-  Kitalálom az én szeretett feleségem gondolatait. Most azt sajnálja, hogy őt nem rabolta el Narakászuna annak idején. Mennyivel jobb és könnyebb dolga lenne most az én legkedvesebb szakhám mellett.

 

Jágjaszéní:

-  Jól van. Ha ennyire belelátsz az érzéseimbe, amit persze erős kételkedéssel fogadok, én is kimondom, mi jár a fejedben, Phálguni. Arra lennél kíváncsi ebben a pillanatban, hogy hol és mely démonok tartanak még fogva százával hercegkisasszonyokat.

 

Krisna jót nevet a tréfákon:

-  De viccen kívül, barátaim: Egy hős útjába sok bájos nő és egyéb csábítás kerül. Ez a te életedben sem lesz másképpen, Ardzsuna. De én hiszem, ha ezer és ezer csoda is vár még rád, téged akkor is a Krisná-dévítől való távollét gyötrelme kínoz majd egész életedben.

 

Ardzsuna:

-  Mi az ellenszere ennek a fájdalomnak?

 

Krisna:

-  Krisná lelkével próbálj meg kapcsolatot létesíteni. Igazi, belső kapcsolatot! Ha ezt meg tudod tenni, sosem gyötör majd a távollét kínja.

 

Ardzsuna ravasz mosollyal:

-  Akkor hát mégiscsak Veled kell tartanom Dvárakába, hogy ezt a lelki tudományt elleshessem, elsajátíthassam Tőled.

 

Krisna kicsit szigorúbban, csakhogy kibillentse Ardzsunát tréfás hangulatából:

-  Szakha! A lelkek közötti szeretet a szemnek láthatatlan. Csak a lélek láthatja. Csak tapasztalat és érzékenység útján sajátíthatod el ennek mibenlétét. Ezért szükségtelen, hogy Dvárakába jöjj együttérzést tanulni tőlem. Ne hidd, hogy a birodalom fővárosának, Indrapraszthának a felépítésével befejeződtek a kötelességeid! Neked most itthon a helyed! Számotokra az igazi harc még csak ezután kezdődik!

 

Hosszú csönd következik. Mindhárman szótlanul gyönyörködnek a természet szépségében.

 

Ardzsuna egy idő múlva Krisnához fordulva:

-  Szakha! Hamarosan indulnod kell. Közeleg az elválás pillanata.

 

Krisna Jágjaszéníhez fordulva:

-  Szakhí! Nem kell látnoknak lennem ahhoz, hogy megértsem, mire gondolsz, hiszen az összes érzésed az arcodra van írva. Bármennyire is tanult vagy, néha ugyanolyan önzővé válsz, mint a többi közönséges nő. Ezért nem tetszik neked az ötlet, hogy magatokra hagyjalak titeket, és férjeidet használjam fel céljaim eléréséhez. De gondolj csak bele! Nők és férfiak, állatok és madarak, rovarok és férgek születnek és halnak meg minden pillanatban. Mindegyikük halálának ugyanaz a célja, születésük rendeltetése azonban más és más. Néhányan azért születnek, hogy saját magukért éljenek, mások, hogy az elnyomottakért, a szegényekért, az elesettekért. Aki önmagáért él, csak a halált hívja. Aki a világért él, az bár, ha meg is hal, nem kerül a halál karmai közé. Ez a kétféle élet létezik a világon. Értsd meg Pánycsálí-déví, a Kauravák és a Pándavák két különböző életre születtek. Te a Pándavák múzsája vagy! Miért rettensz meg a lázadástól, a viszálytól, az áldozattól? Egy közönséges férfi a feleségéhez, a szüleihez, a családjához tartozik. De a hős az országé, a világé, az embereké. Öt férjed mind hős! Hogyan köthetnéd a saját boldogságodhoz őket?

 

Jágjaszéní szégyenkezve süti le a szemét. Ebben a pillanatban Krisna fájdalmasan felszisszen. Ujjait vér festi pirosra. Ardzsuna és Jágjaszéní aggódva hajolnak fölé.

 

Krisna:

-  Ezt a sebet a Szudarsana-csakra ejtette. Ennek a fegyvernek szédületes sebességgel forgó félelmetes éle néha arra emlékeztet, hogy vérveszteség nélkül nem menthetem meg a világot a vérontástól.

Tudjátok, azon a napon, amikor a viszály elkerülésének ürügyén a vak király, Dhritarástra kettéosztotta a királyságot, és két fővárost hozott létre - Hasztinápurát és Indraprszthát -, éppen hogy a viszály magvait hintette el. Dritarástra nem tudta megérteni, hogy az önfeláldozás, a szorgalom és a kitartás még terméketlen földön is gyönyörű kerteket képes létrehozni, az igaz gondolatokra és az erényes tettekre alapozva. Elégedettséggel töltötte el, hogy nagylelkűen odaadta unokaöccseinek a terméketlen Khándavát. De amikor a Kauravák irigykedni kezdenek majd Indraprasztha gazdagságára, mindarra, amivé Khándavát tettétek, ellenségeitekké válnak. És akkor nem lesz többé béke és megértés a két főváros között.

 

Jágjaszéní:

-  Drága Szakha! Ne beszélj másról! A kezeddel… a kezeddel mit csináltál?

 

Krisna vérző ujjaira nézve, mint, aki csodálkozik, azon, amit lát:

-  A kezemmel?… Láttátok az erdőben azt az ártatlan benszülött fiút? Már halott lenne, ha a Szudarsana a megfelelő pillanatban nem végezte volna el a feladatát. Megölte a vérszomjas tigrist, és most visszafelé tart. Talán túl gyorsan dobtam el, s hozzáért az ujjamhoz. No, de sebaj! A gyermek megmenekült!

 

Ardzsuna izgatottan:

-  Krisná! Szorítsd el gyorsan Szakha sebét, én addig szerzek valami orvosságot!

 

Krisna és Jágjaszéní kettesben maradnak.

 

Krisna behúnyt szemmel suttogva:

-  Krisná! Ha tudom, hogy a szeretet érintése ilyen édes és hűs, minden nap megvágom az ujjam a Szudarsanával.

 

Jágjaszéní meg sem hallva a megjegyzést egyre kétségbeesettebb arccal próbál segíteni. Végül hirtelen ötlettől vezérelve letép egy csíkot a szárija széléből és azzal kötözi be a sebet. Ebben a pillanatban, ki tudja honnan, Májá kerül elő.

 

Májá:

-  Mahárání! Mit tettél? Eltépni egy ilyen drága szárit! Pedig Phálguni már itt is van a kenőccsel. Ha bekeni vele a sebet, a vérzés magától eláll.

 

Jágjaszéní:

-  Ejny, Májá! Amikor Krisna szolgája voltál, annyira szeretted, hogy bárkinek elálltad az útját, ha csak zavarni is merészelte, most meg, hogy az én társnőm lettél, ennyire ragaszkodsz egy értéktelen szárihoz? Egyetlen csepp emberi vér milliószor értékesebb a világ összes drága holmijánál. És ez nem is egy közönséges ember vére, hanem Sri Krisnáé, a világ legnemesebb férfijáé. Eltéptem egy szárit? Na és?

 

Májá gonosz kis mosollyal:

-  Ahogy Sri Krisna vére sem egy közönséges emberi lény vére, éppen úgy ez a szári sem közönséges szári. Indraprasztha királynőjének természetesen nem sokat számít egy ilyen ruhadarab. Ez a szári azonban a boldogságod, a biztonságod, a becsületed szimbóluma! Akkor kaptad ajándékba öt férjedtől, amikor Indrapraszthában felszentelték az új üléstermet. Ebben ültél Judhisthira Maharadzsa mellett az áldozati oltárnál, és ebben koronáztak királynévá. Becses kincsként kellet volna őrizned. A kedvező alkalmakkor viselt szárikat nem szabad eltépni, elégetni, sőt még elajándékozni sem. Te meg gondolkodás nélkül a saját kezeddel tépted el, és azáltal, hogy egy részével bekötözted Krisna ujját, neki is ajándékoztad. Remélem, ez nem valami rossz előjel.

 

Jágjaszéní:

-  Májá! Ha azért a emberért, aki gyerekkorunk óta mindig a férjeim biztonságát, boldogságát, gazdagságát és jólétét tartotta szem előtt, bármilyen drága dolgot feláldozok, az csak üdvös lehet. Azt hiszem, emmiatt semmiféle rossztól nem kell tartanom.

 

Jágjaszéní közben észre sem veszi, hogy Ardzsuna visszatért az orvossággal, és minden szavát  hallja.

 

Ardzsuna Krisnához:

-  Szakha! Nem kellene meghagynod egy kis szeretetet és jókívánságot az én szerencsétlen személyem számára is? - Nevetve: - Nem igazság, hogy minden szeretetedet és jókívánságodat Krisná fátylára záporozod!

 

Krisna:

-  Ne haragudj, szakha, de hiába fáradtál! Nemcsak, hogy elállt a vérzésem szakhí szeretetteljes érintésétől, de még a sebhely is eltűnt. És most képtelen vagyok levenni ezt a kötést. Szakhí szeretetének édes illata árad belőle. Te is tudod, hogy a tiszta szeretet, a szív szeretete jelenti számomra a halhatatlanság nektárját. Mi szükség akkor gyógyszerekre?

 

Ardzsuna kiejti kezéből az orvosságot. Krisna, mintha csak tovább akarná fokozni az érzelmeiket, bekötött kezét szivére szorítja. Szeretettel, mosolyogva néz Ardzsunára.

 

Krisna suttogva:

-  Szakha! Tudod, hogy szeretem a finom illatokat. Ha a világ bármely sarkában kinyílik egy virág, és az illatát felajánlják nekem, én azonnal elfogadom. Az emlékek illata érintetlenül ott marad az elme mélyén, s ennek a napnak az emléke beillatozza majd egész életemet. Újra és újra végtelen boldogsággal fog elárasztani. Meglásd, egy napon visszafizetem még ezt az adósságot nektek. Kérlek, ne légy hát féltékeny az emlékeimre!

 

II. szín

 

Judhisthira hálószobája.

 

Judhisthira és Jágjaszéní. Judhisthira föl-alá járkál.

 

Judhisthira:

-  Krisná, belőled merítem a lelkesedésemet. Ha velem vagy, a dharma urának érzem magam., de ha távol kerülsz tőlem, félek, hogy letérek a dharma ösvényéről.

 

Jágjaszéní:

-  Ami tőlem telik, megteszem érted és a többi Pándaváért. Hidd el, nem mindig könnyű a dolgom, de boldog vagyok, hogy én lehetek az a láthatatlan, gyenge cérnaszál, mely összetart benneteket, mely nélkül lehetetlen gyöngysorból és virágokból elkészíteni a győzelmi virágfűzért, s a győztesnek nyakába akasztani azt.

 

Judhisthira:

-  Milyen szépen fogalmaz a költő, s mily melegség árad a királyné szavaiból.

 

Hirtelen, mint egy forgószél, Ardzsuna ront be közéjük. Nagyon zavartnak tűnik. Lehajtott fejjel átviharzik a szobán, felkapja fegyvereit az egyik sarokból, s Jágjaszéníre, Judhisthirára rá sem nézve kirohan a szemközti ajtón.

 

Judhisthira közömbösen:

-  Úgy látszik, valami halszthatatlan okból szüksége lett a fegyvereire.

 

Jágjaszéní:

-  Vajon miféle veszély fenyegetheti ily hírtelen az alattvalókat, hogy az önzetlen, nemes Phálguni ennyire izgatottá vált?

 

Judhisthira:

-  Légy nyugodt Pánycsálí, ha már nála vannak a fegyverei, bármilyen helyzettel meg tud bírkózni sikeresen.

 

Ezen mindketten eltűnődnek néhány pillanatig, mire Májá toppan be izgatottan a szobába:

 

Májá:

-  Phálguni odakint vár. Szeretne kihallgatást kérni Judhisthirától.

 

Ebben a pillanatban brahmacsárínak öltözve Ardzsuna lép a szobába. Többen követik őt. Kuntí anya is. Mindannyiuk arcán döbbent csodálkozás.

 

Judhisthira meglepetten:

-  Mi a baj? Miért viseli Ardzsuna ezt a ruhát?

 

Ardzsuna:

-  Bátyám, kérlek engedd, hogy elmehessek. Szántszándékkal megszegtem a szabályt. Ha bármelyik Pándava belép abba a szobába, ahol Krisná a férjével kettesben tartózkodik, tizenkét évre számüzetésbe kell vonulnia az erdőbe. A fegyelem és a törvény érdekében hoztunk ilyen feltételeket. Ma ugyanezen feltételek értelmében indulok tizenkét évi számüzetésre az erdőbe.

 

Judhisthira döbbenten:

-  Ardzsuna, te nem követtél el hibát! - Hangjában szomorúság: - Biztosan valamely nemes cél érdekében kényszerültél arra, hogy bejöjj a szobába. Egyikünk sem neheztel rád emmiatt.

 

Bhíma hangjában csúfolódás érződkik:

-  Phálguni azért került ebbe a kínos helyzetbe, mert egy brahmana tehenét kellett visszaszereznie, amit elkötött valaki.

 

III. szín

 

Palota folyosója.

 

A királyné ékszerek nélkül, fehér ruhában, kibontott hajában erdei virágokkal érkrzik. Májával az oldalán Ardzsuna nyomába ered. Ardzsuna bizonytalanul megáll egy pillanatra, legszivesebben magukra hagyná őket.

 

Jágjaszéní:

-  Rámacsandra is magával vitte Szítát.

 

Ardzsuna:

-  Lehet, de ez a helyzet semmiben nem hasonlít Rámacsandra és Szítá történetére. Pánycsálí! Ne nehezítsd meg elhatározásom végrehajtását!

 

Májá:

-  Azt hiszem, ha Krisná királyné itt hagyná a palotát, színes egyéniségével, gondoskodásával oly kellemes és meghitt othonná varázsolná a félelmetes és kietlen vadont, hogy egyszerre minden valamire való herceg és harcos bújdosó brhmanának kívánna állani.

 

Jágjaszéní határozott hangon:

-  Én mégis úgy döntöttem, hogy elkisérlek az erdőbe. A feleségnek az a dharmája, hogy kövesse az urát.

 

Ardzsuna nevetve:

-  Te meg Szítá? Mihez kezdett volna Szítá, ha nem követi egyetlen férjét a rengetegbe? Neked viszont akad itt is épp elég dolgod másik négy oldalán!

 

Jágjaszéní:

-  Ha király vagy, királyné leszek. Ha erdőlakó vagy, én is az leszek. Nincs más választásom.

 

Ardzsuna szenvtelenül:

-  Nézd Krisná! Nem így egyeztünk meg. Te hoztad a döntést életünk szabályairól. Nem rúghatod föl a dharmát! Be kell tartanod a játékszabályokat.

 

Jágjaszéní:

-  Nem! Nem akarom elhinni ezt az egészet! Olyan, mint egy rossz álom! Végül is azért szegted meg az egyezségünket, mert segíteni akartál egy brahmanának

 

Ardzsuna szigorúan:

-  Mem akarok tovább vitatkozni ezen! Rosszat tenni a jó érdekében, a bűn útját járni, hogy érdemeket szerezzünk magunknak, megszegni a szabályokat, hogy másokkal jót tegyünk - ezek így, vagy úgy, mind bűnök. Bocsáss meg! Száműzetésbe kell mennem. És egyedül kell mennem!

 

Májá és Jágjaszéní dermedten állnak. Jágjaszéní könnyeivel küszködik.

 

Ardzsuna:

-  Most pedig engedjetek utamra! Ha még élek, tizenkét év múlva találkozunk. Ki tudja, milyen veszélyekkel találom majd szembe magam az őserdőben.

 

Jágjaszéní teljesen elvesztve uralmát a hangja felett:

-  Mindegy, hogy megtudják-e az emberek, vagy sem, de legalább annyit mondj meg nekem, mielőtt elmész: csak azért jöttél be Judhisthira szobájába annak ürügyén, hogy magadhoz vedd a fegyvereidet, hogy megbüntess? Nem hiszem el, hogy Indrapraszthában ezen kívül ne lett volna sehol máshol fegyver! Vigyázz, Ardzsuna! Az erdőlakók nem hazudnak! Engem akartál büntetni vagy sem?

 

Ardzsuna hangjában együttérzés, bánat, szomorúság és diadalittas boldogság. Keményen uralkodva érzelmein:

-  Igen. Jól érzed, hogy meg akartalak büntetni. Már csak ezért is megéri tizenkét évre az erdőbe vonulnom. Szakha vigyázzon minden lépésedre! Ha bajba kerülsz, hívd! Ő biztosan megsegít!

 

IV. szín

 

Évekkel később. Erdei levélkunyhó előtt.

 

Jágjaszéní ékszerek nélkül, egyszerű brahmacsárinínak öltözve. Hajában virágdísz. Önfeledten sétál, gyönyörködik a természet szépségében. Nárada érkezik.

 

Jágjaszéní:

-  Hoztál híreket a bújdosóról, Dévarsi? Mondd hamar! Elhervaszt a bánat és a várakozás.

 

Nárada:

-  Jó hírek, rossz hírek? A bölcsnek egyre megy. Ha Phálguninak száz felesége lesz is, mindig te és csakis te leszel közöttük az első, a legkedvesebb. Mostantól lehetőséged nyílik rá, hogy feleségtársaid közt kivívd magadnak az elsőségedet.

 

Jágjaszéní elhűlten hallgatja.

 

Nárada hízelegve:

-  Tény, hogy nem vagy közönséges hercegnő! Különleges vagy. Egy királynak mindig is dicsőségére válik, ha egynél több felesége van…

 

Jágjaszéní:

-  De hát Phálguni azért ment az erdőbe, hogy tizenkét évig magányosan éljen!

 

Nárada:

-  Igen. Ezzel érvelt ő is, amikor a nága királyságból származó szépséges Ulupí hercegkisasszony férjéül könyörögte magának. Az uradat Ulupí ügyesen, érvekkel győzte meg. Azt mondta neki, nem vét a darma ellen, ha még egy feleséget vesz maga mellé, hiszen a fogadalma egyedül csakis a Draupadíval kötött egyezségére vonatkozik.

 

Jágjaszénít majd szétveti a düh és a féltékenység.

 

Nárada:

-  Ne aggódj, Krisná-déví! A nága király Kauravja leányával mindössze néhány napig tartott az egész. Talán a bűntudat, vagy a tisztaság utáni vágy vezérelte, nem tudom, de tény, hogy Phálguni hamarosan zarándokútra indult Anga és Kalinga szent helyeire. Kalingát egész Bháratában szent földnek tekintik. Sok jógi, bölcs és remete keresi az élet titkára a választ e békés, elbűvölő helyeken.

 

Jágjaszéní:

-  Érzem, tudom, hogy még nem mondtál el mindent…

 

Nárada:

-  Kalingában az ottani hercegnőt, Árját első hallásra elbűvölte Phálguni kedves, dallamos hangja: "Távoli országból jött aszkéta vagyok" - monta neki Phálguni, - mire Árjá praszádát adott neki, de oly ravasz módon, hogy elfelejtette visszavonni kezét Phálguni kezétől. Sőt, még azt is előadta fondorlatosan, hogy egész Bháratában minden hercegkisasszony egyedül Phálguni, a legkiválóbb harcos szívére vágyik. Amikor pedig a király megtudta az igazságot, boldogan adta lányát egy ilyen rendkívülien hős és kivételes emberhez.

 

Jágjaszéni ajkába harap, kezei ökölbe szorulnak. Tovább hallgat szótlanul.

 

Nárada megnyugtató hangon:

-  Valójában ez sem tartott sokáig. Amikor Phálguni útnak indult, Árjá megpróbálta marasztalni, majd kérlelni kezdte, hogy vigye magával. Phálguni azonban tiltakozott: "Ha magammal vinnélek, az olyan lenne, mintha búcsút mondanék Kalingának. Maradj csak itt, kérlek. A békét, amit Kalinga adott nekem, hol másutt találnám meg? Amikor majd a bánat, fájdalom, az aggodalom és a szenvedés elviselhetetlenné válik, visszatérek hozzád Kalingába."

 

Jágjaszéní összeszorított fogakkal:

-  Mondd! Mondd csak tovább! Ne kímélj, kérlek! Hadd tudjak meg mindent, úgy, ahogyan valójában történt.

 

Nárada:

-  Phálguni ezek után a tengerpart mentén haladva, a természet változatos szépségében gyönyörködve, megérkezett Manipura királyságba. Ott a fiatal és szép Csitrángadá, Csitraváhaná király leánya bánt el vele hasonlóképp, mind előző két hercegkisasszony-társa. Ráadásul Phálguni egy másik, igen fontos dolgot is megoldott ezzel az újabb házassággal. Hiszen Csitrángadá mégsem lehetett az egyetlen örököse az idős királynak. Így most majd kettőjük születendő fia lesz az ország jövendő uralkodója.

 

Jágjaszéní megszólalna, de Nárada megelőzi:

 

Nárada:

-  Ugyan! Ne bánkódj, Draupada leánya! Hiszen tudod jól, Sri Krisna dharma-küldetésének is ez az igazi célja. Phálguni egész életében a békés egymás mellett élésre, a királyságok közötti barátságra vágyott. Ha Manipura királya Phálguni fia lesz, az az egész világ javát fogja szolgálni.

 

Jágjaszéní döbbenten mered maga elé:

 

Nárada kicsit cinikusabban hadarva:

-  Kalingát, Manipurát és a nága királyságot derék, jó vitézek lakják. Szülőföldjük védelmében akár az életüket is készek feláldozni. Hát ezért kötött velük szövetséget Phálguni e házasságok által. Úgy is mondhatnánk, hogy meginvitálta őket az eljövendő háborúba. Ha ki is tör a háború a Kauravák és a Pándavák között, a Pándavák e királyságok maradéktalan támogatását élvezhetik majd. Politikai szempontból Phálguni házasságai felettébb értékesek és üdvösek.

 

Jágjaszéní gunyorosan:

-  Hát persze! Ha Phálguni politikai okokból vesz el akár száz feleséget is, amiatt egy csöppet sem kell bánkódnom.

 

Közben Nárada búcsút int, s eltűnik a homályban. Az idő hírtelen viharosra fordul, elsötétedik az ég, villámok cikáznak, mennydörög. Jágjaszéní két kezét az ég felé emelve, hangosan Krisnához fohászkodik.

 

Jágjaszéní egyre emeltebb hangon kiabálja túl a közeledő vihart:

-  Ó, háborúk! Politika! Igazságosság! Dharma! Hát mindent el kell viselnie a női nemnek ezen a földön? Áldozatra születtem! Áldozatra születtünk valamennyien? Ó, Szakha, segíts! Csak Te segíthetsz, hogy alázatosan és türelmesen viseljem el a megaláztatást és a sok szenvedést! Hiszen a Te tökéletes terveid szerint zajlik itt minden. Minden a legjobb, legtökéletesebb úton halad! - Hisztérikusan: - Minden a legjobb úton… Minden tökéletesen a legjobb úton

 

Elveszíti az eszméletét. Egyszeriben kitisztul az ég, mennyei fényekkel, szivárvánnyal tér vissza a napsütés. Az erdő megszokott hangjai is fokozatosan újraélednek. Jágjaszéní kinyitja szemeit, s Krisnát látja túlvilági, aranyszínű ragyogásban.

 

Krisna:

-  Drága Krisná! Hogyan is bízhatnám az elfogadást másra, mint a földre. Ha nem lenne a mindent elviselő, türelmes és elfogadó föld, s csak a férfiak döntenének és irányítanának mindenben, gyorsan elpusztulna ez a gyönyörű világ! A sértett büszkeség, a harag, a féltékenység - fizikai erővel, tettrekészséggel és türelmetlenséggel párosulva - minden pillanatban háborúba kényszerítené az összes királyságot minden létező élőlényével együtt. Nagyon, nagyon nagy szükségem van a segítségedre! És büszke vagyok rád!

 

Jágjaszéní arcán angyali, boldog mosoly. Ég felé emelt karjait feje fölött tartva földig hajol a látomás előtt. Végül gyermekként összekuporodik a földön.

 

V. szín

 

A Jamuná folyó partján.

 

Jágjaszéní kisírt szemekkel Májá és néhány szolgálólány társaságában. Fürdeni készülnek.

 

Májá:

-  Mahárání, ha az ég sír, attól a tenger vize még nem önt ki. A tenger zavartalan és nagylelkű. Nincs-e elég hely a szívében? Ahogyan a folyók helyet találnak benne, úgy te is jobban tennéd, ha megtalálnád a helyed Phálguni szívében. Mit fog gondolni, ha szemrehányóan sírsz? Méltányolja-e valaha is a tenger a folyó fájdalmát?

 

Jágjaszéní oda sem figyelve:

-  Szabad-e egyáltalán a megáradt folyóban fürdeni?

 

Májá titokzatos hangon:

-  Mitől félsz? Itt nem mély a folyó, és a sodra sem sebes. Ha meg elsodor, Phálgunihoz visz majd közelebb. Hallottam, hogy amikor Ardzsuna hírét vette, hogy Csitrángadától fia született, visszatért Manipurába. Miután megnézte a gyermeket, ott sem volt sokáig maradása. Rövidesen Prabhászába indult tovább, s most talán már a Jamuná partján pihen valahol. A folyó majd elvisz az ásramájához, ő pedig kiment majd a vízből, és befogad a remetelakjába. Azt mondja majd: "Te vagy lemondott életem igazi társa…"

 

Jágjaszéní:

-  Miket beszélsz? Elég! Hagyd abba, Májá! A képzeleted még a folyó árjánál is vadabb… A valóság bizony nagyon távol áll  a képzelettől…

 

Májá kezénél fogva húzni kezdi Jágjaszénít a víz felé.

 

Májá:

-  Próbáld csak ki! Néha a valóság és a vágyálom szemtől szembe találkoznak egymással.

 

A szolgálólányok követik őket. Gondtalan fürdőzés következik.

 

Jágjaszéní megfeledkezve mindenről:

-  A testet és az elmét is megnyugtatja a Jamuná édes, hűs vize. Elfeledem minden bánatom, csalódottságom, haragom.

 

Az egyik szolgálólány faágat hajít messzire a vízben.

 

A szolgálólány:

-  Lássuk, ki éri el előbb! Ki lesz a leggyorsabb?

 

Jágjaszéní elsőként veti magát a versenybe. Hárman is az ág felé igyekeznek. Közben az idő ismét viharosra fordul. Jágjaszéní egyedül marad, sodorja az ár. Kétségbeesetten próbál a felszínen maradni.

 

Jágjaszéní:

-  A testem tehetetlen, az erőm elhagy. Micsoda szörnyű vége ez a szakhíkkal folytatott úszóversenynek! Krisna Szakhát kellene hívnom, de félek, ha Phálguninak éppen ebben a pillanatban van rá életbevágóan szüksége, komoly veszélybe keveredhet. Nem, nem lehetek ennyire önző! Akkor inkább a halál!

 

El-elmerül a sebesen száguldó hullámok között, majd végül teljes csend és sötétség borul mindenre. Egy idő múlva a folyó partján kezd visszatérni belé az élet. Haja, ruhája csurom víz. Zavarodott tekintettel néz maga köré. Meglepetésére Karna térdel mellette.

 

Karna:

-  Kimentettelek hát a gyilkos örvények közül, de mond csak, Pánycsálí-déví! Indraprasztha Maháráníja öngyilkosságot akart elkövetni? Miben szenved hiányt, hogy az esőzések idején, alkonyatkor a Jamuná megáradt vizébe veti magát?

 

Szolgálók közelednek Duhsászanával az élen.

 

Duhsászana:

-  Mily szerencse, hogy a bátor és hős Karna éppen itt fürdőzött egész családjával, s megmentette az életedet!

 

Jágjaszéní:

-  Ártatlan fűrdőzésnek indult…

 

Duhsászana gúnyolódva:

-  Ártatlan fűrdőzés… megértelek, Krisná-déví! Ne félj, a bátor Karna nem fog visszavinni Indrapraszthába, hacsak te magad nem kéred meg rá. Tudod jól, Hasztinápura és Anga kapui mindig nyitva állnak előtted. A szekér oda visz ahová parancsolod.

 

Jágjaszéní haragosan:

-  Imádott isteneim lakóhelye Indraprasztha. Nekem is ott a helyem! Ki mondta, hogy nem akarok visszamenni oda?

 

Duhsászana nevetve:

-  Akkor meg miért akartad a vízbe ölni magad?

 

Jágjaszéní:

-  Nem helyénvaló ráfogni egy egyszerű balesetre, hogy öngyilkosság.

 

Duhsászana:

-  Tudom, hogy öngyilkos akartál lenni. Öt férjed közül Phálgunit szereted a legjobban. Az a képmutató pedig úgy tett, mintha tizenkét évre nőtlenséget fogadott volna, közben meg királyságról királyságra vándorolva kiválasztja magának a legszebb hercegkisasszonyokat és feleségül veszi őket. Te meg egyre csak vársz. Hát létezik ennél szomorúbb dolog?

 

Jágjaszéní egyre dühösebben:

-  Tévedsz! Phálguni egy hős! Persze amellet szemrevaló is. Természetes, hogy gyönyörű hölgyek böjtölnek, sanyargatják magukat és versengenek csakis azért, hogy ő legyen a férjük. Ez azonban nemhogy csökkentené, inkább növeli Phálguni dicsőségét.!

 

Duhsászana:

-  Éljen a hős! És éljen a szíve csücske, akit a szekérhajtó fia, Karna mentett ki a folyó árjából! Különben nemcsak Phálguni, de a többi négy férj sem szerzett volna tudomást Pánycsálí haláláról. Még a holttestét sem találták volna meg. Egyik férj jobb, mint a másik! És lám, mégis ilyen balsors jutott Draupadí osztályrészéül! Déví, hát a te férjeid nem törődnek veled? Ilyen felelőtlenül, csupa női szolgálóval vágsz neki a sűrű erdőnek, hogy a vízben játszadozzál? Egyik férjed sem tart veled, hogy vigyázzon rád? Még csak egy testőrt sem ad melléd? Miért hanyagolnak el ennyire? Talán éppen, mert mindegyiküknek próbálsz a kedvére tenni, egyik sem igazán elégedett veled? Úgyhogy ezért is nem olyan mély az irántad való szeretetük? De nézd csak meg a barátomat, Karnát! Vadászni jött, mégis vele tart szeretett felesége és fiatal leánya. Karna nem hajlandó távol lenni a feleségétől!

 

Jágjaszéní nem tudja titkolni, hogy rettenetesen fájdalmasan érintik Duhsászana szavai. Gondolatai elkalandoznak.

 

Duhsászana egyre gúnyosabban:

-  Draupadí-déví! Nincs miért aggódnod. Igaz, hogy Karnát annak idején visszautasítottad, de ő nem neheztel rád. Ha akarod, még ma Anga trónjára ültet és a királynéjává tesz. Miért haboznál? Ha Kuntí anya öt fia a férjed lehetett, Karnát miért kellene megfosztani ettől a lehetőségtől? Karna Kuntí anya dharma-fia. Őt is el kellene fogadnod férjedül, nem gondolod? Ez igazán nem lenne a dharma ellen.

 

Jágjaszéní:

-  Aki más felességét sértegeti, az az emberek között a legalacsonyabb rendű! Aki pedig némán támogatja és bátorítja az ilyesmit, az nagy bűnt követ el. Mindkettőtöktől undorodom!

 

Karna:

-  Draupadí-déví! Karna, a megátalkodott bűnös, elitéli barátja, Duhsászana viselkedését, és a bocsánatodért esedezik. Kötelességem, hogy elvigyelek Anyánkhoz a szekéren. A feleségem, Rituvatí is elkisér. Egy bátor férfi nagyobb örömét leli abban, ha megmentheti egy nő becsületét, mint ha az életét menti meg. Nem engedhetem, hogy gyalog távozz.

 

Rituvatí kézen fogja Jágjaszénít. A többiek, férfiak nők elmaradnak a távolban.

 

Rituvatí alázattal, kedvesen, nagy szeretettel: (Ahogy távolodnak, elhalkuló hangját a folyó egyenletes zúgása váltja fel.)

-  Már régóta szerettelek volna meglátogatni. A férjem, Karna úgy dicsőít, mintha a képzelete eszményi hősnőjéről beszélne. De amikor megláttalak, megértettem, hogy ha nem lenne ennyire önfegyelmezett…

 

 

Harmadik felvonás (Szünet nincsen!)

 

Egyszerűen berendezett XXI. századi gyerekszoba.

 

Egy tizenkét éves kislány alszik az ágyon. Nyugtalanul forgolódik. Hírtelen felugrik, földre veti magát és hangosan zokogni kezd. Édesanyja/(azaz Jágjaszéní a mai kornak megfelelő házi öltözékben) szalad a szobába, felkattintja a villanyt, átöleli a kislányt, próbálja megnyugtatni.

 

Édesanya:

-  Már megint az álmod?

 

Kislány:

-  Nagyon félek…

 

Édesanya:

-  Meséld el, mi történt!

 

Az édesanya leereszkedik a földre a kislánya mellé és átöleli a vállát.

 

Kislány indulatosan:

-  Mindig, minden éjszaka ugyanaz az álom…. Megint ott voltam…

Rettenetes sikolyt hallottam a gyűlésteremből. Beszaladtam a nyitott ajtón és megszédültem a vakító ragyogástól. Rengeteg fény a királyok és a hercegek aranysisakján! Egy oszlop mögé bújam és vártam. Észrevettem Draupadít, Draupada király gyönyörű lányát. A gyűlésterem közepén állt és reszketett. Alig látott a könnyeitől. Próbálta megakadályozni, hogy Duhsászana - tudod, Dhritarástra király második fia - letépje róla a ruhát. A lélegzetem elállt, hogy így látok egy igazi királynőt. Nem tudtam elhinni, hiszen azt tanultuk az iskolában, hogy a Bráhmanák, a nők, a gyerekek és az öregek mindig mindenütt védelmet élveznek. A vén, vak király, Dhritarástra alighanem elvesztette az eszét, hogy egy nőt hagy bántalmazni a saját palotájában.

Gondoltam, ha harcos férjei most mind itt lehetnének, a bölcs Judhisthira, az erős Bhíma, a biztos kezű Ardzsuna, s a két hős, Nakula meg Szahadéva, biztosan megvédenék a feleségüket. Rémülten néztem a gyülekezetet. Dróna, Bhísma nagyatya vagy a hős Karna miért nem védik meg? Ekkor észrevettem… és… - hangja itt elcsuklik a zokogástól - és nem akartam hinni a szememnek… az öt Pándava testvér - lehajtott fejjel, egy szál ágyékkötőben csak ülnek Draupadí közelében. Rá se néznek! Megsüketültek vagy megvakultak inkább? Draupadí meg hangosan zokog. Könnyei fekete csíkokban folynak lótuszvirág arcán. Egyre gyengül, szája széle remeg, és még mindig a férjeit nézi könyörgő tekintettel. De hiába! Férjei, a hatalmas harcosok, mintha csak fából lennének, meg se mozdulnak… El sem tudom képzelni, mi történhetett, miért nem kapják elő a kardjukat. Miért nem segítenek azon, aki nekik szentelte az egész életét? Meglátom az asztalon a kockákat. Hát persze! A kockázás! A királyok átka! Mindent megértek és rettenetes szomorúság fog el. A kuruk nagybátyja, Sakuní veszélyes játékos.  Senki nem ismeri a módszereit, de istentelen nagy csalónak tartják. Most már tudom, miért nincs a Pándavákon ruha, és hogyan került Draupadí ebbe a szörnyű helyzetbe. Tisztán hallom a királyok gúnyolódó szavait. Azt mondják: "Judhisthira elkockázta a királyságát, összes vagyonát, sőt még a feleségét is."

Félelmetes érzés fog el. Egy vándor bölcs azt mondta nemrég, hogy rettenetes idők következnek. A Kuruk és a Pándavák ellenségeskedése odaáig megy, hogy elkerülhetetlen lesz a háború. A Kuruk és a Pándavák egy család! Nem tudom felfogni, mire ez a nagy ellenségeskedés, hiszen mindannyiuknak kötelessége lenne alattvalóik érdekeit szolgálni saját jólétük ellenében. Azt mondta a bölcs: "Ötezer év múlva az lesz a természetes, hogy a vezetők becsapják a bennük bízókat, hogy férj és feleség egymásnak esnek, hogy az állatokat vágóhidakon öldöklik le. Nem tisztelik majd az öregeket, s a csecsemőket mindenféle megtisztítás nélkül szülik majd, anélkül, hogy bárki is akarná a jövetelüket."

 

Hírtelen mindketten emlékezni kezdenek, felemelkednek a földről és távolba néző tekintettel….

 

Édesanya és leánya, akárcsak a megtanult leckét, együtt mondják a következő mondatokat:

-  Tarts ki, Draupadí - kiáltok/(kiáltasz) magamban/(magadban). Tudom/(tudod), semmi esélyem/(esélyed) rá, hogy meghallja, amit mondok/(mondasz). Hát nem tehetek/(tehetsz) semmit? Kezem/(kezed) ökölbe szorul a haragtól, szemem/(szemed) könnybe lábad. S ekkor hírtelen Krisna, a dvárakái herceg, Ardszuna legjobb barátja jut az eszembe/(eszedbe). Azt mondják, különleges képességei vannak.

 

Beszéd közben önkéntelenül helyet cserélnek, a kislány átmegy az édesanyja helyére, az édesanya a kislányéra. A kislány egyes szám második személyre, az édesanya egyes szám első személyre vált.

 

Édesanya és leánya:

-  Sokszor csodáltad/(csodáltam) meg egyedülálló szépségét, délceg termetét. Mindig mosolyog, mozgása pedig, mint a vadon élő őzé. Ő lenne az, akinek földi eljövetelét előre megjósolták a Védák? Ő? Igen, Ő az! Egyedül Ő tud csak segíteni Draupadín!

-  Góvinda! Segíts! - suttogod /( suttogom) erősen. - Draupadí nevében kérlek, hisz oly erőtlen, olyan sápadt (vagyok) már.

 

Kislány édesanyja szemébe nézve:

-  És ekkor történik a csoda! Kezeidet, - eközben a kislány megfogja édesanyja kezeit, s felemeli a feje fölé - melyekkel eddig oly görcsösen szorítottad magadhoz a száridat, az ég felé emeled, s együtt kiáltjuk hangosan:

 

Mindketten:

- Góvinda! Góvinda!

 

Az édesanya kiegyenesedik, kezeit az ég felé emeli, s magáról megfeledkezve, emelt hangon folytatja:

 

Édesanya:

-  Ó, Vászudéva Krisna! Látod a szívemet. A világ bármely szegletében is légy, tudnod kell, hogy a szakhídat a gonosz Kauravák kínozzák! A világ hosszú történelmének legfeketébb, legpokolibb  fejezetét írják! Létezik, hogy ne tudnál minderről? Ó, gópik öröme, Góvinda! Ilyen elviselhetetlen szégyen és bánat még soha egyetlen nő életében sem fordult elő, s adja Isten, hogy a jövőben sem történjen ilyesmi! Hát hová lesz a függetlensége és a becsülete a nőknek? Ebből az elviselhetetlen szégyenből és bűnből egyedül csak Te tudsz kimenteni!

 

Kiegyenesedik, kezeit könyörgőn még magasabbra emeli, szemeit lehúnyva, erőteljesebben folytatja:

 

Édesanya:

-  Tudom, ez még mind kevés! Akkor halld meg, amit most mondok: Uram, nem vagyok a magamé! Mindenem a Tiéd! Ez a test sem az enyém, te vagy hát érte a felelős! Megbántottságom, gyalázatom, szégyenem, kétségem, a szemérmességem - mindenem a Tiéd! Te vagy az Elsődleges Ok! Én nem tudok semmit! Én nem tudok semmit…

 

Kislány:

-  És akkor minden szégyenedtől, bizonytalanságodtól, szemrehányásodtól és fájdalmadtól megszabadultál, igaz?

 

Édesanya:

-  Ha az ember annyi boldogságra, békére és lelkierőre lel, amikor mindent Krisnára bíz, minek szenvedne annyit amiatt, hogy mindenben előre tolja saját személyisgét? Abban a pillanatban Vászudéva Krisnára mint Istenre, nem pedig mint a szakhámra gondoltam. Minden kétségen, minden félelmen felülemelkedve álltam a veszély közepette. Soha azelőtt ilyen félelemnélküliséget egyetlen pillanatra sem tapasztaltam még.

 

Kislány nevetve:

-  Duhsászana pedig egyre csak húzta-vonta a ruhádat, amig bele nem fáradt és teljesen ki nem merült. A száridnak azonban nem volt vége! Hiába rángatta a gazember. Amennyi a kezében volt, ugyanannyival több maradt rajtad. Végül kimerülten rogyott le a nagy ruhahalom tetejére. A királyok mind felugráltak, nem akartak hinni a szemüknek. Megmenekültél!

 

Boldogan megölelik egymást, hosszan, jelentőségteljesen hallgatnak.

 

Kislány:

-  Mesélj! mi történt azután?

 

Édesanya:

-  Ekkor Dhritarástra király visszaadta mindenünket, de hiába! Judhisthira még aznap újra eljátszotta a vagyonunkat is, a királyságunkat is.

 

Kislány:

-  Ennyira rossz ember volt a legidősebb férjed?

 

Édesanya:

-  Tudod, ezt a mai eszemmel nehezen érteném meg, de akkor és ott nagyonis jól tudtam, hogy ezeknek a dolgoknak pontosan így kellett megtörténniük.

 

Kislány:

-  De hát miért? Nem lett volna egyszerűbb békében, nyugalomban élnetek?

 

Édesanya:

-  Minden, ami történt sokféleképpen magyarázható. A dharma törvényét a ma élő emberek nehezen értik meg. Abban az időben, ha valaki hibázott, vagy rosszat tett, szótlanul kellett viselnie tettének minden következményét. Ez a dharma törvénye! Szigorúbb, mint bármely törvénye ennek a világnak.

 

Kislány:

-  Mégis, miért kellett Judhisthirának elkockáznia másodszor is az egész királyságát?

 

Édesanya:

-  Sokszor veszítettem el mindenem, hogy végül megtalálhassam önmagam…

 

Kislány:

-  Ezt nem értem. Magyarátd meg!

 

Édesanya:

-  Tizenkét év száműzetés következett. Eközben barátokra leltünk, barátokat gyűjtöttünk a nagy háborúhoz.

 

Kislány:

-  Te akartad a háborút?

 

Édesanya:

-  Ugyan ki akarná a háborút!

Láttam a vérontást a halált, a jajveszékelést - mindezt egy királyságért. Így aztán kitisztult belőlem minden ragaszkodás a trónhoz, a vagyonhoz, a gazdagsághoz. Semmilyen örömöt nem éreztem amiatt, hogy királyné leszek. Amint a fiaim felnőnek - gondoltam - megkapják a királyságot, én pedig anyakirálynő leszek. Az ő nevetésükben és boldogságukban próbálom majd megtalálni az élet értelmét.

És akkor alig telt el néhány nap, megérkezett a hír: Dróna fia, Asvatthámá, az éjszaka megtámadta a tábort, és álmukban megölte bátyámat, Dhristadjumnát és mind az öt fiamat!

Amikor meghallottam, hogy öt fiam nincs többé, üvöltöttem, sikítottam, mint egy démon:

 

Újra átéli a borzalmas eseményeket. Kislánya a földön kuporogva ijedten hallgatja.

 

Édesanya:

-  "Ha nem pusztítjátok el Asvatthámát, ha nem álltok bosszút azon a gyermekgyilkoson, nem fogok tudni békében meghalni!"

Bhíma tudta, hogy addig nem eszem és nem iszom, amig Asvatthámá halálhírét nem hallom. Állt is fel azonnal, indult, hogy beteljesítse akaratom. Aztán hírtelen az egésztől visszariadtam. - Suttogva, elmerengve: - Talán a föld a végső összeomlás küszöbén áll? Hát soha nem lesz vége az öldöklésnek?- Remegni kezd. - Dróna felesége, Haritá még mindig él. Asvatthámá maradt az egyetlen támasza. Dróna meghalt. Ha Asvatthámá is meghal, Haritát is elemészti majd a fia utáni bánat. Az, aki nem tudja, milyen egy fiat gyászolni, bosszúból megöli a másét. De én hogyan is tehetnék ilyet? - Hosszú szünetet tart. - Hát ezt kellet megértsem! Ezért kellett átélnem ezeket a rémségeket!

 

A kislány feláll, átöleli édesanyját.

 

Édesanya:

-  A nagy idő óceánjában egy apró hullám, a kuruksétrai csata, feltámadt, majd elült. Szánalmas vereség az egyik oldalon, elborzasztó győzelem a másikon. A földről eltűntek az emberek. Barát és ellenség, bölcs és ostoba, öreg és fiatal, apa, testvér, tanító, férj, fiú - mindegyiküket elsodorta a háború. Ugyan kivel ünnepelnénk meg a győzelmet? Akiket a legjobban szerettem, elszakította tőlem a hatalmas idő. - Apám: Drupada - bátyáim: Sikhandí, Dhristadjumna s a fiaik - Viráta és az ő fiai - legdrágább fiam: Abhimanju - Kuntí legnagyobb gyengesége: a dicső Karna, aki ellenségem volt ugyan, de testvéremként szerettem - számtalan alattvaló és katona - fiaink: Ghatótkacsa, Iráván, s végül az életemnél is drágább öt fiam - mindet legyilkolták a háború tizennyolc napja alatt. A bűntelen, törékeny gyermekek, még mielőtt felcseperedhettek volna, ott alszanak a csatatéren, hogy kielégítsék a háborúra éhes, elvakult emberek vérszomját. A Kauravák tizenegy, a Pándavák hét hadserege szenderült végső álomra a csatamező véres folyamában. Hol van az megírva, hogy egy dharma-háborúban a bűnösök meglakolnak, de az ártatlanok nem szenvednek?

 

Kislány:

-  És aztán? Mi történt azután?

 

Édesanya:

-  Elájultam… azt hiszem. Amikor magmhoz tértem, valaki ült az ágyam fejénél…

 

Végigfekszik a földön, s eljátssza a történteket. Krisna látomásként telepszik mellé, s megérinti a homlokát. A kislány a közelükben állva nézi a jelenetet.

 

Krisna:

-  Uralkodj magadon, szakhí! A bűnösök megbüntetése és az igazságtalanság eltörlése: egyaránt a hatalmas Idő törvénye. A gonosztevők halálával a föld bűntelenné válik, s a dharma megszilárdul. Ez az életem célja, és a te életed célja is ez. Az én parancsomra pusztítja el a hatalmas Idő a gonoszokat. Nem illendő, hogy egy erényes és értelmes asszony így elveszítse az önuralmát.

 

Édesanya könnyezve:

-  Hol van a fiam, Abhimanju? Mi bűnt követett el? Miért szakította el tőlem a hatalmas Idő? Az ő halálával milyen bűntől szabadult meg a világ?

 

Krisna:

-  A világ java érdekében, miközben a gonoszok elpusztulnak, néha a szenteknek és a bölcseknek is áldozatot kell hozniuk. Az igaz célért az egyénnek néha még az életét is oda kell adnia. Abhimanju a világ javáért áldozta az életét. Dicső halált halt, ezért a mennyekbe jutott. Abhimanju neve örökké ragyogni fog a világtörténelemben.

 

Édesanya:

-  Az anya szivéből attól még nem törlődik ki a fájdalom, hogy a fia a történelem lapjain tovább él! Egyetlen anya sem vágyik a fia halálára, még akkor sem, ha hősi halálával öröklétet ér el. Te férfi vagy! Hogyan is érthetnéd meg egy anya szívét?

 

Krisna:

-  Jágjaszéní! Abhimanju anyai nagybátyja vagyok. Amíg te az erdőben éltél, én mellette voltam. Magamra vállaltam a felnevelésével, taníttatásával, vitézi képzésével járó minden felelősséget. Nemcsak a nagybátyja, de az apja, az anyja, a tanítója, a barátja is én voltam. Nekem kellene a legjobban bánkódnom a halálán, de tudatában vagyok az idő múlásának, ezért nem szomorkodom a halála miatt. Uralkodj magadon! Ha így viselkedsz, ki fog segíteni Ardzsunának, hogy újra összeszedje magát?

 

Édesanya:

-  Szakhá! A harmadik Pándava jobban szeret Téged, mint a saját életét. Ezért okoztál neki ekkora fájdalmat?

 

Krisna nagy nyugalommal:

-  A háborúban, amikor ragaszkodásától elvakulva, Ardzsuna leült és félredobta fegyvereit, mert nem akart harcolni a barátai, a fivérei, a tanítói és a nagyapja ellen, akkor, hogy eloszlassam illúzióját és tehetetlenségét, ott a csatatéren, el kellett magyaráznom neki a halhatatlan lélek, a születés és halál, az erény és bűn, a Teremtő és teremtett titkait, és minden, a világgal kapcsolatos igazságot. Arzsuna ezúttal is úrrá lesz majd a bánatán. Ne aggódj!

 

Kislány Krisnához fordulva:

-  Miért kellet ez a sok megaláztatás és szenvedés az édesanyámnak?

 

Krisna:

-  A mi történetünk ragyogja át a sötétség évezredeit. Amikor ismét előveszik majd vérrel és szenvedéssel írt lapjait, világosság árad a világba, virágba borul a szív. Vígaszt és reményt nyúj majd azoknak, akik elsőként merészkednek elő a tudatlanság homályából, hogy ismét szembe nézzenek önmagukkal és az Igazsággal. Amikor édesanyád történetének lényegét őszintén átélik, mélységeiben megérzik és megértik, az lesz a jel, hogy győzött a végtelen Idő, hogy a mélyrehúzó sőtét tudatlanság, az önzés, az anyagiasság örökösnek és végeérhetetlennek tűnő korszaka végéhez ért.

 

Szünetet tart, kézen fogja mindkettőjüket. Előre lépnek. Krisna középen, Jágjaszéní az egyik, a kislány a másik oldalán.

 

Krisna:

-  Ezzel a mesének tűnő történettel állnak majd a többiek elé és kimondják végra a régenvárt varázsigét: Vége, nincs többé! A materializmus korszaka véget ért.